Haverok, barátnők, titkos utak

A kora délutáni órákba is belenyúló tanítás után a fiatalok szívesen maradnának bent az iskolában vagy az iskolaudvaron beszélgetni, barátkozni, labdát rúgni. Az órák után valóban szükségük van kikapcsolódásra, és a barátkozás nagyon fontos eleme a személyiségfejlődésnek ebben a korban. Csakhogy a legtöbb intézményben nincs lehetőség helyet adni ezeknek a spontán összeverődéseknek. Maradnak a plázák, gyorséttermek, ahol a ténfergő fiatalokat nem kívánt hatások is érik, és kapcsolatépítésük is korosztályuktól idegen alapra épül. A bandázások háttere megváltozik egy ilyen állandó fogyasztásra ösztökélő környezetben. A közösségben kialakult rangsor legtöbbször az anyagi lehetőségek rangsora, nem a tagok valós személyiségjegyeinek adott társaságon belüli értékítélete. 

Az egymás kísérgetése barátnőknél, barátoknál is gyakori jelenség. Ez főleg párban zajlik. Ilyenkor a kapcsolatban domináns szerepet játszó fél ráveszi a másikat vagy megengedi neki, hogy elkísérje különórájára, vagy valami elintéznivalója lebonyolítására, sokszor figyelmen kívül hagyva a másik érdekeit, kötelezettségeit, érzelmi zsarolást alkalmazva. Az egyensúlyban levő kapcsolatokra az oda-vissza kísérgetés jellemző. Lányok és fiúk is gyakran ellógják az utolsó órákat, hogy elébe menjenek más intézménybe járó kedvesüknek. Akkor is szakítanak erre időt, amikor csak arra van remény, hogy megpillantják vágyaik elérhetetlen alanyát, még mielőtt mások társaságában elhagyja a színteret. Nem a gyermekcsoportok léte a baj, csupán a lehetőségként kínálkozó helyszínek alkalmatlanok arra, hogy a fiatalok ott töltsék szabadidejük jelentős részét. Az iskolák, művelődési házak lennének erre a feladatra a legideálisabbak. 

Szülőként annyit tehetünk, hogy lakásunkban időnként helyet adunk az összegyűlni vágyó fiataloknak. 

Amennyiben sikerül kellő diszkréciót tanúsítanunk – nem rohangálunk be mindenféle ürüggyel közéjük –, és sikerül a lebonyolítással kapcsolatban világos, de nem túl merev szabályokat elfogadni és elfogadtatni, szívesen élnek majd a lehetőséggel. 

Kép

A kép illusztráció – Forrás: Freepik

Szabadság és kötelesség

 A legtöbb fiatalnak különórái, edzései vannak délután. Az év elején, a nyári szünet után nagy lelkesedéssel vállalt kötelezettségek teherré válhatnak a fáradtság növekedésével, a monotónia, „minden percem be van osztva” érzésével. Ilyenkor könnyű elcsábulni, máshol tölteni az időt. A legtöbbet az segít, ha nyílttá tesszük a problémát. „Látom, hogy mostanában nehezedre esik elmenni az edzésre. Mi az, ami segítségedre lehetne, hogy ne vesszen kárba az eddigi erőfeszítésed, eredményed?” Érdemes érdeklődni az edzőnél is, ő hogyan látja gyermekünk fejlődését, csapatbeli helyzetét. 

Ott, ahol pozitív érzelmi szálak is átszövik a kapcsolatokat, könnyebben átvészelhetők ezek a mélypontok. 

Amikor ez hiányzik, vagy tartós sikertelenséget él meg a fiatal, nagy önfegyelemre, kitartásra van szüksége, és ehhez a muníciót a család támogatása adhatja meg. Le kell ülni többször is és beszélgetni az érzéseiről, hiányairól, aktuális igényeiről. Esetleg attól fél, hogy az elfoglaltságai miatt kimarad az osztály- vagy a korábbi baráti közösségből. Úgy éli meg, az élete csupa kötelezettségekből áll, nincs szabadideje, nem képes több dolgot jó színvonalon egyszerre vinni. Sok fiatal úgy tud pihenni, hogy aktív marad, csak egészen más, az eddigiektől eltérő tevékenységre van szüksége. Ők a tanulás mellett kifejezetten igénylik az intenzív sportot. Más gyerekeknek meg elegük van a közösségi életből, kimeríti őket a délelőtti alkalmazkodás, délután már szívesebben vannak egyedül, igénylik a magányt. Ők azok, akik edzés helyett nem a barátokkal lógnak, hanem hazamennek és esetleg bűntudatuk miatt fényesre sikálják a tűzhelyt. A testedzés nekik is nagyon fontos, de előfordulhat, hogy szívesebben mennek el úszni vagy tájfutásra a hétvégén. Esetleg a heti három edzés helyett kettőt könnyebben vállalnának. 

Kép

A kép illusztráció – Forrás: Profimedia – Red Dot

Menekülő gyerekek 

Sokszor a szülői szorongás gyarapítja indokolatlan mértékben a különórák számát. Az „addig sem csavarog” stratégia nem biztos, hogy bejön. Amikor nincs konszenzus gyermek és szülő között, amikor a gyermek esélyét sem látja, hogy ezt megbeszélheti a felnőttekkel, elkezd más utakon járni. Ennek már hatalmas a veszélye, mert nincs bizalom, a hazugság, a bujkálás kiszolgáltatottá teszi a fiatalt, és már csak akkor derül fény a válságra, amikor óriási a baj. A gyermekkel meg kell értetni, csak úgy tudunk teljes erőnkkel mögötte állni, ha őszinte a kapcsolatunkban. Ez az állapot akkor alakulhat ki, ha elég időt, figyelmet szánunk rájuk, mi is őszinték vagyunk vele és nem manipulálni, nevelni szeretnénk őt. Meghallgatjuk, elfogadjuk az ő szempontjait, fontossági sorrendjét. Szülői segítséggel sikerülhet megszervezni az életét, hogy az általa fontosnak tartott dolgok is beleférhessenek. 

A 14 éves Kata egyre később járt haza. Először fel sem tűnt a szülőknek, mert mire ők megérkeztek, már otthon volt. Azonnal a szobájába vonult, a fülhallgatót nem lehetett róla leimádkozni. Később már a vacsoraasztal mellől is hiányzott. Szülei csak akkor kaptak észbe, amikor egy este a küszöbről közölte: „Ez már nem család!” és azzal a lendülettel kifordult az ajtón. Szerencsére a közelben lakó barátnőjéhez ment, ahol befogadták, de azonnal értesítették aggódó szüleit. Abban az időszakban Kata nővére anorexiával küzdött. Mindenki vele és a hozzá fűződő viszonyával foglalkozott. A szülők gyakran egymást vádolták nagylányuk állapota miatt. Kata egy ideig szolidáris volt nővérével, kívánságára őrizte meggyónt titkait, de iszonyatos feszültségben élt. Menekülnie kellett. A fiatalok egy részét az otthoni légkör feszültsége, zaklatottsága tartja távol a családtól. Nem csupán a szülők közötti konfliktus áll az ilyen viselkedés mögött. 

Gyakran a testvér betegsége vagy deviáns magatartása kényszerítik elmaradásra a másik gyermeket. 

András bátyja drogozott. Először csak használó volt, később terjesztette is, hogy a neki szükséges adagra előteremtse a pénzt. Gyakran kérte, később zsarolta öccsét, hogy falazzon neki, vigye vagy hozza el az anyagot. Amikor a fiú ellenállt, megfenyegették, hogy még az apját is megölik, ha elárulja őket. András a vidéken lakó anyjához menekült, az ottani hatóságnak merte először elmondani az igazságot. Nem könnyű a mai fiatalok élete. Igen sok és sokfajta hatás éri őket. Az is előfordulhat, hogy olyan jelenséggel találkoznak, amiről a szüleinek fogalma sincs, hogy egyáltalán létezik. Időt és figyelmet kérnek, hogy megfogalmazhassák élményeiket, érzéseiket. Tájékozódási pontokat, viselkedési mintákat, kapaszkodókat, hogy eligazodjanak a világban és ahhoz való viszonyukban.
 

Ez a cikk eredetileg a Képmás magazin 2011 februári számában jelent meg. A Képmás magazinra előfizethet itt.

Mik az iskola jellegzetességei, ahol tanítasz?

Iskolám egy 4-5 évfolyamos budapesti belvárosi gimnázium, ahol különböző tagozatokon, illetve nyelvi előkészítő évfolyamon tanulnak a gyerekek; az én osztályom angol–élsportoló tagozat. A tanári kar rendkívül támogató az iskolavezetéssel együtt: nyitottak vagyunk az új ötletekre, szem előtt tartjuk és hozzájárulunk a gyerekek tanórán kívüli elfoglaltságaihoz, segítjük a közösségépítést. Egészen sokan vagyunk fiatal tanárok az iskolában, ami minden bizonnyal azért is van, mert erős iskola lévén fegyelmezési problémákkal nem kell küzdenünk. Tapasztalatból mondom, hogy ég és föld a különbség az olyan iskolák között, ahol folyamatosan fegyelmezéssel kell tölteni a tanórát, és az olyanok között, ahol a gyerekek szívesen kísérleteznek új területeken.

Te milyennek láttad az iskolát gyerekként? Tetszett az iskola szerkezeti felépítése, „jó kislány” voltál?

Mindig szerettem iskolába járni, szerettem és szeretek tanulni. Jó gyerek voltam, jól tanultam, nem voltak lázadó tiniéveim sem. Két osztályfőnököm is volt, akik végtelenül okos, intelligens, gyönyörű nőként álltak előttem példaként.

Felkészített az egyetem azokra a nehézségekre, amikkel találkoztál? 

Sokat tanultunk a hat év alatt, és számtalan tanítási módszert elsajátítottunk. Engem nem rettentett el már az első évemben sem, ha magas nyelvi szintű csoporttal kellett dolgoznom, biztos voltam a saját tudásomban, és azóta is ezeket a csoportokat szeretem a legjobban. A tanult módszereket szívesen próbálgatom a diákjaimmal, és kezdem egyre jobban látni, hogy mi áll nekem jól, mi az én stílusom, és mi nem. 

Az emberi oldalra már kevésbé készítettek fel, de nem is biztos, hogy erre lehet készülni. Ilyen például számomra a tegezés-magázás. 

Egyetemen is beszélgettünk erről, de minden alkalommal csak arra jutottunk, hogy „csináljuk, ahogy nekünk jólesik”. Honnan is tudtam volna, hogy nekem mi esik jól, ha előtte sosem álltam osztályteremben tanárként? Hasznosabb lett volna konkrét esetek és határozott tanári vélemények kibeszélése, amivel tudtam volna azonosulni, vagy egyet nem érteni. Aztán a gyakorlati évemben bekerültem egy olyan intézménybe, ahol általános volt a tegeződés, és ott kiderült, hogy nem esik jól. Ezen kívül arról sem beszélt nekünk senki, hogy milyen fiatal nőként bekerülni kamaszok közé... Az egyetemen minden rózsaszín. Ott nem beszélünk a neveletlen, tiszteletlen, szemtelen gyerekekről, hogy mit lehet tenni, hogyan lehet reagálni a beszólásokra, a flörtökre vagy azokra, akik azt gondolják, hogy ha fiatal vagy, semmit nem kell komolyan venni, amit mondasz. 

A „rossz” gyerekekre nem készít fel az egyetem. Van egy történet, amin már csak nevetek, de akkor minden volt, csak vicces nem: online oktatás alatt történt, hogy egy diákom késett az óráról, és egy jó ideig nem is jelentkezett be, így elkezdtük az órát. Aztán egyszer csak megláttam, hogy az online várószobában van, úgyhogy beengedtem. Nála üvöltött a zene, miközben az ágyán táncolt, ugrált háttal a kamerának, végül pedig lehúzta a nadrágját… A nagyjából tizedik megtartott órámon egy ilyen eseménytől sokkot kaptam egy pillanatra, de utána előjött belőlem, hogy valamit kezdeni kell ezzel, mert harmincnégy tanuló ugyanazt éli át, amit én. 

Úgyhogy a másodperc törtrésze alatt kidobtam osztályunk bohócát a hívásból, és folytattam a tanórát. Ebből utána természetesen hétmérföldes balhé kerekedett. 

Órákon át beszéltünk róla a gyerekkel, a tanárokkal, a szülőkkel, fegyelmi tárgyalásig is eljutottunk. Ezek azok a problémák, események, amikről egyetemen is többet kellene beszélni, hogy a hallgatók jobban felkészülhessenek a váratlan helyzetekre. 

Jólét és jóllét szempontjából mit él meg mostanában egy fiatal tanárnő?

Boldog vagyok. Nagyon szeretem a munkám és az iskolám is. Olyan gyerekekkel dolgozom együtt, akik szívesen fektetnek energiát abba, hogy sikeres legyen a tanulás, és a kollégáim is nagyon támogatók, így habár dolgosan, de nagyon vidáman telnek a mindennapok. Azért persze nem tökéletes minden. Végtelenül türelmes és diákbarát, megértő és megengedő ember vagyok, viszont sajnos legalább ugyanennyire a szívemre is veszek mindent. Lelkileg megterhelő, hiszen mindennap sok-sok emberrel dolgozom együtt közvetlen kapcsolatban, így természetes, hogy ahányszor örömet okoznak, annyiszor meg is tudnak bántani. 

A jólétem, ha csupán a főállásból élnék, messze nem lenne ennyire boldog. A pedagógusi bér ahhoz képest, amennyivel elindultam 2021 őszén, rengeteget javult, de még mindig végtelenül alacsony. Egyedül élek Budapesten albérletben, nincs lakótársam, akivel osztoznék a költségeken. 25 év felett kikerülve az egyetemről, egyedülállóként semmiféle támogatást nem kapnak azok a fiatalok, akik nem házasodnak vagy vállalnak rögtön gyermeket. Szóval én tényleg abból állok a két lábamon, amiért mindennap nagyon sokat dolgozom. Magántanítványokat vállalok, illetve, ha jön bármilyen extra lehetőség, azt általában megragadom: legutóbb könyvfesztiválon kísérgettem szerzőket előadásokra és interjúkra. Van mögöttem egy csodálatos család, akik – ha nagy lenne a baj – segítenének, ahogyan mindig is segítettek. Így a jólétem is rendben van, de ezt nem a hivatásomnak köszönhetem.

Kép

Fotó forrása: Szentes Anikó

Előfordul, hogy monotonnak érzed a munkát, vagy inkább változatos, kreatív kihívásokkal telik a napod?

Két egyforma napom még nem volt, amióta a pályán vagyok. 

Emberekkel együtt dolgozni sosem lesz unalmas, hiszen ahányan vagyunk, annyiféle értéket képviselünk, annyiféle nevelésből, kultúrából érkezünk, és ahány nap, annyiféle hangulattal is találkozom, így minden tanóra kihívás. 

Nem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy tinédzsereket tanítok, őket folyamatosan ingerekkel kell dobálni ahhoz, hogy hatékonyan végezzék a munkát. Igyekszem ezt szem előtt tartani a tervezés során is, és olyan feladatokat kitalálni, amik egyszerre játékosak, fenntartják a figyelmet, de nem veszik el belőlük a tanulás sem. Az angol szakkal szerencsés helyzetben vagyok, a nyelv minden egyes összetevőjéhez rengeteg kreatív feladatot ki lehet találni. Szeretek a tanítványaimmal vitázni megosztó témákról, amikből sokszor annyira meglepően folyékony és pörgő angol beszélgetések kerekednek, hogy nem győzöm dicsérni őket. Szeretem az anyagot összekapcsolni a mindennapi kis életükkel, hogy emlékezetesebbek legyenek az órán tanultak, illetve, hogy legyen személyes megosztásuk is a témákhoz.

Kép

Kép forrása: Freepik

Éreztél már kiszolgáltatottságot a hivatásod kapcsán?

Elég arra gondolnom, hogy kényelmesen megélni nem lehet a tanításból, és ha jönne egy váratlan baj, ami nagy kiadással járna, akkor az rengeteg feszültséget és fejtörést okozna. Tavaly nyár végén utolért ennek a valósága. Fel kellett mondanom, mert egyszerűen hiába tanítottam látástól vakulásig még délutánonként is, egyszerűen nem jöttem ki a bevételekből… Sírva mentem az igazgatói irodába, hogy ne haragudjanak, de nem tudok maradni. Összetört szívvel munkahelyet váltottam, és elhelyezkedtem fordítóként egy cégnél. Életem legrosszabb nyolc hónapja volt, de legalább majdnem háromszor annyit kerestem, mint tanárként. Sem a környezet, sem a munka nem volt nekem való. Frusztrált a multicégekre jellemző személytelenség, hogy e-maileket küldtem olyan embereknek, akikről fogalmam sem volt, hogy kik, és ugyanígy ők sem tudták, hogy én ki vagyok. Home office-ban dolgoztam végig, ami szintén nem esett jól. Én annál sokkal jobban szeretem az embereket és vágyom a társaságra, mint hogy otthon üljek egy laptop felett több órán keresztül mindennap. 

De a legnagyobb baj az volt, hogy ez nem tanítás volt...

Végül eldöntöttem, hogy a következő tanévtől újra tanítani fogok, mert hiába volt a fizetés magasabb, ha az életkedvem odaveszett. Szomorú voltam a mindennapokban, szinte magamra sem ismertem, mert én korábban sosem voltam ilyen. Alig vártam, hogy felmondjak, amit tavaly nyáron meg is tettem, és a következő tanévtől már teljes állásban, sőt osztályfőnökként, immáron boldogan töltöm a mindennapjaim. Azt hiszem, erre mondják azt, hogy „tanárnak született”.

Te miben méred a teljesítményed? Egybeesik ez a vezetés mércéjével?

Én az a fajta maximalista vagyok, akinél ez már egészségtelen. Már diákként is, de most is mindig van a fejemben egy olyan gondolat, hogy ami az én munkám, azt nekem kell elvégezni, lehetőleg hibátlanul. Sajnos ebből adódóan nehezen kérek segítséget, inkább megbirkózom mindennel egyedül, legyen az akármilyen nehéz. Egyrészt ebben mérem a teljesítményem, hogy sikerül-e mindig mindent megoldanom önállóan, így a teljes felelősség az enyém; ha sikerül, akkor is, de ha nem, akkor is. Ezen kívül a teljesítményem mércéje tulajdonképpen annyi, hogy hogyan érzem magam egy megtartott óra után. Pontosan tudom, hogy mennyi energiát és munkát fektettem az adott tanórába, és azt is látom, hogy ez alapján hogyan kellene sikerülnie. Óra után pedig átgondolom, hogy vajon miért sikerült úgy, ahogy, szívesen ültem volna-e ezen az órán diákként. 

A vezetés mércéje nem teljesen ilyen. Mindenki elvárja tőlünk, hogy legjobb tudásunk szerint oktassuk a gyerekeket, és hogy minden óránk maradéktalanul meg legyen tartva, azonban sok-sok szabály köti az ő kezüket is. A fenti követeléseknek meg kell felelniük nekik is, aminek fókuszában szerintem – kiábrándító, de – az adminisztráció áll. 

Mennyire fontos eszköz a munkádban a figyelem? Vagyis amikor nem rád figyelnek, hanem te figyelsz rájuk…

Idegennyelv-oktatásban az egyik legfontosabb cél, hogy a gyerekek többet beszéljenek, mint a tanár.

Sokszor beszélgetünk olyan témákról, amikről a többi órán talán nincs lehetőségük megosztani a gondolataikat. Ami kár, mert annyi mindent megmagyaráz egy diákkal kapcsolatban az, ahogy látja a világot, amit elmesél saját magáról, a családjáról vagy a barátairól. 

Ha én figyelek rájuk, akkor ez egyrészt példa lehet arra, hogy hogyan is kell kommunikálni másokkal, hogyan lehet aktívan hallgatni, és mennyiféle kérdést fel lehet tenni, ha valóban figyelünk arra, amit a partnerünk mond. Mindemellett értékelik, ha figyelnek rájuk, ha meghallgatják őket, akár tanórán kívül is, szünetben a folyosón, ami szerintem hozzájárul ahhoz, hogy szeressenek velem együtt dolgozni.

Föltetted erre az életedet? 

Én fel. Tavaly a saját bőrömön tapasztaltam meg azt, hogy milyen, amikor valaki a pályára készült egész életében, de mégsem tud tanítani. Sok minden bizonytalan még a jövőmmel kapcsolatban, de abban biztos vagyok, hogy a pályán fogok maradni. A tanítástól érzem azt, hogy olyan dologgal foglalkozom, ami fontos, amiben jó vagyok, amiért bátran vállalom a felelősséget. Büszke vagyok a munkára, amit eddig beletettem, hogy tanár lehessek, és büszke vagyok arra is, hogy jó tanár vagyok. Ezt nem cserélném el semmiért, mert boldoggá tesz, és azt hiszem, ez a legfontosabb. 

„Itt az ideje, hogy változtass! Eddig csak másokért éltél, dolgoztál, tedd most magadat az első helyre, valósítsd meg az álmaidat! Találd meg végre önmagad és a boldogságod! Éld végre azt az életet, amelyre mindig is vágytál! Ha nem lépsz, örökre bánni fogod!” – hallottam nemegyszer ezeket a tanácsokat különböző társaságokban, amikor valaki töredelmesen bevallotta, hogy bizony őt is utolérte az életközepi válság, és nem találja a helyét, nem tudja, merre tovább, mi a célja az életének.

Akiknek az élete gyökeresen új fordulatokat vett

Ilyen és ehhez hasonló javaslatokat hallva hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy az életközepi válságra minimum az a megoldás, hogy szakmát váltunk, külföldre költözünk vagy elválunk, hiszen ezt tette a szomszéd is: otthagyta a multit és a fővárost, és éttermet nyitott vidéken, de még a volt osztálytársnő is kilépett a rossz házasságából negyvenöt évesen, miután végigjárta az El Caminót, és boldogan él Andalúziában, ahol szálláshely-kiadással foglalkozik. 

„Már mindenki lépett körülöttem, 180 fokos fordulatot vett az élete, és az álmait éli, csak én toporgok itt egyhelyben új célok és kihívások nélkül” – vetődhet fel sokunkban ez az érzés, mert úton-útfélen azt halljuk, ez a nagy változások és változtatások kora. 

Bizony nyomasztóan hathat, hogy mások – velünk ellentétben – „megcsinálták a tutit”, és gyökeresen megváltoztatták az életüket a negyvenes-ötvenes éveikben. De vajon mindenki számára ugyanaz a recept?

Tamás azok közé tartozik, akik teljesen felrúgták korábbi életüket, habár nem így tervezte, de ahogy ő mondja, „az egyik változás hozta maga után a másikat”. Közel ötvenévesen a szakmájában mindent elért, amit lehetett. Büszke is volt rá, csak azzal a képpel nem tudott megbarátkozni, amely a tükörben visszanézett rá, ugyanis jó pár plusz kilót felszedett stresszes életmódjának köszönhetően.

Egyik napról a másikra úgy döntött, életmódot vált, és visszavesz a munkából. Elkezdett diétázni, és elővette a régóta porosodó futócipőjét. A kezdeti pár kilométer után egyre hosszabb célokat tűzött ki maga elé: lefutotta a félmaratont, majd a maratont. Egyre fontosabbá vált az életében a sport, tagja lett egy futóklubnak. Feleségét hiába próbálta rávenni, hogy tartson vele, ő hallani sem akart róla, mindig is utált futni. 

„Egy idő után éreztem, hogy távolodunk egymástól, kevesebb időt töltünk együtt. A versenyekre sem kísért el, mondván, úgysem ismeri az új barátaimat – meséli, majd így folytatja: – Két éve elváltunk, nem tudtunk tovább együtt haladni az úton. Gyermekeink felnőttek, én új célokat találtam az életben, de ő ebben nem volt partner. Mindkettőnknek más vált fontossá.” Tamás a futásnak köszönhetően új párra lelt, és korábbi munkája mellett más területen is bontogatja szárnyait: másokat is segít edzéstervekkel felkészülni a futóversenyekre. 

„Nem gondoltam volna, hogy az élet még ennyi mindent tartogat számomra, teljesen újjászülettem” – mondja mosolyogva. 

Kép

A kép illusztráció – Forrás: Freepik

Nem kell mindenkinek szétbombáznia a korábbi életét

35–55 éves kor között szinte minden embert – előbb vagy utóbb – utolér az életközepi válság. Jung szerint azért, mert erre az az életkorra a legtöbb, életünkkel kapcsolatos fontos döntést már meghoztunk. Pályát választottunk, és már elértünk valamit. Megházasodtunk, gyermekeink születtek. Mivel ezeket már kipipálhatjuk, tanácstalannak érezzük magunkat, hogy akkor merre tovább. Épp ezért ez az időszak a reflektálásról, az átértékelésről szól: mérlegre tehetjük elért és kitűzött céljainkat, új terveket szőhetünk, illetve megvalósíthatjuk mindazt, ami addig csak álom volt. Mindenkinek önmagába kell néznie, és meg kell találnia a saját válaszait.

„Ha azt érezzük magunkon, hogy beleragadtunk egy szituációba, amitől boldogtalanok és frusztráltak vagyunk, változtatni kell, bármennyire kívül esik a komfortzónánkon” – olvashatjuk Gazdag Enikő pszichológus, pár- és családterapeuta megállapítását egy korábbi cikkben. Azonban nincs mindenkinek szüksége hatalmas változásokra, nem kell mindenkinek szétbombáznia a korábbi életét. Van, akinek már apróbb örömök, célok, tervek is elegendők ahhoz, hogy új értelmet találjon az életében.

A közgazdász Eszter is azt gondolta, miután megfogalmazta önmagának, hogy életközepi válságban van, hogy szakmát kellene váltania, mert már nem leli benne akkora örömét, mint korábban. De az is felvetődött benne, hogy külföldre költözik, hiszen nincsen párja, sem gyermeke. Pszichológus segítségét kérte, hogy elinduljon a változás útján, és bátorságot gyűjtsön tervei megvalósításához. 

A szakember azonban ráébresztette, hogy nem kell feltétlenül hátat fordítania addigi életének, elég, ha új elfoglaltságot, hobbit talál magának, amelyben örömét leli. 

„Korábban úgy gondoltam, ki kell lépnem a komfortzónámból, hogy új célokat találjak az életemben, fel sem vetődött bennem, hogy tőlem karnyújtásnyira is meglelhetem őket – mondja, ugyanis időközben új kihívásokra bukkant a szakmáján belül, csak más pozícióban, és visszatért gyermekkori szenvedélyéhez, a lovagláshoz. – Rájöttem, hogy nem kell követnem másokat, nem kell csak azért külföldre költöznöm vagy saját vállalkozást indítanom, mert a környezetemben többen így tettek” – vonja le a következtetést. 

Kép

A kép illusztráció – Forrás: Freepik

Az új kihívásokat eddigi munkahelyén és eddigi társa mellett keresi

A lassan negyvenéves gyógypedagógus Judit már egy ideje tapasztalja magán az életközepi válság jeleit: rettenetesen elfáradt, nem találja a helyét, feszültséget és kiüresedettséget érez, amelyekhez fizikai tünetek is társulnak: gyakran fáj a feje, és a hangja sem az igazi, hetek óta kapar a torka. Tíz éve dolgozik a szakmájában, kezdetben sérült fiatalokkal foglalkozott, négy éve pedig alsós tanítónőként dolgozik egy gyógypedagógiai intézményben. Osztályába öt gyermek jár, akik közül négyen egyáltalán nem beszélnek, hárman mozgásukban is akadályozottak. 

Judit úgy érzi, mindennap elölről kell kezdenie velük mindent, egyhelyben toporog, nem látja a fényt az alagút végén. „Itt vagyok közel negyvenévesen, teljesen kiégtem, nem tudok kiteljesedni a munkámban, elfogyott a lelkesedésem” – mondja. Mivel a magánélete rendben van, tudatosan éli az életét, és olyan munkát végez másodállásban, amely feltölti, ez kompenzálja a másik miatt érzett csalódottságát. Nem szeretne szakmát váltani, pedig sokak szerint kézenfekvő lenne. Megtalálta a hivatását, de szívesen dolgozna más területen, ahol új kihívásokra lelhet. 

Nagy álma, hogy sérült fiatal felnőttekkel foglalkozzon. Szeretne nekik egy bentlakásos vagy napközis ellátást biztosító intézményt létrehozni a településén, és támogatott foglalkoztatás keretében munkához segíteni őket, azonban nincs hozzá elég tőkéje. Ennek ellenére nem adja fel, hisz abban, hogy egyszer mindez mások segítségével megvalósulhat.

„Most várok, próbálok nap mint nap helytállni, és valami csodát beletenni a mindennapjaimba.”

„Nem akarok azon aggódni, mi lesz negyven után, majd kialakul, ahogyan eddig is minden az életemben” – mondja, bízva abban, hogy még számára is tartogat valamit a „B oldal”: esetleg pont az álmát.

Tekintsünk lehetőségként az életközepi válságra, amikor újrafogalmazhatjuk önmagunkat! 

Változtassunk azon, amin szükséges, és tűzzünk ki új célokat, de azok legyenek reálisak! Ne érezzünk magunkon nyomást, nemcsak Balin és új párral az oldalunkon találhatunk új kihívásokat és örömöket, ugyanez megtörténhet velünk Gyomaendrődön is, a húsz éve választott házastársunk mellett maradva. Mindnyájunknak rengeteg újdonságot, lehetőséget őrizget még az élet negyvenen és ötvenen túl is. Kérdezzük csak meg a nyolcvan–kilencvenéveseket!

„A talaj szinte mindenhol süllyed. Ha ennek most nem szentelünk kellő figyelmet, az érintett lakott területek infrastruktúrájának széles körű lepusztulásával szembesülhetünk a következő évtizedekben” – figyelmeztet a Virginia Tech munkatársa, egy, a Science tudományos folyóiratban megjelent tanulmány egyik szerzője, Manoochehr Shirzaei. 

A legújabb kutatások jelentőségét hangsúlyozza, amik azt elemzik, hogyan és miért süllyed a szárazföld, beleértve azt, amely kifejezetten a kínai városok süllyedését tárgyalja. E kísérő tanulmány riasztó adatokat ismertet: eszerint a szakemberek által elemzett 82 kínai város 45 százaléka süllyed. Egyes súlyosan érintett városok, például Peking, évente legalább 10 milliméterrel kerülnek a tengerszinthez közelebb, közel 270 millió városi lakost veszélyeztetve – csak Kínában. 

Világszerte legalább 33 város évente több mint egy centimétert süllyed. 

A leggyorsabban süllyedő városok, amelyek főként Dél- és Délkelet-Ázsiában összpontosulnak, kénytelenek a folyamathoz alkalmazkodni. Indonézia például a 10,5 milliós Jakartából Borneó szigetére tervezi áttelepíteni a fővárosát, részben azért, mert Jakarta süllyed. A földfelszín ugyanakkor nemcsak ázsiai nagyvárosok alatt süllyed ijesztő léptékben, a folyamat másutt is drámai léptékeket ölt – kongatja a vészharangot Shirzaei, kiemelve: a jelenség a Föld lakosságának 19 százalékát fenyegeti nagy mértékben.

Erről is mi tehetünk 

Bár első hallásra nem tűnhet különösebben ijesztőnek, a talaj folyamatos süllyedése – a tengerszint emelkedése, az erózió és a viharok mellett – számtalan kockázatot rejt a nagyvárosokat átszelő olyan hálózatok számára, mint például a közutak, a vasútvonalak vagy a csővezetékek. A nagy mértékben az emberi tevékenység okozta süllyedés során a földfelszín alatt húzódó rétegekben változások indulnak be: a talaj tömörülni, süppedni kezd a felszín alatti vizek átgondolatlan kiszivattyúzása miatt, a ráépített létesítmények pedig lejjebb süllyednek a tengerszinthez. S hogy mi a megoldás? 

A szakértők szerint a vízgyűjtő réteg feltöltése és a szivattyúzás léptékének csökkentése például már rövid távon is enyhíthet a folyamaton, ám a probléma ennél jóval összetettebb. A kihívásokat világszerte egyre több ország ismeri fel, és próbál meg cselekvési tervet készíteni. A megoldások egy része helyben, gátak, falak, vízelvezető rendszerek kiépítésére és egyéb infrastrukturális fejlesztésekre összpontosít. 

Bizonyos esetekben városrészek vagy akár komplett városok áttelepítése is szóba kerül. 

Utóbbi viszont nem igazán kivitelezhető az olyan régiókban, ahol gazdasági nehézségek vagy a földrajzi adottságok ezt akadályozzák.

Indonézia új fővárosba menekítené a lakóit

Bolygónk leggyorsabb ütemben süllyedő metropolisza Jakarta. Az ijesztő léptékekben – az északi területeken évente akár 25 centiméterrel is – mélyebbre kerülő indonéz főváros kilátásai nem túl jók a fenyegetően emelkedő tenger tőszomszédságában. Szakértők szerint a folyamat azzal a veszéllyel fenyeget, hogy 2050-re Észak-Jakarta akár 95 százaléka, a nagyváros egyharmada is víz alá kerülhet. A súlyos problémát csak tetézi, hogy csak Jakartában, ahol több mint tízmillióan élnek, a levegő és a víz szennyezettsége mellett a forgalmi dugók is hatalmas gondokat okoznak. 

A főváros elköltöztetésének ötlete 2017-ben vetődöttt föl először, az erre vonatkozó tervezetet 2019-ben hozták nyilvánosságra: utóbbit ez év februárjában jóváhagyta az indonéz parlament. A döntés értelmében az új főváros 1300 kilométerrel arrébb, Borneó szigetén épülne fel. Nusantara ugyanakkor elsősorban közigazgatási, gazdasági központ lesz; a lakosság nagyobb és szegényebb hányada képtelen is lenne Jakartából elköltözni.

Kép

Jakarta süllyed – Kép forrása: Flickr

„Kelet Velencéje”, Bangkok is veszélyben 

Jakartához hasonlóan Thaiföld alacsonyan fekvő fővárosának jövője sem fest fényesen: évente 1–2 centimétert süllyed, a Világbank becslése szerint 2030-ra Bangkok 40 százalékát elöntheti a víz. 

A torkolatvidéken, csúszós agyagra épült metropoliszra ráadásul az esős évszakban hatalmas vízmennyiség zúdul, ami az árvizekkel együtt különösen nagy megpróbáltatásnak teszi ki a csatornarendszert. Ehhez hozzájárul, hogy a gyorsan urbanizálódó, mintegy 11 millió fős nagyvárosban szintén átgondolatlanul és intenzíven szivattyúzzák a talajvizet, miközben a globális felmelegedés hatására a tengerszint egyre emelkedik. 

Mindezek előrevetítik a katasztrófát, aminek elkerülésére a thai kormány korlátrendszerek és parti gátak felállításában gondolkodik. Hosszabb távú megoldást szakemberek szerint az éghajlatváltozással szemben ellenálló zöld területek kialakítása jelenthet. Az indonéz példához hasonlóan, 2019-ben Thaiföldön is felvetődött a kormányzati intézmények elköltöztetésének lehetősége, egy másik közigazgatási főváros kialakítása. 

Kép

Bangkok – Kép forrása: Pexels/ Markus Winkler

New York a saját súlya alatt roppanhat össze 

Riasztó léptékű talajsüllyedésre figyelmeztetnek a szakemberek az Egyesült Államok keleti partvidékén is. Az adatokból az derül ki, hogy a térség nagy része évente legalább 2 millimétert süllyed, miközben a globális tengerszint-emelkedés jelenleg évi 4 milliméter körül van. Ami a tudósok szerint különösen aggasztó, az az, amilyen sebességgel zajlik a folyamat a népes nagyvárosokban, köztük New Yorkban. 
A süllyedésben, ahogyan azt már részleteztük, több tényező is közrejátszik, ilyen tényező a talaj anyagszerkezete, az épületek alapozási technológiája, nem beszélve az épületek tömegéről, ami a 8 milliós metropolisz esetében igen jelentős.

 Egyes kutatók úgy vélik, lassan ideje lenne a nagyobb szabású építkezések leállításának, a talaj ugyanis egyre kevésbé bírja el a várost.

Hollandia együtt él a problémával

Több holland város – Amszterdam, Rotterdam és Hága is – alacsonyan, az Északi-tenger közelében fekszik. Rotterdam kikötővárosa évente körülbelül 1,5 centimétert süllyed, és már most 90 százalékkal a tengerszint alatt van. Bár a hollandoknak nagy rutinjuk van az árvízvédelemben – ami az ország földrajzi adottságai miatt már hosszú évtizedek óta kulcsfontosságú kérdés –, folyamatosan érdekeltek az innovatív, hosszú távon is működőképes megoldásokban. 

Ezek egyike az úgynevezett lebegő városok ötlete, aminek a lényege, hogy a rugalmas hidakkal és szárazföldekkel összekötött házak, épületek alapvetően a vízen „úszva” alkalmazkodnak a tengerszint emelkedéséhez. 

Egy másik, előremutató koncepció a Kínában már működő „szivacsvárosok” létesítése. 

Ez esetben a városokra ömlő esővizet a csatornarendszer helyett olyan nagyobb zöldfelületek nyelik és tárolják el, amiket kifejezetten erre a feladatra alakítottak ki az áradások megelőzésére. 

Kép

Amszterdam – Kép forrása: Freepik

Velence küzd a talpon maradásért 

Ami a báját adja, az okozhatja a vesztét is: a lagúnavárost 1600 évvel ezelőtti alapítása óta állandóan a talaj süllyedése és a tengerszint emelkedése fenyegeti – utóbbi évente 2 centiméterrel növekszik. Velencét a turisták mellett az áradások sem kímélik: emlékezetes a 2019-es hatalmas árvíz, amely a város kilencven százalékát elöntötte. Bár az úgynevezett MOSE árvízvédelmi rendszer hosszadalmas huzavona és különféle botrányok közepette csak megépült, egyesek szerint kérdéses, hogy a 78 zsilipből álló rendszer a klímaválság súlyosbodásával mennyire lesz elegendő az egyre emelkedő víztömeg feltartóztatásához. Ez pedig nem túlzás: a legborúlátóbb jóslatok szerint a város már 2100-ra eltűnhet a hullámok alatt. 

A legnagyobb kockázatot ilyenkor is azok az ételek és alapanyagok – például a tojás, a tej- és tejtermékek, a halak és a nyers tőkehúsok – hordozzák, amelyek magas víz- és fehérjetartalmúak. „Ezeket az összetételük különösen alkalmassá teszi arra, hogy elszaporodjanak bennük a különböző mikrobák. Emiatt kezeli őket különös gonddal az élelmiszeripar, és emiatt kell erre nekünk is nagyon figyelnünk otthon. Az esetleges szalmonellafertőzöttség miatt a tojást külön is ki kell emelni, esetében ugyanis rendkívül nagy az élelmiszer-biztonsági kockázat” – mondja Szűcs Zsuzsanna dietetikus, a Magyar Dietetikusok Országos Szövetségének elnöke.

Főszerepben a büfék

 Nyáron érdemes alaposabban megnézni, hogy a strandokon, fesztiválokon és a kirándulóhelyeken milyen büfékbe térünk be, és azokban milyen ételeket választunk. Az ilyen helyek megbízhatóságát valamilyen szinten magunk is meg tudjuk ítélni. Látjuk például, hogy tiszta-e a büfépult, van-e a környékén szemetes, azt rendszeresen cserélik-e. Ha sült halat kérünk, akkor célszerű tisztázni, hogy nem órákkal korábban készült-e el. Amennyiben infralámpával tartják melegen, az nem gond, az viszont már probléma, ha annak hőfokát hatvan-hatvanöt fok alá engedik. Ez ugyanis már kedvez a baktériumok szaporodásának. 

A fagylalt szintén tipikus veszélyforrás, ezért érdemes megnézni, hogy az eszközt, amellyel a gombócokat adják, hogyan tisztítják. 

Például nem jó, ha a kanalat egy vizes szivacson, törlőrongyon tárolják, mert abban hemzseghetnek a baktériumok. Szintén fontos, hogy az eszköz öblítésére használt víz tiszta legyen. Jelzésértékű lehet a fagylalt állaga is: nem jó, ha túlzottan olvadt, ha a gombóc nem dermedt. Szintén beszédes, ha nagy jégdarabok vannak benne, az ugyanis arra utal, hogy egyszer már felolvadt, és visszafagyasztották. Akkor se vegyük meg a fagylaltot, ha azt látjuk, hogy a fagyi alja már folyosósabb, mert ez arra utal, hogy a fagyasztó nem hűtött elég jól. A strandokon és a fesztiválokon a palacsintára és a lángosra is érdemes odafigyelni. Előbbiben a túróval lehet gond, utóbbiban pedig azzal, ha égett olajban készítik. Olyan helyen semmiképp nem szabad vásárolni, ahol égett zsiradékszagot érzünk, vagy látjuk, hogy füstöl az olaj.
 
Nyáron kicsit másképp étkezünk, mások a körülmények, több szempontra is tudunk figyelni. Érdemes észben tartani, hogy higiénia szempontjából vannak úgynevezett veszélyeztetett csoportok, például a várandós és szoptatós anyukák, a kicsi gyerekek és az idősek, illetve azok, akiknek az immunrendszere valamilyen okból sérült vagy gyógyszeres kezelés alatt állnak.

Kép

A kép illusztráció – Forrás: Freepik

Partik és piknikek 

Az alapos hőkezelésre, átsütésre és átfőzésére egyéb élelmi­szerek esetében is szükség van, ahogyan arra is, hogy az elkészült ételeket, amilyen hamar csak lehet, betegyük a hűtőbe. „Ez nyáron kiemelten fontos, ilyenkor a folyamatot akár vízfürdővel is lehet gyorsítani. Ez jó megoldás a tejszínes gyümölcsleveseknél, a főtt tésztáknál és a rizsnél is, amelyek szintén magas kockázatú élelmiszernek számítanak. 
A megmaradt ételeket is fontos mihamarabb betenni a hűtőbe, nem jó sokáig elöl hagyni őket. Ez érvényes a kertben grillezett fogásokra is” – mondja Szűcs Zsuzsanna. 

A hűtésre a piknikek, strandolások és kirándulások, nyári esküvők során is figyelni kell. A legalapvetőbb szabály mindig az, hogy a hidegen fogyasztott ételeket – különösképpen azokat, amelyek lágy sajtokat, tejszínt, tojást, halat vagy húsfélét tartalmaznak – mindig hűtve tálaljuk, szállítsuk. Ma már be lehet szerezni olyan tálaló- és tárolóedényeket is, amelyek kifejezetten erre a célra készültek. Ezekbe jégakkut lehet tenni, így a hőmérsékletet alacsonyan tudják tartani. A hideg környezet nemcsak élelmiszer-biztonsági szempontból fontos, hanem segíti az ételek élvezeti értékének megőrzését is. Érdemes jégakkut dobni abba a hűtőtáskába is, amelyben a nyári piknikre visszük a falatozni valót. Sőt célszerű ilyen táskával indulni a nyári nagybevásárlásra is, biztosítva ezzel azt, hogy a beszerzett élelmiszerek ne melegedhessenek fel a hazaút során. 

Felhasználás és fogyasztás előtt a zöldségeket, gyümölcsöket nyáron különösen alaposan meg kell mosni, ez fontos még az olyan sérülékeny típusoknál is, mint a málna, az áfonya vagy az eper.

 „Utóbbiakat persze nem lehet oly módon megmosni, mint az almát, de az áztatás és a finom öblítés esetükben is hatékony. Erre azért van szükség, mert az apró magvak között homokszemek és egyéb szennyeződések is lehetnek. Ugyanez igaz a salátákra, a spenótra és a sóskára is. A mosás akkor is elengedhetetlen, ha a limonádéba kerül például menta- vagy bazsalikomlevél. Arra is figyelni kell, hogy az ételkészítéshez, étkezésekhez használt eszközök tiszták legyenek, beleértve azt is, ha kerti sütögetésről vagy piknikezésről van szó. Ez elvileg triviális, mégis gyakran megfeledkezünk róla, pedig az ételfertőzések többségénél a kórokozó a kézről kerül az élelmiszerekre, nem pedig máshonnan” – emeli ki Szűcs Zsuzsanna. A fertőzések és kellemetlenségek elkerülése végett érdemes nedves kéztörlőt vinni a kirándulásokra is, vagy ha ezt elmulasztjuk, öblítsük le a kezünket palackos vízzel az étkezések előtt.

Kép

A kép illusztráció – Forrás: Freepik

Ellenőrzésekkel a biztonságos élelmiszerekért 

A fogyasztói tudatosság mellett a vendéglátó egységeket működtető személyek felelős magatartása az élelmiszerbiztonság legfőbb záloga. Ezt a felelősséget feltételezve tud minden élelmiszer-fogyasztó bizalmat szavazni gyártóknak, vendéglátóknak, termékeiknek. 
„Jogszabályok határozzák meg, hogy milyen feltételekkel lehet élelmiszereket előállítani és forgalmazni, továbbá szakemberek által kidolgozott útmutatók is segítik praktikus tanácsokkal a vállalkozásokat a legfontosabb szabályok, jó gyakorlatok meghonosításában” – mondja dr. Brandenburg Tamás, a Pest Vármegyei Kormányhivatal élelmiszerlánc-biztonságért felelős főosztályának vezetője. 

„A hatósági ellenőrzések felölelik a teljes élelmiszerláncot, hiszen a cél az, hogy bármely élelmiszerbe bekerülő anyag, például egy mentalevél a koktélunkban alkalmas és biztonságos összetevő legyen. A vármegyei kormányhivatalok és a járási hivatalok hatósági állatorvosai, élelmiszer-biztonsági és növény-egészségügyi felügyelői, zöldség-gyümölcs minőségellenőrei a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal által kiadott ellenőrzési tervek szerint látják el feladataikat” – teszi hozzá a szakember. 

A hatóság helyszíni ellenőrzésekkel, laboratóriumi vizsgálatokkal felügyeli, hogy a szabályokat betartják-e. Természetesen azokon a helyeken is, amely a vásárlók ­számára nem látható, nem megközelíthető. 
Dr. Brandenburg Tamás elmondása szerint az élelmiszer-biztonságot veszélyeztető helyzet esetén azonnali intézkedéseket hoznak, amely jelentheti termékek forgalomból való kivonását, de a tevékenység megtiltását, felfüggesztését is. 

A szabályokat be nem tartó vállalkozások százezres nagyságrendű bírságra is számíthatnak! – hívja fel a figyelmet. 

A nyári hónapok élelmiszer-biztonsági veszélyeire külön ellenőrzési terv készül, fókuszálva az időszak jellegzetességeire. Könnyűzenei fesztiválok, sportrendezvények, bornapok, strandbüfék, fagylaltozók ilyenkor vonzzák a legtöbb látogatót, és fontos arra is figyelmet fordítani, hogy a táborozó gyermekek étkeztetése rendben történik-e. 
„Gyakorta visszatérő hiányosság a nem megfelelő személyi higiénia – akármilyen hosszú a vevők sora, a rendszeres kézmosás a vendégek érdeke, és a takarításhoz, mosogatáshoz szükséges időt sem szabad megspórolni!” – figyelmeztet a Pest Vármegyei Kormányhivatal szakembere. 

„Fontos hangsúlyozni, hogy nem állhat őrt a hatóság minden egyes grillcsirke és fagylalttölcsér mellett. Ha problémánk adódik, először az eladónak érdemes szólni. Jó esetben a jelzésünk rávilágít egy figyelmetlenségre, és segít hatékonyan elejét venni mások bosszúságának is. Ha kiábrándító reakciót kapunk, akkor javasolt bejegyzést tenni a vásárlók könyvébe, amelyre írásban kell válaszolnia a kereskedőnek. Közérdekű bejelentést is lehet tenni az illetékes hatóságnál, akik harminc napon belül ellenőrzik az egységet. Kívánjuk, hogy a nyaralás pozitív emlékei közé kerüljenek a gasztronómiai élmények!” – egészíti ki szavait a szakember. 

A cikk a Pest Vármegyei Kormányhivatal támogatásával készült. 

A júniusi Képmást keresse május 31-től az újságárusoknál!

Az aktuális Képmás kapható a nagyobb Relay és Inmedio üzletekben is; egyes újságos pavilonokban; a forgalmasabb MOL, OMV és Shell benzinkutakon; Auchan, Interspar és Tesco hipermarketekben; egyes Spar és Tesco szupermarketekben; egyes Bee, CBA, Coop és Real üzletekben.

A magazinra előfizethet itt.

Miért döntötte el a kábítószer elhagyása után, hogy segíteni szeretne más függőkön, és mennyire tudott kitartó maradni az évek során?

Azért kerültem ebbe a szakmába, mert nekem korábban komoly ópiátfüggőségem volt, huszonnégy éve jöttem ki a rehabról. Ott döntöttem el, hogy ezt szeretném csinálni, nekem ez a hivatásom. Ez egyben válasz is arra, hogyan tudtam megmaradni benne: olyan, mintha a hobbim lenne, imádom csinálni. Nem kizárólag függőkkel foglalkozom, egyéb problémákkal is. Elfáradok én is, pont úgy, mint minden más ember, de megvannak a módszerek a gőz kieresztésére, és menni fog ez tovább. Nekem az az elképzelésem, hogy nem fogok nyugdíjba menni.

A fiatalkori drogfogyasztás mennyire változott meg a tíz-húsz évvel ezelőtti helyzethez képest?

Húsz évvel ezelőtt még a klasszikus kábítószerek voltak jelen a piacon. Több mint tíz évvel ezelőtt jelentek meg a dizájnerdrogok. Ezeknek a mai napig az a hátránya, hogy fogalmunk sincs, miből állnak, mindig változtatnak valamit rajtuk. Mivel egyszerű előállítani őket, olcsók is a klasszikusokhoz képest. Akárki tudja terjeszteni. 

Van egy olyan hozzáállás a fiatalok körében, ha elmennek szórakozóhelyre, miért ne vehetnének egy-két csíkra valót, két sör már drágább lenne annál, és legalább feldobja a bulit. 

Elég nagy százalékuk kipróbál valamilyen szert.

Gondolom, pontos adatokat nehéz mérni ezzel kapcsolatban.

Vannak bizonyos felmérések és adatok, de nem szoktam használni ezeket. Nem feltétlenül relevánsak a konkrét számok. Hangsúlyozni szeretném, nem kell ezt katasztrófának megélni abból a szempontból, hogy milyen irányba tartunk. Sokan használják a szereket, a nagy többség idővel kinövi, de előre senki nem tudhatja, közéjük vagy a másik csoportba fog tartozni, akiknél súlyos következményei lesznek a függőségnek. 

Kép

A kép illusztráció – Forrás: Freepik

Az említett új problémák kezelése mennyire jelent kihívást a szakmának?

Óriási kihívást jelent, mert a terjedés mértékéhez képest a szakma nem növekedett, mondhatni stagnál. Nem jött létre több kezelési központ Romániában, Kolozs megyére összesen öt ember jut, sokan nem tudják, kihez forduljanak. Az állami stratégia ezen a területen nagyon gyenge a megelőzésben és a gyógyításban is.

Pszichológusként mit tud tenni, hogy lépést tartson a droghelyzet változásával?

Lépést messze nem tudok tartani, annyit tehetek, hogy a lehető legtöbb felkérést elvállalom különböző iskolák és egyéb intézmények részéről prevenciós tevékenységekre. Ez gyakran egy osztályfőnöki óra keretén belül valósul meg. Azt szoktam mondani, ha harminc gyermekből öt meghallja, az már valami. Magánrendeléseimre bármilyen függőséggel küzdők jöhetnek.

A legnagyobb fókuszt a motivációs terápiára helyezem, azután szinte mindig a rehabot ajánlom. Romániában egyetlenegy magyar nyelvű intézmény van, ahová különböző függőségekkel küzdőket vesznek be, ők mindenkin próbálnak segíteni. Dönteni szoktam arról, hogy oda küldöm-e a pácienseket, vagy Magyarországra. A nagy többség viszont inkább maradna az egyéni megoldásnál, nem mennek rehabra, ilyenkor nem akarom elutasítani őket, hogy legalább valamilyen kezelést kapjanak. 

Igyekszem megkeresni az okot, a kábítószer fogyasztása ugyanis nem ok, hanem mindig következmény.

Valami mindig van a háttérben, ez egy menekülési forma. A kezelést úgy kell elképzelni, hogy a fogfájásra ne gyógyszert szedjünk, hanem a lyukat tömjük be.

Előadásaiban gyakran hallottam bevezetőként egy olyan részt, amelyben nem ajánlja a drogok kipróbálását, de azt sem, hogy ne nyúljanak hozzájuk az emberek, csak annyit mond róluk, hogy nagyon jók. Mi a célja ezzel a sokat ismételt kijelentéssel?

Nyers őszinteség. Kizárólag erről szól, mert egy ilyen előadást nem lehet mesével kezdeni. Meg kell értenie a hallgatóságnak, hogy ez a fő csapdája a kábítószereknek. Olyan hatást ad, amit az agy nem tud überelni semmilyen hormonnal. Ez a lényeg, a kábítószer önmagában jó, a hangsúly azon van, milyen következményei lesznek. 

Amit ad, annak a háromszorosát kéri vissza cserébe, a háromból az egyik pedig lehet, hogy az ember élete lesz. 

Ha a hallgatóság olyan emberekből áll, akik még nem élték meg a kábítószerek nyomorát, csak néha használják, szemberöhögnének, ha azt mondanám, hogy rossz.

Egyszerűbb elérni a megelőzést, mint később a problémával való szembesülést?

Ha magukkal az anyagokkal, tehát a kábítószerekkel való harcot nézzük, ez az a háború, amelyet sohasem fogunk megnyerni. Néhány csatácskát még lehet. Ha konkrétan a fogyasztással szembeni harcra gondolunk, meg tudjuk előzni, hogy a fiatalok bizonyos része hozzányúljon. A beavatkozás már más tészta. Minimális azoknak a komoly függőknek a száma, akik teljesen szermentesen tudják élni később az életüket.

Mekkora előnyt jelent az ön számára szakemberként, hogy a korábbi személyes tapasztalatai miatt tudja, milyen függőnek lenni?

A függő általában teljesen másképp reagál, ha tudja, hogy a vele szemben ülő ember is hasonló helyzetben volt valamikor. Teljesen más lesz a kapcsolat a pácienssel, de ez nem kizáró jellegű, olyan pszichológus is tud teljes körű segítséget nyújtani, akinek nincs személyes tapasztalata. Én azért jobban kiszúrom a meséket és azt, hogy mikor próbálnak megvezetni az alanyok.

Mi a jövőképe arról, hogyan fog alakulni a droghelyzet a társadalomban a következő években?

Jós nem vagyok, fogalmam nincs, merre fog elmenni ez az egész. 

Én arra látok esélyt, hogy a fiatalok a virtuális világban találnak majd menedéket a való világ nyomorai elől. 

Elképzelhetőnek tartom, hogy a droghelyzet szempontjából is lesznek bizonyos változások, nem feltétlenül jó irányba. A tendencia azt mutatja, hogy növekedni fog a fogyasztás mértéke, de én ezt óvatosan kezelem. Inkább azt mondanám, fel kell nőnünk ahhoz, ami most van, ehhez komoly változások kellenek állami részről is.
 

A Kassához közeli Debrőd színmagyar falu volt 1945-ig. Ide született Dunajszky Géza, egy módosabb gazda harmadik fiaként. Kétéves volt, amikor először találkozott francia hadifogságból hazatérő apjával, aki csupán annyit tudott róla, hogy megfogant. „A helyiek sokat meséltek róla, és azt is tudtam, milyen a fizimiskája, mivel a fotója alatt kellett imádkoznom. Épp a cseresznyefa tetején ültem és eszegettem, amikor meghallottam, miről beszél a helyi kocsma udvarán Giza, édesapám nővére és egy asszony: »Giza, hazajött az öcséd!«.” 

„Tudtam, hogy róla van szó, és kiabálva szaladtam anyámhoz, hogy megjött apu! Még arra is emlékszem, hogy anyám palacsintát készített és bablevest” – idézi fel. 

Az apa nem sokat mesélt a kint töltött évekről. Egy bretagne-i parasztembernél szolgált, aki a franciák közt maga is kisebbséghez tartozott. „Arra buzdította apámat, hogy maradjon az országban, és mi menjünk utána, de ő hazavágyott. Később megbánta, hogy így döntött. Hallotta, hogy málenkij robotra viszik a magyarokat. Amikor vonattal utazott haza, a felszálló orosz tiszt kérdésére franciául válaszolt, így nem bukott le.”

Játék helyett kis kapa és sarló a karácsonyfa alatt

A gyermek Gézának igen korán fel kellett nőnie: szülei már négyéves korában bevonták a gazdasági munkákba. A család 45 hektár földdel rendelkezett, amihez legelők és erdők is tartoztak. „Én karácsonyi ajándékként nem játékokat kaptam, hanem kis kapát, kis sarlót, kis gereblyét – emlékezik vissza. – Hajnali négykor keltem, hogy a baromfiudvarban etessem az állatokat, szecskázzak, segítsek megfejni a teheneket, és elhordjam alóluk a trágyát. Télen pedig mész- és szénégetéssel foglalkoztunk. A feladatok elvégzése után mentem az iskolába. Belül emésztett, de megcsináltam. Sok helyzetben segített, hogy ezekhez is értek.” 

A kemény fizikai munka talpraesettebbé, erősebbé tette. Tanulni és olvasni csak esténként volt lehetősége, gyakran gyertyafény mellett, amit egy vödörbe állított, nehogy felgyulladjon tőle a széna, amiben megpihent. Mindezek ellenére szép időszakként tekint első tizenhét évére. „A falu meseszép vidéken fekszik, egy völgyben, amin a Szent János-patak csörgedezik át. A csend és a nyugalom szigete.”

Gyermekkoráról és családja történetéről három könyvet is írt – Fotó forrása: Dunajszky Géza

Az emléküket is megölték

Gézának lelkileg is korán meg kellett erősödnie. Még egészen kicsi gyerek volt, amikor egy szenteste tartott családi összejövetelen egy rokon a přerovi mészárlásról kezdett mesélni. 1945. június 18-án a csehszlovák hadsereg közel háromszáz dobsinai és környékbeli lakost tartóztatott fel és hurcolt a Přerov melletti Svéd Sáncokhoz, ahol gödröt ásattak velük, majd belelőtték őket. 

„Megöltek gyerekeket is, mint ő, mutatott rám egy idősebb nő, Márta. Ez a mondat aztán örökre belém ivódott.”

Egy másik, a Beneš-korszak alatt elkövetett tömeggyilkosság közvetve, de még nagyobb hatással volt életére. A csehszlovák elnök parancsára az 1945. május 8-át követő három hónapban, békeidőben több száz civilt gyilkolt meg a 17-es számú csehszlovák gyalogezred Pozsonyligetfalu határában. Júliusban kilencven, hadifogságból hazatartó magyar leventét is kivégeztek. Géza két unokabátyját is megölték, amiről hónapokkal később lett tudomása. 
„A kukoricaföldön dolgoztunk, amikor odajött hozzánk a nagynéném. Egyszer csak sírva fordult anyámhoz. »Csak tudnám, hol vannak eltemetve, merre forduljak Isten kék ege alatt, hogy legalább egy imát elmondhassak értük.« Átöleltem, és azt mondtam neki, ha felnövök, meg fogom keresni a sírjukat.” A két fiút, Józsefet és Istvánt még ’44 őszén, kényszerbesorozással vitték el leventének Németországba, a kisebbik a tizennégyet se töltötte be. Szülei a kéménybe bújtatták, de így is megtalálták.

Gézának még ma is nehéz beszélnie a tragédiáról, mivel sokáig el kellett fojtania magában a fájdalmát. Beneš magyarok ellen elkövetett atrocitásairól ugyanis évtizedekig nem volt szabad beszélni – 1989-ig fegyház járt érte, mert hadititokká nyilvánították.

A csehszlovákiai magyarok ’45-től kezdődő kitoloncolását, majd kitelepítését már személyesen is megélte. A rendelkezés mindenkire vonatkozott, aki magyarnak vallotta magát. A világháború után 750 ezer magyar élt a Felvidéken, a kitelepítések után ez a szám körülbelül 450 ezerre csökkent.

Kép

Felvidékről kitelepített magyarok egy vasútállomáson – Forrás: Fortepan / Rózsa László

1947-ben Géza nagynénjének, majd kedves szomszédja családjának is el kellett hagynia otthonát. Ő gyerekként annyit érzékelt ebből, hogy búcsúszó nélkül, katonai felügyelet mellett, szekéren elviszik őket.

 Évekkel később tudta meg, milyen megaláztatásokat élt át nagynénje a határnál, akit ruháitól és ékszereitől is megfosztottak. 

Verés járt a magyar szóért

Ő már magyar iskolába járt ’51-től, de meg kellett tanulnia szlovákul, amit kötelezővé tettek nemcsak a gyerekeknek, a felnőtteknek is. „A szlovák iskolában, ahol még a bátyáim kezdték a kötelező oktatást, a szlovák tanító ütötte-verte a magyarul megszólaló diákokat” – meséli. 

A nyelvi kérdés miatt rengeteget csatáztak egymással a szülei. Anyja olyan faluból származott, ahol szlovák származásúak éltek, és szlovák iskolába járt, így nem idegenkedett a beneši politikától, amit apja teljesen ellenzett. Egyszer kijelentette, képtelen megtanulni „ezt a bükkfanyelvet”, amiért valaki feljelentette, hogy gyalázza a szlovákokat. Büntetésül a jáchymovi uránbányába akarták küldeni dolgozni, ami a legszigorúbb büntetésnek számított akkor. Csak felesége ismerősének közbenjárásával úszta meg a kényszermunkát. 
„Anyámnak volt egy barátnője, aki a tanács elnöke volt. Ő úgy átmosta az agyát, hogy anya titokban reszlovakizált, azaz szlováknak vallotta magát. Ez csak a halála után derült ki, amikor megtaláltam az erről szóló dokumentumot. Nem akarta, hogy megtudjuk, ezért a marhalevelek közé rejtette.” 

Géza és osztálytársai nem szívesen tanulták a szlovák nyelvet. „Az érettségi évében az osztály sztrájkba fogott: nem készültünk órára, és meg sem szólaltunk, amikor a szlováktanár bejött a terembe.” 

„Ez a tanár, hogy kizárjanak a gimnáziumból minket, fekáliával összekente a szlovák írók iskolában kiállított képét. Az ujjlenyomata azonban elárulta. El is bocsátották.”

Mindezek ellenére letette az érettségit szlovák nyelvből is. Így vették fel ugyanis a főiskolára, s lett később matematika–zene szakos tanár. Hogy ne szoruljon szülei támogatására (apja akkor gyógyult fel egy betegségből), a főiskola mellett dolgozni kezdett. „Megfogadtam, nem kérek tőlük egy fillért sem. Elkezdtem pár újságnak tudósításokat írni, amiből havonta egész szép honorárium gyűlt össze. Több jövedelmem volt ekkor, mint később kezdő tanítóként.”

Kép

A fiatal Géza hadnagyi rangban, leszerelése előtt – Fotó forrása: Dunajszky Géza 

Népdalgyűjtés és lehallgatás

Tanulmányai végeztével a felsőkirályi iskolában kezdett tanítani, majd Pogrányban lett iskolaigazgató. Pedagógiai ténykedése alatt több kórust, folklórcsoportot vezetett, fúvószenekarban játszott, és a Csehszlovákiai Magyar Tanítók Központi Énekkarának alapító tagja, segédkarmestere, szervező titkára lett. Hamarosan megnősült, és két gyermeke született. Később a Csehszlovákiai Magyar Dolgozók Kulturális Szervezete (Csemadok) Központi Bizottságánál kapott munkát Pozsonyban. A művészeti osztály vezetőjeként évente több központi Csemadok-rendezvényt, például színjátszó, népi zenekari, könnyűzenei és kórusversenyeket szervezett.

Munkatársaival és a helyi néprajzkutatókkal Felvidék több pontján gyűjtöttek népdalokat, tárgyi és szellemi néprajzi anyagokat. „Óriási szellemi kincset sikerült összegyűjtenünk, több új népdalt is lejegyeztünk. Húsz évig tartott, amíg az összeset kiadták.”
Géza élete legszebb időszakaként emlékezik vissza erre az időre, és nem csak a szakmai sikerek miatt: ekkor ismerte meg második feleségét, Évát, akivel egy lányuk született. 

Kép

Géza a pogrányi általános iskola igazgatójaként – Forrás: Dunajszky Géza

Bár nem töltött be politikai szerepet, megfigyelés alatt tartotta a kommunista politikai rendőrség: amikor a Csemadokhoz került, ügynökök jelentettek róla, valószínűleg a saját akkori titkára is. „Egyszer sürgősen telefonálnom kellett, ezért bementem az irodájába. Pont csörögni kezdett a telefon. Amikor a fülemhez tartottam a kagylót, Németh Imre folklorista munkatársam hangját hallottam, ahogy Duray Miklós politikussal beszél. 

Utóbb kiderült, a telefonban volt egy lejátszókészülék is, ami a felvett beszélgetéseket játszotta vissza, véletlenül annak a gombját nyomtam meg. 

Egyébként sejtettük, hogy lehallgatnak, mert amikor beszélni kezdtünk, egy kattanást hallottunk, és csökkent a hang minősége a rögzítés miatt.” 

Időskorában kezdte a kutatást

Géza már nyugdíjasként kezdett foglalkozni a Beneš-korszakban meghurcolt, a tömegmészárlásokban megölt magyarok sorsának felderítésével, a Pozsonyligetfalunál megölt kilencven levente sírjának felkutatásával. Hiába telt el azóta közel nyolcvan év, Janics Kálmán történész kivételével senki nem foglalkozott a témával.

„Biztos voltam benne, hogy vannak még olyanok, akiknek sikerült megszökniük a haláltáborból, és még élnek. Közzétettem egy felhívást a Facebookon, hogy jelentkezzenek, akik érintettek, és egyre többen kerestek meg.”

Célja, hogy az összmagyar nemzeti emlékezet szerves részévé váljon ez a tragédia, az emberek tanuljanak belőle, és ne kövessék el újra ezt a hibát. Később három könyvet is írt erről az időszakról, és emlékművet állíttatott a meggyilkolt áldozatoknak. Most azon dolgozik, hogy a debrődi és a többi felvidéki levente síremléket is kapjon a pozsonyligetfalui temetőben.

Kép

Unokájával, Ellával – Forrás: Dunajszky Géza

Hogy mi adott neki erőt a megpróbáltatások elviseléséhez, arra a következőt válaszolja: „Kaphatsz olyan ütést, ami leterít, és van, hogy a lehető legmélyebbre esel. 

De gondold át, míg fekszel, hogy hogyan tudsz fölállni, s ha kell, akkor maradj egy ideig lent, ha az az okosabb döntés. 

Ne ugrálj, ne próbálj nekimenni senkinek, amikor látod, hogy túlerővel állsz szemben. De utána állj fel, és egyenes derékkal tedd meg, amit a lelkiismereted diktál. Ezt teszem most.”

Néhány hónapot várnunk kellett az interjúra, mert nyáron Rita leesett a lóról (amire én például még sosem mertem felülni), és eltörtek a bordái. A napsütéses őszi hétköznapon munkahelyén, a Hegyvidéki Ízlelő Étteremben találkoztunk, ahol az ebédidő vége felé is csak egyetlen üres asztalt találunk a benti térben, a terasz is „telt házas”. 

A hely különlegessége, hogy fogyatékossággal élő emberek is dolgoznak a konyhán, a pultnál, a kiszolgálásban. 

Olajozottan megy a sürgés-forgás, mindenkin egyforma póló, megdicsérem Rita tengerzöld felsőjét, elárulja, hogy a színt ő választotta. A napi étlap ajánlatai és az illatok csábítók, amikor kihozza a gyümölcsös tiramisuszeletet, kérdezem, kóstolta-e a sütit. „Nem, én nem szoktam itt ebédelni – feleli –, csak azt eszem, amit anya főz.” A szüleinek azonban ma is visz haza kóstolót a menüből. Aznap mi vagyunk Rita utolsó vendégei, indul is öltözni. 

A buszmegállóban folytatjuk a beszélgetést. „Már nagyon vár haza a törpenyulam – mondja –, olyan jó, hogy amikor már hallja, hogy jövök, hegyezi a fülét és nagyon örül nekem. Ketrecben lakik. Vannak halaim is, őket is én gondozom, azért is sietek haza. De én is éhes vagyok már ilyenkor, és el is fáradok, szerencsére csak felszállok itt a buszra, ami a kis lakásom előtt tesz le. Ebéd után kicsit alszom, ez kell, mert epilepsziás vagyok. Aztán háromnegyed négykor indulok a művészeti foglalkozásra.” 

Rita egyre lelkesebben mesél az állatairól, aztán valahogy unokaöccse is szóba kerül, akit nagyon szeret. „Ha vonatot látok, azonnal ő jut eszembe” – mondja, mert a hároméves Fülöp odavan a vonatokért. Érkezik a busz, az alacsony, egyenes tartású, mosolygós lány visszaint odaföntről: „Délután találkozunk!” 

A MáSzínházban van a délutáni foglalkozás, ahova keddenként énekkarba is jár. A mai foglalkozást Szalóki Emília gyógypedagógus vezeti. Érkezett egy új résztvevő, ő még nem ismeri a többieket, ezért az ötfős csapat bemutatkozó játékokkal kezd, aztán rajzkiegészítős feladatokkal hangolódnak a projektre, amit Emília erre az évadra kitalált.

Tárgyakra, szereplőkre, rajzokra improvizálnak majd történeteket, amelyeket együtt szőnek tovább, és illusztrálnak különböző technikákkal, a montázstól az agyagig. 

Talán novelláskötet is készül belőle. 

„Mindig arra törekszem, hogy alkotás közben úgy gondolkodjanak és úgy legyenek itt jelen, ahogy a hétköznapi életben nem. Fontos, hogy ennek a kreatív játéknak nincs tétje, és hogy ez egy biztonságos közeg legyen a számukra. Azt kell érezniük, hogy itt nincs rossz válasz, nincs helytelen megoldás, bármit rajzolhatnak, mondhatnak, csinálhatnak, az mind jó. Van, aki csak pár szót beszél, vagy válaszképpen megfog a ceruzák közül egy színt, különböznek a képességeik, de közösséget alkotnak, sokat viccelgetnek egymással, reflektálnak egymás szavaira, munkájára.”  

Rita nagyon sokat szokott segíteni a többieknek. Odaadja nekik az eszközt, mondja, hogy hová álljanak, megfogja a kezüket. Ugyanazt a türelmet, szeretetet, ¬odafigyelést és érdeklődést tudja adni, amit ő kap a családtól, a munkatársaktól, az étterem vendégeitől vagy akár az utcai járókelőktől.  
Ritával és édesanyjával, Monostori Ágnessel Keresztes Ilona beszélgetett a Mégis podcastban, ami a lejátszóra kattintva meghallgatható.

A cikk a Szerencsejáték Zrt. támogatásával készült. 

Ez a cikk eredetileg a Képmás magazinban jelent meg a Szerencsejáték Zrt. támogatásával. A magazinra előfizethet itt.

A tartalomból: 

- A szégyen pillanatnyi, vagy tartós érzés? Miért bénít a szégyen?
- A megszégyenítésnek is van egy „pozitív” vetülete. A podcastból kiderül, mi ez.
- Felnőttként is van feladatunk azzal, hogy le tudjuk építeni a bennünk kialakult szégyenérzeteket.
- Milyen fizikai és lelki jelenségekkel jár a szégyenérzet?
- Mit jelent a "szégyen iránytűje"?
- Miért fontos, hogy működjön bennünk a szégyenérző-rendszer?
- Mi a különbség a szégyen és a szorongás között?
- Milyen terápia foglalkozik a szégyennel?
- Szakértőnk azt is megmutatja, hogyan lehet másképp mondani azt, hogy „Szégyelld magad”!

A podcast meghallgatásához kattintson a lejátszóra!

Vendégünkről:
Prof. Dr. Unoka Zsolt a Semmelweis Egyetem, Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika egyetemi tanára, osztályvezető.
Pszichiáter, pszichoterapeuta, a pszichiátriai rehabilitáció szakorvosa, kognitív viselkedésterapeuta, sématerapeuta-kiképző, pszichoanalitikus.
A Semmelweis Egyetemen általános orvosi diplomát, az ELTE BTK Filozófia szakán filozófus diplomát szerzett. A Semmelweis Egyetem Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinikáján dolgozva pszichiátriából, pszichoterápiából és pszichiátriai rehabilitációból szerzett szakvizsgát. Pszichoanalitikus. A Viselkedés- és Kognitív Terápiás Egyesület kiképző terapeutája. Nemzetközi Sématerápiás Egyesület (ISST) kiképző terapeutája.

Jelenleg a Pszichoterápiás Részleg főorvosa, egyetemi tanár. Kognitív-viselkedésterápiás, sématerápiás és pszichodinamikus szemléletben végez pszichoterápiákat, valamint oktatási és kutatási feladatokat lát el. A Mentális Egészségtudományok Doktori Iskolában szerezte PhD-ját, ahol jelenleg témavezetőként tevékenykedik. Kutatási témája a pszichoterápiás folyamatkutatás, a korai maladaptív sémák, a kötődés, a társas megismerés és az érzelemszabályozás zavarainak vizsgálata mentális zavarokban.
Forrás: semmelweis.hu

A Spiritusz podcast a Képmás magazin pszichológiai podcast műsora. Önismeret, család, párkapcsolat, gyermeknevelés - bátorító beszélgetések a lelki egészségért. Vendégeink a lélek bonyolult működését jól ismerő szakemberek és olyan ismert személyiségek, akik bátran beszélnek küzdelmeikről és felismeréseikről. A boldogsághoz önmagunk és a többi ember viselkedésének megértésén keresztül vezet az út. A harmadik évad műsorvezetői Bóna Judit és Németh Szilvia. 
A Spiritusz podcastot megtalálja a Spotify-on, a népszerű podcast applikációkban, a Képmás.hu podcast rovatában és a Képmás magazin Youtube-csatornáján. Bárhol is hallgatja ezt a podcastet, kérjük, iratkozzon fel rá, hogy értesülhessen az új adások megjelenéséről.