A második gyermekem születése után találkoztam Sebők Bori Színház babákkal címet viselő workshopjával. Éppen egy jelentős normatív válságon mentem keresztül: nehezen találtam a helyem az új kihívások között, és egyedül éreztem magam a problémáimmal. Korábban is vettem részt programokon a gyermekeimmel, ezek azonban mind kifejezetten nekik szóltak. Ez a workshop volt hosszú idő után az első olyan esemény, ahol nemcsak anyukaként, a gyermekem kapcsolt részeként lehettem jelen, hanem teljes személyiségemmel, a gyermekemmel együtt. Az alkalmakra egyévesnél fiatalabb babák és anyukáik jelentkezhettek. A játék és a beszélgetések felszínre hozták az anyasággal kapcsolatos kérdéseket, problémákat, érzéseket. 

Felszabadító élmény volt, hogy hozzá mertünk nyúlni traumákhoz, tabukhoz – a másik határait tiszteletben tartva –, s közben nagyszerű közösség épült körénk. 

A hosszú workshopot egy közösségi színház előadásának lehetősége követte. A darabban a workshopon résztvevő civil anyukák egy része és babáik vettek részt. Ez nem volt kisebb vállalkozás, mint kivinni a színpadra az anyaság intim pillanatait, jelenetet csinálni a dilemmákból, láthatóvá tenni a láthatatlant, párbeszédre hívni a társadalmat. A darab a Mu Színház színpadán volt megtekinthető, Baby bumm – kitettségi hatások címmel. Az előadásban közreműködő drámainstruktorral, Török Tímeával és két anyatársammal, Pénzváltó Zsófiával és Oláhné Czeizing Hedviggel beszélgettem.  

Hogyan találkoztatok ezzel a programmal, és mit vártatok tőle?  

Zsófi: Az eredeti workshopot a védőnőm ajánlotta. Sokáig lamentáltam, hogy jelentkezzem-e, mert a kislányom még nagyon kicsi volt, és nem tudtam, hogyan fog beleilleni a napirendjébe. Végül ez lett az első program, amire a pandémia után kimozdultunk. Nem voltak előzetes elvárásaim, sosem vettem részt hasonlóban. Voltak nehézségek, a kislányom alvása például ütközött az alkalmakkal. Ennek ellenére nagyon örülök, hogy belevágtunk, mert korábban nem nagyon volt kisgyerekesekkel kapcsolódási közegem. Szerettem volna többet beszélgetni, mélyebben, mint egy játszótéri beszélgetés.

Hédi: Velem egy anyuka osztotta meg, aki korábban részt vett a programon. 

Eredetileg anyukás önismereti csoportot kerestem, végül azért erre a programra jöttem, mert tetszett, hogy együtt csinálhatom a gyermekemmel, és közben más anyukákkal is kapcsolatba kerülhetek. 

Timi: Engem pedig Bori keresett meg, hogy tervez indítani egy workshopot, amit egy közösségi színházi előadás követ. Örült, hogy korábban védőnőnek tanultam, és csináltam közösségi színházat. Végül együtt terveztük meg és vezettük le az egészet. 

Kép

Közösségi színház: Baby bumm – kitettségi hatások  – Kép: Éder Vera

Egyértelmű volt számotokra, hogy a workshop után továbbra is részt vesztek az alkalmakon, és már egy nagyobb nyilvánosság előtt is beszéltek az anyaságotokról?  

Hédi: Sokan jöttek velünk tovább a workshop után, persze a különböző élethelyzetek azért ezt nem mindenkinek tették lehetővé. Számomra az volt a vonzó, hogy Timi és Bori nagyon biztonságos közeget teremtettek. Úgy éreztem, az, hogy ebben a közegben maradhatok, már megéri.  

Zsófi: Én alapvetően hozzászoktam ahhoz, hogy sok ember előtt kell szerepelnem, az sokkal jobban zavart, hogy a kislányomat is ki kell tennem ennek. Aztán végül kiderült, neki mindegy, hogy ott van még nyolcvan ember, ez inkább csak az én fejemben zajlott le. Alapvetően én is, mint Hédi, szerettem volna a csapat része maradni. Azzal kapcsolatban voltam bizonytalan, hogy mennyire van rendben az, hogy nyilvános helyzetnek teszem ki a gyermekemet úgy, hogy ő ebbe még nem tud beleegyezni. Ebből a szempontból számomra megnyugtató volt, hogy csak kétszer adtuk elő a darabot, és nyilvános felvétel nem készült róla.  

Hédi: Az, hogy a gyermekem is részt vett a darabban, azért nem zavart, mert ez nem róla, a személyéről, hanem az én megélésemről szólt.

Mit jelent a közösségi színház, hogy néz ki a gyakorlatban anyákkal és babákkal?  

Timi: 

A közösségi színháznak alapvetően az a szerepe, hogy egy konkrét közösség problémáit, megéléseit kihangosítsa, adjon neki egy keretet, amelyben megmutatkozhat, s ezáltal mindez egy új közegben bemutatható legyen. 

A résztvevők civilek, azaz nem feltétlenül professzionális színészek. A babás-mamás közösségi élet legnagyobb szegmense nem a nyilvánosság előtt zajlik, és ez tökéletes terep a közösségi színház számára.  

A láthatóság volt végig az egyik kulcskérdés. A legtöbb dilemma is e köré szerveződött, illetve az előadásnak is az volt az egyik célja, hogy megmutassunk valamit, ami a hétköznapokban láthatatlan, s ezzel egyfajta társadalmi diskurzust indítsunk el.  

Zsófi: Akkor is nehéz gyermekkel ebben a világban, ha a gyermek egészséges. Iszonyatos erőfeszítéseket kell tenni, ha ki akarsz lépni otthonról. Ha pedig sérült a gyereked, akkor szinte esélyed sincs. Amikor Berlinbe költöztünk, nagyon sok kerekesszékest láttunk az utcán, mert ott lehet közlekedni kerekesszékkel az utcán. Aztán hazajöttem, és alig találkoztam velük, hiszen itthon a házadból sem tudsz kijönni. Mintha ezek az emberek nem is léteznének. Kicsit szerintem hasonló a helyzet a kisgyerekes anyákkal és a gyerekeikkel is. Ki van jelölve, melyik sarokban szabad létezniük.  

Timi: Igen, ezen mi is gondolkoztunk, amikor külföldön sérült gyerekekkel játszottunk a játszótéren, hogy biztos, hogy itthon is vannak. De hol vannak?  

Zsófi: A Margitszigeten a játszótéren van egy kerekesszékkel használható hinta, ami körbe van kerítve egy külön kerítéssel, és ki van rá írva, hogy csak kerekesszékesek mehetnek be. Így aztán véletlenül sem lehetséges komolyabb interakció a gyerekek között.  

Timi: Nagyon lényeges tapasztalat az, hogy nem veszed észre egy társadalmi csoport hiányát. Azt, hogy ott lehetne valahol, de nincs ott. Hogy egyszerűen nincs megteremtve a lehetőség, hogy jelen legyen. 

Gyerekekkel együtt lenni nagyon gyakran normasértő tevékenység, hiszen a gyerek szükséglete és a társadalmi normák szinte állandóan konfliktusban vannak.  

Hédi: A társadalmi normákat a gyerekek életkorukból adódóan még nem tudják betartani. 

A társadalom szerint a gyerek gyakorlatilag nem része a társadalomnak, és persze az anyák és a családok sem, akik a gyerekeikkel együtt szeretnének részt venni benne. 

Persze vannak helyzetek, amikből jól lehet kijönni, de ez mind egyéni ügyeskedés. 

Kép

Közösségi színház: Baby bumm – kitettségi hatások  – Kép: Éder Vera

Timi: Alapvetően amikor a társadalomról beszélünk, akkor a felnőtt férfi az alapértelmezett. A színpad ebből a szempontból is nagyon jó, mert más szabályok szerint történnek meg rajta a dolgok, mint a hétköznapi életben. Ugyanazt a jelenetet máshogy nézzük, mintha az utcán vagy akár a nézőtéren történne meg. Azok a dilemmák pedig, amik a darab kapcsán felvetődtek, lehetőséget nyújtanak a párbeszédre. Maga az előadás is normafeszegető, az érzékeny pontokat helyezi előtérbe.  

Konklúzióként mondhatjuk, hogy a társadalmi diskurzusteremtés célja végül győzedelmeskedett a felett a dilemma felett, hogy kitedd-e a gyermekedet a nyilvánosságnak?  

Zsófi: Bennem ez nem volt ennyire tudatos.  

Timi: Nekünk az volt a döntő érv a gyerekek szerepeltetése mellett, hogy kevésbé tudnánk az anyaság igazságairól beszélni, ha nincsenek ott a gyerekek. És közben a szülői felelősség kulcsfontosságú maradt, nem történt semmi olyasmi a színpadon, amibe a szülők nem mentek bele, vagy amiben a gyerekek ne érezték volna komfortosan magukat. Így például nem lett orrszívós jelenet sem.

Hédi: Felvetődött egyébként, hogy mi lenne, ha csak mi, anyák mennénk tovább, és én akkor nem vállaltam volna a részvételt. Egész egyszerűen azért, mert abból az időből nagyon kevés van, amit a gyermekem nélkül tudnék vagy szeretnék tölteni.  

Timi: 

A gyerekek az igazság tartományában tartanak a színpadon is. Ugyanakkor az, hogy megfogalmazod magad, ad egy külső perspektívát. 

Őszinte vagy, de egy kicsit kívülről nézel magadra azáltal, hogy mindent átforgatsz egy jelenetbe.  

A közösségen nagyon nagy hangsúly volt, nemcsak a workshopon, hanem a színházi folyamatban is. Nemcsak az számított, hogyan lesz ebből színdarab, hanem az is, hogyan lesz belőlünk közösség.

Timi: Általában vannak a felnőtt programok, vannak a gyerekprogramok, ha pedig közös program is van, akkor azon belül szól valami gyerekeknek, és szól külön valami felnőtteknek. Nagyon nehéz egyszerre megélni, hogy te felnőtt ember vagy, akinek egyébként van gyermeke.  

Zsófi: Nekem nincs nagyon más anyukaközegem, csak a játszótéri. Nagyon kevés olyan közeli barátom van, aki gyereket nevel, így nekem a közösségi rész nagyon sokat jelent.  

A helyi tévé riporternője az interjú után elmesélte, hogy ő is anya, és elkezdett megosztani gondolatokat a saját anyaságával kapcsolatban. Ti milyen visszajelzéseket kaptatok az előadásra?  

Zsófi: Az elején azt mondtam, engem nem zavart, hogy ki kell állnom, de végül valamilyen szinten mégiscsak zavart, mert nem hívtam meg rá akárkit. Például a szüleimet nem hívtam el. A legtöbben, akik látták, meghatódtak a darabon.  

Timi: Ez a darab jó előadás bárki számára. Szakmailag is nagyon jó visszajelzések érkeztek.  

Hédi: Nekem azt emelték ki többen is, hogy mennyire megtisztelő és megható, hogy mi, anyák így beengedtük az embereket az intim pillanatainkba.

Az interjú a gyerekeinkkel körülvéve, egy könyvesbolt játszósarkában ücsörögve készült. A beszélgetés közben megépítettünk egy autópályát, olvastunk pár mesekönyvet, volt gyereknevetés és -sírás, megszegtünk pár társadalmi normát, és megettük a nekünk sütött játékpalacsintát is.

A cikk 2023 februárjában jelent meg a nyomtatott Képmás magazinban.

Amikor az interjúra készültem, megkérdezte a 18 éves húgom, hogy ki az a Vincze Lilla. Elég volt annyit mondanom, hogy ő énekli a Júliát, és azonnal tudta, hogy a Napoleon Boulevard énekesnőjéről van szó. Már csak érdekességként fűzöm hozzá, hogy rólad kaptam a nevem, mert a szüleim épp egy egri Napoleon Boulevard-koncerten voltak, amikor apukám meglátott téged a színpadon, s azt mondta, a születendő lányát csak Lillának hívhatják. Harmincegynéhány évvel később pedig itt ülünk egy kávé mellett, és az életedről beszélgetünk.

Ez nagyon kedves dolog, annyira örülök, hogy megosztottad velem! A másik felemelő történet számomra az, hogy akik most fiatalok, ugyanúgy hallgatják a zenéimet. Vajon nekik mit jelent a Júlia?

Mindenképp érzik benne a forradalmi hevületet és azt, hogy függetleníthetjük magunkat a környezetünktől, ha akarjuk. A Szállj velem című dal kapcsán alakult még ki véleménykülönbség nálunk: édesanyám szerint az első szerelem, szerintem az első erotikus élmény, a férjem szerint valamilyen mámoros állapot leírása.

Igazából ez mind együtt. Amikor ezt a dallamot szereztem (a dal több szerző közös alkotása – a szerk.), nagyon szerelmes voltam, s hittem, hogy ez az érzés örök és sérthetetlen. A zene, a kultúra mindig leképezik az életünket. A személyiségemet ki lehet bogozni az évtizedek alatt letett tevékenységemből, ami a korral, a körforgással együtt változik. Ezért választottam ezt a hivatást, amelyben mindig nagyon fontos volt a közösség és önmagunk megmutatása oly módon, hogy az emberek a saját életükben is megtalálhassák a zenébe rejtett igazságokat, vagy felismerhessék a saját tapasztalataikat. A Júlia viszont eredeti szándék szerint, amellett, hogy forradalmi felindulás is felfedezhető benne, inkább a kívülálló tehetséget, a művészt, a tudóst, a másképp gondolkodót, az új, innovatív nézőpontot képviselő embert jeleníti meg, aki bármit tesz, mindig a föld felett száll. Nem tud leereszkedni, pedig lehet, hogy könnyebb volna beolvadni, de a személyisége ezt nem engedi. 

Valahol, valamikor mindannyian éreztük már magunkat kívülállónak, de ez a művészekre, úgy gondolom, különösen igaz.

Mikor érezted először, hogy a muzsika lesz a te utad?

A szüleink nagyon hamar észrevették, hogy a bátyámmal együtt művész csodabogarak leszünk. A Balaton mellett nőttünk föl, ahova nyaranta rengeteg ember jött üdülni, és a szüleimnek is nagy baráti társasága volt. A siófoki Tátra utcai BM Üdülőben mindig rendeztek táncos-zenés esteket, és én már ötévesen követeltem, hogy kössenek masnit a rövid hajamba. Édesanyám fellépőruhát varratott nekem, s egyedül felmentem a színpadra, hogy felszabadultan, gátlástalanul, cserfesen énekeljek egy csomó ember előtt. Tizennyolc évesen pedig már nagyon konkrétan tudtam, hogy a zene meghatározó része lesz az életemnek.

Milyen atmoszféra vette körül a Vincze családot?

Igazi bohém művészcsalád volt a miénk. Édesanyám énekesnő vagy divattervező szeretett volna lenni. Ha néha előkerül egy-egy rajz a vázlatai közül, nagy szeretettel nézegetem. Ő a Siófoki Belügyminisztériumi Üdülőnek volt a vezetője, gondnoka. Édesapám a balatoni állami gazdaság főmérnökeként mindig kíváncsi volt az újításokra: a habitusomat és a kiállásomat tőle örököltem. Kertes házban éltünk, és mindig kóstoltuk a friss gyümölcsöket, amelyeket apukám hozott a mintagazdaságból. A papám gyönyörűen festett, rajzolt, a bátyám tőle örökölte a kézügyességét (Vincze László építészmérnök, a Vincze & László Építésziroda alapítója, a BME Lakóépülettervezési Tanszékének adjunktusa – a szerk.). A szüleim imádták a művészeteket, sokat énekeltek, táncoltak, tánczenét hallgattak, a bátyám citerázott, mi gitároztunk, hétvégén túráztunk, kirándultunk. 

Nagyon szép, kiegyensúlyozott gyermekkor adatott nekünk, a szüleim pedig nagyon szerelmesek voltak egymásba.

Mi pedig sokat mozogtunk szabadon – ha két szóval kellene jellemeznem a nevelési stílusukat, azt mondanám: liberálisan korlátozó. Épp csak annyi szabályt állítottak elénk, hogy ne veszélyeztessük a mások és a saját testi épségünket. De ezekre szükség is volt, mert annyira cserfes kislány voltam, hogy előfordult, hogy elmentünk a barátnőimmel felfedezőútra a Európa Szálló tetejére, és egy felnőttnek sem szóltunk, hogy hová megyünk, meddig maradunk. Aztán persze mindenki nagyon megijedt, fejvesztve kerestek minket. A magam ártatlanságával nem is sejtettem, hogy ebből gond lehet. Az is érdekes a mai gyermekneveléshez képest, hogy mi még magáztuk a szüleinket, ami a legnagyobb szeretet és megbecsülés jele volt. Ma már ilyesmit szinte el sem lehet képzelni.

Egyszer csak hirtelen lett vége a szép gyermekkornak…

Eddig szándékosan nem nagyon beszéltem magamról, és sokan nem is értették, akik jobban ismertek, hogy hogyan maradtam ennyire optimista és mosolygós. De most azt gondolom, már eltelt felettem annyi idő, hogy beszélhetek az életemről: az első tíz év meghatározó volt: olyan stabilitást és annyi feltétel nélküli szeretetet, célt, inspirációt, elfogadást kaptam, hogy ennek köszönhetően tudtam átvészelni a tragédiákat. Tízéves koromban váratlanul elveszítettük egymás után mindkét szülőnket. Ez olyan volt, mintha megszűnt volna körülöttünk a világ. Azt az érzést nem lehet elfelejteni; úgy emlékszem vissza rá, mint a lehető legrosszabbra, ami egy gyermekkel megtörténhet. 

És túléltük. Ez a tapasztalat mindig eszembe jut, amikor egy nehéz élethelyzetben találom magam, újra és újra erőt tudok meríteni abból, hogy én már a legrosszabbat is túléltem. 

Ők nagyon erősen úgy neveltek mindkettőnket, hogy higgyünk a szabadságunkban és a tehetségünkben, és úgy érzem, hogy ezt szerették volna, ha megéljük és visszük tovább. Az anyai nagymamánk nevelt fel bennünket, ő tizenhat éves koromig tudott velünk lenni. Nagy teher volt rajta is, hiszen először elveszítette a férjét, majd a gyermekét, és nevelnie kellett az árva unokáit. Persze kamaszként és később is sokat vitáztam az égiekkel, de valahogy az életem folyamán, amikor többször is életveszélybe kerültem, mindig vigyáztak rám.

Mi volt az a megtartóerő, ami segített nektek abban, hogy tovább tudjatok menni, és együtt tudjatok élni a szüleitek hiányával?

A bátyám példaértékű ember, a legjobb testvér, akit csak kívánhatok magamnak. Mindig mellettem volt, vigyázott rám és segített nekem. Emellett igyekeztem olyan barátokkal, „bölcsekkel” körbevenni magam, akik – régen és ma is – őszinték velem, legyen szó szakmai teljesítményről, a külsőmről vagy az életem dolgairól. A barátaim segítettek a karrierem elején is, hogy ne tévedjek olyan veszélyes mellékutakra (rossz kapcsolatok, alkohol, drog), amelyekre sajnos sok fiatal tehetség rálép, és egy életre tönkreteszi, megbélyegzi magát. Én a természetes terápiában hiszek, hogy a legjobb barátok beszélgessenek, segítsenek egymásnak. Eddig csak velük beszéltem a magánéletemről, de most felvetődött bennem, hogy talán segíthetne az embereknek, ha a saját sorsomról nyíltan beszélnék. 

Mi tízéves korunkig olyan szilárd mintát kaptunk, ami egész életemben pajzsot tart elém. 

Amikor átéled és túléled a legrosszabbat, akkor az élet egyéb kihívásaira már úgy tekintesz, hogy biztosan lesz valahogy.

Kép

Vincze Lilla - kép: Emmer László

Mit gondolsz, kell a krízis az alkotáshoz, a művészethez?

Igen, de nemcsak az alkotáshoz, hanem a fejlődéshez is. Ezért figyeltem fel a nagyszerű művészekre, akik a példaképeim is lettek, úgy, mint Jim Morrison, Marilyn Monroe, Édith Piaf vagy József Attila, mert nagyon sokat tanulmányoztam az életüket és a művészetüket. Éppen ezért nagyon félős is lettem, és sokáig be is zártam magam, mert úgy gondoltam, így elkerülöm az ő kríziseiket, a drogot, a megrontó kapcsolatokat és az alkoholt. A ‘80-as években a rock n’ rollban ki voltam téve a veszélynek, de a bátyám mindig ott volt, és a gyerekkori barátaim is vigyáztak rám. Természetesen az is nagy teher tud lenni, ha hirtelen jön a siker, és az ember átérzi a mások által tükrözött nagyszerűségét. Ezért nagyon fontos, hogy mindig szerények maradjunk, alázatosak a zene és a muzsikustársak felé. Az a tapasztalatom, hogy élethosszig lehet tanulni a szakmát, és mindig találok olyan művészeket, akikre felnézhetek. Olvasom a nagyok életrajzait, próbálom megfejteni, hogy például József Attila annyi éhezés, kínlódás, a fennmaradásért folytatott küzdelem közepette – nem is beszélve a történelmi helyzetről – hogyan tudott ilyen nagy életművet hagyni maga után. 

Ilyenkor elszégyellem magam, hogy micsoda luxusban alkotunk, eközben az is bennem van, hogy mennyire kiszolgáltatottak vagyunk a minket körülvevő világnak, és mennyire törékeny a sorsunk.

Azt tanítják ők nekem, hogy meg kell tanulnunk együtt élni a világ bajaival, és tudnunk kell, melyek azok a legfőbb igazodási pontok, amelyekben feltétlenül együtt kell működnünk. A művészetnek nagy szerepe van ebben: én diplomataként tekintek magamra, közben felvállalom a hibáimat és a közvetítés felelősségét. Hiszek benne, hogy az embereknek mindig megvan a választási lehetőségük a legapróbb dolgokban is, hogy a világunk emberibb, élhetőbb, szeretettelibb legyen. A művészet a legjobb nyelv az olyan üzenetekre, amelyeket nem lehet direkt elmondani.

Vincze Lilla zenekarával jelenleg is folyamatosan koncertezik, templomokban énekel és tanít. Ivancsics Ilonával közös produkciójuk kéthavonta a gödöllői zenés szalon est.
 

1. Villámlás alatt született

Tesla, az ember, akinek találmányai főképp az elektromosság körül forogtak, egy villámcsapás alatt született, éjfél körül, július 10-én, 1856-ban. A legenda szerint a bába, aki Tesla édesanyjának segített, kijelentette, hogy a villámlás rossz ómen, és hogy Tesla a sötétség gyermeke lesz. Erre az édesanyja azt mondta: „Nem, ő a fény gyermeke lesz.”

2. A magyar szál

Tesla édesapja elvesztése után abbahagyta a főiskolát, és anyai nagybátyjához Magyarországra, Pomázra költözött. Budapesten ismerkedett meg Puskás Tivadarral. Itt az Edison által üzemeltetett American Telephone Company alkalmazottja lett, és Puskás irányítása alatt a budapesti telefonközpont főmérnökévé nevezték ki, majd az ő ajánlására vették fel a cég párizsi központjába is.

3. Rajz a homokban

Abban az időben, amikor Tesla Magyarországon élt, egy délutánon a budapesti Városligetben sétálgatott barátjával, Szigeti Antallal. Miközben épp a Faustból idézett, hirtelen bevillant neki a megoldás az egyenáramú motor továbbfejlesztésére. Ekkor egy bottal a homokba rajzolta le először a váltóáramú dinamó és motor vázlatát, amely a napjainkban is a leggyakrabban használt meghajtóberendezés.

4. Váltóáram vs. egyenáram, avagy Tesla vs. Edison

Tesla Thomas Edison cégénél kapott állást, de a két nehéz természetű feltaláló nem tudott sokáig együttműködni. Tesla úgy érezte, becsapták anyagilag, de egy még nagyobb feszültség is húzódott kettőjük között: míg Edison az egyenáramra, addig Tesla a jobban szállítható váltóáramra esküdött. A legcsúnyább módszerektől sem riadtak vissza, hogy a döntéshozókat és a lakosságot a saját találmányuk helyességéről meggyőzzék. 
 

Többszörös expozíciós fotó: Többmillió voltot generáló készüléke ártalmatlanságát Tesla úgy bizonyította, hogy a közelébe ült - Kép: Wikipédia

5. Ki lett a győztes?

Tesla híres volt látványos bemutatóiról is, ahol a saját testén átvezetett árammal próbálta eloszlatni a váltóárammal kapcsolatos félelmeket. 1893-ban a chicagói világkiállítás kivilágítását az ő rendszerével oldották meg, a siker nyomán kapott megbízást a Niagara-energiarendszer kialakítására, amely Buffalo városát látta el árammal. A sok esetben nemtelen eszközökkel folyó vetélkedést végül Tesla és a váltakozó áram nyerte meg.

6. Akinek a rádiót köszönhetjük

A legtöbben úgy tudják, hogy a rádió feltalálása Guglielmo Marconinak köszönhető, azonban ez nem igaz. Tesla alkalmazta először a földelést, ami jelentősen megnövelte a szikratávírók hatótávolságát az adó és a vevő oldalon egyaránt. Majd ő szabadalmaztatta a rádió (vevő) készüléket, publikált vázlatait az adatátvitel alapjairól, mielőtt volt asszisztense, Guglielmo Marconi kisugározta volna az első transzatlanti rádiójelet. A legfelsőbb bíróság csak 40 évvel később, 1943-ban, félévvel Tesla halála után ítélte a szabadalom jogát a szerb feltalálónak.

7. A képzelet szárnyán

Tesla az ötleteit először csak a fejben alkotta meg és a képzeletében állította össze. A végső állapotot rajzolta csak le. Fotografikus memóriája volt. 

Sajnos eredeti találmányaiból egy sem marad ránk, egy máig tisztázatlan tűz következtében minden porrá égett. Számos találmányát vissza is tartotta, mert úgy érezte, még nem érett meg rá az emberiség. 

8. Tesla, a nehéz ember

Tesla érzékszervei rendkívül kifinomultak voltak, de hajlamos volt a neurózisra, tisztaságmániás volt, irtózott sok dologtól, például a kerek tárgyaktól, az emberi hajtól vagy a gyöngy fülbevalóktól. Csak olyan szobában volt hajlandó megszállni, amelynek száma osztható volt hárommal – ez volt a kedvenc száma –, és az ételek körfogatát mindig megsaccolta étkezések előtt. Élete végén már csak a galambok voltak a legjobb barátai.

9. Tesla, a jövőbelátó

Tesla a jövő technológiai fejlődésének látnoka volt. Megjósolta az okostelefonokat, a Wi-Fi-t, az önvezető autókat és a mesterséges intelligencia lehetséges térnyerését. Amikor 1917-ben Tesla megkapta az Edison-érmet, a következőket mondta róla egyik pályatársa: „Elég, ha azt mondjuk, hogy ha megragadnánk és eltüntetnénk világunkból Nikola Tesla munkájának eredményeit, az ipar kerekei nem forognának, autóink és vonataink megállnának, városaink sötétek lennének, malmaink halottak és tétlenek lennének.”

10. Tesla öröksége

Bár a műszaki zseni sokat szenvedett anyagi nehézségekről és az elismerés hiányától élete során, munkássága és találmányai ma már világszerte elismerést kapnak, és viszik tovább örökségét: 1960-ban teslának nevezték el a mágneses indukció SI mértékegységét (jele T), hagyatéka 2003-ban az UNESCO dokumentációs világörökségének része lett. Az ő nevét viseli a Tesla autómárka, és a cseh Tesla okosotthon márka is.

A cseh Tesla
A Tesla márka kezdetei 1921-ig nyúlnak vissza; abban az időben az Elektra, a Tesla elődje rádióvevő készülékeket gyártott. Évszázados története során a Tesla a cseh elektronikai ipar zászlóshajójává vált; főképp izzókat, rádiókat, tévéket kínálva. Sokan emlékezhetünk a híres T betűre a rádiókon. A múltbeli hagyományokkal és sikerekkel összhangban ezt a teslai örökséget viszi tovább a 2023 óta itthon is elérhető cseh Tesla márka, amely egyetlen alkalmazással vezérelt okosotthon megoldásokat kínál a fogyasztók számára.
 

Az Apák az Igazságért Közhasznú Egyesület legutóbbi, májusban rendezett konferenciájának fókuszában a váltott gondoskodás állt. Mik voltak az ott elhangzott előadása főbb gondolatai?

Elsődleges alapvetésként azt fogalmaztam meg, hogy egy gyermek érzelmi stabilitásának hátterében az áll, hogy a számára fontos „kötődési személyekkel” hogyan alakul a kapcsolata. Együtt élő családok esetében feltételezzük, hogy a két legfontosabb kötődési személy a gyermek számára az édesanya és az édesapa; mindkettőjükre szüksége van az egészséges fejlődéshez. Ahol csak tehetik, és van rá lehetőség, ott ezt a keretet próbálják is megadni a gyereknek. Természetesen egy gyerek ugyanúgy felnőhet teljesen egészségesen akkor is, ha például egy egyedülálló, adott esetben megözvegyült szülő neveli. De vegyünk alapul egy „átlagos”, sima válást, amikor egy tervezett gyermek megszületik, majd a kapcsolat egy pontján a szülei szétköltöznek, aztán elválnak. Az ilyen esetekben a leggyakoribb kérdés az – amivel hozzám is sokan fordulnak –, hogyan sérül a lehető legkevésbé a gyermek. 

Létezik erre jól bevált recept?
Azt szoktam mondani, hogy lehet jól válni. Ugyanis nem maga a válás az, amivel szörnyű krízishelyzetbe taszítjuk a gyermeket, és örök életére traumatizáljuk. Pontosan azon dolgozom a családokkal, hogy a szülők a válás után is pozitív jövőképet, kiegyensúlyozott életvitelt tudjanak kialakítani úgy, hogy megmaradnak a gyermeknek a számára fontos dolgok. A gyerek ugyanis nem a házhoz, a tárgyakhoz kötődik. Amikor egy válás kapcsán stabilitásról beszélünk — ilyet a Ptk. is megfogalmaz –, az alatt nem a tárgyak állandóságát, hanem a kötődési személyek megmaradását értjük: azt az állandóságot, amit a kapcsolatok megmaradása jelent. 

A válás legnagyobb vesztesége ugyanis a gyermek számára az, ha az egyik szülőjét elveszíti. 

Egy válás után általában annak a szülőnek van nehezebb dolga, aki új helyre költözik, ilyenkor vetődik föl a kapcsolattartás – vagy ahogy régen neveztük, a láthatás – joga vagy kötelezettsége. Ezt nehezítheti egyfelől az, ha az egyik szülő túlságosan messzire, például több száz kilométerre költözik a válást követően. Másrészt időbeli akadálya is lehet, amikor például az apuka kéthavonta egyszer, két órára találkozik a gyermekkel. Akár a fizikai, akár az érzelmi tényezőket nézzük, ezek mind nagyon megnehezítik a kapcsolattartást, beékelődnek a szülő és a gyermek kapcsolatába. Pontosan erre született megoldásként a váltott gondoskodás intézménye, aminek lényege és kiindulópontja az, hogyan tudunk segíteni a gyermek érzelmi stabilitásának helyreállításában, kiegyensúlyozottságának újbóli felépítésében. Hogyan tudunk egy olyan biztonságos keretet nyújtani neki, aminek az alapja a mindkét szülővel megtartott kötődés.

Kép

Kép: Deliága Éva

Milyen előnyökkel járhat a váltott gondoskodás? 
A váltott gondoskodás arról szól, hogy mindkét szülő aktívan benne maradhat a gyermek életében, méghozzá a mindennapi életvitelében: ismeri az óvónőt, tudja, hogy melyik osztályba jár a gyermek, részt vesz a szülői értekezleteken, a mindennapos logisztikai teendőkben. Mindkét szülő egyenrangú félnek számít, az apa is ugyanolyan kompetens része maradhat a gyerek életének, nem csak kéthetente egy hétvége erejéig bukkan föl. Mert ez esetben – akármennyire kötődtek is egymáshoz korábban, ha nincsenek új élmények és közös kapcsolódási pontok – a viszonyuk óhatatlan lazulni fog. Váltott gondoskodás esetén mindkét szülőnek esélye van egyforma kötődési szálat fenntartani a gyerekkel. 

A gyermek számára nagyon fontos és előnyös, hogy ezáltal pontosan tudni fogja, mikor mi fog vele történni, ami szintén az érzelmi biztonságát szolgálja. 

A váltott gondoskodás során nincs játszma a szülők között, nem használják a gyereket „fegyvertényként” egymás ellen. Továbbá az is nagyon lényeges, hogy ne úgy tekintsenek a gyermekükre, mint egy Szent Grálra, amit meg kell szerezni, és aztán maguknál kell tartani.

Egy hét itt, egy hét ott? Ki dönti el, hogy milyen megosztásban nevelik a gyermeket?
Ez rendszerint megegyezés kérdése. Annak kialakításakor viszont érdemes megnézni, hogy a szülők korábban hogyan, milyen megosztásban gondozták a gyermeket, milyen kapcsolatot, bizalmi légkört tudtak kialakítani vele. Ha az apa korábban, például a sok munkája miatt, kevésbé tudott aktív részese lenni a gyerek mindennapjainak – ám az új felállásban ragaszkodik hozzá –, ez az új rendszer esélyt adhat számára. Ilyenkor azonban érdemes a fokozatosságra törekedni. A gyakorlatban azt látjuk, hogy az időszakok – hogy kinél mennyi ideig van a gyerek – hosszán lehet variálni. Ezeknek a tömböknek viszont érdemes igazodniuk a gyerek korábbi élettapasztalatához és ahhoz a praktikussághoz, amivel működtetni lehet az addigi megszokott életüket. 
A váltott gondoskodás abban is segíthet, hogy a családok megtalálhassák a számukra működőképes megoldásokat. Miután ez egy együttműködés a szülők között, van benne egyfajta természetesség, rugalmasság. A puding próbája az evés; azt szoktam tanácsolni a hozzám fordulóknak, vágjanak bele, induljanak el egyfajta menetrend szerint. Időközben úgyis ki fog derülni, mi az, ami kevésbé válik be. Ilyenkor érdemes újratervezni, ám célszerű két-három hónapot adni annak, hogy kialakuljon egyfajta rutin. 

Eleinte előfordulhatnak „gyerekbetegségek”, mindenkinek meg kell szoknia az új helyzetet. Később viszont le lehet ülni átbeszélni és kiértékelni a tapasztalatokat.

Érdemes néhány dolgot szem előtt tartani, például, ha lehet, ne a háznál adják át egymásnak a gyereket, hanem „semleges” terepen, így kevésbé lesz fájdalmas számára az elbúcsúzás. Az sem kimondottan szerencsés, ha a váltónap vasárnapra esik; sokkal jobb, ha például pénteken, az intézmény előtt kerül rá sor. Ilyen finomhangolásokkal a szülők sokat segíthetnek, hogy jobbá tegyék a helyzetet. Emellett folyamatosan figyelni kell a gyerekek jelzéseit, tüneteit. Az a fontos, hogy a számukra működtethető legjobb megoldást találják meg a szülők, akár szakember segítségével. 

Milyen buktatói lehetnek a váltott gondoskodásnak?
Ha feszültség van a két háztartás között, az borzasztóan leterhelheti a gyereket. Amennyiben a szülők nem kommunikálnak egymással, ha a gyerekkel üzengetnek, az lecsapódik rajta; a lojalitási konfliktus is tapinthatóvá válik. Ez viszont kevésbé a váltott gondoskodásról, sokkal inkább arról a rossz szülői kapcsolatról szól, ami bármely kapcsolattartási rendben egyébként is előjöhet. Akik viszont közösen döntenek a váltott gondoskodás mellett, azokra ez tapasztalataim szerint kevésbé jellemző. Pontosan azért, mert általában azok a szülők választják ezt a fajta nevelési formát, akik egyébként is civilizáltan tudnak egymással kommunikálni. 
Nehézséget okozhat az is, hogy egy válás esetén a szülői nevelési elvek is markánsan elválhatnak. 

Míg együtt, azonos légkörben nevelve a gyereket a szülők kiegészítik és ellensúlyozzák egymás hatásait, később, a válást követően a nevelési különbségek nagyon megmutatkozhatnak. 

Például abban, hogy ki mennyire engedékeny, mik a szabályok, a keretek a két háztartásban. A gyerekek viszont idővel ezt megszokják, tudnak alkalmazkodni. Hátrányt jelenthet továbbá az is, ha túlságosan merevek, hosszúak a tömbök, amiben szerintem van valami természetellenes. A távolság is nagyon számít, mert az sem jó, ha a gyermeket kiragadják a megszokott közegéből.
Nagy kérdés az is, hogy mivel hasonlítjuk össze a váltott gondoskodást. Úgy gondolom, ezt a nevelési formát nem szabadna egy idillikus, békésen együtt élő család képével összevetni. Sokkal inkább azzal, hogy milyen lenne a helyzet akkor, ha a szülők a konfliktusaik ellenére együtt maradtak volna, vagy ha nagyon rosszul váltak volna el. A szétesett családok nem egy jó hangulatú, békés háttérből jönnek, ott feszültség vagy ennek az ellenkezője, elhidegülés tapasztalható. 
Laikusok szokták mondogatni, mennyire rossz lehet egy ilyen rendszer a gyermeknek, mert állandóan költözködnie kell, és nincs egy állandó otthona. A gyerekek ugyanakkor nagyon rugalmasak tudnak lenni. 

Közel sem biztos, hogy amit mi óriási gondnak vélünk, az nekik is az. 

Kérdés, mit nyer a gyermek azzal, ha egy otthona van, viszont olyan áron, hogy a válást követően szinte már alig találkozik az apukájával. Érdemes látni, hogy az emberi kapcsolat vesztesége sokkal nagyobb kárt okoz benne, mint az, hogy kettő otthona van. Sokkal fontosabb, hogy a kötődései megmaradjanak, erre pedig kell, hogy legyen megoldás.

Támogatott tartalom. 

Gyermekkorodban nagyon szerettél legózni. Akkor kezdődött a természettudományos érdeklődésed?
Ott kezdődött az a vágyam, hogy építsek valamit, amit meg tudok fogni, és akár működőképessé is tudom tenni. 

Végzős vagy a kolozsvári János Zsigmond Unitárius Kollégiumban, de Körösfőn él a családotok. Ezt a falut Kalotaszeg gyöngyszemének tartják. Milyenek ott a mindennapok?

Tartjuk a hagyományokat, felvesszük a népviseletet a templomba vagy különböző eseményekre, és ezt nem érezzük tehernek. Most is ugyanúgy varrnak az anyukák, vagy faragott tárgyakat készítenek az apukák, mint régen. 

Nagyon közel vagyunk a természethez, ami az én tudományos projektemben is nagy szerepet kapott. Körösfőn nyolcadik osztályos koromig tanultam, és már az általános iskola alatt az volt a vágyam, hogy ebbe a líceumba járhassak. Ez egy teljesen magyar iskola, mindent magyarul tanulunk. A matek–angol–informatika intenzív osztályban végzek az idén. 

Amikor ez az interjú készül, még az írásbeli érettségik előtt állsz. Romániában az elmúlt hetekben tanársztrájk volt, de végül megegyezés született a béremelésről. Még az is felvetődött, hogy eltolják az érettségit?
Igen, idén a sztrájk miatt a szóbeli vizsgákat (ez tavasszal lett volna, Romániában a az írásbelik előtt tartják a szóbeliket – a szerk.) kiváltották az év végi jegyek, az átlagok. Egészen június közepéig dilemma volt, hogy mi lesz az írásbelikkel, de szerencsére rendeződött a helyzet. Örülök neki, mert ha eltolták volna a vizsgákat, az megzavarta volna az egyetemi felvételiket. Főleg azoknak, akik külföldre indulnak. 

Több versennyel a hátad mögött tartasz még valamelyik vizsgától?
Erdélyi magyarként románból is anyanyelvi szinten kell érettségiznünk, ettől tartok a legjobban. Egy kis magyar faluban nőttem fel, ahol egy román ember sem él. Csak iskolában tanultam a románt, és így rendkívül nehéz megtanulni egy idegen nyelvet. Ezen kívül lesz emelt szintű informatika és matek is, de ezektől egyáltalán nem félek.  

Térjünk rá a találmányodra. Miért alkottad meg Rustyt, és mire képes?
A robot ötlete akkor vetődött fel bennem, amikor Kolozsvárra kerültem középiskolába. Addig nem találkoztam a városi szemétproblémával. Kolozsvárt Románia gyöngyszemének tartják, mert az egyik legfejletteb és legtisztább városa, de azért ott is rengeteg csikk van az utcákon, és ez engem zavart. 
Rusty a társadalmitükör-technológiám első prototípusa. A neve magyarul rozsdást jelent. 

Azt gondolom, hogy az emberek viszonyulása a robotizációhoz, az új technológiákhoz túlságosan be van rozsdásodva ahhoz, hogy ténylegesen megoldjunk akár világméretű problémákat. 

A kis robottal az a célom, hogy egy új viszonyulásmódot alakítsak ki az emberekben: a városi közterek tisztasága természetes igény legyen. Ne dobják el a cigarettacsikket vagy a csokipapírt. Ezek jelentéktelennek tűnnek, sokan ezért nem is veszik komolyan, holott például egy eldobott palacknál mikroműanyagok, egy cigarettacsikknél toxikus anyagok jutnak a talajba. Ezek képesek megölni a földben lévő jótékony baktériumokat, így pedig a talajvízbe is bejuthatnak. 

Miért volt fontos, hogy bevond az embereket? Miért nem szedi fel Rusty maga a szemetet?
A dallasi versenyen is ez volt a zsűri kérdése. Ha valaki vagy egy gép elvégzi a dolgokat helyettünk, akkor mi sohasem fogunk tanulni belőle, hanem újra és újra ugyanazt a hibát követjük el. Ezt akartam egy kicsit megváltoztatni, hogy azokat a problémákat, amiket az emberek okoznak, ők maguk oldják meg. Egy példamutató kis robotot szerettem volna készíteni, kiegészítő oktatási-nevelési szereppel.  

Hogyan működik?
Főleg mesterséges intelligenciát alkalmaz a tárgyak felismerésére. Meg tudja különböztetni a szemét típusait: rájön, hogy amit talál, az egy pillepalack vagy egy egyszer használatos maszk. Megtanítottam neki, hogy ezek a hulladékok hogyan néznek ki, milyen színük, tulajdonságaik vannak. Amikor felismer egy szemetet, megáll mellette, elkezdi jelezni az arra járó embereknek, hogy szedjék fel. 

Ha felszedik, vagyis együttműködnek Rustyval, akkor digitális pontokat (trashcoinokat) tudnak gyűjteni a közérdekű munkájukért. Terveim szerint ezeket be lehet majd váltani különböző utalványokra, például mozijegyre. 

Mi vonzott jobban: a tervezés vagy maga a környezetvédelem ügye?
Amikor bekerültem a 9. osztályba, nagyon kellett küzdenem azért, hogy feltornásszam magam a társaim szintjére. Elmentem egy robotikaszakkörre, ahol nagyon megszerettem a hardver- és szoftvertervezést, ezután próbáltam keresni egy projektet, amivel szívesen foglalkoznék. De most már annyira megfogott a társadalmi része, a környezetvédelem is, hogy ezt fontosabbnak tartom. A robot építése során a fizikára is nagy szükségem volt, mert az összeszerelésnél tudnom kellett, mit hova lehet bekötni. Emellett sokat programoztam. Csináltam neki egy weboldalt is, de a machine learninggel (gépi tanulással) is sokat foglalkoztam. Ez azért kell, hogy a robot megértsen engem. A koordinációját is meg kellett alkotni, hogyan közlekedjen, ne ütközzön neki a tárgyaknak. De azt gondolom, hiába van egy nagyon jó ötleted, ha azt nem tudod úgy kommunikálni, hogy a többiek is megértsék. Szerintem ez teszi ki az egész projekt sikerének szinte a felét.

Kép

Fotó forrása: Kovács Nóra Anna

Kolozsváron már kipróbáltad, élesben hogy szerepel Rusty?
Kolozsváron még nem igazán láttak ilyet, körbeállták vagy akár követték is, hogy merre megy, mit csinál. Voltam egy kéthetes tanulóhéten Cambridge-ben, ahol már vannak ehhez hasonló autonóm robotok, amelyek például képesek házhoz szállítani a pizzát vagy csomagokat. Szóval a briteknek már nem volt annyira meglepő, hogy egy robot mászkál egyedül az utcán. Viszont az új volt nekik is, hogy Rusty jelzi a szemetet. Az érettségi után szeretnék neki 3D nyomtatóval csinálni egy külsőt, hogy például az eső se essen bele. Így több ideig is megállná a helyét az utcán.

Májusban a dallasi innovációs világversenyen több ezer diák indult a világ minden tájáról. Milyen élményekkel gazdagodtál?
Most jártam először az Egyesült Államokban. Kíváncsi voltam, milyen ez a „You can do it” (Meg tudod csinálni! Képes vagy rá! – a szerk.) társadalom, mert azért valljuk be, ők sokkal magabiztosabbak, mint mi. 

A versenyen beszéltek arról, hogy ne keverjük össze a magabiztosságot a versenyképességgel. Az amerikaiak sokszor hajlamosak erre, nekünk, magyar versenyzőknek meg pont a magabiztossággal volt problémánk. 

(Nóra és a budapesti Barna Benedek ketten képviselték hazánkat – a szerk.) A jobbnál jobb ötletek nem elnyomták egymást, hanem érvényesülni tudott a csapatmunka. Amire nagyon sokáig fogok emlékezni, az a verseny napja: érkezett hozzánk a zsűri, mi meg vártuk őket a kicsi standunknál. Előtte gyakorlásként egymásnak is előadtuk a bemutatónkat, akkor születtek a legjobb barátságok. 

A barátságok mellett szakmai kapcsolatokat is tudtál építeni? 
Mi, a versenyen résztvevő diákok mind bekerültünk egy Alumnus nevű közösségbe, ez olyan, mint a Facebook, csak tudományos területen tevékenykedő embereknek. Az idősebb generációból – akik például már komoly cégvezetők – is sokan tagjai, és próbálnak nekünk, mostani versenyzőknek segíteni. 
Mit szóltak kinn, ha mondtad, hogy magyar vagy, de a szomszédos országban élsz?
Amikor bemutatkoztam valakinek, mindig hozzátettem, hogy „I am from Transylvania”. Egyből hozzákötötték Drakulát meg a vámpírokat. (nevet) Azt viszont nehezen értették, hogy Erdély Magyarország része volt, de már Romániához tartozik, a városokban mégis legalább a lakosság fele, a falvakban meg szinte a teljes közösség magyar. Amikor elmagyaráztam a történelmi hátteret, megértették.  

Számodra erdélyiként milyen volt Magyarországot képviselni?
Nagyon kevés erdélyi diák van, aki eljuthatott külföldi versenyre, és ott Magyarországot képviselhette. Most a diáktársaimat próbálom bátorítani, hogy ha nekem sikerült, nekik is sikerülhet. Nem szabad feladni, azt mondani, hogy nincs lehetőségem, mert a románoknál románul kell bemutatnom a projektemet, és akkor már esélyem sincs indulni a magyar versenyen, mert a magyarok nem fogadnak be. 

De igenis befogadnak, és ha nagyon akarod, ha sokat dolgozol, akkor akár Amerikáig is el lehet jutni! 

Nekem már a Hollandiában rendezett ifjú tudósok európai versenye, amit tavaly rendeztek meg, és – Barna Benedekhez hasonlóan – különdíjas lettem rajta, is óriási lépés volt, ezután delegáltak minket Dallasba. 

Kép

Nóra szüleivel a körösfői templom előtt – Forrás: Kovács Nóra Anna

Hol szeretnél továbbtanulni?
Valószínűleg a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemre megyek, mérnök–informatikus szakra. De még meg kell várnom az érettségi eredményeimet, ami hosszabb procedúra lesz. Át kell majd számolni a jegyeimet, meg egy plusz vizsgát is le kell tennem, július elején megyek is Budapestre emiatt. A nagy álmom, hogy mester- vagy doktori képzésen Cambridge-ben tanulhassak. 

Ha már álmok, milyen munkát végeznél szívesen az egyetem után?
A startupok érdekelnek. Nem azt mondom, hogy én Rustyra biztosan fel fogok tudni építeni egy céget, de számomra motiváló, amikor valaki a saját ötletét megvalósítja, és egy óriáscég lesz belőle. 

Nemsokára jössz Magyarországra, ezen kívül mivel töltöd nyáron a szabadidődet?
Szeretek sportolni: teniszezem és röplabdázom, régebben fociztam. Biztos lesznek fesztiválok, amikre elmegyünk a barátaimmal, és minél többet szeretnék kirándulni is. Igazából Rustyt sem házi feladatként csináltam, hanem ő is szabadidős tevékenység.

Ha valaki arra kérne, magyarázzam el a különbséget a nagyképűség és a világra szóló sportsikerekhez szükséges egészséges önbizalom között, azt javasolnám neki, üljön le ő is egy cukrászdába Szoboszlai Dominikkal beszélgetni. Aztán csak figyelje a tekintetét, mozdulatait, gesztusait. Amilyen tisztelettel megköszöni az elé tett italt, amilyen csillogó szemmel hivatásáról, a futballról beszél, s ahogyan – a szomszéd asztal mellől őt szigorú büszkeséggel figyelő – édesapjára néz. Arra a Szoboszlai Zsoltra, aki ezt a fiút hároméves korától fogva munkára és alázatra nevelte, s csak amikor ez a kettő már alapnak számított, akkor tudatosította a srácban, hogy nemcsak szorgalmas, hanem tehetséges is.

Mert „A tehetség isteni áldás, de hihetetlen alázat és akarat nélkül mit sem ér” – ahogy azt Dominik 15 évesen a karjára is tetováltatta. 

Az idézet attól a 114-szeres angol válogatott Steven Gerrardtól származik, aki focistaként 17 éven át szolgálta a Liverpool csapatát, amelynek csapatkapitánya és örök ikonja lett. És akinek 8-as számú liverpooli mezét Szoboszlai Dominik a napokban megörökölte. Hogy idáig eljusson, elengedhetetlen volt az az önbizalom, amelyre sok más mellett a másik karjára varrt farkas is emlékezteti, ha valaki rosszindulatú beszólással találja meg. Azt mondta, ilyenkor eszébe szokott jutni,  hogy nem látott még farkast, aki rosszul aludt volna a birkák véleménye miatt.

Ehhez a belső erőhöz persze az is kell, hogy valaki sohase feledje, honnan indult. Dominik állította, nincs példaképe, hogy a saját útját járhassa, ám amikor arról faggattam, tényleg mindig mindenben a legjobb akar-e lenni, egy „Még szép!” kijelentés után rögtön édesapja felé biccentett: „Akárcsak ő.” „És ha egymás ellen versenyeztek?” – próbáltam sarokba szorítani. „Akkor mindig én nyerek!” – vágták rá ketten egyszerre. „Csak egy kicsit tükörbe kell néznem, és őt látom” – summázta az apa.
Az apa, akitől Dominik 14 éves koráig semmilyen digitális kütyüt nem kapott, csakis a labda volt „a” játéka. Amikor meg végre kapott egy Xboxot, mint a kortársai, akkor nem játszott vele, továbbra is csak a labda érdekelte. A tanulás létezett még, viszont a mozi, a lógás a barátokkal a téren vagy a plázában nem. Szülei nevelése egyértelművé tette: csak akkor kap meg bármit, ha tesz érte, semmi nem jön ingyen.

„Meginogtál valaha abban, hogy jó úton haladsz a céljad felé?” – kérdeztem. „Soha” – válaszolta.

Szoboszlai Dominik (jobbra) és szerzőnk, Szász Adrián 2019-ben – Forrás: Szász Adrián

Abban, hogy Szoboszlai Dominik, a magyar válogatott mindössze 22 esztendős csapatkapitányaként most a világ egyik leghíresebb klubjához szerződhetett – több mint háromszor annyi pénzért, mint amennyit valaha magyar focistáért kifizettek –, menedzserének, a jó nevű családból származó Esterházy Mátyásnak is nagy szerepe van. Szerinte nem nehéz megtalálni a fiúval a hangot, mert az a típus, aki meghálálja a törődést. Az időnkénti nézeteltéréseket vele és apjával Dominik ennyivel nyugtázta: „Általában nekik van igazuk, de eljön majd az idő, amikor nekem lesz.” Az önbizalmát azonban sosem akarták letörni: „Örülök, hogy az szinte határtalan, különben nem tudná kihozni, ami benne van” – véli Esterházy.

Én meg szurkolóként annak örülök, hogy ettől a fiatalembertől még nem láttam a pályán felesleges cirkuszt, sztárallűrt, mindig fegyelmezetten teszi a dolgát – ha remek napot fog épp ki, ha rosszabbat, akkor is. Sosem arra használja a kiemelkedő képességeit, hogy a többieket elhomályosítsa, hanem hogy úgy ragyogjon ki közülük, hogy közben ők is fénylenek. Nem egyénieskedik, alázatosan a csapatérdeknek dolgozik. Amilyen elegáns a pályán, olyan nagyvonalú a drukkerek felé is: sosem felejti el például a mezét vagy a cipőjét meccs után egy kiválasztottnak – általában egy gyermeknek – ajándékozni.

Önmagában az, hogy a Liverpool 40 millió követő által kedvelt Facebook-oldala napok óta a magyar Szoboszlait üdvözli, óriási országimázstuning nekünk.

De ami még fontosabb: amikor a napokban láttam egy Messi-mezes kissrácot a Duna-parton biciklizni, arra gondoltam, nemsoká talán ő is 8-as számú Szoboszlai-mezt kér majd a szüleitől az argentin válogatott 10-es trikója helyett. Bevallom, még nekem is kedvem támadt venni egy ilyet, pedig van köztünk némi korkülönbség a javamra.
Ekkor döbbentem rá arra is: hiába imádtam világéletemben a futballt, soha nem vásároltam még feliratozott futballmezt. Gyerekként szerettem volna, de akkoriban nem volt olyan sikeres magyar labdarúgó, akiét igazán büszkén viseltem volna – emlékszem, végül a saját nevemmel feliratozott dresszben szaladgáltam a balatonfüredi strandon. A német nyaralók nyelve rendesen bele is tört a hátamra vasalt „Szász” vezetéknév kimondásába, akit helyi sztárnak sejthettek. Valami azt súgja, a (fonetikusan) So-Boss-Laee-t az angolok hamar meg fogják tanulni, s közös példaképünk lehet velük.

Dominik a saját nevét ugyan nem hordja a testén, ám kishúga és szülei születési dátumát a karján – szintén tetoválásként – igen. Így rendre ők is „kifutnak vele” annak a stadionnak a gyepére, amelyen épp bizonyítania kell. Legyen az a telt házas Puskás Aréna, karján a nemzeti színű szalaggal, vagy – Lipcse után – a liverpooli Anfield Road, ahol a szurkolók a klub himnuszát immár neki is éneklik: „You’ll Never Walk Alone” – „Sosem leszel egyedül.” Hát, persze, hogy nem. Mert mindenkit visz magával, akinek a sikereiben része van. Fő helyen az édesanyját, aki a hullafáradt kölyökkel anno esténként még tanulni is leült. Vagy csak elé tett egy jó vadast, amiből életmentő volt a repeta.
 

Mennyit változott I. Mátyás és kora megítélése az elmúlt évtizedekben?
Pálosfalvi Tamás (P. T.): Sokat elárul, hogy magyar nyelvű monográfia évtizedek óta nem született Mátyásról, csupán a cseh Antonín Kalous jelentetett meg egy művet Hunyadi Mátyás magyar és cseh király címmel. Korábban a német Jörg K. Hönsch jelentkezett egy a korszakot vizsgáló kötettel, és van már francia nyelvű életrajza is a királynak.
 
Mi az oka annak, hogy külföldi történészek inkább foglalkoznak Mátyással és korával, mint a magyarok?
P. T.: Mivel a saját aspektusukból vizsgálják a korszakot, nem szembesülnek annyi sok apró részlettel, mint egy magyar történész.

Horváth Richárd (H. R.): Kalous is inkább cseh nézőpontból vizsgálta Mátyást, mivel az uralkodó cseh király is volt. Amikor mi Mátyásról beszélünk, számunkra az másodlagos vagy harmadlagos, hogy a cseh trónon is ült. 

P. T.: A másik fontos probléma a nyelv. 

Aki Mátyás korát akarja kutatni, és teljeskörűen szeretne feldolgozni minden dokumentumot, ami a korszakkal, a király életével foglalkozik, legalább hat-hét nyelven kell értenie: latinul, németül, magyarul, olaszul mindenképpen, és nem árt, ha csehül, lengyelül is tud. 

És akkor még nem említettem a szerb, horvát, török forrásokat. Valószínűleg ezért nem készült Zsigmondról sem teljes magyar életrajz, mert ötven éven át uralkodott, birodalma pedig hatalmas kiterjedésű volt. Már Fraknói Vilmos, aki Hunyadi Mátyásról és koráról több művet is írt, sem olvasott el minden forrást eredeti nyelven. Amikor a dualizmus korában elindult Magyarországon a modern történelemkutatás, nem ez a korszak került a középpontba, hanem az Árpád-kor. Ennek talán az lehetett az egyik oka, hogy miután megjelent Teleki József hatkötetes, A Hunyadiak kora Magyarországon című munkája, sokan úgy vélték, e korszakkal készen vagyunk. Közel kétszáz évvel ezelőtt valóban az volt a legjobban kutatott, ismert korszak, csak azóta majdnem két évszázad eltelt. A második világháború után előbb a Zsigmond-, majd az Anjou-kort kutatták, vagyis a Hunyadiak időszakának forrásai szisztematikusan máig nincsenek feltárva. 

Nehézséget jelent az eredeti forrásokhoz hozzájutni?
H. R.: Ma már ez nem gond, a hetvenes évektől el lehetett érni egy sor középkori dokumentumot mikrofilmen, amit a digitalizáció még inkább teljeskörűvé tett. Vagyis egy laptop mellett ülve a Mátyás-kori hivatali források 80-90 százalékához hozzá lehet férni. Ez a lehetőség európai szinten is párját ritkító, ezt bátran hozzátehetjük, és leginkább két személy, Borsa Iván és Rácz György történészek érdeme az elmúlt fél évszázadból.

Mi gátolja a történészeket abban, hogy a kutatómunkához hozzáfogjanak? 
H. R.: Egyre kevesebb a hadra fogható ember, a történész szakma kezd szakemberhiánnyal küzdeni. Mind kevesebb fiatal adja arra a fejét, hogy megtanuljon középkori latin nyelvű (kéz)iratokat olvasni, értelmezni ezres, tízezres nagyságrendben. A hozzáértő, eredeti forrásokat kutató történészek pár tucat embert jelentenek, ami roppant kevés. 

A tudományfinanszírozás változása sem annak kedvez, hogy valaki a forrásokkal „piszmogjon” évekig, hogy aztán jelentkezzen egy kisebb-nagyobb tanulmánnyal, művel. Ehelyett a gyors, látványos eredményt felmutató, sokszor „látványelemeket” sem nélkülöző projekteket preferálja.

 Arról nem is szólva, hogy nem lehet egy nagyobb kutatásnak nekiszaladni anélkül, hogy a korszak forrásanyagát ismernénk.

P. T.: Mindez persze nem azt jelenti, hogy a történészek nem kutatnak, dehogynem, az utóbbi ötven évben sokkal többet tudtunk meg a Hunyadiak koráról, mint azt megelőzően, ám összefoglaló Mátyás-monográfia nem született. De nem csak a Mátyással foglalkozó mű hiányzik: 1920-tól kezdve az 1970-es évekig nem nevezhetjük egészségesen fejlődőnek a magyar történettudományt, mert a Horthy-korban a Trianonnal való megküzdés, az értékmentés zajlott, a kommunizmus évei alatt pedig a királyokkal, nemesekkel ideológiai okok miatt nem foglalkoztak. Kubinyi András és Engel Pál kezdett szisztematikusan foglalkozni a középkor addig elhanyagolt aspektusaival, és egy modern, nyugati, politikatörténeti megközelítésben feldolgozni a Hunyadiak és a Jagellók korát. Sok mindent kellene elölről vagy egyáltalán elkezdeni, miután Fraknói Vilmos is már 130 éve írt a Hunyadiakról. Tegyük hozzá, annak a korszaknak a viszonyai között a létező legjobb Mátyás-életrajzot állította össze.

Ön a közelmúltban egy olyan dokumentumra bukkant, amely korábban nem került reflektorfénybe, és V. László, valamint a Hunyadiak közti ellentéttel foglalkozik.
P. T.: Érdekes, de Fraknói is ismerte ezt a forrást, ám korának ideológiájába egyszerűen nem férte bele, hogy a Hunyadiaknak hibáik is lehetnek. A Millennium előtt néhány évvel nem írhatta le, hogy Hunyadi László összeesküvést szőtt a király ellen, ez akkor elképzelhetetlen volt. 

Kép

Horváth Richárd (balra) és Pálosfalvi Tamás – Fotó: Velkei Tamás

Miként fest a helyzet manapság?
H. R.: Mindketten több száz előadást tartottunk Mátyásról és a korszakról. Szinte mindenhol feltűnnek ugyanazok a személyek a hallgatóságban, és mindig ugyanazokat kérdezik: ugye, hogy Beatrix meggyilkolta Mátyást; ugye, hogy igazságos volt és álruhában járta az országot. A népmesei elemek egyszerűen kiirthatatlanok a közgondolkodásból. A valóság egyszerűen nem vagy csak alig megy át.

Próbáljuk meg e fórumon tisztába tenni, mi az igazság Mátyással kapcsolatban!
P. T.: Nem lehet egységes képet megrajzolni, és mi még jobb helyzetben vagyunk, mint a románok, a csehek vagy a szerbek, akik dupla hendikeppel küzdenek, hiszen azzal is sokat bajlódnak, miként értékeljék a magyarokkal együtt megélt több száz évet, amikor nem létezett államiságuk. És azt se feledjük: Mátyást a kortársai is teljesen eltérő módon ítélték meg; a németek és a csehek ki nem állhatták, de a forrásaikat kénytelenek vagyunk olvasni, mert sok mindent csak ők írtak le. Napóleon esetében a franciák valami hasonlóval küzdenek, hiszen a hadvezér-császár kétségtelenül tehetséges volt, ám fél Európa gyűlölte, mert nemzete ellenségének számított. 

A történelmi személyekre rakódott mitikus glóriát muszáj megbontani. A legfontosabb: saját korában kell megérteni minden történelmi szereplőt, különben maradnak a toposzok, mint hogy „Nyögte Mátyás bús hadát Bécsnek büszke vára”. 

Inkább fel kell tenni a kérdést: miért foglalta el Bécset a király, miért nem inkább a törökkel hadakozott? Ha ezeket nem tisztázzuk, nem marad más, csak az, hogy nagy hódító volt. 

Igazából több válasz is létezik, nem?
P. T.: Igen, de a valódi okot csak sejtjük. 

H. R.: Könnyen lehet, hogy mivel régóta bosszantotta III. Frigyes, végre oda akart pörkölni egyet ellenlábasának, aki a cseh és a lengyel királyt is hergelte Mátyás ellen. Vagy fel akarta vonultatni a seregét. Vagy pusztán hódítani akart. A mai ember mindent csak rendszerben tud elképzelni, különben nem érti meg, miközben egy politikus, vagy akár mi magunk hány és hány döntést hozunk meg naponta teljesen irracionális alapon, csupán intuícióból?! De még ha van is egy politikusnak terve, egy támadás, egy új szövetség, vagy akár az időjárás pillanatok alatt keresztülhúzhatja a számításait. 

P. T.: Igaz ez Mátyásra is: könnyen lehet, hogy volt egy elképzelése, de ahogy változtak a körülmények, úgy módosított rajta, és hozott napról, napra új döntést. Így, mint a legtöbb politikus, önmaga foglya lett. Sokan kérdezik tőlem például, hogy a király miért nem hagyta abba a cseh háborúkat, és jött haza. A hadjáratba rengeteg energiát, pénzt invesztált, nem mondhatta azt a seregnek, a főuraknak, akik a vérüket adták, hogy „fiúk, holnap indulunk haza”. Nem olyan egyszerű a kérdés, és ugyanez a helyzet Béccsel: nem adhatta vissza csak úgy Frigyesnek, aki ráadásul tudta, hogy a király súlyos beteg, tehát a császárnak volt ideje és oka várni.

Milyen egészségügyi problémája volt a királynak?
H. R.: 1486-ban egy itáliai követ azt írta, hogy az uralkodó hetekre eltűnt, majd amikor találkozott Mátyással, rögzítette, hogy a király már jól van, beszélni is tud, és képes a palota termeiben járkálni. Vagyis sem beszélni, sem járni nem tudott – minden bizonnyal a végzetes, 1490-es stroke előtt már kapott egy agyvérzést. Emellett az 1480-as évekből fönnmaradt forrásokból az is tudható, hogy negyvenes éveiben köszvény kínozta, márpedig a gutaütés és a köszvény között egyenes összefüggés áll fenn. 

1467-ben, 24 éves korában csatában nyílvesszővel találták el, amit nem tudtak kivenni a testéből, képzelhetjük, a kor viszonyai között milyen testi következményei lehettek ennek. 

A nyolcvanas években az udvarba küldött pápai követ rengeteg feljegyzést készített, az egyik beszélgetés során Mátyás a hogyléte iránt érdeklődő kérdésre azt felelte, olyan fájdalmai vannak, amiket csak ő és Isten ismer. 
Mennyire volt népszerű Mátyás a maga korában?
H. R.: Sokan a mából indulnak ki, hogy egy politikusnak fontos a népszerűség, mert négyévente választásokat tartanak. Mátyás azonban Isten kegyelméből, a Szent Koronával koronázva uralkodott, nem kérdezte meg a népet, jó király-e. 

P. T.: Függetlenül attól nagy király volt, hogy népszerűnek számított-e vagy sem a maga korában, kedveltsége nem befolyásolja az életművét. Félték, tisztelték, lényegében amit akart, el is érte. Hogy mi maradhatott volna fönn az életművéből, törvényeiből, hódításaiból, ha nem hal meg korán, 47 évesen, annak eldöntése nem a történész kompetenciája. 

H. R.: Egyéni tragédiája, hogy törvényes utód nélkül halt meg, nota bene a fél magyar középkornak ugyanez a tragédiája: I. Lajosnak, Zsigmondnak szintén nem volt fiú utódja.

Az imént azt mondták, Mátyás nagy király volt. Mi alapján lehet ezt állítani?
H. R.: A folyamatos török háborúk idején épségben maradt az országa, és részben sikeres nyugati háborúkat is vívott. Sokszor kérdezik azt is, miért nem űzte ki a törököket a Balkánról. Ki tudta kiűzni a törököket a Balkánról? A Szent Liga, amelynek tagja volt a Német-római Birodalom, a Lengyel Királyság, a Magyar Királyság, Velence és a Pápai Állam – és csak a 17. század végén, reguláris, jól felszerelt hadseregekkel, egy európai haderő- és gazdasági reform után. És akkor is több lépcsőben, a hanyatló török birodalom ellenében.
 

Egy napja hirdettem meg a szóban forgó porszívót. Sokszor sikerült eladnom terméket a Marketplace-en, és reméltem, ezúttal is szerencsém lesz. Másnap jelentkezett is egy hölgy, hogy megvásárolná tőlem. Az üzenetváltások során leírta, hogy futárszolgálaton keresztül kérné a szállítást, kifizeti a porszívó árát és a szállítási díjat, s e-mailben elküldi nekem a futárszolgálatnál történő tranzakció igazolását. Érkezett is egy e-mail a futárszolgálat oldaláról, s a rákattintás után ki kellett választanom a bankomat. Ezt követően a saját bankom oldala fogadott, ahol chatrobot is a rendelkezésemre állt. Mivel biztosítottak arról, hogy adataimat bizalmasan kezelik, megadtam a bankkártyám adatait. Eközben megerősítő kódok érkeztek a telefonomra, végül az oldal tájékoztatott, hogy a tranzakció sikeresen megtörtént, nemsokára a számlámon lesz a porszívó ellenértéke. Azt csak később vettem észre, hogy az Apple Pay alkalmazásba is regisztrálva lett a kártyám, vagyis az PIN-kód nélkül, érintéssel is használhatóvá vált. 

Ami ezután két perc leforgása alatt történt, azt senkinek sem kívánom. 

13 óra 59 és 14 óra 1 perc között jött egy SMS a bankomtól, hogy pár száz euró eltűnt a kártyámról – egy ATM-ből vették fel –, majd még háromszor vett fel valaki moldáv lejt.

Az SMS-ek alapján mindegyik tranzakció Kisinyovban, Moldovában történt. Emlékszem, éreztem, ahogy kimegy az arcomból a vér, a tér elkezdett szűkülni körülöttem, a karjaimat képtelen voltam megmozdítani. Szerencsére a bénultság csak pár másodpercig tartott, majd hívtam a bankom, letiltattam a kártyám, és töröltettem minden netbankos jelszavamat. A fizetésem közel fele, azaz minden pénzem odalett. Megtudtam, hogy internetes csalás áldozata lettem, s, hogy a csalók még a beállított napi limitemet is képesek voltak módosítani. Vagyis, ha nem tiltatom le időben a kártyám, simán le tudtak volna húzni akár több millió forintra is. A végén pedig álltam volna pislogva, több milliós banki tartozással.

„Úristen, hogy lehettél ekkora bolond, hogy megadtad valakinek a bankkártya-adataidat?!” – volt az egyik barátom első reakciója, mire én azt feleltem: „Nem valakinek adtam meg, hanem a bankom honlapján a bankom kérte az adataimat. Utólag jöttem rá, hogy a weboldal tökéletes másolata volt az eredetinek.” Sztoikus nyugalommal (?), már-már sokkos állapotban szedtem össze a személyes irataimat és indultam el a kerületi rendőrfőkapitányságra. Nem tudtam sírni, eszemben sem volt kiborulni, egyszerűen csak reméltem, hogy ez nem velem történik, valamint próbáltam megnyugtató magyarázatot találni. Például, hogy a sors így próbál figyelmeztetni arra, hogy húzzam meg a nadrágszíjat a jövőben, elvégre háborús, inflációs időket élünk, vagy, hogy azért történik most mindez, mert életem során én is bántottam meg embereket – nem csalással, megtévesztéssel, de – szavakkal, és talán az univerzum így szeretné kiegyenlíttetni velem a számlát. 

Mégis pár éve, ha valami rossz dolgon kellett keresztülmennem, egyetlen mondat tudott csak igazán megnyugtatni, így most is: „Legyen meg a Te akaratod!”

Hittem és hiszek abban, hogy ha most még nem is értem az összefüggéseket, idővel rájövök, hogy minden rossznak és jónak igenis meg kellett velem történnie. Annak is, hogy a fizetésem egy részét – amiért sokszor éjjelekbe nyúlóan dolgoztam – kettő perc alatt szerezte meg valaki. Annak is, hogy két hétig nem tudtam kifizetni alapvető dolgokat, illetve hogy kölcsön kellett kérnem (azaz én is „megkárosítottam” egy időre egy másik embert).

Milyen módszerekkel dolgoznak a kiber-bűnszervezetek?

„Az internetes csalás egyik típusa, amikor a csalók maguk szerzik be az áldozat banki adatait különféle átverésekkel. Például felhívják telefonon egy jól kiképzett, banki telefonos ügyfélszolgálatokat megfelelően ismerő, kulturált diszpécser útján, és közlik, hogy veszélyben van a bankszámlája hackertámadás miatt. Hogy ezt elkerülje, töltsön le azonnal egy telefonos alkalmazást, és utalja át egy biztonságos banki letéti számlára az összeget. A pánikba eső áldozat ezt meg is teszi, és maga adja meg összes adatát a csalóknak. 

A banki adatok megszerzésének egy új módja az apróhirdetés-csalás, amikor a csaló azt ígéri az eladónak, hogy kifizeti a meghirdetett árut, és gondoskodik a postázásról, de ehhez szüksége van a banki adatokra. 

És akkor még nem beszéltünk a »nigériai« csalások olyan változatairól, amikor egy mesés örökség megszerzése érdekében kell bizonyos ügyvédi és közjegyzői költségeket megelőlegezni” – magyarázza Dr. Bátki Pál büntetőjogi ügyvéd.

Mikor kezdjünk gyanakodni?

Sajnos ott tartunk, hogy eleve gyanakodni kell, ha valaki úgy akarja megvenni az általunk kínált árucikket, hogy azt meg sem akarja nézni, nem alkuszik, és még a postaköltséget is bevállalja. Mindig gondoljunk bele abba, hogy ez racionális, megszokott magatartás-e, s mi így járnánk-e el, ha vevők lennénk.

Miért én, a kártyatulajdonos vagyok a hibás teljes mértékben?

Ezt a kérdést szinte minden károsult felteszi, de a csúf igazság az, hogy a bank minden felelősséget hárít, mivel sokszor hangsúlyozzák, hogy soha nem kérnek sem telefonon, sem e-mailben banki adatokat, és e-mailben soha nem küldenek linket a netbankos oldalakhoz. Mindenkinek a saját felelőssége, hogy a webes felületen egyáltalán hova látogat el, leellenőrzi-e az url-t, és hogy milyen adatait adja meg. De mégis, hogy lehet ilyenkor okos az ember? Hiszen az átverés, a megtévesztés pont attól megtévesztés, hogy nem vesszük észre, s hogy „bevisznek minket a málnásba”, mert az emberi lény pszichológiailag manipulálható.

Nem fogod viszontlátni az ellopott pénzed, legalábbis a banktól nem!

Mielőtt berontanál a bankba vagy a rendőrségre, és jelenetet rendeznél, tudd, hogy a bankok a kártérítési igényeket el szokták utasítani azzal, hogy nem az ő rendszerüket törték fel, hanem valaki létrehozott egy az övékéhez külsőre hasonlító oldalt, amire ma már akár egy kamasz gyerek is képes. 

Természetesen én is kaptam egy dokumentumot a banktól, miszerint engem terhel a felelősség az ügyben, amit tudomásul is vettem. 

„A bankok világosan kommunikálni szokták, hogyan kell használni a netbankot, és nem felelősek azért, ha valaki ezt nem tartja be. Látnunk kell azt is, hogy a bank pénze a mi pénzünk is, mindazoké, akik ott tartják a pénzüket. A bank csak a betétesek kárára tud méltányosságból folyósítani, és ez akár olyan következményekkel is járhat, hogy még kevésbé lesznek gondosak az ügyfelek” – mondja az ügyvéd.

Kép

Hetente közel 50 ilyen eset és feljelentés kerületenként

Amíg a rendőrségen várakoztam, egy hölgy és egy idősebb úr is megjelent internetes csalás miatt, ők is feljelentést kívántak tenni. A rendőr őrnagy közölte velem később, hogy körülbelül 50 hasonló eset jut egy hétre náluk, s én még nagyon olcsón megúsztam. Ráadásul majd minden károsult náluk dühöngi ki magát, azaz a túlterheltség mellett még ezt is el kell viselniük. Nem irigylem őket, főleg, mert a saját szememmel láttam, hogy megállás nélkül dolgoznak, és rendkívül fáradtak. 
Néhány megdöbbentő idézet és fotó a közösségi médiában, az áldozatok által közzétett bejegyzésekből

„A páromnak 2023.05.12-én 10.850.000 forintot vettek le pár perc alatt a kártyájáról. Maradt 43.000 forintunk! Annyira megrázta a páromat az eset, hogy a kerületi mentálhigiénés központba jár, ingyenes pszichoterápiára. Egy hete kezdte el szedni a felírt nyugtatót, azóta picit jobb a hangulat otthon.” 

„Engem egy banknak tűnő oldal nyereményjátékba vont bele: három kérdést tettek fel a banki szolgáltatások színvonalával kapcsolatban, majd meg kellett adnom a kártyám adatait. Azt ígérték, 50 ezer forintot kapok a felmérésben való részvételért. Ehhez képest 527.000 forintot szippantottak le a kártyámról.” 

„Egy csaló banki munkatársnak adta ki magát azzal a szöveggel, hogy egy 70.000 Ft-os fizetést hajtottak végre az én kártyámmal. Biztos én voltam-e, kérdezte, majd kérte, egyeztessünk bankkártya-adatokat. Ugrott is közel 80 ezer forintom.”

Kép

Egy dolgot még tehetünk – Irány az Áldozatsegítő Központ!

Merthogy Áldozatsegítő Központok országszerte vannak szerencsére. Az áldozatsegítés felvállalt állami feladat, aminek mértéke és a folyósítás feltételei pontosan meg vannak határozva jogszabályban. 

Jelenleg a vagyon elleni bűncselekményt követően nyolc napon belül igényelhet az áldozat legfeljebb 188.690 Ft-ot. 

Ez nem kárenyhítés, hanem méltányosságból akkor adható, ha alapvető szükségletek (lakhatás, ruházkodás, utazás, élelmezés, gyógyászati igény) kerülnek veszélybe a bűncselekmény következtében.

„Állami kárenyhítésre csak az erőszakos bűncselekmény közvetlen fizikai sértettjei jogosultak, az internetes csalások nem ilyenek. De az áldozatsegítő központokban tudtommal valamilyen mértékű lelki segélyt és jogi tájékoztatást is tudnak adni. Egy internetes csalás áldozatának általában erre is szüksége van” – avat be a jogász.

Engem a III. kerületi Budapest Főváros Kormányhivatalának Igazságügyi Főosztályához irányítottak. Pontosabban a rendőrségen nagyon javasolták, próbáljak itt anyagi segítséget kérni. Az áldozatsegítő szakügyintéző maximálisan készséges volt – na, jó, keresztkérdéseket is feltett, amik esetleges megtakarításaimra, egyéb költéseimre, szüleim anyagi helyzetére vonatkoztak, de jól van ez így, hiszen talán olyanok is megpróbálhatják kijátszani ezt a rendszert némi pluszpénz reményében, akik nem jogosultak rá.

Ezt követően kaptam kitöltésre az egyszeri állami anyagi segítségnyújtásra vonatkozó kérelmet, valamint átadtam azon dokumentumokat (számlák, igazolások), amik alátámasztják mindazt, hogy milyen kifizetések váltak a kiberbűnözés miatt számomra akadályozottá (gyógyszerek kiváltása, utazással, élelmezéssel kapcsolatos költségek). Természetesen be kellett nyújtanom a rendőrségi feljelentést a birtokomban lévő összes bizonyítékkal együtt, egy 30 napnál nem régebbi jövedelemigazolást és egy bankszámlatörténet másolatát is. Az egész nem volt több húsz percnél, s az ügyintéző biztosított, hogy valamennyi pénzt fogok kapni postai úton – annyit biztos, amennyivel kihúzhatom a következő fizetésemig.
 

Amikor azt hinnéd, több meglepetés már nem érhet

A bankszámlatörténetemet nézegetve fedeztem fel, hogy bár június 12-én megloptak a netes csalók, a bankom azért még másnap is szépen felszámította a készpénzfelvételi díjat. Vagyis a bűnözők után még ezt is fizethettem, nem beszélve a megigényelt új bankkártyám költségeiről. 

Vagyis amikor azt hiszed, jövő hónapban minden szépen helyreáll, rádöbbensz, hogy eleve húszezres mínuszról indulsz. 

Azt hiszem, mind közül ez fájt lelkileg a legjobban, de – ahogy egy népszerű dalszöveg is mondja – „tudom, ha esik, a magamfajta megázik”. Marad a szégyen, a sajnálkozás és a tapasztalat, ami által gazdagabb és óvatosabb lettem. Na, meg a porszívóm, amire az eset óta rá sem bírok nézni. 

Tökéletes biztonság nincs, de…

Tökéletes biztonság nincs, és valóban hibás az, aki kiadja a saját adatait, s vállalnia kell a következményeket, de az sem vitatható, hogy a jelenlegi védelmi rendszer javításra szorul. Sokan azok közül, akik valaha internetes csalás áldozatai lettek, akkor is félnek, ha egyébként nincs okuk rá. Félnek rákattintani az új e-mailekre, még egy színházjegyet sem mernek megrendelni, és leizzadnak, amikor ismeretlen szám villan fel a telefon kijelzőjén. És mint tudjuk, a félelem megeszi a lelket. Én is óvatosabb, gyanakvóbb lettem, sőt volt, hogy a főszerkesztőm e-mailjére is félve kattintottam, de direkt nem engedtem meg magamnak, hogy a történtek miatt elkezdjem utálni a rendszert, a világot és az embereket. Igenis továbbra is mosolyogva fogok köszönni mindenkinek, és nem rúgok bele másokba csak azért, mert velem ilyesmi megtörtént. Egyrészt, mert a derűhöz ok nélkül is jogom van, másrészt a fortyogó, rossz hazai közhangulatra még olajat önteni szemtelenség lenne.

Amit te is tehetsz

• Például, hogy nem veszíted el a szeretésre való képességed.
• Nem hirdetsz interneten, kevesebbet vásárolsz interneten, és csakis megbízható oldalakról rendelsz.
• Személyesen intézed az átutalásaid a bankfiókban, rendszeresen tájékozódsz a friss átverésekről.
• Ha pedig netes csalás áldozata lettél, változtasd meg minden jelszavadat a közösségi médiában is, és tarts fenn egy másik e-mail-címet, amelyre csakis a bankod küldhet e-maileket. 
• Ne sajnáld az időt az Áldozatsegítő Központra, járj utána az ügyednek, mert, ha csak egy pici sikerrel is jársz, az növelheti az önbizalmad.
• Ellenőrizd, nincs-e valamilyen kémprogram telepítve az általad használt kütyükre!
• A legtöbb multi rendszeresen megkeresi álnéven a saját dolgozóit telefonon, e-mailben és a közösségi médiafelületeken, tesztelve, hogy felismerik-e a csalásokat. Jó volna, ha ilyen teszteken nem csak a multiknál dolgozók vehetnének részt. 
   

A Wesselényi utca 8. szám alatt működő áldozatsegítő irodában jogi, anyagi, pszichológiai segítséget is kaphatunk a szakemberektől. A III. kerületi Budapest Főváros Kormányhivatalának Igazságügyi Főosztályához szintén lehet folyamodni segítségért. Az egyszeri állami pénzbeli segítségnyújtáshoz szükséges KÉRELEM innen letölthető.
Elérhetőségek:
061 896-2177, (1) 795-3536; 
[email protected] 
1035, Budapest, Váradi u.15. 
Tel: 061 896 2136
Hétfő: 09:00-16:00
Kedd: 09:00-16:00
Szerda: ZÁRVA
Csütörtök: 09:00-16:00
Péntek: Zárva

Amikor ez az interjú készül, még a szóbeli érettségi előtt állsz. Több országos versennyel és a világversennyel a hátad mögött izgulsz még egy ilyen vizsga előtt?
Voltam jó pár fizikaversenyen a gimnáziumi évek alatt, tavaly pedig részt vettem az Országos Ifjúsági Tudományos és Innovációs Versenyen, ezért a reál tantárgyaknál egyáltalán nem izgultam. Fizikából és matekból emelt szinten érettségiztem, az angolt pedig már tavaly megcsináltam. Hétfőn magyarból és töriből szóbelizek – a magyartól egy kicsit tartok, de ez sem annyira vészes. 

Tizenhét évesen készítettél egy laboreszközt. Az „UV-megvilágító berendezés fejlesztése fotokémiai ligand kapcsoláshoz” projekttel a hazai versenyen első helyezést értél el, az európai megmérettetésen különdíjjal zártál, és most májusban az amerikai világbajnokságon szintén különdíjat kaptál. Mit kell tudni a találmányról, mire jó?
Kicsit távolról indítok. A fehérjék egyrészt elképesztően fontos szerepet töltenek be az életünkben, másrészt nagyon bonyolult a kölcsönhatási hálózatuk. Annyira fontosak, hogy a biológiai örökítőanyag, a DNS fehérjéket kódol, tehát amit a szüleinktől öröklünk, az gyakorlatilag a fehérjék szerkezete. 

Ez alapján működik az élet, illetve nagyon sok olyan gyógyszer van, ami fehérjéken keresztül fejti ki a hatását, ezért gyógyszerkutatási szempontból is fontos, hogy vizsgáljuk őket. 

Ha az ember mikroszkóppal ránéz egy sejtmintára, akkor önmagában nem fogja látni a fehérjéket, ezért láthatóvá kell tenni őket. Erre módszer a fehérjejelölés. Amivel én foglalkozom, azt ligand-alapú fehérjejelölésnek hívják. Lényege, hogy a fehérjéhez a vegyészek szintetizálnak egy olyan molekulát, ami csak ahhoz az egy típusú fehérjéhez fog kapcsolódni. Ha ezeket a molekulákat megjelöljük valamilyen fluoreszcens (világító) újabb molekulával, akkor a fehérjék már láthatóak lesznek. 

A baj az, hogy a jelölésünk a fehérjéhez nem kötődik erősen, nem megbízható: gyorsan rákötődik, de gyorsan el is távolodik. Azért, hogy ezt kiküszöböljük, egy ragasztó molekulát lehet alkalmazni, ami UV-fény hatására aktiválódik, és a fehérjével kovalens kötést hoz létre. Ha a ragasztómolekulát rárakjuk a jelölésre, és megvilágítjuk UV-fénnyel, akkor a molekula már szétválaszthatatlan lesz a fehérjétől.

Az általam épített eszköz ezt a megvilágítást gyorsítja fel, automatizálja, így rövid idő alatt sok kísérletet lehet vele elvégezni. Két perc alatt lehet vele megcsinálni 12 mintát, míg előtte kb. fél órába telt egyet létrehozni. 

A gimnazista diákok az utolsó egy-két évben általában azon gondolkodnak, hogyan készüljenek fel az érettségire, hova jelentkezzenek egyetemre, továbbtanuljanak-e egyáltalán. Neked hogy jött, hogy mindemellett laborba járj és vegyészek, kutatók problémáinak megoldásával foglalkozz?
Mind apai, mind anyai ágon mérnökcsaládból származom. Már a dédszüleim között is akadt bőven mérnök, úgyhogy szerintem mindenképp van benne egy kis genetika. (nevet) Édesapám a Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézetben (MTA-KOKI) dolgozott, ezért kisgyerekkorom óta elég sokat jártam oda. Tetszett a sok különleges berendezés, érdekelt, mi hogyan működik, és szerettem otthon kísérletezgetni, barkácsolni. Ott, a kutatóintézetben vetődött fel a korábban említett probléma a fehérjékkel kapcsolatban, dr. Prokop Susanne foglalkozik ezzel a területtel, ő volt a mentorom. 

Elmagyarázta, mi az, amit tudnia kellene ennek a gépnek, aztán én otthon számítógépen megterveztem, 3D nyomtatóval kinyomtattam, összerakosgattam, és a kész terméket vittem be a laborba kipróbálni.

 Több tudományágat hoztál össze: vegyészet, programozás, mérnöki tervezés. Ezekhez mind értesz is?
Ez túlzás, én sem a biológiai, sem a vegyészeti komponensével nem foglalkoztam, ez tisztán mérnöki projekt. Az optikát, ami az UV-fény előtt van, kellett megtervezni, illetve azt, hogy milyen anyagból készüljön az eszköz. Programozni kellett, áramkört tervezni és készíteni, szerteágazók voltak a feladatok. Nem mondom, hogy mindegyikhez értek, volt, amit a projekt alatt tanultam meg. A 3D nyomtatással például sohasem foglalkoztam, és az egész projekt így egyben komoly kihívás volt. 

Hogyan néz ki a szerkezet?
Az eszközben van egy 40x25 centis alaplap, erre van rögzítve a műszer. Az alaplapon van egy speciális optikájú UV-lámpa, e fölött egy több állapotú sejttenyésztő edény mozog, amelyen lyukak vannak. A lámpát egy motor mozgatja kétdimenziósan, tetszőleges pozícióban. Az alaplap szélén van az áramkör és a tápegység, ami vezérli az egészet.

Kép

Fotó forrása: Magyar Innovációs Szövetség

Dallasban különdíjas lettél most májusban. Milyen élmény volt a világverseny?
Az International Science and Engineering Fair lényegében egy innovációs világbajnokság. Dallasban egy konferenciaközpontban rendezték, ahol mindenkinek volt egy saját bemutatótere. A nap elején megkaptuk, hogy hány zsűri és mikor érkezik az adott versenyzőhöz, velük egy negyedórás beszélgetés volt. Miután előtte már kellett beadni írott anyagot a projektről, gyakran már konkrét kérdésekkel jöttek. Minden angolul zajlott, így óriási élmény volt beszélgetni, megismerkedni a többiekkel. Olyan projekteket mutattak be, amelyek teljesen lenyűgöztek. Az egyik versenyző a mesterséges intelligenciát használta fel daganatkimutatásra. A mérnöki részen volt egy fiatalember, aki egy rakétakilövő állomást épített másfél méter magas rakétához, és az egészet elhozta. 

1700 diák a világ minden tájáról
Az International Science and Engineering Fair, azaz a tudományos versenyek világbajnoksága a világ legszínvonalasabb versenye az ifjú tudósok számára. Az eseményt 2023. május 14-19. között rendezték az amerikai Dallasban. A legkiválóbb ifjú tudósok, mérnökök és kutatók kvalifikálhatták magukat, közel 1700-an. Barna Benedek Lászlóhoz hasonlóan a magyar csapat tagja volt Kovács Nóra Anna, a kolozsvári János Zsigmond Unitárius Kollégium diákja is. Mindketten a 31. Országos Ifjúsági Tudományos és Innovációs Verseny első díjasai. Forrás: innovacio.hu

Mit jelent számodra ez a különdíj? Milyen további lehetőségeket nyertél vele?
A különdíjakat a versenytől független szervezetek vagy egyetemek ítélték oda. Én az INCOSE nevű szervezettől kaptam egy különdíjat, ez egy rendszermérnöki társulás. Egyéves diáktagságot nyertem, ez azt jelenti, hogy meg tudok nézni publikációkat, elmehetek az előadásaikra, és részt vehetek az idén nyáron tartandó éves szimpóziumukon.

A családod, akár a mérnök felmenőid vagy az osztálytársaid, hogyan fogadták a sikereidet?
Nagyon jólesett a sok biztatás, a támogató hozzáállás. Az iskolámtól minden segítséget megkaptam, hisz korábban egy robotépítő versenyen is értünk el csapatban első helyezést itthon. Legnagyobb támogatóm és drukkerem nagyapám, Tóth Ferenc Gyula volt, aki gépészmérnökként ipari létesítmények gázrendszereinek engedélyezésével foglalkozott. Az európai versenyemet még végigizgulta velem, de sajnos karácsony előtt hirtelen elvesztettük őt, így a világverseny örömét és tapasztalatát már nem tudtam elmesélni neki. 

Mi lesz a találmányod sorsa?
Kipróbálták, és működik, de egy-két változtatásra még szükség van. Az MTA KOKI-ban fogják használni, alapkutatásokban és gyógyszerek hatásmechanizmusának vizsgálatában. 

Ha a jövőt nézzük, ez egy elég új módszer, és azt reméljük, hogy egyre több területen, nem csak fehérjekapcsolatoknál lehet majd alkalmazni. Nagyon örülnék, ha lenne még egy-két labor a világon, akiknek megépíthetném. 

2021 őszén kezdtem vele foglalkozni, és az innovációs verseny döntőjére készült el, az azt követő tavaszra. Tehát kb. fél év volt megépíteni, de most már, mivel minden részletet tudok a megépítéséhez, szerintem úgy két hét elég lenne rá. 
Amikor még nem létezett ez az eszköz, a megvilágítási procedúrát többféle módon valósították meg. Volt, hogy internetről rendelt UV-lámpát használtak, de ez nagyon nem volt hatásos. Egy mikroszkópnak volt hasonló funkciója, és azt is használták erre a feladatra, azonban a mikroszkóp egy több százmilliós eszköz, nem nagyon lehet mozgatni, eléggé korlátozza a kutatás kivitelezhetőségét. Pedig fontos, hogy például hideg szobában is lehessen kísérletet végezni, ahová az ember nehezen mozgat át egy mikroszkópot. 

Ezt úgy kell elképzelni, hogy megveszi majd tőled a kutatóintézet az eszközt?
Erről még korai beszélni, mert ez még nem a végleges formája az eszköznek. Jelenleg nem üzleti modellben gondolkodom, hiszen nekem igazán különleges érzés, hogy az én eszközömet használják Budapesten egy világszínvonalú laborban. 

A napokban hivatalosan is vége a gimnáziumi éveidnek. Hova készülsz utána?

Több neves angliai és amerikai egyetemre felvettek, valószínűleg Londonban folytatom a tanulmányaimat Aerospace Engineering, illetve Aeronautical Engineering szakon. 

Ez repüléstechnikát, áramlástant és űrmérnöki tanulmányokat jelent, ami alapképzés szinten nem létezik Magyarországon. 

Fel sem vetődött, hogy magyar egyetemre jelentkezz?
Ha jól tudom, idén indult ezen a területen először mesterképzés nálunk, de amikor én jelentkeztem, még nem tudtam, hogy itthon is lesz ilyen. Egészen biztos voltam abban, hogy ezen a területen szeretnék tanulni, így ennek megfelelően választottam ki az egyetemeket.

Akkor gyakorlatilag oda már fel is vettek?
Az amerikai egyetemekre felvettek, mert még előző nyáron megcsináltam az amerikai érettségit is, az angol egyetemeken pedig gyakorlatilag az érettségi bizonyítvány angol fordítását kell bemutatni. Az volt a követelmény, hogy az emelt szintű érettségik legyenek 60 százalék fölött. (Benedek minden érettségi tárgyból dicsérettel végzett, 94–96 százalékos eredményekkel, és még a kissé féltett magyarból, történelemből is 96 százalékot teljesített – a szerk.) 

Van álommunkád, amivel szívesen foglalkoznál az egyetem után?
Nagy álmom, hogy egy űrprogramban dolgozzam, de szívesen építenék repülőgépeket, terveznék hajtóműveket. Ha az itthon elfogadott űrstratégia megvalósításába be tudnék kapcsolódni, arra nagyon büszke lennék.

Most a verseny és az érettségi után azért gondolom, pihenni is szeretnél. Mik a nyári terveid?
Egy kicsit „határidők nélkül” kalandozni a barátaimmal, fesztiválozni, kimenni terepbiciklizni, búvárkodni.  
 

Új sorozatunk szerzője Almásy Csilla gerincterapeuta gyógytornász, edző és jógaoktató. Egészségügyi tanárként a Magyar Táncművészeti Egyetem oktatója, illetve saját iskolájában, az Almásy Mozgásakadémia felnőttképzési kurzusain tanít mozgással foglalkozó szakembereket. Jelenleg a Pécsi Tudományegyetem doktori képzésében vesz részt. 
www.facebook.com/gerinckoncepcio  
www.facebook.com/groups/szuperletra 

A bemelegítés célja a szervezet felkészítése a nagyobb terhelésre. Ahhoz ugyanis, hogy a mindennapi tevékenységeknél nagyobb teljesítményt nyújtsunk, az egyes szervrendszereinknek nagyobb fokozatra kell kapcsolniuk, a szöveteinket pedig olyan állapotba kell hoznunk, hogy a nagyobb erőhatásoknak is ellen tudjanak állni, sőt támogassák a fokozott teljesítményt. De nézzük kicsit részletesebben;

Felkészül: a kötőszövet

A testünk alkotórészeit borító, összekötő, rögzítő kötőszövet az egyik legfontosabb célpontja a bemelegítésnek. Ahhoz, hogy az ízületeink a természetes mozgástartományukban mozogjanak, az kell, hogy a körülöttük lévő szövetek (izmok, izompólya, szalagok, ízületi tok stb.) kellően nyújthatók, mozgékonyak legyenek. Ha letapadnak, megrövidülnek, megvastagodnak, akkor korlátozzák az ízületet. Az ilyen ízülettel való mozgás egyrészt több izomerőt kíván, ezért gyorsabban fáradunk. Másrészt ilyenkor testünk alternatív mozgáspályákat használ (kompenzál), igyekszik megoldani a feladatot, csakhogy nem a legjobb úton, ezért vagy rosszabb lesz a teljesítmény, vagy lesérülünk.

Tehát az egyik legfontosabb feladatunk a kötőszövet mobilizációja.

Ezt dinamikus nyújtó gyakorlatokkal tudjuk elérni, azaz a jól ismert stretching mozdulatokat végezzük folyamatosan ismételve, eközben nő a szöveti hőmérséklet (ez nyújthatóbbá teszi a szövetet) és a szövetközi folyadék mennyisége is, tovább támogatva a szövetek egymáson való elcsúszását.

Ha a kötőszövet rugalmas, akkor elasztikus energiája hozzáadódik az izom által kifejtett erőhöz. Ez együttesen nagyobb teljesítményt eredményez. Ilyen például futás során az Achillesz-ínban rejlő elasztikusság, amely szinte katapultként löki előre a lábunkat, rengeteg izomerőt spórolva a boka körüli izmoknak.

Induljon a folyadéktermelés!

A csontok végét borító porcfelszín védelméhez is szükség van a bemelegítésre, mert a nagyobb terhelés során az is nagyobb veszélynek van kitéve. A porcot az ízületi résben található folyadék (synovia) mennyiségével és minőségével tudjuk támogatni. A synoviát az ízületi tok belső hártyája termeli. Amikor a tokban lévő receptorok érzékelik a mozgást, tudják, hogy több folyadékra lesz szükség, elkezdik termelni a synoviát. 

Tehát, ha a bemelegítés során minden ízületünket átmozgatjuk, akár csak pár mozdulattal, máris kiadjuk a parancsot az ízületi folyadék termelésére. 

Magasabb fokozatra

Ha nagyobb fokozatra kapcsoljuk az izmainkat, akkor azok bizony több oxigént igényelnek. Ehhez a tüdő kapacitását is növelnünk kell, hiszen rajta keresztül jut be az oxigén a szervezetünkbe, majd a keringési rendszernek köszönhetően jut el a sejtekhez. Ezért a szív teljesítményét is növelni kell. A bemelegítés során végzett gyakorlatok fokozódó intenzitása lépésről lépésre növeli az elvárást ezen szervekkel szemben, amelyek ugyanígy lépésről lépésre kapcsolnak egyre nagyobb fokozatra, hogy kiszolgálják az izmokat.

Kép

Kép: Pexels

Főpróba a szoftvernek is

Ne feledkezzünk meg a főnökről sem! Mozgásaink irányítója, az idegrendszer is támogatásra szorul, ha azt várjuk tőle, hogy a lehető legjobb utasításokat adja ki izmainknak a tökéletes kivitelezés érdekében. Bár a mozgásokat az izmok végzik, parancs nélkül ezt nem tudnák megtenni, rossz paranccsal pedig a mozgás minősége romlik. Ezért rendkívül fontos, hogy a központ és az izmok közötti információs útvonalakat bejárassuk. Az ilyen gyakorlatoknak köszönhetően a mozgások precízebbek, gördülékenyebbek lesznek, az egyensúlyunk javul, a megfelelő izmok a megfelelő időben kapcsolódnak be. 

Ez részben a jobb teljesítmény érdekében szükséges, másrészt azért is, mert enélkül nemcsak a hirtelen sérülések kockázata nő, hanem az úgynevezett túlhasználati sérüléseké is. 

Ez utóbbit az okozhatja, hogy a szükséges izom helyett egy másik kapcsol be, mert a szoftver a fejünkben nem adott ki precíz parancsot. 
Ilyen gyakorlatok például az úgynevezett aktiváló gyakorlatok, amikor egy-egy izomra felhívjuk az idegrendszer figyelmét. A farizmok vagy a lapockákat stabilizáló izmok tipikusan hajlamosak a gátlásra, ezért azokat például érdemes aktiválni az edzés elején.

Ne csak testben érkezzünk meg!

Nem egyszerű kiszakadni a napi feladatokból. Az edzőruha felvétele sokunkat még nem helyez bele teljes elménkkel az edzéshelyzetbe. A bemelegítés, főleg, ha jól ismert, rutinszerűvé vált gyakorlatokból áll, biztosítja a teljes megérkezést. Ha a teljes figyelmünket az edzésmunkára tudjuk fókuszálni, egészen biztosan eredményesebbek leszünk, és csökkentjük a figyelmetlenségből eredő sérülések veszélyét. 

Edzőként és gyógytornászként is jó szívvel ajánlom, hogy ne spóroljunk a bemelegítésen! Akár úgy is mondhatnám, hogy tíz gyógytornászból kilenc (de inkább tíz) biztosan ezt ajánlja.  

Az írás Almássy Csilla Mozgásban című sorozatának részeként jelent meg, amelynek további részei elérhetőek itt. 

Ez a cikk a júniusi Képmás magazinban jelent meg. 
A Képmás magazinra előfizethet itt>>