Hogyan indult ez a szolgálat?

Onnan kezdeném, hogy 16 éven át dolgoztam egy keresztény szellemiségű családi és párkapcsolati magazin főszerkesztőjeként. Úgy érzem, ennek köszönhetően elég nagy rálátásom lett arra, hogy a nők milyen problémákkal küszködnek, mire vágynak, mi az, ami igazán mélyen megszólítja őket. Ezek a tapasztalatok, benyomások hosszú évek óta itt mocorognak bennem, és régóta keresem az útját annak, hogy valamilyen formában hasznosítsam őket. 

Véletlenül kapcsolódtak össze az útjaink Zilai-Mérges Beátával és Somoskői Ritával, de egy idő után észrevettük, hogy ugyanarra dobban a szívünk: a nők közötti szolgálatra és a közösségteremtésre. Elkezdtünk együtt ötletelni – egy éven át csak forgattuk a szívünkben a gondolatot. Ezután megosztottuk pár barátnőnkkel a formálódó tervet, és az ő véleményüket is beépítve kristályosodott ki előttünk a végső koncepció: a Faces of Hope (Remény arcai) misszió és a Barátnős beszélgetések programsorozat. 

2024 őszén tartottuk az első alkalmunkat, és a nyári szünet kivételével azóta is havonta egy szombat délutánon találkozunk.

Ti vagyok az arcai a barátnős beszélgetéseknek? 

Olyan értelemben igen, hogy mi magunk is barátnők vagyunk, és az a vágy munkál bennünk, hogy szeretnénk reményt adni a nőknek. Persze nemcsak mi beszélgetünk ezeken a rendezvényeken, hanem egy-egy témához meg szoktunk hívni más vendégeket is – olyanokat, akik szakértői tudásukkal vagy a saját élettörténetükkel hitelesen tudnak szólni a résztvevőkhöz. Mi hárman egyébként nagyon különböző karakterek vagyunk, mégis jól kiegészítjük egymást. Az életkorunk, a történetünk, az élethelyzetünk is teljesen más, de azt éljük meg, hogy Isten valahogy egymáshoz terelt minket.

Kép

Balról jobbra: Somoskői Rita, Zilai-Mérges Beáta, Győri Virág – Fotó forrása: Győri Virág

A helyszín pedig egy barátságos kávézó, olyan, mint egy nappali…

Tényleg olyan. A férjemmel együtt találtunk rá erre a helyre, és nyitottuk meg 2023-ban a Buda Bible Közösségi Teret. Ez tulajdonképpen egy 50 fő befogadására alkalmas, hangulatos, barátságos kávézó. Kicsit olyan, mintha az otthonomba invitálnám az embereket. A Barátnős beszélgetéseket eleve ide álmodtuk meg. Azt láttuk ugyanis magunk körül, hogy százfős vagy ennél nagyobb női konferenciák vannak szerte az országban és a különféle egyházi közösségekben, de a meghitt hangulatú beszélgetésekre, a kisebb, „fészekszerű” közösségekre is óriási igény lenne. Mi személyre szabottan oda szeretnénk figyelni mindenkire. Szeretnénk egy biztonságos helyet kínálni, ahol időről időre megpihenhetnek, töltekezhetnek. 

Azt is eldöntöttük, hogy – bár nagy igény lenne rá – nem fogjuk online közvetíteni az alkalmainkat, és a beszélgetéseink sem kerülnek ki a világhálóra, pontosan azért, hogy ezt a hitelességet és személyességet meg tudjuk őrizni. 

Így bátrabban meg tudunk nyílni egymás előtt, őszintén meg merjük osztani a küzdelmeinket is. Az otthonos hangulatot az is elősegíti, hogy finom kávéval, minőségi szörppel, süteménnyel látjuk vendégül az érkezőket. 

Kiket hívtok vendégnek? A szakértők hogyan kapcsolódnak?

Van körülöttünk egy körülbelül tízfős csapat, akikkel a kezdeteknél megosztottuk a koncepciónkat, és akik örömmel rezonáltak rá. Szívesen segítenek bármiféle háttérmunkában is, például a csoportvezetésben, az érkezők fogadásában, kávéfőzésben és így tovább. Amikor az adott hónap témája megérik bennünk, akkor gyakran közülük hívunk vagy az ismeretségi körünkből keresünk meg valakit. Mind a hárman elég komoly kapcsolati hálóval rendelkezünk, úgyhogy erre jól tudunk építeni az alkalmak tervezése során. 

A mögöttünk álló csapat is igen sokszínű: akadnak közöttük családosak, elváltak, özvegyek, gyermektelenek... Mindenféle korú, hivatású és hátterű nő – mind mély hittel és sok-sok élettapasztalattal.

Milyen témákról beszélgettek?

Előfordult, hogy a résztvevőket is megkérdeztük, milyen kérdésekről szeretnének hallani, de nekünk is vannak ötleteink. Figyeljük, hogy mi az, ami kihangosodik bennünk. Igyekszünk univerzális témákat választani, amelyekhez többféle élethelyzetből lehet kapcsolódni, hogy ne csak egy szűkebb rétegnek szóljanak – például a gyereknevelési kérdések csak a szülőket érintik, mi viszont szeretnénk azokat is elérni, akiknek ez valamiért nem adatik meg.

Sok mindenről szó esett már ezeken a beszélgetéseken: gondolkodtunk már arról, hogy mitől függ az énképünk, és miként találhatjuk meg az identitásunkat. Próbáltuk megfejteni, hogyan lehetne úrrá lenni a ránk, nőkre olyan sokszor jellemző érzelmi hullámzásokon. Őszintén szembenéztünk azzal, hogy mi történik, ha az életünk nem úgy alakul, ahogyan elterveztük: zsákutcába jut a házasságunk, nem találunk társat, elveszítjük a párunkat... Legutóbb, októberben azt jártuk körbe, hogy ki is irányítja az életünket, kinek a kezében van az igazi kontroll. Novemberben pedig a mindennapi függőségeinket vettük górcső alá. 

A függőség szó hallatán sokszor nagy dolgokra gondolunk – alkohol, drog, cigaretta, pornó –, de vannak szép számmal olyan ártatlannak tűnő szokások is, amelyek fogva tarthatnak minket, például a munkamánia, a vásárláskényszer, a sorozatok féktelen habzsolása, a közösségi média szüntelen pörgetése.

Szeretnénk megérteni a különféle addikciók mozgatórugóit és megkeresni a kiutat belőlük.

Kiket szólítotok meg, kik jönnek el? 

Vegyes társaság jár hozzánk, akadnak huszonévesek vagy hetvenen felüliek is, de többségében a harmincas-ötvenes korosztály jellemző. Nyilván az jön az adott programra, aki a legjobban tud rezonálni a témára. Főleg Budapestről és az agglomerációból érkeznek, de a Balaton mellől is járnak fel páran. Azért tesszük szombat délutánra az eseményt, hogy messzebbről is el lehessen jönni hozzánk. Jó látni, hogy a fiatalabbak együtt tudnak beszélgetni az idősebbekkel, hogy megismerik és megértik egymás nézőpontját. Ez sokat segít a generációk közötti kapcsolódásban. Aki már járt nálunk, az sokszor elhozza a barátnőjét, a kolléganőjét is, főleg, ha úgy érzi, hogy az adott beszélgetés segíthetne neki valamiben, de az is előfordult már, hogy valaki az utcáról esett be hozzánk. 

És tényleg tudtok reményt adni a résztvevőknek? Hogy látjátok, ismeretlen nők mennyire mernek megnyílni egymás előtt?

Azt tapasztalom, hogy az az ember tud igazán vigasztalni és reményt adni, akit Isten már megvigasztalt, akinek reményt adott. Jóval erősebbé válnak a szavaink, ha átmentünk már egy-egy komolyabb krízisen, és megtaláltuk a kiutat belőle.

Nem véletlenül kezdődik egy kerekasztal-beszélgetéssel az alkalom: először mi, szervezők nyílunk meg, illetve a meghívott beszélgetőtársaink. Nem akarjuk a saját küzdelmeinket idealizálni, őszintén vállaljuk a bukásokat, sebeket is, de mindig igyekszünk kiutat, reményt, bátorítást is adni, megmutatni azt a megoldást, amelyik nekünk segített. Nem szoktuk elkendőzni a nehézségeket, nem akarunk egy cukormázas képet erőltetni. Azt látjuk, hogy ezek után a résztevőknek is könnyebb megnyílniuk az alkalom második felében, a kis csoportos beszélgetéseken. 

Érzik, hogy ez egy biztonságos közeg, ahol szeretettel fogadjuk, ítélkezéstől mentesen igyekszünk támogatni őket. Érdekes megfigyelni, ahogyan sokszor egymásnak adnak tanácsot a csoportban lévők. 

Életszagú példákból, őszinte és hiteles tanúságtételek segítségével keressük tehát a válaszokat, és sokat tanulunk egymás történetei, megtapasztalásai által. Nincsenek tökéletes válaszok, és az élet produkál olyan helyzeteket, amelyek feladják a leckét. Van, hogy csak egy ölelés a megoldás, vagy egy mondat, amellyel kifejezzük: együttérzek veled.

Előfordul, hogy a könnyeinket törölgetjük, de sokat nevetünk is. Az öniróniának, a humornak nagyon fontos szerepe van abban, amikor például a saját hibáinkról beszélünk. Az is igaz, hogy akár egy aha-élmény is segíthet valakinek: „De jó, nem vagyok egyedül! Ezek szerint ez normális? Másnak is van ilyen gondja?” – és máris leszakad a teher egy része a válláról. 

Meggyőződésem, hogy ha lennének ilyen jól működő női körök, feleannyi munkájuk lenne a pszichológusoknak meg a lelki gondozóknak, mert a nők bátorítani tudnák egymást. Látjuk, hogy igenis van egyfajta összekapaszkodás, bajtársiasság a nők között.

Nem titkoljátok, hogy keresztény válaszokat kerestek a kérdésekre. Hívők és nem hívők is jönnek hozzátok?

Azt tapasztaljuk, hogy főleg azok rezonálnak a témafelvetéseinkre, akiknek van valamiféle keresztény hátterük, de szeretnénk olyanokat is megszólítani, akiknek nincs. Nem akarjuk eltitkolni, hogy a reménységünk forrása Istenben van, és a válaszainkat nála keressük. Próbálunk úgy fogalmazni, hogy ez a kívülállók számára is érthető legyen. 

Maga a helyszín, a Buda Bible Közösségi Tér is egy felekezetközi misszióhoz tartozik. Azt gondolom, hogy nem azzal kell foglalkoznunk, ami elválaszt minket, hanem azzal, ami összeköt. Van egy közös alap mindannyiunk életében, és erre építünk. 

Segíteni szeretnénk azoknak is, akiknek nincs semmilyen közösségük – nálunk akár otthonra is találhatnak. 

Mik a terveitek?

Egy saját konferencia koncepciója formálódik bennünk, és gondolkodunk azon, hogy elvonulós hétvégéket is szervezzünk. Távlati terveink között szerepel még, hogy egésznapos, több ezer fős női konferenciát is rendezzünk.

Sokan kérdezték már tőlünk, hogy miért nincs ilyen vidéken. Erre is keressük a megoldást, hogyan lehetne ezt az ötletet egyfajta „franchise-rendszerben” működtetni, megtanítani másokat is arra, hogy ennek mintájára a környékükön szervezzenek ilyen beszélgetéseket.

Ehhez nincs szükség semmi különleges dologra, egyszerűen csak szeretni kell a nőket és rezonálni a problémáikra. Odafigyelés, odaszánt szív és elkötelezettség, na meg Istentől kapott vigasztalás és remény – azt hiszem, ez a titok.

János egyike azoknak az elhivatott embereknek, akik minden követ megmozgatnak azért, hogy helyet adjanak koncerteknek, kultúrának, közösségeknek, és ezáltal biztosítsák a kapcsolódásokat, valamint az első színpadi fellépést a jövő generációjának. 

Hogyan kezdődött ez a mostanra nagyjából ötven éve tartó buli? 

Az előd a szegedi KISZÖV-klub az 1970-es években indult, elsősorban dzsesszklubként működött, majd 1980-tól beszélhetünk a helyére lépő Városi Rock Klubról. A megálmodó, Szurdi Zsolt egy közösségi házban gondolkodott, ahol mindenféle művészeti ágban mozgó fiatalok kipróbálhatják és megmutathatják magukat. Végül a zenei irány lett az elsődleges, és a fő profil a próba- és koncertlehetőség biztosítása volt. 

Vannak olyan zenekarok, akik kifejezetten innen indultak és futottak be később? 

A név ellenére sosem volt kritérium, hogy csak rockzenekar jöhet hozzánk. Még a korai évekhez köthető a méltán híressé vált EAST, de a fiatal Szakcsi Lakatos Béla is játszott itt. Később pedig – csak hogy néhányat említsek – itt próbált és koncertezett a Nevergreen, az egyetemi bandaként induló Czutor Zoli vezette Nyers zenekar, az akkor még kevésbé elterjedt világzenét játszó Gőzerő, amelyben Szurdi Zsolt is játszott. 

A kezdeti években zenélt itt Deák Bill Gyula és a Tankcsapda is. Az underground megkerülhetetlen alakja Müller Péter Sziámi a mai napig jön, és szeretne is jönni.

Még jelenleg is éves szinten száz körül van a nálunk játszó zenekaroknak a száma. Az, hogy ezalatt az ötven év alatt hányan fordultak meg itt, megsaccolni is nehéz, de ez a hely sokáig egyik formálója is volt az ország underground életének. Azok a zenekarok, akik idejöttek játszani más vidékekről, az itt tapasztaltakat hazavitték, és hasonló helyeket alakítottak ki máshol. 

Személyesen hogyan kapcsolódtál bele ebbe az egészbe? 

Én 1984-től kezdve kezdtem lejárni ide. Kallódó fiatal voltam, a klub közel engedett a színpadhoz, és ez a közeg teljesen beszippantott. Egy idő után bekapcsolódtam a szervezőtevékenységbe Zsolt mellett, aki hagyta, hogy kibontakozzak. Most mint közösségépítő én is látom, hogy bizony engedni kell, ha van olyan, aki hozzá tud tenni a projekthez. Ez a fajta vezetői attitűd, amit én is tapasztaltam a kezdetektől fogva, szerepet játszott abban, hogy még mindig itt tudunk beszélgetni.

Melyek voltak korábban és melyek ma a legnagyobb kihívások?  

Az utóbbi időszakig évtizedeken keresztül alapvetően kiszámíthatóan és nagyüzemben működött minden. Aztán a covid-intézkedések szomorú mellékhatásaként az élőzenés helyek körülbelül negyven százaléka ment a levesbe. Előtte is megmutatkozott ez a tendencia, hogy egyre kevesebben játszanak és hallgatnak élőzenét, de amikor hosszú idő után megint lehetett koncerteket tartani, éreztük, hogy kifogyott a fiatalokból a lendület. Egyszerűen nem jöttek vissza. A covid előtt fixen itt próbáló tizenöt-húsz zenekar is a harmadára olvadt, és akik maradtak, főleg tribute bandek. 

Éppen ezért a saját zenét és szöveget író eredeti zenészeket és formációkat minden lehetséges módon igyekszünk támogatni. 

Egy zenész barátom szokta mondani, hogy az embereket az alkotásra a könnyű idők nem inspirálják annyira, mint a nehezek. Emiatt lehetséges, hogy szép lassan ebben is lesz fordulat… 

Az interjú folytatása a Képmás magazin legfrissebb 2025. decemberi számában olvasható. Az aktuális Képmás kapható a nagyobb Relay és Inmedio üzletekben is; egyes újságos pavilonokban; a forgalmasabb MOL, OMV és Shell benzinkutakon; Auchan, Interspar és Tesco hipermarketekben; egyes Spar és Tesco szupermarketekben; egyes Bee, CBA, Coop és Real üzletekben. A magazinra előfizethet itt.

Hogyan és mikor terveztél családot, gyereket?

Mindig is arra vágytam, hogy családanya legyek. Amikor összeházasodtunk a férjemmel, akkor már nagyon vágytam gyerekre. Arról álmodtam, hogy lesz egy közös házunk, és nyugodtan, békésen éldegélünk majd.

A ház meg is lett, és a baba is hírt adott magáról. Mikor kezdted úgy érezni, hogy valami nem úgy alakul, mint az álmaidban?

Vágytunk egy gyermekre, de az első terhességem nem sikerült, rossz állapotban kerültem a kórházba. Magas lázam volt, és erős vérzés mellett elvetéltem. Ez nagyon megviselt, ráadásul olyan helyre kerültem, ahol kisbabák sírtak. 

Az volt bennem, hogy én ezt annyira akartam, de nekem nem sikerült, és itt sírnak a babák, az enyém meg már nincs velem. 

A félelem bennem maradt, még akkor is, amikor hat hét múlva Virág megfogant. Nem volt egyszerű várandósság, újra véreztem, és a félelem is újra fellobbant. Terhességi toxémiát kaptam, magas lett a vérnyomásom, bevizesedtem, és végül programozott császárral szültem. Végig stresszben voltam, hogy őt majd tarthatom-e a karomban, azután beütött a covid is. 

Azok közé tartozol, akik maszkban szültek?

Igen, ez az az időszak, bár az én orvosom megengedte, hogy levegyem a maszkot. Akkor még olyan dolgok miatt bánkódtam, amik teljesen racionálisak voltak. Amikor Virág megszületett, a kezemben tarthattam, és nagyon boldog voltam, hogy sikerült. Az aranyóra csodálatos volt, de azután jöttek a nehézségek a szoptatással. 

A kórházban gyorsan megmutatták a technikát, de én sokat küzdöttem. Virág keveset szopott, és én úgy éreztem, már acetonos a lehelete, aggódni kezdtem, hogy kiszárad. Már a kórházban tápszeres megsegítést kapott, és itthon is pótolni kellett az anyatejet, újra hihetetlenül stresszes lettem. Alig aludtam, talán két órákat, kimerült voltam és teljesen rágörcsöltem a szoptatásra. 

Kéthónapos korára már nagyon elfáradtál.

Szinte az alvás és az ébrenlét határán lebegtem, alig tudtam megkülönböztetni az álmaimat a mindennapoktól, kezdett minden összemosódni. 

Az orvosom is aggódott, és azt tanácsolta, hogy mindig aludjak, ha a baba alszik. De nem tudtam aludni, mert az járt az agyamban, hogy mikor kell odamennem, a baba mikor fog felsírni. A terhesség alatt szedtem fel a kilókat, 117 kiló voltam szülés után, a stressz miatt lementem 95 kilóra. Se enni, se aludni nem tudtam, csak lebegtem a híg semmiben. 

Hogyan vette ki a részét mindebből a férjed?

Akadtak konfliktusos helyzeteink. Hamarabb csattantam, túlreagáltam dolgokat, lobbanékony voltam. Anyósom tanácsaitól is kiborultam néha, fáradt és türelmetlen voltam ehhez. Arra vágytam, hogy békén hagyjanak, hogy úgy csinálhassam, ahogy én szeretném. Például én napirenddel szerettem volna vinni a mindennapokat, de mindenki az igény szerinti szoptatásról szónokolt. A férjem érezte, hogy valami nincs rendben.

Mikor vallottad be magadnak, hogy nagy a baj?

Ez hosszú folyamat volt. Magányosságérzés volt bennem, hiszen új helyre költöztünk, új ház, új környezet, nem ismertünk senkit, a barátaim messze voltak, pedig társasági ember vagyok. Anyukám messze lakik, én erősen vágytam barátokra, de egyedül voltam, és minden új volt. Az álmosság ködében mozogtam, szinte mindennap sírtam. Úgy éreztem, hogy nincs kiút, minden sivár, üres vagyok és sosem lesz jobb. 

A férjed miként érzékelte az állapotodat?

Voltak kiborulásaim olyan dolgokon, mint a házban lévő rend és tisztaság, ami nem mindig jött össze. Amikor Virág aludt, én álló nap takarítottam, és belelovalltam magam a rendrakásba. Ha rend van, akkor én is rendben vagyok – ezt éreztem. 

Egyszer jött felém a férjem, miközben beszélt hozzám, én meg odavágtam a földhöz a szennyeskosarat, és kiabáltam: „Jól van, tudod mit, én most megyek és felakasztom magam az első fára!” 

Mindent szétdobáltam, párnákat, lepedőket… Mondtam, hogy köszönöm a tisztességet, hogy a feleséged lehettem, de rám itt nincs szükség, beveszem az összes vérnyomáscsökkentőt, és lelépek ebből a világból. Nem tudtam ránézni a babára, eltartottam magamtól, közönyös lettem, mintha Virág egy szobanövény lenne, nem érdekelt, ha sírt. Nem tudtam megmaradni a házban, kiborított a sötétítőfüggöny színe. Néztem, hogy miért ilyen fehérek a falak, a bútorok sem tetszettek, a csempe színe elborzasztott, pedig mindent együtt választottunk ki. Ez volt az a pillanat, amikor a férjem visszajelezte, hogy nagyon nagy itt a baj.

Haza akartál menni, oda, ahol fölnőttél.

Azt gondoltam, anyukámnál biztonságban leszek, és nem érdekelt az új házunk. Hazamentünk Mezőcsátra, de akkor már nem tudtam ellátni a babát. Csak feküdtem és néztem a plafont, pedig ott pszichológus kezelt.

Mit kezdtél ezekkel az érzésekkel, amelyek teljesen idegenek voltak a személyiségedtől?

Nem értettem, hogy miért zajlik ez bennem. Sejtettem, hogy nagy bajban vagyunk, az otthon töltött három-négy hónap alatt a férjem, aki minden hétvégén jött, azt mondogatta, hogy vissza akarja kapni a régi Juditot. Mondtam, hogy újat kapott, és kész. 

Ő végül talált egy szakembert, felvettük vele a kapcsolatot, és amikor meglátott, azt mondta: „Jó ég, magában alig él a lélek! Azonnal a János Kórházba!”

Amikor megtudtad, hogy a gondolataid valójában tünetek, megkönnyebbültél?

Egy kicsit igen, mert végre tudtuk, milyen lépéseket kell tenni. A János Kórház szakemberei csodálatosan értették a dolgukat, kaptam gyógyszert, jártam művészetterápiára. Jól szervezett program volt, és én önként vállaltam a zárt osztályon való kezdést a covid miatt. Meg akartam gyógyulni. A baba is ott volt a csecsemőosztályon a férjemmel, és várta, hogy el tudjam látni. Külön szobám volt a zárt osztályon, bíztam az orvosokban, és furcsán hangzik, de biztonságban tudtam magam. 

Először kísérettel mehettem át a lányomhoz, a program végén pedig egy üvegajtós szobában voltunk, amin át figyelték, hogy foglalkozom-e a gyerekkel. Először elláttam, azután ölbe is vettem, és végül énekeltem neki, ezt látva megnyugodva hazaengedtek. Beállították a gyógyszereket, és telefonon tartottuk a kapcsolatot. Lassan engedhettem el a gyógyszereket, a bordó függönyt kicseréltük zöldre, és magamtól mondtam a férjemnek, hogy jöjjünk haza a saját otthonunkba. Lett egy ismerősöm is, akivel kitaláltuk, hogyan csinosíthatjuk ki a falakat. Óriási imaháttér is volt mögöttem. 

A súlyod hogyan alakult a gyógyszerek mellett?

Aluszékony lettem, délután hatkor én már egy rom voltam, csak ettem és aludtam. A gyógyszer jelentős gyarapodást hozott a súlyomban, már 124 kiló voltam. Nem tudtam bekötni a cipőmet, igazi kihívás volt lehajolni. Amikor egy év után letettem a gyógyszereket, akkor szembesültem a külsőmmel. Nyoma maradt a testemen ennek az időszaknak, és újra nekiálltam küzdeni. 

Ma 64 kilót nyomsz.

Amikor lementem az edzőterembe, nagyon szégyelltem a testem. Szigorú edzőre volt szükségem, aki lépten-nyomon ellenőriz, és nem hagy lógni, pszichésen is kordában tart, szabályokat ad és következetes. Személyi edzőt választottam, aki táplálkozási tanácsot is adott, és egyfajta külső kontrollt is. A férjem ebben is támogatott. 

Kíméletesen kezdtük, egy perc gyaloglással… Az edzőm fogta a kezemet, hogy fel tudjak lépni a sztepp-padra. Megírta az étrendemet is. 

Ez a gyógyulásod utolsó szakasza. 

A férjemet is megviselte, amikor még öngyilkossági gondolataim voltak, és hogy eltervezett egy szép családi környezetet, mindent megtett, mégis kudarcot vallott a terv. Ő is megzuhant. A pszichiáterem rájött, hogy neki sem ártana egy pszichológus, így ő is járt egy ideig, azután ezzel a támogatással vissza tudtunk térni egymáshoz. Virág mosolya, ölelése, a vele töltött idő és a sport tartja most az életemben az egyensúlyt. 

Steixner-Keszi Viktória pszichológus szerint a szülés utáni depresszió családterápiás megközelítésben nem kizárólag egyéni pszichés zavarnak tekinthető, hanem a családi rendszer egyensúlyának megbillenését jelzi. 

A rendszerszemlélet szerint az anya depresszív tünetei a család egészének működésére adott válaszként, illetve a családi kapcsolati mintázatokban bekövetkező változások tüneteként jelennek meg. A gyermek születése alapvető életciklusváltást jelent a család számára: új szerepek, határok és kapcsolati dinamikák alakulnak ki. Ebben az átmenetben a korábbi egyensúly megbomlik, és a rendszernek újra kell szerveznie önmagát. Ha ez a rendszerszintű adaptáció elakad — például a párkapcsolati kommunikáció, a támogatás vagy a generációs határok bizonytalanná válnak —, az anya pszichés tünetei a rendszer feszültségeinek hordozóivá válhatnak. 

Egyéni szinten megfigyelhető jelek: tartós lehangoltság, fáradékonyság, érdeklődés- és örömvesztés. Bűntudat, alkalmatlanságérzés mint anya vagy partner. Alvás- és étvágyzavar, szorongás, fokozott ingerlékenység. A csecsemővel való kapcsolódás nehézsége, ambivalens érzések. 

Párkapcsolati szinten megfigyelhető jelek: a kommunikáció beszűkülése, gyakori félreértések vagy elhallgatások. A partner érzelmi vagy fizikai távolsága, visszahúzódása. A szerepek eltolódása: az anya túlterhelődik, az apa kirekesztődik az ellátásból. A korábbi intimitás, humor és közelség eltűnése.

Családi és tágabb rendszerszinten megfigyelhető jelek: családtagok közötti határok elmosódása (pl. a nagyszülők túlságosan beleszólnak a gyermeknevelésbe). Túlzott elvárások vagy kritikák az anya felé. A családi támogatás hiánya, izoláció. Feszültség a régi és új szerepek között („lányból anya”, „fiatal párból szülők”).

„Szép Tündérország támad föl szívemben / Ilyenkor decemberben” – kezdődik Juhász Gyula gyönyörű verse. Advent az év egyik legkülönlegesebb időszaka, amikor a várakozás már maga is ünnep lehet. A kirakatokban és az utcákon ragyognak a karácsonyi fények, éjszakába nyúlóan készülnek a mézeskalácsok, az ünnepi dekorációk és a szeretteinknek szánt meglepetések. Rójuk a város utcáit, és böngésszük a webáruházak oldalait, hogy a legszebb ajándékokra találjunk rá. Feladatlistáink folyamatosan bővülnek, és a munkánk is egyre több az év vége közeledtével. 

Sok hagyomány segít abban, hogy lassítsunk, elcsendesedjünk, kiszakadjunk a mindennapok mókuskerekéből, az ünnepeket megelőző őrült rohanásból. 

Hozzájárulnak, hogy megéljük a várakozás örömét, és emberi kapcsolatokat építsünk. Az Adventi Ablakok elnevezésű kezdeményezés is egy ilyen szokás, amelyhez hazánkban is évről évre egyre több település csatlakozik. Az ablakok díszítése és a közösségben töltött esték emlékeztetnek arra, hogy az ünnep igazi értéke a szeretetben és a közösségben rejlik. 

Kép

A Pilisszentiváni Polgárőrség és Tűzoltó Egyesület épületének ablaka – Fotó: Markos Ferenc

Az új hagyomány története 

Az Adventi Ablakok hagyománya a svájci Aargau kantonból ered, és valamikor az 1980-as évek derekára nyúlik vissza. Az alpesi kis falvakban a decemberi estéken kigyúlnak az ünnepi fények egy-egy ház ablakában. A település lakói ilyenkor odagyűlnek, közösen énekelnek, történeteket hallgatnak, imádkoznak. 

A hagyomány ma már egész Svájcban, sőt Németország, Franciaország és Ausztria egyes vidékein is elterjedt. Az esti ablaknyitogatásokat sokszor kis műsorok kísérik. Magyarországon tíz évvel ezelőtt Solymáron szervezték meg először, azóta pedig több mint nyolcszáz település csatlakozott már a kezdeményezéshez az anyaországban és a határon túl. 

Az adventi kalendárium fénylő ablakai 

Mintha egy hatalmas adventi kalendárium ablakait nyitogatnánk. 

Decemberben minden este újabb és újabb ház kidíszített ablaka világít, míg végül szenteste mindenhol egyszerre gyúlnak ki a fények. 

Az ablakdíszítők vállalják, hogy a nekik sorsolt napon díszbe öltöztetik és kivilágítják az egyik utcafronti ablakukat úgy, hogy a kapott szám is jól látható legyen. Hogy melyik este, hol ragyog fel a következő ablak, az meglepetés, és az úgynevezett ablakvadászoknak kell megkeresniük. 

Kezdetek Solymáron 

„Egy alkalommal, amikor Németországban jártam, gyönyörűen feldíszített ablakokat láttam” – meséli Grimmné Dévényi Erika, a solymári csoport alapítója, vezetője. – Olyan szépek, különlegesek, lenyűgözőek voltak. Azt kívántam, bárcsak Solymáron is minél több ilyen csodálatos ablak ragyogna advent idején. Sokáig élt bennem ez a téli kép a kívánságommal együtt. Aztán gondoltam egyet, leültem, létrehoztam egy Adventi Ablakok elnevezésű Facebook-csoportot, és meghívtam a solymári ismerőseimet. Egészen rácsodálkoztam, hogy már a kezdetekkor milyen siker övezte az ötletemet.” 

A cikk folytatása a Képmás magazin legfrissebb 2025. decemberi számában olvasható. Az aktuális Képmás kapható a nagyobb Relay és Inmedio üzletekben is; egyes újságos pavilonokban; a forgalmasabb MOL, OMV és Shell benzinkutakon; Auchan, Interspar és Tesco hipermarketekben; egyes Spar és Tesco szupermarketekben; egyes Bee, CBA, Coop és Real üzletekben. A magazinra előfizethet itt.

Decemberben a hónap témája: Legyen ünnep a földön!
Kapcsolódó cikkeinket itt találjátok.

Melyik a legfontosabb érték, amit gyerekként a szüleidtől kaptál, és aminek a felnőtt életed során is nagy hasznát veszed?

Egyértelműen a szorgalom. A szüleim mindig szorgalmasak voltak, édesanyám sváb családból származó gyógyszerészként rendet tartott a ház körül. Édesapámat pedig már gyerekkorában keményen dolgoztatták, 4–5 évesen befogták mezőgazdasági munkákra. Ő maga is hátrányos helyzetből indulva érzékenyen fordult az elesettekhez, mindig a gyengébb mellé állt. Meg is tanultam mellette, hogy a gyengébbet nem átlépjük, hanem próbáljuk segíteni.

Édesapám egy szál nadrágban indult el egy kis faluból, és a végén ügyvéd lett belőle.

Levelezőn elvégezte a jogot egy olyan rendszerben, amellyel meggyűlt a baja, szembe is fordult vele. Tőle láttam, hogy a széllel szemben is lehet sikereket elérni, csak még több munka kell hozzá – és bízni önmagunkban. A sport is fontos volt neki, szerette a focit és az úszást, amit ő nem tanulhatott meg gyerekként. Ami neki kimaradt, azt nekem megadta: a sportot és a tanulást én már párhuzamosan űzhettem.

A sport közege stabil értékrendű embereket nevel – neked mi mindent tanított?

Többek közt azt, hogy az élet is „hosszútávfutás”: aki nem áll meg, nem adja föl, az előbb-utóbb utat tör magának. A szakmámban is alapvetés, hogy nem egy hét alatt tehetjük rendbe az életünket, egy új életmód kitartást, lemondásokat igényel. Azt is megtanultam, hogy az egyéni siker önmagában nem létezik, mert minden egyént tart egy háló. Ez lehet családi, baráti, szakmai – amellett, hogy van egy belső iránytűje is az embernek. Mögöttem ott álltak a szüleim, akik révén elindulhattam, a vállalkozásom is csapatmunka, és a sportaerobikban, amelyben világbajnok lettem, is trióban versenyeztünk. Ott erősen bízni kellett a másikban – nem csak a színpadon. A sport ezáltal arra is megtanított, hogy az ember az egóját, ha kell, érvényesítse, de ha kell, el is tudja engedni, hagyja magát meggyőzni bizonyos helyzetekben.

Kép

Fotó: Zsigmond László

Szerény, dolgos családból érkezve hogyan viszonyulsz a hasonló hátterű embertársaidhoz?

Szeretem a vidéki, jó értelemben vett egyszerű embereket, a hétköznapiság nálam pozitív fogalom: nagyra becsülöm a dolgos édesanyát, aki nehéz körülmények között, nagy nyomás alatt küzd a megélhetésért, miközben a társadalom inkább – például – a művészeket ünnepli.

Attól, hogy valakiről nem ír az újság, még nagyon fontos az ő teljesítményét is elismerni, nagy bajban lenne a világ a hétköznapi emberek nélkül.

Én hajón is dolgoztam, és nem a kapitánnyal barátkoztam, hanem a személyzettel. Nem állok oda csak azért amellé, aki menő, hogy én is annak tűnjek. Sosem azok társaságát keresem, akikből üzleti vagy szakmai hasznom lehet – a tiszta energiák vonzanak egy közösségben. Nem vagyok helyezkedő típus, mindig a szívemre hallgattam, és ezt sosem bántam meg.

Édesapád életszemléletéből is kiindulva: mit jelent neked másokon segíteni?

Mivel korántsem csak elit közegben mozgok, látom a társadalmat feszítő problémákat: a gyermekszegénységet, a bántalmazást, a betegségeket, az igazságtalan élethelyzeteket. Ha egy-egy gondolattal, beszélgetéssel, léleksimogatással akár csak időlegesen is tenni tudok az érintettekért, már nem éltem hiába. Mindennap kifejezem a hálámat azért, hogy azok közé tartozom, akiknek van is lehetősége segíteni.

Kép

Fotó: Zsigmond László

Miért fontos neked az önkéntes munka, amiben már több mint egy évtizede részt veszel?

Az Ökumenikus Segélyszervezetnél nemcsak a célok meghatározása helyes, hanem a munka kivitelezése is profi. Az ember szívesen jön, mert egy jó csapatban lehet láncszem. Rendre visszajeleznek, hogy önkéntesként jól teljesítettem, ebből érzem, hogy befogadtak, ami arra is motivál, hogy tartsam ezt a szintet. Mindenkinek illik valamit visszaadni abból, amit kapott: akár előzékenyen átadni a helyet a buszon, fölsegíteni a nénit a kosarával. A lehetőségeinkhez mérten szebbé tenni a világot.

Az önkéntes munka nagyon színes, például egy-egy tornámmal sokkal nagyobb örömöt tudok okozni nehéz körülmények között, mint egy csillivilli helyen.

Idősek otthonába is járok minden évben az idősek világnapján – bemegyek, megmozgatom őket, belelátok a kis világukba, vidámak vagyunk, tréfálkozunk. Egy picit hozzá tudok járulni, hogy szebb legyen a napjuk – nekem fontos, hogy élményt adjak, hogy a mozgás jó érzéshez kötődjön. Ami jó érzéshez kötődik, azt próbálja az ember az élete részeként rendszeresíteni.

Adventi időszakba léptünk – az ünnepi jótékonykodás által te is mélyebben éled meg akár a karácsonyi készülődést?

Ha a Segélyszervezettel ételt osztok rászorulóknak, gyerekekkel korcsolyázok vagy mézeskalácsot készítek, sokkal jobban ráhangolódom az ünnepre, mint ha csak behuppannék szenteste a fa alá. Ez engem is jobb emberré tesz – aki tanít, az is mindig tanul valamit. Náluk ráadásul olyan emberek közt vagyok, akik hasonló értékrenddel bírnak. Ha bemegyek egy iskolába, és látom a gyerekeket, ki tudom találni, milyen az igazgató, és fordítva: ha látom az igazgatót, érzem, milyenek lehetnek a gyerekek. Ez az Ökumenikusnál is így van a vezetővel és a kollégákkal.

Nyilván voltak önkéntesként különösen szívbe markoló élményeid…

Jártam például egy családi házban, amiben élt egy família – a nagymama pedig a ház mögött, eldugva egy szó szerint füstös kis sufniba. Egy lyukba, ahová belépve úgy éreztem, két percig sem lehet ott megmaradni.

Belém égett a kérdés: hogyan bánhat így egy gyermek az édesanyjával?

Vagy ahol egyetlen szobában élnek nyolcan – hogy lehet tanulni, aludni? Próbáltam elképzelni a napjukat, hogy ehhez milyen szintű tolerancia kell – egy gyerek ebben idő előtt felnő. Tanszereket osztogatva pedig a saját kisiskolás élményeimet idéztem föl. Sok iskolát látogattam, romákat, hátrányos helyzetű gyerekeket is. Ha érzik, hogy tisztelem őket, ha letérdelek közéjük, egy óra alatt „megfűzöm” őket, és a jót hozom ki belőlük. Mert ott van bennük mindkettő, de én erősítem a jót, és gyengítem a rosszat..

Neked mit jelent a hit, akár vallási, akár a szó köznapi értelmében?

Pluszmotivációt. Egy jó irányba tett jó lépéshez a segítő biztos hátteret, a pillért, a támaszt. Segít, hogy merj nagyot álmodni. Kimondani, hogy világbajnok szeretnél lenni. Csak így van esély, hogy megtörténjen. Utólag sem értem, hogy voltam képes bizonyos teljesítményekre, mert logikusan nem következtek volna, de a szívemmel elindultam feléjük. És amikor már bennük voltam, mentem tovább, közelítettem a célhoz. A hitem segített, hogy az álmaimat megvalósítsam – és a szorgalmam.

A mai napig sem a szépségben meg a tehetségben, hanem a szorgalomban hiszek.

Ez az egy elem nem pótolható, persze ha jól nézel ki, ha tehetséges is vagy, megfelelő háttérrel minden könnyebb, de szorgalom és kitartás nélkül nem fog menni.

Ezek szerint, amit a szüleidtől hoztál, az tényleg a mai napig kamatozik. Nekik meg tudod még köszönni karácsonykor mindezt?

Igen, szerencsére még velem vannak. Semmi sem tart örökké, de addig nem szomorkodom, amíg láthatom őket. Utána persze majd el kell fogadnom, hogy az élet egy utazás a megfelelő állomásokkal, és van, amin nem tudunk változtatni. Ezzel együtt nagyon szeretem ezt az utazást, hatalmas lehetőség. Annak az esélye, hogy leszüless a Földre, milliárdszor kisebb a lottóötösnél, és aki ezt a pár tíz évet nem tudja értékelni, amit itt töltünk a hosszú-hosszú időfolyamból, az sokat veszít. Én mindennap megbecsülöm, hogy részt vehetek a játékban. 

Adományozási lehetőségek és bővebb információ a https://segelyszervezet.hu/kampanyok/szeretet-ehseg/ oldalon található. 

Decemberben a hónap témája: Legyen ünnep a földön!
Kapcsolódó cikkeinket itt találjátok.

Még be sem lépek, Németh János máris nekem szegezi a kérdést: belize-i vagy kolumbiai kávét kérek. Miután tájékoztat az ízprofilról, előbbi mellett döntök. Amíg kortyolom sárgabarackos, ananászos jegyeket hordozó kávémat, csodálom, ahogy monoton dohog a kávépörkölőgép.

Hogy pár pillanattal később a tulajdonos kinyissa a szerkezet száját, és a kiömlő kávészemek fenséges kávéillattal töltsék be a kicsiny üzletet. Mást is legyűgöz az aroma, ugyanis folyamatosan érkeznek a törzsvásárlók, akiket Trestyénné Folkmayer Kinga és János név szerint ismer, nemkülönben azt, mi a kedvencük. 

A pörkölés ma már a tizedik adag, pedig még csak kilenc óra.

Mint megtudom, János nemcsak azért dolgozik hajnalban, mert sok a munka, azt mondja, akkor jobb a gáznyomás – a pörkölőgépet ugyanis gáz fűti.  

A magával ragadó hamburgi tapasztalat

A tulajdonos a rendszerváltoztatás táján vált pörkölőmesterré, azt megelőzően a Zöldért vállalatnál dolgozott. A szocializmus évtizedeiben a déligyümölcs beszerzése nagy nehézségekbe ütközött. Kereskedelmi főosztályvezetőként zavarta, hogy a megyében működő ötven üzletükbe csupán húsz karton banán érkezett egy hétre. Nem meglepő, ha ebből folyton vita keletkezett.

Az országban elsőként kaptak lehetőséget arra 1987-ben, hogy árucsere keretében hozzanak be déligyümölcsöt. A munka során jutott el Hamburgba a Dole céghez, amelytől a déligyümölcsöt beszerezték. A vállalat partnerei közé tartozott az 1923 óta kávépörköléssel foglalkozó Kaffeerösterei Burg, ahová kíváncsiságtól hajtva ellátogatott – örömmel fogadták. Az akkor 76 éves pörkölőmester félévszázada dolgozott a szakmában, a pörkölőgépet is még fával fűtötte. Németh Jánost azonnal magával ragadta a kávé világa.

Felfigyelt arra is, hogy üzletemberek egymásnak adták a kilincset a Burgnál. Megtudta, hogy szinte minden magára valamit is adó hamburgi cégtulajdonos ott vásárol kávét, mert rendkívül fontos számukra, hogy partnereiket minőségi kávéval fogadják. „Ez kell nekem, gondoltam, ez adta meg a végső löketet ahhoz, hogy belevágjak magam is a kávépörkölésbe” – idézi fel Németh János. 

Kép

Fotó: Császár Tamás

Meg kellett ismertetni a magyarokat a minőséggel

A rendszerváltoztatás környékén nem volt egyszerű megfelelő ingatlanhoz jutni, de kis szerencsével sikerült megszerezniük azt a helyiséget, amely ma is a Kapuczineré. Maguknak kellett felújítani, berendezni, megvásárolni a pörkölőgépet. Ezt követően jöhetett a betanulás: előbb a gyártótól érkezett egy mester, majd Németh János vette a nyakába Európát, Triesztben a Hausbrandtnál, aztán Hamburgban képezte magát. 

Végül a Kávé Világszövetségnél tett vizsgát. Az üzlet nyitására 1993-ban kerülhetett sor.

A vásárlók érdeklődéssel figyelték a pörkölés addig szokatlan procedúráját. A nemesebb aromára is rá kellett szoktatni a vevőket. „Mindig megkérdeztük, milyen presszót szeretnének, magyarost vagy olaszt. A magyaros az akkori, hosszabbra eresztett ízvilágnak felelt meg, ami sokaknak eleinte furcsa volt: az olasz ristretto űrmértéke kevesebb, mint az addig itthon megszokott eszpresszó kávéé.” 

Mindennek megértéséhez a kávét ritkábban fogyasztó olvasónak érdemes tudni, hogy míg korábban – az egyre sötétebb felé haladva – lényegében csupán három kategória létezett, bécsi, francia és olasz pörkölés, addig mára ezek között is több fokozat létezik, továbbá megjelentek a bécsi profilnál is világosabb szintek. Utóbbiak teljesen más ízű kávét eredményeznek; így kortyolhattam magam is az érkezéskor „gyümölcsös” kávét. 

Az edukáció sokáig tartott, és még ma sem ért véget, de János szerint a kétezres években már nem hiányolták a magyaros hosszú presszót, addigra a többséget meghódította az olasz stílus, íz és a crema látványa.

Ma már számos pörkölő működik országszerte, de 32 évvel ezelőtt a kávépörkölésre építeni egy vállalkozást merész ötletnek tűnt. 

„Mi voltunk az elsők az országban, akik pörköléssel kezdtek foglalkozni a mikropörkölő-piacon. A gépet is akkor vettük, azóta is bírja; ezek a pörkölőket még nagyon jól összerakták” – mutat a gépre a tulajdonos. 

Amikor meghalljuk az első reccsenést…

A szőlőhöz hasonlóan sokat nyom a latban, milyen természeti környezet öleli körbe a kávéültetvényt, az ízprofil annak megfelelően változik. „A másik hasonlóság a borral, hogy a kávétermelés esetében sincs két egyforma évjárat, az időjárás mellett pedig az is befolyásolja a minőséget és az ízt, hogyan dolgozzák fel a kávét, és közben milyen az időjárás” – szemlélteti Németh János, milyen sok tényezőtől függ a kávé kvalitása. 

Miközben egy kar folyamatosan forgatva hűti a megpörkölt szemeket (a látvány is lenyűgöző), a mester elmondja: az afrikai (ruandai, etióp, kenyai, ugandai stb.) kávékat érdemes világosabbra pörkölni, azoknak „jól áll”, mivel magaslaton termelik, ellentétben például a brazil kávéval, amit 600–700 tengerszint feletti magasságon. 

Függ a pörkölés hossza a fajtától is, a kenyai nemesítésű SL 28 és SL 34 rendkívül gyümölcsös; egyébként került el belőle Kolumbiába és El Salvadorba is, de az ottani klíma mást hoz ki a fajtából. 

Nincs sok szünetre idő, Tóth György kávépörkölő máris önti a következő adagot, egy nicaraguai farmról származó tételt a gépbe. Közben Németh János visszaemlékezve kifejti: miután az úgynevezett kávéforradalom Magyarországot is elérte, egyre precízebben kellett dolgozniuk, hogy a különböző folyamatok, fázisok másodperc pontossággal követhessék egymást, valamint a belső hőmérsékletet még pontosabban szabályozhassák. Ezért egy számítógépes rendszerrel egészítették ki a szerkezetet, hogy megfelelő terepük legyen az idővel és a hővel való játékhoz.

A tulajdonos egészen addig karórával és a gépen található hőmérő, valamint a füle segítségével dolgozott. 

„Amikor meghalljuk az első krekket, vagyis reccsenést, már nagyon figyelni kell, az ugyanis azt jelzi: mindjárt kész a kávé” – magyarázza a mester. 

És valóban: nem telik el sok idő, hallom a reccsenést, kicsivel később pedig már ömlik is ki füstölögve a forró bab a hűtőrácsra. 

Közben Tóth György egy hatalmas kosárba engedi a kihűlt kávét. Ő 2013 óta dolgozik a Kapuczinerben, korábban maga is üzemeltetett egy kávézót, ahol jelenlegi munkahelye kávéival is dolgoztak. Egyszer csak azon kapta magát, hogy egyre több időt töltött János mellett az üzletben, miközben kávégépeket is elkezdett szerelni. Végül úgy döntött: a saját kávézóját bezárja, és csatlakozik a Kapucziner csapatához. Ahol egyébként sem jellemző a fluktuáció, hiszen Kinga is 30 éve tagja a kollektívának. 

Kép

Fotó: Császár Tamás

Soha nem volt ilyen jó ára a minősági kávénak

Átsétálunk a szomszédos ingatlanba, ahol – egyebek mellett – a kávét raktározzák. Németh János közben felidézi, eleinte nagyon nehezen tudtak nyers kávét beszerezni, ezért igyekeztek megkeresni kávétermelő országokban élő magyarokat, hogy segítsenek felvenni a kapcsolatot a farmerekkel. Márpedig magyarok mindenhol vannak.

Személyesen tárgyaltak Brazíliában, majd később Balin, ahol ők voltak az első külföldiek, akik az adott ültetvényen jártak és vásároltak. Még a polgármester is fogadta csapatukat. Németh János unokatestvére Kubában élt, akkoriban a nagykövetségen dolgozott. A szigetországba és több más közép-amerikai farmra is eljutottak, például Jamaicába, ahogy később ellátogattak Mauritiusra, Kenyába, Etiópiába. 

Az internet megjelenésével egyszerűsödött a helyzetük, felvették a kapcsolatot salvadori farmerekkel is, a Hernandez családdal például 16 éve vannak partneri viszonyban. 

Belépünk a raktárba, ahol Németh János mutat egy a Cup of Excellence (a világ egyik legrangosabb kávéversenye és minősítési rendszere) által 90,12 pontra értékelt kávét – ha 80 fölöttit iszunk, az már magas minőséget képvisel, aki pedig valahol 90 felettivel találkozik, nagyon jól jegyezze meg! Németh János szerint különleges kiváltság. 

Mindemellett igénybe vették a régi hamburgi kapcsolataikat is, a beszállítói körük folyamatosan duzzadt. „Tudják rólunk, hogy a különlegességekre megyünk rá, amelyeket kis farmerek termelnek, ha ilyen érkezik, azonnal szólnak” – mondja a mester. Kapható a szaküzletben olyan kolumbiai kávé is, amit a fermentáció során 72 óráig chilei mustban erjesztenek, mielőtt csomagolnák. Ezt a kávét egész Európában egyedül itt lehet megvásárolni. Nem járunk messze az igazságtól, ha azt állítjuk: a magyar pörkölőmester neve fogalommá vált a szakmában. 

Nepáli és cibetmacskakávé, a világ színe-java

Olyan különleges kávék is kaphatók az üzletben, mint a legendás Jamaica Blue Mountain, vagy a cibetmacska bélrendszerén áthaladó kávészemekből készülő Kopi Luwak. Németh János utóbbiból azonban csak azt forgalmazza, amelyet vadon élő fajok után gyűjtenek és dolgoznak fel. A hatalmas kereslet és nagy profit miatt ugyanis ma már tenyésztik az állatokat. (A cibetmacska a legédesebb kávészemeket keresi és eszi meg, ami ezután a bélflórájának köszönhetően különleges fermentáción megy végig.) 

Az egyre bővülő kínálattal a kávé szerelmesei is mind többet ismerkedtek; soha nem erőltettek semmit a vásárlókra, csupán a figyelmükbe ajánlották a lehetőségeket. Ma már sokan tudják például, hogy a nepáli kávé kevés csersavat tartalmaz, így sokan keresik, csak míg mi ott voltunk ketten vásárolnak belőle. 

S hogy miért nem csersavas a nepáli kávé? Ahol termelik, kicsi a hőingadozás az éjjeli és a nappali hőmérséklet között, amit imád a fajta. 

Közben folyamatosan érkeznek a vásárlók, ki szemes kávét vesz, ki teát, más csokoládét, akad olyan vevő is, aki kifejezetten tanácsért keresi fel a szaküzletet. Megint mások tapasztalatot cserélni jönnek, miközben megkóstolnak valami újdonságot a kávékínálatból. Márpedig az mindig akad, a győri üzletben jelenleg hatvan különböző termelőtől vásárolhatunk. 

Németh János célja az volt, hogy elhozza üzletébe a világ színe-javát, s bár úgy tűnik, vágya teljesült, a mester azt mondja: van még néhány tétel, ami hiányzik a listájáról. Mindenkinek azt tanácsolja: ne adja alább a jó minőségű kávénál, már csak azért sem, mert manapság a tömegkávékhoz viszonyítva (is) remek az ár-érték arányuk. Ha valakinek, neki hihetünk.

Milyen céllal hozták létre 2021-ben az MKA-t? 

A nagy múltú épületek mellett a kertek is örökségi értéket jelentenek. A történeti kertek számbavétele, fejlesztése a 1960-as években indult dr. Örsi Károly tájépítész vezetésével, az ő örökségét visszük tovább. A szakmában sokan úgy láttuk, hogy fontos volna létrehozni egy olyan szakmai civil szervezetet, amely megfelelő támogatással képviselni tudja a kertörökség ügyét, amely több minisztériumhoz – az agrártárcához, az építésügyhöz, a területfejlesztéshez – is tartozik. 

Szerettük volna a több ezer hazai történeti értékű kertet közbeszéd tárgyává is tenni, és elindítani egy edukációs folyamatot mindenki számára. 

Harmadrészt, a tájépítész- és kertészszakma olyan komoly kihívások előtt áll, mint a klímaváltozás és a munkaerőhiány, ezekre megoldásokat kívánunk találni. 

Hazánkban több mint kétezer történeti kert létezik. Mit is takar pontosan ez a fogalom? 

Ide tartoznak többek közt a kastélykertek, a városi közparkok, az egyházi kolostorkertek, a templomkertek, a gyűjteményes kertek, arborétumok, intézménykertek, temetők, műemléki jelentőségű romterületek, fasorok, gyümölcsösök. Kiemelném a vácrátóti botanikus kertet és az eszterházai, a gödöllői, a fehérvárcsurgói kastélykerteket, amelyeket az egyik legjelentősebb nemzetközi szervezetbe is integráltunk, de említhetném ­például az alcsúti, a tiszadobi, a füzérradványi, a dégi és a csákvári kastélykerteket is.  

A történeti kertek az adott kor világképét tükrözik. A török hódoltság miatt igen kevés emlékünk maradt a reneszánsz kertekről, viszont jóval több a barokk és a tájképi kertekről. A modern XX. század eleji kertekről szintén nincs sok adatunk, mivel a II. világháború utáni államosítások során ezeket felszámolták vagy lepusztultak. Erről szóló kutatásainkról több kiadvány is született a tájépítész és a többi társszakma számára.  

Munkásságuk nemzetközi szinten is jelentős. 

Már a megalakulásunk évében csatlakoztunk minden olyan nemzetközi szervezethez, amely a kertörökséget képviseli. Ezek egyike az Európa Tanács kulturális útjaihoz tartozó The European Route of Historic Gardens (Történeti Kertek Európai Útvonala), amelybe a négy említett kertet delegáltuk. A másik szervezet a The International National Trusts Organization, amellyel szorosan együttműködünk, sok mindenben mentorálnak minket, edukációs lehetőséget biztosítanak. 

Mi pedig minden alkalommal meghívjuk őket az évi kétszer megrendezett nemzetközi rendezvényünkre, a tavaszi nagy konferenciánkra és az őszi Mőcsényi Mihály Kerttörténeti és Kertművészeti Konferenciára, amelyen a szakma legjelesebb hazai és külföldi képviselői vesznek részt. 

Az elmúlt években olyan kérdésekről volt szó, mint kertjeink gazdasági kihívásai, a kertturizmus és a nemzedékeken átívelő tudásátadás, ugyanis Kelet- és Nyugat-Európában is kérdés, hogy kik fogják folytatni ezt a munkát. A konferencia emellett műhely is, rengeteg foglalkozással. 

Kép

Fotó: Darabos György, MKA

Hogyan lehet megszólítani a fiatalabbakat? 

Idén a European Heritage Volunteers szervezethez is csatlakoztunk, amely Európa kulturális épített és természeti örökségének megújítására, fenntartására, megőrzésére, dokumentálására hív önkénteseket. Velük együttműködve már két helyszínen, Iszkaszentgyörgyön és Fehérvárcsurgón is önkéntes heteket szerveztünk. Négy kontinens kilenc országából érkeztek fiatalok, akik intenzív munkát folytattak. Esténként beszélgetések, előadások voltak, bevezettük őket a magyar kultúrába, és a programok nagyon jó visszhanggal zárultak, jövőre is folytatjuk.  

Fontosnak tartják a társadalom mobilizálását is. 

Azt látjuk, hogy a fiatal generáció klímaszorongással küzd, és úgy érzik, cselekvésképtelenek. Én azt vallom, a globális kérdésekre egyénileg és lokálisan megoldást tudunk találni. Huszonöt éve vezetem a Székelyföldi Fürdő- és Közösségépítő Kaláka mozgalmat, amelyhez több mint tízezren csatlakoztak. Már néhány nap alatt beépült a gondolkodásukba, mi is a felelősség és hogy hogyan tudják hasznosítani a közösség számára azt, amihez értenek. Ennek mintájára két éve hasonló mozgalmat indítottunk a kertörökségben: önkéntes napokat szerveztünk például Iszkaszentgyörgyön. 

Az önkéntesek a kastélykertben gyűltek össze, ahol növényeket ültettek, bozótot irtottak, sövényt nyírtak. A nap végén az önkormányzattal bográcsoztak. 

Az emberek szeretnének tenni, és jó időtöltés is számukra, a szülők a gyerekeiket is elhozták. A téli időszakban szellemi kalákát folytatunk: a résztvevők előadásokat hallhatnak a kastélyban Kertművészeti és dendrológiai esték keretében, az önkormányzattal és a Nemzetközi Dendrológiai Alapítvány szakértőivel együttműködve. 

Emellett készítettünk egy tízrészes televíziós ismeretterjesztő filmsorozatot Táj-kép címmel, amely nagyon jó nézettséget ért el, és sokak tetszését elnyerte, nem csak a szép felvételek miatt: a tematikus epizódokban a szakma nagyjait szólaltatjuk meg. A Magyar Turisztikai Ügynökséggel pedig folyamatos az együttműködés a hazai kertturisztika fellendítése érdekében.  

A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemen, ahol tanítok, meg szoktam kérdezni a hallgatókat, mi az első természetélményük, és a többségnek egy gyermekkori kertélményhez kapcsolódik. Ez a szűkebb otthonunk – tulajdonképpen egy tájkultúrában élünk, és ha a gyökereit nem ismerjük, akkor elszakadunk tőle. 

Szerintem fontos már a gyermekekkel megismertetni – négyévesen nekem is volt saját kis kertem –, hogy képesek legyenek kapcsolódni a természethez, a fenthez és a lenthez. A kert átvisz egy másik dimenzióba, amely örök és időtlen, abba a paradicsomi állapotba, amiből kiszakítottuk magunkat. 

A megalakulásuk után kidolgozott zöldfelületi tanúsítvány szakmai és ökológiai szempontból is nagy lépés. 

Ennek lényege, hogy az 5000 négyzetméter feletti beruházásoknál kötelezővé vált a zöldfelület minőségi kialakítása, és a használatbavételi engedélyt csak akkor kaphatják meg, ha elérik legalább a C kategóriájú ökológiai minősítést.

Eddig a zöldfelület négyzetméteraránya volt meghatározva, ami többnyire egy kiégett gyepfelületet eredményezett, mostantól viszont jelentős biológiai aktivitást és társadalmi hasznosságot kell bizonyítani. 

Most kezdjük látni, mennyire fontos, hogy a beruházói szféra is szerepet vállaljon a jelenlegi ökológiai állapot minőségi változtatásában. Az ökológiai fordulatról pedig nem beszélni kell, hanem megteremteni annak jogi, gazdasági és szakmai alapjait. Nagyon hálásak vagyunk a jogász kollégáknak is, akik az Építési és Közlekedési Minisztériummal együttműködve rengeteget segítettek ennek érvényre juttatásában.  

Ez egy egyedülálló innováció, amely felértékeli a szakmánkat is, és további munkalehetőséget biztosít a tájépítészeknek, ökológusoknak, kertészeknek.  

Melyek a következő terveik? 

Jelenleg egy portugál–magyar együttműködés keretében a történeti kertek hálózatának kialakításán dolgozunk. Szeretnénk elősegíteni a nemzeti faiskola program elindítását. Magyarországnak kiválóak a talajtani és klimatikus adottságai a faiskolai termesztéshez. Missziónk, hogy felhívjuk a figyelmet a hazai alapanyagok előállítására. Az is célunk, hogy népszerűbbé, megbecsültebbé váljon a kertészszakma: olyan gyakorlati képzéseket indítanánk szakiskolákkal, amelyek jobban támogatják ezt az életpályamodellt.  

Jövő évi konferenciánkon pedig azt a tudást szeretnénk megosztani a széles közvéleménnyel, amelynek őrzői történeti kertjeink, amelyek a művészet mellett mindig is az innováció helyszínei voltak, legyen szó új növényekről, kísérletekről vagy technológiákról. A kert ugyanis az egyik legősibb tudás bölcsője.  

Támogatott tartalom

Felidézi, milyen volt, amikor Budapestre került és egyedül kellett helytállnia egy teljesen új közegben, kik segítették, és hogyan talált kapaszkodókat. Megismerjük első sportélményeit is: a kötélmászást és a kézilabdát, ahol először találkozott a daccal. Beleláthatunk abba a folyamatba is, amely során végül a küzdősportok „találtak rá”, nem pedig ő rájuk.

Melinda a szépségiparban is szeretett volna érvényesülni, de végül nem ez az út bizonyult az övének; a beszélgetésből kiderül, miért. Részletesen mesél arról is, miért mondta egy ideig inkább azt, hogy jemeni származású, miért kereste meg és hogyan élte meg a találkozást vér szerinti édesanyjával, valamint miként érte el első komoly sportsikereit.

A beszélgetés végén Melinda üzen azoknak a fiataloknak – különösen az állami gondozottaknak –, akik ma hasonló nehézségekkel küzdenek, mint egykor ő.

Műsorvezető: Jámbor-Miniska Zsejke

Az adás meghallgatásához kattints a lejátszóra!

A Mégis podcast a Média a Családért Alapítvány és a Képmás magazin közös podcastja. Az adások támogatója a Szerencsejáték Zrt.

A Gondosóra-felhasználók száma mára meghaladta a 950 ezer főt is, hasznossága pedig vitán felül áll: eddig több mint 76 ezer életmentéshez és több mint 725 ezer hétköznapi segítségnyújtáshoz járulhatott hozzá.

A Magyarország Kormánya által indított Gondosóra program Európa-szinten is páratlan intézkedés a 65 év felettiek biztonsága, jóléte és a róluk való gondoskodás érdekében. A Gondosóra nemcsak a felhasználók számára jelent éjjel-nappali biztonságot és segítséget, de a hozzátartozók is nyugalomban és annak tudatában lehetnek, hogy szerettük nem marad egyedül, ha baj van.

Fontos, hogy mindez csak akkor érvényes, ha a Gondosórát nem a fiók mélyén tároljuk, hanem aktívan használjuk: a Gondosóra akkor tud segíteni egy gombnyomással (vagy az automatikus esésérzékelő jelzésével), ha 2-3 naponta feltöltjük és rendszeresen kéznél van. Vagyis ne csak átvegyük, használjuk is a Gondosórát: mert életet menthet és hasznos segítségként szolgálhat a mindennapokban! Egy tatabányai hölgy például egy földúton vezetett autójával, amikor belehajtott egy mély gödörbe, és a kocsija megcsúszott egy 3-4 méteres szakadék szélén. A bokrok állították meg, de nem tudta pontosan, hol van. Ekkor a Gondosóra gombját megnyomva kapcsolatba lépett a diszpécserrel, aki a GPS-helymeghatározónak köszönhetően beazonosította a helyzetét, és azonnal segítséget küldött. A hölgy azóta is hálás, és mindig magánál tartja a készüléket. Mint elmondta: „Nem tudom, mi lett volna velem a Gondosóra nélkül.”

Jó hír, hogy a Gondosóra által nyújtott biztonság 2026-ban is folytatódik: a kormányzat a 2026-os költségvetésében is biztosítja a Gondosóra program működéséhez szükséges forrást, mint ahogyan a Gondosóra programra való ingyenes regisztráció is elérhető lesz jövőre is.

Találkozzunk a fényfüzérek alatt! 

Ebben az időszakban nem hagyhatjuk ki a főváros adventi vásárait, amelyek közül a Vörösmarty és a Szent István téri igazi klasszikus. Mindkettő remek lehetőséget biztosít nemcsak ajándékaink beszerzésére, hanem találkozásra, baráti és családi együttlétre is. 

Kezdjük sétánkat a Vörösmarty téren, amely ilyenkor főképp gasztronómiai sokszínűsége, népművészeti és kézműves portékái miatt kedvelt helyszín. Többek között szép, egyedi kerámiák, üveg- vagy bőrtárgyak, karácsonyfadíszek közt válogathatunk, miközben a teret belengi a forralt bor, a mézeskalács és a hideg napokban jóleső, tartalmasabb ételek illata.  

Az impozáns tér, amelyet Hild János javaslata és tervei nyomán alakítottak ki, ön­magában is különleges. Középen találjuk Kallós Ede és Telcs Ede 1908-ban felállított alkotását, a Vörösmarty-emlékművet, amelynek centrumában a költő ülő szobra látható, a szoborcsoport felirata a Szózat első sora. Az emlékmű közadakozásból épült. 

Érdekesség, hogy a felhívásra egy ungvári koldus is küldött egy ezüstpénzt. Az alkotókat meghatotta ez az önzetlenség, és az érmét a talpazatba ágyazták – ma is szemügyre vehetjük. 

Aki a Vörösmarty tér nyüzsgése után igazi romantikus hangulatra vágyik, az innen könnyen megközelítheti a Szent István-bazilika előtti adventi vásárt. Itt a miliőhöz minden este fényfestés is társul, amelyet 17:30-tól a bazilika homlokzatára vetítenek. A templom elé helyezett adventi koszorún vasárnaponként eggyel több gyertya ég, s az épület főbejáratához közel állítják fel a betlehemet. S ha már ellátogatunk ide, térjünk is be hazánk egyik legszebb, műalkotásokban bővelkedő szakrális terébe. 

A templomot 1905-ben szentelték föl Szent István tiszteletére, akinek mumifikált jobb kezét mint ereklyét a Szent Jobb-kápolna őrzi. A bazilika főkupolája körül teraszt alakítottak ki, ahonnan csodálatos panoráma nyílik a városra, illetve a Szent István tér ünnepi fényeire. Ide lifttel és lépcsőn is felmehetünk. A templom zenei élete pezsgő, advent idején érdemes ellátogatnunk az orgonakoncertek egyikére. 

Budapest számos kerületében találunk kisebb adventi vásárokat, ahol a fahéj és a sült gesztenye illata keveredik az ünnepi dallamok és karácsonyi fények csillogásával. Az ünnepi időszakban több helyen is megnyílnak ideiglenes korcsolyapályák, melyek közül a legnagyobb a Városligeti Műjégpálya. 

Az ország legnagyobb műjégpályáján a Hősök tere látványa és a Vajdahunyad vára kínál romantikus hátteret a korcsolyázás szerelmeseinek. 

A város szívében pedig idén is megnyitja kapuit a Városháza Téli Élménypark és Karácsonyi Vásár, ahol egy igazi téli mesebirodalomba csöppenhetünk. A jégfolyosóval egybekötött korcsolyapálya különleges élményt nyújt a téli sport kedvelőinek. 

Kép

 „Végig a Lánchídon…” 

A bazilikától könnyű, meghitt sétával elérhetjük a Széchenyi lánchidat, fővárosunk egyik legszebb jelképét. Az építésének ötlete gróf Széchenyi Istvántól származik, aki barátjával, gróf Andrássy Gyulával együtt bízták meg William Tierney Clark mérnököt a tervezéssel. Clark nemcsak a híd terveit készítette el, hanem folyamatosan tartotta a kapcsolatot magyarországi megbízottjával és névrokonával, Adam Clarkkal is, aki a híd megépítéséért felelt.  

A pesti pillér alapkövét 1842-ben tették le József nádor és az ország előkelőségei jelenlétében; a híd átadására pedig 1849. november 20-án került sor.  

Sétáljunk át rajta, csodáljuk meg kőoroszlánjait, az alatta hömpölygő Dunát, nézzünk innen rá az ünnepi fényekbe öltöztetett városra, és szemben a budai Várra. 

 A történelem utcácskáin 

Átérve Budára választhatunk, hogy a palotanegyedet az impozáns Várkert Bazár felől induló lépcsők egyikén vagy a Clark Ádám térről, a Király lépcsőn közelíthetjük-e meg. 

Felérve hosszan barangolhatunk a barokk lakóházak övezte utcácskákban, amelyek ilyenkor igazán meghitt hangulatot árasztanak. 

Sétánk nemcsak látványos, hanem történelmi utazás is, hiszen olyan neves épületek közt járhatunk, mint a Budavári Palota, a Halászbástya, a Mátyás-templom, a Sándor-palota, vagyis a Magyar Köztársaság elnökének rezidenciája és a Karmelita Kolostor, amely 2019 óta a Miniszterelnökség otthona. E helyszínek közül többnek a története csaknem ezer évre nyúlik vissza.  

Jó példa erre a Mátyás-templom, másnéven budavári Nagyboldogasszony-templom, amely évszázadok óta a főváros egyik legmeghatározóbb szakrális épülete. A középkori eredetű templom többször újjáépült, mai gótikus formáját a XIX. század végén Schulek Frigyes tervei alapján nyerte el. Advent idején zenei programok és meghitt koncertek várják a látogatókat, ahol a karácsonyi dallamok és a történelmi környezet együtt teremtik meg az ünnep varázsát. 

A budai Vár, amely a középkor óta a magyar történelem egyik legfontosabb helyszíne, ma újra a főváros egyik legpezsgőbb kulturális központja.  

A budai Várban jelenleg a Nemzeti Hauszmann Program munkálatai folynak, amelynek köszönhetően számos épület újult meg, illetve épült fel ismét, többek között a Szent István-terem, a Főőrség épülete, a Lovarda. 

A Várnegyed számos pontjáról, például a Halász­bástyáról lenyűgöző kilátás nyílik a Dunára és az adventi fényekbe öltözött városra. 

Az épületek között megbújva hangulatos éttermek várják vendégeiket egy ebédre vagy vacsorára. 

Kép

Ellazulás a gyógyvízben 

A téli hidegben jóleshet egy gyógyvizes program. Jót tesz a lelkünknek, ha ellátogatunk a Monarchia éveit idéző Széchenyi Gyógyfürdő és Uszoda patinás épületébe, amely Czigler Győző tervei alapján épült. A fürdő igazi műremek, legdíszesebb helyisége a tervezőről elnevezett szárny, s benne a kupolacsarnok. A kupola közepén Héliosz napisten látható, ahogy négyes lovasfogatát hajtja. A festett ablakokat Róth Miksa készítette. 

A komplexum három kültéri és tizenöt beltéri medencével rendelkezik. Többféle szauna és gőzkabin is várja a vendégeket. Az épületben különböző gyógykezelések vehetők igénybe, és falai közt nappali kórház is működik.

Advent csendje a Dunakanyarban 

Azoknak, akik inkább kiszakadnának a főváros forgatagából, a Dunakanyar megfelelő választás. A térség Budapestről autóval, busszal, vonattal könnyen megközelíthető, és télen is sok szépséget rejt.  

A folyó jobb partján Szentendre a felekezeti és kulturális sokszínűségével, a művészeknek otthont adó szellemiségével, Visegrád a középkori fellegvárral és Mátyás reneszánsz palotájával, Esztergom egykori királyi székhelyként ezeréves várával és klasszicista bazilikájával tűnik ki. 

A folyó bal partján pedig a barokk Vác templomai­val, Verőce, Kismaros, Nagymaros regényes ­tájai­val, Zebegény a Kós Károly és Jánszky Béla által ­tervezett katolikus templommal és a Szőnyi István Emlék­múze­ummal mindenképpen testet-lelket ­gyógyító úti célok. 

A Dunakanyar remek kirándulóhely télen is, s ha lehull a hó, igazi mesevilággá változik. 

A Börzsöny és a Visegrádi-hegység erdeibe számos túraútvonal visz. A Prédikálószékről, Dobogókőről vagy a Hegyes-tetői Julianus-kilátóból lenyűgöző panoráma nyílik a tájra. Aki advent csendjét keresi, itt valóban megtalálja. 

További program- és élménylehetőségekért látogasson el a csodasmagyarorszag.hu oldalra!

Támogatott tartalom

Decemberben a hónap témája: Legyen ünnep a földön!
Kapcsolódó cikkeinket itt találjátok.