Én magam is tapasztaltam, hogy milyen ez, amikor már vagy egy éve úgy kelek fel hétfő reggel, hogy máris a pénteket várom. Hogy az őszben azt az egy hetet várom a legjobban, amikor valamennyire utolérem magam a dolgozatok javításával, és jó esetben van energiám ötletelni és a módszereimet frissíteni. Mivel a napjaim akár estig az iskolában telnek folyamatos tűzoltással (az órák megtartása a tanári munkának jó esetben max. 40 százaléka), fel sem merül, hogy eljárjak sportolni, máson éljek, mint kávé és a büfés ischler, vagy hogy eleget aludjak – esetleg relaxáljak vagy ad absurdum, a lelki egészségemmel, önismerettel foglalkozzak. Nem, a nemzet napszámosaként egyetlen dolgom van: feláldozni magam az oktatás oltárán.

A kiégést a WHO hivatalosan is egészségügyi rendellenességnek minősítette. Definíciójuk szerint a „kiégés egy olyan szindróma, amelyet krónikus munkahelyi stressz okoz, amit nem kezelnek megfelelően”. Azaz az én életemben is megelőzhető lett volna a teljes kimerülés és az immunrendszerem és hormonrendszerem felborulása miatt kialakult endometriózis, és a műtét is – a stressz csökkentésével vagy kezelésével. Sok olyan kollegám van, aki ezt úgy oldotta meg, hogy robotpilóta üzemmódban évek óta ugyanazt, ugyanúgy, egyre kevesebb energiabefektetéssel tanítja. Tehettem volna én is, de nem tetszett ez a lehetőség, hiszen olyan sok tanárom volt, akinek a szemében már rég nem volt ott a fény. Diákként nem inspiráltak, nem motiváltak semmire, csak arra, hogy aludjak a padra hajtott fejjel.

Én nem akartam ilyen lenni. És a rendszer meg a társadalom úgy csinál, mintha ez lenne a normális.

„Eddig is így volt, mi a bajod vele?” Az a bajom vele, hogy szerintem nem elfogadható, hogy nemzetközi kutatások szerint a tanárok 95 százaléka intenzív krónikus stressznek van kitéve, és egyes országokban a tanárok 40 százaléka depressziós tünetekkel, 65 százaléka pedig szorongásos tünetekkel él. A fásultság utáni leggyakoribb menekülési útvonal pedig a pályaelhagyás.

Visszautasítom, hogy egy tanár egyedüli sorsa az lehet, hogy a nemzet napszámosaként, takaréklángon éli le az életét. Nem fogadom el, hogy a Maslow-piramis földszintjén kell élnem, ha a tanári pályát választom. Mindent megteszek azért, hogy én is és kollegáim is ki tudjuk bontakoztatni a bennünk rejlő lehetőségeket – ehhez elsősorban arra van szükség, hogy vágyjunk erre. Kikérem magamnak, hogy az önmegvalósítás szitokszó legyen a tanáriban, azzal kiegészítve, hogy „ez a pálya egy hivatás, tegyen boldoggá ennek a tudata”.

Igenis beszélni fogok arról, hogy a tanárok mentális egészségi állapota nincs rendben. Beszélni fogok arról, hogy a tanárikban a hangulat többnyire a kollektív önsajnálat, forró kávéval.

Beszélni fogok arról, hogy bajban vagyunk, és az öndefiníciónk és a társadalom képe rólunk csak felerősíti, hogy a saját szükségleteinket háttérbe szorítsuk. És visszautasítom, hogy a bevezetőben leírt vicc bármennyire is humoros lenne. Én nem nevetek rajta, inkább tragikusnak tartom. Naponta emlékeztetem magam, hogy foglalkozzak a saját igényeimmel, és erre buzdítok minden kollégát. Hogy nehéz? Igen. Hogy lehetetlen? Kizárt.

A rendszerrel baj van, de tanárként én magam is a rendszer része vagyok. Ha már én elkezdek változni, azzal változik a rendszer is. Már a felismerés is sokat számít! Lehet, hogy lassan, de változni fog, amin változtatunk.

Nap mint nap együtt dolgozom azokkal az emberekkel, a diákjaimmal, akik a jövő munkavállalói, házépítői, tanárai, orvosai, iparosai lesznek. A világ legfontosabb munkája az enyém, miénk, mert konkrétan a jövőt építjük! És úgy szeretném élni az életemet, hogy ezzel inspiráljam a diákjaimat arra, hogy önmaguk legjobb verziói legyenek. Ezért azonban tennem kell. Szerencsére óriási irodalma van a kiégésnek, de első lépésként elég csak az interneten meghallgatni Pál Feri ezzel kapcsolatos előadásait. Világosan, érthetően foglalja össze, hogy mi ez a jelenség, és hogy mit lehet tenni azért, hogy megelőzzük vagy kijöjjünk belőle.

Ez a cikk a Képmás magazin 2020. januári számában jelent meg. A Képmás magazinra előfizethet itt>> 

Következetesen tervező háziasszony se vagyok. Ez nem mentegetődzés, hanem tény. Általában úgy alakul a heti menü, hogy elmegyek egy szupermarketbe, jobb esetben az újpesti piacra, és a pultok kínálata között sétálva megvárom, melyik áru „szólít meg”, melyik „kínálja fel magát”. Persze van egy alaplista a fejemben, de a következő hét étkeit majd aszerint alakítom, hogy mit tudok kihozni az ösztönösen és tudatosan összevásárolt termékekből. Régebben még kényszernek éreztem, de ma már nagyon élvezem azt a kreativitást, amit a „Mi van itthon? Mit tudok azokból összehozni?” típusú hozzáállás igényel.

Felnőtt fiam és lányaim is gyakran beállnak az ebédkészítésbe (és minden másba is, nekik köszönhetően például egészen megszépült a kertünk, veteményesünk), és ez nagyon jó, mert az otthonról végzett munka mellett nem is tudnám ellátni másképp a családot. Időnként, ünnepekkor pedig rendelünk is ételt, támogatva ezzel egy-egy nekünk kedves vállalkozót.

A most következő receptek közül a közismertebbeket nem részletezem. Igyekszem az elmúlt hetek legfinomabb, legpraktikusabb ételeit összeválogatni egy ideális heti menühöz.

Kép

Sóskakrém, burgonya, tengeri hal – Kép: Kölnei Lívia

Vasárnap: Paprikás lisztbe forgatott, sült tengeri halfilé édesburgonyával és sóskakrémmel

Ennek az ebédnek a varázsát a sóskakrém adta, amelyet a saját termesztésű sóskánkból főztünk. Én cukrosan és tejföllel készítem. Boltban vásárolt, mélyhűtött sóskából is finom, de az otthoni termés csodás, krémes ízét semmi nem pótolhatja. (Érdemes sóskát termeszteni, nagyon igénytelen, évelő, és két-háromméteres sornyi veteményből már kéthetente megterem egy nagycsalád sóskafőzeléke.)

Kép

Frankfurti leves – Kép: Kölnei Lívia

Hétfő: Frankfurti leves és tejbegríz, amelyet idénygyümölcsökkel gazdagíthatunk

Ugye mindenki ismeri a frankfurti levest? Alapanyagai a kelkáposzta, a krumpli, a virsli. Fűszerei a fokhagyma, vöröshagyma (nem pirítom, hanem egészben főzöm bele), a majoranna, egész köménymag, egy babérlevél. Nem tejfölösen készítem, hanem mindenki annyit tesz bele, amennyit szeretne.

Kép

Marokkói csirke – Kép: Kölnei Lívia

Kedd: Marokkói csirke spagettitésztával (Eszti lányom készítette)

Másfél-két liter sós vízben kb. másfél kilónyi csirkehúst megfőzünk a következő fűszerekkel: egy csokor petrezselyem, egy-két sárgarépa, egy kis petrezselyemgyökér, egy ágacska friss rozmaring és két teáskanálnyi morzsolt kakukkfű, két teáskanálnyi tárkony, egy-két gerezd fokhagyma, néhány szál zeller. Ha megfőtt a hús, kiszedjük, és egy érdekes, paradicsomos szószt készítünk rá: Három evőkanál olajban felforrósítunk három evőkanálnyi lisztet, belekeverünk 2 dl passzírozott paradicsomlevet, felengedjük 3 dl főzőlével (a sárgarépákat érdemes villával összetörni és belekeverni). Összeforraljuk, ha kell, sózzuk még és 1 dl tejföllel gazdagítjuk.

Kép

Karalábé- és zellerkrémfőzelék, sült sertésszeletek – Kép: Kölnei Lívia

Szerda: Zöldségkrémfőzelék sült sertésszeletekkel

Kedveljük a krémfőzelékeket, mert szinte mindenből lehet készíteni. A képen láthatót két karalábéból, egy kisebb zellergumóból, négy-öt krumpliból készítettem. A kockákra vágott karalábét és zellert együtt kezdtem főzni kellemesen sós vízben, egy nagy babérlevéllel. Amikor már majdnem teljesen megpuhultak, beletettem a felkockázott krumplit, tovább főztem, amíg mind egészen puha lett. A babért kivettem, a zöldségeket összeturmixoltam. A végén legalább két deci tejfölt is belekevertem. Apróra vágott petrezselymet szórtam bele, és még egy kicsit összeforraltam az egészet.
Tipp a sertésszeletekhez: akkor lesznek puhák, ha előző este tejbe áztatom, másnap pedig zsírban sütöm, de közben fedő alatt sokáig párolom is. A család ízlése megoszlik a száraz és zsírosabb húsok között, így karajt és tarját is sütök.

Kép

Töltött gomba krumplipürével – Kép: Gedai Ágoston

Csütörtök: Túrókrémmel töltött gomba krumplipürével (Ágoston fiam készítette)

A most következő gombaadag háromszorosát javaslom egy ötfős család számára:
Összekeverünk 10 dkg natúr sajtkrémet 10 dkg juhtúróval, kevés őrölt borssal, őrölt kakukkfűvel és finomra vágott zöld kaporral. Ezt a tölteléket a megtisztított, nagy gombafejekbe kanalazzuk (kb. 10 dkg gomba). A gombákat olajjal kikent tepsibe rendezzük, a tetejüket megszórjuk reszelt sajttal. Kb. 160 fokos sütőben kb. 20 perc alatt megsütjük. A gombák szára se vesszen kárba: karikázzuk fel, kis olajon pirítsunk apróra vágott vöröshagymát, pirítsuk meg benne a gombadarabokat őrölt rozmaringgal ízesítve.

Kép

Lencsekrémfőzelék – Kép: Kölnei Lívia

Péntek: Lencsekrémfőzelék főtt tojással

A karantén kihirdetésekor ijedtünkben mi is sok lencsét vásároltunk, de nem bántuk meg. Gyerekeim szerint a lencsekrémfőzelékem díjnyertes lenne, ha indulnék valamilyen főzelékversenyen. A finom, pikáns íz titka a mustár! Miután ugyanis a (babérleveles-sós vízben megfőtt) lencsét turmixolom, a rántásba néhány gerezd zúzott fokhagymát teszek, majd belekeverek még mustárt, nem is keveset. Ezzel a mustáros rántással elkeverem és még kicsit felfőzöm a lencsét. Néha lazítjuk tejföllel, de nem szükséges.

Kép

Tejszínes csirkemell zöldfűszerekkel – Kép: Kölnei Lívia

Szombat: Tejszínes-fűszeres csirkemell kuszkusszal (Zsuzsi lányom készítette)

A kép alapján mindenki elképzelheti a belevalókat: a felkockázott csirkemellet, amelyet hagymás olívaolajon pirítunk, a sok főzőtejszínt, hogy bőségesen legyen szaftja, a sokféle zöld fűszert (borsikafű, kakukkfű, tárkony, majoranna, bazsalikom), tetejére a sok reszelt ementáli sajtot, amely sajátos ízt ad az egésznek.

Kép

Szárított paradicsomos-bazsalikomos pizza, sütés előtt – Kép: Kölnei Lívia

Bónusz 1: Házi pizza (Eszti és Zsuzsi együtt készítették)

A pizzatészta receptjét innen vették, és a tepsiben kb. 5–7 milliméter vastagra egyengették, mert mi nem szeretjük a túl vastag tésztájú pizzát. A képen a szárított paradicsomos–bazsalikomleveles változat látható, még sütés előtt – de készült gombás-tejszínes és ananászos hawaii változat is.

Kép

Bográcsos marhapörkölt – Kép: Kölnei Lívia

Bónusz 2: Akinek kertje van, ne hagyja ki a bográcsban, tűzön főzött marhapörköltet!
Bő két óra kellett forrástól a hús megpuhulásának. Ágoston készítette.

Nincs karantén finom sütemények nélkül!
A most következő képek mutatják, mi mindennel növeltük már a… jókedvünket. Legnagyobb sikere talán épp a legegyszerűbbnek, a kakaós keksztekercsnek volt, amelynek az az érdekessége, hogy a megszokottól eltérően nem a tésztájában, hanem a krémjében van a kakaó.

Kép

Kekszterekcs – Kép: Kölnei Lívia

Kép

Hamis méteres kalács – Kép: Kölnei Lívia

Kép

Amerikai palacsinta – Kép: Kölnei Lívia

Kép

Mogyorós szelet – Kép: Kölnei Lívia

Végül, aki idáig eljutott ennek a cikknek az olvasásában, megérdemli, hogy eláruljam, hogyan tartom magam fitten testileg-lelkileg a karanténban, a járvány elleni védekezés és a home office megpróbáltatásai közepette. A cikk elején szereplő kép nem csupán illusztráció, hanem a nagymamám-korabeli csésze egy nagy hatású elixírt rejt.
A titkos elixír receptje: végy egy érett avokádót, vájd ki a húsát egy edénybe, önts rá egy teáskanálnyi mézet, egy csésze szobahőmérsékletű tejet, turmixold össze. Töltsd a legszebb csészédbe. Lecsukott szemmel élvezd ennek a csodálatos, erőt adó, habos elixírnek az ízét. Segít túlélni minden stresszes pillanatot.

Súlyosan érintette a járványhelyzet az Ökumenikus Segélyszervezet valamennyi intézményének működését. Bár a családok és gyerekek felzárkózását segítő közösségi programok minden nappali ellátást nyújtó intézményben felfüggesztésre kerültek, a munkatársak nem engedték el a környezetükben élő rászorulók kezét. A szociális szolgáltatások egy részénél a segítő munkát úgy szervezték át, hogy a kapcsolattartás ne igényeljen személyes találkozást, tehát a tanácsadások telefonon vagy online, az adományátadások pedig kontakt nélkül zajlanak.

Rendkívüli helyzettel és feladatokkal szembesültek a Segélyszervezet által működtetett családok átmeneti otthonai is. A 40 fős intézményekben a járványhelyzet miatt szigorú látogatási és kijárási tilalmat vezettek be a veszélyhelyzet idejére. A karantén szerű működésben csak a segélyszervezet munkatársai látogathatják a központot, az otthonokban élő családok alapellátáson felüli, teljes ellátását is a Segélyszervezetnek kell megoldani, ami jelentős forrásokat emészt föl. Az élelmezés mellett ugyanis meg kell oldani a tisztító és személyes higiéniai cikkek biztosítását, illetve a járvány elleni védekezés eszközeit is. Ezen felül az intézmények munkatársai mindent megtesznek azért is, hogy a gyerekek részt tudjanak venni a digitális oktatásban,  és hogy a tanuláson túl, biztosítsák a sport és a játék lehetőségét is, melyek segítenek feloldani, tompítani a bizonytalan ideig tartó bezártság okozta feszültségeket.

A Segélyszervezet hajléktalanokat segítő központjai teljes kapacitással működtek az elmúlt hetekben is, hiszen a leginkább rászorulók, akiknek nincs hol „otthonmaradni” a járványhelyzetben is ezekben az intézményeiben remélnek segítséget. A Segélyszervezet munkatársai mindennapi küzdelmet folytatnak, hogy higiéniás szerek biztosításával és folyamatos edukációval segítsék a megelőzést.

Kép

Lévai Anikó 

A látogatásokon részt vett Lehel László, a Segélyszervezet vezetője is. Az Ökumenikus Segélyszervezet Facebook-oldalán látható videóban az elnök-igazgató kiemelte: Az elmúlt két hónapban rendkívüli terhelés alatt dolgoztak a szociális munkások az intézményekben. Magas szintű szakmai tudás, elkötelezettség és kreativitás volt szükséges ahhoz, hogy központjaink ebben a példátlan időszakban is be tudják tölteni küldetésüket. Amellett, hogy ezt megköszönjük, már előre is kell néznünk, hiszen az élet „újraindulásával” majd ismét egy új, megváltozott helyzetben kell folytatnunk a munkát.

A szintén jelenlévő Rácsok Balázs, a Segélyszervezet szociális igazgatója pedig  hangsúlyozta: „Ahogy megfogadtuk, nem engedtük el a rászorulók kezét járvány alatt sem. Számos intézményünk nem csak a korábbi ügyfelek támogatását tartotta fent a veszélyhelyzet alatt, hanem sok újabb rászoruló is fordult hozzánk támogatásért.”  

A segélyszervezet járványhelyzetben is zajló munkáját, illetve rendkívüli feladatait OTTHONRÓL is lehet támogatni: bankkártyás adományozással a www.segelyszervezet.hu oldalon és a 11705008-20464565 számlaszámon „koronavírus” megjelöléssel. A 1357-es adományvonal tárcsázásával, hívásonként 500 forinttal a Nemzeti Humanitárius Koordinációs Tanácsba tartozó 6 nagy magyarországi karitatív szervezet munkáját lehet támogatni.

Kiss-B. Atilla főigazgató az ezer darab maszk átadásakor hangsúlyozta, hogy a művészetnek és a művészeknek alap hitvallása az, hogy adjon. – „Mi az embereknek szellemi és lelki táplálékot adunk mindig, minden időben, még ebben az megváltozott élethelyzetben is. Rugalmasan igazodva a kialakult lehetőségekhez, online felületeinken teszünk közzé olyan tartalmakat, melyeket művészeink home office üzemmódban hoznak létre. Több tízezer Facebook-követőnk igazolja mindig, hogy mennyire fontosak lelki egyensúlyuk számára ezek a kisfilmek. Most viszont újabb módját találtuk ki annak, hogy adhassunk. Jelmezkészletünkből visszamaradt textíliákból szabászaink és varrónőink Somfai Péter műszaki igazgató ötlete alapján és Jenei Petra jelmeztárvezető felügyelete alatt védőmaszkokat varrtak, elsősorban dolgozóink számára, viszont sokkal többre is van kapacitásunk. Így a létrejött többletből most mintegy ezer maszkot nyújtunk át a Heim Pál Gyermekkórház részére, szimbolikus gesztusként is, ezzel igyekezvén kifejezni hálánkat és nagyrabecsülésünket az egészségügyben dolgozók fáradhatatlan munkája iránt."

Dr. Sült Tamás Péter sebész főorvost két évtizedes kapcsolat fűzi az Operettszínház tagjaihoz, számos kiváló művész gyermeke gyógyult meg a kezei alatt, akik a Madarász utcai gyermekkórházra ma is szeretettel emlékeznek vissza. Köszönőbeszédében méltatta azt az emberi megnyilvánulást, mellyel a színház tagjai a saját kezük munkájával tartották fontosnak segíteni a gyermekkórházat a járvány idején, majd kiemelte: ez már túlmutat a közös szimpátián az Operettszínház és a gyermekkórház között, ez ma az emberi megnyilvánulása az összetartozásnak.

Dr. Fekete Ferenc orvosigazgató megköszönte ezt a nagyon szép gesztust, úgy fogalmazott: saját készítésű adományával az Operettszínház nemcsak a kultúráért tesz kimagasló erőfeszítéseket, hanem a bajban példamutató összefogással támogatja az egészségügyet.

A Budapesti Operettszínház továbbra is arra kéri minden kedves nézőjét, hogy vigyázzanak magukra, vigyázzanak egymásra, hogy hamarosan újra a legszebb előadásoknak tapsolhassanak.

Az első szimbolikus ügy: aláírásgyűjtés a székely autonómia ügyében

Kétségkívül heroikus munkát végeztek az utolsó héten Pesty László és munkatársai, hálásak lehetünk nekik, de azért joggal horgad fel a düh bennünk, ha arra gondolunk, hogy az aláírásgyűjtés kezdeményezői mégis mit csináltak egy éven keresztül.

Szimbolikus ügyeket akkor lenne szabad kezdeményezni, ha sikerre tudjuk vinni őket – nagy felelőtlenség érzelmileg belerángatni ilyen súlyú ügyekbe emberszázezreket, ha nem dolgozunk aztán a sikerén.

Például ha úgy teszünk, mintha elég lenne az egymillió aláírás, és nem szervezzük ezerrel azt is, hogy ez az egymillió hét EU-tagállamban gyűljön össze, sőt, úgy teszünk, mintha ez a feltétel nem is létezne. Még az egymillió aláírás összegyűlése után is több olyan cikket olvastam, amelyben ünnepelték az elért minimumot, de meg sem említették benne, hogy ez önmagában semmihez nem elég. A hasonló témájú ún. Minority Safepack kezdeményezéshez két évvel ezelőtt sikerült – állítólag érdemi szervezőmunkát mögé téve – a másik feltételt, a hét országban elért részvételi minimumot is teljesíteni. Ez tehát nem lehetetlen. A közösségi oldalakat elárasztó, aláírásra buzdító magyar nyelvű posztok azonban nem fogják elérni a horvát, szlovén, lengyel, osztrák, spanyol és svéd társakat a bajban, akik között nem lett volna lehetetlen a sokszor csak néhányezer aláírót megszervezni – ha erre a rendelkezésre álló évet felhasználta volna az a csapat, akiknek ez kezdeményezőként a feladata lehetett volna. Tudjuk, mi a feladatunk, és aláírunk (itt buzdítottunk erre mi is). De erre az utolsó néhány heti hajrára meg egy esetlegesen kisírható határidőhosszabbításra bízni egy ilyen súlyú, szimbolikus ügyet, felelőtlenség, na. Haragszom, haragszunk, haragudhatunk ezért. Csak minek, hiszen maga a kezdeményezés, jól tudjuk, csak szimbolikus erejű – nem én vagyok az egyetlen, aki nagyon meglepődne, ha valaha is egy ilyen típusú kezdeményezést az Európai Unió vagy annak bármely bugyra és bizottsága akárcsak napirendre tűzne, hát még, ha el is fogadná.

A második szimbolikus ügy: az isztambuli egyezmény ratifikálásának elutasítása

Szívszaggató, az érzelmeinkre hatni kívánó cikkeket olvashattunk megvert, megerőszakolt, tönkretett nőkről és gyerekekről, akiket látszólag nincs ami megvédjen az isztambuli egyezmény ratifikálása híján. Ezek a cikkek meg se említették a Btk. hatályos paragrafusait minden ilyen esetre, például a 163., 164., 195., 196., 197., 212/A., 218. és 222. paragrafusokat, ahogy azt a hozzáértők kigyűjtötték.

Mintha ezek a magyar törvények nem léteznének, mintha ebben az országban szabadon tombolhatna a fizikai és pszichológiai erőszak, mintha nem büntetnék a zaklatást, a szexuális erőszakot, a kényszerházasságot családon belül is már most is.

Nincs abban vita, hogy ezek súlyos és büntetendő cselekmények – az isztambuli egyezmény ratifikálását ellenző jobboldali közösség érvei nem is ezek, hanem az árukapcsolás ellen szólnak, hiszen itt a nők elleni erőszak ürügyén a genderideológia szivárog, sőt tör be a magyar jogszabályalkotásba. Miért is segítené elő ezt egy jobboldali többségű országgyűlés és kormányzat? Ez ugyan épp elégszer elhangzott már ahhoz, hogy magára valamit is adó újságíró tisztában legyen vele, de ahogy az ilyen szimbolikus ügyekkel lenni szokott, az érzelmi bevonódáshoz tiszta és együgyű képletek kellenek, semmi összetett, szofisztikált gondolat, egy egyszerű fekete-fehér ellenségkép, aztán meg is vagyunk. Szóval maradnak a megvert nők és megerőszakolt gyerekek a cikkekben, mintha ez kerülne elutasításra, pedig ez épp a közös platform.

Harmadik szimbolikus ügyünk: az érettségi

Ahogy a székelyek ügyében gyűlő aláírásoknak és az isztambuli egyezmény ratifikálásának, úgy az érettséginek sincs feltétlenül gyakorlati, pragmatikus értelme, jelentősége. Hagyománya van, személyes, mérföldkőjellegű súlya, pszichológiai, mentális jelentősége az egyéni személyiségfejlődésben – fontosnak tartjuk az érettségit. De valljuk be, egyikünktől sem kérdezték még meg soha sehol, hogy hányasra érettségizett magyarból vagy főleg informatikából meg hittanból. És bár a mostanság érettségizők számára van jelentősége egyes tárgyak jegyeinek vagy az azokon szerzett százalékoknak a felvételi szempontjából, maga az érettségi sokkal inkább szimbolikus jellegénél fogva fontos.

Talán aránytalanul nagy is a stresszhatás az épp csak felnőtté váló gyerekeinken – és ezt épp mi gerjesztjük, szülők és pedagógusok. Ki sejti azt akkor, amikor a történelemtételeket magolja (idén persze nem, mert nincs szóbeli), hogy ez az érettségi vizsga semmi ahhoz képest, amilyen vizsgaidőszakokat majd az egyetemeken kell letolni!

Mégis, rendületlenül hiszünk abban a háromrészes mesebeli szimbolában, amit az érettségivel a gyerekeink kis táskájába teszünk, hogy az mágikus erővel bír majd, hogy ez az alaptudás, alapműveltség majd segítségükre lesz a világban. És néha azt látjuk, hogy így is van.

Adhat sikerélményt az évtizedek után feltörő tudásmorzsa, ami segít kiszámolni, hogy menyi térkövet vegyünk az udvar lekövezéséhez, vagy megérteni, hogy milyen kifutásai lehetnek egy vírusjárványnak a grafikonok alapján, vagy hogy melyik az a két vegyszer, amivel nem szabad egyszerre takarítani, mert az egészségünket veszélyeztetjük vele. És minél ritkábban van lehetőségünk arra, hogy jó érzés töltsön el bármi miatt is, annál nagyobb lehet a jelentősége irodalmi olvasmányainknak, egy-egy verssor gyógyító erejének, egy idegen nyelven adott útbaigazításnak vagy egy múzeum anyagában az ismerős nevek, helyek felismerésének.

Vajon egyfajta cinikus pragmatizmussal kell-e szemlélnünk szimbolikus ügyeinket, vagy jót teszünk magunkkal, ha hagyjuk, hogy elragadjon a lelkesedés ügyek, közösségek, jelképes események támogatása mellett?

Vajon olyan világot élünk-e még, amikor van jelentősége ezek mellett (vagy ellen) kiállni, érvelni, dolgozni értük, az érzelmekre hatni? Vajon feladatunk-e gesztusokat tenni szimbolikus ügyekben a másiknak, másoknak – vajon jobb lesz-e attól ebben a világban élni? És vajon érzékeny-e még a szimbólumokra a gyerekeink generációja, akikből a héten öltönyben és maszkban, fehér blúzban és kesztyűben végérvényesen érett, felnőtt ember lett? Szeretném hinni, hogy igen.

Család, kultúra, zarándoklat, természetjárás, vállalkozás, kommunikáció - Molnár-Bánffy Kata Instagram posztjait is érdemes megnézni, a profilja ITT érhető el.

A barna cukor, nádcukor, juharszirup sokkal jobb marketinggel bír, mint a klasszikus fehér cukor, pedig ezek energiatartalma érdemlegesen nem alacsonyabb, és nincs más egészségügyi előnyük sem. „Ezek a cukrok közel azonos energia- és szénhidráttartalommal rendelkeznek, mint a szacharóz. A barna cukor csak a színében különbözik, ami annak köszönhető, hogy feldolgozás módja miatt nagyobb a melasztartalma. Viszont ettől nem lesz egészségesebb. Ez a tévhit onnan ered, hogy a barna színhez – például a barna kenyérhez vagy a barna rizshez – pozitív gondolatokat társítunk” – mondja Schmidt Judit dietetikus. A barna cukor ízben picit persze más, karamellásabb, amit sokan jobban szeretnek, és szebb lehet süteményeken is. Egyéb előnye viszont nincs.

Az elmúlt években olyan új cukoralternatívák is megjelentek, mint a kókuszvirágszirup és a rizsszirup. Biológiai hatásukat tekintve ezek is ugyanolyan cukor- és szénhidrátforrásoknak számítanak, mindegy, milyen növényből származnak.

A dietetikus kiemeli, hogy egyetlen dolog fontos: a mennyiség. Tehát az, hogy egy egészséges ember napi energiafelvételének maximum 10 százaléka származzon hozzáadott cukorból. Sőt, ennél kevesebb: a javasolt arányt az Egészségügyi Világszervezet már szeretné 5-8 százalékra csökkenteni. A 10 százalék egy átlagos ember esetében (2000 kcal esetén) kb. 50 grammnyi hozzáadott cukrot jelent, ennyi jöhet például a kávéba és teába tett, limonádéba, üdítőbe, a befőttekbe rakott cukorból.

Természetes vagy mesterséges?

Az édesítőszereket aszerint is meg szokták különböztetni, hogy melyik természetes, melyik mesterséges. Mesterséges eredetű például a szacharin, ami kicsit már kiment a divatból, de ilyen az aszpartám, az aceszulfám-K és a ciklamát is. Az aszpartám ebből a sorból kilóg, mert ugyan mesterséges, de két olyan aminosavból áll, ami a természetben is előfordul. Csak anno a kutatók rájöttek – teljesen más célú vizsgálatok során –, hogy édesek. „Az aszpartámról később sok olyan kutatás megjelent, ami a negatív egészségügyi hatásáról szólt, de ezek nagy része félreértelmezés. Ahhoz ugyanis, hogy ezek a hatások megmutatkozzanak, olyan mennyiségben kellene ebből az édesítőszerből fogyasztani, ami a gyakorlatban szinte lehetetlen” – mondja a dietetikus. A maximálisan felhasználható mennyiség semmilyen gondot nem okozhat. Az aszpartámból napi 40 mg fogyasztható biztonsággal testtömeg-kilogrammonként, vagyis egy 70 kg-os embernél 2,8 gramm. Ez kb. 33 darab aszpartám tartalmú édesítőtablettát jelent.

Nyer a természet?

Ettől függetlenül sokan ódzkodnak az aszpartámtól, inkább természetes édesítőszert keresnek. Viszont a barna cukor problémája ezeknél is előjön: rengetegen azt gondolják, hogy ezek pusztán attól jók és egészségesek, hogy természetesek.

Jó példa erre a fruktóz, ami természetes eredetű, de az a formája, amit édesítőszerként használunk, már nem ugyanaz, mint ami a banánban vagy a szőlőben van. „Energiatartalma sem lényegesen alacsonyabb a szacharóznál, csak abban más, hogy lebontása nem igényel inzulint. Egy időben emiatt terjedt el, hogy cukorbetegek is használhatják, mert nem emeli meg annyira a vércukorszintet. De aztán kiderült, hogy a magas fruktóztartalmú szirupoknak hosszabb távon nincs jó hatásuk az anyagcserére” – emeli ki Schmidt Judit. Ezen édesítőszer használata emeli a triglicerid-szinteket, növeli a hasi zsír mennyiségét is. Ma már a fruktózt cukorbetegeknek sem ajánlják.

Élet a fruktózon túl

A természetes édesítőszerek közül marad még a xilit, az eritrit és a sztívia. Utóbbit a Dél-Amerikában őshonos jázminpakócából vonják ki, és sokkal édesebb, mint a cukor. Hátránya, hogy a hőhatást kevésbé bírja, és van egy pici kesernyés utóíze, ami miatt sokan nem kedvelik. Önmagában nem is nagyon használják, inkább más édesítőszerekkel keverik. A gyártók önmagában ezzel azért sem szokták csökkenteni a cukortartalmat, mert drágább a többi édesítőszernél. A xilitet nyírfacukornak is nevezik, bár ma már nem nyírfából állítják elő. Cukorbetegeknek ez előnyös lenne, mert a vércukorszintet kevésbé emeli, de nem mindenki tudja gond nélkül fogyasztani: sokaknál puffadást, hasi görcsöket és hasmenést okoz. Nagyjából napi 30 gramm fogyasztható belőle, de aki érzékeny rá, az már egy szelet süteménytől is kellemetlenül érezheti magát.

Kép

Kép: Freepik

Egyénre szabva

Az eritrit a szervezetnek sem szénhidrátot, sem energiát nem biztosít, sokáig azt gondolták róla, a szervezetben nem is szívódik fel, így nem okozhat gyomor- és bélrendszeri problémákat. Viszont előfordulhat, hogy egyeseknél mégis hasmenést okoz. A maltitol, szorbitol nevű édesítőszerek szintén természetes eredetűek, de ugyanúgy erős puffadást válthatnak ki.

Ezek az érzékenységek viszont mindig egyéniek, így fontos, hogy mindenki tapasztalati úton jöjjön rá, mivel tudja csökkenteni fogyasztását, melyik édesítőszer az, amelyiknek az ízét elfogadja, és a szervezete is tolerálja. Fontos az is, hogy pusztán azért, mert egy termék édesítőszeres, ne együnk belőle többet. Egy csökkentett cukortartalmú termék lehet zsírban gazdagabb – ez fogyás helyett akár hízáshoz is vezethet, ha nem figyelünk a mennyiségre. Emiatt kell mindig megnézni vásárláskor a termékek összetételét, energiatartalmát.  

Amikor tömeg kell

A cukrot mással helyettesíteni azért nehéz, mert nemcsak édesít, hanem tartósít is, bizonyos élelmiszerekben pedig tömeget is ad. Édesítőszerrel emiatt kihívás például piskótát készíteni. Ugyanakkor ez sem lehetetlen, már sok olyan édesítő kapható, ami por állagú, tömegében tudja helyettesíteni a cukrot, de lényegesen kevesebb energiát tartalmaz. Ilyen például az eritrit és a xilit.

Az istenített méz

Sokan tesznek teába és kávéba mézet amiatt, hogy kerüljék a fő bűnösnek kikiáltott érkezési cukrot, magyarul szacharózt. Utána pedig csodálkoznak, hogy meghíznak. Ennek oka, hogy a méz szénhidrát- és energiatartalma közel azonos a szacharózéval.

Persze sok előnye van, mert tartalmazza a virágokból származó vitaminokat, ásványi anyagokat, enzimeket, fehérjéket, bioaktív anyagokat. Picit különböznek az egyes virágokból származó mézek is, állaguk, színük és ízük nem egyforma. Kis mennyiségű, rendszeres fogyasztásuk jótékony hatású lehet – persze ha nem forró teába tesszük, vagy süteménybe sütjük –, de azért csuporszámra mézet sem szerencsés enni.

Ez a cikk a Képmás magazin 2020. januári számában jelent meg. A Képmás magazinra előfizethet itt>> 

– Csaba testvér ebben a nehéz helyzetben is segít, akinek tud. Van azért, aki önre is odafigyel?
– A romániai jogszabályok kimondták: mindenki vonuljon vissza szűk családi körbe, s lehetőleg ne mozogjon. Nálunk, a dévai házban ez a szűk családi kör 108 gyereket és 20 felnőttet jelent, úgyhogy noha be vagyunk zárva, még sosem voltam egy fedél alatt ilyen sokáig ennyi gyerekkel. Mindennap együtt imádkozunk, minden délben – magyar idő szerint 11 órától – online tornát tart egy kolléganő, hogy ne csak a szellemünk, a testünk is friss maradjon. Mozgáskultúrát is adnánk az embereknek, hiszen ha csak az ágy, hűtőszekrény, televízió háromszögében mozognak, hamar leépülnek. A testünk Isten szent temploma, gondunk kell legyen rá! S a „keresztény fitnessz” után rögtön hittanóra van. Énekeltetem, táncoltatom is a gyerekeket, verset mondatok velük, hogy a szellemük is lobogjon. A kollégáim pedig gondoskodnak rólam, nagyokat főzünk…

Nem unatkozunk, őrizzük az értékeinket, s jókedv van a házban. Szerencsés vagyok, hogy ilyen szép nagy családot adott nekem az Isten!

– Tudom, hogy a jókedv a házban önnek is köszönhető, hiszen nemcsak bölcs gondolatokat, hanem humort is szeret csempészni a mindennapokba…
– Úgy tartom, ha ég a ház, mindenki pánikolhat, csak a tűzoltó nem. Ő menjen, s oltsa a tüzet! Ha az úton nagy dugó van, mindenki tülkölhet, de a rendőr irányítsa a forgalmat! Ha a társadalomban problémák vannak, a papoknak, politikusoknak az a dolguk, hogy utat mutassanak az embereknek. Mi hivatalból sem pánikolhatunk. Akkor vesszük észre, hogy valójában mennyit ér a hitünk, ha a nehézségek közepette is segíteni tudunk magunkon és másokon. És persze meg kell őriznünk az érdeklődésünket a külvilág felé is, ezért a Facebook-oldalunkon virtuális zarándoklatokat is teszünk, s magyar idő szerint 17 órától mindennap online szentmisén beszélek szentekről, Isten bajnokairól.

– Mindig ilyen otthonosan mozgott a modern technika világában? Új világ ez az egyháznak?   
– A virtuális térben szépen épülnek az egyház online katedrálisai. A fizikusok szerint az ősrobbanás óta a világ velünk együtt nő, kibontakozik, úton van a semmitől a végtelen felé. Én a munkálkodó Istenben hiszek. 60 éves vagyok, 30 évesen éltem meg a kommunizmus összeomlását. Azt mondják, forradalom volt, de én azt hiszem, az alma, amikor megérik, leesik a fáról. Lejárt annak a rendszernek az ideje, hát összedőlt, s egy jobb, tisztább, normálisabb világ jött. ’91 körül meghívtak Kárpátaljára a nagyszőlősi ferences atyák. A Szovjetunióban nagyon harcos kommunizmus volt, sok egyházi embert megöltek, templomokat lebontottak, raktárrá alakítottak. A nagyszőlősit is. De a papok kirámolták a lomot, s deszkákon, szalmacsutakon megtartották a húsvéti szentmisét. Meglepett, hogy amikor felemelték az oltáriszentséget, a csurig töltött templomban mindenki letérdelt… Döbbenetes volt belegondolni: ezek az emberek mitől lettek vallásosak? Hiszen évtizedekig folyt az erőszakos ateista oktatás, az írmagját is kiirtották mindennek.

És nem azért térdeltek le, mert jött Rómából százötven feketeöves nindzsa-szerzetes, akik átmosták az agyukat. Egyszerűen úgy gondolták, az Isten előtt le kell térdelni. Új korszak kezdődött.

Valami ilyesmit élek meg most is: az emberiség már csak magával törődött, s mivel ez nem volt jó, most szinte magától átalakul a világ. Nem valami végén, hanem valami új kezdetén vagyunk. És bárkivel mernék fogadni, hogy ez az új jobb lesz, mint a régi! Emberhez méltóbb, átláthatóbb, értékesebb. Hiszem, hogy közelebb kerültünk Isten országához.

– Azt is gondolja esetleg, hogy a most cseperedő generáció – amelynek tagjait a gyermekek személyében jól ismerheti – más szemléletű lesz?
– Azt tapasztalom, hogy a mi korosztályunkból hiányzik az az érzékenység a teremtett világgal szemben, ami a mai gyerekekben megvan. Ha ön egy 50 éves ember előtt belerúgna egy kutyába, valószínűleg annyit hallana: ejnye-bejnye. De ha egy fiatal előtt tenné, biztosan nem jelenhetne meg több cikke. Ők fogékonyabbak a szolidaritásra. Az árva gyerek hazajön az iskolából, és azt mondja, nem eszik többet húst. Mondom, kicsi bogár, hát nem szereted? Azt mondja: „de igen, de nem akarom, hogy miattam a földnek rosszabb legyen”. 13 évesen nekem eszembe nem jutott volna ilyesmi, ám ők érzékenyebbek bizonyos dologokra. Ahogy nekünk az egyéni szabadságunk lett egy fokkal talán fontosabb, mint az előző nemzedéknek volt, úgy bontakozik tovább a világ a fiatalokban.

– Hogy viselik a gyerekek a bezártságot, másképp kell most utat találni hozzájuk?
– Csodálkozom én is, de békével vannak, rengeteg barátság, szerelem szövődik, persze megy a „zsummogás” is. Nem elveszett gyerekek ők, annyi nehézségen mentek már keresztül, hogy ez ahhoz képest semmi. De én az elmúlt harminc évben is alig láttam síró, elkeseredett, rosszkedvű gyereket, legfeljebb most, amikor ment volna haza húsvétkor a rokonaihoz, de a koronavírus miatt nem lehetett.

– Maguk a székely emberek is egy kicsit ilyenek, nem? Oly sok nehéz helyzetet túléltek már…
– Ahogy a Hargitán is lát az ember széldöntötte fákat, s látja, hogy a gyökerük milyen göcsörtös… Szegény fa elindítja a gyökerét egy irányba, de ott van egy nagy kő, hát elmegy valamerre felette, mellette, s megint belekapaszkodik a földbe. Aztán megint jön egy kő, azért ilyen göcsörtösek ezek a gyökerek. De nem az a célja, hogy megálljon az első kőnél, hanem hogy mindig menjen tovább! Sajnos kövek mindig is voltak Erdély földjében, most is vannak, és még lesznek is. Az a jó, ha az ember ezeket körbejárja, majd újra belekapaszkodik az életet adó szülőföldbe.

Kép

Kép: a Magnificat.ro Facebook-oldaláról

– Közeleg a csíksomlyói búcsú, amely évről évre ennek a kapaszkodásnak az ünnepe is, idén azonban nem lehet úgy megtartani, ahogy máskor. Hogyan élhetjük meg mégis hasonló örömmel?

– Ha jól meg tudjuk szervezni az online közvetítést, az internet rekordokat fog dönteni! Egy órában ugyanazon a honlapon, egy eseményen ilyen sok ember talán még nem is vett részt. Jó volna, ha a Tűzföldtől a kanadai erdőkig együtt tudnának imádkozni a magyarok!

Jézus azt mondta: „ha ketten-hárman összegyűltök az én nevemben, ott vagyok köztetek”. De nem mondta, hány négyzetméteren kell összegyűlnünk, hát lehet ez akár az egész föld is! Ő ott lesz köztünk, az biztos. Az emberiségnek egyébként is akkora lábnyoma kezdett már lenni, hogy szinte mindent letaposott. Ez a sok fesztivál, rendezvény, nem vagyok biztos benne, hogy Isten akarata volt. Talán tisztább, szebb lesz a világ, ha kevesebbet megyünk. S ha már megvan ez az online tér, miért ne tudnánk itt beszélgetni, találkozni?

– Azt mennyire tartja elképzelhetőnek, hogy a templomok újranyitását követően is megmaradjon az egyház ebben az online térben is? Sok magyar él olyan helyeken, ahol más módon nem tudnak magyar nyelvű szentmiséhez jutni, nekik ez biztosan nagy ajándék volna.
– Sokfelé jártam missziókban: Afrika, Ausztrália, Argentína… S találkoztam magyarokkal olyan helyeken is, ahol egyetlen magyar pap sincs, vagy csak – például Ausztráliában – kettő, ha működik. Ez azt jelenti, hogy igény van nemcsak az online szentmisékre, hanem a hittanórákra, tanúságtételekre, a közösségi életre is.

Online plébániákat, közösségeket volna érdemes szerveznünk, mert nem tud mindenhol ott lenni a pap, és bizonyos helyeken egy kis templom fenntartásának költségeiből nagyon szép online katedrálist lehetne építeni.

Úgyhogy praktikussági és más szempontból is látok ebben jövőt – mi ezután is tervezünk élő videókkal jelentkezni.

– Trianon – ugyancsak közelgő – századik évfordulóján bizonyára szintén sokan igényelnék, hogy együtt emlékezhessenek másokkal. Hogyan tehetjük ezt jelen helyzetben is méltósággal? Mit üzen nekünk 2020-ban 1920. június 4.?
– Romániában sokan latolgatták, mekkora ünnepségek lesznek majd. Hát, most elég emlékezetessé válik mindenütt a százéves évforduló… Szívből imádkozom, hogy mihamarabb elvonuljon a járvány, de nem feledhetjük, hogy a száz évvel ezelőtti döntésektől is mennyi ember, nép, ország szenved a mai napig. Olyan döntéseket kellene hát hoznunk a jövőben, amelyek nem fájnak senkinek. Büszke vagyok rá, hogy például Szászvároson létrehoztunk egy gyermekotthont, ami jó a gyerekeknek, mert nem az utcán koldulnak, jó a régi történelmi épületnek, mert értelmes célt találtunk neki, s jó a városnak, mert összeszedtük az utcáról a koldusokat. De jó a tejesgazdának is, mert lesz, ki megvegye tőle a tejet, a sajtot. Nem tudok olyan szereplőt mondani, akinek ez a döntés fájna. A politikusoknak is ilyen intézkedéseket kellene tenniük. Mert száz éve sajnos olyan döntéseket hoztak, amelyekből kinőtt egy második világháború, sok ember szenvedett, meghalt vagy épp bűnöket követett el, s elkárhozott.

A tanulság: olyan elhatározásokra kell jutnom a saját életemben is, amelyekből nincs vesztes, nincs kár. Jézus Krisztus ilyen világot álmodott, ilyen hitvilágot hirdetett. Én hiszem, hogy ma is lehet a térségben élő valamennyi ember javára dönteni!

Nem azért imádkozom tehát, hogy a múltat revideáljuk vagy sem, hanem azért, hogy a mai naptól meghozandó döntéseink mindannyiunk számára örömöt és fényt jelentsenek.

Érdemes lehet ilyenkor számvetést készíteni, kicsit kívülállóként rátekinteni a jelenlegi állapotunkra. Lássuk hát az érem két oldalát a családunk élete tükrében!

Reggelente 7 órakor magamtól ébredek, nagyjából másfél órával később, mint amikor el kellett járnom itthonról. Kortyolgatom a kávém, élvezem az aromáját. Van időm, nem kell sminkelni, ruhákat válogatni… Közben átgondolom a teendőimet. Semmi kapkodás. Délelőttönként a kisebb lányom igényli a segítségemet az online tanulás során. Hálás vagyok, amiért a serdülőim teljesen önállóak.

Na, igen, az online oktatás. Szubjektív leszek, tudom, sokaknak óriási megterhelés. Nekem elviselhető, hiszen a férjem számítógéphez értő szakember, a gyerekemnek pedig nincsenek gondjai a tananyaggal. Újszerű élmény megtapasztalni, hogyan tanul a mindennapokban. Mivel nyűglődik és mit végez el pikkpakk? Megváltoztak az elvárásaim is. Kezdünk a minimum szinthez tendálni, cserébe azonban megszaporodtak a kreatív és kinti mozgásos gyakorlataink. Veteményeskertet ültettünk, együtt figyeljük a növekvő palántákat.

Az elmúlt hónap csúcsélményei közé tartozik a nyolcéves lányommal kettesben eltöltött csajos kirándulásunk, ahová önszántából jegyzetfüzettel és kis növényhatározóval felszerelkezve indult.

Addig nem térhettünk haza, amíg 20 különböző tavaszi virágot fel nem fedeztünk a környező erdőben. Hihetetlen, mennyiféle virít! Mostantól igyekszem észrevenni a lábam előtt heverő apró csodákat.

A másik legjobb karantén-tapasztalatom, ahogy a 17 és 15 éves kamasz gyerekeim megoldják a főzést. A férjem már el sem tudja dönteni, mikor kinek a művét kóstolja, olyan profivá váltak, és mára a mosogatáson sem vesznek össze. Az online oktatás előnye, hogy nem kell egy egész napot végigülniük, és bizonyos órák hallgatása közben akár egyszerűbb ételek elkészítése is belefér.

Bár korábban igyekeztünk családi programokat szervezni, ám a nagyobb gyerekek már kevesebb időt töltöttek velünk. Sajnálom őket, amiért most nem járhatnak el a barátokkal. Viszont mi más oldalukról ismerhetjük meg őket, mivel ránk szorulnak társaság tekintetében. Hajlandóak party játékokkal szórakozni velünk, sőt, nemrég megmásztuk a közeli csúcsot.

Annyira jó fejek! Igaz, eléggé szétcsúsztak, és keveset tanulnak. Olykor pizsamában töltik a napot.

A fiam viszont önként több kilométert fut, és komplett edzéstervet dolgozott ki magának. Meg is látszik rajta, akár egy görög isten (na jó, ez anyai túlzás). A nagylányom meg felajánlotta, hogy segít szakcikkek fordításában a szakdolgozatomhoz. Egészen ügyesen megoldotta! Mikor nőttek így fel?

A minap a férjemmel átvizsgáltuk az anyagi ügyeinket. Az ő fizetése nem változott, én viszont jóval kevesebbet keresek. Meglepődve tapasztaltuk, hogy összességében nem jöttünk ki sokkal rosszabbul a home office-szal. Elképesztően sokat költünk ugyanis a munkába járáshoz kapcsolódó utazásra, vásárlásra, étkezésre. A családból ketten járnak Budapestre dolgozni, tanulni, ketten viszont épp az ellenkező irányba. Így nemcsak a tömegközlekedés, de a benzin költsége is radikálisan csökkent számunkra a karantén idején.

Persze utazni önmagában jó, és most ki tudja, meddig nem lehet majd. De amit az egyik oldalon elveszítünk, azt visszakapjuk valahol máshol.

Általában sokat dolgozunk, így jogosnak véljük az évi egy-két rekreációs időszakot, lehetőleg valahol távol. Most kevesebb a munka, de elmenni sem fogunk, így talán a nyaralás összegét az otthonunk szépítésére fordíthatjuk.

Ha képesek vagyunk rugalmasan alkalmazkodni, lelkileg is jobban átvészelhetjük a válságot, ha ragaszkodunk a kútba esett terveinkhez, akkor a krízis maga alá gyűr bennünket. Látnunk kell a veszteségeinket, de a lehetőségeinket sem érdemes szem elől tévesztenünk. Mert a krízis nemcsak a régi vége, hanem egyúttal az új kezdete.

Még a legstabilabb párkapcsolatokat is kikezdheti a kényszerű összezártság, miközben az egészségügyi és anyagi rizikók a félelmeket táplálják – a koronavírus-járvány a mentális egészségünket is jócskán próbára teszi az egészségügyi és gazdasági kihívásokon túl. Nő a belső feszültség, a szorongás, a szeretteink, az egészségünk, a megélhetésünk miatti félelemérzet. A családosoknak az egyensúlyt kell megteremteniük a magánélet, a munka és az iskola között, míg az egyedülállók a magány szorongató érzésével és az emberi kontaktusok hiányával küzdenek. Mindezekhez jön a közös bizonytalanság, hogy merre tart a világ, mikorra találhatunk kiutat ebből a merőben szokatlan állapotból. Ezeknek a szorongásoknak a feloldásában, kezelésében kíván segítséget nyújtani az NN Biztosító, a Pro Psychologia Alapítvány és az ELTE Pszichológiai Intézete által elindított új kezdeményezés.

Az Üljünk le egy szóra! arra buzdít mindenkit, hogy tegyük fel kérdéseinket, dolgozzuk fel azokat a belső feszültségeket, amelyek most a legtöbbünkben fokozottan vannak jelen.

A hasznos tanácsokat és konkrét tippeket is tartalmazó epizódokban egyebek közt szó esik majd a fokozott online jelenlét árnyoldalairól, az evészavarokról, addikciók kialakulásáról, a karanténban megváltozott szexuális életről és szokásokról, vagy éppen a stressz- és pszichiátriai kórképek kezeléséről (hipochondria, depresszió, figyelemhiányos hiperaktivitászavar). Az ELTE PPK Pszichológiai Intézetének szakemberei kitérnek a családon és párkapcsolatokon belüli feszültégcsökkentésre vagy a magányból fakadó szorongás enyhítésére is, hiszen a járványhelyzet éppen az egyéni boldogságot meghatározó legfőbb tényezőket befolyásolja legsúlyosabban: a családi viszonyokat, az egészségtudatot, valamint a baráti és párkapcsolatokat. Az NN Biztosító 2019. szeptemberében elvégzett kutatásában legalábbis ezt a hármat jelölték meg a legtöbben azon faktorok közül, amelyek a leginkább közrejátszanak abban, hogy boldognak érezzük-e magunkat.

Az online beszélgetések helye: https://www.facebook.com/events/2279131252391082/

A www.sajtoforras.hu oldalon található webshopban folyamatosan frissül és bővül a lapkínálat, a család minden tagja megtalálhatja kedvenc olvasnivalóit. Az utánvétes és a bankkártyás fizetés is megoldott, a Sprinter Futárszolgálaton keresztül történő kiszállítás pedig díjmentes. Jelenleg a minimális rendelési érték 2.000 Ft. A megrendelt lapok max. 2-3 napon belül megérkeznek az ország bármely pontjára, az átvételt érintésmentesen biztosítják. Az online hírlapboltban a sajtótermékek mellett higiéniai- és kiegészítő élelmiszer termékeket is kínálnak.