A PC-terror nem ismer irgalmat, évek óta szedi áldozatait a kultúrában is. Most éppen a holland királyi család aranyozott hintója került terítékre, de célkeresztbe vette már a Huckleberry Finnt az „n” betűs szó miatt, az Elfújta a szelet, mert pozitív színben tünteti fel a rabszolgatartókat, s legutóbb Agatha Christie Tíz kicsi néger című művét nevezték át arra, hogy Mert többen nincsenek.

A New York Times még ennél is tovább ment, 2014 óta dédelgetett álmuk most megvalósulni látszik a Black Lives Matter mozgalom hatására: amennyiben rasszra vonatkozik, a feketét nagybetűvel kell írni, a fehéret pedig kisbetűvel.

Az a baj a politikai korrektség megszállottjaival, hogy a jelenben élik meg a múltat, nem tisztelik a történelmet, s nem akarják elfogadni annak visszavonhatatlanságát, vagyis képtelenek a helyükön kezelni a dolgokat.

Ennek kapcsán eszembe jutott egy elbeszélés, amit a napokban olvastam. A történet dióhéjban arról szól, hogy egy férjezett hölgy kacér viselkedését egy fiatalember „meghívásnak” értékeli, s amikor a nő úgy utasítja vissza, hogy közben megleckézteti, a férfi ezt annyira zokon veszi, hogy elhatározza, „visszaadja a kölcsönt”, vagyis megerőszakolja. Az elbeszélés így végződik: „Ennélfogva, drága hölgyeim, okuljanak ebből nagyságotok, és ne űzzenek gúnyt másokból, ha nem akarják, hogy mások esetleg kétszeresen fizessenek meg érte.” Nőként erős indulatokat gerjeszt bennem, ha egy író legitim leckéztetési módszerként reklámozza a szexuális erőszakot, s ha egy ismert lap publicistája tette volna mindezt, valószínűleg nem bírnám megállni, hogy ne írjak neki egy levelet arról, hogyan illik bánni a hölgyekkel. Csakhogy ezt a történetet a „Cinquecento Boccacciója”, vagyis Matteo Bandello vetette papírra a 16. században. A pajzán griffmadár című novelláskötete egyedülálló korlenyomat, nem csak azért, mert megtalálhatjuk benne Shakespeare Rómeó és Júliájának eredetijét, hanem mert ebben a könyvben benne van a 16. század Itáliájának és fél Európának az élete.

Nem tetszik, hogy így gondolkodtak az emberek akkoriban, de ezen nem tudok és nem is akarok változtatni, hiszen mindez a történelem része.

Ezért ahelyett, hogy petíciót indítanék a Kölcsönkenyér visszajár című elbeszélés kiradírozására az irodalomból, inkább a helyén kezelem a novellát, és tovább olvasom a kötetet, hogy még többet megtudjak arról, hogy s mint mentek a dolgok több mint ötszáz évvel ezelőtt Európában.

A terembe a gyerekek már egyedül léptek be, ez sajnos nem volt könnyű senkinek. Bár a szülők nagy része fegyelmezetten és megértően viselkedett, sajnos voltak feszült pillanatok. A felsőbb éves gyerekeknél és szüleiknél nem tapasztaltunk ellenérzést, abszolút partnereknek bizonyultak.

Mindenki, aki átlépi az iskola küszöbét, egy lázmérővel találja magát szemközt: hőemelkedéssel, lázzal senki nem léphet be az épületbe.

Iskolába érkezéskor fontos szabály az alapos kézmosás, amit ellenőrzünk, csak utána léphetnek be a tanulók az osztályba. A tanítás alatt az osztályteremben nincs kötelező maszkviselés, de ha bármilyen okból a gyerekek a folyosóra lépnek, fel kell tenniük a maszkot. Ezeket a szabályokat az első nap közösen megfogalmaztuk és fel is írtuk egy kisebb táblára, hogy mindig szem előtt legyenek. Talán ennek is köszönhető, hogy úgy látom, nem igazán okoz nekik gondot a szabályok betartása. Órák alatt végig egy teremben vagyunk, szellőztetünk, majd ebéd előtt lefertőtlenítjük a padokat.

A takarító személyzet rendkívül lelkiismeretesen végzi a munkáját, minden szünet után, tanítási óra alatt végig fertőtlenítik a mosdókat, kilincseket, ahol lehet, a csempét is.

A távolságtartás osztályon belül nem valósítható meg, a gyerekeket a teremben nem lehet másfél méteres távolságra ültetni, de amennyire a terem lehetőségei engedték, széthúztuk a padokat. A gyerekek egymás között nem tartják a távolságot, bár sokat beszélünk róla, de azt hiszem, kisiskolásoknál ez nem elvárható viselkedés. Folyamatosan egymás nyakában csüngenek a fiúk, összedugott fejjel rajzolnak a kislányok. Folyosóra nem megyünk, más osztályokkal nem vegyülünk, kivéve az udvaron, de ott is próbáljuk elkerülni ennek a lehetőségét azzal, hogy felosztottuk az udvart és az udvari időt az osztályok között.

Sajnos az ebédeltetést sem lehet előírások szerint végezni, bár az osztályok időszakát elcsúsztattuk, és az ebédlőben is próbáljuk szellősebben ültetni a gyerekeket. Egész egyszerűen az intézményi feltételek, a helyszűke nem teszi lehetővé az ajánlások maradéktalan betartását.

Összességében azt kell mondanom, hogy erősen próbálkozunk, vigyázunk egymásra a kollégákkal, hiszen senki sem szeretne beteg lenni vagy karanténba kerülni, online oktatni. A szülők, hasonló okok miatt ebben túlnyomó részt partnerek. A gyerekek is igyekeznek betartani a szabályokat, hordják a maszkot, jól-rosszul, de mossák a kezüket.

Ám ha viszket az orruk, azt kívül-belül alaposan megvakarják, és ha látnak egy koszfoltot, azt bizony egy jól benyálazott ujjacskával tüntetik el, szóval csak gyerekek maradnak.

– Hogyan jutottál el Csehországba?
– Korábban az ELTE Rektori Kabinet Nemzetközi Stratégiai Irodájában, kulturális intézményekben, például a Hagyományok Házában és múzeumokban is dolgoztam. Amikor hallottam a Kőrösi és a Petőfi Programról, úgy véltem, jó alkalom lenne, hogy kamatoztassam az addig szerzett szervezési és kommunikációs tapasztalataimat.  Éppen akkor csináltam a doktorimat, de az egyetemre már nem kellett bejárnom, így jelentkeztem a programra. A nyelvtudásom miatt eredetileg német és angol nyelvterületre szerettem volna utazni, de várólistára kerültem, így le is mondtam róla, hogy bekerülhetek a programba, majd pár hónappal később azzal kerestek meg, hogy beválasztottak a csehországi ösztöndíjasok közé. Miután átbeszéltem a családommal és a férjemmel, igent mondtam a lehetőségre.

– Milyen fogadtatás várt az országban?
– Kaptam egy fiatal magyar mentort, akivel az első hetekben megbeszéltük, miben tudok segíteni: elsősorban online és offline kommunikációban. Az első hónapot Prágában töltöttem, hogy jobban megismerjem a csehországi magyar szervezetek működését, amelyeknek a fővárosban van a székhelyük. Az ösztöndíjprogram további része során azonban két másik városban, a szlovák határhoz közeli Brünnben és a Lengyelországgal szomszédos Ostravában dolgoztam.

– Miben segítenek a kinti magyaroknak a magyar szervezetek?
– A legnagyobb a Cseh- és Morvaországi Magyarok Szervezete (CSMMSZ), amelynek több helyi egyesülete is működik, mint a brünni és az ostravai. Emellett van két prágai székhelyű egyházszervezet, ezek évente párszor más városokban is tartanak szentmisét. Ugyancsak prágai az Iglice Egylet, amely magyar szülők egyesülete, akik rendszeresen szerveznek gyerekprogramokat, például nyári tábort és vasárnapi iskolát is tartanak. Sok ifjúsági szervezetről is tudok: a legrégebbi a brünni székhelyű Kazinczy Ferenc Diákklub (KAFEDIK), amelyet elsősorban Felvidékről érkező magyar egyetemisták alkotnak, és idén volt ötvenéves. Az ostravai ifjúság is aktív, a Fiatal Magyarok Klubja zömében fiatal, már dolgozó vagy egyetemet befejező felnőttekből áll. A huszonévesek gyakran szerveznek táncházat, színházi előadást. Engem a CSMMSZ-hez delegáltak, amelynek a brünni és ostravai helyi egyesületénél dolgoztam, a második évben pedig én voltam az összekötő a brünni CSMMSZ és a KAFEDIK között.

– Milyen feladatokat kaptál?
– Adminisztratív, kommunikációs és szervezési feladatokat láttam el, amely során próbáltam összehozni a különböző generációkat. A programok előkészítésébe a közösség tagjait is bevontam, például volt, hogy közösen sütöttünk. Ez a program nem rólam szól, nem akartam a saját ízem szerint alakítani az eseményeket, hanem az volt a célom, hogy akkor is jól együtt tudjanak működni, ha én már nem leszek köztük.

Úgy gondoltam, hogy az én feladatom olajnak lenni egy működő motorban.

Emiatt nem volt egy átlagos nap és kötött munkaidő, hanem az ottani közösség alakította a feladatokat, és az is előfordult, hogy hétvégére esett valamilyen rendezvény. A programszervezés az egyik fő profilommá vált. A két egyesületnél hetente vannak klubdélutánok, és a nemzetközi és magyar ünnepekről is megemlékeznek, legutóbb Trianon századik évfordulója kapcsán volt egy rendezvénysorozat. A CSMMSZ és a KAFEDIK közös évzárójának lebonyolításában is részt vettem, emellett az események dokumentálását is én végeztem, többek között a brünniek lapjába, a Brünni Magyar Futárba írtam cikkeket, és az ostravaiak blogját kezeltem.

Kép

KAFEDIK és CsMMSz közös színház Brünnben

– Mik voltak a legnépszerűbb programok?
– A könnyűzenei koncertek a fiatalok és az idősebbek körében is egyaránt nagy sikert arattak, ahogyan az irodalmi estek és a kirándulások is. A Prágai Magyar Intézet remek filmklubokat tart klasszikus magyar alkotásokkal. Morvaországba nem nagyon jutnak el ezek a filmek, viszont a közbenjárásommal Brünnben és Ostravában is rendszeressé váltak az Intézet programjai, például megtartottuk a Magyar Film Napját, amely szintén minden korosztálynak nagyon tetszett. Annyi különbséget vettem észre, hogy életritmusukból adódóan az idősebbek a délutáni programokat preferálták, míg a fiatalok inkább később érkeztek és tovább maradtak.

– Milyen a csehországi magyar közösség?
– Összetartóak és nagyon figyelnek egymásra, fejben tartják, kivel mi van: a pandémia alatt kijelölték, melyikük kit hív fel. Egy másik alkalommal egy magyar férfi azzal kereste meg a brünni egyesületet, hogy – mivel még nem beszél jól csehül – szüksége lenne valakire, aki segít neki az ügyintézésben. Nem telt bele fél óra, és már volt három kontaktja. Ha magyar szót hallanak az utcán, akkor bátran megszólítják a turistákat, megkérdezve, miben tudnak segíteni, ami kellemes meglepetés volt számomra.

Engem is gyorsan befogadtak, két hét elteltével én is teljes értékű tagja voltam az ottani egyesületnek. Nagy segítséget jelentett, hogy mindig kaptam tőlük visszajelzést a munkámról.

– Hány magyar él Csehországban?
– Prágában nagyon sokan vannak, míg Brünnben és környékén körülbelül száz regisztrált tagja van a helyi egyesületnek. De jelentős az ottani diákközösség is, akik nem kapnak állampolgárságot, csak egyetemi éveiket töltik az országban. Hozzájuk hasonlóan azok sem jelennek meg a hivatalos statisztikákban, akik pár évig kint dolgoznak. Így az egyesület vezetője szerint valójában ez a szám ennél háromszor több is lehet.

A magyarok elsősorban munkavállalás miatt költöznek Csehországba. Ostravába rengeteg egészségügyi, informatikai, logisztikai cég települt ki, míg Brünn kisvárosias jellege és gazdag kulturális élete miatt vonzó számukra, és az sem mellékes, hogy Budapestről öt óra alatt megközelíthető. Emellett sokan Trianont követően, Felvidékről vándoroltak be egy jobb élet reményében.

– Milyennek látod a csehek és magyarok kapcsolatát?
– Nagyon békésnek. A csehek befogadóak a kisebbségekkel, akiknek a jogait megyei és országos szinten is biztosítják. Brünnben és Ostravában rendszeresen szerveznek rendezvényeket a nemzetiségeknek, nemzetiségekről, amelynek a megnyitóján mindig énekel a magyar kórus. Sok magyar emiatt a nyitott attitűd miatt költözik az országba. A csehországi kisebbségek egyébként nagyon jó kapcsolatot ápolnak egymással, ellátogatnak egymás rendezvényeire is.

Kép

Magyar Bál, Prága, 2020.

– A kinti magyaroknak rendhagyó történelemórát és műveltségi kvízt is szerveztél. Milyenek a csehországi magyarok történelmi ismeretei, és mennyire erős a magyar identitásuk?
– Alapos ismeretekkel bírnak, és fontos nekik a magyar történelem és kultúra, emellett természetesen a cseh kultúrára is fogékonyak, nemrég például Brünnben volt egy egyhónapos cseh–magyar író–olvasó találkozó. A helyi nyelv hatásait is észleltem körükben, néhány kifejezést másképp használnak, mint mi; a cseheknél például az akció az eseményt jelöli, amit ők is átvettek, az USB-t pedig kulcsnak hívják. 

– A gyerekeknek van lehetőségük magyar nyelven tanulni?
– A morvaországi iskolákban cseh nyelven folyik az oktatás, így otthon sajátítják el a magyart, de a brünni és ostravai egyesületek biztosítanak magyartanárt. Városonként eltérő, mekkora erre az igény: Ostravában rengeteg a kisgyerek, de sokan már vegyes házasságba születtek. A helyi szervezetek feladata, hogy megerősítsék nyelvismeretüket. Az egyesületek igyekeznek játékos formában átadni a nyelvet, hogy ne legyen kötelező jellege, a brünni fiatalok a helyi egyesület által szervezett táborokban szívták magukba ezt a tudást. Egyébként a program másik ösztöndíjasa rendszeresen tartott magyar mint idegen nyelv órát Lovosice városában, emellett az Iglice Egylet vasárnapi iskolát működtet Prágában.

– Mi a legmeghatározóbb csehországi emléked?
– A Brünni Helyi Egyesület 25. évfordulójának jubileumi műsorán Jan Vojtek zongoraművész és a felvidéki Pósa zenekar közösen adott koncertet, ami megmutatta, milyen sok a párhuzam a magyar népzene és komolyzene között. A közönség libabőrözve hallgatta.

Ez volt az első rendezvény, amelyen részt vettem, és jelzésértékkel bírt számomra, hogy ilyen magas szinten ápolják a kultúrájukat.

Később én is ilyen színvonalú rendezvények szervezésére törekedtem. De meghatározó emlékem az is, milyen jó volt látni a KAFEDIK különböző generációinak együttműködését a félévszázados rendezvénysorozathoz fűződően is.

– Hogyan befolyásolta az életedet a program?
– Tagja lettem a brünni és ostravai helyi szervezetnek, és azóta is együtt dolgozunk pályázatok kapcsán, illetve Brünnben már szervezzük az őszi programokat. Amikor kiutaztam, még nem beszéltem a cseh nyelvet, de a kint töltött hónapok alatt elsajátítottam az alapjait.

A Magyarok közösségben sorozat legújabb részei a Külhoni Magyarok honlapon is elérhetők. 

Egyelőre a hiányzások száma nem magas, bár ez a késő őszi, téli és kora tavaszi időszakban majd magasabb lesz, ha egy nátha vagy torokfájás miatt már otthon kell maradni. Többeket nem néz meg a gyermekorvos, egyszerűen otthon kell maradnia pár napig vagy egy hétig, így nincs reflektálás a betegségre.

Az iskolába belépve ott a kézfertőtlenítés lehetősége, de kevesen élnek vele. Én biztos kötelezővé tenném, hiszen vannak kollégistáink, a tanárok közül is járnak be környező városokból, falvakból, így vannak, akik sokat utaznak.

A hypo maró szaga gyakran megcsap a folyosón, amit általában nem szeretek, de most biztonságot ad.

Rendszeresen látjuk a takarító személyzetet, gyakran mossák a folyosókat tanítási időben is. A mosdókban is van fertőtlenítő, de a papírkéztörlő fogyóeszköz. A védőnő jelen van az iskola épületében, és vásároltunk új lázmérőket a gyors ellenőrzés céljából.

Nagy létszámú az iskolánk, egy évfolyamon négy-öt osztály van, így külön épületben tanul az alsó és felső tagozat. A programjaink csupán annyiban különböznek a korábbi évekétől, hogy szülőket egyáltalán nem hívunk, illetve nincs a tornateremben közös rendezvény. Szeptember 1-jén az évnyitónk is elmaradt, mert az udvarra terveztük, de épp esett az eső. Ehelyett az igazgató végigjárta a termeket, és személyesen köszöntött külön-külön minden osztályt.

A gyerekek közötti távolságot lehetetlen betartatni. Dupla padjaink vannak, tehát mindenkinek legalább egy közeli szomszédja adódik.

A büfénél és a menzánál kígyózó sor ugyanolyan tömött, mint mindig. Az osztályok általában egy tanteremben töltik a napot, de időnként van mozgás és keveredés: informatika, kémia és fizika órákra muszáj szaktantermekbe vonulni, és a nyelvórákon vannak összevont csoportok. A kémia szakos kolléganőmnek például nincs szünete, mert minden óra után fertőtlenítenie kell.

A testnevelés szakosok dolga sem egyszerű, mert egyelőre a szabadban kell megtartaniuk az órákat. Szerencsére közel esik a város parkja, stadionja is, de mire átöltöznek és elvonulnak, majdhogynem indulhatnak vissza. Vajon a téli időszakban hogy oldják meg ugyanezt?

Azt hittem, a gyerekek többet fognak viccelődni a vírus kapcsán, de alig jellemző. Maszkot elenyészően kevesen hordanak, a poén kedvéért is csak kevés diák viseli. Némelyeknek tanítani kell a tüsszentés szabályait, mint egy hetedikes tanítványomnak, aki minap a levegőbe tüsszentett egy hatalmasat.

Az esély megvan a vírus terjedésére. Ha valaki behozza az épületbe, nem fogjuk tudni kivédeni.

Mindenesetre bízunk abban, hogy minél tovább személyes keretek között taníthatunk és tanulhatunk.

– Mesélj egy kicsit magadról, kérlek, és áruld el, hogyan szereztél tudomást a Kőrösi Csoma Sándor Programról!
– Ismerőseimtől hallottam, de én magam is olvasgattam róla korábban. A „Körösi-pályafutásom” Stuttgartban kezdődött, 2017-ben két évet töltöttem kint. Az Üsztürü népzenei együttesben muzsikálok, és zenésztársam jól ismerte az egyik Stuttgartban működő táncegyüttes vezetőjét, aki megkérdezte, volna-e kedvem kimenni és fellendíteni egy kicsit a diaszpórában élő magyarok kulturális életét, zenét és néptáncot oktatni nekik. Igent mondtam, el is készítettem a pályázatomat, de hezitáltam, beadjam-e, míg végül úgy döntöttem, félreteszem, és egy másik évben, egy másik programszakaszra halasztom a jelentkezést. De épp aznap, amikor ezt eldöntöttem, felhívott az előbb említett ismerősöm, hogy még egyszer buzdítson a jelentkezésre. Ennek hatására adtam be végül mégis a pályázatomat.

– Stuttgart után a 2019/2020-as programszakaszra is sikeresen pályáztál, ekkor Franciaországban, Lyon városában segítettél hidat verni a kint élő magyar közösségek és az anyaország között. Miért épp a francia térség vonzott?
– Mindig is izgatott Franciaország kultúrája, ráadásul a középiskolában francia nyelvet tanultam, a családomban mindenki beszél franciául, édesanyám például rendszeresen fordít és a tolmácsol. Stuttgarti tartózkodásom alatt keresett meg az egyik lyoni ernyőszervezet, az ottani mentor hívott, hogy tartsak előadást náluk egy háromnapos program keretében. Az előadás szerencsére jól sikerült, a szervezők elégedettek voltak, én pedig elhatároztam, hogy legközelebbi pályázatom benyújtásakor Franciaországot jelölöm meg célállomásnak.

A kiutazást felkészítő tréningek előzték meg, ahol jogi, informatikai, történelmi, diplomáciai ismerettel gazdagodtunk.

– Megérkeztél Lyonba. Hogyan találtad fel magad hagyományőrzésért felelős szervezőként, mik voltak a kezdeti lépések, milyen volt az első pár napod?
– Tudod, az ember megérkezik, nem ismer semmit a rendszerből, így némileg eluralkodik rajta a nyugtalanság. Szépen lassan azonban sikerült felvennem a kinti ritmust, elfoglaltam a lakásom, és igyekeztem lélekben felkészülni a diplomáciai feladatra, amelyre kiválasztottak, hogy a lehető legjobb színvonalon teljesítsem. Merthogy szerintem a magyarságtudat erősítése diplomáciai feladat is. Az első napokban, hetekben találkoztam a kinti magyar és francia szervezetek vezetőivel, képviselőivel, valamint felvettem a kapcsolatot a mentorommal, akivel megkezdtük a programegyeztetést.

– Melyik általad szervezett közösségépítő programra vagy a legbüszkébb?
– Mindegyik programot nagy lelkesedéssel szerveztem az irodalmi estektől a vacsorákig, a gyermekprogramoktól a társasjáték-esteken át a teadélutánokig és néptánc oktatásig. Öröm volt látni, ahogy a résztvevők – felnőttek és gyermekek egyaránt – feltöltődnek, megtelnek élményekkel, és boldoggá teszi őket a közösséghez tartozás érzése, a frissen alakult ismeretségek, barátságok. Franciaországban számos magyar szervezet van, kint tartózkodásom alatt sikerült elérni, hogy ezek a szervezetek jobban megismerjék egymást, kooperáljanak egymással, s kialakult a közösen szervezett programok igénye is. Erre ilyen mértékben korábban nem volt példa.

Kép

Vajda Mátyás

Ha egy-két közösségépítő programot kellene kiemelnem, akkor elsőként a lyoni Magyar Házban gyermekek számára tartott többnyire délutáni foglalkozást mondanám: minden hónapban sor került rá, eleinte kevesen vettek részt a programon, szinte kongott a terem, és a gyerekek szülei sem voltak túlzottam aktívak az új félév nehézkes indulása miatt. Én persze minden erőmmel azon voltam, hogy segítsem a közösséget, ahogy csak lehet. Az első két hónapban még csak hét-nyolc gyerek csatlakozott, a vége felé viszont már harminckilencen lettünk.

Persze mindez nem tűnik hangzatos sikernek, én azonban mégis büszke vagyok, mert jó példa ez arra, hogy a kellő értékelvűséggel és lelkesedéssel a magyar nyelven keresztül igenis össze lehet kapcsolni a kint élőket.

A másik nagy siker a Franciaországi Magyarok Szövetsége és a Kőrösi Csoma Sándor Program együttműködésében megvalósult Nyugat-Európai Családi Népművészeti Táborhoz kötődik, amely a diaszpórában élő magyar családok számára csodás környezetben, a Francia Alpok szívében valósult meg. Magyar táncos, zenei és kézműves hagyományokon keresztül kívánjuk elérni, hogy az ide látogatók megismerhessék gyökereiket vagy a már meglévő ismereteiket gyarapítsák.

Kép

Vajda Mátyás

– Miért buzdítanál arra fiatalokat, hogy pályázzanak a Kőrösi-ösztöndíjra?
– Főleg azért, mert a külföldön végzett tevékenységgel sok lelket lehet megmenteni a magánytól. Ha az ösztöndíjas jól méri fel a helyzetet, akkor sokakat megemelhet, kiszakíthat az elszigetelődés és az egyedüllét érzéséből, ami egyébként sajnos igencsak jellemző a szórványban élő magyarokra. Igaz, hogy az internet révén manapság egyetlen kattintással elérjük egymást, mégis fontos, hogy a saját bőrünkön tapasztaljuk meg az együttlét, a kultúra, a hagyományok és a magyar nyelv közösségteremtő erejét.

Az ösztöndíjasnak is hasznos, ha megismerhet más világrészt, s képet kap az anyaországtól elszakadt magyarok életéről, mindennapi problémáiról. A Kőrösi Csoma Sándor Program kitűnő lehetőség arra, hogy érzelmileg bővüljünk és empátiát gyakoroljunk, mindemellett remek referencia, nyelvgyakorlási és városismereti lehetőség egyben. Mindenkit jó szívvel biztatok a pályázat beküldésére.

A Magyarok közösségben sorozat legújabb részei a Külhoni Magyarok honlapon is elérhetők. 

Tudta, miről beszél, egy ízben tetőszerkezetet segítettem bontani, konténerbe dobálva egy teljes padlásnyi hasznavehetetlen lomot, talicskázva sittet, szétverve gerendákat, cserepeket. És amikor megpihentünk egy kicsit fújni, általában én voltam az, aki újra belendítettem a gépezetet: na, ki segít törmeléket zsákolni, ki adja át a kerítésen, ki jön megpakolni a konténert, kiben van még energia? Egyszóval megfogom, ha kell, a munka boldogabbik végét.
Paraszti őseim és zsidó felmenőim kettős öröksége lehet ez:

a családban generációkra visszamenően komoly lenézés övezte a tehetetlenséget, a lustaságot. Azt hiszem, pszichológiai sebzettségeink elől is gyakorta szorgos tevékenykedésbe temetkeztünk mindannyian.

Ráadásul szeretem a munkámat, az írást, nekilódulok és nyomom, ahogy a csövön kifér. Vers, próza, fordítás, bármi. Hajdanában még felelőtlen ifjú ember voltam (s közben felelős is egyben, el kellett tartanom a családomat), nem egyszer rám virradt, és észre se vettem, úgy elmerültem az épp aktuális melóban. Közben e-mailek, adminisztrálás, szövegleadás, hozzájárulás egy antológiában való megjelenéshez, átláthatósági nyilatkozat, szerződéseket aláírni, számlákat kiállítani, interjúkérdésekre válaszolni, feltölteni tartalmakat az írói oldalamra, beküldeni a leadandókat, életrajzot keríteni magyarul és angolul, megcsinálni a korrektúrát, találkozót beszélni meg kiadóval, újságíróval, fotóssal, tévével. Ilyenkor kiesem az időből. Mindkét kezemben géppisztoly és lövök, mint Steven Seagal.
Ha épp nem kell felolvasni menni, akkor itthon dolgozom, munkaasztalom a pincében van berendezve. Megkaptam a családomtól, akik szívesen lennének többet velem, hogy csak ülök a gépnél és a hátam látszik, csak délben meg este látják a képesebb felemet, amikor megéhezem.
Újabban rákaptam, hogy ha nem kell hajnali hétkor beülnöm a kocsiba és elvágtatnom fellépni Sopronban vagy Hajdúszoboszlón, akkor elnyújtom a reggeleket. Pizsamában ülök a laptopnál odafenn, az ebédlő közepén, és teszem, amit tennem kell. Tudom, az átlag munkaerő, aki egy kedélytelen munkahelyen gürizik álló nap, most mocskos művészléleknek tart, aki jó dolgomban azt se tudom, mit csináljak... hát bocs.
Közben hároméves lányom szaladgál körülöttem, megpróbál bevonni kis meséibe, több-kevesebb sikerrel. Feleségem kérdezget, megbeszélne velem fontosabb dolgokat, több-kevesebb sikerrel. Mi legyen az ebéd? Jövök-e családi eseményekre? Mikor tudunk vásárolni? Utalnék-e interneten valakinek?

Ugye, milyen jó megoldás ez a család–munka kombó, egyet fizet, kettőt kap? Ki is húztam magam, mondtam feleségemnek, milyen pompás, több időt tölthetek velük és a tennivalóimmal is haladok. Mire ő, hogy inkább le kéne feleznem a munkáimat, megélnénk úgy is.

– De ez jó módszer, nem, hogy többet vagyok itt fenn, veletek?
– Nem, mert igazából nem figyelsz ránk.
– Dehogynem.
– És amit az előbb mondtam?
– Igen, hogy anyukád...
– Nem anyukám, hanem a nővérem.
– Hogy bemennétek a kórházba.
– Nem, nem a kórházba.
– Hanem kirándulni, tudom már...
– Nem, egy kávézóba.
– Hát persze, kávézóba, ezt akartam mondani. A jövő héten, igaz?
– Nem, holnap.
– Ú, holnap, hát nem is tudom... Két cikket kell leadnom.
– Ezért mondom, hogy nem figyelsz.
– Hogyne figyelnék!
– Az előbb azt ígérted, itthon leszel.
– Itthon is leszek, mert dolgoznom kell.
– De akkor nem tudsz a kicsire vigyázni, mert dolgozol. 
– Megpróbálom a kettőt együtt. Na, ugye, hogy figyeltem! Mondom én!
Szóval talán mégsem olyan jó ötlet odafenn laptopozni, a nappaliban. Ahelyett, hogy kilépnék a dolgozó-­funkcióból és teljesen jelen lennék, munkaszíntérré teszem az élőhelyünket is… Szembe kell nézni a tényekkel, önbecsapásaimmal. Vegyem szemügyre kívülről is magamat! 
Még jó, hogy van itthon tükör, hogy feleségem a legjobb önnevelési kézikönyvem, coach-om, mindfullness-­trénerem! Jó, hogy nem kell változatlanul megöregedni, van előrelépés, mód a változásra. Igény legalábbis volna rá.

A cikk Lackfi János „Vízen járni tilos” című sorozatában jelent meg. A sorozat többi darabját ide kattintva olvashatja>>

Ez a cikk a Képmás magazin 2019. májusi számában jelent meg. A Képmás magazinra előfizethet itt>>

A rendezvény nyitó hétvégéjének szeptember 11–13. között a Gödöllői Kastély parkja ad otthont, kapcsolódva a Nemzetközi Természet-és Környezetvédelmi Fesztiválhoz. Hazánk mind a tíz nemzeti parkja bemutatkozik itt, kiemelt vendégként az Őrségi Nemzeti Park egy őrségi parasztházat is elvisz a fesztiválra.

Érdemes tehát útra kelni és felkeresni gyönyörű nemzeti parkjaink valamelyikét. A kikapcsolódás és az élmények garantált! A programokra, túrákra regisztrálni a nemzeti parkok honlapján lehet.  

1. Hortobágyi Nemzeti Park

Az 1973-ban, elsőként létrehozott nemzeti park a Világörökség része. 81 ezer hektáros területével Európa legnagyobb szikes pusztája. Tíz halastava mellett szikes mocsarak teszik változatossá. Középen a Hortobágy-folyó szeli át, de kívüle még három, észak-déli irányú vízfolyása is van. Itt őrződött meg leghívebben a magyarság ősfoglalkozása, a pásztorkodás-állattenyésztés, amelynek élő emlékei az ősi magyar állatfajok, az itt gulyát alkotó magyar szürkemarha, a rackanyáj, a mangalica. Különösen a madárvilága sokoldalú, 330 az itt élő madárfajok száma, nádasaiban gémek sokasága lel otthonra. Az egykori halomsírok, a kunhalmok (kurgánok) oldalait az ürgék, menyétek és hermelinek kedvelik.

Kép

Kép: Pixabay

Sajátos építészeti emlékei a Kilenclyukú híd, a 300 évesnél is öregebb Hortobágyi Csárda és a Pásztormúzeum.

Hazánk első Csillagoségbolt-parkjában madármegfigyeléssel egybekötött csillagtúrákon gyönyörködhetünk az éjszakai égbolt látványában.

2. Kiskunsági Nemzeti Park

Hazánk második nemzeti parkja a Duna-Tisza közén alakult, 50,5 ezer hektáron. Nem összefüggő, azaz különálló mozaikok alkotják. Különböző táj- és élőhelytípusok fordulnak elő rajta, mint a Duna-völgyi szikes puszták és tavak, az Alsó-Tiszavidék holtágai és ártéri erdői, Bácska homokbuckái, a Duna-Tisza közi homokhátság a maga homokos pusztáival és mocsaraival, valamint a Duna-völgy löszpartjai. A park mintegy fele bioszféra rezervátum, ehhez tartoznak a Felső-kunsági tavak és a Kolon-tó, amelyek madárvonulások fontos állomáshelyei.

A Kolón-tónál az őszi kikerics virágzását lehet most megcsodálni. Az ország legnagyobb szürkemarha-állománya itt legel, és Magyarország legnagyobb szikes tórendszere is itt található.

Kép

Kép: Frank Liebig, Wikipédia

3. Bükki Nemzeti Park  

A 43 ezer hektáros, 95 százalékban erdőborította területen 600 méterig csertölgyek, gyertyánosok uralkodnak, ezek felett pedig a hegyvidéki bükkösök. Legértékesebb része az Őserdő, a maga 180–200 éves, 50 méterre is felnyúló bükkfáival. Itt már száz éve mindennemű erdőművelés tilos.

A park területén tíz éve megtelepedett a hiúz, és különösen gazdagok denevérpopulációi. A jégkorszakot idézik olyan állatritkaságok, mint az alpesi gőte és a kék meztelencsiga. A 853 feltárt barlangja közül több is őrzi neandervölgyi emberek maradványait, eszközeit.

Kihagyhatatlan látnivalók az ipolytarnóci ősmaradványok, a világörökségi helyszín Hollókő. valamint a Bükki Csillagoségbolt park.

4. Aggteleki Nemzeti Park

Főként geológiai értékeiről ismert, amelyek legnevezetesebbike a Szlovákiába is átnyúló Baradla-Domica barlangrendszer. Ennek magyarországi része, az Aggteleki Cseppkőbarlang 25 kilométeres hosszával a mérsékelt égöv leghosszabb aktív patakos barlangja, egyedülállóan csodás cseppkőképződményeivel. Szám szerint 273 barlang található itt, ezek a világörökség részei, és közülük 23 fokozottan védett. 503 méter tengerszint feletti magasságban a Szilicei-jégbarlang a világ legalacsonyabban fekvő jégbarlangja. A Meteor nevű barlangban pedig Magyarország legnagyobb földalatti terme, a Titánok csarnoka található.

A barlangtúrák mellett szarvasbőgés-túrákat is tartanak.

A máshol is megszokott gímszarvasok, őzek, vaddisznók mellett visszatelepült nagyragadozók is előfordulnak itt, mint például a farkas és a hiúz.

5. Fertő-Hansági Nemzeti Park

1991-ben alapították, és nádas-mocsaras vidékek, valamint rengeteg védett madár jellemzi. Területének harmada Ausztriába nyúlik át, ahol Neusiedler-Seewinkel Nemzeti Park néven ismert. Északon a Fertő-tó határolja, Közép-Európa harmadik legnagyobb tava. Madárvilágának értékes képviselője a nagy kócsag, a kanalas gém és a nyári lúd, madárvonulások idején pedig a cankó és számos énekesmadár. Olyan ritkaságok is előfordulnak itt, mint a vörösgém, a réti sas, a kékes rétihéja vagy a vörös nyakú lúd. Fokozottan védett hüllője a parlagi (másként rákosi) vipera.

A nemzeti parkok hetében madármegfigyelés a Fertő szikes tavain, a nádasban pedig kedvezményes kenutúrák várnak.

6. Duna-Dráva Nemzeti Park

A két névadó folyó mentén 50 ezer hektáron terül el. Számos védett növény- és állatfaj él itt. Duna menti részei a gemenci erdő, gazdag ártéri növényvilágával, rekorder agancsokat adó gímszarvas-állományával, népes vaddisznó-kondáival. Felfedezhetjük kisvasúttal, vízi túrán és kerékpárral is. A nádasok, rétek és holtágak mellett haladó ösvények izgalmas kirándulóhelyek. Madárkülönlegességei a védett jégmadár, a fokozottan védett rétisas, a fekete gólya és a kerecsensólyom. Részben természetes, keskeny csatornái a „fokok” szolgáltak hajdan a belső területek elárasztására.

A park Béda-Karapancsa része a rétisasok és fekete gólyák paradicsoma, és olyan növényritkaságok élnek itt, mint a fürtös gyűrűvirág, a mocsári kockásliliom vagy védett fekete galagonya.

A Gemenc „kistestvérének” ártéri élővilágát szakvezetéses túra keretében ismerhetjük meg.

7. Körös-Maros Nemzeti Park

Meghatározói az ártéri erdők és a nagy kiterjedésű puszták. Két fő részre osztható: a változatos szépségű Körös-vidékre és a békés-csanádi löszhátra. Két, csak itt megtalálható növény jellemzi: az erdélyi hérics és a bókoló zsálya. A Körös-Maros ártéri erdeinek lakója a fokozottan védett vidra, a fekete gólya és a barna kánya. A másik rész pusztáinak ritka növénye a földben termő here és a Volga-menti hérics, a vetővirág és az őszi csillagvirág. Európa legnagyobb túzokállománya is e térséget lakja.

A programhéten csillagles lesz a puszta éjszakai égboltján, továbbá meder-túra a kiszáradt Fehér-tóban. Megtekinthető a szürkemarha-gulya, és a rackanyáj is szakvezetéssel.  

8. Balaton-felvidéki Nemzeti Park

A Balaton északi partján 1-1,5 kilométer széles sávban húzódik, át a Tihanyi-félszigeten, egészen a Kis-Balatonig. Tájképi szépségei, kultúrtörténeti értékei miatt is az ország egyik legjelentősebb területe. Olyan természeti csodák vannak itt, mint a tapolcai Tavasbarlang, a balatonedericsi Csodabogyós barlang vagy a Hegyestű, a Somló-tanúhegy, de különleges élményt kínál Bakonybél, benne a Pannon csillagda is.

A programhéten vezetett túra lesz a tihanyi Belső-tó partján, geotúra a Somló-hegyen, és kedvezményesen látogatható a tihanyi Levendulaház.

9. Duna-Ipoly Nemzeti Park

Az egyik legváltozatosabb nemzeti parkunk. Nagy tájegysége a Pilis-Visegrádi hegység, a Börzsöny, az Ipoly-völgy, valamint az Alföld Duna menti darabkája. Élővilága a nemzeti parkok közül talán a leggazdagabb. Egyes részterületei a főváros közvetlen szomszédságában vannak, ez adja különös jelentőségét kirándulóterületként.

A programhéten a budai Sashegyen tájtörténeti séta, Királyréten szarvasbőgés, a Jókai kertben vezetett séta közül választhatunk, de az Ócsai Tájházat is érdemes felkeresni. Különleges élmény a Budai Vár alatt húzódó Várbarlang felfedezése, vagy a babakocsival is bejárható Szemlő-hegyi barlang.

Kép

Pityerszer - Kép: Wikipédia

10. Őrségi Nemzeti Park

2002-ben alakult Vas megye délnyugati sarkában, a honfoglaló magyarok idején idetelepített határőrökről kapta a nevét. Kiemelkedő néprajzi és kultúrtörténeti értékeiről is híres. Kiterjed a Vend-vidékre és a Rába szabályozatlan völgyére.

A programhét keretében lesz szalafői szertúra és bölényles, E-bike túra a Szlovén-Rába vidékre és családi nap Pityerszeren.

Van makszom! Macskás! – újságolja kicsi elsősöm. Ő úgy értelmezi, hogy a „maksz” az elsős eszköztár része, mint a tolltartó vagy a színes ceruza.
A mai idők akcióhősei nem Batman meg Superman, hanem mi, tanító nénik:

– Zoli, ez a te makszod?
– Igen, anyu varrta.
– Felvehetem kicsit?

Most jön az izgalmas rész: ekkor a tanító néni közbelép, hogy megakadályozza a tragédiát, más maszkjának felpróbálását! Hiszen akcióhős, és ez egy valóságos akciójelenet, amely naponta akár többször is megismétlődhet. Mindenki megmenekült, a maksz és az elsős mókusok is. Homloktörlés…

Arcmaszkon kívül természetesen más megelőzést is alkalmazunk. A reggeli belépéskor a morgó hangot kiadó automata kézfertőtlenítőnél időzünk egy kicsit. Meglepően könnyű volt megtanítani, hogy ez nem a szórakoztatás része, hanem a megelőzés eszköze. A hőmérőzésben már világbajnokok vagyunk. A már említett „maksz" a folyosón kötelező viselet, a tantermekben nem. Résen kell lenni, hogy ne kerüljön a földre, ne kívánja meg más, mint a gazdája, és ne váljon játékszerré.

A szünetek végén alapos kézmosást kérünk, ehhez biztosított a megfelelő szappan és papírtörölköző. Nem egyszerű ám ellenőrizni a művelet pontosságát, ezért étkezések előtt minden gyerekmancsról fertőtlenítő spricceléssel űzzük el a vírust. A tízórai, uzsonna biztonságos kiosztása számomra egy tornamutatvány.

Amikor csak lehetséges, kimegyünk az udvarra. Testnevelés, néptánc, ének mind kint zajlik, reménykedünk, hogy nem mossa el az eső. Az ebédlőben megszűnt a naposkodás, amit nagyon sajnálnak a gyerekek. Az udvaron új típusú játékok bukkantak fel: vírusfogó, szokatlan mondókák, kiszámolók („Csa-tor-ná-ban bu-liz-nak a ví-ru-sok, te vagy a fo-gó!") Kis tanítványaink hamar megszokták az új eljárásrendet, az elsősök pedig már így kezdték iskolás életüket.

Véleményem szerint a szülőket jobban megviseli a helyzet. Nagyobb ijedtséget láttam az elsősöket az első napon a szemig érő arctakaróban bekísérő anyukon, apukon, mint csemetéiken.

Ez nem véletlen. Félnek az új helyzettől, féltik gyermekeiket. Már a második tanítási héten nagy riadalmat okozott a tanévkezdéskor mindig megjelenő kisebb s nagyobb betegségek felbukkanása. A rendelet szerint minden betegségjeleket mutató kisgyermeket orvosnak kell megmutatni, és csak érvényes igazolással lehet ismét jönni az iskolába. Nem irigylem a gyermekorvosokat sem! Huszonkét fős elsős osztályomból ma, hétfőn már öten hiányoztak, de egyikük sem mutatta a „rettegett kór” jeleit, így hamarosan ismét köztünk lesznek.

Mi lesz, ha mégis bekövetkezik a nagyobb baj? Iskolavezetésünk már a tanévet megelőzően meghatározta, milyen módon fogunk tanítani, ha bekényszerülünk a négy fal közé. Addig is oktatófilmeket böngészünk, próbáljuk egymást is bátorítani, tanítgatni.

Utáljuk a vírust, ami személytelenné teheti az oktatást.

A gondunkra bízott gyermekek szüleit is sűrűn tájékoztatjuk, leginkább elektronikus levelekben. Szóban kevésbé, hiszen a jelenlegi helyzetben csak rendkívüli okkal léphetnek be az iskola területére. A kerítésen túl várakozó, elsős kisgyermeküket figyelőket sajnálom a legjobban. Bátorításra szorulnak.

Ha megkérdezik tőlem, mi a tanácsom ebben a helyzetben, azt mondom: próbálja mindenki az immunrendszert erősíteni! Vitamin, jó étkezés, mozgás a szabad levegőn! Ezt tartom a leghatékonyabbnak. Én is ezzel próbálom magam, környezetem és munkám megvédeni.

Az adás meghallgatásához kattintson a lejátszóra:

Az Istenélmények sallang nélkül podcast a Képmás magazin műsora. Valódi emberek valódi történetei istenélményeikről. Sallang nélkül. A vendégekkel Tóth-Fazekas Andrea beszélget. Az egyes epizódok meghallgathatók, ill. visszahallgathatók az Istenélmények sallang nélkül podcast Facebook-oldalán, a Képmás Podcast rovatában, a YouTube, a Spotify és a Soundcloud  csatornáinkon és a legnépszerűbb podcast-applikációkban.

Nem rejtettem véka alá a véleményem, lányomék voltaképp elkényeztetett nemzedék. Jól tudom, hiszen éppen mi kényeztettük el őket. Ha már a méregdrága síelést kifizettük, igazán tehetne kis erőfeszítést őméltósága, vállára vetné a lécet, hátizsákba rakná a bakancsot, végigzötyögne pár megállót azzal a nyamvadt busszal, ballagna egy utcányit a harapnivaló friss levegőn a mini sípályáig, ahol tornatanáruk a táborra készíti fel őket! Hát nem?

Utolsó pillanatig hangoztattam, menjen csak egyedül, amit főzött, egye meg! Nem esik le az aranygyűrű az ujjáról! Arra való a szombat, hogy kényelmesen síelgessen, ha már fejébe vette, hogy tizenhat éves fejjel kipróbálja ezt a drága mókát, mégpedig a mi kontónkra, ugye...

Az utolsó pillanatban azonban, a lakásszentelési előkészületektől teljesen függetlenül, orvul megkérdeztem feleségemet, Julit, szerinte elvigyem-e a gyereket, ne kelljen azzal a sok vacakkal közlekednie. Eldolgozgatok a kocsiban, míg rá várok.
Remek húzás: asszonykám vagy beleegyezik, és elveszít engem, mint potenciális takarítási segítséget, vagy vállalja a rossz fej anya szerepét, és megfúrja jó fej apai tervemet. Diszkréciómnak köszönhetően a gyerek erről nem értesül, de a dilemma eleven. Ha feleségem lefújja önfeláldozó akciómat, akkor itthon marad apa, aki titokban iszonyú jó fej, bár nem csinált érte semmit. És aki még mindig nem biztos, hogy fog segíteni, hiszen épp kenyeret keres. Neki pedig marad a szívtelen anya szerepe. Így viszont, hogy rábólintott, és hagyott elmenekülni, takaríthat, rendezkedhet egyedül.
Kiszállok a kocsiból, a havas erdőszél kísértésbe ejt, sétálok egy kicsit. A néptelen rengeteg hirtelen megelevenedik, mint a mesében, innen is, onnan is emberek, állatok bújnak elő csapatostul. Nagy idill az egész, hát hogy a túróba ne, mindenki örül a természetnek!
Enyelgő szerelmespárok, kedvesen köszönnek, mindig is szerettem ezt az erdei-emberes bizalmasságot. 
Családok zajos gyerekekkel, egy részük sír, nyilván fáznak, beázik a csizma, megdobják őket hógolyóval a nagyok, hol a mama? Másik részük örül, mert a tesót végre jól megszórták, bőg a kis pisis, remek a hó, a tél, az erdő, a rohangászás, a kiabálás, a szánkó, a sí, huhú! 
Futók, vérprofik és elszántak, senkihez se szólnak, megzavarná a légzéstechnikájukat. 
Kutyások, Mucika természetesen nem harap, ki kell szaladgálnia magát, ingerülten kötik pórázra, ha gyáva kutyátlan közeledik.

Gyerekes-kutyások, akik a lehető legnagyobb zajt csapják, ide-oda kergetik a kutyákat és a gyerekeket áttekinthetetlen algoritmus szerint. 

Bár egy négyzetméterre itt kevés ember jut, a társas viszonyok korántsem felhőtlenek.
A nemkutyás gyerekesek félnek a kutyásoktól, akár gyerekesek, akár nem. 
– Kössék már meg azt az ebet! 
– De hát látja, az én gyerekeimet sem bántja! 
– Ja, mert azokat ismeri! Kötelező is megkötni! 
– Ja, meg kötözködni, az is kötelező!
A gyerekesek félnek a profi síelőktől, muszáj itt siklani, emberek között, mintha az olimpiára készülnének?
A profi futókat minden idegesíti, szétrúgom a büdös kutyáját, ha a bokám után kap. Muszáj a taknyos gyerekeit kerülgetnem? Persze, hogy így nem javul a szintidőm! Sok potrohos véglény, a testükön se képesek uralkodni!
A szerelmespárok állatszeretők egy bizonyos szintig, de amikor a bakancsuk talpát kell törülgetni, hát az nem használ a romantikának, miért tojatja valaki az út közepére a mocskos dögét, nem elég nagy az erdő?

A magányos, fekete kabátos sétáló, aki vagyok, ő is elég gyanús. Köszöngetünk neki, de a kutyát meg kell kötni miatta. A gyereknek szólni kell, ne szaladjon előre, ott az az ismeretlen bácsi. A futók röhejesnek tartják andalgó tempómat. A síelők meg azt, hogy léc nélkül császkálok a hóban. 

Csak egy erdő, de micsoda bonyolult rendszer. Akár a család! Lehetetlen, hogy ne sebezzük egymást! Próbálunk szuperhíróvá válni, de mindig minden nem sikerülhet. Csak Chuck Norrisnak. Neki minden sikerül. Kétszer is.   

A cikk Lackfi János „Vízen járni tilos” című sorozatában jelent meg. A sorozat többi darabját ide kattintva olvashatja>>

Ez a cikk a Képmás magazin 2019. áprilisi számában jelent meg. A Képmás magazinra előfizethet itt>>