Testnevelő tanárból lett versvándor – Tóth Péter Lóránt a magyar költészetet népszerűsíti a Kárpát-medencén innen és túl
Már egészen fiatalon megtapasztalta, milyen érzés színpadra lépni és hatással lenni az emberekre. Általános iskolásként sokszor volt pódiumon – legtöbbször Arany, Petőfi és Radnóti költeményeit szavalta. A versmondó versenyeken el tudta érni, hogy fellépésekor mindenki elhalkuljon, és csak rá figyeljen. Most, hivatásos versvándorként is nagyon jól tud kapcsolódni a közönséghez, elmondása szerint a Jóistennek köszönheti ezt a képességét. A magyar kultúrát formabontó módon népszerűsítő tevékenységéért Tóth Péter Lóránt Magyar Ezüst Érdemkereszt kitüntetésben részesült. A versvándorral Vadas Henrietta beszélgetett.
Tóth Péter Lóránt érkezése 2019-es Radnóti-verszarándoklata célállomására, Abdára – Fotó: Szabó Béla
„Édesanyám tanár volt, és tőle azt láttam, hogy a pedagógus egyfajta színész, aki kiáll a fiatalok elé, és energiájával, tudásával hatást gyakorol rájuk. Diákként én is egy ilyen bűvölet alá estem, ugyanis irodalomtanárom, Bődi Szabolcs olyan rendhagyó órákat tartott, amelyek ma is elevenen élnek bennem. A tanult verseket nemcsak elmondtuk, hanem el is játszottuk. Radnóti Hetedik eclogáját például úgy adtuk elő, hogy szőnyegeket terítettünk a színpadra, a tanár úr hozott egy szál szögesdrótot, ez volt a barakk, mi pedig ott feküdtünk, és felváltva mondtuk el a szövegrészeket. Az ő óráin éreztem meg igazán, mekkora ereje van egy versnek” – eleveníti fel az emlékeket Tóth Péter Lóránt.
Meghatározó momentum volt az életében, amikor tanára bemutatta a Bori notesz másolatát, amely Radnóti Miklós utolsó verseit tartalmazza, és amelyet a költő halála után több mint másfél évvel találtak meg az abdai exhumáláskor a viharkabátja zsebében.
Pétert annyira meghatotta ez a történet, hogy elhatározta, látni akarja, hol születtek ezek a sorok, hol ment végig az erőltetett menet a bori munkatábor foglyaival 1944 őszén.
Aztán egy új szerelem miatt a versek és a fellépések hosszú évekre háttérbe szorultak.
Testnevelő tanár a színpadon
„15 éves voltam, amikor betört Kunszentmiklósra a kosárlabda-őrület. Ez szó szerint rabul ejtett, minden időmet a sportpályán töltöttem, és dobáltam. Emiatt lettem végül testnevelő tanár, amit nagyon szerettem csinálni. Bár ez elvitte a fókuszt, a versektől nem szakadtam el teljesen, továbbra is olvastam őket, és megzenésített változatokat is hallgattam belőlük. Aztán 29 évesen úgy döntöttem, újra színpadra állok. Addigra már megtanultam jó néhány József Attila-verset, amelyeket először a helyi könyvtárban adtam elő. Ez volt az a pont, ami visszaszippantott” – emlékezik vissza a kitüntetett.
Péter tanári munkája mellett újra elkezdett szavalni és felnőtt versmondó versenyekre járni, ahol évről évre egyre jobb eredményeket ért el. Később rendhagyó irodalmi és történelmi előadásokat is tartott, amelyeknek a sikerei arra ösztökélték, hogy főállású versvándorrá váljon. Hat évig „ingázott” a tornaterem és a színpad között, míg végül 2015-ben abbahagyta a tanítást.
„Amikor említettem a barátaimnak, hogy váltani szeretnék, azt tanácsolták, hogy próbáljak elhelyezkedni valahol félállásban, mert az ad némi anyagi biztonságot. Jelentkeztem is több helyre, de nem vettek fel sehova.
Ez engem megerősített abban, hogy nincs félmegoldás, tehát vagy elindulok ezen az úton, vagy nem.
Egy hónapra viszont sikerült munkát találnom: szeptemberben, amikor kezdődött az iskola, én gondoztam az uszoda melletti füves területet. Érdekes volt látni, ahogy ott tornáznak előttem a volt tanítványaim az új testnevelő tanárral, miközben én gumicsizmában tolom a fűnyírót” – teszi hozzá Péter.
Világ körüli úton a magyar versekkel
A versvándor bízott magában és az álmában. Mindig is azt tervezte, hogy világot lát. Egy pályázatnak köszönhetően 2015–2016 között körbeutazta a Kárpát-medencét, ahol iskolákba, színházakba, múzeumokba, templomokba vitte el a nagy költők verseit és történeteit. Ez idő alatt vette magára a versvándor elnevezést is, amellyel egy drávaszögi tanárnő ajándékozta meg, aki így mutatta be őt a vörösmarti diákoknak. Ez rajta maradt, mert jól leképezi azt, amit csinál: Kunszentmiklóson él, de folyamatosan úton van, vándorol a Kárpát-medencében. Ugyanakkor eljutott már távolabbi helyekre is: többek között Moszkvában, Szentpéterváron, Párizsban, Szarajevóban és Kanadában is tartott előadásokat magyar közösségeknek.
„Bárhol járjak is a világban, mindenhol azt érzem, hogy otthon vagyok. Annyira be tudok olvadni az emberek közé, hogy sokan azt hiszik, helybeli vagyok. Erdélyben mindig marosvásárhelyinek néznek, de hittek már csángónak is, amikor nagyon le voltam barnulva.
Körbevesz egyfajta biztonságérzet és nyugalom, bárhová megyek.
Nem érzek izgalmat vagy félelmet az idegenség miatt” – szögezi le.
Családját is a versvándorlásnak köszönheti
Útjait egyedül szervezi meg, ami kemény munka, nem beszélve az előadások összeállításáról és a szövegtanulásról. Mindezek mellett otthon várja őt egy négyéves és egy másfél éves kisfiú a feleségével együtt, akit szintén a versvándorlásai során ismert meg.
„2016-ban botlottam Lilibe, aki újságíróként interjút készített velem, amikor Drávaszögben jártam. Elkezdtünk beszélgetni, először csak a készülő cikk kapcsán, később más dolgokról is. Az utazásaim miatt ritkán tudtunk találkozni; sokszor félúton, Baján, Mohácson vagy Topolyán futottunk össze. Ő így ismert meg, elfogadta és most is támogatja a missziómat, de küzdelmes, amikor napokig egyedül marad a gyerekekkel. Igyekszem azért annyi időt tölteni a családommal, amennyit csak lehet” – mondja Péter, aki az előadásai során próbálja úgy átadni a költők írásait, hogy azok a jelenben hassanak, a mai problémákra adjanak válaszokat. Fontos számára, hogy mérhetetlenül őszintén, ugyanakkor egyszerűen mondja el a verseket, hogy a közönség a magáénak érezze azokat. A visszajelzések alapján ez működik is: ahol előad, ott szinte mindenkit magával ragad a mondandója.
850 kilométer 24 nap alatt: verszarándoklat Radnóti tiszteletére
2019 őszén sikerült önerőből megvalósítania gyerekkori álmát: Radnóti Miklós születésének 110., halálának 75. évfordulója alkalmából gyalogos verszarándoklatot tartott a szerbiai Bortól Abdáig, a bori munkaszolgálatosok emlékére. A 850 kilométeres utat összesen 24 nap alatt tette meg, eközben a szerbiai magyarlakta településeken előadásokat is tartott. Nagy ajándék volt számára, hogy az első héten volt irodalomtanára is vele tartott. Útját egy tévéstáb is végigkísérte.
„Az első hét nagyon nehéz volt, már első nap eltévedtünk, másnap újra kellett kezdeni az utat. Ez azt is jelentette, hogy öt-hat kilométerrel többet kellett mennem naponta, az ötödik napra sikerült behozni a lemaradást, de ekkor nagyon kikészültem.
Felzaklatott az út, amelyen végig kellett mennem, és ami tulajdonképpen egy halálút volt – tízméterenként emlékhelyek mutatták, hogy kik haltak meg ott. Az esti táborhelyen a stáb tagjai azt beszélték, hogy ennek az útnak vége, mert én ebből nem állok fel.
De aztán másnap reggel újra elindultam” – idézi fel Péter.
Az út során megtartó erő volt számára az imádság. A legnehezebb pillanatokban a Miatyánkot énekelte, a megzenésített változatot Csíksomlyón hallotta életében először. A zarándoklatnak más szemléletet adott az is, hogy nem sokkal az indulás előtt tudta meg, hogy édesapa lesz. A felgyűlt érzelmek az út végén törtek ki belőle, ahol rengetegen várták, ez nagyon meghatotta.
„Idén is elindulok egy szakaszon, egy hétig fogok zarándokolni Cservenkától Abdáig, közben előadásokat tartok. Minden út előtt áldást kérek a pap bácsiktól, ez most is így lesz. Természetesen most is viszem magammal azt a zászlót, amely 2019-ben is velem volt, és amely még őrzi a 850 kilométeres út porát. Szeptember 14-én fogok beérni Abdára, ahol már az 5. Radnóti Emlékmenetre készülünk” – összegzi terveit Péter.
A díjak mellett a közönséget is meg kell nyerni
A versek szerelmese több díjjal és kitüntetéssel is büszkélkedhet. A vers- és prózamondó versenyeken többek között Latinovits Zoltán-, Radnóti Miklós- és Dudás Kálmán-díjat kapott. 2018-ban Pro Cultura Hungarica-díjat vehetett át, 2020-ban Trefort Ágoston-díjjal jutalmazták, 2022-ben a Magyar Kultúra Lovagja elismerésben részesült, a napokban pedig átvette a Magyar Ezüst Érdemkereszt kitüntetést a magyar kultúrát Kárpát-medence-szerte formabontó módon népszerűsítő, elhivatott tevékenysége elismeréseként.
„A díjak fontos visszajelzések, jóleső érzéssel töltenek el, de úgy gondolom, a fellépések előtt senkit nem érdekel, hogy korábban milyen sikerem volt.
Csak a következő pillanat számít, az, hogy abban a hatvan percben az adott közönség mit kap tőlem, az előadástól.
Az előadóművészetben nem lehet úgy gondolkodni, hogy ha egyik helyen sikerem volt, akkor a másikon is az lesz. Minden nap meg kell küzdeni a közönség figyelméért, szeretetéért. Így adnak számomra a díjak egyszerre örömöt és felelősséget is” – fűzi hozzá a versvándor.
KAPCSOLÓDÓ TARTALOM
„A jó vers zenévé válik bennem” – Ivaskovics József kárpátaljai zeneszerző, zenetanár
Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!
A Képmás magyar magazin és vállalkozás, nincs mögötte nagy, külföldi médiabirodalom. Csupa családos, értékes és jó ember, akiknek nem csak munkahelye, szívügye is a Képmás. Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!
Támogatom a kepmas.hu-t>>
