krízis

  • Szőnyi Lídia
    Németh Zsófia
    Stu atya

    Mi történik velünk egy krízis után? – A „Stu atya” című filmről pszichológusszemmel

    Közkeletű hiedelem, hogy életünknek és mindannak, amit el „kell” érnünk útközben, lineáris folyása van. Eszerint nincs más dolgunk, mint idejében kitalálni, hogy milyen irányba...
  • Csongor Andrea
    Gándhí , Pál Ferenc, Frida Kahlo és Viktor Frankl egy képmontázson

    Hogyan csináljunk krízisből életművet? – A krízis és a trauma átjáró lehet ahhoz a világhoz, ahol a feladatunk vár

    A krízis szó önmagában ijesztőnek tűnik, pedig a kifejezés válságot, fordulatot, döntést jelent, szó szerinti értelemben kereszteződést: vagyis egy olyan helyet, ahonnan másfelé is...
  • Székely-Balogh Szilvia
    Cipőt kötő gyerek

    „Anya szerint apa azért költözött el, mert közöttük szakadás van”

    Ott gubbaszt az előszoba padlóján, a cipőjét köti, egészen mélyen hajol a lábai fölé, a szemöldökei szinte összeérnek a koncentrálásban, sietni kell, fél nyolc...
  • Hekler Melinda
    Bízd rá magad!

    „Nem kell mindent egyedül vinnünk az életben” – Bízd rá magad!

    Krízisben lévőknek, bajba jutottaknak vagy egyszerűen az önismeretük fejlesztésére vágyó keresztény, Istent kereső embereknek nyújt szakmai segítséget a bizdramagad.hu. A széles palettáról választható szakemberek...
  • Németh Zsófia és Szőnyi Lídia pszichológusok
    Csodapark

    Erőforrásaink a bajban – A „Csodapark” című filmről pszichológusszemmel

    Hogyan lehet a nehéz és tragikus helyzetekkel megbirkózni? Mi a titka azoknak, akiknél a krízis személyiségük fejlődésének hajtóerejévé válik, és megerősödve, egy magasabb szinten...
  • Németh Szilvia
    Unsplash

    Ezzel a terápiával visszahozható a házasság a szakadék széléről

    „Vannak sebek, amelyekre az idő önmagában biztosan nem gyógyír” – véli dr. Török Szabolcs, a Semmelweis Egyetem Mentálhigiéné Intézetének docense, családterápiás mesterképzésének szakfelelőse, aki...
  • Balkuné Szűcs Emese
    Kép: Profimédia - Red Dot

    Pelenkázz, tovább élsz!

    Az első gyermek érkezésével új életciklus kezdődik a család életében. Ettől a perctől fogva a baba szükségletei határozzák meg a szülőpár életét, ami az...
  • kepmas.hu
    Kép: Unsplash

    Krízisambulanciák segítik a kapcsolati erőszak áldozatait

    Országszerte hét kríziskezelő ambulancia jön létre a kapcsolati erőszak áldozatainak segítésére, a szolgáltatás megismertetésére közös kampányt indít a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet és az Emberi...