– Hogyan viselték a tavaszi tétlenséget, a koronavírus-járvány miatti kényszerpihenőt?

Kern András: Én nagyszerűen!

Valló Péter: Életem legszebb időszaka volt ez a kényszerleállás. Van egy kis kertem, de sosem láttam még, ahogy éled benne tavasszal a természet, mert mindig bent ültem a sötét színházban és dolgoztam. Most viszont éreztem a napfényt, figyeltem, ahogy levelet hoznak a fák.

– Játszd újra, Sam!, Balfácánt vacsorára, Honderű, Valódi hamisítvány – csak néhány azon előadások közül, amelyekben együtt dolgoztak. Mitől működhet hosszú évtizedeken át jól a közös munka?

Kern András: Én Péternek nagyon sokat köszönhetek, mert sok szép szerepet kaptam tőle eddigi pályánk során. Amikor a Játszd újra, Sam! előadásra készültünk, még rettenetesen régen, harminchat éve, akkor nagyon hatott ránk a Woody Allen fanyar humora, a személyisége és a dumái. A szöveget pár ponton át kellett írnunk, és közben olyan hangulatba kerültünk, hogy minden gond nélkül tudtunk Woody Allenül beszélni. Nagyon egy rugóra járt az agyunk már akkoriban is. Hogy mi az oka, hogy ilyen hosszú ideje jól tudunk együtt dolgozni? Talán alkati, „testvéri”, barátsági, rokonszenvi okai vannak…

Valló Péter: Az is sokat számít, hogy egyszerre kezdtük a pályát. Harcban edzett kapcsolat a miénk. Néha késhegyig menő szakmai vitákat folytatunk, ha egy új darabot kezdünk próbálni, de ez a normális, hiszen hiába ismerjük egymást évtizedek óta, újra és újra össze kell csiszolódni szakmailag. 

– Most épp Az apa című előadás próbái miatt. Mi fogta meg önöket a Florian Zeller által írt színdarabban?

Kern András: Maga a történet meglehetősen egyszerű: egyik főszereplője az általam játszott André, akit utolér az időskori demencia, az Alzheimer-kór, habár utóbbi így direkt nincs kimondva a darabban. Egyre kevésbé jutnak eszébe a szavak, gyakran elfelejti a neveket, a helyszíneket. A másik főszereplő Anne (Bach Kata), az ő felnőtt lánya, aki őrlődik a gyermeki kötelességtudat és a saját élet utáni vágy között. Izgalmas végigkövetni, ahogy André apránként teljesen elveszíti a kapcsolatot a külvilággal, illetve azt, ahogy mindez kihat a lányával való, egyébként sérelmekkel és konfliktusokkal terhelt kapcsolatára.

A keserű téma ellenére ez egy őrületesen jó humorral megírt darab.

Valló Péter: Európában 10 millió demens él jelenleg. A nyugati társadalom vénül, egyre több időst kell eltartania egyre kevesebb fiatalnak, vagyis itt van egy világjelenség, amivel a színháznak igenis foglalkoznia kel. Egyébként szerintem csak idő kérdése, és a koronavírusról is születik majd színdarab. A Florian Zeller által írt színdarab és a mi előadásunk érdekessége, hogy ami Andréval, az ő tudatával történik, az a nézővel is megtörténik. A világot az ő szemén, érzékelésén, zavarain keresztül tapasztaljuk, az ő nézőpontjából látjuk azt a testi-lelki folyamatot, amin e kórsággal küszködő emberek átmennek. Számos humor forrása, hogy Andrénak nincs betegségtudata. Rendületlenül hiszi, hogy vele az égvilágon semmi gond nincs, és hogy az ápolónőket is csak az ő bosszantására küldik a nyakára. Nem dagonyázik az önsajnálatban, és éppen ettől tud felemelő és rendkívül rokonszenves lenni az előadás. Ráadásul – ahogyan Zeller is – játszunk az idővel. Összekeverjük, mert e dramaturgiai szerkezet jól kifejezi, hogy hogyan bomlik szét az idő fogalma egy demenciával küzdő ember fejében.

Kép

Az Apa c. darab próbája - Kép: Dömölky Dániel

Egy Molière-díjas színdarabról van szó, amely a párizsi ősbemutatót követően Európa számos országában színre került. Bízunk abban, hogy a mi előadásunk is méltó folytatása lesz a sikerszériának.

– Kern úr, mennyire van szüksége arra színészként, hogy orvosilag ismerje a demenciát a szerep eljátszásához?

Kern András: Amerikai színészek körében bevett szokás, hogy beköltöznek egy-két hónapra egy kórházba a betegek közé tapasztalatot szerezni, de ez inkább a filmszínészekre igaz, a színházi színészeknek – nekem is – talán elég az, amit az író ír, vagy amit magam tapasztaltam ismerőseim, rokonaim körében. Az a rengeteg hatás, ami ért ez ügyben. Tegnap eszembe is jutott egy történet, amit még nem is meséltem a próbákon, pedig sok ilyen szóba került. Tizenhat éves voltam, és utaztam ki Párizsba egyik nagybátyám meghívására, de Bécsben leszálltam egy napra, hogy egy másik, idős rokonommal töltsek egy kis időt. Kedves ember volt, akkoriban 72 év körül lehetett, mint most én. Nekem sose mondták, hogy ő demenciával küzd. Aznap Bécsben azt mondta: „Andriskám, most tudod, mit csinálunk? Bemegyünk a Mozart kávéházba, és iszunk egy üveg sört!” És én szívesen mentem vele, mert örültem, hogy ilyen fiatalon sört ihatok. Béla bácsi fizetett, kimentünk a Kärntner Strasséra, majd így szólt: „Andriskám, most tudod, mit csinálunk? Bemegyünk a Mozart kávéházba és iszunk egy üveg sört!”  És ez így ismétlődött kora estig. Jól be is rúgtunk. Én vittem őt haza taxival, és ő azt kérdezte: „Andriskám, biztos, hogy itt lakunk?”

Valló Péter: Én sokat olvastam a témáról. Számos külföldi és magyar dokumentumfilm foglalkozik az időskori elbutulással, és orvossal is beszélgettem, aki elmondta, hogy ebben a betegségben nincs pillanatnyi javulás, vagy ha van, akkor az nem demencia.

Ez egy rendkívül gyors, folyamatos memóriaromlással járó, visszafordíthatatlan kór.

Kern András: Sokszor eszembe jut, hogy egy másik rokonom is demenciával küzd: „Az anyukámat akarom! Az anyukám vigyen el innen! Menjünk haza!” – ezt kiabálja rendszeresen. Hiába közlik vele újra meg újra, hogy az édesanyja már ötven éve nem él, és hogy nem kell hazamenni, merthogy ő eleve otthon van. Ez a pár mondat történetesen benne is lesz az előadásunkban, bele van írva, mint egy jellegzetes roham.

– Korábban az idős, megfáradt emberek tisztelete természetes volt, manapság viszont számos platformon lehet olvasni-hallani, hogy az öreg nyűg, mert elbutul, mert beteg, és hogy a legjobb neki idősek otthonában. Csak olaj a tűzre, hogy a reklámok az örök fiatalságot propagálják.

Kern András: Most a járvány talán egy picit javított a helyzeten, mert folyton azt hallani, hogy vigyázzunk az öregekre, hordjunk maszkot, mossunk sűrűn kezet, és persze vigyázzunk az öregekre. Egyébként velem korú orvos barátaim szokták mondani, hogy nekünk tulajdonképpen már nem is kellene élnünk. Csak hát az emberi élettartam egyre nő azáltal, hogy az orvostudomány bizonyos dolgokban fejlődik, és mivel hosszabb ideig élünk, a rák és egyéb betegségek kialakulása is gyakoribb.

Kép

Az Apa c. darab próbája - Kép: Dömölky Dániel

Valló Péter: Nem értek egyet Andrissal abban, hogy a koronavírus javított volna az öregekhez való hozzáálláson. Angol nyelvterületen a koronavírus-járványt boomer removernek nevezik. Kik is a boomerek? Hát mi, a baby boom idején, 1946 és 1964 között születettek. És mi a remove jelentése? Elmozdítani, eltakarítani.

Vagyis azt mondják, a koronavírus az idősek eltakarítója. Még jobban kiéleződnek tehát a generációs különbségek!

Azzal persze egyetértek, hogy mivel meg van nyújtva az emberélet, egyre több időst kell a fiataloknak eltartaniuk. Andris és én épp kivételek vagyunk, mert mindketten aktívan dolgozunk, anyagilag gondoskodunk önmagunkról és a családunkról, de összességében a világ elöregedése aggasztó méreteket ölt, ez egyre több feszültséget hoz magával, számos időskori betegség pedig megoldhatatlan élethelyzet elé állítja a fiatalabb nemzedéket.

– Ha már az említett előadás középpontjában apa áll, árulják el: mi az a tulajdonság, amit önök az édesapjuktól örököltek, s amire különösen büszkék?

Kern András: Talán a humorérzék. Az én génjeimbe mindenesetre bele van kódolva szinte.

Valló Péter: Ugyanez. Édesapámnak remek humora volt. Az Andrissal való jó kapcsolatomat ez is befolyásolja, na meg az is, hogy mindketten próbáljuk a dolgok derűsebbik oldalát nézni, még akkor is, ha sokkal keményebb munka, mint a szomorkodás.

Az apa premierje 2020. október 17-én lesz a Pesti Színházban, de a közönség már premier előtt, október 15-én és 16-án is láthatja az előadást.

Szeretek a kocsiban rádiózni. Mostanában sokat utazom, és amikor épp nem egy izgalmas podcast-beszélgetést hallgatok, mert mondjuk könnyedebb témákra vagy zenére vágyom, csak benyomom a rádiót. Folyamatosan kapcsolgatok az állomások között attól függően, hogy éppen hol mi szól. Mivel korábban én is rádiós műsorvezetőként dolgoztam, kifejezetten érdekelnek a reggeli beszélgetős műsorok, szeretem a friss, aktuális témákat, a világra szóló felfedezésektől az igényes bulvárig szinte „mindenevő vagyok”. Értem persze, hogy a kereskedelmi csatornáknak elsősorban a nézettség és a hallgatottság számít, és hogy a polgárpukkasztás, a botránykeltés manapság a legjobban jövedelmező műfaj, de van egy határ, amin túl az én gyomrom már nem tudja ezeket megemészteni. Azt pedig végképp nem értem, hogy miért süllyednek egy bizonyos szint alá azok, akiknek erre egyáltalán nem lenne szükségük, hiszen a hallgatottságuk akkor is magasan veri a mezőnyt, ha az ízléses szórakoztatás keretei között maradnak.

Egyik reggel, iskolába menet „háttérrádióztunk” a mögöttem ülő nyolcéves kisfiammal. Amikor épp nem szóltunk egymáshoz, figyelmemet ráirányítottam arra a beszélgetésre, amit „Balázsék” (Sebestyén Balázs, Rákóczi Feri, Vadon Jani) folytattak a Rádió 1-en. A téma a poliamória, vagyis a többszerelműség volt. Nem voltam teljesen képben azzal, hogy mit is takar ez a kifejezés valójában, de abban biztos voltam, hogy nem kisgyereknek való téma, ezért ki is nyomtam a rádiót íziben. Miután bekísértem a kisfiamat a suliba, visszakapcsolódtam a műsorba, és „csuda” dolgokat hallottam.

A házasság felizzított parazsa harmadik féllel

Egy korombeli nő mesélt korántsem szokványos, számomra kifejezetten bizarr kapcsolatáról a férjével. Állítólag teljes harmóniában élték az életüket, amikor egyszer csak, kis fáziskéséssel, de mindketten úgy határoztak, hogy szabadjára eresztik a másikat a házasság rabságából, és engedélyezik neki, hogy mást is szerethessen. Itt merült fel bennem az első kérdés: ha valaki szereti a társát, saját bevallása szerint mindent megkap tőle, akkor hogy vágyhat másnak a szerelmére?

Az óriási szívű hölgy valahogy így folytatta az okfejtését: a hosszú házas évek alatt a kezdeti vágy és lelkesedés természetes módon alább szokott hagyni, viszont, ha randizhatunk számunkra vonzó harmadik személlyel is, az a saját házasságunkban is képes a szunnyadó parazsat felizzítani.

Bennem inkább lelohasztaná a vágyat, ha tudnám, hogy a férjem más nő karjaiban keresi a boldogságot, de nem vagyunk egyformák. Lehet, túl önző vagyok, de vállalom: én bizony képtelen lennék más nővel osztozni a férjemen. És ha elszereti? Mire mennék a fene nagy lazaságommal, engedékenységemmel? Ja, hogy akkor már lenne nekem is egy új szerelmem? Mit egy? Kettő! Egy régi és egy új szerelmem. Vagy több. A poliamor kapcsolatok hívei szerint ugyanis simán előfordulhat, hogy egyszerre több emberbe leszünk szerelmesek. Mármint ők, velem ugyanis ilyen még soha nem esett meg, valószínűleg valami genetikai deficit vagy téves társadalmi kondicionálás okozhatja, hogy én egyszerre csak egy férfi iránt tudok szerelmet érezni. De igyekszem a saját orromnál tovább látni, és elfogadni, hogy lehetnek a férfi–női kapcsolatnak más dimenziói is.

Egy színész és felesége coming out-ja

Sebestyén Balázs egyik épp most futó televíziós műsorában, a Nyerő párosban is nemrég vallotta be az egyik házaspár, Járai Máté színész és felesége, Járai Kíra, hogy poliamor kapcsolatban élnek. (Talán Kíra nyilatkozott ezt követően Balázsék rádiós műsorában is, de ebben nem vagyok biztos.) A Nyerő pároshoz hasonló műsorokat egyébként én személy szerint képtelen vagyok nézni, de a „legütősebb” momentumok azért, ha akarom, ha nem, megtalálnak, hiszen futótűzként terjednek a sajtóban és a közösségi médiában.

A cikkre készülve persze visszanéztem a Járai házaspár coming outját, és a hatás nálam sem maradt el. Már szinte kezdtem megsajnálni a könnyes szemmel nyilatkozó férjet, aki annyira szereti a feleségét, hogy másnak is átengedi, még ha szenved is ettől, amikor előállt egy olyan hasonlattal, amivel kapcsolatban csak tényleg nehezen találom a szavakat.

Azt bírta mondani Járai Máté, hogy a feleségét leginkább egy kutyához tudná hasonlítani, akit ha láncon tartanak boldogtalan, viszont ha elengednek, szabadon futhat az erdőben, akkor mindig vissza fog térni a gazdájához.

Ehhez tényleg nem nagyon tudok mit hozzáfűzni. Ahogy azzal kapcsolatban is csak a mélységes döbbenetet érzem, amivel a rádióban nyilatkozó „hatalmas szívű” hölgy magyarázni próbálta a bizonyítványát: olyan a többszerelműség, mint amikor az embernek több gyereke van, hiszen őket is egyformán szereti. Tessék?!! Hogy lehet a szezont a fazonnal, a körtét az almával, egy vagy több gyereket egy vagy több férfival keverni?

Az óriási szívű hölgy, aki másokkal teszi boldoggá a férjét

Különösen bizarrnak gondolom azt is, ahogy ez a nő, bevallása szerint örömmel készítette elő, öltöztette fel a férjét egy másik nővel való találkozásra, aztán miután hazatért, meghatódva hallgatta az élménybeszámolóját.

Számomra ez a színészi játékkal palástolt önkínzás magasiskolája.

A férj a neje által engedélyezett és csókkal zárult randit követően állítólag úgy sugárzott, mint a kapcsolatuk elején, és ezt a felesége kifejezetten vonzónak találta. Magára meg büszke volt, hogy ilyen csodálatos élményben részesítette azt a férfit, akit a legjobban szeret a világon.

Nem érdekel, ki kivel és hogyan, amíg a négy fal között csinálja

A netet böngészve hamar előbukkantak a korábbi évekből is olyan televíziós, illetve rádiós műsorok, amelyek a poliamor kapcsolatokkal foglalkoztak. Vagyis nincs új a nap alatt, Balázsék is feszegették már ezt a témát 2017-ben, nincs is ezzel bajom, bár csodálkozom, hogy magukat tisztes férjként és családapaként beállító műsorvezetők heherésznek ilyen és ehhez hasonló témákon. De hát ha ez nekik belefér… A gond szerintem az, hogy ha akarjuk se tudjuk elkerülni ezeket a tartalmakat. Ha lekapcsolom a rádiót, árad a televízióból, vagy utolér a közösségi médiafelületeken. Engem tényleg hidegen hagy, hogy ki kivel és hogyan, amíg a hálószobájában csinálja.

Még véletlenül sem szeretném ugyanis, ha a gyerekem idő előtt hallana olyanokat, hogy egy embernek simán lehet egyszerre több szerelme is a házastársa mellett, sőt, innen is és onnan is születhet gyereke, attól függően, melyik szerelmének sikerül hamarabb megtermékenyítenie.

Ezt sem én találom ki természetesen, az RTL Klub reggeli műsorában nyilatkozta korábban egy hölgy, akit szintén eltalált poli-Ámor nyila. Számomra a nagycsalád fogalma nem azt jelenti, hogy a biológiai anya és apa mellett ott ül a családi asztalnál mindegyikük éppen aktuális pasija vagy csaja is, és még az ő pasijaik, csajaik is…

A házasságról, a családról alkotott elképzelésem lehet, hogy konzervatív, de büszkén vállalom, és visszautasítok minden olyan kisebbségi véleményt, ami a többségi vélekedést régimódinak, idejétmúltnak vagy önzőnek igyekszik beállítani. Én bizony továbbra is olyan mesét olvasok a gyerekemnek, ahol a királyfi vagy a szegény fiú egyetlen hercegkisasszonyba vagy szegény parasztleányba szerelmes, és a frigyük holtomiglan-holtodiglan tart, és minden erőmmel azon leszek, hogy ez nekünk a férjemmel, és majd a fiamnak is összejöjjön.

– Cigány előadó még sosem kapta meg a WOMEX-életműdíjat, régi adósságot törleszt tehát a világzene ezzel az elismeréssel. Hogyan fogadta?
– Nagyon nagy megtiszteltetés, nem is hiszem el még mindig, hogy igaz lehet. Nagyon örülünk neki – és szándékosan használom a többes számot, mert az egész közösségünket, az oláhcigány kultúránkat érinti ez az elismerés. De úgy vagyok vele, hogy nemcsak cigányként megtisztelő az életműdíj a számomra, hanem magyarként is, merthogy kettős identitásunk van. Ha külföldön fellépünk, nemcsak a cigányságot képviseljük, hanem Magyarországot is.

Óriási megtiszteltetés, hogy a Muzsikás után második magyar együttesként mi kaphattuk ezt az elismerést – arról nem is beszélve, hogy kik kapták meg idáig ezt a díjat, és milyen zenei teljesítménnyel!

Szerintem nem csak a magyarországi kisebbségeknek jó üzenet az, hogy nincs lehetetlen, és érdemes kitartóan dolgozni. Mert bizony nagyon sok munka van már a mögött is, hogy az ember egyáltalán jelölt lehessen. Az egész világról összesen húsz ember jelölhető a listára, és közülük kerül ki az az egy, aki megkapja a díjat, tehát, hogy ez pont én lehettem, különösen megtisztelő és felfoghatatlan.

– Ha jól emlékszem, volt olyan esemény, amelyen Mónika énekelte a Himnuszt az Urániában.  Hogyan emlékszik erre vissza?

– Sajnos olyan is volt, hogy a magyarságomat nem élhettem meg. Egy díjátadón például a magyar himnuszt nem énekelhettem el, mondván, hogy az sok embert megbotránkoztatna – holott cigány témájú díjjal nyert az az illető, aki meghívott a gálaestre énekelni. Azt mondták, én csak a cigány himnuszt énekelhetem el – a magyart miért nem?! Hiszen itt élek, magyar vagyok! Azt feleltem: ha magyarként nem lehetek jelen, cigányként sem leszek, és a cigány himnuszt sem fogom elénekelni.

Kép

– Kicsit beszéljünk a gyökerekről! Gyermekkorában önt hogyan vette körül a zene? Milyen az oláhcigányság zenei hagyománya?
– Még nagyon kicsi voltam, amikor a kormány felszámolta azt a budapesti telepet, ahol a családom élt. Én elsősorban apámtól és a nénikéimtől hallottam először ezeket az énekeket, meg persze közösségi összejöveteleken. A családjaink ugyan különköltöztek a telep felszámolása után, de sokat jártunk össze, és a beszélgetés egy idő után rendre átváltott mulatásba. Igazából a gyerekekkel kezdték mindig a bulizást: a felnőttek énekeltek, és a kör közepére betolták az ügyesebb gyerekeket, hogy táncoljanak. És amikor már nagyon belemelegedtek, a felnőttek is beszálltak a táncba.

Az ének olyan természetes módja az érzések kifejezésének nálunk, mint az anyanyelv.

És amikor a modern kor csodájaként már lehetett kazettás magnót kapni, szalagról hallgattam a nagyecsedi zenekarok felvételeit. Éppúgy szívtam magamba ezt a zenei anyagot, mint amit otthon hallottam: ebben nőttünk fel.

– Ha már említette a nagyecsedi zenekarokat, Nagyecsed az oláh cigányzene Mekkája. Onnan indult a Kalyi Jag, az Ando Drom, a Nagyecsedi Fekete Szemek, de még Bódi Guszti is ott született. Mi a titka a nagyecsedi zenészek sikerének?
– Nem a hely teremti meg a kultúrát, hanem az ott élő emberek. Talán azok a kutatók, akik elkezdték a cigányság kultúráját felgyűjteni, ott találhattak olyan közösséget, ahol a megkeresésükre nyitottak voltak. Való igaz, nagyszerű zenészek vannak ott még most is. Egyébként a cigány közösségre általában is jellemző a zenei tehetség, csak nem mindenki törekszik arra, hogy ezt színpadon is megmutassa. Nagyecseden a gyűjtések révén talán jobban megismerték ezt a lehetőséget, talán jobban színpadközelbe kerültek az emberek.

– Ha jól tudom, az oláhcigányság a balladaszerű „hallgatók” és a mulatós „pergetők” nyelvén fejezi ki magát. A lassú, befelé forduló hallgatók egyike sem fellépésre készülő, szolgáltató zene, hanem kimondottan családi körben előadott üzenet, ugye?
– A ritmustalan balladák többnyire igaz történetekből születnek. És mivel a cigányzene élő műfaj, folyamatos változásban van, egy dalba ki-ki beleszőheti a saját érzéseit, tapasztalásait. Egy hallgatónak alkalomtól függően változhat a szövege, sőt, adott esetben még a dallama is.

– Hát a pergetők?
– A pergetők táncosabb dallamok, amelyek alapja a kanna, a szájbőgő és természetesen az ének. Bármi ritmushangszerré vált, amiből hangot lehetett kicsalni, gondolok itt az asztal tetejére és két darab evőkanálra. Ha nem volt zenekar, akkor ezekre énekeltek. Apámtól konkrét pergetőt felemlíteni nem is tudok, merthogy ezek spontán születnek, és nem lettek felgyűjtve, elraktározva.

Kép

– Az egyik hallgató, amit lemezre énekelt, egy világra szólóan szép lányról szól…
– Több is van ilyen. A cigány dalok arról mesélnek, amit nem szokás, nem illendő kimondani. Amit szóval nem mondhatunk ki, eldalolni szabad. Nem szoktunk például arról beszélni, hogy mennyire fontos nekünk a család közelsége, a szerelmünknek nem vallunk szóval mások előtt. Viszont minden dalban megjelenik Isten, a szülő és a testvér. Nem mondogatom a testvéremnek, hogy mennyire szeretem – de ha ezt dalban fejezem ki, az neki is sokkal többet jelent minden szónál. Üzenetként is szolgálhatnak tehát a hallgatók.

Amit dalban mondunk el, az erősebb, annak nagyobb súlya van, mint a kimondott szónak.

– Mindig a férjével, Rostás Mihály Mazsival adja elő a hallgatókat.
– A Mazsival készített hallgató-lemez különlegessége, hogy ennyi balladát egy csokorba gyűjtve még nem lehetett hallani. A zenekarok legfeljebb egy-egy dal erejéig mutatják meg a lemezeiken, hogy a táncos, bulizós vonalnál létezik egy sokkal mélyebb rétege is a cigány kultúrának. A hallgatókkal nemcsak szomorúságunkat, hanem a vidámságunkat is kifejezzük – biztos, hogy minden buli egy hallgatóval ér véget! Eddig talán a cigány közösségek ezt az oldalukat nem is merték annyira megmutatni.

– Most, hogy így beszélgetünk, értettem meg azt, hogy az oláhcigány zene alapvetően improvizatív, intuitív. Lehet, hogy ez adja a sikerük alapját a világzene terén? Hiszen a világzenei toplisták előkelő helyére válogatták mindkét, Romengo formációval felvett albumukat.
– A Romengóban már van hegedű és nagybőgő is, ami nem szerepel az eredeti oláhcigány zenében, mert az régen csak énekhangra és ritmushangszerekre épült, ma viszont már hozzátartozik a gitár és a többi húros hangszer is. A mi muzsikánk valóban improvizatív és nyitott, befogadó: jól megférnek mellette más stílusok, például a jazz. Volt szerencsénk együtt játszani Dresch Mihállyal, Lukács Mikivel, de volt fellépésünk Harcsa Veronikával is. A magyar népzene sem áll nagyon messze tőle, hiszen a cigány zene mindenütt az adott ország népzenéjéhez igazodik. De megfér mellette akár még a flamenco is.

– A kölcsönös egymásra hatás, alkalmazkodás alakította volna úgy, hogy Erdélyben vonós bandák jöttek létre, míg a balkánon rézfúvósok?
– Az énekmód is változik, nem csak a hangszer. Nem is tudom, miért lett így – talán azért, mert a cigány folklór a vándorlás során összefonódott az adott ország kultúrájával, és a kettő egymásból táplálkozott. De ez már a néprajzkutatók asztala, tehát ebbe nem szeretnék mélyebben belemenni. Az biztos, hogy régebben cigányoknak és nem cigányoknak nagyon sok alkalmuk volt a találkozásra, például egy lóvásáron: együtt üzleteltek, beszélgettek, ettek-ittak együtt, a nap végén pedig mulattak. Nekem legalábbis még volt szerencsém ilyesmiben részt venni, hiszen apám állatokkal foglalkozott, lovakkal kereskedett. Azt hiszem, ez a díj annak a kultúrának köszönhető, amiben mi felnőttünk. Gyerekkorunk szereplői nem tudták, hogy ez mekkora szerencse lesz később, mert az a világ eltűnt, a mai fiataloknak már nem lehet benne része. Nem is csak a cigány fiatalokra értem, hogy hiányzik az a közösség, a személyes találkozásnak az a tere, ahol különböző kultúrájú emberek megismerkedhetnek. Sokszor kérdezem én is az asszony-lányomat: gyermekem, mit fogsz tanítani, átadni a te lányodnak? Nem mindegy! Azt, ami vagy, nem tagadhatod meg. Ha esetleg úgy döntenél, hogy elhagyod a kultúrádat, mindazt, amit tőlünk láttál, mit teszel a helyébe? Mi az, amitől azt mondhatod a lányodnak: te cigány lány vagy? Hiszen a döntés az övé, mi csak megadjuk azt az alapot, amiből meríthet. Egy adott nemzet kultúra nélkül nem is tudom, hová tudja magát sorolni! Ezen úgy elgondolkoztam – és nem csak a cigányságra nézve.

Hiszen Isten különbözőnek teremtette az embereket, hogy színes legyen a világ – nem véletlenül!

Kép

– Az oláhcigányság hagyományőrző közösség. Az énekesi karrier mennyire illik a hagyományos női szerepkörbe?
– Biztos, hogy nem léphettem volna fel színpadon a férjem nélkül. Mazsi nélkül én is egy olyan, átlagos cigány nő lehetnék, mint a közösségünkből sokan: nagyon szépen énekelnék a családomnak – de a nagyközönségnek nem! Annak is van egy módja, hogy a közösségeinkben egy-egy dal erejéig hogyan énekelhet egy asszony: meg kell kérni a családtól, elsősorban a férjtől, hogy egy dalt elénekelhessen. És akkor sem úgy működik, hogy az az asszony akkor egy órát fog énekelni: kérésre, kérdésre megy ez.

– Egy harmadik formációban is énekel, ez pedig a Cigány hangok. Itt a megszokottól eltérően a nők kerülnek előtérbe. Nem olyan ez egy kicsit, mint egy mini lázadás, forradalom?
– Amikor megalakultunk, nem számítottam rá, hogy ez esetleg forradalmi színben tűnhet fel, ugyanis nem volt szándékos, hogy csak a női hangok kerüljenek előtérbe. Férfihangokra is számítunk, ugyanis nem mindig ugyanazokkal az előadókkal lépünk föl. Az a cél, hogy minél többeknek bemutatkozási lehetőséget adjunk, mert nagyon sok tehetséges fiatal van, akik színpadon is megmutatkozhatnának, de nincs rá lehetőségük. Sokkal nehezebb nőket találni egyelőre, mert egyre kevesebb fiatal nő énekel azzal a hagyományőrző technikával, amit még az én generációm tud. Ezt is annak tudom be, hogy már nincs az a szoros közösség, ahol hallhatják a spontán énekeseket. Sok fiatal jönne, de vidéken laknak, messze vannak, nem tudnak Pestre járni, másrészt, ha egy lány férjhez megy, onnantól kezdve a férjén is múlik, hogy támogatja-e a színpadi éneklésben. Sok apróság teszi tehát nehézzé, hogy a Cigány hangokban minél több fiatal énekest megmutassunk.

Esküvőre és babára várva

Pároknak létrehozott internetes csoportokban érdeklődtem, kinek hogyan befolyásolta a magánéletét a járvány. A koronavírus több okból is nagy próbatétel elé állította a jegyespárokat. Heni és vőlegénye, Dávid még külön élnek, a lány Monoron, a fiú pedig a fővárosban, emiatt most egyáltalán nem tudnak találkozni és telefonon tartják egymásban a lelket. „Naponta többször beszélünk, de nagyon hiányzunk egymásnak” – meséli a menyasszony. Dr. Mihalec Gábor pár- és családterapeuta úgy véli, mindez egy teszt lehet a pároknak, ami megmutatja, milyen erős a köztük lévő kötelék. „Az érzelmi fellángolás és a valódi, mély szerelem különbségeit vizsgáló kutatások szerint a távolság az előbbit meggyengíti, az utóbbit viszont felerősíti” – mondja a szakértő. Ez az időszak arra is lehetőséget ad, hogy az elszakított szerelmesek fejlesszék kommunikációs és szociális készségeiket, amik nagyon jól fognak jönni a későbbiekben: beszéljenek az interneten és telefonon keresztül, tervezgessenek, gyártsanak forgatókönyveket a jövőre nézve.

A bizonytalan helyzet miatt rengeteg jegyes, így Heni és Dávid is kénytelenek voltak idén nyárra kitűzött esküvőjüket későbbi időpontra szervezni. Az Egyesült Királyságban élő Andi és párja sem tudnak a kitűzött napon oltár elé állni, ami azért is érinti őket rosszul, mert emiatt utaztak volna Magyarországra. „Elfog a sírás, ha arra gondolok, két hónap múlva jöhettünk volna haza, de nem tehetjük: 3400 km-re vagyunk a szeretteinktől és nagyon hiányoznak” – osztotta meg bánatát a menyasszony. Az ősszel esküdő Jolánék számára viszont felértékelődött a várakozás: a körülmények miatt lejjebb adtak igényeikből, és csak arra vágynak, hogy Isten színe előtt végre örök hűséget fogadhassanak egymásnak. Olyanok is vannak, akik két tanú kíséretében kimondják az igent, a szakértő szerint azonban az esküvő ezzel sokat veszít lényegéből: fogadalmunknak nagyobb lesz a súlya, ha az összegyűlt vendégek előtt mondjuk ki. Emiatt azt tanácsolja, a szűk körű polgári szertartás után az egyházi esküvőt tartsák meg inkább később, amikor már együtt tud ünnepelni az egész család.

Kép

Andrea és Csaba

A koronavírus azokat is hasonló helyzet elé állította, akiknél kisbaba érkezik a családba. Az első gyermekével várandós Ilona párja a mentőszolgálatnál dolgozik, ezért ügyelnek rá, hogy minél kevesebbet érintkezzenek: egy hónapja külön szobában alszanak, és még egy puszi, egy ölelés sem fér bele. A hazai óvintézkedések szerint a kismamák nem fogadhatnak látogatókat, az ultrahang-vizsgálatra, terhesgondozásra pedig nem jöhet velük kísérő. Mihalec Gábor azzal bátorítja őket, hogy csak rövid időt kell a kórházban tölteniük az újszülöttel, és ez alatt digitálisan is kommunikálhatnak az apával, utána viszont bőven lesz rá módjuk, hogy bepótolják az első napokat.

Elválaszt vagy összehoz?

Míg a járvány sok jegyes közé távolságot ékelt, a home office-ban dolgozó házasok most minden percüket együtt tölthetik. „A párom kamionos, így nem sokat tudtunk találkozni a vírus miatt, most viszont mindketten otthon vagyunk. Lehet, hogy még az esküvő előtt elválok” – viccelődik egy menyasszony, Debóra, aki valójában örül, hogy most gyakrabban látja vőlegényét. Hazai statisztikák ugyan még nem születtek a témában, Kínában viszont a járvány enyhülésével megemelkedett a válások száma. Mihalec Gábor szerint ennek több oka is lehet: egyrészt az emberek feszültebbek, mivel aggódnak családjuk, idős hozzátartozóik egészsége és saját megélhetésük miatt, ezért még arra is ingerültebben reagálnak, amin korábban csak nevettek. Ráadásul a bezártság miatt felszínre kerülnek az eddig elfojtott sérelmek, amiket már nem lehet a szőnyeg alá söpörni. Harmadrészt, azok az erőforrások, amik az otthonon kívül feltöltötték őket, most nem elérhetőek számukra: a kulturális intézmények, konditermek bezártak, és a barátaikkal is legfeljebb online tudnak „találkozni”.

Kép

Debóra és párja

A vitákat elkerülendő, Mihalec Gábor azt tanácsolja a házasoknak, legyenek tudatosabbak, gondolják át, amit haragból mondanának, és inkább harapjanak a nyelvükre, mint hogy fájdalmat okozzanak társuknak. Az otthonlét idejére állítsanak fel szigorú napirendet, amiben megvan a helye a munkának, az énidőnek és az együtt töltött perceknek is. Ezt vegyék komolyan és ne engedjenek a kísértésnek, hogy délig aludjanak vagy hogy egész nap sorozatokat nézzenek. Minőségi közös programokra persze nem könnyű sort keríteni, különösen gyerekek mellett: vannak, akik egymás mellett ülve is a telefonjukba mélyedve lazítanak, míg más arról számolt be, azáltal, hogy nem járnak el sehová, nincs mit megosztaniuk a másikkal. A szakértő szerint ha a karanténban töltött időt a fejlődésre fordítják, mindkettőjüket érik majd olyan impulzusok, amiket behozhatnak a kapcsolatba.

„Legyen ez a tanulás ideje. Olvassák el azokat a párkapcsolati könyveket, amikre korábban nem volt alkalmuk, horrorfilmek vagy vígjátékok helyett nézzenek olyan alkotásokat, amik mélyebb üzenetet közvetítenek” – javasolja Mihalec Gábor, aki például az egészségügyi vészhelyzet idején minden este élő bejelentkezést tart Facebook-oldalán – a Pár-percek sorozat nézőinek többek között párkapcsolati tanácsokat ad videóiban. A felek megjelenésükre is fordítsanak figyelmet, és ne csak a munka, a bevásárlás, hanem a partnerük kedvéért is öltözzenek ki csinosan. „Ha hetekig csak kócosan, otthonkában vagy borostásan látjuk a másikat, igencsak elmegy a kedvünk a párunktól” – teszi hozzá a párterapeuta.

Akik a jelenlegi fenyegető helyzet alatt is tudatosságra törekszenek, és igyekeznek a legjobbat kihozni belőle, azok megerősödve jöhetnek ki a krízisből. Meglepetésemre a megkérdezettek között ezek a párok voltak többségben, a húsz válaszadó fele kifejezetten pozitív változásokról számolt be. Ők ajándékként fogják fel, hogy több időt lehetnek együtt társukkal, és úgy érzik, a nehézségek csak szilárdabbá tették kapcsolatukat. Evelin és vőlegénye figyelmesebbek lettek a másikkal: neki ugyan továbbra is be kell járnia munkahelyére, de hazaérve szerelme vacsorával várja.

Kép

Evelin és vőlegénye

Amióta otthonról dolgozik, Anita férje is háziasabb. Gabriella és párja sokkal többet beszélgetnek éjszakába nyúlóan, mint a járvány előtt. „Mintha újra az első randijainkat élnénk” – meséli. Gyöngyvérék élete a karanténban 180 fokos fordulatot vett. Régen nem is volt idejük reggelizni, most reggel, délben, este együtt eszik az egész család. Ebédet követően lehetőségük van mélyebb, meghittebb beszélgetésekre is, máskor pedig a feleség és a férj közösen főznek, bográcsoznak a kertben, az udvart szépítik vagy összebújva megnéznek egy filmet. „Nemcsak a fáradt, néha türelmetlen párunkat kapjuk meg este pár órára, hanem az energikusat, a jókedvűt” – összegzi tapasztalataikat az asszony, akinek a család korábbi, egyiptomi útja során megismert beduinok jutnak eszébe: az afrikai törzs tagjainak nincs semmijük, ám mindenük megvan, semmivel se kapkodnak, mégis mindenre jut idejük. „Mi mikor tölthetünk annyi időt Istennel és a családunkkal, mint ők? Csak ha kiharcoljuk magunknak” – véli, és abban bízik, a mostani kiegyensúlyozott életmódjukat örökre megőrzik.

Közvéleménykutatásom során mindössze egy olyan esetről hallottam, amikor a járvány a kapcsolat végét okozta. Klaudia és a volt párja már a vírus előtt elhidegültek egymástól, ezért a kijárási korlátozás bejelentésekor, a hónapokig tartó összezártságot megelőzve, a fiatal nő inkább gyorsan elköltözött párjától. Mi a helyzet azokkal, akik már válófélben vannak, de a járvány miatt egy házban „ragadtak”? Mihalec Gábor nekik azt javasolja, tekintsenek egymásra kollégákként, és legyen a céljuk a jó munkatársi viszony megteremtése, a közös projektjük pedig a gyerekek jóléte, akik miatt ezentúl is együtt kell működniük. Ez az időszak megtanítja nekik, hogyan kommunikáljanak egymással a válás idején, és ha ebben sikeresek, még az is lehet, hogy ismét megpróbálják házasként.

Ez a cikk a Képmás magazin 2020. májusi-júniusi számában jelent meg. A Képmás magazinra előfizethet itt>>

Az egyik újdonság, hogy a szabadulószobából kijutók egy JBL hordozható bluetooth hangszóróval gazdagodhatnak.

A szabadulószoba itt érhető el. 

Olyan izgalmas karakterek várják az 1950-es évek iránt érdeklődőket, mint Bibó István, Gérecz Attila vagy Zsigmond Vilmos. Többek között ők kalauzolják a szabadulni vágyókat az öt szobán keresztül, ahol a történelemhez, az irodalomhoz, a filmekhez, a sporthoz és a zenéhez kapcsolódó kérdések segítségével nyerhetik vissza szabadságukat. A szobákban olyan érdekességekre bukkanhatnak a forradalom kapcsán, amelyekről eddig alig vagy egyáltalán nem lehetett hallani. A játékot sok izgalmas fotó és hangfelvétel teszi izgalmasabbá.

Minden szoba végén egy kód várja a játékosokat, amelyet a szabadulás után gépelhetnek be, majd a kérdőívet kitöltve esélyük nyílik a JBL hangszóró megszerzésére.

Szabadulás után kezdődhet a forradalom!

A másik fontos tudnivaló, hogy a szabadulószoba csak bemelegítés egy országos pályázathoz, ahol komoly tárgynyeremények várják az 5–8. és a 9–12. osztályos korosztályt. Ehhez nem kell mást tenniük, mint egy maximum 5 perces videót készíteni – akár mobiljukkal is.

Az ötperces videókat a szabadulószoba alkotói a [email protected] címre várják 2020. október 15-én éjfélig. A pályamunkákat a fent ismertetett két kategóriában szakmai zsűri értékeli. A nyertes művek felkerülnek a „nekedmitjelent56” YouTube-csatornára és Facebook-oldalra, hogy egy virtuális megemlékezés, egy mindenki által elérhető „tananyag” részei legyenek.

Az eredményhirdetés október 21-én lesz a Dugonics András Piarista Gimnáziumban (vagy a járványhelyzettől függően kizárólag online).

Az alábbi nyeremények várnak a felső tagozatos és a középiskolás diákokra:

1. díj: 1 darab JBL Charge 4 hordozható bluetooth hangszóró (30 W)

2. díj: 1 darab aktivitásmérő okosóra
3. díj: 1 darab JBL GO vízálló hordozható bluetooth hangszóró (3 W)

Akit érdekel a pályázat végeredménye, október 23-án érdemes ellátogatnia a Facebook-oldalra, ahol a nyertes pályaművek is megjelennek.

Szóval nem kicsit a tét: a szabadulás és a forradalom. Nem érdemes kihagyni ezt az egyedülálló lehetőséget!

Kép

Kép: szepi.hu

Történetének első századaiban a keresztény közösség gyakran volt kitéve a hatalom, akkoriban a római hatóságok általi üldöztetésnek, erőszaknak. Ennek a néha helyi, alkalmi, néha birodalmi méretű és császári parancsszóval vezérelt, sok áldozattal és szenvedéssel járó üldözésnek több oka is volt. A hatóságok szemében Krisztus követői hűtlenséggel, állampolgári megbízhatatlansággal gyanúsítható csoportot jelentettek. Ezt a gyanakvást csak erősítette közösségük zártsága, a kívülálló szemével nézett titokzatossága, gyanús jámborsága és béketűrése, amely mögött az utca pogány népe egyenesen ártó varázslatokat, rontó praktikákat, a hatalom pedig lázadásra kész szervezkedést sejtett. A pogány Róma szemében bizarr, sőt egyenesen deviáns gondolatnak tűnt, hogy a keresztények – még a zsidók vallási furcsaságán és különcségén is túltéve – egyetlen láthatatlan, ábrázolhatatlan szellem-istent imádnak, és egy olyan Megváltó nevére és dicsőséges feltámadására esküsznek, aki bűnöző módjára, kereszten végezte be földi pályafutását. Ilyen helyzetben az üldözők célja az volt, hogy hitük feladására, eszméik megtagadására kényszerítsék a keresztényeket, és a mártíromság velejárója azóta is, hogy az üldözők önfeladásra akarják bírni kiszemelt áldozataikat.

A hívők közül ebben a helyzetben sokan gyengének bizonyultak, engedtek a kényszernek, és feladták meggyőződésüket, vagy némi gyávasággal, a puszta életösztönnek engedelmeskedve legalább színlelték, hogy megfelelnek a hatóságok elvárásainak. De voltak olyanok, nem kevesen, akik a fenyegetések és kínzások között is kitartottak Krisztus hite és egyháza mellett, és azt is büszkén vállalták, hogy életüket kell adniuk meggyőződésükért.

Ők voltak azok a vértanúk, mártírok, akiknek áldozata és bátorsága példát mutatott a többieknek, és azt igazolta, hogy vannak, és mindig lesznek olyanok, akik a hitük és életük közötti választás elé állítva az előbbi mellett döntenek.

Idővel az egyház erőt merített mártírjai helytállásából, és különös tisztelettel vette körül emléküket. Ám a hitért vállalt életáldozat ideje nem múlt el a Rómával való megbékélés, az üldözések korának vége után sem, sőt, az eretnekmozgalmak, szekták, az egyházon belüli szakadások, felekezeti küzdelmek évszázadaiban szomorú formában élt tovább. Keresztények adtak halálra a hit vélt tisztasága nevében más keresztényeket. Időközben a vértanúság fogalma is kitágult, hiszen idővel a politikai eszmék, ideológiák, nemzeti és faji identitások melletti hősies kitartás és életáldozat hősei, forradalmak, szabadságharcok áldozatai is kiérdemelték a mártír nevet, miközben az utóbbi századokban is bevett gyakorlat maradt ölni hitért, meggyőződésért, hovatartozásért.

A keresztény mártírok új korszaka a francia forradalom véres éveiben érkezett el, a 20. században pedig ismét szomorú gyakorlattá lett vallási, de méginkább vallásellenes indulatból, politikai, ideológiai megfontolásból ölni. A mexikói forradalom, a spanyol polgárhárorú keresztényüldözésének drámája után a nemzetiszocializmus zsidóüldöző ámokfutása is példa erre, a világméterű bolsevik rémuralom évtizedei pedig már-már iparszerűen gyártották a mindenféle hitű, meggyőződésű vértanúkat.

De így volt ez az eszmei-politikai élet világában is; fajok, osztályok, népek eltörlésének kísérlete a föld színéről közelmúltunk baljós, az emlékezetből ki nem törölhető, vértanúk tanúságtételével összefonódó öröksége.

A mártírok idejének nincs vége: ha széttekintünk világunkban, azt látjuk, hogy ma is ölnek embereket pusztán hitükért, vallási hovatartozásukért, meggyőződésükért, vagy pusztán azért, mert mások, mint a környezetük, mert ellenségeiknek útban vannak. Elég, ha csak a közel-keleti keresztények tragédiájára gondolunk, de Afrika, Ázsia számos háború, polgárháború, faji vagy vallási ellentétek sújtotta országában adják ma is az életüket keresztények és nem keresztények csupán azért, mert hiszenek és kitartanak amellett a meggyőződés, hagyomány, kultúra mellett, amelyben születtek, amely lelki táplálékuk, megtartó erejük, szerves része az életüknek.

Korunk hitevesztett vagy hitében gyenge átlagembere részvéttel átszőtt döbbent értetlenséggel áll a halált is vállalók hősies kitartása előtt.

Fel kellene tennie azt a kérdést, hogy mit is jelent az ember képessége arra, hogy mártírrá váljon, hogy vértanúvá legyen. Először is drámai, szorongató, hősöket és vértanúkat termő történelmi helyzet kell hozzá, amikor a jó és a rossz közötti választás leegyszerűsödik, a veszélyben élő emberek alapvető életdöntésre kényszerülnek. Az is igaz, hogy szorongató helyzetben sem minden ember képes erre; az életáldozatra való készség nem természetes dolog, hanem különleges adomány, karizma, és éppen rendkívülisége teszi példaértékűvé a környezet, az utókor számára. Az ilyen szorongató döntések tárgyainak köre is tágasabb ma, mint az ókeresztény időkben, hiszen a vértanúság vállalása nem pusztán a hit, Isten, de a haza, a nemzet, magasztos eszmék és biztos értékek melletti, az életáldozatig elmenő kiállást is jelent.

A mártírság a hősiesség különleges formája, hiszen lényege nem a saját meggyőződés harcos, másokkal bátran szembeszálló védelmezése, hanem az üldözők ártó szándékának vétlen elszenvedése. Olyan dolgok melletti – erőszakkal, fenyegetéssel, halállal szembeni – kitartás, amely messze túlmutat az ösztönök, érdekek hétköznapi világán. Jó volna persze, ha egyre kevesebb alkalom adódna a világban arra, hogy mártírok, vértanúk szülessenek közöttünk. Az azonban biztos, hogy amíg lesznek mártírjai hiteknek, jó ügyeknek, addig az ő tanúságtételük azt bizonyítja, hogy rendkívüli helyzetekben – kényszerek fogságában vagy szabad döntés eredményeképpen – az ember minden határon túl képes felülmúlni önmagát, a puszta ész- és célszerűség világát. Tekintetét a horizonton túlra emelve igazolja: nincs nála csodálatosabb, a lélek és a szellem szavára még élete árán is hallgatni képes teremtmény a földön.

Ez a cikk a Képmás magazinban jelent meg. A lapra előfizethet itt>>

Anita velem szemben ül, tejszínt önt a kávéjába. Hosszú barna haja összefogva, arca derűs, alig van rajta smink. Fehér blúzt visel világoskék farmerrel és lapos szandállal. Némileg zavarban vagyok, ezért pár percig magamról, a forgalomról és a kora őszi időjárásról beszélek neki, ő viszont közbevág és megnyugtat, hogy valószínűleg neki sem lesz könnyű ez a beszélgetés, de nem fél kimondani: prostituált volt. 

Először a családjáról, a gyerekkoráról mesél. Megtudom, hogy Budapesten nőtt fel, egy panellakásban lakott a szüleivel és a nővérével, és a szülei minden pénzt alkoholra és cigarettára költöttek. „A hónap vége volt a legjobb, mert addigra elfogyott a pénzünk, és bár ennivalónk nem volt, legalább pia sem. Mindennap reggeli nélkül indultam iskolába, tízórait nekem soha senki nem csomagolt. Délben, a menzán ettem először a nap folyamán, és sokszor utoljára is. Nyolc éven át blicceltem a buszon, mert anyuék sosem vettek nekem bérletet. Folyton az ellenőröket lestem, mert rettegtem a lebukástól. Anyámék soha nem foglalkoztak különösebben velem, nem kérdezték meg, mi volt a suliban, mi bánt, családi programokat sosem szerveztünk, és fogadó órákra se mentek el – emlékszik vissza a most harminchét éves Anita, aki úgy véli, hogy apja talán még azt sem tudta, melyik iskolában tanul pontosan. – Kilenc- tízéves lehettem, amikor édesanyám fogta a nővéremet, és elköltözött vele az ország másik végébe. Egyedül maradtam apámmal, de gyakorlatilag mindig csak magamra számíthattam.”

„Nyolcadikos koromban jött a hír: anyám meghalt. Mindenkinek azt mondtam, hogy tüdőgyulladás volt a halál oka, pedig az igazság az, hogy ájulásig itta magát”.

Aztán jött a pályaválasztás, Anitát sehova sem vették fel. Végül az osztályfőnöke elintézte, hogy elmehessen egy szakmunkásképzőbe, kesztyűkészítő szakra. Időközben rátalált az igaz szerelem, a nagy Ő. Életében először boldog volt. Egészen addig, amíg az apja tudomást nem szerzett róla, és el nem marta mellőle a fiút.

„Állás” Spanyolországban

„A tizennyolcadik születésnapomon összepakoltam az összes cuccom, ami összesen két bevásárló szatyornyi volt, és elindultam otthonról. A legközelebbi buszmegállóig jutottam. Ücsörögtem ott egy padon lakás, pénz, család és barátok nélkül. Egy idő múlva odajött hozzám egy huszonéves férfi. Nagyon jól fizető állást ajánlott Spanyolországban, én meg hittem neki, sőt, boldog voltam, hogy végre jóra fordulhat a sorsom. Pár nappal később már kint is voltam külföldön – ott derült ki, hogy a jól fizető munka egész pontosan prostitúció, és nem nekem fog jól fizetni, hanem annak a férfinak, Máténak, akihez ki lettem közvetítve. Máté hónapokig bezárva tartott, egy kis lakásban kellett fogadnom a kuncsaftokat. A pénzből semmit nem láttam. Máté rendszeresen vert, sokszor erőszakkal le is itatott… Droggal is kereskedett, s egy bizonyos idő elteltével ezt a munkát is nekem kellett végeznem. Aztán egyszer egy magyar kuncsaft jött. Elmondtam neki mindent, ami addig velem történt, a férfi pedig elkért Mátétól escortra, és nem adott vissza neki. Pár napig bújtatott, majd hazaszöktetett.”

Nyolc hónapos terhesen, egyedül

„Később megismerkedtem egy vidéki férfivel, Péterrel, akivel össze is költöztünk az ő családi házába, és úgy terveztük, hogy ha a házat eladjuk, veszünk egy kis lakást valahol, a maradék pénzből pedig megvásárolunk mindent, ami a babának kell, merthogy ekkor már terhes voltam. De ezúttal is csalódnom kellett: kiderült, hogy a ház fele a párom ex-feleségéé, jelzálog van rajta, Péternek pedig több másfajta hitele is van (nagyságrendileg 15 milliós).

Nyolchónapos terhesen jöttem rá, hogy ennek a férfinek is hazugság volt minden szava.

Elváltam, Heves megyébe költöztem, ahol évekig egyedül neveltem a kisfiam, aki egy orvosi műhiba miatt oxigénhiányosan született, és súlyosan beszédhibás lett. Akkoriban sokat imádkoztam. Nem tudatosan, csak valahogy azon kaptam magam, hogy a Jóistenhez beszélek. Biztonságot adott, hogy van kihez szólnom, van kiben bíznom. Szerintem Ő korábban direkt próbára tett, és bebizonyította nekem, hogy erősebb vagyok, mint hittem.

Nem tagadom le az életem sötét periódusait, de lezártam már jó ideje. Próbálom elhinni, hogy értékes és szerethető ember vagyok. Van tisztességes munkám, lett egy kedves párom, de a munka és a család számomra kevés ahhoz, hogy kizárólag bennük lássam a célt és az örömet, viszont az istenhit által gyakorlatilag képes vagyok mindenben ezt a két dolgot megtalálni. Persze jól tudom, hogy a hit sem garancia semmire, mert továbbra is minden az én döntésem. Például, hogy a rosszabb vagy a jobbik utat választom-e.”

Ha 2020-nak lenne Facebook-oldala, valószínűleg nagyon rossz értékeléseket kapna a felhasználóktól. A vélemény szekció tele lenne felháborodott kommentekkel, a posztok alatt dühös vagy éppen sírós emotikonok jeleznék a követők elégedetlenségét. A kritikák többsége teljesen jogos lenne, mivel az idei évben szinte senki nem élhette a megszokottak szerint az életét. Félelem, kilátástalanság és aggodalom jellemezte az elmúlt hónapokat, ezek az érzések pedig a vírussal együtt ismét felerősödtek.

Bár a bennünket érő külső hatásokra nincs befolyásunk, szerencsére van olyan területe az életünknek, amelyet a járványhelyzet ellenére is szabadon alakíthatunk. Ez azt jelenti, hogy eldönthetjük, az utolsó három hónapból kihozunk-e valami hasznosat, vagy csak sodródunk az árral, és várjuk, hogy elteljen végre az év.

Ha megelégeltük a kifogásokat, akkor bele is vághatunk a kihívásba!

A következő egyszerű tevékenységek elvégzésével jobbá tehetjük 2020-at és a fennmaradó hónapokat.

1. Használjuk ki a jó időt, kiránduljunk! Akadnak még napsütéses napok, ilyenkor kellemeset túrázhatunk és kirándulhatunk a szabadban, élvezhetjük a természet szépségeit, a friss levegőt, és megcsodálhatjuk az arany színekben pompázó fákat és dombokat. Sokszor nem is kell messzire mennünk, hogy kiszabaduljunk a négy fal közül, és magunk mögött hagyjuk a város zaját. Egy késő délutáni séta a parkban, egy hétvégi látogatás az arborétumba vagy egy egynapos kiruccanás a környéken testileg és szellemileg is fel tud tölteni bennünket.   

2. Rendezzünk őszi nagytakarítást, mert a tiszta, rendezett lakás jó hatással van az ember közérzetére. A frissen mosott ablakok és függönyök, az alaposan kisúrolt szőnyegek és a szépen elrendezett polcok nemcsak a szemet gyönyörködtetik, a lélekre is simogatóan hatnak. Az őszi idő beköszöntével átrendezhetjük a ruhásszekrényünket, szelektálhatunk a feleslegessé vált tárgyak között, szükség esetén megjavíthatjuk, átalakíthatjuk azokat. De nemcsak a házban rakhatunk rendet, hanem a számítógépünkön és a közösségi média-profiljainkon is. Helyezzük mappákba a képeket, videókat, fontos dokumentumokat, és vizsgáljuk meg azt is, nem mutatunk-e többet a kelleténél Facebook- vagy Instagram-oldalunkon.

3. Sportoljunk, mert boldogságérzetünk növelésére az egyik legjobb módszer a testmozgás. A fizikai aktivitás során lelassíthatjuk és kiüríthetjük elménket, rendszerezhetjük gondolatainkat, és erősebbé tehetjük immunrendszerünket. Ehhez nem kell feltétlenül edzőterembe mennünk: ma már rengeteg online videóban találunk olyan gyakorlatokat, amelyeket otthon, különösebb eszközök nélkül is elvégezhetünk. Ha elég kitartóak vagyunk, a három hónap alatt szép eredményeket érhetünk el az alakformálás terén is. Így legalább kiérdemelten és különösebb lelkiismeret-furdalás nélkül vághatunk bele a nagy karácsonyi falatozásba.

4. Találkozzunk egy régi baráttal, ismerőssel! A járványhelyzet a szociális életünket is megváltoztatta, nehezebbé tette a társas és rokoni kapcsolataink ápolását. Pedig legtöbbször ez az, amiből erőt és energiát meríthetünk a stresszes napokon. Ha személyesen nem is, de virtuálisan találkozhatunk egy-egy rég látott ismerőssel, baráttal. A nosztalgikus beszélgetések nagy eséllyel mosolyt csalnak az arcunkra, és kizökkentenek a mindennapi mókuskerékből.

Még jobb, ha egy olyan személlyel vesszük fel a kapcsolatot, akitől rossz viszonyban váltunk el. A bocsánatkérés és a kibékülés sokat könnyíthet a lelkünkön.  

5. Rendezzünk könyv- vagy filmmaratont! Ha barátságtalan kint az idő, akkor a legjobb dolog, amit tehetünk, hogy bekuckózzuk magunkat a kedvenc kanapénkra, és elmerülünk egy érdekfeszítő könyvben, vagy megnézünk egy izgalmas filmet. Tűzzünk ki magunknak reálisan megvalósítható célokat, hogy egy adott hónapban hány könyvet szeretnénk elolvasni, vagy hány filmet szeretnénk megnézni. Elővehetünk régi klasszikusokat, de belemélyedhetünk új alkotásokba is. A lényeg, hogy megfeledkezzünk kicsit a külvilágról, és élvezzük a „kultúrmaratont”.

6. Érdemes tudatosan felkészülnünk a hidegebb hónapokra. Ez jelentheti az élelmiszerek gondos elraktározását, a zöldségek és gyümölcsök befőzését, de akár a lakás téliesítését, a kerti növények fagyvédelmét is. Ruházat terén is érdemes előre gondolkodnunk: ha nem ódzkodunk a kézimunkától, akkor mi is megvarrhatjuk, megköthetjük magunknak a vastag sálakat vagy pulóvereket.

Akár hiszitek, akár nem, a karácsonyi ajándékok beszerzése is jó időtöltés lehet! Home made-meglepetések esetén ráadásul nem árt időben hozzálátni a munkához.

Ha a fenti tanácsok közül csak egyet megvalósítasz, máris jobb lesz egy kicsit a 2020-as kedélyállapotod.  

Mivel a koronavírus lipidburokkal rendelkezik, már az egyszerű szappanozás is tönkreteszi, nem véletlen, hogy a járvány kitörése óta mást sem teszünk, mint kezet mosunk. A másik csodaszer az alkohol, ami 60-70 százalékos töménység felett szintén kinyiffantja a vírust. Viszont nemcsak a koronavírus keserüli meg a fokozott higiéniát, hanem a kezünk is. Kiszárad, kipirosodik, kirepedezik, egyre érzékenyebbé válik. A károsodott bőr nemcsak kellemetlen és csúnya, hanem a különböző fertőzések ellen sem véd olyan hatékonyan, mint normál állapotában.

Szétszedi a membránt

Az állandó szappanozás a bőrt azért károsítja, mert megbontja a hámréteg sejtjeinek membránját. „A fő gond, hogy a szappanokban olyan felületaktív anyagok vannak, amelyek a lipideket, zsírokat oldják – emiatt teszik tönkre a vírust is. Szintén ez a lipidvesztés okozza a bőr kiszáradását, áttételesen pedig a vízvesztést” – mondja dr. Csupor Dezső szakgyógyszerész, a Szegedi Tudományegyetem docense. Ennek tünetei nagyon kellemetlenek, a kipirosodás mellett hámlás is jelentkezhet, a bőr egészen érdessé válhat, felszíne akár fájdalmas is lehet, viszkethet.

Bár a kirepedezett bőr fertőzési kaput jellemzően csak akkor jelent, ha a kiszáradt bőr már vérzik is, a lipidréteg helyreállítása ettől függetlenül fontos. Ez szerencsére nem bonyolult, megteszi a legegyszerűbb kézkrém, a lényeg, hogy hidratáló legyen. Fontos az is, hogy a kezet a kézmosás után mindig megtöröljük, pláne, ha szabadba megyünk. Ha ugyanis a szél fújja szárazra, sokkal nagyobb eséllyel szárad ki a bőr. Kézmosás után a krémezés mindig hasznos, érdemes azt ilyenkorra, illetve lefekvés előttre időzíteni.

Jó a gyógynövény?

Meglepő, de Csupor Dezső, aki a Magyar Gyógyszerész­tudományi Társaság Gyógynövény Szakosztályának elnöke, azt is kiemeli, hogy jelen esetben fölösleges gyógynövényes krémeket használni, az elsődleges feladat ugyanis a hidratálás, abban pedig a hidratálók a legjobbak. Kifejezetten úgy állítják őket össze, hogy a száraz bőrt képesek legyenek vízzel telíteni, magasabb zsírtartalmuk miatt pedig regenerálják a lipidréteget is.

Az ureát tartalmazó krémek nagyon előnyösek (ez az anyag a külső felhámban természetes módon is jelen van), mert nemcsak hidratálják a bőrt, hanem abban is segítenek, hogy a víz a bőr rétegeiben jobban megmaradjon.

Ezt az amúgy értékes kamillás vagy körömvirágos krémek nem teszik meg, azok inkább akkor jelentenek segítséget, ha a kiszáradt bőr pirosodik, és gyulladáscsökkentésre van szükség. Nem jók hidratálásra a kifejezetten zsíros kenőcsök sem – a körömvirágosok között több ilyen is van –, azok inkább a kiszáradás megelőzését segítik. A kéz védelme érdekében szeles időben, 10-15 fokos hőmérséklet alatt érdemes kesztyűt is viselni, egy vékonyabb darab mindig hasznos lehet. A gumikesztyűvel ugyanakkor csínján kell bánni: bár a vírus miatt hasznos a viselése, ha huzamosabb ideig hordjuk, beleizzad a kezünk, a hámréteg fellazulása miatt pedig sérülékenyebbé válhat a bőr. Emiatt gumikesztyűt tényleg csak akkor hordjunk, ha muszáj.  

Ez a cikk a Képmás magazin 2020. májusi-júniusi számában jelent meg. A Képmás magazinra előfizethet itt>>

Az elmúlt napokban egyre-másra szólaltak meg televízióban (M5 „Ez itt a kérdés” szeptember 29-i adás) és internetes felületeken zenészek, pszichológusok, LMBTQ-közösségek képviselői, akik azt hangsúlyozzák, hogy a „Meseország mindenkié” azért nóvum a mesék világában, mert e könyvnek köszönhetően megjelenhetnek végre a mesében eddig teret nem kapott szereplők: homoszexuálisok, transzneműek, romák, fogyatékkal élők, szegények, árvák, egyszóval olyanok, akik társadalmunkban a kisebbséghez tartoznak, vagy kiszolgáltatottságuk miatt periférián élnek. Vajon azok, akik ezt mondják, mennyire ismerik a népmesék, magyar és más népek meséinek világát, mennyire a bibliai történeteket és a Grimm-meséket, a XX. századi magyar meseirodalmat és a mesék működését, morfológiáját? Úgy tűnik, semennyire.

Boldizsár Ildikó etnográfus, mesekutató, meseterapeuta, író és egy sor kiváló hazai meseterapeuta főként magyar népmesékkel, más népek meséivel és Grimm-mesékkel gyógyít. Nem véletlenül. A világra nyitott, hiperszenzibilis, törékeny, fizikai és mentális fejlődésben lévő 3–10 éves gyerekeknek, az útkereső vagy problémával küzdő felnőtteknek mit is adhatunk gyógyírként, mint évszázadok során tökéletesre csiszoltat, értékes esszenciát?

A terapeuta sok tíz- és százezer mese közül választhat gyógyító mesét aszerint, hogy mi a gyógyítandó sebe. Az emberi élet valamennyi nagy kérdésére válaszolnak a mesék.

A jó és rossz folytonos harca, a születés és halál misztériuma, az ember helye és szerepe a világban, a szegények, árvák és elnyomottak sorsa, a küzdelem és hit ereje, az emberi élet különböző nagy szakaszainak, sorsfordulóinak tárgyalása a bölcsőtől a felnőtté váláson és párválasztáson át a koporsóig, a barátság és a segítőtársak szerepe, a szülőkhöz való viszonyulás, az erények és emberi hibák tárháza benne van a mesékben.

Erős alapot építünk, ha házat építünk. Ha gyereket nevelünk, ezerszer erősebbet. Egy összedőlt ház ugyanis könnyebben felépíthető, mint az összetört, beteg emberi lélek, könnyebben, mint ahogyan visszaépíthető az elvesztett hit és eltemetett vagy gyenge önbizalom. A gyereket nevelő szülő vagy pedagógus is alapokat épít a gyermekben. Alapformákkal, alapszínekkel, egyszerű szavakkal és mondatokkal, az alap ellentétpárok megismertetésével kezdi, az öl közelségétől és a testséma kialakulásától az egyre tágasabb fizikai és szellemi tér felé terelve, az alapismeretektől a világ komplex megismeréséig vezetgeti a nevelő szerető figyelemmel és gondoskodással a gyereket újszülöttkortól a felnőttkorig.

Erős alapok, biztonságot adó keretek nélkül, erősen bevésett alapismeret nélkül az átmenetek, árnyalatok, kivételek a gyereket bizonytalanná teszik, rombolják. Esélye sincs biztos alapokra szert tenni, ha alapvető értékek, alapfogalmak helyett vagy mellett idejekorán azok árnyalatait is meg akarjuk ismertetni, értetni a gyerekekkel.

Ha a Földön élő 7,8 milliárd ember legalább 90% -a heteroszexuális, a gyerek alapismerete, kiindulópontja ez kell legyen. Jó ideig tart az is, mire tudatosul a gyerekben, hogy fiú vagy lány. Ehhez a tudáshoz szerzi később tapasztalatait saját vonzalmáról, és további ismereteit arról a kisebbségről, amely az LMBTQ közösséghez tartozik. A nagy egység felől közelítünk tehát a részletek, így az LMBTQ közösség felé is. Adjunk több időt a gyerekeknek! Engedjük, hogy a többségi társadalmat, az alapértékeket, az alapokat megismerjék! A részletek és árnyalatok megismerése történjen abban az életszakaszban, amikor a gyerekben saját identitása már várhatóan kialakult, alaptudása megerősödött, tehát 10–14 éves korban.

A „Meseország mindenkié” mesekönyvet védő és hirdető Háttér Társaság ügyvivője, Dombos Tamás azt állította az M5 fent említett műsorában, hogy romákról, fogyatékkal élőkről, szegényekről, árvákról, homoszexuálisokról nem hallhattunk eddig a mesékben.

A meséket nem ismerő, de mesékről nyilatkozó Dombos Tamás közgazdász, szociológus, antropológusnak üzenem:

Bizony több tízezer mese szól a szegényekről, az elesettekről, árvákról. Egy teljes nap sem lenne elegendő felsorolni, hány magyar népmese kezdődik így: „Volt a világon egy szegény ember. Annyi gyereke volt, mint a rosta lika, még eggyel több.” „Élt egyszer egy szegény asszony.” A népmesék a paraszti hagyományban szálltak apáról-fiúra. Abban a világban, amelyben az emberek évezredeken át a természethez közel, a természettel összhangban éltek a Kárpát-medencétől az indiai falvakon át Afrikáig, az indiánok földjétől Anatólián át Japánig. Szegény, puritán, de tisztes életet élő emberek közösségeiben szóltak ezek a mesék. A szegény emberek, azaz a többség világát, hitét, világképét tükrözték, számukra tanítás, gyógyír, szórakoztatás volt a mese. Róluk, nekik szólt.

Aki ezt nem tudja, legalább egy népmesekötetet olvasson el! Csak egyet a több ezerből!

Árvák, valamely fogyatékossággal élők is tömegével szerepelnek a mesékben és a Bibliában is. Fehérlófia édesapját nem ismeri, édesanyját látja meghalni, azután indul útnak. Mózest örökbe fogadják, ahogy a Grimm-mesében (Az ördög három aranyhajszála) a kisbabát is a szegény molnár. Fekete István Vukja elvesztette a szüleit, Jancsi és Juliska félárva, de teljesen magára hagyott, ahogy Hamupipőke és Hófehérke is, hogy csak néhány mesét említsek a legismertebbek közül. Hüvelyk Matyi, Babszem Jankó nem átlagos külsővel születik, mégis boldogul. Lázár Ervin Szegény Dzsonija szegény, de a világ legszabadabb embere, Dömdödömje két szótagot használ csak a beszédhez, Nemes Nagy Ágnes tengelicéje csak egyet, Bálint Ágnes Mazsolája nemcsak kicsi, zöld is. Csukás István Süsüje is kilóg a sorból egy fejével, mégis érte lelkesedünk, nem hét- meg huszonnégy fejű testvéreiért.

Napestig sorolhatnánk azokat a kifejezetten közismert meséket, amelyek a gyerekekben az árvák, elesettek, kisebbségben, szegénységben vagy periférián élők iránt az együttérzést erősítik. Már csak ezért sem hiánypótló a „Mesék mindenkinek” gyűjtemény úgy, mint az elesettek, kisebbségi csoportok iránt érzékenyítő irodalom.

Miért állítják akkor ezt a könyvet népszerűsítők? Tudatlanságból? Talán azért, mert kizárólag Tom és Jerry-n nőttek fel...? Vagy csak szeretik a túlzásokkal élő pr-marketinget azon az áron is, hogy valótlant állítanak nagy nyilvánosság előtt?

A mese leginkább az emberről szól és az EMBEREKÉ. Heteroszexuálisoké, homoszexuálisoké, romáké, magyaroké, épeké és fogyatékkal élőké, autizmussal élőké, örökbefogadottaké és árváké, szegényeké és gazdagoké. Ezt tudták azok, akik az otthonról elüldözött Hófehérke történetét kezdték el mesélni több száz éve, ezt tudta Lázár Ervin is, amikor a Négyszögletű kerekerdőben élő Dömdödöm alakját elképzelte, és ezt tudta Bálint Ágnes is, amikor a kicsi zöld Mazsola figuráját megteremtette. Hófehérke nem csupán feketehajú, fehérbőrű királylány, Dömdödöm nem csupán különös, együgyű nyelven beszélő alak, Mazsola nem csak kicsi és zöld malac.

Ezek a mesehősök és sok százezernyi társuk meseországban támogatásra, együttérzésre tanítanak bennünket anélkül, hogy tanításuk didaktikus lenne.

Meseország valóban mindenkié, de leginkább azé, aki meg is ismeri a meséket, azé, aki azokat meri megélni és átengedni magán. A mesék szereplői – útkereső, szenvedő, magukat problémákkal szemben találó küzdő emberek alapvető emberi vonásokkal és a legkülönbözőbb külső jegyekkel – szeretetre vágyó, egyszerű embereket tükröznek. Befogadóként azonosulunk velük, végigmegyünk velük/általuk minden megpróbáltatáson. A korántsem nehézségek és konfliktusok nélküli életünket, a bennünk dúló harcokat, félelmeket, vágyakat tükrözik a mesék. Bízhatunk bennük, mert legnagyobb félelmeink közt titkon tudjuk, sejtjük: a mese vége jó lesz, az élet jó.

A mesék ábrázolása sematikus. A mesét hallgató kislány, amikor a királylánnyal azonosul, nem a magyar, angol, dán, svéd vagy spanyol királyi család egy bizonyos tagjával azonosul, nem is annyira öltözetével és anyagi helyzetével, hanem szépségével, kecsességével, finomságával, okosságával, ahogy Árgyélusnak sem származását, külsejét csodáljuk, hanem bátorságát, eszét, kitartását. A mesék arra is jók, hogy erősítsék a hitünk, önbizalmunk: bennünk is él szépség, kecsesség, finomság, okosság, bátorság és kitartás.

A mese befogadása szempontjából gyakran lényegtelen, hogy a hős fiú-e vagy lány, s hogy mi, befogadók fiúk vagy lányok, férfiak vagy nők vagyunk-e. Ha a mesehős küzd, ha problémával szembesül, vele tartunk, vele küzdünk.

A népmesék és Grimm mesék világa univerzálisabb és elfogadóbb, mint gondolnánk, gyógyító erejük, üzenetük erősebb és tisztább esszencia, mint hinnénk. Bízzunk bennük! Küzdhetünk, csodát láthatunk, győzhetünk, örülhetünk és ünnepelhetünk velük-általuk, míg meg nem haltunk.

Tiszteljük jobban a meséket, amelyek kiállták az idők próbáját. Ne becsüljük alá képességeiket, ne becsüljük alá több száz vagy akár több ezer év felhalmozott tudását!

A technológiai változás illúzió. Az idő halad, mozgalmak, divatok, forradalmak jönnek, de az emberi lélek nem változik olyan mértékben és olyan iramban, hogy az elmúlt évezredek mesékben lecsapódó tömény tudásanyagát, az emberi lét nagy kérdéseire évezredek tapasztalata alapján mesékben adott bölcs válaszait le kellene cserélnünk. Minden benne van a népmesékben, minden benne van a Grimm mesékben, és azon írók meséiben, akik kellő alázattal és kellő mélységben ismerték meg a régi korok meséit, eposzait, mondáit s ezeknek az emberi lélekre ható működési mechanizmusát. Meseország mindenkié, ám elsősorban azoké, akik nem félnek, és elég nyitottak Meseország megismerésére.