Olimpiai nyitóünnepség: „Itt mindenki hülye, csak én vagyok helikopter”

Napok óta borzolja a kedélyeket a párizsi olimpiai megnyitójának egyik – sajnos azóta ikonikussá vált – jelenete, amelyen erotikus kiegészítőkkel díszített, alulöltözött, testfestett LMBTQ+-emberek egy hosszú asztal mögött állnak és ülnek. A jelenet beállítása erős hasonlóságot mutat a keresztény „utolsó vacsora” tipikus képi ábrázolásaival –  amely a Jézus keresztre feszítését megelőző estét jeleníti meg –, különösen a világszerte ismert milánói falképpel, Leonardo da Vinci Az utolsó vacsora című művével. Ez sok jóérzésű embernél kiverte a biztosítékot világszerte. És nem csak keresztény körökben! Az Islam Times(!) gyűjtése szerint a muszlim világban is többen kifejezték nemtetszésüket, mert szerintük a produkció ízléstelen volt, és több mint egymilliárd embert biztosan meg is sértett. 

„A baj az veletek, hogy sötétek vagytok, nem tanultatok művészettörténetet, és azt se tudjátok, hogy ez egy bacchanáliát ábrázol, és valójában Jan Hermansz van Bijlert Istenek ünnepe című festménye ihlette a párizsi olimpia nagy port kavart jelenetét” – azóta ilyen és ehhez hasonló pökhendi, „progresszív” mentegetőzések érkeztek a felháborodásra, és napok óta azon megy a vita a közösségi médiában, hogy ki a nagyobb bunkó. Akadémikusokat, teológusokat, afrikai misszióban dolgozó orvosokat, konzervatív, művelt embereket hülyéznek le minősíthetetlen stílusban, homofóbiát kiáltva azok, akik nem értik vagy nem akarják érteni az értékrendünk lényegét: ha nem hagyod, hogy valaki a sáros lábát beléd törölje, az nem gyűlölködés, hanem önvédelem.  

Egyébként pedig, ahogy a dijoni Magnin Múzeum oldalán is írják a festményről – amit mi „vidéki parasztok” korábban nem láttunk még egy albumban sem –, az Istenek ünnepe „felkavaróan ötvözi a mítoszok ikonográfiáját Az utolsó vacsoráéval”. Tehát már a hivatkozott festmény is egy nagyon jól ismert keresztény képtípust gúnyol, vagy jobb esetben csak használja egy antik téma megjelenítéséhez.

Ha nem a jól ismert keresztény témának adott fricska lett volna a szándék, miért kért volna bocsánatot a párizsi játékok szervezőbizottsága azoktól akiket megbántottak a jelenettel?

„Soha nem lehet nálam, sem a munkáimban arra szándékot találni, hogy bármit is kigúnyoljak vagy bárkit is becsméreljek. Én egy olyan ünnepséget terveztem, amely megbékít. Amely megerősíti a köztársaságunk értékeit: a szabadságot, egyenlőséget, testvériséget” – mondta Thomas Jolly színházi rendező, aki a megnyitót rendezte. Ám ha olyan ünnepséget akart, ami „megbékít”, miért tett bele egy „queer utolsó vacsora”-jelenetet? Ő maga is queer ember – és nem volt tisztában azzal, hogy amit mutat, azzal sok embert provokálni fog? Ennyire senki sem naiv, ez inkább csak hazugság. 

„Én azt szerettem volna, hogy mindenki reprezentálva érezze magát a nyitóünnepségen” – magyarázkodott tovább a szervező. De hát mindenkit reprezentálnak azok a sportolók, akik versenyezni érkeztek! Erről szól az olimpia! Hogy mindegy, melyik országból jöttél, milyen nemű vagy, milyen a bőröd színe vagy kibe vagy szerelmes, ez most senkit nem érdekel, mert az egész világ a teljesítményedre figyel. 

Az olimpiai játékoknál, a sportolók közös felvonulásánál nincs erősebb szimbóluma a diverzitásnak! 

A botrányos rendezéssel kiváltott felháborodás is azt bizonyítja, hogy érzékenyíteni erőszakkal, polgárpukkasztással nem lehet, csak a széppel, a nemes tettekkel.  Például úgy, ha egy szélsőjobbos homofóbot szembesítesz azzal, hogy az életmentő műtétjét történetesen egy homoszexuális orvos végezte el; vagy a gólt, aminek annyira örült, olyan ember rúgta, aki egyébként a saját neméhez vonzódik. Ha provokációt vetsz, csak dühöt, felháborodást és dacot aratsz.  

A legnagyobb bűn, amit a magukat progresszívnek valló emberek elkövetnek az, hogy a diskurzusban egyenlőséget tesznek aközé, ha valami nem tetszik, és aközé, ha valakit gyűlölsz. Fontos lenne megérteni, hogy ezek az események túlmutatnak azon, hogy elfogadjuk-e, ki hogyan fejezi ki önmagát, vagy milyen nemű emberekhez vonzódik. És ezzel nem csak a „cisz-emberek” értenek egyet.  Volt például egy nagyon tehetséges táncpartnerem, aki történetesen a saját neméhez vonzódik. Előfordult, hogy az ő kedvenc helyére mentünk táncolni, ahol éjfélkor drag queen showt is bemutattak. Kíváncsiságból most őt is megkérdeztem az olimpiai nyitóünnepségről, és csak annyit mondott: „nagyon gáz volt”. Sajnos nem meri nyilvánosan felvállalni a véleményét, attól tartva, hogy a közössége kirekeszti. Mert ha egy – később Bacchus istenként azonosított –  kékre festett, törppapának kinéző alakra egy meleg srác azt mondja, hogy ízléstelen, akkor a progresszívek szerint már a homofóbok malmára hajtja a vizet. 

A wokeizmus, a nyugati civilizáció egyik jelenlegi, uralkodó szellemi irányzata azon alapul, hogy semmi sem az, aminek látszik, hanem az, aminek mondja magát. De nekünk nem kell ehhez igazodnunk.  Ha mi, több mint egymilliárdan ugyanannak látunk valamit, akkor ki is mondhatjuk: az olimpia nyitóünnepségén bemutatott jelenet ideológiai állásfoglalás volt, amit mi nem a megbékélés ünnepeként éltünk meg, hanem fityiszmutatásként, amit a keresztény értékrendnek címeztek Európában.