Lackfi János: „Belőlem utcaseprő lesz?”
Annyi bölcs és kevésbé bölcs idézet kering körülöttünk. „Ami nem öl meg, az megerősít. Ami megerősít, az nem cáfolat. Ami nem cáfolat, az állítás. Ami állítás, az karácsonyfa vagy családfa. Ami karácsonyfa vagy családfa, az mindenképp szerves. Ami szervesen hozzád tartozik, az elidegeníthetetlen. Ami elidegeníthetetlen, azt ne add tovább. Amit nem adsz tovább, az nem fertőző. Ami nem fertőző, az nem korona. Ami nem korona, az saját fog. Ami nem saját fog, az protézis. Ami protézis, az nem hipotézis. Ami nem hipotézis, az tényvalóság. Ami tényvalóság, az nem rémhír. Ami nem rémhír, az valódi rémség. Ami valódi rémség, az esetleg megöl. Ami csak esetleg öl meg, az esetleg nem öl meg. Ami nem öl meg, az megerősít.” Ezt már mintha mondtam volna az elején.
Kép: Freepik
Lettünk-e bölcsebbek bölcs emberek bölcs idézetei által? A csuda tudja. Annyi gazságot elkövettek már szépen hangzó idézetek mögé bújva. A hazáért halni nemes, bátor dolog. (Igen, de akkor érte élni nem volna jobb?) Aki bátor, merész, a veszéllyel szembenéz. (Táncolgassak a szakadék szélén, mert az menő?) Az igazi jellem mindig hű elveihez! (De mi lenne, ha inkább személyekhez lenne hű, mint absztrakt fogalmakhoz?) „Ember, küzdj és bízva bízzál!” (Muszáj mindenképp hadakozni? Békésen élni nem opció?)
A túl fennkölt megállapítások kapcsán mindig motoszkál bennem valami bizonytalanság: nem lehet, hogy a jó hangzás oltárán éppen valami fontosat áldozunk fel és fojtunk vérbe?
Éppen ezért összegyűjtöttem azoknak a nem feltétlenül ismert embereknek a nem híres idézeteit, amelyek így vagy úgy, intenzíven beépültek tudatomba.
Itt van rögtön legendás fogorvos bácsim, aki paleolit módszerekkel kínozta pácienseit, kíméletlenül lassú fúróját még a háború előtt gyárthatták, az injekciót hírből sem ismerte,
és maga fabrikálta, rettentő kényelmetlen fémkoronákkal sanyargatta fogaimat. Legenda volt Pesten, lassan dolgozott, és előszobája nem lévén, antik nappalijában ott ücsörgött fotelekben a többi várakozó páciens, akikkel folytonos beszélgetésbe bocsátkozott. Pista bácsi nagy figura volt, művészvénájára jellemző volt, hogy kifőzött marhacsontokból asztali ceruzatartókat csiszolgatott, ezekre fogfúróval karcolt mintát, halat, virágot, ezt-azt, és amalgámmal be is tömte. Csinosan mutattak.
Kép: Unsplash
Pista bácsi a létező szocializmus esküdt ellensége volt, és egy ízben hitét is megvallotta.
Mint mondta, szerinte a vallás nem úgy működik, mint egy automata, hogy aszongya, felfohászkodunk, „ó, Istenem, adj egy kis szárazkolbászt”, mire a Jóisten ledob egy adag szárazkolbászt.
Hümmögtem magamban a fogászbácsi bölcsességén, az életünk viszont alaposan rácáfolt, hiszen évtizedekig így éltünk, a Jóisten pont akkora darab szárazkolbászt dobálgatott le nekünk, amekkorával kisegített. Más kérdés, hogy mindemellett igyekeztünk nem automatának nézni őt, az eleven valóságot.
Belém vésődött tornatanár nénink, Muci néni mélyértelmű mondata, amellyel a tornatermi kötelek végére bogozott csomók veszélyére hívta fel figyelmünket. „Ne csússzanak lefelé, fiúk, mert szétdurran a heréjük.” A lecsúszással kapcsolatos intelmei azóta is kísérnek.
Ő kötötte a lelkünkre azt is, hogy „vagy megszoknak, vagy megszöknek”. Azóta is e kettősség jegyében élem életemet, amit nem tudok megszokni, az elől, ha lehet, megszököm. A többi dolgot meg szépen megszokom.
Nem kevésbé előremutató volt édesanyám bölcsessége, mikor egyes rossz jegyeim feletti neheztelésében elhangzott szülői prédikációi alkalmával gyakran hangoztatta: „ha így folytatod, utcaseprő lesz belőled, ami különben igen derék kétkezi szakma.”
És csakugyan, az érdemjegyeim az egyetemen se lettek fényesebbek, mégis dolgoztam a felsőoktatásban tizenhét évet, és egész jól megélek az utcán összesöprögetett sztorikból, amelyeket sajátomként adok el és elő.
Kedves és nem mindig nagyon kedves általános iskolás tanító nénijeim is számtalanszor bejegyezték üzenőmbe, hogy „osztálytársait a tananyagba szervesen nem illeszkedő megjegyzésekkel szórakoztatja, ezért megintem”. Nos, a tananyaggal köszönőviszonyban is alig álló megjegyzéseimmel azóta lassan egy országot szórakoztatok, akik szeretnek, ezért szeretnek. Annyi változás történt, hogy szégyenszemre olykor még pénzt is fizetnek érte.
Kép: Pexels/Nayan Makwana
Persze itt van jó pár adag hasznos idézet is, amelynek valóban hasznát vettük.
Jacques Philippe atya szerint a Gondviselés olyan, mint az ejtőernyő, mindenkinek oda van kötve a hátára, de ha nem nyitjuk ki, sohasem vesszük észre.
Elég sokat zuhantunk az elmúlt harminc évben, és bizony az ejtőernyő minden alkalommal kinyílt.
Feleségem nagyapja, Bárdos Lajos zeneszerző pedig azt mondta a házasságról, nem lehet elég korán vagy elég későn kezdeni. Hiszen ha van kivel, akkor sosincs elég korán, ha nincs megfelelő társ, akkor minek vágjon bele az emberfia…
A cikk Lackfi János „Vízen járni tilos” című sorozatában jelent meg. A sorozat többi darabját ide kattintva olvashatja>>
Ez a cikk a Képmás magazinban jelent meg. A lapra előfizethet itt>>
KAPCSOLÓDÓ TARTALOM
Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!
A Képmás magyar magazin és vállalkozás, nincs mögötte nagy, külföldi médiabirodalom. Csupa családos, értékes és jó ember, akiknek nem csak munkahelye, szívügye is a Képmás. Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!
Támogatom a kepmas.hu-t>>
