„Az ember azóta hazudik, amióta a világra jött” – A deepfake jelenség csak a hazugság új formája

El tudják képzelni, hogy a telefonjukon, laptopjukon, tévéjük képernyőjén látott tartalmak egyikéről sem tudhatják, hogy amit ott olvasnak, látnak, hallanak, igaz-e vagy megtörtént-e valaha? Hogy nem lehetnek biztosak abban, hogy ember vagy mesterséges intelligencia készíti ezeket? Vagy esetleg már most is így vannak ezzel? A jelenségről dr. Aczél Petra kommunikációkutatóval beszélgettem, aki a pár hónappal ezelőtt megjelent Deepfake: a valótlan valóság című tanulmánykötet egyik szerkesztője és szerzője.

Aczél Petra deepfake
Dr. Aczél Petra – Fotó: Emmer László

A Képmásban megjelenő sorozatodnak évek óta témája a mesterséges intelligencia és az álhír, ez a tizennégy különböző szerző tollából született kötet a két probléma összefonódásáról szól. Hogyan született meg ez a gyűjtemény, amelyet dr. Veszelszki Ágnes nyelvész-kommunikációkutatóval együtt szerkesztettetek?  

Amikor a ChatGPT programot 2023 februárjában ingyenesen hozzáférhetővé tették, olyan hirtelen jött el a mesterséges intelligencia korszaka, mint ahogyan a háborúk kirobbantak, egyik napról a másikra. Előtte is sokan beszéltek a metaverzumról, de azt hittük, a robotizáció változtatja majd meg az életünket, azzal, hogy átveszi a fizikai munkát az embertől. A kötet tehát nyilván nem akkor készült el, amikor megjelent az említett hír, a téma lappangott. Másfél évvel korábban rendeztünk egy szakmai konferenciát, amely már megmutatta, nagy az érdeklődés a deepfake iránt, hiszen a mesterséges intelligencia naponta milliónyi üzenetet hoz létre, amelyekről nem tudjuk megmondani, valósak-e vagy sem.  

Ez a kötet jól szemlélteti, hogy különböző tudományágak együttes, probléma alapú megközelítésével érdemes az új jelenségeket megközelíteni, ahogyan már az oktatásban is ideje volna túllépni a tantárgyi kereteken.  

Sokféle módon igyekszik a kötet a jelenséget megközelíteni, például tizennégy más-más tényezőt hangsúlyozó meghatározással. A szerzők közül nem mindenki egyformán pesszimista vagy optimista. 

A célunk egy olyan szakkönyv létrehozása volt, amelyben tudatosíthatjuk: mindez most nem mások, hanem mindannyiunk problémája, feladata.

Fontos volt, hogy magyarul is olvashassunk erről a témáról.
  
A könyv írásaiból többek között azt is megtudhatjuk, hogy miközben az agy olykor ösztönösen képes megkülönböztetni egy hamis képet a valóságostól, az emberi tudat olykor mégis felülírja az intuíciót, és egyfajta „kényelmes igazságra” törekszik azért, hogy a személy hatékonyan tudjon működni.  

A hazugság nem újdonság, az ember azóta hazudik, amióta a világra jött, és egyébként nagyon sok más élőlény is hazudik. Ahhoz, hogy boldoguljunk a közösségben, kicsit szükségünk is van erre az eszközre, például az udvariasságnak bizonyos fajtáit is jótékony hazugságnak tekinthetjük. A hazugságoknak nagyjából a felét igaznak gondoljuk, ezzel magunkat is megmentjük a napi drámai felismerésektől, például attól: „ez az ember mégsem szeret engem”. A deepfake-ben az az új, hogy a hazugságainkba belép a programozó, aki ingyenes programokat gyárt ahhoz, hogy például egy pornótartalomba bemásoljam a volt szerelmem képét, akire haragszom, vagy a rivális politikus szájába adjam a saját kényszerképzeteimet, hogy ezzel lejárassam. Ráadásul a felhasználó vagy a programozó ezért a lehetőségért nem vonható felelősségre, és le sem leleplezhető.  

És nem hihetjük, hogy mindez csak akkor fog érinteni minket, ha elég fontosak vagyunk a közéletben?  

Nem. Sőt, a hétköznapi emberekkel kapcsolatos deepfake-et kevésbé ismerjük fel, mint a közéletieket. 


A teljes interjú a Képmás 2024. januári számában olvasható, amely 2023. december 30-tól kapható. A magazinra előfizethet itt.

Az aktuális Képmás kapható a nagyobb Relay és Inmedio üzletekben is; egyes újságos pavilonokban; a forgalmasabb MOL, OMV és Shell benzinkutakon; Auchan, Interspar és Tesco hipermarketekben; egyes Spar és Tesco szupermarketekben; egyes Bee, CBA, Coop és Real üzletekben.

Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!

A Képmás magyar magazin és vállalkozás, nincs mögötte nagy, külföldi médiabirodalom. Csupa családos, értékes és jó ember, akiknek nem csak munkahelye, szívügye is a Képmás. Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!

Támogatom a kepmas.hu-t>>

Ez is érdekelheti