Nekem konkrétan az elmúlt hétvégémet a koronavírus helyzet miatti viták hada szőtte át. Teljesen lefárasztott, el is határoztam, hogy stratégiát váltok, és nem fogok a szenvedély hevében senkit győzködni a saját álláspontomról, mert az csak gyengíti az immunrendszeremet, amit most éppen hogy erősítenem kéne. Még mielőtt ezt megtenném, azért leírom, hogyan jutottam arra az álláspontra, hogy a jövőben igyekszem távol tartani magam a COVID-19 körüli vitáktól, és megpróbálok picit befelé figyelni, tudatosan „jelen lenni” a családomban.

Egymásnak feszülés a barátnőmmel munkaügyben

Februárban, még jóval az első koronavírusos megbetegedés bejelentése előtt elkezdtünk szervezni egy 20–25 fős kávéházi beszélgetős estet, ami március végén lett volna. Néhány nappal a 100 főnél nagyobb rendezvények betiltása előtt meg is hirdettük. Egy hétig dilemmáztunk, hogy mi is legyen, hiszen akkor még „csak” egy-két megbetegedésről szóltak a hírek. A bizonytalanság és az időnyomás miatt bennünk gyülemlő feszültség végül egy heves szóváltásban csúcsosodott ki, aztán le is fújtuk a rendezvényt. Bár szerencsére szinte azonnal sikerült elsimítanunk a kialakult „feszkót”, elhatároztam, hogy ebben a rendkívüli időszakban sokkal jobban fogok ügyelni arra, a munka kapcsán (is), hogy kordában tartsam az esetleges félelmeimet, tanácstalanságomat.

Ismerősök indulatcunamija a Facebookon

Már korábban is megfogadtam, hogy politikai vitákba a közösségi oldalakon, noha általában megvan a véleményem, nem fogok bocsátkozni, a koronavírus krízis kapcsán meg aztán pláne. Néhány napig bírtam. Borzasztóan károsnak tartom ugyanis a jelenlegi igen nehéz helyzetben a frissen avanzsált „vírusszakértők” ténykedését, főleg, ha politikai észosztással is párosul. Az olyan jellegű indulat- és hangulatkeltést, hogy pl. ez a kormány semmit nem tesz a vírus megfékezése érdekében, nagyon demagógnak tartom. Most senki nem elég okos. A körülöttünk lévő országok vezetői is csak igyekeznek a leghatékonyabb eszközökkel harcolni egy mindenki számára ismeretlen ellenséggel, de a bölcsek köve sajnos senkinek a zsebében nem lapul ott. A széthúzást, a mindent zsigerből kritizáló attitűdöt szerintem most sürgősen jegelni kellene. Szóval kommenteltem egy közeli ismerősöm számomra biztosítékot kiverő bejegyzésére, de megbántam. A helyzeten nem tudok változtatni azzal, ha én is elkezdek okoskodni, vagy fogadatlan online prókátornak állok – akkor meg mi értelme? Csak rossz érzésem lesz attól, ha még egy fronton feszültséget engedek az életembe, szóval befejeztem.

Kép

Kép: Unsplash

Az egyébként csigavérű férjem pánikoló viselkedésének lehűtése

„Budapestet holnap le fogják zárni!” – bár ennek az álhírnek a gyártóját a hatóságoknak már szerencsére sikerült nyakon csípniük, ámokfutásával sokak lelkében sikerült indokolatlan félelmet gerjesztenie. Az egyébként mindig higgadt és optimista férjemet is behúzta a csőbe, hogy több, megbízható ismerőse is egybehangzóan állította, hogy katonai ill. rendőrségi forrásból származik ez az információ. A férjem feszültsége a kialakult helyzetben egyre tapinthatóbbá kezdett válni: ingerültebb lett a gyerekkel, pedig olyan apuka, akinek fát lehet hasogatni a hátán, és komoly aggodalom kerítette hatalmába a szülei és a vállalkozása jövője miatt is. Elment késő este az egyik hipermarketbe és „televásárolta” a kocsit, mivel a fejébe vette, hogy a balatoni nyaralónkba fogunk „menekülni”, mielőtt lezárják Budapestet. Jó pár éjszakába nyúló vitatkozás és megbékélés után mostanra végre sikerült lecsillapítanom a kedélyeket, és helyreállt itthon az egyensúly. Egyelőre.

Az ebédlőasztalnál is a koronavírus volt a téma…

Szombaton anyósomékkal, vasárnap apukámékkal ebédeltünk. Gondolkodtunk, hogy lemondjuk-e, de arra jutottunk, hogy még „utoljára”, mielőtt pár hétre ténylegesen elzárkózunk az emberektől, látni szeretnénk őket. Mindenkit a napról-napra durvuló vírushelyzet foglalkoztatott, nem is tudtunk nagyon másról beszélgetni. A családban vannak cégvezetők és alkalmazottak is, hamar eljutottunk a „kinek mi a felelőssége a kialakult helyzetben?” kérdéskör boncolgatásáig. Bezárás, távmunka, rendes, fizetés nélküli vagy betegszabadság, esetleg elbocsájtás? A „mentse mindenki a saját irháját”-tól, a „vállaljon mindenki részt arányosan a veszteségekből”-ön át a „cégvezetőknek kell lemondaniuk a profitjukról és megmenteni a munkavállalókat”- ig, a skála szerintem minden lehetséges megoldását képviselte valaki, saját vérmérsékletének megfelelően az asztalnál. A végén azt éreztem, talán jobb lett volna, ha inkább mégis otthon maradunk…

Lelkileg totálisan lefárasztottak a történések. Folyamatosan követtük a fejleményeket, és ezek fényében formáltuk a saját családi stratégiánkat, ami több verzió után végül teljesen leegyszerűsödött: mi is csatlakozunk az otthon maradók egyre szélesebb táborához, izolálódunk, amennyire csak tőlünk telik. A férjem lemondta a fogorvost, én a fodrászt és a barátnőimmel tervezett szülinapi kávézást. A gyerek haját most először fogom én levágni, és a mindennapos otthoni főzőcskézésre is berendezkedtem. Tövig húzzuk a kéziféket. Csak a boltba és kirándulni leszek hajlandó a következő hetekben kimozdulni, elsősorban az idős emberek és a várandós kismamák érdekében, hogy a lehető legtovább bírja a növekvő terhelést az egészségügyi ellátórendszer. Nem, nekem sem volt egyszerű ezt a döntést meghoznom, és boldog sem vagyok tőle. Jelen pillanatban nem is tudom ezt a fajta kényszerpihenőt vakációként felfogni. Fogalmam sincs, mi vár még ránk, és a gyomrom össze szorul, amikor látom a kocsiból, hogy még mindig túl sokan vannak az utcákon, és csak reménykedem benne, hogy a többség észhez tér inkább előbb, mint utóbb!

Elég jó szülő és elég jó gyerek

A ránk szakadó elvárások tengerében, amire a járványhelyzettel kapcsolatos bizonytalanság még három lapáttal rátesz, nehéz megtalálni az arany középutat. Amikor összecsapnak a fejem felett a hullámok, szeretek Donald W. Winnicott „elég jó anya” fogalmához visszanyúlni, és emlékeztetni magam, hogy nem kell tökéletesnek lenni ahhoz, hogy lelkileg egészséges gyermekeket neveljünk fel. Érdemes azt a keskeny mezsgyét megtalálni, amikor hagyjuk a gyermeket egyedül alkotni, tapasztalni, dönteni és megküzdeni a kihívásokkal, de ott vagyunk, amikor szüksége van ránk. Feszültségek, problémák, nehézségek minden szülő-gyerek kapcsolatban előfordulnak, ettől még nem leszünk rossz szülők. Ugyanakkor fontos, hogy a nehézségek kezelésében a megoldásra koncentráljunk, és ebbe bevonjuk a gyermeket is. Sokunknak ilyen kihívás most az otthonról végzett munka és a gyerekek nevelése, akik talán nehezen értik meg, hogy az otthonlét nem szünetet jelent.

Csináljunk egy családi gyűlést!

Amikor családilag ilyen nehéz kérdések elé kerülünk, az első sokkból felocsúdva az első gondolatom az szokott lenni: „Csináljunk egy családi gyűlést!”.

Ilyenkor a férjem sejti, hogy a kontrollvesztés állapotában szeretném valamiképp megteremteni a kontrollt, ezért maximálisan támogat a kupaktanács lebonyolításában. Már nagyon sok jó tapasztalatot szereztünk a módszer kapcsán. A technikát Jane Nelsen „Pozitív fegyelmezés” című könyvéből tanultuk, és már sokszor átsegítette a családunkat olyan kihívásokon, mint a hiszti vagy a testvérkonfliktusok kezelése, esetleg a családi nyaralás során betartandó biztonságos szabályok megalkotása.

Találjuk meg a saját megoldásainkat!

A családi kupaktanácsok alapgondolata, hogy jobban együtt tudunk működni, ha mindnyájan elmondhatjuk a témával kapcsolatos érzéseinket és véleményünket, illetve részt vehetünk a tervezésben és a probléma megoldásában. Ezek a beszélgetések segítenek az együttgondolkozásban, az együttműködésben és a felelősségtudat fejlesztésében is. Érdemes a mostani kihívások kezelésében is kipróbálni a módszert.

Mindnyájan tudjuk, hogy kell egy jó napirend és kellenek szabályok, hogy hatékonyan és gördülékenyen tudjuk a napjainkat szervezni. A közösségi médiában keringenek előre megírt napirendek és családi szabályok, de ebben a témában is érdemes a saját megoldásainkat megkeresni, és nem egy külső, előírt mintát magunkra erőltetni. Az sem feltétlenül hatékony, ha a gyermek bevonása nélkül írunk elő napirendet és fogalmazzuk meg a rájuk vonatkozó szabályokat.

Alakítsuk ki együtt a szabályokat és bátran vonjuk be a gyerekeket is a közös gondolkozásba!

Hogyan is néz ki a családi gyűlés?

1. Szükségünk lesz egy elnökre, aki megnyitja a gyűlést, elkezdi a problémamegoldás folyamatát és körbeadja a „beszélő tárgyat” (az elnöki szerepet a jövőben felváltva fogjuk betölteni, a tapasztalatok szerint már a négyéves gyerekek is szuperül megoldják a feladatot). Kell egy titkár is, aki papírra veti a meghozott döntéseket. Ezen kívül szükségünk lesz még nyugodt időre és egy olyan helyszínre, ahol körbe tudunk ülni.

2. Fontos tartozék a „beszélőtárgy” is. Ez egy olyan eszköz (plüss, labda, nekünk fakanál) amit körbeadunk, és mindig az beszélhet, aki ezt a kezében tartja, így szép sorban mindenki elmondhatja a véleményét. Ezzel a kis praktikával remekül gyakoroljuk egymás meghallgatását és az önfegyelmet is.

3. A családi gyűlésnek mindig vannak napirendi pontjai, amiket a két gyűlés közötti időben együtt gyűjtünk össze, egy központi helyen (pl. hűtőszekrényen) kifüggesztett papíron („Ezt majd megbeszéljük együtt a családi gyűlésen.”). Az első kupaktanácson mondjuk el a gyerekeknek azt is, hogy miért gondoljuk fontosnak ezeknek a megbeszélésnek a bevezetését. Ha az első gyűlésünk témája a szabályrendszer kialakítása, akkor beszéljünk arról is, hogy miért fontos ez a családunknak.

4. Az elején érdemes beszélgetni a kialakult helyzetről, mert nagyban segíti a közös gondolkozást, ha érzelmileg nem vagyunk leterhelve. A koronavírussal kapcsolatos beszélgetésekben segíthet Deliága Éva cikke vagy a The National Child Traumatic Stress Network (NCTSN) által összeállított anyag.

5.

A családi gyűléseket pozitív körrel szoktuk kezdeni: minden családtag kapjon elismerést (megdicsérve egymást valamiért) vagy mondjuk el egymásnak, hogy miért vagyunk hálásak.

Két gyűlés között is külön figyelmet szentelhetünk a jócselekedeteknek és az elismerésre méltó tetteknek, emlékeztetve egymást, hogy ezért majd gratuláljunk a családi gyűlésen. Ez a módszer hosszútávon csökkenti a gyerekek közötti konfliktusok, illetve a fegyelmezés körüli nehézségek előfordulását, és pozitív légkört teremt a családunkban.

6. A probléma megbeszélésénél koncentráljunk a megoldásra! A cél egymás segítése a megoldás megtalálásban. A gyerekek nagyon kreatívak tudnak lenni, de ha nem szoktak hozzá, hogy bevonják őket a problémamegoldásba, akkor időre lesz szükségük, mire megtanulják ezt. A szabályrendszer kialakításánál például feltehetjük a kérdést: „Milyen szabályokat kell betartani, hogy mindnyájan jól érezzük magunkat itthon, és a feladatainkat is el tudjuk végezni?” Először érdemes minden javaslatot összegyűjteni, majd együtt átbeszélni őket, és a bántó vagy nem megvalósítható ötleteket kihúzni a listáról. Érdemes csoportosítani a javaslatokat, és a gyermekek számára is áttekinthető számú szabályt alkotni.

Figyeljünk arra is, hogy a szabályaink pozitívak legyenek, ne tiltások! (Pl. „Nem kiabálok, amikor anya vagy apa dolgozik!” helyett „Halkan játszom, amikor a szülőm dolgozik!”)

7. A szabályainkat (más témáknál később a megoldást vagy döntést) írjuk le, kisebb gyermekek esetén piktogramokkal rajzoljuk le. Alá is írhatjuk ezt a „szerződésünket”, ezzel is erősítve a felelősségvállalást!

8. Mondjuk el a gyerekeknek, hogy a következő kupaktanácson megbeszéljük, hogy hogyan sikerült a szabályokat betartani. Kitalálhatunk különböző jutalmakat is. Lehet például jóság-lisztet gyűjteni, amikor az előre megbeszélt szabályok betartásáért egy kanál lisztet teszünk az erre a célra kijelölt befőttesüvegbe, majd a következő családi gyűlésre sütünk belőle süteményt. Azt is beszéljük meg a következő ülésen, hogy mi segített hozzá ahhoz, hogy sikeresen betartsuk a szabályokat.

9. Ne essünk kétségbe, ha elsőre kudarcot vallunk! A hibák arra vannak, hogy tanuljunk belőlük! Nyugodtan tűzzük újra napirendre a témát és csiszoljuk még inkább magunkra a szabályrendszert vagy a napirendet! (Módosítható napirend minta)

10. A családi gyűlésen ne csak problémákat és feladatokat oldjunk meg, hanem gondoskodjunk a jó hangulatról is. Ebben segít a gyűlés elején az elismerés vagy hálakör, a végén pedig csináljunk valami jó dolgot közösen: társasjátékozzunk, közben együk meg a jóság-sütit, vagy találjunk ki bármilyen közös tevékenységet, amit mindnyájan élvezünk.

Ne feledjük: a szabályok akkor jók, ha mindenkire vonatkoznak, nem csak a gyermekekre!

További tippek családi gyűlés-témákra

Szabályalkotás: Milyen szabályokat kell betartani, hogy mindnyájan jól érezzük magunkat itthon, és a feladatainkat is el tudjuk végezni?

Konfliktuskezelés: Hogyan előzzük meg a konfliktusokat? Mit tegyünk, ha elfeledkezünk magunkról és veszekedni kezdünk? (tippek: nyugikuckó, ahova elvonulhatunk, amikor feszültek vagyunk, vagy nonverbális jel Jane Nelsentől: „ha valaki veszekedni kezd, meghúzzunk a fülcimpánkat, csendben figyelmeztetve egymást, hogy azt ígértük, nem lesz veszekedés.”

Pozitív légkört elősegítő ötletek: Alkossunk családi jelmondatot! (pl. Megoldást keresünk, nem a másikat hibáztatjuk! / Szeretjük és segítjük egymást! / Észrevesszük a jó dolgokat!) Alkossunk közös családi címert, amiben megjelennek ezek a családi jelmondatok! Beszéjük meg, hogy miért jó ehhez a családhoz tartozni! Beszéljük meg, hogy ki mit tud tenni az otthoni pozitív légkör megteremtéséért!

További fontos témák: házimunka beosztása, közös szórakozás megtervezése, családi étkezések megtervezése.

További információ a módszer kapcsán: Jane Nelsen „Pozitív fegyelmezés” c. könyve

Eta néni családi tragédiák sora után ismerte meg az egyedüllétet. Később, hosszas megfigyelés után, kiválasztott magának valakit, egyik volt tanítványát amolyan bejárónői feladatra, aki egyúttal ablak számára a világra. Ő hozza, nemcsak a megrendelt vásárfiát, hanem a falu híreit is. Eta néni életébe általa tért vissza az egyensúly. Újra hasznosnak érzi magát, és neki is van, aki segítsen. Szomszédai alig látják a rövidke utcában, engem is épp hogy kikísér, és csukja is az ajtót. Elfogadja helyzetét, nem lázad ellene, sőt, meglepően optimista és vidám. Új családja az életcélt is visszahozta mindennapjaiba. Megtanult itt élni, ahol elveszítette fiatalon a férjét, majd a lányát, és végül családja is lemondott róla.

Ismeretségünk elején sokat beszélt a múltról, de ma már inkább a jelennek él. Sőt, tervez.

Vidáman, összekacsintva hallgatjuk egymást életszakaszokról, irodalmi élményekről.

A falu alig vesz róla tudomást. Családi tragédiáit vörös posztóként emlegetik, a közösségnek ajándékozott évtizedeire senki sem emlékezik. Tanítványai is alig. Valamiért az emberbe van kódolva a felejtés. Eta néni ezzel is megbirkózik. Biztos benne, hogy nyomot hagy maga után, hiszen tanítványok nemzedékeit oktatta, alakította, formálta. Csodálkozva figyelem, hogy ő, akiről azt mesélik, hogy lánya elvesztése után perelt az Istennel, és ateistának kiáltotta ki magát, most boldogan vesz részt új családja életében, és jóleső örömmel segíti őket. A kiegyensúlyozottság ott ragyog az arcán. Boldogan mutatja virágait, örömmel kölcsönzi nekem könyveit (végre valakinek kellenek!), és ajándékozza napérlelt szőlőfürtjeit.

Szívében újra gyökeret eresztett az élni akarás virága.

Ez a cikk a Képmás magazin 2017. márciusi számában jelent meg. A Képmás magazinra előfizethet itt>>

A legtöbb tanár feltételezhetően nem úgy fogja megoldani a távtanítást, hogy élőben közvetít egy-egy videóadást az otthonából a tanórák időpontjához igazodva. Rengeteg lehetőség van arra, hogy előre rögzítsük a videó- és hanganyagot, majd azt egy felhőben eljuttathatjuk a diákoknak. Ez azért is célszerű, mert ahol több testvérre egy gép jut, ott be kell osztani a tanulóidőt.

A tanár felvehet előre podcasteket (hanganyagot) a telefonjával (Voice Recorder alkalmazás), képanyagot, videóvá alakíthatja diavetítését, és az órai magyarázatot ez valamelyest pótolhatja. Nem szerencsés 5–15 percnél többet rögzíteni, mert egy tanórán sem az előadás a lényeg, hanem a diák saját tanulási folyamatának segítése.

Mivel a gyerekek készségeinek és képességeinek fejlesztése áll a középpontban, ezért még a tanári magyarázatnál is fontosabbak a feladatok és a motivációs segédanyagok, amitől a gyerek élvezi is, amit csinál.

Rengetek lehetőség van arra, hogy a tanulni- és olvasnivalót kvízzel ellenőrizzék a tanárok (Quizizz, Kahoot, Redmenta), és ez játékosabbá, változatosabbá, könnyebben értékelhetővé teszi a munkát, mint a végeláthatatlan e-mailezés. De ezen felül bárki könnyen használhat YouTube-videókat, egyéb podcasteket vagy mémeket. Szülőként legyünk toleránsak, ha gyerekünk azt mondja, a tanár vette rá mémkészítésre vagy egy trailer megtekintésére.

Az egésznek a kulcsa a tananyag változatossága. Nincs egyedül üdvözítő módszer és felület. Érdemes mindig meglepnünk a diákokat: hetente-kéthetente egyszer online élő adást biztosíthatunk nekik, akkor feltehetik a kérdéseiket (legalkalmasabb erre a Discord vagy a Zoom). Vagy ha unalmas a tesztszerű űrlap, amit küldünk nekik, akkor adjunk fel kreatív feladatot, amelyben valamilyen problémát kell megoldaniuk. Például szórakoztató számukra, ha mémesíthetik a töriórát, és ilyen formában mutathatják be pl. a szabadságharc legfontosabb eseményeit! A mém könnyen elkészíthető, és nagyon sokat elárul arról, milyen mélységben ismeri a diák az adott problémát.

Hová fordulhat segítségért, akire ránehezedik az tanórán kívüli munkarend terhe? Alakult egy kiváló csoport a Facebookon Online otthonoktatás címmel, ahol számtalan ötletet kapunk az induláshoz. A leghasznosabb azonban, ha egy tapasztalt kollégát kérünk meg egy egynapos baráti továbbképzésre. Például ezen a linken egy digitális oktatásból szakdolgozó tanárjelölt gyűjtötte össze a legfontosabb online segédleteket.

Tegyük fel, hogy most én vagyok ez a valamennyire tapasztalt kolléga! De hozzá kell tennem, hogy nálam vannak nagyobb guruk is a tantestületünkben, én is sokat fogok tőlük tanulni a napokban.

Nekem a jól bevált felület a Google Classroom (Tanterem/Osztályterem), ezt ajánlom mindenkinek, hiszen ingyenes (és korlátlan, amennyiben az intézmény kéri), könnyen kezelhető, magyar nyelvű. Mivel ezt az alkalmazást erre találták ki, ezért az órai anyag (szöveg, kép, hang) megosztásán kívül feladatokat adhatunk, dolgozatokat is írathatunk a diákokkal. Be lehet állítani, mikor kerüljön ki egy anyag, és meddig legyen elérhető egy teszt. Az egyes feladatokhoz tudunk képet, videót, hangot társítani, így a megoldás nem csak olvasásból és gépelésből fog állni. A Classroom igény szerint ki is értékeli az eredményeket. Tehát még az értékelésről sem kell lemondania a tanárnak.

A szinte mindenki által használt Kréta is alkalmas a tananyagmegosztásra, és várhatóan a napokban még alaposabban kiépítik az ehhez szükséges stabil infrastruktúrát. A legtöbb intézmény kényszerűen ehhez a felülethez fog nyúlni.

A szülőknek ilyen esetben azt kellene ellenőrizniük, hogy a gyerekük rendszeresen látogatja-e az iskola/tanár által megadott felületet, és megfelelően használja-e.

Az sem ördögtől való, ha megkéri a tanárt, őt is hívja meg a kurzusra. Így láthatja, hogyan folyik a távoktatás, erősödhet a bizalom tanár és szülő között.

Mint sok kollégámnak, nekem is rengeteg anyagom van PowerPoint-prezentációban, hiszen óravázlataimat és feladataimat egy éve szabadon hozzáférhetővé teszem ilyen formátumban a Classroomban. A PowerPoint-prezentációkat most könnyen videóvá alakíthatjuk, és a tanári magyarázat mellé rögtön odakerülnek a legfontosabb fogalmak, összefüggések – mintha a táblára írnánk filccel, miközben vázoljuk az összefüggéseket. Ez a videó segít ebben. Ez egy hatékony módja lehet annak, hogy meglévő anyagainkat felturbózzuk a helyzetnek megfelelően.

Azt sem szabad elfelednünk, hogy ez a helyzet tovább növeli az egyenlőtlenségeket. Mi lesz azzal, akinél nincs eszköz a távoktatáshoz?

Ebben a helyzetben nem szerencsés átmenni a szomszéd kisfiúhoz (a fertőzésveszély miatt). Nekik kellene most közösségi összefogással megfelelő tanulási környezetet teremteni!

Sokan kérdezik azt is, mi motiválja majd a diákot, hogy ne csak netes buliként fogja fel ezt a kényszerhelyzetet. Úgy hiszem, maga a helyzet a motiváció. Végre oda került az oktatás a 21. század elején, ahová a diákok szerint való: a digitális térbe. Egy kis szülői és tanári ráhatással talán el lehet érni, hogy ez a flow minél tovább kitartson.

A Képmás magyar magazin és vállalkozás, nincs mögötte nagy, külföldi médiabirodalom. Csupa családos, értékes és jó ember, akiknek nem csak munkahelye, szívügye is a Képmás.

Kérjük, támogassa a munkánkat, hogy továbbra is otthonába vihessük az értéket, a pillanatnyilag zárva lévő ajtók mögé, és továbbra is segíthessünk mindennapi küzdelmekben erőt adó, jó példákat bemutató cikkekkel, inspiráló interjúkkal és történetekkel.

Az online tartalmak előállítására, a kepmas.hu online magazin és a hozzá kapcsolódó Facebook-oldalunk és csoportjaink fenntartására kiemelt figyelmet fordítunk a következő időszakban, mert arra is fel szeretnénk készülni, ha a jövőben akadályokba ütközne a nyomtatott lap terjesztése.

Kérjük, ha teheti, támogassa munkánkat itt>> A legkisebb összeg is hozzájárul a Képmás fenntartásához.

Köszönettel,

a Képmás magazin szerkesztősége

Mire van szüksége szabadulónak?

A MEREPS-projekt („Mediation and Restorative Justice in Prison Settings”, azaz a „Mediáció és helyreállító igazságszolgáltatás a büntetés-végrehajtásban”) keretében végzett kutatásból kiderült, hogy a megkérdezettek szerint fontos a biztos munkahely és anyagi háttér, az egészség, a nyugodt családi légkör, illetve kellenek olyan kapcsolatok, amelyek előnyére válnak a szabadulónak. Mivel a szomszédok, rokonok, ismerősök előtt általában nem titok, hogy az elkövető börtönben ült, a fogvatartott magán viseli a börtönbüntetés stigmáját a szabadulása után is.

A megoldás egyik lehetséges kulcsa a családi beszélgetés (döntéshozó csoportkonferencia, azaz CsDCs), amit a projekt keretében a börtönpártfogás, illetve az utógondozás során alkalmaztak.

Róbert 40 éves, 16 éve tölti büntetését emberölés, közveszélyokozás, garázdaság és lopás bűntettéért, négy év múlva szabadul. Büntetésmegszakítást kért, hogy felújításokat végezhessen a leromlott állapotú családi otthonon, amelyben a felesége és a gyermekei élnek. A rendőrség illetve a pártfogó felügyelő is pozitív véleménye mellett ehhez szükséges volt, hogy részletesen kidolgozzák az öt nap forgatókönyvét: a felek elvárásait, félelmeit, az igénybe vehető erőforrásokat és a lehetséges konfliktusokat.

János emberölés miatt töltötte büntetését. Részt vett a Zákeus-programban, és megértette a bűncselekményéből származó károk jóvátételének fontosságát. A börtönben töltött évek alatt nem szakadt meg teljesen a családjával a kapcsolata: látogatták és csomagot küldtek neki. Parancsnokai szerették volna támogatni János pozitív viselkedésváltozását, ehhez tisztázni kellett azokat a körülményeket, amelyek a szabadulást követően veszélyesek lehetnek számára. Segíteni akartak a családnak is, hogy közösen megtervezhessék a jövőt. Ehhez feltérképezték az erőforrásokat, amelyekre szabadulása után támaszkodhat, illetve egy közös tervet dolgoztak ki a beilleszkedésre és a bűncselekménnyel okozott sérelmek jóvátételére.

Az ún. resztoratív szemléletmód a szabályszegést az elkövető és a közösség közötti konfliktusként értelmezi, ezért azt tűzi ki célul, hogy a közösségen belül felborult egyensúly és harmónia helyreálljon.

Megoldáskeresés a család és a közösség erejével

Negrea Vidia tréner a hazai börtönökben is használja a CsDCs módszerét, azaz megszervezi a családi döntéshozó csoportkonferenciát. A konferencia előkészítésébe és lebonyolításába is bevonják a fogvatartottat, a családokat és a közösséghez tartozókat, annak érdekében, hogy a saját erőforrásaik felhasználásával érhessék el a kitűzött célokat. Feltárják, hogy mi az elítélt elképzelése a jövőjével kapcsolatban, kik a konfliktusos és támogató személyek a környezetében. A megoldáskereső konferenciára a pártatlan facilitátoron és a fogvatartotton kívül meghívják a családot és a hozzátartozókat, a tágabb közösség érintettjeit (pl. szomszédok, önkormányzat képviselője) és a szakembereket (pl. pártfogó felügyelő, családsegítő, nevelő), akikkel előzetesen külön-külön beszélgetnek.

Kép

Kép: Profimedia - Red Dot

A szakemberek jelenléte azért is fontos, mert támpontot és információt tudnak adni a hosszú éve börtönben élő fogvatartottnak arról, hogy a tervei mennyire rugaszkodnak el a valóságtól, mik a reális kivitelezés lehetőségei – hiszen a megvalósíthatatlan terv a bűnismétlés előszobája lehet. Ezután a szakemberek elhagyják a szobát, és a család időt kap arra, hogy külső befolyástól mentesen elkészítsék a cselekvési tervüket, konkrét feladatokat, határidőket és felelősöket is megjelölve. A tervet a család ismerteti a többi résztvevővel, és ha mindenki elfogadja, alá is írják azt. A megvalósulást nyomon követik, és akadály esetén újabb konferencián módosítsák a tervet.

A CsDCs valamennyi résztvevő hozzáállásán, szemléletmódján változtat.

Negrea Vidia szerint elindul a kommunikáció a gyakran már felbomló családi kapcsolatokban, amelyek így támogató kötelékké alakulhatnak. Mivel nem mások döntenek a család helyett, hanem a saját vállalásaik szerepelnek a tervben, ezért motiváltabbak a megvalósításra is. Emellett a családtagok támogató légkörben találkoznak a segítő szakemberekkel, ami segít a bizalomteli segítői kapcsolat megalapozásában. A segítő szakemberek között is valódi párbeszéd alakul ki, az együttműködésük erősödik. A pártfogó felügyelők számára a CsDCs még akkor is hatalmas segítség, ha nem készül el vagy meghiúsul a családi terv, mert a folyamat során jobban megismerhetik az elítélt családjának szerkezetét és dinamikáját, illetve rálátnak azokra a családi és barátai kapcsolatokra, amik erőforrások lehetnek az esetkezelés során.

A szakemberek szerint a módszer főként azoknál a családoknál működik, ahol a kapcsolat az elítélt és a család között még nem esett túlzottan szét, és nem hárítják a problémákat.

Vissza a társadalomba

Róbert esetében például a parancsnok a konferencia eredményeképpen jóváhagyta a büntetésmegszakítást. A család és Róbert megbeszélték, hogy a hét mely napjait hol, milyen tevékenységgel tölti. Vállalták, hogy dokumentálják a házon végzett munkát, és mindenki leírja az együtt töltött idővel kapcsolatos gondolatait és érzéseit Róbertnek. A büntetésmegszakítás alatt a férfi valóban elvégezte a szükséges munkát, utána visszatért a börtönbe. Nevelője szerint pozitívan változott a viselkedése: elkezdte kifejezni az érzéseit és terveket szőni a jövőre vonatkozóan.

János esetében a család kidolgozta tervét, konkrét tennivalókkal, határidőkkel és felelősökkel (lakhatás, munka, adósság rendezése, keresztény életvitel, kapcsolatok és jóvátétel). Mivel János szerette volna jóvátenni az általa okozott sérelmeket a család és a közösség felé, majd, ha lehetséges, az áldozat rokonai irányába is, ezért újabb megbeszélések váltak szükségessé. Abban is megegyeztek, hogy ha János megszegi a megegyezést, számolnia kell a következményekkel, vagyis visszakerülhet a börtönbe és elveszítheti a családja támogatását. A szabadulást követően János folytatta a keresztény életvitelt, az imaházban zenéléssel járult hozzá a közösségi alkalmakhoz, elkezdett az önkormányzatnál dolgozni. A családjával albérletbe költözött, a gyerekek örültek apjuk jelenlétének, a fiánál tapasztalt magatartásproblémák megszűntek.

A facilitátor szerint János esete bizonyítja, „hogy a tágabb rokonság és a közösség tagjai hihetetlen mennyiségű segítséget képesek felajánlani, mint például azonnali munkalehetőség, kisebb anyagi segítség, jogi vagy életvezetési tanácsadás”. Érdemes tehát a családot és a közösség tagjait is bevonni a döntéshozatalba, mert nagy segítséget jelenthetnek az elítélt számára.

Ez a cikk a Képmás magazin 2019. szeptemberi számában jelent meg. A Képmás magazinra előfizethet itt>>

A WC-papír olyan kényelmi termék, amit hajlamosak vagyunk egyértelműnek gondolni–pedig egyáltalán nem az! Például, ha Senecára rájött a szükség az időszámításunk előtti 70-es években, kiment egy nyilvános latrinához, elvégezte azt, amiért odament, majd fogott egy botra erősített szivacsot, megtörölte magát, használat után folyóvízben leöblítette, és ha igazi illemtudó római polgár volt, akkor utána a szivacsot egy vödör ecetbe is beáztatta a következő használó számára. Ahol nem volt szivacs, egy éleknél tompára csiszolt cserépdarabkával, az ún. pessoival oldották meg a problémát. Az amerikai gyarmatosítás után sok helyen kukoricacsutkát használtak ugyanerre a célra, ezzel szemben Kínában már a második századtól különböző toalettpapírféleségekkel tisztálkodtak a mellékhelyiségben. A ma használatos toalettpapír elődje csak valamikor az 1800-as évek közepén jelent meg.

Mi több, mai napig vannak olyan kultúrák, ahol a WC-papír használat nem terjedt el teljesen, Indiában például sokan még mindig a bal kezüket, és egy vödör vizet használnak a kisebb-nagyobb dolgok elvégzése után.

Mi viszont nagyon is szeretjük a WC-papírt!

A fejlettebb országokban viszont olyannyira nélkülözhetetlennek tartjuk a toalettpapírt, hogy sokan őrült mennyiségben halmozzák fel válsághelyzet esetére, mi több, akár vérre menő küzdelmet is folytatnak érte! Az új típusú koronavírus megjelenése óta sorra jelennek meg a hírek azokról, akik a polcon heverő utolsó megapackért acsarkodnak. Hongkongban februárban indult a felvásárlási láz, egy fegyveres banda 600(!) guriga WC-papírt lopott el egy boltból, ugyanabban a hónapban Tokióban a termékeket már a beérkezést követő első pillanatokban elkapkodták a polcról, márciusban pedig Ausztráliában fajultak odáig a dolgok, hogy a rendőrségnek kellett közbeavatkoznia. Az ausztrál esetet videóra is vették, melyben az látszik, hogy két, magából teljesen kifordult nő verekszik, egymás kezéből tépik ki a WC-papírt, miközben azt sikoltozzák, hogy „Szállj le rólam!” és „Csak egy csomaggal adj!”. A „hölgy” azonban dühösen betette a saját bevásárlókocsijába a csomagot, amiben egyébként hegyekben állt a WC-papír.

Mindeközben Japánon is végig söpört a „WC-papír-pánik” bár ők szerencsére nem „gyilkolják” egymást a boltban érte, inkább ellopják a tekercseket a nyilvános illemhelyekről. Egy bolti eladó, Mink Itachibe megelégelte, hogy emiatt sosincs toalettpapír a mosdókban, ezért egyik nap a gurigák mellé kitett egy szemet ábrázoló képet, azzal a szöveggel, hogy aki ellopja a papírt, azt levadássza és felfalja egy éhes szörny. A japán társadalomban sokan babonásak, félnek a rontásoktól, így nem csoda, hogy Itachibe, bár eredetileg csak viccnek szánta a dolgot, egy idő után arra lett figyelmes, hogy a WC-papírok valóban a helyükön maradnak.

Kanadától Tokióig sajnos mindenhol előfordul, hogy egyesek odáig süllyednek, hogy akár verbális vagy fizikai erőszakot is alkalmaznak annak érdekében, hogy minél több termékhez hozzájussanak.

Egyes szakértők szerint ez a közösségi médiában keltett pánikhullámnak is köszönhető, más tudósok pedig úgy vélik, hogy egyszerű védekező mechanizmusról van szó, mert a készlethalmozás egy természetes pánikreakció azokban a helyzetekben, amelyekben úgy érezzük, hogy elveszítettük a kontrollt. „Az emberek olvassák a közösségi médiában, hogy Vancouverben kifogytak a boltok a WC-papírból, erre a környező települések lakói pánikba esnek, és felhalmozásba kezdenek, mert attól félnek, hogyha nincs elég nagy készletük, akkor a családjuk egy napon hiányt fog szenvedni” – nyilatkozta egy kanadai lapnak Eric Li professzor, aki évek óta kutatja a társadalom vásárlási szokásait vészhelyzetekben.

Járvány van. Nagyot fordult a világ, emberek betegednek meg, válnak egyik napról a másikra munkanélkülivé, a gazdasági károkat pedig még megbecsülni sem lehet, hiszen a lakosság biztonsága most a legfontosabb.

Ilyen helyzetben nem számít „krízisnek”, ha átmenetileg elfogy a WC-papír a polcokról.

Egyrészt, mert az emberiség túlélt akkor is, amikor még hírből sem ismerték a toalettpapírt, másrészt mert biztos, hogy nem plusz nyolc guriga illatos, négyrétegű, pihe-puha toalett-papírra, hanem a józan eszünk, a higgadtságunk és az emberi méltóságunk megőrzésére van most szükség.

Ez számomra azt jelenti, hogy minden, ami a múltból visszahozható és felhasználható, az pont ahhoz kell, hogy a jövőre is készülni tudjunk, illetve hogy megfeleljünk azoknak az elvárásoknak, amelyeket a jövő támaszt velünk szemben. Bizony egy nagyon fontos dolgot ki kell mondani a múlt és a jövő relációjában: ami már kipróbált, javított és időközben bevált, az valószínű, hogy sokáig velünk maradhat még. Ami rossz volt, zsákutca, téves próbálkozás, azt talán mostanra már el is hagytuk. Ami viszont új, modern, forradalmi és leginkább még előttünk áll, az biztos, hogy még kipróbálásra vár, ezért érthető, hogy ezt körülveszi némi bizonytalanság sokak részéről.

A magyar oktatási rendszerről könnyen lehetne egy olyat képet festeni, amely alapján a múltba révedőnek tűnik. Frontális oktatás, nehéz, vaskos tankönyvek, iskolatáskák, kréta, pad, tábla, memoriterek, évszámok, szabályok, regulák, elvárások és előírások.

Poroszos, mondják rá azok, akik ezt a kifejezést ugyanolyan szitokszónak tekintik, mint azt, hogy rendpárti, vagy éppen azt, hogy középosztály.

Ugyanakkor senki nem meri kimondani, hogy még ez a poroszos oktatási közeg sem elég jelen pillanatban ahhoz, hogy a társadalom alsóbb rétegeiből (leginkább a cigány közösségekből) érkező gyerekek számára az iskola valóban kapu legyen a tudás megszerzéséhez, majd pedig ahhoz, hogy értékes tagjai legyenek a társadalomnak.

Az elmúlt 30 év folyamatosan bontotta meg az oktatási rendszer alapvető kereteit. Azok, akik lelkesen tapsolnak azért, mert az alternatív oktatási módszertanok majd a nehezebben tanuló és magatartásgondokkal küzdő gyerekeknek is jövőképet adhatnak, addig pont ők azok, akik kőkeményen számon kérik a kormánytól, hogy miért teljesítenek gyengén a gyerekek, főleg a hátrányos helyzetűek és a cigányok.

Hát kérem, itt megint ki kell mondani egy fontos dolgot: ahol nincsenek elvárások (vagy nem engedjük, hogy elvárások legyenek), ott nem is lesznek jó teljesítmények.

Ugyanakkor ez utóbbit számon kérni, miután ágáltak az elvárásokat megteremteni képes feltételrendszer ellen (illetve mindent elkövettek, hogy lebontsák azt), az igenis kétszínű magatartás.

Az, hogy ma Magyarországon a cigánygyerekek gyengén teljesítenek, a legkevésbé a NAT és az oktatási keretrendszer hibája. Világos és egyértelmű feltételek mellett várja el nemcsak az állam, de a társadalom egésze is, hogy az iskolát arra használja a lehető legtöbb gyermek, amire azt néhány ezer éve létrehozták.

Az, hogy az ott megszerezhető tudás mennyire korszerű, mennyire versenyképes, az sajnos megint csak azon múlik, hogy ki mennyit tud felhasználni belőle.

És itt megint egy fontos dolgot szeretnék leszögezni: az oktatási rendszer lényege véleményem szerint leginkább az, hogy egyértelművé tegye, hogyan is áll egymással viszonyban számos tudomány örökérvényűnek látszó törvénye, hogyan is kellene a megszerezhető tudásra felépített társadalmat mind nemzeti, mind globális szinten értelmezni, és hogyan kellene majd ahhoz felnőtt fejjel csatlakozni. Erre való az iskola, erre való az oktatás egésze. Ebben a folyamatban pedig fontos, hogy a tényalapú tudás mellett természetesen megjelenjen az ember, az individuum maga is, amelynek lehet szépérzéke, kritikus gondolkodása, tehetsége, saját egyénisége, céljai, motivációi – azaz egyénisége.

Ugyanakkor az egyéniség semmit sem ér örökérvényűnek tekinthető tanok és több ezer éves normák tiszteletben tartása nélkül. Azok többsége, akik az új NAT szellemiségét támadják, leginkább az utóbbiaktól ódzkodnak, miközben pedig pont hogy ezeknek a megtartása lenne az elsődleges és legfontosabb gondolat.

A tanár és az iskola tisztelete nem múlhat azon, hogy jó fej-e a tanár, ért-e a gyerekek nyelvén, izgalmasan tart-e meg egy órát, vagy sem. A legunalmasabb, a legszigorúbb vagy éppen a leggyűlöltebb tanárnak is alapvetően jár a tisztelet, mert ő az a szereplő, aki a tudást átadhatja. Nyilván lehet azon sokat vitatkozni, hogy ezt hogyan tehetné jól vagy jobban, de elsőként annak kell megkérdőjelezhetetlennek lennie, hogy az iskola minden elemével együtt a legjobb dolog, ami kell egy nemzet, egy társadalom fejlődéséhez.

Az iskola, a tanulás lehetősége maga az az érdem, vívmány, amit becsülni, tisztelni kell. Gyerekek milliói nem tanulhatnak ma számos helyen a világban.

Vagy ha igen, döbbenetes áldozatokat hozva érte, vagy akár úgy is, hogy az életüket kockáztatják közben. Nekik biztos, hogy nem lenne gondjuk az új NAT szellemiségével, nekik jó lenne a nehéz, vaskos tankönyv is, a krétapor, a vizes szivacs, a memoriter, a dögunalmas vagy éppen undok és kedvetlen tanár. Elsőként ezt kellene megérteni, ennek kellene kiindulópontnak lennie ahhoz, hogy valahogyan kezeljük és megbecsüljük a tanulás lehetőségét.

A cigánygyerekek jelentik ma Magyarország jövőjét.

Ezért a tudásukat következetes, rendpárti és szilárd tudást kínáló alapokra kell felépíteni. Ezt a folyamatot lehet, hogy könnyebb lenne alternatív módszerekkel, liberálisabb oktatáspolitikával teljesíteni. De az a tudás nagyon kevés lesz a saját jövőjük érdekében. És ha az ő tudásuk nem lesz elég a jövőhöz, akkor az nem lesz elég a nemzet egészének a jövőjéhez sem.

1. rész: Attila, Buda, Csaba