A rómaiak öblítették, a franciák az ablakon öntötték ki – A WC története
A rómaiak kommunális árnyékszéket építettek, a középkorban a várfalak szélén gyűlt a szenny, majd az angol feltalálók révén megszületett a ma ismert öblítéses vécé. Napjainkban a csúcstechnológia már a mosdókban is jelen van, de eközben a fejlődő országokban emberek milliói betegednek meg a megfelelő illemhely hiánya és a katasztrofális higiéniai körülmények miatt. Hol a megoldás? Erről is fontos beszélni a WC világnapján.
Ókori megoldások
„A táboron kívül legyen egy helyed, hogy kimehess oda. És ásód is legyen a fegyvered mellett, hogy gödröt áss vele, és ha felkelsz, betakarhasd azt, ami elment tőled” – írja a Biblia Mózes ötödik könyvében. Lőj ki egy nyilat, és ahol leesik, oda üríts, áll egy hindu szövegben. Testünk végtermékének kezelése a civilizáció kezdetétől megoldandó problémát jelentett.
Valószínűleg már az ősember is a lakhelye szélére ürített.
A Krisztus előtti évezredekben, Mezopotámiában vagy Egyiptomban a csatorna menti házakban külön vízvezetékkel ellátott helyiségek szolgáltak illemhelyül. Csatornázott vécé volt Minósz király knósszoszi palotájában, de ez korántsem volt általános az ókori görögöknél, hiszen a földrajzi adottságok miatt vízöblítésről szó sem lehetett, ehelyett bűzölgő emésztőgödrök és szemétdobok voltak a város szélén. A rómaiak kommunális árnyékszéket építettek, ahol egyszerre többen, akár 25-en is elfértek.
Alatta fővízelvezető csatorna folyt, az ülőke előtt márványcsatorna futott, így biztosítva a mosakodási lehetőséget. Egy botra rögzített szivacsot mártottak a vízbe, azzal mosták a hátsó felüket. Maga a szerkezet megalkotása mérnöki bravúr volt, de a Római Birodalom bukása után elfelejtette Európa a rómaiak innovációját. A vízöblítéses rendszer feledésbe merült, a nagy vízvezetékrendszerek tönkrementek.
„Vigyázz, jön a víz!”
A középkorban az ürülék a városfalon létrehozott réseken hullt alá. A kezdetleges illemhely fa ülőkével volt ellátva, a lepotyogó ürülék azonban ráragadt a falakra, s addig gyűlt a fal tövében, amíg el nem takarították. A nagyobb településeken az emberek otthonaikban bilibe vagy küblibe végezték a dolgukat, amit aztán kilöttyintettek az ablakon. A párizsi emberek gyakran a tetőn tették ugyanezt.
A 16. század végén szabályzat írta elő, hogy ha az ember az utcára akarja önteni a bilije tartalmát, előbb kiáltsa el magát, hogy „Gardez l’eau!”, azaz, „Vigyázz, jön a víz!”.
Árnyékszék használat közben idősebb Pieter Brueghel Holland közmondások című, 1559-ben készült festményén
Mindannyian ismerjük azt a WC-meghatározást, hogy „ahová a király is gyalog jár”. Pedig egy időben valószínűleg pont a gyakori, széles körben elterjedt mondás ellentettje volt igaz a királyi udvarban, hiszen az uralkodóknak a szolgáik helybe vitték a korabeli vécét. XIV. Lajos, a Napkirály uralkodása idején a francia király tanácsának tagjai bilivel felszerelt, bársony karosszékeken (chaise percée) üléseztek, hogy ne kelljen kimenniük, ha sürgős dolguk támadt. Eközben Párizsban súlyos büntetéssel sújtották azt a háziurat, aki nem gondoskodott megfelelő emésztőgödörről.
Angol vécé I. Erzsébet királynőnek
A ma ismert WC (angolul water closet, vagyis a vízöblítéses mellékhelyiség rövidítése) működési elvére egy angol költő-polihisztor jött rá: 1594-ben Sir John Harrington rukkolt elő az angol vécék ősével. Az emberek dolguk végeztével egy rúd felhúzásával tudták a pöcegödörbe továbbítani az ürüléket.
Harrington mindössze két vécét épített, egyet magának, egyet pedig keresztanyjának, I. Erzsébet királynőnek.
A modell azonban drága volt, hangosnak tartották, és hosszú távon nem vált be. Az arisztokrácia jó ideig a bilihez ragaszkodott, amelyet sokszor még az ebédlőkbe is magukkal vittek, ahol kis szekrényekbe rejtették.
Mi tehette lehetővé, hogy a vécék minden nyugati háztartásba bekerüljenek szociális helyzettől függetlenül? Igazi változást az öreg kontinensen a 18. század közegészségügyi forradalma, majd a nagy kolerajárványok hoztak. 1775-ben az angol Alexander Cummings órakészítő szabadalmaztatta az újabb WC-t, amit Joseph Bramah fejlesztett tovább 1778-ban.
Utóbbit néhány változtatással egészen a második világháború kezdetéig használták. Az Egyesült Királyságban, a Lordok Házában állítólag még ma is van belőle egy működő darab. Bramah tervezései voltak a „vécék Rolls Royce-ai", amiket csak a gazdagok engedhettek meg maguknak. A 19. század végére verseny alakult ki a különböző gyártók között, hogy ki tudja olcsóbban előállítani a terméket.
Az öblítéses WC kikerült a tömegpiacra, de csak a 20. század elején terjedt el a középosztály otthonaiban.
Ki figyel a harmadik világra?
Fűthető ülőke, masszásfunkció, automata fertőtlenítés. Miközben a nyugati világban a csúcstechnológia már a fürdőszobákba is begyűrűzik, a fejlődő országokban tömegek élnek katasztrofális higiéniai körülmények között.
Gyerekek veszélyben
November 19. a WC világnapja. Globális célkitűzés, hogy 2030-ra a világon senkinek se kelljen a szabadban ürítenie. Napjainkban a fejlődő országokban legalább másfél milliárd embernek nincsen hozzáférése megfelelő illemhelyhez. Az ebből adódó hasmenéses betegségek miatt évente több gyerek veszti életét, mint AIDS, malária és kanyaró miatt együttvéve. Erre igyekszik felhívni a figyelmet a 2001-ben Szingapúrban alakult WC Világszervezet (World Toilet Organization – WTO.)
De hogyan lehetséges emberek tömegeinek higiéniai körülményeit javítani a harmadik világban? A közel 170 millió lakosú Bangladesben az ürülék megfertőzi a folyókat, az ivóvizet, a legyek házról házra, tányérról tányérra viszik a kórokozókat. Évekkel ezelőtt országos program indult, alacsony költségen betonvécék gyártásába fogtak. A falvakban higiéniai bizottságokat alapítottak, akik ellenőrzik, valóban használják-e a lakosok a WC-ket.
Iskolákban is indult hasonló program, amire hirtelen megnőtt a rendszeresen bejáró lányok száma. „A hiányzások nyolcvan százalékkal csökkentek az iskolában (…) Szívesen folytatjuk az iskolát azután is, hogy elkezdünk menstruálni” – meséli Airin Jahan Ane, a Sonar Bangla középiskolából. A falvakban javult a helyzet, de a főváros, Dakka nyomornegyedei továbbra is az illemhelyek hiányától szenvednek.
Míg náluk hiánycikk az ivóvíz, mi azzal öblítjük a WC-t, majd a szennyvizet drága vezetékeken elszállítjuk, végül rengeteg energiát fektetünk abba, hogy megszabaduljunk tőle.
Ennek a folyamatnak a kiváltása lehet a jövő nagy kihívása. Próbálkozások már vannak, Bill és Melinda Gates alapítványa támogatásával például olyan WC-k fejlesztése zajlik, amelyek akár víztől, csatornától függetlenül, minimális áramfelhasználással képesek lesznek fenntartható és költséghatékony módon kezelni az emberi végterméket. Unokáinknak lehet, hogy már csak mesélni tudjuk majd, hogy régen még lehúztuk, vízzel öblítettük a vécét magunk után?
Források:
Magyar László András: A repülőkenőcs. Érdekességek az egészséges és beteg test, az orvoslás és a kuruzslás történetéből. Gondolat Kiadó, Budapest, 2007.
Nick Watts: A WC története – Pottyantástól az öblítésig, 2011, angol ismeretterjesztő film
https://www.gatesfoundation.org/our-work/programs/global-growth-and-opportunity/water-sanitation-and-hygiene/reinvent-the-toilet-challenge-and-expo
https://www.who.int/news-room/fact-sheets/detail/sanitation
https://worldtoilet.org/web-agency-gb-about-us/
KAPCSOLÓDÓ TARTALOM
Férfifűző, derékra kötött állatlábak, ördögszarvak és feneket növelő párna – Régi ruhadarabok és kiegészítők, amelyeket ma már nem viselnénk
Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!
Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!
Támogatom a kepmas.hu-t>>
