Mi vagyunk a kulcs, és sokszor kerülünk rossz kezekbe

„A kulcs te vagy!” címmel indult el az idén 15 éves Médiaunió Alapítvány – a Magyar Bankszövetséggel és a KiberPajzs Programmal közös – 2023-as kampánya, amely a kibertér veszélyeire és az online tudatosságra hívja fel a figyelmet. „Általában e-ügyintézés, internetes bankolás, közösségi média platformok és felhőalapú rendszerek használata közben adjuk meg az adatainkat online – ami a legtöbb esetben nem jelent problémát, hiszen ezek a rendszerek erős, működő adatvédelemmel vannak ellátva. A kiberbűnözők ezért közvetlenül a felhasználót akarják megtéveszteni: ezt pedig sajnos egyre profibb módszerekkel teszik, így a sikerük sem marad el” – mondta Kardos Ferenc, a Médiaunió Alapítvány ügyvezetője; a kiberbiztonsági edukációs „A kulcs te vagy!” kampány vezetője. A magyar felhasználók 21,8%-a, azaz több mint ötöde vált már online csalás áldozatává – derül ki a Médiaunió IPSOS-szal együttműködésben készített kibertudatossági kutatásából. Jelszavaink, bankkártyaadataink tehát fokozott veszélyben vannak: ezért választotta a Médiaunió idei kampánytémának a kibertudatosságot, az online adatvédelmet.

Jobb a párna alatt?

Ahogy sokan még mindig borítékba vagy a nagylexikon lapjai közé rejtik a megtakarításaikat, úgy az adataikat sem szívesen tartanák online az emberek – szól a Médiaunió és az IPSOS kutatásának egyik meglepő eredménye. 

A felmérésben résztvevők döntő többsége, 74%-a gondolja úgy, hogy offline nagyobb biztonságban vannak az adatai, mint online – ez azonban tévedés.

 „Bizonyos esetekben az online, felhőben történő adattárolás jóval biztonságosabb, mint ha az otthoni hardveres megoldásokra bíznánk magunkat – hívja fel a figyelmet Biró Gabriella, a Magyar Nemzeti Bank Informatikai Felügyeleti Főosztályának vezetője, a KiberPajzs szakértője. – Ha ismerjük a legalapvetőbb biztonsági rutinokat és óvintézkedéseket, a banki adatainktól a családi fotóinkon át a hivatalos levelekig számtalan fontos dokumentumnak sokkal jobb helye van biztonságos online rendszerben, mint a számítógépünk hardverén, vagy akár kinyomtatva, egy fiókban. Feltéve persze, ha elővigyázatosan járunk el: ahogy a kulcsot sem hagyjuk a zárban, úgy az internetes bejelentkezési adatainkra is vigyáznunk kell.”

Sebezhetőek vagyunk – pedig az alapokat már ismerjük

Ahogy „A kulcs te vagy!” kampányhoz készült kutatásból kiderül, a felhasználók túlnyomó többsége legalább már hallott a legelterjedtebb online biztonsági eszközökről. Ismertség terén a tűzfal a listavezető: a válaszadók 75%-a ismeri ezt a személyi számítógépek hazai elterjedésével egyidőben előtérbe került eszközt – napjainkban nagyrészt az operációs rendszer beépített része, tehát csak be kell kapcsolni. A második helyezett a kétfaktoros bejelentkezés, amelyet a felhasználók 70%-a ismer, a dobogó harmadik fokát pedig a sütik elutasítása foglalja el, 53%-kal. Az eredmény első ránézésre bizakodásra ad okot, a kutatás azonban további problémákról árulkodik.

Kép forrása: Médiaunió

Egy jelszó nem jelszó...

Rengeteg felhasználó azt hibázza el, hogy ugyanazt a jelszót használja több, vagy netán az összes fiókjához. Ezt a felmérés is markánsan alátámasztja: a válaszadók 55,7%-ának van olyan jelszava, amelyet több helyen is használ. „A banki és ügyintézési rendszerek, valamint a felhőalapú adattárolási rendszerek a megfelelő beállítások mellett jól működő, megbízható »zárakkal« védik az adatainkat, de hiába, ha eközben mi mindenhova ugyanazt az egyetlen kulcsot használjuk – érvel Biró Gabriella, a KiberPajzs szakértője. – Sokan nem tudják, mik az ismérvei egy erős jelszónak. Szerencsére nem is kell órákig törnünk a fejünket, hiszen ott vannak a jelszógenerátorok, amelyek gyors és biztonságos megoldást jelentenek. Egyszerű, de nagyon hatékony eszköz a kétfaktoros hitelesítés is. Ezt beállítva a bejelentkezési felület a jelszó után egy kódszámot vagy más hasonló megerősítést is kér, amelyet közvetlenül a bejelentkezéskor, SMS-ben vagy hitelesítő alkalmazáson keresztül kapunk meg. Ez az eszköz tehát olyan, mintha egy hevederzárat is szerelnénk az ajtónkra.”

A kiberbűnözők egyre kreatívabbak

Sokan alapoznak arra, hogy úgysem adnának meg személyes adatokat gyanús felületeken, de ezt a kijelentést érdemes átértékelni. „Elmúltak már azok az idők, amikor a rossz helyesírással, gyanús linkekkel operáló adathalász csalásokat egy pillanat alatt ki lehetett szúrni – mutat rá Sütő Ágnes, a Magyar Bankszövetség főtitkárhelyettese, a KiberPajzs szakértője. – Napjainkban az adatainkra pályázó kiberbűnözők eszközei egyre kifinomultabbak: tökéletesen leutánozzák az ismert csomagküldő szolgáltatások weboldalát, és gyakran látszólag hivatalos banki telefonszámról hívnak.”

Az új típusú csalások lényege tehát, hogy a felhasználó „önként és dalolva” adja meg a bankkártyája adatait, a netbankja belépési kulcsát, vagy épp a PIN-kódját – abban a hiszemben, hogy erre valóban a bank, vagy más hivatalos szerv kéri.

„Nagyon fontos tudatosítani: sem a bank, sem más szolgáltatás nem kéri el ezeket az adatokat! Hiába hív egy csaló a bank telefonszámáról, ez a kérdés azonnal elárulja őket – magyarázza Sütő Ágnes, a KiberPajzs szakértője. – Sok múlik azon, hogy ezt észben tartsuk, hiszen akkor, ha a felhasználó óvatlanságból maga adja meg az adatait, az elvesztett összeget jó eséllyel nem látjuk viszont, mivel a banknak ilyen esetekben nincs kártérítési kötelezettsége.”

Megelőzés, mindenek felett

A kutatás biztató eredménye, hogy az online csalás áldozatául esett felhasználók túlnyomó többsége (69,9%-a) legalább tudta, kihez kell fordulni segítségért. Akik még nem voltak áldozatok, azok között kétféle típust különböztetünk meg: a tudatos felhasználókat, és azokat, akiknek csak szerencséjük volt eddig... Ahogy a kutatás is rámutat, sajnos az utóbbiak vannak többségben. „A kulcs te vagy!” kampány az ő kezükbe is hatékony eszközöket ad, amelyekkel magabiztosabban járhatnak el az online térben.

A Médiaunió és a KiberPajzs rendkívül elkötelezett a kiberbiztonsági edukáció mellett, ezért a kampány részeként létrehoztak egy weboldalt is, ahol összegyűjtötték a leggyakoribb csalások ismertetőjegyeit. A módszerek sokszor annyira sokszínűek és személyre szabottak, hogy az itt leírt pontok sem jelentenek minden esetben megoldást, de már az alapelvek betartása is felvértez bennünket, így az éles szituációkban élet-, illetve adatmentő lehet.

A Médiaunióról
A Médiaunió Alapítvány 2008-ban jött létre azzal a küldetéssel, hogy évente nyilvánosságot biztosítson egy fontos társadalmi ügynek. Fő célja az olyan közérdekű és társadalmi célú reklámkampányok szervezése és megjelenítése a médiában, valamint reklámhordozó eszközökön, amelyek érzékelhető és mérhető változást hoznak a magyar társadalomban. Ezek a kampányok elsősorban a közgondolkodás megváltoztatását célozzák. Ennek szellemében a Médiaunió egy naptári évben egy kiválasztott témára összpontosít, az adott év üzenetét pedig az Alapítvány kuratóriuma választja ki a beérkező ötletek közül.

„A kulcs Te vagy!” kampányról
Feltört bankszámla? Adatlopás? Online átverés? Ezek csak másokkal történhetnek meg. Vagy mégsem? Két csoportja van azoknak, akik még nem voltak áldozatai mindennapjaink online visszaéléseinek: az egyik a tudatos és következetes felhasználók, a másik pedig a szerencsések. Az utóbbiak vannak többségben – és veszélyben. A Médiaunió fennállásának 15. évében, 14. társadalmi célú kampánya a pénzügyi és az adatvédelmi veszélyekre fókuszál. Célja, hogy felhívja a figyelmet a terület veszélyeire, tudatosítsa, hogy gyakorlatilag mindenki érintett, valamint hogy edukálja a lakosságot a veszélyhelyzetek felismerésére, a helyes lépésekre.

Forrás: Médiaunió

Kedves közhely, hogy mindig a konyhában van a legjobb buli. Ha ez bármely lakás konyhájára igaz, mi történhet annak a konyhájában, akinek a szenvedélye a főzés?! Berke Sándor lelkészből lett szakács – de ahogyan hallgatom őt fűszerekről, ízekről beszélni, egyre biztosabb vagyok abban, hogy a lelkészi identitása is megmaradt. 

A jelenlévők megállapítják, hogy bár régóta ismerik egymást, még nem főztek így együtt – tehát a „műhelyszimulátorunk” tökéletes. A műhelyek egyik jóízű célja a kapcsolatok újrafűszerezése. A közös munka közben máshogyan figyelnek egymásra és kapcsolódnak az emberek. Ezúttal két házaspár és egy édesapa érkezett összesen négy gyerekkel, rajtunk kívül ők a mai résztvevők. Sándor mindig figyeli a jelenlévőket, a viszonyokat, a hangulatot, így újabb és újabb ötletek valósulnak meg, újabb és újabb ízek alakulnak a keze alatt. 

Sándor szerint a családokkal nem könnyű dolgozni, hiszen a különböző életkorú tagoknak egymástól eltérőek az igényeik. Egyszerre fenntartani a figyelmet több korosztályban, illetve megvívni az előítéletekkel nem könnyű mutatvány. Ráadásul itt a gyerekek tempóját kell felvennie a séfnek, ami azt is jelenti, hogy néhány folyamatot a végén egyedül fejez be. A kisebb gyerekek hamarabb elfáradnak, őket fontos gyorsan sikerélményhez juttatni. 

A mai alkalmon a gyors sikerélményt az áfonyás amerikai palacsinta adja, amit a legkisebbek önállóan készítenek.

Krisztina, Sándor felesége foglalja le őket, miután jóízűen befalták az alkotásaikat. Krisztina nagyon érti a gyerekek nyelvét is – három sajátja mellett köti le a főzésben csak ideig-óráig érdekelt legfiatalabb korosztályt. Tinik, kamaszok most nincsenek a társaságban. A gyorséttermek iránti elfogultságuk és a „nem szeretem” alapanyagok iránt érzett viszolygásuk kissé megnehezíti Sándor feladatát. 

„Általában akkor kezdjük kóstolgatni egymást és az ízeket – mondja Sándor –, amikor arról kezdünk beszélgetni, hogy mi az, amit a tini szeret és mi az, amit nem, és amit nem, azt miért nem. Ilyenkor kicsit lelassul a főzés, de ez nem baj, hiszen engem nagyon érdekel, hogy hogyan lehet őket átlendíteni a határaikon. Hiszen a tini főzőműhelyeknek épp ez a szépsége. A gasztronómia világában olyan helyre viszem a fiatalokat, ahol még sosem jártak. 
A saját gyerekeimet is arra nevelem, hogy érezzék meg, hogy mi a jó, és az miért jó. Sosem elégszem meg annyival, hogy valamit azért nem kér a fiam, mert nem szereti. Arra szeretném vezetni őt és másokat is, hogy a »nem szeretem« -et mindig kövesse pontos önreflexió. Például: nekem ez túl sós, sok benne a kardamom, vagy valami hasonló. Ha valaki megtanulja pontosan megfogalmazni, mi is a gondja az adott étellel, akkor én legtöbbször tudom, hogy mi lehet a megoldás. 

Elsősorban nem az a célunk, hogy tökéletes ételeket alkossunk, hanem az, hogy közösen bejárjunk egy olyan utat, amelyen kapcsolódunk egymáshoz, önmagunkhoz és az ételekhez. 

Közben vágyom arra is, hogy egy magasabb valóság kapuját is megnyissam a résztvevők előtt. Nagyon gyakran használok például koriandert – ezért is. »Az ételt pedig mannának nevezte Izrael háza. Olyan volt, mint a koriander magva, fehér, és olyan ízű, mint a mézeskalács.« (Kiv.16,31)” 

„Amikor felnőttekkel főzünk a műhelyben, a szexualitás is mindig szóba kerül – mondja Sándor –, hiszen a főzés nemcsak szent, hanem nagyon intim és érzéki is tud lenni”. Ebben a pillanatban hirtelen ötlettől vezérelve mustba áztatja az apróra vágott vöröshagymát. „Látod, ezek a választások nem tervezettek. Ezért mondom, hogy ez nem főzőiskola, ahol kész receptet adok, hanem élményfőzés, ahol bátorságot és szabad gondolkodást kínálok egy olyan területen, amelyen mindig mindenkinek lehet fejlődnie.” 

Ennek a cikknek a folytatása a szeptemberi Képmás magazinban olvasható, amely már kapható az újságárusoknál. A Képmás magazinra előfizethet itt>>

Az aktuális Képmás kapható a nagyobb Relay és Inmedio üzletekben is; egyes újságos pavilonokban; a forgalmasabb MOL, OMV és Shell benzinkutakon; Auchan, Interspar és Tesco hipermarketekben; egyes Spar és Tesco szupermarketekben; egyes Bee, CBA, Coop és Real üzletekben.

Bellusi Baross Gábor János Jusztin 1848-ban született nemesi família gyermekeként a nyugati Felvidéken, a Trencsénhez közeli faluban, a zömében szlovákok által lakott Pruzsinán. A Baross család őse a közeli Bellus mezővárosban kapott birtokot és nemességet 1575-ben, a következő nemzedékekben már vármegyei hivatalnokokat, tisztviselőket, földbirtokosokat találunk. Gábor apja Baross Antal járásbíró volt, édesanyja, Pongrác Natália is felvidéki magyar nemesi családból származott. Az ifjú Gábor, aki a magyar, a német és a szlovák nyelvben is járatos volt, gimnáziumi tanulmányait a lévai piarista gimnáziumban kezdte, érettségit az esztergomi bencéseknél tett, majd a pesti egyetemen jogot hallgatott, tanulmányai végeztével pedig tisztviselő lett Trencsén vármegye szolgálatában. 

Már ekkor érdekelték a köz ügyei, újságot alapított Vágvölgyi Lap címmel, amelyben magyar, német és szlovák nyelven is szót emelt az ország elmaradottsága ellen, a közélet tisztasága érdekében, és alapítója volt a Felvidéki Magyar Közművelődési Egyesületnek. 

1871-ben, 23 évesen nagyobb európai utazást tett, német és francia földön tanulmányozta a politikai és gazdasági viszonyokat. 

1875-ben a Szabadelvű Párt vette át biztos parlamenti többség birtokában az ország kormányzását. Baross a párt tagja lett, és a puhó–illavai körzet jelöltjeként parlamenti mandátumot szerzett. Képviselőként fiatal kora ellenére igen aktív munkát végzett, lassan ő lett a Szabadelvű Párt vezérszónoka, majd az ország­gyűlés jegyzője, Tisza Kálmán miniszterelnök bizalmasa. Ennek ellenére meglepetésnek számított, amikor 1883-ban, 35 évesen kinevezték a Közmunkaügyi és Közlekedési Minisztérium államtitkárává. Ebben az esztendőben nősült, felesége az őt négy évtizeddel túlélő, nemesi családból származó Sipeky Karolina volt. Három gyermekük született: később gazdasági szakemberré és politikussá lett fiai és egy lánya. 

A fáradhatatlan miniszter 

Három év múlva átvette a tárca vezetését, minisztere lett Tisza Kálmán kormányának. A kormány átszervezése után a közlekedés ügyét is felügyelő Kereskedelmi Minisztérium élére került, és ott dolgozott negyvennégy éves korában bekövetkezett haláláig. Közben, 1888-ban, Trefort Ágoston halála után rövid ideig vezette a Vallás- és Közoktatási, a következő esztendőben a Belügyminisztériumot is, a kereskedelmi tárcát pedig Tisza Kálmán 1890-es lemondása után, a Szapáry-kormány idején is megtartotta. 

A kortárs beszámolók szerint a hivatali munkában kissé érdes természetű, magától és beosztottjaitól is sokat követelő Baross szinte fanatikusan vetette bele magát a miniszteri feladatok ellátásába, minden ügyről tudni akart, és ha lehetett, személyesen intézkedett, egyedül döntött. A munkára elegendő lehetőséget kínált a hazai gazdaság, közlekedés és kereskedelem elmaradott állapota, ennek megváltoztatása vette igénybe minden energiáját. 

Miniszteri működésének egyik fontos része volt a vasúti személy- és áruszállítás rendszerének átalakítása, a magánvasutak állami kézbe vétele. 

Megnövelte a MÁV szerepét, szorgalmazta a mozdony- és vagongyártást, az államvasutaknál kötelezővé tette a magyar nyelv használatát. A MÁV szerepének megnövelése együtt járt az egységes tarifarendszer 1889-es bevezetésével, amely nemcsak az utasok, de az ipari és kereskedelmi szállítások számára is kedvező változásokat hozott. 

A hazai iparfejlesztés érdekében minisztersége alatt épült ki teljesen az ipari szakoktatás, az ipariskolák rendszere; a költségvetés terhére mintegy száz gyár alapításához nyújtott támogatást, igyekezett kedvező feltételeket teremteni a gyáripar számára, amire a hazai gumiipar bölcsőjének számító Ruggyantagyár életre hívása a legjobb példa; de eredményesen járt el szabadalmi ügyekben is, valamint számos regionális gazdasági kamara felállítása kapcsolódik a nevéhez. Minisztériuma felügyelte a postai és távközlési ügyeket, ő kezdeményezte a Magyar Posta és a Távirda egyesítését, támogatta a Bécs és Budapest közötti telefonkapcsolat kiépítését, megteremtette a hazai postatisztképzést, és életre hívta a Postatakarékbankot. Gazdája volt a hajózási és vízügyeknek, sokat tett a frissen megalapított MAHART fejlesztése érdekében, és az ő minisztersége alatt vett lendületet a magyar államterületnek számító fiumei kikötő kiépítése, amely ma is az ő nevét viseli (Porto Baroš). 

A megfeszített munka azonban felőrölte egészségét, így az al-dunai vízszabályozási munkáknál tett látogatása alatt hastífuszban, majd tüdőgyulladásban megbetegedett, és 1892 májusában Budapesten meghalt. Állami dísztemetése után a kortársak által második Széchenyiként emlegetett Barosst a felvidéki Klobusic faluban – a Monarchia idejében fegyházáról elhíresült Illava mai külterületén – díszsírba temették, maga a település pedig egészen 1918-ig emlékére a Barossfalva nevet viselte. 

A Vaskapu építése 1895-ben – Forrás: Photographie Von G. Hutterer, Orsova/Wikipedia

Baross Gábor fő műve, a Vaskapu szabályozása 

A Vaskapu egy hatalmas szurdokrendszer: a Duna több szorosból álló, száz kilométernél hosszabb áttörése a Déli-Kárpátok és a Szerb-érchegység között, Orsova és az egykori magyar határ közelében, és komoly vízi akadályt képez. Partján a római időkben valóságos műszaki bravúrral utat építettek a dákok ellen hadat viselő Traianus császár mérnökei. 

A 19. századig ez a természeti szépségekben gazdag, ám félelmetes vízi útvonal, amelyről Jókai Mór Az arany emberben elragadtatással ír, nehezen vagy alig volt hajózható. 

Szabályozásának tervét elsőként Széchenyi István vetette fel a reformkorban, a kiinduló terveket a jeles vízépítő mérnök, Vásárhelyi Pál készítette, de ekkor csak a hajók lóvontatására szolgáló parti „Széchenyi út” készült el. Komolyabb munkálatok az 1880-as évek elejétől indultak újra a Duna teljes hosszának hajózhatóvá tételét előíró nemzetközi szerződés alapján. 

Kép

A Vaskapu egy korabeli fotón – Forrás: Wikipedia

A cél ekkor már a teljes Duna-szakasz átjárhatóságának megteremtése, a hajózás megkönnyítése volt a vízmélység növelésével és a hajóút kiszélesítésével, a sziklaakadályok kirobbantásával, az áramlási sebesség mérséklésével, a parti vontatás gépesítésével. Az építkezés feltételeinek biztosítása, a munka megszervezése, az anyagi fedezet előteremtése Baross minisztériumának volt a feladata, neki kellett a költségeket biztosító nemzetközi pénzügyi konzorciumot megszerveznie, az építkezéshez az országgyűlés politikai támogatását megszereznie. Az igen nehéz és bravúros műszaki megoldásokat követelő kivitelezési munkákat Walland Ernő főmérnök irányította, de maga Baross is minden energiájával támogatta a nagy mű elkészültét. 

A Vaskapu ünnepélyes átadását viszont már nem érte meg, de nevét őrzi egy emléktábla a szurdok oldalfalának sziklájában. 

A hatalmas vízszabályozási munka folytatására három emberöltővel később került sor, amikor 1964-től Románia és Jugoszlávia együttműködésével megépült a Vaskapu I. és Vaskapu II. duzzasztógát és vízierőmű. A modern építkezések a vízszint megemelésével akadálymentesen hajózhatóvá tették az érintett folyószakaszt, ám radikálisan átalakították a tájat, amelyen egykor Traianus légiói jártak, amelyről Jókai áradozott, és amelynek a maga idejében Baross Gábor viselte gondját. 

Ez a cikk eredetileg a Képmás magazinban jelent meg. A Képmás magazinra előfizethet itt>>
 

Tokody Klára eredetileg orvosnak készült, ezzel a nővére nyomdokaiba szeretett volna lépni. Időközben viszont elbizonytalanodott, hogy tényleg ez-e a neki való szakma. A szülei a közgazdaságtudományi egyetemet ajánlották neki, mert a személyiségéhez jobban passzol, ráadásul oda pont a két kedvence, a történelem és a matematika a felvételi tárgy. Végül megfogadta a tanácsot, közgazdász lett, jelenleg egy multinacionális vállalatnál dolgozik. Szerencsésnek mondja magát, ugyanis a munka mellett olyan hobbira tett szert, amelyet szívvel-lélekkel tud csinálni, ez pedig nem más, mint a balatoni mondák gyűjtése és írása.
„Én közgazdász vagyok, édesanyám pedig mérnök; a történelem iránti szenvedély mindkettőnknél hobbiszinten alakult ki. Ahogy meséltem, az Árpád-házi királyok legendáin nőttem fel, így az ő nevüket hamarabb fel tudtam sorolni, mint a hét törpe nevét. 

Ezekre a királyokra sosem úgy tekintettem, mint egy kötelező tananyag részére, mindegyikük élő emberként élt a fejemben. 

A szívszerelmünk édesanyámmal III. Béla volt. Az egyik első könyv is, amit olvastam, Lengyel Dénes »Régi magyar mondák« című gyűjteménye volt, amely nagyon erős gyökeret adott nekem értékrendszert és hazaszeretetet illetően. ”

Minden egy balatoni házzal és két gyermeke megszületésével kezdődött

Klára Budapesten nőtt fel, városi lányként mondhatni kevés kötődése volt a Balatonhoz a vállalati üdüléseken kívül, ez azonban 2014-ben megváltozott, ekkor vettek egy házat a férjével a tó mellett. Két gyermeküknek sokat mesélt esténként, édesanyjához hasonlóan ő is az Árpád-házi királyok történeteivel kezdte. Később viszont, ahogy egyre jobban megismerték a környéket, Klárát elkezdték érdekelni a balatoni mondák. Amikor utánanézett, látta, hogy kevés olyan könyv van, amely ezeket feldolgozza, így elhatározta, hogy összegyűjt annyi történetet, amennyit csak lehet.

„Öt évvel ezelőtt kezdtem el komolyabban foglalkozni a balatoni mondák felkutatásával. Ez először internetes keresgélésekkel kezdődött, aztán ahogy egyre jobban belemelegedtem, már mindenhova azzal a reménnyel mentem, hogy hátha találok majd újabb legendafoszlányokat. Egészen váratlan helyeken is ráleltem ilyenekre, például egy badacsonyi parkolóban egy márványtáblán, de volt, hogy egy tanösvény tábláján láttam meg valami érdekeset. Korabeli újságokat is fellapoztam, falumúzeumokban is megfordultam. Sokszor csak egy mondatom volt, abból kellett felépítenem a történetet.”

Klára a gyűjtések során komoly kihívásokba ütközött: sokszor nem volt egyszerű megállapítania, hogy eredeti népmondával van dolga, vagy csupán egy mai korban kitalált és az interneten elterjedt történettel. A hosszas kutatómunkának viszont beért a gyümölcse. Tavaly jelent meg Csodák tava című kötete, amely összesen 48 balatoni történetet foglal magában. 

A tó keletkezése kapcsán született regéktől kezdve a Mária-legendákon át a bosszúmondákig sok lebilincselő elbeszélés található benne.

Balaton: az Úr könnye és az elnyelt kecskenyájak

A szerző elmondása szerint a Balaton keletkezéséről több történet is született. Van, aki azt vallja, ez a tó az Úr könnye, ugyanis miután Isten megteremtette a világot, és meglátta, mennyire gyönyörűre sikerültek a somogyi dombok és a Balaton-felvidéki hegyek, meghatódott, és kicsordult a könnye – ebből lett a Balaton. 

Egy másik legenda szerint II. Andráshoz köthető a tó keletkezése. A király a keresztes háborút követően nagyon elszegényedett, és amikor megtudta, hogy Zalában él egy gazdag pásztor, elment hozzá pénzt kérni. A pásztor fösvény ember volt, esküdözött a királynak, hogy csak az az egy kecskenyája van, amelyet éppen őriz. II. András erre elátkozta, hogy ha hazudik, akkor a föld nyelje el. Ekkor hatalmas árhullám tört fel a föld alól, elnyelte a kecskenyájat kecskepásztorostul: így jött létre a Balaton.

Klára szerint a balatoniak mind a mai napig használnak egy olyan kifejezést, amely ehhez a mondához köthető. Amikor viharosabb az idő, és fehér habtaréjt vet a víz, azt mondják rá, hogy kecskézik a Balaton – merthogy olyan, mintha (az elnyelt) kecskenyájak szaladnának végig rajta. „Sok kecske-történetre bukkantam a kutatás során. Ez nem meglepő, mivel valaha nomád állattartó nép voltunk, ezért az ősi mondákban is kiemelt szerepet kaptak állataink.”

A badacsonyi vulkán ura, a Balaton szirénjei és a Szamárkő legendája

Klára hozzátette, a balatoni tanúhegyeknek több keletkezéstörténete is van. Ezek kővé vált tündérekként, illetve óriásgyermekek homokváraiként jelennek meg a legendákban. Badacsonyhoz köthető a vulkán urának története, aki beleszeretett egy hableányba. Azért, hogy együtt lehessen a vízi tündérrel, beleugrott a Balatonba, a hatalmas csobbanástól viszont kialudt a vulkán – így hűlt ki a badacsonyi vulkanikus hegy.
A Vadlán-likak (a Keszthelyi-hegység barlangjai) kapcsán az a monda él, hogy a barlangokban vadleányok laktak. 

Ők voltak a Balaton szirénjei: a derekukon egyetlen kendő volt, a keblüket csak az aranyhajuk fedte, szerelmes énekükkel pedig elcsábították a halászlegényeket. 

Ha sikerült megbűvölniük a férfiakat, elvitték őket a Szerelemdombra, utána soha senki nem hallott felőlük.
A Szamárkő legendája is érdekes. A monda szerint Krisztus urunk többször megfordult a Balatonnál, első ízben kisgyermekként, amikor szamárháton Betlehemből Egyiptomba menekült. Zamárdiban élt egy idős remete, aki őrizgetett egy sziklát, mondván, hogy arra csak a világ királya ülhet majd le. Megjött a gyermek Jézus, ráült a sziklára, erre a remete halálra rémült, le is zavarta őt onnan. Miután elment, ottmaradt a lábnyoma a szamárpatával együtt. Zamárdi állítólag a Szamárkőről kapta a nevét.

Tokody Klára – Forrás: Tokody Klára

Monaco helyett Keszthely

Klára egyik kedvenc meséje valós történeten alapszik. Ez a skót hercegkisasszony, Lady Mary Hamilton és a magyar gróf, Festetics Tasziló szerelméről szól. Mary szülei ellenezték házasságát a hozzájuk képest alacsonyabb rangú gróffal, lányukat a monacói trónörököshöz adták hozzá. Mary viszont boldogtalan volt, már a gyermekét várta, amikor elmenekült a férjétől. Közben folyamatosan levelezett Taszilóval, aki a hatalmas Festetics-birtokok várományosa volt, majd hercegi címet kapott az uralkodótól. A hercegkisasszony végül Keszthelyt választotta Monaco helyett, a házasság érvénytelenítése után feleségül ment Taszilóhoz, akivel 42 évig éltek együtt boldogan, szerelmüket négy gyermek születése tette teljessé.
Klárának még rengeteg hasonló történet van a tarsolyában, amelyek csak arra várnak, hogy megírják őket. Emellett viszont más elfoglaltságai is vannak: többek között blogot vezet minavidi.hu néven, ahol igyekszik megmutatni, mennyi mindent lehet csinálni a Balatonnál szezonon kívül, és mennyi érdekesség van, amelyet mindenképp érdemes megnézni. A kirándulástippeken kívül természetesen itt is helyet kapnak a mondák.

A mese csillámporával beborított történelem

„Úgy gondolom, hogy egy fa is akkor tud magasra nőni és igazán virágozni, ha mélyre nyúlnak a gyökerei. 

A mondák és legendák pontosan ezt biztosítják gyermekeinknek: erős gyökereket és hátteret adnak, ráadásul észrevétlenül bővítik földrajzi és történelmi ismereteiket is. 

A monda tulajdonképpen nem más, mint történelem a mese csillámporával beborítva.”

Kép

Tokody Klára néhány, a Csodák tava könyvhöz készített illusztrációja – Forrás: Tokody Klára

Klára azt szeretné, ha minél több emberhez eljutna a balatoni mondakör, és minél többen megismerkednének ezekkel a kivételes történetekkel. A Csodák tavában megjelent legendák festőket, zenészt, sőt, színházi rendezőt is megihlettek már, így ma már nem csak könyv formájában találkozhatnak velük az érdeklődők. Ősszel például folytatódik az a festménykiállítás, amellyel korábban körútra indultak: Fonyód, Fenyves, Zamárdi, Szőlősgyörök és Lengyeltóti után Siófokon, Földváron és Badacsonytomajban lehet majd látni a mondákat megjelenítő alkotásokat.
„»Egyebünk sincs, mint a legendáink, és azokra olyan nagy szükségünk van, hogy ha nem volnának, csinálnunk kellene őket« – írta Móra Ferenc. Ezért gondolom úgy – és ebben az eddigi olvasói visszajelzések is megerősítettek –, hogy érdemes ezt a gyűjtést folytatni. Ugyanakkor fontosnak tartom azt az üzenetet is átadni ezekkel, hogy a Balaton sokkal több, mint egy nagyra nőtt strand, rengeteg kulturális és természeti csodája van, amelyeket érdemes felfedezni.”

Virtuális valóság a gyógyításban

Fehér homokos tengerpart, ameddig csak a szem ellát, mintha a Maldív-szigeteken egy koktél mellett üldögélne az ember. Néhány gombnyomás után már egy sziklás hegység tetején ülök, alattam a végtelennek tűnő mélység. Snitt. Űrállomáson vagyok, körülöttem a naprendszer bolygói. Mindez nem álom, hanem a virtuális valóság teremti meg. És nem egy VR-játékteremben, hanem a Semmelweis Egyetem Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinikájának egyik szobájában, egy VR-szemüvegen keresztül.

A VIII. kerületi épületben dr. Vass Edit fogad és mutatja be a módszert. A klinikai szakpszichológus-pszichoterapeuta részt vett abban a kutatásban, amely során szkizofrén betegek ellátásába bevontak egy világviszonylatban is újdonságnak számító módszert, a Virtuálisvalóság-terápiát (VR-ToMIS). 

A virtuális valóság ugyanis már nemcsak a szórakozásban van jelen, hanem a gyógyításban is nyújthat segítséget.

A SE klinikáján a mentális betegségek széles spektrumát kezelik, kezdve a szorongástól egészen a súlyosabb pszichózisig. Járó- és bennfekvőrészleg egyaránt működik a Balassa utcában, illetve van egy nappali kórházuk is, ahol a pszichiátriai betegek rehabilitációjában, visszailleszkedésében nyújtanak segítséget. Nemzetközi szinten az 1990-es évek óta alkalmazzák, de nálunk csak 2005 óta foglalkoznak vele, kezeltek már vele magasságfóbiát is, a szkizofrén betegek bevonása pedig 2019-ben kezdődött el.

A szkizofréniát ismétlődő pszichotikus állapotok kísérik, ilyenkor az érintett kapcsolata megszakad a valósággal. „Meglehetősen sokféle tünet jelentkezhet: akusztikus hallucinációk, téveszmék, üldöztetéses élményeik vannak a betegeknek. Gondolkodásuk gyakran nehezen érthető, nehezen követhető, logikátlan. Van, hogy ez a beszédükben is érzékelhető. Mindez hatással van a beteg viselkedésére, kapcsolatrendszerére” – kezdi Vass Edit.

Nyolcvanezren érintettek itthon
A szkizofrénia ún. spektrumbetegség, különböző súlyosságú, változatos tünetekkel jár együtt, amelyek érintik az érzékelést, figyelmet, az érzelmi-akarati életet, a viselkedést, illetve ezekhez gyakran társulnak jelentős szociális és foglalkozási zavarok is. Fázisokban alakul ki, leggyakrabban fiatal felnőttkorban. Nők esetében kritikus a gyermekszülés és a változás kora. Kialakulásában genetikai és környezeti tényezők egyaránt szerepet játszanak. A világ minden országában, kultúrától függetlenül, a népesség mintegy 1 százaléka, azaz hazánkban kb. 80–85 ezer ember küzd a betegséggel.

Kép

Kép: Semmelweis Egyetem, Barta Bálint

Nehezen tudnak visszailleszkedni a társadalomba

A problémát az jelenti, hogy sokan nem kapnak időben segítséget. Alapvetően gyógyszerrel kezelik a betegséget, még nem általános a szocio- és pszichoterápiás módszerek alkalmazása. „Már nagyon sok hatékony gyógyszer áll rendelkezésre, aminek köszönhetően a hallucinációkat, téveszméket jelentősen tudjuk mérsékelni. Ennek ellenére komoly nehézségeik maradnak a betegeknek, többek között a mentalizációs képességek terén” – magyarázza a szakember. 
De a szakszavakon túl mi is az a mentalizáció? A lényege, hogy a szkizofréniával küzdők gyakran nehezen mérik fel egy beszélgetés során a másik ember szándékát, érzéseit. Egy egyszerű párbeszédet le lehet velük folytatni, de ha azt kérdezzük tőlük, hogy egy harmadik embernek – aki nincsen jelen – milyen gondolatai, érzései lehetnek, azt már nehezen tudják felmérni.

Ezen túl a metaforákat, humort, iróniát sem tudják értelmezni, amiből félreértések születhetnek.

„Mindezek miatt nehezen tudnak visszailleszkedni a társadalomba: beszélgetni, kapcsolatokat kialakítani, munkahelyet találni. Ezekben a helyzetekben sokszor a szocio- és pszichoterápiás módszerek is tehetetlenek” – hangsúlyozza dr. Vass Edit. A Semmelweis Egyetemen ezért olyan mentalizációs tréninget szerettek volna fejleszteni, ami javít a klienseik életminőségén, így került képbe a virtuális valóság. Feltételezték, hogy a készségek gyakorlása egy virtuális világban sokat lendíthet a kezelés sikerességén. Hogy hogyan zajlik egy ilyen ülés? Mindig csak ketten vannak jelen: a pszichoterapeuta és a beteg. Rehabilitációban résztvevő járóbetegekről van szó, akik rendszeresen járnak pszichiátriai kontrollra, de csak akkor vehet részt valaki ezen a terápián, ha szedi mellette a gyógyszereit. 

Párizsi terasz vagy új lakásba költözés

„Minden alkalommal más helyzetet szimulálunk. A páciens mellett vagy vele szemben egy avatar (valósághű figura, virtuális ember – a szerk.) ül, vele tud kommunikálni. Előre megírt dialógusokat – amikbe például metaforákat, iróniát építenek be – hallhatnak fülhallgatón keresztül a betegek, miközben virtuálisan más és más környezetben vannak” – részletezi a szakember. 

Csak olyan helyszínekre vándorolhatnak a VR-szemüvegen keresztül, amelyek valós élethelyzetekben is reálisan előfordulnak. Így például az űrbe csak jutalomként „repülhetnek fel”. 

„A résztvevők kedvelték a párizsi kávézó teraszát vagy a japánkertet, viszont nem szerették, amikor új lakásba, új lakótárssal való összeköltözést szimuláltunk” – részletezi Vass Edit. Mint meséli, korábban a tesztelési fázisban – amikor még nem a betegekkel dolgoztak – akadt olyan környezet, ami ijesztő volt a tesztalany számára, így el is vetették. „Egy kempingben ült az illető és felsikoltott, mert lenézett, és egy kígyó mászott a lábán” – mondja. Őszintén, nem csodálkozom, valószínűleg én is így tettem volna, nekem már az említett sziklás hegységtől is előjött a tériszonyom…

A szkizofréniával együtt élő résztvevőknek a gyakorlatok során nemcsak az újabb és újabb helyszínekkel, hanem egy hozzájuk beszélő avatarral is meg kell barátkozniuk. Az avatar megszólítja a résztvevőt, és ő válaszol. Két szabály van: nem kérdezhet vissza, és mindenre válaszolnia kell. Arra is figyeltek, hogy ne egy géphanggal kelljen beszélgetni, ezért két önként jelentkező orvostanhallgató hangján szólalnak meg a „társak” a virtuális térben. Ha a résztvevő úgy érzi, nincs biztonságban, bármikor meg tudja szakítani a szimulációt.

Kép

Kép: Semmelweis Egyetem, Barta Bálint

„Nem célja pótolni a valós emberi kapcsolatokat”

„Nem az a célja a VR-terápiának, hogy pótolja a valós emberi kapcsolatokat, hanem az, hogy a beteg érvényes reakciókat tanuljon meg egy valósághű helyzetben, amiket utána a való életben is fel tud használni” – szögezi le a pszichoterapeuta, amikor arról kérdezem, nem hátrány-e a virtuális térben végezni a feladatokat. 

Mint mondja, pont, hogy előny, hogy a páciens egy ülés alkalmával többször is tud gyakorolni egy-egy helyzetet. 

A terápia során a brit vTime cég ingyenesen letölthető szoftverét használják, illetve egy másik érzelemfelismerő eszközt, a Temporal Disc Controllert, amely Takács Barnabás magyar fejlesztő munkája. „Ha a beteg végzett a szimulációval, leveszi a VR-szemüveget, és elmondja nekem, a terapeutának, hogyan érezte magát. De nem mindenkinek van meg ehhez a szókincse, valaki nem tudja szavakba önteni, hogy mit érzett. Ezért használjuk a temporal disc contoller gyakorlatot. A beteg egy 3D-s női vagy férfi arckifejezést lát a monitoron, az egeret mozgatva különböző érzelmek állíthatók be rajta. Így már meg tudja ítélni, ő maga be tudja állítani, hogy milyen érzelmi állapotban érezte magát, valamint milyen érzelmei voltak a mellette ülő avatarnak, miközben beszélgettek” – magyarázza a klinikai szakpszichológus.

A Virtuálisvalóság-terápiát 2019 eleje óta használják az egyetem klinikáján. Egyelőre tesztelési fázis zajlott, de a jövőben szeretnék az állandó betegellátás részévé tenni. 43 érintett szkizofrén beteg vett részt a kutatásban, a visszajelzések kedvezőek. „Volt olyan beteg, aki csak azért kezdte el szedni és azóta is szedi a gyógyszerét, hogy részt vehessen a tréningen. Rendszeresen haza akarják vinni a VR-szemüveget, hogy otthon is játszhassanak vele” – meséli a szakember.

Félelem az új módszerektől?

„Egyre-másra szaporodnak azok a cégek, amelyek egészségügyi VR-alkalmazásokat fejlesztenek. De ahhoz, hogy ezek a gyógyításban alkalmazhatók legyenek, fel kell mérni a hatékonyságukat. Ezt sok cég elmulasztja, így előfordulhat, hogy olyan szoftvert használ egy klinikus, amelynek a hatékonysága nem igazolt” – magyarázza a felvetődő problémákat Vass Edit. 

Annak, hogy széles körben elterjedjen, alapvető akadálya, hogy sok klinikai szakemberben még ellenállás van a technológia iránt, ezek a feltételezések és félelmek nehezen változtathatók. 

„Vannak, akik azt gondolják, a szemkontaktus mennyiségének csökkentése negatívan hat a terápiás kapcsolatra. Pedig a kutatások ennek ellentétét támasztják alá” – hangsúlyozza. Hozzáteszi, folytatni szeretnék a Virtuálisvalóság-terápia használatát, de ehhez több képzett szakemberre lenne szükség. A módszert tavaly iparjogvédelmi oltalom alá helyezték, és a tervek szerint a következő két évben megszervezik az oktatását, aminek köszönhetően szélesebb körben is elérhetővé válhat. Jelenleg nem TB-finanszírozott, ugyanakkor a klinika betegei számára igény esetén most is tudják biztosítani.

Mitől jó egy ételfotó, mi a titok? 

Az ételek, italok szeretete adja a lelkét, mert technikailag lehet valaki ügyes, ha nem szeret enni, sosem lesz jó ételfotós. De ez bármilyen fotó tárgyára igaz: aki nem szereti a hegyeket, hiába indul el hegyeket fotózni, nem fogja meglátni a szépséget bennük. Az ételeknél ezen nemcsak az ízek szeretetét értem, hanem az alapanyagokét is. Én az étkezésben válogatós vagyok, de olyan alapanyagokat is imádok fotózni, amiket nem eszem meg, mert vizuálisan azok is gyönyörködtetnek. A formájuk, a színük, a textúrájuk. Az étellel való kapcsolatunk amúgy is szinte ösztönszintre tud lemenni, mert életbevágó, hogy együnk, igyunk, ezért az ilyen tartalmakkal a nagyközönséget sem nehéz megérinteni. Persze nem elég lefotózni, amit ebédelünk, mert annak a megosztása akár bosszanthat is másokat, én itt a profi, átgondolt ételmegjelenítésre gondolok. Ez olyan mélyről jövő emlékeket, érzéseket ébreszthet bennünk, amik akár gyerekkorunkból erednek. 

Egy kedvenc ételnél az íz- és illatélmény is felelevenedhet csupán attól, ha ránézünk egy képre. 

Egy ételfotó szerintem akkor jó, ha odanézek és összefut a nyál a számban, ha azt érzem a látvány hatására, hogy ide vele!

Kép

Kép: Csulak Réka - Three Pod Studio threepodstudio.com

Honnan ered a gasztronómia iránti mély vonzalma?

A Pest megyei Sződön nőttem fel, ahol nagy hagyománya volt a családunkban a házias ételeknek. Az egyik nagymamám élelmezésvezető volt, a másik szakács, de a papám is szeretett szabad tűzön főzőcskézni. Az előkészítésnél – krumplipucolásnál, krémtunkolásnál – rám is mindig lehetett számítani, ötödikes koromtól pedig magamnak főztem az ebédet, tanulgattam, a kedvenc ételeimet hogyan kell elkészíteni. Emellé anyukámtól örökölhettem némi művészi hajlamot is, vele sokat rajzoltunk, festettünk, kézműveskedtünk. Apukám pedig ügyes kezű asztalos, tőle a töretlen vállalkozói munkamorált szívtam magamba. Mivel mindig volt konyhakertünk, haszonállataink, nekem az is természetes volt, hogy a hús nem a hűtőpultban, műanyag csomagolásban terem, és hogy a zöldségeket, gyümölcsöket hónapokig gondozni kell, mire a szezonjukban beérnek.

Kertészeti egyetemet végzett. Hogyan került később Finnországba, és miként lett kertészmérnökből vállalkozó, ételfotós?

Még 2015-ben költöztünk ki a volt férjemmel Svédországba önkénteskedni, majd az Egyesült Királyságba munkát vállalni. Miután különváltak az útjaink, egy finn úriembert megismerve kerültem ismét északra 2021 februárjában. Előtte Angliában a pozitív kultúrsokk lecsengésével a szürke hétköznapok magányát igyekeztem blogolással orvosolni, hogy megtaláljam a hozzám hasonló érdeklődésű embereket. A blogom a Holy Whisk, azaz Szent Habverő címet kapta, és kezdetben angolul osztottam meg rajta főleg magyar recepteket. 

2016 karácsonyán íródott az első poszt, 2018 húsvétja körül pedig jött az ötlet, hogy veszek egy profi kamerát, hogy a telefonosnál jobb képeket készíthessek a felületre. 

Komoly tanulási folyamat volt elsajátítani a használatát az utómunkához szükséges szoftverekével együtt, a visszajelzések azonban megerősítették, hogy az erőfeszítés nem volt hiába. Részt vettem a közösségi médiában fotós kihívásokon, plusz elvégeztem Londonban egy „ételstylist és ételfotós” tanfolyamot – ez készítette elő, hogy ezen a területen akár vállalkozzak is.

Amit aztán meg is tett. A honlapján jelenleg az alábbi titulusok szerepelnek a neve mellett: fotós, blogger, ételstylist, receptfejlesztő, mentor…

Az öt terület kéz a kézben jár. A blogom a receptektől idővel elmozdult a szakmai jellegű interjúk felé, a receptfejlesztés pedig onnan jött, hogy a megrendelők nem minden esetben szolgálnak recepttel, amiből dolgozhatok. A többségük ma már úgy szeretne pluszértéket adni a közönségének, hogy velem fejlesztet egy adott terméke felhasználásával speciális receptet, amit a tesztfázis után nemcsak elkészítek, hanem az eredményt meg is örökítem reklámfotókon. Ehhez nem végeztem külön iskolát, de a családunkban sok alaprecept maradt fenn, amelyekből kiindulhatok, amiket továbbfejleszthetek. 
Az ételstylist vonal is adta magát, hiszen a fotózáshoz nagyon fontos gondosan megtervezni, mi lesz a képen az étel körül, kiválasztani az eszközöket – tortaállványt, kiskanalat stb. –, és ugyanilyen fontos megőrizni az étel vizuális értékét a fotózás elejétől a végéig, hogy minden tökéletesen nézzen ki. Van fotós, aki külön ételstylistot alkalmaz, de én egy személyben megoldok A-tól Z-ig mindent, felelek a végső látványért. Mentor pedig úgy lettem, hogy más alkotótársak megkerestek konzultálni, és én örömmel vállaltam. De ez csak addig működhet, amíg magam is űzöm a hivatást, anélkül nem lennék hiteles. Egy ilyen gyorsan változó területen, mint a fotózás, nem lehet évekkel ezelőtti tudást átadni. 

Kép

Kép: Csulak Réka - Three Pod Studio threepodstudio.com

Említette, mennyire fontos, hogy az étel a fotózás elejétől a végéig tökéletesen nézzen ki. Ehhez milyen trükköket érdemes, szükséges olykor bevetni – például egy gyorsan olvadó fagylaltnál?

Reklámfotózásnál a hirdetési hűség miatt sosem alkalmazok a látvány kedvéért mesterséges helyettesítőt. Ott a fotózáskor is az a jégkrém vagy fagylalt jön ki a dobozból, amit a boltban árulnak.

Amikor viszont a fagyi egy ízt, tehát nem konkrét terméket jelenít meg – mondjuk egy autóillatosító illatát vagy szájfény ízét szimbolizálja –, ott lehet nem olvadó helyettesítőt rakni a tölcsérbe. A csokifagyi megoldható barna ételfestékkel színezett krumplipürével, keményebb állagú vajkrémmel, esetleg cukorpasztával. Hogy ne legyen teljesen fagyott hatású, érdemes színezett főzőtejszínnel is megcsepegtetni, mintha már olvadna. Hogy más példát is hozzak: a páracseppeket paradicsomhéjon vagy más zöldségen víz és glicerin keverékéből szoktuk odasprayzni. Ha leülepszik a sör habja, sót lehet beleszórni, hogy újra habozzon, whisky helyett pedig le lehet főzni hasonló színű teát. Egy szikkadt húspogácsa adott esetben újraolajozható vagy fényesre pácolható – de hangsúlyozom, helyettesítő elemet csak akkor illik alkalmazni, amikor nem a kép fő eleméről vagy a reklámozandó termékről van szó. Ami még segít: ha a beállításokat még nem a végső terméken végzem el, hanem egy hasonló méretű és állagú tesztételen. Mert amikor lámpát használok, akkor azért meleg van, és egy frissen levágott fűszerlevél is gyorsan megfonnyad.

Technikailag mennyiben különbözik egy ételfotózás bármilyen más típusú fotózástól?

Nem sokban. Nyilván nem kell nagy távolságból mondjuk egy repülő vércsét lekapni úgy, hogy annak az egér is látszódjon a csőrében, azaz közeli fotózáshoz alkalmas lencséket használok. Reklámcélra, ha kontrollálható környezetet szeretnék kialakítani, mesterséges fényt alkalmazok, hogy az étel legjobb oldalát láttathassam. A természetes fény pedig abban szép, hogy ahogy mennek a felhők, úgy változnak a fények és az árnyékok. 

De szabadtéren inkább csak akkor dolgozom, ha szezonális terméket kell bemutatni vagy természetközelinek mutatni. 

Vannak termékcsomagolások, amelyeknél direkt jól néz ki, ha beletükröződnek a fák, ugyanakkor rendezetlen környezetet nem szeretek ilyen módon láttatni. Fontosak az egyedi ötletek, a sajátos látásmód, de minden függ attól is, mi a cég igénye, hiszen hiába gondolják sokan, hogy egy szabadúszó kreatívan mindig azt alkot, amit kigondol, a fizető ügyfélnek is megvan a saját elképzelése. Ha ragaszkodik egy konkrét elgondoláshoz, akkor én inkább problémamegoldást végzek.

Kép

Kép: Csulak Réka - Three Pod Studio threepodstudio.com

Többségében kik a megrendelők? Helybe utazik hozzájuk?

Többségben vannak a reklámfotók, amiket inkább termékgyártók, kevésbé éttermek vagy hotelek kérnek. Ezért is alakult úgy, hogy az esetek többségében a megrendelő által küldött termékhez magam fejlesztek receptet, és én is készítem el azt az ételt, amit aztán a saját stúdiómban lefotózok. Ha olyan helynek dolgozom, ahol séf készíti a menüt, ott ő az ételstylist, az enyém csak a végső beállítás. Az egyik olyan kényes téma, amit ott is én intézek, az például az étel leöntése szósszal, hogy ne folyjon le róla idő előtt. De lehet a megrendelő akár konyhai eszközt gyártó cég is – általában Nyugat-Európából vagy Amerikából keresnek. Ritkán kell helybe utaznom, de igény szerint ezt is vállalom.

Összességében azt érzem a szavaiból: ezen a területen, ebben az életvitelben megtalálta a helyét.

Igen, mert ebben a vállalkozási formában nagyobb kompromisszumok nélkül ötvözhetem az ételek iránti és az alkotás iránti szeretetem. Amellett, hogy folyamatosan képzem magam, fejlesztem a tudásom, nem vágyom többre, mint stabilitásra, nyugalomra, a munka és a magánélet egyensúlyára.

Nem török túl magas csúcsokra, bőven elég, ha a hétköznapok tökéletesek! 

A szakmai versenyeken elért díjak persze nagyon fontos visszajelzések arról, hogy az irány, amerre haladok, megfelelő.

Magyarként alkot, nemzetközi színtéren. Mennyire lehetséges magyaros szemléletmódot belevinni a munkáiba, alkotásaiba?

A szemléletmódom inkább már nemzetközi, de a blogom anno magyar receptekkel indult. És az első nagyobb ételfotós elismerést – a Pink Lady Food Photographer of The Year Awards verseny döntőjét és ott a Highly Recommended, azaz „Nagyon ajánlott” titulust gasztroblogger kategóriában – a zalai lakodalmas barackról készített képemmel értem el. Ez egy klasszikus, magyar lagzikon felszolgált, barackot imitáló sütit ábrázol, aminek omlóskekszjellegű tésztája van. Két félből áll össze, a közepén van egy kis krém, kívülről ételfesték színezi, illetve egy levél is van beletűzve, ezért úgy néz ki, mint egy őszibarack. Az ízében persze nincs köze a barackhoz, inkább kakaós-rumos ízű. Örülök, ha ezzel és más magyar finomságok megörökítésével érdeklődést kelthetek a gasztonómiánk iránt! Keresem a lehetőséget, hogy beszédtémává tegyem, a magyarok milyen finomságokat készítenek. Az ételeinkhez kapcsolódó népszokások is érinthetők ilyenkor, egy-egy közösségimédia-poszthoz kapcsolhatók infók például arról, hogy az adott süteményt milyen ünnepekkor fogyasztjuk. Én ilyen speciális módon tudom öregbíteni Magyarország jó hírnevét.

Cselédsorsok anno

A fővároshoz közeli Bián és Torbágyon (ma Biatorbágy) kedvező lehetőségnek tartották a szülők, ha lányaik munkahelyet találtak Budán vagy Pesten. A mezőgazdaságból élő családokból csak a téli hónapokra helyezkedtek el a lányok, mert tavasztól őszig minden szorgos munkáskézre szükség volt a saját gazdaságukban, háztartásukban. Ezzel szemben az iparosok leánykái egész évre elszerződtek. Kialakult az a gyakorlat, hogy ha egy cselédlány férjhez ment, akkor beajánlott egy falubélit maga helyett. A lányos mamák természetesen érdeklődtek megbízható helyek után. 

Segítettek ebben a fővárosban áruló zöldséges és gyümölcsös kofák, a tejesasszonyok – milimárik, ahogy akkoriban nevezték őket. Ők is szívesen közvetítettek. 

Működött valamikor egy olyan intézmény, ahol a munkára váró lányok között a nagyságák kedvük szerint válogathattak. Sokan el sem tudják képzelni, hogy milyen embertelenül megalázó lehetett, amikor az úrinők fitymálták az iskolapadból alig kikerült hajadonokat: „Ez túl kövér, biztos sokat eszik. Ez meg túl sovány, biztos gyenge. Ez itt túl sápadt, biztos beteges. Emennek meg olyan buta az arckifejezése…”

Az iparosodás és a városiasodás hatására a 19. század végére rohamosan felduzzadt a szolgáltatási szektor. 1876-ban már törvény szabályozta a cselédek munkaviszonyát, 1880-ban 29 ezer, 1910-ben 67 ezer „nőcseléd” szolgált Budapesten. Az ország különböző részeiből érkeztek, jobbára fiatal lányok. Háztartásukban általában egy cselédet tartottak a köz- és magántisztviselők, a kereskedők, a prosperáló iparosok, az értelmiségi réteg. A nagypolgári családok nagyobb számú személyzetet alkalmaztak, így munkamegosztás szerinti rétegeződés alakult ki: megkülönböztettek házvezetőnőt, komornát, nevelőnőt, szobalányt, szakácsnőt, mindenest, mosónőt. A férfi alkalmazottak közül került ki a sofőr, az inas.

A Bach család élete a háború előtt és után

Élt Bián egy család, a Bach família a katolikus fertályon, merthogy akkoriban vallás szerint két falurészben különült el a lakosság, ez azonban nem jelentett elítélendő megkülönböztetést. A felekezeti különbség egyben nemzetiségi eltérést is mutatott, ugyanis a reformátusok egytől egyig magyarok voltak, míg a katolikusok zömében svábok. Lakott még a faluban néhány zsidó család is. Valamennyi náció békességben, megértésben élte mindennapjait, mindenki tette a dolgát, ki mihez értett. A magyarok a jó koronaértékben besorolt földeket művelték, a svábok főleg az iparos réteghez tartoztak, legtöbbjük naponta a fővárosba ingázott, a zsidó családok pedig a kereskedelemben jeleskedtek. Mindhárom nemzetiségnél megtalálhattunk igen jómódút és nagyon szegényt is. Ez minden bizonnyal szorgalom, hozzáértés és nem utolsósorban szerencse függvényében alakult ki. 

Bach Antal Vértesboglárról házasodott Biára, amikor elvette a telt, egészséges arcszínű Pollauer Annát. Ma már elképzelhetetlen, hogy a fiatalok mindössze néhányszor látták csak egymást, tulajdonképpen a szülők döntötték el, hogy egymáshoz valók. Jó volt ez így, vagy nem? A házasság az ő esetükben igen jól sikerült. 1908-ban megtartották az esküvőt, még egy év sem telt el, megszületett Mária, egy évre rá Anna, aztán a várva várt fiú, aki a keresztségben papája nevét kapta. 

Antal, a családfő a MÁV-nál talált kenyérkereső állást mint bognár, aki más famunkákhoz is értett. A helyi vasútállomásra járt ki, a tehervagonokat javította vagy talpfákat gyártott. Szerény, de biztos jövedelme átlagos megélhetést biztosított a családja számára. 

„Nyugdíjas állása van” – ezt mondták azokra, akik a vasútnál, a postánál vagy más közintézményben dolgoztak, mert számukra működött a társadalombiztosítás.

Aztán jött az általános mozgósítás, kitört a nagy háború! A férfiakat elvitték katonának. A lombok már rég lehullottak, de az emberek még mindig a fronton voltak, vagy sírhalom fedte őket, idegen földön. Antal a vasútnak köszönhette, hogy a háború befejezése előtt hazahívták, mert a vasútnak szüksége volt a munkáskézre. És hamarosan újra rászállt a gólya a Szent István utcai kis házra: 1916-ban megszületett Teréz. Majd sok év elteltével világra jött Erzsébet is. 

Kép

Bach Teréz 1923 körül - A kép a szerző tulajdona

A Bach lányok: Márinak jó sora volt

A család a svábokra oly jellemző takarékos beosztással élt. A mama megtette, hogy kora hajnalban elutazott Győrbe, mert ott olcsó, jó minőségű zöldséget árultak. Az utazás nem került pénzbe, ugyanis a papa után a vasútra szabadjegyet kapott. Aztán az árut kis haszonnal eladta egy pesti piacon. Közben mosást vállalt a kántortanítóéknál, művelte az ürge-hegyi szőlőt, disznót, baromfikat tartott, és nevelte a gyerekeket.

Amikor a lányok kijárták az elemi iskola hat osztályát, cselédnek szegődtek. Alig múltak tizenkét évesek – ez a sors várt volna Terézre is. Ő azért maradhatott otthon még két évet, mert húgára, a kis Bözsikére kellett vigyáznia. Tudta, hogy egyszer neki is eljön az ideje, hiszen a nővérei már szolgáltak. 

Keresetüket nem cifra holmikra költötték, hanem a mama szigorúan összegyűjtötte, hogy majd stafírungot vegyen, ha eljön az idő, és a lányoknak kérője akad. 

Jó minőségű lenvászon anyagot a két váltás ágyneműhöz, aztán kell még tizenkét törölköző, konyharuha… Íratlan szabályai voltak a kelengye összetételének. Konyhabútorra, szobabútorra, edényekre, étkészletre is kellett a pénz. 

Teréz már vágyott arra, hogy ő is a városba mehessen, ugyanakkor szorongott is. Mi lesz vele a fészekmeleg otthona nélkül? Azzal is tisztában volt, hogy a szerencse jó, de akár rossz helyre is vezérelheti. A családi beszélgetésekből már tudta, hogy idősebb nővére, Mári jó helyet kapott: Kelenföldre került egy idősebb, gyermektelen házaspárhoz. Az asszonya hamarosan rájött, hogy gyönyörűen kézimunkázik, ellátta hímzőanyaggal, cérnával, és a lány kezei alól szebbnél szebb csipketerítők, hímzett függönyök, díszpárnák kerültek ki, amelyek készítésében még kedvét is lelte. Amikor egy nyári délután Tóni, az öccse meglátogatta őt, Mári a nyugágyban szunyókált, ölében a kézimunkájával. Az asszony pisszentett Tóninak, hogy ne ébressze még fel. Hát, ilyen jó sora volt Márinak.

Náni könnyei

Nem úgy Annának, becenevén Náninak! Ő egy Izsák melletti tanyasi iskola tanítójához került. A férfi nemcsak a nevelésére bízott gyerekekkel bánt gorombán, hanem a saját családjával is kegyetlenkedett. Nánit nem bántotta, de épp elég lelki teher volt számára, amikor a kedves, jószívű asszonyát látta örökösen bánkódni. Egy nagyobbacska fia és egy csecsemőkorú kislánya volt a családnak. 

Ha a kicsi éjszakánként sírt, akkor az apa egyszerűen kivitte a jéghideg osztályterembe, és otthagyta. 

Ha valami nem úgy történt, ahogy a férfi akarta, akkor szörnyű haragra gerjedt, és torkaszakadtából ordítozott. 

Történt egyszer, hogy az anya nem volt otthon. Náni elindult az udvarra fáért, a fiú utána akart szaladni, de az apja visszarántotta. Amikor a lány visszajött a fával a konyhába, a szerencsétlen gyerek ott állt halálra válva, reszketve a félelemtől. „Most pedig tedd tisztába!” – adta ki az utasítást a férfi. Náni sosem tudta meg, hogy mit tett a gyerekkel, amitől az becsinált a nadrágjába. Bizony, sokszor az asszonnyal együtt sírtak összeborulva, annyira sajnálták a gyerekeket. Nánira esténként olyan kínzó honvágy tört rá, hogy kiállt a kapu elé, és arra fordult, amerre a szülőfaluja volt. Hónapok teltek el, mire egyszer-egyszer hazamehetett. Gyakran mondogatta magában a kis versikét: „A jó Isten meg egy pár kis angyal tudja tán, / hogy mennyit szenved egy szegény, falusi cselédlány.”

Kép

Bach Teréz cselédkönyve - A fotó a szerző tulajdona

Terus Goldsteinékhez készül

A papa kiváltotta Terus cselédkönyvét a községházán. Az okmányt a Biai Járás főszolgabírója adta ki. A lány kíváncsian forgatta a szürke fedelű kis könyvecskét. A bejegyzett adatok a következők: Jegyzékszáma 9/931. Név: Bach Teréz. Születési év: 1916. Vallás: római katolikus. Anyanyelv: magyar. Termet: növésben. Arc: ovál. Orr és a száj alakja: rendes. A testen látható, esetleg beszédben és hangon észlelhető különös ismertető jelek vagy szokások: nincsenek. Be van-e oltva? igen. Trachomamentes.

Tovább lapozott, és különböző jogszabályokat olvasott. Például: „A cseléd szolgálatba való lépésével a gazda illetve a családja tagjává válik.” „A szolgálati szerződés úgy írásban, mint szóval is köthető.” „A szerződés megkötése után a gazda nem köteles a cselédet elfogadni, ha a cseléd hűsége vagy erkölcsi magaviselete iránt utólag alapos kifogásokat érvényesít, vagy ha ragályos nyavalyában szenved.” „A cseléd mindazokért a károkért, melyeket gazdájának rosszakarattal vagy hanyagság vagy vigyázatlanság által okozott, kártérítéssel tartozik.” Ilyen és ehhez hasonló szabályok sorakoztak a kis füzetben.

Az anyanyelvhez magyart írt a hivatalnok, de valójában a Bach családban svábul beszéltek egymással a felnőttek, gyerekek. 

Abban az időben volt egy erőteljes magyarosítási hullám, amikor a tanítóknak szorgalmazniuk kellett a magyar nyelv használatát. Teruska szorgalmasan gyakorolta az iskolában tanult hazafias verset: „Magyar vagyok, magyarnak születtem, magyar nótát dalolt a dajka fölöttem. Magyarul tanított imádkozni anyám, és szeretni téged, édes magyar hazám.” Erős úr volt a félelem: a megszólást, megvetést el akarták kerülni, ezért csak suttogva beszélték őseik nyelvét.

Terus akkor riadt meg igazán, amikor megtudta, hogy egy pesti zsidó családhoz fog kerülni. Még élt a múlt századból elhíresült tiszaeszlári per emléke, ahol a helybéli zsidó közösséget gyilkossággal vádolták, mint utóbb kiderült, ártatlanul. A hír antiszemitizmust gerjesztett, félelmet és elutasítást váltott ki. De a mama elhárította a tiltakozását: „Azt a pesti helyet egy biai lány ajánlotta, jó dolgod lesz ott, majd meglátod. Odamész és kész!” Legszükségesebb holmijait: inget, réklit, néhány alsó- és felső szoknyát, kötényt és kendőt egy fonott utazókosárba pakolta. A felsorolásból nem véletlenül maradt ki a bugyi. Ugyanis a sváb lányok a sok alsószoknya alatt kisnadrágot nem hordtak. 
Teruska 1931. július 2-án Goldstein Jenő családjához szegődött a budapesti Kertész utcába.

Bach Teréz történetének folytatása itt olvasható.

A király beszéde (The King’s Speech, 2010)

A király beszéde vérbeli történelmi film, amelynek karakterei egytől egyig léteztek. A történet főszerepében Albert, York hercege – Anglia uralkodójának, V. Györgynek a fiatalabbik fia – áll, aki intelligens, ám szörnyen dadog. Felesége hosszas próbálkozás után talál számára egy rendkívüli doktort, aki elvállalja a kezelését. Albert eleinte vonakodik alávetni magát az orvos szokványosnak semmiképp sem mondható módszereinek, ám amikor 1936-ban bátyja lemond a trónról és az ő fejére száll a korona, fel kell készülnie a királyi beszédre. Az újdonsült királynak (akit a történelem VI. Györgyként, II. Erzsébet apjaként ismer) egyszerre kell megküzdenie beszédhibájával és a közelgő háború terhével.

A filmet nem is igazán az események láncolata mozgatja, az sokkal inkább a főszerepeket játszó színészek – Colin Firth, Geoffrey Rush és Helena Bonham Carter – egymáshoz hangolt mesteri játékára épül. A király beszéde finom lélekábrázolással mutatja be, hogyan kerül közel egymáshoz két teljesen más közegben szocializálódott ember, miközben a háttérben felsejlik a második világháború fenyegető réme.

Kép

Jelenet A fegyvertelen katona c. filmből

A fegyvertelen katona (Hacksaw Ridge, 2016)

Harcolni nem csak fegyverrel lehet – A fegyvertelen katona című film története is erről tesz tanúbizonyságot. Desmond Doss (Andrew Garfield) az első volt az amerikai hadsereg történetében, aki lelkiismereti okokra hivatkozva megtagadta a fegyveres szolgálatot, ugyanakkor a második világháború egyik legvéresebb csatájában, az okinawaiban szanitécként 75 bajtársa életét megmentve kiérdemelte a Kongresszusi Becsület Érdemrendet. Doss nem életeket kioltva akart szolgálni, hanem életeket akart menteni, és ez utóbbihoz, úgy gondolta, nincs szüksége fegyverre. A történet címadó helyszínén, a Fűrészfog-gerincnél Dossnak és társainak egy függőleges sziklafalat kellett megmászni, ami azzal járt, hogy a katonák elfáradtak, mire felértek, nem tudták, mi vár rájuk, és már nem volt hova visszavonulni. Ez a támadás gyászos véget ért, ráadásul Doss valahogy fent ragadt, de nem süllyedt önsajnálatba, hanem elkezdte begyűjteni sebesült társait, és ellátásukat követően leeresztette őket egy kötélen az amerikai táborba, ezzel megmentve 75 életet.

A történet érdekessége, hogy az igazi Doss mindig is ellenezte, hogy az általa mélységesen megvetett Hollywood az életéből filmet készítsen, mondván, ami a Fűrészfok-gerincen történt, az csak rá és Istenre tartozik. 

Ennek ellenére mégis elkészült ez az erőt és hitet adó film, amely olykor talán túl naturalisztikus, mégis olyan mozi, amit látni kell.

Kép

Részlet A bennfentes c. filmből

A bennfentes (The Insider, 1999)

Ezt a filmet már csak azért is beválogattam a listába, mert a mai napig aktuális kérdést boncolgat: vajon mekkora azoknak a cégeknek a felelőssége, amelyek bizonyítottan egészségre ártalmas terméket gyártanak, és van-e joguk elhallgatni a teljes igazságot arról, mit okozhat, ha valaki rendszeresen fogyasztja azokat. Mi, hétköznapi emberek pedig valóban birtokában vagyunk mindannak az információnak, ami alapján el tudjuk dönteni, fogyasztóvá válunk vagy sem?

Jeffrey Wigand (Russell Crowe) kutatási és fejlesztési vezetőként dolgozik az egyik legnagyobb dohányipari cégnél. Amikor a vezetés olyan kísérletekbe kezd, amelyek a nikotinfüggés felgyorsítását célozzák, Wigand tiltakozik, amiért kirúgják. Jeffrey ezek után választhatná az összkomfortos és nyugodt életet, ám ő felelősnek érzi magát több millió dohányos sorsáért, és azt akarja, hogy az emberek megtudják az igazságot, ezért kapcsolatba lép Lowell Bergmannal (Al Pacino), a CBS legnézettebb műsora, a 60 Minutes producerével, aki nyomban kiszagolja a szenzációt. Mivel Wigand elismert tudósnak és abszolút bennfentesnek számít, tanúvallomása felbecsülhetetlen jelentőséggel bír az évszázad legnagyobb perében, amit a dohánygyárak ellen indítottak. 

A bennfentes számomra zseniális oknyomozó filmdráma, amit akárhányszor megnézek, a mondanivalója nem kopik. 

Szívből ajánlom azoknak, akik elgondolkodtató, sok szálat mozgató, végtelenül izgalmas filmre vágynak, amelyen még napokkal később is gondolkozhatnak.

Kép

Részlet a Temple Grandin c. filmből

Temple Grandin (2010)

Dr. Temple Grandin professzor valóban létező személy, aki az állattartást segítő eszközök kifejlesztésével szerzett hírnevet. Grandin az autizmus egyik formájában, Asperger-szindrómában szenved, hároméves volt, amikor diagnosztizálták nála. Az orvosok azt javasolták az anyjának, hogy adja intézetbe, ám ő inkább nevelőt fogadott, aki fáradságos munkával elérte, hogy Temple beszélni és írni kezdjen. Miközben a középiskolában a diákok gúnyolódásának céltáblája lett, néhány tanára rájött, hogy a lányt érdeklik az állatok. Az egyetemen pszichológiát és zoológiát tanult, majd doktorált és a nagyüzemi állattartás szakértője lett.

Amikor először láttam a filmet, bevallom, eleinte soknak éreztem a főszereplőt: nem tudtam hova tenni a furcsaságait, a hanghordozását, a kiabálását, a dühkitöréseit, aztán szerencsére megértettem a helyzetét, félretettem az ellenérzéseimet, és már csak azt vettem észre, hogy egyre kíváncsibban figyelem, hogyan alakul ennek a különleges embernek a sorsa. Valódi katarzisként éltem meg, amikor megértettem azt a különleges világot, amelyben él. Mindez Claire Danes színésznő érdeme is, aki csodálatos átéléssel alakítja ezt a nehéz szerepet.

A filmben megismerjük Temple életét annak minden nehézségével együtt: a lányon élcelődnek az osztálytársai, a tanárok képtelenek kezelni a furcsa viselkedését, és úgy általában véve ellenszenv fogadja mindenhol. Ám ő ahelyett, hogy magába roskadna, tervez egy marhafürdetőt, empatikussá varázsol egy vágóhidat, és sikeres autistaként ismeri meg az egész világ.

A produkció premierjét követően számtalan autista gyermeket nevelő szülő köszönte meg Grandinnak, hogy végre megtudhatták, mi jár a gyermekük fejében. 

Amellett, hogy valóban fordulatos alkotásról van szó, rendkívül tanulságos és látókörtágító is egyben, ezért megtekintését mindenki számára ajánlanám 12 éves kor felett.

Kép

Jelenet a Hacsi c. filmből

Hacsi, a leghűségesebb barát (Hachi: A Dog’s Tale, 2009)

A Hacsi számomra az egyik legszebb alkotás kutya és ember barátságáról és a feltétlen szeretetről. A történet pedig valóban majdnem ugyanúgy játszódott le Japánban az 1920-as években, mint a filmben. 1924-ben Hidesaburo Ueno, a Tokiói Egyetem mezőgazdasági tanszékének professzora fogadta be háziállatként Hacsikót, a gazdátlanul kóborló akitát. A kutya minden munkanap végén hálásan üdvözölte a professzort Tokió Shibuya nevű vasúti megállójában, egészen 1925 májusáig, amikor a professzor agyvérzést kapott és meghalt, így már soha nem tért vissza az állomásra. A következő kilenc évben azonban a kutya mindennap várta a professzor érkezését, és pontosan akkor jelent meg az állomáson, amikor a vonat befutott, egészen addig, amíg 1934-ben (más források szerint 1935-ben) el nem pusztult.

A vasútállomáson várakozó akita története mélyen megérintette a japán embereket, akik elkezdtek Hacsikónak finomságokkal kedveskedni, hogy egyen valamit, amíg a szeretett (bár ekkor sajnos már halott) gazdáját várja. A kutya idővel a nem mindennapi hűség jelképe lett, és 1934-ben egy bronzszobrot is kapott a Shibuya vasútállomás előtt azon a helyen, ahol a professzort várta. A szobor ma kedvelt találkozási pont és turistalátványosság.

Ueno professzor halálának 90. évfordulóján, 2015-ben pedig a Tokiói Egyetem mezőgazdasági tanszéke egy új bronzszobrot állított fel az egyetem előtti kertben, amely a gazdájával ismét találkozó Hacsikót ábrázolja.

Kép

Jelenet a Richard király c. filmből

Richard király (King Richard, 2021)

A Williams testvérek neve valószínűleg azok előtt sem ismeretlen, akiket egyáltalán nem érdekel a tenisz. Az a tenisz, ami a kezdetektől fogva a gazdag fehérek sportja volt. Egy Richard Williams nevű fickó – aki, mint tudjuk, fekete – a kaliforniai Comptonban, a statisztikák szerint az Egyesült Államok legveszélyesebb városában mégis úgy dönt, hogy lányaiból, Venusból és Serenából a világ legjobb teniszezőit neveli, és ehhez a döntéséhez következetesen tartja magát. 

A Richard király történetének valóságalapját bárki ellenőrizheti a neten, és ha valakit érdekel a tenisz világa, akkor a filmre úgy ül be, hogy a benne látottak egy részét már biztosan tudja, hiszen a Williams név fogalom ebben a sportágban. 

Mégis megéri megnézni, mert jó érzés olyan történeteket látni, amelyek azt igazolják, hogy ha van egy terved és megingathatatlan hited a megvalósítását illetően, akkor a fáradozásaidat siker koronázza. 

A fiú, aki befogta a szelet (The boy who harnessed the wind, 2018, Netflix)

A főszereplő, William Kamkwamba feltaláló Malawiban született 1987-ben, és hat lánytestvére van. Tizennégy éves volt, amikor hulladékanyagokból megépített egy nagy szélkereket, amely áramot termelt és vizet szivattyúzott, s ezzel a vívmánnyal megmentette a családját és a település lakóit az éhhaláltól. 

Ezt a filmet nemrég láttam, de eddigi filmes élményeim közül a legmélyebb nyomot hagyta bennem, és biztos vagyok benne, hogy többször is meg fogom nézni. Lélekemelő, egyben letaglózó alkotás, így aki arra vállalkozik, hogy megnézi, készüljön fel, hogy akár hetekre a hatása alá kerül. Tele van nehéz jelenetekkel, amelyeket azáltal is sokkal hangsúlyosabban élünk meg, hogy tudjuk, mindez nem kitaláció. Így csöppenünk bele annak a családnak az életébe, amelynek tagjai épp arról vitatkoznak, melyik legyen a nap egyetlen étkezése, a reggeli vagy a vacsora, és hogy adhatnak-e pár falatot a kiskutyájuknak – megvonva maguktól azt a keveset is, ami van –, vagy nézzék végig az állat éhhalálát.

William olvas egy könyvben a megújuló energiáról, a dinamóról, és elhatározza, hogy szélkereket épít. Ehhez azonban a család utolsó, legnagyobb technikai kincsét, apja biciklijét is fel kell áldozni. Mi pedig drukkolunk, hogy kis hősünknek sikerüljön a terve, és elkészüljön a kis házi szélerőmű, amelynek segítségével majd vizet vezet a földekre, és elkezdhet gazdálkodni a falu. 

A film után érdemes megnézni a szélkerék megépítésének igaz történetét, amelyet William Kamkwamba afrikai feltaláló, ma már energetikai mérnök mesél el személyesen:

Anekdota egy beteg kislányról

Több anekdotát is megőrzött az utókor a nagy miskolci árvízről. Ezek egyike a bibliai Mózes-történetet idézheti fel bennünk. Egy napszámosként dolgozó anyuka egyedül nevelte kislányát, mert a férjét elvitték katonának. Egyik alkalommal vele volt beteg gyermeke is, ezért nem haladt úgy az asszony a munkával, ahogy rendes körülmények kötött ment volna neki, a beteg leánykát pedig a díványra fektette. Megszólta ezért a munkát adó kocsmárosné:

,,– Tegye le azt a kölyköt a divánról, mert vele együtt lököm ki, meg a bérét is lefogom! (...) Ott van a teknő a lábánál! Csak nem akarja azt, hogy az én aranyos kis lányom háljon abban! Jól alszik a maga porontya akárhol, paraszt a szemétdombon is elhál, ha egyebe nincs! És mert maga olyan sokat itt lustálkodott a gyereke miatt, még ezt a szobát is ki kell surolnia, ha reggelig tart is – mert ki nem fizetem, holnap még mást fogadok maga helyett..."

A szegény asszony így is tett, a beteg gyermekét a teknőbe tette, a kocsmárosné gyermeke pedig a díványra feküdt, az anyjával egyetemben. Éjfélkor munkája végeztével a napszámos asszony megnézte gyermekét, csókot lehelt ajkára, majd a cselédek szobájába ment aludni, mert hamarosan kelnie kellett. 
Éjjel azonban megérkezett az őrült ár. A szegény asszony rohant a gyermekéért, de sehol sem találta, elsodorta a rettentő víztömeg... A kocsmárosné és gyermeke azonban ott volt... Kihűlve, megfulladtak a vízzel hirtelen megtelt szobában. 

Nem sokkal később a főutcán egy tűzoltó észrevett egy teknőt, benne egy kisgyermekkel. 

Azt hitte, már nincs élet benne, ám nagyon megörült, amikor a kislány felsírt az érintésére. Hát még az édesanyja, amikor újra magához ölelte! Ha nem lett volna oly szigorú a kocsmárosné, már nem élne a gyermeke...

„Fekete szárnyakkal közeledett a pusztulás angyala”

„Pénteken egész nap tikkasztó meleg volt, a füledt levegő villanyossággal telve. Estefelé az ég északi része kissé beborúlt s tíz órakor villogni kezdett a láthatár széle. Eső-től nem tartottak azonban, mert ez égtájról csak igen ritkán szoktak itt esőt kapni. Az utczán csöndes volt minden s csak az éji szolgálatra oktatott katonacsapatok egy-forma robajú léptei törték meg a csöndet. »Nagy háború lesz« – gondolhatná, aki velök találkozott. De arra nem gondolt senki, hogy még elébb, pár óra múlva, olyan égi háború lesz, mely ezerszerte rombolóbb minden emberi pusztításnál.” Így emlékezett vissza a katasztrófa éjszakájára a neves lapszerkesztő, Vadnay Károly. Vadnay és jó barátja, Gyulai Pál pesti költő-író az árvíz előtti napon Egerből érkezett Miskolcra, ahol háromnapos rokonlátogatást terveztek, majd utána haza is utaztak volna a fővárosba. Az árvíz azonban tovább marasztalta őket. 

Miskolc belvárosa egy szűk völgyben helyezkedik el, a bábonyi dombok és az Avas között. A hegyekből lezúduló csapadék itt tombolta ki magát. 
„Miskolcz (...) oly szerencsétlen fekvésü város, hogy ha a közelebb eső apróbb völgynyilásokat nem számitjuk is, három nagyobb völgynek a hegyekbőllerohanó vize egyesül határain, melyek ily nagyobb mérvü felhőszakadás idején a Szinva és Pecze árkát azonnalbetöltik; sőt mivel a szabályozatlan, jobbra-balra kanyargó medrekben, a szerencsétlen malmok által is feltartóztatva, a tóduló árnak rendes lefolyása nem lehet. (...) 
Közelgett az éjfél, és tizenegy óra után, mint sülyedő hajóról a vészlövés, eldördült a vastag fellegekserkentő ágyúja; tompán, morogva, kiterjesztett fekete szárnyakkal közeledett a pusztulás angyala, – az egymást pillanatonként fölváltó villámok tűzében azt lehetne gondolni, hogy az egész légkör meggyuladt”  – idézte fel Gyöngyösy Sámuel református lelkész.

Kép

Korabeli metszet az árvízről

Álmából riadt fel a lakosság

A vihar éjfél után elvonult, és az emberek újra nyugovóra tértek, „csak itt-ott őrködött egy-két családapa”. A Miskolcon lakók azonban nem tudhatták, hogy tőlük nyugatra Diósgyőrben, Lyukóban, Perecesen, illetve Répáshután, Óhután (ma Bükkszentlászló) és Hámorban is óriási felhőszakadás volt. Ennek következtében augusztus 31-én hajnali egy óra után előbb a Pece két ága, majd fél órával később a Szinva is kiöntött. 

Az áradás félelmetesen gyors volt: percenként fél métert emelkedett a vízszint. 

A belvárosban sok helyen 2–3 méteres víz hömpölygött, sőt az alacsonyabban fekvő területeken ennek dupláját is elérte a vízoszlop magassága. Ezt igazolja a ma is látható öt vízszintjelző emléktábla: a Nemzeti Színház sarkán, a minorita kolostor oldalán, a Megyeháza sarkán, a lutheránus templom bejáratánál, valamint legnagyobb magasságban a Művészetek Házával szembeni kapubejárat fölött. Tudni kell, hogy a természeti katasztrófa idején a járószint a jelenlegihez képest 50-70 centivel mélyebben volt.

A végzetes éjszaka után Gyulai Pál levelet küldött a Nemzeti Hírlapnak:
„Emberi emlékezet óta nem volt Miskolcon nagyobb árvíz, s így a mentő eszközök teljesen hiányoztak. Majdnem három teljes óráig tartott a szörnyű vihar s a szürkülő hajnal a bélvárost romban vagy megrongálva találta” – írta. Valóban, a hajnal borzasztó látványt hozott, a medrek közelében ház alig maradt épen, az uszadékokból keletkezett torlaszokon és a házromokon mindenhol emberi és állati tetemek feküdtek. A város sártengerré változott. 

A családok tagjai napokig keresték egymást

Alig volt olyan család, amelyet ne érintett volna a tragédia. Az álmából felriadó lakosságnak nem sok esélye volt a menekülésre. Szétszakított családok tagjai napokig keresték egymást, hátha mégis megmenekültek a szeretteik. Az áldozatokat a város majorságában hordták össze az északi részen, ami a mai Tűzoltóság szomszédságában volt, s aki a város déli végén lelte halálát, az a Kálváriához került.

Ha egy holttestet azonosítottak, a lábára nevével ellátott címkét kötöttek. 

Ez volt az ország legújabb kori történelmének legtöbb halálos áldozattal járó természeti katasztrófája. Az akkori város területén 277-en lelték halálukat. Az áldozatok egy része nem vízbe fulladt, hanem az összedőlt, gyengébb szerkezetű házak temették őket maguk alá. Ám mindezen túl a várostól nyugatra eső belakott területeken (többek közt Vasgyár, Diósgyőr, Hámor) további legalább 100 ember hunyt el. Vagyis a közel 400 fős halálozási szám lényegesen meghaladja a pesti, valamint a szegedi árvizek 150–150 fős áldozatainak összegét.

Az árvíz levonulása után is dőltek össze lakóépületek, mivel azok falait az avasi pincék mélyítéséből származó mállékony, tufás homokkőből építették, ami néhány nap alatt átázott. A belváros központját jelentő mai „Villanyrendőrtől” lefelé haladva a Széchenyi utca (a helyiek kizárólag Fő utcának nevezik) északi oldalán egy meder vésődött ki, amit rézkarcon is megörökítettek.

Kép

Herman Ottó rajza az 1878-as miskolci árvíz következményeiről

Lehet-e még nagy árvíz Miskolcon?

A tragédia után hamarosan megérkeztek az első felajánlások az ország minden részéből: pénz, fizikai munkások, bányamunkások, katonák, rendőrök. Ám közel sem annyi adomány érkezett a városba, mint Szegedre egy évvel később, amikor az alföldi várost szinte teljesen újjáépítették a pokoli árvíz után. Ugyanakkor szerencséje is volt Miskolcnak, mert egy kiváló polgármester, Soltész Nagy Kálmán – akinek a nevét ma utca viseli a borsodi megyeszékhelyen – állt az élén. A város irányítóinak az újjáépítés mellett a Szinva és a Pecék (több ilyen nevű patak is van – a szerk.) szabályozása lett a legfontosabb feladata. Később, az 1960-as, ‘70 években megint szabályozták a Szinvát és a Pecét, és nagyrészt lefedték azokat. Napjainkban a meteorológia úgy fogalmazna, hogy annak idején két szupercella ütközött, ez okozta a soha nem látott felhőszakadást. 

Belvárost elöntő árvíz 1878 óta nem volt, viszont a klímaváltozással járó extrém csapadékok alapján a jövőben ezt nem lehet kizárni.

A szakemberek szerint a 21. századra a szaporodó építkezések, a burkolatok, a csatornahálózat bővítése, a szélesebb utak, továbbá a parkolók, a lakótelepek és a dombokra egyre inkább „felkúszó” város egyre rosszabb vízgazdálkodású területet hozott létre. Ha pedig nincs elég természetes növénytakaró, heves viharoknál már rövid idő alatt rendkívül nagy mennyiségű víz folyhat le a völgyekbe. Egy az 1878-as hoz hasonló vihar esetén (néhány órán belül 100 mm-t meghaladó eső) napjainkban is kiönthet a Szinva, és akár félméteres víz is hömpölyöghetne a belváros utcáin. Növeli a katasztrófaveszélyt, hogy a Fő utcai közüzemi transzformátorok pincékbe vannak beépítve... Ilyen sok csapadék körülbelül évtizedes gyakorisággal fordulhat elő a térségben.

Források:
Bodovics Éva Judit: Árvízi hangok
https://www.academia.edu/8066497/Arvizi_hangok._Az_1878-as_miskolci_arvizet_megelt_szemelyek_tortenetei_Voices_of_the_Flood._Reminiscences_by_the_Survivors_of_the_1878_Miskolc_Flood
Kovács Péter, ÉKÖVIZIG: Az 1878. évi nagy miskolci árvíz emlékére
(A Magyar Hidrológiai Társaság XXVI. Országos Vándorgyűlése, Miskolc, 2008.)
https://library.hungaricana.hu/en/view/HidrologiaiVandorgyules_2008_26/?pg=234&layout=s
https://miskolciszemelvenyek.blog.hu/2020/08/31/anekdotak_az_1878-as_nagy_arviz_tortenetebol
Szlabóczky Pál, nyug. geomérnök szakmai tájékoztatása