Ne dőlj be a koronavírus-csalóknak! – 9 tipp, amiktől érdemes gyanút fogni

Megjelentek az olyan értékesítők, akik hamis profillal weboldalakon, közösségi oldalakon, e-mail címeken vagy személyesen kínálják a járvány idején felértékelődött árucikkeket megvételre. Kihasználják a világszerte tapasztalható megnövekedett keresletet a vakcinák, a sebészeti maszkok és más orvosi segédeszközök iránt – no meg a vevők figyelmetlenségét, hiszékenységét, kiszolgáltatottságát. A gyanútlan vásárlók a megrendelés után a terméket nem kapják kézhez, pénzüket kicsalják. Összegyűjtöttük a leggyakoribb visszaélési módokat.

koronavírus csalók
Kép: Pexels / Cottonbro

1. Az utóbbi egy évben több olyan weboldalt és fórumot is azonosítottak, ahol ismeretlen csalók koronavírus elleni „csodaszereket” próbálnak meg értékesíteni. A bűnözők úgy állítják be ezeket a „gyógyszereket”, mint amelyek szigorú bevizsgálásokon estek át. A nagyobb hitelesség elérése érdekében az elkövetők gyakran szakértőket szólaltatnak meg, stúdióbeszélgetéseket imitálnak és tudományosnak látszó tanulmányokra is hivatkoznak a hirdetéseik során. Egyedüli céljuk ezzel, hogy minél több állampolgártól csaljanak ki pénzt, és ha végül küldenek is valamilyen terméket, annak forrásáról és az abban lévő hatóanyagok összetételéről és hatásáról semmilyen ellenőrizhető adat nem állapítható meg, ebből következik, hogy komoly egészségi következményei lehetnek annak, ha valaki ilyen csalás áldozatává válik.
A rendőrség például olyan nem engedélyezett terméket foglalt le, amelyeket Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektorának nevével visszaélve reklámoztak.

2. Magyarországon nemrégiben egy idős hölgy lakására érkeztek személyek védőruhában, és felajánlották az ingatlan fertőtlenítését, orvosi vizsgálatot és koronavírus-tesztet. A lakást kifosztották, elvitték az ékszereket.

3. Vannak fodrászok (pontosabban önmagukat fodrásznak kiadó nők és férfiak), akik Facebook-csoportokban ajánlják fel szolgáltatásaikat, és jelzik, hogy házhoz mennek. Időpontegyeztetés során megszerzik a címet, kimennek a címre, majd amikor kiérkeznek, a figyelmet elterelve kirabolják az illető lakását.

4. Egyes bűnözők koronavírus elleni vakcinát és tesztet árulnak online, beszedik a pénzt, de tesztet, oltást nem küldenek.

5. Egy fiatal férfi nemrég azzal keresett fel egy középkorú nőt, hogy a koronavírus elleni oltásért fizetni kell, és ha nem oltatja be magát, büntetést kaphat. A nő ettől megriadt, és átadott a párja és az ő oltásáért negyvenezer forintot. A „doktor” szerint ugyanis személyenként húszezer forinttal rendezni lehet a helyzetet. Hogy még hihetőbbnek tűnjön, jegyzetfüzetéből kitépett lapon rögzítette a befizetést, mintha nyugta lenne, majd távozott.

6. Egyesek az interneten kínálnak szájmaszkokat. A megrendelőknek nem szállították le a védőeszközöket, viszont a pénzt ezekért előre kérték. Összesen több tízmillió forinttal károsíthattak meg magánszemélyeket, háziorvosokat, gyógyszertárakat a járvány kezdete óta.

7. Egy csaló a körzeti orvosi rendelő nevében keresett fel lakásán egy idős férfit. Azt állította, hogy a férfinek ahhoz, hogy a koronavírus elleni oltási listára felkerüljön, alá kell írnia a nála lévő regisztrációhoz szükséges dokumentumokat. Ezzel megszerezte fontos adatait, amelyekkel bármikor visszaélhet, ráadásul a lakását is „felderítette”.

8. A csalók telefonon is igyekeznek kihasználni az egészségügyi válsághelyzetet, és klinikai vagy kórházi dolgozóknak kiadva magukat arra hivatkoznak, hogy a sértett hozzátartozója megfertőződött, az orvosi ellátásának költségeit viszont ki kell fizetni.

9. Önmagukat hivatalnokoknak, önkormányzati dolgozóknak kiadó személyek takarítást ajánlanak, vagy azt állítják, hogy felmérik az egyéni védőeszközöket, így próbálnak bejutni lakásokba.

Mire figyeljünk, hogyan védjük ki a csalásokat?

A helyesírási hibák minden hirdetésnél, ajánlatnál legyenek intő jelek!

Legyen gyanús, ha túl jónak, előnyösnek tűnik egy ajánlat!

Legyen gyanús, ha az illető „csak ma kapható”, „utolsó darabok” és ehhez hasonló reklámszöveget használ!

A koronavírus-fertőzöttség kimutatására alkalmas gyorsteszt egyelőre nem létezik, így az sem a gyógyászati segédeszközboltokban, sem telefonon vagy személyesen nem kapható.

Vásárlás előtt mindig ellenőrizze a cég értékeléseit az interneten, vagy nézzen utána a cég adatainak!

Ne kattintson olyan linkre, ne nyisson meg olyan csatolmányt, amely nem várt küldeményként, hozzá írt ajánlás nélkül ismerős vagy ismeretlen feladótól érkezett!

Amennyiben úgy érzi, csalás áldozatává vált, értesítse azonnal a rendőrséget, valamint a számlavezető bankját a későbbi kártalanítása érdekében!

Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!

A Képmás magyar magazin és vállalkozás, nincs mögötte nagy, külföldi médiabirodalom. Csupa családos, értékes és jó ember, akiknek nem csak munkahelye, szívügye is a Képmás. Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!

Támogatom a kepmas.hu-t>>

Ez is érdekelheti