A biztonságos hajózás szempontjából nagyon fontos, hogy a vezetőnek ne csak engedélye, hanem megfelelő felkészültsége és gyakorlati tapasztalata is legyen, hisz ezek hiányában hatványozottan megnövekedhet a balesetveszélyes helyzetek száma.

Összegyűjtöttünk néhány általános szabályt, amit mindenkinek érdemes tudnia – még akkor is, ha csak utasként száll fel egy vitorlás fedélzetére:

• Mielőtt kihajózunk a kikötőből, fontos, hogy a hajóvezető ellenőrizze a hajó műszaki állapotát és felszereléseit.

Indulás előtt mindenképp meg kell vizsgálni, hogy a hajó biztonságos-e, valamint, hogy megvannak-e a szükséges mentőfelszerelések.

Ellenőrizzük azt is, hogy van-e a hajón elsősegélyláda és tűzoltó készülék!

• A vitorlázáshoz mindig az időjárásnak megfelelő ruházatot válasszunk! Hűvösebb időben elengedhetetlen a réteges öltözködés, a vízhatlan lábbeli és felsőruházat. A melegebb időre pedig érdemes – kimondottan a vitorlázáshoz tervezett és gyártott – puha talpú cipőt beszerezni. A napsütéses hónapokban a napszemüveg, kalap vagy sapka, valamint világos hosszú ujjú felső és a megfelelően megválasztott napkrém nyújt védelmet az erős napsugárzástól. Még ha kirobbanóan jó időben indulunk is el vitorlázni, az időjárás hirtelen megváltozhat, ezért mindig legyen nálunk melegebb ruha, valamint vízhatlan kabát is.
   

A hajó alapvető felszereléséhez tartozik a megfelelő számú mentőmellény!
 

• Sokan azt gondolják, hogy a mellény használata felesleges, de ez tévedés. Azoknak, akik nem rendelkeznek megfelelő úszástudással, erősen ajánlott a mentőmellény használata a fedélzeten – különösen rossz időjárási körülmények esetén –, de még a jól úszók is kerülhetnek olyan váratlan helyzetbe a vízen, amikor életmentő lehet a mentőmellény viselete.
   
• A hajó fedélzetén elengedhetetlen a fokozott figyelem! A kikapcsolódás soha ne legyen egyenlő a figyelmetlenséggel és a felelőtlenséggel!
   
• Fontos, hogy legyen nálunk feltöltött akkumulátorú mobiltelefon, hogy baj esetén segítséget tudjunk kérni!

A Balatonon vitorlázók szíves figyelmébe ajánljuk, hogy a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata egész évben elérhető a tó mindhárom medencéjében. Felmerülő probléma, baj esetén a BalatonHelp applikáció segítségével, vagy a +36 30 383 8383 riasztási számon kérhetnek segítséget tőlük.

– Hogyan képzeljük el a segítő munkát, amelyet az Őrzők Élményműhelyen keresztül végez a Semmelweis Egyetem II. sz. Gyermekgyógyászati Klinikáján?
– Az élményterápiás foglalkozások és a hozzájuk szorosan kapcsolódó feszültségoldó, motiváló beszélgetések kilenc évvel ezelőtt indultak el azzal a céllal, hogy az ambulancián várakozó, különféle korú és problémával rendelkező gyerekeket kibillentsünk a hosszas várakozásból és a vizsgálatok miatt érzett szorongásból. Egyébként az Őrzők Élményműhely a MOL Gyermekgyógyító Program támogatásának köszönhetően működik a Tűzoltó utcai gyerekklinikán. Hisszük, hogy a gyógyulásukhoz elengedhetetlenül szükséges a megnyugtató környezet, a lelki megerősítés és a biztatás. A koronavírus-járványt megelőzően az ambulancián tartottunk kézműves foglalkozásokat, alkottunk agyagból, papírból, gyöngyből, gipszből, gyurmából, és festettünk is, a játékok sem maradhattak el. A közös játék mindig figyelemelterelő és gondűző szerepet töltött be. Jelenleg – figyelembe véve a távolságtartási és higiéniás szabályokat – a klinika két onkológiai osztályán működik az Élményműhely. Itt igyekszünk olyan légkört teremteni, amelyben a résztvevő gyerekek betegségüket és problémájukat át tudják formálni, és a pozitív élményekre fókuszálva átmeneti állapotként élhetik meg azokat.

– Fontos önnek, hogy a foglalkozások idejére megismerje a gyermekek betegségét, habitusát és személyiségét?
– Nagyon fontos, tudniillik, ha egy gyerek bizalmát elnyerem, már szívesebben ül mellém játszani, és hamarabb megnyílik.

– Mi volt eddig a legmegrázóbb eset az eddigi szolgálata során?

– Sajnos sok megható és megrázó történetem van. A klinikára folyamatosan járnak a gyerekek, sokszor évekig.

Egy nyolcéves lánynál a daganat tért vissza folyton. Az egyikből kikezelték, majd jött máshol egy újabb daganat, végül elvesztettük. A kialakult kötődés miatt ez az eset fájdalmasan érintett. Mint ahogy a legelső is, amikor egy roppant eleven, hiperaktív gyerekkel foglalkoztam, akit nagyon nehéz volt lekötni. Miért nem szól már rá az édesanyja? – kérdeztem magamban többször. Aztán pár hónappal később a fiúcska meghalt, és én csak később tudtam meg, hogy a viselkedéséért a gyógyszerek és a fájdalmai is felelősek voltak. Akkor ugyanis még nagyon keveset tudtam erről a daganatos betegségről és a gyógyszerek hatásairól. Az ítélkező gondolataim miatt iszonyú lelkiismeret-furdalásom lett, és bár nem találkoztam vele sokszor, a mai napig emlékszem az arcára.

Kép

Közös játék a kórteremben - Kép: Millok Tamás

– Nagyon nagy vállalás pszichésen ez a hivatás, Piroska! A súlyos beteg, fizikai és lelki fájdalommal élő gyermekekkel és szüleikkel folytatott munka önmagában is rendkívül megterhelő lehet.
– Őszintén mondom, hogy a munkámban semmi megterhelőt nem érzek, minden alkalommal szívesen jövök a klinikára. Eleinte sokkolt a beteg gyerekek látványa, meglepődtem azon is, hogy milyen sokan küzdenek ilyen komoly, súlyos betegséggel az egész pici gyerektől 20 éves korig – de aztán lassan hozzászoktam. Egyrészt azért, mert nagyon szeretem a gyerekeket, másrészt mert az ő világuk egy sokkal jobb, „másabb” világ. Nem úgy viszonyulnak egymáshoz, ahogyan az egészséges gyerekek szoktak az iskolában: nem tapossák, nem fúrják egymást, és nincs köztük ellenségeskedés. Valóban jóban vannak, őszintén kíváncsiak egymás állapotára, szüleikkel együtt megpróbálják kihozni a legjobbat az adott helyzetből.

Gyakran gondolkodom azon, hogy vajon miért kell ekkora baj ahhoz, hogy az emberek pozitívan, emberségesen álljanak egymáshoz, és egy adott problémához.

– De hogyan „védekezik” a lelki sérülések ellen? Hogyan tudja feldolgozni, ha az egyik kis beteg eltávozik?  

– Sehogy sem tudok védekezni, ha valaki már nem tud tovább küzdeni, azzal egy kicsit mindig „vele halok”.

Egy részem mindig sajog, fáj, és mindig vannak űrök, hiányok a lelkemben, de aki itt marad, az mindig sokkal fontosabbá válik, mindig sugározza az élni akarást, az emberséget. Az ambulancián nem mindig tudtuk, hogy miért nem jön vissza egy gyerek. Benne volt a pakliban, hogy másik kórházba ment transzplantációra, hogy külföldre vitték gyógykezelésre, de az is, hogy elvesztettük. Néha könnyebb nekem, hogy nem tudok a konkrétumokról, de igazából mindig kiderül, mert kíváncsiak vagyunk mi is, hogy mi történik a gyerekekkel.

– Milyen visszajelzéseket kapnak a szülőktől?
– A szülők maximálisan támogatják az Élményműhely foglalkozásait. Megnyugtatja őket a tudat, hogy jó kezekben van a csemetéjük, és hogy nagy ritkán kapnak néhány szabad percet, énidőt. Egyszer egy elkülönítőben volt egy négyéves kisfiú. Épp játszottam vele, amikor az édesanyja megkérdezte: „Amíg ti játszotok, addig én elmehetek gyorsan zuhanyozni?” Akkor döbbentem rá, hogy egy beteg gyerek mellett még ezt az alapszükségletet is félve engedi meg magának a szülő.

Kép

Közös játék a kórteremben - Kép: Millok Tamás

– Mik azok az események, amikor egyértelmű sikerről beszélhetünk, és érzi, hogy „na, ezért érdemes az Élményműhelyben szolgálni”?
– Emlékszem egy lányra, aki felgyógyult, de huszonévesként is visszajárt kontrollra. A mai napig jó kapcsolatot ápolunk a Facebookon, innen tudom, hogy művészeti iskolába felvételizett. Ilyenkor belém hasít, hogy talán én is adtam neki annak idején némi pluszt a kézműves foglalkozásokon, amiért ezt az utat választotta.

Sokszor fut felém egy kisgyermek, megölel, és azt mondja, „szia, Piroska! „Szia, hogy vagy? Mi újság?” – kérdezem tőle. Várok, amíg válaszol, és szerencsére addig odaér a szülő is. És akkor, amikor meglátom anyát vagy az apát, tudom meg, hogy valójában kit is öleltem meg az imént.

A gyereknek már van haja, öt kilóval nehezebb, kicsit megnőtt, gyógyulgat. Hihetetlen, hogy mennyire megváltoznak a gyerekek a gyógyulástól!

Valóban felismerhetetlenek lesznek, és csak a szülőket ismerem fel sokszor. Egy-egy ilyen felismerés és újratalálkozás nagyon jó, és az ember sikerként könyveli el. Persze ez nem az én sikerem, hanem az Övé, a gyereké meg az orvosé és a szülőké. Az én sikerem csak az, hogy a gyermek megölel, és akkor is velem játszik, amikor már jobban van.

Az Őrzők Alapítvány egyetlen hivatalos támogatója a Tűzoltó utcai Gyermekklinikának. Célja az onko-hematológiai részleg (azaz a Magyar Gyermekonkológiai Hálózat központjának) a fejlesztése, az itt kezelt súlyosan beteg, daganatos és leukémiás gyermekek gyógyulási feltételeinek és kórházi körülményeinek javítása. Támogathatja gyógyító munkájukat különféle adománygyűjtő akciókhoz csatlakozva, de várják az adók 1%-ának felajánlásait is.

Önmegvalósítás – szép szó ez, jó szó ez. Én is igyekszem saját magamat megvalósítani. Mi mást is tehetnék? A szomszédasszonyt mégsem valósíthatom meg, csak magamat. Ugyanakkor talán nem csak az életben bukdácsolókéhoz hasonlító életpályám az oka annak, hogy úgy látom, ez nem olyan egyszerű.

Az önmegvalósítás szóhoz, a ma használatos értelmében egyértelműen valamiféle sikeresség társul. Arra a személyre használjuk, aki elérte kitűzött céljait, s ezáltal remélhetőleg harmóniában él önmagával és a világgal. Mindannyian erre vágyunk. Hiszen mi mást is jelenthetne az önmegvalósítás, mint azt: kamatoztatni a tehetségünket, valamiben a legjobbnak, vagy legalábbis jónak lenni? Mégpedig úgy, hogy ezt a külvilág is méltányolja.

De vajon mi történik akkor, ha az életünk nem lesz olyan sikeres, mint ahogyan azt mi elterveztük? Mi következik akkor, ha egy ideig sikeres volt, s aztán fordult egyet velünk a világ?
Az önjelölt pszichológusok és guruk persze erre rögtön rávágják a „minden fejben dől el”, a „karma, az előző életek okozta elakadás” és a „csak be- vagy vissza kell vonzani a jót” – féligazságait.

De csak a nagyon tapasztalatlanok vagy csak a nagyon ostobák hisznek abban, hogy az egész életünk pusztán rajtunk múlik.

Minden elért eredmény mások által megfúrható, minden karrier kettétörhető. A legnagyobb vagyon is semmivé porladhat, a legszebb pálya is megszakadhat. Elveszíthetjük házastársunkat, gyermekünket. Ráadásul az élet nagy társasjátékaiban léphetünk olyan mezőre, amelyen ez áll: „Ön két körön át kimarad a játékból.”  Vagy: „Lépjen hátra ötöt.” Netán ez: „Ugorjon vissza a startvonalhoz.” És van olyan játék is, amelyikben akármilyen nyerő helyzetben vagyunk végig, mi leszünk a vesztesek. Mert az utolsó pillanatban mindenki hatost dob. Kivéve minket.

Természetesen, amíg az ember él, addig mindig újrakezdhet. A leromboltat is fel lehet építeni, a kettétörtet is össze lehet ragasztani, a vagyont is vissza lehet szerezni, társat is lehet újra találni, és kaphatunk jóvátételt a legfájdalmasabb veszteségeink után, ha nem is azonnal.

De ma, amikor önmegvalósításról beszélünk, vajon tudjuk-e, hogy e szó mögött nemcsak a sikereink állnak?

Sejtjük-e, hogy az is önmagunk megvalósítása, pontosabban megvalósulása, amikor épp elveszítjük addigi eredményeinket és minden kapu zárva marad előttünk? A sikertelen, elutasított, céljait nem mindig elérő énünk is mi vagyunk. Mi, önmagunk, akinek olykor a nulláról kell kezdenie mindent elölről.

Lettünk-e bölcsebbek bölcs emberek bölcs idézetei által? A csuda tudja. Annyi gazságot elkövettek már szépen hangzó idézetek mögé bújva. A hazáért halni nemes, bátor dolog. (Igen, de akkor érte élni nem volna jobb?) Aki bátor, merész, a veszéllyel szembenéz. (Táncolgassak a szakadék szélén, mert az menő?) Az igazi jellem mindig hű elveihez! (De mi lenne, ha inkább személyekhez lenne hű, mint absztrakt fogalmakhoz?) „Ember, küzdj és bízva bízzál!” (Muszáj mindenképp hadakozni? Békésen élni nem opció?)
A túl fennkölt megállapítások kapcsán mindig motoszkál bennem valami bizonytalanság: nem lehet, hogy a jó hangzás oltárán éppen valami fontosat áldozunk fel és fojtunk vérbe? 
Éppen ezért összegyűjtöttem azoknak a nem feltétlenül ismert embereknek a nem híres idézeteit, amelyek így vagy úgy, intenzíven beépültek tudatomba.

Itt van rögtön legendás fogorvos bácsim, aki paleolit módszerekkel kínozta pácienseit, kíméletlenül lassú fúróját még a háború előtt gyárthatták, az injekciót hírből sem ismerte,

és maga fabrikálta, rettentő kényelmetlen fémkoronákkal sanyargatta fogaimat. Legenda volt Pesten, lassan dolgozott, és előszobája nem lévén, antik nappalijában ott ücsörgött fotelekben a többi várakozó páciens, akikkel folytonos beszélgetésbe bocsátkozott. Pista bácsi nagy figura volt, művészvénájára jellemző volt, hogy kifőzött marhacsontokból asztali ceruzatartókat csiszolgatott, ezekre fogfúróval karcolt mintát, halat, virágot, ezt-azt, és amalgámmal be is tömte. Csinosan mutattak.

Kép

Kép: Unsplash

Pista bácsi a létező szocializmus esküdt ellensége volt, és egy ízben hitét is megvallotta.

Mint mondta, szerinte a vallás nem úgy működik, mint egy automata, hogy aszongya, felfohászkodunk, „ó, Istenem, adj egy kis szárazkolbászt”, mire a Jóisten ledob egy adag szárazkolbászt.

Hümmögtem magamban a fogászbácsi bölcsességén, az életünk viszont alaposan rácáfolt, hiszen évtizedekig így éltünk, a Jóisten pont akkora darab szárazkolbászt dobálgatott le nekünk, amekkorával kisegített. Más kérdés, hogy mindemellett igyekeztünk nem automatának nézni őt, az eleven valóságot. 

Belém vésődött tornatanár nénink, Muci néni mélyértelmű mondata, amellyel a tornatermi kötelek végére bogozott csomók veszélyére hívta fel figyelmünket. „Ne csússzanak lefelé, fiúk, mert szétdurran a heréjük.” A lecsúszással kapcsolatos intelmei azóta is kísérnek. 
Ő kötötte a lelkünkre azt is, hogy „vagy megszoknak, vagy megszöknek”. Azóta is e kettősség jegyében élem életemet, amit nem tudok megszokni, az elől, ha lehet, megszököm. A többi dolgot meg szépen megszokom. 

Nem kevésbé előremutató volt édesanyám bölcsessége, mikor egyes rossz jegyeim feletti neheztelésében elhangzott szülői prédikációi alkalmával gyakran hangoztatta: „ha így folytatod, utcaseprő lesz belőled, ami különben igen derék kétkezi szakma.”

És csakugyan, az érdemjegyeim az egyetemen se lettek fényesebbek, mégis dolgoztam a felsőoktatásban tizenhét évet, és egész jól megélek az utcán összesöprögetett sztorikból, amelyeket sajátomként adok el és elő. 
Kedves és nem mindig nagyon kedves általános iskolás tanító nénijeim is számtalanszor bejegyezték üzenőmbe, hogy „osztálytársait a tananyagba szervesen nem illeszkedő megjegyzésekkel szórakoztatja, ezért megintem”. Nos, a tananyaggal köszönőviszonyban is alig álló megjegyzéseimmel azóta lassan egy országot szórakoztatok, akik szeretnek, ezért szeretnek. Annyi változás történt, hogy szégyenszemre olykor még pénzt is fizetnek érte. 

Kép

Kép: Pexels/Nayan Makwana

Persze itt van jó pár adag hasznos idézet is, amelynek valóban hasznát vettük. 
Jacques Philippe atya szerint a Gondviselés olyan, mint az ejtőernyő, mindenkinek oda van kötve a hátára, de ha nem nyitjuk ki, sohasem vesszük észre.

Elég sokat zuhantunk az elmúlt harminc évben, és bizony az ejtőernyő minden alkalommal kinyílt.

Feleségem nagyapja, Bárdos Lajos zeneszerző pedig azt mondta a házasságról, nem lehet elég korán vagy elég későn kezdeni. Hiszen ha van kivel, akkor sosincs elég korán, ha nincs megfelelő társ, akkor minek vágjon bele az emberfia…

A cikk Lackfi János „Vízen járni tilos” című sorozatában jelent meg. A sorozat többi darabját ide kattintva olvashatja>>

Ez a cikk a Képmás magazinban jelent meg. A lapra előfizethet itt>>

A The New York Times 1971. július 21-ei számának vezércikke egy új jelenségre hívta fel a figyelmet: a graffitire. A cikk írója által a város különböző pontjain felfedezett 'TAKI 183” falfirkát, taget szokás a street art ősjelének tekinteni. Maga a graffiti ennél is hosszabb múltra tekint vissza: az ókori Pompejiitől a középkoron és az újkoron át napjainkig nyomon tudják követni. A belőle kifejlődött street art és public art pedig már a kortárs művészet részeként van jelen a köztudatban.
Berlin története és jellegzetes városképe több szálon is összefonódik a graffiti európai térhódításával. Az 1980-as években a berlini fal nyugati oldalán a város nyugati szektorában élő, főleg amerikai katonák gyerekeiből verbuválódott street art közösség kezdett el üzeneteket, firkákat hátrahagyni. A kettészakadt város 1989-es újraegyesítését követően terjedtek át a keleti kerületekbe a főleg New York-i street art stílusjegyeket hordozó falfirkák. 1990-ben az egykori berlini fal maradványának üresen álló keleti oldalára a világ minden tájáról meghívott művészek festettek muráliákat, amely később East Side Gallery néven vált a város egyik fontos kulturális nevezetességévé.
A „modern” graffiti mintegy 50 éves történetében és megítélésében a „kint és bent” problematikáját követhetjük nyomon.

A graffiti egyrészt a köz- és magánterületeken illegálisan elhelyezett felirat, firka vagy kép, tehát közönséges vandalizmus, másrészt azonban a kortárs művészet és reklámipar egyik legnagyobb hatású vizuális megújítója.

Az 1970-es években a graffitihez kapcsolódó szubkultúra nehezen volt értelmezhető és elfogadható a kívülállók számára. Alkotóik, a writerek az egyéniség, a jelhagyás és a kommunikáció egzisztenciális megnyilvánulásaként értelmezték tevékenységüket.
A graffiti idővel futótűzként terjedő globális mémmé vált, műfaji alapjelenségei a falakról, azaz kintről – a művészek, a média, az artworld és a kreatív ipar által történt használatba vétellel – bentre kerültek. Keith Haring és Basquiat graffiti-gyökerű művei a kortárs képzőművészet ikonjai lettek, Banksy szerteágazó tevékenysége pedig az artworld kirakatában foglal helyet. Tőle származik a graffiti új definíciója, a kint és bent helyzetének frappáns megfogalmazása: a „brandalism”(a brand és a vandalizmus szavakból). A brandalizmus a többi izmushoz hasonlóan nemcsak tárgya a művészeti, kreatív, filozófiai diskurzusnak, hanem formai és tartalmi forrása is. Diadalútjának egyik különlegessége „kintbentisége”. Expanziója a digitális korban csak fokozódott: a graffiti a globális világfalu állandó látványeleme lett, megjelent digitális változata, a hack, és ott van a közösségi hálózatokat uraló wildfire marketing (futótűz marketing) logikájában is.

Lugosi Lugo László (Lugo) fotográfus és művei egyfajta személyes „Budapest-intézménynek” is felfoghatók. Lugo városarcheológiának nevezi tevékenységét. Az elmúló és eljövendő anyagi és szellemi attribútumait építi egymásra a jelen Budapest jelentésrétegeinek megragadásával és megörökítésével. Képein minden, Budapest művészeti szcénáját érintő fontosabb esemény, folyamat megjelenik, amelyeket Lugó a művészeti kommunikációba emel és feltár: a művészportrétól az épületfotókon át a jelen kiállításon szereplő budapesti graffiti válogatásig. A Berlini Collegium Hungaricum kiállításán szereplő képek az Equilibrium Art Collection tulajdonát képezik.

Isten patikájától az asztali patikáig

Mint több más újvilági jövevény, a paprika is dísznövényként kezdte karrierjét hazánkban. Hajdanán egy-egy főúri kert ékessége volt: az 1570-es években Széchy Margit Trencsén környéki kertjét, illetve Batthyány Balázs németújvári birtokát gazdagította. Ekkoriban még gyömbéres, majorannás kolbászokat ettek a magyarok, a paprikásat el sem tudták volna képzelni. A növény széles körű termesztésére, paraszti használatára háromszáz évet kellett várni. Ám még ekkor sem az íze miatt került a figyelem középpontjába legkedvesebb magyar fűszerünk. Ezekben az időkben a nép gyógyításával a szerzetesek foglalkoztak, így a paprikát is ők ismertették meg a szélesebb tömegekkel: a szegedi ferencesek reuma, hideglelés és megfázás kezelésére használták, az 1830-as években pedig már a kolera megelőző szereként volt ismert.

A paprikát jótékony tulajdonságainak köszönhetően hamar megszerette az alföldi lakosság, és nemsokára ételízesítőként is elindult hódító útjára. Ennek kiindulópontja Szeged-Alsóváros volt, ahol önellátásra és eladásra egyaránt termesztették. Az augusztus végén-szeptember elején kézzel leszedett paprikát egy fűzőtűvel a vastag csutkán átvezetett madzagra fűzték, és előbb napsütésre kitett állványon, majd a padláson, eresz alatt vagy a tornácon szárították. A hideg időszakban a kemencében folytatódott ez a művelet, végül apró darabokra taposták és őrölték. A termelők tehát a magtól egészen a konyhakész állapotig foglalkoztak a növénnyel.

Az új fűszer nagyon keresett lett, a vasútnak köszönhetően pedig az egész országba, még a horvát területekre is szállították. A kereslettel együtt aztán nőtt a kínálat. Előbb csak a Szeged környéki településeken, majd Kalocsán és annak vidékén is elkezdtek foglalkozni fűszerpaprikával. A talaj adottságai és a napsütéses órák nagy száma tökéletes élőhelyet biztosított a növénynek az Alföldön. Idővel pedig tovább csiszolódott a termesztési és a feldolgozási technika. Az őrlés már külön paprikamalomban történt, a magok és a csutka eltávolításával (ezeket külön szárították) pedig szabályozni tudták az erősséget, hiszen így őrléskor utólag adagolhatták a magokat, attól függően, hogy milyen csípős őrleményt szerettek volna.

Az Alföld ajándéka

A minőségen kívül még egy fontos körülmény segített abban, hogy különleges helyet foglaljon el konyhánkban és szívünkben a pirospaprika. Akkor, amikor elkezdték használni és nagy területen termeszteni, éppen az Alföld felé fordult a magyarság figyelme. Erre a vidékre a 19. században romlatlan, magyar kultúrájú, ősi tudást őrző vidékként tekintettek – szemben például a polgárosodott, németes Dunántúllal vagy a fővárossal. Ehhez a régióhoz kötődött Petőfi, a Hortobágy tökéletes helyszínéül szolgált a nemzeti romantikát népszerűsítő írásoknak, az alföldi betyárok és pásztorok nemzeti önállóságunk szimbólumai lettek, ételük, a gulyás pedig Monarchia-szerte ismertté vált kaszárnyakosztként. Az alföldi pirospaprika tehát elkezdett divatos fűszerré válni. Az addig töretlen fejlődésnek az I. világháború vetett véget. Az ország feldarabolásával elvesztek a hagyományos piacok, ráadásul a spanyol paprikával egy olcsóbb, jobban színező vetélytársat kapott a magyar termék. Néhány évtized alatt azonban a Kárpát-medence magyarlakta területein (a délvidéki Horgoson, a partiumi Érmelléken és a felvidéki Érsekújvár, illetve Naszvad környékén) új fűszerpaprika-termesztő körzetek alakultak ki. Az 1930-as évekre aztán magára talált Szeged is: az Egyesült Államokba, illetve egyes nyugat-európai, afrikai, ázsiai országokba is exportált.

Kép

Paprikafűzés, Nagymagócs, 1930

A II. világháború után átalakult a társadalom és ezzel együtt konyhakultúránk is: egyre többen egyre több időt töltöttek az otthonuktól távol, iskolában és munkahelyen, az étkezést pedig menzán oldották meg, ahol egy igencsak leegyszerűsített magyar konyhát vittek, a korábbinál jóval kevesebb alapanyaggal, a tájjelegű ételek helyett egységes ízvilággal. Ám a paprika épp ennek köszönheti egyeduralmát, a korábbi zöldfűszerek helyett szinte kizárólagos ízesítővé vált minden vidéken, nemcsak az Alföldön. Azok az ételek, amelyekhez használni lehet (a halászlétől kezdve a bármilyen húsból és gombából készíthető pörköltételeken át a kolbászig; nem megfeledkezve a krumplis tésztáról, a paprikás krumpliról, a gulyáslevesről, a körözöttről és még folytathatnám), a mai napig népszerűek, valamennyiünk fontos ízemlékei közé tartoznak.

A paprikák már a spájzban vannak!

A szárított változat mellett más formában is lehetett paprikát enni egész évben. A szegedi Rézi néni receptgyűjteményében (1876) a sós vízben forrázott, majd ecetben eltett paprikát találjuk meg. A szintén szegedi kötődésű Móra Ferencné 1928-ban hasonló módon tartósított: „egyenlő nagyságú zöld vagy sárga paprikát megmosunk, vizét lecsurgatjuk, üvegbe rakjuk, de csak az üveg nyakáig. Azután teszünk rá borsot, babérlevelet, öntünk rá ecetes sós vizet, 2-3 napig nyitva hagyjuk, és ha a lé elapad, öntünk utána. 3-4 nap után lekötjük.” Kapitán Mária viszont már csak sót használt a tartósításhoz. 1936-ban megjelent könyvében, A zöldség és gyümölcs házi konzerválásában így ír erről: „e módszer nagyobb mennyiségű paprika eltartására alkalmas. A 7-8 cm hosszúságú paprikákat száras végén levágva, magháza, magvai és ereitől megtisztítjuk. Apró sóval belső részét fehérre besózzuk, kevés állás után, ha a paprika megpuhult, egymásba dugdossuk, bármilyen nagy üveg-, esetleg faedénybe szorosan berakjuk, a képződött levet is ráöntve, a tetején leszorítva kis deszkadarabbal, vagy súllyal lekötjük, vagy lefedjük. Ez a sós paprika télen pörkölt és más ételek ízesítésére is alkalmas.”

A paraszti háztartásokban feltehetően már a 19. század végén használták ugyanezt a módszert, annyi különbséggel, hogy ők pépesítették is a sózott paprikát. Erről írásos emlékeink nincsenek, alighanem családon belül öröklődő receptekről van szó, amit egyszerűségük miatt sem volt érdemes lejegyezni.

Felbukkan a színen Pista

Az 1960-as években már nemcsak a termelői háztartások, hanem az élelmiszeripar is fantáziát látott a sós paprikakrémben. A nagyüzemi feldolgozásnál ebből a hagyományos technikából indultak ki, tehát nem hőkezelnek, nem savanyítanak, szemben a külföldi paprikás termékekkel. A jól kitalált, teljesen hazai fejlesztésű és gyártású termék köré egy jól eltalált brandet is sikerült megalkotni. A boltok polcain és a vendéglők asztalain országszerte elérhetővé vált a Piros Arany, illetve Erős Pista fantázianeveken futó termék. Persze a feldolgozás technológiája, és így a késztermék is sokat finomodott az idők során. Kezdetben még az egyszerű paraszti módszert használták, és nem keverték, nem kezelték a fekvő tartályokban álló darált paprikát, ezért azok felső rétege gyakran megbarnult, megpenészedett – ez az otthon készített paprikakrémeknél is gyakori probléma volt. Emiatt keringető szivattyúval folyamatosan keverni kezdték a paprikát, illetve odafigyeltek arra is, hogy csak kis területen érintkezzen a levegővel, s így már nem vesztette színét sem a fűszerkrém. A csípősséget is máshogy szabályozták, mint a kezdeti feldolgozási időkben a szegedi termelők, akik a kicsumázott paprikához utólag adagolták a magokat.

Ma már pritaminpaprika kerül a krémbe a csípős fajta mellé. Az őrlés is tökéletesedett: míg az Erős Pista a házi, húsdarálóval készített krémeket idézi, addig a teljesen finomra, krémesre készített Piros Arany otthon nem előállítható. Utóbbinál a csomagolás is nagy újításnak számított egykor, hiszen régen tubusban csak fogkrémet, gyógyszert volt szokás tárolni. Persze, van, ami a gépek és a modern technika korában is változatlan: a kézi szüretelés, valamint a legfontosabb, a jó minőségű hazai alapanyag ma is ugyanaz, mint akkor, amikor a paprika elindult hódító útjára.

A cikk megjelenését támogatta:

– Negyvenéves elmúlt, amikor szexuálpszichológus végzettséget szerzett. Miért döntött végül a segítő szakma e különleges ága mellett?
– Már tizennyolc évesen is szexuálpszichológus szerettem volna lenni. Úgy éreztem, hogy a szexualitás egy meghatározó része az ember életének. A mi generációnk annak idején az Ifjúsági Magazin hasábjain olvashatta Veres Pali bácsi tréfás felvilágosító válaszait. Azt éreztem, hogy a szex egy óriási tabu, így szükség van arra, hogy foglalkozzunk vele. Mivel számítástechnikai szakközépiskolába jártam, érettségi után rendszerszervező–programozó szakon szereztem meg az első diplomámat, így az álmom még váratott magára.

A diploma után férjhez mentem, és jöttek sorban a gyerekek. Vidéken éltünk, ahol még nem voltak számítógépek, így vállalkozást indítottam, nyitottam egy cipőboltot. Nagyon érdekes élmény volt megélni, ahogy az ottani munka közben csiszolódott az intuíciós képességem. Egyre kifinomultabb érzékkel ajánlottam cipőket a vevőknek, amit általában el is vittek. Ehhez meg kellett figyelnem az embereket, az ízlésüket, a személyiségüket. Ez a látásmód azóta is segít a pszichológusi munkámban is.

Sajnos elvesztettem a férjemet, és egyedül maradtam három gyermekkel. Ekkor éreztem, hogy változtatnom kell, így apró lépésekkel elindultam a célom felé.

– Borzasztóan nehéz lehetett ez az időszak...
– Nem volt könnyű megküzdeni az egyedülléttel, a három gyerek nevelésével, anyagi és érzelmi biztonságot adni nekik, majd a veszteség után újra felépíteni egy család életét. Új társat találni, és végül eljutni oda, hogy lehetőségem legyen magammal is foglalkozni. Először Kriston intimtorna-trénernek tanultam, ahol a szexualitásban részt vevő izmokat tornáztattuk. Az általam tartott tanfolyamok során nagyon sok szexualitással kapcsolatos történetet hallottam, és személyes kérdésekkel is megkerestek a résztvevők. Ekkor éreztem úgy, hogy tanulnom kell, hiszen csak így lehetek kompetens segítő. Ezután a Kolozsvári Babeş-Bolyai Egyetem pszichológia szakán tanultam öt évig, ezzel párhuzamosan család- és párterápiás képzést is végeztem. Az egyetemen végig abban a szellemben tanultam, hogy én szexuálpszichológusként szeretnék majd dolgozni. Például az egyik diplomamunkám egy 6000 fős kutatás volt a pornófogyasztásról. Ezek után az ELTE szexuálpszichológiai szakpszichológus-képzésén szereztem szakpszichológus képesítést.

– Egyre többen mernek segítséget kérni szexuális problémák esetén. Családok és gyermekek sorsa áll vagy bukik azon, hogy egy pár meg tudja-e őrizni a gyermekvállalás után is a szexuális élet harmóniáját.

– Nagyon sok pár keres fel az első gyermek megszületése után, mert a szexuális élet rendszeressége nem tér vissza.

Az anyukák falják az önsegítő irodalmat, videókat, és előadásokat hallgatnak, mert tökéletes anyák szeretnének lenni. Sokszor ez a görcsös igyekezet komoly félelmekkel, szorongással párosul. A tökéletességgel ellentétben az „elég jó anya” nem érzi azt, hogy szinte bele kell halnia az anyaságba, mégis ugyanúgy képes arra, hogy érzelmileg kapcsolódjon a gyermekéhez. De sokszor látom azt is, hogy az otthonról hozott kötődési minták jelennek meg és okoznak problémákat. Sajnos sok esetben az anya- vagy apaszerep mellett nehezen tudják megélni a társ/szexuális partner szerepét, ezért ritkulhat vagy elmaradhat a szex. Előfordul, hogy az újdonsült szülő szerepkonfliktust él át, ezért úgy érzi, hogy miközben megéli az anyaságot, aközben nem szabad megélnie a nőiségét.

Kép

Bibók Bea - Kép: Révai Sára

– A szexben a tökéletességre törekvés kontraproduktív.
– A baba érkezése után mindig biztatom az édesanyákat, hogy érdemes a saját szükségleteikre is hangsúlyt fektetniük a kisbaba mellett. Csakis így lehetséges megteremteni a szexualitás újraértelmezéséhez szükséges egyensúlyt. Amikor az első baba megszületik, a nő tele van kétséggel a szexualitással kapcsolatban is, hiszen először éli át a teste változását. Esetleg a plusz kilók miatt sérül az önbizalma. A baba érkezését követő első időszak arról szól, hogy a párból kis család lesz, így a korábban megélt párkapcsolati közös idő háttérbe szorul, mert a gyermekről szól az élet. Sajnos nem ritka, hogy a gyermek megszületése után négy-öt évvel még nem tért vissza a szexuális élet. Ilyenkor fontos tudatosnak lenni és segítséget kérni.

– Sok anyának már akkor is zsigeri lelkiismeretfurdalása támad, ha kis időt magára szán és nem a gyermekével foglalkozik. Gondolom, ez nem teljesen egészséges reakció.

– Sajnos gyakran bűntudatot élnek át az édesanyák akkor, ha nem a gyermeken van a fókusz.

Mivel mindent meg akarnak adni a gyermeknek, gyakran abba a hibába esnek, hogy elveszik egyfajta természetesség a gyermeknevelésben. Míg régen a gyerekek együtt homokoztak az udvaron, vagy rúgták a port az utcán, addig a mai szülők erős késztetést éreznek arra, hogy mindent megvegyenek a gyerekeknek és folyton programokat szervezzenek nekik. Ezzel az a baj, hogy a gyerekek kívülről kapják a szórakoztató ingereket, és nem tanulják meg, hogy önmagukat hogyan tudják elfoglalni, nem képesek egyedül is játszani. Ebből fakad, hogy egy hétvégi csendespihenő alkalmával a gyermek nem tud mit kezdeni magával, amíg apa és anya a hálószobában pihen, így még ez a közös idő is elvész a szülők életéből.

– Előfordul, hogy a férfiak szexuális vágya is alábbhagy a gyerek születése után?
– A legtöbb dolgozó ember teljesen ki van zsigerelve, ezért gyakran a férfiak is arról panaszkodnak, hogy munka után mentális fáradtságot éreznek, és semmire sem vágynak jobban, mint a pihenésre. Jellemző, hogy este a gyerekek lefektetése után inkább a fáradtság dominál, és nem a szexuális energiák törnek felszínre. Természetesen ez nem mindenkire igaz, de jellemző tendencia. Így a két kimerült szülő jó esetben megnéz közösen egy filmet, és elalszanak. Szex úgy tud létrejönni, ha tudatosan felszínre hozzuk a szexuális energiáinkat, és alig várjuk, hogy a párunkkal lehessünk.

Az biztosan nem jó megoldás, ha a szexuális vágy nélkül, önfeláldozóan szeretkezünk, csak hogy ne érje szó a ház elejét.

Sajnos ez egy idő után a szex teljes elmaradásához vezethet. Mivel a spontaneitás mítosza szerint a szexnek spontán kellene létrejönnie, sokszor a pár két tagja nem tesz semmit a szexuális vágy érdekében. Ez egy óriási tévedés, sajnos az életmódunknak köszönhetően a mai embernek a munkája mellett foglalkoznia kell a saját szexualitásával is.

– Soha nem éltünk ennyire szabad korban szexuális szempontból, mégis úgy tűnik, mintha több problémánk lenne, mint régen.
– Valóban nagyon sok párkapcsolatban vannak szexuális problémák, de már egyre tudatosabbak a párok. A mostani fiatal felnőtt generáció már tudja, hogy sokszor nem elég beszélgetni a problémáról, hanem érdemes segítséget kérni.

Kép

Bibók Bea

Gyakran fordul elő, hogy a pár két tagja egyáltalán nem tud beszélgetni a szexuális igényekről, így nem tudnak egymásnak segíteni abban, hogy egy közös szexuális kultúrát hozzanak létre. Pedig a szex egy nagyon szép birodalom, ahol együtt kirándulhatunk a párunkkal, közös igényeink szerint. Sajnos távolságot szül, ha van a párkapcsolatban egy kimondatlan probléma, amit mindketten megélnek, de nem mernek róla beszélni, segítséget kérni. Minél tovább halogatják a segítségkérést, annál nehezebbé válik a megoldás.

– Szexuálpszichológushoz fordulni nehezebb lehet, mint általános lelki problémával felkeresni egy pszichológust?
– Igen, szinte mindig megfogalmazzák a klienseim a terápia elején, hogy nagyon furcsa intim dolgokról beszélni egy idegen embernek. Amikor azonban látják rajtam, hogy nyitott és elfogadó vagyok, akkor általában hamar feloldódnak, így egy kis idő után már felszabadultan tudunk a szexualitásról beszélgetni.

– Sajnos nem találjuk a szavakat, ha a szexuális életünkről szeretnénk beszélni, hiszen már a szexuális felvilágosítás is kínos élmény a szülőknek és a gyerekeknek egyaránt.
– Sajnos az előző generációk számára óriási tabu volt a szexualitás, ezért beszélni sem tudtak róla a gyerekeikkel.

Még mindig előfordul, hogy a felvilágosítás egy egyszeri kínos beszélgetés, amelyben a szülő is és a gyerek is kényelmetlenül érzi magát.

Azt gondolom, ha a szülő már kicsi kortól kezdve mindig a gyermek életkorának megfelelően beszél a szexualitásról, például nevén nevezi a nemi szerveket, vagy a gyermek által feltett kérdésekre nyitottan válaszol, akkor kialakul egy olyan bizalom a kapcsolatban, hogy a gyermek később is mer kérdezni. Ez azért fontos, mert a szülő ebből érzi, hogy hol tart a gyermek kíváncsisága, így nem esik abba a hibába, hogy túl sokat mondjon, ugyanis a túl sok információ traumatizáló lehet a gyermek számára. Bizalmi viszonyban a szexuális felvilágosítás biztonságos folyamattá válik. Fontos hangsúlyozni, hogy egy szülőnek nem kell minden kérdésre tudnia a választ, mondhatja azt is: „Kincsem, most olyat kérdeztél, amit én nem tudok neked megválaszolni, de megígérem, hogy utánanézek, beszéljünk róla pár nap múlva.” Az ilyen gyermek felnőtt korban is biztonságban érzi majd magát a szexualitásban, és beszélni is fog tudni róla a partnerével.

– Térjünk kicsit vissza az ön életútjára. Sokan a Terézanyu pályázaton második díjat szerzett írása által ismerték meg a nevét. Nem volt nagyon félelmetes komplex kapcsolatát az édesanyjával a világ elé tárni?
– Amikor annak idején kiírták a pályázatot anya–lánya kapcsolat témában, biztos voltam benne, hogy a lányaimmal való kapcsolatról fogok írni. Gyorsan eljött a leadási határidő napja, és én akkor döbbentem rá, hogy nekem valójában a saját édesanyámhoz fűződő kapcsolatomról kellene írnom. Egész nap halogattam az írást, végül éjjel negyed tizenkettőkor kezdtem írni, az éjféli határidőre be is küldtem. Kiszakadt belőlem az írás egy érzelmi cunami kíséretében, így igazi megtisztulásként éltem meg. Álmomban sem gondoltam, hogy azzal, amit papírra vetettem, második helyezést érek el.

– Sokan évtizedekig haragban vannak a szüleikkel. Az ön esetében mi segített rendezni ezt a viszonyt?
– Amikor kicsi gyerekek vagyunk, akkor a fizikai és érzelmi közelségre van szükségünk. Azonban az életkor változásával már más szükségleteink vannak. Megtanuljuk táplálni magunkban az összetartozás érzését akkor is, ha nem vagyunk állandóan együtt.

Le kell válni a szülőkről ahhoz, hogy felszabadult felnőtt életet és szexuális életet élhessünk.

Sok fiatal kliensem érkezik szexuális problémával, amelynek hátterében az áll, hogy nem képes a szülő felé meghúzni azokat a határokat, amik a leválást jelentenék. Pedig egy érzelmi kapcsolat erejét és biztonságát az mutatja meg, ha a mindennapi telefonhívások nélkül is működik a szeretet.

Persze bármely kapcsolatnak lehet olyan szakasza is, amikor szunnyad. Olyan ez, mint amikor az ember alszik. Ilyenkor is létezünk, de nem úgy, mint ébren. Egy szunnyadó szülő–gyermek kapcsolatban is sokféle érzelem lehet: elcsendesülés, megbékélés, düh, igazságtalanság érzése, a hiány, esetleg látja a felnőtt gyerek, hogy mi az, amit nem kapott meg, de tudja, hogy meg kellett volna kapnia. Aztán ezeket a lecsillapodott, pihentetett érzelmeket terápián megdolgozzuk és elhelyezzük magunkban. Eközben óriási tapasztalatot szerezhetünk önmagunkról. Arról, hogyan tudunk továbblépni, hogyan tudunk ebben a csendben fejlődni. Ez történt velem is.

1. Az utóbbi egy évben több olyan weboldalt és fórumot is azonosítottak, ahol ismeretlen csalók koronavírus elleni „csodaszereket” próbálnak meg értékesíteni. A bűnözők úgy állítják be ezeket a „gyógyszereket”, mint amelyek szigorú bevizsgálásokon estek át. A nagyobb hitelesség elérése érdekében az elkövetők gyakran szakértőket szólaltatnak meg, stúdióbeszélgetéseket imitálnak és tudományosnak látszó tanulmányokra is hivatkoznak a hirdetéseik során. Egyedüli céljuk ezzel, hogy minél több állampolgártól csaljanak ki pénzt, és ha végül küldenek is valamilyen terméket, annak forrásáról és az abban lévő hatóanyagok összetételéről és hatásáról semmilyen ellenőrizhető adat nem állapítható meg, ebből következik, hogy komoly egészségi következményei lehetnek annak, ha valaki ilyen csalás áldozatává válik.
A rendőrség például olyan nem engedélyezett terméket foglalt le, amelyeket Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektorának nevével visszaélve reklámoztak.

2. Magyarországon nemrégiben egy idős hölgy lakására érkeztek személyek védőruhában, és felajánlották az ingatlan fertőtlenítését, orvosi vizsgálatot és koronavírus-tesztet. A lakást kifosztották, elvitték az ékszereket.

3. Vannak fodrászok (pontosabban önmagukat fodrásznak kiadó nők és férfiak), akik Facebook-csoportokban ajánlják fel szolgáltatásaikat, és jelzik, hogy házhoz mennek. Időpontegyeztetés során megszerzik a címet, kimennek a címre, majd amikor kiérkeznek, a figyelmet elterelve kirabolják az illető lakását.

4. Egyes bűnözők koronavírus elleni vakcinát és tesztet árulnak online, beszedik a pénzt, de tesztet, oltást nem küldenek.

5. Egy fiatal férfi nemrég azzal keresett fel egy középkorú nőt, hogy a koronavírus elleni oltásért fizetni kell, és ha nem oltatja be magát, büntetést kaphat. A nő ettől megriadt, és átadott a párja és az ő oltásáért negyvenezer forintot. A „doktor” szerint ugyanis személyenként húszezer forinttal rendezni lehet a helyzetet. Hogy még hihetőbbnek tűnjön, jegyzetfüzetéből kitépett lapon rögzítette a befizetést, mintha nyugta lenne, majd távozott.

6. Egyesek az interneten kínálnak szájmaszkokat. A megrendelőknek nem szállították le a védőeszközöket, viszont a pénzt ezekért előre kérték. Összesen több tízmillió forinttal károsíthattak meg magánszemélyeket, háziorvosokat, gyógyszertárakat a járvány kezdete óta.

7. Egy csaló a körzeti orvosi rendelő nevében keresett fel lakásán egy idős férfit. Azt állította, hogy a férfinek ahhoz, hogy a koronavírus elleni oltási listára felkerüljön, alá kell írnia a nála lévő regisztrációhoz szükséges dokumentumokat. Ezzel megszerezte fontos adatait, amelyekkel bármikor visszaélhet, ráadásul a lakását is „felderítette”.

8. A csalók telefonon is igyekeznek kihasználni az egészségügyi válsághelyzetet, és klinikai vagy kórházi dolgozóknak kiadva magukat arra hivatkoznak, hogy a sértett hozzátartozója megfertőződött, az orvosi ellátásának költségeit viszont ki kell fizetni.

9. Önmagukat hivatalnokoknak, önkormányzati dolgozóknak kiadó személyek takarítást ajánlanak, vagy azt állítják, hogy felmérik az egyéni védőeszközöket, így próbálnak bejutni lakásokba.

Mire figyeljünk, hogyan védjük ki a csalásokat?

A helyesírási hibák minden hirdetésnél, ajánlatnál legyenek intő jelek!

Legyen gyanús, ha túl jónak, előnyösnek tűnik egy ajánlat!

Legyen gyanús, ha az illető „csak ma kapható”, „utolsó darabok” és ehhez hasonló reklámszöveget használ!

A koronavírus-fertőzöttség kimutatására alkalmas gyorsteszt egyelőre nem létezik, így az sem a gyógyászati segédeszközboltokban, sem telefonon vagy személyesen nem kapható.

Vásárlás előtt mindig ellenőrizze a cég értékeléseit az interneten, vagy nézzen utána a cég adatainak!

Ne kattintson olyan linkre, ne nyisson meg olyan csatolmányt, amely nem várt küldeményként, hozzá írt ajánlás nélkül ismerős vagy ismeretlen feladótól érkezett!

Amennyiben úgy érzi, csalás áldozatává vált, értesítse azonnal a rendőrséget, valamint a számlavezető bankját a későbbi kártalanítása érdekében!

1. Keresd a csendet, mint az egér!

Szinte természetes, hogy a meetingek során háttérzajok, a családtagok ténykedése megzavarhatja a koncentrációt, ami hosszú távon jelentősen rontja a megbeszélések hatékonyságát is.

„Szükség törvényt bont. Ebben az időszakban akárki akármit is gondol a home office-ról, be kell látni, szükség van rá, minden előnyével, veszélyével és esetleges negatív hatásával együtt. A lehetőségekhez mérten persze így is lehet hatékony a munka, ehhez azonban meg kell találni azt a helyiséget, ahol az otthon pezsgése, történései legkevésbé zavarnak. Egy kialakított dolgozósarok, dolgozószoba jelentősen csökkentheti a figyelemből való kibillenés veszélyét” – mondta Herczeg István.

2. Tiszteld a hely szellemét!

A kanapéról, hálószobából bejelentkező kolléga láthatóan kényelmesen ül, esetleg fekszik, a képernyőn látott élethelyzet azonban jobban hasonlít az esti sorozatnézéshez, mint az elmélyült munkához.

„Ahova eddig munka után hazamentünk, az most hirtelen munkahellyé, irodává, tárgyalóvá, ügyfélszolgálattá alakul. Nem elmegyünk dolgozni, hanem a konyhából átmegyünk a nappaliba, ahol tegnap este a család még társasjátékozott. A home office – minden előnye ellenére – egy kényszerpálya. Nem véletlen, hogy az egyébként erre alkalmas munkahelyek többségénél sem az otthon a munkavégzés fő helyszíne. Minden helynek (helyszínnek) megvan ugyanis a maga szelleme. A nappalinak, a konyhának, a hálónak a rutinjainkat, rituáléinkat alakító funkciói vannak: főzünk, alszunk, játszunk bennük. Nem érdemes a munkát bevinni ezekbe a helyiségekbe, hiszen mindenhol az adott szereptudatosság jellemzi az embert. Ott, ahol egyébként filmet nézek, máshogy viszonyulok a munkához is.” – hangsúlyozta a szakértő.

3. Hozd létre az online intimitást!

Lassan egy éve alig találkozunk személyesen, a meetingek többségén is videó nélkül beszélünk, előfordult már, hogy egy kolléga nevét és arcát csak néhány másodperces gondolkodás után tudtam felidézni.

„Az interperszonális kapcsolatok szükségesek ahhoz, hogy elkötelezettek legyünk a munkahelyünk iránt. Egy szervezet mindig emberekből áll, azonban home office idején a személyes kötődések gyengülhetnek. Érdemes ezért legalább hetente egyszer személyes, videós online meetinget tartani, s a vezetőknek – a látszólagos lazulás ellenére – betartatni a megállapodásokat. Az online meeting formája ellenére éppen úgy kizárja a késés lehetőségét, mint a valódi, a szakirodalom szerint azonban az ember otthonában kevésbé érzi a késés súlyát, mint amikor valóban meg kell érkeznie valahova.” – tette hozzá Herczeg István.

+1. Ingázz rituálisan!

Sok kollégán látom, hogy a hivatalos munkaidő előtt és után is e-maileznek, telefonálnak, ami a szükséges rugalmasabb időbeosztás kihasználásán kívül arra is utal, hogy elmosódik a munka és a szabadidő közötti határ, lévén, most mindkettő ugyanazon kulisszák között játszódik.

„Mint ahogy nem jó, ha a szabadidős helyszínekre visszük be a munkát, úgy az is javíthatja a hatékonyságot és a munkakedvet, ha legalább „eljátsszuk”, hogy munkába megyünk. Legyen szó a kutyasétáltatás reggeli és esti rituáléjáról, egy sétáról, vagy éppen egy átvezető csésze kávéról, teáról, érdemes a munka és a magánélet közötti elmosódó határokat valamilyen mesterséges aprósággal kijelölni home office idején is.” – fejtette ki Herczeg István.

A home office és koronavírus munkára gyakorolt hatásairól Herczeg István coach és tréner, valamint Hidvégi Krisztina, a Lounge Group – Magyarország egyik legnagyobb kommunikációs cégcsoportja – médiaigazgatója az L20 című podcast műsorában beszélgetett, amelyet a cégcsoport honlapján érdemes visszahallgatni.

Rangok és címek kísértésében

Gróf galántai Eszterházy Károly 1725-ben Pozsonyban látta meg a napvilágot Ferenc gróf, tábornok, későbbi királyi tárnokmester és Pálffy Szidónia grófnő legkisebb, harmadik fiaként. Mint legkisebb fiút, szülei alighanem eleve egyházi pályára szánták, de maga az ifjú Károly is vonzódott a papi hivatás felé. Tizenhat évesen lett az Esztergomi Főegyházmegye kispapja, a Nagyszombatban működő szeminárium növendéke. Még nem volt húszesztendős, csak készült a papi hivatásra, amikor – tekintettel családjára és főúri származására – elnyerte a rátóti préposti címet és javadalmat. 1745-ben folytatta teológiai tanulmányait Rómában, az egyházi elitképzőnek számító Collegium Germanico-Hungaricum növendékeként. 1748 tavaszán pappá szentelték, majd teológiai doktorrá avatták. 

Miután hazatért, magas egyházi tisztségeket ajánlottak neki, ő azonban ezt elhárítva birtokára vonult vissza, hogy minden különösebb egyházi cím és rang nélkül lelkipásztori munkát végezzen. 

Ekkor már Pápa, Devecser, Ugod birtokainak ura volt, dúsgazdag főnemes, ő azonban egyszerű papként, uradalmait járva prédikált, gyóntatott, betegeket látogatott, térített a protestánsok között. Az egyházi karrier elől azonban nem tudott kitérni. Huszonhét esztendős volt, amikor minden tiltakozása ellenére az esztergomi érsek kinevezte kanonokká, szenttamási préposttá, a királynő pedig rövidesen a Helytartótanács tanácsosává és pozsonyi préposttá tette. Végül a főpapok főkegyúri, kinevezési jogával élve – XIII. Kelemen pápa megerősítését is kieszközölve – Mária Terézia 1759 végén, alig harmincnégy évesen megtette Vác püspökévé. 

A szolgáló gróf és főpap

Eszterházy püspök alig három évet töltött Vácott, de ezalatt rendbe szedte egyházmegyéjét, különös lelkiismeretességgel, mindenre kiterjedő gondossággal látta el feladatait. Rendszeresen látogatta plébániáit, megreformálta a papképzést, gondoskodott az idős papok otthonáról, biztosította az egyházmegye gazdálkodását. Hozzákezdett a püspöki palota építéséhez, elkészíttette az új székesegyház terveit, letette annak alapkövét, magát a Franz Anton Pilgram által megálmodott épületet azonban már csak utóda, Migazzi püspök tudta befejezni. 1762 nyarán ugyanis, az uralkodó kegye folytán, az akkori ország egyik legnagyobb és leggazdagabb egyházmegyéjének, az egrinek a püspöke lett, ami együtt járt Heves vármegye főispáni posztjával is. Ezt a méltóságot harminchét, eredményekben és alkotásokban gazdag esztendőn keresztül haláláig viselte. 

Kép

Korabeli metszet a püspökről

Előkelő származása, vagyona, magas egyházi méltósága dacára Károly gróf a magánéletben az egyszerű pap már-már aszketikus életét élte. 

Magára alig költött, a kor szokásos barokk pompája, pazarlása, világias főpapi életvitele teljesen idegen volt tőle, nem sajnálta viszont a pénzt az egyházi és kulturális célokat szolgáló létesítményektől. 

Egerben töltött évtizedei idején is naponta misézett, gyóntatott, foglalkozott papjai és hívei gondjaival, személyesen intézte hatalmas egyházmegyéje ügyeit. Észszerűsítette a püspökség gazdálkodását, pénzügyeit, megnövelte bevételeit, földjeire telepeseket, iparosokat, mesterembereket hívott, külhonból hozatott tenyészállatokkal tette eredményesebbé a juh- és marhatartást. A földbirtokok, majorságok jövedelme és a feudális járandóságok mellett bányák, malmok, fogadók, téglagyárak felett is rendelkezve – az Eszterházy-birtokokon ez a hatékony gazdálkodás ekkor már szokás volt – igyekezett maximális jövedelemre szert tenni, hogy azt az egyház és a köz javára fordíthassa.

Dunántúli családi birtokán és egyházmegyéjében templomok, plébániaházak tucatjait építtette vagy újíttatta fel, azok belső terét szobrokkal, oltárképekkel ékesíttette, új plébániákat alapított.

Papjainak száma püspöksége idején csaknem megduplázódott, a papképzés mellett az idős papokról való gondoskodás is szívügye volt. Ideje egy részét családi birtokán, Pápán töltötte, ahol felépült az Öregtemplom, a városi kórház és az új barokk kastély, Egerben megújult a püspöki palota, a szeminárium és a jogakadémia épülete, a Hejcén épített kis kastély pedig a pihenés mellett a püspök és főispán közéleti, társasági tevékenységének szolgált színhelyéül. 

Egy püspök harcai és kudarcai

Főpapként gyakran keveredett vitába a királynővel, amikor pedig II. József központosító, az egyház és a nemzet érdekeit sértő intézkedései és a pápával folytatott vitái voltak napirenden, a főúri, főpapi ellenzék tagjaként igyekezett gátolni a „kalapos király” terveinek megvalósítását. Miközben támogatta a hazai iskolaügy fejlesztését, ellenezte annak központosított, állami kiépítését és ellenőrzését, sérelmezte az országgyűlés és a vármegyék szerepének korlátozását, a király által óhajtott nyelvi és szellemi diktatúrát, különösen pedig az egyházat állami ellenőrzés alá vonni akaró, a szerzetesrendeket felszámoló „jozefinista” rendeleteket. II. József halála után, az 1790-91-es országgyűlésen ő volt a katolikus párt vezéralakja, az egyház jogai helyreállításának fő követelője.

Kép

Az egri líceum, kép: Wikimedia

Eszterházy püspök, aki megvásárolta a kincstártól a valaha püspöki tulajdonú egri várat, és sokat tett a város barokk arculatának formálásáért, új, impozáns székesegyház építését is tervbe vette – ám amit az építészekkel közösen megálmodott, már csak utódai alatt válhatott valóra. 

Legmerészebb terve az volt, hogy egyetemet adjon Eger városának. 

Volt már itt jogakadémia, papi szeminárium, bölcseleti stúdium, idővel orvosi iskola is létesült, ezek bázisán ő egyetemről álmodott. Így fogott hozzá a végül is akadémiai rangú intézménnyé lett Líceum építéséhez, amelyet gazdag könyvtárral, csillagvizsgálóval, természetrajzi gyűjteményekkel is felszerelt. Egyetemi rangra emelését azonban az udvar ellenállása miatt nem tudta elérni. 
Halála közeledtét érezve, amikor 1798 végén végrendelkezett, az egyházmegye javait rendezetten hagyta utódára, de előírta, hogy Eger főpapjai a továbbiakban is viseljék a szívükön a Líceum ügyét. Gróf Eszterházy Károly, a nagyvonalú építtető, gondos gazda és lelkiismeretes pásztor 1799 tavaszán távozott az élők sorából. Utóda öt esztendővel később lépett a közben felosztott, ám főegyházmegyei rangra emelt Eger főpapi székébe, immár érsekként. Eszterházyról utcákat, tereket neveztek el, egykori nagy álma, az Egri Líceum neve pedig ma már Eszterházy Károly Egyetem.  

Ez a cikk Horváth Pál „Magyar példaképtár” című sorozatában jelent meg. A sorozat többi darabját ide kattintva olvashatja>>

Ez a cikk a Képmás magazinban jelent meg. A lapra előfizethet itt>