Szónoki tehetségüket, vitakészségüket és talpraesettségüket mérhetik össze azok, akik a nagy múltú Kossuth-szónokversenyre jelentkeznek. A 24. alkalommal megrendezett verseny egyik kiemelt témája idén a generációk közötti különbség lesz, a résztvevőknek pedig előre megadott szempontok alapján kell egy egyperces TikTok-videót készíteniük. A verseny döntőjére november 11-én a Nemzeti Színházban kerül sor, ahol a legeredményesebb versenyzőt 300 ezer forinttal jutalmazza majd a zsűri. Az esemény a Petőfi Kulturális Ügynökség (PKÜ) Kazinczy Műhelye, a Nemzeti Színház, az ELTE Tanító- és Óvóképző Kara, valamint a Magyar Nyelvstratégiai Kutatócsoport szervezésében valósul meg.

„Versenyünk névadója, Kossuth Lajos nemcsak kiemelkedő politikus és államférfi, de a magyar retorikatörténet egyik legnagyobb alakja is volt – az idén 24. alkalommal megrendezett szónokverseny ezért viseli az ő nevét. Kossuthot egy generáció választotta el a 19. század magyar kultúrtörténetének egy másik jelentős rétorától, Petőfi Sándortól. Mindkét nagy előd előtt tisztelgünk tehát azzal, hogy az idei Kossuth-szónokverseny témájául a generációk közti különbségeket választottuk” – mondta Pölcz Ádám, a Petőfi Kulturális Ügynökség Kazinczy Műhelyének munkatársa és a Kossuth-szónokverseny főszervezője. 

A 16-30 év közötti pályázók egy maximum egyperces, saját gyártású videóval jelentkezhetnek. 

A videókban többek közt a készpénzhasználat, a lexikális tudás, valamint az otthoni főzés mellett vagy ellen, ugyanakkor a generációk közti hasonlóságok és különbségek kapcsán kell érvelniük. 

A szónokverseny egy online és két jelenléti fordulóból áll. A szakmai zsűri értékelése alapján a döntőbe jutott versenyzők háromperces, klasszikus szónoklatban és vitahelyzetben egyaránt összemérhetik tudásukat a november 11-én a Nemzeti Színházban megrendezett döntőn. 

A Kossuth-szónokverseny 2023-as plakátja – Kép: Petőfi Kulturális Ügynökség (PKÜ)

“A magyar nyelv identitásunk legfontosabb eleme. A Kazinczy Műhely ösztönzésére különböző intézmények és szervezetek fogtak össze a korszerű magyar nyelvstratégiáért, nyelvművelésért – ennek eredménye a megújított Kossuth-szónokverseny. Anyanyelvi programjainkkal valamennyi korosztályt el kívánjuk érni a legkisebb településtől a fővárosig, ezért versenyzőinket is a legkorszerűbb kommunikációs platformok használatára buzdítjuk” – mondta Balázs Géza egyetemi tanár, a verseny egyik zsűritagja, a Kazinczy Műhely alapítója.

A versenyzőknek október 20-ig a saját TikTok-csatornájukra kell feltölteniük a pályázati anyagukat, a kisvideót ugyanakkor zárt Youtube-link formájában a szervezők által megadott e-mail címre is elküldhetik. Fontos, hogy a versenyzők használják a #vitaTok #szóKimondó #aszavakördöge #szónokleszek a TikTokon, valamint jelöljék meg a @kultura.hu csatornát (https://www.tiktok.com/@kultura.hu) is. 

A döntőre 2023. november 11-én szombaton kerül sor Budapesten, a Nemzeti Színházban, ide a videós fordulók legjobbjait hívják majd be. A legeredményesebb szónok 300, míg a második és harmadik helyezett 200 és 100 ezer forintot vihet majd haza, a szervezők azonban emellett több különdíj kiosztását is tervezik. A megadott hashtageket érdemes nyomon követni a TikTokon, a közönség által legígéretesebbnek tartott szónokok számára ugyanis a zsűri közönségdíjat ad majd át. 
Az idei Kossuth-szónokverseny zsűrijének elnöke Rátóti Zoltán, a Nemzeti Színház stratégiai igazgatója, fővédnöke Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház vezérigazgatója lesz.  

A versenykiírás, a pályázathoz kapcsolódó adatvédelmi tájékoztató és további információk a kultura.hu oldalon találhatók.

Nagyanyám rendkívül büszke volt rá, minden ecsetvonását végig kellett csodálnunk, ahányszor csak jöttünk. Én sosem szerettem. Egy tükör volt a kép alatt, és ahányszor arra fordultam, mindig az az érzésem támadt, hogy én is a kompozíció része vagyok, mint mondjuk egy kócos libapásztorlány vagy egy falusi gyerek, aki megijed a rámeredő üres szemektől. Az évek alatt külön művészetté fejlesztettem, hogy hogyan beszélgessek a nagyival mindig a libáknak háttal. 

De még így is a tarkómon éreztem a közelségüket, féltem, mikor koppan egy kemény csőr a fejemen. 

– Vigyél egy kis meggybefőttet – mondta nagyanyám minden indulásunkkor. Anya ilyenkor csendben rálépett a lábamra, figyelmeztetésképp, hogy fogadjam el, ne bántsam meg. Világéletemben utáltam a meggyet. Régebben mondtam párszor, aztán inkább csak csendben megköszöntem. Aztán a nagyi nagyon öreg lett, és velem kapcsolatban csak a meggyekre emlékezett. Lassan megtelt minden szabad polcom otthon befőttekkel. 
A karácsonyt már nélküle töltöttük. Összegyűltünk a kis házban, süvített a szél az ablakréseken. Anyám nehézkesen olvasta fel a levelet, amiben mindannyiunkról megemlékezett valamivel. Nem számítottam nagy dologra, csak valami apró emléket szerettem volna. 
– Zsuzsára családunk legfontosabb tárgyát, a libás képet hagyom – hallottam egészen messziről, miközben magamon éreztem a többiek irigykedő pillantását. 

Nem akartam kitenni otthon, de aztán ahányszor valaki meglátogatott a családból, mindenki hálátlannak tartott, hogy nem becsülöm a képet. Anyám fél évig nem beszélt velem. 

Most itt lóg a nappalim falán, szemben minden belépővel a három vérfagyasztó lúd, és én próbálok úgy tenni, mintha nem a meggybefőttek járnának egyfolytában a fejemben. 

Aztán egy kora tavaszi napon betoppant hozzám nagyanyám testvére. Régóta Ausztriában él, a temetésre sem jött haza. Most mégis úgy hozta a sors, hogy a szűkös előszobámban kereste a helyet ódivatú kalapjának, miközben az egész lakásom olcsó cherry szagával telt meg. 
– Ó, a libák – nevetett fel, amint a képre nézett –, együtt vettük még egy zsibvásáron fiatalkorunkban. Én próbáltam lebeszélni róla, szerintem rettenetesen ronda, de ő azt mondta, egyszer még sokat fog érni. Nem tudtam, hogy megtartotta. Szerintem csak dacból tette, nekem akart bizonyítani. Sokat rivalizáltunk, anyámék általában velem kivételeztek. Ez a három buta liba lett a lázadása szimbóluma. Talán az élet ellen is, ami valljuk be, jól megtépázta. 
Sok év telt el azóta, most is itt lóg a kép a falamon. Már nem félek, hogy a csőrök egyszer agyoncsipkednek. A barátaim, ha kérdezik, miért nem szedem le, csak csendben a vállamat vonogatom. 

Ez az írás eredetileg a Képmás magazinban jelent meg. A lapra előfizethet itt>>
 

Rajzfilm főműsoridőben?!

Több mint hatvan évvel ezelőtt, 1960. szeptember 30-án egy új animációs rajzfilmet vetítettek Amerikában. De nem a megszokott reggeli, gyerekeknek szóló idősávban, hanem az ABC csatornán este fél 9-es kezdéssel mutatták be a furcsa kőkorszaki emberkék kalandjait. Ők voltak Flintstonék, vagyis Frédi és Béni, avagy a két kőkorszaki szaki. William Hanna és Joseph Barbera, a készítők hónapokat töltöttek azzal, hogy meggyőzzék a televíziós szolgáltatókat, van értelme főműsoridőben vetíteni egy rajzfilmet, hiszen a történetet alapvetően nem gyerekeknek, hanem felnőtteknek szánták. Igazuk lett. Hazárdjáték volt ilyenkor sugározni a filmet, de a Flintstonék (The Flintstones volt az eredeti amerikai cím) elképesztően népszerű lett. 

A Tom és Jerryvel futottak be
Az új-mexikói William Denby „Bill” Hanna és a New York-ban született Joseph Roland „Joe” Barbera 1939-ben elkészítették a Puss Gets the Bootot, azaz a Tom és Jerry legelső részét, amellyel hatalmas sikert arattak. Később a sorozat hét része Oscar-díjat nyert. A Hanna-Barbera Filmstúdió több sikeres rajzfilmet is készített: Foxi Maxi, Frédi és Béni, avagy a két kőkorszaki szaki Scooby-Doo, Hupikék törpikék. 

Az ókori Rómától kezdve a Vadnyugatig sok ötlet volt, hogy melyik korba helyezzék a történetet. Végül a véletlen hozta meg a megoldást, az egyik készítő unalmában lerajzolt két ősemberfigurát, akik egy lemezjátszó mellett álltak, amin egy egzotikus madár csőre tűként működött a kőkorongon. Így született meg a két kőkorszaki szaki, azaz Frédi (Fred) és Béni (Barney). 

Amikor elkészült az első epizód, levetítették a tévészolgáltatóknak. Rögtön tetszett mindenkinek, ám állítólag nem mertek nevetni, Hanna és Barbera később megtudták, hogy azért, mert senki sem akarta elárulni riválisainak, hogy mennyire szeretik a műsort, mielőtt elkezdtek volna érte versengeni a különböző csatornák. Gyógyszer-, valamint cigarettagyártó cégek lettek kezdetben a fő szponzorok: a sorozat első két évadát a Winston cigarettamárka támogatta, ám amikor a készítők kitalálták, hogy Frédinek és Vilmának gyermeke (Enikő) születik, a cigarettás szponzortól megváltak.

Kép

 Frédi alakváltozatai – Forrás: Flickr/Fred Seibert

Tabukat döntögető témák

A történet egy komikus kőkorszakban, Bedrock városában játszódik, így fordulhat elő, hogy Kovaköviéknek egy kisméretű dinoszaurusz a háziállatuk, aki úgy viselkedik, mint egy kutya, míg a kőbányában, ahol Frédi dolgozik, élő brontoszaurusz-daru működik. 

Mitől modern mégis? Frédiék és Béniék életmódja egyértelműen a jóléten, a gazdasági fellendülésen alapul, olyan problémákkal kell megküzdeniük, olyan konfliktusokba keverednek, akár egy család a 20. század amerikai külvárosában.

Vilma és Irma szavajárása, a „Töltsd fel” arra utal, hogy a ’60-as években kezdtek elterjedni a bankkártyák. A Frédi és Béni volt az első rajzfilm, amelyben a házaspárok egy ágyban aludtak, ez addig nem volt megszokott a tévéműsorokban, tabunak számított. Az örökbefogadás mint téma is hangsúlyosan megjelenik benne, ugyanis Béninek és Irmának nem lehet gyereke. Amikor végül hozzájuk kerül Benő, gyermekelhelyezési vitába kell bocsátkozniuk. Eközben Frédi szerencsejáték-függő, bármire képes azért, hogy tekézhessen. Béni pedig az egyik epizódban öngyilkosságot akar elkövetni, egy hídon áll, hogy leugorjon, de sikerül lebeszélni róla. Mindez bizonyítja, hogy a Frédi és Béni egyáltalán nem gyerekeknek készült. 

A Universal stúdió 1994-ben John Goodman, Elizabeth Perkins, Rick Moranis és Rosie O'Donnell főszereplésével készített a széria nyomán játékfilmet is. Tervben volt később egy tévésorozat is, de ez végül kudarcba fulladt.
Az amerikai szakemberek szerint nem túlzás azt állítani, hogy Flintstonék nélkül talán nem születik meg a Simpson család sem közel 30 évvel később, amely ma is az egyik legnépszerűbb animációs rajzfilmsorozat. 

Kép

A rajzfilmsorozat plakátja 1961-ből – Forrás: Wikipedia

Csákányi László és Márkus László, alias Frédi és Béni

Íme néhány példa a rajzfilm zseniális magyar szövegéből, amit Romhányi Józsefnek köszönhet az utókor.

„– Frédi, ébresztő! Serkenj fel, te kába,
Irmával elmegyünk a kozmetikába.
Vigyáznál Enikőre?
– Apuci lesz a kicsi őre erre a kis időre.”

„– Nézzük, hogy az uszodát
milyen hamar úszod át!”

„– Az időjós hiába hiteget, 
hatvan éve nem pipáltam ilyen hideget!”

Az első részt Magyarországon csak hatéves késéssel, 1966. november 19-én, szombat este mutatták be, 19 óra 50 perces kezdettel. 

Az ország megszerette a kőkorszaki családot, ennek ellenére később áttették más idősávba a rajzfilmet. Idővel pedig Frédi és Béni már magyarul szólalhattak meg, a Magyar Televízió zseniális szinkronhangokat talált. Kovakövi Frédi az öblös hangú Csákányi László volt, Kavicsi Béni pedig a zseniális Márkus László. Kovakövi Vilmának Psota Irén adta a hangját, Kavicsi Irma pedig Váradi Hédi hangján szólalt meg. Az első magyar szinkronnal 1969–1980 között futott a rajzfilm, majd később még két változat is készült. 

Csákányi Lászlóék annyira népszerűek voltak, hogy ’69-ben az akkoriban hagyományos Színész–Újságíró (foci)rangadón (SZÚR) a Népstadionban jelmezt húztak, és a két kőkorszaki szaki autójához hasonló járgánnyal – ami azért lábhajtás helyett kerekeken gurult – tettek egy tiszteletkört a közönség előtt. 

Érdekesség, hogy például Hollandiában nem az eredeti, angol szöveggel futott a rajzfilm, hanem a magyar, Romhányi-féle szellemes verseket fordították több nyugati nyelvre. 

Egy olyan feltevés is létezik, hogy nemcsak a nyugat-európai államok, de az Egyesült Államok is megvásárolta a magyar szinkron szövegét. 

Romhányi és a „nyelvgyötrés”

„Sokan vitatták, helyes-e, hogy mi verses szöveggel helyettesítettük a prózában írt szöveget. Szerintem a kancsal rímek, szójátékok nem csupán fokozhatják a humort, hanem jellegzetessé teszik, kiegészítik, s egyben magyarázzák is. S mint ilyen magyarázatok jobban szolgálják egy más nép humorának a mi közegünkben való elhelyezését, természetesebben csiklandozzák nevetőizmainkat” – fogalmazott Romhányi 1968-ban a Rádió- és Televízió Újság hasábjain. 

Egy másik interjúban azt mesélte, hogy az eredeti angol szöveg szerinte a sorozatban megjelenő humoros történetekhez képest túl komoly volt, ráadásul annyira szorosan kapcsolódott az amerikai kispolgári családok életéhez, hogy a hazai forgalmazók attól tartottak, Magyarországon nem értenék meg a poénokat. Ezért döntöttek végül a tévénél a „kicsit karikaturisztikus, groteszk, játékos jellegű szöveg” mellett, és felkérték Romhányit, hogy sajátos rímekbe szedett stílusában írja át a szöveget. Így lett a „hajtókaros szerkezet”-ből „emeltyűs szerkentyű”, az igába fogott sasokkal induló repülőgép helyett pedig a magyar szövegben már „Csörlőcsavaros Sastársasjárat, fészekhagyományos rendszerű madárgép” startolt el. 

„Szavak frappáns összecsengése csupán, nem vers, hanem csak szójátékos, itt-ott rímes próza. Játék, pihenés, kikapcsolódás — mind a szerzőnek, mind a nézőnek. S ennek az sem mond ellent, hogy egy-egy fordítás elkészítése iszonyúan sok munkával jár. Ez a munka azonban igen szórakoztató – nyilatkozta Romhányi József, akit sajátos nyelvi stílusa miatt „rímhányó”-nak neveztek. Idővel azonban belefáradt a sok nyelvtörő írásába, és inkább kényszer, mint öröm volt számára – ahogy ő nevezte – a „nyelvgyötrés”. – Amikor az ember már minden patronját elsüti, nehéz valami újat kitalálni. Hetvenöt epizód szövegét írtam, s a végén már négyszer annyi idő kellett egy-egy filmrész dialógjaihoz, mint kezdetben. Az ilyen irányú munkához bizonyára kell valamilyen képesség. De én azt vallom: legfontosabb, hogy az ember leüljön és csinálja” – fogalmazott. Reggel ötkor kelt, hattól tizenkettőig dolgozott, majd egy kis pihenés után délután ötig folytatta. Ha már fáradtnak érezte magát, néhány napig vagy egy hétig nem csinált semmit, csak olvasott.

Források:
https://www.theguardian.com/tv-and-radio/2020/oct/08/yabba-dabba-do-how-the-flintstones-set-the-stage-for-the-adult-animation-boom 
https://index.hu/kultur/cinematrix/ccikkek/flins050321/ 
https://mult-kor.hu/dr-bubo-mezga-geza-fredi-es-a-tobbiek-az-utolerhetetlen-rimhanyo-romhanyi-jozsef-20220308?pIdx=2 
https://www.ujsagmuzeum.hu/fredi-es-beni/ 
http://www.urbanlegends.hu/2020/01/tenyleg-ujraszinkronizaltak-a-flintstones-eredetijet-romhanyi-szovege-alapjan/ 
https://www.viccestapsi.com/news/kokorszaki-rimek/ 
https://en.wikipedia.org/wiki/The_Flintstones 

1874-ben egy walesi kisvárosban, Abergavennyben a lelkésznek kislánya született. A Miriam Kate Williams nevet kapta a keresztségben, és a helyi gyerekek megszokott életét élte egészen kamaszkoráig. Már egészen kicsi korától kezdve imádott a fára mászni, ágakon lógni, nehéz tárgyakat tologatni és emelgetni. Úszott és vívott; csupa olyan sportot űzött, amelyeket a korabeli lányok csak a legritkább esetben akartak és mertek, de az apja támogatta a kedvteléseiben. Kate olyan lelkesedéssel és vehemenciával tornázott és emelgette az egyre nehezebb súlyokat, hogy szokatlanul izmossá és erőssé edzette magát. Az iskolában is nagy hírnévre tett szert, például amikor rendelkezésre álló férfierő híján ő segített a helyére tolni egy zongorát. Tizenhárom éves korában országos hírnevet szerezett neki, hogy egy utcán vágtató, elszabadult lovat megállított. A furcsa kalandok ettől kezdve rendszeresen megtalálták őt. 

Kiskamaszkorától eljárt egy helyi tornaterembe, ahol kizárólag nők edzhettek. Itt figyelt fel rá a vállalkozás tulajdonosa, egy William Hedley Roberts nevű erőművész. Roberts nemcsak furcsa figura volt, hanem ügyes üzletember, showman és szélhámos is. 164 centiméteres testmagasságával nagyjából olyan magas volt, mint a tizenöt éves Kate, erőemberként ennek ellenére a tiszteletet parancsoló Atlas néven szólíttatta magát. 

A tizenegy év korkülönbség ellenére egymásba szerettek, és igyekeztek minél gyakrabban találkozni a testgyakorlás ürügyén. 

A jóképű, de lepkesúlyú Roberts csinos erőművésznőkkel vette körül magát, akikkel vándorcirkuszhoz hasonló mutatványos csoportot alakított, és sikeres előadásokkal járták Nagy-Britannia városait. Az egyik ilyen showműsor előtt a társulat egy tagja hirtelen megbetegedett, Atlas pedig kihasználta a kínálkozó lehetőséget, és a szép arcú, nőies idomú Kate-et kérte fel beugró művésznek. A lány tökéletesen teljesített, mivel a testi ereje semmivel sem maradt el a nála idősebb erőművésznőkétől. Már az első fellépésen komoly sikert aratott, ezért Roberts állandó helyet ajánlott neki a társulatában. Így esett, hogy a huszonhat éves férfi gyakorlatilag megszöktette a tizenöt éves kamasz lányt. 

Vulcana és Atlas 

Ettől kezdve együtt utazgattak Walesben, Skóciában és Angliában, és mindenhol sikeres előadásokat tartottak. Kate hamar kialakította a saját „portfólióját”: nemcsak súlyokat emelgetett, hanem birkózott is. Amint az évek során elérte végleges erejét és testmagasságát, minden előadáson kihívást intézett a jelen lévő nők felé, akik hajlandók voltak összemérni vele az erejüket. Ritkán fordult elő, hogy valaki elfogadta, de soha senki nem győzte le. Atlashoz hasonlóan ő is kapott egy hangzatos színpadi nevet: Vulcanaként lépett föl. Főnöke és élettársa olyan nagyra becsülte, hogy az egész vándorcirkuszt elnevezte Atlas és Vulcana Atlétatársulatnak. 

Sokat lendített az előmenetelén az is, hogy vonzó testi adottságokkal rendelkezett, és ezeket ki is használta, lenge öltözékben adta elő a mutatványait a férfiközönség örömére. Az újságok is hamar megtalálták: egyre több fénykép, cikk jelent meg róla, hangsúlyozták, hogy Vulcana esetében bebizonyosodott, hogy a nőies kellem és finomság nem összeegyeztethetetlen a tiszteletet parancsoló testi erővel és kitartással. Volt olyan újságíró, aki „a valóságosan szép formák Vénuszának” nevezte. 

Kate eközben mindenféle erődemonstráló kalandokba keveredett, tizennyolc évesen kimentett két fuldokló gyereket az Usk nevű folyóból, amiért nyilvánosan megdicsérték és emlékérmet adományoztak neki. 

Nem sokkal később egy erőember kizárólag férfiaknak szóló kihívását fogadta el: a színpadra ugrott, és egy váratlan mozdulattal a földhöz teremtette a meglepett birkózót. 

Hősnő, de nem csak a színpadon 

A 20. század legelején is kifejezetten divatos volt a férfiak testi fölényét megkérdőjelező, csinos női erőművészek tevékenysége. Ezek a kissé lázadó életmódot folytató hölgyek sokak rosszallását magukra vonták, ugyanakkor fürödtek a lelkes tömegek csodálatában. Egymással hol barátságosan, hol ellenségesen rivalizáltak, és különböző versenyeken, listákon mérték össze a tudásukat. Egy ilyen kapcsolaton keresztül, Kate segítségével derült fény az évszázad egyik nevezetes gyilkosságára is. 

Egyik legjobb barátnője, Cora Crippen is erőművésznőként kereste a kenyerét. Cora férje, Hawley Crippen szemorvosként tevékenykedett, és homeopátiával foglalkozott, de meglehetősen sikertelenül. Jobb híján a felesége színpadi karrierjét próbálta egyengetni, de később elhidegültek egymástól, mindketten szeretőt tartottak. 1910-ben – katasztrofális anyagi helyzetük ellenére – partit rendeztek, amely során Cora egyik pillanatról a másikra eltűnt. A férje azt terjesztette, hogy a szeretőjével Amerikába szökött, de Kate gyanakodott, és feljelentést tett a rendőrségen. 

Hosszas nyomozás kezdődött, amelynek során egy emberi test maradványait találták meg Crippen házának pincéjében, a téglapadló alá temetve. Hawley Crippen megszökött, és Amerikába hajózott, de ő volt az első ember, akit távíró használatával, egy kontinenssel arrébb fogott el a Scotland Yard. Visszavitték Angliába, bűnösnek találták, és felakasztották. Bár az ítélet vitatható volt, és a törvényszéki nyomozások felülvizsgálói még a legutóbbi években is sok kétséget fogalmaztak meg vele kapcsolatban, Kate világhírűvé vált. 

Kétszer fordult elő, hogy Kate-et egy tolvaj akarta kizsebelni, ő mindkét alkalommal észrevette, és csúnyán helyben hagyta az elkövetőt. Volt, hogy egy elakadt szekeret emelt ki a sárból. 

Atlas nagy gonddal egyengette a kettőjük útját: mértéktelenül eltúlozta mind Vulcana, mind a saját teljesítményét. Azt állította, hogy ő százhatvan kilót, Vulcana pedig száztíz kilót képes felemelni egy kézzel. 
Előadásaikon rendszeresen hatalmasnak hazudott súlyzókat emelgetett, ezért nagyotmondásban Atlast Münchhausen báróhoz hasonlították, és sokan csak nevettek rajta. Egy alkalommal óriási botrány tört ki az egyik előadásukon, amikor különféle londoni súlyemelőklubok felbőszült sportolói megrohamozták a színpadot. Be akarták bizonyítani, hogy a súlyok hamisak, és hazugság az egész előadás. Atlas dührohamot kapott, és a nagy verekedést csak az akadályozta meg, hogy valaki kihívta a rendőrséget. 

Kép

Vulcana az egyik előadás plakátján – Forrás: Library of Congress

1921-ben Edinburgh-ben lépett fel a társulat. Egy szerencsétlen véletlen során kigyulladt a színház, és mindenki menekülőre fogta. Vulcana ekkor vette észre, hogy a showműsorban használt lovak a lángoló épületben maradtak. Visszarohant értük, és kihozta őket, miközben ő maga súlyos sérüléseket szenvedett, amikor meggyulladt a haja. A sajtó minden korábbinál hangosabban ünnepelte, viszont a társulat minden kelléke és jelmeze odaveszett. A csoportot újjászervezték, és nagy sikerrel folytatták a fellépéseket. 

A hatgyerekes pár szerelme 

A modern edzéstervek és a szteroidok előtti korszakban nőként nagyon komoly eredménynek számított, hogy mindkét kezével huszonöt kilós súlyokat emelgetett, hogy derékhajlításból, lendítéssel fél kézzel hatvanöt kilót nyomott ki, és hogy az előadásain felnőtt férfiakat emelt a feje fölé. Mindez nem akadályozta meg abban, hogy teljesítse a nők iránt támasztott elvárásokat. 

Atlas és Vulcana soha nem házasodott össze, mivel William Robertsnek felesége és gyerekei voltak. A botrányt úgy kerülték el, hogy testvérpárként szerepeltek a köztudatban és a médiában, Kate így jogosnak hangzó indokkal használhatta az élettársa vezetéknevét. 

Hűséges kapcsolatban élt Atlasszal, és hat gyerekük született az együtt töltött évek alatt, akik később mindannyian betagozódtak a társulat előadásaiba. 

Fellépéseikkel bejárták egész Európát, máskor egészen Ausztráliáig utaztak egy turnéra. 
Vulcana 1932-ig, ötvennyolc éves koráig folytatta a munkát. Atlas ekkor már hatvankilenc éves volt, így mindketten visszavonultak a fellépésektől. 1939-ben Kate Williamst Londonban elütötte egy autó, és súlyos agysérülést szenvedett. Atlas a bajban sem hagyta el a szerelmét: egészen 1946-ig, nyolcvanhárom éves koráig ápolta a magatehetetlen Vulcanát. Ő halt meg először, majd néhány hónapra rá Kate is követte. Ha összeházasodtak volna, jócskán túljutnak az ezüstlakodalmukon, ami nem rossz eredmény egy tizenöt évesen megszöktetett lány esetében. 

Ez a cikk a Képmás magazinban jelent meg. A lapra előfizethet itt>>
 

Életünk szinte valamennyi cselekedetének, a mindennapok összes döntésének hatása van ránk és a környezetünkre. Mindig van lehetőség az ártalmak, az egyéni károsanyag-kibocsátásunk csökkentésére. A Magyar Ártalomcsökkentő és Környezeti Betegségekkel Foglalkozó Tudományos Egyesület és a füstmentes.hu idei kampányának célja, hogy tudatosítsa az egyén választási lehetőségeit és szakértő trénerek révén egyéni edzéstervekkel, gyakorlati példákkal segítse a kisebb környezeti kockázattal járó életmód kialakítását.

A „Füstmentes formába hozunk!” nevű ártalomcsökkentési kezdeményezés arcai között gasztroblogger, kórházigazgató, tűzoltó, sikeres vállalkozó és népszerű podcaster is feltűnik. A „füstmentes” kifejezést a kampány szervezői a szó szoros és átvitt értelmében is használják: olyan ismeretek átadására törekszenek, amelyek a mindennapok valamennyi területén közelebb visznek a kisebb környezeti kockázattal járó életmódhoz. A kevesebb füst kevesebb környezeti és egészségügyi ártalmat jelent. Azonban ez egy olyan társadalmi cél is, amelyhez szükséges a tisztán látásunk, ehhez pedig a tudatosság növelése, a szemléletformálás és a személyes részvétel útján juthatunk el.

Az idei kampány a 2021-ben elindított, nagysikerű „Dobj le 100 kilót!” illetve a 2022-es, „Egy Füstmentes Városért – Minden lépés számít!” kezdeményezést követően, új lendületet ad a dohányzással kapcsolatos ártalomcsökkentésnek. A kampány újszerűségét részben ez a sokirányú megközelítés adja, részben pedig az edukációs módszer: olyan hozzáértők mutatnak be egyéni edzéstervként, tréningszerűen alkalmazható, testre szabható hétköznapi ártalomcsökkentő praktikákat, akik a saját szakterületükön már megvalósították azokat, így a nyilvánosság előtt is hitelesen képviselik a változást. A kezdeményezés biztosítja a tudás, a fejlődés, a naprakész ismeretek elérését mindazok számára, akik készek arra, hogy a saját maguk és a környezetük életében is megvalósítsák a negatív környezeti hatások mérséklését, a fenntarthatóbb és biztonságosabb életet. Ennek érdekében 

érdekes cikkekkel, edukatív videókkal és szórakoztató, játékos tartalmakkal irányítja rá a figyelmet az ártalomcsökkentés különböző területeire. 

Az átadott tudást aztán gyakorlati tippekkel is elmélyíthetik az érdeklődők a kampány során, kialakítva egyúttal azt a hozzáállást, amelyben a felelős, fenntartható gondolkodás fokozatosan az élet egyre több mozzanatára kiterjed.

„Akik hetente legalább 2,5 órát mozognak, átlagosan 4,2 évvel élnek tovább. Az ártalomcsökkentés nemcsak azt jelentheti, hogy nem teszünk meg valamit, ami tudományos bizonyítékokkal alátámasztottan árt az egészségnek – azaz elhagyjuk például a cigarettázást –, hanem azt is, hogy olyan változtatásokat iktatunk be az életünkbe, amelyek szintén bizonyított módon csökkentik a betegségek kialakulásának kockázatát. Magánemberként is évek óta odafigyelek arra, hogy mindennapi rutinomba minél több fenntartható megoldást építsek be, a vezetésem alatt álló Szent Ferenc Kórházban pedig mindezt nagyobb léptékben tudom megvalósítani. De ugyanígy elérhető a változás a sütés-főzési, vásárlási szokásaink vagy a háztartásvezetésünk kisebb, a környezeti szempontokra figyelő átalakításával, amelyhez a most kezdődő kampány tapasztalatokon nyugvó, kézzelfogható segítséget és bevált eszközöket ad” – hangsúlyozta dr. Toldy-Schedel Emil, az Egyesület elnöke.

A szervezők meggyőződése, hogy mindenkinek van lehetősége hozzájárulni a közös, globális környezeti célokhoz, és mindannyiunk felelőssége, hogy ezeket el is érjük. 

A kampány pedig mindenkit hozzásegít a szükséges tudáshoz olyan hiteles, ismert szereplők bevonásával, mint Dr. Toldy-Schedel Emil, a Magyar Ártalomcsökkentő és Környezeti Betegségekkel Foglalkozó Tudományos Egyesület elnöke, a Budapesti Szent Ferenc Kórház főigazgatója, Linczényi Márkó zenész, műsorvezető, podcaster, Pistyur Veronika, a Bridge Budapest ügyvezetője, az Oktogon Ventures befektető cég partnere, Nagy Magdolna, a Hello Future alapítója, Havas Dóra gasztroblogger, illetve Dobson Tibor, a Magyar Tűzoltó Szövetség elnöke.

„Ma már a dohányzáshoz kapcsolódó ártalomcsökkentés is széles skálán mozog. A skála egyik végén ott a cigarettázás, ha nem teszek semmit, az a legártalmasabb az egészségre nézve. A másik véglet, ha az ártalmat teljes mértékben kiküszöböljük, vagyis nem is dohányzunk, vagy ha dohányzunk, akkor abbahagyjuk. Ez a lehető legjobb, amit tehetünk az egészségünk érdekében. Azonban az ártalomcsökkentésnek az csak az egyik – a legjobb – lehetséges módja, hogy teljesen megszüntetjük az ártalmat, de ha nem tudjuk teljesen megszüntetni, akkor is van lehetőség csökkenteni” – fogalmazott Hajdu Márton, a füstmentes.hu képviselője.

A kampány elindítói abban bíznak, hogy mindenki, akár apró változtatások révén is, de tevékenyen hozzájárulhat a kezdeményezéshez – hiszen az ártalmak csökkentésében és a változás elindításában minden lépés számít, sosem késő füstmentes formába lendülni!

Ha Te is szívesen csatlakoznál a kampányhoz, megteheted a füstmentes.hu oldalára kattintva, a füstmentes teszt kitöltésével; vagy ha további tanácsokat olvasnál, illetve bővítenéd ismereteidet a témát illetően, akkor látogass el a fustmentes.hu/formabahozunk weboldalra! Ha pedig csak szimplán próbára tennéd emlékezőtehetségedet és játékos módon ismerkednél meg a leghatékonyabb ártalomcsökkentési lehetőségekkel, kattints a füstmentes memóriajátékra!

A Varázsceruza program keretében három előadót vagy formációt fogsz mentorálni három hónapon keresztül, majd egy közös albumot is létrehoztok. Amikor először hallottam a program nevét, úgy sejtettem, egy képzőművészeti projektről van szó. Mi köze a zenének a színekhez?

Mindannyian más színűek vagyunk. Van, aki kék, más sárga vagy zöld – mind különböző mélységűek és más történetet hordoznak, amikből összeadódva valami gyönyörű fog születni. Igyekszem majd olyan embereket választani, akik a legjobban kiegészítik egymást.

Szerinted milyen a jó mentor?

A mentor olyan, mint egy jóízű vörösbornak a kehely. Nem mindegy, hogy ez a nemes ital bögrébe kerül, műanyag pohárba, papírpohárba, vagy pedig egy elképesztő szépségű kristálypohárba. 

A tehetségnek is arra van szüksége, hogy finoman tartsa valaki, aki nem próbálja meg összenyomni, átalakítani, kiszínezni, hanem megvárja, amíg harmóniába kerül önmagával. Tehát fel kell fedezni, védeni és tartani a kezeinkben.

Korábban, zsűritagként már dolgoztál más tehetségkutató verseny csapatában is. Miben más fogyatékossággal élők tehetségét gondozni, mint épekét?

Olyan ez, mint a gyémántbányászás. Azok az emberek, akik egész életükben azzal szembesültek, hogy eltérnek a társadalmilag elfogadottól, és ez a másság rossz, mélyebben éreznek, nekik mélyebben fáj és nagyobbat kell ugraniuk. De ha erről íródik dal, az másokat is inspirálni tud. A társadalmilag elfogadott, sablonos dolgokról nem születnek csodák.

Pásztor Anna a Premier Kultcafé munkatársaival a Varázsceruza sajtótájékoztatóján, amit stílszerűen a kávézóban tartottak – Fotó: Civilút Alapítvány

A te életedben is volt olyan személy, akire mentorként tekintesz?
Egy mallorcai flamenco-énekesnő, akinek annak idején úgy mentem el a koncertjére, hogy addig nem is ismertem. Egy helyi klubban lépett fel, és nagyon magával ragadott, ahogyan énekelt. Utána odamentem hozzá, hogy gratuláljak neki, ő pedig megadta a számát, és azt mondta: „Te még egyszer nagy énekesnő leszel, és nagyon sok embernek fogsz fontos üzenetet közvetíteni.” Pedig akkor még csak rappeltem, és csupán álmodoztam az éneklésről. A telefonomban úgy mentettem el a számát, hogy a neve mellé azt írtam: Hope, azaz remény. A szavai pici reménysugárként csillantak fel előttem, és utána ebbe kapaszkodtam. 

Gyakran elég egyetlen ember, aki azt mondja, hisz benned.

Az elmúlt években sokakat mentoráltam, akik közül azóta többen rám írtak, hogy mekkora segítséget jelentett nekik egy ölelés, egy kedves szó, vagy amikor felfedeztem bennük valami speckót – mert mindenkiben van speckó. Amikor koreográfusként dolgoztam egy musicalben, direkt bevettem olyanokat a csapatba, akik a ritmus mellé léptek vagy megbotlottak – ők lettek a legérdekesebb, legcukibb, legérzékenyebb jelenségek a színpadon. Külön szerepet adtam nekik, mert a sutaságukkal nem olyanok voltak, mint egy gép, hanem mint egy törékeny, gyönyörű őzike. 

Mit tanácsolsz azoknak, akik, bár szívesen zenélnének, nem bíznak magukban vagy félnek a nyilvános szerepléstől?

Mindig azt szoktam mondani annak, aki nem mer kiállni, hogy ne aggódj, ha nem sikerül, az senkit sem fog érdekelni. A legnagyobb sztárok bukásain is csak két másodpercig csámcsognak, aztán elfelejtik. Ez csak a te bizniszed, viszont megpróbáltad, munkát fektettél belé, gyönyörűséged volt benne. Meg kell tanulni elengedni, mit vár el a társadalom, és a saját képességeidhez mérni magad. Amikor először léphettünk fel a zenekarommal egy kocsmában, akkor én sem a Rolling Stones-hoz viszonyítottam magunkat, hanem a tegnapunkhoz, amikor még egy ilyen lehetőség sem adódott. Nem azt néztem, hogy Mariah Carey mekkorát énekel, hanem hogy én mekkorát fejlődtem. Van, aki már eleve kiváló hangi adottságokkal született, és később semmit sem kell tennie. 

Kurt Cobain egyszer úgy fogalmazott, megfosztották attól a gyönyörű érzéstől, amit akkor érez az ember, ha a sok éven át gyűjtögetett pénzéből megveszi a vágyott gitárt. Ő ugyanis, amikor befutott, az egész gitárboltot meg tudta volna venni. Tehát, ha neked lépéseket és erőfeszítéseket kell tenned bizonyos irányba, minden kicsi kupacon le kell ülni, akkor örülni kell a megtett útnak, az elért apró sikereknek. 

Én például, amikor egy hanggal többet tudtam tisztán kiénekelni, sírtam az örömtől.

Sokan a kereskedelmi csatornák tehetségkutató műsoraitól várják a sikert, amelyek azonban gyakran teszik nevetség tárgyává a különc versenyzőket…

Itt egy biztonságos közeg fogja körülvenni a mentoráltakat. Nekem az volt a bajom az összes tehetségkutatóval, hogy ott valósággal kivégeztek egy-egy jelentkezőt, fájdalmas volt végignézni, hogy bántják őket. Pedig oda kiállni és életükben először énekelni ennyi ember előtt egy nagyon bátor lépés. Lehet, hogy annak idején Stevie Wondert is kinevették volna a furcsa mozdulatai miatt, és nem is gondolták volna, hogy egy világklasszist küldenek haza. Szóval ez óriási felelősség, és nem szabad valakit már az elején elvágni. 

Hogyan lehet ilyenkor kommunikálni emberségesen, ha úgy látod, valakinek még bőven van hová fejlődnie?

Semmiképpen sem szabad megalázni. Azt lehet neki mondani, hogy látszik, mennyire szereti csinálni, de még nem színpadképes a produkciója. De ha fontos neki, akkor tanuljon még, és találkozzunk mondjuk két év múlva. Lehet, pont ennyi idő kell neki, hogy elérje a megfelelő szintet. De olyan is van, akinek tíz vagy húsz évre van szüksége ehhez. Én például még nem tudok jól gitározni, és lehet, hogy nyolcvan leszek, mire ezt elmondhatom magamról. Dehát még csak ötven vagyok, nem ráérek?

Hogy látod, mennyire nehéz ma fogyatékossággal élőként érvényesülni a zenei szférában?

Nincsen rálátásom, de biztos vagyok benne, hogy nagyon nehéz lehet. Hiszen nőként is nehéz. Én olyan közegben nőttem fel, ahol ez nem volt kérdés, és később sem foglalkoztam vele, csak mentem előre. A zenekarom számára sem az volt a fontos, hogy az énekesük nő vagy férfi, hanem hogy amit csinál, az jó vagy nem. Aztán meglepve tapasztaltam, hogy többen kétségbe vonták, nőként ezt hogy lehet. 
Mindenre rásüthetik, hogy fogyatékosság, ha valaki csendesebb vagy épp tele van energiával, azt már betegségként ítélik meg. Én hiperaktív gyerek voltam, és ma biztos gyógyszert írnának fel, mondván, hogy ez figyelemzavar. 

Nem inkább az a beteg, aki egész életét a pénzkeresésre teszi fel, hajtja magát, gyógyszereken él, és aztán ötvenévesen meghal szívinfarktusban?

Ma megszabják, hogy milyen a megfelelő hajszín, fenék-, száj- és mellméret, és mindenki egyre inkább ugyanúgy néz ki. Mint az előre gyártott robotemberek, akik mind ugyanazt csinálják. Ez a csillogó-villogó, filterezett világ, amiben most élünk, haldoklik, és vele együtt a Föld is. Csak az mentheti meg, ha finom lelkű emberek megmutatják az ő túlélési stratégiáikat. És azt látom, hogy a világ kezd a másság felé nyitni. Mert nem a fogyatékossággal élőknek van szüksége segítségre, hanem a világnak rájuk. Úgyhogy most jön a sokszínűség és az érzékenység ideje.

Egyébként sok olyan nevet tudnék említeni, akik nagy karriert futottak be, mint a már említett Stevie Wonder, Ray Charles, Barabás Lőrinc trombitaművész vagy Deák Bill Gyula. Mind fantasztikus, ösztönből jövő dolgot hoztak létre, és jó példái annak, hogy a tehetség, az akarat és a mély mondanivaló mindig utat tör magának.  

A Civilút Alapítvány szeptember közepén hozta nyilvánosságra „Varázsceruza – Hagyj nyomot a világban Pásztor Annával” nevű fogyatékosügyi adománygyűjtő és tehetségkutató, tehetséggondozó programját, amelyet fogyatékossággal élő amatőr zenészek, énekesek, együttesek, formációk számára indítanak. „Úgy gondoljuk, hogy a fogyatékosság nem stigma, hanem az egyediség lehetősége” – fogalmazott Ruttkay Réka, a Civilút Alapítvány kuratóriumi elnöke.
A programra az Anna and the Barbies Márti dala című szerzeményének feldolgozásával lehet jelentkezni. Két produkciót Pásztor Anna válogat be a mentorprogramba, a harmadikat a közönség választhatja ki az énekesnő által javasolt öt jelölt közül, akikre a Varázsceruza Facebook-oldalán lehet majd szavazni. A jelentkezés határideje október 20. éjfél, a teljes felhívás itt olvasható.
A három kiválasztott szakmai fejlődését Pásztor Anna három hónapon keresztül fogja kísérni. Ezidő alatt a mentoráltak workshopokon vesznek részt, dalszövegírást, zeneszerzést, hangképzést tanulnak, majd egy dalt is szereznek közösen, amelyhez aztán videóklipet forgatnak. 

Eredetileg egészen máshonnan akartam indítani az interjút, de ha már úgy alakult, hogy a várandósságom miatt át kellett variálnunk a helyszínt és az időpontot, inkább rákérdezek arra, ami most leginkább motoszkál a fejemben: mégis, hogyan tudta összeegyeztetni a gyermekvállalást egy ilyen szép karrierúttal?

A terhesség egyszerű volt, mert eldöntöttem, hogy viszonylag hamar elkezdem szüneteltetni a munkát. Jónéhány pályatársam játszott még 5–6 hónapos várandósan, de én nem, és azt is elhatároztam, hogy addig szoptatok, amíg tudok, és ezt be is tartottam. Ez egyébként nagyszerű időszak volt! A munkába visszatérés viszont nem volt egyszerű. Amikor próbál, forgat az ember, akár 16 órát is távol lehet az otthonától, ennek ellenére mindent megoldottunk. 

Próbákból, forgatásokból most sincs hiány! Min dolgozik éppen?  

Mindjárt a nyár elején bemutattuk A nulladik perc című darabot a Belvárosi Színházban, utána tartottunk vidéki előadásokat is, és ott voltunk az Ördögkatlan Fesztiálon. Eközben volt a Majdnem valaki című lemezemből koncertturné, és van önálló estem is. Folytatódik A mi kis falunk forgatása, valamint a Valami Amerikából is készített Herendi Gábor tízrészes sorozatot.

Most is éppen egy próbáról igyekszik majd haza. Ilyenkor nehéz otthagyni a szerepet a színházban?

Ez változó. Most éppen könnyed, szeretnivaló darabokban dolgozom, itt nincs olyan, hogy az ember nagyon nehezen tudja a lelkét elszakítani a szereptől. 

Legutóbb A nulladik perc című Göttinger Pál-darabban láttam, ahol Madame Pie bőrébe bújt. Könnyű volt megszeretni? 

Ő egy igazán jó fej nő. Bár eléggé megcibálta az élet, és van benne némi karcosság is, mégis csupa derű és segítőkészség. 
 
Ebben hasonlítanak?

Nehéz megmondani, hogy miben hasonlítok rá. Ha mindenáron akarok párhuzamot keresni a figura és közöttem, akkor azt mondanám, hogy mindketten azt gondoljuk, hogy ha az embert nehézség éri, akkor nem szabad megállnia és megadnia magát a sorsnak. Mindig van valami lehetőség, esély, amit meg lehet ragadni. Persze vannak szélsőséges helyzetek, de az esetek túlnyomó többségében van kiút. 

Madame Pie szerint lehet és érdemes is küzdeni a nehézségek közepette, ebből a szempontból szerintem van köztünk hasonlóság. 

Kép

Udvaros Dorottya A nulladik perc című darabban – Fotó: Takács Attila

Ez a hozzáállás segítette abban is, hogy újra megpróbálja a Színművészeti Főiskolát, miután elsőre nem vették fel? A kudarc pillanatnyi állapot? 

Nyilván először sírtam, hogy nem vettek fel, utána viszont azt gondoltam, hogy nem baj, újra megpróbálom és jobb leszek. Ugyanez volt a második alkalommal is, végül harmadszorra vettek fel. Ez a hozzáállás színművészetisként is jellemző volt rám: ha valaki azt mondta, hogy amit csinálok, az nem elég jó, akkor nem azt gondoltam, hogy ők a hülyék, hanem azt, hogy akkor ezen még valószínűleg dolgozni kell. 

Visszakanyarodva A nulladik percre, ön szerint miről szól a darab?

Számomra például arról, hogy ne feledkezzünk meg a korábban átélt világégésekről. Fontos lenne emlékezni a háborúkra, a sok szörnyűségre. Sajnos úgy néz ki, hogy erre egyelőre képtelen az emberiség, mert ezeket a rémes emlékeket egy idő után, amikor van egy kis nyugalom, béke, jólét, felülírja a birtoklási vágy és a hataloméhség. 

És ezen a helyzeten az újmédia sem segít. Sokan durván össze tudnak veszni egymással a celebek válásán vagy egy piskótarecepten is. A művészetre tekinthetünk egyfajta hídként, amely a különböző gondolkodású embereket is összekötheti? 

Színészként úgy látom, hogy a művészet fórum, ahol teljesen mindegy, hogy „milyen istenekben hiszünk”. Hiszem, hogy vannak dolgok, amikről a művészeten keresztül lehet igazán jól beszélgetni, elmélkedni, gondolkodni. Az ókori Görögországban az íróknak egy drámaversenyre három tragédiát kellett írniuk, amelyek a nézőben katarzist idéznek elő, és nem csak a természetének nagyszerű részével szembesítik. Ezt aztán kiegészítettek egy vidámabb hangvételű szatírjátékkal, amin lehetett kacagni, szórakozni. Manapság azt érzem, hogy az emberek a drámákat nem igazán igénylik, vígjátékokat szeretnének látni, mert úgy érzik, hogy az életük egyébként is nehéz. 

Ilyenkor eszembe jut színházrendező édesapám csodálatos gondolata: „Én nem kikapcsolni szeretném a nézőket, hanem bekapcsolni.” 

Mindig is azt gondoltam, hogy a művészet az, ami időnként gyógyírt adhat a sebekre. 

Manapság a címlapfotókon legtöbbször nem a valóság köszön vissza, ezzel szemben ön mindig nagyon önazonosnak tűnik, nem csinál fiatalító plasztikákat, és sokunk szerint ez a valódi szépség. Mennyire fontos a gyógyír felkínálása mellett az, hogy az ismert színpadi emberek ebben is példát mutassanak?

Fontosnak tartom leszögezni, hogy a színművészek nem celebek, tehát nem olyan emberek, akik 15 perc hírnévvel kerültek a figyelem fókuszába. Ők rengeteg tanulás és munka árán jutottak el oda, hogy kvázi közszereplők lettek, felismerik őket az utcán. Egy ilyen embernek nagyon nagy felelőssége van! A hozzám hasonlóan gondolkodó művészekkel együtt mi abban hiszünk, hogy nincs szükségünk hazugságokra. Elboldogulni, megtalálni a társadalomban a helyünket nem egyszerű dolog, éppen ezért a hamis illúziók helyett az embereknek igaz példaképekre lenne szükségük. 

A Szabadtéri Néprajzi Múzeum – Múzeumi Oktatási és Módszertani Központ által adományozott Családbarát Múzeum díját vehette át a Pénzmúzeum annak elismeréseként, hogy szolgáltatásai és programjai családbarátok és elősegítik a családok minőségi időtöltését.

Emellett egy különdíjban is részesült a múzeumpedagógiai munkáért. A Tinótól az aranypénzig – királyi gazdálkodás a középkori Magyarországon című múzeumpedagógiai foglalkozás a Múzeumpedagógiai Nívódíj kategórián belül lett különdíjas. A Múzeumi Oktatási és Módszertani Központ és a Pulszky Társaság a díjjal azt ismerte el, hogy a foglalkozások során az alsós diákok játékos formában, a drámapedagógia módszereivel, a felsősök pedig a történelem tudásukat segítségül hívva, a pénzügyi gazdálkodás szemszögéből ismerhetik meg a bevételek és kiadások fontosságát.

A múzeum nemrég a nemzetközi European Museum Academy (EMA) fődíját is elnyerte, amelyről itt olvashatnak.

Forrás: Pénzmúzeum

1. Állnak a kórház kapujában hétköznap délelőtt, a nőnél egy sporttáska, a férfi kezében a mózeskosár. A kispolski a közelben parkol, de nem indulnak. A férfi, mintha téren és időn kívül vagy egy film lassított jelenetében lenne, lassan a nőre néz, mintha jelre várna, hogy akkor most merre tovább.

A nő nehéznek érzi a táskát, fáj a gátsebe. Az esküvő utáni reggel jut eszébe, amikor anyósék kisszobájában ébredtek. Azt érezte akkor, hogy vége a készülődésnek, az ünnepnek, jönnek a hétköznapok, még hónapokig itt, ebben a kis szobában. 

Addig csak arra gondolt, hogy hamarosan kezdődik, akkor viszont azt érezte, hogy valaminek vége van. 

Megvalósult, amire vágytak, megvalósították, amit vártak tőlük, a kettőt néha nem is olyan könnyű megkülönböztetni. Lehet, hogy felértek a hegytetőre, és innen már lefelé kell menni…?

Ránéz a mózeskosárra. Végigcsinálta a kilenc hónapot, nem hízott sokat, nem volt problémás kismama, a szülőszobán is helytállt. Most pedig itt van ez a kis élet, vihetik, visszakapták, mint a dédi zálogba adott smaragd fülbevalóját. És most majd kiderül, milyen lesz viselni a hétköznapokon… a gondját viselni. Mostantól mindig. Mert már nem lesz soha nélküle. A baba alszik, mert nemrég szopott, még nem kezdte el a félórás hazaúton végig kitartó, panaszos bömbölést. A nő mély levegőt vesz: „Hol parkolunk?” A férfi, mint akit most ébresztettek, pislog egyet, megfogja a nő kezét, és elindulnak.

2. Ülnek a késői reggelinél, és arról beszélgetnek, hogy a menyasszony gyönyörű volt, sokan eljöttek, Juci néni is örült, hogy a sok barát is befért a vacsorakeretbe, mert a fiatalok igazi bulit csaptak, erre egészen biztosan mindenki sokáig fog emlékezni. 

Aztán hirtelen hosszú csend lesz, csak a kávéskanál koccan párat a csészéhez. 

„A gyerekek hánykor feküdtek le?” – kérdezi a férfi, a nő felel, hogy „Volt már fél hat is”, de mindketten érzik, hogy tojásokon lépkednek, mert az egyik alany ma már nem ugyanazt jelenti a mondatban, mint tegnap, ezért óvatosan formálják a szót, valahogy úgy, mint amikor az ember megilletődve kézbe veszi a fogyatkozó családi készlet csészéit. „Azért ez a kávé jobb, mint amit ott adtak” – mondja a férfi. Nem érkezik válasz. „A kaja viszont jó választás volt” – próbálkozik tovább. A nő bólint, de bosszantja a mellébeszélés, ezért inkább összefogja a bögréket, és a mosogatógéphez lép.

Lehajol, és meglátja a gépben a lila bögrét. Tegnap, ahogy a legtöbb reggelen, még ezzel a kezében ült a kanapén, pizsamában, és csacsogott… hogy mit álmodott, mit olvasott, mit mesélt a barátnője… A nő arra gondolt, mostantól nem ő lesz az első, aki megtudja az álmokat. Ez már sok. Felegyenesedik, és hangosan sírva fakad. Nem is érti. Olyan higgadtan, lazán és hatékonyan csinálta végig az egészet. Miért pont ma reggel? Mire a férfi odaér, hogy átölelje, már ketten sírnak. Ekkor lép be a kisebbik lányuk, és neki is azonnal megindulnak a könnyei. Közben nevet.

Sírva kacagnak hárman, összeölelkezve a konyha közepén. Akkor rebbennek szét a szemüket törölgetve, amikor a legfiatalabb családtag hallhatóan lehúzza a WC-t. Mire belép, már az asztalnál ülnek. 

„Amikor gyerekként először láttam meg a gardróbszekrény egymásnak fordított tükörajtóit, azt hittem, egyszerűen ismétlődnek a folyosóvá mélyülő képek. Pedig hogy is lehetne ugyanaz? Hisz minden újabb tükröződésben ott az összes előző kép.” Ezzel a gondolattal vezeti fel Szám Kati „Szembefordított tükrök” című sorozatát, amelynek részei eredetileg a Képmás magazinban jelentek meg. Az eddig publikált írások már a kepmas.hu-n is olvashatóak, ide kattintva.

Ez az írás eredetileg a Képmás magazinban jelent meg. A lapra előfizethet itt>>
 

József nádor, vagyis a Habsburg-Lotaringiai házból származó József Antal osztrák főherceg és magyar királyi herceg 1776. március 9-én Firenzében született. Népes családban nőtt fel, és Európa szinte valamennyi uralkodó családjával rokonságban állt. Apai nagymamája Mária Terézia volt. Édesapja, Lipót, Toszkána uralkodó nagyhercege és édesanyja, a Bourbon-házból származó Mária Ludovika spanyol infánsnő 16 gyermeknek adtak életet, és közülük tizennégyen megérték a felnőttkort, ami abban a korszakban hihetetlenül nagy teljesítménynek számított. József Antal a kilencedik gyermek volt, és ötödik a fiúk sorában. A család élete leginkább a firenzei Pitti-palotában zajlott, de gyakran jártak vidéki és tengerparti kirándulásokra, ahol a formális udvari életet szinte teljes egészében mellőzték. A házaspár kapcsolatát a kortársak harmonikusnak írták le, és a korban elvárthoz képest nagyobb figyelmet fordítottak gyermekeik nevelésére. 

József Antal kilencéves korában németül, franciául, olaszul és latinul értett, írt és beszélt; a tudományok közül a földrajzot, a történelmet és a természetrajzot szerette.

Sokat foglalkozott régiségtannal is, és szabad idejében megtanulta a kertművelés sok fogását. 6000-nél több növényt ismert, latin nevükkel és rendszertani besorolásukkal együtt. 

Kép

Habsburg Lipót és Mária Ludovika a pár hónapos József főherceggel az ölében – Forrás: Wikipédia

Árván a felnőttkor küszöbén

14 éves volt, amikor apja uralkodói kinevezése miatt családjával Bécsbe költözött. Lipót nagyherceg ugyanis bátyja, II. József halála után a Habsburg Birodalom uralkodója lett II. Lipót néven, röpke másfél esztendőre. Ez a másfél év azzal telt, hogy orvosolta azokat a külső és belső veszélyeket, amelyek nagyrészt bátyja politikája miatt a Habsburg Birodalmat széteséssel fenyegették. II. Lipót halála 44 évesen következett be, rá két hónapra pedig meghalt felesége, Mária Ludovika is. 

Fiuk, József Antal 16 évesen jutott teljes árvaságra, és ebben a gyászos évben járt először Budán, amikor elsőszülött bátyját, Ferencet királlyá koronázták. 

Bécsben katonai és államtudományi képzést kapott, és sokat utazott, hogy tapasztalatokat gyűjtsön a világról.
Ifjabbik bátyja, Sándor Lipót kapta meg a magyar helytartói és nádori tisztséget, aki azonban alig három évig töltötte be, mert amikor amatőr vegyészként tűzijátékot készített elő, robbanás történt, és égési sérüléseibe belehalt. Így 1795-ben a császár őrá mint ifjabbik fiútestvérre ruházta át a helytartói tisztséget, a magyar országgyűlés pedig meg is választotta nádorrá. A 19 éves fiatalember tehát végleg Budára költözött, és azon a diadalkapun vonult be a városba, amelyet még nagymamája, Mária Terézia látogatása tiszteletére építettek a budai polgárok. József főudvarmestere Szapáry János gróf lett, aki rendszeresen jelentéseket küldözgetett róla Bécsbe, ez volt az egyik legelső: „A főherceg barátságos és nyájas volt mindenki iránt, és megnyerte az emberek rokonszenvét.”

Közvetítő két ellentétes törekvés között

Megtanult magyarul, és beutazta az országot. Hamar közkedveltté vált és megbecsülés övezte, ám nem volt könnyű a helyzete, mert komolyan vette a szerepét. 

Az a feladat hárult rá, hogy lehetőleg kiegyenlítse a Habsburg uralkodók abszolutizmusa és az erősödő magyar nemzeti öntudat ellentétét. „Áldatlan helyzet volt az, amelyben a nemzet akkor vergődött, és áldatlan volt a közvetítő szerep is, amelyet a nádornak be kellett töltenie” – írta róla életrajzírója, Domanovszky Sándor.

Amikor ugyanis a magyar érdekeket védte magyar nádorként, az udvar hűtlenséget vetett szemére, sőt, megvádolták azzal is, hogy el akarja szakítani Magyarországot a Habsburg Birodalomtól. Amikor viszont az uralkodó birodalmi érdekeit védte osztrák helytartóként, a magyar rendek és politikusok voltak elégedetlenek vele. Az udvarnak szüksége volt a magyar rendek pénzügyi és katonai hozzájárulására, ezért cserébe látszólagos alkotmányos jóindulatot kellett mutatnia. „Egy nemes és hatalmas nemzetnek kerülsz élére – írta Ferenc király és császár öccsének –, egy nagy és gazdag országnak, amelynek erőit az uralkodóház érdekében még fokozni kell. Az legyen legfőbb célod, hogy ennek a nemzetnek becsülését, bizalmát és szeretetét megnyerjed, minden erőddel ezért dolgozz! A magyar nagyon tüzes és nagyon kényes kiváltságaira, azonkívül bizalmatlan, de törvényeink szigorú betartásával könnyen ki lehet vele jönni.”

József nádor szinte valamennyi reformkori intézmény és kezdeményezés létrejöttét támogatta, amely Magyarország gazdasági és kulturális megerősödését szolgálta. Következzen itt néhány a teljesség igénye nélkül: a magyar nyelv használatát a politikai, jogi és hétköznapi életben, a Nemzeti Múzeumot, a Magyar Tudós Társaságot (Akadémiát), a Ludovika Akadémiát, a későbbi Műegyetemet, a Játékszínt, a Pesti Kereskedelmi Bankot, a Vakok Intézetét, a Margit-sziget kertészeti szépítését, az utak és a vasút fejlesztését, az Al-Duna szabályozását. Sok tekintetben hasonlítottak egymásra Széchenyi Istvánnal. „Ha a Fő Herczegnek bátorító szavai nem tartanának vala minden elgyengülésem felett, tán a Dunába ugrottam volna” – írta egy levélben Széchenyi 1833-ban, a Vaskapu építésekor. A nádor elsőrendű céljának tekintette Pest város rendezését, fejlesztését. Ma a József nádor tér és a Dorottya utca viseli a főhercegi pár nevét. Helytállt a katasztrófák idején is: 1810-ben leégett a Tabán, a mentési munkálatokat és a fedél nélkül maradottak elhelyezését a nádor személyesen irányította, és maga is megsebesült, amikor egy égő gerendadarab esett a vállára. A pesti nagy árvíz idején, 1838-ban az akkor már 62 éves nádor helyett 21 éves István fia vett részt a mentés munkálataiban, ő pedig hatalmas kölcsönt szerzett, hogy utcákat szélesíttethessen, és megtiltotta Pesten a vályogházak építését. Alcsúti és kisjenői birtokain példamutató gazdaságot vezetett. Ő kezdeményezte 1818-ban a Szent István-napi körmenetet a Szent Jobb-ereklyével.

Kép

József nádor lóháton, Dietrich Monten festményén – Forrás:Wikipédia

Házasság és szerelem: Alexandra Pavlovna

A napóleoni idők fenyegetettségében a Habsburg Birodalomnak szüksége volt a Romanovok szövetségére, ezért az uralkodó rendelése szerint József főherceg leánykérőbe ment I. Pál cárhoz 1799 februárjában. A cári családnak megnyerte a szimpátiáját, és ez a tény még a diplomáciai huzavonát (például a felekezeti különbséget) is háttérbe szorította. 

A 23 éves József nádor és a 15 éves Alexandra nagyhercegnő házassága politikai frigy volt, de sokkal mélyebb, valódi szerelmi házasság lett belőle. 

Alexandra elbűvölte József nádort, aki így írt róla bátyjának, Ferenc császárnak: „Nem hálálhatom meg kellőleg Felséged kegyességét, hogy őt jelölte ki számomra élettársul, és meg vagyok győződve, hogy e házassággal családi boldogságom egész életemre biztosítva van. […] Alexandra nagyhercegnő magas, jó termetű, igen szép leány, emellett még okos és tehetséges is.” 

Az ifjú pár a budai királyi palotában a részükre átalakított lakosztályban lakott. A következő egy év Alexandra számára az örömök forrása lehetett, hiszen a nádori udvarban egymást követték a kedvéért és általa rendezett lovasjátékok, hangversenyek, bálok, vadászatok, Margit-szigeti szüreti mulatságok és a Buda környéki sétakocsikázások. Egy ilyen séta alkalmával ismerte és szerette meg Alexandra Üröm falut, ahol József nádor birtokot vásárolt számára, és ahová nyaralókastélyt terveztek. Ide várandósan is többször kilátogatott. Házasságuk másfél éve alatt egyébként nem sok időt tölthettek együtt, mert Napóleon támadó hadműveletei miatt a nádor a magyar sereg szervezésével volt elfoglalva.

1801. március 8-án leányuk született, Paulina, aki mindössze egy órát élt, és másnap nagy pompával el is temették. Alexandra, akit a hosszú vajúdás, gyermeke elvesztése és a tejláz is nagyon megviselt, egyre rosszabbul lett, és 16-án meghalt. Még a 18. évét sem töltötte be.

„A nádor a halálos ágy mellett összeesett; eszméletlen állapotban vitték ki a szobából. Mihelyt magához tért, nyomban Bécsbe utazott, majd onnan, hogy enyhítsen mérhetetlen fájdalmán, felkereste az ereklyéket őrző templomokat és kegyhelyeket” – jegyezte fel a nádorné orosz gyóntatója. 

Alexandra a budai kapucinusok kriptájában kapott nyughelyet, majd 1803-ban átvitték koporsóját az addigra felépült ürömi mauzóleumba, a Szent Alexandra vértanúról elnevezett pravoszláv kápolnába. Az orosz cári udvar nem feledkezett meg e kultuszhely gondozásáról a dinasztia végéig. 

A XX. század közepe táján kirabolták a mauzóleumot, de a holttestet nem bolygatták. 1977-ben régészek és orvosszakértők nyitották fel a koporsót. „Kevés drámai pillanat adódik a mi szakmánkban, de ez az volt – írta Kiszely István antropológus. –  Ott feküdt előttünk a még nem egészen 18 éves nő ezüsttől és aranytól csillogó ruhában, temetési keresztjével, gyűrűivel. Az arany és ezüst csodálatos ötvözése következtében ruhája úgy csillogott, mintha ma temették volna el; keze olyan ép volt, mintha élne. Fejét kissé oldalra hajtva pihent, mintha aludna. Csak az arca nem maradt meg olyan épségben, mint a többi testrésze. Ennek ellenére Alexandra arca szép, bájos és fiatalos volt, haja rövidre vágott” – írták a vizsgálat összefoglalójában. A múmián végzett vizsgálatokból kiderült, hogy Alexandra Pavlovna az egész szervezetében szétszóródott gümőkóros megbetegedésben szenvedett, ami a terhesség és a szülés megterhelő hatására felgyorsult, belobbant. A tetemet később átszállították a budai vár nádori kriptájába.

A megküzdött, illékony boldogság: Hermina, Mária Dorottya és gyermekeik 

Az alig 25 éves József nádor hónapokig nem tudott magához térni a gyászból, de utána az országos ügyek intézésébe temetkezett. 1803-ban anyósa, az özvegy cárné meghívására újra Oroszországba utazott, és a cári udvarban meghitt kapcsolatba került elhunyt felesége húgával, Katalin nagyhercegnővel. A vonzalom alapja talán éppen a felesége iránti szerelem lehetett, ennek „pótlására” keresett volna vigaszt hozzá hasonló húgában, ám sem az osztrák, sem az orosz udvar nem engedélyezte házasságukat. József nádor végül csak 39 évesen nősült újra, Hermina Mária Amália anhalt-bernburg-schaumburgi hercegnővel kötött az elsőhöz hasonlóan rövid és szerencsétlen kimenetelű házasságot: két év múlva a 20 éves főhercegné ikerszülésbe halt bele. Az ikrek – Hermina és István – koraszülöttek voltak, hét és fél–nyolc hónapra jöttek a világra, de ők túlélték. A nádor éppen két nappal a váratlan szülés előtt utazott el az országhatárhoz anyósa elé, aki lánya tervezett szülési idejére érkezett volna Budára. Így már csak holtan láthatta őt viszont.

Kép

József_nádor első és második felesége, Alexandra Pavlovna orosz nagyhercegnő és Hermina Mária Amália anhalt-bernburg-schaumburgi hercegnő – Forrás: Wikipedia

A nádor (vagy a bécsi udvar) ekkor már nem várt sokat az újabb házassággal. 1819-ben megtartotta esküvőjét a 22 éves Mária Dorottya Vilmával, a württembergi herceg lányával. 

Ez a házasság is a Napóleon elleni szövetség jegyében jött létre, ám élete végéig kitartott és gyümölcsözőbb lett az előzőeknél. 

Mária Dorottya jól megtanult magyarul, és sokat jótékonykodott, főként az evangélikus egyházat támogatta, több egyházi iskola neki köszönheti létét. A német protestánsok körében elterjedt karácsonyfa állításának szokását is Mária Dorottya honosította meg Magyarországon az 1820-as évek elején. A családi örömöket viszont nem élvezhették felhőtlenül, mert öt gyermekük közül az első kettő korán meghalt. Fiuk, József Károly viszont tovább örökítette „a magyar Habsburg-ágat”. 

Különösen nagy fájdalmat okozott József nádornak legidősebb, második feleségétől származó lánya, a gyenge fizikumú, erős gerincgörbülettől szenvedő, ám bájos és kedves Hermina halála 24 éves korában – az ő emlékére később, 1842 után Pest városa neogótikus Szent Hermina-emlékkápolnát emeltetett az akkori városszéli erdő mellett, a mai XIV. kerületben, és köré városrész települt Herminamező néven. 

Kép

József nádor harmadik feleségével és gyermekeikkel a Vasárnapi Újság metszet-kollázsán – Forrás: Wikipédia

A lelkiismeretességért nem jár babérkoszorú

József főherceg 50 éven át egyszerre töltötte be a közvetítő és villámhárító szerepet a bécsi udvar és a reformkori magyar politika irányítói között. Kossuth értékelése szerint „az ősz Nádor mint a nemzet család pátriarchája állott a táborok között, harczaikban is éreztetve velük, hogy testvérek vagyunk...” Az 1840-es évekre testileg és lelkileg belefáradt a küzdelmekbe, semmit nem tett a forradalom felé haladó politika ellen, de érte sem. A hivatali ügyek mellett igyekezett gyermekeinek átadni a történelem, a régészet és a természettudományok ismeretét. Minden estéjét 8–9 óra között családja körében töltötte. Amikor gyerekei betegek voltak, gyakran ő maga virrasztott ágyuknál, és egyre több időt töltött könyvei olvasásával is. 

Személyiségére jellemző, hogy amikor 1846-ban nádorsága ötvenedik évfordulóját akarta ünnepelni az ország, ágynak esett. A korszak neves történésze, Horváth Mihály és Garay János költő „Nádor-emlék” címmel írtak egy életművét méltató munkát, amely csak 1865-ben jelenhetett meg, így a nádor azt se láthatta. Átmenetileg jobban lett, és elrendezte, hogy István fia (Hermina ikertestvére) követhesse őt a nádori székben. Aggasztotta kiskorú gyermekeinek a sorsa, de őket is Istvánra bízta. 1847. január 13-án, 71 évesen halt meg. „Habsburgnak született és magyarnak halt meg” – írta róla Domanovszky Sándor, és bár József nádor sosem feledkezett meg a birodalmi érdekekről, az állítás talán mégsem túlzás. 

Az 1970-es években a Budai Várban a nádori család kriptáját szisztematikusan kifosztották és megrongálták, a testi maradványokban is károkat okoztak, valószínűleg az őrök tudtával és közreműködésével. 1977-ben megkezdődött a kripta helyreállítása. Ma újra régi pompájában látogatható előzetes bejelentkezéssel, vezetéssel.

Források:
Hankó Ildikó – Kiszely István: A nádori kripta  https://mek.oszk.hu/01500/01599/html/ 
Domanovszky Sándor: József nádor élete és iratai. Magyar Történelmi Társulat, Budapest, 1925. http://real-eod.mtak.hu/5609/