Tolnai Nóra szerint nem jó úgy önkénteskedni, hogy az átmegy egy elvárásba, hogy az lesz a ’helyes’. Akkor mikor lehet önkéntességről beszélni?
Milyen szintjei vannak a segítségnek? Mikor lehet nemet mondani? Melyik foglalkoztat minket jobban – az, hogy hány emberen tudtunk segíteni, vagy az, akiken nem?
Milyen volt a Covid alatt Nigériában ragadni? Hogyan lehet ilyenkor segíteni?
Van-e értelme az önkéntességnek? Hogyan tudja megváltoztatni az embert? Hogyan lehet jól felajánlani a segítséget?

Önkéntességről, afrikai misszióról, motivációkról beszélget Szám Kati, a Képmás magazin főszerkesztője két vendégével, Fodor Réka missziós orvossal és Tolnai Nóra tanácsadó szakpszichológussal.

A Képmás-est felvételét a MOMKult Kupolatermében rögzítettük.

TÁMOGATÓ:

Sok minden vezethet odáig, hogy egy pár úgy döntsön, inkább örökbe fogad, de főként a hosszú évek sikertelen próbálkozása. Mindez azonban nem olyan könnyű, mint amit elsőre gondolnánk.
Kik fogadhatnak örökbe? Mennyire más az ehhez tartozó elvárás és a valóság? Hogyan zajlik maga a folyamat?
Mennyiben más a nevelőszülőség, mint az örökbefogadás?
Mikor jön el az a pont, ahol egy örökbefogadott gyermekkel nehezebb, mint egy vér szerintivel? Milyen nehézsége van annak, ha valaki a vér szerinti gyermeke mellé fogad örökbe? Mindegy a sorrend?

Örökbefogadásról és annak nehézségeiről, szépségeiről, valamint kutyás terápiáról beszélget Szám Kati, a Képmás magazin főszerkesztője Dr. Nagy Katalin mentálhigiénés szakemberrel.

A Képmás-est felvételét a Várkert Bazár Szárazások Színpadán rögzítettük.

TÁMOGATÓ:

A házasság nem csak az ifjú pár számára tartogat új szerepköröket, amibe bele kell rázódni, ugyanúgy érinti a szülőket is. Meg kell szokniuk, hogy a család kapott még egy gyereket, aki igazából nem akar a gyerek szerepében tündökölni. Mi mindent hoz magával ez az új felállás?
Hogyan lehet egy párt megvédeni a kétfelé húzástól? Kinek kell meghatároznia a szülő-gyermek viszonyt innentől? A párnak?
Az anyósnak/apósnak hogyan kell elképzelnie ezt a viszonyt? Miért nehéz az anyaszerep után rátalálni az anyósszerepre? Miért csak anyósviccek vannak?
Konfliktusok? Kinek kell rendezni őket?

A kérdések mellett előjönnek személyes történetek is a beszélgetés során, amely így hol vicces, hol megható hangvételt kap.
Az est folyamán Szám Kati, a Képmás magazin főszerkesztője beszélget Csáky-Pallavicini Zsófia klinikai szakpszichológussal és Dr. Mihalec Gábor pár- és családterapeutával.

A Képmás-estet a Várkert Bazár Szárazárok Színpadán rögzítettük.

TÁMOGATÓ:

Az esküvő minden ember életében talán a legmeghatározóbb momentum. A Medici család például évekkel korábban megterveztette a díszletet, és még egy szigetet is építtettek a nagy nap alkalmából, ahol versenyek zajlottak. De milyen terhet rak mindez a házasulandókra? Régen is ekkora feneket kerítettek neki? Milyen kérdések merülnek fel a felkészülés során? Milyen (olykor banális) félelmei vannak egy menyasszonynak? Mi történik a kikérés/lánykérés után? Van-e még ilyen? Jelen és múlt eseményei kerülnek megbeszélésre, valamint megismerhetjük a Magyar Menyasszony és a Menyasszonyi csevegő csoportokat.

Szám Kati, a Képmás magazin főszerkesztője beszélgetőtársai: Simonovics Ildikó divattörténész, muzeológus (Magyar Nemzeti Múzeum) és Isik Zsuzsa rendezvényszervező, a Menyasszonyi Csevegő csoport és a Menyasszonyi Akadémia alapítója.

A Képmás-estet a De la Motte - Beer Palotában rögzítettük.

TÁMOGATÓ:

„Fölösleges harmadik”

Nóra rossz szájízzel gondol anyósára. Úgy érzi, csak törleszteni jár hozzájuk, mert utólag megbánta, hogy gyermekkorában verte a fiát, és rossz anya volt. De most sem segíteni megy, inkább a fiáról áradozik, közben elvárja, hogy a menye a három gyerek mellett kiszolgálja őt.

Annamária tíz éve él egy háztartásban anyósával, aki beleszól a pénzkezelésbe és más családi ügyekbe is. Szívesen külön költözne, mert „fölösleges harmadiknak” érzi magát. Az anyósa a kisfiát iskolába viszi, vigyáz rá, főz, mos, gyakorlatilag mindent megcsinál, de őt éppen ez zavarja. Szeretne a feleség és a háziasszony szerepében lenni, de párjának egyelőre kényelmes ez a „szerelmi háromszög”.  

Kata hosszú éveken át a nagymamák rivalizálásának áldozata volt. Édesanyja túlzottan elhalmozta figyelmével és segítségével a családot, míg anyósa ennek megakadályozásában mesterkedett. A fizikai állapotuk gyengülése oldotta fel ezt a házasságpróbáló feszültséget.

„Nem szól bele semmibe”

Ágnes mindenkinek olyan anyóst kíván, mint az övé. „Nélküle nehéz dolgom lenne. Mindig vigyáz a gyerekekre, nem szól bele semmibe. Még anyukám is féltékeny rá egy picit.”

Timi szupernek nevezi az anyósát. „Párszor előfordult, hogy nem egyezett a véleményünk, de vita sose volt. Még az esküvő előtt tisztáztuk, mit szeretnénk. Ha valamivel nem ért egyet, akkor is hagyja, hogy úgy legyen, ahogy elképzeltük. Később mindig elismeri, hogy jól csináltuk.”

Emese is nagyon hálás az anyósáért. „Semmibe sem szól bele, csupán tanácsot ad. Sokszor megdicsér, ha kísérletezem valamivel. Biztat, hogy úgyis meg tudom oldani. Amikor szültem, ő volt velem két hétig. Mindent szó nélkül megtett nekem.”

Egymás tükrében

Tilla még egyetemre járt, amikor megszületett a legnagyobb lányuk, és az édesanyja az anyósával összhangban vállalt szerepet a család életében. „A gyerekeknek jó, hogy többen is körülveszik őket a szeretetükkel, és nekem is mindig van kire számítani. Anyósom egy igazi angyal, nagy szívvel és még nagyobb türelemmel. Néha bosszantó, hogy akkor is türelmes, amikor én már robbanok. Velem is megértő, és soha nincs egy rossz szava sem, amiért nagyon hálás vagyok. Bármikor őszintén beszélhetek vele ugyanúgy, mint édesanyámmal. Abban is segít, hogy néha kettesben legyünk a férjemmel. Egyetlen »hibája«, hogy nagy szíve van, és az unokák is tudják, hogy Márti mamát érdemes kérlelni, mert biztosan megenyhül.”

Kép

Kép: Freepik

Márti így látja mindezt a másik oldalról: „Menyemmel a kapcsolatunk a kölcsönös szereteten alapul. A másikra való odafigyelése, nyitottsága kezdettől fogva nagymértékben segített. Sokat jelent, hogy mindent meg tudunk beszélni. Előfordul, hogy másképp látunk valamit, de elmondhatom, hogyan gondolom, és ő is elmondja, mi a véleménye. Tudunk egymástól bocsánatot kérni és megbocsátani. Ha náluk vagyok, igyekszem az ő szokásaiknak megfelelően segíteni, és nem az én elgondolásom szerint. Hálás vagyok a jó Istennek ezért a kapcsolatért.”

Anyóslét: nem átok, hanem áldás

Margó elfogadónak nevelte gyermekeit, és ő is így viszonyul a menyéhez. A jó kapcsolat azonban bölcsességet és önmegtagadást igényel részéről. „A fiam és a menyem elég különböző családból érkeztek, más módszerekkel neveltük őket, másképp oldottuk meg a konfliktusokat. Ha a menyem kérdez, elmondom a saját tapasztalatomat. Ha nem kérdez, akkor kivárom, hogy maga hozzon döntést. Ha később bebizonyosodik, hogy rossz döntést hozott, nem olvasom a fejére. Érzem azt is, hogy a menyem elvárja tőlem, hogy úgy segítsek, ahogy ő szeretné. Fiatal édesanyaként mi nem az interneten tájékozódtunk a gyereknevelési módszerekről, hanem hallgattunk a saját szülőnkre, a védőnőre, az idősebbekre, akik a jól bevált tippeket elmondták. El kell fogadnom, hogy ő másképp dönt ezekben a kérdésekben. Azt kell látnom, hogy ő is a jóra törekszik, csak más módszerekkel. Úgy kell segítenem, hogy ne átok, hanem áldás legyek a család számára.”

„Én jobban tudom, hiszen három gyermeket neveltem fel”

„A jelen nagymamái, anyósai teljesen más korban nőttek fel, más értékrenddel, nem egy felgyorsult világban. A szüleik nem játszottak velük napi szinten, hétvégente nem vitték őket játszóházba vagy más programokra, hanem a háztartással, az anyagi biztonság megteremtésével foglalkoztak” – mondja Sonkoly Zsuzsanna pár- és családterapeuta. „Amit az anyósaink megéltek gyerekként, azt viszik tovább. Van, aki elhatározza, hogy nem úgy fogja csinálni, mint a szülei, néha mégis ösztönösen elővesszük azokat a megoldásokat, amelyek ismerősek” – magyarázza a szakértő.

Ha egy párkapcsolat megbillen, akkor a munkára, extrém hobbikra vagy a gyerekekre összpontosítunk. Aki csak a gyerkőcre fókuszál, később nem tudja elengedni a felnőtt lányát vagy fiát. Amikor a gyermek kirepülne, és saját családot alapítana, a szülő hirtelen magányos lesz. Mindennap telefonál, csokikkal halmozza el az unokákat, állandóan sertepertél, segíteni akar.

Ugyanakkor az anyósokra hatalmas az igény, főleg ebben a rohanó világban: fontos, hogy valaki el tudjon menni a gyerekért, segítsen a háztartásban. „Az a jó, ha tudjuk azt mondani, hogy »itt vagyok, elérhető vagyok, mondd meg, miben segíthetek. Kitakarítsak, játsszak a gyerekekkel vagy aludjanak inkább nálam?« A pároknak arra is szükségük van, hogy kettesben legyenek, ezt is lehet segíteni. Ha a nagyszülő túlzottan jelen van az életükben, vagy a saját lánya vele beszéli meg az unokákkal kapcsolatos mindennapi történéseket és párkapcsolati nehézségeket, akkor a közös élmény kimarad, és a család nem fog önállóan működni.  Jó, ha a férj és a feleség meg tudja beszélni, hogy milyen mértékben legyen jelen a nagyszülő az életükben. El kell mondani egyértelműen az igényeket: mit szeretnének, mi a segítség számukra, milyen ritmusuk legyen a találkozásoknak. Ha az anyós olyat hoz, amit nem szeretünk, és nem tudjuk megbeszélni vele, akkor jó, ha időnként azért el tudjuk fogadni, mert ő ezen keresztül tudja a szeretetét, gondoskodását kifejezni. Nem utasíthatjuk vissza folyamatosan” – fejti ki a pszichológus.

Kép

Sonkoly Zsuzsanna pár- és családterapeuta

Ha egy nagyszülőt félreértések és konfliktusok miatt csak ritkán hívnak közös ebédre, akkor az unokájától is megfosztják. A gyerek ezt veszteségként élheti meg, azt érezheti, hogy nem elég jó.  Emellett megtanul egy olyan mintát, hogy ha összeveszünk, akkor eltávolodunk egymástól. Ha nem lehet tisztázni a helyzetet, meg kell teremteni a lehetőséget, hogy más helyszínen találkozhasson a nagyszülő az unokával.

Sokak számára ismerősen csengenek a következő anyós-mondatok: „nem így kell főzni a húst”, „miért engeded meg a gyereknek?”, „én jobban tudom, hiszen három gyermeket neveltem fel, neked meg csak ez az egy van”.

A bölcs anyós azt mondja: „lehet, hogy másképp gondolom, de csak akkor mondom el, ha kérdeznek”.

„Akinek mindig tanácsot adnak, azt fogja érezni, hogy gyenge. A saját kudarcainkon keresztül erősödünk és fejlődünk. A tolakodó anyóst meg kell állítani és jelezni, hogy sok mindent jól csinált, de akkor fogjuk kérdezni, amikor elakadunk. Ezt mindig a saját gyermeknek kell elmondania, hiszen közöttük van olyan érzelmi kapcsolat, ami talán elbírja. Ha menyként mondom, akkor támadásnak veheti. Fontos, hogy őszinték és tapintatosak legyünk: »Tudom, hogy segíteni szeretnél, de így nem tudunk megerősödni a mi kis családunkban, és nem leszünk önállóak. Ha mindig velünk vagy, később sok aggodalmat fog okozni, hogy mi lesz nélküled.« Egy szülő szerintem akkor a legbüszkébb a gyerekére, ha azt látja, hogy felnőtt, önálló, boldog” – magyarázza a pszichológus.

A Covid-járvány kapcsán életbe lépett lezárások idején senki nem juthatott el edzőtermekbe, uszodákba, így olyanok is elkezdtek otthonuk környékén kocogni, akik ezt korábban csak futópadon tették. Sokaknak ez a változás annyira bejött, hogy az újranyitás után sem tértek vissza a zárt és légkondicionált helyiségekbe, hanem maradtak a szabadban. És ezzel nem is vesztettek semmit. „A sportolás nagyon fontos, ez a primer és a szekunder prevenció egyik legfontosabb eleme. Emiatt is kiemelt jelentőségű, hogy a testmozgást a járvány idejére se hagyjuk abba, találjunk rá módot. Azt nem szabad elfelejteni, hogy a sport abbahagyásának, a mozgásszegény életmódnak mindenképpen nagyobb a kockázata, mint annak, ha akár a belvárosban futunk” – mondja dr. Sydó Nóra PhD kardiológus szakorvos, sportkardiológus szakértő.

A testmozgásnak annyira sok előnye van, hogy bőven ellensúlyozza a gyengébb minőségű levegőt.

„A passzivitás nagyon káros, hiszen eleve fokozza az elhízás rizikóját: rendszeresen jönnek páciensek, akik a járványhelyzet miatt szedtek föl pluszkilókat, ami egyúttal hajlamosít a magas vérnyomásra és a cukorbetegségre is” – emeli ki a szakorvos. A sportolás súlycsökkentő hatása miatt is enyhíti a túlsúlyból adódó szív- és érrendszeri rizikót, csökkenti a vérnyomást, stabilizálja az anyagcserét. Emellett a mozgás stimulálja az immunrendszert, ami a járványos időszakban különösen nagy előny.

Legalább napi fél óra

Ha nem élsportolókról, hanem átlagemberekről beszélünk, akkor ideális esetben napi 30-50 perc közepes intenzitású mozgás is elég. Persze a mennyiség attól is függ, hogy korábban ki mennyit sportolt. A fokozatosság minden esetben fontos. Sokan viselnek pulzust mérő okosórát is, így edzés közben a szívritmust is követni tudják. „Élsportolóknál az edzésintenzitási zónákat számos keringési és metabolikus paraméter figyelembevételével határozzuk meg terheléses vizsgálat segítségével. Egy amatőr sportolónál az okos­órák általában automatikusan a 220 mínusz életkor képlet segítségével adják meg az életkor szerinti maximális pulzust, és ehhez képest lehet százalékok segítségével meghatározni a zónákat. A közepes intenzitás 60-80 százaléknak felel meg” – mondja a kardiológus. Ez egy 40 éves embernél azt jelenti, hogy a maximális pulzusszám 180 lehet, így azt edzés közben jó 110 és 145 között tartani. Persze lehet végezni intervallumedzést is, amelynél egy meghatározott ideig a magasabb zónában van a pulzus, majd utána pihenő­fázis következik, és ezt ciklusonként ismételjük. Ilyenkor az edzettségi állapotot az intervallumok időarányának változtatásával lehet javítani.

Kép

Kép: Pexels

Ha vannak rizikók

Az intenzív sportolás megkezdése előtt, különösen, ha rendelkezünk valamilyen szív- és érrendszeri rizikófaktorral – például magas vérnyomással, cukorbetegséggel vagy túlsúllyal – különösen fontos az orvosi vizsgálat. A vérnyomást megfelelően be kell állítani, hiszen magas értékeknél a sport káros, sőt, veszélyes is lehet. Ugyanez igaz az ortopédiai gondokra, mint például a térdízületi porcproblémák vagy a lúdtalp. Ilyen esetben a megfelelő cipő kiemelt jelentőségű. Fontos az is, hogy mindenki megtalálja a számára megfelelő mozgásformát.

Akinek térdproblémája van, annak például nem biztos, hogy a futás a legmegfelelőbb választás, a kerékpározás vagy az ellipszistréner viszont már jó lehet.

A pulzuszónákat is jól be lehet állítani. Napjainkban központi kérdés, hogy a Covid-fertőzést követően hogyan kezdünk újra sportolni. A sportolóknak az Országos Sportegészségügyi Intézet protokollját kell követni, amely a szervezet weboldalán elérhető. A fokozatosság elvét ebben is hangsúlyozzák, illetve azt is, hogy panaszok esetén fontos a megfelelő orvosi kivizsgálás.

Mitől véd a maszk? 

Nagyon fontos, hogy minden esetben, életkortól és sportágtól függetlenül figyelmet fordítsunk a bemelegítésre. Ez mind az élsportolóknál, mind amatőr sportolóknál elengedhetetlen a maximális teljesítmény elérése és a sérülések megelőzése érdekében. 
Jó, ha tudjuk, hogy a légszennyezettséget sem a textilmaszk, sem a sebészi maszk nem iktatja ki. Léteznek persze légszűrős maszkok is, amelyekben időnként látni embereket kerékpározni és futni, de szakértőnk úgy véli, ezek a napi fél-egy órás kocogáshoz nem szükségesek. Használatukon inkább azoknak érdemes elgondolkodniuk, akik például biciklis futárként töltenek sok órát a közvetlen forgalomban. Egyéb esetben elég arra figyelni, hogy ne a nagy főútvonalak mentén kocogjunk, hanem a kisebb utcákban. 

A csontoknak is kell a mozgás

A mozgás ahhoz is elengedhetetlen, hogy a csontok erősek maradjanak, kisebb eséllyel sérüljenek. „Már gyerekkorban figyelni kell, mert a megfelelő csontszerkezet és az erős csontozat kialakulásához rendszeres testmozgásra van szükség. Ha ez nincs meg, eleve nem jön létre megfelelő csonttömeg, és így később nagyobb eséllyel lesznek csonttörésnek, alakul ki csontritkulás” – mondja dr. Podlovics Ágota reumatológus főorvos. Serdülőknél a gyenge izomzat melegágya az ízületi panaszoknak is, de így van ez időseknél is, akiknél a mozgáshiány miatti elhízás tovább súlyosbítja a problémát. Ilyenkor az ízületekre nagyobb teher nehezedik, nő a porckopás rizikója. A passzív életvitel a csontritkulásnak is kedvez – akkor is, ha amúgy erősek voltak a csontok –, a sportolást emiatt sem szabad hanyagolni.

Árthat a levegő?

Sokakban nagy dilemma, hogy a városi kerékpározás – ami inkább tekinthető közlekedési formának, mint klasszikus értelemben vett sportolásnak – a légszennyezettség miatt nem kockázatos-e. Néhány éve készítette erről diplomamunkáját Csapó Péter, az ELTE Természettudományi Kar Környezettudományi Centrumában. A munkájában hivatkozott tanulmányokból kiderül, hogy az egyéni szintű vizsgálatok vegyes eredményt mutatnak:

a kerékpárosok légszennyezettségnek való kitettsége alacsonyabb, mint a járművekben utazóké, ugyanakkor a hosszabb menetidő és a növekvő légzésszám ezt nagyjából kiegyenlíti.

Ilyen jellegű vizsgálatokat sok helyen végeztek, sokféle légszennyező anyagra nézveEgy amszterdami vizsgálat során a kerékpárosok és az autóval közlekedők ugyanazon az útvonalon haladtak, és a biciklisek átlagos szén-monoxid-kitettsége alacsonyabbnak bizonyult. Az olyan szerves mikroszennyezőknek való kitettség, mint például a benzol, szintén az autókban a legnagyobb: annak koncentrációja közel a duplája volt ott, mint a bicikliseknél. Volt olyan vizsgálat is, amelyben a reggeli csúcsforgalomban két kerékpáros és két különböző autóban utazó személy kitettségét mérték négy órán keresztül.

A benzolfélék koncentrációja az autók kabinjában 2-4-szer akkora volt, mint a kerékpárosok légzési magasságában.

Magyarán ha figyelembe vesszük a kerékpárosok megnövekedett légzésszámát, még akkor is nagyobb lehet az autóval utazók károsanyag-kitettsége.

Kép

Kép: Unsplash/Fitsum Admasu

Más vizsgálatok a buszos utazással vetették össze a terhelést, az eredmények ott is sokfélék. Viszont ha összegezzük az egyes járművek értékeit, megállapítható, hogy autóval vagy busszal utazva nagyobb szennyezettségnek vagyunk kitéve, mint két keréken. Persze igazán egyértelműen akkor billen a mérleg nyelve a biciklisek felé, ha nem az autósok között haladnak, hanem egy távolabb kijelölt kerékpárúton, vagy annak híján mellékutakon. Egyébként az autókban egyes vélemények szerint azért mérhető magasabb expozíció, mert a levegőztető rendszer nagyjából egy szinten van a kipufogócsővel, így a beáramló levegő eleve több szennyezőanyagot tartalmaz. Mások szerint közvetlenül a motortérből kerülnek be a szennyezőanyagok az utastérbe. A magas szennyezettségben az autók kora is szerepet játszhat: az idős kocsikban az alkatrészek, tömítések kopása miatt több lehet a motortérből beszivárgó káros anyag.

Ez a cikk a Képmás magazin 2021. márciusi számában jelent meg. A lapra előfizethet itt>> 

Ismét terápiára kezdett járni, ahol idővel újra tudatosult benne, hogy ez az ő élete, hogy csak egy van belőle, és hogy igenis képes tenni azért, hogy az egészsége és a lelki békéje megmaradjon. Akkor is, ha ehhez az kell, hogy megszakítsa a kapcsolatot az édesanyjával. Nemrég – pszichológusa tanácsára – kiírta magából, amit az anyjával való kapcsolatáról gondol:

„Mielőtt bármit is írnék, leszögezném, hogy kifejezetten híve vagyok a nagy családnak, és mindenkinek azt kívánom, hogy minél több szerető családtag vegye körül. Néha azonban előfordul, hogy valaki csak úgy őrizheti meg a saját egészségét, ha megszakítja a családi kötelékeket. Amikor én elkezdtem távolságot tartani anyámmal, rögtön jött az indulatcunami néhány szomszédtól, hogy hálátlan vagyok és szégyelljem magam, amiért rá sem nyitom az ajtót. A világ készpénznek veszi az anyai szeretetet, és ha a kapcsolat elromlik vagy megszakad, akkor egyértelműen a (felnőtt) gyerekeket hibáztatják. Csakhogy egy kívülálló nem igazán látja, miért volt szükség erre a nehéz döntésre.

Gyerekkoromban anyukám hol dicsért, hol pedig elmondott mindennek. Sosem lehetett tudni, milyen hangulatra ébredek. Már egészen kicsiként elkezdtem magam kevésnek érezni, mert rendszerint csak az volt neki jó, ha a legjobb voltam. Hiába mondta, hogy szeret akkor is, ha rosszat csinálok, a viselkedése és a szavai nem ezt tükrözték. Az egyetemi éveim alatt, majd a fészek elhagyásának időszakában már látszott, hogy nem megy neki könnyen az elválás.

Ilyenkor rendre belemászott a privát szférámba, jöttek a mindennapos sértődések, a verbális és fizikai bántalmazások, a korholás, hogy semmire sem vagyok jó.

Megjegyzem, a mi családunkban egyébként is természetes volt egymást bántani, sértő szavakat használni, így sokáig azt hittem, hogy a saját családomhoz hasonlóan működnek más családok, sőt az egész világ is. Amikor elköltöztem tőle, hogy megkezdjem a saját életemet, hisztérikusan kihajigálta a szekrényből a kabátjaimat, hogy akkor menjek, ahová akarok, de vegyem tudomásul, hogy Isten nagyon megbüntet ezért.

Miután elköltöztem, azt sem tudtam, hová tartozom. Gyökértelennek éreztem magam, hiába volt mellettem a szerető párom. Éjjelente altatóval tudtam csak aludni, máskülönben rémálmaim voltak. Hónapokkal később még felhívtam anyámat, de ő minden olyan témától elzárkózott, ami a költözésemmel és a párommal kapcsolatos, sőt, kiderült, hogy ő teljesen másképpen emlékszik a történtekre, mint én.

Nincs olyan nap, hogy eszembe ne jutnának anyám kedves szavai, a mosolya vagy a mesék, amiket gyerekkoromban olvasott nekem az ágyam szélén ülve. Hálás vagyok, hogy segítette az életemet, hogy utat mutatott, és hiszem, hogy nem véletlenül születtem épp hozzá. Biztosítottam őt, hogy ha beteg lesz, vagy ha segítségre szorul, számíthat rám, elvégre nem vagyok szívtelen, de ennél közelebbi kapcsolatot egyáltalán nem szeretnék vele fenntartani. Talán most magányos és megpróbálja elhitetni a környezetével, hogy remekül van, de én ismerem, és tudom, hogy hiányzom neki, és hiányzik neki az energia is, amit éveken át csapolt belőlem. Biztos vagyok abban, hogy amíg élek, bűntudatom lesz, amiért elköltöztem, és elkezdtem a saját életemet.

Egyetlen mentségem van csupán: önvédelemből tettem. Hogy ne betegítsen meg, és hogy felépítsem a sérült önbecsülésemet.”

Mindenkinek joga van megmenteni magát

„Mosolyszünetek előfordulnak még a kevésbé terhelt szülő-gyermek kapcsolatokban is, és nemcsak kamaszkorunkban lehetnek komoly konfliktusaink a szüleinkkel, hanem felnőttként is. A hosszútávú károkat azok a szülők okozzák, akik félelmet és bűntudatot keltenek otthon, manipulálnak, fizikailag bántalmaznak, olyan sérüléseket ejtenek a gyermek lelkén, amik később a személyiségfejlődésére és a felnőttkorára is kihatással lesz. Ha a felnőtt gyermek és a szülő között bekövetkezik a szakítás, azt sokszor ítélkezés, stigmatizálás kíséri, gyakran hálátlannak tartja a környezet a családból kilépőket. Ezért van az, hogy az érintettek nem is nagyon beszélnek a dologról” – kezdi Balkuné Szűcs Emese gyermek- és ifjúsági klinikai szakpszichológus, aki szerint fontos tudatosítani, hogy mindenkinek joga van egy bántalmazó kapcsolatból kilépni, joga van magát megmenteni, még akkor is, ha a másik fél a szülő.

Kép

Kép: Freepik

„Ha másképpen nem megy, egy végleges kapcsolatmegszakítás is lehet eszköze a generációkon keresztül átadott rossz minták megtörésének” – mondja a szakértő.

Amikor a szülő görcsösen kapaszkodik felnőtt gyermekébe

„A szülők és a gyerekek rendszere normál esetben két különálló alrendszer. Abban a pillatatban, hogy a két alrendszer határai összemosódnak, megzavarodik a struktúra. Ha például egy anyának nem jó a kapcsolata az apával vagy férjjel, akkor előfordulhat, hogy a gyermekével alkot inkább szoros koalíciót. Ők lesznek azok az anyák, akik nem képesek hagyni, hogy gyermekük önállósága kialakuljon, és mindenbe beleavatkoznak. Kapaszkodnak belé, és nem képesek érzelmileg elengedni őt, hiszen ha ez mégis megtörténne, a kétszemélyes rendszer összeomlana” – magyarázza a pszichológus.

Felszabadultság után kínzó önvád

A szakember felhívja a figyelmet arra is, hogy bár a családi kapcsolat megszakítását sok esetben kíséri megkönnyebbülés és a szabadság érzése, mégis fájdalommal és stresszel jár, hiszen mindkét fél egyfajta gyászt él meg.

Ráadásul felszínre törhetnek régi sérelmek és fájdalmak, gyakori a düh, a szomorúság, az önvád és a lelkiismeret-furdalás is. A lelkileg érzékenyebbek az elszakadás után testi tüneteket is tapasztalhatnak magukon. Ilyen esetekben érdemes szakemberhez fordulni, aki különféle technikákkal segít feloldani a bűntudatot.

Magányosan öregszenek meg?

„Vannak szülők, akik tehetetlennek érzik magukat, ha a gyermek kirepül, azt élik meg, hogy elvesztették a befolyásukat az gyerek felett. Azt gondolhatják, hogy a gyerekük bántja, cserbenhagyta őket. Annak a szülőnek, akinek élete középpontjában mindig is a család állt, és elhanyagolt miatta párkapcsolatot, hobbit és barátságokat, nem lesz könnyű, amikor gyermeke kirepül a fészekből, mert megfosztva érzi majd magát egyetlen szerepétől, és könnyen magányossá válhat. Ez a szerepvesztés az ilyen személyiséget nagyon megrázza, mert azonosította magát a szerepével, úgy érezheti, önmagától fosztják meg” – mondja Balkuné Szűcs Emese.

Érdemes mégis közeledni egymáshoz?

A pszichológus szerint ez nagyban függ a felek tárgyaló- és kompromisszumképességétől. „A teljes kapcsolatmegszakításon kívül megoldás lehet egy felszínes, korlátozott kapcsolat, amely adott esetben jobb lehet, mint a semmi. Erősen ajánlott, hogy a szülő az újbóli kapcsolatfelvételkor ne legyen kritikus. Se a korábbi vádakat ne hangoztassa, se a felnőtt gyereke életmódjával vagy párjával kapcsolatban ne tegyen megjegyzéseket. Ezek azonnal visszaterelik a dolgokat a régi mederbe, amelyből a gyerek szabadulni igyekezett, ráadásul az emlékezet hajlamos arra – főleg idősödő embereknél –, hogy átírja a múltban történteket. Nem érdemes a régi eseményeken vitatkozni, hiszen az emlékezet szubjektív rendszer, tehát ahány ember, annyiféle emlékezetverzió és látószög. Óvatosan, apránként kell egymáshoz közeledni, és lehetőleg olyan témákat célszerű felhozni, amik nem túl mélyrehatóak” – magyarázza a pszichológus.

A hipnózis kifejezés magát a relaxált állapotot jelenti, amelybe a szakképzett pszichoterapeuta a kliensét bevezeti. A hipnoterápia pedig ezeknek a foglalkozásoknak a sorozatát, amely révén a pszichés gyógyulás elérhető. A világ egyik legősibb pszichoterápiás módszere a közelmúltban még népszerűbbé vált: szorongás, depresszió, pszichoszomatikus betegségek esetén sikerrel alkalmazzák. A lényege, hogy a módosult tudatállapotban fogékonyabbak vagyunk akár a negatív élményeink átértékelésére, ezáltal a személyiségfejlődésre is. Az együttműködés feltétele a terapeuta és a kliens közötti bizalom. Az ötéves pszichológia és a négyéves szakpszichológusi képzés után még három év tanulást követően lehet szakorvosként hipnoterápiából levizsgázni, azaz összesen tizenkét évet kell tanulni a hipnoterápia – és egyébként más pszichoterápia-típusok – alkalmazásához is.

„Valamennyi terápia feltétele annak a nyugalmi állapotnak a megteremtése, amelyben elmélyülhet a kliens a saját világában, és mi is az övében” – magyarázza a szakember. „De a hipnoterápia sem varázslat, holott sokan a minél gyorsabb gyógyulás érdekében választanák. Ez is egy nagyon szoros, tervszerű közös munkálkodást jelent két ember között. Kölcsönös, megértő együttműködést, amely időigényes, ugyanakkor alkalomról alkalomra kellemes élményt, jó energiát adhat az alanyának. Mintha eljárna valaki zongoratanárhoz, edzésre vagy nyelvórára mondjuk kezdőként japánul tanulni. Néhány alkalom után még nem fogja beszélni a nyelvet, de hosszú távon megváltozhat az élete. A szorongás, a depresszió, a kapcsolati zavarok mögött sokszor mélyebb okok rejtőznek, amelyek csak türelemmel bonthatók ki. Ennek módját a terapeuta sem csupán könyvekből tanulja meg, hanem a gyakorlat során jön bele, azaz rajta is sok múlik. Pontozható egy skálán a kliens „hipnábilitása”, azaz hipnózisra való fogékonysága, de aki csak egy-két pontot kap a skálán, annál is ugyanúgy működhet, mint annál, aki tízet, tizenkettőt. Ez inkább a tudomány mérhetősége szempontjából érdekes” – fejti ki a klinikai szakpszichológus.

A hipnoterápia a terapeuta által kontrollált folyamat, amely a kliens szabad együttműködésével valósulhat meg.

Nincs veszélye, mert nem manipulált önkívületi vagy más kiszolgáltatott állapotot jelent, hanem egyfajta kapcsolatfelvételt a személyiség mélyebb rétegeivel.

Kitárulkozást, de nem anélkül, hogy tudnánk róla, mi történik, és utólag is mindenre emlékezni fogunk. Nem sérül a szabad akaratunk, ellenben nehezen feldolgozható érzéseink rendeződhetnek. Csak bele nem egyező vagy például értelmi fogyatékos kliensnél nem járható út. Dr. Szentmiklóssy Margit tapasztalatai szerint sokan kifejezetten kérik is ezt a fajta terápiát, az már nem jellemző, hogy tévhitek miatt tartanának tőle az emberek. Különböző stresszkezelési problémák, fóbiák, krízisek, pánikok, hangulatváltozások, alvászavarok, testi tünetek, szexuális és párkapcsolati problémák, fájdalmak, allergiák, tanulási vagy beszédzavarok, sőt, egyes függőségek oka is jó eséllyel kideríthető és kezelhető hipnoterápia útján.

Kép

Dr. Szentmiklóssy Margit

„A terapeuta tudja, mikor milyen „csavart” mozdítson meg, miután kikérdezte kliensét a panaszairól” – vallja a tanító, gyógypedagógus, logopédus tanári végzettséggel is rendelkező pszichológusdoktor. „Mindkét fél munkát tesz be a közösbe, amelyről jegyzőkönyvet is felveszünk, de természetesen hétről hétre fejben is tartjuk az illető történetét. A több irányból való megközelítésben nekem a tanári végzettségem is sokat segít. Talán innen jön, hogy minden órán adok úgymond házifeladatot is a kliensnek, például, hogy írja össze a saját értékeit. Mert értékei mindenkinek vannak, és azokból bontakozik ki minden.

A hipnoterápia után a kliensek többsége felfrissülve, feltöltődve, békében és biztonságban érzi magát.

Ez az egészség állapota, ami minden terápia célja: amikor érzem, hogy a helyemen vagyok, és a gondolataim is a helyükön vannak. Minden fejben, gondolatban, képzeletben indul – ha ott reálisak vagyunk, akkor a világot is reálisan látjuk, de ha nem, akkor szorongunk, ilyenkor lehet indokolt a terápia” – magyarázza a szakember.

A hipnoterápia kényelmes ülő vagy fekvő helyzetben történik. Legfőbb célja az ellazulás, az éberség elengedése, a megszabadulás a környezet ingereitől. A befelé figyelés. Ismert ugyanakkor az éber hipnózis módszere is, amelyet a tudományág egyik legnagyobb hazai szakértője, Dr. Bányai Éva professzor (ELTE) dolgozott ki. Ennél a kliens egy kerékpárt teker, és a fizikai aktivitás során kerül az éber hipnózis állapotába. Ez is csökkentheti a szorongást, a depressziót, miképpen például a futásnak is van terápiás hatása, mert annak a monoton ritmusa is elviheti az embert egy másik tudatállapotba. Nyilván nem az alvás felé, inkább az átlagos éberség fölé. A hipnózis állapotában az információk az agyunkban a megszokottnál mélyebben kódolódnak. Például egy kedvező üzenet ebben az érzékeny helyzetben saját magunk felé akár sorsfordító hatású is lehet a jövőnk szempontjából. Persze ezzel együtt se tekintsünk úgy a módszerre, mint varázslatra, amely azonnal megoldja a problémáinkat. Már csak azért se, mert egy alkalom általában 45-50 perces, és a teljes gyógyuláshoz akár ötven találkozás is szükséges lehet.

„Egy magyar átlagpolgár jellemzően tíz-harminc foglalkozást vállal be, ám adott esetben ennyitől is jelentős javulás tapasztalható.

Sőt, akár már öt alkalom is közelebb vihet a megoldáshoz, de még jobb a hosszú távú kitartás, türelem” – mondja a szakpszichológus. „Én magamat lényegében integratív terapeutának vallom, azaz kombinálni szoktam a különböző fajta terápiákat, amelyeket mind éveken át tanultam. Párhuzamosan gondolati szinten, és a teljes gondtalanság állapotát segítségül hívva is lehet kombinált terápiát folytatni. A pszichológia tudománya is hasonló gyorsasággal fejlődik, mint az informatikáé, szinte napról napra többet tudunk. Az emberek igénylik is ezt, és ma már ők maguk is tájékozottabbak. Legfeljebb az idősebb generáció nem tud mit kezdeni ezzel a tudományterülettel, a fiatalabbak nagy bizalommal keresnek. Főiskolások, egyetemisták, harmincasok, negyvenesek szép számmal. Ma már nem lehet labdába rúgni az életben anélkül, hogy valamilyen szinten ne ismernénk magunkat. Nincs ember, akinek ne lenne problémája, legfeljebb még nem ismerte fel. Aki eljön, az már felismerte. És nemcsak abban fejlődik, amivel eljön, hanem mindenben. Legyen mérnök, jogász vagy buszvezető, a munkájában is eredményesebbé válik. Ha jobb viszonyba kerül magával, ha elfogadja magát, ha megnő a biztonságérzete, akkor az életminősége minden területen javul” – teszi hozzá a szakértő.

Mióta elfogadott?
A hipnózis kifejezés a görög „hypnos” (alvás) szóból ered. A gyógyításban a módszert Európában és Magyarországon is a 19. század óta alkalmazzák. A 20. század elején a magyar orvosi egyetemeken már tanították is mint az ember testi, lelki és mentális egészségének javítását szolgáló metódust.

– Hagyományos reumatológusként kezdtem el dolgozni, de az évek alatt észrevettem, hogy az általunk alkalmazott számos gyógymód, mint az injekciózás, gyógyszerelés, fizikoterápia, balneoterápia, nem mindig hatásos. Édesapám felvidéki lévén említette nekem az arrafelé működő csontkovácsokat, és ez engem roppantul érdekelt. Elmentem hát Pista bácsihoz, az ottani híres csontkovácshoz, és figyeltem, mit csinál. Láttam, hogy van néhány ügyes fogása, ami tényleg helyes és jó, de láttam olyat is, amit nem tartottam helyesnek. Ezek után orvos szakmai körökből kerestem valakit, aki képzett az ilyen típusú kezelésekben. Meg is találtam, még a régi Csehszlovákiában, Prágában Levitt professzort, aki az egész akkori nyugat-európai képzés vezetője volt. Nagy nehezen sikerült hozzá kijutnom, és elsajátítottam a manuálterápia alapjait.

A reumatológia két nagy részből áll, a gyulladásos és a nem gyulladásos, degeneratív, kopásos típusú kórképekből. Ez utóbbi kategória hétköznapi eseteinél a manuálterápia nagyon hasznos. Szándékosan nem használom a csontkovács szót, ami hazai körökben egy elterjedt kifejezés: kézzel végzett, különböző műfogásokkal történő gyógyításra utal. Ez egy nem szakképzett ember által végzett módszer. A manuálterápia, valamint a nyugati országokban a kiropraxis és az oszteopátia, egyetemi képzésben oktatott modern és elfogadott módszerek. Az én alapelvem szerint a legfontosabb a diagnózis felállítása. És éppen ez az, ami a csontkovácsoknál nincs meg.

Az önmagában nem diagnózis, hogy valakit megnyomogatok, hogy hol fáj, vagy megnézem, hogy az egyik lába rövidebb-e, mint a másik.

Vannak ugyan, akik finomabban kezelnek, de vannak, akik manipulációs fogásokat, rántást, lökést alkalmaznak – ez akár veszélyes is lehet. Ahhoz, hogy a testtel ilyen formában foglalkozzon valaki, mindenképpen kell általános orvosi tudás, és mozgásszervi orvosi tudás is.

– Mi az a protokoll, amelyet ajánlott lenne mindenkinek betartani?
– Az orvosi vizsgálat protokoll rendszere szerint először kikérdezzük a beteget. Ha elmondta a panaszát, utána célirányos kérdésekkel kell pontosítani a körülbelüli diagnózist, és utána jöhet egy kézzel végzett vizsgálat, amelynek vannak klasszikus fogásai. Ebbe beletartoznak az ideggyógyászati eltérésekre, ortopéd típusú eltérésekre és a reumatológiai problémákra (ízület, gyulladás, nyomásérzékenység) vonatkozó vizsgáló fogások. És csak mindezek után jöhet az a lépés, ami a terápia irányát fogja megadni, például, hogy lehet-e manuálterápiát alkalmazni. Vannak abszolút kontraindikációk, például ha valakinek balesetes törése vagy daganata, gyulladásos, reumás betegsége vagy súlyos csontritkulása van – és még hosszan sorolhatnám, hogy mikor nem jöhet szóba manuálterápia. Bizonyos pszichés állapotok fennállása esetén nem tanácsos tekergetni a páciens testét, nyakát, ahogy a várandós nőkre és az idős emberekre is kiemelten kell figyelni ilyen szempontból.

Kép

Kép: Freepik

Külön ki kell emelnem a gerincsérvet, ami egy nagyon széles spektrumú kórkép, mert egy nagyon pici becsípődéstől kezdve egy kiszakadt sérvig sok minden belefér. Nem győzöm hangsúlyozni, mennyire fontos, hogy a szakorvos nagyon alaposan megvizsgálhassa a beteget. Mondjuk valaki megemelte az ágyat és fáj a dereka – lehet, hogy csak becsípődött a kisízület a csigolyák között, de sajnos sokszor előfordul, hogy a csigolya zárólemeze beroppant, és ezt bizony csak képalkotó, röntgen- vagy MRI-vizsgálattal lehet megállapítani. Erre meg csak orvosnak van módja. A szöveti vagy szerkezeti elváltozás mértékével fordítottan arányos a várható javulás mértéke.

Ha valakinek a csípőízülete úgy elkopott, hogy műteni kellene, az olyan mértékű szöveti szerkezeti károsodás, aminél felesleges mással próbálkozni.

De ha csak mondjuk a csigolya közti kisízületben van egy becsípődés, egy rossz mozdulat következtében, ott meg teljesen felesleges előjegyezni a beteget MRI-re, fizikoterápiára, mert egy kis ügyes rándítással, mozdítással, azaz manuálterápiával megoldható. Más oldalról megközelítve: éjszaka jelentkező keresztcsonti, deréktáji fájdalmak esetén gyulladásos betegségre gyanakodhatunk, ilyen irányú vizsgálatokra kell küldeni a pácienst. Ha viszont az illetőnek mozgásra provokálódik a fájdalma, akkor inkább arra gondolhatunk, hogy becsípődött az ágyéki csigolyák közti kisízület vagy a keresztcsonti ízület. Akkor jöhet a manuálterápiás vizsgálat, amivel kideríthető, mik lehetnek azok az anatómiai okok, amelyek ilyen hosszan tartó, visszatérő panaszt okoznak. Utána javasolható gyógytorna és valamilyen sporttevékenység.

Mindenkit sportra biztatok, de nem mindenkinek való minden sport. Sokan rossz technikával teniszeznek, úsznak, sőt, futnak. Ezzel akár még gondot is okozhatnak a testüknek. Alaposan át kell beszélni a beteggel, hogy az ő alkata, állapota alkalmas-e az általa választott sportra. Kínában a parkokban az idősebbek csoportban tai-chiznak. Ez itthon el sem tudjuk képzelni, sajnos. Ha viszont valaki rászánja az időt és az energiát a sportra, ne tegye a saját elgondolása szerint! Egy aerobic vagy súlyzós edzés esetén nagyon sokat jelenthet az orvossal, személyi edzővel, gyógytornásszal egyeztetett feladatsor.

– A manuálterápia különböző technikákat alkalmaz, ezek közé tartozik a manipuláció, a mobilizáció és a lágyrész-kezelés. Mit jelentenek pontosan ezek a kifejezések?
– A lágyrész-kezelés alatt sokan masszírozást értenek. A manuálterápiába valójában nem tartozik bele a masszírozás. Három fő technika van ugyanis: az egyik a manipuláció, amikor rántok, lökök; rövid idő alatt kis amplitúdójú, gyors mozdulatot végzek. A mobilizáció egy ismétlődő, fokozódó, nagyobb amplitúdójú, lassabban végzett műfogás. A lágyrész-kezelés az izmokhoz kapcsolódik, az azokkal kötődő terápiát jelenti. Ezek a legmodernebb technikák, mégpedig azért, mert a legkevésbé veszélyesek, nincs szövődményük, egyáltalában nem fájdalmasak, ugyanakkor hatásosak. Meg kell jegyeznem, hogy a nyakon végzett rántások, csavarások, bizonyos országokban nem engedélyezettek a manuálterápiában. Finomabb, izmokkal végzett technikákat javasolnak, amik ugyanolyan hatásosak, és bár picit időigényesebbek, de semmiképpen nem fájdalmasak, és semmiféle veszéllyel nem járnak.

– Mely tünetek, panaszok tehát azok, amelyek a manuálterápia körébe sorolva, hatásosan gyógyíthatók e módszerrel?
– Nagyon sok fejfájásos, szédüléses, pontosabban egyensúlyzavar-panasz van. Mindegyik nagyon széleskörű probléma, és csak egy szeletük kapcsolódik a nyakhoz. A hátfájások, derékfájások esetében a manuálterápia azonnali segítséget jelenthet, kiegészítve azzal, hogy hogyan tornázzon, milyen életmódbeli változások szükségesek még. Ki kell térnem a fájdalomcsillapítókra. Az Országos Klinikai Idegtudományi Intézetben minden évben én tartom a gyógyszerekkel kapcsolatos továbbképzési előadást. Azt kell mondanom, a mai világban nem kell fájdalmat elszenvednünk, nem szégyen fájdalomcsillapítót bevenni. A probléma mindig a hosszan tartó gyógyszerelés.

Ha valakin manuálterápiával tudok segíteni, nem írok fel neki gyógyszert, akkor sem, ha kéri.

Azt szoktam mondani, hogy akkor én most tornatablettát írok föl magának. A tablettát bekapja és kész, azt hiszi, megoldotta. Inkább csinálja meg a napi 10 perc gyógytornáját, akinek krónikus derékfájása vagy hátfájása van, és sokkal jobban lesz.

„Fél liter lisztet deszkára kell tenni, a közepébe lyukat kell kotorni és abba egész tojásokat kell kiüríteni. Lehet egy kevés vízzel is szaporítani, de minél tojásosabb a levesbe való tészta, annál jobb. A tojással a lisztet össze kell egyenlíteni és azután jól meg kell gyúrni, úgy, hogy a tészta szép sima legyen és olyan keménységű, amelyet nyújtófával kissé nehéz, de mégis el lehessen nyújtani” – olvassuk Zilahy Ágnes leírását 1892-ből, és máris megelevenedhet előttünk a vasárnapi leveshez tésztát gyúró nagymama képe. Az, hogy pontosan milyen, még nem világos ebből a szövegből, hiszen amilyen gazdag kínálatunk van ezen a téren, ebből még akármi lehet.

Klasszikus darabok

Zilahy leírása aztán később egyértelműsít, a csigatészta készítéséről ír itt. A folytatás szerint ehhez két részbe kell venni a tésztát, szép vékony leveleket kell belőle nyújtanunk, abból kockákat vágni, majd határozott és gyors mozdulatokkal – mert hamar szárad – apró csigákat kell belőle sodorni. Az ehhez való szerszámot, a bordát, amely régen egy háztartásból sem hiányozhatott, a recept szerzője szerint takácsmestertől kell venni. Fogjuk aztán a tésztakockát, tekerjük fel fapálcikára és sodorjuk át a bordán: „csak így lesz a tészta szép reczés, csak így ragad össze és csak így alakul szép kis kürtő formába. Aki gyors, ügyes kezű egy óra alatt el tud készíteni néhány egyén számára levesbe való csiga tésztát. Ez igen jó régi magyar étel tyúkhús levesbe téve.” Ha mégsem ezzel, akkor cérnametélttel ették (és esszük) a húslevest. Ugyanilyen megszokott betét a pirított zsemlekocka vagy pirított kenyér – érdemes kipróbálni a régi szakácskönyvek ajánlását, gyakran használtak vajon pirított kalácsot erre a célra.

Régi újdonságok

Szintén ma is használjuk a tojásfehérjéből vert habot, madártejbe vagy borleveshez ezt főzzük. Sütve már nem szokott szerepelni levesben, pedig az 1830-ban kiadott kassai Nemzeti szakácskönyvben találhatunk egy jó receptet. Neve az indiánregények főszereplőit idézi: „tejleves tojáshavú széllel.” Ha megsült a habcsók, „habarj fel egynehány tojássárgáját, szép liszttel, cukorral és fahéjvízzel, önts hozzá lassacskán édes forró tejet és habard fel tajtékká.” A habcsókot a tejleves mellé kínáljuk. Ebben a kiadványban szerepel a gersli a levesbetétek között: ezt is érdemes újra felfedezni, az árpagyöngye a legnagyobb nyomelem-tartalmú gabonafélénk, rosttartalma révén segíti az emésztést, ráadásul alacsony a glikémiás indexe.

Galuskavariációk

A dara- és vajgaluska ma is levesbe kerül, a Pesti Hírlap 1930-as években kiadott szakácskönyvének sajtgaluskája azonban már kevésbé ismerős. Nagyon egyszerű, és a felhasznált sajt ízétől függően számtalan variációban használhatjuk. Az alaprecept szerint ehhez 2 dkg vajat kell 2 dkg liszttel megfuttatni és 1 dl tejjel felönteni. Ebbe jöhet aztán a 6 dkg reszelt sajt és egy tojás. Az így kapott masszát galuskaként főzzük bele a levesbe. (Természetesen az arányokon változtathatunk.) Móra Ferencné 1929-es szakácskönyvében a hagyományos ízeket találjuk, nála található a „májas galuska” néven szereplő étel is. Mint írja, lehet hozzá borjú-, bárány-, szárnyas-, vagy gyenge disznómájat használni. Tíz dkg májhoz 5 dkg zsírban kell megpirítani zsemlemorzsát, ehhez adjuk hozzá aztán a felaprított májat, a zöldpetrezselymet, sót, borsot, két tojást és egy kanál lisztet. „Lehetőleg hígra hagyni, mert keményedik” – figyelmeztet Móra Ferencné.

Gombócok

Az 1900-as évek elején kiadott szegedi Szegény asszony szakácskönyve azoknak ajánlható, akik gyorsan, kevés alapanyagbók akarnak főzni. A burgonyagombóc például így készül eszerint: „2 szép burgonyát megfőzünk, áttörünk, teszünk bele egy kis kanál zsírt, 1 egész tojást és kevés morzsát. Apró gombóckákat készítünk belőle, és a levesbe fõzzük.” Bármilyen zöldségleveshez illik. Az 1930-as évekből származó ötlet, a rizsgombóc hasonlóan egyszerű és univerzális. Főzzük meg a rizst (ha lehet, alaplében), aztán keverjük össze vajjal, tojással, zsemlemorzsával, gyúrjunk belőle gombócot és főzzük bele a levesbe. Ha van előző napról rántott vagy sült halunk, akkor érdemes másnap halgombócként zöldséglevesbe – az eredeti recept borsólevest ír – elkészítenünk. Ehhez a halat szedjük apró darabokra, vajjal, tejbe áztatott zsemlével, egy kis tejföllel, tojással keverjük ki, ízesítsük szerecsendióval és sóval. A Pesti Hírlap szakácskönyvében olvashatunk még ugyanígy készült gombócot kelkáposztával is – a zöldséget finomra vágva főzzük elő ehhez.

Húsos változatok

Kugler Géza 19. század végéről származó szakácskönyve még ínyencebb – az ő rizsgombóca például májjal együtt főtt és spárgából készült pogácsát is készített. A levesbetétek címszó alatt pedig egy, a magyar konyhából mára teljesen kiveszett alapanyagot találhatunk: a rákot. A rákgombóc a megfőtt rák húsából, tojássárgájából és rákvajból készült, és szerecsendióval fűszerezték. Készültek ilyen gombócok velőből, és lehetett levesbetét tüdőből is, utóbbival kis tésztatáskákat töltöttek meg. Móra Ferencné receptje pedig arról tanúskodik, bármilyen sült a leves fénypontjává válhatott másnap. „Maradék sültet, csirkét vagy borjút megdarálunk. Egy tejbe áztatott zsemlét jól kinyomunk, egy pici sóval, két tojás sárgájával, finomra vágott hagymával, petrezselyemmel összekeverünk, hozzáadjuk a két tojás habját is. Morzsával összekeverve pogácsákat formálunk belőlük. Tojásba, morzsába mártva forró zsírban kisütjük.”

Ez a cikk a Képmás magazinban jelent meg. A lapra előfizethet itt>>