Egy hely, ahol megnyílhatsz és töltekezhetsz – Barátnős beszélgetések „a remény arcaival”

Hogyan indult ez a szolgálat?

Onnan kezdeném, hogy 16 éven át dolgoztam egy keresztény szellemiségű családi és párkapcsolati magazin főszerkesztőjeként. Úgy érzem, ennek köszönhetően elég nagy rálátásom lett arra, hogy a nők milyen problémákkal küszködnek, mire vágynak, mi az, ami igazán mélyen megszólítja őket. Ezek a tapasztalatok, benyomások hosszú évek óta itt mocorognak bennem, és régóta keresem az útját annak, hogy valamilyen formában hasznosítsam őket. 

Véletlenül kapcsolódtak össze az útjaink Zilai-Mérges Beátával és Somoskői Ritával, de egy idő után észrevettük, hogy ugyanarra dobban a szívünk: a nők közötti szolgálatra és a közösségteremtésre. Elkezdtünk együtt ötletelni – egy éven át csak forgattuk a szívünkben a gondolatot. Ezután megosztottuk pár barátnőnkkel a formálódó tervet, és az ő véleményüket is beépítve kristályosodott ki előttünk a végső koncepció: a Faces of Hope (Remény arcai) misszió és a Barátnős beszélgetések programsorozat. 

2024 őszén tartottuk az első alkalmunkat, és a nyári szünet kivételével azóta is havonta egy szombat délutánon találkozunk.

Ti vagyok az arcai a barátnős beszélgetéseknek? 

Olyan értelemben igen, hogy mi magunk is barátnők vagyunk, és az a vágy munkál bennünk, hogy szeretnénk reményt adni a nőknek. Persze nemcsak mi beszélgetünk ezeken a rendezvényeken, hanem egy-egy témához meg szoktunk hívni más vendégeket is – olyanokat, akik szakértői tudásukkal vagy a saját élettörténetükkel hitelesen tudnak szólni a résztvevőkhöz. Mi hárman egyébként nagyon különböző karakterek vagyunk, mégis jól kiegészítjük egymást. Az életkorunk, a történetünk, az élethelyzetünk is teljesen más, de azt éljük meg, hogy Isten valahogy egymáshoz terelt minket.

Kép

Balról jobbra: Somoskői Rita, Zilai-Mérges Beáta, Győri Virág – Fotó forrása: Győri Virág

A helyszín pedig egy barátságos kávézó, olyan, mint egy nappali…

Tényleg olyan. A férjemmel együtt találtunk rá erre a helyre, és nyitottuk meg 2023-ban a Buda Bible Közösségi Teret. Ez tulajdonképpen egy 50 fő befogadására alkalmas, hangulatos, barátságos kávézó. Kicsit olyan, mintha az otthonomba invitálnám az embereket. A Barátnős beszélgetéseket eleve ide álmodtuk meg. Azt láttuk ugyanis magunk körül, hogy százfős vagy ennél nagyobb női konferenciák vannak szerte az országban és a különféle egyházi közösségekben, de a meghitt hangulatú beszélgetésekre, a kisebb, „fészekszerű” közösségekre is óriási igény lenne. Mi személyre szabottan oda szeretnénk figyelni mindenkire. Szeretnénk egy biztonságos helyet kínálni, ahol időről időre megpihenhetnek, töltekezhetnek. 

Azt is eldöntöttük, hogy – bár nagy igény lenne rá – nem fogjuk online közvetíteni az alkalmainkat, és a beszélgetéseink sem kerülnek ki a világhálóra, pontosan azért, hogy ezt a hitelességet és személyességet meg tudjuk őrizni. 

Így bátrabban meg tudunk nyílni egymás előtt, őszintén meg merjük osztani a küzdelmeinket is. Az otthonos hangulatot az is elősegíti, hogy finom kávéval, minőségi szörppel, süteménnyel látjuk vendégül az érkezőket. 

Kiket hívtok vendégnek? A szakértők hogyan kapcsolódnak?

Van körülöttünk egy körülbelül tízfős csapat, akikkel a kezdeteknél megosztottuk a koncepciónkat, és akik örömmel rezonáltak rá. Szívesen segítenek bármiféle háttérmunkában is, például a csoportvezetésben, az érkezők fogadásában, kávéfőzésben és így tovább. Amikor az adott hónap témája megérik bennünk, akkor gyakran közülük hívunk vagy az ismeretségi körünkből keresünk meg valakit. Mind a hárman elég komoly kapcsolati hálóval rendelkezünk, úgyhogy erre jól tudunk építeni az alkalmak tervezése során. 

A mögöttünk álló csapat is igen sokszínű: akadnak közöttük családosak, elváltak, özvegyek, gyermektelenek... Mindenféle korú, hivatású és hátterű nő – mind mély hittel és sok-sok élettapasztalattal.

Milyen témákról beszélgettek?

Előfordult, hogy a résztvevőket is megkérdeztük, milyen kérdésekről szeretnének hallani, de nekünk is vannak ötleteink. Figyeljük, hogy mi az, ami kihangosodik bennünk. Igyekszünk univerzális témákat választani, amelyekhez többféle élethelyzetből lehet kapcsolódni, hogy ne csak egy szűkebb rétegnek szóljanak – például a gyereknevelési kérdések csak a szülőket érintik, mi viszont szeretnénk azokat is elérni, akiknek ez valamiért nem adatik meg.

Sok mindenről szó esett már ezeken a beszélgetéseken: gondolkodtunk már arról, hogy mitől függ az énképünk, és miként találhatjuk meg az identitásunkat. Próbáltuk megfejteni, hogyan lehetne úrrá lenni a ránk, nőkre olyan sokszor jellemző érzelmi hullámzásokon. Őszintén szembenéztünk azzal, hogy mi történik, ha az életünk nem úgy alakul, ahogyan elterveztük: zsákutcába jut a házasságunk, nem találunk társat, elveszítjük a párunkat... Legutóbb, októberben azt jártuk körbe, hogy ki is irányítja az életünket, kinek a kezében van az igazi kontroll. Novemberben pedig a mindennapi függőségeinket vettük górcső alá. 

A függőség szó hallatán sokszor nagy dolgokra gondolunk – alkohol, drog, cigaretta, pornó –, de vannak szép számmal olyan ártatlannak tűnő szokások is, amelyek fogva tarthatnak minket, például a munkamánia, a vásárláskényszer, a sorozatok féktelen habzsolása, a közösségi média szüntelen pörgetése.

Szeretnénk megérteni a különféle addikciók mozgatórugóit és megkeresni a kiutat belőlük.

Kiket szólítotok meg, kik jönnek el? 

Vegyes társaság jár hozzánk, akadnak huszonévesek vagy hetvenen felüliek is, de többségében a harmincas-ötvenes korosztály jellemző. Nyilván az jön az adott programra, aki a legjobban tud rezonálni a témára. Főleg Budapestről és az agglomerációból érkeznek, de a Balaton mellől is járnak fel páran. Azért tesszük szombat délutánra az eseményt, hogy messzebbről is el lehessen jönni hozzánk. Jó látni, hogy a fiatalabbak együtt tudnak beszélgetni az idősebbekkel, hogy megismerik és megértik egymás nézőpontját. Ez sokat segít a generációk közötti kapcsolódásban. Aki már járt nálunk, az sokszor elhozza a barátnőjét, a kolléganőjét is, főleg, ha úgy érzi, hogy az adott beszélgetés segíthetne neki valamiben, de az is előfordult már, hogy valaki az utcáról esett be hozzánk. 

És tényleg tudtok reményt adni a résztvevőknek? Hogy látjátok, ismeretlen nők mennyire mernek megnyílni egymás előtt?

Azt tapasztalom, hogy az az ember tud igazán vigasztalni és reményt adni, akit Isten már megvigasztalt, akinek reményt adott. Jóval erősebbé válnak a szavaink, ha átmentünk már egy-egy komolyabb krízisen, és megtaláltuk a kiutat belőle.

Nem véletlenül kezdődik egy kerekasztal-beszélgetéssel az alkalom: először mi, szervezők nyílunk meg, illetve a meghívott beszélgetőtársaink. Nem akarjuk a saját küzdelmeinket idealizálni, őszintén vállaljuk a bukásokat, sebeket is, de mindig igyekszünk kiutat, reményt, bátorítást is adni, megmutatni azt a megoldást, amelyik nekünk segített. Nem szoktuk elkendőzni a nehézségeket, nem akarunk egy cukormázas képet erőltetni. Azt látjuk, hogy ezek után a résztevőknek is könnyebb megnyílniuk az alkalom második felében, a kis csoportos beszélgetéseken. 

Érzik, hogy ez egy biztonságos közeg, ahol szeretettel fogadjuk, ítélkezéstől mentesen igyekszünk támogatni őket. Érdekes megfigyelni, ahogyan sokszor egymásnak adnak tanácsot a csoportban lévők. 

Életszagú példákból, őszinte és hiteles tanúságtételek segítségével keressük tehát a válaszokat, és sokat tanulunk egymás történetei, megtapasztalásai által. Nincsenek tökéletes válaszok, és az élet produkál olyan helyzeteket, amelyek feladják a leckét. Van, hogy csak egy ölelés a megoldás, vagy egy mondat, amellyel kifejezzük: együttérzek veled.

Előfordul, hogy a könnyeinket törölgetjük, de sokat nevetünk is. Az öniróniának, a humornak nagyon fontos szerepe van abban, amikor például a saját hibáinkról beszélünk. Az is igaz, hogy akár egy aha-élmény is segíthet valakinek: „De jó, nem vagyok egyedül! Ezek szerint ez normális? Másnak is van ilyen gondja?” – és máris leszakad a teher egy része a válláról. 

Meggyőződésem, hogy ha lennének ilyen jól működő női körök, feleannyi munkájuk lenne a pszichológusoknak meg a lelki gondozóknak, mert a nők bátorítani tudnák egymást. Látjuk, hogy igenis van egyfajta összekapaszkodás, bajtársiasság a nők között.

Nem titkoljátok, hogy keresztény válaszokat kerestek a kérdésekre. Hívők és nem hívők is jönnek hozzátok?

Azt tapasztaljuk, hogy főleg azok rezonálnak a témafelvetéseinkre, akiknek van valamiféle keresztény hátterük, de szeretnénk olyanokat is megszólítani, akiknek nincs. Nem akarjuk eltitkolni, hogy a reménységünk forrása Istenben van, és a válaszainkat nála keressük. Próbálunk úgy fogalmazni, hogy ez a kívülállók számára is érthető legyen. 

Maga a helyszín, a Buda Bible Közösségi Tér is egy felekezetközi misszióhoz tartozik. Azt gondolom, hogy nem azzal kell foglalkoznunk, ami elválaszt minket, hanem azzal, ami összeköt. Van egy közös alap mindannyiunk életében, és erre építünk. 

Segíteni szeretnénk azoknak is, akiknek nincs semmilyen közösségük – nálunk akár otthonra is találhatnak. 

Mik a terveitek?

Egy saját konferencia koncepciója formálódik bennünk, és gondolkodunk azon, hogy elvonulós hétvégéket is szervezzünk. Távlati terveink között szerepel még, hogy egésznapos, több ezer fős női konferenciát is rendezzünk.

Sokan kérdezték már tőlünk, hogy miért nincs ilyen vidéken. Erre is keressük a megoldást, hogyan lehetne ezt az ötletet egyfajta „franchise-rendszerben” működtetni, megtanítani másokat is arra, hogy ennek mintájára a környékükön szervezzenek ilyen beszélgetéseket.

Ehhez nincs szükség semmi különleges dologra, egyszerűen csak szeretni kell a nőket és rezonálni a problémáikra. Odafigyelés, odaszánt szív és elkötelezettség, na meg Istentől kapott vigasztalás és remény – azt hiszem, ez a titok.