– Milyen volt Cziffra György? Temperamentumos, extrovertált, vagy csendes és visszahúzódó?
– Egy kicsi mindenből volt benne egészséges mértékben, ezen kívül a soha fel nem adás jellemezte. Ismerősei, pályatársai beszámolóiból tudom, hogy rendkívül gáláns, intelligens és széplelkű ember volt, sosem felejtette el, honnan jött, és folyamatosan ott munkált benne az alázat. Nem vágyott arra, hogy a társaság középpontja legyen, ugyanakkor – már egészen fiatalon – bátran mutatta meg magát a pódiumon: ötévesen cirkuszban zongorázott, nyolcévesen pedig a Zeneakadémián brillírozott. Nélkülözésbe született, ahol egyetlen játéka a zongora volt – az 1960-70-es években pedig a világ élvonalába tartozó zongoristák egyike volt, kapkodtak érte a legnagyobb fesztiválok szervezői. Ez volt pályafutásának a két „végpontja”, de e kettő között is számos mély- és csúcspontról tudunk, s úgy vélem, épp ezek miatt alakult ki átlagon felüli alkalmazkodóképessége, és szerintem ennek köszönhető, hogy zongoraművészként védjegye lett az improvizáció.

Dohnányi Ernő fedezte fel a tehetséges gyereket, Keéri-Szántó Imre osztályába került nyolcévesen a Zeneakadémián, de az iskolát nem fejezte be.

Paradox dolog, hogy ő maga volt a zene, de ha ma élne, nem taníthatna egyetlen intézményben sem, hiszen nem szerzett diplomát. Ez is bizonyítja, hogy előfordulhatnak olyan esetek, amikor nem minden a papír.

– Hogy családját eltartsa, 1933-tól teaszalonban, kávéházakban, éjszakai mulatókban, többek között a Kedves presszóban, a Savoyban, a Dunakorzóban zongorázott.
– Egyik ilyen este találkozott Ferenczi Györggyel, akinek köszönhetően elindulhatott művészi karrierje, a később nemzetközileg is ünnepelt koncertzongorista diadalmenete. Koncertpódiumokon léphetett fel, ezekben az időkben rengeteget gyakorolt: kutatta a billentéskultúrát, a hangok formálását. A koncertek mellett a Magyar Hanglemezgyártó Vállalat számára is készített felvételeket, és kilátásba kerültek külföldi koncertek, turnék lehetőségei is a Szovjetunióba, valamint Londonba és Párizsba.

– Előtte azonban a Rákosi-rendszer elől 1950-ben feleségével és kisfiával disszidálni próbált, de a határ átlépése előtt elfogták, és mindannyiukat kegyetlen bánásmódban részesítették az ÁVH emberei. Cziffra Recskre került munkatáborba, cellájában állítólag krétával rajzolt fel zongorabillentyűket, s az így rögtönzött hangszeren „játszott”. Igaz ez?
– Igen, egyfajta menekülés volt ez a részéről. Tizennyolc hónapnyi kényszermunkára fogták, 150 kilós kőhasábokat szállított egy kőfaragó vállalat munkásainak. Az 1953-ban szabadult művész ujjait és csuklóját könyörtelenül megviselte a kemény fizikai munka, olyannyira, hogy élete végéig csuklószorítóban zongorázott. Hányattatásaiból előnyt kovácsolt: a munkatábor borzalmait – ahogy később fia elvesztésének fájdalmát is – beledolgozta játékába. Játékmódjának sajátos stílusával pedig a közönség valami újat, egyedit kapott. Ám hiába aratott nagy közönségsikereket, a szakma nem fogadta be igazán a „kívülről jött” zsenit.

Kép

Balázs János - Kép: Emmer László

– Élete párjával, az egyiptomi származású Soleilkával 1956-ban Bécsbe emigráltak, majd Senlisben telepedtek le, 1968-ban pedig megkapták a francia állampolgárságot. Nagy sikerrel lépett fel a világ sok híres koncerttermében. Megvásárolták és helyreállíttatták a régi senlisi Saint Frambourg-kápolnát, hogy itt Cziffra a fiatal tehetségeket segíthesse.
– A Saint Frambourg-kápolnát hangversenyteremmé varázsolták, amelyet aztán Liszt Ferenc Auditóriumnak nevezett el. Cziffra előre elígérkezett a koncertekre, amelyeknek a bevételét rögtön a projektbe forgatták. Célja elérésében barátai is segítették, Joan Miró például a kápolna hatalmas, impozáns ablaküvegeit tervezte meg és adta ajándékul.

Cziffrának eltökélt szándéka volt a fiatal művészek – muzsikusok, képzőművészek – felkarolása, útjuk egyengetése. Elindulásukat a művészi pályán közös hangversenyekkel, lemezfelvételekkel segítette.

– Cziffra Györgyhöz hasonlóan te is szívügyednek tartod a tehetséggondozást, a fiatalok támogatását.
– Oktatok a Zeneakadémián, mesterkurzusokat tartok a Snétberger Zenei Tehetség Központban, segítem a szárnyaikat bontogató fiatalokat a Virtuózok televíziós tehetségkutató műsorban és a Nemzeti Tehetség Program keretében. Fontosnak tartom hangsúlyozni, hogy ez nálam nem financiális vagy karrierépítés kérdése. Mindezt szívvel-lélekkel, időt, energiát nem sajnálva teszem, mert látom, milyen nehéz ma ebben a tömény kulturális „zajban” eligazodnia és önmagát menedzselnie a pályakezdőnek.

– Van még valami, amiben hasonlítotok? 
– Alkalmazkodóképességben. Én is pillanatok alatt adaptálódom az új helyzetekhez, imádok improvizálni, sosem ütök le kétszer ugyanúgy egy zongorabillentyűt. Már egyáltalán nem hoz zavarba, hogy mindig más és más zongorán kell játszanom a világban. És még egy párhuzam: az én édesapám is zenész, jazz zongorista, Cziffra édesapja cigány muzsikus volt, cimbalmozott.

– Tartod a kapcsolatot a Cziffra családdal, az unokákkal?
– Igen, az itthon és a külföldön élőkkel is. Folyamatos kapcsolatban állok Gerard Beckermannal, a Cziffra Alapítvány vezetőjével és Andrássy Lászlóval, Cziffra György feleségének unokaöccsével, aki részt vett már pódiumbeszélgetésen is a Fesztivál keretében. Az unokával, Isabelle-lel és Madeleine asszonnyal szintén jó viszonyt ápolok, utóbbi a tragikus körülmények között elhunyt ifjabb Cziffra György felesége volt. Felemelő és megható volt látni családját a Zeneakadémia Nagytermében, majd köszönteni őket abban az öltözőben, ahol egykor Cziffra készülődött a koncertre.

– Cziffra megengedett magának valamiféle luxust? Volt olyan pénzen vásárolható dolog, amiért rajongott?
– Andrássy László szerint rendkívül vonzódott a rádióhoz és az elektronikához, igazi gyűjtő volt, de ezen kívül nemigen tudok másról, egyszerűen élt, szerette a magyaros ételeket és szívesen kortyolgatott francia borokat. Egy felvételen látható, amint Rolls-Royce-t vezet, de egy nemzetközileg is ünnepelt művésznél, úgy vélem, ez nem tartozik a túlzás kategóriájába.

– A következő, 2021 februárjától 2022 májusáig tartó Cziffra Fesztivál egyben emlékév is, méghozzá a névadó születésének 100. évfordulója. Számos nagyszabású rendezvénnyel készültök külföldön és belföldön egyaránt. Kiemelnél néhányat?

– Évek óta készülünk a programsorozatra, és büszkeséggel tölt el bennünket, hogy Magyarország Kormánya emlékévvé nyilvánította ezt az időszakot, az UNESCO pedig felvette a közösen ünnepelt évfordulók sorába.

Az emlékévet hagyományszerűen a Cziffra Fesztivál nyitja februártól budapesti koncertjeivel; továbbra is lesznek műhelybeszélgetések, előadások, mesterkurzusok, gyerekeknek szóló foglalkozások, tehetséggondozó kezdeményezések. Majd ezt követően az egész év során folytatódnak a programok további 13 vidéki városban, 15 országban, összesen több mint 100 eseménnyel, a legjelentősebb magyar és nemzetközi kulturális szervezetek és intézmények összefogásával. A Cziffra György Emlékévnek a klasszikus zenei élet legfontosabb koncerttermei adnak otthont, többek között a Müpa Budapest, a Zeneakadémia, a New York-i Lincoln Center, a londoni Covent Garden, a genfi Victoria Hall, a párizsi Radio France és a Senlis – Fondation Cziffra. A programban olyan világhírű művészek szerepelnek, mint Boris Berezovsky, Martha Argerich, Denis Matsuev, Mischa Maisky, Mikko Franck. Az Orchestre Philharmonique de Radio France közreműködésével adom elő Eötvös Péter „Cziffra Psodia” című, erre az évfordulóra írt zongoraversenyét a Müpában 2021. november 5-én, majd Párizsban.

Nagyon bízunk abban, hogy a pandémia nem húzza át a terveinket, de ha mégis akadály gördülne elénk, mi minden online eshetőségre és egyéb megoldásokra fel vagyunk készülve. 

A kólika egyaránt érinti az anyatejes és a tápszeres, az időre világra jött és a koraszülött babákat, valamint a fiúkat és a lányokat is. Ennek ellenére abban reménykedtem, hogy - az apai anamnézis dacára - mi megússzuk majd ezt az idegtépő három hónapot. Sajnos nem így lett: ahogy a nagy könyvben meg van írva, Margó lányomnál a második hét környékén egyértelműen jelentkeztek a jellemző tünetek, és onnantól kezdve szinte minden esténket a keserves sírás, a ringatva járkálás és a halk énekelgetés töltötte be. A napjainkat pedig az idegőrlő órákra történő mentális felkészülés.

Mit tehet ilyenkor egy kétségbeesett szülő?  Mi elsőként belevetettük magunkat az internet baba-tematikájú, legmélyebb bugyraiba; számtalan cikket és tippet elolvastunk, emellett pedig konzultáltunk a gyerekorvossal, a védőnővel és persze olyan babák szüleivel, akik szintén átestek hasonlón.

Legtöbben ugyanazt tudták mondani: tartsunk ki, ez egy átmeneti időszak, el fog múlni. Pár hónapon belül pedig nem is fogunk rá emlékezni.

Pont ez az, amit a kínok kínjának közepette, egy gyötrődő csöppséggel a kezében senki nem akar hallani, de mégis be kell valljam: igazuk volt. A kólika ugyanis a 8. hét környékén tetőzik (ekkor Margó naponta átlagosan 6-8 órát sírt), majd fokozatosan enyhül, és a babák három-négyhónapos korára szinte nyomtalanul el is múlik.

Mi fán terem a kólika?

Az általában keserves, rohamokban érkező és sikításszerű sírásról, a lábak pocak irányába történő rángatásáról, az ökölbe szorított kezek hátrafeszítéséről felismerhető kólika akkor figyelhető meg, ha érvényesül az ún. „3-as szabály”. Azaz legalább három héten át, hetente háromszor, naponta három órán át jelentkeznek a babánknál a fenti tünetetek.  Bár az orvostudomány a mai napig is tapogatózik, hogy pontosan mi állhat a jelenség hátterében, az biztos, hogy a csecsemők 15-25%-át, ezáltal pedig igencsak sok családot érint.

Már az elején fontos leszögezni, hogy a kólika nem egy betegség és a baba fizikai egészségére nézve sem káros.

Egyes álláspontok szerint az újszülöttkori hasfájás tulajdonképpen egy természetes állapot, ami a fejletlen emésztőrendszer és a tanulóban lévő szopizás következménye. A csecsemő szervezete nehezen küzd meg az anyatej (vagy tápszer) lebontásával, a bélrendszerében gázok keletkeznek, és ha még jó sok levegőt nyel is a baba (illetve elégtelen az evést követő „büfiztetés”), akkor kellemetlen, puffasztó érzést él át. Míg mások szerint a kólika inkább az idegrendszer fejletlenségével függ össze – ezt magyarázza az is, hogy a kellemetlen tüneteket jelző sírás főként az esti órákban, sötétedés után jelentkezik. Vagyis pont akkor, amikor a szülők is kezdenének kicsit leereszteni. Ekkorra a baba telítődik a külvilág számára még szokatlan ingereitől, és amit a kínzó hasfájás következtében kirobbanó sikításnak hiszünk, valójában a túlfáradás tünete. Emiatt azonban valóban sok levegőt nyel, tehát a puffadást a kimerülés okozta sírás váltja ki.

Kép

Kép: Freepik

Bármi legyen is a hátterében, a kólika elképesztő nehézségeket jelent nemcsak az újszülött, hanem a szülők számára is. Az órákon át tartó sírásban még jobban elfárad a baba, a szülők idegei pedig pattanásig feszülnek a pici kínlódásának látványától és a tehetetlenség érzésétől. Az iszonyatos zajterhelés tagadhatatlanul megnehezíti a kötődés folyamatát, emellett pedig a bűntudat mardosó érzésének magvait is elveti.

Mi vált be?

Ahogy minden ember, úgy minden baba is más, de tény, hogy a kólika kínjainak enyhítésére vannak olyan univerzális módszerek, amik közül mi is jó párat végigzongoráztunk ebben a kihívást jelentő néhány hónapban.

1. Ésszel egyél, édes lányom!

A kezdeti nehézségek ellenére Margó szerencsére 100% anyatejes baba lett, de sajnos a szoptatás nem ment mindig zökkenőmentesen. Az elképesztő erejű tejleadó reflexem miatt az első hetekben kvázi „fuldoklott” a szájába zúduló mennyiségtől, emiatt nagyon sok levegőt nyelt, ami aztán feszítette a pocakját.

Nekünk a szoptatási pozíciók váltogatása vált be, illetve az, ha az éhség első jeleire enni kapott a kicsi: így nem farkaséhesen kezdett habzsolni, ami megkímélte attól, hogy még több levegő kerüljön a hasába. Érdemes lehet – akár szoptatási tanácsadó bevonásával is – korrigálni a szoptatási módszert és inkább többször, kevesebbet etetni.

Szoptatós anyaként a saját étrendünkre sem árt odafigyelni, mert amit elfogyasztunk, az az anyatejben is kiválasztódik.

Én e keserű leckét egy zöldborsós rizottó „közreműködésével” tanultam meg már az első otthon töltött hetünkön, amikor ennek következtében szegény kicsi lány az egész éjszakát átkiabálta. Kerüljük tehát a puffasztó vagy nagyon erős fűszerezésű, allergizáló hatású ételeket!

2. Büfiztetni, büfiztetni, büfiztetni!

Nem csak a végén, közben is! Erre mi igen hamar rájöttünk, a kislány ugyanis akkora mennyiségeket volt képes pillanatok alatt „bepuszilni”, hogy az étkezés végén semmi pénzért nem akartak a felszínre bukkanni azok a várva-várt büffenések. Így – bár eleinte magam is barbár módszernek éreztem párpercenként levenni őt magamról – szoptatás közben is többször megbüfiztettem, utána pedig előfordult, hogy akár húsz percig is függőlegesen tartottam, hogy biztosan távozzanak a légbuborékok.

Kép

Kép: Freepik

3. Enyhítő pocakmasszázs

Bár a babamasszázst már egészen korán az esti rutin részévé tettük, a pocak – és így a bélrendszer – átmozgatását célzó rituálét a kólika miatt vezettük be. Ennek elég nehéz megtalálni egy újszülött esetében a megfelelő idejét: szoptatás után még jó ideig nem lehet, hiszen akkor „bukni” fog a baba, ha pedig túl sokat várunk, beindul a kólika, ami annyira feszíteni fogja a kis testét, hogy esélytelen lesz átmozgatni – ettől még érdemes rászánni akár naponta többször is pár percet.

Az óramutató járásával megegyező irányban finoman nyomkodjuk át a pocakot, illetve tornáztassuk a felváltva, majd egyszerre felhúzott lábacskákat.

4. Tigristartásra fel!

Margó a mai napig akkor nyugszik meg leginkább, ha a kezünkben van, és járkálunk vele – ez újszülöttkorában sem volt másképp. A kólika kezelésére pedig a védőnő egy különleges pozíciót is javasolt: a tigristartást. Ennek lényege, hogy a baba az alkarunkon, hason fekszik úgy, hogy a feje a könyökhajlatunkban van (a fejét lógatva lefelé néz), és a tenyerünkkel alulról fogjuk át a fenekét. Ha így ringatjuk – miközben a másik kezünkkel a hátát simogatjuk – a pocakja az alatta fekvő karunk által természetes módon masszírozódik, így enyhülni tud a kellemetlen, feszítő érzés.

5. Megnyugtató közelségben

Bár a hasfájás valós tüneteit nem mulasztja el, de az biztos, hogy a fájdalmakkal küzdő, kétségbeesett baba számára a szülők közelsége egy kiemelten fontos tényező. A mi első hónapjainkat rendkívül megkönnyítette az a rugalmas hordozókendő, amivel Margót a mellkasunkra kötöztük. Így az anyaméh melegét és bezártságát idéző, biztonságos kis burokban pihenhetett, hallgathatta a szívverésünket, a „felhúzott lábú kisbéka” pozíciónak köszönhetően pedig a hasa is kevésbé feszült. Nem csoda, hogy órákat elszundikált így rajtunk, miközben nekünk mindkét kezünk szabad maradt.

6. Egyszer, kétszer, gyógyszer

Ha a fenti praktikák nem bizonyulnak elegendőnek, célszerű lehet - a gyermekorvossal egyeztetve – kipróbálni néhány erre a célra gyártott szert.

Bizonyos kutatások szerint a kólikát a felborult egyensúlyú bélflóra is okozhatja, így nálunk is pozitív hatást értek el a babaprobiotikumok.

Ugyanígy lehet adni a szoptatások előtt a bélrendszerből fel nem szívódó szuszpenziókat is, melyek a gázbuborékok könnyebb ürülésében segítik a babákat.

Indulás Erdély szegletéből 

Csoma Sándor kálvinista székely-magyar határőrök gyermekeként született 1784-ben Erdély délkeleti szegletében, a Kovászna közelében fekvő Körös faluban. 1799-től a nagyenyedi református kollégiumban tanult – már ott kitűnt rendkívüli nyelvtehetségével –, főiskolai tanulmányait pedig 1815 tavaszán fejezte be. Az enyediek szerény ösztöndíjával 1816 és 1818 között a göttingeni egyetemen orientalisztikát, keleti nyelveket, hébert, arabot, perzsát, törököt tanult. Itt sajátította el az angol és francia társalgás alapjait is. Mire hazatért, már tizenhárom élő és holt nyelven írt, olvasott és beszélt.

Elhatározta, hogy az általa a messzi Ázsiában sejtett magyar őshaza és a magyarral rokon népek, nyelvek felkutatásának szenteli életét.

Ekkoriban a hazai és az európai tudományban is elevenen élt a hun–magyar, sőt az ujgur–magyar rokonság gondolata, ami arra ösztönözte, hogy e népek egykori szállásterületén keresse a magyarság bölcsőjét, rokonait.

A fél világon át

Szerény anyagi támogatás birtokában 1819 novemberében indult Keletre, ahonnan többé nem tért vissza. Két esztendőbe telt, amíg háborúk, természeti és emberi tényezők által késleltetve , Alexandria, Aleppó, Moszul, Bagdad, Teherán érintésével eljutott az afganisztáni Kabulba. Közben Teheránban, az angol nagykövetnél hagyta könyveit, iratait és európai ruháit, mert úgy ítélte meg, hogy biztonságosabban és eredményesebben haladhat tovább örmény öltözetben. Útközben ismerkedett a helyi kultúrákkal, emberekkel, nyelvekkel. Útja Pesavar, Amritsar, Srinagar érintésével Brit-India felé vezetett tovább. Eljutott a Himalája nyugati részéhez, az észak-indiai Ladakh tartományba, ám innen továbbjutni olyan nehéznek és reménytelennek látszott, hogy inkább visszafordult. Ekkor találkozott egy William Moorcroft nevű angol gyarmati tisztviselővel, akinek megbízásából brit szolgálatba szegődve a Karakorum és a Himalája hegyei között élő tibetiek nyelvét, kultúráját, vallását kezdte tanulmányozni. A helyi viszonyokhoz alkalmazkodva Zanszkár és Phuktal lámakolostorában és Zangla királyi erődjében lakott, spártai körülmények között. Munkatársa, Szangye Püncog láma segítségével elsajátította a tibeti nyelvet, és tanulmányozta a tibeti buddhizmus szent iratait. A következő néhány évben összeállított egy tibeti–angol szótárt és egy tibeti nyelvtant, amelyek 1834-ben jelentek meg nyomtatásban.
Alig evett, fő eledele a jakvajjal gazdagított tea volt.

Egyszerűen öltözött, fűtetlen cellákban vagy kunyhóban lakott, de töretlen lelkesedéssel végezte fárasztó és szemrontó munkáját, régi kéziratokat tanulmányozott.

Közben abban reménykedett, hogy előbb-utóbb folytathatja útját a Himalája északi oldala, a titokzatos Tibet és Belső‑Ázsia felé, ahol a magyar őshazát sejtette. Publikációi révén szakmai körökben ekkor már ismert tudósnak számított, akit 1834-ben a brit Ázsiai Társaság tagjai sorába választott. Néhány műve Magyarországra is eljutott, többször is levelezett az itthoniakkal. Az Akadémia, a Magyar Tudós Társaság 1833-ban felvette levelező tagjai közé.

Kép

A Zanskar-folyó völgye Zangla falu közelében, Ladakh, India; kép: Profimedia - Red Dot

Kalkuttától az utolsó hegy lábáig

Munkakörülményeiben kedvező változást hozott, hogy az Ázsiai Társaság 1832-től szerény fizetéssel járó állást adott neki kalkuttai könyvtárában. Fő feladata a tudományos könyvgyűjtemény, közte a tibeti kéziratok feldolgozása volt. Sorra jelentek meg tudományos közleményei, közöttük Buddha életéről és tanításáról szóló értekezése és tibeti nyelvészeti írásai. Közben néhány esztendőt a Himalájában, Bhután, Szikkim és Nepál határán töltött az ottani nyelvek tanulmányozásával; az általa valamilyen szinten elsajátított nyelvek száma ekkor már harminc körül járt. 

Nagy terve az volt, hogy a hegyeken átkelve eljut a tibeti buddhizmus központjába, az európaiak elől elzárt Lhászába, a Tiltott Városba, hogy az ottani híres könyvtárban a magyarságra utaló forrásokat keressen.

Hosszú előkészület után 1842 elején, 58 évesen indult a nagy útra, ám India és Nepál határán megbetegedett, maláriás lett. Így megállni kényszerült Dardzsiling városában, a Himalája harmadik legmagasabb csúcsának, a Kancsendzöngának a lábánál, hogy erőre kapjon. Ám a láztól annyira legyengült, hogy 1842. április 11-én belehalt betegségébe. A dardzsilingi angol temetőben helyezték örök nyugalomra, sírja fölé az Ázsiai Társaság szép sírkövet emelt. A zanglai királyi erődben lévő celláját 2008-ban alakították emlékhellyé, az épületet magyar magán- és állami támogatással restaurálják. 
Duka Tivadar, az Indiában, majd Londonban élő magyar orvos lett első életrajzírója, aki összegyűjtötte kéziratait és hagyatékát, és Körösi Csoma születésének 100. évfordulója tiszteletére lefordította művei nagy részét. 1885-ben jelent meg angolul és magyarul Körösi Csoma Sándor dolgozatai című összefoglaló műve – ennek is nagy szerepe volt abban, hogy a nemzetközi orientalisztika a tibeti filológia legnagyobb tudósai között tiszteli. Itthon az Akadémián Eötvös József tartott róla emlékbeszédet még 1843-ban, tanulmányait kiadták, később egy tudós társaság és intézet is felvette a nevét. Tiszteletére erdélyi szülőfalujából, Körösből Csomakörös lett. A buddhisták is őrzik emlékét, több sztúpát emeltek tiszteletére, Japánban bódhiszattvaként tisztelik, noha nincs bizonyíték arra, hogy hitében buddhistává vált volna. 
Életének legszebb méltatása az a sírfelirat, amelyet Széchenyi István fogalmazott meg: „Egy szegény árva magyar pénz és taps nélkül, de elszánt kitartó hazafiságtul lelkesítve – Körösi Csoma Sándor – bölcsőjét kereste a Magyarnak, és végre összeroskadt fáradalmai alatt. Távul a hazátul alussza örök álmát, de él minden jobb magyarnak lelkében.”  

Ez a cikk Horváth Pál „Magyar példaképtár” című sorozatában jelent meg. A sorozat többi darabját ide kattintva olvashatja>>

Ez a cikk a Képmás magazinban jelent meg. A lapra előfizethet itt>

Jakab Ferenc, a Pécsi Tudományegyetem dékánhelyettese elmondta, hogy az osztrák Cebina cég és a Pécsi Tudományegyetem a Debreceni Egyetem mellett új vakcinakísérletbe fogott. E projekt laboratóriumi fázisa megkezdődött, és január végén-február elején megkezdik az állatkísérleteket. Nagyon bízik benne, hogy hamar eredményt tudnak produkálni, de feltételezésekbe azzal kapcsolatban nem bocsátkozott, mikor kerülhet majd forgalomba a magyar fejlesztésű oltás. Mint mondta, "gőzerővel dolgoznak".

Leszögezte: ha már van egyfajta alapvédettségünk, akkor sokkal jobb esélyekkel veszi fel a küzdelmet szervezetünk egy újabb fertőzési hullámmal, gyorsabban és könnyebben reagál akár a mutálódott vírusra is.

Illetve a vakcinafejlesztő cégek is könnyebben - gyakorlatilag néhány hét alatt - adaptálják a vakcina prototípusát a mutáns vírusoknak megfelelően.

Az egyik legnagyobb előny a munkamegosztás!

A leggyakoribb munkamegosztás szerint az esztétikáért, a ház hangulatáért és a tisztaságért a nők felelnek, míg a nagy erőkifejtést igénylő fizikai munkát a férfiak végzik a ház körül. Bármilyen tevékenységeket is lássanak el a ház lakói, együtt biztosan hamarabb kipipálják a rájuk váró feladatokat, közben pedig rengeteget tudnak egymástól tanulni. Az unokák a nagymama mellett könnyen belejöhetnek a főzésbe, míg a nagyszülőknek a fiatalabb generáció tagjai az elektronikai eszközök kezelésében nyújthatnak nagy segítséget. Tehát mindkét oldalnak hasznos lehet az együttműködés. A középső generáció számára is hatalmas előnyt jelentenek a nagyszülők, akár a gyereknevelésre, akár a biztonságérzetre gondolunk. Persze ez is kölcsönös, hiszen a legidősebbek az idő előrehaladtával egyre több támogatást igényelnek. Ha egy megoldandó feladat fejtörést okoz, vagy több kezet igényel, nem kell átmenni a szomszédba, elég szólni a nagycsalád valamelyik tagjának.

Összességében a kölcsönös segítségnyújtás és az érzelmi kötődés hatalmas előnynek számít manapság is.

A bútorok stílusa legyen kortalan!

A lakberendezésben érdemesebb az egyszerű, letisztult vonalat követni, mert ez mindenki ízlésének megfelelhet. A skandináv irány például remek választás lehet. Ezt a stílust a kevés bútor, a szellősség és az otthonosság, a hétköznapi igények kiszolgálása jellemzi. Az okos térkihasználás és a felesleges nagyméretű bútorok kerülése nagyon fontos a nagycsaládosoknál. Maguk a bútorok készülhetnek természetes anyagokból, így azok minden korosztály számára ideálisak lehetnek. Ráadásul, ha a természetet sikerül becsempészni az otthonunkba, az garantáltan barátságosabbá válik. Emellett érdemes saját kivitelezésű bútordarabokkal is feldobni a helyiségeket. Ezzel a megoldással a ház egyedi és az adott családra jellemző lesz. Ha ehhez nincs meg a kellő szaktudás vagy esetleg a kedv, akkor a falra felhelyezett családi fotókkal is meg lehet teremteni a lakás egyedi arculatát.

Legyünk együtt, de mégis külön!

Van, aki minél messzebb akar lenni a rokonaitól, van, akinek pedig pont az a legfontosabb, hogy minél közelebb legyen a szeretteihez.

Abban viszont egyformák vagyunk, hogy mindannyiunknak szüksége van egy saját zugra, ahová elvonulhatunk. A magánszférát tiszteletben kell tartani.

A többszintes házak kiválóan funkcionálnak elkülönítés szempontjából is. Az alsó szint akár lehet a nagyszülők birodalma, amely például egy nappaliból, hálóból, fürdőszobából állhat. A bejárati rész és a konyha közös használata jó kompromisszumos megoldás. Az emeletet pedig a fiatalok birtokolhatják egy nappalival, hálószobával, gyerekszobával és fürdővel. Persze a szintek nem felelnek meg egy teljes értékű lakásnak, de mindenkinek jut egy saját hely.

Állítsunk fel bizonyos szabályokat!

A békés együttélés megvalósulásához elengedhetetlen a szabályok felállítása és betartása. Szükség van arra, hogy a családtagok között tisztázódjon, kinek mi a területe, szerepe, helye, mibe szólhat bele.

Nagyon sok problémát generálhatnak a tisztázatlan, evidensnek tűnő kérdések.

Az idősebb generáció például megszokásból gyerekként kezelheti a már felnőtt gyerekeit, így előfordulhat, hogy tudat alatt is a családfő szerepét játsszák, annak ellenére, hogy ez a szerep már rég a középső generációnak járna. A mindenki számára elfogadható együttélési szabályok lefektetésére egy kisebb családban is szükség van, nemhogy egy sok főből álló nagycsaládban. Ezzel sikerülhet elkerülni a későbbi félreértéseket és megtartani a békés harmóniát. Márpedig a vita számos forrásból származhat, például a fürdőszoba-használatból, a közös étkezésből, a bulirendezésből, a házi munkák elvégzéséből, és még sorolhatnánk. Az egymáshoz alkalmazkodás bizony nem könnyű, de kompromisszumkötéssel megoldható.

Kép

Kép: Wikimédia

Így spórolhatunk sokat!

Két vagy három generáció együttélése már önmagában is sokkal gazdaságosabb, mint a kis, nukleáris családok működése. A közös házban élés ugyanis megtakarítást jelent a házépítéskor, hiszen csak egyetlen telekre van szükség, de például az ikerházak is olcsóbbak, mint a különálló házak. Sőt, ha a szülői házba költöznek be a fiatalok, akkor egy teljes lakás vételárát meg lehet spórolni. Sokat lehet spórolni a megélhetési költségeken is. Gondoljunk csak arra, hogy havi szinten a számla egy főre eső része jelentős mértékben csökkenthető. Az étkezést is gazdaságosabban meg lehet oldani, ha több emberre főznek. Ha pedig valami javításra szorul a házon belül vagy azon kívül, akkor annak a költségei is megoszlanak.

Tudtad, hogy a többgenerációs otthonokra van támogatás?

További jó hír, hogy most az állam is támogatást nyújt a többgenerációs otthonok megteremtéséhez. Nem is keveset.

2021 januárjától nemcsak használt lakások bővítésére, hanem új lakásokra is felvehető a többgenerációs otthonteremtési támogatás, amelynek összege:

• egy gyermek után 600 ezer forint,
• két gyermek után 2,6 millió forint,
• három gyermek után pedig maximum 10 millió forint.

A gyermeket nevelő fiatalok és a gyerekvállalás előtt állók egyaránt felvehetik. A már megszületett gyermeknél korhatár nélkül igényelhető a támogatás, míg a gyermekvállalás előtt állók esetében a korhatár 40 év. További feltételek is vannak: a háznak rendelkezni kell külön bejárattal, konyhával, fürdőszobával és lakótérrel. Az alapterületnek egy gyermek esetében el kell érnie a 40 m²-t, kettő esetén az 50 m²-t, három vagy több gyermeknél pedig a 60 m²-t. Szintén feltétel, hogy nem lehet a földszinti és a tetőtéri lakás tulajdonosa egy és ugyanazon személy.
Azoknak, akik a padlástér kiépítése mellett döntenek, számos tényezőre kell figyelmet szentelniük. Többek között meg kell felelni bizonyos építési szabályzatoknak, de van néhány jó tanács és trükk is, amit érdemes alkalmazni, megfogadni.

A generációk együttélése tehát nem egyszerű műfaj, de nem is lehetetlen a kivitelezése. Közös megegyezésekkel, kölcsönös toleranciával, a magánszféra tiszteletben tartásával, családi programok szervezésével akár még élvezni is lehet az általa nyújtott előnyöket. Egy korábbi kutatásban megállapították, hogy a kommunikáció a béke kulcsa, azaz minél többet beszélgetnek egymással a családtagok, annál kevesebb probléma jelentkezik az együttélés során.

A Bartók Béla úti kicsi irodában lelkes szeretettel keresgél látványtervek és friss fényképek között. Pünkösdkor már istentisztelet volt a csömöri református templomban, amelynek a harangjait nézegetjük. 

– Ezek a képek történeteket mondanak: a harangokét, amelyekért valaki a földjeit adta el, az Úrasztala kövébe nyomott latin keresztét, ami nyomán az oltár asztallá válik... Amikor a kivitelezőkkel való küzdelem helyett egy-egy történet tud megmaradni a szakági kollégákban, az meglátszik a következő együttműködés minőségén is. 

– Rengeteg energiába kerülhet a közös nevező megtalálása. Nem célravezetőbb, ha az építész megmondja, hogyan lesz jó az épület, és mivel ő ért hozzá, a megrendelő elfogadja? 
– Régen szerettem megúszni, hogy mindent az utolsó deszkáig végig kelljen agyalni az érintettekkel, de ha megspóroljuk a közös gondolkodás útját, az épület sem lesz közös. Nemhogy érteni, de szeretni sem fogják. Az építészek kicsit el vannak kényeztetve abból a szempontból, hogy a teremtésről szól a munkájuk. Megváltozott ebben a gondolkodásom: tisztességesebb munkát lehet végezni, ha nem önmagamat képviselem. 

– A munkád ebben a formában inkább szolgálat. Ez adja az energiát, amiért hajlandó lettél ennyit beszélgetni az emberekkel? 
– Meg érdekelnek is. Nem a saját pénzemből dolgozom – míg a festő vesz egy vásznat és olajfestéket, én nem vehetek telket és építőanyagot, és nem mondhatom, hogy ha ez nem sikerül, akkor majd a következő hátha… 

– Egy épületnek mire kell válaszolnia? 
– Az építészet egyik szépsége az egyeztetés; egy jó épület nemcsak a funkciónak felel meg, hanem illeszkedik a környezetéhez és kommunikál, amellett, hogy egy sor műszaki kérdést sem hagyhat figyelmen kívül, a fenntarthatóság és tartósság mentén. A tervezőnek figyelembe kell vennie a város fejlesztési terveit is amellett, hogy messziről vagy felülnézetből is jól kell mutatnia az építménynek. De egyetlen épület sem veheti át azoknak a helyét, akik benne vannak. 

– Hogy érted ezt? 
– Ha a ház harsog, már nem tudsz beleképzelni embert, mert az nem fog szóhoz jutni.

A legnehezebb családi házat tervezni, mert akár válás is lehet abból, ha rossz egy ház. Frank Lloyd Wright mondta, hogy adjanak neki egy boldog házaspárt, és olyan házat tervez nekik, hogy garantáltan el fognak válni. Olyan házat is lehet tervezni, ami összekapcsol családokat. 

Van, akinek nem én vagyok a tervezője. A kifelé beszélő, magamutogató házakat nem szeretem. Ahhoz elég elővenni egy építészeti divatlapot, biztosan lesz, aki megrajzolja.

Kép

A Magvető Háza – az új református templom Csömörön

– A Ráday-kollégium épületét a 2019-es tűz előtt kezdted áttervezni. Milyen érzés volt a tragédia után másnap bemenni az épületbe, amin egy évet dolgoztál? 
– A munka nem számít ilyenkor. Nem voltam még úgy épületben, hogy füstöl és melegek a falak, olvad a cipőm talpa. Leginkább az döbbentett meg, ahogy benéztem egy szobába, és láttam egymás mellett, amit elvitt a tűz és ami megmaradt. Mint a Jelenések könyvében: valami megemésztetik, és valami nem. Teljesen máshogy kellett ezután az épülethez nyúlni: a korábbi, sokkal kisebb volumenű átalakítás helyett egyszerre lehetőség nyílt minden hibájának a kijavítására. 

– Ha tisztán az emberi oldalát vizsgálod a történteknek, mit látsz? 
– Az elképzelhetetlenül nagy sokk ellenére rendkívül fegyelmezett fiatalokat láttam, akikről a tűz kapcsán kiderült, hogy nem gyerekek, hanem egymást is erősítő lelki emberek. Láthattam a református egyház vezetését éles helyzetben önfeláldozó módon helytállni, ez hozzátett a hitemhez. 

– Ebben az épületben foglalt helyet a Ráday-gyűjtemény, a Biblia Múzeummal és a Ráday Könyvtárral, a Levéltár, a Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Kara és annak a könyvtára és kollégiuma. Nem lehet könnyű ennyi funkciónak megfelelni. 
– Rengeteg beszélgetés szükséges ahhoz, hogy sikerüljön; a könyvtárosoktól a teológusokig megkérdezek és meghallgatok mindenkit. Amit lehet, tisztázni kell a továbblépéshez, ahogy az életünkben is.

Ha kihagyjuk a becsületes átgondolás, megbánás lépéseit, csak tunningolunk valamit, ami alapvetően hibás.

Akár 20-30 évig is lehet működtetni oktatási egységet úgy, hogy a hátsó lépcsőn óvakodnak fel a hallgatók a termekbe – de miért hagynánk ezt? 

– A tűz kapcsán mindig az a kérdés, hogy van-e belőle megújulás. 
Elővesz egy látványtervet, azon mutatja meg: 
– Nézd, ez lesz az épület kápolnája; a reggeli fény keresztet rajzol majd a padlóra. Aki bemegy imádkozni, tudni fogja, hogy miért mehet be egyáltalán. 

– Úgy tudom, sokat vitatkoztatok a hagyománnyal kapcsolatban, pedig az neked is fontos. 
– Az a kérdés, hogy a formát értjük alatta vagy valami mélyebbet, ami az alapja. A kápolna bevilágítója kapcsán kérdezték a teológusok, hogy nem lesz-e baj a kereszttel? Erről csak azt tudom gondolni, hogy keresztények között viszonylag kevés baj kell, hogy legyen a kereszttel, mint szimbólummal, bár nem a reformátusság védjegye. De lesz a homlokzaton csillag is. 

Ahhoz, hogy továbbvihessünk valamit, meg kell értenünk a mögöttes tartalmát; szerintem a formai elemek másolása nem segít. Kell, hogy legyen a hagyománynak újraértelmezése a 21. században. 

– Erről beszél az újpesti Egek Királynéja Római Katolikus Főplébánia csipkézete? 
– Remélem. Azon a csipkén nagyon sokat vitatkoztunk a tervtanácsban. Nagy nevű építészek azonnal megvétózták ezt a belső homlokzatra szálcement lapból készült csipkét, attól való félelmükben, hogy matyóhímzést teszünk az épületre. Lyuggatott lemezzel már régóta kísérletezem, mert izgalmas rajta a fény játéka. A helyzetből megtanultam, hogy miért jó, ha az ember présben van: kénytelen megtalálni a lehető legegyszerűbb megoldást. Jó, hogy megmaradhatott a csipke – javára vált az épületnek, és emiatt a szakmában itthon is komolyabban kezdtek számontartani bennünket. 

Kép

Az újpesti Egek Királynéja főplébánia

– Ezt jelzi a Pro Architectura-díj is. Meglepett a népszerűség? 
– Sok tekintetben ennek egyáltalán nem volt esélye. Az újpesti önkormányzat főtérrendezéséhez adódott az egyházi szándék, de leállt az építkezés a kivitelező miatt. A „nincs tovább” volt a munka alapélménye, de mégis elkészült, így Isten-érv lett – azt remélem, hogy nem is bennünket népszerűsít, hanem Őt. 

– Soha nem mondod, hogy „én”, mindig azt mondod, hogy „mi”. Pedig egyszer „te” szerettél volna 
építész lenni. 

– Ez csapatmunka. Az építészet is, az élet is. A családom, a feleségem nélkül biztosan nem beszélgetnénk most itt.

Az indulásom véletlenszerűnek is tekinthető: szerelmi bánat miatt mentem építőipari szakközépiskolába, ahol olyan emberekkel találkozhattam, akik hosszú távon határozták meg az életemet. Csoóri Sándor, Sütő András, Makovecz Imre fémjelezte szellemi közeg nyílt meg a számomra a '80-as években. Láttam Sárospatakon a Makovecz-tervezte művelődési házat, akkor dőlt el bennem, hogy építész leszek. 

– Tananyag lettél. Milyen érzés? 
– Nagyon vicces. A nyitható, perforált burkolatot tanítják, ami az újpesti főplébániára került; Barna fiam, aki építésznek készül, értesített, hogy bekerültem a tananyagba. 

– Barna építésznek, Bulcsú fiad formatervezőnek készül; akárhogy is, a gyermekeid követnek téged. 
– Nem gondoltam, hogy követni fognak, de egészen különleges, hogy lett egy másik nyelv is, amin beszélgethetünk. Tadao Ando, a zseniális japán építész elérte, hogy az oszakai folyóparton ültessenek 3000 cseresznyefát – ezt tartja az élete fő művének. Nekem a gyerekeim jelentik ezt a 3000 cseresznyefát, bár csak négyen vannak. 

– Volt olyan pillanat, amikor elfogyott körülötted a levegő? 
– Megtörtént, hogy becsődölt az egyik munkánk, és pár hónap alatt az összes tartalékunk elfogyott, megjelent az inkasszó a számlán. Csodálatos feleségem van, aki akkor is mellém állt. Leültünk beszélgetni, és arra jutottunk, hogy amit addig összegyűjtöttünk, azt beletesszük a cégbe.

Utólag még jobban látom, hogy micsoda lelkierő kell ahhoz, hogy egy anya azt merje mondani: az utolsó fillérünket is az irodába forgatjuk.

Apám, aki közgazdász, két évet sem adott ennek a cégnek. Most már ő is kezdi hinni, hogy az Úr költségvetése pontos. Olyan még nem volt, hogy valakit ne fizettünk volna ki. 

– Embereket látsz, sorsokat, közösségeket. Ők határozzák meg az építészetedet is? 
– Ha magáért táncol a balett-táncos, olyan is lesz az előadás. Ha nincs ember, akinek hátteret ad, akit formál egy épület, akkor miért születik tulajdonképpen? Akkor tudom komolyan venni a munkát, ha az lehetek, aki segít.  

Ez a cikk a Képmás magazin 2020. augusztusi számában jelent meg. A lapra előfizethet itt>

– Személyes érintettség okán kerültél kapcsolatba a gluténmentes étkezéssel, receptekkel?
– 2013-ban diagnosztizálták a lányomnál a cöliákiát, Sára akkor volt öt és fél éves. A cöliákia egy autoimmun betegség, sajnos genetikailag öröklődik. A köztudatban több betegség is úgy él, mint gluténérzékenység, de valójában három különálló, de hasonló tünetekkel rendelkező betegségről van szó. A glutén okozta betegségek közé tartozik a cöliákia, a gluténtartalmú gabonafélék (pl. búzaliszt) okozta allergia és a nem cöliákiás gluténérzékenység. Mindhárom esetben rendkívül fontos, hogy orvos állapítsa meg a diagnózist. A glutén okozta betegségeknek rendkívül sokféle tünete lehet, és az egész szervezetet érinthetik. Az én esetemben az elsőszámú jel a reflux volt. A lányom pedig rengeteget volt beteg, sokat volt hasmenése. Ezeken kívül enyhe autisztikus tünetei voltak, amiket mi csak „mizériáknak” hívtunk.

– Mi történik, ha valaki nem jár utána a problémájának, és nem változtat a táplálkozásán?
– A kezeletlen glutén okozta betegségek nagyon hamar felszívódási problémákban nyilvánulnak meg. Sok esetben az első jel pont ezért a vashiány. De jelentkezhetnek tünetként gyerekkorban a fogakon kisebb-nagyobb zománchibák. Súlyosabb esetben pedig rosszindulatú daganatok is kialakulhatnak.

– Nálad és a nagylányodnál hogyan derült ki, hogy a glutén okozza a fő gondot? Kihez fordultál?
– Amikor felmerült bennem a gyanú, hogy a lányom esetleg lisztérzékeny, a gyerekorvosunknak jeleztem, és ő küldött minket vérvételre. Ezután megcsináltattunk egy genetikai vizsgálatot is, ahol minden érték pozitív lett. Ezek alapján gasztroenterológus orvos állította fel a diagnózist. Mivel én kivizsgálás nélkül kezdtem el a diétát, így nincs is diagnózisom, ehhez vissza kéne terhelnem a glutént. Ezért szoktam mindig felhívni a figyelmet arra, hogy diagnózis előtt nem szabad elkezdeni a diétát.

– Mennyire viselt meg a gyermeked diagnózisa?

– Lehet, hogy nagyon furcsán hangzik, de megkönnyebbültem, amikor Sára diagnózisát kézhez kaptuk.

Mivel nagyon sokat volt beteg, nem fejlődött rendesen (a kortársaihoz képest kisebb, vékonyabb volt), rendszeresen előjött a kruppja, asztmás lett, így arra gondoltam, ez a diéta hatására sokkal jobb lesz majd. Szerencsére a reményeim beigazolódtak, és már pár hét után mintha kicserélték volna a lányom. 

– Jelentett lemondást eleinte az áttérés a gluténmentességre? Mi okozta a legnagyobb nehézséget?
– Minden diéta nagy lemondással jár. Mi nem tehetjük meg, hogy beugrunk a sarki pékségbe, veszünk egy kiflit, és menet közben elmajszoljuk. Nagy körültekintést igényel minden családi, baráti összejövetel, ebéd, vacsora, amit nem magunk készítünk. Egy átlagos étteremben az esetek döntő többségében nem tudunk a többiekkel együtt étkezni. Le kellett mondani rengeteg ételről, amit addig ettünk és szerettünk. Meg kellett szokni az új ízeket, a péksütemények teljesen új állagát.

Kép

Kohári Éva

– Mennyire van jelen a glutén egy átlagember táplálkozásában?
– Nagyon. Péksütemények, kekszek, tészták, sütemények mind tartalmaznak glutént. A bolti nasik, csokik, chipsek, ízesített joghurtok, pudingok túlnyomó többsége szintén. Ha csak megnézzük egy napi étrendünket, láthatjuk, hogy rengeteg olyan ételt fogyasztunk, amiben van liszt: reggelire egy szendvics, uzsonnára egy keksz, ebédre rántást, habarást, panírt tartalmazó főtt étel, estére tészta.
Nagyon fontos, hogy a diagnózis előtt nem szabad gluténmentes diétára áttérni, mert a diéta hatására álnegatív eredményt kaphatunk. A diagnózis után a legfontosabb szabály, hogy semmi olyat nem szabad fogyasztani, ami glutént tartalmaz vagy gluténnel szennyeződhetett. Ezért minden élelmiszer csomagolását gondosan el kell olvasni. Talán a legmegdöbbentőbb, hogy az italok összetételét is gondosan olvasni kell, mert a sör, a szörpök is tartalmazzák és a leveskockák, fűszerek, mirelit zöldségek, hasábburgonyák, darált húsok, gumicukor, csokoládék, gyógyszerek, szirupok is forrásai, így tényleg nagyon résen kell lennünk.

– Mennyire bonyolult a GM étkezés? Nálatok minden családtag gluténmentesen étkezik, vagy nehezíti a helyzetet, hogy vegyesen kell az ételeket elkészíteni?

– Természetes, ha valaki nagy traumaként éli meg az átállást, de nagyon hamar bele lehet jönni.

Én kizárólag gluténmentesen sütök és főzök. Aki viszont vegyes konyhát vezet, annak arra kell odafigyelni, hogy először mindig a gluténmentes ételeket készítse el, hogy a szálló liszt véletlenül se érintkezzen a mentes ételekkel.

– Úgy tudom, nemcsak a bevásárlásnál, főzésnél, hanem a konyhai eszközök használatánál és az alapanyagok tárolásánál is nagyon komolyan oda kell figyelniük. Már az a kis mennyiség is számít, ami mondjuk egy fakanálon nyomokban ott marad a mosogatás után?
– A legkisebb morzsa is számít! Gluténmentesnek akkor tekinthető egy élelmiszer, ha a gluténtartalma 20 mg/kg alatt van. Ez borzasztóan pici érték. Vannak olyan konyhai eszközök, olyan anyagok, amikből a glutént nem lehet tökéletesen eltüntetni. Ilyenek a faeszközök, pl. a sodrófa, nyújtódeszka, fakanál. Gyenge pontok még a kenyérpirító, gofri-, illetve melegszendvicssütő és a sérült felületű lábasok. Ezekből a diéta megkezdése előtt újat kell vásárolni.

– Hogyan kezdtél új receptúrákat fejleszteni? Hogyan reformáltad meg az étkezéseiteket úgy, hogy élvezetesek maradjanak?
– A szükség nagy úr. Amikor kiderült, hogy a lányom „cölis”, Szarajevóban laktunk, ott járt óvodába. Esély sem volt arra, hogy az oviban főzzenek rá. Gyorsan meg kellett tanulni kenyeret és egyéb péksüteményeket sütni, mert az ebéden kívül a reggeliről, tízórairól és uzsonnáról is gondoskodnom kellett. Kicsit nehezített pályán mozogtam, mivel nagyon kevés gluténmentes alapanyaghoz jutottam hozzá. Kezdettől arra törekedtem, hogy minden étel a legjobban hasonlítson a hagyományoshoz. Persze a diéta elején ez nem ment zökkenőmentesen, rengeteget kellett hozzá kísérletezni a konyhában.

– Kinek mi a kedvenc receptje a családban?
– Sára lányom legnagyobb kedvence a kifli egészen pici kora óta. Talán az összes péksütemény közül a kifli tökéletesítése volt a legnagyobb kihívás. Amikor megszületett az első, tökéletes recept, akkor gondoltam úgy, hogy kell egy hely a receptjeim számára, ahol azokat összegyűjtöm, nem hagyom elkallódni. Így született meg a Gluténmentes Íz-Lik.

Kép

Gluténmentes zserbó

Az én legnagyobb kedvencem a zserbó. A férjem favoritja pedig a mákosguba, és bár ő nem érzékeny semmire, de természetesen a guba is gluténmentesen készül, saját sütésű kiflivel. A pici fiam rettenetesen rosszevő, viszont bármikor kapható a rántott húsra, amelynek a gluténmentes bundája rizsliszttel és gluténmentes kenyérből darált zsemlemorzsával készül nálunk.

– Mit tanácsolsz azoknak, akik még csak most kapták kézhez a diagnózist? Hogyan induljanak el? Milyen lépéseket kövessenek, hogy ne vesszenek el az információdömpingben?
– Az első és legfontosabb, hogy mentesíteni kell a konyhát a gluténtől. Át kell alaposan válogatni az összes otthon található élelmiszert, elolvasva az összetételüket. Ezután be kell vásárolni. Ehhez érdemes nagyobb áruházat, speciális boltokat felkeresni, vagy webáruházakból rendelni.

Én azt szoktam tanácsolni, hogy ne vegyünk egyfajta alapanyagból sokat, inkább többfélét próbáljunk ki az elején. Mindenkinek meg kell találni a számára megfelelő ízvilágú és állagú lisztet.

Sok recept a gluténmentes liszteken kívül egyéb más, speciális alapanyagot is ír, ezeket nem lehet kihagyni a receptekből. Ilyen például a sikért helyettesítő útifűmaghéj, ami biztosítja a kelt tészták rugalmas állagát.
Mindenképpen hiteles fórumokon kell olvasgatni és szakemberek segítségét érdemes kikérni a diéta elején. Nagyon sokat tud segíteni a gasztroenterológus és egy jó dietetikus. Rajtuk kívül tapasztalt diétázók is rengeteg hasznos információval tudnak szolgálni. Ha konkrét termékekkel kapcsolatos kérdések merülnek fel bennünk, akkor pedig érdemes egyenesen a gyártót felkeresni.

– Neked ki a fő inspirációs forrásod?
– A diéta elején rengeteget segített, hogy beléptem gluténmentes csoportokba, ott sokat beszélgettem sorstársakkal. Ha bármi kérdés felmerült bennem, rögtön választ kaptam rá. Előfordul, hogy megnézek egy-egy hagyományos receptet, és ezeket mentesítem a gluténtől. Van pár kedvenc neves szakács és cukrász, akiknek szívesen olvasgatom a receptjeit, tőlük inspirálódom.

– Hogyan egyensúlyozol a család, munka, gasztroblogírás hármasa között?
– Sokszor nem egyszerű, de nagyon szerencsés vagyok, mert a férjem rengeteget segít itthon. Mindenki tudja és teszi a dolgát. Sára lányom szerencsére már elég nagy ahhoz, hogy ezt megértse. Szokta is mondani, tulajdonképpen miatta jött létre a Gluténmentes Íz-Lik, érte dolgozom ennyit. Esténként befekszem mellé az ágyba, és felolvasom neki egy-egy írásomat. Ő az egyik legnagyobb kritikusom és inspirálóm is. Rengeteg, főleg külföldi oldal videóját nézi meg, aztán jön, hogy „anya, nézd, mit láttam, ezt meg kell csinálnod”. Ilyenkor sokszor csak a szememet tudom forgatni, olyan lehetetlen feladatok elé állít.

Természetesen a lehetetlenből rögtön próbálom kihozni a maximumot. Ha ez jól sikerül, akkor recept lesz belőle, ha pedig kevésbé jól, akkor pedig sztori, amin esti mese gyanánt az én kamaszom jókat kuncog.

– Milyen terveid vannak a jövőre nézve?
– A legnagyobb álmom egy saját sütőiskola. Így egyszerre tudnék tanítani és a hobbimat űzni. Nagyon szeretem a kihívásokat, ezért a receptek fejlesztéséről a jövőben sem mondok le. A Gluténmentes Íz-Lik Facebook-csoport nekem a harmadik gyermekem, ezért nagyon fontos számomra, hogy a jövőben is ennyire jól működjön, mint most.

„Sokan vélik úgy, hogy az alkotói folyamatoknak kedvez az ital, mert serkentőleg hat a spirituális gondolkodásra.  A művészeknek talán jobban megengedett a fokozott alkoholfogyasztás társadalmi szinten, a hozzájuk társított bohém életforma szerves részeként” – kezdte a beszélgetést Kő Boldizsár, aki maga is híres művészcsaládba született: édesapja a közelmúltban elhunyt Kő Pál szobrászművész, édesanyja Péterfy Gizella festőművész, egyik testvére pedig Kő Virág képzőművész.   

A művészbarátok körében tartott vidám hangulatú összejövetelek, az önfeledt mulatozás, a jókedvet fenntartó alkoholfogyasztás gyakori jelenség volt a Kő család hétköznapjaiban. Boldizsár gyerekként ösztönösen távol tartotta magát az italtól – egészen 18 éves koráig, amikor is baráti társaságban megízlelte a pezsgő különleges ízét, amelynek hatására gátlásai varázsütésre feloldódtak, szorongásai megszűntek. Az alapvetően félénk, visszahúzódó fiú az egyetemi évek során a társasági élet középpontjává, szellemes hangadójává vált. 

„Az alkohol drasztikusan megváltoztatott: felszabadult lettem, humoros és népszerű. Örömteli biztonságot nyújtott az ital, úgy éreztem, megtaláltam a helyemet a világban.” 

Boldizsár kezdetben csak barátaival, majd magában is inni kezdett alkotói kedvének erősítése miatt. Az alkohol lassan „varázsitalból” ajzószerré lett, majd napi szükségletté vált. Huszonöt éves korára, két kisgyermek édesapjaként, az ifjú művész eljutott odáig, hogy nem tervezett előre szinte semmit, gyakorlatilag napról napra élt. A grafikusi pályán kudarcok sora érte, emellett egyre rosszabbul érezte magát fizikailag és lelkileg is: gyakran volt másnapos, túlsúllyal és állandó bűntudattal küzdött. 

„Nem tudtam igazán önmagamat szeretni, ezért nem tudtam mások felé sem a szeretetet kellőképp kimutatni. Szétestem, agresszív lettem és türelmetlen, emellett mindent halogattam. Anna, a feleségem egy nap válaszút elé állított: ha nem változtatok az életvitelemen, hamarosan elválik tőlem, mert nem kívánja végignézni a teljes leépülésemet. A döntést én hozom meg, mely legyen életre szóló.” 

Boldizsár felesége tanácsára kereste fel a Dömösön található, református Magyar Kék Kereszt Egyesületet, amely alkoholista, szenvedélybeteg emberekkel foglalkozik.  A Dömösre vezető utat biciklin, számos kocsmai megállót beiktatva tette meg, így ötórás késéssel, meglehetősen „kapatos” állapotban érkezett a csoportba. 

„Az alkoholizmus olyan, mint egy furcsa, beteg szerelem: amikor az alkohol és közted már olyan fokúvá nő a szenvedély, hogy a sejtjeid szintjén vágysz az italra, innentől fogva nem a te döntésed, hogy iszol-e; a személyiséged és az akaraterőd feloldódik, nincs esélyed…” 

A Dömösön töltött tíz napban Rejtő Jenő könyveibe illő karakterekkel és olyan drámai sorsokkal találkozott, amelyeket megismerve saját problémája hirtelen elenyészőnek hatott. Szembesülnie kellett azzal, hogy e szenvedélybetegség országszerte komoly probléma, amely ellen tudatosan küzdeni kell, kialakítva a mértékkel való alkoholfogyasztás kultúráját egész fiatal kortól.  

„Nem tudom, hogy milyen mély lett volna az Istennel való kapcsolatom, hogyha nem járom végig a tékozló fiú útját. E tíz napban ugyanis Isten megérintett – átéltem a köröttem lévők fájdalmát, közelről láthattam sebeiket, nyomorúságukat. Szemtanúja voltam átalakulásuknak, amely a napi közös éneklések, imádságok és beszélgetések hatására indult el… Úgy gondolom, semmi saját érdemem nincs abban, hogy ki tudtam végül szabadulni az alkohol fogságából – csupán annyit tettem, hogy kinyitottam a szívemet.”  

A teljes beszélgetést tartalmazó műsor meghallgatható itt:

A Túlélők podcast a Képmás magazin műsora. Tóth-Fazekas Andrea műsorvezető negatív fordulatok túlélőivel beszélget, akik tragédiájuk által erősödtek meg. A műsor olyan súlyos élettörténeteket, eseményeket, személyes tragédiákat mutat be, amelyekből volt és van kiút, legyen az betegség, gyász, baleset, prostitúció, hajléktalanság, mozgáskorlátozottság, függőség, szenvedélybetegség stb., ha másképp nem, akkor azáltal, hogy az illető az őt érő negatív történéseket pozitív megközelítéssel tudja szemlélni, és a lehetőségekhez mérten a legtöbbet kihozza az adott helyzetből.  
Az egyes epizódok meghallgathatók a kepmas.hu Túlélők rovatában, a YouTube- és a Spotify-csatornáin és a legnépszerűbb podcast-applikációkban. Ha tetszik a podcast, kövesd a Túlélők Facebook-oldalát.   

Gyereket nevelni az élet legértelmesebb dolga. El sem tudom képzelni, milyen állapotban lennék gyerekek nélkül 45 éves, öregedő nőként, de hogy mindez cseppet sem könnyű mutatvány, azt már 2004 decembere óta tudom; ekkor született meg első kisbabám, majd sorra utána a többi három. A nonstop fizikai helytállás, a síró, kúszó, mászó, botladozó, örökké éhes és szomjas, beteg vagy csak épp unalomból hisztiző kicsik kimenekítése a rosszkedv, az elesés, az éhezés, a szomjazás vagy a láz karmai közül próbára teszik az ember lányát, aki huszon-sok éven keresztül élte a mamahotelben elkényeztetett leányéletét.  

Mindez kisiskolás korra elmúlik: az állandó készenlét okozta ráncok már-már simulni kezdenek, a munkahelyek is visszavárnak, személyes kiteljesedésünk reményét csillogtatva felénk. 

Minden „szuper”, hisz a szomszéd néni is megmondta, hogy „a gyerekek már nagyok”, így anyának sem lehet immár egy szava sem… 

A kiegyensúlyozottság és a békés családi idill helyett ezen a ponton – amikor már nem kell altatgatni, kiskanállal etetni, a lépcsőről leeséstől óvni csöppségünket – szinte észre sem veszik a szülők, és belép a család életébe a kis-, majd nagy- és a még nagyobb kamaszkor… Ez az a pont, ahol a gyermekünkkel közös fizikai jelenlétért immár harcolni kell, amikor elérkezik az anyai szellem és lélek erőpróbája. Különösen így van ez egy perfekcionista anya esetében, aki azt szeretné, ha gyermekei tizenéves korukra – a beléjük fektetett példás igyekezet eredményeként – szilárd erkölcsű, megbízható, okos és boldog gyerekek lennének. De mit is tehet, ha mindezek helyett (na jó, mellett…) szembesül végtelenül rendetlen, szemtelen, együttműködésre nehezen rávehető, orra alatt cinikus beszólásokat kaffogó gyermekeivel, akik ráadásul tanulni is lusták és rossz jegyeket (is) hoznak? 

Azt már tudom, hogy a kisgyermekkor időszakát miként lehet túlélni: egyszerűen élvezni kell(ene) minden báját, az illékony babaillatot és a gügyögő, ártatlan apróság gyorsan múló jelenlétét, amit persze csak utólag tudok ilyen szépen megfogalmazni. De hogy a végtelenbe nyúló kamaszkorral mit lehet kezdeni, az már nehezebb dió. 

A zárt ajtók mögötti incidensek, napi szülő-gyerek párharcok mellett az egyik legfájdalmasabb pillanat, amikor kiderül, hogy szemünk fényének hozzáállása a világ dolgaihoz nemcsak itthon kifogásolható, de az iskolai osztályzatok tükrében sem mutat mást.  

Ezen a ponton a „majd csak túlleszünk ezen az időszakon is” belső biztatása megbicsaklik, hiszen immár rólunk is, családunk fiaskójáról, nevelésünk tökéletlenségéről is tanúskodik a szikár rossz jegy. Itt kéne okosnak és bölcsnek lenni, és letenni azokat a terheket, amelyeknek a cipelése nem vezet sehova: megszabadulni a bűntudattól („Nem felelhetek a gyerekeim minden botlásáért...”) és látni, hogy meddig is tart a saját hatótávolságom („Nem tudok a gyerekek helyett tanulni…”). Itt kellene megtalálni a helyes szavakat is, hogy motiválhassam alapból motiválatlan kamaszomat. (Nem azt kéne mondanom, hogy „szégyent hozol a fejünkre…”). 

Egy szó, mint száz: anyaként is fel kéne nőni a kamaszok bukdácsolásaihoz, és minden nehézség ellenére egy okos „húzd meg, ereszd meg” araszolgatással segíteni kéne csemetéinket a hormonális átalakulás és személyes útkeresés zavaros világában. 

Lehet, hogy egyszerűen csak fel kéne idézni magunkban kamaszkori énünket, és – ha már úgysem alszunk – szakadatlanul imádkozni azért, hogy ezt az életszakaszt is épségben túléljék! 

A „Nagymama vesztegzár alatt” című könyv egy trilógia záródarabja (előzmények: „Nőből is megárt a nagymama”, 2012., „És megint nagymama”, 2014.). Ez a rendkívül sokoldalúan tehetséges szerző (egyebek mellett Mészáros Márta filmrendező forgatókönyvírója) ebben a sorozatban azzal bűvöli el olvasóit, hogy nem szemforgató ódákat zeng a nagymamaság szépségéről, hanem bevallja, hogy a nagyszülői örömök bizony sok fáradsággal járnak, hogy egy alkotó értelmiségi nő nem adhat fel mindent az unokáiért. Okos kompromisszumokat kell kötni.

Nos, Pataki Éva nagymamasága remekül zajlik, magányos évei után párra talál a beteg unokába életet lehelő Gyerekdoki személyében, akit szép lassan elfogad az egész család. Az új kötet a tavaszi karantént meséli el egyszerre humorosan, ironikusan és megindítóan.

Kettesben maradnak a Gyerekdokival és az öregedő Maci kutyával. Éva, a nagymama, aki eddig a család védelmezője és irányítója volt, aggódó gyerekei révén hirtelen védelmezett lesz.

Kép

Nehéz ezzel a helyzettel megbirkózni, de rá kell jönnie, hogy a fiatalok nélküle is boldogulnak, sőt. Hirtelen felnőttek lettek. Marad hát a nagymamának az összecsiszolódás a Gyerekdokival, az aggódás Maci kutyáért, a videotelefon, a Zoom. 

Osztovits Ágnes további köteteket ajánl a januári Képmásban, fizesse elő a lapot ITT!

Az aktuális Képmás kapható a nagyobb Relay és Inmedio üzletekben is; egyes újságos pavilonokban; a forgalmasabb MOL, OMV és Shell benzinkutakon; Auchan, Interspar és Tesco hipermarketekben; egyes Spar és Tesco szupermarketekben; egyes Bee, CBA, Coop és Real üzletekben.