„Ha újrakezdeném, akkor is a rögösebb utat választanám” – Mező Misit a családja és a hite inspirálja

A Magna Cum Laude zenekar frontembere egy Békés megyei településen, Dobozon nőtt fel, s mielőtt a zenei pályája igazán beindult volna, kosárfonó és faműves is volt. Nehéz kezdet után lett sikeres a több mint két évtizedes együttessel, amelynek élén ma már egy más embert látunk, mint az induláskor. Ebben a változásban fontos szerepe van annak, hogy a roma származását büszkén vállaló Mező Misi megtalálta Istent, elvégezte a teológiát, és nyíltan beszél a hitéről is.        

Kép: Lajtos István

– Háromgyermekes édesapaként hogyan gondolsz vissza a gyermekkorodra? Milyen gyerek voltál, s az elmúlt évtizedekben mi mindenben változtál?
– Nagyon fontos, hogy az ember mit hoz magával otthonról. Bennem annak ellenére, hogy szegény családban nőttem fel, csupa szép élmény maradt meg gyerekkoromból. Mindent, amit tudok, otthon tanultam, és mindezt most nagyon jól tudom hasznosítani a saját otthonomban, a családomban. Azt vettem észre, a fiam ugyanolyan érdeklődő, mint én voltam, nem is kell megkérnem, hogy segítsen, ha dolgozom, hanem magától megteszi annak ellenére, hogy még csak nyolcéves. Jó ezt látni, jó felfedezni magam benne! Édesanyám elmondása szerint én is rendes gyerek voltam: szorgalmas, segítőkész. Ezek a tulajdonságok a mai napig bennem vannak, sőt, segítségnyújtásban sokszor át is esem a ló túloldalára, amit az emberek ki is használnak. Amit viszont megtanultam az utóbbi időben: tudni kell nemet mondani bizonyos dolgokra! Nagyon sokáig nem tudtam, és az felőrölt, bedarált.

– Mit jelent ma neked a környék, ahol felnőttél – milyen érzéseket hoz fel, ha arra jársz? Vannak-e dolgok, szavak, amiknek a jelentését csak azok tudják igazán, akik Békésből, Dobozról jöttek?
– Nagyon furcsa érzések kavarognak bennem, amikor hazamegyek Dobozra. Édesanyám halála óta inkább rossz érzés tölt el, amikor hazautazom, és akkor is, amikor a szülőházunkba be kell lépnem.

Otthon halt meg az édesanyám, nekem mindig ez a kép ugrik be, amitől nagyon nehéz visszatérnem. Amióta elment, nem is tudtam otthon aludni egyszer sem, minden megváltozott…

Hihetetlenül jó viszont, hogy Doboz díszpolgárává választottak, jólesik az elismerés, főként az, hogy büszkék rám és arra, amit elértem! Szavak pedig nincsenek, inkább helyszínek, amikre jó szívvel gondolok vissza. Szanazug, a Kettős-Körös fontos helyszín volt minden dobozi gyereknek, vagy akár mondhatom, hogy a gyulai, békéscsabai, békési embereknek is. Aztán jöttek a középiskolás évek Gyulán, amik kinyitottak egy új világot előttem, ez szintén mérföldkő volt az életemben. Rengeteg kapcsolatra tettem szert, barátságok alakultak ki, a zenei pályám is ott kezdett jó irányt venni.

– Amikor nehéz körülmények közt éltetek, milyennek képzelted el magad felnőttként, mik voltak a vágyaid? Mi adott erőt, hogy akkor se add fel, amikor nem látszott, hogy megvalósulhatnak?
– Gyerekfejjel fel sem tűnik az embernek, milyen áldozatokat hoz, mennyit kell nélkülöznie esetleg az álmaiért, vagy mennyi munkát, energiát fektet beléjük. Mert akkor nem ezt méricskéli, hanem hihetetlenül nagy elánnal, lelkesedéssel tesz azért, ami az élete, ami a legfontosabb számára. Hiszem, hogy ha valaki nagyon erősen szeretne valamit, azt előbb vagy utóbb bevonzza, persze ezt nemcsak a jó dolgokra értem, hanem a rosszakra is. Én nagyon meg akartam mutatni a világnak – elsőként a családomnak –, hogy különb vagyok mindenkitől, vinni akarom valamire! És ezért nem volt fáradalmas tenni. Tudtam, hogy zenészként lehetek a legjobb, amellett, hogy több mindenhez értek, több szakmám is van, de a zene, a színpad az igazi közegem, ahol igazán otthon érzem magam. A sikerek érkezése tudatosította bennem, hogy a helyemen vagyok, és nagyon megérte kitartani. Ha újrakezdhetném, valószínű, hogy akkor is ezt a nehezebb, rögösebb utat választanám, mert ez ad értéket az embernek, ez tanít alázatra, ez nevel igazán kitartónak.

Kép

Mező Misi – Kép: Tyukodi László

– Gondolom, ezt a fizikai munkával töltött éveidre és a zenei pályád kezdeti nehézségeire is érted.
– Mindkét időszak arra tanított, hogy semmit nem adnak ingyen, a sikerek nem hullanak csak úgy az ember ölébe. Mindenért nagyon meg kell dolgozni. Küzdelmes évek voltak, akár a kemény, melós napokat nézem, akár a zenei pályám korai éveit. Aki nincs benne, az nem tudhatja, mi mindenen kell keresztülmenni, és mennyi áldozattal jár az, hogy egyszer talán ünnepelt sztár lehess.

– A származásod mennyire határozta meg az életutadat? Mit tudsz mondani a hozzád hasonló helyzetből indulóknak, amikor beszélgettek, hogyan adsz át az erődből nekik?
– Szerintem két egyforma eset, egyforma sors nincsen. Van, akit az élete során sok atrocitás ér, de olyan is, aki szinte soha nem szembesül ilyennel. Ahonnan jövök, ott nekem soha nem volt gondom a származásomból. Békében megéltünk egymás mellett – igazából, ha dolgoztál, ha hasznos része voltál a közösségnek, nem éreztél semmilyen különbségtételt. Én így emlékszem a gyermekéveimre.

Azán jött a nagyvárosi élet, ahol már kikerültem a mikroközösségemből, és ahol már többször találkoztam megkülönböztetéssel. De én akkor is különb akartam lenni, és nem felvenni a kesztyűt, mert az erőszak erőszakot szül.

Azt szoktam mondani: nem siránkozni kell, hanem mindenkinek van esélye a próbára. Meg kell próbálni, mert ha nem teszed, sosem tudod meg, sikerülhet-e. Sokat kell tenni érte, bizonyos helyzetből indulóknak talán jóval többet, mint másoknak, de akkor is cselekedni kell a boldogulásért, és nem csak panaszkodni. A munkában hiszek, de abban nagyon!

– Új fordulatot jelentett az utadon, amikor édesanyád elvesztésének tapasztalatai is segítettek közel kerülni Istenhez. Mit találtál meg a hitben, a vallásban, ami addig hiányzott az életedből?
– Azt, hogy nem hiába élek a földön, hogy céljaim vannak és terveim. Hogy van egy Isten, aki olyannak szeret, amilyen vagyok, minden hibámmal együtt, aki képes megbocsátani a bűneimet. Aki akkor is szeret, ha sokan mások már nem. Akkor is nyújtja a kezét, ha már mindenki más ellökte. Akinek köszönhetően megváltottak vagyunk, és aki egy közösséget ajándékozott nekünk. Tudjuk azt, hogy tartozunk valakihez, tartunk valahová. Ez a tény nyugalommal tölt el, és erővel ajándékozza meg azokat is, akik már elfáradtak testileg, lelkileg, mert ilyen gondoskodó és szerető a mi Istenünk.

Kép

Mező Misi - Tyukodi László

– A baptista teológia elvégzése után mennyire áll ma egy más Mező Misi a színpadon, mint mondjuk tíz éve? Érzed azt is, hogy a körülötted lévők másként tekintenek, esetleg jobban figyelnek rád?
– Teljesen más ember áll ma a színpadon, ha nem így lenne, nem is lett volna hatása Istennek az életemre. Más lelkület van jelen, más értékrend, más jövőkép, sok minden változott. Az emberek gondolhatják, hogy ez a más lehet jó is, meg rossz is, de én csak a jót látom és tapasztalom meg benne, a legfontosabbnak azt élem meg, ami engem általa örömmel tölt el. Nem tudom, mások – például a zenekart kedvelők – mit gondolnak erről a változásról, ugyanis ők lehet, hogy épp tiszteletből nem vallják meg az igazat, mert nem szeretnének megbántani.

De azt tudom, hogy több rajongónk is követett engem a lelki, hitbeli változásban, és az ilyet nagyon jó látni!

– Az új lemezetek több dalából érződik a saját kis közösségeink, összetartozásaink fontossága. Lehet, hogy a te lelki változásod a zenésztársaidat is inspirálja, köztük a szövegíró Kara Misát?
– Ezt az átalakulást a családom mellett elsősorban természetesen a zenésztársaim érzékelték, akik elsőre inkább megmosolyogtak. Aztán ahogy teltek az évek, látták az egész dolog komolyságát, ami szerintem akkor tudatosult bennük igazán, amikor beiratkoztam a Baptista Teológiai Akadémia misszió szakára. És igen, Misa valahogy ráérez, mi lehet igazán hiteles az én számból. A „Piros az alma” című dal például egy bibliai utalás. Örülök, hogy nem szimplán a saját érzéseit, tapasztalásait veti papírra, hanem az én lelkületemet is belecsempészi a dalaink szövegébe.

– Miért „A leghosszabb perc” lett az album címe? Az albumé, amin több olyan nóta is szerepel, amelyeknek az üzenete felerősödött, új értelmet nyert a járványidőszakban...
– Egy zenekar mindig megérzi egy lemez elkészültekor, hogy melyik dal a legerősebb, amire mindenki egyöntetűen azt mondja: úúú, ez mindent visz! Mi is érezzük, bár nyilván elfogultabbak vagyunk, ezért a visszajelzések is nagyon fontosak. Most ez a dal kapta a legtöbb szavazatot, plusz a szövege is talán a legjobban tükrözi egy 21 éves zenekar komolyságát. Azért lehet minket komolyan venni, mert vannak még üzeneteink. A járványidőszak sok mindenre megtanította az embereket, de bennünket is mint közösséget. Egy dolgot kérek az Istentől: ezek a felnyitott szemek maradjanak nyitva, ne csukódjanak vissza, hanem tényleg tanuljunk a dolgokból, és ne térjünk vissza a régi kerékvágásba! Figyeljünk valóban oda a környezetünkre, ne csak önző módon magunkra koncentráljunk. Ha így tudnánk élni, nagyobb esélye lenne az emberiségnek a túlélésre.

– Az elején a gyermeki vágyaidról kérdeztelek, a végén pedig arról: mik a felnőtt vágyaid?

– Nekem nincsenek különleges igényeim. Szeretném látni a gyermekeimet békében, boldogságban, szeretetben, egészségben felnőni.

Legyenek boldog emberek, találják meg önmagukat abban, amit csinálnak, és legalább annyira tiszteljék, szeressék az embertársaikat, mint saját magukat. Az egészségnél és a szeretetnél, a békességnél számomra nincsen fontosabb. Isten áldjon mindenkit!

Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!

A Képmás magyar magazin és vállalkozás, nincs mögötte nagy, külföldi médiabirodalom. Csupa családos, értékes és jó ember, akiknek nem csak munkahelye, szívügye is a Képmás. Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!

Támogatom a kepmas.hu-t>>

Ez is érdekelheti