Mi a helyzet akkor, ha az idő előrehaladtával kezdjük úgy érezni, hogy az életvitelünk – vagy eleve a személyiségünk – már egyre kevésbé passzol a család többi tagjáéhoz? Ebben az életszakaszban jobban vágyunk a privátszférára, arra, hogy saját szabályaink szerint éljünk, de éppúgy igényeljük a csendet és a nyugalmat is. Szeretnénk önállóbbak lenni, kipróbálni milyen, amikor a saját kezünkben van az irányítás, és nem szólnak bele a döntéseinkbe. Szeretnénk tesztelni, sikerül-e helytállnunk a háztartásban a szüleink nélkül.

A kirepülés kitolódásának oka legtöbb esetben az, hogy a fiatalok közül sokan felsőoktatásban tanulnak tovább a középiskola befejeztével, és az is előfordul, hogy egyetem előtt egy-két évet útkereséssel töltenek.

Igen, nehéz az elindulás. Főállású munkahely hiányában az egyetemi évek anyagilag igencsak megterhelők lehetnek – főleg azok számára, akik önköltséges szakon tanulnak tovább.

Sokan szorulnak a család támogatására a tanulás miatt, és sajnos csak kevesek tehetik meg, hogy a szülőktől elköltözzenek.

Vegyük Anna és Marci esetét, akik 22 és 23 évesek: közel három éve alkotnak egy párt, kapcsolatuk harmonikus, mindketten Budapesten járnak egyetemre. Marcinak még egy éve van hátra a mesterdiploma megszerzéséig, Anna ősszel fejezi be az alapszakot, utána pedig elvégezné a kétéves mesterképzést is. Egyetem mellett mind a ketten heti 20–25 órában dolgoznak, de nem biztosak abban, hogy ebből az összegből tudnák fedezni egy budapesti albérlet költségeit és a bevásárlással járó kiadásokat. Kénytelenek ezért várni, amíg legalább az egyikük főállásban dolgozni kezd, ami a legjobb esetben is még minimum egy év. Ezáltal azonban nemcsak a kirepülés, hanem a házasság és a családalapítás ideje is jócskán kitolódik a szülők generációjához képest.

Még nehezebb helyzetben vannak azok, akik egyedül költöznének külön a szülőktől, hiszen egy személynek az albérlet nemhogy diákfizetésből, de még felnőtt keresetből is csaknem megfizethetetlen.

Így marad az az opció, hogy teljes albérlet helyett szobát bérelnek valahol kedvezőbb áron. Ezt tette a huszonegy éves Zita is, aki már egy éve havi hatvanezer forintért két másik lánnyal osztozik egy albérleten. Zitának alkalmazkodnia kell hozzájuk, fel kell osztaniuk a házimunkát egymás között, emellett a diákbéréből havi szinten alig tud félretenni.

Sok fiatalnak – különösen azoknak, akik vidéken élnek – a bejárás az egyetemre napi szinten komoly gondot okozhat. Számukra népszerű és kedvező árú megoldást jelent a kollégiumi lakhatás. Sajnos ez a lehetőség nem nyújt több privátszférát, mint az otthonlét, arról nem is beszélve, hogy egy apró szobán kell osztozni egy, de gyakran akár másik három emberrel is. Olykor pedig a kollégiumok épületeiben egy szintre csak egy nagyobb konyha és egy vizesblokk jut. Húszéves ismerősöm, Bálint a kényelmetlenségek ellenére is örül annak, hogy önállóan gondoskodhat magáról, a kollégium ára töredéke egy albérlet árának, és az épülettől alig 10 perc alatt beér az órákra. Sokan azonban kevésbé szerencsések, nekik több kellemetlenséget okoz együtt élni ennyi emberrel.

Mamahotelben élve úgy érezhetjük, hogy megrekedtünk valahol a kamasz- és a felnőttkor között azáltal, hogy nem lehetünk teljesen önállók – hiszen anyagilag nagyrészt a szülőkre vagyunk utalva –, másrészt azonban számos helyzetben fontos, „felnőttes” döntéseket kell meghoznunk, felnőttként kell megfelelnünk a feladatainknak.

A társadalmi felfogás, miszerint ciki, ha valaki a húszas éveiben még a szüleivel él egy fedél alatt, nemhogy nem segít ezt az időszakot könnyebben átvészelni, de sokszor még a fiatalok önbecsülését is aláássa, egyeseknél szorongást is okoz. Ezért fontos, hogy beszéljünk a problémáról, hiszen sokakat érint.

„A boldogság olyan, mint a víz: ha fogva akarod tartani, ökölbe szorított kézzel fogsz élni.” (idézet a filmből) 

A történet 

Toni és Paul, a 100 dolog című film főszereplői úgy élnek, mint hal a vízben. Az általuk alapított, feltörekvő start-up cég éppen egy világmegváltó telefonos applikációt fejleszt, és titokban arról ábrándoznak, hogy osztatlan sikert aratva ők lesznek a következő Steve Jobs és Wozniak. Meglehetősen közel kerülnek ehhez az eredményhez, azonban egy parttalan vita meglepő fogadáshoz vezet, amelynek folyományaként anyaszült meztelenül ébrednek fel a lakásukban, ahonnan minden egyes használati tárgy eltűnt. A kihívás a következő: pontosan száz napot kell kibírniuk így, és minden nap végén csupán egyetlen tárgyat kaphatnak vissza. A tét nem kicsi: a vesztes kénytelen a részesedése felét az alkalmazottaiknak adni. Vajon kibírják az életet, ha nincsenek körülöttük a megszokott dolgaik? 
Paul nagyon szenved, mert a mindennapjai egész eddig a telefonja, az internet és a fejlesztések körül forogtak, most viszont nem tud mit kezdeni a saját kavargó és nyomasztó gondolataival, amelyek elől legszívesebben a világ végére menekülne. Nincs lehetősége a jól megszokott gyógyszeréhez sem folyamodni, hiszen a vásárlás és a pénzhasználat tilos. A kissé piperkőc, mindenből a minőséget választó Toni, akárcsak az üzleti életben, ebben a helyzetben is rendkívül módszeres. Gondosan megtervezi a stratégiáját, hogy milyen sorrendben és melyik tárgyat szeretné visszakapni, hogy minél előbb helyreállítsa a saját kényelmét. Nem számol azzal a váratlan fordulattal, hogy valaki leveszi a lábáról, így különös élethelyzetekkel és furcsa érzelmekkel kell megküzdenie. 

Jóllét vagy hajsza a boldogságért? 

Ha közelebbről megvizsgáljuk az egyes generációk életét, rájöhetünk, hogy a jólléthez nincs kész, jól konzerválható recept. Dédszüleinknek, nagyszüleinknek és szüleinknek is egészen más eszményképe volt a boldog és elégedett életről. Voltak, akik létbiztonságra, békességre áhítoztak, míg mások anyagi biztonságra, vagyonra, megint mások pedig a döntés és a választás szabadságára vágytak leginkább. Paul és Toni is ráébred, hogy napjainkban a lehetőségek végtelen tárháza és a folytonos újrakezdhetőség, illetve a bárkivé válás lehetőségének illúziója tartja fogva elménket. Ennek eredményeképpen hiába adott a létbiztonság, a pénzügyi stabilitás, illetve a választás szabadsága, sokan egyáltalán nem tudjuk, hogy kik is vagyunk valójában, a tengernyi lehetőség közül melyiket akarjuk igazán, és nem értjük, hogy ha ilyen szerencsés helyzetben vagyunk, akkor miért nem vagyunk elégedettek? 

Egyáltalán mit jelent a jóllét? A folyamatos vidám mosolyt, a sosem szűnő felszabadult örömöt, a gond nélküli, elégedett életet? Egyfajta hedonista taposómalmot, az élet élvezeteinek vagy a luxusnak a hajszolását? Esetleg mindez csupán menekvés a nyomasztó gondolataink és a hiányaink elől? 

Seligman, a pozitív pszichológia atyja szerint a tudományosan megalapozott jóllét összetett, komplex fogalom, amelynek öt alkotóeleme van, és ezek közül csupán az egyik a pozitív érzelem.

Elmélete szerint a boldogság, illetve az élettel való elégedettség nem végcél, mindössze a pozitív érzelem egyik faktora. A vidám hangulat mellett fontos, hogy képesek legyünk elmélyülni, fontos célt szolgálhassunk, legyenek jó kapcsolataink és eredményeink. Az elmélyülés állapotában teljesen elmerülünk a feladatban, és úgy érezzük, megállt az idő, ugyanakkor a tevékenység közben ritkán jelenik meg gondolat vagy érzelem, csupán utólag címkézzük az élményt jónak. Az értelem annak a megélését jelenti, hogy tartozunk valahová és olyan célt szolgálunk, amit magunknál nagyobbnak tartunk. A pozitív kapcsolatokra törekvés a jóllét fontos eleme, az élet nehéz helyzeteiben a legmegbízhatóbb támaszt a fontos kapcsolataink jelentik, illetve minden más vizsgált tevékenység közül a másokon való segítés okozza a legmegbízhatóbb növekedést a jóllét érzésében. Az ötödik elem, a teljesítmény a sikert és az eredményeket jelenti, amikor megéljük, hogy képesek vagyunk befolyásolni a környezetünket és nálunk van a kontroll. Önmagában az öt alkotóelem egyike sem határozza meg a jóllétet, de mindegyik szerepet játszik benne. 

Kép

A pozitív érzelmek hajszolása, illetve a negatív érzelmek elnyomása éppen ellenkező hatást vált ki, mint amit elérni szeretnénk: valójában megnöveli a boldogtalanság valószínűségét. Nem kell minden pillanatban boldognak éreznünk magunkat, a jóllétnek az elmélyülés, az életcél, a másokkal való kapcsolat és a teljesítmény legalább olyan fontos összetevője, mint az öröm, az elégedettség vagy a boldogság érzése. 

Tárgyak bűvöletében 

A film szereplői a kezdeti nehézségek után megtapasztalják az egyszerűség által elnyerhető teljességet, vagyis azt, hogy elegendő kevesebbet fogyasztani és kevesebb tárgyat birtokolni, a boldogság valójában nem ezen múlik. Őket egy fogadás indítja el a változás útján, de számunkra lehet ez egy értékalapú, önként választott életmód, ami abból a felismerésből származik, hogy a döntéseink és választásaink nemcsak személyesen ránk, hanem a környezetünkre és az egész társadalomra hatnak. 
Csíkszentmihályi Mihály Tárgyaink tükrében című könyvében amellett foglal állást, hogy az ember szelfje jelentős mértékben azon tárgyak visszatükröződése, amelyekkel kapcsolatba kerül. Mivel az otthonunk tárgyait mi magunk választjuk (illetve selejtezzük le), a tárgyainkból pontosan lehet következtetni arra, hogy mit szeretünk és hogyan gondolkozunk. Ugyanakkor a hatás kétirányú, az otthon tárgyai maguk is alakítják a személyiségünket. A tárgyainkon keresztül sokat tanulhatunk önmagunkról is.

Egy alkalommal a terapeutám azt a feladatot adta, hogy vigyek el a következő ülésre három, számomra fontos tárgyat, és ezeken keresztül meséljek magamról.

Izgalmas felfedezés volt annak a megértése, hogy miként jelennek meg a tárgyakban az érzelmeim és a gondolataim, és valójában nem is a tárgyak a fontosak, hanem az emlékek, amik hozzájuk kötnek. 
Csíkszentmihályi szerint a tárgyak sok esetben nem eszközként szolgálnak bennünket, hanem mi válunk a rabszolgáikká. A tárgyak gyakran státuszszimbólumok, ezért hajlamosak vagyunk rengeteg, teljesen fölösleges dolgot felhalmozni csak azért, hogy kielégítsük a birtoklás utáni mérhetetlen vágyunkat. A folyamatos önmegvalósítás, és az igényeink hajszolása közben nem egyszerű megállni, önvizsgálatot tartani és átgondolni, hogy miért is ragaszkodunk azokhoz a dolgokhoz, amik körülöttünk vannak. Etikai szempontból talán még ennél is fontosabb kérdés, hogy vissza tudunk-e fordulni a gyűjtögetés útján, hogy tudatosan csak olyan dolgokat vásároljunk meg, amikre valóban szükségünk van. 

Kép

Újratanuljuk a létezést 

Eredményekben, pontszámokban, tárgyakban és a megszerzett vagyonban mérjük a saját értékességünket és az életünket is.

Mindent számszerűsítünk, s közben könyvekből, applikációk és kütyük segítségével próbáljuk a legapróbb részletekig újratanulni a létezést. Hogyan legyünk fókuszáltabbak? Hogyan lélegezzünk, sétáljunk, fussunk, együnk, mozogjunk, üljünk, aludjunk, neveljünk, szeressünk, beszéljünk helyesen?

A sor a végtelenségig folytatható, s közben a legfontosabb dolog válik a legnehezebbé: benne maradni az aktuális pillanatban és megélni azt.

Nem hátra és nem előre tekintgetni, hanem a jelenre fókuszálni, apró dolgokat észrevenni, és virtuális helyett valódi dolgokba fektetni az energiáinkat. Jon Kabat-Zinn szerint a tudatos jelenlét „a figyelem irányításának egy különleges módja: amely a jelen pillanatra vonatkozik: annyira mentes a reaktivitástól és ítélkezéstől, illetve annyira nyitott, amennyire csak lehetséges.” A tudatos jelenlét feltétele, hogy hagyjunk magunknak időt megélni az élményeket. A slowlife mozgalom a felgyorsult világunkban a lassúság újrafelfedezését tűzte ki célul és a fogalom megtisztítását az olyan negatív asszociációktól, mint a lustaság, a semmittevés, a lemaradás vagy az élményekből való kimaradás. A lassúság megélése úja hozzásegíthet a reflektálás képességének, az együttlét élményének, illetve a meghitt közelségnek és gondoskodásnak a teljesebb megtapasztalásához.

Ez a cikk a Képmás magazin 2020. áprilisi számában jelent meg. A Képmás magazinra előfizethet itt>>

Az adás meghallgatásához kattintson a lejátszóra:

Az Istenélmények sallang nélkül podcast a Képmás magazin műsora. Valódi emberek valódi történetei istenélményeikről. Sallang nélkül. A vendégekkel Tóth-Fazekas Andrea beszélget. Az egyes epizódok meghallgathatók, ill. visszahallgathatók az Istenélmények sallang nélkül podcast Facebook-oldalán, a Képmás Podcast rovatában, a YouTube, a Spotify és a Soundcloud  csatornáinkon és a legnépszerűbb podcast-applikációkban.

Gimnazistaként szerettem a csendes reggeleket. Szerettem korán beérni a suliba, a negyedik emeleti osztályteremből reggelente még a napfelkelte is pont látszott a Villányi út végében, ha volt nulladik óra. Szerettem, hogy ilyenkor még üres az osztályterem, és csak ültem az ablakban, nézve az érkező diákokat, iskolatársakat. Láttam, ahogy fürtökben szállnak le a villamosról, és ahogy igazgatják a táskáikat. Néztem, ahogy a még távolban levők sietnek, az iskola elé érkezők pedig üdvözlik egymást.

Az a tavaszi reggel is nagyon szép volt. De akkor egyszer csak megláttam őket. Szívem nagy szerelme, aki előző félévben még nekem udvarolt és hívott el moziba, most érkezett a suli elé. Üdvözölt egy hosszú szőke hajú lányt, majd kézen fogva besétáltak az ajtón. KÉ-ZEN-FOG-VA!!!

Hogyan lehetséges ez? Úgy volt, hogy majd elmegyünk libegőzni, igaz, én is lemondtam pár randit és ő sem jelentkezett egy ideje, de… Kézen fogva mással?! Hát nem tudja, mennyire odavagyok érte? Rémes, torokszorító félelemmel futottam le másfél emeletet, ahol a lépcső olyan tágas, hogy egy pihenőről rá lehet látni az alsóbb emeletekre. Jól láttam: tényleg kézen fogva jönnek. A döbbenet és a meglepettség állapotából a becsengetés riasztott fel. Te jó ég! Elfelejtettem, hogy töri témazáróval kezdünk. 
Visszanézve, a fenti történet már inkább megmosolyogtat, mint feldúl. De akkoriban nem így éreztem, lényegében az volt az első szakításom. Hasonlóképp diákomhoz, Petihez, akivel Zsuzsi egy szép napon szakított. A történtekről nem értesültem azonnal, hisz biosztanárként csak kevés időt töltök a csoporttal, de Peti dolgozatán egyértelműen látszott, hogy nem készült. Vagy legalábbis ezt gondoltam akkor. Amikor már a jegyek kihirdetésénél a füle botját sem mozdította a kettes hírére, azért megérdeklődtem az egyik osztálytársától, hogy mi a helyzet vele. „Tanárnő nem hallotta? A Zsuzsi dobta.” – „Ó!” Úgy döntöttem, valamit jó lenne kitalálni, így egyik óra után odahívtam. „Na most akkor mi lesz azzal a bioszfakt álommal? Ahhoz jobb jegyek kellenek, Péter!” – „Á, tanárnő, nemtom, olyan mindegy… Már nem jöhet össze a négyegészötös átlag ilyen jegyekkel. Hagyom…” – „Mi lenne, ha beadandóval vagy más feladatokkal feljavíthatná a jegyet? Például biológiai szempontból roppant különleges folyamat az, ami most épp zajlik önben.” Zavartan, de érdeklődve néz. „Mármint?” –

„A szerelemnek és a szakításnak saját biokémiája van, és óriási irodalma.” – „De tanárnő, ez nem is tananyag még…” – „És?! Biológia nem? Ha ír egy önmegfigyelést, elmagyarázza, hogy amit most érez, azt mi okozza, mögé rakja az irodalmat, akkor simán fel tudom húzni a jegyét. A dolgozatot is újraírhatja.”

 – „Ez komoly? Még van esélyem bioszfaktra jelentkezni?” – „Sőt, oda kifejezetten olyan embereket várok, akik meg tudnak küzdeni a nehézségeikkel.” – „Jól van, tanárnő, hát, megpróbálhatom. Ennél rosszabb már úgyse lesz.” 

Kép

Kép: Unsplash

A beadandó elkészült, és bár elsőre nem lett kiváló, a visszajelzésem után egy kis második körös munkával eléggé jól sikerült. Peti megértette, mi történt benne a szerelem fázisában, és azt is, hogy a szakítás miért ilyen rossz: szinte pontosan olyan reakciót vált ki a szervezetben, mint a valós fizikai fájdalom. Az evolúciós háttere a csoportból való kitaszítottság elkerülése szinte bármi áron, hisz a természeti társadalmakban a közösség jelentette a túlélést: a biztonságot és az élelmet.

A szakítás fájdalma azért ilyen nagy, hogy az egyed lehetőleg mindenáron kerülje el azt, hogy a csoportból kihulljon. Ha a fájdalom mégis elkerülhetetlen, akkor a legjobb orvosság a szociális kapcsolatok megerősítése. Azaz időtöltés a barátainkkal.

Egy közös fagyizás, séta vagy jó beszélgetés tudományosan igazolt gyógyhatással van az elhagyott emberre, de már akkor is nagyon jót teszünk, ha egy szívecskét küldünk Messengeren vagy SMS-ben az illetőnek. 
Petit és Zsuzsit egy hónappal később ismét együtt láttam délutánonként, közösen készültek a közelgő tanulmányi versenyre. A magánéletük részleteit nem ismertem, de annak örültem, hogy úgy tűnt, jól vannak. Tulajdonképpen irigykedve gondolok rájuk, abban az értelemben, hogy milyen jó is lett volna, ha annak idején az első „szakításom” után azt a történelemdolgozatot nem kellett volna megírnom, vagy megismételhettem volna. Esetleg készíthettem volna egy beadandót a nagy történelmi szerelmekről, tudtommal van belőlük bőven. Lehet, hogy nemcsak a jegyem lett volna jobb, hanem a hosszú távú viszonyom is a történelemmel – ami jelenleg inkább érdektelen távkapcsolat… De talán még nem késő utánanézni, mi is történt Cézárral és Kleopátrával.  

Ez a cikk a Képmás magazin 2020. áprilisi számában jelent meg. A Képmás magazinra előfizethet itt>>

„Most már elég lesz!” – kiáltott utánam a kutyás bácsi nevetve, miközben a szokásos köreimet róttam a Kassai téri templomkertben. „Még van húsz percem hátra!” – szuszogtam mosolyogva, de azért megálltam egy percre, hogy váltsak pár szót az „ismerősömmel.”

Már az első futások után világossá vált, hogy nemcsak én „járok haza” a térre! Ott vannak a „kutyások”, a „kávézók”, a „családosok”, „a misére igyekvők” és a „randizók”.

Egy idő után olyan zavarba ejtően gyakran láttuk egymást, hogy kényszert éreztünk arra, hogy mosolyogjunk vagy integessünk. Olykor röviden beszélgetünk, csak néhány szóra állunk meg, aztán mindenki megy a saját dolgára. Ha nyolc éve ugyanott futsz, sok mindent megtapasztalsz! Láttam, ahogy a környékbeli nagypocakú kismamákból babakocsi-tologató édesanyák lettek, ahogy biciklizni tanultak a gyerekek, ahogy kislányok ugróiskolát rajzoltak a kőre, és azt is, ahogy pár nappal később összemosta a színeket az eső. Volt kakaskodás, sőt, még egy szakítást is láttam, ami annyira kellemetlen volt, hogy inkább hazasiettem, mert úgy éreztem, amit egymásra olvasnak, az nem tartozik rám.

De ők, az ismeretlen ismerőseim is tanúi voltak egy s másnak. Látták, hogyan készítettem fel a testemet a terhességre, hogyan olvadtak le rólam a kilók, majd kúsztak vissza, ahogy a kislányom növekedett bennem. Látták, hogyan próbálom visszaszerezni az erőmet a császármetszés után, majd később tanúi voltak annak is, amikor két kör között megadtam magam a fájdalomnak, és térdre rogytam a hírtől, hogy a kistesónak a méhemben már nem ver a szíve.

Ez az a hely, ahol a nagy ház közös képviselője hajnalban rám nevet, a levegőbe emeli a karját, és úgy csinál, mintha egy vonatkürtöt cibálna, és közben azt üvöltözi, hogy „hajrá!”.

Ahol egy fiatal sportoló segített nyújtani, amikor látta, hogy begörcsölt a lábam. Ahol a pap mosolyogva viszonozza a „laudéturt”, miközben a reggeli misére siet, és ahol egy hajléktalan ember a könyveibe menekül a valóság elől. Őt egy ideig nem láttam, pedig azelőtt évekig majdnem mindennap a fák árnyékában ült egy padon, és kedvesen felém biccentett, amikor elfutottam mellette. Néhány héttel később megjelent elnyűtt kabátjában, amit még hőség idején is gyakran visel. Odaszaladtam hozzá, és elmondtam neki, hogy aggódtam érte, mert egy ideig nem láttam. Meglepődött, nincs hozzászokva ahhoz, hogy csak úgy lehuppannak mellé és szóba elegyednek vele, de aztán láttam rajta, hogy örül a kérdésnek. Elmondta, hogy volt egy betegsége, és meg kellett műteni, de már jól van. Amikor elköszöntem tőle, hogy folytassam az edzést, megfordult a fejemben, hogy legközelebb megkérem, mesélje el az élettörténetét. Így szoktak rám találni a legfontosabb témák!

Ha belegondolunk, a futás egy nagyon személyes műfaj!

Aki rendszeresen edzőcipőbe bújik, mindent azzal dolgoz fel: kijár a terepre örülni és szomorkodni, felpörögni és megnyugodni, gyötrődni és kiengedni, döntéseket hozni, egyszóval: gondolkodni. De gondolkodás közben is kerülhet bajba az ember, és ilyenkor jó tudni, hogy számíthatunk egymásra, mert így, ismeretlenül is ismerősök vagyunk.  

Bunkóból okos

Ahhoz képest, hogy eleinte bunkofonnak hívtuk, hamar megszerettük a készüléket, sőt, ma már az okos jelzővel illetjük. A tudomány hamarosan meg is fogalmazta a felmerülő kérdéseket: kutatók például arra figyelmeztettek, hogy pszichésen megterhelő lehet az a folyamatos készenléti állapot, amire a mobiltelefon késztet. Ma már a mobil túlzott használata, a multitasking és a gyereknevelés új kihívásai állnak a figyelem középpontjában.

Ez így normális?

„Azt, hogy mennyi az egészséges mértékű használat, nem óraszámban lehet meghatározni” – mondja Kővágó Pál pszichológus. A viselkedéses függőségeknek két fontos kritériuma van: egyrészt a tevékenység akadályozza az egyént a normál életvitelben, munkájának elvégzésében, másrészt az egyén az adott cselekvést külön kérésre sem képes abbahagyni. Azt, hogy mi számít normálisnak, mindig az adott közösség határozza meg: bizonyos csoportokban rendkívüli udvariatlanság, máshol elvárás a kütyük folyamatos nyomkodása. A mobil túlzott használata ugyanakkor sok esetben egy hiányra adott válaszreakció. A hiányt okozhatja például a kortárs csoportba való beilleszkedés nehézsége vagy kudarca, amelyet az egyén a telefon folyamatos használatával, a virtuális térben való állandó jelenléttel kompenzál. „Ilyenkor pszichológusként az a feladatom, hogy az okkal, magával a hiánnyal foglalkozzak” – mutat rá a szakember.

A korral jár

„A használat generációs jellemzőit az adott korosztály fejlődéslélektani stádiuma határozza meg: például a kiskamaszok számára offline és online is az a legfontosabb, hogy új ismeretségeket szerezzenek, folyamatosan jelen legyenek kortárs csoportokban – így náluk a mobilon is a Facebook- és az Instagram-használat dominál.” A fiatal felnőtteknél értelemszerűen más motivációk vannak jelen, ők a már meglévő kapcsolataikat igyekeznek ápolni – de rájuk jellemző az ún. Facebook-féltékenység is, amit ma olyan divatos elemezni. „A kifejezés azt a hozzáállást tükrözi, amikor az egyén azért követi ismerősei bejegyzéseit, hogy megtudja, jobban élnek-e, mint ő. Ez természetesen komoly hatással van az önértékelésre.”

Mindent egyszerre csinálunk?

Kővágó Pál arra is figyelmeztet, hogy a 10 év alatti gyerekeknek nem feltétlenül jó, ha minden tevékenységet egy eszközön végeznek, tehát a mobilon telefonálnak, játszanak, skype-olnak. Nekik ugyanis éppen arra van szükségük, hogy különböző helyekről különböző hatások érjék őket, így a fejlődésük veszíthet komplexitásából, ha az ingerek csupán egyetlen forrásból érkeznek.

Kép

Kép: Rawpixel

A felnőtteknél pedig a kütyük használata nyomán már nemcsak offline, hanem online is terjedő multitaskingolás indíthat el bizonyos folyamatokat. Tari Annamária a „Generációk online” című könyvében idézi a Nyelv és Tudomány 2015-ös cikkét, amely a többfeladatosság hatásait összegzi. A cikk ismerteti, hogy Earl Miller neurológus és kutatótársai szerint agyunk abszolút nincs felkészülve arra, hogy multitaskingoljunk. A több dologra figyelés ugyanis valójában nem létezik: amit így nevezünk, az igazából azt jelenti, hogy gyorsan tudjuk váltogatni a tevékenységeket. Ennek az átkapcsolásnak azonban ára van. „Bár sokszor hisszük, hogy rengeteg dolgot megcsináltunk, a multitasking jelentősen csökkenti a hatékonyságunkat. Emellett növeli a kortizol nevű stresszhormon, illetve az adrenalin termelését, ezek pedig túlzottan stimulálják az agyunkat” – idézi a pszichoterapeuta. Érdemes tehát átgondolnunk, hogy gyermekünk hányféle tevékenységet űz a mobilján, illetve hogy mi magunk hányféle feladatot intézünk párhuzamosan a kütyüinken.

Bonyolult kapcsolatban?

Ha a párkapcsolatban válik konfliktus forrásává az eltérő attitűd, elsősorban azt kell megvizsgálni, hogy a felek milyen hozzáállással érkeztek a kapcsolatba. Mint sok más területen, itt is fontos az önismeret, illetve elengedhetetlen, hogy igényeinket kommunikálni tudjuk a másik felé. Ha például nekünk fontos az, hogy hetente egyszer kütyük jelenléte nélkül beszélgessünk egy órát a párunkkal, ne várjuk el, hogy társunk ezt magától kitalálja, inkább tegyük egyértelművé a kérést.

A mintakövetés hatalma

A gyerekek egy része azért nem mesél még kérésre sem az általa használt alkalmazásról vagy mobilos játékról a szüleinek, mert pontosan tudja, hogy a beszélgetést egy újabb szidás követi majd. „Ha értékítélet nélkül, valódi kíváncsisággal fordulunk a csemetéhez (Mit szeretsz ebben, miért érdekes számodra?), együtt játszunk vele, társas tevékenységgé tesszük akár a mobilos játékot is, akkor a következő lépés máris az lehet, hogy más közös tevékenységekbe is bevonjuk, így tehát a kütyüs móka csak egy lesz a játékok közül” – tanácsolja a pszichológus. Emellett fontos tudatosítanunk, hogy ebben is mi adjuk a mintát. Ha a mi kezünkben is folyamatosan ott van a kedvenc kütyünk, nem meglepő, hogy a gyerek nem a szóbeli kérésünkre hallgat majd, hanem a tőlünk látott cselekvést utánozza.

Juhász Péter Tibor, a Magyar Telekom Nyrt. marketing kommunikációs vezetője elismeri, hogy hiányérzete van, ha napközben nincs nála a telefonja, a hétvégéket azonban a készülék rendszerint magányosan tölti a konyhaasztalon. „A még óvodás korú gyerekeink pedig gyakorlatilag nem fogyasztanak digitális tartalmat. Szigorú szabály még, hogy az ebédlőasztalhoz a felnőttek sem hozzák a kütyüiket. Szerintem felnőttként már látnunk kell, hogy adott szituációban mit jelent elővenni a telefont: kapcsolatba kerülünk-e általa valakivel, vagy inkább eltávolodunk attól, aki mellettünk ül” – teszi hozzá a cég kommunikációs vezetője.

Ez a cikk a Képmás magazin 2016. szeptemberi számában jelent meg. A Képmás magazinra előfizethet itt>>

Nemzedékek harca 

„Panni 17 éves és klímaszorongása van, vegetáriánus, hogy ezzel is óvja a bolygót. A szülei nem értik, hogy lányuk miért nem eszik a családi hagyomány szerint készített töltött káposztából, hiszen ezzel tönkreteszi a vasárnapi ebédek hangulatát.” 
„Dani 21 éves, a felnőttek szerint lehetetlen alak, aki folyton a gép előtt ül, játszik vagy chatel a haverjaival, és nem lehet vele komolyan beszélni.” 
„Emi négyéves izgága ovis, a szomszéd Julika néni szerint a liberális nevelés kudarca. Julika néni minden találkozás alkalmával kifejti, hogy mit gondol a mai fiatal szülők gyerekneveléséről, akik szerinte túl szabadjára engedik a csemetéiket.” 

Apák és fiaik, anyák és lányaik, szomszéd nénik és gyerekek eltérően látják a világot, értelmezik a helyzeteket és másképp is kommunikálnak ezekről. Ezeket az eltéréseket előszeretettel szoktuk dátumokhoz és korszakokhoz kötni, pedig a nemzedékek közötti különbségek nem magából a születési évszámból vagy a földrajzi helyből erednek, hanem a megélt szocializációs tapasztalat különbözőségeiből.

Csepeli György szerint: „A nemzedék az eszmélet és az emlékezet közössége. (…) Az emlékezet azért közös, mert közös volt az eszméltető történelmi környezet. (…) Egy-egy nemzedék sajátos módon éli meg a történelmet. Identitásába beépül az adott történelmi hatás és ez kollektív emlékezetként kezd működni. Az ily módon megszületett nemzedék azután párbeszédbe vagy konfliktusba bocsátkozik azokkal, akiknek más az emlékezeti hagyományuk, más a kollektív emlékezetük, akár azért, mert korábban, akár azért, mert később születtek.” A különféle generációk (csendes generáció, baby boom nemzedék, X, Y, Z és alfa generáció) különböznek a gondolkodásmódjukban, a hozzáállásukban, a viselkedésükben és értékrendjükben, továbbá másként reagálnak a konfliktushelyzetekre is, ami kommunikációs szakadékot képez a nemzedékek között. 

Címkézett generációk 

Ráadásul olyan korban élünk, amikor a változások hihetetlenül gyorsan zajlanak körülöttünk, az újdonság egy pillanat alatt elavulttá válik. Az új környezet pedig új nemzedéket formál, gyökeresen más látásmóddal. A modern kor vívmányai (digitalizáció, internet, okostelefonok), az egyre gyorsuló világ vagy a klímaválság hírei természetesen az idősebb generációra is hatással vannak, de ők a már kialakult világképükbe építik be az új tapasztalatokat, míg az ezredforduló környékén vagy az utána születettek valóságában ez válik alapélménnyé, erre épül a világuk. 

A generációs szemléletmód csapdája, amikor elkezdjük kategóriákba sorolni az embereket, és ezen a szemüvegen keresztül szemlélni őket. Ha babyboomer, akkor digitális analfabéta; ha az X generációhoz tartozik, akkor karrierista; ha Y, akkor fegyelmezetlen; ha Z, akkor elidegenedett a valós kapcsolatoktól; ha alfa, akkor semmi sem érdekli, csak a kütyük.

Ezek a címkék nemhogy segítenének, inkább eltávolítják a nemzedékeket egymástól, és megnehezítik a másik megértését. Ha rendezni szeretnénk a közös dolgainkat, akkor kategóriák helyett célszerű a generációs elméletből azt kiemelni, hogy különböző hatások hogyan formálják a szemléletmódunkat, viselkedésünket és kommunikációnkat, és hogy ezeknek a hatásoknak a megértésén keresztül közelebb kerülhetünk a másik ember valóságának a megismeréséhez, megértéséhez és elfogadásához. 

Kép

Kép: Freepik

Aszimmetria a tudásban 

A különböző generációk között gyakran a tudásmegosztás kapcsán alakul ki konfliktus, aminek az egyik fő oka a fiatal nemzedék kiváló technikai ismerete. Régen a szerepek egyértelműek voltak: a szülők a nagyszülőkhöz fordultak tanácsért, a gyerekek a szüleiktől tanultak, az idősebb generáció tapasztalatát és tudását pedig nem kérdőjelezte meg senki. Manapság gyakran előfordul, hogy a fiatalabb nemzedék tagjai többet tudnak a digitális eszközök kezeléséről, mint a szüleik, ráadásul a netgeneráció az információkhoz is könnyen hozzájut, ezért a különböző nemzedékek közötti tudásátadás és az ezekhez kapcsolódó kommunikáció is megritkult. Tapscott szerint a netgeneráció kíváncsi, nyitott, független és önvezérelt tanulókból áll, akik hozzászoktak az azonnali válaszokhoz.

Számukra egyszerűbbnek tűnik kiguglizni a káposztástészta receptjét, mint felhívni a nagymamát és megkérdezni, vagy könnyebb egy videót megnézni a virág átültetésének mikéntjéről, mint hazautazni, és ellesni a fortélyt az édesanyjuktól.

Mindezekkel párhuzamosan a kommunikáció is átalakult: egyre nagyobb szerepet kap az online kapcsolattartás, ahol a beszélgetéseket az internetszleng, a rövidítések, az emotikonok, a gifek és a mémek uralják, amelyeket az idősebb generáció nem mindig ért. 

Aszimmetria a hatalom terén 

Sokan emlegetik nosztalgiával a „régi szép időket”, amikor a gyerekek még fegyelmezetten ültek a padokban, követték a tanár utasításait, és tudták, hogy hol a helyük. A fiatal beosztottak tisztelettel tekintettek a tapasztalt, idősebb generációra, nem kritizálták és nem keltek versenyre vele. Rudolf  Dreikurs már a 20. század derekán megfogalmazta, hogy a hatalom terén bekövetkező változások nem csak a szülő-gyerek vagy a tanár-gyerek kapcsolatban jelennek meg, ezek valójában következményei a társadalomban bekövetkezett változásoknak. Jane Nelsen is felhívja rá a figyelmet: olyan viselkedést várunk el a gyerekektől, ami ránk sem jellemző, hiszen nem mutatunk példát sem alázatosságból, sem engedelmességből. Ez pedig sok esetben haladás. Haladás, hogy lehet véleményünk, hogy szabadon kifejezhetjük az igényeinket és a szükségleteinket, hogy nem kényszeríthetnek olyan dologra, amit nem szeretnénk megtenni, hogy szabadon nemet mondhatunk, és nem kell rettegni attól, hogy pórul járunk csak azért, mert másképp gondolkozunk, vagy éppen egy kisebbségi csoport tagjai vagyunk. A családban, a házastársak között is megszűnt a hagyományosan fennálló hierarchiabeli különbség, a férj többé nem teljhatalmú ura és parancsolója a feleségnek, nem rendelkezik felette, a feleség pedig nem az engedelmesség mintapéldája. Rudolf Dreikurs egyenesen úgy fogalmaz: „Amikor apu elvesztette a hatalmát anyu fölött, mindketten elvesztették a hatalmat a gyermekeik felett.” Nevelni azonban nem csak hatalommal lehet, sőt, jól nevelni valójában nem hatalommal lehet.

A feltétlen tekintélytiszteletet és a diktatórikus nevelést megfélemlítéssel, illetve fenyítéssel lehetett fenntartani. Amikor a régi szép idők fegyelmét sírjuk vissza, akkor ezeket az eszközöket is visszasírjuk. 

A tekintélyhez való viszony mára átalakult, a fiatal generáció számára a személyes szabadság az egyik legfontosabb érték. Ugyanakkor fontos szem előtt tartani, hogy a demokrácia nem jelentheti a rend felborulását, az anarchia beállását, és a gyermek diktátorrá válását. A felnőttek irányító szerepére továbbra is szükség van, hiszen vannak jogok és kiváltságok, amikre a nagyobb tapasztalat, az érettség és a különféle készségek jogosítják fel őket. A vezetés szükséges, de mindenki (a gyerekek is!) megérdemli, hogy méltósággal és tisztelettel bánjanak vele. A megalázás, megszégyenítés és fenyítés csak rövidtávon kecsegtethet eredménnyel, hosszú távon mindössze annyit érünk el vele, hogy a gyermekek is feljogosítva érzik magukat arra, hogy ugyanezt tegyék másokkal. 

Hídépítés a generációk között 

A kamaszok mindig is megkérdőjelezték a szülői ház mintáit, feszegették a határokat, kutatták az igazságot és az élet értelmét, az idősebb generáció pedig mindig is gyanakvással és előítélettel tekintett az ilyen irányú törekvésekre. A különbség annyi, hogy a világ gyorsabban változik, amivel együtt a hierarchia is felborult, a kommunikációs stratégiák pedig teljesen átalakultak. Ebben a kiélezett helyzetben különösen fontos, hogy ne éljünk tagadásban és elutasításban, hanem tisztelettel forduljunk egymás felé, bármelyik generáció tagjai vagyunk is. 

Kép

Kép: Freepik

Tiszteljük a múlt örökségét! 

„Nagyon okosak lettünk, csak a bölcsességet veszítettük el.” (Polcz Alaine)

Igaz ugyan, hogy az információs szupersztráda minden kérdésünket képes megválaszolni, mindazonáltal sokat veszíthetünk, ha leértékeljük a felmenőink tapasztalatait, és elveszítjük a kapcsolatot a múltunkkal. 
Nemrégiben részt vettem egy klímaváltozásról szóló kerekasztal-beszélgetésen, ahol néhány véleményben megjelent az idősebb nemzedék felelőssége, és úgy tűnt, időnként bizony megfeledkezünk arról, hogy a nagyszüleink még újrahasznosítottak, komposztáltak és sokkal inkább kapcsolatban voltak a természettel, mint a modern kor embere. A reakciókból teljesen nyilvánvaló vált, hogy amikor fontos kérdések kapcsán mi és ti szembenállásban kezdünk gondolkozni, akkor valójában árkokat ásunk, ami nem viszi előre sem a probléma megoldását, sem az egymáshoz való közeledést. 
A generációk közötti valós kötelék és a kommunikáció erősítése azért is fontos, mert a múlt történetei, a közös gyökerek és hagyományok egyaránt fontos szerepet játszanak identitásunk, önértékelésünk és megküzdési képességeink alakulásában. 

Maradjunk nyitottak! 

Csepeli György szerint a digitális tapasztalás nagyban hasonlít a gyermekkori mágikus tapasztaláshoz. Felnőttként sem érdemes legyinteni erre, ugyanis ha képesek vagyunk újra felfedezni a gyermeki énünket, a nyitottságot, a kreativitást és spontaneitást, és mindezt harmóniába hozni a felnőttkorban megszerzett élettapasztalattal és bölcsességgel, akkor abból igazán jó dolgok sülhetnek ki. 

A nyitottság azt is jelenti, hogy elfogadjuk, hogy az életkor nem minden, vannak dolgok, amiket egy fiatal jobban tud nálunk, és ő is taníthat minket. Ha érdeklődéssel fordulunk a fiatalok világa felé, akkor ők is szívesebben beszélgetnek majd velünk más kérdésekről is. 

Töltsünk időt egymással! 

Közhely, de a minőségi együtt töltött idő és a beszélgetés nem megspórolható. Ez nem jelenti azt, hogy mindenben egyet is kell értenünk, a cél nem a meggyőzés, hanem a másik gondolatainak meghallgatása, megértése és elfogadása a kölcsönös tisztelet légkörében. Amikor kritizálás nélkül meghallgatjuk a másik embert, azzal éreztetjük, hogy az ő oldalán állunk és erősítjük a kapcsolatot. A legtöbb ember (különösen igaz ez a kamaszokra) teljesen elzárkózik és elutasítóvá válik, amikor kioktatják. Gondoljunk csak azokra a lelkifröccsökre, amiket gyerekkorunkban kellett végighallgatnunk: előre lehetett tudni, mi fog elhangzani, hozzánk mégsem jutott el az üzenet, mert érzelmileg teljesen bezárkóztunk. Prédikálás helyett érdemes párbeszédet kezdeményezni a kölcsönös együttműködés és tisztelet jegyében. Ilyenkor valóban kíváncsiak vagyunk a másik gondolataira és érzéseire, ezáltal ő is nyitottá válik a mi nézőpontunk figyelembevételére, ami elindíthat az együttműködés, valamint a közös problémamegoldás útján.  

Ez a cikk a Képmás magazin 2020. áprilisi számában jelent meg. A Képmás magazinra előfizethet itt>>

Az esküvő és a lagzi sokak számára egyet jelent a fényűzéssel (limuzin, galamb- és pillangóröptetés, méregdrága ruha, kastélybérlés, tűzijáték). Vannak, akik ilyenkor kifejezetten fontosnak érzik, hogy prezentálják a rokonságnak: tessék, itt vagyunk, ennyire boldogok vagyunk, ma semmi sem drága – de hát nincs is ezzel semmi baj, hiszen ahány pár, annyiféle ízlés és igény. Vannak, akik inkább szolidabb keretek közt ünnepelnek – ennek oka nem a zsugoriság, inkább a tudatosság és a környezetvédelem. Több hazai esküvőszervező szerint a greenwedding egyre szélesebb körre jellemző lesz nemcsak 2020-ban, hanem a rá következő években is, ugyanis a fenntarthatóságra törekvés olyan globális és létfontosságú jelenség, ami mostantól az esküvők világát sem kerülheti el.

„Fontos, hogy másoknak is örömet szerezzünk”

„A ruhám természetes anyagokból készül, Bálint Sára, a Bridalwear tervezője varrja, akinek egész kollekciói vannak antik csipkéből. A gyűrűink kőből, itthon készültek egy manufaktúrában. A meghívót én magam terveztem, és online küldtük ki. A templomi esküvő és a vacsora helyszíne Budapesten lesz, így sokan tömegközlekedéssel is tudnak jönni. A vacsorát anyukámék kertjébe tervezzük, bérelünk sátrat, asztalokat, székeket, tányérokat – mindet újrahasznosítható anyagból. A vacsora hozzávalóit a helyi piacról szerezzük be, és mi fogjuk elkészíteni a fogásokat is. Ami a dekorációt illeti: olyan dolgokból alkotok, amik már megvoltak itthon, vagy amiket kölcsön kapunk a családtól (a befőttes és bébiételes üvegek kiválóak asztaldísznek: készíthető belőlük csipkével díszített váza vagy mécsestartó). A virágkreációkat a lagzi után egy idősek otthonának adjuk, mert fontos számunkra, hogy a mi nagy napunkkal másoknak is örömet szerezzünk. A gyerekeknek újrahasznosított papírra nyomtattam színezőt, s az én régi ceruzáimmal színezhetnek, ha unatkoznának. Köszönőajándékok helyett mi inkább adományozunk az egyetlen hazai gyermekhospice háznak.” (Zsófia)

„A párom és én a magyar átlagnál szerintem jóval környezettudatosabban élünk, éppen ezért szerettük volna, ha szemléletünk és életmódunk az esküvőnkön is tükröződik. Újrahasznosított papírból készültek a menü- és az ültetőkártyáink, a meghívókat pedig kis üvegcsébe tettük. Köszönőajándéknak süteményt sütöttem, de nem nejlonba, hanem komposztálható dobozokba tettem, amiket facsipesszel zártam le.” (Eszter)

„A lagzinkon az ételeket részben termelői alapanyagokból készítette a Szimpla Háztáji étterem. A szóda és a sör visszaváltható üvegben érkezett, kizárólag kézműves gyümölcsleveket hozattunk, kézműves pékségből származott a kenyér, és természetesen vegetáriánus menüt is kínáltunk a vendégeknek. Magam készítettem régi befőttesüvegekből az asztalokra „vázát”, amelyekbe őstermelő kertjéből kapott aranyesőágakat tettem díszítésképpen.” (Imola)

„Egy családi barátunk esküvőjén az ültetőkártyák nagyméretű szárított, préselt falevelekből készültek, az asztalokat mohával, rezgővel és fával dekorálták. A köszönőajándék náluk virághagyma volt, amely mellé a „Végy egyet, locsold és nézd, hogy nő a szerelmünk” felirat került.” (Finta Zsófia esküvő- és rendezvényszervező, Sophie&BA)

Kép

Kép: Freepik

„Ismerek egy esküvői filmest, aki elhivatott környezetbarát. Már nem is vállal olyan eseményt, ahol galambröptetés vagy tűzijáték van, és plusz kedvezményeket ad a zöldesküvőt képviselő pároknak. Szimpatikus irány!” – mondja Varga Barbara esküvőszervező, a BARA Wedding alapítója, aki szerint szívet melengető látni, hogy a környezettudatos párok mennyire boldogok és hálásak, hogy az elveikből nem kell engedniük, illetve hogy a mindennapjaikra jellemző környezettudatos attitűdjüket az egybekeléskor is meg tudják élni. Továbbá örömmel tapasztalja, hogy a házasodni vágyók nyitottak: akik „sima” menyegzőt szeretnének, azok is szívesen veszik a környezetbarát esküvői tanácsait, és alkalmaznak belőle jó párat.

További „zöld” tippek Varga Barbara esküvőszervezőtől:

Kereshetünk olyan helyszínt, amelynek működtetői maguk is fontosnak tartják a környezetvédelmet, és fenntartható vendéglátást folytatnak.

Cserepes virágokat – például cserepes levendulát – is használhatunk az asztali dekorációhoz, de elérhetőek manapság a művészien elkészített papírvirág-dekorációk is, amelyek egy részét bérelni lehet.

Az élővirágokból készült csokrokat az esküvő után küldjük el komposztálásra, vagy ajándékozzuk tovább egy gyerekotthonnak, idősek otthonának vagy egy kórház recepciójára.

Díszítsünk bátran kővel, fával, fémmel, üveggel – ezek sosem mennek ki a divatból!

Szép látványt nyújthat egy-egy origami-zuhatag is: hajtogathattok vagy vásárolhattok darumadarakat újrahasznosítható papírból, és felfűzhetitek őket.

A menyasszonytáncon kapott pénz egy részét vagy a köszönetajándékra szánt pénzt az ifjú pár felajánlhatja támogatási céllal különböző szervezeteknek, alapítványoknak.

Ha nem akarunk lemondani a léggömbökről, legalább lebomló lufikat szerezzünk be – ám azt tudni kell, hogy lebomlásuk előtt ezek is károkat okozhatnak a kisebb állatoknak.

Ne használjunk műanyag szívószálat! Ha mégsem szeretnénk mellőzni, akkor van papír- vagy bambuszszál helyette. A tányérok és poharak esetében is kerüljük a műanyagot; a megmaradt süteményeket se műanyag dobozba, hanem inkább papírdobozkába csomagoljuk el a vendégeknek!

A meghívók esetében is használhatunk újrahasznosított papírt, kereshetünk a nyomtatáshoz zöldnyomdát, de a leginkább környezetbarát megoldás, ha online esküvői meghívót készíttetünk.

Köszönőajándékként használhattok magpapírokat is (a képeslapra applikált magpapír-forma könnyedén eltávolítható, és földbe, cserépbe ültetve a benne lévő fűszer- vagy virágmagok kikelnek), de remek meglepetés a virághagyma vagy minden olyan, ami természetes: méz, lekvár, levendulazsák, bioszappan.

Szombaton az időjárás meglehetősen zord arcát mutatta. Viszont a viharfelhők sem tántorították el a zenés színházi élményekre kiéhezett közönséget, akik már a nyitás előtt órákkal sorban álltak, hogy elfoglalhassák helyeiket.

Az eső röviden eleredt, de – ahogy A Szépség és a Szörnyeteg című előadás főcímdalában is áll – vannak még csodák, az ég végül kegyeibe fogadta a Budapesti Operettszínház Szabad ég alatt című koncertsorozatának nyitóestjét, így megkezdődhetett ez a nagyszerű rendezvényfolyam.

Az est négy főszereplője ezúttal Janza Kata, Vágó Zsuzsi, Szabó P. Szilveszter és Kocsis Dénes volt. Hamar kiderült, hogy sztárjaink nemcsak énekes-színészként, hanem bizony humoristaként is megállnák a helyüket, hiszen a műsorvezetői szerepet magukra öltve vicces történetekkel, csipkelődő megjegyzésekkel szórakoztatták a nézőket, olykor interaktív módon megszólítva őket, akik persze hangos kacajokkal díjazták közvetlenségüket. Egyértelműen érezhető volt, hogy a hallgatók és az előadók is nagyon várták már, hogy újra kaphassanak és adhassanak, mindenki szívét megmelengette az újbóli viszontlátás. 

Az est műsora egyfajta „best of musical”, a trónról letaszíthatatlan közönségkedvencek legszebb dalaiból áll össze. Felcsendültek többek között az Elisabeth, a Rebecca és a Mozart! legendás dalai, melyek nem túlzunk, ha azt mondjuk, azonnal libabőrt varázsoltak mindenki karjára. Emellett Andrew Lloyd Webber és Leonard Bernstein musical-klasszikusait is élvezhette a közönség.

Nem kérdés, az este folyamán az érzelmek teljes skáláját megjárhatták a résztvevők. Igazán megható pillanat volt, mikor Kocsis Dénes dalra fakasztotta a közönséget, akik egy emberként énekelték A zene, az vagyok én utolsó szavát.

Legalább ennyire megismételhetetlen élményt ígérnek a július 23-án kezdődő Operett Open Air gálák is. Dolhai Attila már a sorozat sajtótájékoztatóján előrevetítette: egy kicsit ki lehet kacsintani a közönséghez, cinkoskodni, akár közösen is lehet énekelni a közönséggel! A fantasztikus szereposztást ismerve garantált a könnyed, nyáresti szórakozás. Dolhai Attila, Lukács Anita, Vadász Zsolt, Fischl Mónika, Szendy Szilvi, Laki Péter, Bordás Barbara, Dancs Annamari és Dénes Viktor előadják az operett-repertoár gyöngyszemeit olyan nagyszerű művekből, mint a Marica grófnő, A csárdáskirálynő, A mosoly országa és Mágnás Miska – nehéz eldönteni, hogy a szereposztás a vonzóbb, vagy a műsor!

A hangulatot varázslatos látványvilág egészíti ki. A klasszicista stílusú műemlék épületegyüttes falát különleges vetítés színezi, mely Somfai Péter keze munkáját dicséri. A Budapesti Operettszínház műszaki igazgatója az alábbiakat mondta a vetített látványról:

„A Budapesti Operettszínház a művészi eszközök, értékek, hatások mellett mindig is különösen odafigyelt az előadások látványvilágára. Komoly, iránymutató előzményekkel dicsekedhetünk. A kétezres évek közepétől megszokottá vált, hogy akár öt-hat projektor hatása egészíti ki a díszletet, varázslatos trükköket létrehozva. Most is szeretnénk egy igazi csemegével meglepni a visszatérő közönségünket. A Vármegyeháza udvarán, ebben a kis ékszerdoboz jellegű térben is vetítési hatásokkal egészítjük ki az előadásainkat. Ez nem egy nagy színháztér, hanem egy olyan hely, ahol a közönség egészen közel kerülhet az előadáshoz, szinte kézzel fogható közelségbe. A nagyon hangulatos, ugyanakkor kis tér minden pozitív hatását élvezhetik a nézők, az akusztikus produkció szinte együtt lélegzik majd a közönséggel.”

Valóban, a művészek és a nézők ilyen jellegű közelsége igazi varázslatot hozott létre már az első gálaesten, ami méltó újrakezdés volt a hosszú kényszerpihenő után. Janza Kata szavaival élve: „Reméljük, mindenkinek jól esett, nekünk biztos!”

Aki lemaradt az élményről, az bepótolhatja: négy operettgálával várják az érdeklődőket július 23-án, 24-én, 25-én, 26-án.

Jegyek ide kattintva vásárolhatók.

A kékalga nem ritka lakója a Balaton vizének, és túlzott jelenléte nemcsak itthon fordul elő: a világ tavainak többségét évtizedek óta veszélyezteti a lebegő mikroszkopikus algák (fitoplanktonok) elszaporodása. A Balaton vizében legnagyobb tömegben a kovamoszatok és a kékmoszatok (cianobaktériumok) fordulnak elő. A kovamoszatok általában tavasszal, március és április hónapban fordulnak elő tömegesen. A kékalgák elszaporodásának időszaka a nyár, ami szerencsétlenül egybeesik a tó legintenzívebb turisztikai időszakával. A ’70-es és ’80-as években már annyira súlyosan veszélyeztették a balatoni turizmust a nyári hónapokban rendszeressé váló „vízvirágzások”, amelyeket a fonalas kékalga okozott, hogy régiós stratégiát kellett kidolgozni ellenük.

Miért veszélyeztetik a fürdőzőket a kékmoszatok?

„A baktériumok egyik törzsét a cianobaktériumok, avagy kékmoszatok, kékbaktériumok alkotják. Ezek egysejtűek, amelyeknek a belsejében jellegzetes gázüregek láthatók. Gyakran több ezer sejt összeáll és szerkezet nélküli sejtkolóniát alkot, különösen a bőséges növényi tápanyagot tartalmazó édesvizekben, nyáron. A kékalga tömeges megjelenését nevezi a népnyelv »vízvirágzásnak«, ám ez cseppet sem ártalmatlan, szemet gyönyörködtető jelenség – foglalja össze a tudnivalókat a kékmoszatokról Gedai Zsuzsanna biológus. – Ilyenkor ugyanis mérgező törzseik is megjelenhetnek.

A Balaton jellemző cianobaktériumai potenciális toxintermelők, és mérgeik irritáló, májkárosító, még rákkeltő hatást is kiválthatnak.

Megmérgezhetik a halakat, de nemcsak a vízi élővilágra hatnak, hanem az emberi szervezetre is veszélyesek lehetnek. Az orrba, szembe kerülő kékalgák nyálkahártya-irritációt, asztmatikus tüneteket okozhatnak, a bőrt irritálhatják, ha pedig a gyerekek a vízzel véletlenül lenyelik, lázat, hányást és hasmenést idézhetnek elő.”

A változatosság jegyében egyazon faj különböző populációi eltérő mértékű toxicitást mutathatnak, és szerencsére gyakran előfordulnak toxint egyáltalán nem termelő törzsek is. A víz minőségét figyelő szakemberek munkája ezért is nélkülözhetetlen a veszélyhelyzetek megelőzésében.

Kép

Kép forrása: news.algaeworld.org

Hogyan és miért szaporodnak el a Balatonban kékmoszatok, amelyek károssá válhatnak?

Vörös Lajos professzornak, az MTA Ökológiai Kutatóközpont Balatoni Limnológiai Intézet kutatójának tanulmányából jól meg lehet érteni ezt a jelenséget.

A kulcs a foszfor, amelynek túlkínálata nemkívánatos algásodáshoz vezethet, a foszfort pedig leginkább a Balaton vízutánpótlásának a felét szolgáltató Zala-folyó szállítja a Keszthelyi-öbölbe.

A hatvanezres lakosú Zalaegerszeg iparával a tó külső foszforterhelésének jelentős részét adja a folyó közvetítésével. Nem véletlen tehát, hogy a tó területének mintegy 6 százalékát kitevő Keszthelyi-medence a tó cianobaktériummal legnagyobb mértékben terhelt területe ma is, noha a ’80-as évekhez képest a helyzet sokat javult. Nagyberuházások segítették a terület foszformentesítését: a parti települések szennyvizeit kivezették a vízgyűjtő területről, a szennyvizeket foszformentesítik, csökkentették a szerves- és műtrágyázást, megépült a Kis-Balaton és Marcali tározórendszere. Ennek hatására jelentősen, mintegy harmadára csökkent a tó külső foszforterhelése, és jelentősen csökkent a planktonikus algák biomasszája is – de a káros algásodás időről-időre ma is problémát jelent.

A megnövekedett foszforterhelésre az algák azonnal reagálnak, és tömegük gyorsan megnő. A helyzetet bonyolítja, hogy az algatermelődést az időjárás is befolyásolja, emiatt azonos külső feltételek mellett a tó algásodásának mértéke akár két-háromszoros különbséget mutathat egyik évről a másikra.

Mi a helyzet a többi algafajjal?

Tavasszal, a hűvös vízben egy kovaalgás csúcs alakul ki, nyár második felétől és ősz elején. Amikor pedig a vízben nitrogénhiány jellemző, a nitrogénkötő kékalgák szaporodnak el. A kékalgák a tó nyugati részei felé egyre növekvő mennyiségben vannak jelen. A két biomassza-csúcs között – tavasz végén, nyár elején – egy úgynevezett „tisztavizes” időszak figyelhető meg, amikor az egyéb algacsoportok (zöldalgák, ostoros algák, nem nitrogénkötő kékalgák) fordulnak inkább elő a biomasszában.

A cikket folyamatosan frissítjük a kékalga-veszély alakulásának megfelelően.