Akik a szerelemben is elvesztették a háborút: Görgei Artúr és felesége, Adèle

Adèle d’ Aubouin 1822. szeptember 10-én látta meg a napvilágot a franciaországi Pontarlier-ben. Apja a század elején még gazdag vasgyáros volt, de tönkrement. A kislány korán elárvult, nővére révén egy németországi leánynevelő intézetbe került, majd 17 éves korától nevelőnőként kereste kenyerét, előbb Németországban, majd Csehországban. Josef Redtenbacher kémikus professzor házába került mint lányának nevelőnője, itt ismerkedett meg 1847-ben a nemesi származású, de szegény, leszerelt katonatisztből kémikussá lett magyar fiatalemberrel, Görgey Artúrral, Redtenbacher kedvenc tanítványával (aki ekkoriban még y-nal írta családi nevét, csak 1848-tól kezdve írta i-vel). Megismerkedésükre így emlékezett vissza öregkori emlékiratában:

„Egész személyiségét fellépésének rendkívüli szerénysége jellemezte, amely igen disztingvált benyomást gyakorolt ugyan, de anélkül, hogy a szemlélő már első látásra valami rendkívüli impressziót nyerhetett volna róla. Csak a további társalgás folyamán, amelyet csakhamar szembeötlő ügyességgel vezetett – és csak amikor a pápaszeme mögül elővillanó kék szemének meleg, kedves, mégis éles tekintete érte az embert, amikor szellemes társalgását hallotta az ember, amely néha gúnyos éllel és meglepően erős kritikával villogott: csak akkor és apránként kapta a hallgató azt a benyomást, hogy egy ritka érdekes, rendkívüli férfiúval van dolga.”
Borzongató, hogy 60 év távolából, 78 évesen is mekkora rajongással és beleéléssel idézte fel annak az ifjúnak a tekintetét, kék szemeit, akibe beleszeretett, aki élete társa, örömeinek és bánatainak forrása lett.

Artúrnak megtetszett a 25 éves lány, aki ezzel az életkorral akkor már „vénlánynak” számított.
„Volt alkalmam Adélt közelből kiismerni és – megszeretni. Anélkül, hogy belőle valamit neki elárultam volna, magamban elvégeztem, hogy – ha ő érzelmeimet viszonozza, s én a Szepességen megkeresek annyit, amennyi szükséges a megélhetéshez – egy év múlva elveszem” – írta levélben egy rokonának. A lánykérést meggyorsította az a külső, sürgető körülmény, hogy a professzor lánya is férjhez menni készült, aki mellett Adèle társalkodónő-nevelőnő volt, így munkája a közeljövőben megszűnt, és vissza kellett volna térnie Franciaországba. „Már most ezt tovább szó nélkül nem nézhettem – írta Artúr levelében. – Gyors elhatározással – számba vévén egyrészt, mindkettőnknek mily kevésre van szükségünk, és hogy másfelől Mari nénénktől talán csak nem lesz sok, ha toporci birtoka kezeléséért két szobát, élelmet, fát igénylek, Adélnek azt az ajánlatot tettem, hogy ha eléggé szeret, hát kövessen Toporcra a jövő ősszel.”

Anyós helyett a nagynéni szólt bele az életükbe

Nagynénje, Mari néni (özvegy Görgey Ferencné Kosztolányi Mária) korábban már meghívta unokaöccsét a birtoka vezetésére, de ő már kiszemelt a számára feleségnek egy rokon lányt. Talán ezért is győzködte Artúr a levelében arról, hogy ez a francia lány valójában mennyire illik hozzá: „…kor, vallás, jellem és vagyon tekintetében annyira hozzám illő, hogy meg vagyok győződve, boldog leszek vele, ha Isten egészséget ád.” A néni végül elfogadta unokaöccse választottját, így az 1848. március 30-i prágai esküvő után a mézesheteket az ifjú pár a Felvidék északi részén, Toporcon – a Görgey család ősi birtokán – töltötte.

Ám a házasság hátterében már gyülekeztek a felhők, amelyek nem kecsegtettek hosszú, nyugalmas időszakkal: Bécsben és Pesten is forradalom tört ki. Ráadásul alig másfél hónap alatt megromlott a viszonyuk Mari nénivel, mert Artúr megváltoztatta elhunyt férje hagyományos gazdálkodási metódusát, és ő ezt szinte kegyeletsértésnek tartotta. Május 16-án megjelent a Batthyány-kormány felhívása az első tíz honvédzászlóalj szervezéséről.

Artúr úgy gondolta, Magyarország katonájaként több hasznot hajthat, mint ha nagynénjével vitázik. Megállapodtak öccsével, Istvánnal, hogy mindketten belépnek az újonnan alakuló hadseregbe.

Az ifjú férj 1848. május 26-án hagyta el Toporcot, s másnap reggel 7 órakor már Késmárkról írt levelet a feleségének: „Édes, édes Etelkám, tegnap ilyenkor még belemerülhettem szelíd, gyermekded vonásaid szemlélésébe – most pedig nincs mellettem semmi, semmi, ami a te lényedből való. Végtelen elhagyottnak, egyedülállónak érzem magam, pedig hát férfi vagyok. Hát még te mit szenvedhetsz hirtelen elszakadásunk miatt! Bizonyára még inkább rászorulsz a vigasztalásra, mint én. Éppen ezért most írásban is megismétlem, amit neked tegnap szóbelileg megígértem. Ígérem neked, nem keresem majd soha szándékosan a veszedelmet, és nem fogom elfeledni, hogy az életemmel Tenéked tartozom.”
Ebből a szép levélből két dolgot is megtudhat az utókor: hogy Artúr bizalmasan Etelkának, Telkának szólította feleségét, és hogy mennyire nem tartotta be később a veszedelmek elkerülésére tett ígéretét. Hamarosan egyértelművé vált, hogy katonai neveltetése és tehetsége a hadsereg vezetői pozícióira is alkalmassá teszik.

A katonafeleség, aki folyton vándorol és aggódik

Adèle augusztusban nem bírta tovább Toporcon, Pest-Budára utazott. A felbolydult városban férjével ritkán tudott találkozni, inkább csak leveleztek. Görgeiné bejáratos volt a budapesti katonai társaságokba. Az egyik tiszt visszaemlékezései szerint Adèle „nem volt szép, de bájos, kecses alakú és mozgású, az orra rendkívül finom metszésű, szemei mély tűzűek, arcszíne pedig a hölgy hazájára, a szép Provence-ra emlékeztetett”.

A szabadságharc forgatagában az ő élete is felfordult, rengeteg helyre követte egyre magasabb rangú és egyre nagyobb felelősséggel harcoló férjét.

Szeretett volna Artúr közelében lenni, férje viszont szerette volna biztonságos távolságban tudni. Közben öltözéke elkopott, menekülnie is kellett, terhes lett és elvetélt.

Mindezt enyhítette valamennyire, hogy a kezdeti hadi sikerek Görgei alakját dicsfénybe vonták, és ebből a dicsőségből feleségének is jutott. A vesztes csaták, majd a fegyverletétel azután gyökeresen változtattak személye megítélésén: kellett egy bűnbak, akit a háború kudarcaiért felelőssé lehetett tenni. A „lánglelkű”, ám a realitásokkal kevéssé számoló Kossuth Lajos kultusza csak úgy maradhatott fenn, ha Görgei Artúr, a fővezér viszi el a vereség szégyenét.

Magyar honfitársai szemében áruló lett, amit az is erősített, hogy életét az uralkodó meghagyta I. Miklós cár közbenjárására. Az osztrákok szemében is áruló volt, ezért száműzték Klagenfurtba. Felesége vele tarthatott. „Egy meteor-szerűen ragyogó és meteor-szerűen lebukott kurta dicsőség után így költöztünk, mint hazátlan idegenek egy idegen és ismeretlen országba, idegen és ismeretlen emberek közé” – írta emlékiratában Adèle.

Száműzöttek, akik folyton haza vágynak

Internálásuk 18 éve, az 1849–1867 közötti időszak során megszokták, hogy a titkosrendőrség folyamatosan megfigyeli őket, leveleiket elolvassák. Az aradi kivégzések híre Görgeit nagyon összetörte. Adèle igyekezett tartani a lelket a férjében, és a tábornok is nagy gyöngédséggel vette körül a feleségét, naponta kétszer sétálni vitte, s Adèle élvezte a rájuk szakadt, kényszerű idillt. 1850. augusztus 1-jén megszületett lányuk, Berta. Sikerült megvenniük egy parasztházat a város közelében fekvő Viktring faluban. 1855. május 19-én megszületett fiuk, Kornél. A 33 éves Adèle szülése nehéz volt, ahogy Görgei írta: „…a fickó anyjának életére tört, mikor a szűkebből a tágabb gyermekszobába lépett. Még a veszély el nem múlt; de már reméljük.”

Ahogy a gyerekeik cseperedtek, egyre fontosabbá vált számukra, hogy magyarnak neveljék őket, nem osztráknak. Ők egymással valószínűleg németül beszéltek, Görgei Artúr is csak felnőttfejjel tanult meg magyarul.

Magyar internátusok után tudakozódtak, anya és gyermekei többször utaztak Magyarországra hónapokra. 1863-ban Bertát beíratták egy hazai leánynevelő intézetbe, emiatt anya és lánya a Felvidékre költözött. 1866-tól a 11 éves Kornél számára Rimaszombaton találtak internátust. A fiú tüdőgyulladást kapott, ezért halasztaniuk kellett kissé az utazást, de a terven nem változtattak, és az sem hátráltatta őket, hogy Görgei gyűlölt személy volt Magyarországon, és a gyűlöletből családjának is bőven jutott. Adèle ezt hősiesen tűrte, de nem számoltak azzal, hogy a gyermekeik lelkét ez majd mennyire megviseli. Talán erre vezethető vissza a két Görgei gyermek későbbi szomorú életútja.

Kép

Görgei Artúr és fia, Kornél
A képen kézírással hibásan szerepel az 1856-os évszám.
Kornél életkorából következtetve a kép 1860-61 körül készülhetett.

Adèle az évek során sokat fáradozott, hogy férje számára valamiképpen kieszközölje a hazatérés lehetőségét. 1866-67-ben az uralkodó amnesztiát adott sok ’48-as elítéltnek, ezért személyesen felkereste Andrássy Gyula frissen kinevezett miniszterelnököt, közbenjárását kérve. Fennmaradt egy évvel korábban írt levele is Deák Ferenchez, a legbefolyásosabb magyar politikushoz, amely egy szerető és okos feleségnek a diplomáciai mesterműve: megható védőbeszéd az életét a hazáért áldozó férje mellett, ugyanakkor próbál rájátszani Deák politikai érdekeire is.

1867 őszén végre hazatérhetett Artúr is, és megtörténhetett volna a nagy családegyesítés. Ám olyan nagy közutálatnak „örvendett”, hogy munkát alig kapott, mindig máshová kellett költöznie. És valami végképp eltörött a kapcsolatukban is.

A szeretet köteléke nem bír ki mindent

A mélyben már évek óta zajlódhattak széthúzó folyamatok, talán akkortól, amikor – gyerekeik vélt érdekében – a hosszú különélések mellett döntöttek. Magyarországra költözésük után alig laktak együtt, leveleik sem maradtak fenn ebből az időből.

Ugyanakkor 1874 körül feltűnt Artúr oldalán a hét-nyolcéves „nevelt lánya”, Gambelli Klára, aki homályos figura, de az a legvalószínűbb, hogy az ausztriai internáláskor – Adèle valamelyik magyarországi tartózkodása idején – folytatott futó viszonyából származott.

A lánynak gondját viselte, később kiházasította.

Gyermekeik nevelése, sorsa is konfliktusforrás lett. Berta, akit hosszú, aranyszőke haja miatt nagy csodálatnak örvendett a bálokon, még 1867 őszén férjhez ment Bohus Lászlóhoz, aki egy ’48-as hős házaspár fia volt, így Görgei nagyon elégedett volt a vejével. Ám elsőszülöttjük meghalt, és hiába született újra gyermekük, a házasság megromlott, amiért Görgei a lányát – és közvetetten az őt rosszul nevelő feleségét – hibáztatta. A vejéhez intézett egyik levelében kimondottan durva szavakkal illette feleségét és lányát, s egyenesen rá akarta beszélni a vejét a válásra. 1874 elején a kedélybeteg Berta kénytelen volt apjához költözni, és magával hozta adósságai egy részét is, amelyek visszafizetése Görgeire maradt. Annyira rossz lelkiállapotban volt, hogy el kellett küldeniük gyógykúrára. Berta és László később megpróbáltak kibékülni, újabb gyermekük is született, de aztán végleg elváltak. Berta újra férjhez ment, külföldön próbált szerencsét, majd nincstelenül hazatért, és szegényen, rossz mentális állapotban tengette az életét.

Kép

Görgei Berta 1866 körül – Forrás: Wikipédia

Akik „bearanyozták” Görgei utolsó évtizedeit

Plátói vagy valóságos szerelmi viszony fűzte a tábornokot sógornőjéhez, Görgey Istvánné Dedinszky Auréliához, akit Arankának neveztek. Az Adèle-nél 14 évvel fiatalabb „rokonnal” 1874 körül fűződhetett szorossá a kapcsolata. Valószínűleg Aranka hatására osztotta meg férje a visegrádi házát és kertjét Artúrral, aki majdnem haláláig, 1916-ig ott élt. Ő járta ki Tisza Kálmán miniszterelnöknél, hogy nyugdíjat kapjon. Négy lánya volt még az előző házasságából, akik olyan rajongással vették körül az öregedő Artúrt, mint egy valódi család (közülük is Lenke szinte minden idejét Artúrra áldozta, nem is ment férjhez) , még egy mozgófilmen is így szerepeltek.

Arankát halálakor, 1920-ban úgy méltatták, mint „hős magyar asszonyt”, aki 40 éven át nagy gondossággal ápolta Görgei Artúrt, a szabadságharc tábornokát.

Görgei Artúr Kornéllal, a fiával is egyre elégedetlenebb volt, aki csak kallódott a világban, nem tudott tisztességes megélhetést találni magának. Az egykori hadvezér, aki legfőbb erényének a rendet tartotta, szégyellte a gyerekeit. Adèle a Szepességben élt nagy szegénységben, mert hol a lányát, hol a fiát támogatta a magántanítással keresett és a férjétől negyedévente kapott pénzből. A negyven körüli Kornél alig dolgozott, csak adósságokat halmozott fel, többször is a csőd szélére sodorva háztartásukat. Miatta újraindult a szülők között a levelezés, és 1896-ban Artúr választás elé állította feleségét: házat bérel kettőjüknek Visegrádon, ha hajlandó végre otthagyni a semmirekellő fiát, aki felnőtt férfi, meg kell élnie egyedül. Adèle azonban a fiával maradt.

Kép

Az idős Görgei "családja" körében, Visegrádon, 1890-ben, Czobor Béla felvételén
(Az őt körülvevők valójában: öccse, sógornője és annak családja)
Forrás: Magyar Nemzeti Múzeum Történeti Fényképtár

Akinek a sírkövén is rosszul írták a nevét

1898 januárjában Adèle eltörte a lábát. A gyógyítási költségeket sógora, Aranka és maga Görgei fedezték, majd, amikor jobban lett, újra magántanulókat fogadott. 1900 májusában váltott a házaspár utoljára levelet – megint csak anyagi dolgokról. Adèle 78 évesen, 1900. július 21-én Lőcsén halt meg, két nappal később Toporcon, a Görgey-birtokon temették el, de férje nem vett részt a temetésén. Sírkövén elírták francia vezetéknevét.
Úgy tűnik, hogy teljesen elfogyott mindkettőjükből a szeretet. Ezt cáfolja viszont, hogy Adèle aggódó levelekben érdeklődött sógorától férje állapota felől, amikor Artúr 1895-ben tüdőgyulladást kapott, és egyik utolsó (Falk Miksának küldött) levelében is rajongással írt férjéről. Szeretettel rajzolja meg alakját emlékiratában is, amelyet élete utolsó éveiben fiának mondott tollba német nyelven. 914 oldalas volt, ebből Berta közel 250 oldalt megsemmisített anyja halála után, Kornél pedig eladta a kéziratot.

Egy amatőr történészhez került, aki 1911-ben „Az Est” című napilap hasábjain tizenhat folytatásban közreadta kivonatos fordítását. A család tiltakozott miatta, de végül az utókor mégis jól járt ezzel az engedély nélküli publikálással, az eredeti kézirat ugyanis elveszett.

E cikksorozat nélkül alig tudnánk valamit erről a nehéz, de különleges sorsú nőről, aki osztozott férje dicsőségében és nyomorában, aki haláláig szerette elhidegült férjét és kisiklott sorsú gyerekeit.

Felhasznált források:

• Hermann Róbert: A tábornok neje. Görgei Artúr felesége, Adèle Aubouin. In: Aetas 33. évf. 2018. 3. szám: http://real-j.mtak.hu/16006/1/aetas_2018_003.pdf
• https://en.wikipedia.org/wiki/Art%C3%BAr_G%C3%B6rgei
• https://www.youtube.com/watch?v=gyB5SUWV43I&t=59s