Okok a gyerekkorban és a társadalomban 

A társfüggőség egy összetett és sokrétű pszichológiai és viselkedési jelenség, amely gyakran olyan kapcsolatokban alakul ki, ahol az egyik személy szükségletei és vágyai alárendelődnek a másiknak. A fogalmat eredetileg az alkohol- vagy kábítószer-függőségekkel küzdő családokban megfigyelt dinamikák leírására alkották meg a 20. század közepén, de ma már a kapcsolatok és a viselkedések szélesebb körét öleli fel, és a nem jól működő emberi viszonyok széles skálájára is kiterjed. A jelenség megértése alapvetően fontos ahhoz, hogy valakit egy egészségesebb kapcsolathoz és saját egyéni jóllétéhez segítsünk.  

A társfüggő kapcsolatokra jellemző, hogy bennük az egyik a másikért állandóan aggódik, a problémáit igyekszik megoldani, miközben a saját érzelmeit elnyomja. Értékesnek és boldognak pedig aszerint látja magát, hogy mit mond vagy tesz a másik. 

A társfüggő általában kényszeresen gondoskodik a másikról, illetve irányítja őt, miközben önmagáért nem vállal eléggé felelősséget. Autonómiája csekély, személyes identitása sérült. 

A társfüggő túlzottan támaszkodik másokra az érzelmek vagy az önazonosság terén, de abban is, hogy megbirkózzon az élet kihívásaival. A társfüggőség mértéke változó, és sokféle módon manifesztálódhat.  

A gyökerei gyakran a gyermekkorban keresendők. Akik gyerekként nem kaptak megfelelő érzelmi támogatást, felnőttként hajlamosak lehetnek túlzottan másokra támaszkodni, mivel hiányzik belőlük a magabiztosság, és alacsony az önbecsülésük. A társadalmi tényezők is befolyásolhatják ezt a jelenséget. Azokban a kultúrában, ahol a csoportközösség és az egyén összefonódása erősen hangsúlyozott, nagyobb eséllyel alakulhat ki társfüggőség.

A társfüggő  
–  tagadja a saját és a kötődési személy problémáját, 
–  folyamatosan mások kedvében próbál járni, hogy ezzel kivívja azok szeretetét és elismerését,  
– magát áldozatszerepben látja, aki szenved attól, hogy mindig neki kell helytállnia a másik helyett, mégis nehezen képviseli az érdekeit, 
–  elképzelhetetlen számára, hogy ne tartozzon valakihez, fél, hogy elhagyják, 
–  túlzott felelősségérzetet érez a családjáért, a kapcsolódásaiért, és emiatt kényszeresen, erőn felül megtesz mindent mások jóllétéért, 
–  sokszor manipulációval éri el céljait, 
–  erős a kontrollfunkciója, nem tudja elképzelni, hogy az ő irányítása nélkül is működhetnek a dolgok, 
– a megmentő-üldöző-áldozat játszmát működteti. Megmentő, amikor a függő személyt segíti. Üldöző, amikor próbálja a függőt rávenni a változásra, áldozat pedig, amikor úgy tekint magára, hogy ő csupán a dolgok és a helyzet elszenvedője.

Nem csak párkapcsolati gond  

Magyarországon a párkapcsolatban élők gyakran szenvednek a társfüggőség következményeitől, a probléma általában nőket érint. Az alapvető női és anyai eszköztárhoz tartozik a gondoskodás, az áldozatvállalás vagy a többiek kiszolgálása. Akkor ismerhetjük fel ennek kártékony oldalát, ha ez a viselkedés már minden mást elhomályosít, és a kapcsolat résztvevője a boldogtalanság ellenére is mindenáron menteni próbálja a kötődését.  

A társfüggőség számos anya-gyerek kapcsolatot is jellemez, amelyekben az édesanyák egyetlen célja, és életük értelme a gyerekük, annak testi-lelki jólléte, szükségleteinek kielégítése. Ennek tipikus példái, amikor egy anya a kamasz gyerekét túlzottan kiszolgálja: eteti, itatja vagy elvégez minden feladatot helyette. 

Ezzel az életfeladatát veszi el, hiszen a tinédzser így nem tanul meg sem önmagáról gondoskodni, sem küzdeni a céljaiért. 

Az édesanya szinte ráfonódik a gyermekére, és látványosan túlgondozza, ami a külvilág szemében a legtöbb esetben normál anyai gondoskodásnak tűnhet. Amennyiben ez a kamasz gyermeket sem zavarja, hiszen a tizenévesek sokszor a könnyebb ellenállást választják, akár huszonéves korára is édesanyja „bűvkörében” és gondoskodásában élheti életét. Az édesanya pedig folyamatosan aggódhat, hogy minden rendben lesz-e vele. Egyikük sem teljesíti a kamaszkor fő feladatát, vagyis a gyerek az érzelmi leválást, az anya pedig az elengedést. Ezt a mulasztást görgetik maguk előtt a következő életciklusban is, vagy még tovább. Később gyakori válási ok is lehet mindez, hiszen az anya-gyerek szimbiózis erősebb lehet a párkapcsolatnál.

Kép

A kép illusztráció – Forrás: Freepik

Mindenki magáért felel 

Gyakori a szenvedélybeteg mellett lévő társfüggő is, aki egyik pillanatban nehezményezi, kritizálja a függőt, majd a másik pillanatban kiszolgálja a viselkedését. Egy alkoholbeteg személy társa egyik nap kifakad, hogy elege van a másik sorozatos részegségéből, majd másnap a bevásárlásnál mégis vesz neki alkoholt. Rendszerint ráüvölt, hogy most már nem bírja tovább, és elhagyja, de valójában nem tud kilépni a kapcsolatból. Tehát a legtöbb társfüggő szenved ebben a helyzetben, ugyanakkor azt is érzi, ha kilép a megszokott szerepből, elveszíti legfőbb feladatát, vagyis a gondoskodást és a folyamatos aggódást a másikért.

Elengedhetetlen a gyógyuláshoz az is, hogy egy szenvedélybeteg mélypontra, és azzal együtt belátásra jusson. Ilyenkor kezdődhet el a pozitív változás az életében. Ezt általában a társfüggő akadályozza. Sajnos, egy szenvedélybeteg esetében nagy a visszaesés kockázata, a gyógyuláshoz teljes személyiségváltozásra van szükség, hiszen sokszor mélyen, a gyermekkorban gyökereznek az igazi problémák.  

A társfüggőség folyamatosan súlyosbodó probléma, amely megfelelő beavatkozás és kezelés nélkül kontrollálhatatlanná és veszélyessé válhat, ezért mindenképp fontos a segítségkérés. 

Amikor a társfüggő elkezd gyógyulni, és elveszíti a függősége tárgyát, jelen esetben a „társát”, akkor szembesül először azzal, hogy teljesen egyedül van, és rengeteg ideje lett. Nem aggódni a másikért és nem gondoskodni róla: félelmetes érzés. A társfüggőnek magára kell találnia lelkileg. A változás első lépése, hogy tudatosítja: elsősorban mindenki saját magáért és a saját életéért felelős. Ha a társa például szenvedélybeteg, nem akarhatja jobban a változást, mint a társa, és nem teheti meg a másik helyett azt, amit neki kell megtennie.  

A cikk Orsolics Zénó család-rendszer terapeuta Függésben című sorozatának részeként jelent meg. A sorozat további részei ide kattintva érhetőek el.

Ez a cikk eredetileg a Képmás magazinban jelent meg. A magazinra előfizethet itt.

A cikk megjelenését a Média a Családért Alapítvány támogatta.

A legfrissebb Magyar Közlönyben tették közzé a rendelet részleteit. Ez megkülönbözteti a tiltott tárgyakat és a használatukban korlátozott tárgyakat.

Tiltott tárgyak köre

A rendelet szerint tiltott tárgynak minősülnek, azaz a diákok nem vihetik be az iskolába:

• a 175/2003. (X. 28.) Korm. rendelet szerint a közbiztonságra különösen veszélyes eszközök – Ide tartozik a felajzott íj, a számszeríj, a francia kés, a szigonypuska, parittya, csúzli; a lőfegyverutánzat; az ólmosbot, boxer; az elektromos sokkoló; a gázspray; az álkulcsok, mechanikus vagy elektromos elven működő zárnyitó szerkezetek.
   
• a kiskorúak részére nem értékesíthető termékek – dohánytermékek; alkoholtartalmú ital; szexuális termékek. Továbbá egyes játékszoftverek, amik alkalmas a kiskorúak  fizikai, szellemi, lelki vagy erkölcsi fejlődésének kedvezőtlen befolyásolására, és meghatározó elemük az erőszak, illetve a szexualitás közvetlen, naturális ábrázolása. Várhatóan az energiaitalok is ebbe a kategóriába fognak kerülni, egy törvénytervezet ezek vásárlását és fogyasztását is betiltaná kiskorúaknak.
• azon tárgyak, amelyeknek a birtoklása büntetendő – kábítószer.

Le kell adni az okoseszközöket

A másik csoport a Használatában korlátozott tárgyak, amelyeket nem használhatnak a tanítási időben az általános iskolákban valamint a gimnáziumok és a szakgimnáziumok évfolyamain a teljes tanítási napon, illetve az alapfokú művészeti iskolák és a szakiskolák  évfolyamain a foglalkozások, tanórák és az intézményben töltött idő alatt. 

Ebbe a kategóriába sorolták a telekommunikációs eszközöket, a kép- vagy hangrögzítésre alkalmas eszközöket és az internetezésre alkalmas okoseszközöket.

A diákok ezeket a tárgyakat bevihetik az intézménybe, de a tanítási nap kezdetén, a tanórák kezdése előtt (kollégiumokban a foglalkozások előtt) le kell adniuk. Ezeket a tanítási idő alatt egy elzárt helyen fogják tárolni.

Egyre több hazai és nemzetközi kutatás bizonyította, hogy a diákok iskolai figyelmére, koncentrációjára, teljesítményére negatív hatással van a korlátlan iskolai mobiltelefon-használat, indokolta a döntést korábban közösségi oldalán Rétvári Bence államtitkár, hozzátéve: a diákok szükséges esetben tarthatják a kapcsolatot mobiljukon a szüleikkel, illetve ha a tananyag elsajátításához is szükséges, akkor a tanár engedélyével bevihetik tanórára is.  

Aki megszegi a szabályt

Ha felmerül a gyanú, hogy egy diák közbiztonságra különösen veszélyes eszközt vagy kiskorúak részére nem értékesíthető terméket hozott be, a pedagógus ellenőrzi majd elveszi. Ugyanez a helyzet a használatukban korlátozott tárgyaknál is, ha például engedély nélkül csempésztek be mobilt az órára. A harmadik kategóriánál (illegálisan birtokolható tárgyak) a pedagógusnak szigorúbban kell fellépnie: felszólítja a tárgy átadására, majd értesíti az intézmény rendjének fenntartásáért felelős személyt, az általános rendőri szervet illetve a szülőket.

Van egy vidéken élő barátnőm, akivel többnyire ezen a módon tartom a kapcsolatot, és ugyan lehet, hogy lassabb, időigényesebb, mégis alig várom, hogy végre tollat ragadhassak! Sőt az egész nem is itt kezdődik. Először kiválasztom a levélpapírt, a tollat. Esetleg egy kis apróságot, amit a borítékba rejthetek ajándékként: tavasszal virágmagot, nyáron képeslapot, ősszel könyvjelzőt, télen zsebnaptárt. Aztán alkalmat és teret teremtek a levélírásnak, megadom a módját. Ritka tevékenység ez, egyfajta szertartás lett belőle. Oly sok előnye van!

„Önnek egy új üzenete érkezett”

A kézzel írott levél sokkal személyesebb, mint egy e-mail vagy SMS. 

A kézírásom, az egyedi papír, az általam címzett – és néha díszített – boríték, a gondosan kiválasztott bélyeg mind-mind hozzátesznek valami egyedit. 

Lehet, hogy ezért is szeretem ezeket az alkalmakat, mert ilyenkor lehet kicsit kreatívkodni, játszani: a levél rajzzal, pecséttel, matricával díszíthető, illusztrálható. A néhány éve még újbóli virágkorát élő kalligráfia, egy-egy spéci toll használata tovább fokozhatja az élményt, ami természetesen nemcsak a külsőségekből áll.

Nem minden nap állok neki kézzel levelet írni, így aztán a mondanivaló is szépen növekszik: ritkán, de hosszabban, tartalmasabban mesélek ilyenkor. Az írás folyamatában szépen összeáll – néha még engem is meglepve – a kép, gyakran segít összegezni, nagyobb összefüggésben látni az eseményeket az, ha nem a billentyűzetet első érzésből püfölve, hanem lassabban, a betűket a saját kezemmel kanyarítva öntöm szavakba a gondolataimat. Az érzelmeket olykor őszintébben, mélyebben tudjuk így kifejezni. Az pedig, hogy több idő és energia van egy kézzel írt levélben, a címzett számára is különlegessé teszi azt. Éppen ezért esetenként újraolvashatja, elteheti emlékbe is; nekem például külön dobozom van ezeknek a leveleknek, képeslapoknak, amelybe jólesik időnként belefeledkezni pakolás közben/helyett.

Kép

Illusztráció forrása: Freepik

„Türelmes az a papír / az ember valamit ír”

Nem akarom újra feltalálni a meleg vizet. Tudom, hogy mindaz, amit próbáltam most kedvcsinálóként összeszedni, egy-két évtizede még teljesen kézenfekvő volt. Mégis néha újra emlékeztetni kell magunkat a korábban teljesen természetes dolgokra. Hiszen a digitalizáció teljesen behálózta a mindennapjainkat, esetenként az uralmat is átvéve felettünk – gondoljunk csak arra, mennyi időt töltünk kikapcsolódásként a közösségi média görgetésével, rövid videók végeláthatatlan sorának megnézésével, játékkal, cseteléssel. A levélírás és a levél olvasása lehetőséget ad arra, hogy egy kicsit kiszakadjunk ebből. Lelassulhatunk. 

Ismét gyakorolhatjuk, milyen várni a válaszra. Nyugodtabban, lassabban, tudatosabban kommunikálhatunk a leveleinkben. Mindannyiunk életében vannak olyan témák, amelyek megkívánják ezt. 

Bármilyen idegenül hangzik is tehát a kézzel írt levél ötlete, mégiscsak különleges dologról van szó. Érdemes kipróbálni, újrapróbálni! Ráadásul nem kell mindig nagy feneket keríteni a dolognak. A postai levelezésben is vannak gyorsabb, rövidebb lehetőségek: különleges alkalmakra, ünnepekre, születésnapokra küldhetünk egy darab képeslapot. Emlékezetesebb, értékesebb ajándék lehet egy egysoros Facebook-üzenetnél. De akár a nyaralásunkról is küldhetünk egy rövid üzenetet, bármilyen ódivatúnak tűnik is, kellemes meglepetést szerezhetünk vele a címzettnek. És magunknak is, hiszen értékesen telik majd az idő, amíg kiválasztjuk, megírjuk, elküldjük a levelet.

Az internet nem felejt: ami egyszer kikerül a világhálóra, ott is marad 

„Anyu, mutatnom kell neked valamit!” – ezzel fogadta külföldi szakmai útjáról hazatérő édesanyját egy 14 éves, spanyol kamaszlány. Majd előkapta a telefonját, és olyasmivel szembesítette az anyukáját, ami a nő legsötétebb sejtéseit is felülmúlta. A négygyermekes, nőgyógyászként dolgozó Miriamot – elmondása szerint – sokkolták a látottak. „Ha nem ismerném a lányom testét, habozás nélkül el is hittem volna, hogy a felvétel valódi” – fűzte hozzá. 

A fotó egyike volt az almendralejoi iskolás lányokról készült – mesterséges intelligencia (AI) által generált és manipulált – meztelen képeknek, amik akkor már hetek óta keringtek a közösségi chatfelületen. Az érintett lányok közül többen nem voltak hajlandók iskolába menni, de volt olyan is, akiből pánikrohamot váltottak ki a történtek. 

Egyeseket megzsaroltak, másokat nyilvánosan zaklattak a felvételekkel. 

A világsajtóba tavaly bekerült, nagy port kavart eset kapcsán megszólaló édesanya afeletti aggodalmának is hangot adott, mi történhet akkor, ha ezek a képek olyan pornográf oldalakra is felkerültek, amikről fogalmuk sincs. Az ügyben nyomozás indult, amely kapcsán a hatóságok arra jutottak, a fotókat néhány fiatal gyerek manipulálhatta egy internetről letöltött alkalmazás segítségével. 

Ehhez pedig nem kell különösebb tehetség, a mesterséges intelligencia eszközeivel manapság már bárki képes néhány kattintással ilyen jellegű képeket készíteni, a rajta szereplő alany beleegyezése nélkül. Ennek az úgynevezett deepfake technológiának az a veszélye, hogy az általa létrehozott végeredmény ijesztően valósághű: pontosan emiatt alkalmas kiválóan arra, hogy zaklassanak, zsaroljanak vele valakit.

Kép

A kép illusztráció – Forrás: Freepik

Alighogy a fent említett spanyol ügyre fény derült, egy feltűnően hasonló eset játszódott le több ezer kilométer távolságban, a New Jersey-i Westfield középiskolában. Szülők és diákok itt arról számoltak be, hogy bizonyos tanulók egy alkalmazást vagy weboldalt használtak arra, hogy mesterséges intelligenciával generált pornográf képeket készítsenek néhány lányosztálytársukról. 

Mind a spanyolországi, mind a New Jersey-i incidens középpontjában történetesen ugyanaz, egy bizonyos ClothOff nevű alkalmazás állt. 

De hasonló botránytól volt hangos a közelmúltban Ausztrália is. A nyár elején egy tinédzsert tartóztattak le a szigetországban, miután egy Melbourne-től északnyugatra fekvő iskola vagy ötven 14 és 18 év körüli diáklányáról a deepfake technológia segítségével készült képsorozatot terjesztett az interneten. A tanulók arcképeihez az Instagram oldalaikon fért hozzá a fiatal, amiket aztán a mesterséges intelligencia által generált meztelen testekre helyezett. 

Az eset hatalmas felháborodást keltett, az érintett lányokat érthető módon nagyon megviselték a történtek. Az egyik diáklány anyukája, aki maga is látta a szóban forgó képeket, „hihetetlenül élethűnek" nevezte őket. Azt is elmesélte, a lánya nagyon feldúlt volt, és rosszul is lett a képeket látva. Vannak, akik nem bírnak megbirkózni a traumával, egy 14 éves brit lány, Mia Janin teljesen összeroppant az őt ért megaláztatás súlya alatt, és végső kétségbeesésében az öngyilkosságba menekült.

Mi az a deepfake, és miért ennyire veszélyes?

A deepfake kifejezés a deep learning és a fake szavak összevonásából ered. A technológia lényege, hogy egy algoritmus, amely képes a gépi tanulásra (deep learning), annál valósághűbb, de hamis (fake) képet vagy videót tud létrehozni, minél több információt kap. 

Az egyre terjedő trend ellen senki sincs biztonságban: ahogy a hírességekről, úgy a teljesen hétköznapi emberekről is sorra készülhetnek – és készülnek is – hamis videók olyan helyzetekben, amelyek sosem történtek meg. 

Az év elején hatalmas botrány kerekedett abból, hogy a népszerű amerikai énekesnő, Taylor Swift nevével és arcával visszaélve deepfake pornóvideók árasztották el a közösségi médiát. Közel sem ő az egyetlen híresség, aki így járt: Tom Cruise-tól kezdve Emma Watsonig (aki egy manipulált hangfelvételen úgy tűnt, mintha a náci ideológiát támogatná) láthattunk már különböző hírességeket, akiket célba vett a mesterséges intelligencia által generált, egyre könnyebben hozzáférhető technológia. 2022-ben egy olyan videó is körbejárta a világot, amelyen Volodimir Zelenszkij ukrán elnök úgy tűnik fel, mintha megadná magát Oroszországnak. 

Kép

A kép illusztráció – Forrás: Freepik

Mit tehetünk ellene? Szülőként többet is, mint gondolnánk

A mesterséges intelligencia szabályozásával már több ország is elkezdett foglalkozni. A tengerentúlon a hatalmas visszhangot kiváltó Swift-botrány irányította rá a fokozott figyelmet, ez év februárjában a brit kormány pedig közleményt adott ki, amelyben kifejti: szükség van egy ilyen törvényre. Az Európai Parlament idén tavasszal elfogadta a világ egyik első olyan rendeletét (AI Act), amely a mesterséges intelligencia szabályozásával foglalkozik. Bár az uniós jogalkotók az öt évvel ezelőtti GDPR-rendelethez hasonlóan abban bíznak, hogy sokak számára példát tudnak mutatni, szakértők szerint a helyzet közel sem ilyen biztató. 

Addig is, míg remélhetőleg megszületnek a jogszabályi keretek, mi magunk is sokat tehetünk azért, hogy a fiataljaink minél kisebb veszélynek legyenek kitéve az online térben. 

Tudatosítsuk magunkban, hogy az egyén szintjén, szülőként hatalmas felelősségünk van abban, hogyan viselkedünk a digitális térben, mit osztunk meg a közösségi médiában és egyéb online felületeken a gyerekeinkről – főleg a tudtuk és beleegyezésük nélkül. 

Kirra Pendergast, a Safe on Social és az Online Safety Academy vezetője így fogalmaz: „a GenAi 2022 novemberében való robbanásszerű terjedése óta azt tanácsolom a diákoknak, szülőknek és tanároknak, hogy változtassanak azon, mit és hol osztanak meg magukról. Hiszen egyetlen képernyőfotó elég ahhoz, hogy egy kép mindenhová eljusson.” 

Előszeretettel posztolunk a gyerekeink születésétől kezdve minden nagyobb mérföldkőről, a közös családi nyaralásokról, táncórákról, miközben érdemes lenne tudatosítani, hogy ami egyszer felkerül a világhálóra, az ott is marad, nincs ráhatásunk a további sorsára. A mesterséges intelligencia fejlődésével, ahogy azt a fentiek is mutatják, a visszaélések lehetősége egyenes arányban növekszik. Ahogy a digitális biztonsággal kapcsolatos oktatás és tudatosság szükségessége, úgy a szülők felelőssége is megkerülhetetlen. 

A Harvard Egyetem internetbiztonsággal foglalkozó szakértője is a példamutatás fontosságát hangsúlyozza. Sandra Cortesi azt mondja: „ha a szülők úgy döntenek, hogy nem osztanak meg fotókat a gyermekeikről, és azt is elmagyarázzák nekik, miért nem, az segíthet a gyerekeknek abban, hogy később ők is jobb döntéseket hozzanak e tekintetben”.

A szakember azt javasolja, lehetőség esetén a szülők vonják be a gyerekeket ezekbe a beszélgetésekbe. 

Ha azt látják a gyerekeink, hogy megbeszéljük velük ezeket a dolgokat, akkor sokkal nagyobb eséllyel fogják ők is feltenni maguknak ugyanezeket a kérdéseket. 

Neked volt gyerekkori meghatározó élményed a cirkusszal kapcsolatban?

Gyerekként kimaradt az életemből, bár néztem filmeket, sőt messziről a kifeszített színes sátrat is láttam, de ennél közelebb nem jutottam. Kisgyerekként súlyos szívrendellenességgel küzdöttem, több nyitott szívműtétem volt, ezért a szüleim nagyon óvtak engem. A saját határaimat feszegető mozgások világa számomra idegen dimenzió volt, örültem, ha focizáskor beállhattam a kapuba, még a futáshoz sem volt erőnlétem. Tizenéves koromban kezdtem aktív ügyességi játékokat játszani, csapágyas jojóztam.

Versenyeken indultam, benne voltam a tíz legjobb hazai jojós között, de főleg azt élveztem, amikor a tudásomat megoszthattam az iskolai barátaimmal. 

Az igazi találkozásom a cirkusszal huszonéves koromban történt, amikor eljutottam a Magyar Zsonglőrtalálkozó gálaműsorára, és ott találkoztam olyan fellépőkkel, akik az újcirkusz műfaját képviselték. Ők friss megközelítést mutattak, ami eltávolodott a manézsos, állatszámos, porondmesteres történettől. Leesett az állam.

Akkoriban az volt az elképzelés, hogy zsonglőrködni, kötélen táncolni, szaltókat vetni és trapézon lógni csakis abból a célból lehet, hogy megmutassuk a tudásunkat a közönségnek, és ebből bevételt szerezzünk.

A legtöbb embernek, ha azt hallja, hogy cirkusz, az egzotikus állatok, a bohóc, a műlovarnő, a karikák és az ostor jut eszébe, a felfokozott hangulat, a bohóc esés-kelése vagy a légi akrobaták elképesztő teljesítménye. Lélegzetálló képességekkel és trükkökkel szórakoztatják a közönséget, ott a pattogatott kukorica – minden, ami beindítja a tátott szájú „belső gyermeket”. Sokszor a gyerekekkel azonosítják a cirkuszt, vagy a gyerekek kedvéért megyünk oda, hogy nekik megmutassuk, mennyi elképesztő dolog van a világban. Az utazócirkuszok is azért tudtak sikeresek lenni, mert olyan dolgokat vittek el a településekre, amelyekkel amúgy esélye sem volt az ottani embereknek találkozni. A világ nagyságát, végtelenségét, az emberi lehetőségek, készségek teljes kitárulkozását vitték el oda, ahol az élet csupán egyszerű lehetőségekről szólt. Ezek életre szóló élmények voltak. 

Nekem az édesanyám divattervező, sok művésszel találkozhattam gyerekként, a házunk is komoly alkotásokkal van kidekorálva, így az egyszerűbb szórakoztatóipar akkor még nem volt rám hatással. 

Egy dolog annál erősebben hatott rám: édesanyám gyakorta mondta, hogy ne cirkuszoljak. 

Végül úgy alakult, hogy a cirkusz lett a hivatásom, jókat szoktunk mosolyogni ezen, micsoda ereje van a szavaknak…

Sőt az lett a meggyőződésed, hogy engedjünk mindenkit cirkuszolni…

Én azt szeretném a legjobban, ha az emberek látnák, hogy a mai cirkusz másról szól, mint a közhiedelemben lévő. Én is felnőtt fejjel értettem meg, hogy a 21. századi cirkuszi tevékenység elképesztő mértékben túlhaladta a tipikus cirkuszi kultúrát, amit ismerünk. A hagyományos cirkusz nagyon kidolgozott, kiművelt szórakoztató művészeti műfaj, ám gyakorta a külsőségekről szól, története összekapcsolódott az állatszámokkal. Ezt a hozzáállást sikerült mára túlhaladni.

Kép

Fotó forrása: Pál L. Bendegúz

A hagyományos cirkusz olyan tudást árul, ami csak a cirkuszosoké. Dinasztiákon keresztül adják át egymásnak, és titkolják az attrakciók mögötti trükköket, módszertant, mivel ez a megélhetésük alapja.

Idén 257 éves a modern cirkusz, amit onnantól számítunk, hogy a lovas számok között először lépett a porondra bohóc, zsonglőr, akrobata, azaz gyűjtőnéven artisták, hogy a két állatos szám közötti készülődési időt szórakoztató elemekkel töltsék ki. A bohóc ráadásul a feszültséget is oldani tudta, ha történt valami malőr a rakoncátlan jószágokkal. Ez a forma elképesztően sikeres lett, a neve is visszautal a római cirkusz hagyományaira.

Magyarországon pedig azért is különleges ez a műfaj, mert nekünk a 19. századtól kőcirkuszunk is van, ez a Fővárosi Nagycirkusz, egyetlen szomszéd állam sem büszkélkedhet ilyesmivel.

A hagyományos cirkusz mindig a teljesítményhez, a formához, a kivitelezéshez kötődött. Hogyan vetődött fel az igény ennek áttörésére?

A cirkuszművészet komoly hagyományokon alapuló kreatív műfaj, talán a baletthez tudnám hasonlítani, amely szintén a teljesítményalapú nívóhoz, formához és kivitelezéshez kötődik. Oktatása zárt ajtókon belül, gyakran dinasztiális alapon zajlott, a cirkuszi művészek a bűvészekhez hasonlóan óvták a szakmai titkaikat. A 20. században törvényszerűvé vált az addigi forma megtörése, amit sokan a ‘68-as diáklázadásokhoz kötnek, amikor cirkuszi tanítványok is fellázadtak. Ez drasztikus változást hozott a szemléletben, a fiatal cirkuszosok ekkor kezdték el megosztani a tudásukat az érdeklődőkkel.

Felszabadultság, megosztás, újrakezdés: ezek voltak a belső mozgatóerők?

A nyitás hatására a cirkuszi készségekkel olyanok is foglalkozni kezdtek, akiknek addig nem volt ehhez közük, de érdeklődtek előadóművészként, tanárként, szociális munkásként. Ez izgalmas robbanást hozott, egyre szélesebb rétegek vették észre a cirkuszban a lehetőséget, az eszközt. A professzionális cirkuszi tudás kikerült a manézsból, a cirkusz mint módszertan bekerült a közösségek életterébe, s már nem csak célként létezett az, hogy valaki eljusson a cirkuszba vagy artistává váljon egy élet munkájával. 

Ez a nyitott hozzáállás visszahatott a cirkuszművészetre, így az elmúlt 30 évben elképesztő fejlődésen mentek át a számok, új eszközök születtek, formabontó stílusok jelentek meg, még egységes matematikai nyelv is létrejött a zsonglőrtrükkök leírására. Az addig külön módszertanokkal dolgozó cirkusziskolákban más-más elnevezése volt a különböző dobálós trükköknek, ma pedig akár az utcán sétálva is lemodellezhetem egy telefonos applikációval a különböző képletű trükköket, amiket aztán kedvemre gyakorolhatok. 

A Magyar Zsonglőr Egyesület már több mint 20 éve bárkit beavat itthon a cirkuszi tudományokba, erre hoztuk létre az Inspirál Cirkuszközpontot is Újbudán, aminek születésében aktívan részt vettem 2016-ban. Újcirkusznak hívják ezt a megközelítést: nincsenek egzotikus állatok, az összművészetiség, az emberi alkotóerő áll a középpontban, a közösségi hozzáállás határoz meg minket. 

Óriások vállán állunk, a több mint 250 éves cirkuszhagyomány alapozza meg a munkánkat, és nagyon szép küldetés ezt fenntartható, befogadó módon továbbvinni.

Hogyan találkozott az újcirkusz a társadalmi egyenlőtlenségekkel?

Izgalmas felfedezés volt, hogy a cirkusz több rétegében is lehet fejlesztő. Elsőként a szociális közege motivál, izgalomban tart. Egy cirkuszi társulat különleges közösség, aminek az a legnagyobb ereje, hogy nem hétköznapi, kultúra- és nációfüggetlen az, ami létrejön. A kreativitás, a mozgásművészet együttműködésként jelenik meg, örömként, nem versengésként. A lényeg, hogy jól érezzük magunkat, közös élményeink legyenek, megélhessük a kreativitásunkat, sokat nevessünk. Tanárok, gyógypedagógusok vették észre, hogy ennek idegrendszeri fejlesztő hatása is van. Az olyan komplex mozgások, mint az akrobatika vagy a zsonglőrködés, állandó testközépvonal-átlépést tartalmaznak, váltott oldalúak is, tehát erősen hatnak az idegrendszerre.

Jemeni menekültek, bevándorlók, utcagyerekek, szegregátumokban vagy épp fogyatékossággal élők, pszichiátriai betegek, fogvatartottak, drogfüggők – a műfaj alkalmazási területei végtelenül változatosak.

Nekem mindegyik területen van tapasztalatom. A szociális cirkusz a cirkuszi művészet részvételen alapuló használata, előmozdítja a társadalmi integrációt. A téma szakemberei olyan zsonglőrök, akrobaták, bohócok és kötéltáncosok, vagy akár pedagógusok, akik ráéreztek a cirkusz világának integráló, fejlesztő és megtartó hatására. A cirkuszra vonatkozó kedvenc definícióm: „az a kör, amelyben bármi megjelenhet”. Nincs olyan dolog a világon, amire azt mondhatnánk, hogy az nem cirkusz.

Itt nincs kirekesztés, elutasítás, megszégyenítés. A cirkusz a világ alakításának egyik eszköze.

Te hol találtad meg benne a helyed? 

A Magyar Zsonglőr Egyesületben dolgozom, tanítok az Óbudai és a Pannon Egyetemen, valamint projekteket vezetek. Ilyen volt, amikor borsodi roma gyerekekkel hoztunk létre közös programot. Emellett szociális cirkuszi trénerek kis csapatával heti rendszerességgel tartunk cirkuszfoglalkozásokat Pesterzsébeten egy ifjúsági központban, illetve drámapedagógiai cirkuszfoglalkozásunk is volt már Karancslapujtőn. A foglalkozásokon lehetőséget kínálunk a kapcsolódásra: élő, mélyen emberi és gyógyító hatású ez, megjelenik benne a tiszta, egészséges önszeretet. A szociális cirkusz előadásai hatással vannak az emberekre, akiknek változik a fellépőkről kialakított képe. Láthatják, hogy olyasmire képesek ezek a fiatalok, amit nem is feltételeztek róluk. Nem profi akrobatákat képezünk, hanem közösséget hozunk létre, a cirkuszi készségekkel turnézni indulunk, vagy épp a szomszéd falunak tartunk előadást. 

A cirkuszi trükkök megtanulása a résztvevők számára a „képes vagyok rá” valóságának látható jele?

A zsonglőrködésnek az a legnagyobb előnye az idegrendszeri fejlesztő hatása mellett, hogy szembenézünk a tanulási akadályokkal. Hiszen mindenkinél eljön az a pont, amikor annyira nehéz feladatot adok neki, hogy nem sikerül megoldania. Ilyenkor tudom átadni azt a kudarchoz való egészséges hozzáállást, amellyel meg tudom őrizni a kitartásomat, a hitemet magamban, a többiekben, például, hogy nem fognak kinevetni. És a Jóistenben, hogy van értelme beletenni az energiámat. Itt nincs jelen sem perfekcionalizmus, sem a büntetés tapasztalata. 

Mi azzal kezdjük, hogy hagyjuk leesni az eszközt, és megtapasztaljuk, hogy ez nem szörnyű dolog, nem kudarc, nem kapunk érte büntetést. 

Megtapasztaljuk, hogy a gravitáció a barátunk, nincs bennünk félelem a világ fizikai törvényeivel szemben. A cirkusz mindenkié, mindenki használhatja, ez az a szellemiség, amelyben érdemes élni. 

Ha létrehozunk egy kis közösséget, ahol működik az odafigyelés, a figyelem, akkor nem teljesen mindegy, hogy cirkusz az, vagy bélyeggyűjtés vagy bármi más?

Teljesen mindegy, mert ez a szeretet, a művészet legmagasabb foka. A cirkusznak pedig az a nagy előnye, hogy hihetetlenül jó a csinnadrattája is, azaz könnyű rá behívni az embereket.

Kis falu, de egységes, letisztult stílusa van, hagyományt, egyszerű értékeket látszik képviselni.

Nagyjából harmincan lakunk itt, az egész település húsz-harminc házból áll meg egy pincesorból. Egyre egységesebbé vált a stílusa az évek során. Régebben kissé szedett-vedett település volt (elnézést az akkori lakóktól), most, ha felújítanak egy házat, figyelnek a hagyományos stílusra. Minden tulajdonos érzi ezt a kívánalmat, nem közösen döntöttünk erről. Régész, grafikus is él a faluban, jó hangulatúak a porták.

Úgy láttam, gyakori elem a dombornyomású évszám megjelenítése a homlokzatokon és a macskalépcsős oromfal. Ha sétálok, érzem, hogy valamiféle szellemisége van a helynek.

A vakolatdísz többnyire az építés évszáma, itt egyszerű téglalap alakú alapzatra épülnek a házak, finom díszítéssel. Nálunk nincsenek a házhoz kapcsolódó kiugró tornácok, manzárdok, hajóváró erkélyek, bonyolult tetőzetek. Régebben, ha valaki ki akart tűnni, akkor kicsit több vakolatdíszt rakott a homlokzatra, vagy magasabb macsakalépcsőt rakatott, így kívülről nagyobbnak tűnhetett a ház, mint a valós területe. A szellemiség alkotóerejét reményeim szerint a helyi Schönstatt mozgalom is adja. 

Te nem őslakos vagy itt, hanem afféle „gyüttment”. Meg kellett küzdened a státuszért?

A feleségem hároméves volt, amikor ideköltözött a szüleivel – őket örömmel fogadta a falu –, itt nőtt fel, így nekem rajta keresztül kezdettől kötődésem volt a tájhoz. 

Te milyen életre készültél, mielőtt találkoztatok Annával?

16 éves korom óta falura vágytam, bár eredetileg pesti vagyok. Az Annával közös életünk nem az a klasszikus történet volt, hogy megcsömörlöttünk a várostól, vagy új kihívásokra vágyódtunk, és azért költöztünk vidékre. 

Magyar és összehasonlító irodalomtudományt tanultam, a feleségem is magyar szakot végzett, és mi már egyetem előtt is kerestük a vidéki élet lehetőségét. 

Amikor lediplomáztunk – amit eléggé elhúztunk –, akkor valóra váltottuk az elképzelésünket.

Két Pesten tanuló fiatal értelmiségi, aki el sem kezdte a fővárosban az életét… Hogyan tudtátok megalapozni a vágyott vidéki berendezkedést?

Annával még az egyetem előtt összeházasodtunk, majd gyerekeink születtek, és pénzt is kellett keresnünk. A boldogulásunk nem a klasszikus sorrendben történt, hanem előbb volt a családalapítás, a pénzkereset, az otthonvásárlás, és utoljára az egyetem. Az volt az elképzelés, hogy diplomázás után tanítani fogok a gazdálkodás mellett. Ajkán volt egy megbeszélt állásom, ahol szeptemberben kezdtem volna a tanítást, így 2006 nyarán Óbudavárra költöztünk, augusztusban viszont szólt az iskola, hogy megoldották máshogy, nem tartanak rám igényt.

Kép

Fotó: Csongor Andrea

A vendégházban az egyik pólón van egy idézet: „A gondviselésbe vetett hit állandó halálugrást követel”. A bizalom a másik part ottlétében úgy volt meg bennetek, hogy még köd burkolta a túloldalt. Hogyan léptetek tovább?

Többször is halasztottunk az egyetemen, és Bécsbe jártunk ki dolgozni, így teremtettük meg az anyagi hátteret. Anna egy trafikban dolgozott, én biciklis futár voltam. Amikor megvettük a házat, még rengeteg munka volt vele, mert a nyolcvanas években a kövekig lerombolták az eredetileg műemlék házat, s nem túl szépen építették újjá. Közben születtek sorban a gyerekeink: Jakab, Sámuel, Jónás, itt Óbudaváron pedig Izsák, Magdaléna (Lenka) és Támár. 

Három gyermekkel költöztünk, épp a legidősebb iskolakezdésére érkeztünk meg.

Ajkára készültél tanítani, de ez a lehetőség füstbe ment. Nem lehetett könnyű pillanat.

Nem esett jól... Monostorapátiban viszont volt egy svájci alapítvány, akik nehezen nevelhető gyerekek számára vittek egy programot, amelynek az volt a lényege, hogy a gyerekek kiszakadjanak az addigi hibás körforgásból. Ebben a gyönyörű magyar faluban teljesen más miliőbe kerültek, egy majorban segíthettek az állatok körül. Ott kaptam állást, együtt dolgoztam a gyerekekkel, beszélgettem velük, együtt láttuk el az állatokat, és itt esélyt kaptak, hogy rendezzék az életüket. Nehéz műfaj volt, de ott ismerkedtem meg egy gazdával, aki birkákat tartott, és tőle kaptam használható ötleteket a gazdálkodáshoz. Semmilyen előzetes élményem nem volt erről, de akkor könyveket olvastam, kérdéseket tehettem föl, és a kérdéseimre válaszokat kaptam.

Értelmiségi család három gyerekkel, és te egyszerre úgy döntöttél, inkább a gazdálkodás vonz...

Amikor előálltam itthon az ötlettel, meg kellett ígérnem, hogy sosem kerül trágya az otthonunkba (ne firtassuk, hogy sikerült-e betartani). Kicsiben kezdtem, három kecskével. Nem egy határozott döntés volt ez, inkább sok kis kényszerhelyzet, választás, például, ha egy vagy két hónap pénzkiesés volt, mert nem akadt munka a gyermekintézménynél, akkor készültem a váltásra. Szerettem ott a munkát, de előfordultak bizonytalan időszakok. Amikor megszűnt az alapítvány, apósom földjét hasznosítottam, később tíz kecskénk lett, de volt már hetven is. 

Amikor valamiért nem tejeltek a kecskék, pedig a vevőköröm számított rám, és nem tudtam mivel kiszolgálni őket, akkor lett tehén is. 

Lépésről lépésre megvalósítottátok az álmot. 

Aki úgy jön el falura, hogy pont őt várja itt a stresszmentes vidéki élet, az többnyire csalódik, de a csalódásra is különféle módokon lehet reagálni. Csalódnak, mert az itteni élet erősen ki van téve az időjárásnak meg számtalan változónak, sok munkával és kiszolgáltatottsággal jár. Aki tavasszal érkezik, meglepődik azon, hogy ősszel hetekig caplathat a sárban. 

Kép

Fotó: Csongor Andrea

Lelki gyakorlatos ház és szentély is működik a faluban.

A Schönstatt mozgalom egy Németországból indult katolikus lelkiség, ami a nyolcvanas években kezdett teret nyerni Magyarországon, és itt van a központja. Fontos ebben a hétköznapi életszentségre igyekvés, a Máriával kötött szeretetszövetség és a gondviselésbe vetett gyakorlati hit. Apró, hétköznapi eseményektől a történelmi fordulópontokig folyamatosan keressük a választ arra, hogy a gondviselő mit üzen nekünk. Szerkezeti oldalról az a mozgalom egyedisége, hogy szabadon épülő közösségekből áll, és minden közösséget igyekszik a maga egyediségében és a maga életállapotának megfelelően megszólítani. A mi közösségünkben leginkább a családmozgalom erős, házaspárként, családként kötődünk a mozgalomhoz. Óbudaváron épült meg a Házaspárok Útja, egy sétaútvonal, amely tizenöt állomásból áll, és a házasságok korszakait, nehézségeit jeleníti meg. A stációk megállásra, beszélgetésekre ösztönöznek.

Mi ösztönözte ezt a közösséget, hogy mozgalmat hozzon létre a katolikus keretek között maradva? Gyakorlatiasabb istenkapcsolat szükséglete húzódik meg mögötte?

Miért vannak szerzetesrendek? Amikor létrejöttek az egyházon belüli mozgalmak, mindig egy adott kor felvetődő kérdésére adtak választ. A bencés rend a munka és a vallás összhangjára, a világból való kilépés kérdésére: ez akkor egy fontos válasz volt, és a bencések a korabeli kultúra hordozói lettek. Szent Ferenc kora másik választ kívánt, az Istentől való függés erősebb megélését a szegénység által, a természethez való közvetlenebb kapcsolatot. A jezsuiták az engedelmesség radikális módját élik. Az idők folyamán az Isten mindig megpróbálja az egyházat és azon keresztül a világot megajándékozni. Schönstatt is egy ilyen ajándék.

Milyen kérdésre volt ez a mozgalom a válasz?

A családok elméleti és gyakorlati széthullására. 

Azt látjuk, hogy ma sok család szétesik úgy is, hogy egyszerűen nem sikerül összetartani, de jelen van egy elméleti támadás is a családok ellen. 

Anna szüleivel kezdődött a mozgalom még 1983-ban. Később egyre több család csatlakozott, majd lassan megépült a központ a falu szélén. A faluval való együttélés nem volt mindig konfliktusmentes, de ma már békés kapcsolatban vagyunk. Mára egész nyáron s majd minden hétvégén jönnek családok hozzánk lelki gyakorlatokra, és több mint száz család támogatja az itt folyó munkát. Ma és itt én erre kaptam elhívást, Annával mi lettünk a Központ üzemeltetői. 

A felvidéki református egyház is bekapcsolódott a Kárpát-medencei Óvoda- és Bölcsődefejlesztési programba, aminek köszönhetően 24 tanintézménnyel gyarapodott. 310 gyülekezetében közel 500 projekt valósult meg, főleg templom- és parókiafelújítások. „Én a jövőbe tekintve reménységgel vagyok, hogy ez a mi életünk itt megerősödik, és a Kárpát-medencei magyarság nemcsak hogy megmarad, hanem az egész európai közösségnek a javára tud lenni" – fejezte ki reményét Géresi Róbert. 

Szerkesztő-riporter: Bartók Csaba
Drón, steadicam: Bartók Csongor
Kamera: Bodnár Ottó, Szilvássy Péter
Vágó: Bodnár Ottó

A bélflórát a tudósok a kétezres évek elején kezdték el érdemben kutatni, akkor jelentek meg olyan módszerek – először a génszekvenálás, 2006 után pedig a még újabb új molekuláris genetikai technológiák –, amelyek erre lehetőséget adtak. Onnantól kezdve nagy számban be lehetett azonosítani a bélbaktériumokat, meg lehetett mondani azt is, hogy a bélrendszerben milyen arányban vannak jelen az egyes törzsek. 

„Korábban ilyen vizsgálatokra nem volt mód, ugyanis a vastagbélben élő baktériumok egy részét nem, vagy csak nagyon nehezen lehet laboratóriumi körülmények között tenyészteni és vizsgálni. Mára az is kiderült, hogy bár az ott jelen lévő mikroorganizmusok többsége baktérium, élnek ott vírusok és gombák is. Előbbiek a mikrobiom kilencven százalékát teszik ki, utóbbiak hat-hét, illetve egy-két százalékát” – mondja dr. Polyák Éva PhD, a Pécsi Tudományegyetem Élelmiszer- és Táplálkozástudományi Tanszékének tanszékvezetője. 

Az új ismeretek a nevezéktanban is változást hoztak, míg ugyanis a köznyelv máig a bélflóra kifejezést használja, addig a tudományos világ már áttért a bélmikrobióta elnevezésre, az ugyanis jobban lefedi a fogalom jelentését. 

A mikrobióta azon mikroorganizmusok összességét jelenti, amelyek egy adott helyen vannak, jelen esetben a bélben. 

A mikrobiom pedig a mikrobák (baktériumok, vírusok, gombák) genetikai anyagának összessége, amelyek a testünkben, illetve a testünkön élnek. Ma már egyértelmű, hogy baktériumok nemcsak az emésztőrendszerünkben találhatók meg természetes módon, hanem a bőrön, a tüdőben, a szájban, nőknél a hüvelyben is, sőt a friss kutatások szerint a méhben is, amelyről korábban azt feltételezték, hogy steril.

Szerteágazó funkciók 

Mivel a vizsgálatok többsége máig a bélben élő baktériumokkal, azok rendeltetésével foglalkozik, a legtöbb ismeret is azokról gyűlt össze. „Ma már tudjuk, hogy szerepet játszanak az immunrendszer működésében, termelnek például immunglobulinokat. Ezek az ellenanyagok gátolják az olyan baktériumok megtelepedését a bélben, amelyek esetleg kórokozók lehetnek. Vannak olyan bélbaktériumok is, amelyek antimikrobális anyagokat állítanak elő, és azáltal szintén fokozzák az immunvédekezést, mások például a rostok bontását végzik. Utóbbiak nagyon fontos anyagok, belőlük olyan rövid szénláncú zsírsavak képződnek, mint az acetát, a propionát és a butirát. Ezeknek a vegyületeknek egyrészt immunológiai szempontból van jelentőségük, gyulladáscsökkentő hatásuk van, másrészt táplálékot is nyújtanak a vastagbél sejtjeinek. Nem közvetlenül, de szerepet játszanak a cukorbetegség rizikójának csökkentésében is” – emeli ki szakértőnk. 

A bélbaktériumok segítik egyes vitaminok – például a K2- és a B2-vitamin – termelődését is. A bélbaktériumok munkája során olyan aminosav-származékok is képződnek, amelyek fel tudnak szívódni a szervezetben, megjelenhetnek a központi idegrendszerben, és védhetik az idegsejteket. Ezek összekötő kapcsai, alkotóelemei is lehetnek az úgynevezett bél–agy tengelynek. Utóbbi alatt a bél és az agy közötti kölcsönhatást és információcserét értjük, amelynek központi eleme az idegrendszer. Ennek kérdéskörét ma már mélyrehatóan kutatják, ugyanis komoly kérdés, hogy milyen szerepet tölthet be az egyes neurológiai és mentális betegségek kialakulásában. 

Erről biztosat tudni még nem lehet, de erősen valószínű, hogy a bélflóra egyensúlyának felbomlása közvetetten növelheti az ilyen jellegű betegségek rizikóját. 

Vannak olyan problémák is, amelyeknél a kockázatnövelő hatás már egyértelmű. Ilyenek például a gyulladásos bélbetegségek, az inzulinrezisztencia, a 2-es típusú cukorbetegség és a metabolikus szindróma, illetve a daganatos betegségek néhány típusa. Ismert már az is, hogy a bélflóra egyensúlyának felbomlása – egyéb tényezők mellett – az elhízásban is szerepet játszik. Azt ugyanakkor ki kell emelni, hogy a kapcsolat nem ok-okozati, a hatás csak a rizikó emelkedésében mutatkozik meg. 

Kép forrása: Profimedia – Red Dot

Mint egy ujjlenyomat 

Mivel a mikrobióta mindig egyéni, nem lehet megmondani, hogy pontosan mikor jó, csak azt, hogy mikor kedvezőtlen. „A bélmikrobióta több szempontból válhat patológiássá, amit diszbiózisnak hívunk. Egyrészt amiatt, mert az alkotóelemeinek mennyisége, száma a normálishoz képest csökken, másrészt amiatt, mert az egyensúlya felborul. Tehát ugyan nem csökken a baktériumok száma, de megváltozik az összetétel, fölszaporodnak az olyan baktériumok, amelyek bár bennünk élnek, de csak kis mennyiségben voltak a bélmikrobiom tagjai. Ezek nem kórokozók, de ettől függetlenül abnormálissá tehetik a bélmikrobiom összetételét, diverzitását” – magyarázza Polyák Éva. 

Már több olyan tényező is van, amelyekről tudjuk, hogy előidézhetik az ilyen irányú változásokat, például az alacsony rostbevitel, a magas fehérje- és zsírbevitel. Ugyanez igaz az olyan divatdiétákra, amelyek magas fehérjebevitellel járnak. Persze ilyen étrendek mellett is rendben lehet a bélflóra, de az egyensúly könnyebben felborul. 

A helytelen táplálkozás mellett kedvezőtlen hatású a mikrobiomra az alkoholfogyasztás, a dohányzás, az antibiotikum szedése és a stressz is. 

Befolyásolhatja annak tulajdonságait a lelkiállapot is, mert aki például depressziós, az kevésbé figyel a táplálkozására. Itt a helyzetet az is bonyolítja, hogy a depressziónak a nem megfelelő bélmikrobiom nemcsak következménye lehet, hanem rizikótényező is, mindez pedig egyfajta ördögi kör kialakulását eredményezheti. 

Tegyük meg, amit lehet 

Szerencsére sokat tudunk már arról is, hogy mi segítheti a bélmikrobiom egészségének megőrzését, szükség esetén az egyensúly visszaállítását. Fontosak az életmódbeli tényezők, amelyekre nemcsak a bélflóra miatt, hanem általában is jó volna figyelmet fordítani. Értelemszerűen ilyen a táplálkozás, hiszen a bélbaktériumok is abból nyerik a tápanyagokat, amit mi megeszünk. „A táplálkozási szokások megváltoztatása – például az átállás a vegetáriánus étrendre vagy az egészséges táplálkozásra – mindenképpen javítja a bélflóra állapotát, összetételét. Viszont nem egy-két hónap alatt, hanem hosszabb időtávban. Már az is pozitív változást eredményezhet, ha több rostot fogyasztunk, segítve ezzel azt, hogy a jótékony bélbaktériumok tápanyagot találjanak, fölszaporodhassanak” – emeli ki Polyák Éva. 

Előnyös a bélflórára nézve az is, ha prebiotikumokat fogyasztunk. Ezek olyan emészthetetlen szénhidrátok, amelyek segítik bizonyos baktériumok növekedését. Egy részük rostanyag, viszont nem minden rosttípusnak van prebiotikus hatása. Ilyen anyagok természetes formában előfordulnak növényekben (például a csicsókában, a hagymában, a hüvelyesekben, a teljes kiőrlésű búzában, a zabban és a kölesben). 

Ebből a szempontból a fermentált zöldségek igazi kincsnek számítanak, mert azok nemcsak prebiotikusak, hanem probiotikusak is. A fermentált tejtermékek, a joghurtok, a kefirek is előnyösek, hiszen probiotikus hatásuk van. 

Antioxidáns-képességük miatt javára válnak a bélflórának a polifenolok is, amelyek elsősorban színes növényekben vannak jelen. Sok ilyen anyagot tartalmaznak például a bogyós gyümölcsök, a paradicsom, a cékla, a sárgarépa és a szőlő is. Meglepőnek tűnhet, de jótékony hatása van a bélmikrobiomra és annak összetételére a rendszeres testmozgásnak is.  

Kép

Illusztráció forrása: Pexels/Anete Lusina

Első találkozás 

Amióta felvetődött, hogy a méh nem steril, és abban baktériumok is jelen lehetnek, kérdés, hogy azok bejuthatnak-e onnan a magzat bélrendszerébe. Ez nem kizárt, hiszen például csuklás során bekerülhet a bélrendszerbe magzatvíz, és azzal együtt baktérium is. Ezt a témát most is kutatják, biztos eredmények még nincsenek. Az ugyanakkor már ismert, hogy a gyerekek mikrobiomjára már a születés mikéntje is hatással lehet. Például a hüvelyi szülésnél a baba mindenképpen találkozik tejsavbaktériumokkal, és azok onnan be is jutnak a bélrendszerébe. 

A képet árnyalja, hogy a mikrobák a bélben nem feltétlen tudnak egyből megtelepedni, kolonizálódni. Ma már az is ismert, hogy a bélbaktériumok az emlő környékén is jelen vannak, a baba bélrendszerébe pedig onnan is bejuthatnak a szoptatás során. Ezt követően már megtelepedhetnek ott, és kialakulhat a kicsi saját bélflórája, formálódhat annak összetétele, mennyisége. Ez a folyamat két-három éves korig zajlik. 

Veszélyes végletek 

Hosszas vagy túl erőteljes antibiotikus kezelés esetén súlyos állapotok is kialakulhatnak. 

Ilyenkor fölszaporodhatnak a bélben olyan spórás baktériumok – például a Clostridiumdifficile –, amelyek erősen rezisztensek. Ezt a patogén baktériumot nagyon nehéz visszaszorítani, úgy tűnik, széklettranszplantációval nyílhat rá mód. Az Egyesült Államok gyógyszerhatósága már engedélyezte a módszer ilyen célú alkalmazását rossz állapotú betegeknél, ugyanis az esetek kilencven százalékában hatásosnak bizonyult a Clostridiumdifficile ellen. Fölmerült ez az eljárás a 2-es típusú cukorbetegségnél is – erre az adott okot, hogy esetében is csökken a bélben a hasznos mikrobák mennyisége –, de ott még nincs szó terápiás alkalmazásról. 

Ez a cikk eredetileg a Képmás magazinban jelent meg. A magazinra előfizethet itt. 

Az anya-lánya viszony nagyon sokféle lehet, az viszont szinte biztos, hogy az együtt töltött minőségi idő, az egymásra figyelés és a közösen átélt élmények, egy-egy új helyzet még közelebb hozhat egymáshoz. Az utóbbi időben egyre több szervezett anya-lánya programot látni: némelyik tényleg igen könnyed, „nőcisnek” vélt kikapcsolódást kínál például ruhapróbával összekötött sminkeléssel, főzéssel, de alkotni is lehet akár festményt vagy ékszert. 

Az alkotás talán elmélyültebb élménnyel kecsegtet, s előfordulhat, hogy anya és lánya egészen új oldalukról ismerik meg egymást.

Bónai Zsuzsi mandalafestőnek sok szép tapasztalása van anya-lánya foglalkozásokról. Több mint öt éve kezdte a mandalázást, az utóbbi időben – mások mellett – átlagban havi egy ilyen páros jelentkezik be hozzá. A beszélgetésünk előtt is pont anya és lánya kapott időpontot arra a hétvégére. 

A mandala szó a klasszikus indiai nyelvből a szanszkritből származik, jelentése: kör, ív, körszelet vagy korong. Bár a buddhista és hindu kultúrában szimbolikus jelentéssel bír, itthon a készítését leginkább kreatív, színes, elmélyülést segítő kikapcsolódásként alkalmazzák. 

„Ezek az alkalmak háromórásak, de nincs annyira kicentizve az alkotási folyamat – ha előbb végzünk, úgy is jó, ha picit tovább tart, úgy is. Nekem mindig élmény egy-egy ilyen találkozás, ugyanis csodák születnek! A mandalafestés intim dolog, bensőséges hangulatban zajlik, és ilyenkor mindig érzem a mélyebb kapcsolódást anya és lánya között. Akkor is, ha esetleg ők nincsenek annyira egymásra hangolva a hétköznapokban. Itt jobban össze tudnak kapcsolódni, s ha önállóan dolgoznak is, egy légtérben vannak, így valamiképp hatnak egymásra” – meséli Zsuzsa, aki mindig könnyen rá tud hangolódni a vendégeire. A foglalkozás során a technika, a minták megmutatása után igyekszik a háttérbe vonulni, és inkább megfigyelő lesz, ám ha valaki igényli, természetesen segít a továbbhaladásban. 

Azt látja: anyák és lányaik általában figyelik egymást alkotás közben, és ha kisebb gyermek érkezik a szülővel, ő több segítséget, tanácsot kér az anyától. Az ilyen párosok vannak többségben, ám az is előfordul, hogy felnőtt nő hozza el magával a szintén felnőtt, idősebb anyukáját, hogy közösen, alkotás közben kapcsolódjanak ki. 

Az alkalmak előnye, hogy a páros csak maga van a foglalkozáson, ahol egymásra tudnak figyelni, mégis különálló művet hozhatnak létre. 

A mandalákon pedig sokszor meglátszik a kapcsolódás, van hasonlóság, ám teljesen különböző színű, mintájú alkotások is születnek anyától és lányától. Zsuzsit mindenesetre minden egyes találkozás feltölti, és ugyanezt látja az anya-lánya párosokon is. 

Kép

Fotó forrása: Bónai Zsuzsi

Kinga néhány hónapja volt először Zsuzsinál mandalázni lányával, a tízéves Verával. „Egyrészt nagyon megtetszettek a mandalák, másrészt tudtam, hogy a lányom is szeret festeni, őt is érdeklik az ilyen jellegű képek. Mivel általában kevés a közös szabadidőnk, mert év közben mindig a kötelező dolgokra, feladatokra koncentrálunk, arra gondoltam: menjünk mandalát festeni, mert kellőképp nyugtató, kikapcsoló tevékenység lehet, ráadásul mindketten maradandót alkothatunk. Nagyon szerettem azt a több mint két órát, amit Zsuzsinál töltöttünk, mert a segítsége mellett szabadon, egymás mellett dolgozhattunk. Egyáltalán nem volt rivalizálás, nem szóltam bele, mit és hogyan fessen a lányom, és őt sem zavarta az, ahogy én alkotok. Végül mindketten megcsodáltuk egymás munkáját, felfedeztük rajta a hasonlóságokat és a különbségeket. Szép volt, és végre nem siettünk, csak a képre és magunkra, illetve néha egymásra figyeltünk.”

Horváth Irma néhány éve indította útjára a Dalkotás nevű foglalkozás-sorozatot. Az árulkodó név alapján sejthetjük: itt a dalokon, az éneken és az alkotáson, a kettő kapcsolatán van a hangsúly. Énekelni nem kell mindenkinek, de Irma mindig egy dallal kezdi a foglalkozást, ezután indul az alkotás – festés, textilképkészítés, rajzolás – folyamata. Nála szintén járt már több anya-lánya páros, bár egyelőre nem hirdet kifejezetten ilyen alkalmakat. Mégis legutóbb a textilképes feladat során két anya-lánya páros is érkezett. Jó volt a közelükben lenni, kicsit megfigyelni őket, azt például, hogy amíg az egyik esetben a kislány önállóbb volt, addig a másik gyermek több segítséget igényelt az anyukájától. 

„A bizalomról, a biztonság megtapasztalásáról is szól egy-egy ilyen együttlét anya és lánya között.” 

„Hozzám nagycsoportos kortól jöhetnek a gyerekek a szülővel, de voltak idősebb, felnőtt anya-lánya párosok is. A vizuális alkotótevékenység által anya és lánya más szinten élheti meg a kapcsolatukat. Akár a mélységek is megjelenhetnek, de lehet ez egy könnyű együttlét – fogalmaz Irma. – Nagyon megható jelen lenni az ilyen alkalmakkor, amikor az alkotás és az ének, az éneklés egészen újat hozhat ki a résztvevőkből. Magam is voltam a lányommal hasonló foglalkozáson, és tényleg egyedi élményt adott, másképp tudtunk egymásra figyelni, hangolódni. Illetve ez a közös idő nagyon kell a rohanós hétköznapokban” – teszi még hozzá Horváth Irma.

Herczegh Katalin és lánya, Márti is járt nemrég Irmánál, nekik ezt nyújtotta a Dalkotás című foglalkozás: „Számomra az anya-lánya programok mindig különlegesek. Rohanós életet élek, a lánykámnak is sok az iskolán kívüli elfoglaltsága. Úgy alakult, hogy őt és engem is a kreatívkodás, alkotás billent ki a pörgésből, ebben tudunk mindketten lecsendesedni, és mivel mindkettőnk szeretetnyelve az együtt megélt minőségi idő, mindig feltölt minket a közös program. Ha ez ráadásul alkotás, akkor így másképp is lehetőségünk van kapcsolódni és belelátni kicsit, mi zajlik a másikban” – mondja Katalin.

Kép

Fotó forrása: Dalkotás

Németh Orsi kézműves ékszerkészítő az anya-lánya programok humorosabb oldalát is kiemeli. „Nagyon kedves, és olykor szórakoztató anyával és lányával együtt dolgozni, nekik segíteni. Hozzánk jellemzően csoportos workshopokra jönnek, de akkor is mindig kiderül, ki anya és lánya. Többnyire kamaszok vagy idősebb lányok érkeznek ugyanis az anyukájukkal, és előfordulhat közöttük néha egy kis játékos csipkelődés. De aztán minden kisimul, és érezhető, hogy a szeretet ott lapul a kapcsolat mögött. Mi mindenkinek segítünk, eleve egy beszélgetéssel kezdjük a közös munkát, és ennek során nagyon hamar megmutatkozik, ki milyen személyiség.

Arra is mindig figyelek, hogy a lányt mentesítsem az esetleges, anyukája részéről rá nehezedő nyomástól, és meg tudja valósítani a saját elképzelését. Általában jellemző, hogy az anyák gondolják magukat kevésbé ügyesnek, és a lányukat dicsérik. 

A fordított eset ritkább, ám előfordul. Viszont az összetartozás egyértelmű, jól tudják egymást támogatni az anya-lánya párosok, hiszen eleve azért jönnek, mert szeretnének közösen időt tölteni. Számunkra mindig élmény a vendégekkel együtt lenni, és mi magunk is anya-lánya párosként dolgozunk együtt Kisorsival.”

Bizalom, minőségi idő, egymásra figyelés – fontos kifejezések, értékek ezek minden kapcsolatban, így jó, ha anya és lánya között is megvannak, akár egy külön programon, de azon kívül, az átlagos hétköznapokban is.

Kétlaki életet éltek, hiszen Londonban van az otthonotok, de Budapestre is gyakran jártok. Gergő évente közel hetven koncertet ad húsz-huszonöt különböző zenekarral, miközben fellépései miatt Noémi is folyamatosan úton van, Londonban neveli a gyerekeket és Manchesterben tanít. Hogyan vészelitek át a külön töltött időt? 

Gergő: Nagy segítséget jelent a technológia, amely révén folyamatosan tudunk egymással videotelefonálni. A mai napra vonatkozóan például húsz hívást mutat a telefonom egymás között! A projektjeim esetén az első próba előtti este utazom a helyszínre, majd a koncertek utáni első lehetséges járattal indulok is haza, hogy a lehető legkevesebbre csökkentsem a családtól külön töltött időt. (Beszélgetésünkkor Gergő a Bohéméletet próbálta a Magyar Állami Operaházban – a szerk.) A futó projektjeimmel párhuzamosan készülök a következő fellépésekre, így, amikor otthon vagyok, igyekszem a munka és a felkészülés javát kizárni a gyerekekkel és a Noémivel töltött idő javára.  

Noémi: A nyarat és a rövidebb évad közbeni megszakításokat leszámítva így is szinte egyedül menedzselem a gyerekek dolgait, ami a koncertjeim mellett nagy kihívás. Két lányunk van, a nagyobbik tíz-, a kisebbik négyéves, és ahogyan nőnek, egyre szerteágazóbbak az ő elfoglaltságaik is. Mindennap különórákra viszem őket, gyakorolok és tanulok velük. Ha Gergő otthon van, akkor sem csak egymással töltjük az időt: míg ő teljes lendülettel beleveti magát az otthoni teendőkbe és a lányokkal foglalkozik, én igyekszem intenzíven haladni a saját munkáimmal. 

Ráadásul, amikor a gyerekek kicsik voltak, akkor fejeztem be a doktorimat a londoni Királyi Zeneakadémián, az iskola történetében én voltam az első, aki fuvolistaként megszerezte ezt a fokozatot, ami szintén komoly kihívást jelentett.  

Gergő: Én nagyjából másfél évre látok erőre a fellépéseimet illetően, míg Noémi csak hat-nyolc hónapra, sőt, vannak olyan lehetőségei, amelyek az utolsó pillanatban érkeznek. Így nehéz egymáshoz alakítani az elfoglaltságainkat. Noémi ezért sokszor dönt úgy, hogy ugyan rengeteg extra energia, de inkább magával viszi a lányokat a koncertútjaira, mintsem otthon hagyja őket egy bébiszitterrel. Ezért különösen becsülöm és tisztelem őt: a sok utazásom, távollétem alatt sem kell úgy éreznem, hogy a lányaink magukra volnának hagyva vagy el lennének hanyagolva, sőt! 

Ők hogy élik meg mindezt? 

Noémi: Számukra ez az intenzív életforma a természetes, amelyet leginkább egy sokrétegű, gazdagon rakott flódnihoz tudnék hasonlítani. Tömény ugyan, talán néha még túl is csordul a sok jótól, viszont mindig rengeteg értékes élménnyel gazdagít mindannyiunkat. A lányok nagyon erősen kötődnek hozzánk, és bár rengeteg a munkánk, szinte mindig valamelyikünk velük van. Az ő elfoglaltságaik ugyanolyan fontosak a családi életben, mint a mieink: az álmaikat a sajátjainkkal párhuzamosan igyekszünk megvalósítani.

Nagylányotok gyönyörűen hegedül, a kisebbik pedig most kezdett zongorázni. Gyakoriak az otthoni örömzenélések?  

Noémi: Sokan szokták kérdezni, de ez nem jellemző. A mindennapok során olyan sok a zenei feladat és a gyakorlás, hogy kikapcsolódásként inkább más programokat csinálunk, a gyerekekkel közösen nagyon élvezünk például múzeumba, színházba vagy koncertekre járni – ezért is fantasztikus egy olyan világváros közepén élni, mint London.  

Gergő: A pandémia alatt viszont volt erre példa. Amikor a járvány kitört, aggódtunk, hogy hogyan fogjuk az életünket fönntartani, és – közönség híján – mi lesz a jövőben a hivatásunkkal, amelyre gyerekkorunk óta készültünk... Közben egyszerre óriási ajándékként is éltem meg, hogy négy hónapot megszakítás nélkül tudtam együtt tölteni a családommal és az akkor még csak féléves kisebbik lányunkkal. Elkezdtünk otthon a nagylányunkkal és Noémivel kamarázni, és kitaláltuk, hogy koncertet adunk az utcánkban. 

Kiálltunk a ház elé, és szóltunk a szomszédoknak, hogy jöjjenek ki az erkélyekre. Hihetetlen ereje volt ennek a koncertnek, hiszen akkor szünetelt minden hangverseny. 

Ez az élmény és az egész időszak újra ráébresztett minket arra, hogy milyen óriási öröm is nekünk együtt játszani, hiszen így bontakozott ki anno a kapcsolatunk, és ma már kis rezdülésekből is tökéletesen megértjük egymást. Azóta újra intenzívebben játszunk fuvoladuóként, megjelent az első közös lemezünk a kedvenc műveinkkel, sőt szólista–karmester párosként is új lendülettel dolgozunk együtt.

Kép

Fotó: Éder Vera

Mi az, amit a leginkább becsültök a másikban? 

Noémi: Nagyon tisztelem Gergő hihetetlen munkabírását, végtelen kitartását, és a részletekbe menő alaposságát abban, ahogyan az egyes művekkel foglalkozik. A vezénylés és a sok utazás önmagában fizikálisan is megterhelő, de én pontosan tudom, milyen óriási intellektuális munkát igényel a felkészülés, milyen sok érzelmi terhelés adódik egy-egy fellépés kapcsán. Büszkeséggel és csodálattal tölt el, amikor látom Gergőt így elmélyülni a munkájában, de legfőképp, amikor a végeredményt hallhatom – hiszen különlegesen jó zenésznek tartom őt. 

Gergő: Noémi minden feladatban, az örömteli és a nehéz vagy kihívásokkal teli helyzetekben képes meglátni a jót és a lehetőségét annak, hogy az adott helyzet miként tud minket előrevinni; hogyan tudjuk azt a javunkra fordítani. Szerintem – az egyértelmű tehetsége mellett persze – emiatt a tulajdonsága miatt is olyan sikeres, és ezért képes ennyi mindent szakmai és családi téren is ilyen gyönyörűen összefogni. Rengeteg területen aktív: szólistaként, kamarazenészként, felvételeket készítő művészként, tanárként és anyaként. Ezekben az egymástól sokszor teljesen különböző szerepekben általában csak egy adott társaság találkozik vele, például a zenekar vagy a kamarapartner, akivel épp dolgozik, vagy akár az óvodai szülőtársak, de mindennek a komplexitását és sokszínűségét egyben rajtam kívül szinte senki sem látja. Az, hogy én hány zenekart vezénylek, vagy hogy hány fellépésem van, könnyebben átlátható. Amit Noémi csinál, az viszont nagyon sok ember számára csak egy kis részlet alapján mérhető. 

Kevesen látják, mennyire szerteágazó területeket ölelnek fel a tevékenységei, és hogy mindegyiket milyen magas színvonalon és mekkora művészi, szellemi erővel végzi.

Nagyon szeretem ezt a sokrétűségét, amely engem is folyamatosan inspirál.

Szerintetek mennyire tudna működni a kapcsolatotok, ha egyikőtök nem volna szakmabeli?  

Gergő: Én ezt el sem tudom képzelni. A munkánk sok kihívás elé állít minket, amelyeket szeretünk átbeszélni egymással, egymás tanácsaira támaszkodni, vagy csak egyszerűen egy hozzáértőnek „ventilálni”, következmények nélkül kiönteni a lelkünk, és kiereszteni a gőzt. Ugyanabban a közegben nőttünk fel, az értékítéletünk is hasonló, és abszolút értjük a másik munkáját, át tudjuk érezni az örömeit, a sikereit, a nehézségeit. Egy nem szakmabelinek ezeket folyamatosan magyarázni kellene. 

Noémi: Én másképp gondolom. Szerintem ugyanilyen fontos a másik személyisége, számomra például nagyon vonzó, amikor valaki lelkesedéssel, mindent beleadva veti bele magát a feladataiba. Szerintem akkor is tetszene Gergő, ha nem volna szakmabeli, hanem ugyanilyen volna a személyisége, gondolkodása, csak valami más területen lenne aktív. Egyébként a közeli barátaink zöme sem zenész. Ugyanakkor tényleg nagyon nagy pluszt jelent, hogy mi őszinte kritikusai, szakmai iránytűi lehetünk egymásnak, hiszen ellentétben például a matematikával, a művészetben nagyon sok minden nem mérhető, mivel szubjektív. Ráadásul minél előbbre jutunk a karrierünkben, annál kevesebb őszinte kritikát, építő véleményt kapunk a hozzánk közelállóktól és kollégáktól. Tehát nem hiszem, hogy attól jó a kapcsolatunk, hogy mind a ketten zenészek vagyunk, viszont ez egy hozzáadott, jelentős érték.

Kép

Fotó: Éder Vera

Tavaly ti voltatok a pannonhalmi Arcus Temporum fesztivál művészeti vezetői, amelynek a zarándoklat volt a fő témája. Hogyan jellemeznétek a saját közös utatokat?  

Gergő: Ha csak néhány szóval kellene leírni, azt mondanám, sokszínű, izgalmas és intenzív. Az életünket nem úgy látom, mint egy hegyet, amelynek fel szeretnénk érni a csúcsára, mert onnan már csak szétnézni lehet, és minden út lefelé vezet. Inkább úgy, mint egy végtelen lépcsőt, amelynek minden foka egy-egy megvalósítandó álmunkat jelképezi. Fontos, hogy minden lépcsőfokra rálépjünk, és ne ugorjunk át egyet sem, és az is, hogy képesek legyünk ezeken a fokokon néha megállni, szétnézni, örülni annak, ahol éppen vagyunk, és nem mindig csak a következő lépcsőfokra gondolni. Egyre inkább törekszünk erre, mert tulajdonképpen az út az, amelyen járva a legtöbb időt töltjük, és nem csak egy cél létezik. 

Noémi: 

Mindketten fontosnak tartjuk, hogy szembenézzünk mindazzal, amit átéltünk, és feldolgozzuk az élményeket. Hiszen ebben a sűrű életben így lehetünk aktív részesei, alakítói is az eseményeknek.

Gergő hasonlatánál maradva, van olyan lépcsőfoka a közös életeteknek, amelyre újra rálépnétek? 

Gergő: Egy-egy pillanatot szívesen átélnék újra, de nem érzem, hogy vissza kellene térnünk egy bizonyos pontra, és onnan újratervezni az életünket. Ha nehézségbe ütköztünk, akkor azt igyekeztünk megoldani, és utólag visszagondolva nem gondoljuk, hogy bármit másképp kellett volna tennünk. Igaz, kevesebb időt tudunk egymással tölteni, mint más házaspárok, de a közösen megélt intenzív szakaszok kárpótolnak ezért bennünket. 

Noémi: Én sem igazán. Persze akadtak különösen boldog, vagy éppen összeütközésekkel terhelt időszakok is az eltelt közös huszonhárom évünkben, de én azt érzem, hogy az eddigi tapasztalatainkkal gazdagodva egyre érettebbé és teljesebbé válik a kapcsolatunk és a közös életünk.  

A cikk megjelenését a Média a Családért Alapítvány támogatta.

Ez az interjú eredetileg a Képmás magazin 2024. februári számában jelent meg. A magazinra előfizethet itt.