Nagyszüleimnek és dédszüleimnek nem volt könnyű életük: rengeteg megpróbáltatáson és nehézségen mentek keresztül, nem egyszer kellett nélkülözniük és áldozatot hozniuk azért, hogy életben tartsák családjukat. A háború idején dédtatám a fronton harcolt, miután ez véget ért, hat évet töltött fogságban, ahol nap mint nap küzdenie kellett a saját életéért. Eközben dédanyám otthon tartotta a frontot: kora hajnalban kelt, késő estig dolgozott, egyedül nevelte gyermekeit és kereste meg a mindennapi betevőre valót. A folyamatos kimerültség ellenére türelemmel és alázattal viselte sorsát, várta haza férjét. Nem tudta, mikor látja őt viszont, egyáltalán viszontlátja-e valaha.

Félelmetes, rémisztő és kétségbeejtő idők jártak akkor, sokaknak mégis sikerült túlélni ezeket. De vajon mit tudtak ők és a hozzájuk hasonló emberek, amit mi még nem? Hogyan tudták átvészelni a nehéz élethelyzeteket, elviselni a rendkívüli megpróbáltatásokat?

Nagyszüleim és dédszüleim élettörténeteiből én ezeket a válaszokat és tanácsokat kaptam, amelyek erős kapaszkodót nyújthatnak a járványhelyzet idejére (és nem csak akkor).

A nehézségek megoldásában a jelenre koncentráltak. Az adott nap kihívásaival és problémáival foglalkoztak, nem nagyon töprengtek vagy rágódtak azon, hogy mi lesz egy nap, egy hét vagy egy hónap múlva. Az aznapi teendők sora amúgy is kevés lehetőséget adott arra, hogy elmerengjenek a jövő bizonytalanságán, így mindig az előttük álló akadályokat próbálták meg először leküzdeni – ha ez megvolt, akkor jöhetett a következő lépés. „Elég minden napnak a maga baja”, mondogatták.

Elfoglalták magukat munkával. Ha dolgozunk vagy elfoglaljuk magunkat valamilyen tevékenységgel, akkor az segít elterelni a gondolatainkat, kikapcsol és jobb kedvre derít bennünket – nagyon jól tudták ezt felmenőim is, akik igyekeztek minden napot produktívan tölteni. Fizetett munkájuk mellett sok minden mással is foglalkoztak (például állattartással, mezőgazdasággal), a megélhetésért pedig egyéb kötelezettségeket is elvállaltak. Kora reggeltől késő estig dolgoztak, így nem volt idejük panaszkodni vagy azzal törődni, hogy mások mit és hogyan csinálnak.

A folyamatos munkától hasznosnak érezték magukat, ez pedig örömmel töltötte el őket.

Kialakították a napi rutinjukat. Rendszeresség jellemezte az életüket: szinte mindig ugyanabban az időpontban keltek és feküdtek, a fő étkezéseket is a megszokott órákban fogyasztották. A reggelinek, ebédnek és vacsorának kiemelten fontos szerepe volt, ezek nemcsak a falatozásról, hanem a közös együttlétekről is szóltak. A nap nagy részét a munka tette ki, és ha akadt egy kis idő a pihenésre, nem unatkoztak, mindig találtak maguknak valamilyen elfoglaltságot, a tennivalókat pedig ügyesen rangsorolták.

Kép

Kép: Rawpixel

A megélhetésükről előre gondoskodtak. A tavasszal és nyáron megtermelt javakat igyekeztek elraktározni télre is. Akkoriban még nem voltak szupermarketek vagy plázák, ahova csak úgy besétálhattak volna, hogy leemeljék a polcokról a nekik tetsző árucikkeket. Ráadásul az elektronikai eszközök is csak később kezdtek forgalomba kerülni, így például az ételeket, húsokat sajátos módon tárolták. A zöldségek, gyümölcsök többségét igyekezték maguk megtermelni, önellátásra törekedtek.

Mindent beosztottak és előrelátóan tartalékoltak, hogy a nehéz időkben is legyen mit az asztalra tenniük.

Szerényen éltek. Egyszerű életvitelüket otthonuk kialakítása és berendezései is tükrözték. Ma nehezen tudnánk elképzelni, hogy a háló, a konyha és a fürdőszoba egy helyiségben legyen – akkoriban viszont ez egyáltalán nem volt szokatlan. A lakásban csak a legszükségesebb tárgyak voltak, kevéssel is meg tudtak elégedni, mi több, örültek neki, ha rendelkeztek az alapvető háztartási kellékekkel.

Leleményesek voltak. Nagyszüleim és dédszüleim szerteágazó találékonyságáról sokat lehetne mesélni.

A régi tárgyakat szinte sosem dobták ki, hanem megjavították.

Így évekig tudtak használni egy-egy cipőt vagy kabátot, és az sem volt ritka, hogy ezeket a gyermekek is megörökölték és viselték. Amit tudtak, elkészítettek házilag, például a tisztító- és mosószereket saját maguk állították elő, de sok más téren is feltalálták magukat.

A nehéz helyzeteket sokszor humorral kezelték. Nagymamám mesélte, hogy a háborút követően húsadó volt érvényben: disznót csak engedéllyel vághattak le, amiből bizonyos részt be kellett szolgáltatniuk az államnak. Történt egyszer, hogy levágtak egy malacot, és annak érdekében, hogy elkerüljék a húsadót, bejelentették, hogy az állat megdöglött. Már a kolbászt fogyasztották, amikor bekopogtatott hozzájuk az ellenőr. Szerencsére ismerték az illetőt, így hát leültették őt is az asztalhoz, és megkínálták a frissensültekkel. Az ellenőr evett-ivott, távozáskor pedig megjegyezte: „Azért finom a döglött disznó is.” Erre dédtatám nevetve azt felelte: „Hát élve elég nehéz lett volna megenni.” Egy bizonyos mennyiségű szappant azért be kellett szolgáltatniuk, bizonyítva, hogy a döglött állatból szappant készítettek.

A nagyszüleim és dédszüleim a kemény megpróbáltatások alatt sem vesztették el hitüket és abbéli reményüket, hogy egyszer jóra fordulnak a dolgok. Kitartásuk, gondolkodásmódjuk számomra jó példa, és nem csak járvány idején.

A csatorna vendégei ismert szakértők és kevésbé ismert, tettrekész mindennapi hősök – ami közös bennük, hogy mindegyikük a saját területének kiemelkedő alakja, jövőbe tekintő szemlélettel, példaértékű teljesítménnyel és laza stílussal. Az epizódokban velük beszélget Korpa Melinda és Mantz László, a Telekom tartalomszerkesztői. „Az új digitális platformunk kiválóan kiegészíti korábban indított, párbeszédre építő aktivitásainkat: a MOST Fórum rendezvény-sorozatot és a Pont.MOST blogunkat. Mindhárom csatornán olyan témákról beszélgetünk, amelyek mindenkit érintenek.

Azt szeretnénk láttatni, hogy a digitalizáció az élet minden területén segítségünkre van – a jelen helyzetben különösen.” – nyilatkozta Kutas István, a Magyar Telekom vállalati kommunikációs igazgatója.

A vállalat megítélése szerint a koronavírus okozta nehéz időszakban a digitális segítségnyújtás és a stabil hálózati összeköttetés biztosítása mellett fontos a jó minőségű, szellemes és inspiráló, fogyasztható tartalmak létrehozása, amelyek segíthetnek az otthon töltött idő színesítésében. A podcast díjmentesen, adatforgalmi terhelés nélkül hallgatható a népszerű applikációkon és desktop verzióikon egyaránt. A trailer és a televíziózás jövőjével, valamint női esélyegyenlőséggel és tudattalan előítéleteinkkel foglalkozó első két epizód az alábbi linkeken már elérhetőek: Spotify, Apple podcast, Google podcast.

Az aktuális epizódok témái pedig az alábbiak:

MOST FÓRUM - TÁRSADALMI NEMEK, DIGITÁLIS IGENEK?

Munkavégzésünk, információgyűjtésünk, tanulásunk, közösségi kapcsolódásaink nagy része áttevődött a digitális térbe, így ezúttal a MOST Fórum is teljesen digitálisan, hangban jelentkezik a podcast-csatornán. A hetek óta tervezett beszélgetést az eredeti fókusszal tartották meg a virtuális térben, de reagáltak a kialakult helyzetre is.

Az adás itt érhető el: https://open.spotify.com/episode/0O5ocZYZiuHGx1MoU0gaAf?si=lMcl7qXpQiuogj-kFvaHvA

OTTHONUNK AZ IRODÁNK

A koronavírus miatt a digitális tér fontosabb lett, mint valaha. Otthonról dolgozunk, sokan életükben először teszik ezt, videóhívásban beszélgetünk a családunkkal, barátainkkal, úgy próbálunk közösségként élni, hogy alig találkozunk. Az adásban arról beszélgettünk, hogyan történt az átállás egy többezer fős nagyvállalatnál, egy szerkesztőségben, és hogyan gondolta újra működését és terelte vendégeit, vásárlóit a digitális térbe egy edzőterem vezetője.

Az adás itt érhető el: https://open.spotify.com/episode/0O5ocZYZiuHGx1MoU0gaAf?si=lMcl7qXpQiuogj-kFvaHvA

MOST MINDEN FELADAT HÁZI FELADAT

Ebben a részben a digitális oktatás témakörét járják körül. Hogyan birkóznak meg a pedagógusok az új helyzettel? Hogy veszik az akadályokat a diákok? Elvégezhető-e így egy iskolai félév? És hogyan oldják meg a szülők a mindennapokat?

Az adás itt érhető el: https://open.spotify.com/episode/5tBSUjFda2zA8W2P7JrcZx?si=mm31PIbCT6KTOQJEBolmNg&t=0

GYEREKKEL OTTHON

Nemcsak gyerekkel nehéz most otthon lenni, hanem a gyereknek is. A bezártság, a digitális iskola a diákoknak is komoly kihívást jelent. Vajon hogy élik meg a gyerekek a járvány-helyzet miatti korlátozásokat? Mire van szükségük most a családban, a felnőttektől? Mi a helyzet azokkal a gyerekekkel, akiknek az otthon nem a biztonságot jelenti? És milyen túlélési stratégiájuk van a szülőknek, akik egyszerre próbálnak helytállni a home office-ban és a home school-ban? A Magenta Podcast harmadik extra epizódjában megszólalnak gyakorló szülők és segítők, és a kisgyermekes szülők tanácsokat is kapnak a napirend kialakítására.

Az adás itt érhető el: https://open.spotify.com/episode/13ErDgksoq5DtNBlBRFj2U

A Boldogság Zrt. köszönti önt, telefonja nyomógombjai segítségével kérjük, válasszon az alábbi menüpontok közül:
Munkahelyi és üzleti sikerek – egyes gomb. 
Egyéb sikerek (Pilates, társasházi közgyűlés, parkolóhely stb.) – kettes gomb.
Párkapcsolatok – hármas gomb.
Felejthetetlen utazások – négyes gomb.
Új cipő, táska, ruha – ötös gomb.
Jóképű kolléga érdeklődése – hatos gomb.
Legalább egy kis édességet ehetnék – hetes gomb.

Ön a hármas gombot választotta.
Jól szituált, de kicsit idősebb – egyes gomb.
Magas, szexi – kettes gomb.
Izgalmas, de megbízhatatlan – hármas gomb.
Motoros, bőrdzsekis – négyes gomb.
„Megkérem a kezedet” – ötös gomb.
„Te pont olyan vagy, mint édesanyám” – hatos gomb.
Vissza a főmenübe – nullás gomb.

Ön a nullás gombot választotta.
Munkahelyi és üzleti sikerek – egyes gomb…

Legalább egy kis édességet ehetnék – hetes gomb.

Ön a hetes gombot választotta.
Kérjük, adja meg születési idejét: év/ hónap/ nap!
Kérjük, adja meg a fürdőszobai mérlegen mért legutóbbi testsúlyát, és nyomja meg a csillag gombot!
Sajnos minden kezelőnk foglalt. 
Kérjük, ismételje meg a hívását később!   

Ez a cikk a Képmás magazin 2019. decemberi számában jelent meg. A Képmás magazinra előfizethet itt>>

Van olyan ember előtted, akinek az életútja valamiért példaszerű számodra? Akinek a dolgai úgy alakultak, ahogyan magadnak is kívánnád? Nekem például van a fejemben két írónő is, akiknek a szakmai útja olyan, amilyet magamnak is célul tűztem ki. Az a közös bennük, hogy olyanok, mint a népmesében Derék Jankó: kitartóan írtak, folyamatosan fejlesztették magukat, tágították a világukat, és hittek abban, hogy a világban íróként van helyük. Nem jött könnyen és gyorsan a siker. Sőt, sokáig abszolút úgy tűnt, hogy sem a kiadók, sem az olvasók nem fogadják lelkesen a megírt történeteket. Picike sikereik voltak, amelyekből nem lehetett arra következtetni, hogy el lehet majd jutni ahhoz az örömhöz, amit Derék Jankó érezhetett a mese végén, amikor hatalmas kitartásával elnyerte az elnyerhetőt: „No, hát mindent el tudnék én mesélni nektek, csak derék Jankó örömét nem. Örült világszép mátkájának, és hálával gondolt az édesanyja sütötte kemény cipóra.”

Az az ehetetlenül kemény cipó azért kellett, hogy megtanítsa Jankónak: a kitartás lesz a kulcs a vágyai eléréséhez. Hogy a cél felé haladva meg kell csinálni az elé jövő feladatokat. Keseregni, pityeregni, kifogásokat gyártani, mérgeskedni, duzzogni, apátiába esni nem használ. Ha igazán vágyik arra, amiért elindult, akkor egyetlen módon érheti el: kitartással csinálni kell. Ez a legbiztosabb módja. A saját kitartását, munkáját tudja befolyásolni – ha másoktól várja a szerencséjét, akkor csak kiszolgáltatná magát, és lemondana arról, hogy a saját sikerének a „kovácsa” legyen. Így viszont: kezében a lehetőség elérni, ami a célja.

„Jobb, ha elindultok szerencsét próbálni, mert aki nem próbál, nem nyer az semmit.”

Jankót és a testvéreit ezzel a mondattal indítja útjukra az édesanyjuk. Három testvér indul útnak, de csak Derék Jankó jut el a célig. A két nagyobb testvér annyit profitál az útból, hogy tanulhat a kudarcból. Talán, ha újra elindulnak, majd ők is célba érnek. Ha a kitartó munkát nem adják fel. De Jankó példája motiválhatja őket annyira, mint engem a két írónő, akikre gondolni szoktam, amikor választott pályámon nehézségek adódnak. Például most, amikor a járvány miatti gazdasági válság alaphangon nem kedvez a kultúrának. A legelső lépések között volt, hogy a hirdetők kivonultak a magazinok mögül – ez nyilván az én újságírói fizetésemet is érinti. De bízom benne, hogy a következő időszakban megtaláljuk a megoldást, és lesznek új utak is. Talán még a régieknél jobbak is. Addig is írok: mert kapcsolatban akarok lenni az Olvasóimmal, mert van mondanivalóm, mert hiszek benne, hogy a készülő regényeim, meséim, szövegeim ezután is el tudnak jutni az Olvasókhoz nyomtatásban és digitálisan is.

Ezt a járványt hatalmas értelmetlenségnek érezhetjük. Miért jött ez ránk? Olyan jó volt a régi életünk! – sóhajtunk most a karanténból.

Ezt az értelmetlenséget jól elénk adja Derék Jankó mesebeli feladata: a kútból kell kimernie a csillagokat: „Őt is megfogadta az anyóka, őt is elindította csillagokat merni. Amikor az esti harangszó után telehullott a kút csillagokkal, nekigyürkőzött a meregetésnek. Lehányt ujjast, mellényt, inget, patakzott róla a sós verejték, lihegett, lohogott, haja a szemébe hullott, szeme tüzes karikákat hányt, de csak nem hagyta abba.
– Nem és nem! Rajta, rajta! Ha felkötöttem a harangot, hát húznom is kell! – így biztatta, ösztökélte magát. – Azt mondta a kemény kenyér, hogy »kitartani, kitartani«. – És csak mert és mert.”

De aztán eljött a hajnal – a természet rendje szerint eljött a lehetetlen feladatra a megoldás. A feladatot teljesítette, az akadály feloszlott. Az égből a kút mélységében tükröződő csillagok: gyönyörű, szimbolikus kép. Ég és föld, mélység és magasság, sötétség és világosság ellentétpárjai az életünk a nagy küzdelmeiben mindig ott vannak.

És milyen ígéretes kép, hogy feljön a hajnal, elmúlik a sötétség!

A népmese – amely mindig az Élet Rendjét mutatja – a teljesített feladat, az elért és beteljesült kívánságból fakadó örömmel ér véget. „Mikor eljött a hajnal, ott állt a csillagmerő legény a kút előtt verejtékesen és diadalmasan. Nem volt egy fia csillag sem a kútban. No, hát mindent el tudnék én mesélni nektek, csak derék Jankó örömét nem. Örült világszép mátkájának, és hálával gondolt az édesanyja sütötte kemény cipóra.”

Amíg benne vagyunk az értelmetlennek tűnő vagy nehéz feladatban, ez a Derék Jankó-i öröm olyan távolinak, olyan elérhetetlennek tűnik. De ez a népmese perspektívát ad a kitartásunknak: ne boruljunk bele a mai nap nehézségeibe, hanem tekintsünk úgy rájuk, mint befektetésekre, amelyeket a jövőnkért hozunk. Ettől értelmet nyer a mai nap küzdelme, helyére billen a lelkünk.

A kedvencem a hálás bazsalikom, mert ahogy meglocsolom, azonnal megköszöni, és ontani kezdi az illatát. Végre nem szárított bazsalikom kerül az olaszos, paradicsomos ételekbe. Ha épp megkopasztottam egy-egy vendégeskedés után, akkor is lecsípek pár levélkét, hogy az ételek tetejét díszítsem vele, mert egészen más a hangulata egy bazsalikomágacskával koronázott fogásnak. Próbáltam már eperdzsembe is, nem aratott itthon osztatlan sikert, de ínyenceknek ajánlom. Viszont az epres túrótortára mindig teszek dísznek az eperszemek mellé. Az igazi reggeli kedvenc nálunk a bazsalikomos fetakrém (kismamáknak krémfehérsajttal is készülhet, az pasztőrözött tejből készül). Pár perc alatt kész, fetasajt, tejföl és/vagy joghurt és egy marék friss bazsalikomlevél kell hozzá, meg egy botmixer. Tetszés szerint készíthetjük hígabbra vagy sűrűbbre, ennek valójában csak a sajt sóssága szab határt, általában elég sós, ezért szoktam egy kis tehéntúrót is tenni hozzá. Friss paradicsommal (nagyobb erkélyen ebből is termeszthető saját), fejedelmi reggeli.

A szép, bokros oregano a bazsalikom haverja, ugyanúgy kedvelik a mediterrán és paradicsomos ételek, de a sültek is, vagy a tepsis burgonya (a citromos-oreganós krumplit én szívem szerint köretből főétellé léptetném elő egy jó salátával). A pizzatésztába, a chilis babba is tehetünk belőle, és a guacamole is szereti. A majoránna is sokféle paradicsomos ételbe kívánkozik, jól illik a sültekhez, pecsenyékhez, de rakott kel sincs nélküle.

Kép

Kép: Unsplash

Nálam tárkony és rozmaring is éldegél, kevésbé dekoratívak, mint a bazsalikom, a citromfű vagy az oregano, a konyhában azonban visszaszerzik a becsületüket.

Az előbbinek a tárkonyos raguk és ragulevesek, a gombás ételek, sőt a hétköznapi zöldbab és tökfőzelék is meghozza a dicsőséget, a rozmaring pedig a grillpartik sztárja, akár az olajba is dobhatunk egy ágacskát, amelyben a húst sütjük. De jól illik a sütőtökkrémlevesbe és a kenyértésztába, focacciába is, de az újburgonyát is különlegessé tehetjük vele.

A lestyán a levesek megmentője, ha nincs otthon petrezselyem vagy zeller: egyetlen szép leveles szál is elég belőle a krumplilevesbe, paradicsomlevesbe vagy húslevesbe. A kapor nemcsak tökfőzelékbe és töltött tökbe kívánkozik, felurasítja a töltött karalábét, a káposztát, a cukkinis ételeket, a palóclevest, a zöldbabfőzeléket is, és kis fokhagymával joghurtba keverve felpezsdíti az uborkasalátát vagy más vegyes salátákat. Tehetjük rántott zöldségekhez (padlizsán, patisszon, cukkini, tök) készített majonézes-joghurtos öntetbe is. És én a nagyi kapros-túrós réteséről sem feledkezem meg. És ne feledjük, hamarosan itt a kovászolni való uborka!

Az erkélyünk virágládáinak állandó lakója a menta is. Mindenki rájár a nyári melegben, hogy a limonádéjába vagy egyéb italaiba beledobjon belőle néhány levélkét, de nemrég valaki megosztotta velem, hogy a kedvenc borsókrémlevesembe is tehetem petrezselyem helyett, ha hidegen fogyasztom. Kipróbáltam, nagyon izgalmas. (Nálam petrezselyem szinte mindig van otthon, de álmaim gigantikus terasza kellene ahhoz, hogy a nekünk szükséges mennyiséget ott termeljem meg.)  A borsókrémleveshez olívaolajon kell dinsztelni egy felvágott fehérhagymát (ha nincs, a vörös is teljesen jó) és két gerezd felaprózott fokhagymát, rá a mirelit borsót (a frisset én sajnálom szétturmixolni, de persze az is tökéletes), felöntöm annyi vízzel, amennyi ellepi, sózom, majd ha puha, tejszínnel dúsítom és összemixelem. Még egy forralás, és negyedóra sem kell a borsókrémleveshez, csak még egy kis bors, és mehet bele a zöldfűszer.

Kép

Kép: Unsplash

A citromfű nemcsak teába való, illik a gyümölcslevesekbe, édeségekhez, és szívesen fürdik nyári hűsítő italokban, ahogy a menta is. Jégkockába is fagyaszthatjuk ezeket a levélkéket, így télire is eltehetünk belőle. És ha már az italokról meg az édességekről esik szó: sok erkélyen illatozik levendula, néha lecsíphetünk abból is egy-egy virágot italokba és édességekhez.

A metélőhagyma szupergyors kedélyjavító egy átlagos szendvicshez is, én a kőrözöttbe is jobban szeretem, mint más hagymaféléket, de a fűszervajhoz (én néha olívaolajat is készítek), sajt- és túrókrémekhez sokféle zöldfűszert kipróbálhatunk és szórhatunk bele egy kis reszelt parmezánt is, vagy dúsíthatjuk olajos magvakkal. (Hú, a diós sajtkrém a kedvencem, az sima krémsajttal készül, de ahhoz nem szoktam zöldfűszert tenni… eddig. Lehet, hogy érdemes kipróbálni.)

Ugyanilyen univerzális helye a fűszernövényeinknek a mártogatós, szinte bármelyik landolhat benne, ízlésünk szerint.

Kép

Kép: Unsplash

A fűszernövények tárháza ennél persze sokkal szélesebb, a fentiek elsősorban az én konyhámra vannak szabva, és tavasszal a piacon is beszerezhetők. Így nem kell a magról vetéssel kezdenünk a barátkozást a fűszernövényekkel. Elsősorban azt érdemes átgondolni, milyen szárított fűszereket szeretünk, és az nem termeszthető-e a saját balkonládánkban vagy akár egy szélesebb, napfényes ablakpárkányon is. A termesztéshez sok hasznos online tanácsot kaphatunk növényenként is.

És aztán szokjunk hozzá, hogy főzés közben nem a szárított fűszerekhez nyúlunk automatikusan, hanem a saját minikertünkből szedünk friss zöld, harsogó leveleket! Nagyon jó érzés!

A történet igazán mulatságos, sok-sok abszurd humorral, ami Wodehouse egyik védjegye. Évtizedekbe tellett, míg megértettem, hogy ez a jelenet tökéletesen realista. A szeretethiányos, érzelmileg labilis, ugyanakkor kicsit egoista férfi reakciója.

Szinte biztosra veszem, hogy McTodd gyermekkorából súlyos traumákat hordoz, és nincs mindig meggyőződve róla, hogy a felesége (eléggé) szereti. Úgy látja, hogy az asszony sorozatosan megsértette és megalázta őt, próbára téve ezzel kapcsolatukat – így tehát egyáltalán nem túlzott az elviharzás. 

A nő régóta tudhatja ugyanis, mennyire szereti férje a zúzát. Hány korábbi ebédnél kerülhetett már ez szóba, hány zúza jutott a levesestányérból a költő gyomrába, mire ez kikezdhetetlen igazsággá szilárdult a házasságukban? Azt tehát elvethetjük, hogy a hölgy tudatlanságból juttatta idegeneknek a csemegét; ha mégis ilyen kevéssé ismeri az urát, akkor ez bizony rossz házasság, csoda, hogy még együtt vannak.
Nem sokkal rózsásabb a helyzet, ha az asszony tisztában van a férje zúzaszeretetével, mégis így tesz. Ez lehet egyszerű gonoszság, ami elfogadhatatlan egy kapcsolatban.

Elképzelhető, hogy nevelési céllal döntött úgy, hogy mértékletességre, lemondásra kényszeríti Ralstont. A reakcióból azonban nyilvánvaló, hogy rosszul mérte fel a következményeket; egy gesztus miatt kockára tette a boldogságukat.

A legvalószínűbb a szimpla figyelmetlenség. A nőt lekötik a vendégség izgalmai, meg akar felelni, izgul, milyen véleményt formálnak a lakásáról; ízlik-e az étel, érdekes-e a beszélgetés. Az is nyomaszthatja, hogy tehetséges, ám kissé nárcisztikus férje nem bánt-e meg valakit (amint az bizonyára gyakorta előfordul). És mialatt rágörcsöl erre, nem tud belehelyezkedni Ralston lelkivilágába, aki fél órája ül már az asztalnál, alig figyel arra, ami körülötte történik. Várja, hogy végre felszolgálják az ebédet, várja, hogy végre megkapja kedvencét, a zúzát. Csoda-e, ha a sértettség, a szeretethiány, a féltékenység egyszerre kirobban belőle, amikor azt látja, hogy az asszony, akivel életét összekötötte, aki őt a világon legjobban szereti, aki társa jóban és rosszban, hirtelen cserben hagyja. 

Miután a megbántott költő elszalad – erről már nem számol be a regény –, Cynthia döbbenten áll az asztal mellett, még kezében a merőkanál, és próbál valami magyarázatot találni a vendégek és saját maga számára is.

Kifelé jobb híján azt kommunikálja, elnéző mosollyal, hogy a költők már csak ilyen kiszámíthatatlan alakok; belül azonban a szomorúság és a düh mardossa, amiért ez az elmebeteg gazember így cserben hagyta. Legalábbis ezt képzelem. A feleség gondolatait azonban egy nő talán hivatottabb volna elemezni.
Én McTodd-dal tudok azonosulni.

Ez a cikk a Képmás magazin 2019. decemberi számában jelent meg. A Képmás magazinra előfizethet itt>>

Március 10-i Képmás-estünk vendége Orvos-Tóth Noémi pszichológus volt, az „Örökölt sors” című könyv szerzője. Az estre 450 olvasónk jött el annak ellenére, hogy akkor már mindenki tudta, mit jelent a koronavírus. Többen természetesen az otthonmaradás mellett döntöttek. Félelmetes belegondolni, hogyan alakult az a pár nap! A kormány másnap tiltotta meg a 100 fő feletti rendezvények megtartását. Hálásak vagyunk ezért a megtartott alkalomért, és Orvos-Tóth Noéminek, hogy elfogadta a meghívásunkat, és a már kialakult helyzetben is úgy döntött, eljön. A film, „Az élet maga” tökéletes választás volt a témához, észre sem vettük, elrepült a 117 perc. Végül, de nem utolsó sorban hálásak vagyunk vendégeinknek, akik eljöttek és megélték velünk ezt a tartalmas beszélgetést, és reményeink szerint azóta is egészségesek.

Többen e-mailben kérték, akik erre a Képmás-estre nem tudtak eljönni, hogy a körülbelül 20 percre vágott szokásos összefoglaló videó helyett ezt a beszélgetést tegyük teljes terjedelmében elérhetővé. Így tettünk. Alább össze is foglaltuk Önöknek, milyen kérdések merültek fel:

– Túlélünk vagy elszenvedünk egy-egy helyzetet? Milyen örökség van a családokban a vészhelyzetekkel kapcsolatban?
– Miért mérgezi a titok a családok életét? Miért nem mindegy, hogy egy történetet hogyan mesélünk el?
– A gyerekemet hogyan fogom tudni megkímélni a nehézségektől, traumáktól?
– Miért fontos a saját önismeretünk elmélyítése? Mit jelentenek a saját vakfoltjaink? Minden esetben kell egy szakember segítsége?
– Biztos, hogy megedz az élet? A stressz kezelhető? A feszültség csökkenthető? Vannak technikák erre?
– Mit jelent az önsorsrontás? Meghaladhatóak a traumáink? Merünk szembe menni a szüleink nagy igazságaival? Merünk boldogok lenni, jó párkapcsolatban létezni vagy karriert csinálni? Segít-e rajtam az, hogy megbeszélem az őseimmel a problémáimat?

Kép

Fotó: Jónás Jácint

– Mik voltak az őseink megoldásai a traumákra?
– Azt is megtudjuk, hogy Orvos-Tóth Noémi kinek a történeteiért a leghálásabb a családjában, hogy miért nem szereti a „konyhapszichológiát”, hogy mi az „Örökölt sors” című könyv sikerének titka és lesz-e folytatás.

Az biztos, hogy az élet megy tovább. Mi már régen nem leszünk itt, de minden, ami mi voltunk, tovább él a gyerekeinkben, unokáinkban, dédunokáinkban. Azok a hatások, amiket átadunk, nem múlnak el nyomtalanul.

A Képmás-estet most is Szám Kati, a Képmás főszerkesztője vezette:

Sokat gondozzák mindkettőt. Nyáron vigyáznak, hogy ki ne nyíljanak rajta a százszorszépek, mert azok nagyon elcsúnyítják a szép zöld füvet. És rámenni se szoktak, csak ha nyírják. Kivéve minket, dehát mi külföldiek vagyunk. Az autónkat se mossuk hetente. Nem úgy, mint az egyik szomszéd, aki minden vasárnap kiáll a garázsból, és alaposan leszappanozza kívülről, és kiporszívózza belülről. Közben pedig hallgatja a focimeccset. Ő például egy műanyag báránnyal akarta szebbé tenni a háza előtti füvet, és elzavarta Danit, amikor rá akart ülni. Apa elmesélte, hogy régebben ez a bácsi is az iskolában dolgozott, de nyilván túl sok rossz gyerekkel találkozott, akik, gondolom, mind külföldiek voltak.

Sajnos Ágó ezt még mind nem tudta akkor, amikor elbiciklizett a bácsi autója mellett, és az ráüvöltött. Ágó megállt, felhúzta a szemöldökét, és azt mondta: „Excuse me”, aztán emlékeztette, hogy kié is az a fű és járda ott a háza előtt. Mire a bácsinak kikerekedett a szeme, és megkérte, hogy hívja ki az apukáját – a fűre.

Aztán van egy néni, aki már nem nyírja a gyepet, mert nehezen megy, és botja van, de mindig tudja, hogy mi történik rajta. Például, ha ott felejtünk egy labdát. Anya csak Magnumnak hívja. Sajnos nem a jégkrém miatt, hanem mert amikor nem bottal, akkor egy tűzpiros sportkocsival jár, ami a gyep mellett parkol. Azt figyeli az ablakból, mint egy nyomozó. És ha valaki túl közel megy a Celicához, arra fenyegetően ráfogja a botját. Szerintem nem félne használni se.

Vannak azért kedvesebb szomszédok is. Egy majdnem százéves néni például, aki a felnőtt fiával lakott a szomszédban.

Eleinte még barátságtalanok voltak, de Dani addig kérdezgette őket a kerítésen keresztül, hogy a végén ő lett a „napsugaruk”, és még ajándékokat is kaptunk tőlük. Kár, hogy elköltöztek, mert azóta Dani sokszor unatkozik.

A múlt vasárnap is kiment a fűre. Az autómosó bácsi szorgalmasan dolgozott.

– Nem akarsz velem játszani? – kérdezte tőle Dani.

A bácsi rendes volt, és nem zavarta el mindjárt.

– Most sok a dolgom – mondta –, majd máskor.

Biztos azt hitte, hogy békén hagyják, de Dani nem olyan.

– Pedig játszhatnánk egy meccset. Te lennél Anglia, én meg Magyarország...

Ez a cikk a Képmás magazin 2017. szeptemberi számában jelent meg. A Képmás magazinra előfizethet itt>>

„Olyan öt-hat évesen már nagy előszeretettel turkáltam az anyukám szekrényében, és hát teljesen el voltam ájulva a szép cipőktől és az anyagoktól. Amikor a szülők nem voltak otthon, a húgommal fel is próbáltunk sok mindent” – meséli Kati. „Nagymamám és anyukám is varrt. Tíz-tizenkét évesen én is odaültem a varrógéphez.” Közgazdász szülők gyermekeként ugyanakkor nem volt olyan egyértelmű a pályaválasztás, hiszen a művészeti képzések nem kecsegtettek jól fizető szakmával. A család ekkor Dániában élt, Kati ott kezdte meg tanulmányait művészettörténet és angol szakon, amit aztán itthon folytatott, és művészettörténészként diplomázott. „A kézművesség, a vágy, hogy valamit alkossak, ami én vagyok, 50 éves korom körül teljesedett ki igazán. Addig is készítettem magamnak ruhákat, akár szabásminta alapján, akár átalakítással. Mindig másképp néztem ki, mint az összes többi nő.

Az esküvői ruhámat is én terveztem, varrónővel varrattam meg, de azt is átvariáltam, és az utolsó simításokat én csináltam, kézzel. Az egyéniség megmutatása a ruhán keresztül mindig fixa ideám volt.

Mert a ruha az egyfajta művészet; beolvadás helyett meg kell mutatni a karakterünket a megjelenésünkön keresztül. De azt is megértem, hogy ez nem mindenkinek fontos. A beolvadás elleni harc nálam is akkor tetőződött, amikor eljutottam abba a korba, hogy már túl voltam az olyan női szerepeken, mint a gyereknevelés. Amikor a férfiak és a nők megváltoznak, és ezzel együtt alakulnak egymáshoz való viszonyaik. Ennek a pszichológiája is elkezdett érdekelni, hogy miért van így. Akkor jött az ötlet, hogy segíteni szeretnék más nőknek is.”

Kati nemcsak fiatalokat tanít, személyes tanácsadásra bárki jelentkezhet nála, illetve egy komplex online tanfolyamot dolgozott ki arra, hogyan tárjuk fel a legbensőbb énünket, és közben azt az egyedi öltözködési karaktert, ami csak ránk jellemző. „A személyi stylist vonal akkor kezdődött, amikor Sopronba költöztem, és mivel nem volt munkám, az ottani közösségnek kezdtem az átalakított ruháimból kisebb divatbemutatókat szervezni. Ez inspirációt adott a nőknek, hogy nézzem át a gardróbjukat, szelektáljunk, alakítsuk át, amit lehet, és varrónő segítségével elkezdtem a ruháikat újraéleszteni. Akkor jöttem rá, hogy én ehhez értek, szeretem csinálni, és láttam, hogy a nőknek milyen jó érzés az, hogy nem kell mindent kidobni, hogy a jó minőségű ruhákat érdemes megőrizni és átalakítani.”

Kati a ruhatervezést ugyan nem tanulta, de másfél évet dolgozott a Katti Zoób Divatháznál, ahol belelátott a couture, a méretes szabóság és a varroda működésébe. „Az ott töltött időszak felbátorított, bár a Katti Zoób nekem nagyon klasszikus és konzervatív. Művészettörténészként sokkal jobban érdekelnek a kreatívabb, alternatívabb dizájnok, folyamatosan követem a nemzetközi trendeket, alkotásokat. Itthon, a divatiskolák munkáiban is még mindig azt látom, hogy bátortalanok vagyunk. A hétköznapokra meg különösen igaz ez. A szocializmus nálunk annyira lebutította és szégyellnivaló dologgá tette az öltözködést, hogy ebből nagyon nehezen tudunk kikecmeregni.

Majd jött egy új éra, a fast fashion. Mindenki egyformán öltözködik, a gyártás nagyon környezetszennyező, újabb és újabb termékekkel árasztanak el, folyamatos fogyasztásra ösztönözve, és a stílusról, a saját kreatív igényedről sehol egy szó sem esik.”

Kép

Kati számára a személyi styling szolgáltatás ebben a légkörben egy olyan misszió, ahol nem új ruhák vásárlására ösztönöznek bennünket. „Olyan kreatív workshopokat tervezek, ahova mindenki elhozhatja magával azokat a ruháit, amiket nem szeret hordani és azt gondoljuk majd együtt újra. A minőségi anyagokat érdemes megtartani, és bármit teljesen át tudunk formálni az adott karakternek, a stílusnak megfelelően.” Kati jelmondatai, hogy legyünk bátrak, vállaljuk fel önmagunkat, ami ugyanakkor egy életen át tartó folyamat is lehet. „Például az is egy stresszhelyzet tud lenni a gyerekeidnek, ha nagyon más vagy. Nehéz megtalálni az egyensúlyt a társadalomban, hogy csak pont annyira legyél más, hogy még felnézzenek rád, és ne az legyen, hogy »hú, de gáz az anyám.«”

Katinak két lánya és egy unokája van. „Határozott ízlése van mindkettőnek. A nagyobbik lányomat sokáig lehetett öltöztetni, de a kicsit már az óvodában sem. Odament a polchoz és levette magának, amit akart. Számomra ez egy felismerés és megerősítés volt, hogy ennyire különbözőek vagyunk.

Engem az anyám diktatórikusan próbált öltöztetni. 18 éves koromban volt egy ütközési pont, amikor azt mondta, hogy most már fodrászhoz kell menni és frizurát kell csináltatni: daueroltatni kell a hajam. Én? Daueroltatni? Amikor ilyen egyenes? Akkor éreztem meg igazán, hogy ki kell állnom magamért, nem akarok átlag daeurolt hajjal szaladgálni az utcán, csak mert az a divat.

Engem a divat addig érdekel, amíg azt le tudom magamra fordítani. De a korlátaimat nekem is át kellett lépnem. Egy komoly önismereti folyamat eredményeképpen jutottam el odáig, hogy ki merjek állni emberek elé beszélni, és így segíteni nekik.”

Kati 2008-ban indított először blogot, de az igazi nagy lökést két évvel később Simonovics Ildikó Street Fashion Budapest projektje adta. Ennek a közösségi portáljára töltött fel szetteket Kati is, amiből verseny lett, a verseny tíz legjobbjából – köztük Kati szettjeiből – pedig egy kiállítás és egy katalógus. „Ez indított el engem igazából azon az úton, hogy az érett korosztály stílusát dokumentáljuk. Bekerültem az öltözködéskultúrának egy olyan szintjére, ahol már jegyeztek, cikkeztek rólam. A legnagyobb öröm számomra az, hogy át tudom adni a szakma szeretetét. Ma már egyre több tanítványom akár a főállását is maga mögött hagyva járja az országot, és segít a nőknek.”  

Ez a cikk a Képmás magazin 2019. augusztusi számában jelent meg. A Képmás magazinra előfizethet itt>>

A karantén bár nagyon megnehezíti a mindennapokat, nem lehet akadálya a vidámságnak, az összetartozás kifejezésének – indokolják a nagyszabűsú akciót a szervezők. – A Gyereket a magasba! akcióval mosolyt szeretnénk varázsolni a távol lévő nagyszülők arcára.

Országos összefogás

A Három Királyfi, Három Királylány Mozgalmat nagy büszkeséggel tölti el, hogy Gyereket a magasba! országos rendezvényének minden évben oszlopos tagja Kiss Gergő olimpiai bajnok és Kis-Primász Ágnes Európa-bajnok vízilabdázó. Társul hozzájuk Szirányi Bence válogatott jégkorongozó. Böjte Csaba ferences szerzetes ezúttal is elvállalta a gyerekemelés fővédnökségét. Csatlakozik az akcióhoz Kiss Ramóna színésznő férjével, Lékai Máté válogatott kézilabdázóval, Szöllősi Györgyi, az RTL Klub műsorvezetője és Vujity Tvrtko, az ATV műsorvezetői, valamint Mádai Vivien és Takács Bence, a TV2 műsorvezetői, illetve Pór Attila, a Nők Lapja újságírója.

Tavaly több, mint tízezer gyereket emeltek magasba szüleik országszerte 28 településen, és néhány határon túli helyszínen, de kaptunk képet magyar fiataloktól, akik a Versailles-i kastély előtt emeltek. Idén is azt reméljük, hogy rengetegen állnak ki a gyerekek mellett és megmutatják, hogy a gyerek az élet nagy ajándéka, és örök érték.

Mutassuk meg a távol lévő nagyszülőknek, rokonoknak, hogy nem felejtettük el őket, hogy gondolunk rájuk!

Az akcióról minden részlet megtalálható a Három Királyfi Három Királylány Mozgalom oldalán.