Hogyan legyünk minimalisták?

A kevesebb néha több

Sokáig úgy hittem, az élet akkor a legegyszerűbb, ha mindenem megvan, amire valaha szükségem lehet. Bár soha nem jutottam odáig, hogy mániákus gyűjtögetővé váljak, sőt, nem esett nehezemre eladományozni vagy kidobni a nem használt, megunt vagy elromlott tárgyaimat sem, az évek során mégis megőriztem egy csomó kacatot, amikre egyszer, ki tudja mikor, szükségem lehet. Sok holmit birtokoltam, mégsem köszöntött be a várva várt béke és nyugalom az életembe: reggelente a gardróbszekrényem előtt állva úgy éreztem, nincs egy göncöm sem, amit felvehetnék; a könyvespolcom rendjét jobb, ha jótékony homály fedi; a konyhaszekrényben pedig jobbra-balra pakolgattam a nászajándékba kapott kristálytálat, hogy hozzáférjek ahhoz az egyszerű tálhoz, amire valójában szükségem volt.
A témával kapcsolatos kutatási eredmények megmagyarázták a fenti élményemet: egy agyműködést vizsgáló kutatás szerint zsúfolt környezetben nehezen dolgozzuk fel az információkat, míg letisztult körülmények között jobban tudjuk a figyelmünket koncentrálni, és jobban át tudjuk gondolni a döntéseinket. Hiába van tele a ruhásszekrényünk, ha feleslegesen tárolunk olyan holmikat, amelyek nem jól kombinálhatók egymással, kihíztuk vagy kifogytuk őket vagy csak szimplán nem érezzük jól magunkat bennük.Túl sok ruha közül kiválasztani az aznapi szettet még abban az esetben is fárasztó, ha tökéletesen az alakunkra szabott minden darab. „Kész, feladom, nincs mit felvennem” – gondoljuk, majd a feszültséget úgy próbáljuk csökkenteni, hogy egy újabb darabbal bővítjük az amúgy is zsúfolt ruhatárunkat.

Nem kell hatalmas, ürességtől kongó villa ahhoz, hogy a minimalista életstílust válasszuk, és nem szükséges lakás- vagy bútorcsere sem. A filozófia sokkal inkább az önkéntes egyszerűségről szól, vagyis arról a tudatos döntésről, hogy elegendő kevesebbet fogyasztani és kevesebb tárgyat birtokolni.

Az egyszerűség követőit az anyagi egyszerűség és az ökológiai tudatosság jellemzi, ezért csak olyan tárgyakat tartanak meg, amelyek gazdagabbá teszik az életüket, és amelyekre szükségük van. Mindent, ami nem bír hozzáadott értékkel a jelen életükben (semmiképp sem a távoli jövőben), azt eladják vagy eladományozzák. 
Ez a folyamat egyben önismereti utazás is, hiszen egyenként kézbe kell venni a tárgyainkat, hogy átgondoljuk, miért kötődünk hozzájuk. Ez fizikailag és lelkileg is nagy munka, cserébe viszont rendezettebb és élhetőbb életteret kapunk, ahol könnyebb megpihenni és ellazulni. A felismerés, hogy az emlékeinket a lelkünkben, nem pedig a tárgyainkban visszük tovább, felszabadító. A kacatok felszámolásának következményeként hatékonynak érezhetjük magunkat, fejlődik a problémamegoldási készségünk és a kreativitásunk, sőt, ritkulnak a rendrakás miatti családi veszekedések is. Ugyanakkor a selejtezés sem fekete-fehér, nincs tökéletes recept rá. Én például megtartottam azokat a családi ereklyéket, amelyekre nincs szükségem a mindennapokban, de a lelki örökség, amit jelentenek, gazdagít engem. 

Kép

Kép: Freepik

A kacatok kora

A birtoklási vágy mélyen az emberben gyökerezik. „Ennyiért bőven megéri!” – hangzik a mindent eldöntő érv, ami azonnal érvényét veszti, ha végiggondoljuk, hogy csak néhány alkalommal, vagy soha nem fogjuk használni a megszerzett tárgyat. Ráadásul a birtoklás felett érzett boldogság általában csak rövid ideigtart, majd a hangulatunk visszatér az eredeti alapszintre.

A túlzott fogyasztás olyan, mint az éhség, ami soha nem csillapodik. Kielégíthetetlen, mert az elégedettségérzés, amit reménytelenül hajszolunk, nem érhető el a javak birtoklásával. 
A „vásárlás → öröm → unalom → vásárlás →öröm→­ →­unalom” ciklusa a végtelenségig folytatódhat, ha képtelenek vagyunk az önérdekeinken túl figyelembe venni más nézőpontokat is, legyenek azok etikai, környezeti vagy társadalmi szempontok.
A valódi érdekünk nem a birtoklási vágy kontroll nélküli kielégítése. Rik Pieters kutatásában kapcsolatot talált a javak gyűjtögetése és a magány, illetve a magányosság és a depresszió között. A túlzott fogyasztás nem vezet elégedettséghez, sőt, minél nagyobb valakinek a vagyona, annál nagyobb a tét, hiszen ennek az állapotnak a fenntartása sok energiát igényel.
Maslow piramisa szerint fontos, hogy az alapvető fiziológiai és biztonsági szükségleteinket kielégítsük, mert csak így tudunk a magasabb szintű szükségleteink (kognitív, esztétikai, önmegvalósítás) felé fordulni. A reklámok viszont azt sugallják, hogy a javak felhalmozása jelenti az önmegvalósítást, ami teljes mértékben zsákutca, és akadályozza a valódi fejlődést. 
Nehéz reálisan megítélni, hogy valójában mire van szükségünk, hiszen a közösségi oldalakat görgetve azt tapasztaljuk, hogy mások több, szebb és jobb cuccokat birtokolnak, mint mi. A minimalizmus képviselőinek ötlete segíthet abban, hogy felismerjük, már most is mennyi olyan dolgot birtoklunk, amit nem használunk.

Joshua Fields Millburn és Ryan Nicodemus módszerének lényege, hogy minden tárgyunkat dobozokba pakoljuk, és az elkövetkezendő időszakban csak azokat vesszük ki, amelyekre szükségünk van. Néhány hónap elteltével egyértelmű lesz, hogy valójában melyik tárgyainkat használjuk, a dobozokban maradt dolgokat pedig eladományozhatjuk vagy elajándékozhatjuk.

Akinek túl drasztikus ez a módszer, vagy kötődik olyan emléktárgyakhoz is, amelyeket nem használ napi szinten, az inkább haladjon végig pontról pontra a lakáson, és egyenként vizsgálja meg, hogy az adott tárgyra szüksége van-e. Ez hosszú folyamat, valószínűleg nem megy egyik napról a másikra. Én például a ruháim selejtezésekor kiválogattam az egyértelműen nem hordott cuccokat, és nagyon büszke voltam magamra. Aztán néhány héttel később felismertem, hogy a megmaradt ruháknak körülbelül a felét szeretem csak igazán, így további darabok kerültek új tulajdonosokhoz, akik boldogan viselik őket. A következő hetekben még naponta kikerült 1-1 darab a szekrényből, így nyerte el végül a minimál gardróbom a közel végleges állapotát.

Kép

Kép: Unsplash

Vigyázat, gyerekkel vagyok!

A letisztult, hófehér minimalista lakások büszke tulajdonosai általában nem a sokgyermekes szülők közül kerülnek ki. A gyerekszoba a lakás azon területe, ahol a legnehezebb a selejtezés: válogatás közben a játékok valahogy visszalopják magukat a gyerekágyak alá, ahol a minimalizmus eszméje nem érheti utol őket. A gyerekeknek különleges tehetségük van ahhoz, hogy újratermeljék a száműzött kacatokat, főleg, ha a barátaikkal együtt a cserekereskedelem filozófiájának hívei, és olyan családtagokkal vannak körülvéve, akik lesik minden kívánságukat. Ráadásul szülőként is nehéz nemet mondani a legújabb fejlesztőjáték vagy egy újabb gyerekkönyv megvásárlására – holott a kevesebb játék valójában jobban fejleszti a gyermekünket, mint ha telezsúfolnánk a szobáját a legszuperebb fejlesztőeszközökkel. A témában végzett kutatás eredménye szerint

a két-három éves gyerekek jobban elmerülnek a játékban és jobb minőségű játéktevékenységet folytatnak, ha 16 helyett csak 4 játék van körülöttük. A túl sok választás megterhelő, a túl sok vizuális inger pedig stresszforrást jelent a piciknek. Ráadásul azok a gyerekek, akik a túlzott ingerléshez vannak hozzászokva, nehezebben alkalmazkodnak az elmélyülést igénylő óvodai, később iskolai feladatokhoz.

A sok cucc a későbbi fogyasztási szokásokat is előrevetíti, mert a gyerek hozzászokik, hogy folyamatosan sok inger veszi körbe. Nem tanul meg vágyakozni, várakozni és késleltetni sem, pedig ezek szükségesek ahhoz, hogy tisztábban lássa, mi az, ami valójában érdekli, és ezáltal jobban megismerje önmagát.
Azok a gyerekek, akiknek nem a holmik gyűjtögetése és birtoklása körül forog az élete, könnyebben megtanulnak osztozkodni, ami hozzájárul a szociális készségek fejlődéséhez. 
Ha a fenti pozitív hatások ellenére is nehezünkre esik rendet tenni a gyermekeink cuccai között, mert félünk, hogy hiányolni fogják a megszokott darabokat, nyúljunk a fent ismertetett dobozolás technikájához. Első lépésként hajítsuk ki a szakadt, tönkrement, elromlott játékokat. A gyakran használt, kedvenc, sokoldalú játékokat rendezzük el szépen a polcokon, a maradékot pedig pakoljuk dobozokba.Ha a gyermek néhány hónapig nem keresi a dobozban rejlő játékokat, nyugodt szívvel eladományozhatjuk őket, mert valójában nincs rájuk szükség. Ha nem szeretnénk lecsökkenteni a játékok mennyiségét, akkor is érdemes szelektálni. A játékok egy részét bedobozolhatjuk és elpakolhatjuk a gyerekszobából, majd havonta frissíthetjük az aktuális játékkészletet úgy, hogy néhány darabot kicserélünk a dobozban lévő játékokra, így kevesebb játék lesz a gyermek szeme előtt, és elmélyültebben tud majd játszani.  

Ez a cikk a Képmás magazin 2019. novemberi számában jelent meg. A Képmás magazinra előfizethet itt>>