Az adás meghallgatásához kattintson a lejátszóra:

A Túlélők podcast a Képmás magazin műsora. Tóth-Fazekas Andrea műsorvezető negatív fordulatok túlélőivel beszélget, akik tragédiájuk által erősödtek meg. Gyakran bosszankodunk azon, hogy az élet nem mindig felfelé ívelő változás. Ezért is fontos olyanokkal találkozni, akiknek egy- egy válsághelyzetben is megtalálták a lehetőségeket. Az egyes epizódok meghallgathatók ill. visszahallgathatók a Túlélők podcast Facebook-oldalán, a Képmás Podcast rovatában, a YouTube, a Spotify és a Soundcloud csatornáinkon és a legnépszerűbb podcast-applikációkban.

Minden egyben

A nagytakarításnak része a nagymosás, az abroszok, függönyök mosásához pedig sok mosóport használunk el. Ezek többsége mosószódát tartalmaz tisztítószerként, azt egészítik ki egyéb vegyszerekkel – a környezetre pedig ezek az egyéb vegyszerek jelentik az igazi terhelést.

A mosószóda, ami nem más, mint nátrium-karbonát, önmagában is kapható, hatékony és abszolút környezetbarát: gyártása során nem keletkezik a környezetre ártalmas melléktermék, használat után pedig lebomlik.

Világos vagy fehér anyagoknál alkalmazható önmagában is, színes és sötét daraboknál viszont jobb mosódió, mosószappan vagy hagyományos mosópor mellé adagolni. Ha két rész mosószóda kerül egy rész mosószappan mellé, nincs komolyabb fakító hatása – viszont gyapjúhoz és selyemhez nem tanácsos használni.

Zöld zsíroldó

Mivel a mosószóda viszonylag erős lúg, kiváló zsíroldó lehet takarításhoz és mosogatáshoz, lehet akár a hideg zsíroldó környezetbarát alternatívája is. Tisztítható vele a tűzhely, a mikró, a fürdőben a csempe és a kerámia felületek. Ehhez egy evőkanálnyi mosószódát kell feloldani fél liter meleg vízben, majd azt szórófejes flakon segítségével a felületekre fújni, aztán pár percet állni hagyni. Ha súrolásra is szükség van, szórható rá, vagy vizezés előtt bele szódabikarbóna is. A két por keveréke száraz súrolóporként működik, nedves szivaccsal jól eldolgozható. Az alumínium felületeket korrodálhatja, így azokon nem szabad állni hagyni. A vízben oldott mosószóda zsíros ablakok tisztítására is használható. Ilyenkor szintén kézi szóróból lehet kipermetezni, majd az ecetes tisztítás előtt meleg vizes ronggyal áttörölni. 

Klórgáz nélkül

A legtöbb háztartási fertőtlenítőszer nátrium-hipokloritot tartalmaz, amiből más vegyszerekkel érintkezve klórgáz fejlődhet. Ez az anyag a szemet már kis mennyiségben irritálja, nagyobb mennyiségben a tüdőt is károsíthatja. Más komponenseik is lehetnek egészségre ártalmasak, ráadásul a legtöbb esetben nincs is szükség ilyen szerek alkalmazására. Rendszerint megfelel helyettük az egyszerű ecet és a citrom, de jó lehet a teafa illóolaja is, amelyből pár csepp elég a meleg felmosóvízbe, és akár a vécébe is.

A lefolyó tisztításához sem kellenek maró anyagok, az ecettel kevert szódabikarbóna segít megelőzni a dugulást.

Kevesebb foszfáttal

A tisztítószerekben, mosószerekben lévő vízlágyítók segítenek megelőzni a vízkőlerakódásokat, amelyek amúgy szürke foltokként jelennének meg a textileken, és megakadályozzák, hogy a mosógép elvízkövesedjen. Vízlágyításra a legtöbbször foszfátot használnak, ami a természetes vizekbe kerülve növeli a tápanyagkínálatot, algásodásához vezet. Ez az állandóan cserélődő folyóvizeknél kevésbé okoz gondot, de a tavaknál komoly problémákhoz vezet – régebben a Balaton is amiatt algásodott el, mert a környékbeli települések vizét közvetlenül a tóba engedték. Ma már ezt nem teszik, de a szennyvíztisztító telepeknek a foszforvegyületek eltávolítása komoly feladatot ad, némi foszfát pedig a legjobb technika mellett is visszamarad. Bár ez töredéke a korábbi mennyiségnek, a vízi élővilágot ez is károsítja. A mosószerek foszfáttartalmát szabvány korlátozza, amely szerint környezetbarátnak azok a termékek nevezhetőek, amelyeknek maximum 7 százaléka foszfát. Környezetkímélőnek maximum 15 százalékos foszfáttartalom mellett mondhatók a mosószerek.

Kép

Kép: Unsplash

Mosógéptisztítás

Aki környezetbarát módon akar mosni, annak érdemes olyan mosószert venni, amiben kevés foszfát van, de ezt az anyagot a zeolit helyettesítheti, több termékbe ilyen anyag is kerül. Ha figyelünk rá, a mosógép fűtőszála akkor sem megy tönkre, ha mosáshoz kizárólag mosószódát használunk, foszfátos szereket egyáltalán nem. Ilyenkor arra van szükség, hogy a gépet évente egyszer ecettel kezeljük – az ecetsav azért hasznos, mert mérhető környezeti kárt semmiképpen nem okoz. Alkalmazáskor nem kell mást tenni, mint a gépbe önteni 2 liter 20 százalékos ecetet, majd elindítani egy 60 fokos mosást. A programot még az első öblítés előtt le kell állítani, majd úgy hagyni egy napot, hogy az ecetes víz jobban tudjon dolgozni. A gép a másnapi újraindításkor ismét felmelegíti a vizet, és befejezi a programot.

Fehér ruha, fehér csempe

Sok tisztítószer és mosószer tartalmaz optikai fehérítőket, amelyek olyan szerves vegyületek, amelyek a színezékekhez hasonlóan megkötődnek a textileken. Ezek elnyelik az UV-sugárzást, kék fényt bocsátanak ki, kioltva ezzel a fehér anyagok sárgás árnyalatát. Viszont miközben a textil fehérnek látszik, valójában nem tiszta. Fehérítésre érdemesebb nátrium-perkarbonátot használni, ami úgynevezett oxidatív fehérítőszer. Ez az anyag oxidálja például a kávé, a tea és a gyümölcslé okozta foltokat, terítők is jól fehéríthetők vele. 
Fehérítőhatása 50–60 fokon érvényesül leginkább, ilyenkor szabadul föl belőle legjobban a szennyeződéseket roncsoló, fertőtlenítő hatású oxigén. Használható penész ellen is, ilyenkor vízzel kell elegyíteni, majd bepermetezni vele a penészes felületet. Jó fugatisztításhoz is, aminél fél liter meleg vízhez kell adni 2–3 kiskanálnyit belőle, majd ezzel az eleggyel bekenni a fugát, és annak környékét. Hagyni kell hatni pár percig, majd először sima vizes, később ecetes vagy citromsavas vízzel kell áttörölni.

Ez a cikk eredetileg a Képmás magazin 2020. áprilisi számában jelent meg. A Képmás magazinra előfizethet itt>>

Sok olyan embert ismerek, aki nem templomlátogató, és időnként gunyorosan, kihívóan beszél a hitről, a kereszténységről. De előfordul, hogy némelyikük egy-egy őszinte pillanatában azt is megvallja, hogy bizony vannak élethelyzetek, amikor valósággal bemenekül az istenházába. Mert az életünkre rátelepedő világ zaja közepette, sok fájdalmas élményt, emléket, kihívást hurcolva jólesik, ha megszépülhet a lelkünk. Erre pedig a legmegfelelőbb hely a templom. A szakrális tér és benne az a csend, amelyben néhány perc erejéig számot vethetünk, fölfelé tekinthetünk, és egyszer csak feltörhet belőlünk az addig elnémított ima szava is. Ebben a templomi áhítatban egyszerre megtapasztaljuk az Odafentivel való közösséget, amiről a Cseh Tamás által Ady Bandinak becézett, de költőfejedelemnek elismert alkotó így beszél: „Csöndesen és váratlanul / Átölelt az Isten.” És ez a csöndes, váratlan ölelés, ez a hitélmény megszépít. Nem csupán bensőleg, de az arcon is ott fénylik, ott tükröződik az Istennel találkozás szentséges öröme, az ő kibeszélhetetlen dicsősége.

Tudnánk-e tagadni, hogy mennyire nagy szükségünk van mostanság ezekre a különleges, lélekszépítő, életegyensúlyozó élményekre és tapasztalatokra? Amikor annyi minden feszíti az életünket, és olyan sokféle irányba.

Amikor a kilencvenes évek elején először jártam Magyarországon, furcsák voltak a kifejezéstelen, leginkább a zombifilmekhez hasonlítható, érzelmek nélküli arcok a tömegközlekedésben, az utcákon és a boltokban. Ez a jelenség számomra addig ismeretlen volt. Sokszor azon mulattam a metrón, hogy lám, én vagyok itt az egyetlen ember, aki mosolyogni mer / tud / akar. Persze ez vírusként azóta a teljes Kárpát-medencébe eljutott. Sőt, már a falvak lakóinak arcán is otthonos, nem kell messze mennünk a kifejezéstelen tekintetekért. Életünk valóságával olyan szépen találkozik mindaz, amire Pál apostol már kétezer éve emlékeztet: hogy a hit valami olyan örömet szabadít fel bennünk, ami megtelepszik az arcon is; megszépít, így szavak nélkül is tanúságtevője leszel annak, aki remegéseid, szorongásaid és félelmeid közepette kitartóan tanít örülni.

A közhiedelemmel ellentétben nem három hónapból áll a tanítók nyári szünete. A gyerekeké sem! Szabadságom egy részére a régi tanév, másik szeletkéjére a következő pályázik. Tehát jól be kell osztanom azt, ami jut.

Júliusra nem tervezek iskolai munkát. Végre szabadnak érzem magam, és rendet tehetek saját (tengernyi) holmim közt. Apa ezt örömmel fogadja, átvállalja még az ebéd elkészítését is!

Ne takaríts, oh, tanító, ha nem akarsz sírni! A rendrakás ugyanis szomorkodássá alakul… Nem óhajtom ebben a frissen kialakult „szamárfészekben” tölteni az életem, ezért szorgalmasan selejtezek, de a fel-felbukkanó emlékek lelassítanak és megríkatnak. Olyannak érzem magam, mint a cseresznyefa, amelynek éppen a gyümölcsérés előtt tördelték le az ágait.

Négy évvel ezelőtt kaptam egy nagyszerű osztályt. Az utolsó félév koronázta volna meg munkámat. Ezt a korona szót is ellopta a vírus, és ellopott szinte mindent tőlem, ami széppé teszi a negyedikben tanító életét.

Elmaradt a bizonyítványosztás is, amikor szertartásosan megszorongatjuk a kis könyvecskét, és ez a mozdulat átvisz a következő tanévbe. Egy kedves albumot lapozgatok, talán századszor. Sok meglepetés mellett ezt is az én drága negyedikes osztályomtól kaptam. Potyognak a könnyeim, borzasztóan sajnálom magam, kicsit szégyellem is, aztán mérges leszek (mert azt is szoktam), de nincs kin levezetnem a mérgem. Egy vírust, egy járványt mégsem tudok megpofozni.

Kép

Végre elfogadható rend van a polcokon, az íróasztalomon. Készen állok az új kalandra. Huszonhárom új elsős kismókus várja (remélem), hogy szeptemberben együtt kezdhessük a tanévet. De előtte: pi-he-nés!

Első szünetes tevékenységként bevásárlok a családnak. Lassan, megfontoltan, kapkodás nélkül. Furcsán néznek rám a Bosnyák téri boltban, mert hangosan ujjongok egy rakás kicsi, százforintos doboz láttán. Mások nem tudják, hogy megtaláltam a tökéletes tárolót az elsősök logikai készletének. Igen, megfogadtam, hogy nem „dolgozom”, de ezt nem lehetett kihagyni. Mivel szabadságon vagyok, ellenálltam a méhecskés matricáknak. Büszke vagyok magamra. Holnap azért megnézem, kapható-e még, nehogy valami kolléga (aki nem hajlandó nyáron pihenni, mint én) orvul felvásárolja.

A családi tanács döntése alapján polcot kell csináltatnunk, a közeli barkácsboltban leadom a megrendelést. A munkás hétköznapok alatt ezt nem tehettem meg. Várakozás közben a pulton egy nagy tekercs smirglit pillantok meg. Igen, ez kell! A négy éve készített, az írás előkészítéséhez gyártott játékomat fel kell újítanom! Persze nem most, majd augusztusban, de a smirgli most van itt. Megveszem.

Az élelmiszerboltban talán nincs kísértés, csak ennivaló. Egy hang azt súgja, hogy ne menjek be, holnap is ráér…  Az üzletben árucsere volt. Valaki a fagyasztott árukat tartalmazó pultok közé sunyin elhelyezett, iskolában is klassz holmikkal próbált kicselezni. Sikerült neki.

Ugyanaz a mozdulat a fagyasztott spenótért vagy egy csomag alkoholos jelzőfilcért nyúlni, drága kollégák, én szóltam, vigyázzatok!

Otthon kipróbálom a filceket, szép kiírt betűket írogatok különféle lapokra. Körök, fecskefarkak, betűk… Ejnye, hiszen vakáció van, gyorsan elrakom az elsős füzeteket. Nem túl mélyre.

Lakótelepen lakunk, ahol a munkájára igényes közös képviselő szép piros laminált lapon értesít a lomtalanításról. Az eseménynek már vége, de azért lopva körülnézek, nem lát-e valaki, amikor óvatos mozdulatokkal leszedem a hirdetőtábláról a kincset. Ha közelít az iskolaidő kezdete (csak akkor!!), pompás szívecskéket fogok belőle kivagdalni az olvasástanításhoz. Nyilván mind a tizenkét hozzánk tartozó lépcsőházban van ilyen lap…

Délutánra elromlik az idő, kedvem támad megnézni egy részt kedvenc régi NSZK-s krimisorozatomból. Nem szégyen ilyesmivel tölteni az időt, kiváló alkalom a dekorációnak szánt képek vagdalására. Figyelmem megosztása pompásan működik, több mint harminc év gyakorlatom van benne. A gonosz főszereplő egy halom papírméhecske kivágása közben is gonosz marad. Mire elkapják őkelmét, kész egy komplett ábécé. Ez nem munka, hisz szünidő van, és egyszerűen esik az eső.

Este a hűvös idő ellenére a lakóházak által ölelt udvaron találkozunk néhány ismerőssel, hangulatos a beszélgetés, egy kis sör mellett üldögélünk a kerti padokon. Rutinosan szedem össze a sörösdobozok nyitófüleit. A kérdő tekintetek láttán elmagyarázom, hogy ezek a fülek pompás Mikulás-övcsatok lesznek az iskolában.

Nem dolgozom, pihenek, de a lehetőséget mégsem engedhetem elszalasztani.

Másnap reggel a bejárati ajtónk kilincsén egy csinos kis papírtáskát találok, benne két sajtosdoboz. Gyötröm az emlékezetem. Csak fél pohár sört ittam meg este, komolyan csak annyit, valakinek mégis sikerült meggyőzően elmagyaráznom, hogy a sajtosdoboz egy tanító számára nem szemét. Nem iszom több sört.

A következő napot valóban iskolamentesen kívánom eltölteni, átválogatom a ruhatáramat. Fogyókúrám eredményeként végre sikerült sok kilótól megszabadulnom, megválok sátor méretű ruháimtól (ez erős motiváció a visszahízás ellen). Délre készen vagyok. A szekrények rendben, a padlón pedig csinos kupacban az engem kinőtt blúzokból, nadrágokból gondosan kivágott kis textil-négyzetek állnak, mellettük a gombok. Jók lesznek egy rajzórán, képeket fogunk belőlük ragasztani. Ma sem sikerült elszakadnom kedvenc munkakörömtől.

Megfogadtam, hogy csak augusztus elseje után nézek a tantervbe, július végéig a tanmenet szót ki sem ejtem a számon. Eddig sikerült.

Ma még a szemészeten és a fülészeten sem hoztam szóba, ahová koromból adódóan minden nyáron elzarándokolok. Pedig a hosszú várakozás során megismerkedtem Panni nénivel, aki nyugdíjas tanító néni. Holnap elbiciklizek hozzá a fonalért és színes papírokért, amelyekről beszélgettünk.

Kép

Hosszú, géptelen idő után ma este kinyitottam a számítógépem. Megrohannak az online oktatás emlékei, az igyekezettel keveredő botladozásaim, ügyetlenkedéseim élményei. Igen, meg kellene ismernem néhány feladatszerkesztő oldalt, ez a jövő – de mégiscsak szünet van. Csak egyet engedélyezek magamnak. Gondosan kijegyzetelem az oktatófilmet, lejegyzem kockás füzetembe a lépéseket, befejezném, de ezek a hétpróbás dolgok mindig felajánlanak valami újat. Elvesztem…

Egyébként köszönöm, jól telik a szünet! Semmi munka!

Párbeszéd a cirkusz nyelvén 

A Cirque du Monde oktatójának, Tommaso Negrinek a vezetésével indított workshopon elsősorban gyógypedagógusok, fejlesztőpedagógusok és olyan szociális munkások vehettek részt, akik a mindennapjaikban hátrányos helyzetű, kirekesztett, bántalmazott fiatalokkal foglalkoznak. A program a cirkusz eszközeivel fejleszti a veszélyeztetett fiatalok szociális képességeit és személyiségét, kreativitását, önértékelését, magabiztosabb társadalmi szereplőkké teszi őket, valamint segíti őket beilleszkedni a társadalomba. A kurzuson elsajátított módszerek alkalmazhatók nevelőintézetben élő fiatalok, szellemi és/vagy testi fogyatékos gyerekek, bántalmazottak, pszichiátriai betegek, börtönben lévők vagy drogfüggők esetében is.   
„2018 nyarán rendezték a workshop első, egyhetes, decemberben pedig a második, négynapos részét. A tanult játékos módszerekkel, interaktív és kooperációs gyakorlatokkal eredményesebben tudom majd a hátrányos helyzetű fiataloknak megmutatni a kitartó munka örömét, valamint visszaadni az önmagukba vetett hitet. Merthogy a helyzet az, hogy az önképük eltorzul az iskolai kudarcok, a rossz családi környezet hatására” – mondja Nyári-Nagy Ibolya, aki a Magyar Zsonglőr Egyesület tagjaként az elmúlt években számos budapesti és vidéki helyszínen (például Borsodnádasdon, Sajókazán, Alsózsolcán és Kazincbarcikán), valamint nevelőotthonokban végzett szociális cirkuszi tevékenységet. Az elméleti és gyakorlati részekből álló workshop a világhírű Recirquel Társulat Szentendrei úti próbatermében zajlott, négy napon át. Az elméleti oktatás során sok szó esett arról, hogy a szociális cirkusz hatékonyan fejleszti a motoros és a tanulási készségeket, a kognitív folyamatokat, valamint a társas együttműködési készségeket is. 

Kép

Kép: Páczai Tamás

A gyakorlati etapban számos játék várta a résztvevőket: kipróbálhatták, milyen átjutni egy két méter magasan kifeszített kötélen. Természetesen a kötélhez nem volt szabad hozzáérni, s nem lehetett átbújni alatta. Ibolyáék csapata bő háromnegyed óra alatt ért el egyik végpontból a másikba, ami rendkívül szép eredmény. Az ügyesség, az egyensúlyérzék és a stratégia megbeszélése, valamint a csapattagok közötti kommunikáció elengedhetetlen elemei a sikeres szereplésnek.

Volt olyan játék, amely az intuícióra épített: a részt vevő felnőttek körben álltak, ők voltak azok, akik meghatározták, hol legyen a körben a „kapu”. A kör közepére beküldött résztvevőnek a saját megérzéseire kellett hagyatkoznia – a körben állók szeméből kellett kiolvasnia, hol is lehet az a bizonyos kijárat (a körben állók szemmel nem jelezhetnek, csak „sugározhatnak”).

Ibolya szerint ez a könnyűnek tűnő, ám nehéz játék remekül fejleszti majd a fiatalok megérzéseit, könnyebben elérhető, hogy szemkontaktust létesítsenek egymással, nem utolsósorban pedig erősíti az egymásba vetett bizalmat. 

Mi haszna a játéknak a Hős utcában? 

„Amikor kimegyek egy nevelőintézetbe, a fiatalok eleinte furcsán néznek rám, pontosabban azt furcsállják, hogy valaki odamegy közéjük, és figyelmet, időt akar szentelni rájuk.

Számomra a legmegdöbbentőbb az, hogy mennyire idegen nekik a játék öröme. Gyakran kérdezik, hogy minek játszunk, mi haszna ennek” – meséli Ibolya.

Elárulja, hogy a kamaszokat meglehetősen nehéz rávenni a koncentrációra, például a Hős utcai mélyszegénységben élő gyerekeket kezdetben különösen nehéz volt bevonni a gyakorlásba, a játékba. Motiválatlanok, agresszívak és passzívak voltak, ódzkodtak a szabályok betartásától, de a kitartó próbálkozásoknak hála a jég elkezdett olvadni, a gyakorlás összekovácsolta a társaságot, a foglalkozás biztos ponttá vált a gyerekek életében, egyre türelmesebbé, kommunikatívabbá és ügyesebbé váltak. „Öröm volt látni a változást a fiatalok attitűdjeiben. Elkezdték hinni, hogy ők is jók valamiben, s hogy ők is képesek alkotni, célokat elérni. Ha sok gyakorlás után először sikerül egy zsonglőr- vagy artistafeladat, az akkora élmény, hogy mankó lehet az élet más területein is” – avat be Ibolya, s hozzáteszi, hogy a zsonglőrködés egyébként jól alkalmazható arra, hogy az agresszivitás csökkenjen, ráadásul a finommotorikus mozgáson keresztül a jobb és bal agyfélteke összehangolása, illetve a szem-kéz koordináció is javul. 

Kép

Kép: Páczai Tamás

Fontos, hogy minden gyerek a képességei szerint kapjon feladatot. A különböző eszközöket – karikát, labdát, tányért, buzogányt – használó játékos foglalkozásokon megtapasztalják, hogy az erő igenis bennük van, hogy képesek a céljaik megvalósítására, és hogy a sikerük a saját kitartásuktól függ. A siker pozitívan hat az önképükre, ráéreznek arra, hogy csapatban dolgozni/játszani jó – tudniillik a cirkusz egyaránt hat az egyéni és társas kompetenciákra –, mindemellett stratégiát, egyfajta megoldókulcsot is kapnak a kezükbe, amellyel felvértezve már könnyebben elboldogulnak a mindennapokban.  

Ez a cikk a Képmás magazin 2020. áprilisi számában jelent meg. A Képmás magazinra előfizethet itt>>

Az Óbudai Danubia Zenekar március 13-án adta utolsó koncertjét a Zeneakadémián Perényi Miklós csellóművész közreműködésével – már közönség nélkül, üres nézőtér előtt. Az azóta eltelt több mint két hónap során a zenekar amellett, hogy régebbi koncertfelvételeit szombat esténként koncertszerűen tette elérhetővé, számtalan online, otthonról készült videóval kedveskedett a közönségnek.

Több mint másfélmillióan látták a Tavaszi szél népdalból készült videót, ahol a zenekar muzsikusai otthonról „kapcsolódtak be” a közös muzsikálásba, de népszerűek voltak ugyanígy készült híres popslágerekre készített átirataik is. Mosolyra fakasztották az egészségügyben dolgozókat, online énekórákkal segítették a pedagógusokat, altatódalokkal látták el a kisgyermekes szülőket.

„A karantén-időszakot a nehézségei mellett lehetőségként éltük meg, hogy az általunk képviselt értékeket, a szimfonikus zenét – amelyet mi 21. századi zenekarként nyitottan és befogadóan értelmezünk – olyan közönséghez juttassuk el online, akikhez eddig nem sikerült, vagy nem volt időnk, lehetőségünk eljutni. Azt hiszem, a karantén alatt szerzett tapasztalatok, a bezártság rávilágított az igazi értékekre, a zene, a művészet fontosságára, ezzel is magyarázható, hogy ilyen sikerrel futottak az online zenei videóink, tartalmaink. Hálás vagyok a zenekar minden tagjának, akik kreativitással, lelkesedéssel és nagy tudással álltak az új feladatokhoz.” (Hámori Máté vezető karmester)

Kép

A zenekar – Kép: Posztós János

A zenekar minden évad végén átadja a Példakép-díjat egy muzsikusának, akit a többiek választanak meg az elismerésre. Az idei speciális évadban ehelyett az Arany Karantén Díj tulajdonosát kereste a zenekar – ehhez a közönség segítségét kérték, szavazással. Az ÓDZ Facebook-oldalán közzé tett, a zenekar művészei által otthon, saját ötlet alapján készített másfél-kétperces videókra a közönség szavazhatott. A 24 óra alatt legtöbb szavazatot kapott videó került ki nyertesként, így a díjat a zenekar ütőszólamvezetője, Keresztes Magor kapja, aki családja körében forgatta a nyertes felvételt.

A nyertes videó visszanézhető itt:

https://www.facebook.com/watch/?v=716899605789465

A Három Királyfi, Három Királylány Alapítvány ezzel az elismeréssel hívja fel a figyelmet azokra a személyekre, akik kiemelkedő tevékenységet folytatnak a társadalom lelki egészségének megőrzéséért, támogató közösségek létrejöttéért, a családbarát szemléletért, mások boldogulásáért, a kívánt gyermekek megszületéséért. Évente egy személy részesül e kivételes elismerésben, de az alapítvány rajta kívül különdíjjal jutalmaz egy – bármilyen pályán – közösen alkotó, együtt dolgozó házaspárt is. 

Személyekre bárki javaslatot tehet. A Kopp-Skrabski-díj kuratóriuma augusztus 15-ig várja a jelöléseket. A díj mindkét esetben 500.000 forint. Ezen kívül egy személy és egy házaspár közönségdíjban is részesül, ennek díja 300.000 forint. A közönségszavazás
szeptember 1. és szeptember 30. között zajlik majd, a díjak ünnepélyes átadása pedig 2020 októberében várható.

Részletek, személy(ek) ajánlása itt:  https://forms.gle/1UKYnMY7Ywn26uXH8

2019-ben Dr. Bálint Balázs szülész-nőgyógyász orvos, valamint Bittsánszky János nyugdíjas kertészmérnök és Bittsánszky Sári katolikus családreferens kapta a díjat. A közönségdíjat Somodi Dorottya egyéni vállalkozó, a Minden Babának Jár kampány megálmodója, a házaspároknak adható közönségdíjat pedig Orbán Péter és Lévai Zsuzsa gyógypedagógus, tanár-orvos vehette át. 2018-ban Mihalec Gábor párterapeuta, valamint Czeglédi Budai Katalin és Czeglédi Tibor bútorkészítő iparművészek kapták a Kopp-Skrabski-díjat. A közönségdíjat Sződy Judit négygyermekes szoptatási tanácsadó, a házaspároknak adható közönségdíjat pedig Nagy Péter egyházmegyei közoktatási munkatárs és Nagy Judit kardiológiai asszisztens vehette át.

Ki gondolta volna akár még áprilisban is, hogy – immár nyolcadik alkalommal – újra megjelenhet a Balaton Gasztrokalauz! Hiszen senki nem tudhatta, hogy a járvány miatti korlátozások meddig tartanak, s hogy mindez hogyan hat a tóparti gasztronómiára. Nos, amit a Magyar Konyha tesztelőcsapata tapasztalt, az minden várakozást felülmúlt. Nemcsak a régi, jól bevált helyek nyitottak ki nagy lendülettel, hanem még újak is születtek.

A 333 étterem, vendéglő, cukrászda, borászat között 55 új hely szerepel, amelynek többsége idén nyitott – kisvendéglők, halsütödék, pop up helyek, étteremlakás, kultúrbisztró, cukrászda –, másik része pedig most került először a kiadványba. Az új helyeket piktogram jelzi, ahogy az egész évben nyitva tartó vendéglátóhelyeket és azokat is, amelyek szállást is kínálnak. Az igazán minőségi helyek tehát szinte kivétel nélkül túlélték a válságot, az újak pedig igazodtak az évek óta erősödő trendhez: sokszínű, igényes tóparti gasztronómia van kialakulóban, kizárólag a Balatonra jellemző ízekkel és életérzéssel.

A fejlődés tehát töretlen, az étlap is egyre változatosabb a tóparton. Az ínyenc fogások és a helyi alapanyagokra épülő beach foodok mellett egyre több a régi típusú kisvendéglő, ahol az igényesebb vendégek már nemcsak a közismert borokat vagy a Hedon kézműves sört keresik, hanem a keszthelyi tokhalat, a tapolcai pisztrángot, a balatonfenyvesi Angus marhát, a tekeresvölgyi sajtot, vagy éppen a Lellei Konyakmeggyet is.

Egyre több a minőségi strandbisztró is, ahol szinte divat a helyi alapanyagok használata és akár fürdőruhában is kóstolhatunk gourmet fogásokat és kitűnő tóparti borokat.
Mindehhez persze kellett a termelők, piacok, pékségek, delikáteszboltok, borászok támogatása, és az olyan közösségi összefogások is, mint amilyen a Patkó piac, amely bizonyította: a déli part termelői is elkötelezettek, ha egyelőre nem is olyan ismertek, mint a Balaton-felvidék manufaktúrái.

Szerencsére nem lett igazuk azoknak, akik a halászati tilalom miatt a tóparti halételek eltűnését jósolták. Hála az aquakultúráknak és a friss tengeri halakat forgalmazó vállalkozásoknak, a halkínálat viszonylag gazdag, a hekk már senkinek sem kötelező. Aki pedig szereti, mert megszokta, mint a fokhagymás lángost, annak sincs oka szégyenkezni, hiszen ma már a jó lángos sem ritkaság. S hogy melyek a Magyar Konyha kedvenc vendéglői, kikötői éttermei, cukrászdái, borászatai vagy termelői? A kiadványból ez is kiderül.

Idén biztonságosabb itthon nyaralni – a balatoni pihenéshez pedig a legjobb segítség a Balaton Gasztrokalauz, amelyben a borászatok idén először külön fejezetben szerepelnek. A gasztrotúrák mellett így a borutakat is könnyedén meg tudjuk tervezni.

A recski kényszermunkatábor az Államvédelmi Hatóság és az akkori magyar kommunista államvezetés titkos projektje volt. A közel száz magyar átnevelő-büntetőtábor közül valószínűleg a legkegyetlenebb.

Kép

Ez a dűledező őrtorony fogad minket a bejáratnál, leszakadt fadarabokkal; veszélyessége miatt szalaggal körbekerítették. Az emlékpark létesítésekor építették az egykori őrtornyok mintájára, közel negyed évszázada, azóta nem sokat gondozhatták. – Kép: Kölnei Lívia

A Magyar Dolgozók Pártja vezetőségének ülésén határozták el a büntetőtábor megalapítását. Valószínűleg ott ötletelt Rákosi Mátyás is, aki számára a fogoly-életforma mint politikai eszköz a hétköznapi valóság volt: ő maga is három évet töltött egy távol-keleti hadifogolytáborban, majd politikai fogolyként 15 évet magyar börtönökben, viszonylag jó körülmények között. Ám a legfőbb minta a párt és az ÁVH számára – ahogyan német nemzetiszocialista „kollégáik” számára is a második világháború idején – a szovjet Gulág-típusú kényszermunkatáborok szisztémája volt. Bevált módszer a politikailag felesleges emberek félreállítására, ráadásul szinte ingyenes rabszolgamunka a nagyobb ipari beruházásokhoz.

Ennek magyar változata volt az eredetileg 4500 főre tervezett, végül 1300-1400 férőhelyesre épített recski tábor, ahol a legkülönbözőbb társadalmi csoportokból származó férfiakat kőbányában dolgoztatták, folyamatosan éheztették, megalázták, kínozták.

Kép

A szimbolikus emlékmű hátoldalán, táblákon olvashatók ​​​​​az egykori táborlakók nevei.  – Kép: Kölnei Lívia

Az eltitkolás a tábor bezárása után is érvényesült: a kiszabaduló foglyokat titoktartásra kötelezték, börtönnel fenyegették, későbbi civil életükben is megfélemlítették őket, a barakkokat lebontották, helyüket erdősítették, az iratokat nagyrészt megsemmisítették. Ma kövekkel kirakott alaprajzok jelzik, hol voltak az egykori építmények, és az a három kis tó is látható, amelynek medencéjét a rabokkal ásatták ki.

Kép

A látogató sokáig tanácstalanul találgatja, miért állítottak külön emlékművet e három, később börtönben elhunyt sorstársnak, és ennek megértését a kissé magyartalanul megfogalmazott felirat sem segíti.– Kép: Kölnei Lívia

A magyar büntető kényszermunka-táborok kitalálói, működtetői lényegében zavartalanul dolgoztak és éltek a Kádár-korban is. Csak a rendszerváltás előtti években szembesült a magyar társadalom egy része a recski (és más munka- és internáló) táborok létével, és nem elsősorban történészek, hanem dokumnetumfilm-rendezők (Böszörményi Géza és Gyarmathy Lívia, Almási Tamás) tényfeltáró, tanúkat megszólaltató munkásságának köszönhetően.

Filmek mutatták meg tehát a túlélőket (foglyokat és fogva tartókat egyaránt).

Az, hogy egyáltalán ma tudnak néhányan Recskről, nagyban köszönhető Faludy György költőnek is, aki megosztó, de mégis tisztelt és jelképes alakja volt a rendszerváltás utáni magyar kulturális életnek. Emlékező és emlékeztető szerepe az orosz Szolzsenyicinéhez hasonló.

Kép

Egy magánalapítású, kopott feszület, ma már szinte olvashatatlan felirattal. Az emlékpark emlékműveire jellemző valamiféle esetlegesség, koncepciótlanság.  ​​​​​​​– Kép: Kölnei Lívia

Történt néhány jelképes politikai gesztus az emlékhely létesítése tájékán, 1991 és 1996 között. Ám azóta mintha újra érdektelenné vált volna az emlékezés. A történészek kevéssé foglalkoznak a magyar gulágokkal a kutatható források hiánya miatt. A szégyenfolt „ünneplése”, úgy tűnik, nem vonzó sem a recski önkormányzat, sem a politikusok, sem a hétköznapi emberek többsége számára.

A recski munkatábor nem olimpiai aranyérem, nem világhírű műalkotás, de még csak nem is gazdasági nagyberuházás, amire büszkének lehetne lenni.

Kép

A kiállításnak helyet adó ház szép és jó állapotú. – Kép: Kölnei Lívia

Kép

A poszterkiállítás nem mondható a legmodernebbnek, de ha valakinek van türelme végigolvasni, rengeteg információt ad. – Kép: Kölnei Lívia

A fogolytábor egykori lakói pedig már nagyon kevesen élnek, érdekeik – sérelmeik – érvényesítése egyre avíttabb öreges hőzöngésnek tűnik sokak szemében. A parknak vannak szinte életveszélyesnek tűnő részei: a kínzások egyik fő helyszínéhez, a vizes bunkerhez például egy olyan hídon kell átmenni, amely úgy tűnik, bármikor beszakadhat. Az összedőlni látszó esőbeállók alá se szívesen állnék be, ha elkapna egy nyári zápor. Az információs térképes tábla annyira kopott, hogy nem minden felirat látszik rajta. 

Így a recski emlékpark mai állapotában a „hoztam is, meg nem is” népmesei paradoxon képviselője: emlékezünk is, meg nem is.

Kép

Az emlékhely legvonzóbb, legerősebb hatású része: a visszaemlékezők útmutatásával megépült büntető barakk. – Kép: Kölnei Lívia

Kép

A barakk fekvőhelyei – Kép: Kölnei Lívia

Kép

A barakkban berendezett kiállítótér már jobban igazodik a modern, miliőt és hangulatot érzékeltető kiállítási trendhez. ​​​​​​​– Kép: Kölnei Lívia

Valamivel érkezésem előtt kisebb csoport koszorúzott, látható a képen a friss koszorú. A 70. évforduló napjának délutánján, ottjártamkor körülbelül harminc ember bóklászott szerteszét a viszonylag nagy területen. Nem kevés, de nem is sok, ha azt szeretnénk, hogy a magyar gulágok emléke elrettentő példa legyen a következő nemzedékek tudatában. Vajon a 100. évfordulón lesz-e még megemlékező? Vagy akkor majd tömegek érkeznek szomorú, megrendült ünneplésre a méltón felújított és karbantartott emlékhelyre?

Cikkünk megjelenése után sorban jöttek telefonhívások és levelek olvasóinktól, hogy szeretnének Julin segíteni. Érkeztek felajánlások a szemműtéttel járó költségekhez, a gyerekek beiskolázásához, mások ruhát, bútorokat, háztartási gépeket adományoztak a családnak, és volt, aki személyesen is meglátogatta őket a szendrőládi faluvégen sárból és vesszőkből épített házikójukban.

Az összefogásnak köszönhetően Juliék idén nyáron házat vásároltak (!) központi fűtéssel, vezetékes vízzel, fürdőszobával és mellékhelyi­séggel. Korábbi lakhelyükön csak villany volt, a vizet kútról vették, az árnyékszék a kertben volt, tisztálkodni dézsában tudtak. Közben sikeresen alakult Juli betegségének feltárása és műtéti kezelése. 

Juli esélyei ezzel megnőttek, hogy a közfoglalkoztatás rendszerén kívül találjon munkát. A férje hónapokat tölt Budapesten, ő pedig egyedül van otthon a gyerekekkel és mezőgazdasági munkákat végez. Az az álma, hogy a műtétsorozat végén újra felvételizzen egy miskolci gyárba, ahova korábban a szeme állapota miatt nem vették fel – pedig a tesztje kitűnő volt. Szükség is lenne erre, hiszen az új ház új kihívások elé állítja őket: gáz-, villany-, víz-, internet- és tv-számlákat kell fizetni, a lányok pedig hamarosan középiskolába mennek.

Kép

Kép: Páczai Tamás

Férje idén szívinfarktust kapott, így keresőképessége csökkent, a család eltartásának oroszlánrésze az apró, törékeny asszonyra fog hárulni. De nem hiszem, hogy megijedne a saját árnyékától, nem ilyennek ismertem meg! Egy lokálpatrióta közönyével lépett életében először mozgólépcsőre Budapesten, mosolyogva készült élete első altatására, hetekkel ezelőtti ottjártamkor pedig hetykén vetette oda az utca túloldalára egy ismerősének: „Leszámolok a hónap végén, aztán decemberben megyek a miskolci Bosch‑ba, megpróbálom.” „Nem fogod te aztat bírni!”– kiabáltak vissza, de Juli már csak nekem hallhatóan morogta vissza a fogai között: „Majd meglátod te, mit bírok én, vesztenivalóm úgysincs!”
A Rézműves család szépen berendezkedett a Szendrőlád központjában vásárolt házban, a gyerekek végre méltó körülmények közül indulnak reggelente iskolába és óvodába, Juli munkát keres és készül a következő, 2020 tavaszán esedékes szemhéj-rekonstrukciós műtétre. Történetén gyakran elgondolkodunk szerkesztőségünkben, hálásak vagyunk, hogy a Jóisten titkos követeinek figyelmét Szendrőládra irányíthattuk.  

Kép

Kép: Páczai Tamás

Az első, szemhéj‑rekonstrukciós műtétet dr. Lukáts Olga végezte a Semmelweis Egyetem Szemészeti Klinikáján, a másikat Prof. Dr. Barabás József professzor az Arc-, Állcsont-, Szájsebészeti és Fogászati Klinikán. Az intézményektől minden segítséget megkaptunk, ami ahhoz kellett, hogy a vidékről Budapestre utazó kisgyermekes beteg a lehető legideálisabb körülmények között gyógyulhasson. Nagy segítségünkre volt Béres Erika, a szendrőládi Nemadomfel ház vezetője, aki folyamatosan segítette őt az ügyintézésben, utazásban.

A legjelentősebb adományt egy idősebb hölgytől kaptuk, aki nem szeretné magát megnevezni. Története a Gondviselés szokatlan útjaira példa. Sohasem látott még Képmást, a szelektív hulladékgyűjtőben találkozott tavalyi júniusi számunkkal, megtetszett neki és beleolvasott, ekkor látta meg Juli történetét és telefonált, hogy segíteni szeretne, pedig nem szokott adományozgatni.
 

Ez a cikk a Képmás magazin 2020. áprilisi számában jelent meg. A Képmás magazinra előfizethet itt>>