A konferenciát a Kopp Mária Intézet és a Népesedésért és a Családokért (KINCS) és a Századvég Közéleti Tudásközpont Alapítvány szervezte, képet adva a magyar családok jelenlegi helyzetéről, gondolkodásáról, megítéléséről. Az itt elhangzott beszédekből szemlézünk.

Aggasztó tendencia

„Az egész fejlett világon demográfiai válságot élünk, Európában 2020 óta tíz százalékkal csökkent a születésszám” – hívta fel a figyelmet egy megdöbbentő adatra Fűrész Tünde, a KINCS elnöke. Minél közelebb fekszik egy ország az ukrán-orosz konfliktus területéhez, annál magasabb ez a szám. A demográfiai válságot a bevándorlással igyekeznek orvosolni Európa számos országában. „Az Eurostat 2022-es adatai szerint az EU-ban világra jött gyermekek 22 százalékának külföldi származású az édesanyja. Ez Németországban, Ausztriában, Svédországban a megszülető gyermekek egyharmadára igaz.”

A születésszám visszaesése hazánkban is megfigyelhető: népességünk fogyatkozása elsősorban abból adódik, hogy drasztikusan csökkent a gyermekvállalási korban lévő korosztály létszáma. „Soha nem volt ilyen kevés szülőképes korú nő Magyarországon, mint amennyi most” – folytatta Fűrész Tünde. 

Reményt keltő azonban, hogy 2010 és 2023 között Magyarországon nőtt legnagyobb mértékben az ezer gyermekvállalási korú nőre jutó születések száma az az Európai Unió tagállamai közül.

Mégis van remény

A Századvég Tudásközpont Alapítvány az elmúlt öt évben 18 széleskörű felmérést végzett a család témájában. Többek közt azt vizsgálták, hogy mit gondolnak az európai emberek, és mit gondolnak a magyarok a család fontosságáról. Eredményeik szerint az európaiak 88, a magyarok 98 százaléka tartja fontosnak a családot. Az ideálisnak vélt gyermekszám pedig a magyarok szerint átlagosan 2,4, ami szintén az európai rangsor elején áll. A magyarok tehát gyermekvállalásban gondolkoznak. „Itt a legfontosabb a család” – fogalmazott Kenyeres Kinga, a Századvég Tudásközpont Alapítvány főigazgatója is.

A család minden generációja számít

2025-ben minden családi élethelyzetre segítséget kíván nyújtani a kormány, harangozta be Fűrész Tünde, amit aztán Hankó Balázs kultúráért és innovációért felelős miniszter is megerősített. „2025-ben három plusz egy vállalást teszünk” – jelentette ki. E négy pont a következő: a családok önbecsülésének védelme a káros ideológiákkal szemben, a családok anyagi helyzetének biztosítása, a családtámogatások hozzáférésének egyszerűsítése, valamint védőnői képzés indítása a teljes Kárpát-medencében.

A családok vagyoni helyzetét több módon erősítenék. Az életkezdést segíti a most bevezetett 4 millió forintos munkáshitel és az 1, 8 millió forintos éves lakhatási támogatás. A családkezdést támogatja a 11 millió forint értékű babaváró hitel, amelynek korhatárát 35 évre emelték.

A gyermeknevelés szempontjából jelentős a családi adókedvezmény megduplázódása, míg lakhatás kérdésében újdonság a vidéki lakásfelújítási program indulása. Az időseket a 13. havi nyugdíjjal segítik.

Kardosné Gyurkó Katalin generációk közötti együttműködés segítéséért felelős miniszteri biztos szerint nagy szükség van a családszervezetekre, amelyek az elmúlt években rengeteg javaslatot tettek a családok érdekében.

Nem csak az anyagi helyzet befolyásolja a gyerekvállalási kedvet

A konferencián két kerekasztal-beszélgetést is meghallgathattak a jelenlévők. Az első témája 2024 gazdasági és társadalmi változásai a családok szempontjából volt. A családalapítási tervek nemcsak a gazdasági stabilitással függenek össze, hanem a társadalmi hangulattal is, hangzott el. Mint Pillók Péter, a Századvég Társadalmi folyamatok és Média Kutatóintézetének igazgatója elmondta, gyakori a pszichológiai kifáradás, borúlátás. 

Kutatásuk szerint a megkérdezettek húsz százaléka számolt be róla, hogy van a környezetében depresszióval küzdő személy. Ugyanakkor – ezt még Kenyeres Kinga mondta előadásában – az emberek 44 százalékának nyújtott segítséget a válságokkal való megküzdésben a szeretteivel való időtöltés.

A családokat veszélyezteti a woke ideológia is, ahogy arra dr. Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ főigazgatója rámutatott vitaindító előadásában, felvezetve a második kerekasztal-beszélgetést. A szakértő elmondta, hogy a nemzetközi joggyakorlatot már a társadalmi nemekre alapozza az Emberi Jogok Európai Bírósága.

„Németországban már ötéves kortól van lehetőség nemváltásra. Az Egyesült Királyságban pedig 2009 óta több mint százszorosára nőtt a nemváltási szándékkal klinikához forduló serdülők száma.”

Hankó Balázs szerint a családokat támadó ideológiákkal való közdelemben az Egyesült Államok is partner lehet, amely újracsatlakozott a Genfi Konszenzus Nyilatkozathoz. A nemzetközi család- és életvédő szövetségnek 40 állam részese, és titkárságát 2022 óta a KINCS látja el.

Ugyanakkor az egyénen, a szülőkön is nagy a felelősség, hogy megóvják a fiatalságot, akikre ömlenek a woke-tartalmak az online térben. Hogy miért is fontos ellenállni, azt Szánthó Miklós a következőképp fogalmazta meg:

„Az élet lényege és célja a folytatólagosság, ezáltal válik a lét emberivé. E cél megvalósulásának egyetlen kipróbált formája és egyetlen lehetősége a család. Ennél jobb dolgot még nem találtak ki az emberiség történetében.”

A konferencián felszólalt: Dr. Győri Enikő európai parlamenti képviselő, a Patrióták Európáért képviselőcsoport tagja, a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület elnöke; Kenyeres Kinga, a Századvég Közéleti Tudásközpont Alapítvány főigazgatója; Fűrész Tünde, a Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért (KINCS) elnöke; Ádám Dénes, a KSH Kommunikációs és Architekturális Igazgatóságának elnökhelyettese és Dr. Hankó Balázs kulturáért és innovációért felelős miniszter. Ezt követően két kerekasztal-beszélgetést hallgathattak meg a jelenlévők. Az első témája 2024 gazdasági és társadalmi változásai a családok szempontjából, amelyet Dr. Csepeti Ádám stratégiai ügyek koordinációjáért felelős helyettes államtitkár vezetett fel. A beszélgetés résztvevői: Dr. Pillók Péter igazgató, Társadalmi folyamatok és Média Kutatóintézet, Századvég Közéleti Tudásközpont Alapítvány; Szalai Piroska miniszterelnöki megbízott, Miniszterelnöki Kabinetiroda; Kardosné Gyurkó Katalin generációk közötti együttműködés segítéséért felelős miniszteri biztos, Kulturális és Innovációs Minisztérium; Prof. Dr. Lentner Csaba intézetvezető, Közpénzügyi Kutatóintézet, Nemzeti Közszolgálati Egyetem. 
A második beszélgetés tárgya a korszellemhatása a családdal kapcsolatos döntésekre, dr. Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ főigazgatójának vitaindító előadásával felvezetve. A kerekasztal-beszélgetés résztvevői Dr. Beneda Attila családügyekért felelős helyettes államtitkár; Dr. ifj. Lomnici Zoltán, a Századvég Közéleti Tudásközpont Alapítvány tudományos igazgatója; Hal Melinda, a Mathias Corvinus Collegium Tanuláskutató Intézetének kutatásvezetője és Király Nóra, a Fiatal Családosok Klubja (FICSAK) alapítója.
A konferenciát Zsigó Róbert miniszterhelyettes, parlamenti államtitkár szavai zárták.

Olajfák közt besétálni Luganóba 

A déli jelző egyben fülledtet, már-már trópusit is jelent, ami az időjárást illeti, hevesen mediterránt viszont a vérmérsékletet illetően nem: itt a mentalitás vegytisztán svájci. Mindennek helye, rendje és egyfajta makulátlansága van, a felirat helyenként túl sok is, könnyebben eligazodnék például az útirányokat tekintve, ha csak a lényeg volna kitáblázva, de az egyértelműen. Az első kisboltban a pénztáros hölgy mindjárt ellát tanácsokkal, hova (ne) tegyem a pénztárcám, nem mintha lopnának, csak úgy véli, nem elég gondosan kezelem az értékeimet. Mondjuk fájna is, ha elveszítenék akár egy centesimót is, ahogy erre becézik az aprót – amelyre persze alig van szükség, mert „még a levegőt is” frankban mérik. Mindennek megkérik az árát, a lelki béke érdekében nem érdemes számolgatni. 

Hogy mi olasz mégis Ticinóban a klímán és a hivatalos nyelven kívül? A természeti adottságokban bőven van itáliai beütés, a településnevek pedig éppoly szépen csengenek, mint egy-egy szerelmi vallomás. 

Ki gondolná első hallásra, hogy Sonogno (ejtsd: Szononnyó), Lavertezzo vagy Morcote falvak svájci földön vannak? Bellinzona, Ascona, Locarno és Lugano városokról nyilván többen hallottak, de az utam a fentieken túl egy mindössze hárombetűs, Brè nevű településre is elvezet, amelynek az egyik leghíresebb lakója magyar volt. Erről hamarosan! De előbb még Gandriában teszek egy tóparti sétát az olajfaösvényen, amely régi és újonnan ültetett olajfák közt kanyarog Lugano felé. Lugano papíron nem a kanton fővárosa, méretét, nyüzsgését, központiságát, miliőjét és minden mást tekintve mégis. 

A város „zöld szíve” a hatvanhárom négyzetméteren elterülő Parco Ciani. A parkban a magnóliák, kaméliák között a Luganói-tó mentén ballagva alaposan szemügyre veszem a várost körbeölelő magaslatokat, amelyeket érdemes izzasztó emelkedők és lépcsőzések árán is megmászni, vagy – ha kényelmesre vennénk a figurát – valamely tömegközlekedési eszközzel (busz vagy siklóvasút) bevenni. Az általam végül meghódított csúcsok közül a Monte San Salvatorét ajánlom azoknak, akik egyet választanának a több közül, innen olyan körpanoráma élvezhető és örökíthető meg, amelyet egykönnyen nem feled az ember. Siklóval a legegyszerűbb feljutni, míg egy másik kilátóponthoz, a Monte Brè nevűhöz busszal megyek. Ez is igen kedvelt, de nekem itt nagyobb meglepetés maga Brè falu, mint a kilátás Luganóra. 

Kép

Kilátás a Monte Brè magaslatról Brè falura és a környező tájra − Fotó: Szász Adrián

A művészi, a ragyogó és a lovagias 

„Csendesen élünk a mi Robinzoni helyünkön, ahol sokat festek. (…) Hallom, hogy Budapest szebb, mint volt. Egy félévig Párizsban voltam, ahova mindig szerettem menni. Ott az abstrakt müvészet járja. Egy képröl sem tudom megállapitani, hogy mit ábrázol” – áll egy 1956 tavaszán ehelyütt gépelt levélben, amelyet Sárdy Brutus budapesti restaurátornak címzett Dévai Bíró József festőművész, aki 1946-tól csaknem az 1975-ben bekövetkezett haláláig Brèben élt (élete utolsó évét már Luganóban töltötte). 

A magyar festő a takaros művészfaluban – amelybe nem is csodálom, hogy beleszeretett – igazi helyi legenda lett: ő tervezte Brè címerét, a templomot pedig szinte teljes egészében az ő festményei és freskói díszítik. 

Az egykori budapesti művésztanár további alkotásait külföldi (például barcelonai, stockholmi, St. Louis-i) múzeumok őrzik, ám Svájcba települése és Lugano környéki családalapítása után is gyakran festett szép magyar tájakat. Itthon a legtöbb képe az esztergomi Keresztény Múzeumban található. 

Bré macskaköves sikátorait csak egy másik macskaköves – sőt macskás, bár ezt nem tudhatom előre – település, „Ceresio gyémántja”, Morcote kedvéért van szívem elhagyni. Ceresiónak a Luganói-tavat nevezik a helyiek, Morcote pedig tényleg ékkő a vidéken. Az a fajta festői falu, amelyik nemcsak a manapság oly divatos drónképeken mutat jól fentről és a távolból – na, persze azokon is –, hanem az utcáin bolyongva is kényezteti a szemet. Első pillantásra több gyíkkal, macskával és madárral találkozom, mint emberrel: utóbbiak egyetlen kis téren gyűlnek össze, ahol éppen egy fúvószenekar kezdi meg térzenéjét. Ami jó ebédhez szól, miután a tízóraimat még teljes csendben fogyasztottam el a Scherrer Park nevű füvészkertben. Utána még hintázni is volt lehetőségem egy panorámahintán – azt hittem, csak én neveztem el így, de utóbb olvasom, hogy tényleg ez a neve –, amelyen ringatózva a tó és egy templom csendéletében gyönyörködhettem. Majd egy macskát követve találtam vissza a partra. 

Morcote nemes eleganciáját hamarosan a kanton székhelyének regényes lovagiasságára cserélem. A közel hetvenezres Luganóval szemben mindössze tizennyolcezer lakosú, ám egyes források szerint már Kr. u. 590 óta létező Bellinzonának olyasmije van, ami egyetlen más városnak sincs a környéken: mindjárt három vára is. Meg barátságos utcái, gyönyörű főtere, de ezzel nincs egyedül Ticinóban. 

Ezzel együtt a három fő attrakciója kétségkívül a Castelgrande, a Castello di Montebello és a Castello di Sasso Corbaro, amely erődítmények az UNESCO Világörökség részei. 

Ezeket egy várjáró helyi kisvonattal is végig lehet látogatni: a legszebb kilátás értelemszerűen a legmagasabban fekvő Castello di Sasso Corbaróból nyílik, a legnépszerűbb ellenben a családias hangulatú Castelgrande. A korosztályok 0–99 évesig piknikeznek a várfalain belüli pázsiton, én pedig megállapítom: a hely atmoszférája Luganóénál is erősebb. 

Kalandozás a völgyben és a Riviérán 

A másnap reggel már a Verzasca-völgyben virrad rám. Sonogno felé tartok busszal a Verzasca-folyó vonalát követve, s figyelem, ahogyan a meredek sziklafalakat a magasból zubogó vízesések mossák. Érdekes, hogy ugyan nem teszünk meg nagy távolságokat – az egész buszút nem sokkal több egy óránál –, ám ahány helyen leszállok, annyiszor egy kicsit más időjárást tapasztalok. A változatos klíma szórakoztat, Sonognóban például nagyokat szippantok a friss hegyi levegőből. Itt már nagyon nem olaszosak, inkább alpesi hangulatúak a virágos ablakú, fagerendás tetejű, szürke kőből épült házikók. Kérdezgetem a kertekben sürgölődő helyieket, egész évben itt élnek-e, ám a többségük nyaralót tart fenn ebben a rusztikus faluban. Olyan, amilyennek gyerekkorom meséinek helyszíneit képzeltem. 

A Verzasca-völgyben hol szőlőt, hol szelídgesztenyét termesztenek, és igen büszkék a Nera Verzasca kecskefajtára is, amely csak errefelé legelészik jelentős számban. Következő leszállóhelyem a dupla boltíves kőhídjával képeslapokra kívánkozó Lavertezzo falu, ahol pedig meglepően párás meleg van, mintha a sonognói friss levegő itt beszorult volna a hegyek közé, hogy „felforrjon”. Az emberek a XVII. században épült híd alatt, a folyóparton strandolnak, ám kevesen fürdenek, a többség csak a lábát mártja a kékeszöld vízbe. 

Innen nem messze található a Verzasca gát a maga háromszáznyolcvan méteres szélességével és kétszázhúsz méteres magasságával, amely arról híres, hogy az 1995-ös GoldenEye című James Bond-mozi nyitójelenetében Pierce Brosnan erről vetette magát a mélybe. Ma bungee jumpingolni lehet róla. 

Mindent megnéztem, amit szerettem volna, legalábbis amit észszerűen betervezhettem egy hosszú hétvégébe, habként a tortán, vagy inkább cseresznyeként a habon már csak a svájci Riviéra, azaz a Lago Maggiore partjának svájci szakasza van hátra. Az itt található Locarnót legtöbben a filmfesztiváljáról vagy a történelmi tanulmányaikból ismerhetik: előbbit 1946 óta minden év augusztusában sztárparádéval rendezik, utóbbi oka pedig a két világháború között aláírt locarnói egyezmény a Német Birodalom nyugati határainak garantálásáról. Ha Locarnóra visszagondolok, a legszívmelengetőbb a Madonna del Sasso-templomra emlékezni, a búcsújáróhely ugyanis egy majdnem háromszázötven méter magas szikla tetején található. A XVI–XVII. században épült szentélyhez, amelynél egy ma is működő kapucinus kolostor működik, évente hívők tömegei zarándokolnak. Innen letekinteni valóban maradandó szép emlék. 

Kép

Egy nem mindennapi könyvtár Asconában − Fotó: Szász Adrián

A legmenőbb partja pedig Asconának van, amely nemzetközi dzsesszfesztiváljáról is híres. Utcái hangulata is egy kicsit New Orleans-os. Innen már csak egy ugrás – egy rövid hajóút – a Maggiore-tóban található paradicsomi Brissago-szigetek, amelyek közül a nagyobbikon több mint ezerhétszáz trópusi növényfaj él, például vadbambusz, banánpálma, agavé és eukaliptuszfa. És ezzel vissza is értünk a kiindulóponthoz, oda, hogy Ticino a mentalitást leszámítva igenis mediterrán. Hogy miért tartozik mégis Svájchoz? A középkorban a Milánói Hercegség része volt, de a XV. századtól az Ósvájci Konföderáció dél felé terjeszkedett. Luganót 1512-ben vette be, és Ticino az 1848-ban létrejött modern svájci állam egyik alapító kantonja lett. Nos, ezért fizetünk itt ma frankban még a levegőért is, amely Sonognóban bizonyára ezért annyira friss. Ám pont azért is tarthatják úgy „fogva” Lavertezzóban, mert olyan drága.  

Ez a cikk a Képmás magazinban jelent meg. A magazinra előfizethet itt. 

Mit ért az alatt, hogy apátlanító válási gyakorlat?

Ma Magyarországon az a bírói gyakorlat – tisztelet a kivételnek –, hogy az anyánál helyezik el a gyermeket, és az apa kéthetente vagy jobb esetben párnaponta láthatja. Leginkább az anya jóindulatán és a válás menedzselésén múlik, mit szabad az apának, mikor láthatja a gyermekét. Tulajdonképpen megfosztjuk a gyermeket az apjától. Hazánkban az is nagyon gyakori, hogy még el sem váltak a szülők, és az apa nem, vagy csak nagyon nehezen tud kapcsolatba lépni a gyermekével, mert a felesége nem engedi, vagy olyan messzire költözik a gyerekkel, hogy az apa csak ritkán tudja látogatni. Azt gondolom, nem szabad, hogy ez megtörténhessen, sem így, sem fordított helyzetben. 

Nyolc éve, amikor az Apa Akadémiát alapítottam, nem az volt a célom, hogy válással kapcsolatos tanácsokat adjak, de hamar világossá vált számomra, hogy ma Magyarországon ez a legfájóbb apakérdés. 

Ha már válásra kerül sor, a gyermekelhelyezés melyik formáját tartja a legjobb megoldásnak?

A váltott gondoskodást. A fejlett országokban, Nyugat-Európában már régóta erre törekednek a válási gyakorlatban, és csak indokolt esetben térnek el tőle. Ez azt jelenti, hogy mindkét szülő aktívan benne marad a gyermek életében, aki mindkettővel ugyanolyan mértékben tudja tartani a kapcsolatot. Így elkerülhető, hogy bármelyik szülő indokolatlanul, a másik szülő kárára időt és energiát vegyen el a gyermektől, illetve az, hogy csak az egyik szülőre háruljanak a gyermekneveléssel járó terhek. 

Kép

Léder László − Forrás: Léder László

Mit jelent ez a gyakorlatban? Egy hét az anyánál, egy hét az apánál?

Én a rugalmasságban hiszek, nem a merev szabályokban, az „egy hét itt, egy hét ott”-ban. A váltott gondoskodás nem arról szól, hogy szerda este hét órakor kirángatjuk a gyereket a fürdőkádból, hogy menned kell az apádhoz, hanem a két szülő közötti rugalmasságról. Például, ha az anya, akinél épp a gyerek van, nem ér oda időben az óvodába, megkéri az apát, hogy menjen érte, és ha a gyerek szeretne, nála is maradhat éjszakára. Valahogy így kellene, hogy működjön ez a gyakorlatban. A gyerekek nagyon hamar hozzászoknak az új élethelyzethez, ha egyértelműek a szabályok, például itt is van egy szobám, és ott is. Minden gyerek és helyzet más, ezért minden családnak magának kell kitalálnia, mi a legjobb. Biztos, hogy sok energiát visz el, amíg kialakítják a megfelelő rendszert, de össze sem lehet hasonlítani a következményeit azzal, amit egy évekig húzódó, feszültségekkel teli válóper vagy a gyermek ide-oda rángatása okoz. 

Kutatások bizonyítják, hogy a váltott gondoskodás a szülők kapcsolatára is pozitív hatással van, mert tiszta helyzetet teremt, és arra kényszeríti őket, hogy ne háborúzzanak, hanem próbáljanak egyezségre jutni. 

A családvédelemnek, a mediátornak és az esetmenedzsernek is inkább az lenne a feladata, hogy a váltott gondoskodás gyakorlati megvalósításában segítse a családokat, illetve abban támogassa őket, hogyan alkalmazkodjanak a változásokhoz (új házasság, testvér születése, megnő a gyerek stb.), mintsem, hogy eldöntse, kihez kerüljön a gyerek.

Ha az egész fejlett világ a váltott gondoskodás mellett teszi le a voksát, akkor hogyhogy Magyarországon még nem vált uralkodóvá ez a szemlélet?

A magyar társadalom valahogy nehezen fogadja még el, pedig a kutatások is azt bizonyítják, hogy ez a lehető legjobb megoldás. Például Svédországban közel 150 ezer gyermek bevonásával végeztek vizsgálatot, amelynek az lett az eredménye, hogy a legkevesebb pszichoszomatikus sérülése azoknak van, akiknek nem váltak el a szülei, és együtt élnek. Őket követik azok a gyerekek, akiknek ugyan elváltak a szüleik, de váltott gondoskodásban részesülnek. Míg tőlünk nyugatabbra már mindenhol ez az uralkodó gyakorlat, addig nálunk még konferenciákat szerveznek arról, mi is ez pontosan, jó-e nekünk. 

Nem szeretnék senkit sem megbántani, mert rengeteg kiváló szakember dolgozik a rendszerben, de sajnos még nem mindenki számára egyértelmű az a pszichológiai evidencia, hogy az apa ugyanolyan fontos a gyermek életében, mint az anya. Sokan nem tekintik egyenrangúnak az apa-gyerek és az anya-gyerek kapcsolatot. Egyszer egy gyermekvédelemmel foglalkozó konferencián azzal érvelt egy komoly szakember hölgy, hogy azért nem egyenrangú a két kapcsolat, mert az anyák feltétel nélkül szeretik a gyermekeiket, míg az apák feltételhez kötik a szeretetet. Megengedhetetlennek tartom, hogy valaki ilyen álláspontot képviseljen a szakmában, de azzal a meggyőződéssel sem értek egyet, hogy egy kisgyermeknek csak és kizárólag az anyjánál van a helye. Kutatások igazolják, hogy az apa-gyerek közötti mély érzelmi kötődés kialakulásában is az első ezer nap a legmeghatározóbb. 

Milyen rövid és hosszú távú következményei lehetnek annak, ha az apa kikerül a gyermek életéből? 

Bármelyik szülő hirtelen kilépése a gyermek életéből traumát okoz, amelyet a kicsi aztán egész életében hordoz. Hát még az olyan helyzet, amikor rendőrautó viszi el az apát a gyermekei szeme láttára, mert családon belüli erőszak miatt távoltartást rendeltek el. Amikor ez indokolt, akkor ennek így is kell lennie, de gyakran hallom rendőr kollégáktól, hogy sokan visszaélnek ezzel a rendezett életű családokban is. 

A szülők háborúja, az évekig tartó pereskedés is nyomot hagy a gyermek lelkében, megrendíti a világba vetett hitet, a mentálhigiénés stabilitást. 

Rengeteg apa rokkan bele a válásba, ők sokkal jobban sérülnek mentálisan, mint a nők, és kevésbé is fordulnak segítségért. Egy friss új-zélandi kutatás világosan rávilágít, hogy a válás a férfiaknál sokszorosan növeli az öngyilkosság és a pszichiátriai gondozás rizikóját. Felnőtt férfiak és nők küzdenek azzal, hogy látták válás miatt tönkremenni az apjukat, és nem tudják feldolgozni, hogy az erős, szerető apa egyszer csak önmaga árnyékává vált. Ha sérül az apakép, az a lányoknál növeli az áldozatiság, a fiúknál meg annak az esélyét, hogy alacsonyabb lesz az iskolai végzettségük, kimaradnak az iskolából. Még hosszasan sorolhatnám az apahiány következményeit, de nemcsak apákat és gyermekeket látok szenvedni, hanem egész családokat. Nagyszülők rokkannak bele a válásba, mivel az sokszor halálra ítéli az unokával való kapcsolatukat, de az is gyakran előfordul, hogy az új házasságban évek óta nem születik meg a vágyott gyermek, mert a férj küzd az előző házasságából született gyermekei láthatásáért, és depressziós emiatt. 

Kép

Illusztráció forrása: Rawpixel

Mit tanácsol az apáknak, hogyan képviseljék érdekeiket válás esetén? 

Mindig arra biztatom őket, hogy próbáljanak meg valamiféle megoldásra jutni a gyermek anyjával, ne bonyolódjanak bele évekig tartó pereskedésbe. Ne vívjanak felesleges csatákat, ne veszítsék el a fejüket! Bár ember legyen a talpán, aki nyugodt tud maradni, amikor igazságtalanság éri, és azzal a legősibb félelmével néz szembe, hogy el akarják venni tőle a gyermekét. Mindenkit próbálok lebeszélni, hogy belemenjen abba, hogy csak kéthetente vagy x naponta pár órára lássa a gyermekét, mert az rossz hatással lesz a kapcsolatukra, és eltávolodáshoz vezet. 

Az, aki csak kéthetente kap erre lehetőséget, nem tud jó apa lenni, bármennyire szeretne is, ez különösen igaz kicsi gyermekek esetében. 

Mit tegyen az az édesapa, aki már ebben a helyzetben van?

Tartson ki, és szeresse a gyermekét! Ha a gyermek érzi, hogy az apja szereti, számíthat rá, akkor van esély arra, hogy később, amikor már nagyobb lesz, mélyebb kapcsolat alakuljon ki köztük. Sok édesapától hallom, hogy úgy érzi, csak díszletként van jelen a gyermeke életében, ide-oda viszi, de az nem hallgat rá, nem veszi figyelembe a véleményét, ő pedig nem tudja nevelni. Azt tanácsolom, fogadja el ezt a helyzetet, és vegye tudomásul, hogy ez másfajta apaság, nem nevelheti ugyanúgy a gyermekét, mint korábban, ha csak kéthetente látja. Találkozzanak rendszeresen, legyenek rituáléik, amiket közösen csinálnak, és semmiképp se szidja a gyermeknek az édesanyját, ne okozzon benne lojalitáskonfliktust, hogy választania kelljen a szülei között!

Akkor csupán városi legenda az, hogy a gyermekelhelyezési perekben az apákra nézve egyre kedvezőbb döntés születik itthon?

Van némi reménykeltő változás, de a statisztikák szerint ez sajnos minimális, holott néhány éve Magyarországon is a váltott gondoskodás elvét kellene követni. Tapasztalataim szerint ez inkább csak akkor valósul meg, ha a szülők még azelőtt megegyeznek, hogy bírósághoz fordulnának. Ha már oda kerül a döntés, akkor igen kevés esetben, mert nagyon ad hoc, hogy felvilágosult szakemberekkel találkoznak, vagy olyanokkal, akik az idejétmúlt anya-gyerek-centrikus családképet képviselik. 

Sok múlik ilyenkor a szülőkön is, hogy ők mennyire vannak tisztában azzal, hogy ők csak az egyik szülő, és nem helyettesíthetik a másikat. Nincs olyan, hogy az anyja helyett anyja leszek, az apja helyett apja.

A gyermek egyértelmű érdeke, hogy mindkét szülőből annyit kapjon, amennyi csak jólesik neki, amennyire szüksége van. 

A magyar társadalom amúgy is apátlan, kisebb részt vállalnak az apák a következő generáció felnevelésében, mint amire szükség volna. Ha válás során még inkább megfosztjuk a gyermekeket az apjuktól, csak tovább rontunk a helyzeten. Hiszem, hogy szemléletváltással és a mediátori rendszer megerősítésével, amelynek épp az lenne a lényege, hogy a szülők bíróságon kívül megegyezzenek, több ezer családról lehetne levenni az apátlanság terhét. 

„Amikor a középkorban a páncéllal vértezett lovagok összecsaptak, a sisakrostély mögött nem volt egyszerű felismerni, eldönteni, ki kicsoda, ezért kezdtek el megkülönböztető jelképeket – például oroszlánt, sárkányt, sast – festeni a pajzsokra, illetve a sisakokra. Aztán amikor csatába indultak, messziről is látni kellett, ki melyik alakulathoz tartozik, ezért ezeket a címereket megismételték a zászlókon” – vág a közepébe kérdésünkre Szászi József címerszakértő, heraldikus. 

A címer a nemzetközileg elfogadott címertan (heraldika) szerint nem más, mint a lovagi korból származó, minden esetben pajzsba foglalt jelkép, vagy jelvény.

A festett jelvények nagyon hamar egy-egy család megkülönböztető jelzéseivé váltak, s örökletes jelleggel kezdték használni őket. Ennek praktikus okai is voltak, hiszen egy teljes vértezet még a nemesek számára is igen drágának számított, így a páncélzatot is örökölték az utódok. A címer harmadik hordozója a pecsétgyűrű lett, amellyel – viaszba belenyomva – a nemesek hitelesítették az okiratokat, így születtek a nemesi pecsétek. Az első címerek a keresztes háborúk idején, illetve azokat követően, a 12. század közepén kezdtek elterjedni a mai Franciaország, majd Nagy-Britannia és Németország területén. Az első magyar címerek pedig 1190 tájékáról származnak, s Árpád-házi királyaink pecsétjein láthatók, de a nemesi családok címerhasználatának elterjedése a 14. században az Anjou uralkodók alatt következett be.

Kis pénz, kis címer

A nemeseknek csak az uralkodó adományozhatott birtokot és címert, ám ehhez egy kérvényt kellett benyújtaniuk, amiről a királyi kancellária döntött: „Ha az illető sok pénzzel érkezett, akkor a királyi címertervezőtől általában szép, jól megtervezett címert kapott a pergamenre (kutyabőrre) rárajzolva. Amikor viszont kisebb összeggel terjesztette elő kérését, akkor bizony az alkotók már nem voltak ilyen alaposak” – mondja a heraldikát kiválóan ismerő földrajz-biológia szakos középiskolai tanár, aki arra is felhívja a figyelmet, hogy az ősi jelképet csak az elsőszülött fiú örökölhette meg. A másodszülött fiúnak úgynevezett címertörést (a címer megváltozatását) kellett végrehajtania. 

A 13. századtól a szabad királyi városok is elkezdtek címeres pajzsot, pecsétet használni, amelyet szintén csak az uralkodó adományozhatott nekik. Zsigmond király uralkodásától kezdve a címerhasználat a magyar köznemesség körében is általánossá vált. 

Több esetben a nemesi család jelmondata is felkerült a címer alatti szalagra. Például a Zrínyi család jelmondata: „Sors bona nihil aliud”, azaz „Jó szerencse, semmi más!”

A 16. századtól a nemesi vármegyéknek is lett pecsétjük, illetve címerük. Zala vármegye 1550-ben elsők között kért és kapott királyi címeradományt.

A lovagi pajzsok „mázai” eredetileg csak kétféle „fémet”: aranyat és ezüstötöt használtak, valamint csak ötféle színt: vörös, kék, zöld, fekete és bíbor (püspöklila). A klasszikus heraldikában nagyon fontos a színszabály is, például kék pajzsmezőben a motívum csak arany vagy ezüst lehetett. Arany pajzsmezőben a motívumot csak az öt heraldikai szín egyikével lehetett ábrázolni. A 16. században, amikor a címeres pajzsokra már nem volt szükség a csatákban, mert elterjedtek a lőfegyverek, a címerek átkerültek a csapatzászlókra. Ezt az időszakot a „hanyatló heraldika korának” nevezik a szakemberek, s a címerpajzsokon más színek is megjelentek, például a barna.

Kép

Fotó forrása: Házi Péter

A dolgozó nép hazájának „címere”

1945-ben, a Horthy-rendszer bukásával megváltozott Magyarország államformája – a királyság helyett létrejött a második magyar köztársaság, amely a korábbi, ezeréves címerünk helyett az úgynevezett Kossuth-címert kezdte el használni. Ezt követően, amikor a kommunisták hatalomra kerültek, Rákosi Mátyás – akkor még csak miniszterelnök-helyettesként – parlamenti beszédében azt fejtegette, ez a Kossuth-címer nem fejezi ki, hogy „Magyarország már a dolgozó nép hazája”.

Így aztán 1949-ben bevezették a Rákosi-címert, amely a kommunista diktatúra idején, 1956-ig volt hivatalos állami jelkép: két arany búzakoszorúval közrefogott kék mezőben, lebegő kalapácsra és búzakalászra arany sugarait bocsátja a vörös csillag. Csupán a „címer” alatti „inci-finci” piros-fehér-zöld szalag jelezte, hogy ez hazánk címere. 

„Ez a címer egyébként – világít rá Szászi József – nem tekinthető valódi címernek, hiszen nincs címerpajzsa, márpedig a pajzs a heraldika szabályai szerint a címer alapja.”

Kossuth-féle vagy koronás?

Nem véletlen tehát, hogy 1956-ban a forradalmárok kivágták a háromszínű magyar zászlókból a Rákosi-címert, és immár harmadszorra is a Kossuth-címer lett az ország jelképe. Kádár János nagy gondban volt a forradalom vérbe fojtása után, mivel a Kossuth-címert sem merte meghagyni, de a Rákosi emlékét idéző címert sem visszavenni, ezért kompromisszumos megoldásként „egyesítette” ezt a két jelképet. A Kossuth-címer pajzsába a piros-fehér-zöld nemzeti lobogó került, de megtartották a címer külső díszeiként a „szocialista kellékeket”. Érdekesség, hogy a Kádár-címer piros-fehér-zöld színű pajzsát még ma is láthatjuk a magyar katonák ruházatán.

A rendszerváltozás idején újabb dilemma elé került az ország: a Kossuth-címer vagy az úgynevezett „koronás kis címer” legyen hazánk hivatalos jelképe? Az Országgyűlés a heraldika egyik legkiválóbb szakemberét, Bertényi Iván történészprofesszort kérte fel ennek véleményezésére, aki a koronás címert javasolta, mégpedig San Marinóra hivatkozva, amely Európa legrégebbi köztársasága, mégis korona van a címerében. Továbbá, mutatott rá Bertényi Iván, a mi címerünk felett nem egy stilizált királyi korona szerepel – mint például Dánia vagy Nagy-Britannia esetében –, hanem maga a Szent Korona, amely kétezer éves államiságunk szimbóluma.

Kellő számú fogaskerék, kalapács és vörös csillag

No, de ugorjunk vissza a történelemben egy kicsit, 1949-ig! Kádár János ekkor, belügyminiszteri minőségében betiltotta a településeknek és a megyéknek, hogy használják és megjelenítsék a jelképeiket: címereiket, zászlójukat és pecsétjeiket. 

1974-ben viszont már annyira lazult a szocialista szigor, hogy a városoknak mégiscsak megengedték, hogy saját, de „szocialista ihletésű” címert alkothassanak, ám ezek használatát a Képző- és Iparművészeti Lektorátus Heraldikai Bizottságának engedélyéhez kötötték. 

A gond csak az volt, hogy a lektorátusban egyetlen heraldikai szakértő sem foglalt helyet. Így a zsűri tagjai csak arra ügyeltek, hogy kellő számú fogaskerék, kalapács és vörös csillag tündököljön a címerekben…

Amikor a megyék visszavehették címerüket

A rendszerváltozást követően új törvényt fogadott el az Országgyűlés, ami lehetővé tette, hogy minden önkormányzat visszavegye az egykori jelképeit, vagy új jelképeket (címer, zászló és pecsét) fogadjon el.

„A középkorban a falvaknak csak pecsétjük (latinul: sigillum) volt. Ráadásul nem volt túl széles a repertoár: az általam kutatott Veszprém és Fejér vármegyében minden tíz faluból nagyjából nyolc esetében ezen a bizonyos pecséten mindössze egy stilizált ekevas és egy csoroszlya szerepelt. Később minden településnek lett saját címere vagy pecsétje. Nem véletlen tehát, hogy a rendszerváltást követően ezek a települések újra meg szerették volna magukat különböztetni, saját címerrel és zászlóval” – idézi fel a kilencvenes évek legelejét Szászi József, aki élete első települési címerét 1992-ben szülőfalujának, a Veszprém megyei Szigligetnek alkotta meg. Az első Fejér megyei települési címert pedig Vereb falunak tervezte meg, amely címer a település 1782-ből fennmaradt viaszpecsétje alapján született.

Kép

Fotó: Házi Péter

A „kétmegyés” településtől a pákozdi csatáig

Szászi József már gyermekorrában imádta a történelmet, középiskolás korában kapta ajándékba a már említett Bertényi Iván Kis magyar címertan című könyvét, ami elindította a heraldika útján. 

Eddig huszonöt Fejér és tizenöt Veszprém vármegyei településnek alkotott címert a heraldika ősi szabályai alapján. 

Az egyik érdekes címer például az egykor éppen a megyehatáron fekvő Szárliget jelképe. A település – habár az egyik fele átnyúlt Komárom-Esztergom megyébe – 1999-ig Fejér megyéhez tartozott, ezért a címer „háromszögű, függőlegesen felezett (hasított), úgynevezett színváltós pajzs” lett. Három stilizált, lebegő tölgyfa látható a pajzson, az alsót „kettévágja” a vármegyehatárt jelképező vonal.

Nadap címerében a szintezési ősjegy látható, hiszen a faluban van az Országos Szintezési Főalappont, ami a térképészet és az építészet egyik legfontosabb területének, a magasság meghatározásának a hazai viszonyítópontja volt. „A címerek mellé minden esetben címerleírást és magyarázatot is készítettem, miként ugyanilyen a középkorban a címert adományozó oklevélen (kutyabőrön) is olvasható volt. Ez azért volt fontos, mert ha a címer megsérült, a pontos leírás alapján egy hozzáértő szakértő nagyjából hasonlóan újra meg tudta festeni azt anélkül, hogy látta volna az eredetit” – mondja beszélgetőtársam. 

Minden, általa készített címer egyformán kedves számára, de a legismertebb talán Pákozd szimbóluma, amely az 1848. szeptember 29-én Pákozd és Sukoró közti síkon lezajlott honvédő csatának állít emléket. 

A címerpajzs egy csücskös talpú tárcsapajzs, ez a pajzstípus „Kossuth-címerként" ment át a köztudatba. 

A katonai dobot az alkotó egy eredeti, 1848-49-es honvéd gyalogsági dobról mintázta, s a korabeli két, keresztbe tett, stilizált huszárszablya ábrázolása is látható a címerben. Szászi tanár úr legtöbb alkotása ilyen, mesélő címer: az adott település nevéről, történetéről vagy földrajzi fekvéséről árul el fontos részleteket. 

1. Csak gyerekkorban alakulhat ki? 

Allergia bármilyen életkorban kialakulhat, érzékennyé válhat valaki pollenekre vagy poratkákra akár felnőttként is. „A puhatestűekkel és a kagylókkal szembeni allergia tipikusan serdülőkorban vagy azt követően szokott jelentkezni. A kor előrehaladtával az allergének köre bővülhet is, az érintettek egyre több anyagra lehetnek érzékenyek. Kinőni csak kevés allergiát lehet, ilyen például a gyerekkori tej- és tojásallergia” – mondja dr. Papp Gábor csecsemő- és gyermekgyógyász, gyermek-tüdőgyógyász, az Allergia Képzett Iskola Program elindítója.

2. Számít a születés módja? 

Ma már egyértelmű, hogy az allergia rizikójára hatással van a mikrobiom, ez magyarázza azt, hogy aki császármetszéssel jön világra – és így nem találkozik a hüvely mikroflórájával –, annál gyakrabban alakul ki allergia. Ilyenkor a kicsik bélrendszere elsősorban az anya bőrén lévő és a kórházi baktériumokkal kolonizálódik, ez pedig kevésbé kedvez az egészséges mikrobiom kialakulásának. Emiatt is fontos az indokolatlan császármetszések kerülése. 

Hasznos lehet az is, ha az anya hüvelyi flóráját megpróbálják a kicsibe bejuttatni oly módon, hogy az abból vett mintát egy kisebb tamponon vagy vattapamacson a kicsi orrához, szájához érintik. 

Ez a megoldás nem rutinszerű, nincs róla szakmai ajánlás sem, de már sok helyen végzik. 

3. Olyan, mint a nátha? 

Az allergia leggyakoribb típusa a szénanátha, amelynek már az enyhe típusa is kellemetlenné teheti a mindennapokat, a közepes erősségű pedig komolyabb életminőség-romlást okozhat. „Erről felmérések is készültek, amelyekből kiderült, hogy az allergiaszezonban gyakoribb az iskolai hiányzás és a munkahelyi kimaradás. Az allergia a közlekedésben is problémát okoz, mivel csökkenti a járművezetők figyelmét. Ha valaki tüsszent, a szeme becsukódik, ez pedig az autóvezetésnél plusz veszélyforrást jelent. Ráadásul, ha az allergiát nem kezelik, akkor egyre több szervi tünet jelentkezik, a klinikai kép pedig egyre súlyosabb lesz” – mondja szakértőnk. 

Az allergia hagyományos kezelési módja a tüneti terápia, amelynek az alapját tablettás antihisztamin-készítmények adják, ezt egészíthetik ki orrszprék és szemcseppek. Bár ezek alkalmazása esetén nem szempont, hogy valaki pontosan mire érzékeny, de magával az allergénnel ettől függetlenül jó tisztában lenni. Ez azért fontos, mert így az érintettek fel tudnak készülni az allergiaszezonra, és tisztában lehetnek a keresztallergiákkal is. A fekete üröm például a zellerrel lehet keresztallergén, a nyírfa az almával, a parlagfű pedig a dinnyével. 

Kép

Illusztráció forrása: GettyImages

4. Álmosít az antihisztamin? 

Sokan tartanak az antihisztaminoktól, mert az gondolják, azok álmosítanak, de ez csak a régi típusú készítményekre igaz. 

„A modern, új generációs antihisztaminoknak már nincs ilyen hatásuk, nem csökkentik a reakciókészséget. Az ilyen készítmények nem is jutnak át a vér-agy gáton, így nem tudnak kötődni azokhoz a receptorokhoz, amelyek a korábbról ismert álmosságot okozták.” 

„Ez hatalmas előrelépés, a tanulmányok ugyanis azt mutatják, hogy az első generációs antihisztaminok legalább annyival csökkentették a reakciókészséget, mint egy korsó sör. Emiatt az ilyen gyógyszereket érdemes újabbakra cserélni. Ebben sajnos elmaradásban vagyunk, az orvosok ma is sokszor írják fel a régebbi készítményeket. Pedig az ilyen gyógyszerek az árukat tekintve sem kedvezőbbek a korszerűbbeknél” – mondja dr. Papp Gábor. 

5. Félni kell a szteroidtól? 

Sokan tartanak a szteroidos orrszprék használatától, pedig azoknak nincs olyan mellékhatásuk, mint a szisztémás szteroidgyógyszereknek. A vény nélkül kapható, érösszehúzó hatású orrszprék tartós alkalmazása viszont kockázatos, mert azok csak a tüneteket csökkentik, a háttérben álló gyulladást nem szüntetik meg. A vény nélküli készítmények hosszabb távon – egy hétnél tovább használva – nagyon károsak, a befújás után három-négy órával ellencsapásos reakciót alakítanak ki, tönkretehetik magát a nyálkahártyát is. Emiatt kell allergia esetén szteroidos orrszprét használni. 

6. Segíthet a kalcium? 

Régi hiedelem, hogy a kalcium segíti megszüntetni a fellépő allergiás rohamot, ez egyrészt nem igaz, másrészt veszélyes is lehet, mivel így késhet a valóban hatékony kezelés. Megesik, hogy valaki még anafilaxia esetén is ilyen oldattal – általában ampullával – próbálkozik, pedig akkor már csak az adrenalin beadása jelent megoldást. 

„Itt tehát nem az a helyzet, hogy valakinek csak a bőre viszket, és arra feleslegesen kap kalciumot, hanem arról van szó, hogy életveszélyes állapotban nem kapja meg a szükséges terápiát” – mondja dr. Papp Gábor. 

A kalciumos tévhit eredete nem tisztázott, de szerepet játszhat benne az, hogy az egyik régi antihisztamin-készítmény mellesleg tartalmazott kalciumot is. 

7. Csak rovarcsípés okozhat anafilaxiát? 

A méh- és a darázscsípés mellett bármilyen étel okozhat anafilaxiás rohamot, amely ellen IgE-antitest termelődik. Lehetnek ilyenek a diófélék, a földimogyoró, a pisztácia, a kesu, a tej és a tojás, a szója és a különböző puhatestűek, a tengeri rákok, a halak. Emiatt aki ezekre érzékeny, annak érdemes otthon tartania adrenalin-autoinjektort. Igaz ez azokra is, akiknek a családjában halmozottan fordult elő rovarcsípés-allergia. 

 8. Az adrenalinnal várni kell? 

„Ha valakinél felvetődik az anafilaxia gyanúja – vagyis a rovarcsípés vagy az ételfogyasztás után nehézlégzés, szájdagadás, vérnyomásesés, rosszullét és bágyadtság alakul ki –, akkor egyből adrenalint kell beadni az izomba. Tévhit, hogy meg kell várni a tünetek súlyosbodását. Ugyanez a helyzet akkor is, ha rovarcsípés után gyorsan terjedő csalánkiütés jelentkezik, és ahhoz légzési, emésztőrendszeri vagy keringési tünet társul. Az autoinjektor alkalmazása után mentőt is kell hívni, amelynek kiérkezéséig az érintettnek feküdnie vagy legalább ülnie kell, járkálnia viszont nem szabad” – mondja szakértőnk. 

Ha a méh- vagy darázscsípés után csak helyi tünetek jelentkeznek, és azok nem rosszabbodnak, vagyis nincsenek általános panaszok, és nem alakul ki csalánkiütés, amely terjedne, akkor nincs ok az aggodalomra. Ilyen esetekben csak allergiaellenes gyógyszerre és kellő felügyeletre van szükség, külön ellátásra nincs. 

9. Az ételallergének csak későn adhatók? 

Régebben azt gondolták, hogy a gyerekek étrendjébe a legjobb egyéves kor után bevezetni a potenciálisan allergén élelmiszereket – például a földimogyorót, a tejet vagy a tojást –, de mára paradigmaváltás történt ezen a területen. 

„Klinikai vizsgálatok igazolják, hogy négy-hat hónapos kor körül kinyílik egy úgynevezett toleranciaablak, vagyis a kicsik ekkor a táplálékallergéneket jól fogadják, azokat nem allergénként azonosítják.” 

„A fokozatos bevezetést azoknál a babáknál lehet megkezdeni ebben az életkorban, akiknek a családjában nem fordult elő súlyos ételallergia, amúgy egyeztetni kell erről szakorvossal” – mondja dr. Papp Gábor. Ellenjavallat az is, ha a csecsemő nagyon ekcémás. Ilyen helyzetekben az allergén ételek bevezetéséről szintén allergológussal kell konzultálni. 

10. Az immunterápia mindenre jó? 

Az immunterápia már nagyjából száz éve ismert módszer, de a modern készítmények csak az elmúlt években jelentek meg. Ezek oki terápiát jelenthetnek egyes pollenallergiák, háziporatka-, penész-, macskaszőr- és kutyaszőr-allergia esetében is. Azt, hogy a terápia kinél mennyire hatékony, előre fel lehet mérni molekuláris allergiavizsgálatokkal. A pázsitfű-allergiások jelentős része például jól kezelhető ezzel a módszerrel, de azok nem, akik annak profilin nevű fehérjéjére érzékenyek (ez más növényekben is előfordul). 

A légúti allergiára használt készítmények a kivizsgálás után otthon alkalmazhatók, ráadásul nagyon egyszerűen: azokat a nyelv alá kell betenni, és így felvinni a szájnyálkahártyára. Ezzel érhető el, hogy az immunsejtek „rájöjjenek” arra, hogy az adott anyag nem veszélyes, és erről „tájékoztassák” az immunrendszer egészét. Tartós eredmény jellemzően három-négy év után várható. A darázs- és méhmérgek elleni készítményeket csak kórházi körülmények között lehet alkalmazni, és a földimogyoró-allergia immunterápiáját is csak ott lehet elindítani. Utóbbi készítménye ezt követően otthon is alkalmazható, de a dózisemeléseknél ismét szükség van klinikai háttérre a teljes biztonság érdekében.  

Ez a cikk a Képmás magazinban jelent meg. A magazinra előfizethet itt.

„Hallatlan ez. Hogy a gyermek az iskolába vágyik.”

„Van egy kedves szöszke lányka ösmerősöm, aki egy napon nagyon bús volt, sehogy sem tudták kedvét lelni otthon.
– Hát magának, kicsike, mi a baja?
– Az – selypíté –, hogy unom magam, ma... vakációnk van.
– Nos, jobban érezné magát az iskolában?
– Oh, hogyne, édes istenem - mondá, és szemeiből (a gyermekszemek nem hazudnak) kicsillogott a vágy ott lehetni.
Hallatlan ez. Hogy a gyermek az iskolába vágyik. Hiszen én is gyermekeskedtem, de ilyesmi velem nem történt.
Vagy a gyerekek változhattak meg nagyon azóta, vagy az iskolák.
– Milyen az a maguk iskolája, édeském?
– Oh, nagyon kedves egy hely. Jöjjön el egyszer megnézni a bácsi. Tudom a Janka néni megmutatja.

Úgy is volt, elmentem, s a »Janka néni« (így nevezik a derék igazgatónőt tanítványai) csakugyan megmutogatta az egész intézetet. Eltartott biz az vagy három óra hosszat, de nem sajnálom az időt.
A Sugár úti nőiskola maga egy kis állam az államban. Csupa gyönyörűség azt a kis országot végigutazni.”

Mikszáth Kálmán Száz leány egy bokorban című írásának részletei ezek. A benne szereplő Janka néni pedig Zirzen Janka, a hazai nőnevelés egyik meghatározó alakja. De kezdjük az elejéről!

Árva lány a katedrán

A kis Janka Jászberényben látta meg a napvilágot 1824 késő tavaszán. Édesapját korán elvesztette, édesanyja, aki bábaasszony volt, rokonai segítségével neveltette, a korban híres egri Tóthné-féle nevelőintézetbe járatta.

Kisbirtokos család volt az övék, a földjükön dolgozva lányukat szorgalomra, kitartásra és alaposságra nevelték. Édesanyja példája megmutatta Zirzen Jankának, hogy tanulással a nők is sokra vihetik. Tehetsége hamar megmutatkozott, már mint növendék kisebb lányok tanításával foglalkozott. 

Miután árvaságra jutott, 15 éves korától saját magát tartotta fenn. Visszatért Jászberénybe, és az örökölt családi házban egy kis leánynevelő intézetet nyitott, hihetetlen, de alig 16 éves volt ekkor! 

Az iskolapadból lépett a katedrára, de míg nagy elődei, az óvodaalapító Brunszvik Teréz vagy a nőnevelés úttörője, Teleki Blanka gazdag arisztokrata családokból származtak, addig ő csak a saját erejére támaszkodhatott. 1849-ig küzdött, hogy iskolája talpon maradhasson. A szabadságharc leverése után azonban nem tudta tovább fenntartani, ezért gazdag családoknál vállalt magánnevelői munkát. Közben képezte magát, kitűnő eredménnyel elvégezte Pesten az angolkisasszonyok tanítóképző intézetét.

Az elnyomás évei alatt – mivel az osztrákok nem nézték jó szemmel a magyar nyelvű oktatást – családoknál Aradon, Jászberényben és Pesten vállalt munkát. Arad megyében dolgozott, amikor megismerkedett báró Eötvös Józseffel. Egyetértettek abban, hogy reformokra van szükség a nőnevelés területén.

Az első igazgatónő

A kiegyezés után komoly vitákat váltott ki, mily módon változtassák meg a lányok oktatását. Andrássy Gyula kormánya ugyanis fontosnak tartotta a magyar közoktatás reformját. Eötvös József vallás- és közoktatásügyi miniszter úgy döntött, hogy Budán az egyházaktól független, állami tanítóképző iskolát hoznak létre. Ez lett a Magyar Királyi Tanítónő Képezde. 

Zirzen Janka 45 éves volt, amikor Eötvös megbízta az állami oktatási intézmény vezetésével: ő volt az első nő, aki ilyen lehetőséget kapott. 

1869. december 15-én kilenc növendékkel nyitott meg az iskolája.

„Csupa életerő, munkakedv, lelke tele van színnel, tűzzel, alkotó készséggel, agya tervvel, szíve lelkesedéssel, gazdagsággal. És ettől fogva lénye és neve eggyé lesz nemcsak a rábízott intézettel, hanem az egész intézménnyel (...) a semmiből alkot a kornak és célnak legmegfelelőbb magyar nőnevelést” – áll a róla szóló megemlékezésben.

Igazgatóként olyan eredményeket ért el, hogy 1873-ban az Eötvöst követő új miniszter, Trefort Ágoston őt bízta meg egy polgári iskolai tanítóképző létrehozásával. Ez lett a későbbi Erzsébet Nőiskola, de erre még visszatérünk.

Mit oktattak a Zirzen-féle iskolában?

Művelt nőket nevelni mind a család, mind a társadalom számára – ez volt az igazgatónő célja. Az iskola az I. kerületi Ötpacsirta (ma Csalogány) utcába költözött, majd 1875-től az önállósult polgári tanítónőképző a pesti Sugárút 74. szám alatti épületben (a mai Andrássy úton) folytatta működését. Nyelv- és történettudomány, valamint mennyiség- és természettudományi szakcsoportban képezték a tanítónőket. A növendékek ezen kívül nevelés- és tanítástant, francia és angol nyelvet tanultak. 

A Zirzen-intézetből kikerült tanítónők meghódították Magyarországot.

A későbbi állami irányelv úgy határozott, hogy ne csak képzett tanítónőket neveljen az iskola, hanem a hazának házias és munkás leányokat is. Az igazgatónőt külföldi tanulmányutakra küldték, amelyek során tanulmányozta a külföldi ipariskolák működését. Bécsben, Párizsban vagy éppen Münchenben nemcsak szakmai ismereteket szerzett, hanem az iparoktatáshoz gépeket és felszereléseket is vásárolt. 

Idővel a képzés idejét három évre emelték, és azért, hogy a növendékek tanítási gyakorlatot szerezhessenek, megszervezték a polgári gyakorlóiskolát. Itt járhatott látogatóban a bevezetőben idézett Mikszáth Kálmán is. Az intézethez százhúsz személyes internátust is csatoltak. A polgári gyakorlóiskolába előkelő családok íratták be a gyerekeiket, unokáikat, azt remélve, hogy házias és művelt lányok térnek majd haza. Itt létesült az első főzőiskola is.

„Mind ismeri őket, mindnek minden dolgát tudja”

„Az igazgatónő elöl megy, s amint benyit az egyik osztályba, nincs meg az a rémülés, ami az én időmben volt, mikor a direktor komor, mogorva arca feltűnt az ajtóban, sőt inkább ellenkezőleg, amint katonaütemben egyszerre fölemelkednek helyeikről a kis tanítványok, az arcocskák mosolyra gömbölyödnek mindenütt, és a szemekben csak kíváncsiság tükröződik vissza.

Hiszen Janka nénit mindnyájan nagyon szeretik, s az is úgy tudja őket szeretni, meginteni és megdicsérni, hogy mindenik előtt úgy tetszik, mintha őt szeretné a néni legjobban.

– Ezek a legkisebb tanítványaim – magyarázta a tiszteletreméltó hölgy, s igazi boldogság tükröződött szemeiben, amint anyai tekintetét végigjártatta rajtuk, imitt-amott észrevéve egy-egy hiányt. – Hogy áll az a tű a kezedben, Idácska? Mutasd a varrást, Ilonka! Nem vagy ma már rosszul, Mariska?

Mind ismeri őket, mindnek minden dolgát tudja.”  (Részlet ismét Mikszáth-tól)

Kitüntetés Ferenc Józseftől

Nemcsak Mikszáth, de Ferenc József osztrák császár is ellátogatott az intézetbe, és a nőnevelés terén elért eredményeiért a Koronás Arany Érdemkereszttel tüntette ki a pedagógust. Ez volt a legmagasabb elismerés, amit nő kaphatott. 

Zirzen Jankának szenvedélye volt a jótékonyság, és büszkeséggel töltötték el tanítványai, kollégái. Diákjai évtizedek múlva is elragadtatással emlékeztek a nála töltött évekre. Ahogy saját családjuktól, úgy a Zirzen családtól sem tudtak végleg elszakadni sohasem, hiszen az igazgatónő „családdá forrasztotta intézetének tagjait”. 

„Legnagyobb öröme, örömöt szerezni, bánatot enyhíteni, könnyeket letörölni. Nagyon meghatotta az igazi szenvedés, de a színlelt, képzelt vagy túlzott érzelmek bántották (…) Segítette a küzdőt, elhagyottat, gyarlót, szenvedőt. Felkutatta a jót mindenkiben s megbecsülte a jó tulajdonságokat, bár ritkán dicsért és sohasem hízelgett. Tettekben fejezte ki a becsülését.”

Híres diákok: Kaffka Margit és Boncza Berta

Az intézmény hivatalosan csak Zirzen Janka nyugdíjba vonulása után, 1898-ban vette fel az Erzsébet Nőiskola nevet. Az új igazgató egy Zirzen-tanítvány – egy másik Janka –, Lázárné Kasztner Janka lett. Az ő kezdeményezésére, Erzsébet királyné halála után kapta ezt a nevet az intézmény, és a kegyelet jeléül az iskola rajztanára, Hollós Károly olajfestményt is készített Sisiről. Ennek ellenére a névváltás után is még sokáig Zirzen-intézet néven emlegették az iskolát. 

Zirzen 1896-os nyugdíjba vonulása után növendék volt Kaffka Margit, de hozzá hasonlóan Boncza Berta, Móricz Virág, Lili és Gyöngyi, azaz Móricz Zsigmond lányai is a padokat koptatták.

A századfordulóra az intézet Sugár úti épületét kinőtte, a mai Ajtósi Dürer soron épült fel az új szecessziós stílusú iskolaépület. Ez többszöri változás után ma már gimnázium, amely a nőnevelés másik nagy úttörője, Teleki Blanka nevét viseli. A nők képzésének élharcosa 1904-ben hunyt el – Zirzen Janka sírja a Kerepesi temetőben található, Jászberényben emléktábla jelöli szülőházát. Budapest XII. kerületében utca viseli a nevét, a Csalogány utcában emléktáblája van. Róla nevezték el a jászberényi tanítóképző főiskola kollégiumát, de ösztöndíjprogrammal is megemlékeznek róla.

A februári hónap témája: Egyszerűen különleges! További cikkeink a témában elérhetőek itt.

Nehéz döntés 

Idén a férjemmel egy hetet töltöttünk Szicíliában. Ez az utazás volt a közös karácsonyi ajándékunk egymásnak. Az utat pedig repülővel tettük meg. Megnéztük a sziget fővárosát Palermót, majd Cefalùt és Taorminát is. Az Etnára is tettünk egy túrát, végül Cataniából indultunk haza, szintén légi közlekedéssel. 

Tudom, tudom. A repülés környezeti lábnyoma óriási. Hogyan is választhatom lelkes környezetvédőként ezt az utazási formát? Nem is vagyok igazi ökoharcos. 

Vehetnék példát Greta Thunbergről, aki mindenhová vonattal megy. 

Amikor a szicíliai utazásunkat terveztük, megnéztem a lehetőségeket a Google-térképen. Palermo eléréséhez autóval az alábbi módon juthattunk volna el: 21 óra utazás a szárazföldön, 2114 kilométer, vagy autó és komp az Adrián át, 27 óra és 1670 km. Ha a tömegközlekedést választjuk, Bécsbe a Keletiből induló vonattal juthattunk volna el, és onnan tovább még nyolc eszközt igénybe véve (vagyis 7 átszállással) 30 óra utazás után érkeztünk volna Palermóba. Az tisztán látszott, hogy pénzügyi szempontból az autós utazás üzemanyagköltsége már pusztán az odaúton is meghaladta volna az oda-vissza repülő­jegyeink árát, és még nem számoltunk az útdíjakkal. 

Lehetséges-e ezen a ponton nem feladni a szándékot és a reményt, hogy a nagy dilemmák közepette valamiféle jó megoldásra juthassunk? Úgy gondolom, igen. 

Új célkitűzések a polgári repülésben 

Engem elsősorban az érdekelt, miért elégedetlen az IPCC az ágazat teljesítményével. És vajon mi is jelenti a kihívást környezeti szempontból, ha a repülőgépekről beszélünk? 

Az Európai Környezetvédelmi Ügynökség adatai szerint, az üvegházhatású gázok kibocsátását vizsgálva Európában a polgári repülés 14,4 százalékkal vesz részt, míg a hajózás 13,5, a vasút 0,5, a közúti közlekedés pedig 71 százalékot képvisel a közlekedési szektoron belül. 

E gázok kibocsátásának a leggyorsabb ütemben növekvő forrása a légiközlekedés. Globális szinten a repülőgépek a szén-dioxid-kibocsátás 2,4-3,5 százalékát adják. 

Fontos azonban azt is tudnunk, hogy a statisztikák és az összehasonlítások sokszor a szén-dioxidról szólnak, a repülőgépek esetében a globális felmelegedéshez kétharmad arányban egyéb kibocsátott anyagok járulnak hozzá. Ilyenek a nitrogén-oxidok, a nem illékony részecskék, valamint a vízgőz is. A repülők által húzott kondenzcsíkok valójában a szilárd szennyeződéseken lecsapódó vízgőzből származó felhők. És ahogy a természetben egyébként képződő felhők, úgy ezek is üvegházhatásúak: vagyis a földfelszín által visszavert infravörös sugárzást itt tartják a légkörben. 

A repülőgépek szén-dioxid-, nitrogén-oxidok és nem illékony részecskék kibocsátását 2020 márciusától szabályozzák. 

Az EU Fit for 55 programja célul tűzte ki, hogy 2030-ra legalább 55 százalékkal csökkenjen az üvegházhatású gázok kibocsátása 1990-hez képest. Ezen programon belül az úgynevezett ReFuelEU Aviation kezdeményezés keretében elfogadott szabályozás rendelkezik arról, hogy 2025-től fokozatosan emelni kell a repülőgép-üzemanyagokban a fenntartható üzemanyagok (a bioüzemanyagok, a szintetikus légijármű- és a széntartalom újrahasznosításával nyert üzemanyagok) arányát. 

Az angol rövidítéssel használt SAF-ok (Sustainable Aviation Fuels) olyan üzemanyagok, amelyek használata a hagyományos kerozinhoz képest akár 80 százalékkal is kisebb károsanyag-kibocsátást eredményezhet a repülés során. 

Ezek 2022-ben még csak 0,05 százalékot tettek ki átlagosan a repülők által használt üzemanyagokban. 2025-ben 2 százalékról indul a kötelező ráta, és 2050-re el kell érni a 70 százalékot. A repülőgépeknek csak annyi üzemanyagot szabad majd tankolniuk, amennyire szükségük van az adott úton. Jelenleg az a gyakorlat, hogy ha olyan úti cél felé repülnek, ahol drágább az üzemanyag, akkor a szükségesnél többet visznek magukkal, hogy a célállomáson ne kelljen tankolniuk. 

Kép

Kép forrása: Rawpixel

Az emissziós sztenderdek, valamint az üzemanyag-változások természetesen igénylik a repülőgép­technológia párhuzamos fejlesztését is. Ezen a gyártók folyamatosan dolgoznak. 

Az Egységes Európai Égbolt kezdeményezés célja a hatékonyabb légiforgalom-irányítás. Az európai légtér ugyanis a mai napig fragmentált, és ezért gyakran előfordul, hogy a repülők nem a legideálisabb útvonalon közlekednek. Sok utat le lehetne rövidíteni, és ezáltal csökkenteni a károsanyag-kibocsátást, ha optimálisabban lehetne tervezni és összehangolni az egyes repülőutakat. 

Láthatjuk tehát, hogy nagyon sok olyan kezdeményezés és célkitűzés van ma napirenden a repülőgépiparban és a repülésfejlesztés területén, amelyek a jövőben hozzá fognak járulni ahhoz, hogy a légi közlekedésnek kisebb környezeti lábnyoma legyen. 

De én mindig felteszem magamnak a kérdést: vajon én mivel járulhatok hozzá ehhez már ma? 

Mit tehetünk itt és most? 

A tájékozódás és az ismeretek mellett az utazási döntéseim során az alábbiakra igyekszem figyelemmel lenni. 

A lehető legkevésbé fenntartható döntés a rövid, néhány napos vakációkhoz viszonylag közeli helyszínekre repülővel utazni. A repülőgépek károsanyag-kibocsátása utaskilométerekre vetítve csökken, ha hosszabb utakhoz vesszük igénybe a levegő gépcsodáit, mert a legnagyobb kibocsátás nem az utazás, hanem a fel- és leszállás alatt jelentkezik. Érdemes megfontolni, hogy több hosszú hétvége helyett inkább kevesebb, de hosszabb időtartamú utazásokat tervezzünk. 

A repülőkre is igaz, hogy annál környezetbarátabb a járat, minél több utast szállít. Nekem sem kényelmes, ha két-három órán át alig tudom a lábam kinyújtani, mert túl közelinek érzem az előttem lévő ülést, de mostantól legalább azt tudatosítom magamban, hogy több utassal kisebb a járat rám eső környezetterhelése. 

Kép

Kép forrása: Wikipedia

Ha valahova el tudok utazni nagyobb kényelmetlenségek nélkül vonattal, akkor ezt a megoldást választom. 

Ma már vannak egészen jó, a környezeti hatásokat is megmutató utazástervezők. Érdemes ezeket is használni. 

A Google saját repülőút-tervezőjében például láthatjuk, hogy a kiválasztott útnak mekkora lesz a környezetterhelése szén-dioxid ekvivalens értékben megadva. Azt is megmutatja a program, hogy ez magasabb, szokásos, alacsonyabb vagy ismeretlen kibocsátás-e. A kalkuláció módját is megismerhetjük. 

A travelandclimate.org oldalán is találhatunk egy jó kalkulátort. Kíváncsi voltam, mit is mond a Budapest–Palermo oda-vissza útra, két személy részére, hat éjszakával számolva. Vonattal 113, autóval 488, repülővel pedig 295 kg/fő szén-dioxid-kibocsátást jelzett. Szóval jól tettük, hogy nem autóval mentünk!  

A cikk Mészáros Fanni Kis döntések, nagy dilemmák című sorozatának keretében jelent meg a Képmás magazinban. További részei itt érhetőek el.

Ez az írás eredetileg a Képmás magazinban jelent meg. A Képmás magazinra előfizethet itt.

Női börtönben jött világra, a szüleit nem ismeri

„Ha találkoznék az anyukámmal, az első kérdésem az lenne hozzá, hogy miért volt börtönben, amikor születtem – gondolkozik el Sztojka Norbert, amikor a gyökereiről érdeklődöm. – Talán nem csinált nagy bajt, mert rég kiengedték. Apukámról semmit se tudok, olyat is hallottam, hogy félig arab származású lehetek. Anyukám írt egy levelet, amikor még kicsi voltam. Azt írta, ha kiszabadul, szeretne magához venni a testvéreim mellé. Ez végül nem történt meg – szerencsére. Utoljára azt hallottam, Hatvanban él, de nem biztos, hogy szeretném látni, mások szerint valószínűleg csalódás érne. Egy fiútestvéremet nagyon rég láttam a bíróságon, egy lánytestvéremet pedig meglátogattuk egyszer Nagykátán, amikor úgy tízéves lehettem.

Készült rólunk egy közös fotó, amin egy biliárdasztalnál állunk, és ő tanít lökni a golyókat. Ez ma is megvan anyukám levelével együtt.

De nem hiányoznak, jól megvagyok nélkülük. Az sem lenne jó, ha pénzért keresnének, és az sem, ha én mennék el hozzájuk, de esetleg letagadnának.”     

Norbert egy gödi csecsemőotthonban nevelkedett 12 éves koráig, utána egy ceglédi intézménybe került, ahonnan már felnőttként az IRMÁK Nonprofit Kft. soltvadkerti otthonába költözött. Amikor az több mint két éve megszűnt, ugyanennek a cégnek egy esztergomi családi háza lett az új otthona. Itt egyedül él egy szobában, de összesen tizenketten laknak a házban. Az IRMÁK huszonnégy házában – Esztergom mellett Albertirsán, Kesztölcön, Szentendrén és Csobánkán – biztosít hasonló támogatott lakhatást olyan felnőtteknek, akik értelmi akadályozottságuk miatt a teljesen egyedülálló életvitelre nem képesek, de odafigyelés mellett önállóan élnek, takarítanak, mosnak, főznek magukra, és dolgozni is eljárnak. Norbert a kertrendező csapat tagjaként kertészkedik a háznál és a városban.

Kép

Kép: IRMÁK Kft.

21 óra alatt 360 kilométer a rekordja

Emellett mindig szenvedélyesen sportolt. Eleinte futott, aztán úszott: a Balatont eddig ötször úszta át. Olyan is volt, hogy biciklivel tekert le a tóhoz az aktuális lakóhelyéről, azután teljesítette a vízben az 5,2 kilométeres távot. Gyors- és pillangóúszásban országos medencés versenyeket is nyert – utóbbiról, amit a közvélemény a legnehezebb úszásnemnek tart, ő így vélekedik: „Azt mondják, nehéz, de ha ráhangolódik az ember és begyakorolja, szerintem könnyű. Nekem legalábbis a kedvencem lett.” Olyannyira, hogy úszóként Cegléd városától, ahol akkoriban élt, különdíjat is kapott, amelyhez járt egy korlátlan úszóbérlet.

Onnantól majdnem az egész napját az uszodában töltötte. Már reggel nyitáskor, azaz fél hatkor ott kezdett, hét után elment iskolába, de délután visszatért a medencébe.

Idővel aztán a biciklizés minden mozgásformát felülírt az életében: munkába, boltba, barátokhoz is bringával jár.

„Volt, hogy Soltvadkertről tekertem el a régi barátaimhoz Ceglédre, akkor 180 kilométert teljesítettem odavissza egy nap alatt. Miután sokáig kölcsönbiciklivel jártam és mentem le például a Balatonhoz is, egyszer a soltvadkerti főnökömtől kaptam ajándékba egy versenybringát” – meséli. Onnantól a határ a csillagos ég volt számára, szó szerint is. A rekordja ugyanis az lett, amikor Soltvadkertről Cegléden át elkerekezett a Kékestetőre meg vissza – kevesebb mint 24 óra alatt. Éjfél után hat perccel indult, és este negyed tízkor ért haza, vagyis aznap kétszer is a kerékpárjáról csodálhatta meg a csillagokat. Az utat ráadásul teljesen egyedül csinálta végig, mert nem szereti, ha egy nála lassabb társra kell várnia. 

„Emlékszem, visszafelé jövet beszélgettem egy kamionsofőrrel, aki ajánlotta, hogy álljak meg pihenni Cegléden, de mondtam, hogy még bírom, és végigcsináltam. Általában otthon megtervezem az utat, aztán GPS nélkül, a táblákat figyelve tájékozódom, de valahol már ismerős is vagyok. Esetleg mobilon követem, hány kilométerre van a következő város, aztán eldöntöm, ott megállok-e enni vagy kávézni, vagy még megyek. Ennivalót nem szoktam vinni, csak italt, de mindig van nálam elég pénz. Volt olyan céges kirándulás is, ahová én biciklivel indultam, a többiek meg busszal, és hamarabb odaértem, mint a busz.

A Kékestetőt korábban két nap alatt teljesítettem, de bizonyítani akartam, hogy egy nap alatt is sikerül az odavissza 360 kilométer. 

Útközben maga a sportolás motivál, és a táj, amit látok. A kilátás például egy magasabb hegyről, amilyen a Kékestető is 1014 méterrel a tengerszint felett. Visszafelé pedig az is élvezetes, hogy gyorsabban gurulhat az ember. Volt, hogy lefele még rá is tekertem…”

Ezzel azonban óvatosabb Norbi, amióta tavaly pont így – egy kanyarban egy kavicson megcsúszva – esett egy jókorát, és eltört a kulcscsontja. Az a fontos, hogy a bringának nem lett baja, teszi hozzá. Ő hallotta, hogy valami eltört, csak nem gondolta, hogy azt a hangot a kulcscsontja adta, úgyhogy előbb hazahajtott, de aztán meg kellett operálni. Azóta szépen helyrejött, már a sportorvos is gyógyultnak nyilvánította, ami azért fontos, mert idén végre valóra válhat az évek óta dédelgetett álma: eljuthat Párizsba. A IRMÁK Kft. ugyanis nemcsak szállást és munkát ad pártfogoltjainak, hanem az álmaikat is fontosnak tartja támogatni. Aki a képzőművészetben emelkedik ki, annak kiállítást szerveznek, de arany- és ezüstérmes speciális olimpikon sportolók is élnek a házaikban. Akiben van akaraterő, azt felkarolják. Így kötötték most össze Norbit Maradi Istvánnal, aki – a civil életben az informatika és a távközlés területén vezetőként dolgozva – ugyancsak szenvedélyes bringásként elkíséri őt Párizsba.

Kép

Kép: IRMÁK Kft.

Útitársa úgy véli, ők ketten rokonlelkek 

„Én alapból a hegyekben hegyi biciklivel megyek, Norbi pedig az országúton országútival. De most beszereztem neki is egy terepkerékpárt, hogy azonos tempóban tudjunk haladni – újságolja István, aki már együtt is gyakorol leendő útitársával a májusi nagy utazásra készülve. – Norbi különleges ember, aki egy ilyen hosszú útra nem indulhat el egyedül, hát én leszek a segítsége. Nem jó egyedül defektet kapni, eltévedni, külföldiül makogni, hogy merre van Párizs, bár a bicikliseké alapból magányos világ. Én már sokat ültem Norbival kávé mellett, ebéd mellett, bicikli mellett beszélgetve, hogy felmérjem, vajon jól tudunk-e együttműködni. Valóban el tud tekerni Párizsig? Kibírunk huszonkét napot együtt? De nagyon jól összebarátkoztunk, értelmes srác, hasonló vágyakkal, mint bármelyikünk.

A vállalása nem hétköznapi, de megvan benne a fizikai képesség. És fejben is bírni fogja, ő nem fogja egyszer csak azt mondani, hogy István, nekem holnap nincs kedvem felülni a bringára.

Ha van hátra 15 nap, ő képes lesz még 15 napig pont ugyanazt csinálni, amit addig. Nincs is jobb, mint amikor az ember reggel felkel, hogy mit kell ma csinálni? Biciklizni! Ahogy tegnap, és ahogy majd holnap is…”

István szerint nekik Norbival nagyon hasonló a természetük, ő például az ezer kilométer feletti távokat szereti a legjobban. Vallja, hogy azoktól egyfajta flow-ba kerül az ember, és itt mindjárt ketten együtt fognak flow-ba kerülni. Napi 100 kilométert mindenképp megtesznek, ha esik, ha fúj. „Norbi lábában évi 10-15 ezer kilométer simán benne van. Ő télen is biciklivel jár mindenhova, amikor a hétköznapi ember bent nyomogatja a telefonját, mondván: biciklire ilyen időben?! Nem tudom, megéri-e majd mondjuk a 90 évet csak amiatt, mert a teste edzettebb, de a lelkének biztosan nagyon jót tesz, hogy a szabadidejét nem mondjuk a borosüveg mellett tölti, hanem a friss levegőn. S persze bringássá nem akkor válik valaki, amikor vesz egy átlagbiciklit egy kosárral az elején, és eljár vele a boltba, hanem amikor olyan kerékpárja lesz, mint Norbinak, amire mondhatjuk, hogy versenybringa. Fénykorában legalábbis biztosan versenyeztek vele. Nekem az se mindegy, mennyire kiegyensúlyozott az útitársam, akivel hosszabb időt töltök együtt, fel lehet-e húzni. Norbit én még nem tudtam kihozni a sodrából.”

„Te láttad, milyen szép házak mellett fogunk elmenni?!”

A terv pedig már készen áll. A májusi esztergomi indulásnál is lesz egy kisebb rajtünnepség, és természetesen a párizsi érkezéskor is várja majd meglepetés a „magyar biciklis Forrest Gumpot” és tapasztalt társát – ezt az IRMÁK ügyfélkapcsolati referensétől, a Norbi ügyét a cégnél segítő Juhász Erikától tudjuk.

A tekeréshez útközben is bárhol lehet csatlakozni – hogy mikor merre jár a páros, azt az útjukról vezetett blogot követve lehet majd figyelni a megosztott fotók, videók, beszámolók alapján.

Az biztos, hogy Esztergomtól Pozsonyig főleg a szlovák oldalon haladnak majd, de a második éjszakát már Ausztriában tervezik tölteni. Aztán tovább követik a Duna vonalát, egészen annak a fekete-erdei forrásáig. Utána hegyi tekerés és hamarosan Franciaország következik, Párizsban pedig, ahogy István viccelődik, „valahogy csak eltalálnak majd az Eiffel-torony lábáig”. Azt is ő meséli, hogy miután Norbi megkapta tőle az útvonaltervet, a Google-térképen egészen az utcanézetig lement szemügyre venni a részleteket, majd izgatottan visszakérdezett: „te láttad, milyen szép házak mellett fogunk elmenni?!”

„Igen, de a Duna forrása is érdekel – veszi át most is a szót a túra megálmodója, akivel egyszerre szórakoztató és megnyugtató beszélgetni a jó kedélyű és kisugárzású személyisége miatt. – Van ott egy szökőkútszerűség, ahol majd csinálunk közös fényképet, ugye, István? Meg nagyon ajánlották, hogy a bajor részen kóstoljuk meg azt a finom bajor kolbászt!” István bólogat, majd hozzáteszi, hogy mindent nagyon alaposan megterveztek: „Azt is, hogyan fogjuk odatámasztani a biciklit az Eiffel-toronyhoz. Minden mozdulatunk milliméterre ki van számolva.” És te hogyan képzeled el a nagy pillanatot, kérdezem Norbitól, azon tűnődve, hogy az ő küzdelmekkel teli útja valójában nem is Esztergomból, hanem Tökölről indulva vezet Párizsig. „Fáradtan, de boldogan” – mosolyodik el.

A februári hónap témája: Egyszerűen különleges! További cikkeink a témában elérhetőek itt.

Ma már ritkán olvasok bizonyos típusú szórakoztató irodalmat. Ahogy telik-múlik az idő, egyre erősödik bennem a sémákkal szembeni dac. Nem izgat már a „fekete-fehér”, mert tudom, hogy a legizgalmasabb utazásokkal „a szürke zóna” kecsegtet.

A minap hosszú idő után mégis fellapoztam egy toplistás romantikus regényt. Átfutva a népszerű írónő könyvcímeit, rögtön egy South Park-epizód jutott eszembe, amiben egy rivális sorozat poénjait nem emberek, hanem lamantinok gyártják úgy, hogy szavakat rejtő labdákat választanak ki véletlenszerűen egy medencében. 

Már néhány oldal után bosszantani kezdett, hogy a történet milyen üres vágyakat ültet az olvasók fejébe. 

A szereplők életében felvetődő konfliktusok gyakran teljesen elrugaszkodottak a valóságtól, az intrikus részek kiszámíthatók, a szentimentális ötleteknek mindig boldog vége van, ha pedig a főhősök nehéz döntés előtt állnak – például több hódolóból kell kiválasztaniuk az igazit –, az író megkönnyíti a választást: az egyik jelentkező rendszerint vagy meghal, vagy kiderül róla, hogy gonosz, csalfa, rongy ember. 

Sok történetben „tökéletesre” csiszolják a karaktereket, a főhősnő például mindig okos és gyönyörű. De nem úgy, mint Jane Eyre vagy Anne Shirley, aki vékony testalkatával, vörös hajával és szeplős arcával eltér a kor szépségideáljától, intelligenciája, képzelőereje és bátorsága mégis vonzóvá teszi őt. Hanem úgy, mint egy hollywoodi színésznő, tökéletesen illeszkedve a Cosmopolitan címlaplányainak sorába. 

A férfi szereplőkkel is ritkán tud azonosulni egy átlagember, mert általában magasak, izmosak, jóképűek és nyilván rendkívül intelligensek is. 

Nincsenek „titokhibáik”, és ezért szörnyen unalmasak. Az élet sokkal jobb történeteket ír, amiket idén februárban hangsúlyosabban szeretnénk a figyelmetekbe ajánlani a Képmás.hu-n. 

Mitől lesz valaki gyönyörű? Lehet-e az átlagos vonzó? Muszáj szuperintelligensnek lenni ahhoz, hogy valaki nyomot hagyjon a világban? Lehet káprázatos, ami szabálytalan? A hibák felvállalása erény vagy gyengeség? Biztos, hogy a rendkívüli tehetség a nagy tettek záloga? 

Mennyit ér az életünkben egy rücskös kődarab, amire valaki, aki fontos nekünk, azt írta, szeretlek? Vagy egy szakadt zsoltáros könyv, amit száz éve a család minden női tagja elvitt a templomba. Mennyi csoda rejlik abban a két kis gombócban, amikre a gyerek rábök, és azt mondja: „Ez én vagyok, ez pedig te vagy, anya!” 

Mennyi szépség lakozik a pillanatban, amikor a másik összeborzolt hajjal, mosolyogva rád pillant, és kábán azt mondja: jó reggelt!

Átlag embernek lenni lehet szívmelengető, szemet gyönyörködtető, felszabadító – és furcsa módon még különleges is.

Éljenek a titokhibák!

A hónap témája: egyszerűen különleges!

További cikkeink a témában elérhetőek itt.

István és Timoti történetét sokan nyomon követték a Képmás.hu hasábjain, és az elmúlt két évben rengeteg olvasó ostromolt minket azzal a kéréssel, hogy meséljük tovább a történetet, megmutatva a nehézségeket és a szépséget is. Akkoriban azzal kezdtem a beszélgetést, hogy megkérdeztem Istvánt, ugyan hogyan lett egyszer csak egy négyhónapos kisfiú apukája, minden elképzelése és szándéka ellenére. Szokásos mély nevetésével kezdte a sztorit, ezzel is előrevetítve, hogy nem panaszáradat fog következni, ami meglehetősen szokatlan is lenne tőle.

István unokaöccse és barátnője életébe nagyon hamar „meghozta a gólya” Timotit, akinek második keresztnevét a keresztapja, István adta. 

A kisfiú kezdettől fogva nagyon ragaszkodott a világjáró nagybácsihoz, aki akkoriban gyereknevelés téren még csupán azzal a feladvánnyal küzdött, hogy olcsó pelust szerezzen külföldről a családnak. 

Műszaki emberként a 3–6 kilogrammos pelenkát úgy értelmezte, hogy az a pelenka a jelzett súlyú kakira van szavatolva. Elgondolkodott rajta, hogy egy ilyen pici baba hogyan képes erre a termelésre, de nem telt sok időbe, hogy ez az információ is a helyére kerüljön. 

Sajnos az itthoni ég beborult, mert a fiatal anyuka nem bizonyult alkalmasnak a szülői feladatokra, és az apuka sem nőtt fel az apai teendőkhöz, így hamar a családsegítő szolgálat látókörébe kerültek. A helyzet odáig fajult, hogy az édesanyának naponta be kellett jelentkeznie a szolgálatnál, és amikor ezt is elhanyagolta, rendőrök mentek ki a házukhoz. Amikor a kisfiú megbetegedett, nem váltották ki az antibiotikumot sem, és bár rengeteg esélyt és segítséget kaptak az intézménytől, végül a hivatal kénytelen volt továbblépni.

„Volt egy eseménytelenebb, reménytelibb időszak, akkor mi az unokaöcsémmel kimentünk Németországba dolgozni, pontosabban én úgy kötöttem meg a céggel a szerződést, hogy az unokaöcsémet is viszem. Két hét után jött otthonról a telefon, hogy lesz egy esetkonferencia, mert úgy ítélték meg, hogy nem veszélyeztethető tovább a gyermek, a szakemberek közös megoldást keresnek. Szóltam a főnöknek, hogy haza kell ugranunk, mert családi gondok vannak. Azt beszéltük meg, hogy ha végeztünk, telefonálunk” – emlékszik vissza István, aki csak sofőri szerepet vizionált magának a történetben.

Vajon miről beszélgetett a két férfi a Frankfurton át vezető tízórás út alatt, hogyan mérlegelték az esélyeket, milyen variációkon gondolkodtak el? 

Nos, kiderült, hogy István nem gondolkodott a jövő lehetőségein, ugyanis nem szeret idegeskedve vezetni a monoton autópályán, meg amúgy sem szokása agyalni. Unokaöccse sem beszélt, csak a tájat nézték.

„Amikor beléptünk a családgondozó konferenciatermébe, várt minket a gyámügy esetmenedzsere, a szakszolgálat vezetője, a védőnő meg a teljes családunk. Édesanyámmal volt kinn a baba az előtérben, őt nem vittük be. A szakemberek elmondták a problémákat, hogy a gyerek veszélyeztetett helyzetben van, nincs biztonságban az édesanyja mellett. Két dolog hagyott bennem erős nyomot. Az egyik, hogy amikor megkérdezték, ki gondolja azt, hogy a gyermek akár közvetlen életveszélyben is lehet, én voltam a szakembereken kívül az egyetlen, aki feltette a kezét. Az anya saját magára nézve is veszélyesnek ítélte meg az életvitelét, mentális gondokkal, személyiségzavarral küzdött. A másik, ami megmaradt bennem, az a mélységes csend, amikor megkérdezték, hogy ki tudná vállalni Timotit. A családból való kiemelésbe nem egyeztünk bele, de még az unokahúgom sem vállalta el, hogy magához vegye a babát, aki akkor két nagyobb gyermeket nevelt. 

A nagy csöndben egyszer csak azt hallottam, hogy én vagyok az, aki igent mondok Timotira, és egyúttal nemet a CNC élhajlításra, a jól fizető állásra és a külföldre. 

A biztonságra, a rutinra, a legényéletre, a randevúkra…

A családsegítő szolgálat vezetője bátorító pillantást vetett rám. Eredetileg hat hónapról volt szó, hogy a szülők addig összeránthassák magukat, de ez nem sikerült nekik. Otthon még aznap este nagy költözködések voltak, én becuccoltam Timoti mellé, az anyuka pedig befeküdt egy kivizsgálásra a kórházba. Nem maradhattak a babával azonos lakcímen. Decemberben lettem én a hivatalos gyám, mert az anya pszichiátriai zárójelentése sajnos nem volt kedvező.”

Ha Istvánt a kedvenc finn és ausztrál hegyeiről kérdezem, nem titkolja, hogy hiányoznak. „Nekem ma is nagyon nehéz elengedni, hogy külföldön is dolgozhatnék, megszoktam, hogy ott megbecsülnek, szeretnek, tisztelnek, hogy méltón megfizetnek. Hiányoznak a kirándulások a hegyekbe, a táj, ezzel ma is birkózom, nem nézek ilyen filmeket, mert csak megfájdulna a szívem. Ma már tudom, hogy nem fél év lesz ez az életemből… Már teljes belső meggyőződésem van arról, hogy ez a gyerek mennyire ragaszkodik hozzám. Lemondhattam volna bármikor a gyámságról, és uccu’ Finnország, de ez most már egyszerűen lehetetlen. 

Neki én vagyok a világ középpontja, ha én lemondanék róla, akkor ez a gyerek összetörne. 

És nincs, aki jobb választás lenne számára, mert ha lenne nálam jobb esélye, akkor az ő érdekét venném előre. Neki én vagyok az érzelmi biztonság.”

Kép

Fotók forrása: István

István és Timoti újabb vihart éltek át, amikor a velük lakó keresztanya szintén összeomlott, így magatartása veszélyeztető tényezővé vált a kis Timoti számára. Itt megint dönteni kellett: vagy kiemelik a családból Timotit, esetleg István beköltözik vele egy átmeneti otthonba (CSÁO), vagy kivesznek együtt nagy hirtelen egy albérletet úgy, hogy István összes bevétele csak a GYES volt. 

Édesanyja és Vaja polgármestere sietett a segítségükre, így sikerült egy kislakást bérelni a megadott határidőn belül István édesanyja nevére. István anyukája ma is mindenben támogatja és segíti őket, szabadnapjain rendre helyettesíti a fiát Timotinál, hogy fiának ne kelljen hiányoznia a munkából. Amúgy is rengeteg küzdésbe került egy olyan toleráns munkahelyet találni, ahol elfogadták, hogy az egyedülálló apuka nem tud három műszakot vállalni, hétvégézni, és a gyerek bármikor beteg lehet. 

„Másfél év után sikerült egy ilyen helyet találnom, ahol végre stabilnak tűnt a munkám, mindenben mellettem álltak, megpróbálták figyelembe venni, hogy ott van mögöttem Timoti. Ő ma már a Maci csoportba jár Timi néni és Kati néni óvószárnyai alatt (Timi néni amúgy a szomszédunk), így végre beindulni látszott az életünk. Sajnos próbaidő alatt indoklás nélkül elbocsátottak a múlt héten. Mivel megszűnt a munka, hazajöttem, és elmentünk kicsit Timotival csavarogni, olyan pasisan kiszellőztetni a fejünket Vaja dombocskái között. Aztán játszottunk, rajzoltunk, összebújva mesét néztünk, noha most megszaporodtak a gondjaink a pénzkiesés és a munkanélküliség miatt, ami váratlanul ért. Egy kis mesézés közösen máris helyreállt picit a lelki békém. De nem kell aggódni, talpraesett pasi vagyok, megoldom, nem szabad összetörni.” 

„Az különbözteti meg a férfit a kisfiútól, hogy ha kap egy pofont, és padlóra kerül, feláll, és újra harcba száll... Feladni mindig a legkönnyebb” – vallja az édesapa, akinek egy stabil nyolcórás munkahely lenne most a legnagyobb segítség. 

„Timoti  kedvenc étele a mama húslevese, húsos tésztája, illetve a sült kolbász ketchuppal, kenyérrel, az eperlekváros vajas kalács vaníliás tejjel és a vajas, reszelt sajtos kenyér gyulai kolbásszal. Inni meg bármit lehet, csak dinnyés vagy epres legyen. Éppen benne van a dackorszakban, szóval most egyszerre vagyok anya, apa és túsztárgyaló, mert ha valamit nem sikerül elérnie, megpróbálkozik az »akkor most nem szeretlek!« trükkel. Sajnos gyanítom, hogy küzd némi figyelemzavarral, így kivizsgálásra várunk a Pedagógiai Szakszolgálatnál. Külföldre nem vihetem ki a kisfiút, mert az anya indítványozására újra jogvita zajlik a gyerek felügyeletéért. Ha ez a pici gyerek elkerülne innen, tudom, hogy összetörne a lelke, ezért próbálok harcolni szakadatlanul. A vajaiak rengeteget tettek értünk, befogadtak, szeretnek minket, ismerik Timotit. Ha itt azzal fenyegetnek meg egy nagyobb gyereket, hogy »megmondalak apádnak!«, az a gyerek tudhatja, hogy ez könnyen valósággá válik, mert az emberek ismerik, melyik gyerek kihez tartozik. 

Szeretem ennek a helynek a biztonságosságát, lassúbb tempóját. Timotinak pedig, azért elárulom, a repülőgép az óvodai jele, ez még messzire repíthet minket” – mondja István.

A februári hónap témája: Egyszerűen különleges! További cikkeink a témában elérhetőek itt.