Családi verekedés a medence mellett – Mit tegyünk, ha a gyermekünk előtt keveredünk konfliktusba?

„Az egyik apuka hirtelen nagyon begurult, torkon ragadta a másik apukát, fojtogatni kezdte, majd hátracsavarta a kezét, és egy mozdulattal a földre terítette. Az anyukák közben kiabáltak egymással. A mellettük álló rémült gyermekeikről teljesen elfeledkeztek, mintha ott sem lettek volna.” Hogyan óvjuk meg gyermekeinket attól, hogy egy ilyen szituációt végig kelljen nézniük? Mit tegyünk, ha ez mégis bekövetkezik? A nem mindennapi élményt követően Bodonovich Ágnes kereste a válaszokat. 

konfliktuskezelés
A kép illusztráció – Forrás: Freepik

Revánsot vesz a család

Épp egy izgalmas regényben mélyedtem el a nyugágyon fekve. Mellettem kamasz lányom aludt. Nem messze tőlünk a férjem és a fiam a medencében labdázott. A háttérben gyerekzsivaj és vízcsobogás hangja keveredett. Egyszer csak felpillantottam a könyvemből, és arra lettem figyelmes, hogy a medence túloldalán két család két-két gyerekkel közeledik egymás felé, az egyik különösen nagy hangerővel.  A feldúltabb férj és a feleség teste sportos volt és tetoválásokkal díszített. 

Az anya mellett öt év körüli fiuk lépkedett szipogva, miközben pár évvel idősebb bátyja próbálta vigasztalni. 

A másik család két kisiskolás gyermekkel volt, egy lánnyal és egy fiúval. Amikor egymáshoz értek, a kigyúrt szülők már fennhangon kiabáltak, és a másik család 10 év körüli fiára mutogattak. A másik párt sem kellett félteni, különösen a feleséget, aki aztán mindenkit túlkiabált. Nem értettem túl sokat a vitából, egyrészt, mert a medence túloldalán feküdtem, másrészt, mert szláv nyelven veszekedtek. Gesztusaikból annyit sikerült leszűrnöm, hogy az agresszívan közeledő család kisfiát sérelem érte, amelynek elkövetője minden bizonnyal a másik család fia lehetett.

Egy ponton a tízéves fiú apukája intett a kezével, mintha véget akarna vetni a vitának. Valamit még odamondott, majd sarkon fordult.  A másik apukának több se kellett, hirtelen nagyon begurult, torkon ragadta, fojtogatni kezdte, majd hátracsavarta a kezét, és egy mozdulattal a földre terítette. A földön fekvő férfi felesége mindeközben tovább vitatkozott a másik feleséggel, aki végül lekevert neki egy pofont. 

Mindeközben a négy gyerekről, akik mellettük álltak, teljesen elfeledkeztek a szülők, mintha ott sem lettek volna. 

Mindegyikőjük arcán látszott a döbbenet és a félelem, különösen az átlagos küllemű család hét év körüli kislányán, aki ökölbe szorította a kezét, és zokogott, miközben az apját a földre terítették. 

Az egész jelenet egy percig sem tartott. A strandolók közül senki sem avatkozott be, pedig jó páran végignéztük. Mire tudatosult bennem, hogy ennek a fele se tréfa, és azon kezdtem gondolkodni, mit cselekedjek, kinek szóljak, már véget is ért a vita, ugyanolyan hirtelen, mint ahogy kezdődött: a tetovált apuka egyszer csak elengedte a másikat. Még néhány szóváltás következett, majd a családok elvonultak. A kigyúrt szülők a medencében vigasztalták tovább a kisfiukat, míg a másik család beviharzott a szállodába, és többé nem is láttam őket. 

A nem mindennapi jelenet sokáig motoszkált a fejemben, sajnáltam a gyerekeket, hogy ilyen helyzetbe kerültek, és végig kellett nézniük szüleik veszekedését, verekedését. Mivel egyikőjük sem fájlalta egyik testrészét sem, feltételezem, hogy nem történt annál komolyabb baj, mint hogy az egyik lefröcskölte a másikat, vagy megrúgta a víz alatt. Abban viszont egészen biztos vagyok, hogy egyikőjük sem gondolta volna, hogy tettének – legyen az a sérelem elkövetése vagy annak elmondása a szülőknek – ilyen következményei lesznek. 

Rémült arcuk többször eszembe jutott: vajon sikerült-e a szülőknek megnyugtatni őket, mit visznek haza emlékül a családi nyaralásból?

Vita a gyerekek szemével

Pintér Eszter Virág klinikai szakpszichológus, pszichoterapeuta szerint egy ilyen konfliktushelyzet, agresszív fellépés igen megrendítő látvány tud lenni a gyerekeknek, komoly nyomot hagyhat a lelkükben. Azokat a gyermekeket, akiknek az apjukat fizikailag bántották, komoly félelem és ijedtség tölthette el, hogy valami baja lesz az apukájuknak. 

„Ilyen esetben meg is rendülhet a gyermek bizalma és apaképe, ugyanis 10 éves korig nagyon idealizált képünk van az apánkról: ő a hős, aki bármitől megvéd bennünket, legyen szó dinoszauruszról, ágy alól előjövő zombiról vagy betörőről. Az abba vetett hitét is, hogy a világ biztonságos hely, elvesztheti ilyenkor a gyermek” – mondja a pszichológus. 

Szerinte nemcsak nekik, hanem azoknak a gyerekeknek is félelmetes lehetett a szituáció, akiknek az édesapja agresszíven lépett fel, és fojtogatni kezdte a másik apukát. Nekik ugyanis végig kellett nézniük, hogy az apukájuk elveszti a kontrollt, az érzelem- és indulatszabályozása csődöt mond. 

„Ezek után joggal vetődhet fel bennük a kérdés: »ha valami bajt csinálunk, akkor minket is torkon fog ragadni, velünk is így elbánik?«” – véli a szakember. 

De az is ott motoszkál kérdésként, hogy az az apa, aki így viselkedik egy ilyen szituációban, vajon hogyan fejezi ki a dühét, frusztrációját otthon egy fárasztó nap után.

Konfliktuskezelés a gyermekeink előtt

Ahogyan a fenti eset is mutatja, bárhol és bármikor keveredhetünk hirtelen konfliktusba a gyermekünk előtt: véletlenül nekitolatunk egy másik autónak, valaki beáll elénk a sorba a boltban; vagy akár a gyermekünk miatt, aki végigtapicskolja a kirakat tiszta üvegét, rátolja a bevásárlókocsit egy néni lábára, a másik gyerek elveszi a lapátját a játszótéren. Bármennyire próbálunk mindenre figyelni, oktatjuk, neveljük gyermekünket, olykor előfordulnak helyzetek, amelyeket nem tudunk előre kivédeni, megakadályozni. 

„Az azonban rajtunk múlik, hogyan reagálunk rájuk, milyen mintát adunk át a kicsiknek, főleg, ha mi vagy ők hibáztak” – mondja a pszichológus, aki szerint a legtöbb, amit ilyen esetben tehetünk, az, hogy vállaljuk a felelősséget a saját vagy gyermekeink tettéért, és bocsánatot kérünk, ezzel is példát mutatva. „A legtöbb esetben az őszinte bocsánatkérés elegendő is szokott lenni, a másik fél is elfogadja, és lezártnak tekinthetjük a konfliktust. Ha nem így teszünk, hanem leintjük a másikat, becsméreljük, akkor csak tovább mélyítjük a nézetletérést” – mondja a szakember. 

Azt is fontosnak tartja kiemelni, hogy ha a gyermekünk hibázott, semmiképp se szégyenítsük meg a másik ember előtt, ne ripakodjunk rá, hogy „már megint mit csináltál, százszor elmondtam, hogy viselkedj”.

Segítsünk feldolgozni a történteket!

Ha konfliktusba keveredünk a gyermekünk előtt, fontos, hogy fékezzük az indulatainkat. „Nem hozhatjuk olyan helyzetbe a gyermeket, hogy a saját igazságérzetünk miatt elmegyünk odáig, hogy verekedni kezdünk. Az ő érdekeit kell az első helyre tennünk, hogy ne kelljen végignéznie egy olyan szituációt, amely félelemmel tölti el” – mondja Pintér Eszter Virág. Ha már idáig fajul egy vita, és a gyermek a szemtanúja ennek, muszáj utána megvigasztalni, megnyugtatni, segítenünk kell, hogy feldolgozza a történteket. 

„Ha maga nem tudja megfogalmazni az érzéseit, segíthetünk neki azzal, hogy kimondjuk helyette: »tudom, hogy nagyon megrémültél, milyen félelmetes helyzet volt neked is»”– tanácsolja a pszichológus, aki szerint nyaralás alatt könnyebben legyint az ember, hogy fátylat rá, felejtsük el az egészet, ám ilyenkor sem szabad magára hagyni a gyermeket az érzéseivel, szorongásaival, félelmeivel. 

Ha esetleg a gyermeket bűntudat gyötri, amiért miatta kerültek a szülei ilyen helyzetbe, le kell venni a terhet a válláról, ő ugyanis nem felelős a szülei viselkedéséért. A szakember szerint ilyenkor érdemes azt is elmondani neki, hogy sajnáljuk, hogy így alakult, és nem tudtuk megóvni őt attól, hogy a részese legyen. 

Gyakorolhatunk önkritikát is, beszélhetünk neki arról, mi hol hibáztunk, mit kellett volna esetleg máshogy tennünk. 

Nem tudjuk a gyermekünket minden félelmetes helyzettől megóvni, de hogy utána mit kezdünk vele, hogyan segítünk neki feldolgozni, már a mi felelősségünk. Nem vagyok biztos benne, hogy a sztorink gyermekszereplői megkaptak minden segítséget, hogy a történteken túllépjenek, de bízom abban, hogy idővel halványul bennük az emlék, nem nyomasztja őket az, amit végig kellett nézniük.

Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!

A Képmás magyar magazin és vállalkozás, nincs mögötte nagy, külföldi médiabirodalom. Csupa családos, értékes és jó ember, akiknek nem csak munkahelye, szívügye is a Képmás. Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!

Támogatom a kepmas.hu-t>>

Ez is érdekelheti