A második világháború legnagyobb átverése: a Fasírt hadművelet

Glyndwr Michael harmincnégy éves volt, és keserű sors jutott osztályrészéül. Wales déli részén született egy kisvárosban, szegény munkáscsaládban. Az apja szénbányász volt, de öngyilkos lett, amikor a fia tizenöt éves volt. Ettől kezdve az anyjával élt, de nem tudott mit kezdeni magával, soha nem talált olyan munkát, amelyből eltarthatta volna magát. Harmincegy évesen végleg magára maradt, mert az anyja is meghalt. Glyndwr ekkor nekiindult, és csavargóként járta Nagy-Britannia útjait. Mint olyan sokan mások, ő is Londonban kötött ki. Az utcákon élte a hajléktalanok életét még három évig.

Ekkor – vagy azért, mert annyira éhes volt, vagy mert öngyilkos akart lenni – patkányméreggel átitatott kenyérmaradékot evett valahol a King’s Cross egyik raktárépületében. Itt találtak rá, miközben haldoklott. A kórházban még két napig élt.

Az orvosok és az ápolók valószínűleg nagyon csodálkoztak, amikor néhány nap múlva szigorú tekintetű ismeretlenek érkeztek a kórházba, és ellentmondást nem tűrő arccal, hivatalos papírokat lobogtatva magukkal vitték a holttestet. A háttérben a második világháború egyik döntő momentuma állt, a szövetségesek szicíliai partraszállása. 

1943-ra elérkezett az idő, hogy Olaszországot elvegyék a tengelyhatalmaktól. A legtöbb stratéga egyetértett abban, hogy Szicíliát kell lerohanni, majd onnan észak felé elfoglalni az Appennini-félszigetet. Ahogy Churchill a maga nyers szókimondásával megfogalmazta: „Csak egy ostoba barom nem tudja, hogy Szicíliáról van szó.”

A cél pedig az volt, hogy a németek ne tudják. A szövetségesek tisztában voltak vele, hogy Hitler minden bizalmát elvesztette Mussolini felé, és már egyáltalán nem bízik az olaszokban. Ezért aztán Mussolini hiába mondogatta, hogy a partraszállás Szicíliában várható, Hitler lesöpörte ezt az érvet az asztalról.

Meg volt győződve róla, hogy az angolok és az amerikaiak Görögország vagy Szardínia felől fognak támadni. Annak érdekében, hogy alaposan megerősítsék ezt a tévhitet, a szövetségesek az egész világháború egyik legnagyobb szabású félretájékoztató kampányát indították meg.

Az angoloknak létezett már egy tervük az ellenség hatékony megtévesztésére, aminek az volt a lényege, hogy egy jól kiválasztott helyen tengerbe dobott holttest felhasználásával hamis információt juttatnak el hozzájuk. Ennek az ötletnek a szálai Ian Fleminghez, a James Bond-figura megteremtőjéhez vezetnek, aki a háború alatt a brit titkosszolgálat magas rangú tisztje volt. Egy olyan holttestre volt szükségük, akit senki nem fog keresni, akinek a személye nem vezet veszélyes kutakodáshoz és kellemetlen kérdésekhez.

Ezzel párhuzamosan minden részletre kiterjedő, átgondolt kampányt indítottak annak érdekében, hogy a megtévesztés során felhasznált hamis információkat a lehető legtöbb oldalról megtámogassák. A szövetségesek nem voltak restek létrehozni egy tizenkét hadosztályból álló teljes hadsereget Kairóban, amit fel is fegyvereztek, sőt, megtévesztésként fából készült műtankokkal és más műpáncélosokkal is felduzzasztottak. Hogy mindez hihető legyen, teljesen valóságos hadmozdulatokat indítottak Szíriában, egymás után vették fel a görög tolmácsokat, görög valutát és térképeket halmoztak föl. A műveletekről szóló kommunikációt szándékosan szárazföldi telefonvonalon bonyolították, és a rádióforgalmat a minimumra csökkentették, mert tudták, hogy a német hírszerzésnek ez szemet fog szúrni.

Kép

Miután egy megbízható patológussal hosszasan konzultáltak, Glyndwr Michael mellett döntöttek. Mivel tudták, hogy ez a vállalkozás hatással lesz a háború kimenetelére, a lehető legalaposabban megterveztek minden apró részletet. A hadműveletnek a Mincemeat nevet adták, aminek a magyar fordítása általában vagdalthús, de ez esetben a tartalmát pontosabban kifejezi a fasírt szó – ez ugyanis közelebb áll az eredeti angol jelentéshez, ami az ellenfél teljes megsemmisítésére utal.

Az álinformációt egy személyes levél hordozta, amelyet a teljes hitelesség kedvéért tényleg maga az állítólagos forrás, Sir Archibald Nye altábornagy írt meg pontosan meghatározott irányelvek alapján, a sós tengervízben nem oldódó tintával.

A levél Sir Harold Alexandernek, az angol-amerikai tizennyolcadik hadsereg parancsnokának szólt, és figyelmeztette, hogy a németek nagy erőket vontak össze a görög partoknál, valamint Krétánál. Azt írta, hogy a küszöbön álló támadás érdekében komolyabban meg kell erősíteniük a csapataikat a Peloponnészoszi-félszigeti Araxos-foknál és Kalamata városánál.

A levelet egy lezárt aktatáskába helyezték, amelyet a szabványos egyenruhába és ballonkabátba öltöztetett holttest derekára erősítettek egy bőrborítású acél lánccal. A kabát belső zsebébe gondosan összeválogatott tárgyak kerültek. Először is egy William Martin őrnagy névre szóló, fényképes katonai igazolvány. Fotót már nem lehetett készíteni Michael arcáról, ezért a rá kissé hasonlító Ronnie Reed századost fotózták le. A gondos előkészítésnek köszönhetően a hírszerzési zsargonban zsebpiszoknak nevezett tárgyak között volt többek közt egy fénykép a halott Pam nevű menyasszonyáról, egy szerelmeslevél, egy nemrég vásárolt jegygyűrű számlája, egy hetvenkilenc fontnyi összegű tartozásról szóló követelés értesítője a Lloyd’s Banktól, egy ezüst kereszt, egy Szent Kristóf-medál, cigaretta, egy valódi előadásra szóló londoni színházjegy és egy haditengerészeti klubbelépő. 

„Martin őrnagy” holttestét tengeralattjárón szállították a spanyol partok közelébe. Itt óvatosan kihelyezték a vízbe egy olyan helyen, ahol az áramlatok szinte biztosan partra sodorják, a dél-spanyolországi Huelva közelében.

Ez azért volt lényeges, mert a britek tudták, hogy ezen a helyen a német titkosszolgálat kiváló kapcsolatokkal rendelkezik. Biztosak lehettek benne, hogy bár Franco Spanyolországa papíron semleges, a valóságban készségesen együttműködik a német vezetéssel. 

Egy halász 1943. április 30-án annak rendje és módja szerint meg is találta a testet, átadta a hatóságoknak, azok pedig nem hivatalos csatornákon értesítették az Abwehrt, a német katonai hírszerzést. Miután kinyitották a táskát, felbontották, majd óvatosan visszazárták a levelet, és mindent lefényképeztek, a németek visszaadták a testet a spanyoloknak. Ők eltemették, a nála talált táskát pedig udvariasan visszaszolgáltatták a briteknek, akik pontos vizsgálatokkal megállapították, hogy a németek elolvasták a csalilevelet.

A megtévesztés olyan jól sikerült, hogy az szinte a kitalálóit is váratlanul érte. Hitler végleg meggyőződött róla, hogy a balkáni partraszállás valós veszély, ezért megerősítette a görög vizeken szolgáló csapatait, sőt, ehhez részben Szicília környékéről vont el erőket. A szövetségesek hamarosan nagy erőkkel támadtak, és a vártnál jóval kevesebb áldozattal elfoglalták Szicíliát.

A német vezetés annyira bekapta a horgot, hogy már javában folyt a brit–amerikai invázió, amikor ők még mindig csapatokat csoportosítottak át az olasz partok mellől Görögország irányába. Mire végül feleszméltek, már régen késő volt.

Glyndwr Michael, a nincstelen walesi hajléktalan holtteste a spanyolországi Huelvában maradt eltemetve, William Martin őrnagy néven. Amikor az akció titkosítását a hetvenes években feloldották, a brit haditengerészet átvette a sír gondozását, 1997-ben pedig a fejkő feliratát kiegészítették az eredeti névvel.