Az adai Nagy László sok éven át ivott – felesége, Snežana pedig tűrt, és mindent megtett, hogy a férje eltávolodjon a szenvedélybetegségétől. Hiába, változás...
Kisgyermekként megérezte, tizenévesen már pontosan tisztában volt édesanyja alkoholfüggőségével. Kimaradt kamaszkor, állandó szégyenérzet, és a soha el nem múló remény – az utóbbi években...
Van bennük valami gyermeki tisztaság: a fiatal székelyföldi családapában, akinek tekintetében akkor is mosoly bujkál, amikor létalagútja legsötétebb szakaszait idézi fel, és a törékenynek...
Már fiatalkorában rászokott az italra az Erdélyben élő Kovácsi János , aki családalapítása után egyre rosszabb helyzetben találta magát emiatt. Feleségével teljesen megromlott a...
Manapság nem könnyű férfinak lenni. Annyi mindennek kell megfelelni, hogy az ember fia nem is tudja, hol kezdje. De ne aggódj, kisonokám, papó elmondja...
Hogy utáltam, amikor megkért rá apám. Ha tehettem volna, összetörtem volna azt a negyedliteres üveget, hogy soha többé ne kelljen pálinkáért mennem. De hát...
Az alkoholizmust minden korban függőségnek tekintették, de korábban elsősorban a férfiakat érintette. Ez az „előjog” mára megszűnőben, a nemek közötti különbség lassan eltűnik. Különösen...
„Szerintem a párom alkoholfüggő” – mondtam halkan Nórinak, a kozmetikusomnak arcmasszírozás közben. Ez volt az első alkalom, hogy valakinek beszélni mertem a szégyenletes igazságról...
Ha Magyarországon a felnőtt lakosság több mint 20 százaléka problémás alkoholfogyasztó, akkor vajon hány gyermek él alkoholbeteg szülőkkel? Ezt a kérdést teszi fel a...
„Mindenünk megvolt, mégis kezdett szétcsúszni az életünk. A férjem először csak minden másnap, majd minden este ivott. Töményből hat–hét decit. Néha még leküldött egy...
A nők szenvedélybetegsége társadalmi tabu, éppen ezért az ő gyógyításukra törekvő intézményből sincs sok hazánkban. Mindössze egyetlen olyan hely van Magyarországon, ahol hosszú távú...
Vajon a film mennyire bagatellizálja majd a függőséget, és az abból való felépülést? Nem lesz túl hollywoodi az ízlésemnek? És mindenekelőtt: el tudom viselni...
Fiatalon belevetjük magunkat a nagybetűs életbe, és nem kérdőjelezzük meg a dolgok létjogosultságát, csak csináljuk. Ám olykor valahogy útközben a hétköznapok monoton valósága kiradírozza...
Zöld Péter Játszótér a Millenárison, Mesekert a Skanzenben, Tündér Ilona a Holnemvolt Parkban, Holló Jankó Hollókőn… E különleges szobrokkal teli, népmesei ihletésű játszóterek és...
Vendégem Kő Boldizsár képzőművész, akinek munkáit kicsik és nagyok is ismerhetik, hiszen szobrokból alkotott játszótereket készít. Ezek a színes, népmesei ihletésű játszóterek olyanok, mintha...
Vendégem egy olyan ember, akit gyerekkorának minden körülménye arra rendelt, hogy lecsúszott felnőttként éljen. Gyerekkorát nevelőotthonban töltötte szülei alkoholizmusa miatt, miután majdnem belehalt egy...
Néhány hete már otthon dolgozik az emberek egy része, sokat hallhattunk a veszélyhelyzet hatásairól, és mostanában jelennek meg az első cikkek arról, hogyan befolyásolja...