Egyre több a környezetbarátként árult termék, és a vásárlók is keresik ezeket. Nem csoda, hiszen a magyarok közel 90%-a aggódik a termékekben lévő vegyi anyagok egészségi,ó és környezeti hatásai miatt.
Ám ha jobban a piaci számok mögé nézünk, nincs okunk az örömre, mivel a növekedés 80 százalékát 2022-ben a hiteles öko-minősítés nélküli, akár megtévesztő állításokkal „zöld”-ként árult termékek tudhatják magukénak.

Mindenki próbál felülni a zöld hullámra

A Tudatos Vásárlók Egyesülete utánajárt a piaci trendeknek, illetve annak, hogy mire érdemes figyelniük azoknak, akik valódi öko-tisztítószert szeretnének hazavinni a boltból.

„Rendkívül aggályos, hogy a környezetbarát tulajdonságokra utaló szavakkal, képi megjelenítéssel kelletik magukat a tisztítószerek. Ezeket az állításokat ugyanis a legtöbbször nem ellenőrzi független hitelesítő szervezet, mint például az EU Ecolabel minősítést. A független tanúsítvánnyal nem rendelkező cégek kihasználják a fogyasztók környezetvédelmi érzékenységét, de nem igazolják, hogy valóban rászolgáltak erre a bizalomra, sok esetben kifejezetten megtévesztve a fogyasztókat” – mondja Gulyás Emese, a Tudatos Vásárlók Egyesületének munkatársa.

Hogyan tévesztik meg a vásárlókat?

A független minősítés nélküli zöld tisztítószerek leggyakrabban a növényi összetevőket és az újrahasznosított csomagolást emelik ki a címkén, de találunk köztük „lebomló illatanyagra” vagy „100% komposztálhatóságra” hivatkozó termékeket is. Ezek könnyen elhitethetik, hogy öko-termékkel van dolgunk, azonban az állítások legfeljebb egy résztulajdonságra vonatkoznak – szemben az ökocímkével minősített termékekkel. 

A vizuális benyomás (pl. zöld csomagolás, növények szerepeltetése a logón vagy a csomagoláson) könnyen elvonja a fogyasztók figyelmét a környezeti hatást legjobban befolyásoló tényezőktől.  

Az EU Ecolabel, azaz az EU ökocímke előnyeit egyre több nagy gyártó ismerte fel, és minősíttette jobbik esetben egy-egy márkáját, de sokszor csak a márka egy variánsát. Így megint csak a vásárlóra hárul a feladat, hogy kellő éberséggel válasszon az azonos márkanevű és hasonló természetességet sugalló csomagolású termékek között, és a hiteles  öko-variánst tegye a kosarába.
A kereskedelmi láncok sajátmárkás termékei közt is akadnak öko-színezetűek, de kevésnek van öko-minősítése, leggyakrabban például az újrahasznosított csomagolásra hivatkozva sorolják magukat a zöld termékválasztékba, és kihasználva helyzetelőnyüket, az öko-minősítéssel rendelkező versenytársak mellé helyezik őket a polcon.

Igazolt zöld tulajdonságok: EU ökocímke

Az EU ökocímkét, az EU Ecolabel-t azok a termékek vagy szolgáltatások kaphatják meg, amelyeknek kedvezőtlen környezeti hatásaik jelentősen kisebbek, mint a hasonló célt szolgáló termékeké és szolgáltatásoké. További előnye sok más ökocímkével szemben, hogy a kritériumokat jogszabályban rögzítik, és független szakértők folyamatosan ellenőrzik, vagyis a védjegyezésért nem a gyártó felel.
Éppen ezért a kritériumrendszer szigorú, és az „álzöld” termékek egy része nem tud vagy nem akar ezeknek megfelelni, így a gyártók különböző trükkökkel, többek közt ál-öko ismérvek kiemelésével, a csomagolás „zöldítésével” vagy akár öko-címkére hasonlító ikonokkal próbálják öko-terméknek beállítani a kínálatukat.

Alább a jelenleg érvényes hivatalos EU Ecolabel logó:

Mire figyeljen az, aki valódi öko-terméket keres?

Az EU korábban közölt vizsgálati eredményei szerint a zöldre festés vagy zöldre mosás (angolul greenwashing) gyakorlata észrevehetően megugrott az utóbbi években. A vizsgált esetek 42%-ában találtak olyan „zöld” állításokat termékeken, amelyeknek vélhetően nem volt valós háttere vagy túlzóak, esetleg félrevezetőek a fogyasztó számára. A magyar piaci trendek is alátámasztják ezt, lássuk hát, mikor érdemes gyanút fognunk:

1.    Szinte mindegyik öko vagy annak nevezett tisztítószer csomagolása részben vagy teljesen újrahasznosított, és ezt soha nem mulasztják el kiemelni a gyártók. Ez jár ugyan környezeti előnyökkel, de semmit sem mond el magáról a tartalomról, ezért ne dőljünk be, és mindenképp keresgéljünk tovább a címkén öko-minősítésre utaló információ után.

2.    További jellegzetessége az ál-öko termékeknek, hogy természetes vagy biológiailag lebomló összetevőkre hivatkoznak rajtuk. Sokszor azonban nem ezek az összetevők adják a termék lényeges környezeti hatását.

3.    Egyre több tisztítószeren is látható a vegán felirat. A hivatalos vegán logó eredetileg azt jelzi, hogy a termék nem tartalmaz állati eredetű összetevőt sem állati mellékterméket, és nem tesztelték állatokon. A minősített, hiteles vegán logók listája itt látható. A terméken, legújabban megjelenő vegán-logók mögött azonban gyakran nincs hiteles minősítés, így például nincs külön megemlítve, hogy a fejlesztés/gyártás során nem tesztelték-e a terméket állatokon. És természetesen ez a minősítés sem árulja el, hogy alapvetően környezetbarát-e a termék.

4.    A bővülő piacon egyre nehezebb kitűnni, ezért találkozhatunk olyan címkékkel is, hogy „napenergiával gyártva" vagy „környezetbarát termék”. Ha nincs mellettük hiteles címke, ne higgyük el, hogy teljes mértékben környezetkímélőek, csak akkor vegyük meg őket, ha megelégszünk a fenti tulajdonságokkal.
A fenti jelzők mindig a termék egy-egy tulajdonságát emelik ki, azonban semmit nem mondanak arról, hogy az egész termék összességében környezetbarátabb-e, mint a többi. A hivatalos EU Ecolabel minősítéssel rendelkező termékeknél bizonyított ez az előny.

Ezért érdemes minősített öko-termékeket választani

Gyakori tévhit, hogy az öko-termékek nem annyira hatékonyak, mint a kommersz versenytársaik. Erre cáfolnak rá a Tudatos Vásárlók Egyesületének laboratóriumi terméktesztjei, amelyekben sorra a legjobban közt végeztek az EU Ecolabel minősítéssel rendelkező márkák mosószer, mosogatószer, általános felülettisztító kategóriákban. Ez a minősítés garancia a magas hatékonyságra is, ezért kevésbé csalódhatunk, ha ilyet választunk a boltban. 

Forrás: Tudatos Vásárlók Egyesülete
 

Lehalkított rádió, elhallgattatott munkatársak

A Szabad Európa Rádiót az USA hozta létre a hidegháború kezdetén, hogy információt sugározzon Kelet-Európába. 1951-ben a bajor kormány Münchenben egy kórház épületét adta kölcsön a SZER-nek. A szemben lévő épületekből kelet-európai ügynökök filmezték, fényképezték, ki megy a rádióba. A hatvanas években ciánt találtak a rádió éttermében a sótartóban. 1981-ben a rádió egy részét felrobbantották. A román részleg vezetőjét Münchenben megkéselték. Egy párizsi tudósítónőt elraboltak, majd megöltek. A felsorolás nem teljes, és nem is túlzó. 
A Szovjetunió és csatlósai többféle eszközt használtak arra, hogy a rádió hallgathatatlan legyen. Magyarországon sok zavaró adó működött. A fehérvári és a diósdi volt a legjelentősebb. 

A diósdi zavaróállomásról olyan erős volt a sugárzás, hogy két kivétellel az állomás összes munkatársa rákban hunyt el már a 80-as években. 

Visszatérő vád volt, hogy a rádió 1956-ban „izgatott”. A Német Posta minden adásáról megőrizte a hangszalagot. Ezt, közvetlenül 56 után, a posta is és Adenauer kancellár irodája is megvizsgálta. Nyilvánvalóvá vált, hogy a rádió nem mondta, amivel vádolták („tartsatok ki, jövünk”), hanem az Observer egy cikkét ismertette sajtószemléjében. A mondat így hangzott el: „Tartsatok ki az amerikai elnökválasztásig”, ez viszont novemberben volt. Akkorra a forradalmat már leverték. 

Mikes Imre 1951-től dolgozott a rádiónál. Írói neve Gallicus, rovata a Reflektor volt – az egyik legnépszerűbb program. Arra csak utalás volt Gallicus cikkeiben, hogy jó lenne nemcsak gyógy- és tápszerek küldése, de közvetlen kérés fegyverekre nem volt. Az erős zavarás mellett az emberek nem azt hallották, amit a rádió mondott, hanem azt, amit hallani szerettek volna. 
Miért hallgatott el Gallicus Reflektora? A forradalom után Budapestről egy levél érkezett Gallicus címére: „Kedves Uram! Ön ma egy éve, 1956. október 28-án azt mondotta Reflektorában, hogy ifjaink, ne tegyétek le a fegyvert! Az én fiam 21 éves volt, leendő orvos, szintén nem tette le. Most jövök a sírjától. Erről mit gondol, tisztelt Uram? D. Istvánné”. Gallicus válasza: „…a vívódó lelkiismeret parancsolt rám, hogy kettétörve tollamat a Reflektorok felett kimondjam a pereat-ot”. 

Kérdéses, hogy a Mikesnek címzett levelet 1957-ben D. Istvánné vagy az ÁVH írta, és a levélcenzúra mellett hogyan kaphatta meg Gallicus.

1987 júniusától én lettem a Zenés Üzenetek című program szerkesztője. Volt úgy, hogy több száz levelet küldtek a rovatnak. Az egyik írója Erdélyből egy folyópartról írt. Egy mozgássérült, árva gyerek, akit egy horgászbottal és egy rádióval valaki a tavasszal egy tisztáson kitett, és csak ősszel vitt vissza a városba. A fiú kérte, küldjek egy kerekesszéket. A levelet felolvastam műsoromban. Hihetetlen volt a reakció! A müncheni Máltai Szeretetszolgálat néhány nap múlva egy kamiont juttatott Erdélybe, hordágyakkal, kerekesszékekkel, egészségügyi felszerelésekkel. Ez sokakat meggyőzött, mennyire hallgatott volt a rádió! 

A mikrofon mögött

Hogyan kerültek a Rádióhoz a munkatársak? „Akik külföldről érkeztek, idegen állampolgári útlevéllel vagy menekült­okmányokkal rendelkeztek. Egy-két magyar munkatársnak még a madridi »magyar királyi követ« által kiállított útlevele volt. Ezt Spanyolországon kívül csak az amerikai megszállási övezetekben ismerték el” – mondta Ross Johnson, a SZER akkori igazgatója, aki a munkatársakról így beszélt: „Az embereknek teljes mértékig megbízhatónak, szavahihetőnek kellett lenniük.” A SZER regulája a kezdetektől fogva egy Eisenhowernek tulajdonított hivatkozás volt: „A világ legegyszerűbb, legtisztább szabálya: az igazat mondjátok.” Arra a kérdésre, hogy miért a magyar osztályt zárták be először, Johnson ezt mondta: „Magyarországon a sajtó szabadabb lett, alig volt téma, amellyel ne foglalkoztak volna. 1989 után új munkatársak érkeztek a szerkesztőségbe.” 

Kép

Csoportkép a Szabad Európa/Szabadság Rádió központjában, Németország, München, 1955. 
– Kép: Fortepan

A Rádió integritása veszélybe került, mivel az új alkalmazottak megpróbálták a Rádiót saját politikai nézeteik platformjaként használni. Ez konfliktus okozott azokkal, akik véleményüktől függetlenül évtizedekig együtt dolgoztak a Rádiónál. 

Az amerikai vezetés úgy döntött, hogy megszünteti a műsorokat azokban az országokban, ahol már megvoltak a demokratikus választások.

Vidám barakk, avagy anekdoták a szerkesztőségből

A SZER egyik szerkesztője ezt mesélte nekem: „A 60-as évek elején az újságtól kiküldtek egy bécsi konferenciára. Egy ismerősöm beleegyezett, hogy megszállhatok nála, de szerdán délutánig el kell menni, mert aznap van a takarítás. Amikor visszaértem, a takarítónő búcsúzott. Dohányos lévén az ablakhoz mentem rágyújtani. A ház előtt parkoló Volkswagenbe ekkor szállt be a takarítónő, egy fiatal lány. Vendéglátóm elmondta: »Egyetemista, a zsebpénzét takarítással egészíti ki.« Számomra ekkor bizonyosodott be, hogy amit mi a kapitalizmusról írunk, mondunk, nem igaz. Én egy jó állásban sem keresek annyit, hogy egy kocsit fenn tudjak tartani. Döntöttem. Maradok!”

A magyar osztály folyosóján külön szobákban ültek a gépírónők. Voltak olyan munkatársaink, akik diktálás közben járkáltak. Annyira el voltak merülve a szerkesztésben, hogy két szó között átsétáltak egy másik szobába, ott akarták folytatni a mondatot. 

A Köpködő a produkciós iroda volt. Itt volt a bakik, anekdoták vaskos gyűjteménye is. Felejthetetlen baki volt: „A gyerekek lőporral, helyesbítek, lószarral, bocsánat, lószőr­rel kitömött macikat kaptak.” 
Itt olvastak, kártyáztak, sakkoztak a hírolvasók és a szemelvények olvasói, amíg nem hívták őket a stúdióba. Az egyik hölgy a várakozás idején általában franciául olvasott. A felvételnél aztán egy receptben a malachúst franciásan mala-küsznek ejtette. 

Kedd reggelenként mindig hosszú sor állt a rádió hátsó bejárata előtt. „Ti mire vártok?” – kérdeztem. „Jézusra” – válaszolták. 

„De miért csak kedd reggel, és miért itt várjátok Jézust?” „Mert Jézus kedden hozza a tortillát és a tacot, ez a mexikói srác neve.” 

A Rádió szerelmek, drámák színtere is volt. A helyzetet jól jellemzi, hogy három kolléganőben is volt valami közös. Egymás után egy ideig mind Farkasné lett. 

A kutatóosztályon dolgozó munkatársunknak két tizenéves lánya rendszeresen elaludt a reggelinél. A papa rájött, hogy gyerekei egész éjszaka a luxemburgi rádió pop adását hallgatják. Ezt a műsort másolta le Ekecs Géza, akit a hallgatók Cseke Lászlóként ismertek meg. A kádári hatalomnak fontos volt, hogy milyen eszközökkel szólítja meg a fiatalokat, akik nem rajongtak a kommunizmusért. Ennek kiemelt jelentősége volt, ugyanis a hatvanas évektől a társadalom közel felét a harminc alattiak tették ki. 

Az enyhülés jegyében, 1992-ben néhányan Szentpétervárra látogattunk. Programunkban az Ermitázs múzeum látogatása, a Bolsoj balettelőadása volt, és egy labdarúgó-mérkőzés, amelyet meghívóinkkal, a KGB amatőr csapatával játszhattunk. Kiderült, hogy nekünk nincs 11 játékosunk, így az oroszok kölcsönadták a 70 fölötti gyúrójukat, aki az öltözőben egyikünknek odasúgott három számot: „Rájuk vigyázzatok, ők válogatottak.” A hatalmas stadionban óriási küzdelemben 1:0-ra az orosz „amatőrök” győztek. 

Az utazás után vonattal érkeztem Pestre. A taxisofőr megkérdezte: „Hova megyünk?” „Guyon köz”. Megfordult, rám nézett: „Barát Norbert?” Megismerte a hangom. 1985-től ugyanis a magyar osztályon dolgoztam, és Barát Norbert volt írói nevem. 

Források: 
Lázár-gyűjtemény, Borbándi: Magyarok az Angol Kertben; 
Mikes Imre (Gallicus) Reflektor, Polymatheia Művelődési folyóirat XVII. évfolyam 2021. 3–4. szám; 
Ekecs Géza: A mikrofonnál és a lemezjátszónál Cseke László, Budapest 1996; 
George Urban: Radio Free Europe and the Persuit of Democracy: My War Within the Cold War New York 1997
 

Azon túl, hogy ti magatok is érintettek vagytok a koraszülésben, hogyan kerültetek közelebbi ismeretségbe? Legfőképp, miként lett ebből mára egyfajta munkakapcsolat?

Földvári Nagy Zsuzsa: Sokszor kaptuk már meg azt a visszajelzést, hogy a KORE-val mi egy lila, „habos-babos” világot építettünk fel, aminek az árnyoldalairól viszont nem beszélünk. Erre a hiányérzetre reagálva – hogy mélységében is bemutassuk, milyen az, amikor szövődményekkel terhelt egy baba felépülése – felhívást tettünk közzé, amelyben sérült, koraszülött gyermekek szüleit kértük fel, osszák meg a történeteiket. Ezekből aztán szándékosan nagyon különböző élethelyzetű, eltérő megküzdési stratégiákat választó családokat emeltünk ki, köztük Franciskáékat. A történetük azért fogott meg különösen, mert ő nagyon őszintén, szókimondóan fogalmazta meg azt. 

Nemcsak rengetegen voltak rá kíváncsiak a honlapunkon, hanem három felsőoktatási intézmény is bejelentkezett, hogy elvinnék ajánlott olvasmánynak. 

Én is olvastam. Franciska, tényleg nagyon őszintén tárod fel, mit érzel a koraszülésed, a sérült gyermeketek nevelése kapcsán. Ahogyan arról is kendőzetlenül beszámolsz, milyen negatív tapasztalatokat gyűjtöttél be már a kezdetektől. Honnantól érezted, hogy nem megfelelően kommunikálnak veletek?

Franciska: Tulajdonképpen attól fogva, hogy a várandósságom 27. hetében vérezni kezdtem, és veszélyeztetett terhesként bekerültem a kórházba, ahol egészen a szülésig bent kellett maradnom, illetve még egy hónapig, amit a PIC-en töltöttünk. Nem sokkal azelőtt, hogy be kellett feküdnöm, hasonló panaszokkal kénytelen voltam már egy ízben orvoshoz fordulni: akkor mentő vitt kórházba, csak éppen Angliában, ahol nászúton voltunk a férjemmel. 

Mivel rövid időn belül ez volt a második vérzésem, rettenetesen megijedtem, hogy mi lesz velünk. A kórházban először egy ultrahangot csináltak, ahonnan egy „kibírja, Apuka, ezt az öt percet” felszólítással tessékelték ki az aggódó férjemet. Azt, hogy valami nagyon nincs rendben, pusztán onnan tudtam leszűrni, ahogyan a fejem fölött beszéltek, ami persze csak fokozta a szorongásomat.

Zsuzsa: Ha valaki egyik pillanatról a másikra kórházba kerül – általában ijedten, félelemmel telve – rengeteg múlik azon, hogyan érzi magát ott, abban a kiszolgáltatott helyzetben. Várandósság idején ez azért is különösen fontos, mert a krónikus stressz hatására a szervezetünkben megnőhet az adrenalin szintje, aminek érszűkítő hatása van. Ez elvonja az anyai szervezettől az oxigént, így a magzat oxigénellátottsága is csökken, és magzati distressz (nagyon magas stressz-szint, amelynek negatív hatása van – a szerk.) léphet fel. Tudományosan le lehet vezetni: ha az anya biztonságban érzi magát, az neki is és a babájának is jót tesz. Ez tökéletesen megvalósulhat például akkor, ha a beteget az egészségügyi dolgozó egyenrangú partnerként kezeli, nem pedig fentről lefelé kommunikál vele, „kiskorúsítva” őt. 

Hatalmas szükség van arra, hogy legyen végre egy példa, egy minta a „jó fajta”, felelős kommunikációra. Franciskával ezért is kezdtünk el kommunikációs panelek és modellek összeállításán dolgozni.

Úgy kell ezt elképzelnünk, hogy modellezett helyzeteken keresztül mutatjátok majd be, hogy egy egészségügyi dolgozónak adott esetben miként lenne célszerű kommunikálnia? Például egy ultrahangos vizsgálat során, ha valamilyen rendellenességet tapasztal?

Zsuzsa: Első körben nem szűkítenénk le ennyire a dolgokat, inkább általános, mindenki számára érthető, jól olvasható panelek megfogalmazására törekednénk. 

Franciska: Az orvos–beteg kommunikáció jóval tematikusabb annál, mint amiben mi egyelőre gondolkodunk. Inkább bárki számára használható, közérthető mintákat igyekszünk most kidolgozni: például azt, hogyan kommunikáljunk egy koraszülésben érintett anyával, amikor hazatér az újszülöttjével a kórházból. 

Zsuzsa: Az egyik személyes „kedvencem” egyébként, amit én magam is sokszor megkaptam, ez a kérdés: „És ő már mindig ilyen marad?”  

Franciska: Ezt a mondatot is le fogjuk írni, de hozzátesszük azt is, hogy ez mit okozhat az édesanyában. Megfogalmazzuk és leírjuk, hogy ha te ezt mondod egy érintettnek, akkor azzal mit teszel, például értékítéletet fogalmazol meg annak az anyának a gyermekéről. Ami viszont lényeges, hogy fel is kínálunk helyette egy másik lehetőséget, amellyel azt próbáljuk meg érzékeltetni, hogyan lehetne ezt úgy megfogalmazni, hogy ne bántsd meg vele a másikat. 

Nagyon fontos, hogy megértsék az emberek, nem azzal van a baj, ha vigasztaló mondatokat szeretnének megfogalmazni. Nem feltételezem, hogy bárki is szándékosan kárt akarna okozni egy szerencsétlen mondattal. Ám valószínű, hogy sokan nem tudják, ilyenkor mi zajlik le az érintettben, bennünk. 

Mi pedig ott vagyunk a traumatikus élményünk kellős közepén, mert ne szépítsük: a koraszülés minden esetben az. 

Főleg akkor, ha a babának egészségügyi károsodása marad, és emellett az anya esetleg még szülés utáni depresszióban is szenved – ami szintén tabu ma még. 

Kép

Szedmák Franciska és Földvári Nagy Zsuzsanna – A fotók Szedmák Franciska és Földvári Nagy Zsuzsanna tulajdonai

Zsuzsa: A KORE képviseletében rendszeresen jelen vagyunk rendezvényeken, akár kiállítóként is, ilyenkor általában viszünk magunkkal az egészen apró, koraszülött pelenkákból is. Egyik ilyen alkalommal odajött a standunkhoz egy egészségügyi ismeretekkel rendelkező érdeklődő, aki elkezdett nevetni azon, hogy ez mennyire pici és aranyos. Én azt mondtam neki, hogy szerintem ez sok minden, csak nem aranyos, mert ebben 500 grammos gyerekek, családok és sorsok vannak, ami nagyon nehéz élethelyzet. Ezt a példát is csak azért mesélem el, hogy érzékeltessem, mennyire nem megy át néha még az ismeretekkel rendelkezőknél sem, hogy a szavaknak, a kommunikációnak mekkora ereje, jelentősége van. 

Amikor védőnőknek tartok előadást, mindig viszek nekik ilyen példamondatokat, és amikor a perinatális gyászról beszélek, a legmélyebb fájdalmukat átélők szavait, érzéseit is tolmácsolom, hogy képet kaphassanak egészen közelről. Könnyen lehet, hogy másképp nem találkoznak ilyesmivel. El szoktam nekik mondani, hogy ilyenkor mi szokott elhangzani, illetve, hogy az mit okoz, de felkínálok helyette egy másik fajta kommunikációt is. Ha csak három mondatot visznek el magukkal, már nagyon sokat segíthetnek vele, hiszen alapvetően nekik is ez a céljuk. Csak nem biztos, hogy a megfelelő eszközeik is megvannak hozzá. Nekünk most az a feladatunk, hogy létre-, és nyilvánosságra hozzuk ezeket. 

Fontos látni, hogy adott egy traumatizált életesemény, a koraszülés, ami csak tovább nehezedik azokkal a kommunikációs „homokzsákokkal”, amiket a legtöbbünk a nyakába kap attól kezdve, hogy kijövünk a PIC-ről, vagy később, amikor mondjuk a játszótér felé vennénk az irányt. Halljuk, ahogy összesúg két anyuka a hátunk mögött: „Mondtam én, hogy fogyatékos.” Vagy éppenséggel utánunk rohan valaki, és arra kér, hogy álljunk már meg, mert „ő még sose látott ilyet”. 

Azt szeretném, hogy az érintettek – és rajtuk keresztül mindazok, akik körülöttük vannak – hozzájussanak egy olyan eszköztárhoz, amelyet felhasználva az ő útjuk már könnyebb lehet. Amit mi most alapként lerakunk, az nyilván nem holnapra hozza meg az eredményt, az is lehet, hogy újabb 15 évnek kell eltelnie hozzá. Ám lassú víz partot mos – remélhetőleg rengeteget fogunk tudni tenni azért, hogy a nagy átlagnak változzon a véleménye. 

Franciska: Ennél fontosabb pedig nincs. Amíg a koraszülésben érintett anya nem beszélheti ki az érzéseit őszintén, nem lesz jól lelkileg, addig a kötődése is nehezebben alakulhat ki a babájával. Megértem ugyanakkor azokat az anyákat is, akik egyfajta megküzdési stratégiaként borítják be vattacukorral a maguk történetét. 

Miközben egyáltalán nem biztos, hogy belül is ezt érzik, viszont félnek kimondani a valós érzéseiket, nehogy megszólják őket.

Zsuzsa: Az a feladatunk, hogy megmutassuk, igenis lehet erről beszélni, és remélhetőleg ezeken a kommunikációs mankókon keresztül nagyon sok érintett szülő magára fog ismerni: abban, hogy az adott mondat neki is mennyire rosszul esett annak idején. Azáltal, hogy nyilvánosságra hozzuk azt, amiről „nem illik beszélni”, hiszem, hogy érdemi segítséget, támogatást adhatunk a sorstársaknak.
 

A cikk létrejöttét a Média a Családért Alapítvány támogatta.

Az 1846. július 12-én, Pesten született gyermeknek volt kitől örökölnie kiváló képességeit. Édesapja, a rangos kisnemesi családból származó, jogász képzettségű Szekrényessy József Széchenyi István közvetlen munkatársa, míg édesanyja, Slachta Etelka írónő volt. Testvérei közül Árpád földbirtokosként, híres mecénásként, Lajos újságíróként és jeles vitorlázóként, míg Margit – anyját követve – írónőként vált ismertté.

Csatáról csatára, frontról frontra

Kálmán kezdetben orvoslást és jogot tanult, de igazi sikereket a katonai pályán ért el. Attól a pillanatól kezdve, hogy 1866 nyarán önkéntesnek jelentkezett egy huszárezredhez, csaták sokaságában vett részt. 

Mint ulánus – dárdával felszerelt lovaskatona – ott volt a custozzai csatában, amelyet csodával határos módon túlélt, hiszen két lőtt, egy szúrt és három vágott sebet kapott. 

Ezüst bátorsági érdeméremmel tüntették ki. A porosz–francia háborút a porosz hadseregben harcolta végig, majd a spanyol polgárháború következett, ahol Don Carlos madridi herceg oldalán részt vett Bilbao elfoglalásában. Barátja, Klapka György hatására lépett be az orosz–török háborúba, ahol a török hadseregből is kitűnt bátorságával.

Úszóként is a legnagyobb kihívások vonzották

Rendszeres úszótréningjeit 1873-ban, 27 éves korában a Tiszában kezdte meg, és hamarosan remek teljesítménnyel hívta fel magára a nemzetközi figyelmet. 

Még abban az évben első magyarként átúszta a Gibraltári-szorost, vagyis átúszott Európából Afrikába, majd két évvel később az Északi-tengerben található Helgoland szigetet úszta körül. 

Nem kellett sokáig várni újabb bravúrjára: ő volt az, aki Lord Byron híres, 1810-es Boszporusz-átúszása után másodikként úszta át a tengerszorost 1876-ban, vagyis ekkor átúszott Európából Ázsiába. A magyar úszófenomén 1879-ben egy berlini estélyen „bármelyik európai tóban végrehajtandó úszóbravúr” teljesítésére kötött fogadást. Még abban az évben a világon elsőként átúszta a Bodeni-tavat, teljesítményét Vilmos német császár is elismerően említette. De Szekrényessy bábáskodott a Magyar Úszóegylet 1882-es létrejötténél is, egy évvel később pedig lapot alapított Sport címmel. 

Örök nyughatatlanként földön, vízben, levegőben

A híres maratonúszó egyben világutazó is volt: bejárta Palesztinát, Egyiptomot, Ciprust és Oroszországot, majd Skandináviát: Dániát, Norvégiát, Svédországot, de Amerikába és Angliába is eljutott, ahonnan több sportágat igyekezett „hazahozni”. Az úszás mellett sok minden más is érdekelte, így az első hazai léghajókonstruktőrként, az első fővárosi kerékpáros közlekedési szabály kidolgozójaként, az MTK és számos más hazai sportegyesület alapítójaként is ismertté vált. 

Több tanulmányt, útirajzot publikált, saját fejlesztésű repülőgépét pedig, amely öt percig tudott a levegőben maradni, 1894-ben mutatta be. Kevesen tudják, hogy a „kerékpár” és „erőgép” szavakat is neki köszönhetjük, ráadásul jó barátságot ápolt Kossuth Lajossal, akit az 1880-as években rendszeresen meglátogatott itáliai száműzetésében. Ugyanakkor, ahogy egy újságíró jellemezte, „az édes, keserű és sós vizek bajnoka” hosszú évekig az úszásnak szentelte életét.

1880. augusztus 29-én 6 óra 45 perc alatt úszta át a Balatont Siófok és Füred között. Ezt a dátumot a magyar úszósport születésnapjaként tartjuk nyilván. 

A parton több ezres tömeg várta és éljenezte a remek sportembert. „A füredi főorvos Szekrényessy ütőerét tapogatván konstatálta annak rendes dobogását. Az úszó megdörzsöltetvén, pár csésze teát és kalácsot kapott” – tudósított egy korabeli újság a Balaton-átúszásról. Ugyanezen a napon a balatonfüredi színházban bemutatták Miért úszták át a Balatont című alkalmi bohózatát, ezzel megkezdte színműírói tevékenységét. Később Ermini címmel négyfelvonásos színpadi művel jelentkezett, amelynek nagy sikerű bemutatója Sopronban volt.

Berlinből és Londonból nagy összegeket ígértek neki, hogy küldjön képeket úszásáról, de ő csak itthon terjesztette a fotográfiákat, sőt, az első 25 darabot egy bazárárus nőnek adta, hogy az a bevételt fordítsa jótékony célra. A The Manchester Evening című lap így írt teljesítményéről: „Minden kétség nélkül állítható, hogy ő egy nagyon jó és erős úszó. Stílusa egészen szokatlan. Minden tizedik karcsapás után néhány másodpercig a víz alatt tartja a fejét és mélyen úszik a vízben. A bátor magyar idegei rendkívül erősek.”

Bizonytalan szerelmek, boldog házasság

A Balaton átúszása nagy változást hozott Szekrényessy Kálmán magánéletében is. A népszerű sármőr, feltaláló és kalandor „aczélos izmaival, dülledő mellkasával” ugyancsak megdobogtatta a női szíveket. 

A bonyodalmat az okozta, hogy 1880 nyarán a füredi Anna-bál előtt egyszerre három, majd később még egy újabb hölgy harcolt az úszó kegyeiért, aki egy nemzetközi fogadást teljesíteni utazott Füredre. 

Ám Kálmán a 18 esztendős, földbirtokos lány Háczky Lauráért epekedett, pedig egy orosz grófnő és egy ismert pécsi nyomdász lánya is szemet vetett az úszóbajnokra.

Amikor Laura visszatért kúriájába, Kálmán ide is követte. Újabb bonyodalom támadt, mivel Laura nevelőnője, Pap Amelie – aki egyidős volt a férfival – szintén élénk érdeklődést mutatott a sportember iránt. Amikor Kálmánt külföldre szólították katonai kötelezettségei, Laura hiába próbálta marasztalni. A több hónap után visszatérő Szekrényessyt már egy sértett lány várta. Újabb külföldi utazásra ment, végül három évig tartó bizonytalanság után, amelyet intrikák és anyagi mérlegelések szőttek át, Laura férjhez ment Gothard Sándor fizikushoz. Házassága boldogtalansága miatt később elvált, elszegényedve, rokonságával pereskedve és haragban töltötte éveit, miközben egykori szerelmét siratta, akinek sikereiről az újságokból értesülhetett. 

A meghiúsult szerelem melankolikus történetét Zerkovitz Béla, a századforduló népszerű dalszerzője is feldolgozta A füredi Anna bálon című nótában.

Kép

Szekrényessy Kálmán és Háczky Laura korabeli fotókon

Szekrényessy végül 1888-ban, 42 éves korában vette el a csendben vágyakozó és rá várakozó fehérkőaljai Ramazetter Kornélia Margitot, a híres sümegi kékfestő és bornagykereskedő unokáját, akinek a családja révén a Bonaparte-dinasztiával is rokonságba került, és akivel hosszú, boldog házasságban élte további életét.

Egyre idősebben, de mindig agilisan

Szekrényessy 1881. július 8-án elsőként úszta le a Vác–Budapest (Margit híd) közötti több mint 30 kilométeres távot. Ebben és a következő évtizedben sorra alapította a vármegyei, városi hírlapokat és szervezte az úszóversenyeket az úszósport népszerűsítésére, amelyeken szinte mindig indult és győzött is. Közben 1888-ban Teréz körúti lakásában a zsidó fiatalság megsegítése céljából több társával megalapította a Magyar Testgyakorlók Köre (MTK) sportklubot. Szerepet vállalt az első magyar olimpiai bajnok, Hajós Alfréd felkészítésében is, aki 1896-ban, az első újkori olimpián aranyérmet szerzett.

Ötvenhat éves korában, 1902-ben többen rosszindulatú megjegyzéseket tettek arra vonatkozóan, vajon képes-e még átúszni a Balatont. Szekrényessy természetesen bizonyítani akart, ezért felajánlotta, hogy fogadjanak ellene, és ha vesztenek, ő a nyereményét felajánlja a Hírlapírókat Segélyező Egyesületnek. Így 1903 nyarán utoljára, 57 évesen (ötödször) teljesítette úszva a Siófok és Balatonfüred közötti távot. Még ugyanezen a nyáron azonban súlyos sérüléseket szenvedett az Újpest és Rákospalota között közlekedő villamoson egy balesetben, és soha nem épült fel teljesen. 

A villamostársasággal szembeni perben, amelyet megnyert, önmagát védte sikeresen.

Az első világháború kitörésekor a bátor katonát hajtotta a vére: önként jelentkezett a frontra, ám 65 éves kora, de még inkább egészségi állapota miatt elutasították kérelmét. Neve lassan kikopott az újságokból és a köztudatból, csak 1923-ban emlékezett meg egy lap arról, hogy 43 éve ő úszta át elsőként a Balatont. Egyre jobban elszegényedett, és egyre kevesebben ismerték fel viseltes ruhájában az egykor ünnepelt bajnokot, sármőrt. 1923. december 28-án szívszélhűdés következtében elhunyt ez a méltatlanul elfeledett reneszánsz ember.

Emlékének feltámasztására 1995-ig kellett várni, amikor a Szekrényessy Kálmán Emlékverseny nevet kapta a Siófok–Balatonfüred között zajló úszóverseny. Két évvel később felavatott szobra – Bajnok Béla alkotása – Siófokon a hajóállomás végében, a Rózsakertben, sírhantja a Fiumei úti Nemzeti Sírkertben található. 2009-ben a Ferenciek terén álló egykori lakóházán (Ferenciek bazára) domborműves emléktáblát helyeztek el, onnan néz le jellegzetes, pödrött bajuszú arca a járókelőkre.
 

Azt hihetnénk, hogy minden konzervatív gondolkodású, magát kereszténynek valló ember számára természetes, hogy ellenzi az abortuszt, de nincs így. Hallottam egy lelkész házaspárról, akiknek a lánya szerelmes lett, és teherbe is esett. A szülők úgy gondolták, hogy az a fiú nem méltó az ő családjukhoz, ezért rábeszélték a lányukat az abortuszra. Úgy látszik, vannak, akik csak addig pro-life hozzáállásúak, amíg nem az ő családjukat érinti egy válságterhesség. Mi erről a véleményetek?

Horváth Szilárd: Számomra ez a szülői hitelesség kérdését veti fel. Ha mondjuk, de nem tesszük, akkor mondanunk se kellene. Sajnos elég egy-két ilyen eset, amikre rá lehet mutatni, hogy lám, mennyire hiteltelenek a keresztények!

Pontifex Sári: Szerintem leginkább a tudatlanság lehet a motivációja egy ilyen szülői döntésnek. Az abortusz brutális valóságával az embereknek csak a töredéke van tisztában. Nem szembesülnek azzal, hogy a magzat esetében egy emberről van szó, aki fogantatásától kezdve egyedi DNS-sel rendelkezik, akinek háromhetesen elkezd dobogni a szíve… 

Nincsenek tisztában azzal, hogy az abortusz valójában egy erőszakos, életet kioltó cselekedet, amit semmivel nem lehet jóvá tenni.

De ha naturalisztikusan akarjuk ábrázolni, akkor azzal jönnek, hogy ez túl durva, ki kell tenni a 18-as karikát az ilyen tartalmakra – holott éppen a 18 alatti korosztálynak lenne szüksége az abortusszal kapcsolatos felvilágosításra. Ha hitelesek akarunk lenni, akkor nem is az elfedő „abortusz” kifejezést kéne használnunk, hanem a „magzatgyilkosság”-ot. Hogy lehet erről korrekten beszélni?

Horváth Szilárd: Ezt annyira kevesen vállalják fel, hogy ha megnézzük a Központi Statisztikai Hivatal adatsorait, a halálokok között legjelentősebbként a szív- és érrendszeri betegségeket jelölik meg, utána következik a rákbetegség, majd a többi. Az abortusz nincs köztük, teljesen más kategóriában, a magzati halálokoknál találjuk csak meg. Ez az európai standard.

Pontifex Sári: Pedig Magyarországon sokáig éppen az abortusz volt az első halálozási ok, ma már „csak” a harmadik. Világszinten viszont továbbra is a legfőbb halálok az évi 40 millió abortusz, és csak jóval lemaradva, 9 millióval követi az iszkémiás szívbetegség.

Pontifex Sári félig magyar, félig angol származású. A Fiatalok az Élet Szolgálatában közösség tagjaként előadásokat tart és médiatartalmakat készít az emberi élet máltóságáért a fogantatástól a természetes halálig. Az Egy élet YouTube-csatorna nemzetközi referense. „Legtöbbször az abortusz témaköréről beszélgetek szemtől szemben vagy a közösségi médiában. Ilyenkor előjön a felelős szexuális élet kérdése is” – mondja társadalmi szerepvállalásáról.
Horváth Szilárd alapelve – Josef Kentenich és Pécsi Rita nyomán –, hogy „a nevelés az élet szolgálata”. Ennek jegyében alapító tagja és igazgatója a gödi Búzaszem Katolikus Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskolának, de hasonló szellemiséggel végzi televíziós munkáját is (M5, Kossuth Rádió, Emberemlékezet podcast). „Egy gimnáziumból kirúgtak, így pontosan tudom, milyen egy csintalan »rossz gyerek« élete. Nagyon szeretem őket, tudom, hogy figyelni kell rájuk, és sok esetben ők viszik előre a világot” – vallja.

Szilárd, mit tud tenni az iskolátok a felelős szexualitásra nevelésért, különösen akkor, ha a gyerekek otthoni nevelése ezen a téren elégtelen?

Horváth Szilárd: Nincsenek illúzióim arról, hogy valaha is megfelelő lett volna a fiatalok otthoni felkészítése a szexuális életre. Van egy országos családi életre nevelő program, a CSÉN, amelyhez az iskolánk is csatlakozott. Ez már első osztálytól kezdve az élet és az emberi kapcsolatok megbecsülésére tanítja a gyerekeket, és hatodik körül kapcsolódik ebbe a saját és az ellenkező nem testi működésének megismerése. A fiúk programjának „Titkos küldetés” a neve, a lányokra szabott program a „Ciklusshow”. Ezeket most csak a szülők szervezhetik meg a gyermekeik számára, mert hiányzik még a gyermekvédelmi törvénynek az iskolákra vonatkozó végrehajtási utasítása. 

A Búzaszem iskola diákjainál elegendő hatodikban rátérni azokra a szexuális témákra, amelyekkel más iskolákban már negyedik-ötödikes gyerekeket meg kell ismertetni. Ennek az a magyarázata, hogy mi a kisgyerekek életéből „kidobjuk” a virtuális világot: a szülőktől azt kérjük, hogy nyolcadikig ne adjanak a kezükbe okoseszközöket; utána viszont mindenre megtanítjuk őket ezzel kapcsolatban. 

A magyar gyerekek átlagosan 10 évesen találkoznak először pornóvideókkal. Mi azt reméljük, hogy a mi gyerekeink ennél sokkal később vagy soha.  

Azok a gyerekek, akikre „ráengedik” a világhálót, kapcsolatilag érzéketlenebbek lesznek, pedig a legfontosabb védőhálót a jól működő emberi kapcsolatok adják, azok csökkentik a kiszolgáltatottságot bármilyen függőséggel vagy akár az abortusszal szemben. 

Úgy látod, hogy érdemes a szülőknek ennyire radikálisan védeni a gyerekeiket a digitális világ negatív hatásai ellen, mert a végeredmény megéri?

Horváth Szilárd: Aki egyedül próbálja, az elbukhat, de aki közösségben próbálja, annak sikerül. A mi iskolánkban ez a norma, már eleve olyan szülők hozzák oda a gyerekeiket, akik ezzel egyetértenek. Ott az fog kilógni a sorból, aki okoseszközt használ. Mi ezt a támogató közösséget igyekszünk megteremteni, ami ritka, de nem egyedülálló: nemrég olvastam a The Guardianben, hogy egy ír kisvárosban a szülők megegyeztek az iskolavezetéssel és a polgármesterrel, hogy középiskoláig nem vehetnek okostelefont a kezükbe a gyerekek.

Pontifex Sári: Közösség nélkül nagyon nehéz kiállni a pro-life értékek mellett is. Ha egyedül küzdesz, lehangolhat, hogy hiába tárod a másik fél elé az igazságot – az abortusz kegyetlen, emberellenes valóságát –, vannak, akik mégis megmaradnak a korábbi elveik mellett. Kialakulhat benned az az érzés, hogy „te jó ég, tényleg csak én érzem úgy, hogy ez nem oké?” Ilyenkor fontos, hogy legyenek melletted, akik hasonlóan gondolkodnak és támogatnak. Egyre több fiatal érti meg világszerte, hogy az abortusz valójában védtelen emberek elleni bűntett, amit minden lehetséges módon meg kell akadályozni, el kell kerülni. Ahogyan ezt Trent Horn olyan jól megfogalmazta, „az abortusz egy végleges és tragikus megoldás egy átmeneti problémára”. A mi feladatunk nem az ítélkezés – nem annak a feszegetése, ki miért lett akaratán kívül terhes vagy ki miért került nehéz helyzetbe –, hanem az edukáció és a konkrét segítségnyújtás (pl. Együtt az Életért Egyesület). Kevesen tudják, hogy épp az életvédők azok, akik a legjobban átérzik az abortuszon átesett nők utólagos fájdalmát és lelki támaszt kínálnak nekik (pl. a Ráhel Szőlőskertje alkalmai; a „Ne félj, nem ítéllek el”-lelkigyakorlatok).

Tehát a hétköznapi harcainkban nem elég egyedül vívni a „szélmalomharcot”, hanem közösséget célszerű építeni?

Horváth Szilárd: Én azt tapasztalom, hogy ha valaki kimondja az igazságot és ahhoz hűen él, akkor előbb-utóbb köré gyűlnek a hasonlóan gondolkodók. Csak a társas kapcsolatok tudnak valakit megváltoztatni, a média csak arra lehet jó, hogy hírét vigye: mások is így gondolják. Ha csendben maradunk, nem állunk ki az ügyünkért, a hasonlóan gondolkodók azt hihetik, hogy egyedül vannak.

Pontifex Sári: Én a média pozitívabb szerepét is tapasztaltam: készült például egy jó animációs film az abortuszról, ami 30 százalékos véleményváltozást váltott ki. A felismerés persze még nem garantálja az életvitel megváltozását, de biztató.

A média jó eszköz annak a tisztázására is, hogy a konzervatív és keresztény értékrend teljesen összhangban áll a modern tudománnyal. 

Például, hogy az ember a fogantatásától ember és a biológiai nemek nem változtathatók meg, a mai tudományos bizonyítékokon alapszanak. Azt is teljes megalapozottsággal tudjuk állítani, hogy a mi értékeink által meghatározott életformák – bár kezdetben talán lemondásokkal, önkorlátozással is járnak, de – hosszabb távon az igazán élhetők mindenki számára.

Horváth Szilárd: A mi iskolánk szellemiségének alapját a kereszténység, a magyar néphagyomány és a családi kötelékek adják. Aki népmeséken nő fel, néptáncol, népzenél, kézműveskedik, az ügyesebb, értelmesebb, okosabb lesz, és magasabb érzelmi intelligenciával is fog rendelkezni, mint a kortársai – ez Kokas Klára könyvének 1972-es megjelenése óta tudományosan többszörösen bizonyított tény: tanárok, agykutatók, pszichológusok és pszichiáterek publikált kutatásai igazolták. A kölcsönhatás annyira közvetlen és fizikai, hogy nemrég két óvodai csoportot hasonlítottak össze. Az egyikben népmesékre épült a teljes pedagógiai program, a másik csoportban hagyományos program és szabad foglalkozás volt. A népmesés csoportban a felsőlégúti betegségek száma drasztikusan visszaesett a kontrollcsoporthoz képest arra az időre, amíg a népmesei program tartott. A program végeztével a betegségek száma ismét megegyezett a másik csoportéval. 

Tehát nemcsak hagyományt őrzünk, hanem egészséget is.

Megnyugszunk attól és örülünk, ha a tudomány igazolja az erkölcsi szabályainkat, mert ez fontos számunkra a 21. században. De lehet-e tanulni a tudományos tényeket és az érvelést?

Horváth Szilárd: Talán először azt kell tudatosítanunk, hogy nem kell türelmetlenül kapkodnunk, mert a nevelés időigényes. Azok a gyerekek, akik most a Búzaszem iskolába járnak, már a 22. század számára nevelik majd az unokáikat, remélhetőleg hasonló elvek alapján, mint amiket mi az iskolában beléjük ültettünk. Egyébként működött nálunk korábban disputa-kör, ahol negyedikben kezdték tanulni a gyerekek, hogyan érveljenek a meggyőződésük mellett úgy, hogy a másikat ne sértsék, de hatásosak legyenek. Például „érvelj az egri vár feladása mellett”, majd fordult a szerep, és akkor már a feladás ellen kellett érveket gyűjteniük. Ezek a gyakorlatok segítették a higgadt érvelés megtanulását, ugyanakkor fejlesztették a nyitottságot is.

Pontifex Sári: Mivel félig magyar, félig angol–amerikai kulturális közegben nőttem fel, követem az amerikai konzervatív és életvédő mozgalmakat. Szimpatikus, ahogy „trendivé” tették a törekvéseiket: vonzó műsorokkal, programokkal adják át az üzeneteiket a fiatalok a saját korosztályuknak, és tudományos érvekkel is alátámasztják a nézőpontjukat. Érdemes tőlük tanulni, mert ma ők ebben a legjobbak. 

Horváth Szilárd: Én azt tapasztalom, hogy a gyerekek és a szüleik is nyitottak az értékekre, de egy dolgot nem viselnek el: a hiteltelenséget. Ha valaki nem tudja a saját életével alátámasztani mindazt, amit értékként képvisel, ellehetetleníti azt, amit mond. 

Hitelesség és szeretet – ez a két legfontosabb a nevelésben.

Kép

Pontifex Sári és Horváth Szilárd a Képmás beszélgetésén – Fotó: kepmas.hu

Meggyűlt-e már a bajotok a saját világnézetetek talaján álló szélsőségesekkel, akik erőszakkal is rá akarják kényszeríteni az elveiket másokra?

Pontifex Sári: Igen, vigyázni kell, hogy az ember mit és hogyan mond el valakinek. A valódi szeretet az, amikor a legjobbat akarom a másik embernek, ezért nem hunyhatok szemet rossz, önpusztító döntései felett – még akkor se, ha neki nincs ínyére az igazság, nekem pedig nagyon kellemetlen azt képviselni. Évek múlva lehet, hogy szemrehányást tenne, amiért nem figyelmeztettem.

Horváth Szilárd: Szelíden és szeretettel a legkeményebb dolgokat is el lehet magyarázni, és meg lehet nyerni embereket a jónak. Felnőtt megtérő vagyok. A saját életemből pontosan tudom, hogy ennek milyen tétje van. 

Az interjú a Tusványoson 2023 júliusában elhangzott beszélgetés alapján készült.
 

Sajátos védekezési mód

Több ezer olyan iskoláskorú fiatal van Magyarországon, akik tartós betegség miatt hónapokon vagy akár éveken át nem járhat iskolába. Számukra minden esetben megfosztottságként jelenik meg, hogy nem indulhatnak el reggel az iskolába, nem mehetnek a többiek közé, hogy kiszorulnak a kortárs csoportokból. Az iskola által nyújtott tárgyi tudás természetesen pótolható, de a kapcsolatok, az iskolai közeg hiányzik azoknak, akik nem látogathatják az osztálytermet. 

Egy egészséges, jó mentális állapotban lévő gyermek nyár végén már várja az iskolát, ha nem is elsősorban a leckéket, hanem a többiek társaságát, a kapcsolatokat, a kihívásokat és a közös kalandokat. 

Mi történik azoknak az iskolásoknak a lelkében, akik reggel elindulnak ugyan otthonról, ám mégsem érkeznek meg az osztályterembe? Akik plázákban vagy játszótereken, esetleg csellengve töltik a napot, tilosban járva, veszélyeknek kitéve és valójában boldogtalanul. Akik céltalanul utazgatnak különféle járműveken, vagy lépcsőházakban ücsörögnek a lépcsőn, esetleg felmennek egymáshoz internetezni, randizni – nekik mi jár a fejükben? Milyen szükségletükre nem kapnak megoldást az iskolában, és mire akarják a felnőttek figyelmét felhívni? Mit tehetünk, ha lógáson kapjuk a gyerekünket, aki valószínűleg vágyik is a lebukásra, hiszen ez esetben a kényelmetlen helyzetét végre feladhatná? 

Az igazolatlan iskolai hiányzás komoly tünete annak, hogy a gyermek sajátos védekezési módot választott az unalmas, nem élményszerű tanóra, a tanárral való konfliktus, a számonkérés vagy az iskolai bántalmazás ellen. Az elkerülő viselkedés mindenképpen annak a jelzése, hogy az iskolai lét a gyermek számára nem alakult sikeresen, a benn töltött órák olyannyira nem nyereségesek számára, hogy még annak kockázatát is vállalja, hogy fegyelmi eljárás elé állítsák, hogy értesítsék a szüleit, és esetleg eltávolítsák az iskolából. Az elkeseredettség mértéke a lógás pillanatában már átcsap egy láthatatlan, de nagyon is létező határon… 

A lógás óriási határátlépés, amely mögött egy szomorú történet áll. 

A gyermek sokszor nem tud más módon jelezni a világ felé, alsóban a lelki meghasonlottságot többnyire tantárgyi rontással, felsőben viselkedési zavarral jelzi, amelynek egyik formája a lógás. 

Olyan, mint szabadságra menni?

A kutatások szerint ezeknek a gyermekeknek a lelkében az iskola úgy jelenik meg, mint egy szigorított intézmény, katonaság vagy fogolytábor (számozott termek), esetleg kemény munkahely, ahol a mindennapi megpróbáltatások között a puszta túlélés a cél. A tanulás ezekben az esetekben csak alig megjelenő szempont, az iskola úgy tűnik fel, mint egy nyolctól négyig tartó munkahely, ahonnan végre haza lehet menni, ha lejárt a munkaidő. Az igazolatlanul hiányzó gyerekek esetében a nyelvi metaforakutatás azt találta, hogy kifejezéseikben tetten érhető az iskolának mint totális intézménynek a megjelenítése, ahol a tanár „parancsokat ad”, a gyerekek „masíroznak”, és a „tanár a főnök”, aki „jutalmat vagy megrovást oszt”. 

Itt a lógás értelmezése tulajdonképpen a munkahelyi szabadság fogalmának felel meg, vagy súlyosabb esetben a börtönből való szökésnek. Szintén a metaforakutatás világított rá a lógásban érdekelt fiatalok által hordozott képre, amelyben az életet egyfajta vonatútnak látják, és az iskolát magát vasúti váltónak. Ezek szerint az iskolai „pályafutáson” múlik, hogy egy karbantartott, tiszta, kimunkált fő vágányon haladunk-e a kitűzött célállomásunk felé, vagy egy homokba süppedő vakvágányon futunk át a semmibe. A lógás lélektana azt a gondolatot melengeti, hogy a sínek állapota tulajdonképpen maga az elhanyagolt családi háttér, és a sínfelügyelő az érzelmileg elérhetetlen szülő. Ha egy diák úgy érzi, hogy erről a rossz vágányról az iskola sem tudja átváltani, akkor a körülményeket nehéz motiválónak éreznie, és a lógás a vonatról leszállásként jelenik meg a lelkében. 

Ha a gyermek alapvetően nem találja a helyét az életben, és a legfontosabb kérdésekre keresi a választ, akkor nem fogja fontosnak találni, hogy mi a trapéz területének kiszámítási képlete…

Az iskolával szembeni ellenállás általában nem egyik napról a másikra alakul ki. Hosszú ideig tartó kedvetlenség, motiválatlanság vezetheti be a szembefordulást, később látható jelei lehetnek annak, hogy a gyermek húzza az időt, egyre lassabban készül el, többször kell szólni neki, esetleg már az ébresztésnél is gondok vannak, nem hajlandó felébredni. A gyerekek reggeli ébresztése meghatározó problémává vált az utóbbi időben, főleg, ha a szülőnek hamarabb kell otthonról elindulnia, mint a gyereknek. Ha testi tünetek is vannak, gyakori fejfájás, bizonytalan eredetű hasi panaszok, hányás, mindenképp foglalkoznunk kell ezek hátterével, orvosi vizsgálattal kell kizárni a betegséget, a szervi okot. Ha a testi tünetek felerősödnek dolgozatírás előtt, az megerősítheti a feltételezést, hogy gyermekünk nincs jó helyen az intézményben. 

Kép

A kép illusztráció – Forrás: Pexels/The lazy artist gallery

Teremtsünk bizalmas légkört!

Az elkerülő viselkedés megnyilvánulhat dühkitörésben, agresszióban vagy kényszerességben is, ami állandó kézmosásban, visszaszaladásokban jelenhet meg. Az iskolába küldésben érdemes határozottnak lenni, és azt képviselni, hogy az egészségügyi állapota alkalmassá teszi őt az indulásra, de délután beszélgessünk a panaszairól, hallgassuk meg és mérlegeljük azokat. Ha azt látjuk, hogy a gyermekünk küzd az iskolával, sorozatosan hiányzik, erős lehet a kísértés arra, hogy orvosi igazolással megtámogassuk őt, és így haladékot kapjon. 

Ez néhányszor lehet megoldás, de hosszú távon a szülői rábólintás fenntartja a tünetet, és a gyereket megerősíti abban, hogy a betegségbe menekülés opció lehet a közösségi kihívások elleni harcban. 

Ha azt gyanítjuk, hogy a gyermek nem érzi jól magát az iskolában, vagyis az iskolába járás semmilyen mértékben nem örömként jelenik meg számára, csupán legyőzendő feladatként, akkor teremtsünk feltételeket egy jó beszélgetéshez, amely során figyelmünkről és odaszánásunkról biztosítjuk őt. Nyugtassuk meg, hogy együtt fogunk megoldáshoz vezető utat találni még akkor is, ha egészen az iskolaváltásig kell eljutnunk. Szánjunk erre időt, vonjunk be segítőket, egyeztessünk a tapasztalatokról az iskolával!
Az iskolakerülés hátterében legtöbbször iskolai bántalmazás, erőszak áll, ami a kortársi megfélemlítés miatt sokáig titokban maradhat. Ha ilyen jeleket tapasztalunk, türelmes hozzáállásra, az események szétszálazására lesz szükség, akár pszichológus szakember bevonására is. Ne hunyjunk szemet a bántalmazás fölött, és ne hagyjuk a gyereket egyedül fuldokolni egy bántalmazó helyzetben, még akkor sem, ha ő csak szemlélő! Nemcsak a gyermek testi épsége, de személyisége is áldozatul eshet a bántalmazási helyzetben, és rányomhatja a bélyegét minden későbbi kapcsolatára.

A lógás lényegében olyan viselkedésforma, amellyel a gyermek nem a megküzdést, hanem a menekülést választja, és amelyben a probléma előli kitérés csak újabb problémákat idéz elő.

Szülőként az a feladatunk, hogy olyan bizalmas légkört tartsunk fenn a családban, amelyben a problémák megjelenhetnek, lehet róluk beszélni, és az a tapasztalat, hogy együtt megoldásokat lehet találni. A lógás azt jelenti, hogy az iskola nem tud olyan közeget teremteni a gyermek számára, amelyben jól és biztonságban érezné magát. Az iskolai létünk nagyjából húszezer óra, amiből értékeket meríthetünk, vagy lóghatunk is fölötte támaszték és kilátások nélkül, amiről Villon mesélt egyik utolsó versében…

Forrás: Lőrincz Andrea: Metaforákon innen és túl: az iskolai hétköznapokról https://argumentum.unideb.hu/2018-anyagok/lorincza.pdf 
 

A cikk létrejöttét a Média a Családért Alapítvány támogatta.

Az első gyermekszépségversenynek jóval nagyobb sikere volt, mint a felnőtt nők első „hivatalos” szépségversenyének, amelyet egy évvel korábban rendeztek meg. Mindkettő a híres cirkuszi vállalkozó, üzletember és életművész, Phyneas Taylor Barnum nevéhez fűződik, aki 1854-ben szervezte meg Amerika első, felnőtt nőknek szóló szépségversenyét, ami azonban vegyes fogadtatásra talált akkoriban. A showmant viszont nem lehetett megállítani, egy évre rá, 1855-ben újabb ötlettel rukkolt elő, ami nem volt más, mint a „National Baby Show” elnevezésű országos verseny. 

A megmérettetésre, amely több mint 60 ezer nézőt vonzott, 143 gyermeket neveztek be a szüleik.

A „babaparádék” a századfordulóra már országos szenzációvá váltak: vásárokon, városi színházakban, mozi- és kiállítótermekben, valamint jótékonysági rendezvényeken rendszeres showelemmé váltak. Az sem volt véletlen, hogy 1904-ben Thomas Edison ezt a jelenséget választotta egyik első filmje témájául. 

Csúcskategóriás háztartási cikkekkel „vették meg” az anyákat

Az adott verseny szponzora általában a helyi lapokban népszerűsítette az eseményt, és igyekezett minél több édesanyát megnyerni: hozzák el és versenyeztessék gyermekeiket olyan kategóriákban, mint például a „legszebb hármasikrek” vagy éppen a „leghusisabb baba”. Bár ezek a megmérettetések általában „bababemutató” néven futottak, újszülöttkortól az általános iskolás korosztályig nevezhettek rá kisgyermekeket, a kategóriákat pedig gyakran korosztályok és nemek szerint osztották fel. A zsűrizés általában helyi elöljárók, anyák képviselte testületek, illetve orvosok feladata volt, de szavazás útján akár a közönség is kinyilváníthatta véleményét. A győztesre – de főként a szüleire – az elismerésen és a körülrajongáson túl készpénz vagy csúcskategóriás háztartási cikk várt: nem csoda, hogy a versenyek egyre nagyobb tömegeket vonzottak.

Ki lesz a legjobb baba?

 A 20. század eleji Amerikában már nem csak a különlegesen nagy méretű zöldségeket és gyümölcsöket vagy épp díjnyertes haszonállatokat csodálni jártak az emberek a vásárokra: legalább akkora látványosságnak számítottak az ott felvonultatott kisgyerekek. Ezeken az úgynevezett „Better Babies” (Jobb babák) versenyeken fizikai és mentális egészségük alapján értékelték a csecsemőket az orvosok. Az általuk felállított rangsor alapján a legjobbnak ítélt csecsemők szüleit díjazták.

Egy 1913-as beszámoló szerint úgy pontozták a csecsemőket, ahogyan az állattenyésztésben jártas bírák a szarvasmarhákat zsűrizték.

Az anyjuk mellett felsorakoztatott, hat hónapos és négyéves kor közötti babák és gyermekek mindegyikét orvosok és nővérek vizsgálták meg, majd feljegyezték a méréseiket: többek közt a gyermek súlyát, mellkasának kerületét. Azok a csecsemők, akik túl félénkek voltak ahhoz, hogy részt vegyenek a tesztekben, pontokat veszítettek. A babákat 1000 pontos skálán értékelték, amelyből 700 pontot a külső megjelenés, 200 pontot a mentális és pszichológiai alkalmasság, 100 pontot pedig a fizikai mérések adtak. 

Egyre jobb csecsemőket!

A „Better Babies” alapötlete egy Mary DeGarmo nevű nővértől eredt, aki a gyermekjólét szószólójaként az egészség és a higiénia szerepének fontosságára igyekezte felhívni a szülők figyelmét. Annak érdekében, hogy előrelépést érjen el ezen a területen, egy louisianai orvossal karöltve olyan pontrendszert dolgozott ki, amelynek segítségével az anyák le tudták mérni saját „sikereiket” a gyermeknevelésben. Az ötlet rövid időn belül nagy népszerűségre tett szert, és gyorsan el is terjedt. 
Az 1910-es években a Woman's Home Companion című magazin is közzétett egy ilyen értékelőlapot, sőt még egy irodát is létrehozott a versenyek népszerűsítésére. Ám azt a magazin is megállapította: „Az ötlet hívogató bája mögött komoly tudományos cél húzódik meg: egészséges csecsemők, szabványosított csecsemők és évről évre jobb csecsemők.” 

Kép

A Harper's Weekly 1865-ös illusztrációja – Forrás: Wikipedia

Mary DeGarmo alapötlete az amerikai közegészségügy egy akkoriban igen égető problémájára reagált. 

A 20. század elején ugyanis még mindig magas volt a csecsemőhalandóság az Egyesült Államokban: száz gyermekből egy nem élte meg az első születésnapját.

Az egészségügyi szakemberek és a közegészségügyi tisztviselők azon dolgoztak, hogy valamilyen megoldást találjanak a helyzetre. Így aztán kapóra is jött számukra a „Better Babies” ötlete; ezek a versenyek – a kötelező csecsemőkori szűrések és fizikális vizsgálatok előtti korszakban – lehetőséget kínáltak az orvosoknak és a nővéreknek, hogy országszerte felmérjék a gyermekek jóllétét és fejlődését.

Kép

Gyermekek és szüleik a legegészségesebb babák versenyén Kentuckyban, 1940-ben

Az emberi fajnemesítés árnyai

Az eredeti célkitűzéssel – amely a babák állapotának fel- és összemérésén keresztül a szülőket tudatosabb egészségügyi és higiéniás szokások kialakítása felé terelte volna – önmagában még nem is lett volna semmi probléma. Míg a lepontozott babák szülei kezdetben csecsemő- és kisdedgondozásról szóló brosúrákkal térhettek haza, a hangsúly az anyák által befolyásolható tényezőkről egyre inkább az öröklődésre helyeződött át, a bébimustrákra a „fajnemesítés”, az úgynevezett eugenika árnyai vetültek. Maga DeGarmo is azt az álláspontot képviselte, hogy a versenyek a csecsemők, ezáltal az adott család genetikai alkalmasságát is megmutatták – a szaporodásra. Mary nővér arról is meg volt győződve, hogy a tökéletes gyermekek szüleit jutalmazva a nemzet genetikai állománya javulni fog.

Az eugenika követői úgy gondolták, hogy mesterséges szelekció révén – akárcsak a haszonállatok, kutyák vagy növények esetében – az emberek javítani tudják gyermekeik fizikai és mentális adottságait egy tökéletesebb generáció megalkotása érdekében. Az állítólag objektív pontozással zajló versenyek ténylegesen javítottak a csecsemők egészségén országszerte, ám a bírák csak a vidéki, fehér középosztálybeli családok „tökéletes” gyermekeit díjazták. Ez pedig még nem minden: a „Better Babies” olyan népszerűségre tett szert, hogy idővel már egész családok akartak bekapcsolódni a megmérettetésbe. 

Ezért 1920-ban Kansasban útjára indult a „Fitter Families” (Egészségesebb családok) verseny, amelyen már teljes családok bizonyíthatták (genetikai) tökéletességüket. 

Bár ezek a típusú vetélkedők idővel elveszítették népszerűségüket, a hatvanas évektől fellendülő amerikai gyermekszépségverseny-iparág a mai napig virágzik – ahogyan a „tökéletes amerikai család” ideájának öröksége is mélyen beleivódott a társadalomba.
 

A múzeumi tanulás fontosságát elismerő DASA-díjjal a kiállítás tartalmát, a felhasználóbarát kiállítótereket, valamint a hatékony múzeumi edukációt értékelte az EMA. A díjért folytatott küzdelemben olyan rangos múzeumokkal került a Pénzmúzeum a legjobb három közé, mint a németországi Göttingenben található Forum Wissen és a spanyolországi Malagában található Carmen Thyssen Málaga Museum.

A zsűri indoklása szerint „a Pénzmúzeum interaktív, szórakoztató módon ismerteti meg látogatóival a pénzügyi folyamatok működését, a pénzhasználat alapvető szabályait és a Magyar Nemzeti Bank tevékenységét. A legmodernebb eszközök használata és a kiállításszervezési gyakorlat tudatosítja a látogatóban, hogy a pénz működését mindenki számára érthetővé lehet tenni.”

Hergár Eszter, a Pénzmúzeum és Látogatóközpont igazgatója a díjátadót követően kiemelte, hogy a megnyitása óta eltelt másfél évben az 50 látványos installációval működő Pénzmúzeum eddig több mint 135 000 látogatót fogadott. Az intézményt tavaly a legjobb múzeumok közé választotta be a Múzeumi Oktatási és Képzési Központ, ehhez jött idén a Best of Budapest elismerés, valamint a Közösségi Múzeum Díj. A Pénzmúzeum valamennyi kiállítása és programja ingyenes, az élményközponthoz kapcsolódó Panoráma Terasz szintén díjmentesen látogatható.

Szervezetünk glükózzá bont le mindent, amit csak lehet, ez adja az életműködésünkhöz szükséges energiát. Ha a gyerekek mozognak, és életkoruknak megfelelően táplálkoznak, alkalmanként nyugodtan fogyaszthatnak cukrot tartalmazó élelmiszereket. Viszont az „alkalmanként” itt kulcsszó, mellette pedig az is számít, hogy cukros étel alatt mit értünk, és abból mennyit eszünk meg.

„Az édes íz szeretete evolúciós okok miatt velünk születik – az ősidőkben a túlélés záloga volt, hogy könnyen hasznosítható energiaforráshoz jussunk. Első táplálékunk, az anyatej is édes. Ha az anyatejes táplálás nehézségekbe ütközik, vagy ha a pici válogatós, könnyű elcsábulni az édes tápszerek felé, és a kicsiket később is meg lehet nyugtatni, vigasztalni édes italokkal. 

Viszont az első ezer napnak elképesztő jelentősége van a gyerekek későbbi táplálkozási szokásaira nézve, ilyenkor alakul ki az ízlésük. 

Emiatt fontos, hogy ebben az időszakban hozzáadott cukorral készülő ételeket és italokat ne fogyasszanak, a cukor csak természetes forrásaiban szerepeljen az étrendjükben” – mondja Soltész Erzsébet dietetikus. Különösen fontos, hogy az édes íz ne kapcsolódjon a jutalmazáshoz, ne édes nassolnivalóval fejezzük ki szeretetünket, pozitív visszajelzésként se ezt adjuk a gyerekeknek. Ha így teszünk, megágyazunk annak, hogy felnőve úgy próbálják meg enyhíteni szorongásaikat, vagy csökkenteni a stresszt, hogy édességet fogyasztanak.

A túlzott cukorfogyasztás gyerekeknél is növeli az elhízás és azzal együtt a 2-es típusú diabétesz rizikóját, és ártalmas a fogak egészségére is. Ebből a szempontból a cukros italoknak van a legrosszabb hatásuk, pláne, ha a kicsik nem egyszerre, hanem folyamatosan kortyolgatva isszák ezeket víz helyett, ráadásul rendszeresen.

Édes íz másképp

A legjobb, ha a kicsik a cukrot és az édes ízt természetes formában – színes zöldségek, gyümölcsök összetevőjeként – kapják meg. Ezzel megalapozzuk az egészséget támogató táplálkozási mintájukat, és vonzóvá tesszük számukra ezeket a rostokban gazdag élelmiszereket. 

Jó ötlet például olyan tejterméket adni a gyerekeknek, amit magunk ízesítünk gyümölccsel. 

Müzlit is érdemes otthon készíteni, ugyanis a bolti gabonapelyhek jellemzően sok hozzáadott cukrot tartalmaznak.
 
Másrészt a bennük lévő gabona – még ha teljes kiőrlésű is – ebben a feldolgozott formában nem éri el ugyanazt az élettani hatást, mint a teljes gabonaszemből készült natúr pehelykeverékek. „Azokat a csomagolásokat, amelyeken valamilyen aranyos meselény van, még alaposabban meg kell nézni, mert a gyerekeknek szánt ízvilág jellemzően még a szokásosnál is édesebb. Van például olyan, kicsiket célzó gyümölcsös ital, amelyben több cukor van, mint a szénsavas üdítőkben” – emeli ki Soltész Erzsébet. Figyelni kell a kakaóra is, amelynek instant és palackos változata poharanként akár 25–30 gramm cukrot is tartalmazhat. Ezt emiatt jobb otthon készíteni tejből, jó minőségű kakaóporból, kevés cukorral. Sokakat zavar, hogy a por nem oldódik könnyen a tejben, ezen segít, ha a kakaót tejhabosító eszközzel készítjük el. Otthon a sütemények cukortartalmát is lehet csökkenteni, a receptek tökéletesek lesznek fele- vagy harmadannyi mennyiséggel is. Jó megoldás az is, ha cukor helyett részben aszalványokat használunk – ezek is cukrosak, de értékes ásványi anyagokat, vitaminokat és élelmi rostokat is tartalmaznak.

Az Egészségügyi Világszervezet ajánlása a gyermekek hozzáadottcukor-fogyasztására ugyanaz, mint a felnőttekére: nem szerencsés, ha meghaladja a teljes kalóriabevitel 10 százalékát. A hozzáadott cukor kategóriájába beletartozik minden, amit az élelmiszerek nem természetes módon tartalmaznak. Tehát csak azt nem kell beleszámolni, ami a friss gyümölcsökben és zöldségekben van, elsősorban glükóz és fruktóz formájában, illetve a tejben laktózként. A hozzáadott cukor mennyiségének 5 százalék alá csökkentése további egészségügyi előnyökkel jár. A gyerek neme, életkora, testsúlya és fizikai aktivitása alapján számított megengedett cukorbevitel nem több napi 3-8 kockacukornyi mennyiségnél. 

Egy sokat futkározó ovisnál vagy egy átlagosan aktív tinédzsernél már napi egy csokiszelet vagy egy pohár cukros ital tartalmazza a megengedett limitet.

Kevés gyümölcslét, és hígítva!

Cukor szempontjából a 100 százalékos gyümölcslevek sem előnyösek, azokban is van annyi cukor, mint a szénsavas üdítőkben, és ugyanúgy emelik a vércukorszintet is. A korszerű dietetikai ajánlások a bennük lévő cukrot is hozzáadottként kezelik. Helyettük jobb a kicsiknek zöldségből, gyümölcsből salátát, esetleg időnként smoothie-t készíteni. Gyümölcslevet csak alkalmanként, hígítva, étkezés mellé kapjanak a gyerekek, vagy intenzív sportoláskor szolgálhat gyors energiapótlásként. Sok hozzáadott cukrot tartalmaznak a gyümölcsjoghurtok, joghurtitalok is. 
„Ezek a természetes cukortartalommal együtt adagonként 15-30 gramm cukrot is rejthetnek, ami 5-10 kockacukornak feleltethető meg. Emiatt jobb natúr joghurtot beszerezni, és azt otthon ízesíteni gyümölccsel, kiegészíteni natúr gabona­pehellyel, magokkal. A bolti édességekkel végképp óvatosan kell bánni, ráadásul ezek tetemes mennyiségű telített zsiradékot is tartalmaznak. Ilyet legfeljebb heti egy-két alkalommal, kis adagban adjunk” – mondja a dietetikus. A magas cukortartalmú gyümölcsök, mint a szőlő és a banán az étkezés részeként kis adagban fogyasztandók. Szintén fontos, hogy a gyerekeknél mindig legyen vízzel megtöltött kulacs, mert amikor megállunk innivalót venni, mert a kicsi szomjas, nagy eséllyel gyümölcslét, jeges teát vagy szénsavas üdítőt kérnek, amit a rohanásban általában meg is kapnak.

Alternatív cukrok és édesítőszerek

A klasszikus kristálycukor mellett rengeteg alternatív cukor létezik, de ezek mennyiségére ugyanúgy figyelni kell, mint a répacukoréra. A nádcukor, a juharszirup és a különféle gyümölcskivonatok kémiailag alig különböznek a normál kristálycukortól. Nem ajánlott asztali cukorként a fruktóz (gyümölcscukor) sem, túlzott bevitele a vérzsírszint emelkedését eredményezheti. 

Egyéves kor alatt nem szabad mézet adni a gyerekeknek, de később sem érdemes sokat fogyasztani belőle, hiszen a cukor adja összetételének 80-85 százalékát. 

A mesterséges édesítőszerek néhány betegségtől – például az 1-es típusú cukorbetegségtől – eltekintve hatéves kor alatt egyáltalán nem ajánlottak, és nem szerencsés rendszeres fogyasztásuk nagyobb gyerekeknél sem. Nem szabad, hogy a kicsik szervezete az édes ízt energiabevitel nélkül szokja meg. Emiatt nem jó az a megoldás, ha a cukrot úgy akarjuk száműzni a család életéből, hogy a cukros üdítőről átváltunk édesítőszeres verzióra. Ez felnőtteknek sem jó, egyebek mellett a bélflórára is kedvezőtlen hatása lehet. 

Ez az írás eredetileg a Képmás magazinban jelent meg. A Képmás magazinra előfizethet itt>>
 

„Be van fejezve a nagy mű”

„A Nemzeti Színház mai nagyérdekű premierje: Az ember tragédiájának előadása, kivételesen fél hétkor kezdődik. Figyelmeztetjük erre fővárosi olvasóinkat, kik jegyet váltottak, nehogy elkéssenek (...) A fél órával elébb kezdés főleg azért van, mert a közönség számára meg akarják nyerni azt az időt, melyet a tapsok és kihívások szoktak az első előadásokon igénybe venni” – ez a felhívás fogadta az olvasókat a Fővárosi Lapok 1883. szeptember 21-i számában. Tizenhat évvel a kiegyezés után járunk, amikor Magyarország egy soknemzetiségű, de immár Ausztriától független államként határozta meg önmagát. Ebben a politikai-társadalmi környezetben került színpadra Madách Imre műve. De menjünk vissza még pár évtizedet az időben! 

Madách Imre 1852-ben szabadságharcosok bújtatása vádjával börtönbe került. Az egyéves fogságban krétával verseket írt az asztallapra, és megírta Az ember tragédiája első változatát Lucifer címmel. Ezt 1856 és 1857 között átdolgozta, a ma ismert mű alapjául szolgáló Tragédiát pedig a feljegyzései szerint 1859. február 17-én kezdte el írni, majd még egy évig dolgozott rajta. Barátja, Szontágh Pál biztatására küldte el a kéziratot Arany Jánosnak, aki elolvasta, felismerte benne a remekművet, ám túl nyersnek érezte a szöveget, és jelentős stilisztikai, illetve helyesírási változtatásokat végzett rajta: a mű 4141 sorából mintegy ezerbe belejavított. 

Egyik-másik szállóigévé vált sort Arany János öntötte végleges formába.

„Be van fejezve a nagy mű, igen.
A gép forog, az alkotó pihen.
Év-milliókig eljár tengelyén,
Míg egy kerékfogát ujítni kell.”

A „Mondottam ember: küzdj és bízva bízzál!” zárómondatot is gyakran összekapcsolják Arany nevével, azonban nem igaz, hogy ezt is ő írta volna, hiszen már Madách eredeti kéziratán is ez a szöveg állt. 

„A siker el volt döntve, és képről képre fokozódott”

A Nemzeti Színház a bemutatókor még a főváros szélén, az akkori Kerepesi – ma Rákóczi – úton állt, az Astoria szállóval szemben lévő telken. Az eredetileg Pesti Magyar Színház nevet viselő épület már a forradalom előtt, 1840-től országos intézmény lett, és Nemzeti Színház néven működött tovább. 

Paulay Ede – aki nemcsak rendezője, hanem jelmez- és díszlettervezője is volt az előadásnak – a Tragédia bemutatásának előkészületeit már az előző évad végén megkezdte. Nyáron is lázasan dolgozott, a szeptemberi próbakezdésre pedig szinte mindent elrendezett. 

A tizenöt színt néhány képből álló előjátékra és öt szakaszra osztotta, a művet Goethe Faustjával hozta párhuzamba. 

Az egész darabot átdolgozta, meghúzta, és saját kézzel le is másolta: a mű négyezer sorából csupán kétezer-ötszázhatvan maradt.

Vándorszínészből nemzetközi hírű rendező

Paulay Edét szülei egyházi pályára szánták, a premontrei rendbe kellett volna belépnie, őt azonban a művészi pálya vonzotta. 1851-ben Kassán színész lett, álnevet vett fel, és bejárta Kolozsvár, Szeged, Debrecen, Győr színpadait. 1863-ban meghívást kapott színészként a budapesti Nemzeti Színházhoz, ahol Hamletet, Bánk bánt játszott. Rendezőként első munkája a Hamlet volt. Tíz évvel később távozni kényszerült, ugyanis összeverekedett egy súgóval. Évekkel később tért vissza rendezőként, Bécstől Londonig számos színházban gyűjtött tapasztalatot, majd főigazgató lett és az is maradt egészen 1894-ben bekövetkezett haláláig. Legnagyobb érdeme a régi magyar drámai irodalom fölelevenítése. Élete fő művének Az ember tragédiája színpadi átdolgozását és első előadását tartják. 

„Péntek. Rám virradt végre a nagy nap. Jártam-keltem egész délelőtt, nem volt nyugtom. Végignéztem az öltözőkben az összes ruházatot (...) megkezdődött a nyitány. Telt ház, gyönyörű közönség – mindenki arcán a várakozás és kíváncsiság izgatottsága. A nyitány hosszú és fárasztó volt. Végre felment a függöny, a három előjátéki kép roppant hatást idézett elő. Az egész ház tapsolt és hívott, végre kimentem, kétszer egymásután. A siker el volt döntve, és képről képre fokozódott” – írta naplójában Paulay. Fél héttől négy órán keresztül tartott az előadás, közte öt szünettel. 

Kép

Paulay Ede 1887-ben – Forrás: Wikipédia

Először használtak villanyfényt

Paulay remekül ráérzett arra, hogy a külsőségek jelentősen feldobják a darabot. Komoly technikai felszereltség kellett a bemutatóhoz: először alkalmaztak villanyfényt, valamint a díszleteket süllyesztőkkel és forgókkal mozgatták. Jól működött a megnövelt színpad is: nem volt hiába a nagy terület, ugyanis a Nemzeti egész társulatára szükség volt a mű előadásához. 

A tömegjelenetekhez több mint száz statisztát alkalmaztak. 

Paulay a jelmezek, díszletek és a különböző hanghatások mellett a kísérőzenének – amit Erkel Gyula szerzett – is nagy szerepet szánt. Figyelt arra, hogy ne kizárólag a látvány legyen hangsúlyos. „… középutat választottam a szükséges és a fölösleges közt. Díszes, de nem csillogó keretet terveztem a képekhez. Sehol se akartam a külső fénnyel vonni el a figyelmet a költeményről; de törekedtem mindent előállítani, ami világosabbá, könnyen érthetővé teheti.”

A Nemzeti hagyományos gyakorlata szerint az új bemutatókhoz általában a raktárból vették elő a megfelelő típusdíszleteket, a rendező azonban ezt a hagyományt alapvetően módosította, hiszen itt már az egyes színekhez igazítva jelent meg a díszlet. „…egészen új díszleteket tán ötöt csináltatott. Új volt a mennyország, a paradicsom, a paradicsomon kívüli szín, a falanszter és az eszkimó kép. Részben új volt Egyiptom, Prága, Párizs és London, a többi mind régi volt. Hanem egészében mégis úgy festett minden szín, mintha akkor került volna csak ki a műhelyből” – írta visszaemlékezésében Tóth Imre későbbi színházigazgató. 

Jászai Mari mint Éva 

Ádámként Nagy Imre, Éva szerepében Jászai Mari, Luciferként pedig a pályakezdő Gyenes László lépett színpadra. A darab 1500 forint állami támogatást kapott, ami a színpadra állításához édeskevés volt. „Régi kosztümöket szedtünk elő, kopott díszleteket alakítottunk, festettünk át – megtettünk mindent, amit a kevés pénzből lehetett” – emlékezett vissza a Lucifert játszó Gyenes László. 

A Tragédia jelmezeit Paulay válogatta a színház jelmeztárából, a férfi főszereplők – Ádám és Lucifer – ruháit pedig ő maga tervezte. 

A női főszereplő, az Évát alakító Jászai Mari Feszty Árpád és Paczka Ferenc festőművészek segítségével minden egyes színhez új jelmezt csináltatott egy Váci utcai műteremben. A kor hagyományos gyakorlata szerint a jelmezek általában a színészek tulajdonát képezték, és vidéki színháznál az alkalmazás feltétele volt a saját ruhatár. A vezető színésznők Bécsből, Párizsból hozatták vagy a legelőkelőbb pesti szalonokban csináltatták a ruháikat. A pesti divatot a művésznők ruhái határozták meg.

„Nagy Imre és Jászai Mari asszony helyesen voltak kiválasztva Ádám és Éva sokféle szerepére. Amaz a férfi, emez a nő változékony és lényegében mégis egy alakjait lelkiismeretes gonddal és törekvéssel érvényesíték. Nem csupán szerepet kaptak ezúttal, hanem egész szereplést” – írta a bemutató után a Fővárosi Lapok. 

Kép

Jászai Mari Az ember tragédiája egyik előadásán – Forrás: Wikipédia

A kor nagyjai a premieren

„A Nemzeti Színház ma este fényesen ünnepelte meg egy lángelme diadalát: Az ember tragédiáját mutatta be. Mint ahogy nagy ünnepeken az egész háznép megjelenik a templomban: a magyar költészet ez ünnepén a Nemzeti Színház egész drámai személyzete, kivétel nélkül, színpadon volt. A nagy vállalkozást siker koronázta” – ez állt a Pesti Hírlap hasábjain. 

Az előadást követően egy írókból és művészekből álló társaság Paulay Ede tiszteletére lakomát rendezett, amelyen jelen volt Podmaniczky Frigyes politikus, a Nemzeti Színház intendánsa, Mikszáth Kálmán író és a nagy mesemondó, Benedek Elek is.

 A közönségsikerre való tekintettel még ugyanabban az évben tizenháromszor játszották a darabot. Több mint száz előadást ért meg, és a bemutató utáni hat évben valamennyi vidéki nagyvárosban műsorra tűzték. Egészen 1905-ig a Paulay-féle változat volt műsoron a Nemzeti Színházban. A Magyar Írók Szövetsége 1984-ben kezdeményezte, hogy az ősbemutató évfordulóját nevezzék ki a magyar dráma napjának.

Források:
- Az ember tragédiája ősbemutatója a sajtó tükrében
http://madach.hu/old/tanulmanyok/mk107.pdf 
- https://www.arcanum.com/hu/online-kiadvanyok/Lexikonok-magyar-irok-elete-es-munkai-szinnyei-jozsef-7891B/p-9E91B/paulay-ede-9FD32/ 
- https://fidelio.hu/szinhaz/emberisegkoltemeny-a-bortonbol-erdekessegek-az-ember-tragediajanak-szinpadi-valtozatairol-174229.html 
- http://madach.mtak.hu/hu/01.htm 
- https://nemzetiszinhaz.hu/torteneti-attekintes 
- https://szinhaz.net/2012/02/23/imre-zoltan-nemzeti-szinhaz-tragedia-1883/ 
- https://hu.wikipedia.org/wiki/Paulay_Ede