Dr. Jakubovits Edit aneszteziológus orvossal, a Károli Gáspár Református Egyetem Pszichológiai Intézetének adjunktusával beszélgettünk a lélegeztetőgépre tett betegek lelkiállapotáról és arról, hogyan támogathatjuk biztonságosan járvány idején is a kórházban fekvő, súlyos állapotú hozzátartozóinkat.
– Sokat dolgozott intenzív osztályokon. Milyen állapotban vannak lélegeztetés közben a betegek?
– A mostani lélegeztetőgépekkel már finomra lehet hangolni a nyomástól a frekvencián át több tényezőt is annak érdekében, hogy a mesterséges légzés a beteg saját levegővételi ritmusához a lehető legjobban illeszkedjen. Ha valaki már annyira beteg, hogy nem képes az önálló levegővételre, akkor az agyi oxigénhiány miatt elveszti az eszméletét, vagy az orvosok – a könnyebb kezelhetőség miatt – mesterséges kómába „helyezik”. Olyan is előfordulhat, hogy a beteg tudata éber marad, és át tudja élni a gépi lélegeztetés nyújtotta segítséget. Ebben az esetben a lélegeztetés alatt is lehet kommunikálni vele, kérdéseinkre természetesen nem beszéddel, hanem jelekkel vagy az orvosokkal és a nővérekkel kialakított jelbeszédet használva reagál.
Ha nem is ilyen egyértelműen és látványosan, de az eszméletvesztéses, altatásban lévő betegekkel is lehet kommunikálni, és bár a kommunikáció egyoldalúnak tűnik, sok beteg beszámol arról, hogy érzékelte, amit a külvilág neki üzent, hallotta, ami kint zajlott.
– Milyen állapot a kóma, hasonlítható egy mély alváshoz?
– Az emberek tévesen gondolják úgy, hogy bármit lehet beszélni afelett, aki alszik, mert a hallási csatorna ebben az állapotban is nyitva van. Eszméletvesztés vagy mesterséges kóma esetén is megmarad a hallás. Bár a beteg reagálásra képtelen, a gyógyulása szempontjából nagyon nagy hatású, hogy mi jut be az elméjébe a külvilágból. Ezt a problémát szinte sehol sem kezelik kellő súllyal, pedig külön elnevezése is van a kórképnek, ami az intenzív osztályon töltött idő után támad a gyógyult betegekben: poszt-intenzív terápiás szindróma, amely visszatérő rémálmok, emlékezetzavar, gyengeség, megmagyarázhatatlan testi tünetek, fájdalmak, emlékezet- vagy gondolkodási zavarok, depresszió, szorongás, hirtelen betörő emlékképek formájában jelentkezik. Amerikai adatok szerint ezek az intenzív osztályon kezelt betegek 50-70%-át érintik. Nem mindegy tehát, hogy az ápoló nővérek milyen hangulatban és miről beszélgetnek, sőt, még azt is meg kellene válogatni, hogy mi szólhat a rádióban. Egy beteg felépülése után elmesélte, hogy amikor ébredezett a kómából, azt gondolta, egy muszlim kórházban van, mert abban az időben a kórteremben sokszor szólt a rádió, a nővérek hallgatták a híreket.
Létezik információfelvétel akkor is, ha az emberek látszólag nincsenek maguknál – ezt számos szakmai esettanulmány és szakirodalmi adat támasztja alá.
– Ha érzékelik a külvilágot, akkor szeretteik látogatása nagyban segítheti a gyógyulásukat.
– Bebizonyosodott, hogy a kómás betegek a maguk módján reagálnak szeretteik hangjára: szaporább lesz a szívritmusuk és a légzésük, vagy éppen megnyugszanak, rendeződik a vérnyomásuk. Amikor bemehet látogató az intenzív osztályra, javasolni szoktuk, hogy hagyják magukon a parfümöt, vagy akár fújjanak egy kicsit többet belőle, mert az illatokról nagyon sok emlék felidéződik, és az érintés és a bíztató szavak mellett ez is nagy segítséget jelenthet a betegnek. Magyarországon is kutatócsoportok vizsgálják a kedvező élettani és lelki hatásait azoknak a segítő szavaknak, amelyeket pszichoterápiás szuggesztió formájában a műtétek előtt és közben adtak, majd a módszereket tanfolyamokon oktatják.
Ezek a lelki gyógymódok megmozgatják a beteg képzeleti világát, és felszínre hozzák rejtett erőtartalékait, képességeit.
– Most nem mehetnek be a hozzátartozók az intenzív osztályra, így a betegek semmilyen kommunikációs segítséget nem kaphatnak. Miből meríthetnek erőt?
– Németországban töltött gyakorlati időmön azt tapasztaltam, hogy ott az intenzív osztályon dolgozó nővérek számára természetes volt, egyfajta rutinként működött, hogy a lélegeztetőgépen lévőknek mindennap köszönnek, elmondják nekik, hogy aznap ki lesz velük. Szerencsére hazánkban is folyamatosan terjed ennek a kultúrája, a mostani orvostanhallgatóknak, ápolóknak ezt már tanítjuk. Akár naponta el kellene mondani a súlyos állapotban fekvő embertársainknak, hogy mi történt velük, mert amikor valaki hetekig ilyen tehetetlen és kiszolgáltatott marad, elvész a tér, az idő érzékelése, és már arra sem emlékszik, hogy mi történt vele.
Nemrégiben kapcsolatba kerültem egy intenzív osztályon dolgozó kolléganővel, és neki jutott eszébe, hogy milyen jó lenne, ha a rokonok hangját felvételen be tudnánk vinni a koronavírusos betegeknek az intenzív osztályra.
Hasonló módon már segítettünk egy Németországban élő férfin is, aki súlyos tüdőgyulladása miatt került lélegeztetőgépre. Készítettünk egy rövid szöveget a lányával, amiben személyes elemeket, biztatásokat, szép emlékeket idéztünk fel, de szó volt benne a megbocsátásról, a szeretetről és az elfogadásról is. Az ottani nővér bevitte hozzá a telefont, amin kihangosítva a lány felolvasta a megírt szöveget. A beteg rögtön aznap jobban lett, harmadnap már az orvos vitte a telefont, talán látni akarta, mi történik. A férfi hamarosan el is hagyhatta az intenzív osztályt.
– Milyen személyes üzeneteket készítsenek a hozzátartozók?
– Fontos, hogy olyan szempontok érvényesüljenek ezekben a személyes szövegekben, amiket a kutatások is jótékony hatásúnak igazoltak.
Ahhoz, hogy elérjük a kívánt hatást, meg kell találni a megfelelő hangnemet: kerülni kell a sírást, zokogást, mert azzal csak rontunk a helyzeten.
Idézzenek fel olyan alkalmakat, amikor jól érezték magukat együtt a beteggel, és említsenek meg az életéből olyan nehéz időszakokat, amiken már túl tudott lendülni – ez megmozgatja az ilyen típusú megküzdési kapacitást. Bár sokan ódzkodnak tőle, nem tesz rosszat, ha ebben a helyzetben egy-két konfliktust is szóba hozunk. A betegeken nagyon szépen lehet látni napról napra, hogy hasznukra van-e a külvilágból érkező inger vagy sem.
Szerveink működésére aktuális érzelmeink is hatnak. Ismerjük a mondást a májról: az embert dühében elönti a sárga epe. A tüdőt a szomorúság szervének tartjuk, és biztos mindannyian észrevettük már, hogy amikor szomorúak vagyunk, nagy sóhajtások szakadnak fel belőlünk, vagy ha valaki megijed, még a lélegzete is eláll, „szó bennszakad, hang fennakad, lehellet megszegik”. Ezért érdemes átgondolni, hogy a súlyos állapotba került betegnek, különösen, ha a tüdő érintett a betegségben, lehet-e valami régóta el nem rendezett konfliktusa, nagy bánata az életében, ami esetleg a hozzátartozó szavaival feloldható, enyhíthető lenne, így segítve a szó szoros értelmében vett fellélegzést.
Mindig jótékony a megbocsátás oldaláról közelíteni ebben a helyzetben is, hangozzon el, hogy senki sem tökéletes, voltak ugyan a múltban problémák, de ezeket, majd amikor hazatér a beteg, együtt megoldják.
Hozzájárulhatunk ahhoz is, hogy emberi legyen szeretteink elköltözése a világból. Ha egy idős, sok járulékos betegséggel küzdő embernek üzenünk, nem baj, ha azt is elmondjuk, hogy bárhogy is alakul majd ennek a helyzetnek a vége, mi mindig szeretni fogjuk, és velünk lesz a szívünkben. Önmagában már az is hatalmas dolog, hogy valaki végigküzdötte az életét, elérte az idős kort, ezért érdemes megdicsérni, elmondani neki, hogy remekül csinálta, fontos nekünk, és nagyon szeretnénk, hogy visszajöjjön, de legyen úgy, ahogy mindenkinek a legjobb.
– Sikerült megteremteni a gyakorlati feltételeit a hangüzenetek bejuttatásához az intenzív osztályokra?
– A COVID-os zónába nem lehet saját telefont bevinni, de vannak olyan telefonok, amiket ott kell tartani, ezeket lehetne használni a mi céljainkra is. Igyekszünk régi mp3-lejátszókat, mobiltelefonokat szerezni, amiket a kórteremben a bútorokkal együtt lehetne alkalmanként fertőtleníteni.
A hangfelvételt elég lenne interneten elküldeni, vagy a család is beküldhet erre a célra egy lejátszót, amin már rajta van a felvett anyag.
Tervezünk előre elkészített sablonszöveget, ami direkt szuggesztiókat tartalmaz a test és az elme számára. Szeretnénk férfi és női hangon felvenni meséket vagy szép verseket is, és pszichológus kollégák fognak mesélni olyan történetek, amelyekben a hős megküzd a fájdalmakkal, esetleg légzési nehézségei is vannak, de végül győzedelmeskedik. Szerencsére a kezdeményező kolléganő egyre lelkesebb, legutóbb egy haldokló férfi esetében felhívta a feleségét, és odavitte a telefont a betegnek, hogy a nő elköszönhessen tőle. A feleségnek nagyon jólesett ez az emberi gesztus. Tehát erre a kommunikációra nemcsak a betegeknek, hanem az egészséges hozzátartozóknak is hatalmas szükségük van.
