„Szenvedésével az Úr átment a halálból az életre, és nekünk, hívőknek megnyitotta az utat feltámadásával, hogy mi is átléphessünk a halálból az életbe.”
Szent Ágoston

„Húsvét szent arroganciával azt üzeni, hogy a te életednek is van értelme, folytatása, hogy az élet nem halálra szánt tengődés egy értelem nélküli világban. Arra hív ma is, egy fásult és közönyös, boldogtalan jelenben mindenkit, hogy próbálja meg a saját életében bevállalni a szenvedés, a szabadulás, a feltámadás és újjászületés csodáját.”
Horváth Pál filozófus

„Meg kell harcolnunk a hitért, hogy van élet az élet után – kinek ésszel, kinek gyermeki bizalommal, kinek megélt tragédiákkal. Állandóan keressük a bizonyosság szirmait, a kegyelem illatát, a mindenségből hozzánk szóló személyes hangot. A húsvéti éjjeli szertartáson már elszunyókáló öregek gyermekarcában, a vasárnap reggelre pirosan lobogó tulipánokban, a tojás után kutató gyerekek nevetésében. Imában, beszélgetésben, összenézésben és akár egy magazinban is.”
Szám Kati, a Képmás magazin főszerkesztője

„Ahogy Izajás próféta írja könyve legelején (1,5): minden fej beteg, minden szív erőtlen, minden test teli sebekkel, gennyedő keléssel és fekéllyel. Ilyen a megváltás nélküli ember. És Isten mégis szereti, meggyógyítja, megszabadítja a bűntől és a haláltól, új életet ad neki, megváltja. Ez a húsvét titka.”

Dér Katalin klasszika-filológus

„Optimista vagyok. A húsvét is mindig arra hívja fel a figyelmünket, hogy – hívőnek és nem hívőnek – igenis lehetséges az újjászületés. A feltámadás is igazolja: az élet győzedelmeskedik a pusztulás felett. A romboló, veszélyes, egészségtelen, elfajzott játszmáknak véget kell tudni vetni. A jelenlegi helyzet lehetőséget ad erre, és arra, hogy fejlesszük magunkban az empátiát, törődjünk azokkal, akik körülöttünk vannak, akik fontosak nekünk, s ráébredjünk, micsoda kiváltság az, hogy együtt élhetünk és megérinthetjük egymást.”

Andrea Bocelli operaénekes

„Én meg vagyok győződve arról, hogy Isten, aki a földet megteremtette, aki ezt a négy és félmilliárd éves projektet futtatja, nem fáradt el. Van jövő, van remény. [...] Jézus még a kereszten is hisz bennünk, hogy képesek leszünk megtanulni a szeretet parancsát, képesek leszünk szeretetben élni itt a földön. Hát, ha Isten hitte ezt, még a kereszten is, akkor én miért ne higgyem? Ez a húsvét üzenete: hiszünk egymásban, bízunk egymásban. Tudjuk azt, hogy a Jóisten nem selejtet teremtett, amikor engem vagy téged megteremtett. Nem pancser a mennyei Atya. Minden egyes ember csoda, remekmű. Adná az Isten, hogy ez a húsvéti hit átjárjon bennünket!”

Böjte Csaba ferences szerzetes

„Nagypénteken, a reformátusok hivatalos halottak napján, sorra jártuk a temetőket, meglátogattuk az ott pihenő nagyszülőket. Aznap teljes böjt volt, s bár az engedélyezett, aszalt szilvából főzött leves a tálalón állt, sose szegte meg senki a megtartóztatás idején; a feltámadás és a beállt ünnep aztán annál diadalmasabb és ragyogóbb volt. Megvallottunk mindent, amivel Istent vagy embertársainkat megharagítottuk, aztán megkaptuk a feloldozást, s az irgalom igéi ragyogásában a húsvét ígéretével, a tavaszi napfényben egymásra mosolyogva éltük át az ünnep üzenetét, amely a hitet jelentette: egyszer majd el kell szakadnunk egymástól, de nem örök a válás, a feltámadás ténye ránk sugározta a valamikori viszontlátás fényét és az újraegyesülést azokkal, akiket szerettünk.”

Szabó Magda író

Mindig is foglalkoztatott és megérintett a szenvedés. A miértje, a hogyanja, az eredete, az, hogy mit tehetek egy szenvedő emberért, hogyan enyhíthetem a fájdalmát. Ez a mélyről jövő segíteni akarás, együttérzés és odaadás, azt hiszem, a gyerekkoromhoz köthető. Még csecsemő voltam, amikor anyukám kisöccse balesetben meghalt. Édesanyám ezt soha nem heverte ki, nem tudta feldolgozni.

Valahányszor szóba került a testvére, ő még hosszú évek múlva is megsiratta.

Kerülte a témát, az emlékezés szikrányi lehetőségét is, nem tudta helyre tenni magában, hogy váratlanul és értelmetlenül vesztette el a testvérét. Ez az egész családunkat megrázó és átható trauma végigkísérte a gyerekkoromat – kezdi a beszélgetést dr. Mogyorósy-Révész Zsuzsanna tanácsadó szakpszichológus, akinek öt hónapja jelent meg első könyve, Érzelemszabályozás a gyakorlatban címmel.

Úgy nőttél fel, hogy érezted anyukád fájdalmát, de nem értetted. A gyerekekre pedig jellemző, hogy ha valami történik körülöttük, akkor azt magukra vonatkoztatják…

A gyermeki gondolkodás egocentrikus, mindazt, ami történik, valóban önmagára vonatkoztatja. A gyerekek magukban keresik a hibát, mert szeretnének megfelelni a szüleiknek, és ezért mindent meg is tesznek, megpróbálnak túlteljesíteni. Én is ilyen voltam, óvakodtam minden gyerekcsínytől, minden problémától, minden egy kicsit is kockázatosnak vélt játéktól, nehogy gondot vagy még több szomorúságot okozzak az édesanyámnak.

Amikor elkezdtem terápiára járni az egyetemen, akkor ismertem fel magamban, hogy azért is akarok olyan elszántan, elhivatottan segíteni és megmenteni minden szenvedőt, mert régről ismerős számomra ez a minta. A korai traumám később sajnos megismétlődött: édesanyámat is balesetben veszítettem el.

Felfoghatatlan váratlansággal, ami gyakran nehezebben feldolgozható, mint egy hosszú betegség után bekövetkező eltávozás. Hogyan dolgoztad fel?

A gyászban a családom támogatott. Édesanyám húga különösen figyelt rám, sokkal gyakrabban találkoztunk, mint előtte. Azon túl, hogy a kedvenc ételeimet főzte, a hagyaték körüli hétköznapi teendőkben és az emlékezésben is segített.

Kaptam tőle egy fotót, amit korábban még soha nem láttam: anyukám 8–10 éves kislány volt rajta. Nagyon megható és megrázó volt szembenézni ezzel a szeretett arccal, végiggondolni, hogy ő is volt kisgyerek, érett nő, anya, majd nagymama… És most végleg elment…

Pár hónap elteltével jelentkeztem egy gyászfeldolgozó csoportba, ahová több mint két évig jártam. A csoport minden tagjának volt valamilyen vesztesége, elgyászolandó története. Azt hiszem, ez a két év hozott végleges belenyugvást a történtekbe. Volt egy meghatározó álmom is akkoriban, ahol újra találkoztam édesanyámmal, és ahol sikerült elköszönnöm tőle. Ez olyan érzés volt, mintha valóban megtörtént volna.

Amikor elkezdted a tanulmányaidat, hogyan, minek a hatására gyógyult a lelked?

Megértettem, hogy a múltbeli történések a múlt részei, és nem a jelené, hogyha eszembe jut is, vagy valami emlékeztet a traumámra, tudnom kell, hogy az már elmúlt. Elfogadtam, hogy egy trauma minden esetben gyásszal jár, mert ha nem történt volna meg velem az a bizonyos megrázkódtatás, akkor valószínűleg egészen másképp alakul az életem. El kell gyászolnom azt az életutat, életcélt, amelyet a trauma előtt elképzeltem magamnak. El kell gyászolnom azt a valakit, aki lehettem volna. És ha ezek után van elég erőm ahhoz, hogy ki tudjak alakítani egy másik utat, egy másik elképzelést, akkor leszek képes integrálni, elfogadni azt a lelki sérülést, ami velem történt.
A trauma két kapcsolódást is megszakít, az egyik legfontosabbat: az önmagammal való kapcsolódást. Akut gyászban sokan beszámolnak arról, hogy ha megtudják, hogy váratlanul meghalt egy közeli hozzátartozójuk, napokig nem éreznek semmit. Ez egy védekező mechanizmus, fájdalomcsillapítás a psziché részéről. Az elviselhetetlenül nehéz érzéseket és emlékképeket átmenetileg „kikapcsoljuk”, ezek feldolgozatlanul, múlt időbe merevedve és elzárva élnek tovább a felszín alatt, időnként jelt adva magukról: emlékbevillanások, rémálmok, szorongások formájában.

Kerülni kezdünk minden olyan helyzetet, ami a traumára emlékeztethet, ezért kerülni fogjuk az embereket, a mélyebb emberi kapcsolatokat is. Egyre beszűkültebbé válhat a világunk, az életünk, így sérülnek a kapcsolódásaink a környezetünkkel, az embertársainkkal.

Kép

Dr. Mogyorósy-Révész Zsuzsanna

A könyvedben felteszed a kérdést: miért lángolnak fel újra és újra háborúk? Sajnos ez a kérdés még mindig aktuális…

Ahogyan egy embernek, úgy egy népnek is lehet traumája. A fel nem dolgozott trauma olyan, mint egy gyógyítatlan seb: ha megérintik, újra felfakadhat. Érzékennyé és gyanakvóvá tesz, mindenhol veszélyt lát. A fel nem dolgozott traumákat hordozó népek szinte folyamatosan készen állnak arra, hogy nehéz élethelyzeteik miatt más nemzeteket vagy a nemzeten belüli kisebbségeket okolják. Ha megvan az „ellenség”, már csak indok kell a támadásra, amit jogos védekezésnek élnek meg. Így ismétlődnek generációról generációra az erőszakos és kegyetlen minták, mindaddig, amíg a nemzet képes lesz szembenézni traumáival: elszenvedett és okozott sebeivel. A feldolgozás lényege a szembenézés, az újrakapcsolódás a kirekesztett, elfojtott érzelmekkel, a gyásszal, a bűntudattal és a fájdalommal.

Természetes törekvés, hogy szeretnénk megérteni, miért történnek velünk szörnyűségek. Az okok keresése és a tehetetlenség néha azonban olyan veszélyes tévutakra vezetnek, mint amilyen a bűnbakká tétel és a megtorlás. Ezért is nagyon nem mindegy, hogy képesek vagyunk-e megértéssel, empátiával viszonyulni egymáshoz, mielőtt elmérgesedik egy helyzet.

A háború egy krízis, veszélyhelyzet, amely automatikusan beindítja a megküzdési reakciókat: üss vagy fuss, küzdj vagy menekülj. Aki megküzdeni nem tud, mint például egy civil lakos, az menekülni fog.

A menekülteket a túlélés hajtja és viszi tovább. A traumafeldolgozás folyamata csak akkor kezdődhet meg, ha újra érezhető, elérhető lesz számukra a biztonság.

Egy ilyen krízishelyzetben különösen fontos például a dalai láma által megfogalmazott mentális immunitás, amely révén „megtanuljuk kerülni a destruktív érzelmeket, és fejleszteni a pozitívakat…”

Az érzelemszabályozás semmi esetre sem félreértendő! Nem azt jelenti, hogy elhárítjuk, elnyomjuk a rossz érzéseinket, hanem azt, hogy kapcsolódunk hozzájuk, hogy tudatosítjuk magunkban, amit éppen érzünk. Hogy ki merjük mondani: igen, most borzasztóan szenvedek, most rossz, fáj, arra vágyom, hogy valaki tartson meg, valaki segítsen, mert ez most annyira intenzív itt bent, hogy nem bírom el egyedül. De ahhoz, hogy érezzem és eldöntsem, kell-e segítséget kérnem, előbb kapcsolatba kell lépnem a fájdalmammal.

„Amiről az érzelmek szabályozásának pszichológiai elméletei szólnak, sokkal inkább az »arányokra« hívja fel a figyelmet. Ha valaki gyakran él meg – különösen gyermekként – nagy feszültséggel járó negatív érzelmi állapotokat (például félelmet, dühöt) anélkül, hogy pozitív érzelmei is rendszeresen lennének (például békés nyugalom, öröm, jókedvű lelkesedés), egy idő után kerülni fogja az érzelmekkel járó helyzeteket. Ez belső ürességérzést okoz, később pedig a világ, a kapcsolatok iránti érdeklődés elvesztéséhez vagy káros kompenzációs viselkedéshez (például függőségekhez) vezethet. Az érzések fontos jelzések, így a »rossz« érzéseink figyelembevétele ugyanannyira fontos, mint a »jó« érzéseinké.” (Részlet dr. Mogyorósy-Révész Zsuzsanna Érzelemszabályozás a gyakorlatban című könyvéből)

Fontos fogalmaknak tartod a felelősséget és a tudatosságot.

Igen, ezek elemi tényezők, mert valójában onnantól válunk felnőtté, hogy felelősséget vállalunk az érzéseinkért és azok következményeiért. Hogy nem másoktól várjuk el a boldogságunkat, hanem megtanuljuk magunkban megteremteni a „jól vagyok” állapotát. Egy gyerek egyedül erre még nem képes. Az önszabályozási képességünk fokozatosan válik egyre érettebbé: az ösztönös késztetések, indulatok gátlásához, a magasabb szintű gondolkodáshoz, önreflexióhoz (rálátok arra, hogy mi van bennem) az agykéregnek el kell érnie egy bizonyos fejlettségi szintet.

Említetted a biztonságot, amely a könyved egyik fő fókuszában van, sőt alcímében is: „Újrakapcsolódás a belső biztonsághoz”. Hogyan definiálod ezt a szót? Mikor érezted magad először biztonságban?

Még gyermekként, Nyíregyháza mellett, egy csendes kis falu erdőhöz közeli utcájának végén éltek az apai nagyszüleim. Itt éltem át először a biztonság nyugodt, édes érzését.

Téli szünet volt, mégis korán keltem, és ahogyan reggel felébredtem a puha, meleg dunyha alatt – még mielőtt kinyitottam volna a szemem –, éreztem a frissen sült kenyér illatát.

Hallottam, ahogyan nagymama a sparheltben rakja a tüzet, és hogy nincs más hang körülöttünk, csak a ropogó tűz meghitt suttogása…

„Ilyenkor, a biztonság pillanataiban azt tapasztalhatjuk, hogy harmonikus kapcsolatban vagyunk önmagunkkal – testérzeteinkkel, érzelmeinkkel, gondolatainkkal – úgy, hogy ezek nem árasztanak el, nem sodornak el minket. Ebben az állapotban nyitottak vagyunk a másokkal való kapcsolódásra is. Ha egy természeti képpel próbálnám illusztrálni, akkor azt mondhatnám, olyan, mint amikor a folyó akadály nélkül áramlik a medrében, függetlenül attól, hogy mit visz a víz.” (Részlet dr. Mogyorósy-Révész Zsuzsanna Érzelemszabályozás a gyakorlatban című könyvéből)

A belső biztonságot három szinten tudom leírni: a test, a lélek és a szellem (spiritualitás) szintjén. Szellemi szinten annak a tudatát jelenti, hogy valaminek a része vagyok, hogy van körülöttem egy „védőháló”, amely óv engem és megtart. A lélek szintjén a szeretetkapcsolatok adják meg ezt az érzést. A tudata annak, hogy szerethető vagyok, és képes vagyok szeretetet adni, hogy számíthatok valakire, és mások is számíthatnak rám. Testi szinten pedig azok a helyzetek jelentik a biztonságot az életemben, amikor teljes mértékben el tudok lazulni, amikor megszűnik a készenléti állapot: ilyenkor az izmaink elernyednek, a szívműködésünk és a légzésünk lelassul.

Te mit teszel azért, hogy jól érezd magad a bőrödben, hogy elcsendesedj, befelé figyelj?

Korán kelek, és ha tehetem, minden napot 20–30 perces jógával indítok. Naplót vezetek, amelyben néha kérdezek is magamtól, például, hogy „mit tettem ma magamért, a testi-lelki egyensúlyomért?”.

Fontos, hogy adjunk magunknak mindennap legalább pár percet arra, hogy elcsendesedjünk, ha máskor nem, akkor a nap végén. Gondoljuk át, hogy mi minden történt ma velünk, mi sikerült jól, miért lehetünk hálásak.

Ami pedig az egyik legnagyobb felüdülés számomra, azok a hétvégi túrázások. A férjemmel van is egy közösségi oldalunk: Magyar irodalom, magyar tájakon címmel. Odavagyok a virágokért, főleg a vadon élő, ritkán látott, védett növényekért, csodálom az egyediségüket, szépségüket, ahogy az erdő mélyén vagy épp a sziklák peremén természetes egyszerűséggel nyújtózkodnak a fény felé, élnek, virulnak és biztonságban érzik magukat, akár esik, akár fúj.

Bemutatsz nekem egy könnyedén elsajátítható gyakorlatot az érzelmeink szabályozására?

A legegyszerűbbek a légzőgyakorlatok. Mivel a légzésünk mindig velünk van, bármikor, bármilyen helyzetben segíthetünk magunknak azzal, ha tudatosan, ritmusosan kezdünk el lélegezni, odafigyelve arra, hogy hosszan fújjuk ki a levegőt. A ritmus és a hosszú kilégzés megnyugtató hatású, csökkenti a zaklatottságot. A legegyszerűbb technika a tudatos légzés, ami úgy történik, hogy belégzéskor és kilégzéskor is egy-egy rövid gondolattal kísérjük a lélegzetvételt:

„Belélegzek: tudom, hogy az érzés (pl. kétségbeesés) bennem van.
Kilélegzek: tudom, hogy ez csak egy érzés, és én sokkal több vagyok, mint ez az érzés.”

A józsefvárosi Golgota téren egykor kálváriaút vezetett végig, amelynek végén a Golgota-kápolna állt. A kápolnát 1885-ben emelték az akkoriban megalapított Tisztviselőtelep mellett. Egy ideig ez szolgált a telep misézőhelyéül is, mielőtt felépült volna az esztergomi bazilika mintájára megalkotott Magyarok Nagyasszonya-templom, ismertebb nevén sokáig „Rezső téri templom”. Egy, a Fortepanon található fotográfia megmutatja, milyen volt a tér több mint egy évszázada, 1897-ben: akkortájt még nem számított belvárosnak a terület, a stációkat mindkét oldalról fasor szegélyezte.

Keresztútból szabadidős tér

A Golgota-kápolna és a keresztút a második világháború során megsérült, magyarázza Hermann Zsolt. Egyes stációkat ugyan sikerült megmenteni, ezeket a Magyarok Nagyasszonya-templom körül helyezték el, a kápolnát azonban 1971-ben felrobbantották rozoga állapotára hivatkozva.

Az „életveszélyesnek” minősített épület azonban csak a harmadik robbantásra omlott le, a megsemmisítés valódi oka Hermann Zsolt szerint a kommunista ideológiában keresendő. A közeli Ganz gyár pártvezetése ugyanis nem nézte jó szemmel, hogy munkásaik rendszerint betérnek a kápolnába.

A közterületnek nevet adó Golgota-kápolna és stációi helyét ezután közparkká alakították, amely 2014-ben növényzetét és épített infrastruktúráját tekintve is megújult: új fákat és cserjéket ültettek, új burkolatokat kaptak az utak, valamint bővítették a játszóteret és a kutyafuttatót. Az egykori kápolna helyén keresztet állítottak.

A keresztút az a mintegy fél kilométeres jeruzsálemi útszakasz, amelyen a hagyomány szerint Jézus Krisztus a keresztfát végig hordozta vállán. Néhány állomást már az első században kővel jelöltek meg, és a tanítványok Szűz Máriával együtt gyakran látogatták, imádkozva járták végig a kínszenvedés útvonalát. A stációk (állomások) száma sokáig nem rögzült: csak a barokk korban, 1731-ben kezdett elterjedni a ma is ismert, 14 stációs keresztút. Az állomásokat jelképesen azóta minden katolikus templomban, és gyakran szabadtéri építményekben is megjelenítik, nagyböjti péntekeken pedig keresztutat járnak a hívek, hogy ezzel emlékezzenek a Megváltó kínszenvedésére. A stációk: 1. Jézust halálra ítélik; 2. vállára veszi a keresztet; 3. először esik el a kereszt súlya alatt; 4. Édesanyjával találkozik a keresztúton; 5. Cirenei Simon segíti vinni a keresztet; 6. egy asszony (Veronika) megtörli kendőjével Jézus arcát; 7. Jézus másodszor esik el a kereszt súlya alatt; 8. vigasztalja a síró asszonyokat; 9. harmadszor esik el a kereszt súlya alatt; 10. megfosztják ruhájától; 11. keresztre szegezik; 12. Jézus meghal a kereszten; 13. leveszik a keresztről, és Édesanyja ölébe helyezik; 14. eltemetik. Az egyes stációkat Jézus szenvedésének jeleneteivel ábrázolják, a – gyakran „tizenötödik stációként” emlegetett – zárókép pedig a föltámadásra utal.

A 14 stáció eredeti bronz domborműveit az 1890-es évek első felében Szécsi Antal szobrászművész alkotta meg, és feltehetően az alkotásokat keretbe foglaló, arányos szépségű faragott mészkőépítmények is a tervei alapján készülhettek, avat be Hermann Zsolt. Szécsi Antal neve máshonnan is ismerős lehet, nem Józsefvárosban áll ugyanis az egyetlen kálváriája. A máriabesnyői kapucinusoknak nagyon megtetszett ez a VIII. kerületi keresztút, és 1929-ben másolatot kértek belőle, amit végül műkőből készítettek el. Mindez nagy szerencse, hiszen a megsemmisült stációkat most a máriabesnyői kálvária alapján lehetett rekonstruálni.

Kép

A Golgota tér a stációkkal 2022-ben, valamint 1897 körül (Forrás: Fortepan 82416 / Budapest Főváros Levéltára / Klösz György fényképei)

„Hatalmas megtiszteltetés és öröm volt számomra Szécsi Antal csodálatos, világszínvonalú egyházművészeti alkotásának életre hívása, amely nem csak a kerület, de egész keresztény nemzetünk közös kincse” – idézi föl Hermann Zsolt.

A munka során a pandémia okozta nehézségek és minden föltornyosuló akadály – mint például a járvány nyomában érkező szakemberhiány – ellenére úgy érezte, Isten áldása kíséri tevékenységét, így az eredményt is elsősorban neki tulajdonítja.

„Nem csupán az emberi erőfeszítéseinken múlott a mű sikere és létrejötte” – teszi hozzá.

Kihívásban pedig nem volt hiány. Több szakmán átívelő, méreteiben és technikai megoldásaiban is nagyon bonyolult, monumentális és részletgazdag rekonstrukciós munka várt a restaurátorra, aki végig azt tartotta szem előtt, hogy az eredménynek hűen tükröznie kell az eredeti művek harmóniáját, klasszikus szépségét, nemességét. A megvalósításhoz azonban már a mai kor modern technikai megoldásait, anyagait, eszközeit is segítségül hívta.   

A stációk hazatérnek

Miután a stációk elkészültek, előkészíthették a helyszínt. A talaj mechanikai vizsgálatát követően döntöttek az alapozásról, majd daruval történt a stációépítmények elhelyezése. „A darabokat ipari ragasztóval és korrózióálló csapokkal rögzítettük egymáshoz” – mondja Hermann Zsolt, hozzátéve: a domborművek rögzítéséhez korrózióálló acélrudat használtak.

Kép

Hermann Zsolt és testvére, Andrea

Szécsi Antal halálának évfordulójára, 2021. június 15-ére elkészültek a 3,5 méter magas, darabonként 5 tonna súlyú stációk. A szakemberek összesen 70 tonna műkövet mozgattak meg. A már kialakított kert- és térrendezéshez igazodva V alakban állították föl a stációkat az egykori, felrobbantott Golgota-kápolna helyére állított kettős kereszt köré – a parkrekonstrukció utáni profán tértől így ismét elkülönül egy szakrális tér.

„A látogatók és az imádkozó hívek számára jól megközelíthető módon, a sétálóút mentén körbejárhatóvá és keresztúti ájtatosságra alkalmassá tettük a kálváriát” – hívja föl a figyelmet Hermann Zsolt az elrendezés szempontjaira.

Személyes élményeiről szólva elárulja: nagy örömet jelentett az Egyházművészeti Kft. munkatársai számára, hogy a kommunista diktatúra által lerombolt kálváriát eredeti helyén, Isten dicsőségére és a hívek megszentelésére helyreállíthatták. „Az Egyházművészeti Kft. munkái sorában az egyik legkiemelkedőbb alkotásunk Szécsi Antal remekművének újbóli életre hívása volt, különösen annak ismeretében, hogy idén nagypénteken az elkészült művet felszentelik, elemei ismét egyházi, liturgikus funkcióba kerülnek, a hívek imádságos keresztútjának állomásaiként” – teszi hozzá.

A kálvária stációin a hívek nagypénteken járják majd az első keresztutat a Pesti-Déli Espereskerület papságának koncelebrálásával.

Hermann Zsolt szobrász-restaurátor (1975) a Magyar Képzőművészeti Egyetemen végzett 2005-ben, egyetemi évei alatt középkori és barokk szakrális faszobrok restaurálásával foglalkozott, valamint klasszikus szobrászati képzésben vett részt. Nevéhez fűződik többek között a Conti utcai börtön mellett álló egész alakos, Mindszenty József bíborost ábrázoló bronzszobor is. Saját bevallása szerint jelen munka során nagy segítséget jelentett számára klasszikus szobrászati és restaurátori képzése mellett a díszítőszobrász végzettsége, ahol a formakészítést sajátította el, és a műkőöntés, anyagmozgatás terén szerzett tapasztalatait is hasznosíthatta. Az Egyházművészeti Műhelyt 2014-ben hívta életre, célja szolgálni az egyház és a művészet kapcsolatának erősítését, elsősorban liturgikus terek méltóságának védelmével, valamint szakrális alkotások létrehozásával és megújításával. A Golgota téri stációk felújítási munkálataiban részt vett testvére, Hermann Andrea festőművész; Szabó Zoltán kőszobrász; Benedek Júlia szobrászművész; Meszlényi János szobrászművész, Gere László cizellőr, valamint Komáromi Miklós kőművesmester.

Hétfő: Hú ez a fejfájás, rég voltam ilyen másnapos, alig emlékszem valamire az estéből, mit is ünnepeltünk? Ja, a Jézus, hogy eljött a Megváltó, tényleg nem semmi, kinézek az ablakon, hát itt prédikál a ház előtt. Nem túl jókedvű, a világ végéről magyaráz, meg hogy kövessük őt a szegénységbe, hát, nem tudom, nem ezt vártam, neki vannak ilyen szuperképességei, mért nem intézi el a felszabadítást egy személyben? Mit vár tőlem, hát tudok én halottat feltámasztani? Amúgy tényleg szimpatikus forma, ütnek a hasonlatai meg minden, de hogy kövessem a forró sivatagba víz meg kaja nélkül, csak úgy csámborogni, hát nem tudom, kicsit visszaalszom, aztán meglátom, hogy vagyok. 
Kedd: Végre kialudtam magam, a fejfájásom is elmúlt. Lemegyek a piacra, hátha Jézus arrafelé prédikál, bevallom, kicsit hiányzik az a virágos beszéde a mennyek országáról. A názáretit hiába keresi, mondja a hentesem, miközben egy bárányt nyúz, állítólag éjjel lelépett a tanítványaival együtt, pont annyian távoztak, amennyien jöttek. Na, ennek se volt túl sok értelme akkor, minek magyarázott ennyit, ha egyetlen embert se sikerült rávennie, hogy kövesse? Szépek a csodák, jó a duma, de mire fel, ha semmin nem változtat? Mondjuk ez sem véletlen, hisz valami olyasmit vár el, hogy mondj le mindenről, gyakorlatilag ingyen. Hogy cserébe megkapod a mennyek országát? Nem tudom, eléggé légből kapott ügy…
Szerda: Na, hallom a híreket, állítólag ez a Jézus is csak egy újabb eretnek szektát indított, ő is tagad egy csomó törvényt meg dogmát, ráadásul el van szállva magától, azt állítja, hogy ő a Jóisten, ez azért tényleg durva. Nem tudom, hozzám a szerény emberek közelebb állnak, nem pont ő mondta, hogy aki felmagasztalja magát, az megaláztatik, meg fordítva? Mondják itt az elöljárók, hogy megszegett három törvényt is a legszentebbek közül. Nem mondom, én se vagyok hibátlan, cserébe a világot sem akarom megváltani…
Nagycsütörtök: Azt mondja az egyik vezetőnk, hogy aki megfizeti az adót, és betartja a parancsokat, az rendes ember. Olyan jó volt ezt hallani!

Igazából erre vágytam már rég, hogy valaki megszabadítson a szorongástól, amit az a kényszerképzet okoz, miszerint minden igyekezetem ellenére rossz ember vagyok.

Azzal a szektavezetővel is azért szimpatizáltam, mert megnyugtatott, hogy értékes vagyok, csak cserébe elvárt egy csomó mindent. Szerintem ez így nem felszabadítás, hanem üzlet… De most megnyugodtam, nem vagyok én rossz, fizetem az adót, hű vagyok a feleségemhez, megtartom a szombatot, mi kell még? Ember vagyok, nem Isten, a föld pedig oly messze van az égtől… Sokan amúgy még ennyire sem képesek!
Nagypéntek: Szabadság van, mindenki azt csinál, amit akar, amíg meg nem szegi a törvényeket. Most mondd meg, ez a Jézus is, mért nem tudott nyugton ülni a fenekén? Mért kell káromkodni, világvégével fenyegetőzni, a vezetőkkel kekeckedni? Mért nem volt jó neki a sivataga, meg az a néhány őrült, aki követte? Márpedig a törvény az törvény, azért van, hogy betartsák, úgyhogy ítéljék csak el szépen, ő sem kivétel. Ugyanolyan ember, mint te meg én! Bizonyos szempontból rosszabb is, mert a beszédével mindenkit összezavar, más sem hiányzik nekünk, mint egy újabb polgárháború… Nem mondom, ez a Barabás sem egy angyal, de róla tudjuk, hogy csak egy egyszerű, őszinte gyilkos, nem hárít, bevallja, szabadítsuk fel őt… 

Ez a cikk a Képmás magazinban jelent meg. A lapra előfizethet itt>> 

Hamvas Béla Kossuth-díjas magyar írótól és filozófustól, aki 1928 és 1948 között két évtizeden át szolgálta könyvtártisztként a Fővárosi Könyvtárat. E munkája mellett olvasott ki rengeteg könyvet és szerzett fontos saját műveket, miközben 1956 után a Kádár-rendszer sajnos már könyvtárosként sem hagyta elhelyezkedni. „Hatalmas életművét hajnalban és éjszaka írta, szinte titokban, a megjelenés reménye nélkül” – olvasható ma a százhalombattai városi könyvtár honlapján, amely intézmény 1999. december 1. óta viseli Hamvas Béla nevét. Róla tehát köztudomású, hogy könyvtáros (is) volt, de van sok más ismert személy, akiknek viszont keveset hallani erről a szakmájáról.

Pedig például Benjamin Franklin, az Amerikai Egyesült Államok egyik alapító atyja sem „csak” író, politikus, feltaláló, természettudós, filozófus, közgazdász, nyomdász, postamester, sakkjátékos, zenész és formatervező volt, hanem könyvtáros is. Amellett, hogy biztosítótársaságot, tűzoltó-egyesületet, egyetemet és kórházat alapított, felfedezte a villám elektromos természetét, majd egy papírsárkány-kísérlet során a villámhárítót, a 18. században az első kölcsönkönyvtárat is létrehozta.

Giacomo Casanova velencei kalandorból lett író „Életem története” című, 4 ezer oldalas alkotásából a világ számtalan információt megtudott nemcsak a legendás nőcsábász viselt dolgairól, hanem az őt körülvevő 18. századi társadalomról is. Miután Casanovának 60 évesen elege lett a szélhámoséletből és a hódításokból, könyvtáros lett Waldstein gróf csehországi, duxi kastélyában. 13 évvel később bekövetkezett haláláig ott dolgozta fel a múltja történéseit, és főként már csak az irodalomnak élt.

Jacob Grimm, az egyik Grimm testvér nyelvész, irodalomtudós és jogász volt, miközben meséket gyűjtött. Édesanyja halála után ő lett a kenyérkereső a családban, előbb Jérome Bonaparte vestfáliai király könyvtárában. Később a kasseli Kurfürsten könyvtárba került másodkönyvtárosnak, ahol öccse, Wilhelm titkárként dolgozott. Mindketten a német irodalomkincs jeles kutatóivá váltak, a göttingeni egyetemre már elsősorban professzornak mentek, de természetesen ott is ők vezették a könyvtárat.  

Hector Berlioz francia romantikus zeneszerző és karmester érettségi után orvosnak tanult Párizsban, ahol gyakran látogatta az operaházat és – a konzervatórium könyvtárát, hogy a nagy zeneszerzők műveit tanulmányozza. Innentől édesapja szándékai ellenére sem volt visszaút számára a zenei pályáról, amely mellé sok próbálkozás után a konzervatórium könyvtárosi állását is megkapta. A művészet mellett élete végéig ez volt a biztos bevételi forrása, idővel ráadásul főkönyvtáros lett.

John Edgar Hoover, az FBI alapítója és leghosszabb ideig regnáló igazgatója 18 éves korától kezdve első állását az Egyesült Államok leghíresebb könyvtárában, a Kongresszusi Könyvtárban töltötte be. Az ott lehúzott évei alatt esti tagozaton szerzett jogi diplomát, tandíját a könyvtárosi béréből fizette. Később 48 éven át, 1924-től a haláláig vezette az FBI-t. Egy 1951-ben kelt levelében így fogalmazott: „Ez a munka megtanított az anyaggyűjtés értékére. Kiváló alapot adott az FBI-nál végzett későbbi munkámhoz, ahol ugyancsak sok minden az információk és a bizonyítékok összegyűjtésére épült.”

Bibó Istvánnak, a kiemelkedő tudású magyar politikai gondolkodónak, egyetemi tanárnak és az 1956-os forradalom szovjet megszállás ellen tiltakozó államminiszterének már az édesapja is a szegedi egyetemi könyvtár igazgatója volt. Bibó, miután 1951-től politikai okból nem lehetett egyetemi tanár, állásától és professzori státuszától megfosztották, az ELTE Egyetemi Könyvtár tudományos főmunkatársa lett. 1956-ban bebörtönözték, és 1963-as szabadulása után a KSH könyvtárában helyezkedett el nyugdíjazásáig, ahol eleinte fizikai munkát végzett a pincében.

Weöres Sándor Kossuth-díjas író, költő, műfordító 28 éves volt, amikor a frissen megalapított pécsi könyvtár vezetésével bízták meg. Gyakorlatot előtte a pécsi egyetemi könyvtárban és a Pázmány Péter Tudományegyetem könyvtárában szerzett. 1943-ban a fővárosba költözött, ahol az Országos Széchenyi Könyvtár (OSZK) munkatársa lett, majd 1946-ban a Magyar Tudományos Akadémia könyvtárának is dolgozott. Egy anekdota szerint az OSZK-ban a Himnusz kézirata mellett gyújtott rá egy cigarettára, ami miatt kitiltották az épületből, ám a történet valós voltára bizonyíték nincsen.

Antall József, a rendszerváltás utáni Magyarország első szabadon választott miniszterelnöke az ELTE történelem–magyar nyelv és irodalom szakán szerezte középiskolai tanári, majd mellé levéltárosi, könyvtárosi és muzeológusi diplomáját. Amikor 1959-ben politikai magatartása miatt eltiltották a pedagóguspályától, két éven át könyvtárosként dolgozott. Az 1964-ben megnyílt Semmelweis Orvostörténeti Múzeum, Könyv- és Levéltárban a rendszerváltásig tudományos kutatóként, igazgatóhelyettesként, majd főigazgatóként tevékenykedett. Mellszobra ma is az intézmény épülete mellett található.

Sólyom László jogtudós, egyetemi tanár, alkotmánybíró, majd 2005–2010 között köztársasági elnök pályája elején, 1963–1965 között az Országos Széchenyi Könyvtár könyvtárosi képzését is elvégezte. Érdekesség, hogy egy másik későbbi (2000–2005) köztársasági elnök, Mádl Ferenc, az MTA Jogi Osztályának akkori titkára győzte meg őt arról, hogy könyvtáros végzettsége kamatoztatása helyett maradjon a jogi pályán, és 1966-ban felajánlott neki egy tanársegédi állást a jénai egyetemen, amit Sólyom elfogadott. Hazatérte után, 1970–1975 között így is az Országgyűlési Könyvtárban dolgozott.

Könyvtárosból álolvasó
A könyvtárosok világnapján évről évre szórakoztató történetek kerülnek elő a könyvtárosok könyvek iránti elkötelezettségéről. Az egyik ilyen 2016-ból származik, amikor egy vezető könyvtárost éppen az elhivatottsága miatt függesztettek fel az állásából az USA-ban. A floridai East Lake Megyei Könyvtár főszabálya az volt, hogy ha egy könyvet két éven át senki nem kölcsönöz ki, azt le kell selejtezni. George Dore azonban számos ilyen könyvet megsajnált, és az informatikai rendszerben egy fiktív olvasói profilt létrehozva – akit egy baseballjátékos után Chuck Finley-nek nevezett el – elkezdte „kikölcsönözni” őket. 9 hónap alatt 2361 kötetet mentett meg. Az álkölcsönzések okaként előadta, hogy tudta, az érintett művek hamarosan újra népszerűek lesznek, és akkor a könyvtárnak sokba kerülne újra beszerezni őket. A művelet a könyvtár forgalmát csaknem 4 százalékkal megnövelte.

Források: wikipedia.org, wftv.com, konyvtarak.hu, ekultura.hu, fidelio.hu

Főemlős őseink főleg növényi táplálékot fogyasztottak: gyümölcsöt szedtek, hajtásokat rágcsáltak, mint a mai emberszabásúak. A táplálékért nem kellett sokat küzdeni, viszont egész nap keresgélni kellett, így emésztőrendszerünk a sokszor kevés táplálék fogyasztására rendezkedett be. A gorilla vagy az orángután egész nap majszolgat, rágcsál valamit, az étkezéseknek nincs körülhatárolt ideje, eleje és vége. Amikor őseink áttértek a vadászó életmódra, ez gyökeresen megváltozott. A vadászat hirtelen nagy mennyiségű és nagy tápértékű táplálékhoz juttatja a ragadozót, de ez nem áll mindig rendelkezésre, és igencsak meg kell dolgozni érte. Az étkezés így ritkábbá, de kiadósabbá válik, jól körülhatárolva, és meg-megszakítva a közbeiktatott szünetekkel, pihenéssel.

Böjt két éven át 

Mivel zsákmány nem mindig akad, a húsevőnek fel kell készülnie akár a hosszabb koplalásra is. A gerinces állatok között a koplalás világrekorderei kétségkívül a kígyók.

Egy jó kondícióban levő, felnőtt óriáskígyó, ha elég nagy zsákmányt ejt, akár hónapokig is emésztheti, és beéri évente négy-ötszöri táplálkozással.

A leghosszabb idő, amit kígyó táplálkozás nélkül eltöltött, anélkül, hogy károsodás érte volna, több mint 22 hónap volt, vagyis csaknem két év. Viszont ha lehetősége van rá, egy óriáskígyó könnyűszerrel elfogyasztja a testtömegének negyedét kitevő zsákmányállatot (ez olyan, mintha egy 80 kilós ember húsz kiló bélszínt nyelne le, vagy egy süldő malacot egészben), és kivételes esetben akár a testtömegével megegyező mennyiséget is elfogyaszthat. A nílusi krokodiloknak is van olyan állománya, amely egy évben csak kétszer, a gnúk évszakos vándorlásakor jut számottevő táplálékhoz.

Takarékos üzemmód 

Emlősszemmel elképesztő teljesítmény ez – hogy lehet képes rá egy hüllő? A megoldás (legalábbis részben) a testhőmérsékletben rejlik. Az állandó testhőmérsékletű élőlények ugyanis a táplálékban rejlő energiának több mint 60 százalékát a testhőmérsékletük fenntartására fordítják, vagyis magas a fűtésszámlánk: sokba kerül nekünk az a 36 és fél fok! A hüllők azonban egyetlen kalóriát sem adnak ki fűtésre: „napelemmel” működnek, vagyis a testük üzemmelegre hevítéséhez a hőt a környezetükből nyerik. Ugyanannyi táplálékkal tehát sokkal tovább elműködnek, ráadásul képesek „takarékra tenni” magukat. Ennek is megvan persze az ára, hiszen a mérsékelt égöv alatt kénytelenek is beiktatni hosszabb szüneteket, amikor az idő hűvösebbre fordul: ősztől tavaszig ha akarnának, akkor sem tudnának táplálkozni, de még mozogni se nagyon, mivel testük ledermed.

Álmukban fogynak le

A téli pihenő azonban nem kizárólag a hüllők szokása: néhány emlős számára is praktikusabbnak bizonyult a hideg évszakot átaludni, mint a hóban táplálékot keresgélni – sokuk számára ez nem is lenne hozzáférhető. A hüllőkétől eltérően az ő hőszabályozásuk nem tökéletlen, hanem nagyon is tökéletes. Lehűtik magukat csaknem a fagypontig, és a szívverésük is lelassul: a szervezet a lehető legkevesebb energia felhasználásával igyekszik fenntartani magát. Ezek az állatok átalusszák az év felét, ezalatt tehát nem is vesznek magukhoz táplálékot. Ennek ellenére azért szükségük van üzemanyagra, ez pedig nem más, mint a nyár és az ősz folyamán felhalmozott zsírtartalékuk.

A pele, a sün vagy a mormota kövéren fekszik le aludni ősszel, és tavasszal soványan ébred fel, testtömegüknek akár a felét is elveszíthetik.

Kép

Kép: Unsplash/Dave Willhite

Mindent a gyerekért! 

A zsírtartalék más állatok számára is lehetővé teszi a hosszú böjtölést. A madarak általában nem a hosszú koplalásaikról híresek, a császárpingvin azonban a kivételek közé tartozik. A költésre alkalmas biztonságos hómezők távol vannak a parttól, a szárazon pedig a pingvin nem talál ennivalót – de nem is tudna keresgélni, hiszen lábai közt melengeti egy szem tojását. A hím több mint két hónapon át kotlik rajta, mialatt a tojó táplálékért jár, és ez idő alatt ő maga egyáltalán nem fogyaszt semmit. Hasonlóképpen a szaporodással függ össze a bálnák koplalása is. A világ legnagyobb állata, a közel 30 méterre és 170 tonnára is megnövő kék bálna szinte kizárólag krillel táplálkozik: az apró rákokból akár napi háromtonnányit is kiszűr a hideg sarkvidéki tengervízből. A borjazás és szoptatás időszakában azonban az Egyenlítőhöz közeli meleg tengeröblöket keresi fel, ahol nincs krill, ilyenkor tehát nem táplálkozik.

Reggelig éhen hal

Az tehát, hogy egy állat mennyi időt tud átvészelni táplálkozás nélkül, függ az eledelének tápértékétől, a felhalmozott zsírtartaléktól, valamint az anyag­cseréjének sebességétől és az életműködéseihez felhasznált energia mennyiségétől. Az imént felsorolt éhezőművészekkel szemben a paletta túloldalán azok az apró, gyors anyagcseréjű, melegvérű állatok állnak, amelyek számára olykor akár pár napnyi vagy akár órányi koplalás is végzetes lehet. 
Ilyenek például az apró énekesmadarak vagy a cickányok: az egérnél is kisebb, izgága rovarevők, amelyeknek anyagcseréje gyors, parányi testük hőleadása nagy, így folyamatosan táplálék után kutatnak, és naponta akár saját testtömegüket meghaladó mennyiséget is elfogyasztanak. Ha éjszaka csapdába esnek, ahol nincs mit enni, előfordul, hogy éhen halnak reggelig.  

Mivel a ragadozók a természetben sem jutnak mindennap zsákmányhoz, az állatkertekben is rendszeresen beiktatnak számukra koplalónapokat. 

A kígyók, ha kell, mindent bevetnek annak érdekében, hogy túléljék a koplalást. Akár a saját szívizmuk egy részét is képesek lebontani, amit aztán regenerálnak, ha újra táplálékhoz jutnak.

Egyes kolibrik éjszakára hibernálódnak, mert csak így tudják kibírni táplálék nélkül reggelig.

Vannak olyan rovarok – például egyes bogarak és lepkék –, amelyek kifejlett korukban egyáltalán nem táplálkoznak, még erre alkalmas szájszervük sincs, csak a lárvakorukban felhalmozott zsírból élnek.

Az ausztrál sivatagban él egy béka, amely a száraz időszakot betonkemény burokba zárva vészeli át, és ezt csak akkor hagyja el, ha leesik az eső. Ha nem esik, akár éveket is kibír étlen-szomjan a kőbe zárva.

Ez a cikk a Képmás magazinban jelent meg. A lapra előfizethet itt>> 

„Kétféle pályázó van a kulturális főváros címre – kezdi a kormánybiztos –, az egyik város, aki úgy érzi, hogy a múltja, a hagyományai alapján európai elismerésre érdemes, és úgy gondolja, hogy ezt az EKF cím biztosítja neki. A másik, és Veszprém ezek közé közé tartozik, abban bízik, hogy az EKM egyfajta kitörési lehetőséget ad neki abból a kategóriából, amelyben vesztegel, és aminél az adottságai alapján jobbat érdemelne. Veszprém most újrapozícionálhatja a saját helyét, mert bár ez a város a Bakony és a Balaton között helyezkedik el, a többség nem a közkedvelt nyaralóhelyekhez köti, és többnyire csak az állatkertet, esetleg a várat ismerik az emberek, vagy azt tudják, hogy egy megyeszékhely. Valójában Veszprém Magyarország egyik legvibrálóbb kultúrájával rendelkező városa, amely ezer szállal kötődik a Balaton-felvidéki régióhoz, a körülötte lévő településekhez. Ezt szeretnénk megmutatni nemcsak a magyaroknak, hanem az európaiaknak is – bár ezt nem értékeljük túl, mert arról sem sokat hallunk, hogy idén mely városok viselik ezt a kitüntető címet. De mégiscsak van egy rétege az európai közvéleménynek, amely odafigyel erre, mégpedig egy igényes, iskolázott, művelt réteg. Sokszorosan megtérülhet, ha őket elérjük.”

A hazai közvélemény leginkább arra emlékszik, hogy Pécs városa is kulturális főváros volt.

Az Erdélybe járók tudják, hogy Nagyszeben is viselte ezt a címet, és ez mindkét városban látványos infrastrukturális fejlődéssel járt, ugyanakkor emlékszünk a beruházások csúszásaira és az erről szóló társadalmi vitára, a rossz ízű cikkekre is. Erre figyelmeztetem a kormánybiztost, miközben a vár macskalépcsőin csúszkálunk. Azt feleli, hogy időben megkeresték a pécsieket, megértették a tanulságokat, és a saját programjukat már ennek alapján tervezték meg. Két fontos dologra figyelmeztette őket a pécsi csapat: hogy figyeljenek a beruházások időbeli megvalósulására, és hogy az első perctől vonják be a lakosságot, hogy a város lakói a magukénak érezzék a projektet, ne legyen olyan érzésük, mintha felettük vagy nélkülük futna el az évad. Ezért döntöttek úgy, hogy a rendelkezésre álló források nagyobb részét nem épületek felújítására vagy felépítésére fogják költeni, hanem programok finanszírozására a városban és a térségben. Ezek a programok az itt élő közösségek által szerveződnek a belváros kávéházaiban és éttermeiben, utcákon és tereken, iskolákban, kulturális intézményekben: utcazene-fesztivál, mozgóképfesztivál, irodalmi programok, táncfesztivál is szerepelnek a tervek között. Az EKF integrálja a régió bejáratott programjait is, mint a Művészetek Völgye vagy a Kőfeszt.

Kép

Kép: Páczai Tamás

Ezzel együtt persze nagyobb beruházások is zajlanak, ezeket végig is látogatjuk.

Az EKF-nek köszönhetően mozgásközpont lesz a ma üresen álló egykori gyermekkórházból, digitális játszótér a régi húsáruházból, létrejön egy multifunkcionális közösségi tér a várban, és múzeum lesz a hajdani várbörtönből, ottjártunkkor éppen egy hatalmas kültéri liftet építettek mellé, na nem a szökést megkönnyítendő, hanem az akadálymentesített megközelíthetőségért.

A pályázatot Veszprém a régióval együtt nyerte, ezért sok beruházás valósul meg a környező településeken is, Várpalotán és Salföldön közösségi tér, Balatonfüreden konferenciaközpont és kiállítótér, a falvakban pajtaprojekt jön létre.

„A város, az egyetem és az érsekség hármasa határozza itt meg a kulturális életet. Az egyetemi alapítvány kuratóriumi elnökeként hosszú távon is gondolkodom a város jövőjéről. Mind az érsekség, mind az egyetem bekapcsolódik az EKF 2023 programjaiba. Az egyetemnek megújul a kampusza, létrejön egy közösségi tér, amely egyszerre információs pont és kávézó, itt is vannak EKF-programok, és az intézmény beszáll önkéntesekkel is a munkába. És izgalmasnak ígérkezik a napelemes hajók, solarboatok versenye a Balatonon, ez is egyetemi szervezés” – magyarázza a kormánybiztos.

Kép

Kép: Páczai Tamás

A jövő reménye

„»Őseink hite a jövő reménye.« Ez a felirat került az 1938-as budapesti Eucharisztikus Kongresszus évében a veszprémi Gizella-kápolna oltárára. Ez a gondolatiság vezette a Veszprémi Érsekséget is, amikor bátorsággal, elkötelezettséggel, a múlt hagyományaira alapozva, de a jövőbe tekintve nekikezdett a várnegyed megújításának” – fogalmaz dr. Udvardy György veszprémi érsek, aki az egyházmegye mottójának választotta ezt a mondatot.

Mintegy 100 éve volt legutóbb ilyen léptékű beruházás Veszprém egyik kulturálisan, egyházilag és történelmileg is kiemelt területén.

Udvardy György hozzátette, a fejlesztés közel negyvenmilliárd forintos állami támogatásból valósul meg, a rekonstrukciós munkák teljes kifutása 2025, azonban a beruházás egy részének eredménye már 2023-ban is látható lesz, az épületek egy része ugyanis már az Európai Kulturális Főváros rendezvénysorozat keretében látogatható lesz. A fejlesztés 18 műemléki épületet, mintegy 35 ezer négyzetméter épített és 10 ezer négyzetméter szabadtéri területet érint. Az érsek kiemelte: azért kezdtek neki ennek a munkának, mert szeretnék megőrizni őseink hitét, a hitük teremtette kulturális és épített javakat, értékeket, amelyek közösséget teremtenek és éltetnek.

Irodalom erdőben, vasútállomáson, borospalackon

Az EKF 2023 irodalmi programjaiért, az irodalmi koncepcióért és annak végrehajtásáért Ugron Zsolna József Attila-díjas író felel. Zsolna életének egy részét a Szent György-hegyen tölti, így neki is élettere, alkotóműhelye a Balaton-felvidék, amely része a pályázatnyertes térségnek.

Kép

Kép: Páczai Tamás

„Kisebb programokkal, rendezvényekkel indultunk el tavaly, idén folytatjuk, több projekttel – fokozatosan építjük fel a programot 2023-ra. Munkatársammal, Varga Richárddal közösen az az egyik legfontosabb célkitűzésünk, hogy kitágítsuk az irodalom tereit, odavigyük a közönséghez az irodalmat. A városban, az erdőben, borospalackokon, vasútállomáson. Elindultak a Romkoncertek – zenés irodalmi estek a térség történelmi romjai között, ilyen volt például Szávai Viki Weöres Sándor-estje, a veszprémi jezsuita romoknál. Elindult a Holtszezon irodalmi fesztivál most februárban, amely olyan irodalmi területeket érint, amelyek hagyományosan nem jelennek meg irodalmi fesztiválokon, például fantasy, sci-fi, gasztroirodalom, ifjúsági irodalom. Ez már idén nagyon népszerű volt, tele voltak a helyszínek, Veszprém kávéházai és éttermei. A képregényrajzoló-workshoptól az író-­olvasó találkozókig nagyon változatos program volt.

A szervezésbe bevontuk a veszprémi fiatalokat, egyrészt meghívhatták a kedvenceiket, másrészt sokszor ők moderáltak, koordináltak eseményeken.

Lesz olvasókabinunk a bakonyi erdőkben – ezt a MOME-val együttműködésben készítjük elő: egy könyvekkel megpakolt erdei kabin, ahol megpihenhetnek a turisták. 2023-ban Petőfi Bicentenárium is lesz, rákapcsolódunk a PKÜ rendezvényeire, és mi is szeretnénk egy nagy Petőfi-rendezvényt. Vissza szeretnénk kapcsolni a szigligeti alkotóházat az irodalmi élet vérkeringésébe, elvégre a huszadik században az egyik legfontosabb helyszíne volt a magyar irodalomnak, ezen dolgozunk most, hogy ennek a koncepcióját kidolgozzuk Juhász Annával, a PKÜ kiemelt programjaiért felelős igazgatójával. Remélem, az alkotóház és a park is tele lesz lírával és prózával már idén nyáron. De nagy kedvencem az Egy bor, egy vers program is: balaton-felvidéki borászok választanak egy-egy kortárs verset valamelyik borukhoz, ezekkel fel is címkézték a palackokat. Tavaly a járvány idején a költészet napján az éttermek csomagoltak verset a kiszállított ételekhez. Azt reméljük, így sokkal szélesebb közönséghez jut el a kortárs irodalom, és a régióban hagyományt is teremtünk egy-két programsorozattal” – magyarázza Ugron Zsolna.

Kép

Kép: Páczai Tamás

A szervezők szerint nagyon fontos az itt élők bevonása. Navracsics Tibor azt mondja, minden nagyrendezvény sajátos problémája az úgynevezett másnaposság, vagyis egyszer csak elmúlik, és ürességet hagy maga után. „Ezért fontos, hogy a városiak magukénak érezzék az EKF programjait, lássák, hogy mit tehetnek ők maguk, és ezért kellenek olyan programok, amelyek mindenkit megszólítanak. Az iskolai kórusverseny, a gyerekrajzverseny vagy a kortárs művészeti fesztivál egyformán értékesek. A térség települései úgy tudnak kapcsolódni, hogy lakosságarányosan befizetnek a pályázati alapba, majd onnan osztjuk vissza a forrásokat – ez is azért lényeges, hogy magukénak érezzék a megvalósuló programokat, és azok szervesen, okosan kapcsolódjanak az egyes települések életébe. Az önkéntesség is ezért fontos, mert szereplőként vagy szervezőként egész más minőségben lehet kapcsolódni a programsorozathoz. A fiatalokból álló önkéntes­csoporthoz, a Ragyogókhoz lehet is csatlakozni. Az is fontos, hogy ami itt marad a programok után, azt érdemes legyen folytatni. Már a támogatások adásánál figyelni kell a fenntarthatóságra. Ha a pályázatokban tett vállalások megvalósulnak, tartósan emelkedő pályára állhat a térség és a város.” 

A Képmás magazin egy új sorozatot indított Közkincs címmel, amelyben Molnár-Bánffy Kata, a Képmás kiadóvezetője olyan elhivatott emberekkel beszélget, akiknek az eredményes munkája sokak számára érdekes lehet, és közkincs, ahogy a sorozat címe is mutatja: közös ügyünk, valami, amire vigyázni akarunk. A sorozat többi részét ide kattintva olvashatja>>

Ez a cikk a Képmás magazin 2022. áprilisi számában jelent meg. A lapra előfizethet itt>>

Család, kultúra, zarándoklat, természetjárás, vállalkozás, kommunikáció - Molnár-Bánffy Kata Instagram-posztjait is érdemes megnézni, a profilja ITT érhető el.

A kegyelem iskolája

Gyakorló tanárként úgy gondolom, hogy az iskolai élet, tanár és diákjai viszonya olyan párhuzammal szolgálhat, amely biztos kiindulás lehet a bevezetőben említett kérdésre választ kereső keresztény számára. Mindössze egyetlen dologra van szükségünk ahhoz, hogy működni tudjon ez a hasonlat, a példabeli tanárt isteni tulajdonságokkal kell felruháznunk: mindent tud az általa tanított tárgyról, egyetlen célja pedig, hogy diákjai minden értelemben kiteljesedjenek, és vele maradjanak a képzés egész ideje alatt. Fontos még, hogy ez a tanár fenntart magának egy jogot: elvárja, hogy az őt hallgató diákok jelentkezzenek, ha kérdeznének vagy válaszolnának valamit, és várják meg, amíg ő jóváhagyja, hogy hozzászólásukkal alakíthassák az óra menetét. Néha van kivétel persze, de alapvetően ez a szabály.

Ez példázza az isteni Kegyelem működését életünkben.

Ez a módszer számos lehetőséget tartogat. Mialatt a tanár vár a felszólítással, időt kapnak a lassabban gondolkodó tanulók is a válasz megfejtésére, a gyorsabban gondolkodó diákok pedig eltöprenghetnek azon, hogy valóban jó választ gondoltak-e ki, esetleg még jobb megfogalmazáson is gondolkodhatnak. A módszer nemcsak az egyén fejlődését segíti, hanem mögöttes, közösségépítő logika is benne rejlik: a tanári szólítás nélkül mindenki belesüllyedne a társai és saját maga által teremtett zűrzavarba, egy idő után nemcsak tanárát nem hallaná, hanem társait sem, pedig még tőlük is tudna tanulni. Ehhez hasonlóan érdemes elképzelni az isteni Kegyelem szükségességét és értelmét.

Tanárunk tehát tartja az órát, kérdéseket tesz fel, felszólít; a gyerekek jelentkeznek, válaszolnak és kérdeznek. A tanár számít diákjai aktivitására és értelmes belátására egyaránt. Az, hogy meg kell várni a felszólítást, odafigyelésre és önuralomra tanít.

Ébernek kell lenni, hogy lássuk, mikor jött el a mi időnk, mi a mi feladatunk.

A dolgok persze nem maradnak mindig zökkenőmentesek (és innentől lesz szerepe a szerző személyes tanári tapasztalatának), a diákoktól sokszor olyan reakciók hallhatók, amelyek bizony igencsak sokat mondanak arról is, hogy mi, emberek mit gondolunk a Gondviselésről vagy az isteni Kegyelemről.

Mi, a diákok

„Én is tudtam, miért nem engem szólított fel?”

Persze ugyanez a diák korábban már háromszor válaszolhatott a feltett kérdésre. A legvalószínűbb, hogy csak azért nem az övé a válasz lehetősége, mert számára már nehezebb kérdést tartogat tanára.

„– Miért nem jelentkezel sohasem?
– Tanár úr engem sose szólít fel.
– Mert sosem jelentkezel.”

Miben látni a Kegyelem és az emberi bizalmatlanság viszonyát, ha nem ebben a párbeszédben?

Olyan is van, hogy egy diák úgy érzi, neki kéne mindig szerepelnie. Természetesen ez nem történhet meg, a tanuló pedig elkezd nem odafigyelni, bekiabál az órába, beszélgetni kezd. „Minek várjak? Úgysem szólít fel a Tanár úr!” Nem hajlandó megérteni, hogy hiába mond jó választ, nem szolgál sem mások, sem a saját épülésére. Nem fog odafigyelni a kis korrekciókra, majd végül a kapkodásban tényleg csak rossz, elhamarkodott válaszokat fog adni, társait pedig zavarni fogja.

Honnan ered türelmetlenségünk? Legtöbbször azt nem bírjuk elviselni, hogy éppen mást segít a Kegyelem. Úgy gondoljuk, hogy nekünk kellett volna sorra kerülnünk (újra meg újra, gyakorlatilag mindig). És miközben másra figyelünk, eltévesztjük a belső hangot, és elterelődik figyelmünk az Egész céljáról. Értelmét veszti előttünk mindaz, ami körülvesz bennünket. Istenben pedig – ha nem hagytuk már teljesen figyelmen kívül – elkezdünk egy zsarnokot látni. Balgán és igazságtalanul. Azt feltételezni, hogy Isten nem számítana a cselekedeteinkre, vagy a Kegyelem fölöslegessé tenné azokat, valójában bizalmatlanságról vagy kétségbeesésről árulkodik.

Isten kegyelme nem fölöslegessé teszi cselekedeteinket, hanem értelmet ad azoknak!  

Mert ahogy egy mindenkire odafigyelő Tanár sem, úgy a Kegyelem sem szólít mindig bennünket. A hallgatással próbára tesz, és a hallgatással tanítja a legtöbbet. Megtanulunk figyelni magunkra, megtanulunk figyelni másra, és megtanuljuk kitalálni, mi az ő, a Tudás, valóban az Élet forrásának akarata. A diák pedig, aki megtanul hallgatni, nemcsak mesterében fog bízni, hanem magában is. Nem azért nem szólítanak, mert baj van velem, nem azért nem szólítanak, mert Isten zsarnok vagy nem törődik az emberrel. Érteni fog: „Egy nagy terv részese vagyok, másokkal együtt, és különleges feladatom van.” A legjobb kapcsolat tanuló és Tanára között sokszor ott van, ahol a legnagyobb a hallgatás. Sokszor egy mosolyból is megértik egymást.

Az is megesik, hogy a választ bekiabálja valaki, Tanára mégsem feddi meg, hanem megdicséri, elfogadja válaszát. Hát hogyne, ez is kiválthatja az osztálytársak neheztelését: „Miért kivételez vele a Tanár úr?”. Persze lehet, csak arról volt szó, hogy a pedagógus egy eddig nem serénykedő diákján fedezte fel a tanulás izgalmát, vagy arról, hogy egy nehéz kérdésre megtalálva a választ, izgalmában nem tudta magát türtőztetni a bekiabáló. Csak kívülről, felületesen tűnik úgy, hogy a „kivételezés” önkényes a szó rossz értelmében. Könnyű nem figyelembe venni, hogy mennyi isteni szeretet és bölcsesség, mennyi önmegtartóztatás, érdem és hasonló lehet hátterében, ha valahol kiárad a Kegyelem.

Az önmegváltás bukása

Végeredményben kétféleképpen lehet a dolgot elrontani. Az egyik a „rossz tanuló” végzete.

Azt mondja, hogy erre a tárgyra neki nincs szüksége, vagy azt, hogy ő úgysem képes erre.

Nem törődik Tanára szavával, hogy legalább a minimumot teljesítse, és a biztatás is hidegen hagyja, hogy igenis képes erre. Elvesztette a hitet, önmagát vágja el saját kibontakozásának forrásaitól. Spirituális értelemben nem jelent különbséget ehhez képest a „jó tanuló” végzete. A jó tanuló a Kegyelem Iskolájában, osztályzataitól függetlenül, ugyanúgy megbukhat. Hiszen a puszta számok tekintetében legjobb, színötös tanuló is eljuthat odáig, hogy azt mondja: „A jó eredményem pusztán az én érdemem. Egyedül a cselekedeteimnek köszönhetem a megérdemelt osztályzatot. Az pedig igazságtalan, hogy a hetedikes Bence nálam sokkal kisebb tudásra megkapta a kitűnőt.”

Az ilyen diák egyvalamit felejt el, a legfontosabbat: egyedül pusztán a Tanár „abszolút szabadsága”, „önkénye” miatt lehetséges, hogy teljesítményét egyáltalán pozitívan értékelhesse. Ez a mérce csak határokon belül objektív, ugyanannyira jellemzi a teljes személyre szabottság is. Még a legjobb diák is, ha önbizalomtól telve pusztán valami abszolút kritérium alapján vindikálná magának a végső osztályzatot, végeredményben saját magát ítéli bukásra. Hiszen a tantárgyát tökéletesen ismerő Tanár mindig tudna olyan kérdést feltenni, amit diákja nem ért, vagy még nem tanulhatott.

Ha tényleg csak a tudást nézné, a teljesítményt, senki nem állna meg előtte. Valójában azonban elsősorban bizalmat kér, jóhiszeműséget és persze azt is, hogy a kevés, amit éppen elvár, teljesítve legyen. Mert ebben a teljesítésben a közösség, a szeretet kötelékének fenntartása a lényeg.

A fennhéjázó, önelégült emberek, legyenek akármilyen kiválók, nem teljesítették be küldetésüket. Spirituális értelemben sokkal kevésbé számít, hogy valaki 2-es vagy 5-ös tanuló: a kevésbé jó tanulóra is emlékezhet vissza jó szívvel Tanára, mint belátó és jó szándékú diákra, aki lehet, hogy épp nem az ő általa tanított tantárgyban volt a legjobb, de érdemes volt vele együtt lenni. 

Mi Atyánk, nem pedig az enyém

Könnyű lenne Istent úgy szeretni és Istennek úgy engedelmeskedni, ha csak mi lennénk a világon: Én és Isten, és másról sem szólna az élet, mint hogy Isten engem, és személy szerint csak engem dédelget. Isten terve azonban más. Mi Atyánkhoz imádkozunk, nem az én Atyámhoz. Azt akarja, hogy megszabaduljunk saját magunktól, elvárásainktól, és vállaljuk az igazi önmegvalósítást, hogy bátran vessük bele magunkat mindabba, amire Isten szán bennünket, amiről nem is gondoltuk volna, hogy részünk lehet benne. Ez pedig csak másokkal együtt lehetséges, és mindennek az alapját az ő akarata, megváltása jelenti.

Ha evés, közös kirándulás vagy az ünnepek alatt nosztalgiázásra, fényképalbum nézegetésére kerül sor, minden alkalommal fontos lépést teszünk gyermekünk jólléte felé. A közös emlékezés segít abban, hogy a gyermekek a saját történetüket megismerjék, ezáltal személyiségüket, identitásukat meghatározzák.

Ilyenkor íródik a gyermek saját élettörténete, amely magában foglalja az ősök élettörténetét is.

A gyermekben kirajzolódik egy kép a múltról, szüleiről, nagyszüleiről, amelyből építkezhet, és minél többször beszélgetnek róla, annál koherensebbé válik az ő saját narratívája, a személyisége annál teljesebb lesz. Megismeri, hogy nincs egyedül a világban, hanem számtalan hasonló történet áll mögötte. Azok a gyermekek, akiknek a családja érzelmekben gazdag történeteket mesél el, magasabb önbecsülésről számolnak be, és nagyobb rugalmasságot mutatnak, amikor nehézségekkel kell szembenézniük.

A gyógyító emlékezés

Bár számtalan kutatás készült a témában, egy 2022-es tanulmány eredménye a hosszú távú pozitív hatást is alátámasztja. Claire Mitchell és Elaine Reese azt vizsgálták, hogy az édesanyákkal közös visszaemlékezések befolyásolják-e a gyermek társas-érzelmi készségeit. A hosszú távú vizsgálatban 115 anya–gyermek párost vizsgáltak, akiket 14 éven keresztül követtek nyomon. Az eredményeik azt mutatták, hogy azok a gyermekek, akiknek az édesanyja időt és teret engedett a beszélgetésre, közös emlékezésre, és segített a gyermeknek a saját emlékeit is előhívni, sokkal boldogabb tinédzserek lettek, mint akik ezt nem tapasztalták meg.

Azoknál a családoknál, ahol a nosztalgia fontos szerepet játszott, a gyerekek kevesebb szorongásos és depresszív tünetet mutattak, ráadásul saját élettörténetüket is sokkal koherensebben mesélték el, mint a másik csoport tagjai.

Más tanulmányok azt mutatták ki, hogy ahogyan a szülők beszélnek az emlékeikről, az hatással van a gyermekek emlékezőképességére is. Memóriafejlődésük szempontjából döntő fontosságú, hogy lehessen nosztalgiázni és a múltbéli eseményekről beszélgetni. A téma szakértője, Robyn Fivush azt mondja, az önéletrajzi emlékezet, vagyis saját életünk eseményeinek felidézése a társas interakciókban bontakozik ki, leginkább a szülőkkel való párbeszédek mentén alakul. A szülők minél hosszabban és részletesebben beszélik meg a gyermekkel az ő élményeit, annál pozitívabb hatások jelentkezhetnek a későbbiekben. Az ezt a fajta közös emlékezést megtapasztaló gyermekek jobban teljesítettek az elmeolvasási, érzelmi-megértési és az érzelemszabályozási feladatokban, de az emlékek közös feldolgozása a szövegértési, szókincs- és íráskészséget is fejleszti.

A rossz emlék is fontos emlék

A nosztalgiázás természetesen akkor is fontos, ha az adott emlék nem boldog, ha keserédes, például egy elhunytról szól.

Ha a család képes erről is beszélni és élményeket felidézni, ezzel megtanulja a gyermek, hogy a hozzájuk fűződő szeretetkapcsolat túléli a fizikai távolságot is. Mindez segít értékelni egymást és az életet.

Amennyiben negatív emlékekről beszélgetünk, például egy balesetről vagy betegségről, akkor a közös beszélgetés segíthet átdolgozni a nehéz érzéseket. Érdemes az emlékeket a gyermek korához illően elmesélni, de soha ne cenzúrázzunk, legyen hely és idő mindenről – a negatív élményekről is – beszélni.

Nosztalgiázni együtt jó

A közös családi emlékezések azért is hasznosak, mert ezáltal érezhetjük, hogy tartozunk valahova, a csoporthovatartozás érzése pedig erősíti az identitást. A „régi szép idők”, a gyermekkor felelevenítése visszarepít a gyermekkorba, előhozza az önfeledt éveket, amelynek nyugtató hatása van. Nem csoda, hogy ünnepekkor, amikor összegyűlik a rokonság, a nagycsalád apraja-nagyja, sokszor kerül előtérbe a múlt. Ezek jó alkalmak arra, hogy kapcsolódjunk egymáshoz, felidézzünk régi történeteket, ezáltal oldjuk a feszültséget és a magányt. Érezzük a valakihez tartozást.

De hogyan tudunk jól nosztalgiázni?

1. Beszéljünk gyakran a gyermekekkel a régi időkről, már egészen pici koruktól kezdve addig, amíg el nem érik a tinédzserkort! Ez segít abban, hogy megismerjék történetüket, fejlődjön emlékezetük, érezzék, hogy nincsenek egyedül.

2. Beszéljünk az emlékekhez tartozó pozitív és negatív érzelmeinkről! Adjunk időt és teret minden feljövő érzésnek! A biztonság érzését kapja a gyermek, ha megtapasztalja, hogy bármiről lehet beszélni, meghallgatják akkor is, ha valamiért rosszul érzi magát.

3. Legyen kölcsönös a beszélgetés, tehessen fel a gyermek kérdéseket, ossza meg ő is a saját emlékeit! A nosztalgia alapvetően társas interakciókban jön létre, kapcsolatainkat is teljesebbé téve.

4. A családi emlékezésben a gyermeket leginkább a váltakozó (oszcilláló) narratíva támogatja: ahogy a népmesékben is, történnek rossz dolgok a családban, de utána mindig történik valami jó is. Próbáljunk ehhez mérten mesélni!

A régi történetek közös feldolgozása és megosztása egymással felnőttnek és gyermeknek egyaránt segít abban, hogy érezzék: nincsenek egyedül.

Általa megismerhetők új történetek, eltérő nézőpontok, ami megerősíti bennük, hogy tartoznak valahova. Az emlékek megosztása jó hatással van a gyermekekre: önbecsülésük nő, és rugalmasabbak lesznek az érzelmileg megterhelő helyzetekben.

Felhasznált irodalom:
Mitchell C. & Reese E. (2022) – Growing Memories: Coaching Mothers in Elaborative Reminiscing with Toddlers Benefits Adolescents’ Turning‐Point Narratives and Wellbeing. Journal of Personality
Fivush R. (2011) – The development of autobiographical memory. Annual review of psychology

Ahogy beléptem a boltba, rögtön szemet szúrt, ahogy az eladónő a polcok előtt guggolt, és a Kinder termékeket szortírozta. A kezében tartott listát figyelte, és éppen arról beszélgetett a kollégájával, hogyan kellene visszarendezni a polcokat, miután korábban elővigyázatosságból az összes csokoládét elvitték onnan.

„A nyuszit kitehetem?” – kérdezte az eladó. „A nyuszit igen, csak a mixet nem” – válaszolta a kollégája. „És a tojás? A tojást azt akkor leveszem!” „Ne vidd el, a Kati azt mondta, a kicsivel nincs gond, csak a nagyokkal” – vakargatta a fejét a listát bámulva a férfi, a másik eladó pedig a homlokát ráncolva közölte, hogy ő bizony nem adja oda a szomszédnak, amit vett, mert ebből a zűrzavarból már semmit sem ért.

Bezárták a gyárat

Sokunk polcán pihen most ott egy rakás Kinder csoki, amiknek a sorsáról nem tudunk dönteni. Leginkább azoknak a termékeknek a felhasználása okoz fejtörést, amelyek nem szerepelnek a listán. Nem csoda, hogy össze vagyunk zavarodva, hiszen a közösségi médiában sokféle tanács terjed a fogyasztók között, a kezdeti felsoroláshoz képest ráadásul az érintett termékek köre pár napon belül bővült, sokan a Facebookra töltik fel a csokikról készült képeket, és próbálják a csomagolás alapján kitalálni, hogy vajon szennyezett lehet-e.

Megkeresésünkre a Nébih elmondta, hogy a fertőzött Kinder termékekről szóló történet már az év elején elkezdődött, amikor több uniós országban gyerekek fertőződtek meg Salmonella typhimurium baktériummal, amely a szalmonella egyik leggyakrabban előforduló és legveszélyesebb típusa.

A megbetegedéseket génszekvencia-vizsgálatok segítségével tudták kapcsolatba hozni egymással, és amikor az eredet után nyomoztak, kiderült, hogy a kicsik a Ferrero belgiumi Arlonban található gyárában készült csokitól lettek rosszul.

„Április 4-én kaptuk az első jelzést, hogy több országban bizonyos tételeket kivontak a forgalomból, visszahívtak a fogyasztóktól. Aznap este már minket is értesítettek, és azonnal felvettük a kapcsolatot a hazai képviselettel. Április 8-án kaptuk a belga hatóságoktól a közleményt, hogy a gyárban tapasztalható hiányosságok, a higiéniai problémák és a nem megfelelő dokumentáció miatt a gyárat bezárták, a működési engedélyét visszavonták, és valamennyi terméküket – immár lejárati időtől és tételazonosítótól függetlenül – kivonták a forgalomból” – magyarázza dr. Pleva György.

A gyanús csokoládékról szóló lista a Kinder és a Nébih honlapján elérhető. A Nébih élelmiszer- és takarmánybiztonsági igazgatója megnyugtatásul közölte, hogy a kollégáik sok vizsgálatot elvégeztek egyéb Kinder termékeken is, és egyelőre nincs tudomásuk arról, hogy más csokik is érintettek lennének. Emellett azt is fontos hangsúlyozni, hogy Magyarországon egyetlen megbetegedést sem hoztak összefüggésbe a járványt okozó baktériummal. A kockázat tehát nem nagy, de nem kizárható, hogy az érintett termékek köre elővigyázatosságból tovább fog bővülni, így a fogyasztónak kell eldöntenie, hogy mekkora bizalmat szavaz a gyártónak.

„Az biztos, hogy az érintett termékeket már kivonták a kereskedelemből, a többi csokoládét más gyárakban, más országokban készítették, tehát ha ma valaki bemegy a boltba, nem tud olyan terméket vásárolni, ami a fertőzésben érintett létesítményben készült.”

„Azt is tudjuk, hogy a magyar forgalmazó szerint a normál méretű kindertojásokból egyik sem Belgiumból került Magyarországra” – teszi hozzá Pleva György.

A kereskedők kártalanítják a vásárlókat

A szakember is értesült arról, hogy sokan a termékeken látható kód alapján próbálják kizárni a kockázatot, ugyanakkor fontos tudni, hogy ez a csomagolás helyéről ad csak megbízható információkat – ez különösen érvényes a Mix termékekre –, tehát ha a listán szereplő terméket vásároltunk, azzal a jelzéstől függetlenül érdemes körültekintően eljárni. Emellett mindannyian találkoztunk már olyan árussal is, aki az utcán, vásárban, piacon illegálisan próbálja értékesíteni a portékáját, és bár ezeket az ügyeket a Nébih egész évben igyekszik felderíteni, ezeken a helyeken fokozottan oda kell figyelnünk arra, hogy kitől és mit vásárolunk.

Sokunkat érdekel, hogy ki fogja jóvátenni azt, hogy kockázatos édességre dobtuk ki a pénzt, az igazgató ezért emlékeztet arra, hogy a Ferrero Magyarország Kereskedelmi Kft. megegyezett valamennyi kereskedelmi partnerével, hogy minden listán szereplő tételt visszavesznek, és kártalanítják a vásárlókat.

Arra, hogy blokkal vagy blokk nélkül történik ez meg, nincs ráhatása a Nébihnek, de a szakember azt tapasztalta, hogy ekkora visszahívott tételnél nem szokott problémát jelenteni, ha a fogyasztó nem tudja igazolni a vásárlását.

Magyarországi megbetegedés esetén egyébként a gyártót, vagy a Ferrero magyarországi képviseletét terhelné a felelősség.

Március 21-e óta folyik a tavaszi fokozott ellenőrzés a Nébihnél, a húsvéti termékekre, például a sonkákra, tojásokra, édességekre most még jobban odafigyelnek, hogy biztonságos és jó minőségű termékek kerüljenek a fogyasztók kosarába.