Valaha Paul McCartney-val teázott, ma apaként él meg csodavilágot Kovács „Kokó” István

Az önről szóló filmből többek között megtudhattuk: 14 éves koráig a nagymamája nevelte Kőbányán. Ő mit szólt ahhoz, hogy ökölvívó lett?

Nagyon nem szerette az ökölvívást, elsősorban az apám miatt, aki elhagyta a családunkat, és korábban ő is bunyózott. Úgy buktam le, hogy miután az EVIG-ben már két hónapja bokszoltam, életem második versenyét meg is nyertem, és a vállalati lap sportrovata a fotómmal számolt be az eseményről, én pedig balga módon az étkezőasztalon hagytam az újságot…

Később azért megbékélt a nagymama?

A sikereimet látva, azt hiszem, igen…

Önről az is köztudott: imádja a futballt, gyerekkora óta Fradi-szurkoló, ezzel együtt az ökölvívókarrierje előtt az MTK gyermekcsapatában rúgta a bőrt. Futballistaként miért nem vitte többre? 

Bár nem voltam ügyetlen, mégsem voltam elég tehetséges. 11–12 évesen elsősorban fizikálisan nem voltam alkalmas a futballra, nem szerettem az ütközéseket, a tizenhatoson kívülről pedig alig tudtam a kapuig elrúgni a labdát. Emlékszem, félévente volt rostálás: a futás még ment, ám amikor jött a korosztályváltás, és az U12 után az U13 edzéseit már nem a Hungária körúton, hanem a város másik végén, a Csömöri úton tartották, akkor el is dőlt a sorsom – inkább elmentem kézilabdázni. Ám ez nem tartott sokáig, hiszen 14 évesen már az EVIG-ben bunyóztam, és elég hamar jöttek a sikerek. 

Még nem volt 19 éves, amikor első felnőtt bajnoki aranyát ünnepelhette, majd a nemzetközi áttörést a gdanski junior Eb megnyerése jelentette. Ezt követően az amatőr, majd a profi mezőnyben is minden trófeát begyűjtött: olimpiai bajnokság, Európa- és világbajnoki címek, majd profiként is Európa- és világbajnok lett. Ennyi év távlatából: hiányol valamit az amatőr és profi pályafutásából?

Semmit. Az embernek reálisan kell értékelni az életét, a karrierjét, én pedig ezt teszem. Épp ezért nem engedhetem meg magamnak, hogy bármit is hiányoljak, hiszen több nagyságrendnyi a különbség aközött, amennyit az ökölvívásban elértem, ahhoz képest, amennyit az indulás pillanatában reméltem. Mindegyik győzelmem és vereségem mögött hatalmas munka állt, mind egyfajta jogosultság és érdem, ugyanolyan büszke vagyok a sikereimre és a kudarcaimra is – mivel egyaránt értékesek. 

S bármikor kerültem valósan és átvitt értelemben is padlóra az életben, az ökölvívás tanított meg arra, hogy a magánéletben, a sportdiplomáciában, valamint az üzleti életben is fel tudjak állni, és ember maradjak. 

Ezért nem túlzás: mindent a boksznak köszönhetek, mindenre a boksz tanított meg! Hiszen ez a csodálatos sportág rendkívül jó személyiség- és jellemformáló. Amellett, hogy megtanította értékelni az igazán fontos dolgokat az életben, e sportágnak köszönhetően sikerült bármely területen meghoznom a számomra legfontosabb, helyes döntéseket. Őszintén mondom: fogalmam sincs, milyen ember vált volna belőlem, ha nincs a bunyó, hiszen nélküle közel sem tartanék ott, ahol ma tartok.

Aktív sportolóként Magyarország legnépszerűbb közéleti személyiségei közé tartozott. Mi az, amit soha nem felejt el ebből az időszakból?

Számomra az egyik legkülönlegesebb dolog, hogy Kőbányáról, a Pongrácz-telepről indulva milyen messzire sodort az élet, és milyen különleges emberekkel hozott össze a sors. Hiszen amellett, hogy a boksz olyan állócsillagaival találkozhattam, mint Mike Tyson vagy Oscar De La Hoya, beszélgethettem Erzsébet királynővel, Charles herceggel, vagy például együtt teázhattam Sir Paul McCartney-val…   

Ez utóbbi, hogy jött össze?

A világsztár Budapesten koncertezett, ám előtte a menedzserével bejöttek egy angol bajnokit megnézni a Boxutca nevű éttermembe. 

Másnap beugrottak teázni is, és mivel rajtunk kívül csupán egy ázsiai turistacsoport tartózkodott benn, akik közül senki sem ismerte föl, McCartney nevetve mesélte, hogy végre volt egy fél óra nyugalom az életében. 

Az önről szóló életrajzi filmben úgy jellemezte magát: üzletember, sportdiplomata és négygyermekes családapa. Az üzletember Kovács Istvánt nem nagyon ismerjük, illetve annyit azért tudunk, hogy a belvárosban egy jól menő éttermet vezet.

A kétezres évek elején a borászatban is kipróbáltam magam, részesedésem volt egy műanyagipari cégben, illetve rövid ideig egy Ausztria és Németország határán lévő síszállodában is. Ma már a La Pampa étteremben kisebbségi tulajdonos, amolyan csendestárs vagyok; emellett több kis szolgáltató céget vezetek. De engem soha nem az üzleti sikerek motiváltak, számomra sokkal nagyobb motiváció egy Ironman-verseny, egy maratoni táv teljesítése, egy-egy jó ügy, vagy éppen a magyar és a nemzetközi ökölvívás szolgálata.

Kép

Fotó forrása: Kovács „Kokó” István

A közelmúltban exkluzív helyszínen, a Hősök terén nagyszabású, egyedi gálával ünnepelték meg a 100 éves magyar ökölvívást, amelynek lassan egy éve a szövetségi elnöke. Az 55. születésnapját 55 kilométeres futással tette emlékezetessé, ráadásul nemrég ért véget a liverpooli világbajnokság, amelyről hosszú idő után éremmel tért haza a magyar küldöttség. A közelmúltban a szövetség is új székházba költözött. Sportvezetőként és magánemberként is elégedett?

Iszonyú feszített tempót diktálunk, sok mindent helyre kellett hoznunk. Hozzáteszem: egy jól működő szövetség esetében nem kellett volna ennyi nagy horderejű döntést meghoznunk. Szűk egy év alatt nemcsak az egyesületekben, hanem a fejekben, a gondolkodásmódban is rendet kellett tennünk, csatlakoztunk a világszövetséghez, a World Boxinghoz (amely révén biztosított a sportág részvétele a Los Angeles-i olimpián), és ma már nemcsak Magyarországon, hanem a nemzetközi közegben is amolyan mintaszövetségként emlegetnek minket. A közeljövőben szeretnénk nyugodtabb, alkotó légkörben dolgozni, bízom benne, hogy 2028-ig már csak a szakmára kell koncentrálnunk. 

Mindenesetre nagyon büszke vagyok arra, hogy tíz hónap alatt nemcsak talpra állítottuk a magyar ökölvívást, hanem nagyságrendekkel magasabb polcra sikerült helyeznünk a sportágat. 

Sokoldalúságát bizonyítja: korábban helytállt az M4 Sport műsorvezetőjeként, jelenleg is a Fradi-magazin egyik műsorvezetője, de láthattuk az „Év sportolója” gála műsorvezetőjeként, színészként és vetélkedő házigazdájaként, valamint a Magyar Ökomenikus Segélyszervezet Jószolgálati Nagyköveteként is… 

Bár az egyértelmű, hogy a családomon kívül az életemben az ökölvívás játssza a főszerepet, tevékeny ember lévén abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy több területen is kipróbálhattam magam. Ha úgy ítélik meg, hogy egy feladat ellátására alkalmas vagyok (és ez kedvemre is való), örömmel teszek eleget a felkérésnek, mert hiszek abban, hogy a tehetség több irányba konvertálható. 

Az ökölvíváson és a futballon kívül futásban, egészen pontosan maratoni futásban, triatlonban és az Ironman-versenyeken is bizonyította rendkívüli képességeit, no, és a közelmúltban (mint fentebb említettük), ötvenötödik születésnapján 55 kilométert futott a Margitszigeten. Az átlagember csupán annyit kérdez ilyenkor: mi a jó ebben?

32 évesen hagytam abba a bokszot, volt egy időszak, amikor síeltem és golfoztam is, de hosszú ideig számomra a sportolás annyit jelentett, hogy néha a színészválogatottban, valamint haverokkal a Baracska, majd a Budakalász együtteseiben futballoztam. A lehető legrosszabb taktikát választottuk: az aktuális bajnokin kívül csupán heti egyszer edzettünk – mindez hatalmas sérülésveszélyt jelentett. Aztán 41 évesen szembejött velem a valóság: 73 kilósra híztam. Ekkor határoztuk el Darnyi Tamás barátommal, hogy elindulunk egy félmaratoni versenyen: minden korábbi futóeredményemet alulmúlva 2 óra 2 perc alatt értem célba. 

Majd újabb kihívást tűztem ki magam elé: a maratoni táv teljesítését. Erre már annyira tisztességesen felkészültem, hogy mosolyogva, 4 óra körül teljesítettem a távot. 

Ez a siker visszahozta gyermekkorom varázsát, az önfeledt sportolás élményét, ezért ezt követően több maratoni versenyen is elindultam. 

Eddig 27-szer teljesítettem a távot – többek közt New Yorkban és Berlinben is háromszor álltam rajthoz. Magyarországra visszatérve a triatlon is az egyik nagy kedvencemmé vált, majd ezt követték az Ironman-viadalok, amelyekkel a teljesítőképességem határát feszegettem, de hatszor is teljesítettem őket. Kérdezte, hogy mi a jó ebben? Pontosan ez: egyrészt egyik verseny sem hasonlít a másikra, másrészt mennyei boldogság, amikor sikerül legyőznöd magad. 

Kép

Feleségével és legkisebb gyermekeivel – Forrás: Kovács „Kokó” István

Ha már az előbb a családját említette, négygyermekes édesapaként kérem, meséljen a szeretteiről!

Nagyon büszke vagyok mind a négy fiamra, hiszen elfogultság nélkül mondhatom: remekül sikerültek! Az első házasságomból született két nagyfiam életében (mivel aktív versenyző voltam), keveset lehettem jelen, ám az első feleségem igazán remek embereket nevelt belőlük. A 31 éves Bence bíróként ma már olyan sikereket ér el a ringen belül, amely sportolóként az olimpiai bajnoki cím szintje: a világ második legfiatalabb vezetőbírójaként, első európai szakemberként, már egyesített profi világbajnoki mérkőzést vezetett, Japánban már „Kovács San”-ként emlegetik, ráadásul a hétköznapokban egy jól működő IT-céget is vezet. 

A 28 éves Gergőt szintén beszippantotta a boksz világa: pár éve pontozóbíróként tevékenykedik, és idén már meghívást kapott a világszövetség mérkőzéseire is. Második házasságomból szintén két fiam született, akiknek az életében és nevelésében sokkal többet lehetek jelen. Mivel a hétéves Zalán az általános iskola első két évét Svájcban járta ki, franciául is remekül beszél, és abszolút nyitott a világ dolgaira, a kétéves Vince pedig igazi tünemény. 

Velük kapcsolatban mindegyik férfitársamnak üzenem: ha van lehetőségük, bátran vállaljanak 50-en felül is gyermeket, mert egy csodavilág nyílik meg előttük. 

Személyes példám: most tudom értékelni igazán azokat a dolgokat, amelyeket a gyermeknevelés kapcsán, huszonévesen talán kissé elhanyagoltam…