A fejlődő magzatot mindig rutinszerűen vizsgálják ultrahanggal, méghozzá a feje búbjától a talpáig. Nem véletlenül, hiszen testén több száz betegség jelét észre lehet venni. Jelenleg ez az egyetlen olyan szűrővizsgálat, amelyet a kismamáknál mindenképpen elvégeznek, más egyébre nem feltétlenül és nem minden esetben kerül sor. Pusztán az ultrahanggal a Down-szindrómát csak nagyjából az esetek kétharmadánál lehet felfedezni, és sem a rizikóbecslés, sem a non-invazív (sebek ejtése nélkül elvégezhető) prenatális tesztek nem részei az alapvizsgálatnak. A Down-szindróma kockázatát az ultrahangos vizsgálatból és anyai vérvételből álló kombinált szűrés 90 százalékos hatékonysággal mutatja ki.

„Ezekkel a vizsgálatokkal kifejezetten a kromoszóma‑rendellenességeket lehet szűrni, elvégzésükhöz csupán vért kell venni a kismamától” – mondja dr. Tidrenczel Zsolt szülész-nőgyógyász, klinikai genetikus. Hozzáteszi, hogy nem szükséges mindenkinél mindent nézni, fontos a mérlegelés, annak felmérése, hogy adott esetben melyik betegségnek lehet kockázata.

A kromoszómabetegségek közül a Down-szindróma a leggyakoribb, az adja az ilyen eltéréseknek nagyjából a felét.

Kockázata a kismama életkorával párhuzamosan nő, de fiatalabb mamák magzatainál is előfordulhat, akkor is, ha a családban még nem volt rá példa. Ez a genetikai rendellenesség ugyanis az esetek mintegy 95 százalékában családi előzmény nélkül alakul ki a magzatban.

A második leggyakoribb kromoszóma-rendellenesség az Edwards-kór. Sok egyéb mellett szó lehet még szívfejlődési rendellenességről, velőcsőzáródási rendellenességről és nyitott gerincről is, ezeket jelezhetik a prenatális szűrővizsgálatok. Adott esetben a genetikus javasolhatja a kismamának akár a terhesség megszakítását is, de ez minden esetben az anya döntési joga.

Szűrés és diagnózis

Szakértőnk kiemeli, hogy a szűrővizsgálatok nem jelentenek biztos diagnózist, van hibarátájuk: adhatnak nem valós negatív eredményt, és lehetnek álpozitívak is. Ebből a szempontból a nagyobb beavatkozással járó diagnosztikai vizsgálatok megbízhatóbbak, viszont azoknak vetélési kockázata van: nagyjából minden háromszázadik-ötszázadik mintavétel végződik így, a kockázat tehát 0,2–0,3 százalékos. „Ez az oka, hogy mindig egyedileg kell dönteni, minden esetben egyénre szabva kell mérlegelni, szükség van-e rá. Ezt segíti a genetikai tanácsadás” – emeli ki Tidrenczel Zsolt.

Ha a kombinált teszt, tehát a genetikai ultrahangvizsgálat és az anyai vérvétel kromoszóma-rendellenességet valószínűsít, további vizsgálatokat javasolnak a kismamáknak.

Ez a gyakorlatban magzatvíz-mintavétellel vagy lepénybiopsziával történő kromoszómavizsgálatot jelent, amelynek eredménye már teljesen megbízható diagnózist ad. Utóbbinál a magzatnak mind a 23 kromoszómáját nézik, nem csak azt az egyet, amelyik a Down-szindrómát jelezheti.

Negyvenhez közeledve

Azoknak a kismamáknak, akik elmúltak 37 évesek, felajánlják a genetikai tanácsadást, de ezen az anyukáknak nem kötelező részt venniük. A genetikai tanácsadás egy beszélgetés, amelyen a leendő anyukák számos információt megtudhatnak örökletes betegségeikről, várandósságuk kockázatairól. A konzultáció hasznos mindenkinek, aki már a gyermekvállalást megelőző időszakban fel szeretné mérni az esetleges veszélyeket – azoknak pedig különösen ajánlott, akik meddőségi kezelés alatt állnak, esetleg családjukban vagy előző várandósságnál már előfordult valamilyen kromoszóma‑rendellenesség.

A genetikai tanácsadás azért is fontos, mert a várandós anyukák gyakran az interneten néznek utána a különféle vizsgálati módszereknek, ám a világhálón rengeteg a téves információ.

Ilyen például az, hogy a non-invazív vizsgálatok mindenre választ adnak – ez nem így van. Bizonyos kromoszóma-rendellenességek gyanújakor kiválthatják a „hasba szúrós” beavatkozásokat, mivel közel 100 százalékos pontossággal mutatják ki a Down-szindrómát, az Edwards-kórt vagy éppen a Patau-kórt – de más eredetű fejlődési rendellenességek azonosítására nem alkalmasak: azok hatékony kiszűréséhez nélkülözhetetlen lehet a további kivizsgálás.

Mit érdemes és mit nem?

Az orvostudomány sok vizsgálati lehetőséget kínál föl, de azok egy részéről az anya dönt. Ilyenkor először érdemes feltenni a kérdést: befolyásol-e bármit is, hogy mi lesz a szűrés eredménye? Ha az anya a gyermekét mindenképpen világra szeretné hozni, van-e értelme a várandósság idejét plusz szűrővizsgálatokkal, illetve azok nem teljesen 100 százalékos eredményével, az ezek miatti aggodalommal terhelni? (A szerk.)  

A cikk a Képmás magazin 2018. augusztusi számában jelent meg. A Képmás magazinra előfizethet itt>>

A házasságról és a nőkről szóló írásaiban Duby arra tett kísérletet, hogy a korabeli általános értékítéletet mutassa be, nem pedig egyes konkrét sorsokat. De nyilvánvaló, hogy ahogy ma, úgy régen is rejtettek maradtak a boldog és hatékonyan működő házasságok eseményei. Jó házasságnak régen is az számított, ha a házastársak szeretetben és békében éltek, amely gyakran a „csók, mosoly és nyájaskodás” néma gesztusaiban nyilvánult meg. A boldogtalanság ezzel szemben bőbeszédű. Mindig is hangosabbak voltak a konfliktusoktól terhes kapcsolatok, amelyeket a pár környezete, szomszédsága vagy épp a bíróság tárgyalt. 

A templomi esküvő forradalma

A keresztény házasság az ezredik év és a 13. század között szilárdult meg, ekkor vált ugyanis a hit megélésének és a jövőbeli, túlvilági boldogság elnyerésének egyik legfontosabb eszközévé, ennek tudatában pedig személyes életcéllá. Három nélkülözhetetlen szereplője a lovag, egy új férfiideál, a nő, akinek a kegyeiért harcolni kell, és a pap, aki megszenteli a kapcsolatot, és ezzel a párnak az evilági életen túli perspektívát kínál.

A folyamat azzal kezdődött, hogy nem kis nehézségek árán rászorították a papokat a nőtlenségre, a világi népességet pedig a keresztény házasság papság által felügyelt keretrendszerébe helyezték. Az a rend, amelynek a bevezetésére törekedtek, szembehelyezkedett a régi szokásokkal és a korábbi erkölcsi kötelezettségekkel.

A lovagok nem egykönnyen fogadták el, hogy többé nem bocsáthatják el kényük-kedvük szerint feleségüket, ha az nem ajándékozta meg őket fiúgyermekkel, vagy ha egyszerűen előnyösebb házasság kínálkozott.

Abba is nehezen törődtek bele, hogy többé nem vehették el például az unokatestvérüket. A konfliktus hosszan tartó és látványos volt: I. Fülöp francia királyt háromszor közösítették ki olyan magatartásáért, amelyet az egyházi vezetők házasságtörésnek, bigámiának, vérfertőzésnek neveztek.

Kép: Jan Van Boendaele, miniatúra a Brabant Krónikákból 14-15.sz.

Mégis, amíg a házasság elfoglalta helyét az egyház hét szentsége között, némi kompromisszum lehetővé tette a két erkölcs összebékülését, az egyházi szigor ellenpontjaként: a feudális társadalomban kibontakozott ugyanis a lovagi szerelem kultusza.

Az új rend elfogadottsága hamar kialakult, hiszen biztonságot és rendet teremtett a családi kötelékekben, többségében kiszámíthatóvá és modellezhetővé tette az egyéni életutakat, tisztázta a felelősségeket a gyerekek nevelésével, a családtagok eltartásával és gondozásával kapcsolatosan.

A közfelfogás, az elfogadott erkölcsi rend segített mederben tartani az egyéni megingásokat, és többségében megóvta a kapcsolatokat. Ez a rendszer egészen korunkig működött, a házasság intézményének válságáig, amelynek a múlt század második fele óta szemtanúi vagyunk.

A párkapcsolatok átváltozása

A házasság a XX. századtól radikális változásokon ment át: a párkapcsolatra lépők egyre inkább mellőzték Istent a kapcsolatukból, és csak az egyéni kiteljesedés, az egyéni boldogság maximalizálására fókuszáltak. Vagyis a házasság alapját, célját és értelmét illetően a korábbival homlokegyenest eltérő gondolkodással állunk szemben. A házasságkötés immár nem jelent felsőbb irányú kötelezettséget, az isteni perspektíva a XX. századtól kezdve fokozatosan kiszorult a házasságokból, ahogy a férfi és női szerepfelfogás is jelentősen megváltozott.

A lovagból mára pasi, a nőből csaj lett, az ideális házasság eszméjét feléjük közvetítő pap helyére pedig a kapcsolatokra leginkább befolyással bíró, a média közvetítésével ható influenszerek kerültek.

A házasság felbontása ma már nem közbotrány, és elfogadott hivatkozási alap lett azért felbontani egy frigyet, mert nem érezzük elég jól magunkat a kapcsolatban. Az „adott szó kötelez” elve is megkopóban van, ahogy a lovagi értékek: az udvariasság, az udvarlás kitartó és szép gesztusai vagy a női szemérmesség is ritka tünemény. Ma a nő is kezdeményező fél, de ezzel el is veszítette – sok szempontból kényelmes és kellemes – védelmezett, féltett státuszát, ahogy a férfi tekintélye, dominanciája is megkopott.

Kép: Unsplash

És hogy boldogabbak lettünk-e mindezzel? Ez az, ami a legnehezebben mérhető, de az bizonyos, hogy sérülékenyebbekké váltunk, hiszen ma már nem alapozhatunk olyan társadalmilag elfogadott hálózatra, amely jó eséllyel megtartja kapcsolatainkat, és valamiféle mércét, igazodást és hosszútávú célokat jelöl ki a szerelem születésének első pillanatától.

Történelmi léptékkel mérve az új párkapcsolati felállás társadalmi eredményessége és sikere még nem igazán modellezhető, hacsak nem azzal a ténnyel, hogy az új frigyekből jóval kevesebb gyermek születik, mint korábban.

De az is lehet, hogy épp emiatt, az önfenntartásunkat fenyegető vonatkozása miatt a „házasság modernkori hármassága” csak rövid életű történelmi vakvágány lesz. A pasi, a csaj és az influenszer triásza ugyanis épp e küldetése betöltésében akadozik: az élet továbbadása és a családok számára nélkülözhetetlen biztonság szempontjai másodlagossá váltak.

Mindez persze változhat is, hiszen a házasság és a család korántsem csak hősies vállalás, magasztos életcél, társadalmi kötelezettség, de végtelen öröm- és élményforrás is – ha ettől lenne hangos a közvélemény, ha ezt harsognák az influenszerek, helyreállhatna az egyensúly. Mert a pasi és a csaj – vagyis mi, ma élő férfiak és nők is boldog, biztonságos kapcsolatra vágyunk, s ha ez a társadalom számára is értéket, vonzó modellt jelentene, kitartóbban küzdenénk érte, sőt, a bizalom megtapasztalása az égi perspektívát is visszaültethetné a szívünkbe.

Georges Duby: A lovag, a nő és a pap, Gondolat Kiadó, 1987.

– Mit ért ön kovász alatt?
– Amikor a magot megőröljük, összekeverjük vízzel, majd a magban lévő élet a gombák és a baktériumok által bomlásnak indul: ez a kovász.

– Előfordul, hogy a kovászt szőlővel, gyümölccsel vagy akár vörösborral készíti.
– Szeretek kísérletezni, kipróbálni új megoldásokat, illetve ennek hagyománya is van: elődeink sokszor gyümölccsel indították be az erjedési folyamatot. Érdekes, hogy a gluténérzékenyeknek nem feltétlenül okoz problémát az élő kovásszal készült kenyér fogyasztása, mivel a glutén a folyamat során teljesen átalakul, a szénhidrátokat pedig a gombák bontják le. Minden nap „etetni kell”, folyamatosan egyensúlyban kell tartani – liszt és víz hozzáadásával.

– Mely gabonák otthonosak a mi éghajlatunkon?
– Mai tudásunk szerint a gabonák Közép-Ázsiából származnak, de a Kárpát-medencében is már nagyon régóta ismertek. Körülbelül 1946-tól kezdve – hatvan éven keresztül – az őshonos gabonákat teljesen kiirtották, és ma sem kifejezetten emberi fogyasztásra termelik a búzát, hanem az állattenyésztés számára. Ennek a búzának magas a fehérje- és a szénhidráttartalma, hogy kellőképpen hízzanak tőle az állatok.

– Lehet ebből a gabonából „jó kenyeret” készíteni?
– Elfogadható minőségűt igen. A Pékműhelyben azokat a fajtákat keresem, amelyek nem adnak olyan szép kenyeret, de sokkal ízletesebbek, és a beltartalmi értékeik is nagyobbak.  

– Mondhatjuk azt, hogy minden pék filozófus, de nem minden filozófus pék?
– A szociológus diploma megszerzése mellett folytattam pedagógiai tanulmányokat is, és van építőipari technikusi és pék végzettségem is. Amikor a feleségemmel belefogtunk itthon a pékségünk kialakításába, sehol nem lehetett igazán jó kenyeret kapni. A Pékműhellyel az elsők voltunk Magyarországon, akik elhagytuk az élesztőt és elkezdtünk kovásszal dolgozni. A legtöbben azt mondták 2010-ben, hogy „nem vagyok normális”.

Megtörtént, hogy kijöttek az ÁNTSZ-től a pékségekkel foglalkozó szakemberek, és megkérdezték tőlem, a kovászra mutatva: „Mi ez a rothadt tészta?” És felszólítottak, hogy dobjam ki.

– Fejér megyében épül egy ház, ahol oktatói tevékenységet szeretne folytatni.
– Ebben a pillanatban is oktatunk, itt van egy tanuló velünk. Az oktatás számomra azt jelenti, hogy aki tanulni akar, az megtanulja azt, amire szüksége van. A kenyérkészítés például olyan tevékenység, amelyet nem lehet könyvekből elsajátítani, azt egyszerűen csinálni kell.

Kép: Pékműhely közösségi oldala

– Hogy zajlik a pékségben a tanulók élete?
– Bemegy és söpör.

– Így kezdődik?
– Még szép. A tanuló az egykori céhlegényhez hasonlít. Régen úgy mondták ezt, hogy „a tudást el kell lopni”. Mi nem tanítunk semmit, ha valaki akar, akkor kérdez. Látja a munkafolyamatokat, és ha érdekli, elsajátítja. Olyasvalakit fölösleges megtanítani valamire, akit az adott téma nem érdekel.

– Ön mindezek mellett érzi a pékség vezetésében annak előnyét, hogy több diplomája, szakképesítése is van?
– Igen, érzem. Nagyon jó az életben „bemenni egy-egy zsákutcába”. Azért kell bemennünk, hogy tudjuk, hogy oda többet már nem akarunk eljutni. Így történt velem is: voltam profi sportoló, éltem külföldön, dolgoztam építőiparban, most pedig kenyeret sütök. Az alkotás öröme viszont mindezeken átível, mert nem pusztán egy állomás az életben, hanem azt jelenti, hogy amikor dolgozunk, valami újat teremthetünk. Ez nagyon motivál. Az, hogy valaki kenyeret készít másoknak, cipőt javít vagy hidat épít – mind ugyanarról szól.

Nem lehet vállalkozni pusztán a pénzért. Én csak olyasmit adok el, amit szeretek, hazaviszek, odaadom a gyerekemnek és a feleségemnek.

– Fogalmazhatunk úgy, hogy önnek nem a fogyasztó elégedettsége vagy a termék eladhatósága a célja, hanem maga a munka?
– Igen. Az üzletemben én „otthon vagyok”, és ha bárki nem vendégként, hanem fogyasztóként viselkedik, azt én nem látom szívesen. Egy apróság, de ide tartozik, hogy mi csak pohárból, csészéből adunk innivalót, kávét. Eldobható papír- vagy műanyag pohárból nem szolgálunk ki.

– Lehet, hogy idealisztikus gondolat, de nem mindent ehhez hasonló hozzáállással volna érdemes végeznünk?
– Nem tudok másképp gondolkodni és dolgozni. A kishitűek azt mondják: „Valamiből meg kell élni.”

Ezzel szemben én azt képviselem: az ember csinálja azt, amit szeret, higgyen a maga erejében, a Teremtőben és a munkája értelmében – és akkor meg fog tudni élni.

Kép: Pékműhely közösségi oldala

– Tudna valamit tanácsolni ahhoz, hogy közelebb kerüljenek a teremtett ember létformájához?
– Az emberek nem feltétlenül érzik annak szükségét, hogy közel kerüljenek a teremtett világhoz. Ők arra vágynak, hogy egyenek. Az a gond, hogy elhisszük, hogy meg kell vennünk azt a terméket, amelyik szépen be van csomagolva. Ehelyett én azt mondom, hogy olyan enni és innivalót érdemes csak megvásárolni - esetleg megtermelni – amelyik valóban élelmiszer. Azaz élőlény. Miért gondoljuk, hogy ha minden élőlény élő eledelt fogyaszt, pont az embernek nincs erre szüksége?

– Gyakran tesz olyasmit, ami szociális érzékenységre vall.
– Nagyon sok az egymástól elidegenedett, pusztán a saját céljaiért futkosó ember. Mindenki szeretne egy jobb világban élni, de mégis nagyon kevesen élnek úgy, hogy az megvalósulhasson. Ehhez az kell, hogy azt csináljam, amit én szeretnék, és ne azt, amit mások mondanak nekem. Ez az én életem. Az egyetlen életem.

– Mi kell ehhez – bátorság?

– Őrület. A bátorság nem elég. Ha valaki elkezd úgy élni, ahogyan ő szeretne, akkor biztos lehet abban, hogy falakba és ellenállásba fog ütközni.

– Bíztatná arra a háziasszonyokat, hogy süssenek otthon kovászos kenyeret?
– Inkább arra bíztatnám őket, hogy járjanak olyan pékekhez, akik jó kenyeret készítenek. A valódi kenyérhez nem kell más, mint: liszt, víz és só. Viccen kívül: ha valaki elkezdi önmagát tisztelni, szeretni, akkor jót akar – nem csak enni, hanem fölvenni, megnézni – egyszóval befogadni. Tudatosítani kell, hogy amit befogadunk, az befolyásolja az egész életünket.

Az államtitkár ismertetése szerint amennyiben még sem a férjnek, sem a feleségnek nem született gyermeke, de korábban voltak házasok, akkor felvehetik a 10 millió forintos kamatmentes támogatást. A 18-40 év közötti életkori megkötés csak a feleségekre vonatkozik, a férjükre nem. Ha azonban valamelyiküknek született már gyermeke, akkor legalább az egyik félnek az első házasságában kell élnie. Így például ha egy 40 év alatti, elvált, gyermekes nő újra férjhez megy egy első házasságát kötő férfihez, akkor ők igényelhetik a támogatást. A kölcsönt a házaspár minden esetben közösen veszi fel, és törleszti.    

Fontos szabály továbbá, hogy az özvegység nem számít korábbi házasságnak, így akinek meghalt a házastársa, az "első házasnak" számít támogatási szempontból.

A támogatás további feltétele a legalább hároméves munka-, vagy felsőoktatási jogviszony.

Amennyiben a kölcsön igénylésétől számítva öt éven belül megszületik egy gyerek, a hitel továbbra is kamatmentesen törleszthető, a törlesztést pedig felfüggesztik három évre. A második gyerek születésénél további három évre felfüggesztik a törlesztést és elengedik a tőketartozás 30 százalékát. A harmadik gyerek megszületésénél pedig a hitel további részét is teljes egészében elengedik. Ha az igényléstől számítva öt éven belül nem születik gyermek, a kölcsön piaci kamatozásúvá alakul és azt a korábban felvett kamattámogatással növelten kell visszafizetni. Ha a házasok hibáján kívül nem született gyermek, a járási hivatal kedvezőbb feltételeket állapíthat meg - mondta az államtitkár.

Péntek van, az egész város lüktet. Mindenki siet – munkából haza, bevásárolni, vacsorát főzni, tévét bekapcsolni, leengedni, elengedni. Tömeg van a villamoson, arctalan tömeg. Fürkészem az embereket, nagyképűen azt hiszem, le tudom olvasni a homlokukról, mi foglalkoztatja őket.

Legalább 800 ezer alkoholista él az országban, statisztikailag elég nagy az esélye annak, hogy aki velem szemben ül a négyes-hatos villamoson, az maga is iszik, vagy legalábbis valamelyik rokona függő.

Hat előtt kicsivel érkezem. Meredek lépcső vezet lefelé. Befelé, magunkba sem lehet könnyű az út. Mosolyogva köszönnek, többen halkan beszélgetnek, egy újonnan érkező hatalmas ölelést kap. Körben székek, az asztalon néhány szál virág, egy gyertya, brosúrák és szakirodalom a szekrényben. „Így szeress egy alkoholistát” – olvasom a kezembe nyomott szórólapon. Egy Al-Anon Családi Csoport gyűlésére jöttem. Itt nem számít, nem kérdezik senkitől, hogy kicsoda abban a kint-fent hagyott nagyvárosban. Ha megszólalnak, csak keresztnevet mondanak, és azt, hogy alkoholbeteg hozzátartozójuk van.

A névtelenség csak az egyik szabály. A másik, hogy nincs ítélkezés, nincs tanács, senki se kommentál, lájkol. Csak megosztanak és meghallgatnak.

Körülbelül húszan ülnek egy körben, többnyire nők. Van köztük fiatal, idős. Van, aki csak hallgat, maga elé nézve – ezt is lehet. Mások mesélnek. „Amikor meg tudom fogalmazni, mi a bajom, már el is száll…” – mondja egy fiatal nő, aki gyermeket vár párjától. A férfi alkoholbeteg, de egy ideje nem nyúl az italhoz. „Amikor rájöttem, hogy terhes vagyok, nem tudtam, mit mondjak másoknak. Bő pulóverekbe rejtettem magam. Aztán a héten elmentem vásárolni. Vettem egy piros felsőt, pedig nem is szeretem a pirosat. Rájöttem, hogy meg akarom mutatni magam. Meg a babát is…” – Többen elmosolyodnak, néhányan gratulálnak.

Aztán csend lesz. Majd egy újabb történet. Valakiről, aki elmondja, hogy tulajdonképpen nincsenek gyerekkori emlékei. Ivott az apja és a nagyapja is. „Sose tehettem arról, amit kaptam. Nem volt, aki megvédjen.”

Ha egy világ úgy működik, hogy a nagyok és erősek nem óvják meg a kicsiket és a gyengéket, akkor számukra nem marad más, csak a felejtés. Ami veszélyes, mert a múlt nem tűnik el igazán, mindig kísért.

A csoport egyik tagja keményen harcolt ezekkel az újra és újra előtörő emlékképekkel. Ittas, bántalmazó apa és egy anya, aki nem tudta megvédeni a gyerekét. Hepiend nélküli filmkockák, ilyen mozira senki sem venne jegyet, neki meg végtelenítve lejátszódik újra és újra. Ha szembejönne velem az utcán, nem sejteném róla – persze nem tudok én semmit. Nem tudom, milyen lehet úgy felnőni, hogy alkoholbeteg van a családban. Elrejtett palackok után kutatni a spájzban, majd kiönteni a tartalmukat a lefolyóba. Elviselni a szégyent. Veszekedni, tűrni az agressziót, vagy csak csendben kushadni, amíg a másik részegen hortyog a hálóban. Reménykedni. Hinni. Gyereket nevelni valakivel, akinek nem a családja, hanem a pia köré rendeződik az élete. Szeretni azt a szülőt, aki tönkretette a gyerekkoromat. Aki miatt sose hívtam át a barátaimat. Aki miatt rendszeresen kijöttek a rendőrök. Megbocsátani annak a szülőnek, aki nem mentett ki ebből. Elfogadni, hogy csak ennyi tellett tőle.

Aki hétről hétre elmegy az Al-Anon gyűléseire, azon dolgozik, hogy mindennek ellenére szeresse az életet. „Az jó, hogy ide el tudok jönni, ez a csoport sokat segít, régen teljesen szétestem” – jegyzi meg valaki. Mellette egy fiatal srác ül dermedt némaságba burkolózva. Most van itt első alkalommal.

A mai alkalom témája a szégyen. Egy idősebb hölgy, akinek a felnőtt fia alkoholbeteg, azt mondja, ő ilyet sose érzett, elvégre nem ő iszik, hanem a gyereke. Más arról számol be, szégyellte, hogy az édesanyja az öntudatlanságig leitta magát, a családot kizárta a lakásból, ezért mentőket és rendőröket is kellett hívni, és emellett dühös is volt, hogy miért teszi mindezt velük. Akad olyan is, aki megszabadult a szégyen érzésétől, holott ivott a nevelőapja, a férje, és négy testvéréből kettő.

Mindenki máshol jár ezen az úton, és épp azzal segítik egymást, hogy megosztják egymással, hol tartanak. Reményt adnak valakinek, aki ott ül köztük, és sebezhetőbb, kétségbeesettebb.

„Lehet-e valakit úgy feltétel nélkül szeretni, hogy nem tudom elviselni az egyik szokását?” – teszi fel a kérdést egy nő férje ivása kapcsán. Történetéből kiderül, ez nem a mai nap, hanem az elmúlt évtizedek dilemmája számára.

Az idő letelik. Másfél órás minden alkalom. Felállnak, összekulcsolódnak a kezek, kört alkotnak. „Istenem, adj lelki békét annak elfogadására, amin változtatni nem tudok. Bátorságot, hogy változtassak azon, amin tudok, és bölcsességet, hogy felismerjem a különbséget” – hangzik el zárszóként a fohász, mindenkinek a maga hite szerint.

A gyűlésnek hivatalosan vége. Ám sokan maradnak még egy kicsit. Beszélgetnek, bátorítják egymást. Aztán lassan szedelődzködünk, közben lopva körbenézek. Sok a gondterhelt arc, de néhányukon látszik, hogy felszabadultabbak. Veszik a kabátot, és néhány perc múlva belevesznek a tömegbe. Hazasietnek, akár a többiek az utcán.

Manapság a szaglásunkat kevéssé használjuk, mégis egyre több kiegészítővel próbáljuk minél illatosabbá tenni magunkat. „Az, hogy milyen illathoz vonzódunk, ízlés kérdése, amely absztrakt elemekből áll. A parfümválasztásunk attól függ, hogy milyen illatokhoz kapcsolódnak jó emlékeink, ezekből gomolyog össze tudat alatt egy olyan egyveleg, amit szimpatikusnak találunk. A parfüm mindenkin másképp hat, ugyanis minden embernek egyedi illata van, amely akár biometrikus azonosításra is alkalmas” – mondta el nekem Zólyomi Zsolt parfümőr.

A szakembertől megtudtam, hogy a saját illatot számos tényező befolyásolja: például ami a testünkkel, lelkünkkel történt az elmúlt időszakban; amit megeszünk, megiszunk, amivel mosakodunk, vagy hogy mennyit alszunk, boldogok vagyunk-e vagy szomorúak.

Zólyomi Zsolt teljesen egyedi parfümöket tervez. „Mindig megszagolom az adott vásárló bőrét, és azt is megkérdezem, hogy milyen célra szeretné használni az illatot. Majd leszűröm az illatpreferenciáit, és ez alapján készítem el a parfümöt. De a luxusparfümériámban, a világhírű Személyes Parfümtanácsadásom során segítek kiválasztani a legmegfelelőbb parfümöt a világ legkreatívabb alkotóinak illatai és a kis, művészi márkáik illatkülönlegességei közül.”

Szaglás és peteérés

„Az orrunk a legősibb érzékszervünk, amely az érzelmekért és a memóriáért felelős agyterülethez csatlakozik. A szagló hámsejtek „kihelyezett”, módosult idegsejtek; előbb szagolunk, mint látunk, hallunk, tapintunk. A szagi információk nagyon erős érzelmeket váltanak ki, ráadásul évekkel, sőt évtizedekkel később is szinte pontosan fel tudjuk idézni azokat az illatokat, amelyek hatást gyakoroltak ránk” – mondta el Zólyomi Zsolt. Gondoljunk csak bele, biztosan emlékszünk a gyerekkorunk kedvenc süteményének illatára, de egy kilencvenes éveiben járó asszonyban is élénken él az első szerelme kölnijének emléke. A mai modern világ azonban hatással van a szaglásunkra. „Bár az orrunk még mindig óriási befolyással bír, mégis gyengült a szerepe, hiszen már drasztikusan csökkentettük a funkcióját: manapság sokkal ritkább esetben használjuk arra, hogy tudatosan információt szerezzünk valamiről.

A modern ember nagy szmogtenger közepén él, rengeteg mesterséges illattal körülvéve, számos információt már nem szaglással szerez.

Például az ételeink szavatossági idejét is már a csomagoláson elhelyezett információ alapján állapítjuk meg. Ha lejárt, szaglás nélkül kidobjuk. Régen, ha egy gyermek beteg volt, kinyitották a száját, a törzs varázslója beleszagolt a szájába, majd a vizelet és széklet szagából diagnosztizálta a kórt. Ma érzékeny orrú anyukák érzik, ha valami nincs rendben a gyermekükkel, és az első pillanatban rohannak a háziorvoshoz. A hölgyek havonta jelentkező peteérésének is jellegzetes illata van, régen a férfiak ezt mindenféle naptárállítás nélkül, szaglás alapján tudták. Ezeket a tapasztalatokat ma már mind nem használja a modern ember. És ha egy szervünk működésén könnyítünk, akkor az elkezd csökevényesedni. A szaglás mint tapasztalatszerzés mellőzésével a tudatosság szintje csökkent le drasztikusan.”

Nicolaes Maes: A szaglás allegóriája, 1660 körül

Amikor megéreztem az öblítő illatát, elsírtam magam…

Szinte mindenkinek vannak emlékei egy-egy illattal kapcsolatban. A 29 éves Évi egy korábbi élményéről mesélt. „Az akkori kedvesem nem használt parfümöt, ami fel sem tűnt, egészen addig, amíg egyszer egy randinkra erősen beillatozva érkezett. Olyan kölnit használt, mint amilyet egy régi tanárom, ezért egész este folyton az ő képe ugrott be. Gondolom, nem is kell mondanom, hogy nem sikerült túl jól az a találkozó.”

A 32 éves Flórának nagyon sokat jelent, ha egy férfinek jó illata van, ez igényességet sugároz számára. „A volt barátom nagyon finom after shavet használt, ha ezt megérzem valakin, mindig ő jut eszembe. A napokban elővettem néhány ruhadarabomat, amit még nála mostam ki, az ő öblítőjével, és ahogy megéreztem ezt az illatot, elsírtam magam. Van egy olyan illat is, amelyet szinte nem tudok elviselni. Az életemnek volt egy nehezebb időszaka, amikor egy bizonyos parfümöt használtam – amikor azt évekkel később megéreztem máson, rögtön rossz kedvem lett.”

Szag alapján választunk párt?

Az orrunk kiemelkedő szerepet játszik a párválasztásban. „A szexuális vonzalom egyik meghatározója a szag, ami nem is feltétlenül tudatosuló érzelmet jelent. Elsősorban a feromonok irányítják a szexuális vonzódást, ezt tudatosan használja a parfümipar is. A magyarázat: a szexuális ingerületkeltés két fő idegi pályája a tapintás és a szaglás.

Kísérletek igazolták, hogy a nők látatlanban ki tudták választani azoknak a férfiaknak az izzadt edzőpólóit, akiket korábban fénykép alapján vonzónak találtak.

Az állatvilágban a szaglás segít a hímnek megtalálni azokat a nőstényeket, amelyek készek a párosodásra. Evolúciósan ennek megfelelője történik tudattalanul az emberekkel is” – mesélte dr. Erős Erika pszichiáter, neurológus, szexuális medicina-szakember. Arra is felhívta a figyelmet, hogy a szaglás idegrendszeri központja a hangulatot befolyásoló központot is lefedi. Így a gyakori tapasztalat, miszerint egy-egy illat jobb kedvre derít bennünket, igazolt és értelmet nyer.

A testvérünk a legközelebbi vérrokonunk, aki optimális esetben egy életen keresztül követheti sorsunkat, és akit mi is végigkísérünk az úton. Kezdettől fogva meghatározó kortárs: bajtárs és vetélytárs, vetítővászon és tükör. A vele való viszonyunk alapvetően befolyásolja későbbi, családon kívüli kapcsolatainkat, az óvodától-iskolától akár a munkahelyi pozícióig.

Játszótárs és rivális

Zsófi és Péter elsőszülöttje, Tomika kétéves. Szülei szeretnének második babát vállalni, de nem tudják, mi lenne az ideális életszakasz erre. Zsófi még várna egy keveset, szeretne kicsit szusszanni. Péternek viszont van egy két évvel idősebb bátyja, akivel máig szoros kapcsolatot ápol. Szerinte éppen ennyi az ideális korkülönbség a testvérek között, míg Zsófi, elsőszülöttként aggódik Tomika miatt: vajon, nem sérül lelkileg, ha túl hamar érkezik a kistestvér?

A testvérek akkor válnak igazán játszótársakká egymás számára, ha nem túl nagy korkülönbséggel születnek. 6–7 év már elég nagy távolság az időben, ilyenkor az idősebb inkább gondozza és mentorálja a kisebbet, mintsem egyenrangú félként kezeli. Egy–két évnyi eltérés esetén a tesók hamar összecsiszolódnak, azonban a közöttük kialakuló rivalizálás is erőteljes lehet, különösen akkor, ha azonos neműek. Létezik ideális korkülönbség testvérek között?

A szülők egy része hamar, két éven belül vállal második gyereket, mert egy lendülettel túl szeretnének lenni a csecsemős-kisgyermekes időszak nehézségein. Szerintük a nagyobbik gyerek fel sem fogja az új jövevény érkezését. Valójában az idősebb testvér nagyon is érzékeli trónfosztását, csak nem képes kifejezésre juttatni csalódását vagy haragját. Ha kevés ideig élvezheti csak kiváltságos helyzetét, az nem akadályozza meg a testvérféltékenységet, ráadásul a túlterhelt anyuka egyik apróságra sem tud elég időt fordítani.

A két-hároméves már erőteljesen kimutatja nemtetszését a trónkövetelővel szemben, ami egyben segíti is a negatív érzelmek levezetését. Érdemes az elsőszülött pozícióvesztését kompenzálni a jó testvérkapcsolat érdekében! Használjuk ki a kicsi alvásidejét, teremtsünk saját rituálékat az idősebb gyerekkel! Hangsúlyozzuk neki, mennyire örülünk annak, hogy ügyes, önálló! Érzékeltessük a különbséget a kisebbel szemben: hadd tapasztalja meg, mennyi mindent tehetünk együtt, amire a kicsi még nem képes, és ezért kimarad a mókából.

Számít a testvérsorrend?

A testvérek közötti születési sorrend bizonyos mértékig hatással van a gyermek személyiségfejlődésére, de nem jobban, mint veleszületett temperamentuma, neme vagy valamilyen genetikailag erősen meghatározott sajátossága. Mégis gyakori mintázat a családokban, hogy az elsőszülött határozott, irányító, teljesítményorientált, konzervatív, ugyanakkor érzékenyebb a kisebbhez képest, aki viszont rugalmas, kreatív, szociálisan alkalmazkodó, de független, öntörvényű is lehet.

Sokat számít a szülői viszonyulás és elvárás a gyerekekkel szemben, illetve a szülők származási családjukban betöltött pozíciója. Nem mindegy, összesen hány és milyen nemű testvér van a családban, mekkora közöttük a korkülönbség, és a rendszer mennyire erősíti az elsőszülött, középső, szendvicsgyerekek, illetve legkisebb szerepeket. A szülők sokat tehetnek annak érdekében, hogy a rangsorból adódó kedvező tulajdonságokat felerősítsék, a kedvezőtleneket viszont visszaszorítsák.

Milyen megküzdési stratégiákat vetnek be a testvérek a figyelem megszerzésére? Az elsőszülött többnyire a legintelligensebb, aki értelmével és teljesítményével nyeri el a szülői elismerést. A középsőkre irányuló kontroll mértéke csökken, így függetlenné és rugalmassá válhatnak, viszont többet kell dolgozniuk a figyelem kivívásáért, amihez egyedi ötleteket dolgoznak ki. Gyakran kortársaik felé fordulnak, így barátságosak és empatikusak lesznek. A legkisebb erénye a cukiság, amely akár meghatározó tulajdonságává válhat: a későbbiekben is elbűvölő személyiségével, humorával, előadói képességével fegyverezheti le környezetét.

Az egyke a tipikus elsőszülöttre hasonlít, viszont nem él meg pozícióvesztést, így lelkileg kiegyensúlyozottabb. Ugyanakkor súlyos teherként nehezednek vállára szülei rátestált álmai. A testvérek között megoszlik ez a felelősség. Másrészt folyamatosan fejlődésre, változásra, alkalmazkodásra késztetik egymást, így ki-ki kénytelen kihozni magából, amire leginkább rátermett. Komoly edzőpartnerei lehetnek a másiknak a türelem és együttműködés elsajátításában. A testvérharcokban egy életre bajtársakká nemesedhetnek.  

A cikk a Képmás magazin 2018. augusztusi számában jelent meg. A Képmás magazinra előfizethet itt>>

Tomka Ferenc, a szerző, a Katolikus Egyház meghatározó személyisége. Kultikussá vált könyvén (Intézmény és karizma az Egyházban) hívő emberek nemzedékei nevelődtek fel úgy, hogy általa megértették és el tudták fogadni az Egyház emberi arcát. Tomka Ferenc új könyvében is ennek az „emberi arcnak” a megértését segíti, ugyanakkor ellensúlyozza azoknak a csoportoknak a hatását, akik – gyakran bicskanyitogató stílusban – kérik számon Ferenc pápán saját elképzeléseiket az Egyházról, a hitről, a tradíciókhoz ragaszkodás jegyében. A pápa nyilatkozatainak a sajtóban felkapott, kiragadott részleteit „teszi vissza” szövegkörnyezetükbe, eredeti összefüggéseikbe. A laikusok által nem ismert egyháztörténeti vagy egyházpolitikai, egyházszervezeti hátteret magyarázza, amikor ezek az információk segítik a pápával kapcsolatos történések vagy döntéseinek jobb megértését. Segítői is vannak ebben a munkában: Szabó Ferenc SJ, Török Csaba, Böjte Csaba, Dávid Katalin, Molnár Miklós, Patsch Ferenc SJ – megannyi tekintély a Katolikus Egyházban – bocsájtották írásaikat a szerző rendelkezésére, hogy Ferenc pápa tanításait és személyiségét több nézőpontból is megvilágítsák.

Tomka Ferenc mítoszokat oszlat el, például cáfolja azt a hiedelmet, hogy kizárólag Ferenc az a pápa, akit kemény támadások értek. Feltárja az Egyházon belüli tradicionalista mozgalmat, amelynek fősodra és oldalhajtásai a 19. század óta szakadásokat keltenek a hívők között. Felvillantja a támadások nyilvánvaló és lehetséges mögöttes indítékait, egyben lerántja a leplet a protestáló főpapok személyes érdekeltségeiről. Kidomborítja az egység fontosságát Péter mindenkori utódaival. Szinte egyesével számba veszi a pápa személyét érő kritikákat és magyarázza vagy cáfolja azokat. Végül a társszerzők Ferenc pápa személyiségének és tetteinek újdonságát, ugyanakkor a hagyományba illeszkedését elemzik.

A könyv hiánypótló abból a szempontból, hogy míg weboldalak és blogok épülnek rendszerszintűen Ferenc pápa kritizálására, gesztusainak és szavainak lejárató célzatú elemzésére, az értetlenkedéstől egészen a karaktergyilkosságig – addig tudtommal ez az első olyan mű, amely következetesen érvelve és szintén rendszerszintűen cáfolja a kritikákat/rágalmakat. A szellemi-közéleti egyensúly és a „hallgattassék meg a másik fél”-elvének az felelne meg, ha ezek az elemzések nemcsak könyv formájában, hanem majd online platformon is elérhetők lennének, hiszen a pápa személyét érő támadások is leginkább online terjednek.

Ferenc pápa - Próféta vagy eretnek c. könyv

A bevezetőben választ ad a szerző arra, hogy mit kaphatunk e könyvtől. „Akik hallottak a Ferenc pápa körül felmerülő kérdésekről, az őt érő vádakról, azok remélhetően lényegi válaszokat fognak kapni kérdéseikre. De izgalmas lesz a könyv mindazok számára, akiket érdekel, milyen az egyház élete ma, és milyen volt az utóbbi évtizedekben.” Ez nagyon pontos megfogalmazása a témának és a célközönségnek. Hozzáteszem, hogy csak részben kapnak választ kérdéseikre azok, akiknek nem támadó számonkéréseik, hanem csak építő célzatú kérdéseik-értetlenkedéseik vannak.

Nem kapnak választ például azok, akik a pápa migrációval vagy a vallásközi párbeszéddel kapcsolatos megnyilatkozásaiban nem vagy kevéssé találják nyomát annak, hogy a pápa is a kereszténységet tartja az Istenhez legközelebb vivő szellemi-lelki-gyakorlati útnak, és hogy fontosnak tartaná a missziót, az evangelizálást, az Örömhír eljuttatását az ateistáknak, közömbösöknek és a többi vallás híveinek is. Vagy csak elégtelenül jutnak el hozzánk az erről szóló tudósítások? Ám ennek a könyvnek nem ez a célja, és vállalt küldetését maradéktalanul teljesíti. Remélhetőleg tisztánlátásunk és józan ítélőképességünk, lelkiismeretünk erősítését szolgálva.

Zsófi a II. kerületben lakik férjével és négy kamasz gyermekével. A hangulatosan berendezett ház mindhárom szintjén megtalálhatók az általa felújított bútorok, maga készítette ékszerek és horgolások; még a fiúk szobájában is a szobák színéhez illő horgolt puffok vannak, a lányszobában pedig egy hímzett támlájú hintaszék. A garázs tele gombolyagokkal, ahogy a hálóból leválasztott „iroda” is. 

Zsófi tősgyökeres zugligeti – már szülei is itt laktak és a helyi plébánián oktattak hittant, ahogy most ő is. Egyébként tanítónő, és kiskorától vérében az alkotás vágya: általános iskolája 28 fős lányosztályában mindenkit megtanított varrni és kötni. Tartott külön kézműves órákat, és „kikönyörögte”, hogy legyenek háztartástanórák is, ahova bevitte a saját varrógépét. „Három bátyám és négy fogadott testvérem van, ebből hatan együtt nőttünk fel, és egyvalamit nagyon megtanultunk: nem lehet unatkozni, valamit mindig lehet és kell csinálni. Anyu szombat reggeli porszívózását utáltam, de nagyon szerettem a Fény utcai piacra járást a hosszú bevásárlólistával. Visegrádon van egy óriási családi házunk, rengeteg gyümölcsfával – ami ugye sok munkát is jelent. Egész nyáron ott laktunk, és mindig nyaraltak nálunk rokonok – ez sok munkát jelentett a szüleimnek, de mi gyerekként nagyon élveztük ezt az életmódot. Mindezt már sajnos sokkal nehezebb átadni a mi gyerekeinknek.”

Nemcsak az állandó ténykedés, hanem a kézműveskedés is otthonról jött. Papája ügyes kezű volt, mamája rengeteget varrt és kötött, a horgolást pedig a nagymamájától tanulta. Neki minderre csak akkor lett ideje, amikor a gyerekek viszonylag gyors egymás utáni érkezése miatt abbahagyta a tanítást.

Amikor megszületett a negyedik gyerek, hiányozni kezdett az alkotás – valami, ami leköti és feltölti.

Először a lakás bútorait újította fel, majd a gyerekeknek varrt ruhákat. Olyan kézműves elfoglaltságot keresett, amit közvetlenül a gyerekek mellett is tud végezni. Voltak sikerei, például továbbjutott a Paksi Alkotópályázaton, de mégis azt érezte: amiket készít, nem teljesen tükrözik őt. A megoldást végül a legkisebb gyerek hozta: „Kinga nem engedte, hogy a babájához nyúljak, de mellette kellett ülnöm. A bútorok és a varrás után így jött a horgolás – ami a kötésnél jobb, mert csak egy kézre van szükség.”

Kép: VaBene Manufaktúra

Zsófi felfrissítette a nagymamától kapott tudást, majd autodidakta módon, videókból és rengeteg gyakorlással kikísérletezte, melyik fonalból milyen ötletekkel, trükkökkel készítheti el azt általa megálmodott, tökéletes kivitelezésű horgolt tárgyakat: szőnyegeket, puffokat, kosarakat, táskákat, lámpaburákat. Vásárolt például gépi kötésű puffot, kibontotta és elkészítette újra, majd újra és újra kibontotta, és közben jegyzeteket készített. Éveken át csak a maga kedvére dolgozott, de továbblépni nem mert. Barátnői és férje „hidd már el, hogy jó vagy benne” jellegű unszolására végül először kezdte eladni a munkáit, majd tavalyelőtt egyéni és csoportos képzéseket indított.

Zsófi számára kulcskérdés a család és a munka összeegyeztetése, új munkarendjét a családhoz igazította.

Hét közben délelőttönként 2–3 órás egyéni képzést tart a lakásukban, kéthetente hétvégén pedig négyórás workshopokat külső helyszínen. A horgolás szerinte nemcsak a kicsik, hanem a kamaszok mellett is ideális anyai elfoglaltság: „Ahogy a mamám mondta: a horgolásban az a jó, hogy közben lehet beszélgetni. Ez még kamasz gyerekek esetén is így van: amíg én a nappaliban horgolok, ő az ebédlőasztalnál tanul vagy a telefonját nyomkodja, de mivel a közelében vagyok, előbb-utóbb beszélgetni kezd velem.” Az oktatás ötlete is tulajdonképpen az alkotás közbeni beszélgetésből jött. „Lehet mindezt videókról, autodidakta módon tanulni, ahogy én is kezdtem, de a hozzám évek óta járó lányok és nők – a tízévestől a hatvanévesig – éppen azt szeretik, hogy munka közben együtt vagyunk, beszélgetünk, nevetgélünk. Valaki egyszer azt mondta: olyan ez, mint egy modern fonó”.

Eladási listáján a táskák a legnépszerűbbek, a képzéseken pedig a szőnyegek és a táskák nagyjából egyformán – vagyis úgy tűnik, a nők nemcsak a maguk, hanem családjuk számára is szeretnek készíteni valami maradandót.

Aki pedig túlságosan zárkózott egy csoportos munkához, vagy speciális igénye van, egyénileg keresheti fel őt – mindezekre a műhely közösségi oldalán lehet jelentkezni.

Zsófi szívesen készít megrendelésre is, igény esetén horgoló anyagot is elad, de „nem szeretne fonalbolt lenni”. Akinek nagyobb tételben kell, annak azt tanácsolja, amit maga is tesz: Lengyelországból rendel, a lengyel textilipar ugyanis sokkal erősebb, mint a magyar. A fonalak származásától eltekintve, amit készít, az magyar termék. Amikor a cég nevéből is következtethető olasz hatásról kérdezem, lelkesen magyarázza: „Nagyon szeretek itthon, Magyarországon élni. Az egyetlen hely, ahol még el tudnám képzelni az életem, Olaszország. Olasz felmenőim miatt is sokat járunk oda, a nevet is ezért találtam ki, de a termékeimben ezen kívül nincs semmi olaszos. Legfeljebb az én lelkesedésem, életörömöm és temperamentumom. Így talán az sem meglepő, hogy a következő nagy vágyam egy kávézó, ahol majd együtt horgolunk.”

Serdülőknél normálisnak tekinthető a rajongás: a személyiségfejlődés szükséges része, a tini egy-egy sztár stílusának utánzásával szerepeket próbálgat, keresi azokat a jegyeket, amelyek passzolnak az egyéniségéhez. A rajongás – mint sok egyéb tevékenység – akkor nevezhető egészségtelennek ha az egyént egyrészt akadályozza a normál életvitelben és munkájának elvégzésében, másrészt komoly feszültséget okoz neki, ha nem tud a kedvencéről olvasni, videót vagy más tartalmat nézni. A normál életvitel akadályozása kamaszoknál a baráti kapcsolatok leépülésében, valamint a jegyek romlásában jelenik meg.

A felnőtt csodálók közül sokan nem veszik figyelembe, hogy nem az előadói szerep az egyetlen, amelyet a kedvenc művészük betölt, így kávézóban, családi nyaraláson, boltban is odamennek hozzá beszélgetni. Az énekes Ákos a Képmás újságírójának így mesélt az egyik ilyen esetről:

„Olyan filozófiai szintet kérnek számon a hétköznapi énemen, ahogyan nap mint nap nem lehet élni. Például amikor egy szupermarket fagyasztott húsai között keresgéltem, odajött hozzám egy ember váteszi tekintettel: »Jaj, de jó, hogy találkoztunk – holott ez nem is volt igazi találkozás –, már régóta meg akartam kérdezni, hogy mit gondolsz a halálról!« És várta, hogy válaszoljak, miközben leharcoltan, öt óra alvás után a fagyott húsok között turkáltam.” (Részlet a Képmás magazin 2018. májusi számában megjelent interjúból)

Mások szeretnének megismerkedni a bálványozott sztárral, és ezért képesek bármit megtenni. „Aki levelekkel vagy személyesen zaklatja kedvencét, annál keveredik a képzelet és a valóság: azt éli meg, hogy az imádott személy üzen neki, ezért megkeresi, hogy a kapcsolat elindulhasson” – mondja Gazdag Enikő pszichológus, pár- és családterapeuta. – Ez tehát kóros, hiszen az egyén nem a való világban, a saját közegében keres kapcsolatokat, hanem a fantáziájában: egy idealizált sztárról ábrándozik.” A szakember szerint a magányos emberek fokozottan veszélyeztetettek lehetnek ilyen szempontból. „Vagy arról van szó, hogy egy elképzelt társról áhítoznak, és ezért nem keresnek valós kapcsolatokat, vagy pedig arról, hogy magányosak, ezért elkezdenek egy sztárról ábrándozni. Nem tudjuk, hogy a magány vagy az ábrándozás volt előbb, de az biztos, hogy a kettő között van összefüggés.”

Novodomszky Évát, a Család-barát műsorvezetőjét még híradós évei alatt keresték meg egy abszurd történettel. Egy férfi telefonált be a stúdióba, és azt állította, hogy amikor Éva elkezdi mondani a híreket, egy idő után átvált egy sajátos nyelvezetre, csak hozzá beszél.„Próbáltam meggyőzni arról, hogy ez lehetetlen, de nem sikerült, úgyhogy elköszöntem, és leraktam a telefont. A férfi egy-két napon belül megjelent a tévé székházának főbejáratánál négy-öt VHS-kazettával és néhány kockás spirálfüzettel a kezében. Azt mondta, felvette a Híradókat, és ki is jegyzetelte azokat a részeket, amikor személyesen csak hozzá beszélek. Olyan mondatok voltak benne, hogy »az életed 300 eurót ér«, meg hogy »adok neked 150 eurót«. Nagyjából egy órán keresztül próbáltam meggyőzni, hogy ez képtelenség, de láttam, hogy kizökkenthetetlen, ezért úgy döntöttem, stratégiát váltok. Kérdeztem tőle, nem lehetséges-e, hogy valaki felépített egy ugyanolyan stúdiót, mint a miénk, beültetett oda egy rám nagyon hasonlító lányt, és így csak az ő tévéjére sugározzák ezt a műsort. Elgondolkodott, majd azt mondta, hogy igen, végül is ez is elképzelhető. Hát, így váltunk el. Azok közül pedig, akik a Facebookon írtak nekem, volt olyan férfi, akit le kellett tiltanom, mert aktfotókat küldött magáról” – emlékszik vissza a műsorvezető.

Ha segíteni szeretnénk az ilyen jellegű problémával küzdő családtagunknak, ismerősünknek, első lépésként szervezzünk neki olyan programokat, amelyek megfelelnek az érdeklődésének: vigyük színházba, tanfolyamra, koncertre, a lényeg, hogy kikerüljön az elképzelt világából. „Így van esély arra, hogy hasonló érdeklődési körű emberek között az egyén barátokat vagy párt talál. Ha ez nem segít, akkor mindenképpen szakemberre van szükség” – teszi hozzá Gazdag Enikő. Tudnunk kell persze, hogy minden terápiának elengedhetetlen feltétele az egyén elhatározása a változtatásra; mi családtagként, barátként csak annyit tehetünk, hogy megpróbáljuk felkelteni a valóságtól elszakadt ember motivációját a gyógyulásra.