Graffiti: vandalizmus és kortárs művészet egyszerre

A The New York Times 1971. július 21-ei számának vezércikke egy új jelenségre hívta fel a figyelmet: a graffitire. A cikk írója által a város különböző pontjain felfedezett 'TAKI 183” falfirkát, taget szokás a street art ősjelének tekinteni. Maga a graffiti ennél is hosszabb múltra tekint vissza: az ókori Pompejiitől a középkoron és az újkoron át napjainkig nyomon tudják követni. A belőle kifejlődött street art és public art pedig már a kortárs művészet részeként van jelen a köztudatban.
Berlin története és jellegzetes városképe több szálon is összefonódik a graffiti európai térhódításával. Az 1980-as években a berlini fal nyugati oldalán a város nyugati szektorában élő, főleg amerikai katonák gyerekeiből verbuválódott street art közösség kezdett el üzeneteket, firkákat hátrahagyni. A kettészakadt város 1989-es újraegyesítését követően terjedtek át a keleti kerületekbe a főleg New York-i street art stílusjegyeket hordozó falfirkák. 1990-ben az egykori berlini fal maradványának üresen álló keleti oldalára a világ minden tájáról meghívott művészek festettek muráliákat, amely később East Side Gallery néven vált a város egyik fontos kulturális nevezetességévé.
A „modern” graffiti mintegy 50 éves történetében és megítélésében a „kint és bent” problematikáját követhetjük nyomon.

A graffiti egyrészt a köz- és magánterületeken illegálisan elhelyezett felirat, firka vagy kép, tehát közönséges vandalizmus, másrészt azonban a kortárs művészet és reklámipar egyik legnagyobb hatású vizuális megújítója.

Az 1970-es években a graffitihez kapcsolódó szubkultúra nehezen volt értelmezhető és elfogadható a kívülállók számára. Alkotóik, a writerek az egyéniség, a jelhagyás és a kommunikáció egzisztenciális megnyilvánulásaként értelmezték tevékenységüket.
A graffiti idővel futótűzként terjedő globális mémmé vált, műfaji alapjelenségei a falakról, azaz kintről – a művészek, a média, az artworld és a kreatív ipar által történt használatba vétellel – bentre kerültek. Keith Haring és Basquiat graffiti-gyökerű művei a kortárs képzőművészet ikonjai lettek, Banksy szerteágazó tevékenysége pedig az artworld kirakatában foglal helyet. Tőle származik a graffiti új definíciója, a kint és bent helyzetének frappáns megfogalmazása: a „brandalism”(a brand és a vandalizmus szavakból). A brandalizmus a többi izmushoz hasonlóan nemcsak tárgya a művészeti, kreatív, filozófiai diskurzusnak, hanem formai és tartalmi forrása is. Diadalútjának egyik különlegessége „kintbentisége”. Expanziója a digitális korban csak fokozódott: a graffiti a globális világfalu állandó látványeleme lett, megjelent digitális változata, a hack, és ott van a közösségi hálózatokat uraló wildfire marketing (futótűz marketing) logikájában is.

Lugosi Lugo László (Lugo) fotográfus és művei egyfajta személyes „Budapest-intézménynek” is felfoghatók. Lugo városarcheológiának nevezi tevékenységét. Az elmúló és eljövendő anyagi és szellemi attribútumait építi egymásra a jelen Budapest jelentésrétegeinek megragadásával és megörökítésével. Képein minden, Budapest művészeti szcénáját érintő fontosabb esemény, folyamat megjelenik, amelyeket Lugó a művészeti kommunikációba emel és feltár: a művészportrétól az épületfotókon át a jelen kiállításon szereplő budapesti graffiti válogatásig. A Berlini Collegium Hungaricum kiállításán szereplő képek az Equilibrium Art Collection tulajdonát képezik.