Tavasszal és nyár elején hosszú időt töltöttünk házi karanténban, aki tehette, otthonról dolgozott, a gyerekek sem jártak iskolába, óvodába. Mindez alaposan próbára tette a családokat, de egyben meg is edzette őket. „Március közepétől egy krízishelyzettel kellett megküzdenünk, egy olyan szituációval, ami fölött nem volt kontrollunk, aminek nem tudtuk befolyásolni a kimenetelét. Nem láttuk azt sem, meddig fog tartani. Egy ilyen pszichológiai krízisállapottal az emberek jellemzően 4-6 hét alatt birkóznak meg, aki mentálisan amúgy egészséges, az ennyi idő alatt képes alkalmazkodni az új helyzethez” – mondja dr. Tóth Mónika Ditta tanácsadó szak­pszichológus, a Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézet egyetemi adjunktusa. Ezt láthattuk tavasszal, amikor a váratlan helyzet előállt, mindenki megijedt, de aztán megtanulta kezelni a szituációt.

Munka és nyaralás

A járvány egyik legfeltűnőbb hozadéka, hogy olyan cégeknél is megjelent a home office, ahol korábban ezt elképzelhetetlennek tartották. Rengeteg helyen kiderült, hogy az új rendszernek – ha az rugalmas, és szabadon választható – több előnye van, mint hátránya, költséghatékonyabb is. „Minden kutatás azt mutatja, hogy ilyen esetben a home office növeli a munkavégzés hatékonyságát. Nem véletlen, hogy sok helyen a kijárási korlátozás után is meghagyták ezt a lehetőséget, legalábbis részben. Például hogy heti két napot otthonról lehet dolgozni. Így megspórolható az utazás, a tömegközlekedést vagy az autóval dugóban állás” – emeli ki szakértőnk. Ezzel ráadásul nemcsak a családra jut több idő, hanem csökken a környezetterhelés is, benzinre, munkahelyi étkezésre is kevesebbet kell költeni.

Változott az utazáshoz való hozzáállás is, sokan a járvány apropóján átgondolták, milyen kárt okoz az állandó repkedés. Erre Tóth Mónika a saját példáját is felhozza: ő maga is világutazó volt, imádott messze menni, tavaly több kisebb út mellett egy hátizsákos vietnami körútra is elment. Viszont a karantén idején rádöbbent: miért ne lehetne ezt a Börzsönyben megtenni, kevesebb terhet róva a környezetre? A járványhelyzet idején sokak fejében keringtek hasonló gondolatok, rengetegen döntöttek úgy, hogy inkább a hazai vidéket fedezik fel, nem mennek távoli tájakra, sok pénzt költve repülőjegyre.

Hiányzó beszélgetés

A karantén miatt elkezdtük jobban értékelni a személyes találkozásokat is, nem véletlenül. „Ezeket eddig természetesnek vettük, tudtuk, hogy bármikor összefuthatunk ismerősökkel, rokonokkal. Ugyanakkor az új helyzetben nagyobb értéke lett annak, hogy találkozhatunk velük” – mondja a pszichológus. Mindez az egyedülállóknál és időseknél halmozottan megjelent, náluk a magány hatalmas kihívás volt, de a kijárási korlátozás alatt azok is átértékelték életüket, akik családban élnek. „Noha az összezártság miatt kétségkívül nőtt a családon belüli erőszak, sok helyen éppen az összezártság segített megoldani a szőnyeg alá söpört problémákat, elhallgatott konfliktusokat, például az anyagi kérdéseket is. A párok beszélgetni kezdtek, nem a munkába menekültek, így sok dolgot meg tudtak oldani, előre tudtak lépni. Ahol a kapcsolat korábban jó volt, de a sok teendő miatt kevés időt tudtak együtt tölteni a családtagok, ott a karantén minőségivé tette az együttléteket, ráébresztette az embereket, hogy muszáj lenne több időt szakítaniuk egymásra.”

A karantén arra is rávette az embereket, hogy az évek óta halogatott otthoni teendőket, szortírozásokat végre elkezdjék, utolérjék magukat. Lefestették a kis beázásokat, befejezték a régóta tologatott apró munkákat, kerti feladatokat. Ezzel több pénz maradt a családi kasszában, nem kellett tovább aggódni azon, hogy mikor sikerül találni egy szabad kapacitással rendelkező mesterembert. Ugyanakkor ez az időszak az esetleg régóta halogatott pénzügyi számvetésnek is kedvezett, és sokakból kikényszerítette, hogy átgondolják hosszabb távon is a lehetőségeiket.

Ha elvész a munka

A járvány alatt sokan elvesztették az állásukat, aminek nem csak a családi költségvetésre volt rossz hatása, hanem az érintettek mentális állapotára is. „A munkanélküliség nemcsak a pénzhiány miatt káros, hanem azért is, mert elvesznek a feladok, eltűnik a rendszer a mindennapokból. Ez a lelki egészségre is negatívan hat, ezért ilyen helyzetben fontos lépni, feladatot keresni, akár mást is, mint ami az eredeti munka volt” – emeli ki pszichológus szakértőnk. Átmenetileg bárki elvállalhat új munkakört, legyen az ételkihordás, vagy egy testnevelőtanárnak online edzések tartása felnőtteknek. Sokaknak épp az ilyen új kihívások, átképzések jelentettek olyan sikerélményt, amiben az elmúlt években nem feltétlenül volt részük.

A járvánnyal kapcsolatos tapasztalatok összegzésekor persze nem szabad elfelejteni, hogy a miatta keletkező gazdasági károk még nem mind mutatkoztak meg, azok a második félévben, az utolsó negyedévben fognak jobban látszani. Viszont fontos, hogy a reményt megtartsuk, hogy higgyük, jövőre jobb lesz a helyzet. Másrészt tudatosítanunk kell: jelentős eredmény, hogy tavasszal és nyáron képesek voltunk együtt élni egy rettenetes helyzettel, elengedni a megszokott kényelmünket és szórakozásainkat, takarékosabban élni, távolságot tartani, maszkot hordani, és megelőzni azt, hogy a helyzet súlyosbodjon. 

A családi pénzügyi melléklet megjelenésének támogatója a Magyar Nemzeti Bank.

Kinél van a kasszakulcs?

A pénz a házasságban nem lehet tabutéma, a feleknek muszáj átbeszélniük az ilyen jellegű kérdéseket. Viszont nem mindegy, hogyan, ugyanis a pénz körüli vita a válás egyik legbiztosabb előrejelzője, minél gyakoribb, annál nagyobb az esélye a válókereset beadásának. A felmérésekből az is kiderül, hogy a pénz a házassági viták egyharmadánál téma. „Az ilyen nézeteltérések hátterében gyakran az áll, hogy nem tudjuk, a másik félnek mit jelent a pénz. Mert az alapvetően négy dolgot testesíthet meg: biztonságot, kontrollt, élvezetet és státuszt. Probléma akkor van, ha én férjként a biztonságot kötöm a pénzhez, és ha az ölünkbe pottyan egy nagyobb összeg, azt félre akarom tenni, miközben a feleségem az élvezetet látja benne, és inkább wellnesshétvégére költené” – mondja dr. Mihalec Gábor pár- és családterapeuta. Ilyenkor kezdődnek a veszekedések, mondván, a feleség elszórná a pénzt, ezért felelőtlen, a rosszabb időkre előre tervelő férj pedig fukar, fogához veri a garast. Pedig csak azt kellene megérteni, hogy a pénz az egyik félnek biztonságot jelent, a másiknak élvezetet. Emiatt lenne jó vita helyett az, hogy olyan megoldást keresünk, amely mindkét fél szempontjait figyelembe veszi, például az összeg egyik felét eltennék tartalékba, a másikból pedig elutaznának.

A pénzhez a hatalom kérdésköre is erősen kötődik, és ezen a téren sokan a céges gondolkodást viszik haza. Például, ha egy cégbe az alaptőke kétharmadát az egyik fél teszi be, a másik pedig csak az egyharmadát, akkor ez teljes joggal tükröződik a döntési jogokban. „Ez a gondolkodásmód házasságban nem működik, az nem egy cég, hanem két egyenrangú ember életközössége. Ennek meg kell mutatkoznia az élet minden területén, mert ha nem, akkor a házasság dinamikája könnyen átrendeződik, a feleség elkezdhet apaként tekinteni férjére, aminek negatív szexuális vonatkozása is van” – mondja a párterapeuta. Mihalec Gábor a közös kassza – külön kassza kérdéskörére is kitér. A Kaliforniai Egyetem tanulmányát idézi, amelyben egyebek mellett azt vizsgálták, hogy a párok pénzkezelése milyen összefüggésben van boldogságérzetükkel. Kiderült, hogy a helyzet külön kassza mellett a legrosszabb, azt követi a részben közös kassza. A legideálisabbnak a közös kassza bizonyult. Előnyét az adja, hogy akik közös kasszán élnek, folyamatosan egyeztetik értékrendjüket, tudják egymásról, mit tartanak fontosnak. Emiatt pedig a kapcsolatok is gördülékenyebben működnek, könnyen meg tudnak birkózni a hatalmi egyensúlyokkal. A tanulmányból az is kiderült, hogy sokkal jobban bíznak egymásban azok a párok, akik közös kasszán vannak. Viszont ez a módszer a sok előny mellett sem mindig jó választás, szakértőnk sem ajánlja olyan esetekben, amikor a bántalmazás bármilyen szinten előkerül, függővé válik bármelyik fél, pszichés problémák állnak fenn, esetleg túl friss a kapcsolat.

Nem csak játék

„Fontos, hogy már a kicsik is lássák, egy játékot meg tudunk-e venni vagy sem. Ha nem, azt is érteniük kell, hogy miért nem, tehát kell erre magyarázat. Nem érdemes ezt titokzatos kérdésként kezelni, nyíltnak kell maradni” – mondja Csupor Éva klinikai és mentálhigiéniai gyermek- és ifjúsági szakpszichológus. Ennek kommunikálása már óvodás korban, sőt, akár már bölcsiseknél is lehetséges. Például, ha a családfő a járványhelyzet miatt részmunkaidőre kényszerült, és amiatt csökkent a keresete, akkor a gyerekeknek el lehet magyarázni, hogy apa a vírus miatt kevesebbet dolgozik, nem kap annyi fizetést, mint korábban, így vásárolni is kevesebbet lehet. De ha visszaáll a régi rend, és apu újra többet dolgozik, lehet majd venni új játékot. A probléma ilyen megfogalmazása a kicsik szintjén is érthetővé teszi a helyzetet. A gyerekek számára azt is érdemes egyértelművé tenni, hogy ha valamire nemet mondunk, az nem azért van, mert ellenkezni akarunk vele. Ebben sokat segíthet például az, ha bevásárlás közben a gyerekek is hallják, minek milyen értéke van.

Amellett, hogy a szülők betekintést engednek a való életbe, az ovisoknak hasznosak lehetnek a pénztárgépes vagy boltos játékok is, amelyeknél különféle játék élelmiszert vagy egyéb terméket lehet venni, azokkal lehet játszani. Ezek a tevékenységek náluk még nem tudatosak, de segítenek abban, hogy azzá válhassanak. A játékok a nagyobbaknál is fontosak, és szerencsére már sok olyan társasjáték van, amely kifejezetten segíti a pénzügyi tudatosság kialakulását. Régi példa erre a Gazdálkodj okosan!, amit már az alsó tagozatos gyerekek is megértenek, de rengetegen szeretik a Monopolyt és a Capitalyt is. Azok a telefonos játékok semmiképp nem szerencsések, amelyek arra épülnek, hogy pénzért – jellemzően pár dollárért – extrákat kaphatnak a gyerekek. Például különleges öltözéket a figuráknak, hatékonyabb fegyvereket. Ez egyfajta „beetetés”, egyrészt mert a néhány dollárból egyre több lesz, másrészt mert a gyerekek így arra szoknak rá, hogy fiktív dolgokra költik a valódi pénzt.

Kép

Kép: GettyImages Hungary

Nem szerencsések a bevásárlóközpontok automatái sem, amelyek némi fémpénzért adnak ki véletlenszerűen kisebb játékokat. Ezek a többségében műanyag játékok értéktelennek és fölöslegesnek tűnhetnek, de a gyerekek számára nagyon vonzóak. Ha egy gyerek ilyesmit szeretne, jobb elmondani neki, hogy az arra költhető pénzt inkább félretesszük, és később veszünk számára olyan játékot, amire igazán vágyik. Ezzel is segíthetünk megérteni a pénz értékét és a takarékosság fogalmát.

Hasznos segítség

Ahogy a gyerekek növekednek, kialakul a számfogalmuk és egyre jobban értik a pénz értékét, be lehet őket vonni a család pénzügyi kérdéseibe is. „Ha mi magunk is tervezünk, és van költségvetésünk, akkor jó, ha a kicsik hallanak erről, tudják, hogy a szülők ilyesmiről beszélnek. Ha már nagyobbak, segítséget is lehet kérni tőlük például úgy, hogy a számokat ők írják be a táblázatba, a számítógépbe. Így a gyerekek egyre jobban bevonódnak a pénzügyi döntésekbe, észrevétlenül tanulják meg az anyagi kérdések kezelését” – magyarázza Csupor Éva. Az is hasznos, ha a család valamilyen háziállatot tart, és arról a kicsi gondoskodhat. Ehhez mindképpen tudatosság kell, hiszen ismerni kell az állat igényeit. Ez akár egy növénynél is így van, mert azt is locsolni kell. Egy kisebb állatkánál, például hörcsögnél vagy halnál az eleséget veheti akár a gyerek is a zsebpénzéből, bár az mindig a családi költségvetés függvénye. Egy nagyobb állat, például kutya ellátását valószínűleg már nem fedezi a gyermek zsebpénze. Ilyenkor a tápot értelemszerűen a szülő veszi (a gyerek néha vehet jutalomfalatokat), de annak beosztása, adagolása lehet a gyerkőc feladata. Ez mindenképp segíti azt, hogy előre tervezzen.

Mi legyen a zsebpénzzel?

Sok család bizonytalan a zsebpénz kérdéskörében, hogy annak legyen-e jutalmazó szerepe, bármilyen konkrét funkciója. Az semmiképp nem szerencsés, ha a gyerek akkor kap ilyen juttatást, ha ötöst szerzett az iskolában, vagy kitűnő bizonyítvánnyal zárta a félévet. „A kutatások mind azt mutatják, hogy ez csak rövid távon hatékony. Hosszú távon nem alakul ki belső motiváció. A gyerektől ilyen módszerekkel éppen azt vesszük el, hogy pusztán az eredményére, a teljesítményére legyen büszke” – emeli ki a pszichológus. Ha ez a helyzet, akkor a gyerek szeme előtt csak az lebeg, hogy az ötösért pénzt kap, nem pedig az, hogy valamiben jól teljesít. Emiatt szerencsésebb, ha a zsebpénzt nem a tanulmányi eredményhez kötik, hanem a család költségvetéséhez igazítva tervezhetően adják. Ezzel a gyerek megtanulhatja, hogy mennyi ideig kell gyűjtenie például egy legóra, és rájöhet arra is, hogy ha menet közben a pénzét elkölti apróságokra, akkor csak később veheti meg a vágyott játékot. Megérthetik így azt is, hogy vannak dolgok, amikre várni kell, nem lehet mindent azonnal megszerezni.

Ne titkolózzunk

A csemetéknek az otthoni pénzügyekről konkrétabban is lehet beszélni, így kerülve el azt, hogy irreális elképzeléseik legyenek a világról, a munkaerőpiacról. „Fiataloknál magam is tapasztalom, hogy elvárt kezdő fizetésként a valóságtól elrugaszkodott összegeket mondanak. A tényekkel emiatt is fontos időben szembesülniük, látni, hogy a családnak milyen bevételei, milyen kiadásai vannak. Ezzel kerülhető el, hogy pályakezdőként irreális elvárásaik legyenek, és például egyből valamilyen drága kocsit akarjanak venni” – magyarázza a pszichológus. Annak érdekében, hogy a fiatalok tisztában legyenek a realitásokkal, érdemes nekik azt is elárulni, hogy a szülők mennyit keresnek, mennyi pénzből gazdálkodnak. Persze nagy kérdés, hogy egy szülő mennyire mer ilyen kényes kérdéseket megosztani a gyerekekkel, mennyire tart attól, hogy az téma lesz például az iskolában. Emiatt fontos az ilyen információk tálalását mindig a gyerek életkorához, habitusához illeszteni – tehát ahhoz, hogy mennyire kotyoghatja ki. A pénzügyekről való beszélgetésben megtapasztalhatja azt is, hogy ez egy olyan téma, amit nem osztunk meg bárkivel. Lehet például a hírek kapcsán beszélni arról, hogy Magyarországon mennyi az átlagfizetés, és ehhez képest anya vagy apa mennyit keres, és abból mennyit kell mindenképpen elkölteniük egy hónapban. A gyerekkel azt is érdemes megosztani, ha valamelyik szülő elveszti a munkáját, erről hazudni semmiképp nem tanácsos. Ha ezt eltitkolják, akkor a gyereknek nem lesz reális képe arról, hogy ilyesmi előfordulhat. Másrészt a titok megmagyarázhatatlan, fölösleges szorongást okoz a gyereknek. Nagyon fontos az is, hogy a lássák azt a folyamatot, hogy egy ilyen helyzetből ki lehet jönni, lehet változtatni, alkalmazkodni, új utakat keresni, egyszóval meg lehet küzdeni vele. Később akár pozitív emlékké válhat az a nehéz időszak, amikor apa vagy anya nem tudott dolgozni, elment pár hónapra pizzafutárnak, vagy éppen elment egy tanfolyamra, és új szakmát tanult. Mindemellett a saját szüleiről is reálisabb képe alakul ki a gyereknek.

Pénzügyek és önismeret

A serdülőkkel már a hiteleket is meg lehet ismertetni, el lehet nekik magyarázni, hogy a kölcsönök mit jelentenek, mire jók, mire nem valók. Ez fontos, mert sokszor még a felnőttek sem veszik komolyan, hogy igenis el kell olvasni az apró betűs részeket, a kamat mellett a teljes hiteldíjmutatót is nézni kell. A THM ismerete azért kulcskérdés, mert szemben a kamattal, az egy olyan egységes mutató, amelyből kiderül, hogy az adott kölcsön felvétele után az adósnak egy év alatt a tőkén túl mekkora összeget kell visszafizetnie. Az alapfogalmak mellett fontos az önismeret is. „Ez nem csak a gazdasági kérdéseknél, hanem mindenféle tervezésnél fontos. Akinek ugyanis jó az önismerete, az tudatosabban tudja élni az életét, akár a pénzügyekben is. Ha pedig egy családban a férj vagy a feleség jobban otthon van az ilyen kérdésekben, akkor szerencsésebb, ha ő kezeli azokat, a másik pedig olyan témákkal foglalkozik, amelyekben ő a jobb” – mondja Csupor Éva. Ehhez viszont arra van szükség, hogy az önismeret rendben legyen, mindenki tisztában legyen az erősségeivel és a gyengéivel, tudja, hogy mely képességeit kell fejlesztenie. Az erre való törekvés már gyerekkorban is erősíthető. Az első lépés ebben az lehet, ha mi magunk megpróbáljuk minél jobban megismerni saját gyerekünket, annak erősségeit, gyengeségeit, és nem az általunk elképzelt jövőt erőltetjük rá. Érdemes adott esetben pszichológus segítségét kérni akár a pályaválasztásban is, mert ő segíthet egy reális énkép kialakításában, amely mindenfajta tudatos tervezés alapja. 

A családi pénzügyi melléklet megjelenésének támogatója a Magyar Nemzeti Bank.

A Tihanyi Szabadtéri Színpadon idén egy rekeszizmokat nem kímélő komédiával indult a szezon. A Veres 1 Színház „Pletykafészek” című előadásában Verebes Linda Claire Ganz-t alakította. A felújító próba picit elhúzódott, a karanténban kultúrára kiéhezett közönség pedig már idejekorán gyülekezett az előtérben, amikor a művésznővel a színfalak mögött „egymásra találtunk”. A telefonban még magázódtunk, ahogy illik, aztán az első szempillantásra összetegeződtünk. Tényleg olyan közvetlen, mosolygós és kedves, mint amilyennek a tévés interjúkban tűnt. A színpad mellett találtunk két félreeső széket, és ahogy leültünk, azonnal bele is vágtunk az interjúba. Nem volt idő „felesleges” női csevejre, hisz alig egy óra múlva kezdődött az előadás, és addig még a hajnak, sminknek is el kellett készülnie…

– Hogyan élted meg a három hónapos karantént?
– Mi kifejezetten élveztük, és el is lettünk volna így még egy jó darabig, ha azért is járna fizetés, hogy az ember otthon van boldogságban a családjával. Nagyon ritka, hogy így együtt tudunk lenni mindannyian, tényleg ajándékként éltük meg ezt az időszakot. Nehezen osztottuk be ugyan az időnket, főleg az elején, de aztán belerázódtunk.

– Milyen most, hogy újraindult az élet, és visszacsöppentél a régi kerékvágásba? Sikerült felvenni a ritmust?
– Furcsa, az ember megszokta, hogy nem találkozik senkivel, hogy nincsenek kontaktusok, de ez a színpadon ugye elképzelhetetlen. Ambivalens érzések kavarognak bennem: jólesik itt lenni, újra játszani, találkozni a kollégákkal, a közönséggel, de el is szoktam tőle.

– Mindig színésznőnek készültél?
– Alapvetően igen, egyszer kisgyerekként felmerült bennem, hogy régész leszek, de a nővérem azt mondta, hogy akkor majd kakiban kell turkálnom, és gyorsan letettem róla.

– Verebes István lányaként, gondolom, rendszeresen ott ültél a színházi próbákon… Ez a különleges miliő már a gyerekkorodat is átitatta?
– Egyáltalán nem. Hatéves voltam, amikor elváltak a szüleim, előtte és utána sem jártam próbákra. Kisgyerekként még nem volt bennem szereplési vágy, sőt, a testvéreimhez képest én voltam a legvisszahúzódóbb.

Aztán felső tagozatban egyszer csak egy iskolai színjátszó körben találtam magam, és ott megérintett a játszás öröme.

Később apa persze rendszeresen vitt előadásokra, premierekre, de nem a kulisszák mögött nőttem fel. Olyannyira nem, hogy amikor először harmadrostáztam a Színművészetin, és a kezünkbe nyomtak papírokat, hogy próbáljunk, fogalmam sem volt, mit kéne csinálni.

– A középiskola után egyből a Színház- és Filmművészeti Egyetem felé vetted az irányt?
– Igen, már először a harmadik rostáig jutottam, de nem vettek fel. Az Újszínház stúdiójában viszont lehetőséget kaptam.

Kép

Kép: Verebes Linda

– A pályád elején sokan a „Verebes lánya”-ként emlegettek. A megfelelési kényszer mennyire munkált benned akkor, és hogyan változott ez mostanra?
– Nagyon zavart. Nem tudom, hogy jó stratégia volt-e, de semmilyen lehetőséggel nem éltem, amivel apa esetleg kikövezhette volna az utamat. Valószínűleg egyszerűbb lett volna a dolgom, ha nem ezt teszem, de nekem így mégis könnyebb volt. Szükségem volt arra, hogy önállóan érjek el sikereket, ne pusztán azért, mert színész családból származom. Most már, azt remélem, nem kell bizonygatnom, hogy önállóan is „életképes” vagyok, de megszokni szerintem soha nem fogom azt, ha mondjuk valaki sokkal nyájasabban viselkedik velem csak azért, mert az apám lánya vagyok.

– Édesapád egyébként hogy fogadta a színészi ambíciódat? 
– Ő azt remélte szerintem, hogy idővel majd csak leteszek erről az elképzelésemről. Anno azt sem tudta, hogy milyen verseket viszek a felvételire. Talán már másodéves stúdiós voltam, amikor először látott játszani. A Szkénében, a Phaedrában kaptam egy szerepet.

– Izgultál, hogy mit fog mondani?
– Nem, ha már kész egy előadás, általában nem izgulok, sőt kifejezetten szeretem, ha olyanok néznek, akik fontosak nekem. Apa szerintem, amíg lehetett, titkon abban bízott, hogy pályát módosítok, de már az első előadás után azt mondta, hogy büszke rám, és talán mégis helyem lehet ebben a szakmában.

– A gyermekvállalás okozott dilemmát? Nem féltél attól, hogy kiesel a szakma körforgásából?
– Nem. Úgy voltam vele, hogy ha nem tudok visszatérni egy, kettő vagy három gyerek után, akkor lehet, hogy nincs is helyem ezen a pályán.

Lehet, sokak szemében naivság, de tényleg úgy gondoltam, hogy ha kellek valakinek, az néhány év kihagyás után is számítani fog rám.

Egyébként emocionális típus vagyok, de ezzel kapcsolatban nagyon racionálisan tudtam gondolkodni.

– Hogy jött az ötlet, hogy elvégezd a logopédia szakot?
– A Színművészetire nem vettek fel, diploma nélküli színészként „garázdálkodtam”, de mindenképp szerettem volna tanulni, végzettséget szerezni. Először könyvtár, majd kommunikáció szakra jártam, de rájöttem, hogy egyik sem érdekel. Majd a pszichológia és a gyógypedagógia között hezitáltam, és végül az utóbbi mellett döntöttem. Nem bántam meg, a logopédiát nagyon megszerettem, sokkal többet kaptam az iskolától, mint amire számítottam.

Kép

Kép: Verebes Linda

– Milyen terveid voltak és vannak ezzel?
– A főiskola elvégzése után először a Baltazár Színházhoz hívtak logopédusnak. Beszédtechnika-órát tartottam Down-szindrómás színészeknek, aztán még két évet vittem a színészmesterség-órát is. Egy kisebb gyerekcsoportnak a karantén előtti időben is hetente egyszer tartottam fejlesztő színjátszó foglalkozásokat, remélhetőleg ezt szeptembertől folytatni tudjuk majd.

Dédelgetett álmom egy saját iskola megalapítása, pontosabban egy előadói és beszédközpont létrehozása.

– A munka–magánélet összehangolása örök szülői dilemma… te hogy állsz most ezen a fronton?
– Most nagyon ideális helyen áll a mérleg nyelve, azt érzem, hogy egyensúlyban vagyok. Amikor egy újabb felkérést kapok, először mindig számolok. Havi hat–tíz előadásnál többet nem szeretnék, nem tudok vállalni. A tíznél már minden harmadik este bébiszitter fekteti le a gyerekeket, az már se nekik, se nekem nem egy ideális állapot. Nem áldozom fel a gyerekkorukat és az esti meséket a színészet oltárán. Na, ez nálam például egy fontos emocionális döntés! Ráadásul így mindig ünnep, ha a színpadra állhatok. Kegyes hozzám a Jóisten, mert rendre megtalálnak azok a szerepek, amikben kedvemet lelem.

– Ritkaság az olyan szép házasság, mint a tiétek Pindroch Csabával, színészberkekben meg pláne! Hogy csináljátok?
– Korábban úgy gondoltuk, hogy a nagy nyilvánosságnak kizárólag a szakmai életünkről beszélünk, de egy idő után picit engedtünk a „nyomásnak”, mert rájöttünk, hogy a sok válás és viszálykodás mellett szükségük van az embereknek a pozitív történetekre is. Picit szívügyünk is a házasság mellett „kampányolni”, mert mi nagyon élvezzük, és jó lenne, ha sokan nem katapultálnának belőle idő előtt. Nálunk az egyik legfontosabb – és ez persze nagy szerencse –, hogy szeretünk együtt lenni. Kettesben és ötösben is kifejezetten jól érezzük magunkat. Csabival gyakran már egymást nógatjuk, hogy „te, menj már, találkozz a barátaiddal, barátnőiddel is!” Mindkettőnk számára fontosak persze az emberi kapcsolatok, de az igazság az, hogy együtt a legjobb futni, moziba menni, beszélgetni, és ügyelünk is arra, hogy ez a jóérzés megmaradjon. Húsz év alatt sikerült annyira összecsiszolódnunk, hogy már jól tudjuk azt is tolerálni, ha a másiknak épp rossz napja van. Megtanultam, hogy ha Csabinak főpróbahete van, ne akkor várjak tőle extra törődést, hanem hagyjam nyugiban „alkotni”.

– Ez fordítva is működik?
– Persze, mindent megbeszélünk.  Én is szoktam jelezni, ha elfáradok a munka, háztartás, gyerekek körforgásában, és akkor Csabi segít. A lényeg, hogy ki kell mondani, ha valami nehéz, ha valami túlfeszíti a húrt.

Közhelynek tűnhet, de nálam tényleg működik a „félig tele a pohár” hozzáállás.

Annyi nehézség van az életben. Ha nem a jó dolgokra koncentrálunk tudatosan, hanem csak a rosszat látjuk egy adott helyzetben, az nagyon le tudja húzni az embert. Van, hogy én is majd’ megőrülök a hétköznapi nyomás, a folyamatos rohanás miatt. De ezeken a helyzeteken szerencsére nagyon gyorsan át tudok lendülni, és a következő pillanatban már a csodát látom, és boldog vagyok attól, ami adatott. Egy remek gyerekkönyvben, amiből szeretnék majd egy előadást is készíteni, az áll, hogy mi döntjük el, jó vagy rossz nap elé nézünk, mert reggel két varázspálca közül választhatunk. Ha a rosszat vesszük véletlenül fel, akkor minden zavarni és idegesíteni fog. Ilyenkor nincs más dolgunk, mint letenni a rossz varázspálcát, és felvenni a jót. Ez ilyen egyszerű.

Húsz huszonévest kérdeztem meg, 17-en egyetemisták, ketten ősszel kezdik meg felsőfokú tanulmányaikat, egyikük pedig diplomás gyeden van nyolc hónapos kisfiával. A legtöbben (11-en) kollégiumban laknak, öten otthon, négyen pedig albérletben. A fiatalok felének van állandó keresete – diákmunkát végeznek vagy részmunkaidőben dolgoznak – többen pedig időszakos munkákat vállalnak, például tanítanak vagy bébiszitterkednek. Nagy részüket (14 fő) támogatják a szülők.

Kamaszkora óta dolgozik a történelem-magyar szakos Hadarits Zsombor: a gimnázium alatt nyári munkát vállalt, jelenleg pedig egy ruhabolt részmunkaidős eladója. Az albérletben élő fiú a lakhatás mellett étkezésre és programokra költ. Évente kétszer utazik külföldre – nyáron nyaralni, télen pedig Ausztriába snowboardozni –, emellett a nagyobb hazai fesztiválokon is részt vesz. „A nyár többszázezres kiadással jár, így év végére pár tízezer forintom marad. Cserébe viszont rengeteg élménnyel gazdagodom, ami többet ér, mint egy jelentős összeg a számlámon” – magyarázza.

Fehér Petra és férje, Viktor egyetemre járnak: a lány a PTE angol-történelem tanár szakos hallgatója, párja pedig néprajz doktoriját csinálja. Jelenleg Petra nagybáty­jának házában élnek, de hamarosan saját házba költöznek, amit megtakarításukból és családi segítséggel vásároltak, a korszerűsítéshez pedig hitelt vesznek fel, és babaváró támogatást is igényeltek. Teljes állása még egyiküknek sincs (Viktor a PhD mellett októbertől fog nyolc órában dolgozni az Újvidéki Egyetem Szabadkai Tanítóképzőjén). Az ösztöndíj mellett konferenciákra járnak és publikációkat írnak, így nagyobb eséllyel indulhatnak pályázatokon. „Viktorral többek között egy marokkói konferencián is előadtunk, ahol mindkettőnket 500 euróval díjaztak, így egy hetet tudtunk tölteni az országban” – meséli Petra. Kolozsváron fél évet voltak kint Erasmuson, onnan a kapott ösztöndíj egy részét haza tudták hozni. Életformájuk hátránya, hogy nem minden hónapban érkezik pénz a számlájukra, így egy alkalmazás segítségével készítenek beosztást.

A salzburgi Mozarteum Egyetem zenepedagógia szakára megy Tuska Regina, aki korábban a Salzburgi Egyetemen folytatott tanulmányokat, így már tudja, kiköltözve mennyi kiadással kell számolnia. A kollégiumi szoba 309 euró, a féléves buszbérlet 125, az étkezés pedig körülbelül 300, de ezen igyekszik spórolni, magának főz. A költségeket szülei fedezik, a tanévkezdésig egy galériában dolgozik részmunkaidőben, keresetéből német nyelv­óráit tudja állni. „Próbálok csak a legszükségesebb dolgokra költeni, csupán egyszer leptem meg magam egy drágább ruhával, mivel a koncertruháim elhasználódtak. Másrészt, egy csinos darab növeli az ember önbizalmát a színpadon: azóta leggyakrabban ebben léptem fel, és tudom, hogy még jó pár évig használni fogom” – mondja.

Bankkártyával és tanácsokkal felvértezve

Függetlenül attól, hogy van-e önálló keresetük, bankszámlával és bankkártyával mindegyik fiatal rendelkezik. Sokan 18. születésnapjuk után, mások az egyetemkezdéskor, a várható ösztöndíj miatt nyitottak számlát. A fiatalok véleménye megoszlik a kártyahasználatról. Zentai Brigitta és Petra jobban preferálják a készpénzes vásárlást. „Egy gazdasági tanulmányban azt olvastam, hogy az emberek sokkal jobban költekeznek bankkártyával, mivel nem látják, mennyi pénzt adtak ki. Én ezért mindig leveszek egy nagyobb összeget, aminek a felét a tárcámba, a másik felét egy borítékba teszem, és abból gazdálkodom a hónapban” – osztja meg Petra. Mások a kártyára voksolnak. Márk és Zsombor például azért szeretik, mert vásárlás után SMS-t kapnak az egyenlegükről.

A megkérdezettek több mint fele tisztában van családja kiadásaival, és szüleik gyakran beszélgetnek velük a pénzügyekről, Regi édesanyja például arra figyelmeztette lányait, hogy ne dőljenek be a szupermarketek akcióinak. „A piros cetlik gyakran megtévesztőek – előfordul, hogy csak száz forinttal olcsóbb az adott termék.” A fiatalok korábbi tanulmányai során viszont nem került elő a téma, mindössze négyen említették, hogy szó volt róla az általános vagy középiskolában. A tanárnak készülő Zsombor szerint érdemes lenne a kötelező tananyagba beépíteni a pénzügyi ismereteket, ami érettségi tárgy is lehetne. „A diákok oda-vissza sorolják az Árpád-házi királyokat, de nem tudják, hogy mennyi a nettó fizetés vagy hogy mit jelent a próbaidő, pedig ezekre az ismeretekre is szükségük van” – véli.

A megkérdezettek közt kicsivel többen vannak azok, akiket pályaválasztáskor befolyásoltak az anyagiak. Olyanok is vannak, akik kompromisszumos megoldásra kényszerültek: Zsombor egy második diplomát is szeretne szerezni, amellyel egyetemi oktatóként, pedagógusoknak taníthat pszichológiát. „Húszórás ruhabolti eladóként keresek annyit, mint amennyit főállású középiskolai tanárként fogok, és ez elszomorít.” Regi azért jelentkezett zenepedagógus képzésre, mert szülei példájából azt látta, zenészként nem lenne biztos a megélhetése, a tanítással és a koncertezéssel viszont már elegendő fizetésre számíthat. 

A családi pénzügyi melléklet megjelenésének támogatója a Magyar Nemzeti Bank.

A romantikus kategória magyarul írt történeteivel kezdtem, a legnépszerűbbekből válogattam. Az egyik, amelybe belenéztem, 70 000 olvasásnál tart, egy másik eddig 276 000 megnyitást élt meg. A top 20-as listában szereplő történetekben felfedeztem hasonlóságokat, visszatérő elemeket, és aggasztó tendenciákat láttam. 

Az ellenállhatatlan rosszfiú

A vágyott fiú rossz tanuló, tanáraival és diáktársaival is bunkó, néha hazudik és manipulál, hősnőnk mégis feltétel nélkül rajong érte, hiszen izmos, jóképű, és menő autóval jár iskolába (mármint középiskolába, már ez is elég extrém). A történetek egy részében a fiú ráadásul sportoló, és igen népszerű a lányok körében, így a női főszereplő nem is érti, miért épp őt, a jelentéktelen szürke egeret tünteti ki figyelmével.

Én már 16 évesen is értetlenül néztem, amikor a Gilmore Girls című sorozatban elhangzott az a mondat, hogy „Minden lánynak bele kell szeretnie egyszer egy rossz fiúba!”, de természetesen elfogadom a más véleményt.

Az viszont fontos, hogy szülőként tisztában legyünk azzal, lányunk vonzónak tartja-e az autóval száguldozó és verekedésekbe keveredő fiúkat, a fiunk pedig igyekszik-e idomulni ehhez az „ideálhoz” a közösségi sikere érdekében.

Meglátni és megszeretni

A hősnő szinte mindig egy átlagos napra készül, sokáig gondolkodik, hogy mit vegyen fel, végül elindul. Az iskolában egyszer csak szembe találja magát a vonzó új fiúval, akivel hosszasan nézik egymást, és itt, ebben a kimerevített pillanatban azonnal szerelmesek lesznek. Hogy miért nem gondolom romantikusnak a „szerelem első látásra” típusú történeteket, azt a saját tapasztalataimmal együtt már megírtam, és a legtöbb esetben itt is arról van szó, hogy a lány a fiút a különlegesen vonzó külseje miatt veszi észre.

A gyógyító szerelem mítosza

Néhány évvel ezelőtt több pszichológus is felhívta a figyelmet A szürke ötven árnyalatának megtévesztő üzeneteire, jelezve, hogy a mentális problémákat minden hiedelmünk ellenére sem gyógyítja meg a szerelem (tehát nem lesz megbízható, odaadó férj egy beteg, agresszív, kontrollmániás férfiból), mindhiába. A tinik tucatszám írják és olvassák ezeket a sztorikat, amelyben a távolságtartó, rendszeresen verekedésekbe keveredő és sok szempontból problémás fiú egy kommunikatív, romantikus emberré válik abban a pillanatban, ahogy ránéz a jókislány főhősnő. Úgy tűnik, elhittük Caramel slágerlistás dalának, hogy „a szerelem az egyetlen lélekdonor”.

A valóság azonban ennél jóval kiábrándítóbb: a nők hiába várják, hogy az agresszív férfi a szerelem hatására megváltozzon, és könnyen egy bántalmazó kapcsolatban találhatják magukat.

Természetesen tudom, hogy a párok hatnak egymásra, sőt, azt gondolom, hogy az egyik legjobb dolog észrevenni ezt a változást magunkon és a társunkon, de az, hogy egy fiú szinte észrevétlenül, néhány nap alatt cseréljen személyiségjegyeket a párja szándékának megfelelően, teljesen életszerűtlen.

Kép

Kép: Freepik

Beszélgess vele!

Persze nem rosszallhatjuk, hogy a tinilányok figyelme fókuszában a szerelem, a szexualitás áll, ahogyan azt sem, hogy a különböző (ruházati és egyéb) stílusokkal önmagukat igyekeznek definiálni, elhelyezni a közösségben. De nem lehet elégszer hangsúlyozni a beszélgetés fontosságát: hatalmas jelentősége van annak, hogy a szülő beszélget-e a gyerekével arról, hogy mit olvas az interneten, a közösségi médiában, a Wattpadon. Így legalább esély van arra, hogy megtudjuk, milyen példaképeket állítanak lányaink elé ezek a platformok.

Egy O’Hara bölcsessége

Fontos leszögezni, hogy a toplistás (több százezer olvasásnál járó) történetek minősége még a Júlia-füzetek színvonalát sem éri el.

Tehát ha letöltjük az alkalmazás ingyenes vagy fizetős verzióját, rosszul megírt, kidolgozatlan, hibáktól hemzsegő sztorikra számítsunk, amelyben többnyire csak háromféle szereplő jelenik meg: az irreálisan jó, a velejéig romlott és a manipulatív, de titokzatos és vonzó.

Egy jobban megírt romantikus könyvre vágytam ezután, így esett a választásom az Elfújta a szél című műre. Gondoltam, jó lesz kideríteni, hogy azoknak van igazuk, akik szerint ez egy „egész jól megírt lektűr”, vagy azoknak, akik szerint letaglózó alapigazságokat fogalmaz meg a szerelemről. Tegnap jutottam el ahhoz az apa–lánya párbeszédhez, amelyet bizony hasznos lett volna 16 évesen olvasnom:

– Ó, papa! – kiáltott Scarlett türelmetlenül. – Lennék csak a felesége, majd megváltozna minden!
– Igen? Megváltozna? Hm, hm – mondta Gerald O’Hara. – Akkor igencsak keveset tudsz a férfiakról. Ashleyről pedig különösen. Soha még asszony nem teremtett új embert a férjéből.

Remek reakció ez a Wattpados történetek varázslatos jellemváltozásaira is.

– Milyen fő motivációval indultál útnak tavaly szeptemberben?
– A magyar cserkészet a kommunizmus alatt – 1948-tól – megszűnt, ám amíg a rendszerváltás után itthon is újjá nem éledt, a kivándoroltak megalapították a Külföldi Magyar Cserkészszövetséget. Ennek a szervezetnek a működésébe szerettem volna betekinteni, megfigyelve, miben mások, miben fejlődtek jobban, mint a magyarországiak, illetve mit őriztek meg a hagyományokból. Elsődleges célállomásnak Északi-Amerikát jelöltem meg, de végül az Egyesült Királyságba kerültem, ahol remek viszonyom alakult ki a befogadókkal, úgy érzem, sokat is tudtam segíteni nekik. A kintlétem a járvány miatt csak március végéig tartott, de itthonról még júniusban is tartottam online foglalkozásokat a gyerekeknek, mert ott még akkor is elég szűkösek voltak a lehetőségek a személyes találkozásra.

– Úgy tudom, egyébként is legalább annyi online feladatod volt a programban, mint személyes… 
– A Körösi Csoma Sándor Program ösztöndíjasai a hétköznapokban főleg otthonról – azaz a szállásukról – dolgoznak a különböző háttérfeladatokon, a tényleges fizikai megjelenéseink inkább a hétvégékre összpontosulnak, hiszen olyankor működnek a kinti magyar iskolák is. Hétközben a gyerekek „sima” iskolába járnak.

Amíg Budapestnek szinte minden szegletében van cserkészcsapat, külföldön több nagyvárost fogunk össze, azaz a családoknak akár két órát is utazniuk kell egy-egy foglalkozásra.

– Angliában ti melyik régiót fogtátok össze, és hogyan működtetek a gyakorlatban?
– Readingben laktam, az egyik angliai csapat az ahhoz közeli Basingstoke székhellyel, a másik Nyugat-Londonban működik. A readingiekkel a szombati magyar iskola után, a londoniakkal a vasárnapi magyar szentmiséket követően találkoztunk három-három órára. Vegyesen, illetve külön kis- és nagycsoportos foglalkozások keretében, énektanításokkal, népi játékokkal, azok közé ágyazva a magyarság- és történelemismereteket. Héttől tizennégy évesig minden korosztály jelen volt, a felnőttek mellénk álltak be vezetőként segíteni. A readingi csapatot öten, a londonit hárman vittük.

Kép

Kép: Kisbán Petra

– Azt mondtad, ennek felderítésére is mentél: miben mások a kinti közösségek, mint az itthoniak?
– Mindkét fronton akadnak erények és hiányosságok. Amiben az egyik erős, abban a másiknak még fejlődnie kell. Itthon nagy előny a hihetetlen szervezettség, az, hogy minden problémára rögtön reagálunk, kész forgatókönyveink vannak a különböző programok levezénylésére. Az angliai csapatok a külföldi szövetségen belül csak nemrég alakultak, náluk még nincs meg ez a tapasztalat. Nekik viszont nagy erejük a magyarságismeret és a kultúránk ápolása, hiszen amíg itthon a gyerekek jórészt az iskolában megtanulják – történelem-, magyar- és énekórán – ezeket a tudnivalókat, külföldön ebben a közösségben van rá lehetőség. Csak magyar dalokat énekelnek például, ez nagyon tetszett.

– Jellemzően milyen családokból érkeztek hozzátok a gyerekek, és hogyan kommunikáltál velük?
– Volt, aki vegyes angol–magyar házasságból jött, köztük olyan is, aki, amikor bekerült hozzánk, nem igazán szólalt meg magyarul, így fontos feladatom lett beszéltetni őket a nyelvünkön.

Érdekes, hogy egy itthoni 11-12 évesre azzal kell rászólnom, hogy „ejnye, ne káromkodj”, egy kintire pedig azzal, hogy „Andris, magyarul beszélj”.

Úgy tettem, mintha nem tudnék angolul, hogy visszaszoktassam őket a magyarra.

– Voltak a hétvégi foglalkozásokon kívül kiemelt rendezvényeitek?
– Havonta-kéthavonta megszerveztünk legalább egy egyéjszakás, ottalvós programot is a gyerekeknek, mert igényük volt a közös túrákra, tábortüzekre, étkezésekre, a fizikailag is együtt töltött időre. Volt, hogy sátrakat építettünk fel fedett helyen, hogy még „cserkészesebb” legyen a hangulat. Mivel nem sejthettük előre a járványt – és azt, hogy a tervezett nyári táborunk elmarad miatta –, utólag nagyon örülök, hogy ezeket a közös programokat még a karantén előtt megtartottuk.

Kép

Kép: Kisbán Petra

– A koronavírus nem várt felbukkanásakor mennyire sikerült mindent gyorsan átszervezni?
– Az online szervezés gyorsan elindult, hiszen a szülőkkel addig is így tartottuk a kapcsolatot. Rápörögtünk a zoomos órákra, tartottunk online portyát, ez is egy egyéjszakás alkalom volt. Reggel 8-kor közös ébresztő, reggeli torna, majd mindenki túrázott a saját környékén, és az ott teljesített feladatokat képekkel dokumentálta. Ebéd közben egyesével mesélték el a túra során szerzett élményeiket.

A végén a tábortűz volt a nap fénypontja. Mindenki gyújtott maga előtt egy kis gyertyát, úgy játszottunk. Hihetetlenül élvezték a gyerekek!

– Ez adta számodra a program során az igazi sikerélményt: az ő örömük?
– Számomra a cserkészet legfontosabb üzenete a közösség összetartó ereje. Ennek építőkövei a gyerekek. Vezetőként mindig őket tartottam szem előtt: az az elsődleges, amitől ők boldogok. Amikor önfeledten kacagnak, megölelnek és megköszönnek valamit, vagy elmondják egy online portya után, hogy ez volt életük legjobb Zoomja, az mindent megér!

– Hogyan tovább most újra itthon?
– A magyarországi helyzet szerencsére megengedte, hogy a saját csapataimmal a nyáron elvonuljak táborozni az erdő mélyére, kikapcsolt telefonnal. Ősztől pedig folytatom az egyetemet, a többit viszont csak a Jóisten ismerheti, én nyitott vagyok bármire, megyek előre, amerre vezet.

A Magyarok közösségben sorozat legújabb részei a Külhoni Magyarok honlapon is elérhetők. 

Mindenkinek megvan a maga személyes szférája, a magánügyei, akkor is, ha egyedül él, és akkor is, ha párkapcsolatban. És persze mindenkinek van titka és olyan sztorija, amelyet nem szívesen oszt meg a párjával, még akkor sem, ha évek óta élnek együtt. Azonban a legtöbb titkokra előbb-utóbb fény derül, különösen amióta az ördög okostelefon formájában is kísért, hiszen a tenyérnyi intelligens kütyük igenis képesek arra, hogy romba döntsenek egy jól működő, harmonikus kapcsolatot, és félreértéseket generáljanak. Az online hűtlenség, avagy mikromegcsalás fogalmát dr. Melanie Schilling pszichológus vezette be a köztudatba.

A fogalom olyan cselekedeteket, viselkedést takar, amelyek során testileg nem történik félrelépés, de a férfi vagy nő érzelmileg vagy fizikailag egy olyan illetőre fókuszál, aki a kapcsolatán vagy házasságán kívül áll.

Például gyakran nézegeti egy személy profiloldalát, képeit, történeteit, folyamatos üzenetváltásba bonyolódik az illetővel. Nem a házastársával, hanem ezzel a bizonyos harmadik féllel osztja meg a gondolatait, élete jó vagy rossz történéseit, intim dolgait. Ilyenkor – úgy, mint okostelefon-használat közben – az agyban ugyanazok az örömközpontok aktiválódnak, mint például alkoholfogyasztás, játék vagy cigarettázás során: kissé megemelkedik a dopaminszint, és izgalomba jövünk.

Én talán már nem vagyok elég jó a páromnak?!

Tamás (29): „Szívesen lájkolok, mert szerintem amikor nyomsz egy szívet valakinek, akkor azzal azt jelzed, hogy pár másodperc erejéig odafigyelsz rá, megerősíted abban, amit tesz, és ez jó dolog. Van ebben valami izgalmas cinkosság. Egyébként meg tessék megnyugodni, nem mindenki csajozásra használja a lájk és a szívecske gombot! Szerintem egy kis flörtízű kommenttel, egy lájkkal, egy pár mondatos csettel alapvetően nincsen semmi gond, hiszen ki ne örülne időnként a pozitív visszajelzéseknek? A gond szerintem ott van, ha rendszeressé válik egy személlyel az interakció, és ha az ember akkor is gondol a másikra, amikor épp nem vele kommunikál, és valahogy várja a következő kis apró izgalmat, egyszóval, ha egy ártatlan kis kacérkodás komolyabbá válik. Ha például személyes találkozás kerekedik belőle, akkor az lehet egyenes út egy házasságon kívüli viszonyhoz. Összességében szerintem szuper dolog az internet és a közösségi média, de csak addig, míg betartjuk a határokat.”

Kép

Kép: Freepik

Talán ijesztőnek tűnhet a tény, hogy még azt az embert sem ismerhetjük teljes mértékben, akit nap mint nap átölelünk, és akivel az életünket összekötöttük, de a szakemberek egyöntetűen azt javasolják, hogy ne kezdjünk el rögtön összeesküvés-elméleteket gyártani, és ne vonjunk le messzemenő következtetéseket, ha párunk szívet tesz egy nőismerőse posztja alá, inkább nyíltan kérdezzük meg, amire kíváncsiak vagyunk. Fontos, hogy a felek megbeszéljék egymással az aggályaikat, tisztázzák már a kapcsolat korai szakaszában, mi az, ami az egyik félnek még belefér, és hol húzódik a határ.

„Ha a gyermeknél láz, köhögés, nehézlégzés, hirtelen kezdetű szaglásvesztés, ízérzés zavara vagy hiánya lép fel, azonnali, tíz napon át tartó otthoni elkülönítés szükséges, ugyanis a panaszok koronavírus-fertőzésre utalhatnak. Vannak kevésbé specifikus tünetek: fejfájás, hidegrázás, izomfájdalom, fáradékonyság, hányás és/vagy hasmenés, amik hátterében bár ritkábban, de ugyancsak állhat koronavírus fertőzés. (Főleg gyerekeknél számoltak be ilyen esetekről). A jelenleg érvényes eljárásrend szerint, ekkor szintén ugyanilyen időtartamú elkülönítésre van szükség. Az izolációt a klinikai tünetektől függően, de leghamarabb tíz nap után lehet feloldani.

A szülőnek vagy a gondozónak telefonon kell értesítenie a háziorvost gyermeke állapotáról.

Azt, hogy az eset gyanúsnak minősül-e, s mi a további teendő, szükséges-e elkülönítés, az orvos a koronavírus bármely tünetének megléte és az utazási előzmény vagy egy fertőzött személlyel való esetleges szoros kapcsolat alapján állapítja meg.

A rendelőbe továbbra is csak előzetes egyeztetést követően lehet érkezni. A betegek számára az orvos külön vizsgálót biztosít, és kizárólag speciális védőfelszerelésben kezdődhet meg a vizsgálat, egyszerre pedig csak egy gyermek tartózkodhat a vizsgálóban. A vizsgálat végeztével alapos fertőtlenítést kell végezni. Mi a saját rendelőnk várótermét rendeztük be betegellátásra, az orvosi rendelőhelyiségben pedig az asszisztensünk tartózkodik, így egymással párhuzamosan tudunk dolgozni, rögtön elkészül az adminisztráció, nincs időveszteség.”

Mikor indokolt a kórházi beavatkozás?

Amennyiben szövődmény lép fel, vagy ha a gyermek otthoni elkülönítése és felügyelete nem megoldható, akkor további kivizsgálásra, egy erre kijelölt  egészségügyi centrumba, kórházba kell küldeni a gyermeket. A szállítás nem történhet tömegközlekedéssel, csak saját autóval vagy a mentőszolgálat segítségével.

Ha a beteg gyermek legalább három napja láztalan, légúti tünetei megszűntek, és a tünetek kezdete után legalább tíz nap eltelt, gyógyultnak nyilvánítandó.

Plusz terhek a szülőn és a háziorvosokon

Dr. Tordas Dániel szerint az eljárásrend sok szülő számára okozhat fejtörést, hiszen nem biztos, hogy mindig megoldható a gyermekfelügyelet és a munkahelyi szabadságolás. Különösen abszurd lesz szabadságot kivenni akkor, amikor a gyermeknek „csupán” egy-két napig tartó hasmenése, fejfájása van, de be kell látni, hogy ha nem tartjuk otthon a gyermekeket a biztonságosnak számító tíz napig, növeljük a vírus terjedésének kockázatát, és előfordulhat, hogy később iskolákat kell majd bezárni.

A koronavírus-járvány kapcsán az orvosi igazolások több évtizedes problémája is továbbgyűrűzik: az orvosok – még vírusmentes időszakban is – úgy kénytelenek kiállítani igazolást hiányzásról, hogy a betegség tünetei orvosi vizsgálattal nem bizonyíthatók (pl. reggeli rossz közérzet, fejfájás, hasmenés stb.), kizárólag a szülő elmondására kell hagyatkozniuk, így ezzel a dokumentummal kizárólag a szülő szavát hitelesítik. Ez a szülői felelősség áthárítását jelenti, és számos gyermekjogi kérdést is felvet, visszaélésekre ad lehetőséget.

A gyermekek gyakran tünetmentesek, vagy enyhe tünetekkel vészelik át a koronavírust, mégis muszáj tartanunk magunkat a szigorú eljárásrendhez, mérlegelési lehetőségünk nincs, hiszen most a járvány további terjedésének megelőzése és csökkentése az elsődleges feladat.

A kiemelkedő jelentőségű nemzeti emlékhely feltárása az Árpád-ház Program keretében a Bethlen Gábor Alap támogatásával, a Jolánta Kulturális Egyesület koordinálásával folyik. Az ásatás során fontos új régészeti leletek valamint olyan középkori sírmaradványok is előkerültek, amelyek a királyi temetkezéshez tartozhattak.

A szakemberek egy, a Maros-menti falu üres telkén és egy földút mentén dolgoztak, itt körvonalazták a ciszterci kolostor alapjait, szentélyét és még jobban pontosították II. András és felesége, Courtenay Jolánta temetkezési helyének, tumbájának (díszes középkori ravatal) alapjait. Mostanra a templom egyötödének feltárása készült el. A mintegy 200 négyzetméternyi felületen végzett kutatás során megtalálták a templom főoltárát és egyenes záródású apszisát, melynek déli és északi sarkait támpillérekkel erősítették meg. A megtalált kincsek közé tartoznak többek közt az Árpád-kori ezüstdénárok és egy aranyozott bronz hajtű illetve egy középkori arany huzalokkal díszített párta is.

Igen, itt volt a királysír

Az idei kutatásnak az egyik nagy újdonsága, hogy míg a ciszterci templomok többsége szabályos forma szerint épült, így a mellékhajók végződésénél általában két kápolna van, az egresi templom eltér ettől, a mellékhajók nem teljesen egyenes szentélyzáródásúak, hanem félkörívesek. "Kevés ilyen hibrid templom maradt fenn a ciszterciektől" - állapította meg Major Balázs régész, egyetemi docens, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Régészettudományi Intézetének vezetője, az ásatás vezetője. "Tavaly 95 százalékban, most 99 százalékban vagyunk biztosak, hogy megtaláltuk a királyi sírt. Az oltár és a tavaly megtalált többi sírhely között van még egy feltáratlan blokk, amíg azt nem bontjuk meg, meghagyjuk azt az egy százalékot" – nyilatkozta Major Balázs az MTI-nek.

A középkori síremlék, vagyis a tumba területéről maradvány nincs, II. András és felesége csontjai egy felsőbb szinten voltak szarkofágban, ami biztos, hogy elpusztult. Nem kizárt, hogy már a tatárjáráskor sérült az építmény, az viszont biztos, hogy a késő középkorban már a tumba sem állt, hiszen a késő középkori alapozás ráfed a tumbára. Ugyanakkor nem kizárt, hogy külön sírban van eltemetve a csontmaradványok összessége.

Bemutatóteret szeretnének

Először 2013-ban lokalizálták a ciszterci kolostort, amelyre semmi nem emlékeztetett, most ezen akarnak változtatni. A tervek szerint egy éven belül elkészülnek az első három dimenziós digitális rekonstrukciók. Két éven belül szeretnék az eredményeket bemutatni, amelyre kiváló alkalom a II. András által kibocsátott Aranybulla 800. évfordulója 2022-ben. Többnyelvű kiállításon szeretnék bemutatni a magyar királyt, a korszakot és a kolostor helyét. Az ásatási telephelyként szolgáló parasztház egy részében múzeumot alakítanának ki, ahol megtekinthető lenne a leletek reprezentatív része.

A II. Béla király által 1179-ben alapított egresi apátság csaknem négy évszázadon keresztül a ciszterciták legfontosabb magyarországi rendháza volt. A kolostor feltárása és az ott 1235-ben eltemetett II. András király sírjának megtalálása azért is fontos, mert a magyar középkori királysírok többsége megsemmisült.

Az adás meghallgatásához kattintson a lejátszóra:

Az Istenélmények sallang nélkül podcast a Képmás magazin műsora. Valódi emberek valódi történetei istenélményeikről. Sallang nélkül. A vendégekkel Tóth-Fazekas Andrea beszélget. Az egyes epizódok meghallgathatók, ill. visszahallgathatók az Istenélmények sallang nélkül podcast Facebook-oldalán, a Képmás Podcast rovatában, a YouTube, a Spotify és a Soundcloud  csatornáinkon és a legnépszerűbb podcast-applikációkban.