Egy művész, aki kiszabadult az alkohol fogságából: Kő Boldizsár
Zöld Péter Játszótér a Millenárison, Mesekert a Skanzenben, Tündér Ilona a Holnemvolt Parkban, Holló Jankó Hollókőn… E különleges szobrokkal teli, népmesei ihletésű játszóterek és sok hasonló játszóház alkotója Kő Boldizsár képzőművész, akinek „mesetereit” kicsik és nagyok is széles körben megismerhették az elmúlt évtizedben. „A bennük rejlő szimbólumoknak köszönhetően a térbeli mesekönyvekként funkcionáló terek nem csupán a testre gyakorolnak jótékony hatást, hanem a lélekre is” – vallja Boldizsár, aki egykor úgy gondolta, hogy a magyar értelmiségiek előtt két út áll: az egyik az alkoholizmus, a másik sajnos járhatatlan… Élete korábbi, meghatározó és egyben rögös szakaszáról Tóth-Fazekas Andrea kérdezte a művészt.
„Sokan vélik úgy, hogy az alkotói folyamatoknak kedvez az ital, mert serkentőleg hat a spirituális gondolkodásra. A művészeknek talán jobban megengedett a fokozott alkoholfogyasztás társadalmi szinten, a hozzájuk társított bohém életforma szerves részeként” – kezdte a beszélgetést Kő Boldizsár, aki maga is híres művészcsaládba született: édesapja a közelmúltban elhunyt Kő Pál szobrászművész, édesanyja Péterfy Gizella festőművész, egyik testvére pedig Kő Virág képzőművész.
A művészbarátok körében tartott vidám hangulatú összejövetelek, az önfeledt mulatozás, a jókedvet fenntartó alkoholfogyasztás gyakori jelenség volt a Kő család hétköznapjaiban. Boldizsár gyerekként ösztönösen távol tartotta magát az italtól – egészen 18 éves koráig, amikor is baráti társaságban megízlelte a pezsgő különleges ízét, amelynek hatására gátlásai varázsütésre feloldódtak, szorongásai megszűntek. Az alapvetően félénk, visszahúzódó fiú az egyetemi évek során a társasági élet középpontjává, szellemes hangadójává vált.
„Az alkohol drasztikusan megváltoztatott: felszabadult lettem, humoros és népszerű. Örömteli biztonságot nyújtott az ital, úgy éreztem, megtaláltam a helyemet a világban.”
Boldizsár kezdetben csak barátaival, majd magában is inni kezdett alkotói kedvének erősítése miatt. Az alkohol lassan „varázsitalból” ajzószerré lett, majd napi szükségletté vált. Huszonöt éves korára, két kisgyermek édesapjaként, az ifjú művész eljutott odáig, hogy nem tervezett előre szinte semmit, gyakorlatilag napról napra élt. A grafikusi pályán kudarcok sora érte, emellett egyre rosszabbul érezte magát fizikailag és lelkileg is: gyakran volt másnapos, túlsúllyal és állandó bűntudattal küzdött.
„Nem tudtam igazán önmagamat szeretni, ezért nem tudtam mások felé sem a szeretetet kellőképp kimutatni. Szétestem, agresszív lettem és türelmetlen, emellett mindent halogattam. Anna, a feleségem egy nap válaszút elé állított: ha nem változtatok az életvitelemen, hamarosan elválik tőlem, mert nem kívánja végignézni a teljes leépülésemet. A döntést én hozom meg, mely legyen életre szóló.”
Boldizsár felesége tanácsára kereste fel a Dömösön található, református Magyar Kék Kereszt Egyesületet, amely alkoholista, szenvedélybeteg emberekkel foglalkozik. A Dömösre vezető utat biciklin, számos kocsmai megállót beiktatva tette meg, így ötórás késéssel, meglehetősen „kapatos” állapotban érkezett a csoportba.
„Az alkoholizmus olyan, mint egy furcsa, beteg szerelem: amikor az alkohol és közted már olyan fokúvá nő a szenvedély, hogy a sejtjeid szintjén vágysz az italra, innentől fogva nem a te döntésed, hogy iszol-e; a személyiséged és az akaraterőd feloldódik, nincs esélyed…”
A Dömösön töltött tíz napban Rejtő Jenő könyveibe illő karakterekkel és olyan drámai sorsokkal találkozott, amelyeket megismerve saját problémája hirtelen elenyészőnek hatott. Szembesülnie kellett azzal, hogy e szenvedélybetegség országszerte komoly probléma, amely ellen tudatosan küzdeni kell, kialakítva a mértékkel való alkoholfogyasztás kultúráját egész fiatal kortól.
„Nem tudom, hogy milyen mély lett volna az Istennel való kapcsolatom, hogyha nem járom végig a tékozló fiú útját. E tíz napban ugyanis Isten megérintett – átéltem a köröttem lévők fájdalmát, közelről láthattam sebeiket, nyomorúságukat. Szemtanúja voltam átalakulásuknak, amely a napi közös éneklések, imádságok és beszélgetések hatására indult el… Úgy gondolom, semmi saját érdemem nincs abban, hogy ki tudtam végül szabadulni az alkohol fogságából – csupán annyit tettem, hogy kinyitottam a szívemet.”
A teljes beszélgetést tartalmazó műsor meghallgatható itt:
A Túlélők podcast a Képmás magazin műsora. Tóth-Fazekas Andrea műsorvezető negatív fordulatok túlélőivel beszélget, akik tragédiájuk által erősödtek meg. A műsor olyan súlyos élettörténeteket, eseményeket, személyes tragédiákat mutat be, amelyekből volt és van kiút, legyen az betegség, gyász, baleset, prostitúció, hajléktalanság, mozgáskorlátozottság, függőség, szenvedélybetegség stb., ha másképp nem, akkor azáltal, hogy az illető az őt érő negatív történéseket pozitív megközelítéssel tudja szemlélni, és a lehetőségekhez mérten a legtöbbet kihozza az adott helyzetből.
Az egyes epizódok meghallgathatók a kepmas.hu Túlélők rovatában, a YouTube- és a Spotify-csatornáin és a legnépszerűbb podcast-applikációkban. Ha tetszik a podcast, kövesd a Túlélők Facebook-oldalát.
Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!
A Képmás magyar magazin és vállalkozás, nincs mögötte nagy, külföldi médiabirodalom. Csupa családos, értékes és jó ember, akiknek nem csak munkahelye, szívügye is a Képmás. Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!
Támogatom a kepmas.hu-t>>
