– Utazzunk vissza egy negyedszázadot az időben: 1995-ben végzett a Semmelweis Egyetemen, majd a II. számú Gyermekklinikán kezdett dolgozni. Már akkor eldőlt, mire teszi fel az életét?
– Daganatos gyerekekkel foglalkoztam, így azonnal szembejött a probléma, amelynek a megoldása az élethivatásom lett. A gyerekek jelentős részét már akkor is meg tudtuk gyógyítani kemoterápiával, de csak azért, mert olyan dózist is kibírtak belőle, amilyet a felnőttek nem. Elképesztő a regenerációs képességük. Egy jó részük meggyógyult tehát, de azt is felismertük, hogy sokaknál kimutatható egy génhiba, amelyen az akkori gyógyszerek nem tudtak segíteni. Az ő elvesztésüket végig kellett néznem. Azért is mentem tovább az I. számú Patológiai és Kísérleti Rákkutató Intézetbe, mert azt gondoltam, kutatóként segíthetek a legtöbbet az orvostársaimnak.

Majd ösztöndíjjal Memphisbe kerültem, a világ legnagyobb gyermekkórház-központjába kerültem, ahol inspiráló miliőben képeztem magam tovább: minden délben együtt ebédeltem daganatos gyerekekkel és Nobel-díjas kutatókkal.

– Rajtuk kívül mi inspirálta még, amikor az USA-beli tanulmányait és kutatásait lezárva hazajött?  
– Továbbra is éreztem magamon egyfajta nyomást, hiszen a gyerekek nap mint nap kérdezgettek: „megvan már a megoldás?”, „ugye nem kell levágni a lábam?”, „hazamehetek holnap?”. 2003-ban jöttem vissza Budapestre, a Humán Genom Projekt fontos évében, amikor megismertük az emberi génkészletet. Felvetődött, hogy ha szisztematikusan összehasonlítjuk a daganatos betegek mintáit, ki tudjuk mutatni, hol vannak a daganatokat okozó génhibák. Ez pedig segíthet megvalósítani az emberiség azon álmát, hogy a daganatos betegségeket is az okok szintjén tudjuk gyógyítani: megértve, miért alakulnak ki. Hiszen a daganat egy tünet, egy jelzőszerkezet. Mikroszkóp alatt addig is láttuk a szaporodó sejteket, de le kellett mennünk a molekulák, a DNS, az örökítőanyag szintjére, hogy megértsük: ez valójában egy genetikai kódhiba. 2013-ra már le tudtuk térképezni, mely gének mely hibái okozhatnak daganatot. Tudjuk, hogy van összesen 25 ezer gén, ami szerencsére véges szám, egy gén kialakulásához pedig több millió év kell, tehát újabbak nem mostanában keletkeznek.

– Hová sikerült a 2013 óta eltelt újabb hét esztendőben eljutniuk?

– Eljutottunk oda, hogy már tudjuk: 600 gén 6 millió mutációja okozhat daganatot. 2020 februárja óta a daganatok 95 százalékánál azt is meg tudjuk mondani, a betegséget milyen génhiba okozta. Itt tart az emberiség álma.

A következő kérdés: meg tudjuk-e gyógyítani azt, aki megbetegedett? Ehhez kellettek a célzott gyógyszerek, amelyek a meghibásodott géneket, illetve az azok által termelt hibás fehérjét kikapcsolják. Ma 135 ilyen gyógyszer áll rendelkezésünkre, a nagy részük az utóbbi tíz évben készült el. A gyerekek, akik 1995-ben a szemem láttára meghaltak, ma túlélnék a betegséget. Egyre több betegnél érünk el tartós javulást, gyógyulást. De a mutációknak is sok kombinációja van, egy betegben több hiba is lehet – nem végtelenül sok, legfeljebb nyolc. Nyolc olyan lánc van ugyanis bennünk, amelyek mindegyikében egy helyen lehet hiba. Mintha nyolc izzósor lenne a karácsonyfán, de jó pár opció van, hogy melyik – hibás – izzót kell kitekernünk. Ahogy a Die Hardban Bruce Willis az időzített bomba mellől telefonon kérdezi a tűzszerészt: „több zsinór van, melyiket vágjam el?”.

Kép

Kép: Peták Lelle

– Bizonyos értelemben tehát „időzített bombák” hatástalanítására alapította a saját vállalkozását.
– Mindig az vezérelt: próbáljuk megérteni, miért alakul ki a rák, és az alapján keressünk gyógyszert. Ezzel szemben a korábbi irányzat, amely kezdetben sikeresebb volt, azt mondta: próbáljunk ki mindent, valami csak működik. Random vegyületeket állítottunk elő, teszteltük őket sok sejten, hátha valamelyik használ. És ha igen, mindegy miért, de lett gyógyszer. Így fejlesztettük ki a legjobb kemoterápiás szereket, amik leállítják a sejtosztódást. De ennek a megközelítésnek voltak határai, hiszen nehéz olyan kemoterápiát adni, amely a normál sejtek osztódását nem állítja le, csak a daganatsejtekét.

2003-ban azonban láttam, hogy Kéri György biokémikus a világ első célzottan rákellenes gyógyszereit állítja elő itt, Magyarországon! Ő volt a példaképünk – az ugyancsak orvos alapítótársammal, Dr. Schwab Richárddal – abban, hogy nemcsak orvosként, vállalkozóként is segíthetjük az egészségügyet.

Orvosi biotechnológiai vállalkozóként az a feladatunk, hogy új eszközöket fejlesszünk ki az orvosok számára. Van, aki gyógyszereket fejleszt, mi meg olyan eszközöket, amelyek segítségével eldönthető, hogy egy adott betegnél melyik gyógyszert célszerű használni.

– Miként zajlott a folyamat, amely elvezetett a RealTime Oncology Treatment Calculator nevű – díjnyertes, világszerte úttörő hatású – szoftver kifejlesztéséig?
– Az első feladatunk olyan molekuláris diagnosztikai módszer kifejlesztése volt, amely a betegek szövetmintájában kimutatja a gének hibáit. Ez technológiai kihívás volt, mert a daganatokból vett mintákat formalinban tartósítják, amely összetöri a DNS-t, és mi ezekből a darabokból szerettük volna kiolvasni: van-e génmutáció vagy nincs. Elsődlegesen az olyan génhibákat akartuk kimutatni a mintákból, amelyekre már van gyógyszer. 2003-ban rögtön az első génre, amelyre beállítottuk a módszert, már megjelent gyógyszer, persze csak azoknál hatott, akiknél a génhiba jelen volt. Tudtuk, hogy mire hat, hát megvizsgáltuk, ott van-e a célpont, amelyre „lőnénk”. Eljutott hozzánk egy tüdődaganatos beteg, akinek a mintájában pont ez a génhiba volt! Egyedi engedéllyel kapott a még klinikai vizsgálat alatt álló gyógyszerből, és eltűntek az áttétei, daganatmentes lett. Később teljesen más betegségben hunyt el.

Előbb-utóbb mind meghalunk, nekem az a feladatom, hogy ez ne rák miatt történjen.

Szóval miénk lett a világon az első célpontalapú célzott kezelés tüdőrákra. Lett egy technikánk, amellyel ki tudtuk mutatni, a betegben olyan génhiba van-e, amelyre már van gyógyszer.

Kép

Kép: Peták Lelle

– Jól sejtem, hogy mindez azzal párhuzamosan hozta el az igazi áttörést, hogy egyre több gyógyszert fedeztek fel, amelyeket fontos volt mielőbb összepárosítani a megfelelő génhibákkal?
– 2008-tól már teljes molekuláris profilvizsgálatokat tudtunk csinálni, szintén a világon az elsők között. Ha pedig már meg tudjuk nézni minden betegnél mind a 600 gén 6 millió mutációját, és már több mint száz gyógyszer is került forgalomba, a következő kérdés az lett, hogyan lehet eldönteni, hogy az adott beteg melyik mutációjára melyik gyógyszer milyen kombinációban, illetve sorrendben lehet jó. Elkezdtük hát fejleszteni azt az orvosi szoftvert, amely minden beteg esetében az összes ismert gyógyszer közül segít megtalálni a legjobbat az éppen elérhető tudományos információk alapján. Ennek elkészültével már nem fordulhat elő, hogy valaki szenved vagy meghal, miközben a tudomány állása szerint gyógyítható volna. Minden betegnél lefuttatjuk a programot azért, hogy ami az orvosoknak gyógymódként már a kezükben van, azt a rászoruló beteg megkaphassa.

A RealTime Oncology Treatment Calculator 1500 hatóanyagból segít kiválasztani a legjobbat, 26 ezer orvosi szabály figyelembevételével, húsz ezredmásodperc alatt.

Már van klinikai vizsgálati eredményünk is arra, hogy ha ezt használja egy orvos, akkor nemcsak gyorsabban, hanem nagyobb eséllyel választhat olyan gyógyszert, amelytől a beteg tovább él majd. De egyelőre az eszköz „döntéstámogató eszközként” van regisztrálva, tehát csak azt állítjuk róla: azzal segít az orvosnak, hogy nagyon sok információt biztosít számára.

– A kezükben van tehát egy módszer, amely segítségével a jövőben akár valamennyi beteg hatásos, célzott kezelést kaphat. Melyek a következő rövid és hosszú távú céljaik?
– A rövid távú az, hogy ez a módszer minél gyorsabban minél több beteghez eljusson. A hosszú távú: addig nem állhatunk meg mi sem a fejlődésben, amíg nem tudunk mindenkit meggyógyítani, és ez még messze van. Az biztos, hogy az egészségügyben az orvosnak a mindenkori legjobb eszközt kell használnia. Nincs olyan, hogy jó, vagy majdnem olyan jó, mint a másik, hanem a legjobbat. Tovább dolgozunk hát, hogy ez a jövőben is a miénk legyen, mert ha megtudnám, hogy van a világon jobb módszer, onnantól magam is azt javasolnám az orvosoknak, betegeknek.

– Árulja el, milyen érzés élethivatásként korábban lehetetlennek tűnő – ráadásul az egész emberiséget érintő – kihívásokat megoldani?
– Amikor Scott kapitány kitalálta, hogy elmegy a Déli-sarkra, megjelent a The Times-ban egy hirdetés, hogy legénységet keresnek a hajóra: alacsony bérek, farkasordító hideg, a visszatérés bizonytalan. Mégis kígyózó sorok álltak. Mert mi másnak van értelme, mint felfedezni valamit? Amikor azt kérdezik, mi adott erőt a rákkutatáshoz – hiszen nem tudhattam, érek-e el benne valaha sikert –, csak azt tudom felelni: igazából nem volt választásom. Nem volt olyan verzió, hogy ne próbáljam meg.

A kiegészítés szerint az a gyermek vagy pedagógus, aki bármilyen betegség miatt otthon maradt, a háziorvos, a kezelőorvos igazolásával vagy kórházi zárójelentéssel mehet újra az intézménybe. Hatósági házi karantén esetén a járványügyi hatóság által kiadott, a járványügyi megfigyelést feloldó határozatot szükséges bemutatni.

Szülő, kísérő nem léphet be az iskolába, csak az intézményvezető előzetes engedélyével, vagy kifejezetten szülők részére szervezett programon való részvétel céljából.

Az őszi úszásoktatásokat fel kell függeszteni, és tavaszra vagy későbbi évfolyamokra kell átütemezni.

Az általános és középiskolákban a délutáni (nem tanórai) iskolai sportfoglalkozásokat és sportköröket, valamint az iskolai kórus/énekkar próbáit átmenetileg javasolt felfüggeszteni.

Ugyancsak javasolja a minisztérium, hogy az első félévben esedékes, nagy létszámú rendezvényeket (pl.: tanévnyitó ünnepség, bál, szalagavató, kulturális program) halasszák későbbre, vagy megszervezése során legyenek tekintettel az Operatív Törzs által meghatározott létszámkorlát és az alapvető egészségvédelmi intézkedések, szabályok betartására (távolságtartás, maszkviselés, kézfertőtlenítés, szellőztetés). Javasolt a zárttéri helyett szabadtéri rendezvény szervezése, illetve a rendezvény kisebb létszámú rendezvényekre bontása és a résztvevők körének korlátozása.

Az étkeztetés során a szakaszos, időben elkülönített, osztályonkénti ebédeltetést, vagy térbeni elkülönítést (például osztályoknak kijelölt területek biztosításával) javasol az intézkedési terv. Amennyiben az adott intézményben ez nem biztosítható, az érintett osztályok számára engedélyezhető az étkezés a saját osztályteremben.

Egy reggel nővére kérdezte meg tőle: „Te nem vagy terhes?” Vett egy tesztet, az volt. Emiatt a fiúnak álmatlan éjszakái voltak, őmiatta pedig a lánynak is, mert folyton felkeltette: „Ugye, nem tartod meg? Ugye, nem tartod meg?” A lány néha már úgy érezte, nem bírja tovább, de nem akarta megbántani a fiút.

Pedig ő titokban sokszor megsimította a hasát, és beszélt a kicsihez. Még nevet is adott neki.

De teltek a hetek, és közeledett az időpont. Már nem volt visszaút. A lány szemén kövér könnycseppek gördültek végig. Ő nem akarta elveszíteni az első gyermekét! És csak fogta a hasát, és zokogott, és búcsúzott, és súgta neki: „Bocsáss meg!” Megtette más kedvéért. Csak zokogott és zokogott, képtelen volt abbahagyni. Már jól kellett volna éreznie magát, de a legrosszabb az volt, hogy semmi mást nem érzett, csak ürességet. Iszonyú, kínzó, megdöbbentően óriási ürességet. Ez fájt a legjobban. Már nem volt kihez szólni.

Még hosszú hónapokig sírt, amikor eszébe jutott, de ahogy telt az idő, a sírás lassan abbamaradt. A végén már csak akkor sírt, amikor halottak napján kiment a temetőbe gyertyát gyújtani a picinek a Feszületnél, és amikor augusztus 20. volt, ugyanis akkor fogant. Ilyenkor mindig azt gondolta mosolyogva: „Az én kicsim születésnapján az egész országban tűzijáték van!”

A bűnbánat, a szomorúság nem akart elmúlni. A kapcsolat viszont négy év után elmúlt annak rendje és módja szerint. Hogy is lehetett volna másként?

Egy évvel később a lány észrevett egy hirdetést a „Ne félj, nem ítéllek el!” című lelkigyakorlatról, ami abortusztól szenvedőknek szól. Érezte, valami csodálatos dolog vár itt rá. Nem tévedett: olyan társaságot hozott itt össze az Úr, ami nem mindennapi. Szinte kézzel fogható volt a szeretet és a megértés a résztvevők között. A lány csodálatos embereket ismert meg itt. Mária és Ferenc, akik a lelkigyakorlatot vezették, szeretettel, megértéssel és bizalommal fordultak feléjük és vették le szép fokozatosan a vállukról a terhet, amiket már évek óta cipeltek.

Ez a lány én vagyok, Melitta.

Micsoda precíz mérnöki teljesítmény kell ahhoz, hogy a kicsiny madár megtalálja a pont megfelelő építőanyagot, az ideális helyet, és feltapassza a függőleges falra azt a maroknyi kis csészét, amelyre majd utódainak biztonságát bízza! Amellett, hogy a vegyszeres szúnyogirtás mérgezi őket, a mezőgazdasági állattartás visszaszorulása miatt eltűnnek a legyek, és fészkeiket gyakran szándékosan leverik, ahelyett, hogy az alájuk szerelt deszkadarabbal fognák fel a fiókák potyadékát – a fecskéket még a sár hiánya is sújtja az aszfaltozott, betonozott utak korában. Az eresz alatt költő fecskéket – amíg még vannak – a fészkük formájáról is meg lehet ismerni: a füstifecske fészke felül teljes egészében nyitott, a molnárfecskéé viszont egészen a mennyezetig ér, és csak kis bebújónyílást hagynak rajta a gondos madarak.

Miből készülhet madárfészek?

Ahogy a fecskék, úgy számos más madár is mestere az építkezésnek, és mindegyiküknek megvan a maga építészeti stílusa: a tervrajz ott van a fejükben, pontosabban a génjeikben. Az egyik gallyakból, a másik fűszálakból vagy egyéb alapanyagokból építi meg otthonát;

némelyik emberközelben élő faj, mint például a feketerigó, akár mesterséges anyagokat, műanyagot vagy drótot is belesző.

A függőcinege a fűzfa és a gyékény bolyhos virágzatát és termését felhasználva olyan puha, meleg, zacskó alakú bölcsőt épít fiókáinak, hogy elhagyott fészkeit egykor a nádast járó pákászok kapcának használták. A harkály a fa törzsébe váj odút, amelyet később más állatok is szívesen igénybe vesznek. A jégmadár ugyanakkor a meredek partoldal mélyen benyúló üregében költ. Halevő madár lévén, mi mással is bélelhetné ki, mint felöklendezett halszálkával?

Távoli tájak tollasai

A távoli tájak madarai közt további izgalmas építészeti stílusokat találunk. A Dél-Amerikában élő fazekasmadár agyagból építi gömb alakú fészkét, amely ember alkotta edényre emlékeztet, és bejárata oldalt nyílik, hogy ne eshessen bele az eső. Az afrikai szövőmadarak bonyolult csomókat kötnek, hogy létrehozzák csüngő fészküket, általában víz fölé hajló ágakon, hogy alulról még nehezebb legyen megközelíteni. 

A fészket a hím építi egyedül, a tojó pedig teszteli a minőségét: megpróbálja szétszedni, és azt a hímet választja, amelynek építménye ellenáll a rombolási kísérletének. 

Az Ausztráliában honos talegallatyúk nem fészket épít, hanem keltetőt: korhadó növényi anyagokból összekapart dombot, amelynek belsejében a bomláshő melegíti a tojásait. A hőmérsékletet a csőrével rendszeresen ellenőrzi. A lugasépítő madarak építménye pedig nem is a szaporodást, hanem csak az udvarlást szolgálja – némelyikük még ki is festi színes bogyók levével!

Kép

Csőlakók és bölcsőkészítők

A madarak építészeti teljesítménye is meghökkentő, de talán még elképesztőbb az, amit egyes rovarok visznek véghez. A tegzesek lárvái vízben fejlődnek, s hogy álcázzák és védjék magukat, lakócsövet készítenek, amelybe érzékeny potrohukat rejtik. Ehhez olyan anyagot használnak fel, ami éppen kéznél van: nádtörmeléket, kavicsokat vagy éppen apró csigaházakat tapasztanak össze. A szárazföldön hasonló megoldást alkalmaznak a zsákhordó lepkék: hernyóik szövedékből készített zsákban laknak, s ennek felületére álcázásképpen különféle anyagokat ragasztanak. Számos egyéb rovarlárva fejlődik összesodort levelek rejtekében.

A fazekasdarázs utódai számára készít sárból parányi korsó alakú bölcsőket,

a gubacsdarazsak viszont nem fáradoznak építkezéssel, hanem a megfelelő növényt megszúrva vegyi úton kényszerítik arra, hogy kinövést fejlesszen, amelyben aztán lárváik fejlődnek.

Vacsoravendég a hálószobában 

Vannak olyan ízeltlábúak, amelyeknek nem kell építőanyagot keresniük, mert megtermelik saját maguk. 

A pókfonal, amelyet a pók a szövőszemölcseiben állít elő, a világ egyik legerősebb anyaga: szakítószilárdsága vastagságához képest jócskán meghaladja az acéldrótét, ráadásul elképesztően rugalmas, nyúlékony.

A jól ismert keresztespók akár minden reggel megszövi kerek fogóhálóját. A legnagyobb hálót egy Madagaszkáron élő faj szövi: akár három négyzetmétereset! Hasonló hálót azonban nem minden pók készít: vannak olyanok, amelyek lakóüregüket bélelik vagy fedik be selyemfonallal, ajtót készítenek belőle, petéiket csomagolják bele, vagy kifeszített szálakat használnak csapdaként: az arra járó gyanútlan rovar elbotlik benne, a szál rezgése, mint a kapucsengő, értesíti az üregében rejtőző pókot, amely hirtelen előugrik, hogy zsákmányul ejtse a „vacsoravendéget”.

Kép

Magas- és mélyépítők 

Az emlősökről általában nem a fészekrakás jut eszünkbe, de azért vannak kivételek. A törpeegér nádszálakra építi gömbölyű fészkét, amelynek pihepuha bélése a nád bugájából készül. A közhiedelemmel ellentétben a mókus sem odúban lakik, hanem fészket épít ő is: gallyakból, mohából készült otthonát az ágak tövében helyezi el. Az emberszabású majmok alvófészket készítenek lombos ágakból, méghozzá mindennap újat. Sokkal elterjedtebb azonban az emlősök körében a mélyépítészet: számtalan ragadozó és rágcsáló ás üreget, kotorékot, járatrendszert, amelyeknek bonyolultsága attól függ, hogy magányosan, illetve párosával élő, vagy társas, kolóniát alkotó fajról van-e szó. 

Az üregi nyulak, a prérikutyák vagy a szurikáták otthona valóságos föld alatti város, alagutakkal, vészkijáratokkal és hálókamrákkal.

Legények a gáton

A leglátványosabb építészeti teljesítményt a kanadai hód viszi véghez.

Nem csupán fészket, házat, várat épít, hanem mesterséges tavat hoz létre, amivel környezetét nagymértékben megváltoztatja, élőhelyet teremtve sok más állatnak.

Éles metszőfogaival átrágja a fák törzsét, kidönti őket, és leúsztatja a patakon egy völgy aljába, ahol egymásra halmozza, a réseket iszappal, növényi anyagokkal tömítve. A felduzzasztott patak képezte tóba építi várát, amelynek a bejárata a víz alól nyílik, szárazföldi állatok számára teljese járhatatlanul. A gátat folyamatosan karbantartja, szabályozza a vízszintet. Ami ezt a páratlan teljesítményt még titokzatosabbá teszi, az az, hogy mindezt a tudást a hód sem tanulja, hanem vele születik. Állatkertben született, mesterségesen felnevelt példányokat is be kell zárni, ha a kifutójukat takarítják, mert amint a vízszint csökkenni kezd, minden kezük ügyébe kerülő eszközzel megpróbálják betömni a lefolyót!  

A gólya gallyakból épült, hatalmas fészkének oldalába albérlőként verebek költöznek. 

Afrika mélyépítő mestere a földimalac, Ausztráliáé pedig a vombat. Mindkettő szenvedélyesen ás, és több üreget készít, mint amire szüksége van, így jut belőlük más állatoknak is.

A rovarvilág legnagyobb építkezői a termeszek. Váraik formája az éghajlati viszonyokhoz igazodik: ahol forrón tűz a nap, ott lehet pengevékony, hogy minél kisebb felületét süsse a nap, ahol viszont mindennap esik az eső, ott esernyő alakúra is építhetik.

Levegőből is lehet építkezni. Közismert légvárépítő például a sziámi harcos hal, amely buborékokból rak fészket ikrái számára.

A korallok hozzák létre a leghatalmasabb állati alkotásokat: vázaikból egész szigetek épülnek fel az évmilliók során. Ezt a vázat azonban az aprócska csalánozó állatok valójában nem „építik”, hanem növesztik, kiköltözni belőle és másikat építeni nem tudnak.

Ez a cikk a Képmás magazin 2019. szeptemberi számában jelent meg. A Képmás magazinra előfizethet itt>>

A villamosperonról nézem a jelenetet. A pirosnál álló, három sávos autósorból az egyik gépkocsi lassan, feledékenyen gurulni kezd hátrafelé. A sofőr valószínűleg azt gondolja, áll, de nem. Aligsebességgel halad a mögötte álló lökhárítója felé. Hozzá is ér. Koccan vagy még azt sem. Ezzel a tempóval inkább látszik, mint érződhet az ütközés. Még távolabbról is semmiségnek tűnik. Ugyanekkor kicsit előbbre léphet az egész kocsisor – pedig még nincs zöld – úgyhogy a hátrafelé haladó kocsi is kissé előbbre mászik. Nyilvánvaló, hogy nem vette észre, mi történt. A sértett, a mögötte álló, viszont nagyon is. A terepjáróból előbb kiáltozás hallatszik, nagy karmozdulatok, majd kiszáll egy nő, aki előbb a ’vétkes’ kocsinak kiabál, majd a sajátja orrát nézegeti. Látszik, hogy látja, nincs semmi nyom. Habozik, mit tegyen, de annyira felindult azon, hogy az előtte lévő még csak észre se vette az eseményeket, hogy inkább előre megy, feltépi az ajtót. És akkor meglátja az idős férfit. Kiabálni kezd: „Hát ez egy hülye öregember!!! Nem látod, hogy nekem jöttél, te vén hülye?!” A városi morajban is kivehető minden szó. A férfi döbbenten ránéz, de nincs ideje reagálni, mert a nő választ nem várva, sietve visszaül a terepjáróba. A férfi fürgén kiszáll, utánanéz. Ebben a pillanatban zöldre vált a lámpa és a három tömött sáv elindul. A nő kikanyarodik a férfi mögül és mutogatva elhajt. A mögötte lévők dudálnak a forgalmat akadályozó, álló kocsira, a mellette leengedett karral álló férfira. Aki ocsúdik, visszasiet a kocsihoz, indít, de lefullasztja izgalmában a motort. Megjön a villamosom, nem látom, mi zajlik ezután, csak tülkölést hallok még, aztán betemeti a képet a város feszült forgataga.

Feldúltan gondolkodom, az eset olyan, mint egy megelevenedett allegória. Ekkor veszem észre, hogy két férfi mellettem felvette, s most visszanézi telefonján a jelenetet. „Nézd a hülye vén …-t, azt se érti, mit csinált!” – Nevetnek.

Női valóm és a bennem élő idős közti harc eldőlni látszik. Körülnézek a villamoson, ahol arányaiban jóval több az idős, mint a huszonéves. Ahogy az egész társadalomban és Európában is. Ideje volna elégetni ezt az öregséget szorító sok jelzőt, akár a fűzőket a harcos feministák a ’60-as években. Ahhoz, hogy együtt tudjunk élni magunkkal a jólétben, nem vádolhatjuk tovább az idő múlását. Ősszel, a korosodás metaforikus időszakának kezdetén ez még aktuálisabb.

Végülis semmi nem történt. Egy rendszámtábla se nyomódott be. Csak az ősz súgott valamit. Füstöset, furcsát. Arról, hogy másként is vezethetnénk. Az úton és a szavakban egyaránt. 

Ez a cikk a Képmás magazin 2019. augusztusi számában jelent meg. A Képmás magazinra előfizethet itt>>

– Az édesanya és a gyermek élete a születést megelőzően összefonódik a méhben, a köldökzsinóron keresztül. Az első örömteli, személyes találkozás mégis fájdalom útján, egymástól elvágva, fizikálisan elszakadva jön létre.
– A természet úgy alakította az életet, hogy megszületik egy teljesen tehetetlen, önállótlan, kicsi lény, de az elválást megelőzi egy nagyon erőteljes szimbiotikus egység az anyával. Ennek az egységnek az élményvilága, kielégítettsége határozza meg, hogyan történnek később az elválások. Az elválás, a leválás azt jelenti, hogy a számunkra fontos személytől el tudunk-e távolodni, ki tudjuk-e alakítani a saját önálló identitásunkat.

Csecsemőkorban az a legfontosabb életfeladatunk, hogy megtapasztaljuk az ősbizalmat. Ha a pocak tele van, ha meg lett nyugtatva a csecsemő, ha nincs testi feszültsége, ez a bizalom alapköve. Ebben a nagyon korai időszakban alakul ki az az ősélmény, hogy rábízhatom-e magam a másikra. Ide vezethető vissza az önbizalom csírája is, ami abból a megérzésből fakad, hogy mit jelez vissza a szülő.

Féléves kor körül indul a szeparációs szorongás, a félelem attól, hogy mi történik, ha a számomra fontos szülőt nem látom és elveszítem.

Ekkor kezdődik a leválás is, amikor a gyermek először tolja el magát az anya öleléséből, mert kíváncsi arra, hogy mi van az anyán túli világban. A gyermekben alapvetően benne van a megismerés ösztöne, és amikor kezdi felfedezni az anyán kívüli világot, hosszú hónapokon, éveken keresztül az elválást gyakorolja: elmegy egy kicsit, eltávolodik, utána visszamegy „tankolni”, odabújni az anyához, aztán megint elmegy egy kicsit. Akit a szülő biztat, hogy semmi baj nem történhet, menj nyugodtan, én itt vagyok, ha bármi baj van, jöhetsz, annak valószínűleg sokkal könnyebben fog menni a leválás. Ahol a szorongó szülői magatartás nem támogatja a gyermek felfedezésösztönét, ott a gyermek csak akkor érzi magát biztonságban, ha az anya is mellette van. A szorongó vagy az állandóan tiltó szülői attitűd megakadályozza a gyermeknek azt az élményét, hogy egyedül is képes bármire.

– Milyen lépcsőfokot jelent az önállóságra törekvésben a dackorszak, az én előtérbe kerülése?

– A dackorszak, más szavakkal az önállóság nagyon intenzív fejlődése másfél–hároméves kor között indul el. Én már nem vagyok egy anyával.

Kezdenek kialakulni a saját testhatárok, énhatárok. A gyermek szeretné differenciálni, hogy mi az, amit én tudok, ami az enyém. Szeretné megélni a különállást is, hogy ezt én anya nélkül is nagyon jól tudom. A dackorszak egyik fontos momentuma a nem. Ezzel fejezi ki, hogy mást akar, mint a szülő. A határt meghúzva kell lehetőséget kapnia, hogy kipróbáljon dolgokat, még ha nem is sikerülnek. Éreznie kell, hogy hatni tud a környezetére, és ettől a környezete változik. A hatni tudás élménye az egyik legfontosabb önbizalom- és önértékelési pont, amit visz tovább. Ha például egy várat felépít, ami eldől, és hatalmasat csattan, erre a szülő reagálhat úgy, hogy hú, de hatalmas vár volt, vagy miért csinálsz ilyen zajt. Teljesen más irányba megy ezáltal az élményfeldolgozás. A gyermek a tevékenység, a tevékenykedtetés, a mozgás során szerez magával kapcsolatban élményeket. A nehezen megy, de meg akarom csinálni élményét.

– A leválás nem mindig zökkenőmentes, és ezt olykor külső tünetek is jelzik. Mikor érdemes szakemberhez fordulni?
– Egy óvoda-, iskolakezdésnél vagy új közösségbe kerülésnél soha nem az a kérdés, hogy ez nehéz-e. Az új helyzet minden gyermeket, családot megvisel. Inkább az a kérdés, hogy bizonyos idő elteltével tud-e beilleszkedni, alkalmazkodni. Aki jó „csomaggal” érkezik, néhány nap vagy egy hét után a bizalom érzését – amit a szüleitől tapasztalt – át tudja vinni az óvó nénire, a pedagógusra. Akinél a bizalom érzése megbillent, nem tud biztonságos kötődést kialakítani. Az is lehet, hogy jó a szülő–gyerek kapcsolat, mégis elhúzódik a beszoktatás. Jöhetnek alvási problémák vagy funkciózavarok, amikor már kialakult a szobatisztaság és az étkezési folyamat, de a gyerek visszacsúszik egy korábbi fejlettségi szakaszba. Újra elkezd bepisilni, étvágytalanná, nagyon nyűgössé válik. Sok esetben azért megy olyan nehezen a beilleszkedés, mert az anyuka is nehezen éli meg az elválási helyzetet, és az ő szorongásait érzi meg a gyerek. Ha én mint szülő nem tudom azt az élményt átadni, hogy itt jó helyed lesz, akkor nem fog menni.

A gyerek akkor tud jól beilleszkedni, ha az anyuka is bízik abban a személyben, akinek átadja.

Az is lehet, hogy az elválás nehéz, de utána az óvodában jól funkcionál. Ha nagyon elhúzódik ez a szakasz, és jönnek a pszichés tünetek, akkor mindenképp érdemes szakembert felkeresni. Lehet, hogy egy beszélgetés is elég, hogy tovább lendüljünk. Előfordul, hogy a beilleszkedést olyan félelmek nehezítik, amelyeket a szülő élt át gyermekként, és ebben a helyzetben újraélednek. Ilyenkor terápiát javaslunk. De az is lehet, hogy együtt jön a szülő a gyerekkel, mert egy kapcsolatterápiára van szükség. Ez egy közös munka, közös élményfeldolgozás, ami kettejük között zajlik.

– Adódhatnak változások, új helyzetek is, például költözés miatti óvoda- vagy iskolaváltás, a szülők válása, a szeretett személy elvesztése.
– A gyermekek még nagyon képlékenyek. Normál helyzetben jól tudnak alkalmazkodni, a problémahelyzetekre vannak megküzdési mechanizmusaik. De nem mindegy, hogy egy probléma krízishelyzetbe taszít bennünket, vagy az élet velejárójaként kezeljük. Ha együtt találjuk ki, hogy mi legyen ebben a helyzetben, közösen gondolkodunk, és segítjük egymást, akkor a gyerek ezt fogja tovább vinni. Akkor nem ijed meg, mert neki minta, hogy a család ilyen helyzetekben hogy gondolkodik. A szülők válása esetén is nagymértékben függ a szülőtől a gyerek reakciója. Megviseli, de közel sem annyira, mint azokban a családokban, ahol a szülők a gyermeket egymás ellen felhasználják. A válás titka: egymást tisztelni, és nem mindenféle játszmába belemenni. A gyereknek óriási feszültség azt hallani, amikor két felnőtt, akiket szeret, egymást szidja. Borzasztó átélni, hogy nem merem elmondani az egyik szülőmnek, milyen jól érzem magam a másikkal. Vagy nem örülhetek, amikor megcsörren a telefon, és apa hétközben felhív. Nagyon sokszor belekényszerül abba, hogy megfeleljen annak a szülőnek, akivel együtt él.

– Hogyan segíthetjük a gyermek- és felnőttkor határán álló kamasz gyermekünket, aki veszteségeket él meg szerelmi csalódásai vagy meghiúsult tervei kapcsán?
– A serdülőkor egy éveken át tartó, nagyon zűrös időszak. Ahhoz, hogy valaki új családot tudjon alapítani, a szülővel létrejött erős köteléket át kell vinnie a párkapcsolatra.

Az egyik legfontosabb dolog, hogy a szülő rugalmas legyen, mindig fejlődjön a gyerekével együtt.

A határokat mindenképp meg kell húzni, mert biztonságot jelent a serdülőnek. Viszonyítási pontot, amivel szemben ki tudja próbálni a saját képességeit, határait.

Egy jó kapcsolatot fenntartó családban így kérdezik a gyereket: „Hogy tervezed, mikorra tudsz hazajönni?” Ha nagyon különböznek az elképzelések, találnunk kell egy közös pontot, ami mindannyiunknak jó. A döntési lehetőség elengedhetetlen ahhoz, hogy önálló, felelősségteljes, döntésképes gyermeket neveljek. Engednem kell, hogy kipróbálhassa magát, és ha rosszul dönt, lássa a negatív következményeket, érezze a saját bőrén. De tudnia kell, hogy ha baj van, akkor bármikor jöhet hozzám. Lehet, hogy napközben minden porcikájával elutasít, és nem szól, de amikor nehéz helyzetben van, ő az első, aki kopogtat, hogy beszéljük meg. Lehet, hogy nem is kéri, csak megengedi, hogy megsimogassam a hátát. Bőven elég, ha csak mellette vagyok, és engedem, hogy kimondja, ami benne van.

A gyerek leválása a szülőről folyamatos életfeladat. Fontos, hogy a szülő jól tudjon ott lenni, pozitívan bátorítani. Ne bénítsa meg a gyermekét.

És amikor problémahelyzet van, ne essen kétségbe, hanem úgy álljon hozzá, hogy igen, vannak problémák, ez most nagyon nehéz, de meg fogjuk oldani közösen – és ez a lényeg, a közösen.

Az adás meghallgatásához kattintson a lejátszóra:

A Tanárnő, kérem! podcast olyan emberekről szól, akik a jövőért dolgoznak. Innovátorokról, akik nem valamilyen jól menő vállalkozás formájában, hanem az oktatás és a pszichológia területén tesznek azért, hogy közös jövőnk olyanná váljon, amilyennek legszebb álmainkban látjuk. Joós Andrea inspiráló, bátor és eredményes vízionáriusokkal beszélget a műsorban. Tanárokkal, pszichológusokkal, segítő szakemberekkel, akik egyre jobbá és jobbá teszik a világot – majdnem észrevétlenül. De most övék a mikrofon.
Az egyes epizódok meghallgathatók ill. visszahallgathatók a Képmás Podcast rovatában, a YouTube-, a Spotify- és a Soundcloud-csatornáinkon. A Képmás-podcast megtalálható a legnépszerűbb podcast-applikációkban is: Google Podcasts, Breaker, Pocket Casts, Radio Public. (Az applikáció letöltése után keressen rá a Képmás-podcastra, és iratkozzon fel a csatornára.) Hallgasson minket takarítás, főzés vagy kertészkedés közben, tömegközlekedésen, autóvezetés közben, vagy amíg a gyermekére vár a különóra vagy az edzés alatt!

Míg első szakácskönyveink a főúri lakomák varázslatos világába repítenek vissza, a későbbiek pedig a nagypolgári háztartások, a német-francia divat szerint készült sokfogásos ebédeket mutatják be, a századfordulós könyvekből már az is kiderül, mi a „nagymamás” konyha titka. Ezek a receptek ugyanis pontosan annak a békebeli gasztronómiai hagyománynak a lenyomatai, amely után ma nosztalgikus vágyódással szokás sóhajtani. 

Halászlé, pörkölt, tarhonya

Doletskó Teréz főztje nem hiányozhatott egykor a szegedi lakodalmakról, ünnepi eseményekről – Ferenc József szegedi látogatásakor még az udvari konyhán is segédkezett. A piaristáknak is dolgozó főzőnő harminc év tapasztalatait gyűjtötte össze 1876-ban kiadott művében. A Szegedi szakácskönyv óriási siker lett: szerzőjének neve Rézi néni formában intézményesült, könyve alapmű volt még az 1920-as években is. Megtanulhatjuk belőle a magyar konyha olyan nagy öregjeit, mint a szegedi tarhonyát, a halászlevet, a pusztapörköltet, a kukoricagancát, a töpörtyűs pogácsát, a komlós házikenyeret, és elleshetjük, hogyan kell jól készíteni a tejfölös lepényt, a pacalt vagy a rostélyost.

Minden benne van, ami a konyhai alapműveltség része, mert Rézi néni régiója adja a leginkább magyarnak tartott fogások javát.

Hiszen erről a vidékről a közvélemény mindig is azt tartotta, hogy valóban magyar kultúrájú, valóban őrzi az ősök hagyományát – szemben például a polgárosodott, németes Dunántúllal vagy a fővárossal. Persze a valóság ennél árnyaltabb, Rézi néni is remekül kombinálja könyvében a házias ételeket a polgári konyha eleganciájával. Az előbb felsoroltak mellett ugyanis fácánpástétomot, gesztenyelevest, endíviasalátát és különféle fagylaltokat is tanulhatunk tőle. És ugyan sok pirospaprikás receptet közöl, azért akad a könyvben kakukkfüves-citromos raguban főtt marha vagy sáfrányos, karalábés bárány is. Bár a könyv egyik erőssége a halas fejezet, ezúttal egy levesreceptet ajánlok belőle, mert Rézi néni szerint „gyakran a levesről ítélik meg az egész ebédet, ezért kiváló figyelmet érdemelnek”. A kenyérleveshez zsíron vöröshagymát pirítunk, majd rádobjuk a felkockázott, jóféle kenyeret. Ha színt kapott, felöntjük alaplével (ha hétvégén húslevest főztünk, ez lehet a hétfői ebéd), karikára vágott kolbászt adunk hozzá, borssal és szerecsendió-virággal ízesítjük, tálaláskor pedig minden személyre egy tojást ütünk bele.

Rákleves, krumplis tészta, dödölle 

Alighogy kinyitjuk Alsószopori Nagy Ferencné 1906-ban kiadott Dunántúli szakácskönyvét, máris egy érdekes képre bukkanunk: Magyarország gasztronómiai térképére.

Helyet kapott itt a kassai sonka (amit ma már nem ismerünk, noha Krúdy szerint nagyobb nevezetessége a városnak, mint a dóm), a zalai rák, a dalmáciai narancs, az alföldi marha, a délvidéki teknős, a kárpátaljai nyúl vagy például a székely gyümölcsecet.

Ha tovább lapozunk, számos praktikát tanulhatunk – kezdve a terítéstől a kamra berendezésén át a különféle háztartási tudnivalókig. És persze ott van a régi szakácskönyvekből kihagyhatatlan fejezet: a menüsor. Nézzünk példákat hétvégi ételekre! Szombaton ebédre paradicsomleves, fehérrépafőzelék sertéskarajjal, végül párolt gyümölcs kerülhetett az asztalra. Vacsorára pedig tojásrántotta ecetes uborkával és körözött. Vasárnap karfiolleves (nem húsleves!), fácán vagy egyéb szárnyas sült, párolt rizzsel és vegyes salátával, desszertként pedig citromfelfújt. Vacsorára a hús hidegen és gesztenyés kifli. Ami pedig a könyv gerincét adó recepteket illeti, természetesen itt is megtaláljuk azokat a fogásokat, amelyeket illik ismernie egy magyar háziasszonynak. Pacal, krumplis tészta, túrógombóc, dödölle, szalagos fánk, házi kenyér, lekvárok… Ám ezek mellett koktélokról (a sherry cobblert ráadásul szalmaszál-szívószállal javasolja a könyv, ami ma, a környezetvédelem jegyében ismét divatba jöhet), tengeri halakról is olvashatunk. Ízelítőként a hangzatos nevű „gentry pecsenyét” ajánlom. A recept – az étel nevéhez hűen – így indul: „többféle húsból készül”. Egész pontosan marhából, borjúból, ürüből vagy sertésből kell venni fél kg-os szeleteket. Ezeket sózzuk, kicsit klopfoljuk, majd tegyük őket egymás fölé. Tekerjük össze, kössük át vastag zsineggel és ecetes-vizes vízben, zöldségekkel főzzük puhává. A zöldséget aztán kiszedjük, kicsit megpirítjuk serpenyőben, szardellával, vajjal, mustárral keverjük, megszórjuk egy kevés cukorral, hogy karamellizálódjon, végül tejföllel felöntjük. Az így készült zöldséges raguval, rizzsel és sült krumplival tálaljuk a húst.

A cikk Bogos Zsuzsanna Végy egy régi receptet! című sorozatának része. A sorozat további írásai itt érhetőek el.

Ez a cikk a Képmás magazin 2019. augusztusi számában jelent meg. A Képmás magazinra előfizethet itt>>

Férfias hercegnők, nyámnyila királyfik

Manapság egyre több a független, munkájában kiteljesedő, saját érdekeiért elszántan harcoló nő. Karrierépítésükkel, a nemi szerepek feloldódásával a patriarchális állapot átalakult, a családmodell összekuszálódott, s ettől mindkét fél, férfi és nő, egy kicsit zavarban van. A 2012 után született Disney-filmek épp ezzel a változással, vagyis a férfi- és női minőségek radikális átértelmeződésével szembesítenek. Az amerikai alkotók, úgy tűnik, búcsút intettek a megmentő hercegre váró törékeny lánykáknak, helyükbe a férfiaktól független, erős főhősnőt léptették.

Aranyhaj (Aranyhaj és a nagy gubanc) és Merida (Merida, a bátor) esetében szó nem esik már tündérkeresztanyáktól, alázatos szempilla-rebegtetésekről.

Az újgenerációs főhősnőket már nem motiválja, hogy elvegye őket a dúsgazdag, jóképű herceg. Nekik több kell, mégpedig az, hogy megmentsék a bolygót, és saját sorsuk aktív irányítói lehessenek.

Vaiana történetében szerelmi szál már egyáltalán nincs: a polinéz hercegnő küldetése az, hogy megmentse a szigetvilágot. Míg Hófehérke, Hamupipőke, Csipkerózsika és Ariel (A kis hableány) megelégedtek azzal, hogy passzív szereplői saját történetüknek, s hogy alárendelt szerepben vannak jelen a férfi mellett, addig Aranyhaj, Elza (Jégvarázs), Belle (A szépség és a szörnyeteg) Jázmin hercegnő (Aladdin filmváltozat), Mulan bátran, akár puszta kézzel is harcolnak érdekeikért, s az emancipált hölgyek sorát bővítik. Nem tűrik, hogy mások megmondják nekik, mit csináljanak, sőt, ők lesznek azok, akik bájukkal, okosságukkal és ügyességükkel hoznak önfeláldozó döntéseket. Egyedül próbálják megváltani a világot, önállóan döntenek, nem kérnek engedélyt senkitől, vágyaikat és igényeiket világosan kinyilatkoztatják, tisztában vannak belső értékeikkel és lehetőségeikkel. Saját elvekkel és tervekkel rendelkeznek, s mind lelkileg, mind pedig fizikailag versenyre kelhetnek férfitársaikkal. Ilyen például a maszkulin tulajdonságokkal felruházott, már-már aszexuálisnak mondható szingli Elza az Oscar-díjas Jégvarázsból.

A Disney-mesék férfikarakterei tíz-tizenöt évvel ezelőtt a hős, a megmentő képében tündököltek, legyőztek minden akadályt, újabban viszont már csak szórakoztató „kellékek”, sodródó, botladozó alakok az erős akaratú főhősnők mellett, akik csupán a macsó humorról gondoskodnak.

Kristoff (Jégvarázs) és Nyálas Eugén (Aranyhaj) nem hősök, nem különösebben eszesek és talpraesettek – nők és kontinensek közt vándorló, határozatlan, cél nélküli karakterek. Kristoffot egyébként a Jégvarázs második részében Anna hercegnő jó időre magára is hagyja egy sötét erdőben, mondván, csináljon, amit akar addig, amíg ő és testvére, Elza megmentik a világot a globális felmelegedéstől, a természeti katasztrófáktól. S hogyan reagál erre Kristoff? „Jó nőhöz méltóan” pityeregni kezd egy sziklán ücsörögve, s előad egy nyálas-romantikus magán musicalszámot.

Győző és Szilárd szerelmesen és boldogan élnek, míg meg nem halnak

Jeffrey Miles amerikai író A hercegek és a kincs című könyve 2014-ben látott napvilágot, s magyar nyelven is megrendelhető. A történet egy Örökzöld nevű, roppant toleráns királyságban játszódik, ahol Rufus király és lánya, Elena hercegnő éldegélnek (aki nem meri apjának bevallani, hogy leszbikus). Elenát egyik nap elrabolja egy gonosz öregasszony. Búslakodó apja kihirdeti: azé lesz a királyság, aki kiszabadítja és feleségül veszi a lányát. A bajnok Gallant és a könyvmoly Ernest (a magyar fordításban Győző és Szilárd) útra kelnek, hogy megmentsék a hercegnőt. Rövidke, ám veszélyes kalandozásaik során azonban rájönnek, hogy nekik tulajdonképpen nem is Elena kell – egymásba szerelemesek! A mese happy enddel végződik, Győző és Szilárd jókedvűen borulnak egymás nyakába, s boldogan élnek, míg meg nem halnak. (Kis „szerencsével” talán megjelenhet a könyv folytatása is, amelyben Győző nemváltó műtétjén izgulhatunk?). A szerző kétségkívül modern mesét alkotott a szexualitásról és az elfogadásról (könyvét egyaránt ajánlja a szülők és a gyermekek figyelmébe), s ahogy egy interjúban fogalmazott, „vonzó történet ez egy bátor lovagról és egy hercegről, akik legyőzik a szörnyeteget, miközben megtalálják az igaz szerelmet”.

A Disney-nek és a Pixarnak is volt már hasonló húzása az elmúlt években: többször is próbálták az egyenlőséget, a másságot és a sokszínűséget megjeleníteni egészestés produkcióikban.

A Cápamesében Lenny, Az oroszlánkirályban Timon és Pumba a vegetarianizmus mellett teszik le a voksukat, A Szépség és a Szörnyetegben Gaston jobbkeze, Lefou viselt magán homoszexuális jegyeket. A Toy Story 4-ben láthatjuk, ahogy két anyuka megy az óvodába a közös gyerekükért, a Magyarországon idén bemutatott Előre című animációval pedig megérkezett az első nyíltan meleg animációs (mellék)szereplő, egy leszbikus rendőrnő. A karakter miatt négy közel-keleti államban, Ománban, Katarban, Kuvaitban és Szaúd-Arábiában tiltották be a film forgalmazását, Oroszországban pedig úgy alakították át a szinkronban a leszbikus figura szövegét, hogy ne derüljön ki szexuális irányultsága.

2020-ra a meseírás már nem csupán a valóság legbeváltabb szerepmintáinak leképeződése, nemzedékek tapasztalatainak összegződése, hanem egyre inkább propagandaeszköz egy „új világ” kialakításában.

Az LMBT-aktivisták nemcsak lelkesen üdvözlik, hanem ösztönzik is a fentebb említett, modern szemlélet jegyében készült alkotásokat; a klasszikus értékrendet pártolók zavartan pislognak; a progresszív pedagógusok és óvónők pedig talán a nem is oly távoli jövőben ezeken a meséken nevelik majd az életre csemetéinket (?) Nos, ki-ki döntse el maga, hogy milyen mese elé ültetné le a gyermekét, s milyen könyvből olvasna fel esti mesét, és számoljon el lelkiismeretével legjobb tudása szerint.

„A szüleim nagyon egyszerű rendszert követtek: mindketten hazahozták a fizetésüket, és betették egy dobozba, abból gazdálkodtak hó végéig. Ha a testvéremmel szerettünk volna valamit, sokszor kaptuk azt a választ, hogy várjunk egy kicsit, míg összespórolják rá a pénzt. Természetesnek vették, hogy minden közös, soha nem hallottam, hogy azt hangsúlyozták volna, vagy amiatt vitatkoztak volna, hogy ki hoz haza többet” – mesél Edit a szülei példájáról, amely Gógh Edit pszichológus és párkapcsolati terapeuta szerint is példaértékű.

A szakértő szerint sokat elárul a kapcsolatról, hogyan kezelik a pénzügyeket. Leginkább a kommunikáció, az őszinteség és a döntés módja az, ami árulkodik a kapcsolaton belüli erőviszonyokról és a bizalom minőségéről.

„Ha a pár két tagja között állandó vitatéma a pénz, akkor valószínűsíthető, hogy nem csak ebben az ügyben nem tudnak közös nevezőre jutni” – mondja a pszichológus.

„Pár hónapja szerettem volna vásárolni egy új telefont, és én egy drágább készüléket néztem ki, mint amennyit a párom szánt volna rá. Belefért a keretbe, csak ő nem akart ennyit telefonra áldozni. Érvelnem kellett, hogy miért van szükségem arra a készülékre, és még kompromisszumot is ajánlottam. Egy ponton túl viszont azt éreztem, hogy ez az egész átment engedélykérésbe, mintha gyerek lennék, és ő lenne az édesapám” – meséli Niki, akinek a párkapcsolatában ez nem egyszeri eset, a pénz örökös konfliktusforrás.

Akárcsak Niki, Kata is megalázónak érzi, hogy a párjától kell pénzt és engedélyt kérnie:

„A második gyermekünkkel vagyok itthon, és jelenleg a gyeden kívül nincs más bevételem, ezért ha valamelyik gyereknek akarok venni valamit, vagy elmennék fodrászhoz, kozmetikushoz, mindig a páromtól kell pénzt kérnem. Megalázónak érzem, hogy ez nem működik nálunk természetes módon, mert a párom elzárkózik a közös bankszámlától. Megfogadtam, hogy amint visszamegyek dolgozni – már csak egy hónap –, lesz dugipénzem, és én döntöm el, mire költöm.”

Egy párkapcsolatban nem lehet különválasztani a pénzügyeket a kapcsolat egyéb fontos területeitől: ahol intimitás, bizalom és egyensúly van, ott az anyagiak terén is rend és egyetértés uralkodik a felek között.

A párkapcsolatnak minden szinten az egyenrangúság felé kell törekedni, hiszen ha a hangsúly eltolódik, borul az egész rendszer.

„Ha egy nő nem keres pénzt például a közös gyermekek nevelése miatt, akkor a férjre hárul a feladat, hogy eltartsa őt is és a gyermeket is. Ehhez az kell, hogy a férj ebben a helyzetben önzetlen legyen, hiszen valóban, a pénz tekintetében ő tesz bele többet a párkapcsolatba. Ha a pár két tagja ezt meg tudja beszélni, és értékelik egymás feladatait – a gyereknevelésbe fektetett energiát és a pénzkeresés miatt erőfeszítéseket –, akkor a kölcsönösség jegyében bizalommal élik a kapcsolat mindennapjait. De ha a kereső fél azt dominanciájának megerősítésére használja, akkor megbomlik a család egyensúlya. Ilyenkor nagyon fontos, hogy az elnyomott fél ne törődjön bele ebbe a helyzetbe, hanem adjon hangot nemtetszésének, hiszen egy kapcsolat két emberen múlik! Ki kell tudni mondani, ha elégedetlenek vagyunk” – mondja a szakértő.

Külön kassza – közös kassza

Általában a kapcsolatok külön kasszával indulnak, a saját szükségleteiket a felek a saját keresetükből elégítik ki. Amíg össze nem költöznek, a partnereknek külön megtakarítása van. Amikor a kapcsolat komolyabbá válik, akkor viszont áttérnek a közös teherviselésre: együtt fizetik a lakbért, a rezsit. Sokan ilyenkor közös számlát nyitnak, amire egyenlő összeget utalnak. Ha marad megtakarítás, akkor ezt az egyéni számlán gyűjtik.

Kép

Kép: Freepik

„Nálunk úgy van közös kassza, hogy kiszámoltuk, mennyit költünk egy hónapban lakásra, rezsire, benzinre, ételre, és én ennek a felét átutalom a páromnak. Ha ezen felül van közös plusz kiadás, ami az előre eltervezett büdzséből nem, vagy csak részben jön ki, azt ő pótolja ki, mert ő jóval többet keres, mint én. Ha azonban valamit saját részre szeretnénk vásárolni, például egy telefont, azt mindenki a saját fennmaradt pénzéből fizeti.” (Eszter)

Az Eszterékhez hasonló megoldás precíz nyilvántartást igényel, és csakis addig működhet, amíg mindketten közel azonos keresettel rendelkeznek, mert ha az egyik jóval kevesebbet keres, akkor előállhat az a helyzet, hogy nem tudja kifizetni az összes elköltött pénz felét, és ez máris borítja az egyensúlyt. De egyáltalán nem biztos, hogy ez a párkapcsolat végét jelenti. Ha a pénzügyi egyenlőtlenség ellenére mindkét fél érzi a kölcsönösséget, akkor ez nem okoz problémát, hiszen ilyenkor nem a teherviselés aránya a döntő, hanem az, hogy mindketten a közös jövő és célok érdekében annyit tesznek a kapcsolatba, amennyi erejükből telik.

„Kétéves házasok vagyunk, és tény, hogy én teszek bele többet a kapcsolatunkba anyagilag, mint a feleségem, aki nagyon keveset keres. De engem ez egyáltalán nem zavar, mert ő meg más téren teszi bele magát a közös életünkbe. Partnerek vagyunk mindenben, és meg tudjuk beszélni az életünk anyagi oldalát is. Boldog vagyok, hogy a feleségemnek meg tudom teremteni az anyagi biztonságot, én pedig tőle rengeteg figyelmet és szeretet kapok.” (Márk)

Árthat-e a dugipénz?

Ha egy pár a közös kassza mellett dönt, és közösen is gyűjtik a megtakarításukat, akkor is szükség lehet egyénileg elkölthető zsebpénzre. Ezzel nincs semmi baj, ha a pár két tagja ezt megbeszéli egymással.

„Mi közös kasszán vagyunk. Megbeszéljük, hogy belefér-e, ha valamit nagyon meg szeretnénk venni magunknak, ebből nem szokott gond lenni. Én megtisztelem a társamat azzal, hogy elfogadom az ő döntését, és ez így van fordítva is. Ha nagyobb az összeg, akkor részletre vesszük meg, ami érkezik a telefonszámlával. Nincs saját, sem dugipénz, a számlánk is közös.” (Kitti)

„Szerintem kötelező a dugipénz. Emiatt nem kell hogy lelkiismeret-furdalása legyen bárkinek is. Mindig kell vésztartalék, amihez bármikor hozzá tudsz nyúlni. Egyedül. És egyébként én is a közös plusz külön-külön kasszát preferálom, szerencsére nálunk nagyon jól működik, annak ellenére, hogy a párom lényegesen többet keres nálam.” ( Bogi)

Fájó tud lenni, ha kiderül, hogy a párkapcsolatban az egyik vagy mindkét fél titokban rendszeresen félretesz magának, amit vagy nem vall be a másiknak, vagy elspórol például a kosztpénzből. Ez attól fájó, hogy becsapáson alapul, és ha kiderül, nagyon rombolóan hathat a párkapcsolatra.

Létezik jó megoldás?

A szakember szerint igen. Az őszinteség, a problémák szőnyeg alá söprése helyett az őszinte kommunikáció és a nyílt párbeszéd nemcsak az anyagiak terén segíti a párkapcsolatokat magasabb szintre lépni, de érzelmileg és elköteleződésben egyaránt. Nem szabad szemérmesnek lenni, ki kell mondani, amit gondolunk, és nem ajánlott a másik kedvéért magunkra vállalni minden költséget, mert az csak felesleges frusztrációt okoz a továbbiakban.

Mondjuk ki az elképzeléseinket, merjünk beszélni a szükségleteinkről az anyagiak terén is, és tegyük a pénzügyeinket átláthatóvá a partnerünk számára! Jó, ha van közös megtakarítás, amit a közös célok megvalósítására fordíthatunk, emellett azonban maradjon privát pénz is, amivel csak mi rendelkezünk. Így mindjárt értelmét veszti a dugipénz.