„Hogy lehettem olyan naiv, hogy felkerestem az anyámat?” – Mit tehet a felnőtt gyerek, ha konfliktusos a kapcsolata az anyjával?

Sarolta fél éve nem beszélt az édesanyjával, egy nap mégis úgy döntött, felhívja őt és megbeszél vele egy találkozót. Anyja beleegyezett, Sarolta pedig úgy örült, mint egy óvodás. Félretett minden sérelmet. Félretette, hogy anyja gyakorlatilag elüldözte otthonról a viselkedésével, hogy sokszor fizikailag is bántotta, és azt is, hogy hosszú hónapokon át terápiára kellett járnia, hogy begyógyítsa a sebeit. A személyes találkozón nagyjából húsz perc kellett ahhoz, hogy anyja bekapcsolja a régi lemezt, ezért Sarolta egy óra múlva inkább eljött a szülői házból. Hazafelé elsötétült előtte a világ, úgy érezte, nem kap levegőt, a szíve pedig majd kiesett a mellkasán, annyira dobogott. „Ismét egy pánikroham. Hogy lehettem olyan naiv, hogy meglátogattam őt?” – ostorozta magát.

anya-lánya kapcsolat
Kép: Pixabay

Ismét terápiára kezdett járni, ahol idővel újra tudatosult benne, hogy ez az ő élete, hogy csak egy van belőle, és hogy igenis képes tenni azért, hogy az egészsége és a lelki békéje megmaradjon. Akkor is, ha ehhez az kell, hogy megszakítsa a kapcsolatot az édesanyjával. Nemrég – pszichológusa tanácsára – kiírta magából, amit az anyjával való kapcsolatáról gondol:

„Mielőtt bármit is írnék, leszögezném, hogy kifejezetten híve vagyok a nagy családnak, és mindenkinek azt kívánom, hogy minél több szerető családtag vegye körül. Néha azonban előfordul, hogy valaki csak úgy őrizheti meg a saját egészségét, ha megszakítja a családi kötelékeket. Amikor én elkezdtem távolságot tartani anyámmal, rögtön jött az indulatcunami néhány szomszédtól, hogy hálátlan vagyok és szégyelljem magam, amiért rá sem nyitom az ajtót. A világ készpénznek veszi az anyai szeretetet, és ha a kapcsolat elromlik vagy megszakad, akkor egyértelműen a (felnőtt) gyerekeket hibáztatják. Csakhogy egy kívülálló nem igazán látja, miért volt szükség erre a nehéz döntésre.

Gyerekkoromban anyukám hol dicsért, hol pedig elmondott mindennek. Sosem lehetett tudni, milyen hangulatra ébredek. Már egészen kicsiként elkezdtem magam kevésnek érezni, mert rendszerint csak az volt neki jó, ha a legjobb voltam. Hiába mondta, hogy szeret akkor is, ha rosszat csinálok, a viselkedése és a szavai nem ezt tükrözték. Az egyetemi éveim alatt, majd a fészek elhagyásának időszakában már látszott, hogy nem megy neki könnyen az elválás.

Ilyenkor rendre belemászott a privát szférámba, jöttek a mindennapos sértődések, a verbális és fizikai bántalmazások, a korholás, hogy semmire sem vagyok jó.

Megjegyzem, a mi családunkban egyébként is természetes volt egymást bántani, sértő szavakat használni, így sokáig azt hittem, hogy a saját családomhoz hasonlóan működnek más családok, sőt az egész világ is. Amikor elköltöztem tőle, hogy megkezdjem a saját életemet, hisztérikusan kihajigálta a szekrényből a kabátjaimat, hogy akkor menjek, ahová akarok, de vegyem tudomásul, hogy Isten nagyon megbüntet ezért.

Miután elköltöztem, azt sem tudtam, hová tartozom. Gyökértelennek éreztem magam, hiába volt mellettem a szerető párom. Éjjelente altatóval tudtam csak aludni, máskülönben rémálmaim voltak. Hónapokkal később még felhívtam anyámat, de ő minden olyan témától elzárkózott, ami a költözésemmel és a párommal kapcsolatos, sőt, kiderült, hogy ő teljesen másképpen emlékszik a történtekre, mint én.

Nincs olyan nap, hogy eszembe ne jutnának anyám kedves szavai, a mosolya vagy a mesék, amiket gyerekkoromban olvasott nekem az ágyam szélén ülve. Hálás vagyok, hogy segítette az életemet, hogy utat mutatott, és hiszem, hogy nem véletlenül születtem épp hozzá. Biztosítottam őt, hogy ha beteg lesz, vagy ha segítségre szorul, számíthat rám, elvégre nem vagyok szívtelen, de ennél közelebbi kapcsolatot egyáltalán nem szeretnék vele fenntartani. Talán most magányos és megpróbálja elhitetni a környezetével, hogy remekül van, de én ismerem, és tudom, hogy hiányzom neki, és hiányzik neki az energia is, amit éveken át csapolt belőlem. Biztos vagyok abban, hogy amíg élek, bűntudatom lesz, amiért elköltöztem, és elkezdtem a saját életemet.

Egyetlen mentségem van csupán: önvédelemből tettem. Hogy ne betegítsen meg, és hogy felépítsem a sérült önbecsülésemet.”

Mindenkinek joga van megmenteni magát

„Mosolyszünetek előfordulnak még a kevésbé terhelt szülő-gyermek kapcsolatokban is, és nemcsak kamaszkorunkban lehetnek komoly konfliktusaink a szüleinkkel, hanem felnőttként is. A hosszútávú károkat azok a szülők okozzák, akik félelmet és bűntudatot keltenek otthon, manipulálnak, fizikailag bántalmaznak, olyan sérüléseket ejtenek a gyermek lelkén, amik később a személyiségfejlődésére és a felnőttkorára is kihatással lesz. Ha a felnőtt gyermek és a szülő között bekövetkezik a szakítás, azt sokszor ítélkezés, stigmatizálás kíséri, gyakran hálátlannak tartja a környezet a családból kilépőket. Ezért van az, hogy az érintettek nem is nagyon beszélnek a dologról” – kezdi Balkuné Szűcs Emese gyermek- és ifjúsági klinikai szakpszichológus, aki szerint fontos tudatosítani, hogy mindenkinek joga van egy bántalmazó kapcsolatból kilépni, joga van magát megmenteni, még akkor is, ha a másik fél a szülő.

Kép
anya-lánya kapcsolat
Kép: Freepik

„Ha másképpen nem megy, egy végleges kapcsolatmegszakítás is lehet eszköze a generációkon keresztül átadott rossz minták megtörésének” – mondja a szakértő.

Amikor a szülő görcsösen kapaszkodik felnőtt gyermekébe

„A szülők és a gyerekek rendszere normál esetben két különálló alrendszer. Abban a pillatatban, hogy a két alrendszer határai összemosódnak, megzavarodik a struktúra. Ha például egy anyának nem jó a kapcsolata az apával vagy férjjel, akkor előfordulhat, hogy a gyermekével alkot inkább szoros koalíciót. Ők lesznek azok az anyák, akik nem képesek hagyni, hogy gyermekük önállósága kialakuljon, és mindenbe beleavatkoznak. Kapaszkodnak belé, és nem képesek érzelmileg elengedni őt, hiszen ha ez mégis megtörténne, a kétszemélyes rendszer összeomlana” – magyarázza a pszichológus.

Felszabadultság után kínzó önvád

A szakember felhívja a figyelmet arra is, hogy bár a családi kapcsolat megszakítását sok esetben kíséri megkönnyebbülés és a szabadság érzése, mégis fájdalommal és stresszel jár, hiszen mindkét fél egyfajta gyászt él meg.

Ráadásul felszínre törhetnek régi sérelmek és fájdalmak, gyakori a düh, a szomorúság, az önvád és a lelkiismeret-furdalás is. A lelkileg érzékenyebbek az elszakadás után testi tüneteket is tapasztalhatnak magukon. Ilyen esetekben érdemes szakemberhez fordulni, aki különféle technikákkal segít feloldani a bűntudatot.

Magányosan öregszenek meg?

„Vannak szülők, akik tehetetlennek érzik magukat, ha a gyermek kirepül, azt élik meg, hogy elvesztették a befolyásukat az gyerek felett. Azt gondolhatják, hogy a gyerekük bántja, cserbenhagyta őket. Annak a szülőnek, akinek élete középpontjában mindig is a család állt, és elhanyagolt miatta párkapcsolatot, hobbit és barátságokat, nem lesz könnyű, amikor gyermeke kirepül a fészekből, mert megfosztva érzi majd magát egyetlen szerepétől, és könnyen magányossá válhat. Ez a szerepvesztés az ilyen személyiséget nagyon megrázza, mert azonosította magát a szerepével, úgy érezheti, önmagától fosztják meg” – mondja Balkuné Szűcs Emese.

Érdemes mégis közeledni egymáshoz?

A pszichológus szerint ez nagyban függ a felek tárgyaló- és kompromisszumképességétől. „A teljes kapcsolatmegszakításon kívül megoldás lehet egy felszínes, korlátozott kapcsolat, amely adott esetben jobb lehet, mint a semmi. Erősen ajánlott, hogy a szülő az újbóli kapcsolatfelvételkor ne legyen kritikus. Se a korábbi vádakat ne hangoztassa, se a felnőtt gyereke életmódjával vagy párjával kapcsolatban ne tegyen megjegyzéseket. Ezek azonnal visszaterelik a dolgokat a régi mederbe, amelyből a gyerek szabadulni igyekezett, ráadásul az emlékezet hajlamos arra – főleg idősödő embereknél –, hogy átírja a múltban történteket. Nem érdemes a régi eseményeken vitatkozni, hiszen az emlékezet szubjektív rendszer, tehát ahány ember, annyiféle emlékezetverzió és látószög. Óvatosan, apránként kell egymáshoz közeledni, és lehetőleg olyan témákat célszerű felhozni, amik nem túl mélyrehatóak” – magyarázza a pszichológus.

Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!

A Képmás magyar magazin és vállalkozás, nincs mögötte nagy, külföldi médiabirodalom. Csupa családos, értékes és jó ember, akiknek nem csak munkahelye, szívügye is a Képmás. Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!

Támogatom a kepmas.hu-t>>

Ez is érdekelheti