Mindenki tévedhet – még az IT-hősök is, akik olyan biztonságtudatosak, hogy a gondolataikat is gondosan kiválasztott jelszószéf védi. Ők is kaphatnak olyan manipulatív, kecsegtető ajánlatot, ami egy pillanatig hihetőnek tűnik – és megesik, hogy rá is kattintanak. Ilyen üzenetet már az ESET kiberbiztonsági kampányában szerepet vállaló King’s Tech videócsatorna készítője is kapott, ahogy arról videójában beszámol. A kampány során a Culture Geeks a történelem legveszélyesebb vírusáról számol be egy videóban, a Tízes Lista csatorna pedig a darkweb veszélyeit tárja fel előttünk. Bár a kiberbiztonság első lépcsője maga az ember, ha eszközeinket megbízható védelmi megoldással védjük, akkor figyelmünk lankadása esetén is van, ami figyelmeztet: gyanús weboldal, gyanús feladó, gyanús tartalom. Így aztán senkiből sem kell, hogy kiberbalek váljon.

Mikor gyanakodjunk?

Szokatlan, akár párszáz forintos ismeretlen tranzakciók a bankszámlánkon? Nem sikerül belépni a saját fiókjainkba? Nagy valószínűséggel adataink illetéktelenek kezébe kerültek, akik költik a pénzünket, belépnek és akár el is lopják fiókunkat, hogy akár a nevünkben újabb embereket károsítsanak meg. Ha valamelyik fiókunkban a bankkártyaadataink is el vannak mentve, akkor annak is búcsút inthetünk.

De hogyan történik az adataink ellopása?

Kényelemből minden fiókunkban ugyanaz a jelszavunk? Vagy éppen mindenhol más, de elmentjük őket? Vagy kaptunk egy sms-t, hogy nyertünk valamit, mi pedig a linkre kattintva megadtuk adatainkat, hogy átvehessük a nyereményt? Egy potenciális vevő a Marketplace-en azt ígérte, hogy futárt küld a termékért, csak adjuk meg az adatainkat? Az utóbbi két eset adathalász támadás jele, és ha nem vagyunk éberek, illetve nincs megfelelő vírusirtó a gépünkön, akkor bizony kiberbűnözők áldozatául eshetünk.

A jelszavainkat ellophatják azoktól a vállalatoktól is, amelyekkel kapcsolatban állunk – vásároltunk tőlük, előfizetői vagy ügyfelei vagyunk –, és ha az innen kiszivárgott jelszavunkat máshol is használjuk, máris bejutottak minden fiókunkba.

Az is előfordul, hogy a csalók magukat közösségi médiumok, streaming szolgáltatók vagy bankok alkalmazottainak kiadva, magától az áldozattól szereznek meg jelszavakat. És persze van, amikor feltöréssel próbálkoznak – na, nem egyesével pötyögik be a lehetséges jelszavakat, hanem egy olyan jelszófeltörő módszerrel, ami az összes lehetséges kombináció végigpróbálásával dolgozik. A legelterjedtebb 10 jelszó (12345, password vagy qwerty) akár egy másodpercen belül feltörhető.

Védekezni kötelező – de hogyan?

• Használjunk erős, egyedi jelszavakat, amelyeket megbízható jelszókezelő tárol.
• A két- vagy többfaktoros hitelesítés nagyobb védelmet biztosít az adathalászok és a csalókkal szemben.
• Rendszeresen frissítsük, tartsuk naprakészen az eszközeinket, szoftvereinket.
• Ne mentsük el a személyes és/vagy pénzügyi adatokat online fiókokban, böngészőben.
• Gondoskodjunk arról, hogy minden eszközünk és számítógépünk megbízható forgalmazótól származó, kártékony szoftverek elleni védelemmel rendelkezzen, az ESET megoldásai ilyenek.
• Olvassunk IT biztonsági híreket, tájékozódjunk arról, hogy éppen mik a leggyakoribb támadási, csalási módszerek.
• Ne adjuk ki személyes adatainkat, mindig legyünk éberek, ellenőrizzük az üzenet tartalmát és a feladó e-mail címét, telefonszámát, profilját.

Ha mindezt betartod, te is lehetsz IT-hős! Ugye mennyivel jobb, mint a kiberbalek?

Támogatott tartalom

A VII. kerületi Vörösmarty utcai Hajléktalan Nappali Melegedő, azaz a Golgota Ellátó klienseinek körülbelül tíz százaléka, nyolc-tíz fő nő. Látogatásomkor többen is ott tartózkodnak közülük, igaz, van, akit elsőre férfinak nézek. „Tapasztalatom szerint inkább a férfiak azok, akik az otthonukat elhagyják, míg a nők a végsőkig küzdenek a biztonságért, a lakhatásért” – mondja Máté István, a Mentés Másként Alapítvány kuratóriumi elnöke és a melegedő munkatársa, akivel arról beszélgetek, hogyan őrizheti meg nőiségét, aki az utcára kerül.

A Golgota melegedőjében a fedél nélkülieknek van lehetőségük zuhanyozni. Higiéniai termékeiket, dekorkozmetikumaikat – például dezodor, tusfürdő – saját kulcsos szekrényükben tárolhatják. A ruházkodásuk is megoldott, rengeteg ilyen adomány érkezik, emellett mosni is tudnak. „Nem szeretek több napig ugyanabban a ruhában lenni, másnap átöltözöm, és kimosom” – mondja egyik kliensük, Csilla. Az ápoltságra hozzá hasonlóan Erzsébet, vagy ahogy a többiek hívják, Sziki is mindig ad, aki mosakodással indítja a reggelt. Az intézmény alkalmanként fodrászoktól is kap felajánlásokat, akik vállalják, hogy ingyen veszik kezelésbe a hajléktalanokat. Ennél égetőbbek egyes egészségügyi problémák, például a körömgomba, amik esztétikai szempontból is kellemetlenséget jelentenek. És akkor az intim higiéniáról még nem is beszéltünk.

„Volt, hogy valaki több napig vérfoltos nadrágban járt” – meséli Sziki, akit olykor a mellékhelyiségben sem fogad szép látvány.

Lejjebb adnak az igényeikből

A hajléktalan nők, mivel folyamatosan a létfenntartásért küzdenek, ha keresnek is egy kevés pénzt, azt nem kozmetikusra vagy fodrászra költik, ezeket a dolgokat maguk próbálják megoldani. Egy idő után aztán beletörődnek, és lejjebb adnak az igényeikből. „Úgy érzik, már senkinek sem számítanak, és nem foglalkoznak azzal, hogy nőiesek legyenek, mondván, ide minek?” – összegzi István.

Ugyanezt érzi Csilla is, aki pár hónappal ezelőtt, munkahelye elvesztése miatt vált hajléktalanná. Azelőtt a vendéglátóiparban dolgozott, és imádott csinosan felöltözni. „Mindig hosszú szoknyában és körömcipőben jártam. Sok ruhám van Olaszországból, ezeket viszont nem tudom magammal hozni, így most egy raktárban várnak.” Meglévő ruháit már csak azért sem tartja magánál, mert volt, hogy egy hajléktalanszállón eltűnt pár darab. „Egyik nap későn értem oda, így hajnalban tudtam mosni. Másnap el kellett hagynom a szállót, de a ruháimat a szárítón hagytam, az egyik ott dolgozó pedig kidobta” – idézi fel. Nagyon szeretett műkörmöt is viselni, de most ezt sem tudja megoldani. A nő jelenleg közmunkából tartja fenn magát. Ide valóban nem lenne túl praktikus a magasabb sarkú cipő és a műköröm, állapítom meg, mire azt mondja, őt a hosszú körmök sem akadályoznák a munkavégzésben. Inkább életkedvének elvesztése az oka, hogy nem foglalkozik ezzel.

„Pár hónap alatt tizenöt kilót fogytam. Szinte megijedek magamtól, ha tükörbe nézek.”

Kép

Fotó: Fekete Fanni

Keménynek kell lenniük, hogy életben maradjanak

Ezeknek a nőknek nem csak a megélhetésük okoz problémát: a hajléktalanok között, ahol a többség férfi, alárendelt szerepet töltenek be, olykor meg kell védeniük magukat. Ha pedig az életben maradásuk a tét, akkor érthető módon nem foglalkoznak azzal, hogyan öltözzenek fel vagy hogyan sminkeljenek.

„Gyakran eszközként tekintenek rájuk a férfiak” – állapítja meg István. A melegedőben előfordulnak atrocitások, a nők gyalázása, lekurvázása. Igaz, az ilyen esetek nem előzmény nélküliek, van, hogy a nők robbantják ki a konfliktust. Az ellátóházban alapkövetelmény, hogy a férfi kliensek és a szociális munkások is viselkedjenek tisztelettudóan a nőkkel, legyenek velük udvariasak, kezeljék őket nőként.

Ám olykor a hajléktalan nők sem tekintenek magukra nőként, pontosabban nem tudják, mit is jelent ez. Sokan intézetben nőttek fel vagy elhanyagoló családban, ahol a nemi szerepekhez sem kaptak mintát, nem látták például, hogy a szüleik megölelik egymást. „Ez hatalmas űrt jelent az életükben. A gyerekkorukat már nem tudjuk visszaadni, de lehet azon dolgozni, hogy változzon a nőiségről alkotott képük” – véli István. Erre azonban csak akkor lát esélyt, ha kiszakadnak abból a közegből, amelyben jelenleg élnek, különben bármi, amit addig felépítettek, romba dől.

Rövidre nyírt hajával, férfias alkatával, tetoválásával, határozott fellépésével Sziki maga is egy férfi benyomását kelti, aztán ahogy elkezdünk beszélgetni, felsejlik egy másik oldala is. A karján vágások mutatják, milyen kemény életút áll mögötte: megtudom, hogy ő is intézetben nőtt fel, kamaszkorában megerőszakolták, majd teherbe esett. Hogy etetni tudja a lányát, lopott, ami miatt börtönbe került, később egyéb dolgok miatt is szembekerült a törvénnyel. Összesen tizenöt évet ült, a börtönben elmondása szerint többször is bántalmazták. A haját még akkor vágatta le, és azóta is így hordja.

„Nem akartam nőnek kinézni, hogy ez ne történhessen meg velem még egyszer” – utal a kamaszként átélt traumára.

Később arra is volt példa, hogy férfias külseje miatt támadták meg, tehát még így sem érzi magát biztonságban az utcán.

A börtönkörülmények és a sok stressz miatt hamar elmaradt a menstruációja, habár a hasi görcsök azóta is minden hónapban jelentkeznek. Mintha csak a szervezete így próbálta volna védeni őt. Az anyai ösztönök viszont továbbra is ott munkálnak benne. Bár gyereke megszakította vele a kapcsolatot, lett egy fogadott lánya, akivel szorosabb viszonyban van, és akinek sorsában a sajátját látja. Aggódva meséli, hogy a nő bántalmazó kapcsolatban él, és beszélgetésünk végén engem is óva int: „Vigyázzon magára, mert fiatal lány, legyen magánál gázspray!”

Ugyanazok a vágyaik, mint a többi nőnek

A hajléktalan nőkre szeretné felhívni a figyelmet Somoskői Rita stylist, coach, kommunikációs szakember, aki a Mentés Másként Alapítvánnyal karöltve jótékonysági gardróbvásárt szervez a támogatásukra. Az eseményen hazai divattervezők és ismert emberek által felajánlott ruhadarabokat vásárolhatnak meg az érdeklődők. A befolyt összeget a Golgota és más hasonló intézmények női klienseinek kozmetikai, fodrászati, nőgyógyászati és fogorvosi kezelésére fordítják. „Egy középkorú nőt alapból kevésbé vesznek észre, és ez a láthatatlanság a hajléktalan nőkre hatványozottan igaz” – hívja fel a figyelmet Rita.

Az érintett nők öltözete nem mindig árulkodik róla, hogy hajléktalanok, legfeljebb a maguknál hordott nagy szatyrokból lehet sejteni. „Az egész életüket magukkal hordozzák” – mondja Rita, aki szerint nonverbális jelekből is fel lehet ismerni őket.
„A tartásán is látszik, ha egy nő hajléktalan. Máshogy közlekednek, lesütött szemmel, összehúzódva. Igyekeznek észrevétlenek maradni, mintha beton alatt járnának.”
Ritáék a jótékonysági vásárnak a Bridge, azaz Híd nevet adták, mivel az átlagos vagy jobb anyagi helyzetű nőket köti össze a hajléktalan nőkkel. „Teljesen mindegy, milyen körülmények közt élnek, ugyanazok a félelmeik, a vágyaik, a sérüléseik” – véli.

Kép

Máté István és Somoskői Rita – Fotó: Fekete Fanni

Szerinte az, hogy a hajléktalan nők (újból) megtapasztalhassák nőiességüket, nemcsak az önbecsülésük erősítése miatt fontos, hanem a társadalomba való visszailleszkedésüket is segíti. „Az emberek külső alapján ítélnek. Az első benyomás pedig egy állásinterjún különösen sokat számít, ezért is szeretnénk lehetőséget adni nekik, hogy a hajukat, az arcukat, a körmeiket, a fogaikat, esetleg a nőgyógyászati panaszaikat kezeltetni tudják.”

Az esemény kapcsán sokat gondolkodott rajta: mit jelent nőiesnek lenni. Erre valószínűleg nincs is egységes definíció: van, akinek a külső megjelenés, a csinos ruhák, a smink és a frizura ugrik be, más belső értékeket emel ki, mint a finomság és az érzékenység. Rita szintén úgy véli, mindez belülről fakad.

Istvánék a jótékonysági esemény előtt megkérdezték a női klienseiket is, ők mit gondolnak erről, és mitől érzik magukat nőnek. Volt, aki azt válaszolta, attól, ha megdicsérik, más attól, ha a tükörbe nézve látja magán a jellegzetes női jegyeket. A leggyakrabban visszatérő kifejezések a láthatóvá válás, a sérülékenység, a talajvesztés és az elutasítottság voltak. Tehát csupa negatív érzés, gondolat, amelyekből kiderül: mindenekelőtt az emberi méltóságukat kell visszanyerniük.

Alább a Mentés Másként Alapítvány egy videója, amelyben egyik kliensük beszél arról, miért nem érzi már magát nőnek.

Ül a karosszékében, és próbál nem gondolni rád. Szégyell téged, az az igazság, nem vagy elég jó neki, legszívesebben elfelejtene. És nehéz lenne ezzel vitatkozni, tényleg nem vagy elég jó, nézd csak meg az életed, megalázó alkalmi munkák sorozata, mégis nulla pénz, mert minden este eliszod az aznapi keresetet. Olyankor kemény csávónak érzed magad pár órára, mert ki tudsz fizetni egy hivatásos nőt, a legolcsóbbat és a legigénytelenebbet persze, de még az ilyenek is undorodnak tőled, jól látszik, hogy ha nem kéne nekik a lé drogra, rád se néznének. Koszos, büdös lepedőkön, ismeretlen, fülledt szobákban ébredsz minden reggel, még zuhanyozni se engednek, csoda, hogy egyáltalán ott aludhattál, gyorsan összekapdosod a cuccaidat és menekülsz, hogy ne az izomember dobjon ki, akinek a nő dolgozik, mielőtt jön a következő kuncsaft. Éhesen munka után nézel, csak az a helyzet, hogy már nem kellesz senkinek, nem is csoda, egy darabig még hagyták, hogy kipucold a vécéjüket, kiirtsad a csótányokat, csak az a helyzet, hogy most már büdösebb vagy, mint a vécéjük, és te lettél az a csótány, amit el akarnak takarítani. Amikor tizedszer is az arcodba csapják az ajtót, éhesen elkullogsz a hajléktalanszállóra, hogy adjanak enni. Ide csak józan embereket engedünk be, válaszolja a portás, érzi a leheleteden a tegnap estét. Megkerülöd az épületet, hátul a kukák mögött két kutya marakodik egy félig rágott csirkecombon.

Arrébb rugdosod őket, beleharapsz a kutyanyálas csontba, mert csak az maradt, a húst már lerágták róla, ide jutottál, így igazságos, ne csodálkozz, a tetteid alapján pontosan ezt érdemled.

Ül a karosszékében, és csak rád gondol, merre járhatsz most, van-e hol laknod, van-e mit enned, emberszámba vesznek-e, vagy csak egy szolga vagy a sok közül. Legbelül azt reméli, hogy saját lábra álltál, találtál munkát magadnak, elvettél egy szép lányt feleségül, szeretetben és biztonságban élsz. Veled kel és fekszik, fontos üzleti megbeszéléseken elkalandozik, néz a semmibe, néha azt hiszik, teljesen megőrült. Az egész vagyonát odaadná azért, hogy újra lásson, hiszen a fia vagy, hogyan is tudna változtatni ezen bármi is. Persze hall rólad ezt-azt, hogy bűnös életet élsz, hogy nem vesznek semmibe és hogy elvertél mindent, de nem hajlandó rossz szájízzel beszélni rólad, és ha a testvéred ezt teszi, megdorgálja őt. Mert van egy testvéred, aki hiba nélkül él, megbecsüli és gyarapítja az apai vagyont, pontról pontra betartja a szabályokat, és több szeretetet érdemelne nálad. Az apád hiába magyarázza, hogy ez nem érdem szerint megy, akkor is épp ezen vitatkoznak, amikor meglát téged, ahogy elgyengülve, botladozva, szinte négykézláb közeledsz a ház felé, felpattan, és fejvesztve rohan eléd, többször elesik, még a szolgái is kinevetik. Mint egy újszülötthöz, úgy hajol le hozzád, felemel és hazavisz, lemos és felöltöztet, óriási bulit csaptok, együtt táncoltok hajnalig. 

A novella Véssey Miklós Bibliai történetek című sorozatának részeként jelent meg. A sorozat további írásai elérhetőek itt.

Ez az írás a Képmás magazinban jelent meg. A Képmás magazinra előfizethet itt>>

Az érettségi vizsgák hetében, csütörtökön beszélgetünk. Hogy mentek az írásbelik?

A matek szerintem nehéz volt, arra sokan panaszkodtak. A töri könnyű volt, és az irodalom is egész jól ment, úgyhogy nekem nincs okom panaszra. A német emelt szintű érettségit és az informatikát pedig már tavaly, tavalyelőtt letudtam.

Szerintem nem mindenki vállalna be pár héttel az érettségi előtt egy olyan világversenyt, amilyen a Szervátültetettek Világjátéka volt.

Nekem meg sem fordult a fejemben, hogy kihagyjam a Világjátékokat. Úgy voltam vele, hogy pótérettségizni lehet, de ez a világverseny és az ausztráliai út soha vissza nem térő alkalom. Semmiképp nem akartam elmulasztani a versenyt, ilyen élményem nem lesz többet!

Tizenegy éves korod óta vagy veseátültetett, de már négyéves kisgyermekként kiderült a betegséged. Erre hogyan emlékszel vissza?

Ödémásodtak, felpuffadtak a lábaim. Úgy lehetett észrevenni, hogy például a zokni nyoma nagyon erősen látszott a bőrömön. Elkezdtünk orvoshoz járni, és viszonylag hamar kiderült, hogy ez nem egy átlagos betegség. Pesten kötöttünk ki, de először nem tudták, mi lehet a bajom, a véremből mindenfélét kikísérleteztek, végül 2006 táján jöttek rá nagy nehezen, hogy vesebetegségem, nefrózis szindrómám van.

Művesekezelés következett, de én úgymond szerencsés voltam, mert ez csak egy évig tartott. A művesekezelésnek három fajtája van: a nyakba, a vénába vagy a hasba teszik be a vezetéket. Nálam szerencsére a hasi verzió volt, amit tudtam otthon is csinálni. Előfordult, hogy éjjelente is kellett 4–5 óránként dializálni, ami megterhelő volt.

Egy év után sajnos eljutottunk arra a pontra, hogy a veséim tönkrementek. Nem vették ki őket, a mai napig bennem vannak, csak teljesen elhaltak.

Új vesére volt szükségem, ezért transzplantációs várólistára kerültem.

Először úgy volt, hogy édesapád egyik veséjét kapod meg, jól tudom?

Igen, a családtagok közül egyedül apukám vércsoportja egyezett az enyémmel, így elindultak a kivizsgálások nála is. Ám erre végül nem volt szükség, mert előbb jött egy veseriadó. Ez 2015. november 4-én történt. Mindenre emlékszem arról a napról, szerencsés véletlen, hogy éppen akkor Budapesten voltunk kontrollon. A vonatot vártuk, amikor hívtak, hogy forduljunk vissza, és menjünk be a kórházba. Még aznap megindultak a kivizsgálások, és éjfél körül már be is toltak a műtőbe. Volt egy „vesetársam”, ami ritkaságnak számít. Először egy kislányt, utána engem műtöttek, de két külön donorunk volt.

Már a művesekezelés és a transzplantáció előtt is sportoltál?

Sportot valamilyen szinten mindig űztem, de nem kifejezetten atlétikát. Volt, amikor úsztam, de ezt a műtétek miatt – a dialízishez be kellett ültetni a hasamba egy csövet, amit a transzplantáció után újabb műtéttel eltávolítottak – abba kellett hagynom. Később futni, majd, amikor megkaptam az új vesémet, atletizálni kezdtem. A transzplantáció után viszonylag sokáig kórházban tartózkodtam, két hónap múlva mehettem csak haza. Nehéz volt a felépülés, sokáig fekvőbeteg voltam, se sétálni, se futni nem tudtam, hiányzott hozzá az energiám. Kellett fél év, hogy mozogni tudjak.

Hogyan döntöttél a versenysport mellett?

A műtét után 2015-ben ismerkedtem meg egy hölggyel, aki mesélt nekem a Magyar Szervátültetettek Szövetségéről, ahová utánpótlást kerestek. Ő tanácsolta, hogy érdemes lenne náluk folytatnom a sportolást.

Alapból minden transzplantáltnak ajánlott a sport, hiszen nincsen immunrendszerünk, és a mozgással tudjuk védeni magunkat.

Nekem például olyan gyógyszereket kell szednem, amik megemelik a vércukorszintemet. Kezdetben kicsit féltünk is, hogy cukorbeteg leszek, ezért tanácsolták, hogy minél többet sportoljak, hogy normális határok között maradjon a cukrom. 2017-ben Malagában volt az első nagyobb megmérettetésem a világbajnokságon. Ez volt az első külföldi versenyem 11–12 évesen.

Kép

Réka a Perthben rendezett Szervátültetettek Világjátékán – Fotó: Szekeres Máté/Magyar Szervátültetettek Szövetsége

Akkor még gyerekek között versenyeztél, viszont áprilisban a magyar csapat legfiatalabb tagjaként részt vettél az első felnőtt világversenyeden a Szervátültetettek Világjátékán Perthben. Milyen élmény volt?

A hétköznapokban mi, szervátültetettek ritkán találkozunk a miénkhez hasonló történettel, ott pedig minden sportoló hasonló dolgokon ment keresztül. Sőt van, aki az enyémnél jóval nehezebb műtéten, például szívtranszplantáción esett át. Jó volt látni, hogy mások is küzdenek az eredményekért. A magyar csapat együtt ment mindenhova, már a reptérre is a nemzeti melegítőben érkeztünk. Ez megalapozta a hangulatot. Érdekes volt, mert én azt hittem, hogy majd az óceán mellett, a strandon fogunk sík terepen futni, ehhez képest az öt kilométert dombos-hegyes vidéken teljesítettük. Elég nagy kaptató volt, de a gyönyörű kilátás kárpótolt. Mindenki szurkolt nekünk, találkoztunk kivándorolt magyarokkal, a magyar konzul is megjelent. Az atlétikaverseny kétnapos volt, pont a legmelegebb időben, jól le is égtünk. Illetve napfogyatkozást is láttunk.

A Szervátültetettek Világjátékát kétévente rendezik meg. A nemzetközi sportversenyt a World Transplant Games Federation (WTGF) szervezi azzal a céllal, hogy bemutassa a szervátültetés életmentő hatását, és ösztönözze a szervdonációt. Idén április 14–21. között volt a verseny Ausztráliában, Perthben, és azon 45 ország több mint ezer sportolója vett részt. A magyar csapat 32 fővel utazott, és összesen 60 (18 arany, 24 ezüst és 18 bronz) érmet szerzett. A legeredményesebb sportágaink az úszás, az atlétika, az asztalitenisz, a bowling és a petanque voltak. Két világrekord is született: súlylökésben és úszásban. forrás: trapilap.hu

Kétszer a dobogó legfelső fokára is felállhattál. Összesen hány éremmel tértél haza?

Négy érmet szereztem, ebből kettő arany. Az elsőt súlylökésben nyertem, ahol elég szoros küzdelem alakult ki egy finn lánnyal. A második arany 200 méter síkfutásban lett meg, ezen kívül szereztem egy ezüstérmet 400 méteren, és egy bronzot távolugrásban. Öt kilométeren pedig a negyedik helyen zártam.

A súlylökésre és a 400 méterre vagyok a legbüszkébb, mert ezekbe rengeteg munkát tettem. A kiutazás előtt feleennyi éremmel sem számoltam, annyi volt a célom, hogy a súlylökéssel esetleg dobogóra álljak, illetve a 400 méterre is nagyon sokat edzettem.

Öt kilométeren két érmet szereztek a magyarok, már ez is meglepett mindenkit, utána pedig éremeső kezdődött atlétikában. Az egyedüli lány vagyok az atlétikacsapatban, ez azért nem a legkönnyebb helyzet, de nagyon segítőkész csapatom van, szerencsés vagyok.

Kép

Réka a perthi világjátékok dobogóján – Fotó: Szekeres Máté/Magyar Szervátültetettek Szövetsége

Az egyik aranyérmet hálából az orvosomnak, Dr. Török Szilárdnak ajándékoztam. Elég nehéz évem volt, és ő rengeteget segített. A kezelőorvosom állítja be a gyógyszereimet, mert minden transzplantáltnak gyógyszereket kell szednie, hogy ne lökődjön ki az új szerve. Ha nem szedném, pár napon belül kilökődne a vesém. Mivel nincsen immunrendszerem, nagyon gyorsan elkapok bármilyen betegséget, és az orvosom mindig segített kilábalni ezekből. Háromhavonta kell kontrollra járnom, vagy ha rosszabbak az eredményeim, akkor havonta vagy akár hetente is, de szerencsére ilyen nem szokott előfordulni.

Mennyit kell edzened ezekhez az eredményekhez?

A Mosonmagyaróvári Atlétikai Clubban edzem minden hétköznap, és még hétvégén is egyszer, így egy pihenőnapom van. Befogadtak itt, van egy kisebb csapatom, viszont egyedüli hosszútávfutó vagyok. A futást egymagam csinálom, de a többi számra a csapattal együtt készülök.

A szervátültetett gyermekeket és fiatalokat segítő Trappancs Egyesület tagja is vagy. A honlapjukon a bemutatkozásodnál a következő szöveg olvasható: „Világbajnok szeretnék lenni, mint Ádám bácsi!”  Ez most 18 évesen sikerült is. Ő a példaképed?

Velkey Ádám szervátültetett sprinter a csapattársam, viszont most nem tudott eljönni a világversenyre, mert nemrég kapta meg a második veséjét. De remélem, hogy hamarosan visszatérhet! Mindig is felnéztem rá, hiszen veseátültetettként világcsúcsokat döntött meg, mindig mindenhol az első helyen végzett. Száz és kétszáz méteren fut, és igen, példakép számomra.

Szervátültetettként lehet ma valaki profi sportoló Magyarországon?

Támogatók nélkül nem sikerült volna ilyen jól a világverseny. Nem olcsó egy ilyen út, kaptunk valamennyi állami támogatást, de van benne egy önrész is, amit nekünk kell szponzorok segítségével kifizetni.

Szervátültetett sportolókként nem mehetünk a paralimpiára, minket nem úgy számítanak sérültnek, mint a paralimpikonokat, és az egészségesekkel sem versenyezhetünk, mondjuk, az olimpián.

Világversenyen kaphatunk pénztámogatást mi, versenyzők és az edzőink, de ehhez több kritériumnak is meg kell felelni: például, hogy az adott versenyszámban legalább 12 ország álljon rajthoz. De alapvetően nem jellemző a pénzdíjazás.

Mik a jövőbeni terveid akár a sport, akár a továbbtanulás terén?

Az atlétikát szeretném versenyszerűen folytatni, így terveim szerint a Kossuth Lajos Gimnáziumból olyan helyre megyek továbbtanulni, ahol lesz erre lehetőségem. Tatabányára és Budapestre jelentkeztem közgazdaságtan, kereskedelem és marketing-menedzsment szakokra.

Hol izgultál jobban: az érettségi előtt, vagy a Világjátékokon a rajtnál?

Iskolában nem szoktam izgulni, viszont a versenyeken nagyon. De az a jó, hogy az ellenfeleim már nem ellenfeleim, hanem sokkal inkább a barátaim, így nagyon sokat segítettek nekem. Tartjuk a kapcsolatot, rendszeresen beszélünk. Perthben más csapatok edzői is támogattak, mindig meglepődöm, milyen segítőkészek. Például a németek edzője is odajött hozzám, és így már nem is izgul annyira az ember.

Sorra szerezte a védleveleket

Nagyapja Lengyelországban született, és miután a lengyel hadseregben Budapesten szolgált, úgy döntött, ez lesz az új hazája. Így Baranski (Baránszky) Tibor szülei, Baránszky Rezső és Schelnader Mária már magyar földön ismerkedtek meg, a kis Tibor pedig Budapesten született és nevelkedett. Már a gimnáziumban tudatosult benne, hogy Európában egyre erősödik az antiszemitizmus. A papi hivatás vonzotta, így a második világháború alatt Veszprémben, majd Kassán tanult a szemináriumban. Amikor azonban a front közeledett Kassához, kénytelen volt otthagyni tanulmányait és a várost, visszatért Budapestre. Ekkor 1944. október 20-át írtunk, a fasiszta Nyilaskeresztes Párt vezetője, Szálasi Ferenc öt nappal korábban vette át a hatalmat az országban, s megalakult a Szálasi-kormány.

Amikor a 22 éves fiatal papnövendék hazatért, nagynénjénél lakott. Sterneder Margit az újpesti Chinoin gyógyszergyárban (a magyar világcég dicsőséges és tragikus történetéről ebben a cikkben írtunk bővebben) dolgozott, ahol közeli barátságot kötött a zsidó származású dr. Szekeres Hedviggel és családjával, így Margit rokonát kérte meg, hogy a Katolikus Egyház segítségével szerezzen vatikáni menlevelet a baráti család számára.

Tibor papi öltözetet húzott, és felkereste Angelo Rotta pápai nunciust, a Vatikán budapesti képviselőjét.

A vatikáni nagykövetség egyike volt azon öt semleges ország nagykövetségének, amelyek védleveleket adtak ki zsidóknak, ezért a vatikáni mellett a svájci, a svéd, a spanyol és a portugál nagykövetséget is segítséget kérő emberek hosszú sorai árasztották el.

„Nem csüggedtem. A sor elejére mentem, és azt mondtam, hogy hivatalos ügyet intézek” – emlékezett vissza később Baranski Tibor, aki addig bolyongott a követségen, amíg meg nem találta a nuncius irodáját. Senki sem kérdezte, mi járatban van, hiszen reverendát viselt. Bejutott Rottához, és rábeszélte, hogy adjon neki kilenc védlevelet, a Szekeres család minden tagjának egyet-egyet. Megkapta. A sikeren felbuzdulva másnap is visszatért, hogy újabb családnak segítsen.

A pápai nuncius teljesítette a kérését, egyúttal megkérte Baranskit, hogy az óbudai téglagyárból, ahol a deportálásukra váró zsidókat tartottak őrizetben, védlevelek segítségével mentsen meg ötven személyt. Az akcióhoz Baranski ismét papi ruhát öltött, sőt a pápai nuncius kölcsönadta neki a Szentszék zászlajával ellátott diplomata autóját, egy Rolls-Royce-t is. Baranski sikerrel járt, és azokat a zsidókat, akiket a Szentszék a védelmébe vett, a nyilasok szabadon engedték.

„Éjjel-nappal dolgoztam, és nagyon keveset aludtam”

Angelo Rotta a bizalmába fogadta, kinevezte a diplomáciai képviselet magyar állampolgárokat oltalmazó osztályának titkárává. Rábízta az embermentő tevékenység irányítását, ő intézte a vatikáni védelem alatt álló házak ügyeit is. Gyakran még a razziázó és a nemzetközi védelmet semmibe vevő nyilas bandákkal is szembeszállt. Ezekben a házakban több ezren vészelték át a zsidóüldözés időszakát. Nagynénje segítségével gyógyszert, élelmiszert és ellátmányt osztott a rejtőzködő zsidóknak. „Éjjel-nappal dolgoztam, és nagyon keveset aludtam. Voltak napok, amikor egy másodpercem sem volt enni – emlékezett vissza. – Isten kegyelméből... Volt bátorságom és szervezőkészségem.”

A Hegyeshalom felé tartó halálmenetekből is több esetben százával szabadított ki áldozatokat, általában vonaton hozta vissza a megmentetteket a fővárosba. Egyszer a budapesti vasúti deportálások központjába, a Józsefvárosi pályaudvarra is kiment, ahonnan éppen munkaszolgálatosokat deportáltak Németországba. A fiatal papnövendék vitába szállt a vagonírozást irányító parancsnokkal, és elérte, hogy a vatikáni menlevelek segítségével sok zsidót kiemeljenek a vagonokból.

A hivatalos adatok szerint kilenc hét alatt – mire a szovjetek elérték Magyarországot – 3 ezer magyar zsidó nőt, gyereket és férfit mentett meg a haláltól. 

Baranski a saját életét is kockára tette, amikor a nácik követelték, hogy hagyjon fel az embermentő tevékenységével, de ő ezt nem tette meg. Amikor egy német tiszt fegyvert fogott a fejéhez, és úgy kérdezte, miért segít a zsidóknak, azt válaszolta: „Vagy ostoba vagy, vagy idióta. Mivel keresztény vagyok, segítek a zsidóknak.”

Adolf Eichmann (a zsidódeportálások egyik fő szervezője, gyakran nevezik a Harmadik Birodalom fő hóhérjának) egyszer felhívta telefonon, és közölte vele, hogy a nácik által korábban engedélyezett 12 ezer védlevélből csak 3 ezret fognak elfogadni. Baranski nem tudta, kivel beszél, ezért azt mondta Eichmannnak: „Azt hittem, egy német tiszttel beszélek, nem egy német gazemberrel.”

Kirakatperben ítélték el

Akiknek nem volt érvényes menlevelük, azokat régi házakban és borospincékként használt barlangokban rejtette el. „Ezekkel a módszerekkel 8-12 ezer zsidót tudtunk megvédeni” – mondta. Hivatalosnak tűnő, ám hamis életmentő dokumentumokat adott át a náciknak és nyilasoknak, s minden elképzelhető trükköt bevetett, hogy akit csak lehet, megmentsen.

A szovjetek 1944 decemberében elfogták, 260 kilométert kellett menetelnie egy szovjet börtön felé, miközben 16 nap alatt csak négyszer adtak neki enni. Végül egy jó szándékú őr kimenekítette, és visszatérhetett Budapestre. A háború után befejezte tanulmányait, és pappá szentelték, ám megpróbáltatásai nem értek véget.

1948-ban „klerikális reakció” címén egy kirakatperben kilenc év börtönre ítélték a kommunisták. Sztálin halála után, 1953-ban szabadult.

Ugyanannyira ellenezte a kommunizmust, mint a nácizmust, ezért 1956-ban elhagyta Magyarországot, továbbá a papi pályát is. Végül az Egyesült Államokban telepedett le, és magyar feleségével családot alapított. Bátorságát, önfeláldozását a jeruzsálemi Yad Vashem Intézet a Világ Népeinek Igaza kitüntetéssel ismerte el 1979-ben. Ez a legmagasabb kitüntetése azoknak a nem zsidó embereknek, akik életüket tették kockára a zsidókért. Itthon 2013-ban megkapta a Magyar Érdemrend középkeresztjét. A New York állambeli Buffalóban, családi otthonában érte a halál 2019 januárjában, amikor 96 éves volt.

Kép

Fotó forrása: Wikipédia

Filmre vitték hőstetteit

Története és embermentő tevékenysége Magyarországon kevéssé ismert, ezen változtatna Mózes Gergely Mindhalálig/Until Death című animációs történelmi dokumentumfilmje, amely nemcsak Baranski Tibor alakjára emlékezik, hanem az ő hősies vakmerő cselekedeteit szembeállítja egy vérgőzös antihős, Kun páter nyilas szerzetes rémtetteivel. A film a katolikus papnövendék és a nyilas szerzetes párhuzamos története az 1944-es budapesti ostrom árnyékában. Az embermentő és a háborús bűnös egybefonódó története minden szempontból aktuális a jelenkor nemcsak helyi, hanem globális, valós problémákkal, előítéletekkel dúsan terhelt közegében is.

A 46 perces filmben fikciós-játékfilmes és élőszereplős jelenetek mellett szakértői interjúk is megjelennek: a megszólaló történészek között szerepel többek között Ungváry Krisztián és Szakály Sándor. A Mindhalálig televíziós premierje tavaly volt. Az alkotás idén április végén a III. Pápai Nemzetközi Történelmi Filmfesztiválon a Best Short Documentary (legjobb rövid dokumentumfilm) díjat hozta el. A nagyközönség legközelebb június 21–25. között láthatja a 16. Kecskeméti Animációs Filmfesztiválon.

Kép

A Mindhalálig című film plakátja

Kun páter, a tömeggyilkos

De ki volt Kun páter? Születési nevén Kun András minorita szerzetes a nyilasterror idején pártszolgálatosként részt vett számos zsidó megkínzásában és kivégzésében, rablógyilkosságok, valamint egyéb bűnök elkövetésében. „Krisztus szent nevében” tüzet vezényelve fokozta a rettegést Budapest lakói körében, írták róla a korabeli újságok.

Kihallgatása során 500 ember meggyilkolását vallotta be, de ezt később tagadta. A vádirat szerint a XII. kerületi nyilaspárt megtorlásának helyettes vezetője volt, majdnem minden akcióban benne volt, ami a kerületben lejátszódott.

Ő vezette azt a nagyszabású razziát a Nagyatádi Szabó utca és a Paulay Ede utca környékén, amely során 700 zsidó embert állítottak elő, végeztek ki. Ugyancsak a nevéhez fűződik a Maros utcai és a Városmajor utcai kórház betegeinek kivégzése. Lelkén szárad több száz ártatlan ember élete és vére, akiket részben saját kezűleg, részben a vezetése alatt álló bandával együttesen végzett ki.

Amikor csatlakozott a nyilasokhoz, a hercegprímás felfüggesztette, azaz kizárták az egyház kötelékéből, de ezután is viselte a reverendát és használta a papi címet – jogtalanul. „Ha civilben voltam, kézigránát, revolver, géppisztoly és gumibot volt nálam, reverenda fölött azonban »csak« revolvert viseltem” – mondta perének népbírósági tárgyalásán. A 33 éves férfit kötél általi halálra ítélték, amelyet 1945. szeptember 19-én végrehajtottak.

Források:

• https://www.academia.edu/44709073/Kun_p%C3%A1ter_elfog%C3%A1sa_kihallgat%C3%A1sa_t%C3%A1rgyal%C3%A1sa_%C3%A9s_kiv%C3%A9gz%C3%A9se
• https://en.wikipedia.org/wiki/Tibor_Baranski
• https://hdke.hu/baranski-tibor-1922-2019/
• https://www.jta.org/2019/01/23/ny/remembering-a-holocaust-hero-uncle-tibor-to-me
• https://hu.wikipedia.org/wiki/Kun_Andr%C3%A1s
• http://embermentok.eletmenete.hu/baranski-tibor-0

 Kék zónák a világ egyes pontjain

Nicoya-félsziget, Costa Rica

A nicoyaiak becslések szerint kétszer nagyobb valószínűséggel érik el a 90 év fölötti kort, mint az észak-amerikaiak. Táplálékuk elsősorban rizsből, babból, marhahúsból, halból és csirkéből áll, feldolgozott és finomított élelmiszereket minimálisan vagy egyáltalán nem fogyasztanak. A kutatások szerint a nicoyaiak, különösen a férfiak lényegesen alacsonyabb kardiovaszkuláris kockázati biomarkerekkel rendelkeznek, beleértve a derékbőséget és a triglicerid-, koleszterin-, valamint az éhomi glükóz- és vérnyomásszintet. Alacsony náluk a szívbetegség, cukorbetegség, bizonyos ráktípusok, a demencia és az elhízás aránya. „A hosszú, egészséges élet egyik titka: a kukoricatortilla. A kukorica tele van vitaminokkal és rostokkal, Nicoyában ezt be is áztatják, így niacin, más néven B3-vitamin szabadul fel, amely a magok falában található, és szerepet játszik a koleszterinszint csökkentésében, valamint a kognitív hanyatlás megelőzésében. Ezeket a B3-vitaminban gazdag kukoricatortillákat szinte mindig egy másik egészséges alapanyaggal párosítják: a babbal, amely szintén tele van rosttal – mondja Dan Buettner. – Ha naponta egy csésze babot fogyasztunk, az négy plusz évet jelent a várható élettartamunkban.”

Szardínia, Nuoro tartomány, Olaszország

Szardínián tízszer annyi százéves él, mint az Egyesült Államokban. Olaszország Földközi-tengerbe nyúló szigetén a világ legidősebb férfijai mindennap jelentős távolságokat gyalogolnak a hegyvidéken, s jellemzően a bicikli az egyetlen közlekedési eszközük. Az ilyen típusú rendszeres mozgás elősegíti szívük, érrendszerük és csontjaik egészségét. Táplálékuk többnyire növényi alapú, sok zöldséget, gyümölcsöt, babot, tejterméket és teljes kiőrlésű kenyeret tartalmaz.

A kutatók azt találták, hogy Szardínián a százévesek emésztőrendszerében nagyobb mennyiségben található egy nagyon specifikus baktériumtörzs, mint más populációkéban, ez pedig a lactobacillus.

Szardínián a kenyér jellemzően kovásszal készül, amely gazdag a bélrendszer számára egészséges baktériumokban. A sajtot sokkal kevésbé dolgozzák fel, és teljes juhtejből vagy kecsketejből készítik, amely rengeteg lactobacillust tartalmaz. A szardíniaiak számára is nagyon fontos a család, a barátság, amely szerintük hozzájárul a mentális és fizikai jóllétükhöz. 

Ikaria, Görögország

Körülbelül 8 ezer ember él az Égei-tenger kis görög szigetén, Ikarián. Többnyire növényi alapú étrendet követnek, kerülik a dohányzást, sziesztáznak délutánonként, és mindennap találkoznak családjukkal, barátaikkal. Ez a kultúra mélyen tiszteli az idősebbeket. Az itt élők a nyolcvanas és kilencvenes éveikben is aktívak, rendszeres fizikai tevékenységet végeznek, és sokat gyalogolnak. A szív- és érrendszeri megbetegedések aránya Ikariában nagyjából a fele az Egyesült Államokban tapasztaltaknak, és a demencia is elég ritka arrafelé. Ennek alapja lehet a földközi-tengeri vagy mediterrán diéta, amely tudományosan a legtöbbet kutatott egészséges táplálkozási terv. A mediterrán étrendben azonban nemcsak az asztalra kerülő ételek fontosak, mint a zöldségek, gabonák, hal és olívaolaj, hanem az is, hogy olyan társaságban fogyasztják el az ételt, amelyben szeretnek lenni.

Kép

Ikaria, Görögország – Forrás: Wikipedia

Okinawa, Japán

Japán legdélibb prefektúrája, Okinawa egy sor kis szigetből áll, és leginkább arról ismert, hogy itt élnek a legtovább a nők. Étkezésük egyik legfontosabb alapanyaga a tofu, amely a nap szinte minden étkezésébe beépül. A tofuban lévő fitoösztrogén egyes vélemények szerint védelmet nyújt a hormonokkal összefüggő rákos megbetegedésekkel szemben, hozzátéve, hogy itt nem dolgozzák fel a tofut. Az okinawaiak az otani-watari nevű gyógynövényt is fogyasztják, ami a páfrány egyik fajtája, és rendszeresen esznek hínárt is, amely egy asztaxantin nevű gyulladáscsökkentő vegyületet tartalmaz.

Az okinawaiak különösen erős társadalmi kapcsolatokat tartanak fenn a moaikon keresztül, amelyek a gyermekkorban létrejött és az ember egész élete során fenntartott baráti csoportok.

Egy moai barátságot, támogatást és akár pénzügyi segítséget is nyújt a csoport tagjainak, ha szükséges.

Loma Linda, Kalifornia, Egyesült Államok

Loma Lindát az különbözteti meg Kalifornia többi részétől és az egész országtól is, hogy az itt élő emberek többsége hetednapi adventista, amely egy a 19. század közepén, az Egyesült Államokban megalakult közösség. Kerülik a hús-, alkohol- és koffeinfogyasztást, nem zsírral és sóval főznek, az étrendjük többnyire egyszerű zöldségekből, gyümölcsökből, diófélékből és gabonákból áll. Statisztikák szerint az e közösségben élők közel egy évtizeddel élnek túl egy átlagos amerikait. Vegetáriánus étrendjük, illetve jelentősen csökkentett húsfogyasztásuk hozzájárul az alacsonyabb szív- és érrendszeri, vese- vagy endokrin betegségek miatti halálozási arányhoz.

9 közös jellemző a legtovább élő közösségeknél

Az öt kék zóna tanulmányozásának célja az volt, hogy olyan közös vonásokat fedezzenek fel, amelyek magyarázatot adhatnak arra, hogy az ezekből a régiókból származó emberek miért élnek hosszabb minőségi életet. A zónák kilenc közös pontot mutatnak az életmód tekintetében. Ezeket Dan Buettner A kék zónák: Leckék a hosszabb élethez a leghosszabb ideig élő emberektől című könyvében, a „Kilenc erő: a kék zónák egészséges életmódja” cím alatt említi.

1. Természetes mozgás

A kék zóna régióiban élő egyének mindennap aktívan mozognak.

Sokan közülük hagyományos életmódot folytatnak, és tartózkodnak a modern technikai eszközök, például mosógépek és mezőgazdasági berendezések használatától. A fizikai aktivitás védelmet nyújt a szívbetegség, a szélütés és a 2-es típusú cukorbetegség ellen, valamint javítja a pszichológiai egészséget és az életminőséget.

2. Céltudatos élet

Az ember életcélja, amelyet az okinawaiak ikigainak, Nicoyában pedig plan de vidának neveznek (ez lényegében azt jelenti: „miért kelek fel reggel”), hozzájárul az emberi élettartam növeléséhez, valamint az általános egészséghez és jólléthez. Az életcéllal rendelkező embereket önbecsülés, hála és pozitív életszemlélet jellemzi.

3. Stresszkezelés

Bár a stresszt szinte lehetetlen elkerülni, a krónikus stressz pusztítást okoz a szervezetben: hozzájárulhat a gyulladásokhoz, a szívbetegséghez és a depresszióhoz. A világ leghosszabb életű emberei inkább szunyókálnak, imádkoznak és a barátaikkal lógnak.

4. 80 százalékos szabály az evésben

A kék zónában élők elkerülik a túlevést, többször kisebb mennyiséget fogyasztanak a nap folyamán, és tartózkodnak a késő esti étkezéstől.

Az okinawaiak a Hara Hachi Bu elvet követik, azaz „egyél, amíg a gyomrod 80 százalékig megtelik”.

5. Növényközpontú étrend

A kék zóna régióiban élők főként növényi eredetű ételeket fogyasztanak: zöldségek, gyümölcsök, teljes kiőrlésű gabonák, diófélék, magvak, babok, hüvelyesek és egészséges olajok, például az extraszűz olívaolaj szerepel a mediterrán étrendben. Mindez hozzájárul a korai halálozás, a depresszió és a kognitív hanyatlás elkerüléséhez. Az állati fehérjéket különleges alkalmakkor fogyasztják.

6. Borfogyasztás

A kis mennyiségű bor (napi egy-két pohár) elfogyasztása barátokkal és a családdal közös gyakorlat a kék zónában élők körében, kivéve a kaliforniai Loma Linda hetednapi adventistáit. A megfelelő minőségű bor fogyasztása a kognitív hanyatlás, a szív- és érrendszeri betegségek, a 2-es típusú cukorbetegség és bizonyos rákos megbetegedések kockázatának csökkenésével járhat.

7. Közösségi hálózatok

A szociális kapcsolódás különösen fontos az időskori pszichés és fizikai jóllét megőrzéséhez. A kutatások azt mutatják, hogy azok az idősek, akik erős társadalmi támogatottsággal és szociális hálózatokkal rendelkeznek, megőrzik függetlenségüket, erősebb az életcéljuk, és lassabb kognitív hanyatlást tapasztalhatnak, mint a szociálisan elszigeteltek.

8. Spiritualitás

A kék zónában élők többsége valamilyen vallási közösséghez tartozik.

A mély hitélet segítheti az immunrendszer jobb működését és a szívbetegségek kockázatának csökkenését.

A kék zónában élők a spiritualitásról úgy gondolják, hogy az életükhöz tartozik, a testi-lelki jóllét szempontjából nélkülözhetetlen.

9. Első a család

A családi kapcsolatok kiemelt fontosságúak a kék zóna régióiban élő egyének számára. A szülők sokat foglalkoznak a gyermekeikkel, és az is gyakori, hogy az idősödő szülők és nagyszülők gyermekeikkel vagy más családtagjaikkal élnek együtt, besegítve a háztartásba és a gyermekgondozásba.

Kép

Nuoro, Szardínia – Forrás: Wikipedia

Akár az egyes régiókat, akár a kék zónák összességét tekintjük, életvitelük nem bonyolult és nem is drága. A minimálisan feldolgozott, növényi alapú élelmiszerek fogyasztása, az aktív élet és a másokkal való jó kapcsolatok fenntartása a közös szál, amely összefonja a zónákban élőket mindenfelé a világban. Miért is ne követhetnénk őket?

Források:

• https://www.wellandgood.com/migraine-and-period/
• https://www.houstonmethodist.org/blog/articles/2022/aug/9-reasons-people-in-blue-zones-live-longer-healthier-lives/
• https://fullscript.com/blog/blue-zones

Az élményeinket összefoglaló első cikkemben főleg azokról az érzésekről meséltem, amelyek friss utazómamiként az első ázsiai hetekben arcul csaptak. Ahogy aztán egyre jobban beletanultam ebbe az új szerepbe, úgy lett egyre könnyebb minden a család szempontjából is. Átlagban három-négy naponta váltottunk szállást, mert bár a költözés mindig nehéz, de így tudtuk legjobban kihasználni az ott töltött időt. Bő egy hónapos thaiföldi tartózkodásunk alatt megtapasztaltuk, miért ez az éneklős nyelvű ország a délkelet-ázsiai régió legvonzóbb turisztikai célpontja. Kislányom nagyokat aludt a gyönyörű tengerpartokon, amelyek ugyan nincsenek tele katalógusba illő pálmafákkal, de a varázslatos színű tenger, a finom, fehér homok és a környező vad sziklák látványa feledhetetlen összhatást nyújt. Mi is megnéztük a szigetet, ahol James Bond lövöldözött, és azt is, amelynek a partján Leonardo DiCaprio futott szuggesztíven.

Gyereküléspara

Thaiföldön kisbabás turistaként is könnyű dolgunk van: a népszerűbb településeken ötvenméterenként van egy pult, ahol nemcsak kirándulásokat és programokat kínálnak, hanem megszervezik, hogyan jussunk el az ország egy távolabbi pontjára. Mi nem keveset változtattunk helyet, és a kislányom úgy ült az ölemben, ahogy én is kuporogtam annak idején édesanyám ölében, amikor még Európában sem hallott senki a gyermekülésről, sőt még biztonsági öv sem volt hátul az autókban.

Sajnos sehol, semmilyen taxiban, kisbuszban nem találkoztunk gyermeküléssel. Thaiföldön és Ázsia turistás részein szinte állandóan dugó van, így az átlagsebesség 30–40 km/óra, tehát a helyzet kevésbé veszélyes, mintha az itthoni autópályán nem lenne bekötve a gyermek.

Bár finoman szólva kaotikusnak tűnik a közlekedés, mégsem láttunk egy-két kisebb koccanáson kívül balesetet egész kintlétünk alatt. Hamar hozzászoktam, hogy még szoptatni is tudom a kislányomat utazás közben, hiszen ez sokszor hatalmas segítség volt. (Főleg, amikor egyszer elromlott a klíma az autóban, szakadt a monszun, és hegyről lefelé gurulva úgy bepárásodtunk, hogy imádkoztam, senki ne jöjjön szembe, és nagyon hamar meg tudjunk állni valahol, mert a sofőrünk tényleg semmit nem látott.)

Kép

Fotók: Hekler Melinda

A thaiok és a béjbíííííí

Amikor évekkel ezelőtt Jáva szigetén jártunk a férjemmel, az indonéz emberek folyton fotózkodni akartak velünk, annyira nagy szám volt fehér embert látni, állítólag még szerencsét is hozunk nekik. A thai embereket ezzel szemben mi a férjemmel hidegen hagytuk, ám rendkívüli módon érdekelte őket a gyermek: a babakocsit tologatva kis túlzással megállt körülöttünk a világ. Legyen az férfi vagy nő, amint meglátták a kis szőke, kék szemű babát, egész Délkelet-Ázsiában ugyanazzal az akcentussal kiabálták: „Béjbííí!!!” Általában ezt követően már azonnal nyújtották is a karjukat a gyermek felé, hogy magukhoz ölelhessék.

A miénk hamar megtanulta, hogy ilyenkor a fejét kell csóválnia, és kimondta első szavát is: „Nem!”

Ez a túl barátságos tempó még a mi nagyon szociális gyerekünknek is sok volt. Viszont, Borinak hála, mindennap kaptunk több banánt, almát vagy más kisebb ajándékokat. Egyik reggel, amikor a férjem már a dzsungelben forgatott, és nekem egyedül kellett kicsekkolnom a szállásunkról a babával, szinte összevesztek a konyhások, hogy melyikük etesse a kicsit. Egyik reggel sem evett olyan jól, mint akkor, amikor így körberajongták.

Brunei, egy turisták iránt közömbös ország

Miután megnéztük Thaiföld tengerpartjainak egy tekintélyes részét, a férjem pedig lefilmezett mérges kígyót, orrszarvúmadarat, maláj medvét, lajhármakikat, szinte csupa olyan állatot, amelyeknek én eddig a létezésükről sem tudtam, egy turisták által ritkán látogatott úticél, a Brunei Szultanátus felé vettük az irányt. Brunei vezetése nem igazán tesz energiát az ország turisztikai reklámozásába: egyelőre van ott olaj bőven, nem akarják mutogatni különleges dzsungelüket, amelyet – a 300 ezer lakosú ország magas GDP-jének hála – a szultán nem enged kivágni, elpusztítani. Pálmaültetvényeket itt egyáltalán nem látni.

Bruneibe mi barátnő-látogatóba mentünk, az ország felfedezését meghagytam a férjemnek. Én egy kellemes medencés sportklubon kívül nem sokfelé jártam, de a barátnőmék háza legalább a dzsungelben volt, így előfordult, hogy húsz percig sétáltam előre-hátra a hátamon alvó kislányommal, mert az úton előttem egy harminctagú majomhorda – alfahímmel és több generációval – csemegézett, nekem pedig nem volt kedvem kipróbálni, ők vajon szeretnének-e minket közelről szemügyre venni. Végül felvettem egy nagy botot a földről, és úgy folytattam utamat.

Még frissen élt bennem a rossz élmény, ahogy Thaiföldön az ebédem felét elbitorolta egy majom egy szabadtéri étkezde kellős közepén, sőt még a dobozos üdítőmet is rendeltetésszerűen elfogyasztotta.

Bruneiben elég egy élelmiszerboltba elmenni ahhoz, hogy érdekeset, valami kulturálisan idegent tapasztaljunk. Amikor meg akartam vásárolni egy leértékelt terméket, amelynek másnap lejárt a szavatossága, nem fizethettem érte a sima pénztárosnál, hanem odahívták az üzletvezetőt, aki felvilágosított arról, ami nagy betűkkel és sárga címkével egyébként is rajta volt a terméken: vigyázzak nagyon, ez holnap lejár! Ennyire aggódtak az egészségemért. Azon nevetgéltünk este egy pohár bor után, hogy talán biztos ami biztos alapon a hullaházba is előre lejelentették, hogy a napokban érkezik egy gyanús külföldi. Bruneit egyébként nem ajánlom turistáknak: európai vagy néhol magasabb árak vannak, és Borneó maláj részén is látni ugyanazt a természetben, amit itt.

Kép

Fotó: Fodor Előd

Malajzia és a nagy megvilágosodások

El is indultunk Malajziába. Másfél hónapja voltunk úton, de már rég rájöttem, miket nem kellett volna magammal hoznom: a két nagy bőröndünkből bőven elég lett volna az egyik. Ázsiában szinte minden sarkon van mosoda, így teljesen felesleges a fél szekrényt magunkkal vinni, akkor is, ha a kicsit mindennap kétszer át kell öltöztetni. Odafelé az egyik bőrönd felét teletömtem pelenkával, annyira sokan kérdezgettek aggódva, hogy ugye viszek magammal pelenkát és popsitörlőt. Jelentem: az összes délkelet-ázsiai országban kapható pelenka, sőt számtalan típusú popsitörlő is. Ráadásul jóval olcsóbbak is, mint itthon – igaz, cserélni is kell őket négyóránként, mert valamivel kevesebbet bírnak.

Ami megmentette az életünket

Elvittük a gyerek jól bevált utazóágyát, és összesen öt új utazóágy áráért reptettük magunkkal mindenhova.
Mégis megérte, mert minden új szálláson könnyen elaludt benne.
Az út előtt vettem egy olyan használt, könnyű, kicsire összecsukható és így bőröndszerűen húzható babakocsit, amit nem sajnáltam volna akár otthagyni sem, ha azt tapasztaljuk, hogy esélytelen ott babakocsit tologatni. Sajnos a 90 százalékos páratartalom miatt kicsit bepenészedett, így a tisztítására ugyanannyit költöttem, mint amennyibe annak idején került, de a gyerek szereti. Valamit valamiért.

Ázsia, mi így szeretünk

Az út felénél járva egyelőre megúsztuk mindenféle fertőzés, betegség, trópusi vagy máshonnan származó vírus nélkül. Szerintünk lehet a fejlődő országokba tett utazást is okosan szervezni, gyerekkel pedig nyilván azon felül is körültekintőnek kell lenni. Sokan azt gondolják, Délkelet-Ázsia koszos, lepukkant, és inkább távol tartják magukat tőle. Hadd illusztráljam egy történettel, mi hogyan hozzuk ki belőle a legtöbbet! Bangkok indiai negyedében vacsoráztunk, ahol WC-re kellett mennem. A zsúfolásig megtelt autentikus indiai, utcai étteremben megkérdeztem, van-e mosdó. Mondták, kövessem a tulajdonos hölgyet.

Egy koromsötét, sikátorszerű csigalépcsőn másztunk fel a második emeletre úgy, hogy a hölgy közben a mobiltelefonjával világította az utat.

Majd megmutatta a „WC-t”. Ezt:

Kép

Fotó: Hekler Melinda

Bementem, ő lesétált a lépcsőn. Nekem fogalmam sem volt, melyik lyukba kellene engednem, aztán pedig mivel és hogyan kellene leöntögetnem, így egy udvarias kétperces hezitálás után dolgomvégezetlenül lebotorkáltam. Kicsit szétnéztem az utcán. Mellettünk egy ürességtől kongó, nyugati ízléssel berendezett indiai étterem volt. Besétáltam, megkérdeztem, elmehetnék-e esetleg a mosdóba, kedvesen bólogattak. Én még sosem pisiltem ilyen mosolygósan, mert ez a mellékhelyiség az előző helyhez képest egy thai király palotája lehetett volna. Hát, így. Ázsia nem az a műfaj, ahol nem kell energiát tenni a dolgokba, de minden szinten és szempontból nagyon megéri.

A szerzőnk délkelet-ázsiai kalandjait bemutató sorozat további részei itt olvashatóak.

Valentyina Vlagyimirovna Tyereskovát, az első női űrrepülőt 1963-ban lőtték fel a világűrbe a Vosztok-6 fedélzetén. A repülősként Sirály (Csajka) hívójelű hölgy textilgyári munkás és hobbiejtőernyős előéletét követően jutott el egészen a csillagokig, és kis híján három napot töltött az űrben, miközben 48 alkalommal kerülte meg a Földet. Tyereskova nem arról vált híressé, hogy mit vitt magával az űrbe, hanem arról, hogy miről feledkezett meg: fogkrémet vitt magával, ám a fogkeféjét otthon felejtette. Mivel a hazatérése egy navigációs szoftverhiba miatt csaknem végzetessé alakult, a fogkefe-paláveren könnyedén túltette magát. Landolása csaknem felért egy égszakadással: 6000 méter magasról ugrott ki az űrhajóból, és egy orrtöréssel megúszta a kalandot.

Veszélyes kenyérmorzsa, megmenekült aprópénz

1965 márciusában Young és Grissom amerikai űrhajósok a Gemini-3 fedélzetén indultak el a világűrbe, már a Holdra szállás előkészületeként. John Young számára nem tűnt elég étvágygerjesztőnek a színes porokból álló űrhajósebéd, amelyet szívószállal kellett kiszívni a tasakjából, miután egy kis vízzel felhígították. Egy cinkos technikus segítségével elrejtette ízletesnek tűnő marhahúsos szendvicsét a szkafanderébe, és odafent Gus Grissom kimeredt szeme láttára jóízűen falatozni kezdett belőle, majd barátságosan meg is felezte társával az elemózsiát.

A kis tréfa majdnem katasztrófához vezetett, mert a leváló morzsadarabok elkezdtek keringeni a kabinban, ami belélegezve életveszélyt okozhatott volna, vagy a keringő cipódarabkák megzavarhatták volna az érzékeny műszereket.

A pilótának egyenként össze kellett szedegetnie a morzsákat, majd itthon némi dorgálás is fogadta… Később a NASA tapasztalt szakembere lett, és semmilyen kenyérfélét nem állított többé a súlytalanság próbája elé. Lehet, hogy a kis tréfa a pilóta karrierjébe került volna, ha az űrben elkövetett cselekményekre akkoriban vonatkozott volna jogszabály. Young lehetett volna az első űrbűnelkövető, de kis manővere így is felborzolta az adófizetőknek elszámolással tartozó kongresszus kedélyeit.

Gus Grissom egyébként szintén hírhedt űrcsempész volt: 1961-es Liberty Bell-7 hajós utazása alkalmával, amikor egy negyedórás űrugrást hajtott végre, űrhajós navigálási feladatai elvégzése közben végig ott csörgött a zsebében egy kis földi valuta, egész pontosan ötven darab tízcentes érme. Lehet, hogy űrbéli boltról álmodozott, vagy az első alien-üzletláncról, de annyi biztos, hogy a földet érés után az érmék a sokszorosukat érthették volna. A Liberty Bell azonban az Atlanti-óceán habjain landolva a kiemelési kísérlet ellenére is elsüllyedt, a kabinba beömlött a víz, ami majdnem az űrutas halálát okozta. Végül a mentőhelikopter Grissomot megmentette, ám az érmék az óceán fenekére kerültek, és a kutatási adatok egy része is így járt. 1999-ben a pórul járt űrhajót kimentette egy expedíció, és az érmék ma egy kansasi kiállításon megtekinthetők.

Űrerotika, holdgolfütés, családi fotó emlékbe

Neil Armstrong az emberiség első Holdra lépése alkalmával 1969-ben az amerikai zászló kicsinyített mását vitte magával az űrbe.

Volt nála még egy fontos relikvia: a Wright fivérek első repülőgépének szárnyából egy apró darabka. Az űrhajós ezzel a gesztussal hajtott fejet az első röpképes repülőgép feltalálói előtt.

Még 1969-ben az ember másodszorra is a Holdra lépett. Charles Conrad és Alan Bean, akik épphogy lemaradtak a történelmi elsőségről, a csuklójukon viselték az elvégzendő feladatok listáját egy speciális bevonatú füzetben. Amikor lapozgatni kezdték a feladatlistát, meztelen képeket, Playboy-nyuszikat és pajzán szövegeket találtak a kártyák között, amelyek felfedezni való termékeny tájakról és ígéretes domborulatokról szóltak. Az űrhajósok arcát éppen vette a kamera, amikor szembetalálták magukat a képekkel, így a földi rajongók egy pillanatra azt hitték, a dülöngélő és kacarászó pilóták netán túl sok oxigént lélegeztek be.

Neil Armstrong – Forrás: Picryl

Az „Alan Shepard-akció” egy eget-földet megindító tréfa volt. Az Apolló-14 űrhajósa 1971-ben három emlékezetes napot töltött a Holdon, Edgar D. Mitchell társával együtt. Alan az útra magával vitte vas golfütőfejét és két golflabdát, anélkül, hogy erről említést tett volna a technikai személyzetnek. Az ütő szárával nem bajlódott, a fejek pontosan ráillettek a holdkőzetet gyűjtő eszköz nyelére. Aki ebben többet is érez a véletlennél, az valószínűleg jó nyomon jár… Alan többször is nekirugaszkodott egy szabályos holdgolfütésnek, végül úgy érezte, hogy sikerült a holdkerekségű tárgyat több mérföldre is elrepítenie. Intergalaktikus ütésnek érezte, később azonban egy röghöz kötöttebb fantáziájú képalkotó tudós, Andy Saunders felfedezte az eltűnt golflabdát egy holdfelvételen, és arra jutott, hogy a labda valójában 36 métert repülhetett.

Charles Duke, az Apollo legénységének fiatal tagja pedig 1972-ben a Holdon hagyott egy erős borítással ellátott családi fényképet, amit titokban vitt magával az emberiség ötödik Holdra szállása alkalmával. A fotón a családfő, felesége és két fia látható, hátára ezt az üzenetet írta: „Ez Duke űrhajós és családja a Föld nevű bolygóról. A Holdon jártam. 1972. április.” Hogy a földönkívüliek hogyan dekódolták ezt és a többi Holdon hagyott tárgyunkat, arról egyelőre még nem számolhatunk be. Talán mulatnak rajtunk…

„Berci” babája és macija, na meg a Star Wars-relikviák

A Szojuz-36 űrhajó, fedélzetén Valerij Kubaszov parancsnokkal és a magyar Farkas Bertalannal 1980 májusában indult útnak, és legénységes egy hétig tartózkodott fenn a Szaljut-6 űrállomáson, az űrutazások újabb fejezeteként. Az űrbarátság jegyében hazánk a nemzetek sorában hetedikként léphetett ki az űrbe.

A Pille nevű sugárdózismérőn és a Balatonról elnevezett műszeren kívül Bertalan – akit akkoriban egész Magyarország Berciként emlegetett – űrkiruccanására magával vitte másfél éves kislánya nemzeti színekbe öltöztetett babáját is, amit csak a nagylány 18. születésnapjára adott vissza.

Farkas Bertalan az űrutazásra a legendás Tévémacinkat is magával vitte, akivel együtt mondott könnyedén lebegő mesét a magyar gyerekeknek. Űrhajósunk libamájat, pörköltet, virslit is vitt magával az úti tarisznyájában, ám a magyar sajttal csúfosan járt: az szétfröccsent az űrállomáson. A magyar mítosz szerint amikor Farkas Bertalan elérte a kék eget, eltűntek a bárányfelhők az égről…

A tévémaci űrruhában– Forrás: Fortepan; Adományozó: Rádió és Televízió Újság; A fotó szerzője Vörös iIona

2007-ben a Discovery hét űrhajósa Luke Skywalker fénykardjának markolatát hurcolta magával az űrbe, azon igyekezve, hogy elkerüljék a gonosz Halálcsillagot. George Lucas maga adta kölcsön a legendás tárgyat a NASA-nak, mert az űrhivatal ezzel szerette volna tiszteletét kifejezni a Star Wars-sorozat bemutatásának 30. évfordulójára. A lézerkardot egy Chewbaccának öltözött férfi vitte el egy kaliforniai repülőtérre, ahonnan Houstonba, később pedig Cape Canaveral-ra repítették a relikviát. A jó kedélyű Gus Grissom ezt sajnos nem érhette meg, 1967-ben ugyanis az Apollo-1 programban az indítóállványon álló űrhajóban tűz ütött ki, és az űrhajós a mentési kísérlet közben hősi halált halt.

2007-ben egy másik kegytárgy is megjárta az űrt. Ez a „poggyászcédula” az első angol telep, az 1609- ben alapított Jamestown feltárása során került a kutatók birtokába. Az ólomból készült kis táblácska a régmúltbeli hajó rakományának úti célját jelölhette, és az ásatások során egy kútból került elő. Miután megjárta az űrt is, ma egy múzeum vitrinjében hirdeti a mindenkori felfedezők és úttörők dicsőségét.

Áldozás az űrben „pihekönnyű” ostyával

Mike Hopkins űrhajós felnőttként megtért lelkes katolikus hívő volt, amikor magával vitte az Oltáriszentséget a világűrbe.

„Amikor nézed a Földet abból a látószögből, akkor nehéz nem elhinni, hogy létezik egy magasabb erő, amely mindezt megalkotta” – mondta, miután hazatért útjáról.

160 napot töltött a világűrben, és ahhoz, hogy közben magához vegye a szentséget, szüksége volt az amerikai és az orosz űrügynökség engedélyére is, mivel az űrhajó Bajkonurból szállt fel. A hivatal úgy vélte, az ostya pihekönnyű, csupán eszmei súlyt képvisel… Így Mike két űrsétája napján, mielőtt kilépett volna a vákuumba, megáldozott.

Réz hanglemez az emberek és a Föld hangjaival. Lego űrhajósfigura felismerhető rasszjegyek nélkül. Szörnyjelmez. A Star Trek-sorozatban Scotty-t alakító színész, James Doohan hamvai. Papírrepülő. Ezek a kultikus tárgyak mind megjárták az égi szférákat, üzeneteket vittek, tréfálkoztak, vagy épp tisztelegtek egy ember vagy egy eszme nagysága előtt. 2022-ben 128 hawaii kurta farkú tintahalbébit küldött fel a NASA a Nemzetközi Űrállomásra, hogy a hosszú űrutazás hatásait tanulmányozzák az élő organizmusokon. A tintahal olyan élőlény, amely fénytermelő baktériumokkal működik együtt, és a NASA valószínűleg arra kíváncsi, hogy a gravitáció nélküli közegben mennyire maradnak életképesek az állatok. Ezek az információk arról nyújthatnak számunkra tudást, hogy mi a hosszú távú egészség titka az űrutazások alatt. És ezzel úgy tűnik, az űrbe hurcolt tárgyak korszaka lezárult.

Felhasznált irodalom:
Jámborné Balogh Tünde: Göröngyös út vezet a csillagokig
https://m.mult-kor.hu/tyereskova-szamara-a-kisebbik-baj-volt-hogy-nem-vitt-fogkefet-az-urbe-20200616
https://mult-kor.hu/5-bizarr-epizod-az-urhajozas-tortenetebol-20150710?&pIdx=1&openImage=2905

Hogy érzed magad nálunk, és hogy tetszik a munka a forgatáson?

Életemben először járok Magyarországon, és nagyon örültem a sok kedvességnek, amivel fogadtak. Csak néhány napot tudok itt tölteni, aminek a nagy részét a munka teszi ki, és holnap már indulok is – sajnálom, hogy ilyen kevés időm van, nagyon szerettem volna többet látni Budapestből is. Igencsak meglepődtem, amikor a producerem felajánlotta ezt a szerepet, mert sosem csináltam még ilyet. Amikor először beszéltünk a filmről, nagyon száraznak tűnt a karakter, de amikor elolvastam a forgatókönyvet, már láttam magam előtt, hogy alkalmas vagyok erre a szerepre. Mivel egy másik filmsorozatban egy okoskodó építészt játszom, ez a karakter is közel áll a szívemhez.

Kislányként rengeteget rajzoltam, és én is kacérkodtam az építészettel, ezért hatalmas élmény számomra, hogy most ebben a csodálatos házban dolgozhatok.

Amikor megláttad a Parlament épületét és beléptél, mi volt az első benyomásod róla?

Teljesen le voltam nyűgözve! Első alkalommal Andrással voltam (Nagy András rendező-operatőr – a szerk.) egy privát látogatáson, ahol sok mindent mesélt nekem a Parlament történetéről és építészeti jelentőségéről. Annyira izgatott lettem, mint egy iskolás lány az első randevúja előtt. Mindent látni akartam, mindent be akartam fogadni, és teljesen magával ragadott az az aprólékos kidolgozottság és komplex struktúra, amely az épület egészét jellemzi.

A dokumentumfilmben rengeteg információ elhangzik a korról, amelyben az Országház épült, az alkotókról, akik létrehozták, a nehézségekről és kihívásokról is, amelyekkel szembesülniük kellett. A film mely aspektusa volt számodra a legmeglepőbb vagy legszebb?

Ami igazán magával ragadott a forgatás során, az az, amit a tervezők személyiségéről megtudtam. Valójában ezek az információk csak az akkori közbeszéd alapján íródott feljegyzésekből és visszaemlékezésekből állnak rendelkezésünkre, ezért nem is tudható, mennyire hitelesek. Mégis tökéletesen el tudom képzelni az épület tervezőjét, Steindl Imrét, aki állítólag rendkívül karizmatikus, magával ragadó, ragyogó intellektusú ember volt, ám nehéz természete miatt gyakran került összetűzésbe az építkezés folyamán a munkatársaival. Magának való, antiszociális ember hírében állt. A másik, ami nagyon megragadott, és emlékként mindig őrizni fogom magamban, nem más, mint hogy megtudtam: a Parlament épülete több száz gyermeknek adott otthont az 1920-as évek elején.

Olyan gyermekeknek, akiknek a családja Trianon után az elcsatolt területekről Magyarországra menekült, és nem volt hol lakniuk.

Emellett több terem betegszobaként is szolgált az ő számukra.

Kép

A színésznő a film sajtótájékoztatóján – Forrás: Budamount Film

A forgatás során mi volt számodra a legnagyobb kihívás?

Valójában két dolog is nehézséget okozott. Az első inkább technikai jellegű volt. Mivel én sorozat- és színpadi színész vagyok, a pályám során eddig nem fordult elő, hogy a kamerának kelljen beszélnem, mindig volt partnerem. Most viszont úgy kellett elmondanom a szöveget az objektív előtt, mintha emberekhez beszélnék; ki kellett alakítanom a kapcsolatot a kamerával, és ezt nehéz volt megszokni. Senkit nem akartam cserbenhagyni, főleg a produceremet nem, hiszen András rengeteget segített abban, hogyan kapcsolódjak a kamerához. A második dolog Magyarország történelmével kapcsolatos: bár a Felvidékről származom, és magyar gyökerekkel rendelkezem, én már Amerikában születtem, ezért a kommunizmus mint a hétköznapi életet meghatározó eszmerendszer teljesen ismeretlen volt számomra. El sem tudtam képzelni, mit jelenthetett ez a családok, a kisebb közösségek szintjén. András ebben is sokat segített nekem: olyan történeteket mesélt a gyerekkoráról, amelyek segítettek elképzelni, milyen lehetett akkoriban Magyarországon élni.

Ahogy egy nemzet életében vannak meghatározó épületek, úgy egy ember életében is lehetnek fontos helyszínek, házak. Van olyan hely a világon, amelyik valamiért különleges jelentőséggel bír számodra?

Valójában a saját házam ilyen.

Mivel édesapám egyetemi tanár, a gyermekkoromat főként iskolai apartmanokban, kollégiumi szobákban és kis szolgálati lakásokban töltöttem.

Mindig is vágytam egy helyre, amely a sajátom, és állandó lakhelyemül szolgálhat. Most, hogy megengedhetem magamnak, hogy saját házam legyen, nagyon élvezem, hogy dekorálhatom, kedvem szerint berendezhetem, és olyan otthont teremthetek magamnak, amilyet mindig is szerettem volna. 1935-ben épült a ház, ami Amerikában már idős épületnek számít.

Somogyi György forgatókönyvíró a sajtótájékoztatón így nyilatkozott a filmről:
„Ez a ház »az ország háza«, amely az építtetők szándéka szerint magában foglalja Magyarország ezeréves történelmét. Fontos, hogy ebből a történelemből a lehető legtöbbet megmutassunk, de az is, hogy ez ne legyen unalmas történelemóra, mégiscsak az Országház a főszereplője. Kihívást jelentett az is, hogy – mivel a film a nemzetközi piacra készül – úgy kell elmesélni, hogy közben folyamatosan észben tartjuk: ami egy magyarnak történelmileg vagy politikailag egyértelmű, az egy külföldinek lehet, hogy semmit sem mond.”

Belfastban 1910 októberében vízre bocsátották a világ legnagyobb polgári óceánjáró hajóját, az Olympicot. Eközben – mindössze három hónap időeltolódással – már készült a nála is kicsit nagyobb Titanic, nem sokkal később pedig a Britannic. Ez a három hatalmas luxushajó volt a White Star Line nevű vállalat válasza az egyre élesedő nemzetközi versenyben a hasonló szuperjárművek piacán.

Az Olympic felépítésében és szolgáltatásaiban majdnem megegyezett a Titanickal. Éppen úgy helyet kapott rajta az elegánsan csavarodó lépcsősor mögötte a három lifttel, volt pálmafákkal díszített kávéház, dohányzószoba, úszómedence, tornaterem és törökfürdő. Az első osztályon utazók ugyanúgy élvezhették a saját fürdőszobával felszerelt luxuskabinok kényelmét, és étkezhettek akár a tágas szalonban, akár egy kisebb és barátságosabb étteremben is. A másodosztályú jegyekért is járt a lift használata, az étterem, a dohányzó és a könyvtár.

Ezen a hajón állt munkába 1911-ben Violet Jessop, az Argentínából származó utaskísérő. Szülei Írországból vándoroltak ki a világ másik felére, és birkatenyésztéssel foglalkoztak. A családot nem kímélte a sors: kilenc gyermekük közül három meghalt, majd a legidősebb, Violet is elkapta a legtöbbször halállal végződő kórt, a tuberkulózist. Az orvosok legföljebb öt hónapot adtak neki. A helyzetüket tovább súlyosbította, hogy a kenyérkereső apa hamarosan meghalt egy operáció szövődményeinek következtében, így a magára maradt anya kénytelen volt visszautazni Európába hat gyerekével együtt.

Angliában telepedtek le, ahol az anya hajókon vállalt stewardessi állást, mialatt a gyerekek katolikus egyházi iskolába jártak. Nemsokára azonban ő is súlyos beteg lett, így a családfő szerepét a huszonegy éves Violetnek kellett átvennie. Minden várakozással ellentétben felgyógyult a súlyos betegségből, és ettől kezdve ő töltötte be a pénzkereső szerepét. Abbahagyta az iskolát, és először a brit postaszolgálat hajóin vállalt állást, majd egy új lehetőséget megragadva, a frissen tengerre bocsátott Olympicon vállalt munkát. Kezdetben nem lelkesedett ezért a munkáért, mert tartott egy kissé az Atlanti-óceán északi területein jellemző hideg és szeles időjárástól. Az sem volt kifejezetten szimpatikus számára, amit az elkényeztetett, gazdag utasokról hallott. A mai értéken 16 000 forintos napidíjért cserébe azonban vállalta ezeket a kellemetlenségeket, hiszen szinte az egész családját neki kellett eltartania. A szürkéskék szemű, barna hajú ír lány ráadásul olyan feltűnő szépség volt, hogy attól tartott, nem kapja meg a munkát, ezért szürke, földig érő ruhában ment el a meghallgatásra.

A hajón az első osztályú kabinok utasait szolgálta ki: ágyazott, reggelit hordott, fürdőszobát takarított, virágdíszítéseket rendezgetett, és ellátott minden más apró-cseprő feladatot, amivel az utasok megbízták. Violet a hajó ötödik útján is a fedélzeten tartózkodott, amikor az éppen a Wight-sziget és Anglia partjai közötti szoroson igyekezett átjutni. Miközben elhaladt a Hawke nevű hadihajó mellett, az Olympic váratlan és ügyetlen fordulója miatt a Hawke orra beleszaladt az oldalába, és a rombolásra kiképzett szerkezet alaposan tönkre is tette a luxushajót. Senki nem halt meg, súlyos sérülés sem történt, és mindkét jármű sikeresen visszajutott a kikötőbe, annál nagyobb volt azonban az erkölcsi kár, az anyagi veszteség és a jogi hercehurca az egymást hibáztató felek között. Violet Jessopnak mindenesetre új munka után kellett néznie.

Tudomására jutott, hogy a White Star második óriáshajója, a Titanic is hamarosan nekivág az Atlanti-óceánnak. Mint megbízható munkaerőt, azonnal felvették, így 1912 április 10-én ő is izgalommal eltelve élte meg az úszó város indulását. A kapitány ugyanaz az Edward Smith volt, aki az Olympicot is irányította a baleset idején, azonban emiatt senki nem aggódott, mert a férfi tapasztalt tengerésznek számított.

A Titanic dúsgazdag utasai folyamatosan zaklatták a személyzetet arrogáns és nevetséges követeléseikkel, mások számtalan ruhájuk, kalapdobozuk ide-oda rendezgetésével szekálták őket, egyesek pedig mulatságosnak találták, amint a stewardok – sebtében kiadott utasításoknak engedelmeskedve – izzadva rendezik át a kabinjukat nap mint nap. Saját körülményeivel azonban Jessop kisasszony elégedett volt, igaz, hogy naponta tizenhét órát kellett dolgoznia, de a munka végeztével kényelmesen elhelyezkedhetett a kabinjában, és még olvasgatni is maradt egy kis ideje.

Négy nappal az indulás után éjszaka éppen az imakönyvét olvasgatta, amikor rázkódásra és csikorgó zajra riadt föl. Ezek voltak azok a pillanatok, amikor a jéghegy végigvágta a Titanic oldalát, és felhasította a hajótestet, mint egy óriási konzervnyitó.

Jessop kisasszony kötelességtudóan a fedélzetre sietett, és részt vett a mentési munkálatokban. A feladata leginkább az volt, hogy az angolul nem beszélő utasoknak mutogatással elmagyarázza, hogyan kell sorban állni, és beszállni a mentőcsónakokba. Kezdetben sem ő, sem más, a fedélzeten téblábolók között nem tudta, mennyire súlyos a helyzet, ezért leginkább egyfajta kényelmetlen elővigyázatossági intézkedésként kezelte a szituációt.

Ahogy azonban a hajó helyzete egyre kilátástala­nabbá vált, és mindenki számára kiderült az igazság, mind jobban eluralkodott a káosz. Violet dolga percről percre nehezedett. Amint az emlékirataiban fogalmaz: „Néztem a nőket, amint kapaszkodnak a férjükbe, miközben a gyerekekkel együtt a csónakokba tették őket.” A férfiak jelentős része tette a dolgát, amit a társadalom elvárt tőlük. A legjobb esélye a túlélésre az első osztályon utazó nőknek és gyermekeknek volt, a legrosszabb a harmadosztályú jeggyel rendelkező férfiaknak. A megmentettek 75 százaléka volt nő, és mindössze 20 százaléka férfi.

Kép

Fotó: Profimédia

Egy idő után Violet Jessopot is beparancsolták egy mentőcsónakba, húszból a tizenhatos számúba. Az utolsó pillanatban valaki az ölébe pottyantott egy kis csomagot: egy csecsemőt, aki valahogy elveszett, elkeveredett az egyre pánikszerűbben menekülő tömegben. Miközben egy pokróccal és a saját testével melegítette a kicsit a fagyos észak-atlanti szélben, megdöbbenve nézte végig, amint a világ legnagyobb hajója kettétörik, és elsüllyed.

A Carpathia nevű hajó nyolc óra sodródás után érkezett a segítségükre. Amikor Violet a fedélzetre lépett, és még mindig a parafából készült mentőmellényéhez szorítva dédelgette a gyereket, egy dühödt nő rohant oda hozzá, kitépte a karjából, és a hála legkisebb jele nélkül elvitte.

A sors nem sokkal később a harmadik White Star-hajóra is elvezérelte Violetet. Amikor kitört az első világháború, a Britannicot a brit Admiralitás lefoglalta, és átalakították kórházhajóvá. Ő is jelentkezett ápolónőnek. Az óriáshajó a Titanic ikertestvére volt, az Olympic-osztályú triád legnagyobb darabja. Építésekor igyekeztek kijavítani mindazokat a hibákat, amelyek az 1912-es katasztrófához vezettek, ezért jó néhány változtatást eszközöltek a szerkezetén. Jéghegytől ezúttal nem kellett tartani, mert a Britannic a Földközi-tengeren teljesített szolgálatot. A három testvérhajót azonban mintha átok kísérte volna. Öt zavartalan út után, 1916 novemberében bekövetkezett a baj. A németek nem sokkal korábban vízi aknákat telepítettek az Égei-tengeren, és az egyik aknamező éppen ott, a Kea-sziget környéki vizeken húzódott, ahol a Britannic elhaladt. A hajó ráfutott az egyik aknára, a robbanás megrázta a hatalmas járművet.

Néhány perc múlva kiderült, hogy a pusztítás még a Titanicéhoz képest is nagyobb, és a hajó nagyon hamar el fog süllyedni.

A mentőcsónakok száma ezúttal elegendő volt, így megfelelő szervezőmunkával megvolt a lehetőség arra, hogy a fedélzeten tartózkodó 1066 ember életét megóvják. A kapitány azonban nem kezdte meg azonnal a mentést: annak ellenére, hogy a propeller is megsérült, megpróbálta a csaknem irányíthatatlanná vált Britannicot Kea szigetéig elnavigálni. Néhányan ezért önhatalmúlag elkezdték lebocsátani az emberekkel teli mentőcsónakokat.

Violet Jessop az első két csónak egyikén tartózkodott, és ez majdnem az életébe került. A nagy sebességgel forgó propeller ugyanis elkezdte beszippantani a mentőcsónakokat, és Violet elborzadva nézte végig, amint az elsőt az utasaival együtt bedarálja. A többi menekülővel együtt ő is rémülten a tengerbe vetette magát. Rövid időre a hajótest alá került, majd az acél hajógerincbe ütötte a fejét. Az ereje legvégső megfeszítésével sikerült a felszínre küzdeni magát, majd egy mentőövbe kapaszkodva várta a segítséget. Hamarosan a többi túlélővel együtt őt is felvette az egyik mentőcsónak. A Britannic nem egészen egy óra alatt elsüllyedt. 1036 ember megmenekült, a harminc halott a propeller áldozata volt.

Violet Jessop még mindezek után sem nézett másféle megélhetés után. Visszatért a balszerencsés White Starhoz, majd a nagy rivális Red Star legnagyobb hajóján, a „mindössze” 200 méter hosszú Belgenlandon dolgozott. Annak ellenére, hogy még évekig visszatérő fejfájás kínozta, és kiderült, hogy a Britannic süllyedésekor koponyatörést szenvedett, folytatta a munkát. A három balszerencsés utazást követően már semmilyen katasztrófa nem nehezítette az életét.

Talán soha nem szerzett tudomást arról, hogy mind a Titanicon, mind a Britannicon együtt utazott két másik, sorozatos túlélővel. Az egyikük egy Archibald Jewell nevű tengerész volt, aki később egy harmadik hajó, a Donegal megtorpedózásakor halt meg. A másik, a hajókatasztrófák megkérdőjelezhetetlen bajnoka, Arthur John Priest fűtő, aki a Titanic és a Britannic pusztulása után a Donegal és az Alcantara végzetét is túlélte.

Violet Jessop további harmincnégy évet töltött a világ tengerein, és háromszor is körülhajózta a Földet. Amikor 1950-ben nyugdíjba ment, vásárolt magának egy gyönyörű, XVI. századi házat Angliában, csirkéket tartott, és megírta az emlékiratait. Több mint húsz év boldog nyugdíjaskor után, 1971-ben, 83 évesen halt meg. 

A Britannic a baleset után hatvan évig háborítatlanul feküdt az Égei-tenger fenekén. A hetvenes évek közepén Jacques Cousteau, a híres francia óceánkutató és dokumentumfilmes volt az első, aki felkereste a roncsot, és megállapította, hogy makulátlan állapotban van. A nyolcvanas években megindult az expedíciók áradata, és a hajót számos film mutatta meg a közönségnek. A legbuzgóbb filmes szakember, Simon Mills 1996-ban úgy döntött, hogy megvásárolja. Tárgyalásokat folytatott a brit és a görög kormánnyal, és sikeresen tető alá is hozta a szerződést. Annak ellenére, hogy a hajó görög felségterületen fekszik, továbbra is brit tulajdonban volt, így kisebb huzavona után létre tudott jönni az üzlet. Valószínűleg Mills az egyetlen ember a világon, aki a birtokában tudhat egy hajóroncsot. A lelkes búvárklubok legnagyobb örömére a Britannic – a megfelelő engedélyek birtokában – látogatható, és valószínűleg hamarosan megkezdődik a restaurálása is.

Ez a cikk a Képmás magazinban jelent meg. A Képmás magazinra előfizethet itt>>