Meghatározó a születési sorrend? – Az első, a középső, a legkisebb és az egyke

Koravén elsőszülöttek, örök gyerek kistesók

A pszichológusok gyakran hangoztatják, hogy nincs két testvér, aki ugyanabban a családban nőne fel. Szerintük ugyanis ahány gyerek, annyiféle megélés és viszonyulás. Pontosan ez az egyik magyarázata annak (a különböző veleszületett tulajdonságokon túl), hogy egyazon családban felnőtt testvérek egészen más életutat és sorsot járnak be.

Nem kőbe vésett szabály, hogy az elsőszülöttből főnök lesz – bár statisztikailag kimutatható, hogy legtöbben közülük kerülnek vezetői pozícióba –, ahogy az sem, hogy a középső gyerek mindig a legmagányosabb, a kicsi meg a leggondtalanabb.

A születési sorrend mégis hatással van a személyiségfejlődésre – állítják a témát kutató pszichológusok.

A személyiség természetesen nem (csak) azon a tényen múlik, hogy elsőként vagy sokadikként születtünk, de a viselkedésbeli különbségeket a testvérek által betöltött szerepek is életre hívják. A gyerekek a szülők figyelmének kivívása érdekében különféle stratégiákat alkalmaznak, és ezek aszerint változnak, ki milyen helyet foglal el a családi szereposztásban. Ezekre a szerepekre szülőként – akarva-akaratlanul – gyakran rá is erősítünk.

Orvos-Tóth Noémi pszichológus az „Örökölt sors” című könyvében sok egyéb tényezőn túl arra hívja fel a figyelmet, hogy a testvérsorrend hatása nem kötelező érvényű, de szülőként mindenképpen érdemes tisztában lenni a lehetséges következményekkel.

Az első

A mai napig a fülemben cseng a nővérem puffogása: „Miért nekem kell mindig engednem és a legokosabbnak lennem?” Akkoriban nem nagyon értettem, mára azonban tudom, hogy az elsőszülött gyerekek amolyan „kísérleti alanyok”. Ők tapossák ki az utat a többiek számára, ők azok, akik apává és anyává avatják a házastársakat, akik addig csak férfi és nő minőségben éltek együtt. A szülők az elsőszülötteknél még mindent nagyon komolyan vesznek és megállíthatatlanul aggodalmaskodnak.

A párom – ha hihetek az elméletnek – tipikus elsőszülött: a szülei által kijelölt utat követve lett ügyvéd, és nagyon szeret irányítani (nem mellesleg megvan hozzá minden képessége). Önbizalma viszonylag stabil, hiszen nincsen idősebb testvére, aki megtépázta volna azt. Sokszor mesélte, hogy már gyerekkorában is komolyabban vették a felnőttek, mint a kistestvérét.

Az elmélet szerint az elsőszülöttek mindenben a tökéletességre törekszenek, és ez – a maximalizmus és a konformizmus – később is jellemző rájuk.

Akadhat is problémájuk a tévedéseik vagy bármilyen hibájuk beismerésével, ugyanakkor jellemzően felelősségteljesebbek, felnőttként pedig a becsvágy és az elismerés vágya hajtja őket.

Általában ők lesznek azok, akik tovább örökítik a családi stafétabotot és értékrendet, ezen kívül nemzetközi kutatások tanúsítják, hogy az elsőszülöttek általában magasabb végzettséggel és jobb anyagi kondíciókkal rendelkeznek, mint fiatalabb testvéreik. Ráadásul – Orvos-Tóth Noémi kutatásai szerint – a Nobel-díjas tudósok között is többségben vannak az elsőszülöttek.

Az elsőszülötteket éri a legnagyobb megrázkódtatás, ha kistestvérük születik. Igazi trónfosztásként élik meg, és a többségük azonnal visszaszolgáltatná a kis jövevényt, amint megtapasztalják, hogy ez mivel is jár valójában. Az is lehet, hogy ilyenkor háttérbe szorulva érzik magukat, emiatt még inkább igyekeznek még többet beleadni, hogy visszaszerezzék a szülők maximális figyelmét.

Tippek nevelésükhöz:

• Ne állítsuk őt példaként a kisebb testvérek elé, mert azt érezheti, hogy mindig neki kell a legjobbnak lennie.
• Ha a testvéreihez képest extra feladatokat osztunk rá, adjunk neki előjogokat is, engedjük meg például, hogy aznap este egy kicsit tovább maradhasson fent.
• Ne kérjük, hogy legyen belátással a tesók felé pusztán azok kicsisége miatt. Kérdezzük meg, szerinte hogyan lenne igazságos és működőképes a családi szabályrendszer. Ajánljunk neki kompromisszumokat.

A középső

Az egyik legjobb barátnőm középső gyerek. Hányszor panaszkodott nekem amiatt, hogy úgy érzi, senki sem érti meg és senki sem figyel arra, amit mond! Sokat beszélgettünk róla, miért van az, hogy a bátyjának mindent megengedtek, mert ő volt a „nagy”, a kishúgát pedig agyon kényeztették, mert ő meg a „kicsi”. Neki meg már nem jutott testre szabott szerep.

A testvérek már a korábban kialakult családi rendszerbe születnek, ahol kialakult szokások és szabályok irányítják a mindennapi életet. A harmadik gyermek megszületésével kialakul a “szendvicsgyermek” helyzet, azaz a középső beszorul a kicsi és a nagy közé. Gyakran kevesebb figyelmet kapnak a családjaikban, mint másik két testvérük.

Ha egy szerepet az elsőszülött betölt, a második egy homlokegyenest eltérőt keres magának.

Éppen ezért a középső gyerekek a legnehezebben címkézhetők, hiszen személyiségük a hozzájuk korban közelebb álló idősebb testvérrel szemben fejlődik. A középsők gyakran szabálybontók és rebellisek, hiszen a már kialakult rendszerben kell maguknak helyet és kellő figyelmet biztosítani. A nagy testvér már kisajátított minden előjogot, a kicsihez meg folyton alkalmazkodni kell. Így aztán neki nincs más választása, mint hogy egyezkedéssel érje el, amit akar. Ezért a középső gyerekek hajlanak leginkább az alkudozásra. Belőlük lesznek a nagy békítők, hiszen három testvér között bizony gyakoriak a viták és állandó lehet a versengés. A középsőként születettek általában fejlett diplomáciai és szociális érzékkel rendelkeznek, rugalmasak és együttműködőek, kiválóak a társas kompetenciáik. Könnyen barátkoznak és képesek szót érteni bárkivel. Elvárásaik nem túlzóak, ők a legkevésbé elkényeztetettek. Mivel gyakran érzik magukat mellőzöttnek, így inkább a családon kívül igyekeznek boldogulni, és a barátokhoz húznak.

Tippek a nevelésükhöz:

• Köszönjük meg, ha közvetítési, békítési szándékkal avatkozik bele egy testvérvitába.
• Támogassuk abban, hogy szoros kapcsolatot ápolhasson kortársaival. Teremtsünk lehetőséget arra, hogy új barátokat szerezzen a játszótéren, óvodában, iskolában.
• A középső gyerekeknek születésüktől fogva osztozniuk kell szüleik figyelmén. Töltsünk a középső gyermekünkkel külön időt, hogy különlegesnek érezhesse magát és megmutathassa valódi énjét. Tegyük ezt meg mindegyik gyermekünkkel, külön-külön is, de kiváltképp a középsővel.

A legkisebb

Legkisebb testvér szerepet betöltő ismerőseimet kértem meg, idézzék fel, mi volt a leggyakoribb mondatuk gyermekkorukból. Tipikus legkisebb testvér-mondatok: „Hol vannak a babakori képeim?” vagy „Soha nem leszek elég nagy és elég okos?” vagy „Már megint valaki levetett gönce, nem kaphatnék végre én is újat?”

A legkisebb testvér számtalan privilégiumot élvez. Rendszerint a családban ők kapják a legnagyobb szabadságot és figyelmet, egyrészt a szülők rutinja miatt már kevesebb a kontroll, másrészt a nagyobb testvérek védik, óvják, terelgetik őket. Így aztán az utoljára születetteknek kisebb felelősség nyomja a vállát, már ami a megfelelést illeti, ezért is tűnhet úgy, mintha velük elnézőbbek lennének a felnőttek. A legkisebbekre jellemző, hogy bohóckodással vívják ki a felnőttek extra figyelmét, és később is gyakran válnak mókamesterré vagy botrányhőssé. A sorban a legifjabbakra gyakran jellemző, hogy kényelmesebbek, társaságkedvelőbbek, gondtalanabbak, szeretnek másokat megnevettetni.

A legkisebbnek gyakran többen dirigálnak, a szülőkön túl az idősebb testvérek is irányításuk alá vonják őket, de az is megesik, hogy a nagytesók túlbabusgatják őket, aminek következtében elkényeztetetté válhatnak.

Ez a biztonságos és irányított helyzet időnként túlontúl vonzó lehet számukra, akár egész életükben benne ragadhatnak. És az is előfordul – mivel idősebb testvéreiket nagyobbnak, gyorsabbnak, okosabbnak látják –, hogy az utoljára születettek lázadással igyekeznek magukat megkülönböztetni. Kialakul bennük egyfajta „majd én megmutatom, ki vagyok, és mire vagyok képes” attitűd.

Tippek nevelésükhöz:

• Az utoljára születettek gyakran érzik úgy, hogy nem veszik őket komolyan. Engedjük, hogy ő döntsön olyan kérdésekben, amelyeknek igazán nincs tétje, de neki sokat jelent, például, hogy hol vacsorázzon a család, vagy milyen filmet nézzetek meg együtt.
• Ismerjünk el minden „első” alkalmat: amikor először pisil a bilibe, először köti meg egyedül a cipőfűzőjét, először öltözik fel egyedül, csináljunk belőle ugyanakkora ügyet, mint elsőszülöttünknél. Ugyanez igaz a rajzaira is, a legjobb, ha kitesszük őket a hűtőre vagy egy falra, amelyen a többi gyerek képei is ott virítanak.
• Adjunk a legkisebbnek is feladatot, még ha az olyan egyszerű is, mint a szalvétahajtogatás. Az utoljára születettek gyakran kimaradnak a családi munkamegosztásból, vagy mert megtanultak alóla kibújni, vagy mert valamelyik családtag túl kicsinek titulálta őket a feladatvégzéshez.

Az egykék

A tanulmányok általában az egykeség személyiségfejlődésre gyakorolt káros hatásait emelik ki. A szakirodalom szerint például, mivel az egykéknek nem kell a szüleik figyelméért küzdeniük vagy a testvéreikkel megosztaniuk a játékaikat, könnyen önzővé válhatnak. Szerencsére én ezt még soha nem tapasztaltam a most 12 éves nagylányomon.

Ami viszont teljes mértékben igaz rá az egykék jellemzői közül, hogy testvér híján megtanulta magát elszórakoztatni, és ez jót tett a találékonyságának, fantáziája fejlődésének. Az elsőszülöttekhez hasonlóan ő is magabiztos, jól kommunikál, nagyon odafigyel a részletekre, és kiválóan teljesít az iskolában.

És bizony hajlamos „minifelnőttként” viselkedni, valamint nehezen viseli, ha a dolgok nem az ő elképzelései szerint alakulnak.

Tippek a nevelésükhöz:

• Ügyeljünk rá, hogy az ovin és az iskolán kívül is sokat játsszon más gyerekekkel.
• Az egykék hajlamosak minden körülmények között a tökéletességre törekedni, ezért mutassunk példát arra, mi hogyan dolgozzuk fel a saját hibáinkat.
• Ne hagyjuk, hogy folyamatosan a felnőttekéhez hasonlítsa a teljesítményét!

Forrás: Orvos-Tóth Noémi: Örökölt sors, családi sebek és a gyógyulás útjai, Kulcslyuk Kiadó, 2018