„Nagyon jó érzés most budapestinek lenni” – Interjú Pataki Ferenc színművésszel

Öt éve élsz Budapesten, azóta az Orlai Produkciós Iroda előadásaiban már oszlopos tagnak számítasz. 

Sok darabban játszom, ezek közül számos ősbemutatóban, amelyeket azért szeretek, mert a rám ruházott szerepeket elsőként formálhatom, szólaltathatom meg. Ilyen például a Redőny, az Apád előtt ne vetkőzz vagy a Válaszfalak. A próbák és az előadások mellett szinkronstúdiókba járok, vagy elsősorban nyaranta, forgatok. Szeretek itt élni a családommal. Pont az a nyüzsgés, amitől tartottunk, most jólesik. Frissen tart, de figyelni kell, mert el is lehet veszni a nagyvárosi forgatagban. Nagyon jó érzés most Budapesten élni és itt színésznek lenni. 

Ezek szerint a családod is megtalálta a helyét. A lányod például a Magyar Táncművészeti Egyetemen végzett. 

Két lányom és egy fiam van, a legfiatalabb lett táncművész, aki a Duda Éva Társulatnál dolgozik. Éppen most tudtuk meg, hogy a Magyar Táncművészek Szövetsége őt választotta az évad legjobb kortárs pályakezdő táncművészének. Ez óriási hír, és nagy örömmel tölt el, de a másik két gyermekemre is ugyanolyan büszke vagyok, ők hasonlóan tehetségesek a saját területükön. 

Amikor ez az írás megjelenik, az Orlai Produkció tagjaként már egy hónapja játszani fogod Tasnádi István Tapasztalt asszony című darabját. Nagyon aktuális és izgalmas témát jártok körül: a férfi és női szerepeket boncolgatjátok. 

Tasnádi Istvánnal már többször dolgoztunk együtt, és nagyon jól megtaláltuk egymással a közös hangot. Ez a darab nem most íródott, de húsbavágó aktualitását a jelenben nyerte el. „Beérett rá” a világ. Férfi és nő helyzetét különböző pontokból közelítjük meg, és azt feszegetjük, hogy mi a nők valódi helyzete, szerepe a mai világban. A szituációknál már a kiindulópont is izgalmas, mert egyáltalán nem biztos, hogy a férfi férfi, a nő pedig női szerepet fog játszani. Ez sokszor komikus, máskor megrázó, de mindenképpen gondolatébresztő jeleneteket eredményez. Tasi remek szöveget írt, ezzel együtt mint rendező, improvizatív alkotófolyamatot vezet, ami kifejezetten inspiráló. 

Sokat vagy képernyőn. Szeretsz forgatni? Hogyan nyúlsz hozzá egy új munkához? 

A mai napig minden szerepet kihívásként kezelek, legyen szó színházról, szinkronmunkáról vagy filmszerepről. 

A játék jó értelemben vett szabadsága pezsdítően hat rám. Nagyon szeretek forgatni! Legutóbb a Nagy fehér főnök című sorozatban játszottam, közben forgattam a Diszphoriában, majd az ősszel képernyőre kerülő Tündérkertben. Ez utóbbi, vagyis Móricz Erdély trilógiája – amelynek az első része a sorozat által feldolgozott Tündérkert – kedves olvasmányélményem is volt. Sose gondoltam volna, hogy a könyv egyik szereplőjét, Imreffyt, a kancellárt egyszer életre kelthetem. Fantasztikus munka volt, hihetetlenül jó csapattal! 

Vannak szerepálmaid? 

Nincsenek, sosem voltak. Úgy vélem, a konkrét elképzelések sosem úgy alakulnak, mint ahogyan azt várjuk. Amikor a pályám elején, Szegeden az első főszerepemet, a Don Carlost játszottam, még Madridba is elutaztam, és annyi ismeretanyaggal tömtem tele a fejem, hogy az egyszerűen agyonnyomott a próbákon. Azóta sokkal jobban élvezem, ha egy feladat ismeretlenül jön, ami persze nem azt jelenti, hogy nem, csupán hogy másképpen készülök fel rá. 

Hogyan élted meg a pandémia utáni nyitást, hogy végre megint szabadabban lehet játszani? 

Remélem, azt az időszakot örökre magunk mögött tudhatjuk. Úgy látom, a színházi élet magához tért, és ismét telt házas előadásokat játszunk. 

A járvány alatt úgy éreztem magam, mint egy vágtató ló, akit visszafognak. 

Amikor enyhítés volt, nagy levegőt vettem, és mint egy őrült, úgy vetettem magam a játékba. Emiatt is élvezem most ennyire a nagyvárosi életet. Sokat gyalogolok, ha pedig rossz az idő, akkor a tömegközlekedést használom, így alkalmam nyílik rácsodálkozni egy-egy gyönyörű épületre vagy a régi színművészetis emlékek helyszíneire. 

Ez az interjú eredetileg a Képmás magazin 2023. májusi számában jelent meg. A Képmás magazinra előfizethet itt>>