Hogyan talált önre a kutyaoktatás mint hivatás? Milyen út vezetett a Tükör Módszer megszületéséig?

Mindig is ezt szerettem volna csinálni. Gyakorlatilag amióta eszméltem, a kutyákkal foglalkozás volt a mozgatórugóm. Hozzájuk már a kezdetektől fogva nagyon könnyedén kötődtem, gyakran az emberekkel való kapcsolatépítésben is a segítségemre voltak. Gyerekként az volt az álmom, hogy lesz egy hatalmas birtokom, ahol több száz kutya él majd velem együtt. Ez persze az évek folyamán sokat formálódott, de a Kutyasuli megalapításával részben valóra is vált. 10 éves koromban kaptam az első kutyámat, 13 évesen már foglalkozásokat is tartottam trénerként. Igaz, az akkori technikák nagyban különböztek attól, amelyeket ma a Tükör Módszer keretében alkalmazunk, de ezek a régi tapasztalataim is jócskán hozzájárultak ahhoz, hogy kialakítsam a jelenleg is széles körben alkalmazott kutyanevelési rendszert.

Magyarországon az Ön által kifejlesztett Tükör Módszer forradalmasította a kutyaoktatást. Mi ennek a technikának a lényege?

A Tükör Módszerben az a forradalmi, hogy pozitív megerősítésen alapul. Nem fizikai vagy verbális erőszakkal, pórázzal, netán szöges vagy elektromos nyakörvvel nevelünk, sőt ezek tiltott eszközök a tréningjeinken. A kutyát a család részének tekintjük, és a köztünk lévő viszony fejlesztése által neveljük. A még ma is sokszor hangoztatott „falkavezér” hierarchiával ellentétben a kutya elsődlegesen család-, nem pedig falkatag szeretne lenni. De ennek a szociális egységnek a működéséhez a gazdinak kell egy nagyon magas fokú tudatosságot elérnie – az egyik legfontosabb, hogy megtanulunk tisztán kommunikálni az állattal. Talán meglepő, de ennek 70 százaléka testbeszéd, 20 százaléka arcjáték és mindössze 10 százaléka verbális kommunikáció.

Az általunk alkalmazott kutyanevelési technika egyik legfontosabb gondolata az, hogy elsődlegesen nem az állatokat kell képezni. A kutyák köszönik szépen, jól vannak. Ők egy gazdát szeretnének, aki mellé, mögé biztonsággal be tudnak állni.

Tehát elsősorban azon dolgozunk, hogy tudatos és felelős gazdikat neveljünk, akik következetesen kommunikálnak az állattal, miközben stabil keretekkel rendelkező, szerető közeget biztosítanak számára. A Tükör Módszer három részre osztja a fejleszteni kívánt kutya-ember viszonyt. Része a tanítás, a viszony rendezése és az életmód. Az első klikkeres tréningeket takar, amiken olyan készségeket sajátítunk el, mint a hatékony behívás, a nyugodt séta vagy a biztonságos szabad játék. A viszony rendezése folyamán felépítjük a gazda tekintélyét, s bizonyos helyzetekben számonkérünk: például a kutya nem futhat ki a kapun, séta közben nem előzhet meg minket. Ezt picit úgy kell elképzelni, mint a tekintéllyel rendelkező szülő és a kisgyermek viszonyát. A szerető családi közegnek köszönhetően biztonságot adunk a kutyának, ami szülőként és gazdaként is kötelességünk. Ehhez kapcsolódnak az életmód-programjaink – például az agility, az ebathlon vagy a kutyás túrázás –, de ezek hangsúlyozottan nem élsport jellegűek.

„A kutya az ember legjobb barátja.” Immáron több tízezer éve. Meglátása szerint hogyan változott ez az együttélés az elmúlt időszakban, mennyire tudatosak ma a kutyatartók Magyarországon?

A legrégebbi leletek tanúbizonysága szerint a kutyák 100 ezer éve együtt élnek az emberrel. Ennek jelentős részét, mintegy 95 ezer évet a kutya az ember „hálószobájában és nappalijában”, vagyis a barlangban, kunyhóban, sátorban töltött. Majd minden nap elment vele „dolgozni”, például vadászni, később haszonállatokat terelni. És hogy mi történt az elmúlt ötezer évben? Az emberi faj elkezdett gyarapodni, megváltozott az életmódunk, a kunyhók nagyobbak lettek, és a kutya szép lassan kiszorult a szűk szociális térből. Személyes példa, hogy engem a nyolcvanas években szinte páriaként kezeltek, mert gyerekként bent tartottam a lakásban a németjuhászomat. És most, az ezredforduló környékén végre megváltozott valami: a kutyatartók elkezdtek visszatérni az ősi együttélési módhoz, azaz a kutya ismét visszakerült a nappaliba, a család mellé – ennek minden pozitívumával és negatívumával együtt. Tulajdonképpen ennek a fordulatnak a hatására jött létre a Tükör Módszer. Hogy ha a kutyát beengedjük a privát életterünkbe, akkor tiszta kommunikációval tudjunk neki határokat is szabni. Ezért kell visszanyúlnunk ahhoz az archaikus tudásanyaghoz, amely figyelembe veszi a kutya ösztöneit. Például nem úgy üdvözöljük, hogy a nyakába borulunk, mert ez számára egy domináns, félelmet keltő gesztus.

Egy viszonylag újkeletű, de egyre népszerűbb jelenség az úgynevezett „kutyabarát munkahely”. Trénerként és kutyaszakértőként mi erről a konstrukcióról a véleménye?

Úgy látom, hogy a gazdák nemcsak a szűkebb együttélésben, hanem a kutyák tudatos nevelésében is egyre érdekeltebbek. A kutyabarát munkahely intézménye szerintem – a kutyapiszok gyűjtése mellett – az elmúlt évtized leginkább üdvözlendő fejlődése.

Mert hát milyen jó is, hogy a kutya újra eljöhet velünk „vadászni”, és szerencsére ezen a vadászaton már senkinek nem kell meghalnia.

Ráadásul a kutyának köszönhetően a munkahelyi környezet is sokkal otthonosabb, a légkör oldottabb, és az emberek is könnyebben kapcsolódnak egymáshoz. Persze ennek is megvannak a szükséges szabályai: az eb legyen szobatiszta, ne támadjon meg senkit, és a gazda tudja őt megfelelően kezelni.

Hiába a kutyatartás fejlődése, a hazai menhelyek még mindig rogyásig vannak magukra hagyott, családra vágyó ebekkel. Az ön részvételével készült Jobb gazdi leszek videósorozatban azt az általános problémát tárják fel, hogy közülük sokan „gazdisodnak”, majd később mégis visszakerülnek a menhelyre. Mi lehet ennek az oka?

Az egyik leggyakoribb probléma, hogy sokan nem kellően átgondoltan fogadnak örökbe egy kutyát. A leendő gazdik nem mérik fel, hogy az új családtag mennyi energiát, törődést, figyelmet igényel, s nem hajlandók beletenni a kapcsolatba mindezt, ami értelemszerűen magatartási problémákhoz vezet. Pedig bizton állíthatom, ezeknek az igen jelentős része megoldható a tudatos kommunikáció és nevelés eszközeivel, illetve a család részéről némi életmódváltással. Hiszen egy kutya örökbefogadása nem csupán a stressz szintjét csökkenti: a családtagok sportosabbá, rugalmasabbá válhatnak a mindennapjaikban, kiszabadulnak a számítógép fogságából vagy épp pozitív irányba változnak az étkezési szokásaik.

Kép

Kép: Korom Gábor

Fontos, hogy az örökbefogadás előtt mérjük fel a kinézett kutya temperamentumát, igényeit, személyiségjegyeit, hogy ezek mennyire passzolnak hozzánk. Ez egy felnőtt kutya örökbefogadásánál értelemszerűen egyszerűbb. Meg kell néznünk, a környékünk mennyire kutyabarát: vannak-e sétáltatásra alkalmas területek vagy messzebb kell mennünk, ami részünkről plusz energiát és időt igényel. És hát a pénzügyek. Ritkán beszélünk róla, pedig fontos szempont a felkészülésnél, hogy az új családtag ellátásának jelentős anyagi vonzatai lehetnek. Sokba kerülnek az állatorvosi vizitek és a gyógyszerek, a tápok, de a képzéseknek, a kutyás eszközöknek is ára van. Ezzel mind számolni kell, ha örökbefogadáson gondolkodunk.

Összességében elmondható, hogy a menhelyre visszakerülés problémája az esetek nagy többségében megelőzhető lenne a tudatos felkészüléssel és a gazda–kutya viszonyrendszer tisztázásával.

Hiszen a kutya viselkedésének nagyjából 70 százalékát a közvetlen környezete programozza belé, az állat mindössze visszatükrözi a családi szokásokat és a kommunikációt. A Tükör Módszer pont innen kapta a nevét...

Vannak, akik az örökbefogadás előtt egy órát sem töltenek egy menhelyi kutyával, majd pár héten belül visszaviszik a kiválasztott négylábút. A Jófogás húsz menhely megkérdezésével derített fényt a problémára, amely óriási lelki károkat okoz a cserbenhagyott kutyáknak. A „Jobb gazdi leszek” interaktív oktatóvideó-sorozat a menhelyeknek, a gazdiknak és a kutyáknak is segítséget nyújt, egyben a szeptember közepétől elérhető Gazdijogsihoz is hasznos kiegészítő tananyag lehet. A videók végén klikkelhet a helyesnek vélt válaszra!

Milyen előnyökkel és kockázatokkal kell számolni a menhelyi örökbefogadásnál a tenyésztőtől vásárolt kutyusokhoz képest?

Életem során hozzávetőlegesen 100 ezer kutyával foglalkoztam, így bátran állíthatom, hogy a keverék kutyák pontosan ugyanolyan értékkel bírnak, mint a fajtiszták. Még akkor is, ha az ő esetükben a tulajdonságok felmérése nehezebb lehet. Viszont kiemelt előnyt jelent, hogy a menhelyről örökbefogadott kutyák jellemzően nagyon hálásak a szerető családi közegért, így hamar kialakuló erős kötődéssel tudnak beállni a gazdáik mögé. A menhelyek fejlődésének köszönhetően az innen érkező ebek sokszor jobban tudnak alkalmazkodni más kutyákhoz is. Ami kockázatot jelenthet, az a menhelyi kutya előélete, amelyről a legtöbb esetben semmit vagy nagyon keveset tudunk. Jó hír viszont, hogy a magukkal hozott szorongások, magatartásproblémák hatékonyan kezelhetők a már említett módszerekkel. A megfelelő felkészülés után mindenkit bátorítanék arra, hogy menhelyről fogadjon örökbe!

Az Ökumenikus Váltóban induló csapattagok kétféle módon válhatnak jótékony futókká. Egyrészt az online nevezés során, a nevezési díjon felüli adománnyal, másrészt az Ökumenikus Segélyszervezet 1353-as adományvonalát népszerűsítő „Ne csak szurkolj, segíts!” mez vásárlásával. A jótékony futók mindkét esetben a Segélyszervezet Kapaszkodó programjához járulhatnak hozzá, melynek keretében évente több ezer hátrányos helyzetű gyermek kap esélyt a felzárkózásra ingyenes foglalkozásokon keresztül.

Az Ökumenikus Váltóba egyházi közösségekből, gyülekezetekből érkező csapatokat, egyházi középiskolákból és hittudományi egyetemekről érkező csapatokat, egyházak és egyházi intézmények munkatársait, valamint az Ökumenikus Segélyszervezet önkénteseit és adományozóit egyaránt várják.
 
Az indulók két verseny közül is választhatnak. Azoknak, akik még nem vállalkoznak nagyobb kihívásokra, de szívesen belekóstolnának egy futóverseny hangulatába az október 9-ei (szombati) V4 váltó versenyszám ajánlott, ahol a 4x2 km-t kell teljesíteni. Az elszántabbakat a klasszikus 4 fős maraton váltóba várják október 10-én (vasárnap), ahol a csapattagok egymást váltva 9 – 12.4 – 8.6 – 12.2 km-es szakaszokat futnak, és az első futó lehet akár egyéni maratonista is, hiszen ez a versenyszám együtt rajtol és azonos útvonalon halad a főváros legszebb pontjait érintő maratoni mezőnnyel. 

Nevezni október 6-a éjfélig lehet a www.sparbudapestmaraton.hu oldalon úgy, hogy az online nevezési felületen a váltótagok adatainak feltöltése után be kell jelölni az „Ökumenikus Váltó” opciót.

Az Ökumenikus Váltóban induló csapatok az egymás között elért eredmények alapján külön eredménylistában is értékelve lesznek. További információ a www.sparbudapestmaraton.hu/okumenikus-valtok oldalon található.

1. Ne titkoljuk a gyerek előtt, hogy válságban van a házasságunk!

A válás sok esetben nem villámcsapásként éri a gyereket. Szemtanúja az otthoni konfliktusoknak, érzi a feszültséget. Ha nem merünk őszinték lenni vele, befelé fordul és szorongani fog. Nyugtassuk meg őt: „Apa és anya sokszor nem ért egyet, de próbálunk megoldásokat találni. Neked nincs feladatod ezzel kapcsolatban. Ez nem rólad szól, nem veled van a gond.”

2. Ha megszületett a döntés, közösen üljünk le és beszéljünk róla!

Őszintén mondjuk el, hogy próbáltuk megoldani a kapcsolatunkat, de kudarcot vallottunk. Különböznek az álláspontjaink, és már nem azt a szerelmet érezzük, mint korábban. Mindketten boldogtalanok vagyunk így, ezáltal türelmetlenebbek, feszültebbek is. Azt a döntést hoztuk, hogy külön fogunk élni.

3. Nyugtassuk meg a gyermekünket: az iránta érzett szeretet sosem fog változni!

A gyermek fél attól, hogy a házastársi szeretettel elmúlik az iránta érzett szeretet is. Magyarázzuk el, hogy ez másképp működik, mert a gyerek bármit tesz, a szülő akkor is szülő marad: „örökre az anyukád/ apukád maradok”.  Attól, hogy külön házba költözünk, továbbra is nagyon fogjuk őt szeretni.

4. Adjunk időt, hogy a veszteség kiforrja magát!

Ha az apuka a beszélgetés után rögtön összecsomagol és elmegy, nagy űr keletkezik a helyén. De hetekig, hónapokig sem szabad elhúzni a különválást. Érdemes pénteken vagy szombaton beszélni róla, és vasárnap elpakolni, hogy legyen egy átmeneti idő. Fontos, hogy a gyereknek legyen ideje kérdezni. Persze lehet, hogy nem akar beszélni róla, de el kell fogadni a reakcióit, túlélési eszközeit.

5. Legyen kiszámítható a jövő, hogy a gyerek biztonságban érezze magát!

Tervezzük meg, hogy marad-e a megszokott óvodában, iskolában, vagy máshová fog járni. Mikor megy érte apa, mikor aludhat nála vagy beszélhetnek telefonon. Engedjük, hogy elmondja, mi a véleménye, mit szeretne, és tegyük mérlegre! Biztassuk, hogy szóljon, amikor hiányzik a másik szülő, és teremtsünk lehetőséget a találkozásra vagy beszélgetésre. Legyenek fix időpontok, vagy ha az átmeneti időben még nem tudunk rendszert kialakítani, akkor mindig egy hetet beszéljünk meg!

6. Ne okozzunk csalódást, ajándékozzuk meg a gyermekünket minőségi idővel!

Amikor az egyik szülő kivonódik és keveset találkozik a gyermekével, akkor a gyermek magát fogja hibáztatni, dühös és szomorú lesz. Van, aki eltávolítja a gyereket a másik féltől, hogy ne legyen nagy hatásköre fölötte. Ennek lehetnek valós indokai, de bizonyos esetekben csak a konfliktusról szól. Ha az apa korábban el tudta látni a lázas gyereket, vagy elmentek kirándulni kettesben, akkor később is meg kell bízni benne. A bíróság nem köti ki a láthatással kapcsolatos részleteket, sokan vitatkoznak ingóságokon, tárgyakon, az információátadáson. Át kell beszélni, ki mit vár el, és kompromisszumokat kötni.

Kép

Kép: Freepik

Lehet, hogy érzelmileg a távozó szülő számára is nagy a veszteség és találkozáskor felszakadnak a sebei, vagy a megváltozott élethelyzet miatt kerül távolabb. Ha ilyen áron is, de jó lenne az új helyzet pozitív oldalát megtapasztalni: többet tanulni, beszélgetni, kirándulni. Az elmenő szülő általában intenzívebben van jelen a gyerek életében, több minőségi időt töltenek együtt.

7. Ne legyen a gyerek túsz, akivel zsaroljuk egymást, vagy akiért egymás ellen harcolunk!

Sok esetben a válás után elkezdődik a harc: ki a jobb szülő. Amikor a különélő szülő együtt van a gyerekkel, és elmennek cukrászdába, játszótérre, pizzát rendelnek, úgy tűnik, mintha minden elérhetővé válna számára. Több nasit, élményt kap. Sűrítetten tapasztalja meg egy-két nap alatt azt, amit a másik helyen egy-két hét alatt. Ha a gyermekünknél azt látjuk, hogy a másik félnél jól érzi magát, szeret odamenni, akkor elkezdődhet egy versengés, és felerősödhet a belső bizonytalanság, hogy nem vagyok jó szülő. Ha a gyerek nem mesélheti el, hogy jól érezte magát apával, mert anya szomorú lesz, vagy nem mer elmenni hozzá, mert anya magányos lesz, akkor korán felnőtté, pici társsá válik. Merjünk beszélni arról, hogy mindenki a lehetőségeihez mérten próbál adni! Nem kell mindenben egyezni; a lényeg, hogy érezze a szeretetünket.

8. Ne szégyelljük a válás tényét az óvoda és az iskola előtt!

Szóljunk az óvónőnek, tanárnőnek, hogy ebben a helyzetben van a család, és nem biztos, hogy a gyerek ugyanúgy jelen tud lenni. A tanárok is szeretik, ha bizalommal fordulnak feléjük a szülők, mert a legtöbb pedagógus segíteni szeretne és belátóbb, figyelmesebb, engedékenyebb lesz, jobban megérti a gyermek érzelmi állapotát. Ha nem szólunk, akkor adott esetben szigorúbb lehet, mint kellene, és a gyerek nem fogja tudni elviselni az érzelmi nyomást. Számára is segítség, ha bizonyos helyzetekben tudja, kihez kell fordulnia. Ha mi, felnőttek nem szégyenként kezeljük a válást, akkor a gyerekek sem úgy fogják.

9. Ne hagyjuk, hogy az érzelmeink elsodorjanak!

Azért nehéz a jó tanácsokat a hétköznapokban megvalósítani, mert az érzelmeink elragadnak. Azzal vagyunk elfoglalva, ami nekünk fáj. A saját szemüvegünkön át nézzük a történteket, az egyéni problémánkat felnagyítva: „mindent egyedül kell csinálnom”, vagy épp „nem láthatom a gyerekeimet”. Ilyenkor még nem vagyunk képesek nézni a másik fájdalmát és motivációját. Ha ebben az érzelmi állapotban maradunk, akkor kezdődik a harc. Nem a másik viselkedését kell folyamatosan górcső alá venni és kritizálni, hanem azt nézni, hogy a gyereknek mi okoz örömet. Miután csillapodnak a nagy érzelmi hullámok, az után lehet a részleteket tisztázni és átbeszélni.

10. Segítsük a gyermekünket, hogy ne a mi rossz példánkat vigye magával!

Ha azt látja a fiatal, hogy amit nem tudunk megoldani, annak mindig különválás a vége, akkor ő is átviheti ezt a mintát a saját kapcsolataiba. Próbáljuk megkeresni azokat a pontokat, ahol hibáztunk! Mondjuk el őszintén a gyermekünknek, hogy ő ne ezt az utat kövesse. „Apával azért nem tudtuk megbeszélni a dolgokat, mert nem jól kezeltük a konfliktusokat. Nem beszéltünk az igényeinkről, hogy mit szeretnénk igazán. De te mondd el a barátnődnek/ barátodnak, hogy mi bánt! Ne örök harag legyen, hanem nézzétek meg, ki mit tud tenni a kapcsolatért!” Ha a gyerekeink tudnak tanulni a hibáinkból, akkor megszakíthatjuk a mintázatot.

+1. A válás ne csak a veszteségről szóljon, hanem konstruktív krízisként kezeljük!

Nem vesztes-nyertes helyzeteket kell teremteni, hanem meg kell próbálni fejlődni a történtek által. Be kell látni, hogy mindenkinek fontos az érzelmi igénye, és ezek nem egymás ellen való dolgok. A másik szülő viselkedését minősítő mondatokat a gyereknek nem szabad hallania, mert akkor belekerül a lojalitáskonfliktusba: „mindkét szülőt szeretem, de ha az egyik szeretett szülő mondott egy negatív dolgot, akkor most hova álljak? Valaki biztos nem fog szeretni.” A gyerekek akkor nyugszanak meg, amikor látják, hogy a szülők tudnak egymással emberi módon viselkedni. Minimális tisztelettel, kölcsönösséggel, egymás segítésével.

Induljunk el a táncterápia fogalmától! Mit jelent ez a terápiás módszer, amellyel te is dolgozol, a definíció és a gyakorlat szintjén?

Az integrált kifejezés- és táncterápia egy mozgás- és testfókuszú csoportterápia, de más művészeti terápiás eszközöket – akár festést, agyagozást, rajzolást – is magába foglal. Komplexen segíti az önmegismerési folyamatot. Az a legfontosabb, hogy a saját témáin, nehézségein tudjon dolgozni mindenki ebben a biztonságos közegben. Egyéni vagy páros kiscsoportos mozgásfolyamatokon keresztül zajlik a feldolgozás, ami segíti a hozott témák felszínre kerülését. Sokszor nem is lehet pontosan tudni, hogy mi van a mélyben, csak egy elmosódott, homályos rossz érzésünk lehet, vagy az élmény, hogy nem vagyok a helyemen. Aztán szépen lassan fel-felbukkannak olyan emlékek, pillanatok, helyzetek az életből, amelyek itt és most fejtik ki a hatásukat, és elakadást jeleznek az illetőnél.

Én abban hiszek, hogy a test van annyira bölcs, hogy azok az üzenetek, amelyek akár betegség formájában jelennek meg, valamilyen lelki elakadást mutathatnak meg nekünk.

Ha ezeket nem betegségként definiáljuk, hanem egyensúlytalan állapotként tekintünk rá, vagy olyan pszichés nehézségként, amely mutatni szeretne nekünk valamit, akkor ezen keresztül a feldolgozási folyamat és a gyógyulás is el tud indulni.

Sok olyan nő érkezik a női csoportokba, akik nem tudnak kapcsolódni a saját testükhöz, nehéz belenézniük a tükörbe, képtelenek szépnek látni, elfogadni magukat. Ez akár extrém testképzavarrá is alakulhat. Gyakoriak a ciklusproblémák, fájdalmas menzesz, funkcionális meddőség. Ezek hátterében erőteljesen ott a kérdés: miként viszonyulok a nőiségemhez, hogyan tudok nőként jelen lenni a kapcsolataimban, párkapcsolataimban. Milyen az én viszonyom az anyasághoz? Sokan jönnek azzal, hogy szeretnének anyává válni, de nagyon-nagyon félnek a terhességtől és a szüléstől, vagy egyszerűen attól, hogy jó anyává tudnak-e válni. Vajon felvállalhatja-e egy nő, ha nem akar gyermeket? Van, aki azért jön, mert anyaként úgy érzi, kiégett, nem tud örülni a gyerekeinek, nehezen találja meg az egyensúlyt a munka és az anyaság között. De nem ritka, hogy valaki egyszerűen csak azért jön, mert a mozgás, a tánc öröm számára, és szeretne minél több ilyen élményt saját magának. Olyan gyógyító folyamat ez, amelyben kapcsolódik a saját erőforrásaihoz, és ezeken keresztül a helyén tudja érezni magát a világban. S persze olyan is van, aki éppen azért jön, mert úgy érzi, hogy csak a fejében él, elárasztják a gondolatok, az érzéseivel nehezen tud kapcsolatba kerülni, ezért szeretne testi, nonverbális tapasztalást magáról.

Kép

Jarovinszkij Vera - Kép: Szabó Ivett

Amikor önmagunk belső magjáról beszélünk, akkor felmenőink belső magjai és az ő elakadásaik is megjelenhetnek. Tapasztalod, hogy ezzel kapcsolatban is megnyílnak a nők, azaz előkerülnek a felmenők élettörténetei?

Igen, a család mint téma folyamatosan jelen van a mozgáscsoportokban. A családi minták nagymértékben hatnak ránk, hiszen ezek igazgattak minket gyerekkorunkban, öntudatlanul átvesszük, aztán mi is tovább adjuk. Egy önismereti folyamat során elkezdenek tudatosulni azok a transzgenerációs hiedelmek, amelyek nem segítenek az utamon vagy blokkolnak. Lehetnek tabuk, titkok a családban, vagy épp bántalmazó kapcsolat lenyomata, amelyről tudom, hogy mennyi sérülést okozott, és én nem szeretném továbbvinni.

Ez hosszú és mély munka, de mindig megéri beletenni az erőfeszítést, hiszen, ha a következő generációnak egy egészen másfajta szülő-gyerek mintát tudok adni, az nagy ajándék.

Meg tudom akasztani azt az áramlást, amely generációkon keresztül haladt. A transzformáció egy kulcsszó a táncterápiában. Az érzések, reakcióminták, amelyekkel dolgozni szeretnénk, a mozgáson keresztül elkezdenek átalakulni. Felismerhetővé válik, mi az, ami nem az enyém, amit örököltem, egy hiedelmet, egy hitmondatot, egy érzést vagy szorongást. Onnantól, hogy tudatosítom magamban: ez nem az enyém, hanem a családban másvalakihez kapcsolódik, le tudom választani magamról. Ez persze nem jelenti azt, hogy én soha többet nem fogok azon szorongani, amin az apám szorongott, de le tud csitulni bennem. Már nem bukkan fel olyan elemi erővel, nem sodor és áraszt el úgy, csak sokkal enyhébb formában, így elkezdek máshogy bánni ezzel a szorongással, mint mondjuk az apukám.

Kép

Kép: Jarovinszkij Vera

Amikor valaki önismereti útra lép, a környezet erre reagálni fog, ideális esetben támogató lesz. Nem ideális esetben az illető azt érezheti, hogy magára marad, és pont a szerettei lesznek azok, akik ezt a folyamatot nem engedik tovább.

Ez a jelenség gyakori, a környezet olykor nehezebben tudja elfogadni a változást, mint saját magunk. Én azt szoktam javasolni, hogy ha a párja is befogadó, ossza meg vele, ami benne zajlik! Időben jelezze, hogy ha picit érzékenyebb, ingerültebb, szomorúbb, az ennek a folyamatnak tudható be. Ha én tudok erről beszélni, akkor egy idő után a másik is, és így ki tud alakulni a támogató folyamat. Nagyon nehéz, ha a pár egyik tagja elkezd lépkedni az önismereti útján, a másik tag viszont nem. Ha ez az aszimmetrikus énfejlődési folyamat hosszú távon fennmarad, a kapcsolat akár véget is érhet – vagy jobb esetben a másik is elkezd foglalkozni magával.

Mi történik a táncterápiás csoportban, mi zajlik a közös térben, illetve az egyénben?

Az első pár alkalommal a saját testre irányuló belső fókusszal dolgozunk. Egyéni mozgásos folyamatban figyelünk egy-egy testrészünkre.

Páros vagy kiscsoportos munkában lehet a fókusz azon, hogyan engedem át a súlyomat a másik testére, például a hátára, hogyan támaszkodom meg, illetve fogadom az ő testsúlyát.

Tudatosulhat a félelmem attól, hogy megtámaszkodjak a másikon vagy a támasza legyek: visszarántom magam, befeszül a testem... Ezek mind egyszerű, elemi testélmények, amelyek nagyon meglepők tudnak lenni. A megbeszélő körben aztán össze tudom kapcsolni a testélményt egy jelen idejű problémával. Például, hogy a párkapcsolatomban is azt élem meg, hogy nem engedem át a kontrollt a másiknak. Nem tudok fizikailag, érzelmileg támaszkodni, mert mindig azt akarom, hogy én legyek az erős... Számos olyan témát előhoz egy ilyen páros gyakorlat, amellyel aztán tovább lehet dolgozni.

Előfordulhat, hogy a csoporton belül elemi ellenállást érzek egy másik nővel szemben? Hogy van ott valaki, aki egyszerűen taszít, de nem feltétlenül tudom megmondani, miért? Hogyan lehet egy ilyen helyzetet jól kezelni?

Ha valakivel kapcsolatban nagyon intenzív pozitív vagy negatív érzést élünk át, akkor ez általában visszautal egy múltbeli fontos személyhez kötődő érzéshez. Mondjuk a dühömet kivetítem valakire, aki amúgy nem csinált semmit. A csoportvezető tud segíteni, hogy ezeket az érzéseket ki lehessen mondani, és a kiváltó emlék aktivizálódjon. „Igen, ez ugyanaz a düh, amit az apám vagy az anyám felé éreztem.” Ha ez tudatosul, akkor máris oldódik az ellenszenv a jelen lévő személy felé, hiszen az illető felismeri, hogy nem vele van baja, hanem az eredeti forrásélménnyel. Amikor megnyílnak a mélyre elásott érzések, és kioldódik egy-egy traumatikus élmény, az hatalmas felszabadultságot és örömöt ad mindenkinek.

A kisbaba életének első pár hónapja során 0-24 órás figyelmet igényel, ami komoly felelősséget és terhet is ró a szülőkre – a szakemberek szerint mégis megéri kellő időt, figyelmet és gondoskodó szeretetet adni a gyermeknek, hiszen a befektetett energia később többszörösen megtérül. 

Ha a kötődés magzati korban erős, akkor ez hogyan segíti a kötődés későbbi kialakulását?

„A természet elsősorban a pozitív érzelmekre és motivációs körökre épít. Ennek része a szeretet, a közelség, az összetartozás megélése. Normális esetben ez kialakul, de sajnos nem kézenfekvő, hogy egy anya megfelelőképp gondoskodik a gyermekéről” – vallja Varga Katalin pszichológus, a perinatális képzés alapítója. 

De mit is tartunk megfelelőnek, „normálisnak”? A kötődés kialakulásának folyamatát mi befolyásolhatja negatív irányba?

Ideális helyzetben azok a nők vannak, akik maguk is vágyott/tervezett gyermekek voltak, és a saját édesanyjuktól megkapták azt a törődést, értő figyelmet, amit aztán különösebb nehézség nélkül tovább is tudnak majd adni a saját gyermeküknek.

Sokan azonban nem rendelkeznek ilyen pozitív transzgenerációs mintákkal és csak felnőttként szembesülnek az életük kezdetén elszenvedett „deficittel”. A gyermekvállaláshoz és gondozáshoz szükséges belső folyamatok értékeléséhez legalább 30 év szükséges, hogy valós képet kaphassunk. Ha egy édesanya (ritkább esetben édesapa vagy nagyszülő) ebben a korai, szenzitív időszakban valamilyen oknál fogva nem képes szeretettel tekinteni a gyermekére, figyelni annak minden rezdülését – vagyis nem tud "válaszkész gondozóvá" válni – az olyan maradandó sérüléseket okozhat a gyermekben, ami később komoly önértékelési, párkapcsolati nehézségekhez is vezethet.

Az édesanyák számos stresszfaktornak és külső elvárásnak is ki lehetnek téve, amelyek akadályozhatják őket a babához való odafordulásban.  

„A kulcs a bizalomalapú gyermekkor, ami nem a félelemből táplálkozik. A szülőnek nem a külső elvárások, hanem a belső igények mentén kéne működnie.” – véli a szakember.

Vajon ezek a korai gyermekkorban elszenvedett kötődési hiányosságok később kiküszöbölhetők? Hogy válhat valaki elhanyagolt csecsemőből önbizalommal teli, gondoskodó szülővé? A kötődés szempontjából mi a különbség az anya és az apa szerepe között?

A szülés közbeni vagy utáni oxitocin adagolás hatásairól, az „aranyóra” jelentőségéről, a testkontaktus megfelelő szintjeiről is szó lesz a Spiritusz különkiadásának harmadik, befejező adásában. Tartsanak velünk!

Az adás meghallgatásához kattintson a lejátszóra:

Spiritusz. Bátorító beszélgetések a lelki egészségért. A Képmás magazin pszichológiai podcast-műsora. Vendégeink a lélek bonyolult működését jól ismerő szakemberek és olyan ismert személyiségek, akik bátran beszélnek életük legnehezebb és legörömtelibb időszakairól, küzdelmeikről és felismeréseikről. A boldogsághoz önmagunk és a többi ember viselkedésének megértésén keresztül vezet az út. Tartsanak velünk!
A műsorvezetők, egymást váltva: Németh Szilvia rádiós műsorvezető, a Képmás magazin újságírója és Bóna Judit, a KarcFM műsorvezető-szerkesztője.
A Spiritusz podcastot megtalálja a Spotify-on, a népszerű podcast applikációkban, a Képmás.hu podcast rovatában és a Képmás magazin Youtube-csatornáján. Bárhol is hallgatja ezt a podcastet, kérjük, iratkozzon fel rá, hogy értesülhessen az új adások megjelenéséről.

A Boleyn nővérek

Boleyn Anna lefejezése nagy felháborodást keltő botrányként vonult be a történelembe. VIII. Henrik, a két feleségét is kivégeztető eszelős diktátor a tizenhatodik század viszonylag magas ingerküszöbét is átlépte, mégis érdemes vetni egy pillantást az események másik oldalára is. Boleyn Anna darázsfészekbe nyúlt hatalmas ambíciói miatt.

A Boleyn-család története valamikor a tizenharmadik században kezdődött, és VIII. Henrik idejére Anglia egyik legelőkelőbb családjának számítottak. A király közvetlen közelébe először nem Anna, hanem a nővére – egyesek szerint húga – Mária jutott be. Mire 1519-ben Henrik első feleségének, Aragóniai Katalinnak lett az udvarhölgye, már komoly tapasztalatokkal rendelkezett az udvari intrikák kivitelezésében. Egészen fiatalon I. Ferenc francia király környezetében teljesített udvarhölgyi szolgálatokat, és valószínűleg a szeretője is volt. Sokak a kor egyik legmagasabb szintű kurtizánjának tartották, a francia gúnyneve állítólag „az angol kanca” volt. VIII. Henrik udvarában hamar kiházasították, csakhogy az esküvői ceremónián maga Henrik vetett rá szemet. Egy ilyen lehetőségnek Mária nem tudott ellenállni, ezért nem is titkolt kapcsolatba kezdett a királlyal. Férje, William Carey nem tiltakozott, mert kárpótlásképpen udvari tisztségeket, birtokokat és pénzt kapott. Máriának az elkövetkezendő években két gyereke született. A két szülés megviselte, így a király rajongása enyhült. Hamarosan megszakította vele a kapcsolatot, és 1526-tól inkább a húgát, Annát részesítette előnyben. Csakhogy Anna okosabb volt a testvérénél.

Nem volt hajlandó engedni Henrik ostromainak: azt a feltételt szabta a kegyeiért cserébe, hogy a király vegye őt feleségül, és tegye meg Anglia királynéjának.

Fény és árnyék

Sokan nem értették, mit szeret rajta ennyire Henrik, mivel Mária állítólag sokkal szebb volt a húgánál. Anna – bár többen megnyerő külsejű hölgynek írták le – valamiféle sárgaságtól és golyvától szenvedett, ráadásul jobb kezén hat ujja volt. Mindezt kiegyensúlyozta viszont, hogy tökéletes udvari játékos volt, zseniális társalgó és jó táncos. Aragóniai Katalin sorozatos sikertelen terhességei és egyetlen életben maradt lánya után a király tőle várta egy fiúörökös világra hozását.

Anna szívós és ravasz eltökéltséggel bedolgozta magát: rövidesen ő látta el a királyné diplomáciai és reprezentatív feladatait, Katalint pedig száműzték az udvarból. A házasság semmissé tétele viszont nehezen ment, a pápa nem adta be a derekát. Henrik végül 1533-ban a saját emberét, a Boleyn-család papját, Thomas Cranmert nevezte ki Canterbury érseknek. Ő aztán jogtalannak és érvénytelennek mondta ki VIII. Henrik és Aragóniai Katalin házasságát. Erre már csak azért is szükség volt, mert Henrik és Anna már korábban egybekeltek. Egy titkos szertartáson adták őket össze, egyes vélekedések szerint azért, mert Anna terhes volt, és nem akarták vállalni egy törvénytelen gyerek születésének politikai veszélyeit.

A szülés a vártnál korábban történt, de a csecsemő egészséges volt. Az Erzsébet nevet adták neki, és azonnal elválasztották az anyjától. A Hatfield nevű kastélyban nevelkedett, ahol mindent megadtak neki, miközben a féltestvérét, Máriát törvénytelen gyereknek nyilvánították. Az új királyné fényűző körülmények között élt: kétszázötven szolgálóján kívül legalább hatvan cselédlány és udvarhölgy szolgálta, valamint papok kisebb hadserege gondoskodott a lelki épüléséről. Henrik természetesen szeretett volna egy fiúörököst, de a következő gyermek 1534-ben halva született. A király egyre ingerültebben viselte az újabb kudarcot, és bizalmi embereivel már az esetleges újabb válás lehetőségeit kezdte mérlegelni.

Koncepciós per 16. századi módra

Anna ezalatt tovább élte a vágyott luxuséletet: palotákat építettek át a kedvéért, vagyonokat költött ruhákra és bútorra, sőt, néhány udvari ellenségét is sikerült kivégeztetnie. Hamar kiderült azonban, hogy Henrik elsősorban trónörököst akart a házassággal. Amikor Anna még kétszer elvetélt – egyszer ráadásul egy fiúgyerekkel – elfogyott körülötte a levegő.

A király máris kinézte magának a következő feleséget Jane Seymour személyében, és megkezdte a hadműveleteket Anna eltávolítására.

Ezúttal semmit nem bízott a véletlenre. Kijelentette, hogy a házasságra csak megtévesztéssel vagy varázslattal bírták rá, a feleségéről pedig olyan vétkek listáját állította össze, amelyek egyesével is főbenjáró bűnnek számítottak. A király leghatalmasabb tanácsadója, Thomas Cromwell készséggel megszervezte a királyné vesztét, mivel politikai kérdésekben kibékíthetetlen ellentétek feszültek közöttük. Anna eközben pazarlása és arroganciája miatt egyre népszerűtlenebb lett a nép körében, így bármiféle komoly veszély nélkül megvádolhatták a legsúlyosabb bűncselekményekkel.

Kép

Boleyn Anna kivégzése

Cromwell alapos szervezőmunkával elérte, hogy házasságtörés, vérfertőzés, felségárulás és a király meg­gyilkolására szőtt összeesküvés vádjával állítsák bíróság elé. A középkorból származó angol törvények szerint nemcsak az árulás és az összeesküvés, de a királyi házasságtörés is halálbüntetést vont maga után. A nők esetében ez máglyahalál volt.

A tárgyaláson Henrik parancsára mindent előre bebiztosítottak. Az esküdtszéket gondosan telerakták hűséges udvaroncokkal és Anna esküdt ellenségeivel. A bűntársait is alapos megfontolás után válogatták össze.

Bűntársak kerestetnek

A legkézenfekvőbb célpont a testvére, George Boleyn volt. Ez a jóképű, művelt, több nyelvet beszélő férfi ismert volt a királyi udvarban. Már tízéves korában Henrik apródja lett, miután egy szórakoztató pantomim­előadással elnyerte a tetszését. Ettől kezdve nyílegyenes úton tartott a gazdagság és a hatalom felé: udvari pozíciók sokaságát nyerte el, diplomáciai küldetéseket hajtott végre. Elkötelezetten támogatta VIII. Henrik küzdelmeit az anglikán egyház létrehozásában, eközben is bőven volt ideje verseket, nyelvészeti traktátusokat írni, valamint mindenféle rendű és rangú hölgyeket hajkurászni.

A hatalom legbelső köreiben mozgott, a királlyal kártyázott, vadászott és íjászkodott, sőt, szerencsejátékokon nagy összegeket nyert és veszített Henrikkel szemben. Komoly életjáradékokat, birtokokat szerzett, bekerült az uralkodó titkos tanácsába is.

Amikor a nővére csillaga leáldozott az udvarban, George Boleyn bukása is gyors és kegyetlen volt. Mindkettőjüket letartóztatták, majd néhány nappal később lezajlott a tárgyalásuk is. A vád szerint ők ketten vérfertőző kapcsolatban álltak egymással, és összeesküdtek a király meg­gyilkolására. Annát néhány órával az öccse előtt ítélték el, George bűnösségéhez már nem is férhetett kétség.

Mire ezek az ítéletek megszülettek, az ügy már gondosan alá volt támasztva négy másik összeesküvő kihallgatásaival. Három nappal a fő vádlottak tárgyalása előtt ugyanis lezajlott az a másik eljárás, amely jó előre beharangozta Anna és George elvetemült megátalkodottságát. Egyikük, Henry Norris szintén Henrik legbelső bizalmasai közé tartozott. Ő volt az, aki jelen volt a király ébredésekor, lefekvésekor és étkezéseikor. Számos jól jövedelmező hivatalt nyert el, amikért cserébe feltétlen támogatást biztosított Henriknek. Norrisnak nem voltak különösebb erkölcsi aggályai az uralkodó módszereit illetően. Kevesebb, mint egy évvel a saját kivégzése előtt még jelen volt például a királyi hűségesküt megtagadó karthauzi szerzetesek borzalmas megkínzásánál és kivégzésénél. A vád szerint Norris 1533-ban pénzért nyújtott szexuális szolgáltatásokat a királynénak. A vádlókat az nem zavarta, hogy a megadott napon ők ketten nem is tartózkodtak egy helyen, sem az, hogy Anna éppen Erzsébet születése után gyermekágyban lábadozott.

Kép

A Boleyn-testvérek - Képmás kollázs

A második vádlott, Francis Weston tizenöt éves korától kezdve szintén VIII. Henrik apródja volt. A király őt is barátjává fogadta, együtt sportoltak, kockáztak, kártyáztak. Egészen fiatalon bekerült a titkos tanácsba, Boleyn Anna koronázásakor pedig lovaggá is ütötték. Az ő szédületes karrierje is villámgyorsan véget ért, amikor mindössze huszonöt évesen letartóztatták. A vád az ő esetében is ugyanaz volt: házasságtörés a királynéval, árulás és összeesküvés az uralkodó meggyilkolására.

A következő összeesküvő szerepét William Breretonnak kellett eljátszania. A többiekhez hasonlóan főnemesi családból származott, több magas rangot kapott, és Henrik legbelső köreihez tartozott. Hatalmas területeken uralkodott az Angliához tartozó walesi határvidéken, ahol kegyetlen szigorral uralkodott. Előfordult, hogy a bíróságot használta fel, hogy halálra ítéltesse és kivégeztesse politikai ellenfelét. Valószínűleg a hatalmaskodás és az egyre gyarapodó pozíciók okozták, hogy őt is hozzácsapták a kivégzendő házasságtörők és összeesküvők listájához.

Mark Smeaton volt az egyetlen közember a kivégzendő férfiak között. Nem sokat lehet tudni róla azon kívül, hogy jóképű fiatalember volt, képzett táncos, zenész és énekes. Boleyn Anna valószínűleg egyetlenegyszer beszélt vele, akkor is megfeddte, amiért alacsony származása ellenére szóba akart vele állni. Amikor Smeatont letartóztatták, a királyné észre sem vette. Ő volt az egyetlen vádlott, akiből kínvallatással csikarták ki a vallomást, a többiek nemesi származásuk okán más elbánásban részesültek.

Az ügy pikantériája, hogy a négy vádlottat elítélő esküdtszékben foglalt helyet a Boleyn-testvérek apja, Thomas is. Ő – csak úgy, mint a többiek – a vádlottak bűnösségére szavazott. Segített kivégeztetni a saját gyermekei állítólagos bűntársait, így szerepet játszott a halálukban.

Az öt férfi kivégzése óriási tömeg előtt, a londoni Tower-dombon zajlott. Ahogy az úri szokások diktálták, az elítéltek elegáns beszédet tartottak, mielőtt a hóhér tőkéjére hajtották a fejüket. George Boleyn olyan hosszan szónokolt, hogy halálában is sok csodálót szerzett magának. Ekkor már nem illett az ártatlanságukat hangoztatni, különösen Mark Smeatonnak nem, aki közemberként szerencsésnek érezhette magát, hogy a nemesekhez hasonlóan megússza egy gyors lefejezéssel. Annát két nappal később végezték ki. Bárd helyett karddal hajtották végre az ítéletet, ehhez pedig Franciaországból hoztak szakembert. Testét sokáig a vesztőhelyen hagyták heverni. Minden szertartás nélkül temették el egy kis kápolnában.

Boleyn Anna egyetlen lánya, I. Erzsébet királynő gyermektelenül halt meg, de Boleyn Mária rengeteg leszármazottat hagyott maga után. Lányának, Catherine-nek tizenöt gyereke született, fiának, Henrynek pedig tizenkettő, vagyis sok Boleyn-utód játszott szerepet a világtörténelemben.

Tőlük származott például Charles Darwin, Winston Churchill, John Rockefeller, Diana walesi hercegnő, és az ő vérvonaluk él II. Erzsébet brit királynőben is.

Ha pedig igaz a pletyka, hogy Boleyn Mária gyermekeinek VIII. Henrik volt az apja, akkor ezek a hírességek az ő leszármazottai is.  

Ez a cikk a Képmás magazinban jelent meg. A lapra előfizethet itt>>

Magányos történet 

A járványügyi lazítások közepette hajlamosak vagyunk megfeledkezni arról, milyen terhet jelentett számunkra 2020, amikor a COVID-19 miatt bezártságra, addigi életünk feladására kényszerültünk. És akkor most képzeljük el, hogy mindez nem Magyarországon történt velünk, hanem a járványügyi listákat toronymagasan vezető USA-ban, ahol napjainkig 42 millió (!) esetet diagnosztizáltak. Ebbe a kifordított amerikai álomba, a nyugati világ fellegvárának egyik legsötétebb időszakába kalauzol minket a BENN című alkotás.  

A filmet a YouTube-sztárból lett komikus, rendező, színész Bo Burnham jegyzi, akinek nem ez az első Comedy Specialje (azaz különkiadású stand upja). Noha a BENN készítése kezdetén még ő maga sem tudta, hogy ezt majd egy másfél órás alkotásként fogja a nagyközönség elé tárni.  

A filmet a járványügyi korlátozások elején, mintegy a saját szórakoztatására kezdte el gyártani az otthona egyik sarkában, hogy kreatív elmeként meg ne bolonduljon a négy fal között rá törő magányban.  

A film egy igazi one-man-show lett, Burnham ugyanis nemcsak szereplője, írója, zeneszerzője, rendezője, operatőre, világosítója és hangmérnöke, hanem a vágója is a BENN-nek. Ez már önmagában gigászi teljesítmény, ha belegondolunk, hogy a nem ritkán ötven-száz fős stábok munkája ezúttal egy személy szerepkörében sűrűsödött.  

Persze ha valamije, ideje aztán volt Bo Burnhamnek! Arra ő sem számított, hogy a kezdetben felszabadult művészi pótcselekvés több mint egy évig fog tartani. A rétestésztaként nyúló időfolyamról a férfi fokozatosan növekvő, egyre ápolatlanabb haja és arcszőrzete is informál minket a szóbeli kommentárjain túl, amelyek végigkísérik az egyre nyomasztóbb folyamatot. 

Műfaj- és stíluskavalkád 

A BENN nagyon sajátos kevercs. Bár a film Comedy Special, mégsem értelmezhető kizárólag a zenés komédia szűkös keretei között. A különböző műfajokból merítő zenei klipeken túl látunk szatirikus bábjátékot, kifordított videójáték-közvetítést (amelyben az alkotó saját magát irányítva játssza el egy napját a karanténban) és az influenszerek köszönővideóit kifigurázó nyugtalanító paródiát is. De az internetre jellemző tartalmak megidézése mellett Burnham az alkotási folyamat szegmenseit is bevágja. Így például mentális leépülése őszinte vallomásait és a bezártságban ráköszöntő 30. szülinapjának élő közvetítését is. Utóbbi alkalom így minden idők egyik legszomorúbb születésnapjaként vonul be a filmtörténetbe. 

A sokszínű zsánerképletet egy változatos, teljes mértékben barkácseszközökkel megoldott vizuális világ teszi még lázálomszerűbbé. Hol egy zseblámpával megvilágított diszkógömb ad sajátos fényhatást, hol pedig a saját, kékes színben úszó, élőben felvett mását vetíti Burnham a film kizárólagos helyszínéül szolgáló szoba falára, miközben előtte énekel.  

A már-már rémálomszerű műfaj- és stíluskavalkád a BENN emocionális világán is nyomot hagy.  

Az egyik pillanatban még kacagunk a sablonos női Instagram-profilokat kifigurázó humoron, a következőben könnybe lábad a szemünk egy maróan őszinte, gyászról valló szegmenstől.  

Ezt az érzelmi sokszínűséget a film változatos tartalmai is motiválják. Az internet felfutásával karriert építő Bo Burnham ezúttal is belső szemlélőként, elidegenedett cinizmussal énekel a digitális világ látszólag az embereket összekötő, valójában viszont eltávolító vívmányairól (pl. Instagram, FaceTime). Közben oda-odaszólogat a kapitalista rendszernek és az agyatlan (tartalom)fogyasztói társadalomnak is. De a BENN-nek nem ezek a legerősebb momentumai, hanem az, ahogy valós időben, őszinte vallomásokon, pillanatnyi villanásokon keresztül mesél a karantén magányába szép lassan beleőrülő elme rezdüléseiről. 

Utazás a koponyámban 

Emlékeznek, mennyire megrázta a világot Robin Williams öngyilkosságának híre? Megdöbbentünk, miként lehet az, hogy egy ilyen vicces ember ennyire szomorú módon búcsúzzon az élettől. Pedig az egyszerű konyhapszichológia ismeretében is tudható, hogy a legnagyobb belső gondokkal küzdő emberek általában a társaság valódi mókamesterei. Ők a humor eszközével fedik el a lelkükben dúló viharokat. A BENN című film is valahol erről a mentális kompenzációról szól. 

A felszínen szarkasztikus, önironikus humor az alkotás mélyrétegeiben bújó, fájón komoly témákat helyezi eltávolított perspektívába, persze szándékoltan sikertelenül. Hiába nevetünk a világ működését kifigurázó zoknibábos dalocskán, ha közben érezzük a benne szereplő népirtások és kizsákmányolás súlyát. Hiába énekli meg nevetséges hangnemben Bo Burnham, hogy a megbolondulás határán egyensúlyoz a karantén sokadik hónapjában, a komikus-alkotói elme drámája átszivárog az azt névleg elfedő humoron. Főleg, hogy ő maga is őszintén vall a karrierjét korábban derékba törő mentális nehézségekről – szorongás és pánikrohamok –, amelyek a négy fal fogságában egyre súlyosabb terhet jelentenek neki. 

A BENN tulajdonképpen duplafenekű bőröndként rejti a karanténidőszak tanulságait.  

Egyszerre beszél a négy fal közti bezártság mentális hatásairól, illetve arról, milyen az, amikor a saját elménkbe, a magányban egyre őrlőbb gondolataink közé vagyunk kényszerítve. Erre utal a film klausztrofób helyszíne, Burnham otthonának sarka is, ahol a csaknem két méter magas alkotót szinte összenyomja a plafon és az őt körülvevő falak. Ez a tér a karanténban szorongó agyként is értelmezhető, nem csoda, hogy az idő és a depresszív állapot előrehaladtával egyre több limlom, kvázi terhelő gondolat lakja be. 

Bármennyire személyes élményekből és mentális megélésekből táplálkozik is a BENN, egyáltalán nem nehéz az alkotó helyébe képzelnünk magunkat, hiszen nekünk is vannak hasonló emlékeink. Vajon a lazítások hatására igazán ki tudunk szabadulni „bentről”, ahol több mint egy évet töltöttünk? Ez a kérdés nyitva marad: BENNünk és az év eddigi legjobb filmjében is.  

A történet

Az On the Spot dokumentumfilmje, a Született Auschwitzban (Born in Auschwitz) nem a holokauszt borzalmairól szól, hanem arról, ahogyan a traumák hatnak a lelkünkre, és ahogyan továbbörökítjük őket a következő generációnak.

A filmben bemutatott édesanya két hónapos terhesen került Auschwitzba. Állapota nem maradt sokáig titokban, a nő és gyermeke hamarosan a félelmetes orvos, dr. Mengele kísérleteinek alanyává vált. A kislány 1 kg-os súllyal született, a létét a táborban több hétig kellett titkolni, életben maradása kisebbfajta csodának számított. Édesanyja azonban soha nem adta fel a reményt, hogy Angiból egészséges felnőtt váljon, szimbiotikus kapcsolatuk az anya haláláig tartott.

Angi lánya, Kati már egészen más közegben nevelkedett: az Auschwitzban született anya túlélőnek nevelte gyermekét, mégpedig azért, hogy a lány bármilyen borzalom esetén reagálni tudjon a kihívásokra. Kati ridegtartásban nőtt fel, és teljesen kiszorult az anyja és a nagymamája duáluniójából, nem tudja, mit kezdjen a harag és a bűntudat érzésével. Viszont elég bátor ahhoz, hogy szembenézzen a félelmeivel, és a lehető legtöbbet tudja meg a transzgenerációs traumákról.

Történelmi traumák árnyékában

Angi és Kati történetén keresztül jól látható, mennyire nehéz szavakba önteni ezeket a megéléseket és a hozzájuk kapcsolódó érzéseket. Adott egy hallgatag, túlélő nagymama, aki képtelen összefüggően beszélni az élményeiről és mindent harapófogóval kell kihúzni belőle. Aztán ott van Angéla, aki ahelyett, hogy rá tudna hangolódni gyermeke valós szükségleteire, túl korán és túl sokat közöl vele ebből a sűrű élményanyagból. Szinte zuhatagként zúdítja rá ezeket a történeteket – parentifikálva ezzel a saját gyermekét –, de éppen a legfőbb mozgatórugó hiányzik: a megélt érzelmi töltet, a feldolgozás, ami fogyaszthatóvá és emészthetővé tenné mindezt Kati számára. Inkább a túlélőképzés és a rettegés eszközei ezek az információk, mintsem a reziliencia és a rugalmas megküzdés erőforrásai.

Alice Miller pszichoanalitikus, maga is holokauszt-­túlélő A tehetséges gyermek drámája és az igazi én felkutatása című könyvében ír arról, amikor a szülő a saját tragédiájának árnyékában képtelen azt a biztonságos és védett közeget, illetve érzelmi törődést, megértést és elfogadást biztosítani a gyermekének, amire annak leginkább szüksége lenne. A lelke mélyén minden gyermek vágyik arra, hogy az érzéseit, vágyait és szükségleteit, vagyis mindazt, ami ő, komolyan vegyék. Ez a figyelem és tolerancia teszi fokozatosan képessé arra, hogy önálló, érett személyiséggé váljon. Ennek hiányában azáltal igyekszik a szülei szeretetét, törődését, illetve elfogadását megnyerni, hogy tudattalanul az ő elvárásaikhoz alkalmazkodik. Nem vesz tudomást a saját szeretet, megértés és tükrözés iránti igényéről, ami ahhoz vezet, hogy gyerekként, majd felnőttként is nehezen éli meg az érzéseit.

Kép

Kép: Spektrum TV / On the Spot

Miller szavaival: „A szülők igényeihez való alkalmazkodás gyakran, bár nem mindig, „mintha-személyiség" kialakulásához vezet, vagy ahhoz, amit gyakran hamis énnek nevezünk. Az ember olyan magatartást alakít ki, melyben csak azt mutatja, amit elvárnak tőle, és ezzel teljesen azonosul is. Az igazi én nem alakulhat ki, és nem különülhet el, mivel nem élhető meg. Érthető, hogy ezek a betegek ürességérzésről, értelmetlenségről, otthontalanságról panaszkodnak, hiszen ez az űr létezik. Ténylegesen megtörtént a kiürülés, az elszegényedés, a lehetőségek részleges pusztulása. Megsérült a gyermek integritása, lehasadt élénksége, spontaneitása.”

A gyógyulás

A történelmi traumák nemcsak a társadalom, hanem az egyén szintjén is kifejtik a hatásukat. Ugyanakkor lokális, vagy ennél kisebb – de nem feltétlenül kevésbé súlyos – családi traumák is továbbadódhatnak, ha nem sikerül feldolgozni és integrálni őket az életünkbe.

A nehézségeinknek nem oka van, sokkal inkább története, ezért nagyon fontos, hogy a traumáink történeteit is képesek legyünk elmesélni és feldolgozni.

Angi és Kati megmutatják nekünk, hogy soha nem késő helyrehozni a dolgokat. Akár hét évtizeddel a hátunk mögött is azonosíthatjuk a vakfoltjainkat, begyógyíthatunk nagyon régi sebeket, és felismerhetjük azokat a generációs mintákat, amelyek nem építenek bennünket. Nézzük meg, hogyan mehetünk végig ezen a folyamaton.

Első lépés: elfogadás

Alice Miller szerint: „Múltunkat a legkevésbé sem tudjuk megváltoztatni, a sérüléseket, melyeket gyermekkorunkban elszenvedtünk, nem tehetjük meg nem történtekké. Ám saját magunkat megváltoztathatjuk, »kijavíthatjuk«, és saját elvesztett integritásunkat visszanyerhetjük. Ezt akkor tehetjük meg, ha elhatározzuk, hogy a múlt történéseiről magunkba raktározott tudást közelebbről is megszemléljük és tudatosítjuk. Ez persze kellemetlen – ám megteremtheti számunkra a lehetőséget, hogy kiszabaduljunk a gyermekkor láthatatlan és mégis oly rémületes fogságából, s múltunk tudattalan áldozataiból olyan felelősségteljes emberekké változzunk, akik ismerik saját történetüket, és képesek arra, hogy együtt éljenek vele.”

Paradoxnak tűnik, de ahhoz, hogy enyhüljenek a sérelemhez kapcsolódó negatív érzelmek, először meg kell élnünk és el kell fogadnunk a történetünket és a vele együtt járó érzéseinket.

A folyamat természetes része a gyász, a csalódottság, a düh és a harag megélése. A tapasztalat azt mutatja, hogy amikor görcsösen a negatív érzések megszüntetésére koncentrálunk, azok egyre inkább úrrá lesznek rajtunk. Ráadásul, amikor megtanulunk nem érezni, azzal nemcsak a rossz érzéseket iktatjuk ki az életünkből, hanem a pozitív érzelmek átélésétől is megfosztjuk magunkat. Sőt, sokan számolnak be fokozódó bűntudatról amiatt, hogy nem tudják kontrollálni negatív emocióikat.

Szondy Máté a megbocsátásról írt könyvében (Hogyan tudnék továbblépni? – A bosszú és a megbocsátás pszichológiája) azt írja, hogy amikor nyitottak maradunk, „helyet adunk” az élményeinknek és többé nem harcolunk görcsösen az elménk tartalmával, akkor képesek leszünk a zsigeri válaszok helyett már tudatos reakciókat adni rájuk. A folyamatos harc a negatív érzések ellen megakadályozza, hogy nyitottak maradjunk önmagunkra és a valóságra, és kijelöljük az értékeinket, a céljainkat. A traumán való túljutás nem azt jelenti, hogy nem érintenek meg azok a borzalmak, amelyek megtörténtek, hanem azt, hogy többé már nem kötnek gúzsba, együtt tudunk élni velük.

Második lépés: a perspektíva kitágítása

A perspektívánk kitágítása hozzásegít, hogy teljesebben lássunk, megértsük a történetünket, és azokat a motívumokat, amelyek a sérelemhez vezettek. Számtalanszor végigkísértem már azt a gyógyító folyamatot, amikor a rendszerszemléletű családterápia során áttekintettük a kliensek családfáját, ők pedig felismerték azokat a transzgenerációs mintákat és családi küldetéseket, amelyeket a szüleik, a nagyszüleik, sőt, ők maguk is cipelnek magukkal. Ez a felismerés szinte mindig a megértés és felszabadulás érzését hozta magával.

Kép

Kép: Spektrum TV / On the Spot

Igazi kincs, amikor nemcsak a felidézett történetekből bontakozik ki a felmenők motivációja, hanem a felek őszinte beszélgetésének lehetünk tanúi. Felszabadító látni Katit, aki elég bátor kifejezni az érzéseit, és Angit, aki képes végighallgatni a szemrehányást és a fájdalmat. Beszélgetésük nyomán kirajzolódik, hogy Angéla a legjobb tudása szerint nevelte gyermekét, a maximumot adta a lányának, de maga is ugyanúgy szükséget szenvedett. Világossá válik, hogy a régi minták, amelyek Kati életét megkeserítették, a múltban a család túlélését szolgálták. Az egykor adaptív, de már réges-régen értelmét vesztett minták ismétlése minden családban előfordul, stresszhelyzetben ugyanis ezekhez a zsigeri reakciókhoz nyúlunk vissza, mert ami ismerős, az biztonságos. Már azzal hatalmas lépést teszünk a gyógyulás felé vezető úton, hogy tudatosítjuk ezeket a mintákat és családi küldetéseket.

A tudatosítás azonban önmagában nem elegendő, ahhoz, hogy változtatni tudjunk, komoly érzelmi munkára van szükség.

Igazán szerencsés helyzetben vannak azok, akik a film szereplőihez hasonlóan erről a szüleikkel is beszélni tudnak. Családterápiás tapasztalatom szerint az egyik legfelszabadítóbb mondat, amelyet egy felnőtt ember hallhat a szüleitől, a következő: „Nagyon szeretlek, és nagyon akartam jó szülőd lenni, de nem mindig tudtam, hogy hogyan kell ezt jól csinálni.” Ilyenkor nagy kő esik le a gyermek szívéről, mert úgy érzi, elismerik az érzelmi szükségleteit és azok jogosságát. Természetesen ennek hiányában is lehetséges a gyógyulás. Gyakran tapasztalom, hogy a transzcendens dimenzió megélése hoz megoldást: „Ennek megvolt a helye Isten nagy tervében.”

A lelki fejlődés kapcsolatokon keresztül történik. A későbbi kötődési kapcsolatok, például a házasság is lehetőséget biztosít arra, hogy a társunk családi mintáiból épüljünk. A filmben Kati számára a férje és családja olyan személyek, akiktől sokat tanult a szeretetről, az érintésről és a gyengédségről. A történetük megmutatja, hogy a sorsunk nincs kőbe vésve, kemény munkával még azok a nagyon mélyen lévő minták is felülírhatók, amelyek egykor a túlélést szolgálták.

Harmadik lépés: a történetünk erőforrásainak felkutatása

A súlyos traumákat nem lehet és nem is kell eltagadni. Nem mindegy azonban, hogy milyen narratívát alkotunk az életünk történetéről: olyat, ami lehúz, vagy olyat, ami felszabadít, előremutat és hozzásegít egy tartalmas élethez. Tomkins, a téma egyik kiváló kutatója szerint kétféle elbeszéléstípus van. A megfertőző történetek alkotói az őket ért nehézségeken keresztül látják a jövőt, és a rezignáltság, a keserűség, a leértékelés és a cinizmus szövi át a múlt, a jelen és jövő történeteit is. Ezzel szemben a megváltó történetek mesélői a megélt szenvedés ellenére a reményről, a változás lehetőségéről, és arról beszélnek, hogy milyen tanulságokat és erőforrásokat tapasztaltak meg a nehézségeken keresztül.

A trauma kétarcú entitás: ha nem foglalkozunk vele, akkor folyamatosan csak elvesz belőlünk, ám ha a feldolgozás útjára lépünk, akkor kiválogathatjuk belőle azokat a dolgokat, amelyek hosszú távon megerősítenek és formálnak bennünket. Ezt nevezzük poszttraumás növekedésnek. 

Ez a cikk a Képmás magazinban jelent meg. A lapra előfizethet itt>>

Mióta dolgozol a Mozgásjavítóban?

2010 óta vagyok itt, ez az első és eddigi egyetlen munkahelyem tanárként, holott a diplomámat már közel húsz éve szereztem. A főiskola elvégzése után 10 évig sok mást csináltam: művelődésszervezőként dolgoztam, belekóstoltam a divatszakmába is, végül pénzügyi vonalon kötöttem ki. Miután a 2008-as válság után már nem érte meg a pénzügyi szektorban maradni, egyre inkább úgy éreztem, hogy váltani szeretnék, s egy volt csoporttársam szólt, hogy a mozgásjavítóba napközis tanárt keresnek. Gondoltam, amíg nincs jobb, eljövök tanítani.

Azóta eltelt 11 év, és te még mindig itt vagy, pedig gondolom, lett volna „jobb”.

Anyagi szempontból mindenképp! (nevet) Az első héten még azt mondtam, én ezt biztosan nem fogom bírni. Gyógypedagógus végzettség nélkül kerültem be egy olyan intézménybe, ahol 150 beteg gyerek tanult. Már csak a sok kerekesszékes gyerek látványa is megterhelt, nem volt olyan egyszerű feldolgozni. A kemény első két hét után azonban elkezdtek jönni a pozitív visszajelzések pont tőlük, és egy idő után azt vettem észre, hogy sokkal többet kapok vissza, mint amennyit belerakok. Ezeknek a gyerekeknek a lelke és a habitusa más, nem olyan attitűddel rendelkeznek, mint a mai kamaszok. Nyilván máshogy is vannak nevelve, főleg akik bent laknak a kollégiumban. Az itteni tanulók mintha jobban felnéznének a tanárokra, és akit szeretnek, azzal nagyon éreztetik is ezt. Ma már nem lennék képes sima iskolában tanítani. Itt ragadtam, mivel egyre inkább éreztem a gyerekek ragaszkodását, és a pozícióm is fejlődött: napközis tanárból apartmanpedagógus, majd történelemtanár lettem.

Mit csinál egy apartmanpedagógus?

A legtöbb gyerek az iskolánk kollégiumában lakik, ahol apartmanrendszer működik. Egy apartmanban maximum négy háromfős szoba található, nagyon családias a kollégium felépítése, hiszen óvodáskortól laknak nálunk gyerekek. Az iskolai elfoglaltságok után az apartmanpedagógus tart fejlesztéseket, foglalkozásokat, amelyek fő célja az önálló életre nevelés. Szeretnénk elérni, hogy mire az iskolából kikerülnek, a sérültségükhöz mérten a lehető legnagyobb fokú önállóságuk legyen. Tartottunk délutánonként öltözködési, tisztálkodási tréninget, együtt főztünk. Nagy dolog volt, amikor elértük, hogy egy-egy gyerek be tudta gombolni önállóan az ingét vagy a nadrágját. Sokszor olyan kényes dolgokat is gyakorolni kell, mint a vécézés vagy a fürdés. Az iskola nagyon jól felszerelt, teljesen európai színvonalú intézmény, sőt egy kicsit talán túlzottan is akadálymentes.

A gyerekek a való életben ritkán fognak ilyen környezettel találkozni. Ezért is visszük ki őket minél többször délutánonként a Városligetbe, a belvárosba, hogy tét nélkül megtapasztalhassák, milyen nehézségekkel kell majd később megküzdeniük.

Az első, amit az iskolában meg kell nekik tanítanunk, hogy bátran kérjenek segítséget. Vannak, akiknek a szülei otthon szinte teljesen kompenzálták a hiányosságaikat, kérés nélkül ugrottak, itt viszont hozzá kell szokniuk ahhoz, hogy amit meg tudnak csinálni, azt mi el is várjuk, hogy egy idő után megcsinálják.

Krasznai Szilárd (balról a második) és a mozgásjavítós tanárok

Elég széles skálán mozog a tanulók egészségi, sérültségi állapota, vagyis vannak súlyos betegségben szenvedők, és van, aki „csak” kerekesszékben ül. Nincs ebből feszültség köztük?

Ilyen szempontból is ugyanúgy működnek, mint a teljesen egészségesek – megy köztük is a humorizálás. Simán ugratják a társukat, akinek nincsen lába, azzal, hogy „tedd előre a bal lábad”. Egymástól nem veszik bántásnak az ilyen dolgokat. Nyilván, ahogy nőnek, próbáljuk leszoktatni őket erről, és ők is egyre érzékenyebbé válnak egymás problémáira. A jobban mozgó gyerekek általában szívesen segítenek a kevésbé jól mozgóknak, az órák utáni elpakolást például egymás között szokták megoldani.

Mennyire része egy-egy tanévnek a veszteség?

Amióta itt vagyok, nem volt olyan év, hogy ne halt volna meg gyerek...

Sokat hallottunk az utóbbi években az SMA-s izomsorvadásról. Izomsorvadásos gyerekek is tanulnak az iskolában?

Hogyne, ráadásul elég nagy számban. Régóta itt dolgozó kollégák szerint amíg pár évtizeddel ezelőtt csak egy-két ilyen betegséggel küzdő gyerek volt egy osztályban, most már osztályonként három-négy is akad.

Gondolom, kisebb létszámú osztályokról van szó, mint egy átlagos iskolában.

Igen, nálunk egy gyerek „háromnak számít”, így 10-12 fős osztályaink vannak.

Szerinted a gyerekek belegondolnak, hogy egy társuk épp abban a betegségben, rendellenességben halt meg, amely nekik is van?

Persze, a nagyobbak tökéletesen tisztában vannak a diagnózisukkal.

Tudják, hogy papíron mondjuk 17 évnél többet nem élhetnek. Ha minket kérdeznek erről, mi sem titkolhatjuk el előlük, ezt nem lehet bagatellizálni.

Ma már egy tízéves gyerek is mélyrehatóan ismeri a diagnózisát, a betegsége várható lefolyását, hiszen annyit látják, olvassák a saját szakértői véleményeiket. A mindennapokban ezt jól elzárják magukban, de szerencsére az iskolában van négy-öt pszichológus, akik segítenek a feldolgozásban.

Kép

Krasznai Szilárd (bal oldalon) evezős túrán

Hogyan tudnak a gyerekek feszültséget levezetni mozgás híján?

A legtöbben a virtuális világba menekülnek, de szerencsére nálunk sportolni is lehet, rengeteg rájuk adaptált sportlehetőséget kipróbálhatnak és űzhetnek. Van például egy görlabda nevű játék: egy kerekes zsámolyra ráhasaltatjuk azokat a gyerekeket, akik a felső végtagjukat képesek mozgatni, ők kézzel hajtják magukat, miközben a labdát is ütik. De van nálunk kerekesszékes kosárlabda, futószakkör és foci is, utóbbira mindenkit várunk: kerekesszékesek és járók együtt fociznak. Természetesen uszodánk és konditermünk is van, ahogy nagy kedvenc a fúvócsöves darts és a para boccia is, amely egy petanghoz hasonlító golyóssport.

Parasportolók is kerültek már ki az iskolából?

Igen, szerencsére mindig vannak olyan gyerekek, akiket el tudunk indítani sportvonalon.

Kiss Péter is a mi diákunk volt, ő most aranyérmet szerzett kajakosként a tokiói paralimpián, igazi példakép lehet a többiek előtt.

Először mindenki a saját sportegyesületünkben, a Mozgásjavító DSE-ben kezd sportolni, s ha jól dolgoznak és tehetségesek, keresünk nekik egy komoly egyesületnél paraszakosztályt, ahol magasabb színvonalon folytatódhat a képzésük. Petiből így lett három év alatt felnőtt Európa- és világbajnok. Hihetetlen, de még csak most tölti majd a 18-at! Még tavaly is nálunk lakott a kollégiumban. Az úszó Illés Fanni is a mi diákunk volt, csakúgy, mint a mostani paralimpián szintén komoly sikereket elért Száraz Evelin.

Hogy néz ki egy dolgozatírás?

Figyelembe kell venni, hogy ki tud egyáltalán írni, és általában elektronikus formában is el kell készíteni a feladatlapot. Minden osztályhoz tartozik egy pedagógiai asszisztens, aki, ha szükség van rá, ott ül az órán és segít mondjuk a dolgozatírásnál.

Kép

Kép: Krasznai Szilárd

Minden tanár elfárad a tanév végére. Itt főleg van mit kipihenni, te mégis a nyarad egy részét is a tanítványaid között töltötted.

Mozgássérült gyerekekkel eveztünk a Tiszán, és ez nemcsak a gyerekeknek, hanem nekem is hatalmas kikapcsolódás és felüdülés volt. Pár éve a Mozgásjavítóból több tanár is jelentkezett az állam által kiemelten támogatott vándortáborok projektjébe. Hogy táborvezetők lehessünk, el kellett végeznünk egy harmincórás képzést a Testnevelési Egyetemen. Mi vízi vándortáborokat tartunk, ez a Magyar Kajak-Kenu Szövetség égisze alatt működik. A mi döntésünk volt, hogy mozgássérült gyerekeket vigyünk ebbe a táborba. Amint kiderült, hogy ez a vágyunk, adtak mellénk egy mentőst, kaptunk még egy plusz túravezetőt, és olyan jól sikerült az első tábor, hogy azóta minden évben viszünk gyerekeket.

Idén nagy sikerélményünk volt: hét csapatból mi voltunk a második olyan, amely nem borult bele egyszer sem a folyóba, pedig egy hétig eveztünk és az evezés során épekkel mentünk együtt.

Van egy nagy tervünk a jövő évre is: az UltraBalaton mintájára szeretnénk tavasszal megkerülni a Balatont a gyerekekkel egy hétvége alatt. Váltóban, futva vagy kerekesszékkel, handbike-kal, biciklivel, rollerrel, ki mivel tudja teljesíteni. Reméljük, meg tudjuk ezt is valósítani!

Tudtok arról, mi lesz a gyerekek sorsa miután elballagnak az intézményből? Mi történik azokkal, akik nem tudják folytatni a tanulmányaikat?

A nehéz sorsú gyerekek már egy otthon töltött nyarat követően – főleg a mozgásukat tekintve – teljesen leépülve jönnek vissza. Amit mi egész évben felépítettünk, az nyáron leépül, mert sok szülő nem engedheti meg magának, hogy fejlesztéseket finanszírozzon a gyerekének, pedig nekik napi szintű fejlesztésre volna szükségük. Ha ezt nem kapják meg, nem lesznek jól, leromlik az állapotuk. Félő, hogy azokkal, akik nem tudnak továbbtanulni, ugyanez történik érettségi után. Ez az iskola tényleg a létező legjobb hely a mozgásszervi betegséggel érintett gyermekek számára! A tanári kar ötven százaléka mozgásnevelő: szomatopedagógus, gyógytornász, gyógymasszőr. Ők minden nap fejlesztik a gyerekek mozgását. Ez magánúton megfizethetetlen, kivitelezhetetlen. Minden évben mindenkire készítünk egyéni fejlesztési tervet, amelyben olyan célok szerepelnek, hogy például év végére jó lenne elérni az önállóságnak azt a fokát, hogy be tudja kötni a gyógycipőjét.

Hasznos tippek

Főzés előtt késsel hasítsuk be a gesztenyéket X-alakban, majd tegyük egy fazék hideg vízbe. A főzővízbe önthetünk egy kanál olajat, így könnyebben meghámozható! A forrástól számítva 3 percig főzzük, majd öblítsük le hideg vízben. Elég egy kicsit megnyomni, a gesztenye máris kibújik a héjból.

Sütés előtt is vágjuk be a gesztenyéket, így könnyebben meg tudjuk majd hámozni. A frissen megsütött gesztenyéket csomagoljuk 10 percre újságpapírba, ettől omlósabbá válnak.

Francia gesztenyeköret

A megfőtt puha gesztenyét áttörjük, és vajon megpárolt hagymához adjuk. Sózzuk, borsozzuk ízlés szerint, és tejszínnel elkeverjük. Húsok mellé tálaljuk, különleges őszi köretként.

Saláta gesztenyével

40 dkg gesztenyét megfőzünk, és 1 ek cukor és 1 tk méz elegyében karamellizálunk. 10 dkg bacont serpenyőben ropogósra sütünk. 2-3 újhagymát (pótolható póréhagymával) vajon megpárolunk, és összekeverjük 4 ek fehérborecettel, 1 ek mogyoróolajjal (napraforgóolajjal) és 1 tk mustárral. Sóval, borssal ízesítjük.Egy endíviasalátát és 15 dkg szőlőt megmosunk, és összeaprítunk egy nagy tálba. A gesztenyét, bacont hozzáadjuk, és az olajos öntettel meglocsoljuk.

Gesztenyeleves

Hozzávalók: 50 dkg gesztenye, 2 sárgarépa, 1 fehérrépa, 1 kisebb zeller, 3 dkg vaj, 1 liter zöldséglé, apróra vágott petrezselyemzöld, só, bors

A gesztenyéket 10 percig forrásban lévő vízbe dobjuk, és meghámozzuk. A vajban megpároljuk a zöldségeket, majd felöntjük a zöldséglével. Ezután a gesztenyével együtt 40 percig főzzük, míg minden teljesen megpuhul. Sózzuk, borsozzuk, összeturmixoljuk, és meghintjük petrezselyemmel. Forrón tálaljuk, sajtos pirítóssal a legfinomabb.

Gesztenyekrém (tortába, süteményekbe)

10 dkg mézet, 20 dkg gesztenyemasszát, 1 dl tejet, és 1 tojássárgáját habosra keverünk. Egy másik edényben megolvasztunk 3 dkg csokoládét, és 6 dkg vajjal, 1 tasak vaníliás cukorral elkeverjük, majd összevegyítjük a gesztenyés masszával.

Gesztenyés rizs (Kurigohan)

40 dkg gesztenyét egy óráig hideg vízbe áztatunk, majd meghámozzuk. 40 dkg rizzsel feltesszük hideg vízben főni a gesztenyéket, és többszöri kevergetés mellett puhára főzzük. Önálló fogásként vagy köretként tálaljuk. ( A valódi recept nem teljesen ilyen, de elkészítése így egyszerűbb és gyorsabb, az ízek pedig tökéletesen összeérnek!)

Ez a cikk a Képmás magazinban jelent meg. A lapra előfizethet itt>>