Ismerős szitu, ezért csak annyit pötyögök be: „Szurkolok, hogy uralkodni tudj a helyzeten és magadon.” Aznapra elvesztettem, de másnap csilingel a Messenger: „Gabi elaludt!  Jöhet a kérdés.” „Azt gondoltam, három nagy gyerek mellé egy baba, igazi jutalomjáték…” A válasz nagyon gyorsan érkezik: „Bocs, ennyi volt a szabadidőm, máris bőg. Ma már három percet aludt.” Nincs bennem csalódottság, pont így képzeltem ezt az interjút. Aztán Gabi mégis megszánja a Szabó Bori-rajongókat, folytathatjuk, majdnem a következő szoptatásig.

– Jutalomjáték, hát persze! Nagyon aranyos baba, és vissza is él ezzel. Öten ugrálunk körülötte. A férjem szerint túlbabázzuk, és majd azt hiszi, ilyen az élet.

– A nagyoknak ez nemcsak egy kis babázás, fontos tapasztalat lehet, hogy látják, őket is így babusgattátok.
– Igen, sokszor elő is hozom a régi történeteket róluk, ők meg a fényképalbumokat, megnézik, hasonlít-e rájuk a baba.

– Egy interjúban elmesélted, hogy otthon sokat beszélgettek az olvasmányélményeitekről, még a gyerekeitek barátaival is. A te regényedről is esett szó?
– Sőt, az alkotási folyamatban is benne voltak, minden fejezetet felolvastam…

– Előfordult, hogy ki is szavaztak valamit?
– Olyan is volt, máskor pedig a logikátlanságokra mutattak rá, főleg Baska, aki egyidős a szereplőimmel. Klári meg lelkesedett, ami nem hagyta, hogy elmenjen a kedvem az írástól. Szerettem volna a szülés előtt befejezni ezt a másik szülést. Minél inkább a vége felé tartottam, annál jobban lelassultam, akkor már maga az anyag a főnök, a saját szabályai szerint követeli a befejezést, én alig jutok szóhoz.

– Pedig sokszor nem könnyű frappánsan befejezni egy sztorit, ha az szatíra…
– Igaz, bár én színházi író vagyok eredetileg, szerkezetben gondolkodom, pontosan tudtam a legelején is, mi lesz a vége. Csak a hogyan volt a lényeg, hogy olyan jó is legyen, ahogy elképzelem.

– Azt a dramaturgiai pillanatot is előre eltervezted, hogy a hősök visszaszületnek a valóságba? Eléggé hasonlít arra, ami akkor már kismamaként is várt rád.
– Igen, ez az ötlet tényleg közben jött, biztosan nem egészen függetlenül a helyzetemtől. (Nem helyes, de most is éppen nutellát eszem nagykanállal... hej, ez a szoptatás!)

– A regényed gyerekszereplői nagyon kritikusak a szüleikkel, a felnőttekkel szemben. Nem emlékszem, hogy a mi gyerekkorunkban ennyire szarkasztikusan láttuk volna a szüleinket. Ez a szabóboris szemüveg miatt van, vagy ilyenek a XXI. század gyerekei?

– Ez a könyv nem is annyira az ifjúsági regények szabályait, világát idézi meg. Inkább a szatirikus regényét – ha létezik ilyen műfaj.

Mikszáth Új Zrínyiásza, vagy Szabó Dezső Feltámadás Makucskán című kisregénye volt a fejemben. De azért Roald Dahl is, akinél betegesebb (és jobb) ifjúsági szerző kevés van. Eleve szeretek kibújni a gyerek vagy ifjúsági címszavak alól.

– Komolyabban vesszük ma a gyerekeket? Hiszen feltételezzük, hogy értik a szatírát.
– Miközben butábbnak is nézzük őket, mint régen! Gondolj bele, a ’80-as években még Macskafogó készült nekik! Ma nagyon finomkodva írunk: védjük a belső világukat, legyünk píszík, legyünk óvatosak. És szerintem az sem baj, ha kikacsintunk a felnőttekre.

– Minden jó, ami nem csak egy korosztálynak szól, hisz az életünkben sem egy korosztály játszik.
– Pontosan. De ugyanakkor komolyan veszem a gyerekszereplőket. És azt se felejtsük el, hogy a gyerekek is olvasnak (sajnos) kommenteket, hallanak politikai vitákat a családjukban vagy az utcán. Nem árt, ha ezekre reflektál egy nekik szóló könyv.

Gabi megint társaságot kíván, ezek szerint a másik négy dajka pillanatnyilag nem áll rendelkezésre. Félóra szünet következik. Egy újszülött altatása kreatív energiákat igényel. Még nem hatja meg az esti mese…

– Gabinak elolvasod majd Petőfi János vitézét, mielőtt a tananyagban találkozna vele (ha még benne lesz)?
– Nekem is ezt olvasta apukám, kétéves koromban tudtam kívülről az egészet.

Nekem a János vitéz az anyanyelvem. Így már nehéz is megítélni, jó-e vagy rossz, olyan mélyen van.

Neki is fogom olvasni, hacsak ki nem veszik a kezemből a nagyok, hogy ők olvassák. Esetleg a diafilmet is levetítem.

Kép

Szabó Borbála és Nényei Pál - Kép: Páczai Tamás

– Az ötödikesek már a verselését vizsgálják, népmesei elemeket keresnek benne, már nem is mese számukra.
– Nem is minden mese benne. Az elején sok a realisztikus elem, az én kedvenceim a mostohás meg a faluban játszódó részek voltak, ez falusi realizmus. Valódi emberi kapcsolatok, tragédiák.

– Változott benned a János vitéz az évek alatt?
– Ma már – vagy amikor a gyerekeimnek olvasónaplót kellett írni belőle – bizonytalan vagyok, mennyit ér ez a mű... Érdemes-e olvastatni? Igazából erre is kerestem a választ a könyvemben. Egy jó könyv (már ha az...) mindig inkább egy jó kérdésből indul, mintsem válaszból. Nem is volt válaszom, csak a végére kezdtem sejteni valamit.

– Saját magadon kívül kinek teszed föl a kérdést, hogy érdemes-e olvastatni? Ha a regénybeli pedagógusokon és irodalomkedvelőkön múlik, borítékolható a válasz.
– Igen, ők nem tökéletesek. De van egy-két jófej, például Niki néni, az osztályfőnök, az „irodalomológus” tudós.

– Pedig a buzgó pedagógusok még a kortárs írónőket is meghívják az iskolába.
– Nem is egyet, engem és Berg Judit barátnőmet is. Szeretem magamat beleírni a művekbe, posztmodern nő vagyok.

– Szóval mindenki ki-be járkál regényből tündérmesébe és vissza, valóságból regénybe. A játékosság, az utalások, az egymásra épülő történetek – ez hiányzik az irodalomoktatásból?

– A könnyedség, játékosság biztos jót tennie az olvasónaplós komolykodás helyett. Az irodalom inkább játék, mint véres-verejtékes kötelesség.

– Nőként és íróként mindig is két ligában játszottál egyszerre. Ahogy írtad az elején, a pasiknak apaként is megmarad a régi élete. De a könyvedben a kedvenc poénom a Pár jogot vissza a férfiaknak is Párt…
– Hát igen... kicsit irigylem a férjemet, aki bejár dolgozni, és este meg babázhat. Viszont nem ő szült és nem ő szoptat, outsider, ez sem lehet könnyű. Sosem vált szét az életemben az író és a nő vagy az anya, és szerintem sokkal jobb író vagyok anyaként, mint előtte: három-, négyszeresére tágult a világ. Most, a gyermekágyi időszakban jó érzés, hogy valamit a szakmában is befejeztem, mert jelenleg úgy érzem, soha többé semmit nem fogok tudni a baba mellett megcsinálni... még egy mosás berakása is komoly feladat.

– A nasizás mellett mi segít? Olvasnivalóban is van nutellád?
– Rendszeresen eszem skandináv krimiket, de mint a csokinál, utána is lelkiismeret-furdalásom van, és nem is lakom jól velük.

– És mivel laktál jól utoljára?
– Gion Nándor Latroknak is játszott tetralógiájának első kötetét olvastam. Nagyon jó! Ajjaj, mocorog a kis rabszolgatartóm! Hívja a tejrabszolgát. De még egy kérdés jöhet.

– Szabadnak érzed magad? Emberként, anyaként, íróként?

– Nem, állandó szabadságharcot vívok minden területen. Úgy látszik, engem ez mozgat.

Anyaként az időért és önmagamért: hogy én is számítsak magamnak, ne csak ők. Emberként a félelmeim ellen. Íróként meg hogy elfogadjanak: a közönség (ez menni szokott) és a szakma (ez egyáltalán nem, talán ezért nem is kéne többet harcolni).

– Mit jelent az, hogy számíts magadnak?
– Fontos, hogy sportoljak, szórakozzak felnőttekkel, egyek egy jót, kényeztessem magam, mint egy szülő a gyerekét.

– Másmilyen anya vagy ma, mint korábban?
– Nem nagyon, megint 23 évesnek érzem magam, szép fiatalnak és kicsit hülyécskének.

– Szóval, ebből is lesz akkor egy szatirikus vagy legalábbis ironikus könyv?
– Tervezek egy anatómiailag pontos, terhességről szóló mesekönyvet.

– Szuper, kérlek, minél előbb, mert további unokákra számítok, és jó lenne már valami olvasnivaló a Sehány éves kislány mellé.
– A minél előbb most nekem nem teljesíthető parancs, csak ha tejleadásról van szó!

Az INNObyte Informatikai Zrt. nem reprezentatív, online, országos kutatásában 119 családban 210 gyermek okoseszköz kezelési szokásait vizsgálta, különös tekintettel az internetes biztonságukra.

A családok 78%-a rendelkezik mobiltelefonnal, 56%-a laptoppal, 50%-a tablettel. Asztali számítógép minden negyedik, egyéb okos eszköz minden ötödik családban van, konzol játékgép pedig 15%-nál. A kutatás eredményei arra is rávilágítanak, hogy a gyermekek 60%-ának van már mobiltelefonja, 40%-nak saját tabletje vagy laptopja, 15%-nak asztali számítógépe, okos eszköze vagy játékkonzola. Ezekből az adatokból kirajzolódik, hogy gyakorlatilag minden családnak nagy figyelmet kellene fordítania a gyermekek internetes biztonságára, hiszen majdnem mindegyikük eléri valamilyen formában a világhálót. A vizsgált családok mindössze csak 2%-ánál fordul elő, hogy a gyermek nem használ internetet, hívta fel a figyelmet Kiss Mihály, az INNObyte Zrt. delivery igazgatója.

A megkérdezett családokban a gyermekek 50%-a egyáltalán nem veheti igénybe se a szülő munkagépét, se a mobiltelefonját, 25% azonban alkalmanként, 15% hetente, de felügyelet mellett, 10% pedig akár felügyelet nélkül is kezelheti az adott munkaeszközt, ami szakmai szemmel vizsgálva nem csak a család személyes adataira, hanem a cég üzleti titkaira, illetve bizalmas információira is veszélyt jelenthet, emeli ki az INNObyte szakértője.

A kutatásból kirajzolódik, hogy az interneten igénybe vett szolgáltatásokra hatással volt a koronavírus járvány, ezért lehetséges, hogy a válaszadók 85%-a alkalmazza az internetet iskolához kapcsolódó tanulásra, de minden ötödik gyermek a nem közvetlenül iskolához kötődő tanulás miatt is felcsatlakozik a hálózatra. A gyermekek többségére (80%) jellemző, hogy videókat (YouTube, Netflix, stb) néz; a weben kommunikál (70%) vagy játékokkal tölti az idejét (60%), de minden harmadik gyermek fent van valamelyik közösségi oldalon is.

A gyermekek többségénél a szülők korlátozzák az internethasználatot: minden ötödik gyermek napi maximum 1 órát, minden harmadik 1-2 órát, 20% azonban már akár 2-4 órát, a maradék 30% pedig korlátlanul böngészhet a világhálón.

A legtöbb szülő ugyanakkor nem akadályozza se hálózati (62%) se eszköz (58%) szinten a gyermekek számára az internet bizonyos részeihez való hozzáférést. Akik foglalkoznak ezzel, azok főként a szerencsejátékkal kapcsolatos, a szexuális, valamint az erőszakos tartalmak kiszűrésére figyelnek. A biztonsági korlátozások közül legtöbben az eszközök saját lehetőségeit alkalmazzák, de népszerűek a Google Family Link, Kids Place, a vírusirtó (Kaspersky, Eset) eszközei, valamint a Windows beépített Parental Control lehetőségei. Aki nem korlátozza gyermekét, leginkább azért teszi, mert megbízik benne, vagy jelenleg is csak felügyelet mellett tanulhat, játszhat vagy böngészhet az eszközökön, illetve volt olyan válaszadó, aki a különböző tartalomszűrő megoldásokkal (főleg a routeren) kapcsolatos negatív tapasztalatai miatt döntött így. A kitöltők 10%-a jelezte, hogy nem jártas ezen a területen, és szeretne segítséget, iránymutatást kérni.

A válaszadók fele találkozott már az internethasználatból adódó káros következményekkel. A legtöbben függőség kialakulására panaszkodtak, tehát, hogy gyermekük nem, vagy csak nehezen tette le az eszközt. 15% százalék jelezte, hogy olyan felületre tévedt, mely erőszakos vagy felkavaró tartalmat közölt és ugyanennyien élték át, hogy ismeretlenek vették fel velük a kapcsolatot; 14% pedig már esett a cyberbullying áldozatául. A gyerekek 90%-val az iskola vagy a szülő - legtöbb esetben mindkettő - elbeszélgetett már a világhálón leselkedő veszélyekről, 10%-kal viszont senki.

„Az internet a családok többségénél a mindennapok részévé vált, a gyerekek sokszor korlátlanul férhetnek hozzá olyan tartalmakhoz, amelyek még nem nekik való. A játékok, a különféle videómegosztókon található reklámok és a közösségi oldalak használata különösen veszélyes számukra, hiszen idegenekkel találkozhatnak és néhány kattintáson keresztül káros oldalakra juthatnak el.” – magyarázza Kiss Mihály, az INNObyte Zrt. delivery igazgatója – „Mint szoftverfejlesztő cég mindig is különös figyelmet fordítottunk az IT biztonságra, nem mellesleg az INNObyte családokra fókuszáló szemlélete miatt is. Mindenképpen javasoljuk a gyermekkel tudatosítani az internet kockázatait és időről időre ellenőrizni az internethasználatát. Fontos ebben a kérdésben a bizalom kiépítése és megtartása, hogy baj esetén tudja, a szülőhöz biztonsággal fordulhat, támogatják. Amennyiben hálózati szinten szeretné a szülő korlátozni a hozzáférhető weboldalakat, javasoljuk az otthoni router beállítások átnézését. Ha pedig a gyermek eszközére szeretne védelmet telepíteni, elsősorban a vírusirtókat ajánljuk, amelyek nemcsak segítenek megelőzni a bajt, de ha esetleg bekövetkezett, minimalizálhatják is.”

Az adás meghallgatásához kattintson a lejátszóra:

A Tanárnő, kérem! podcast olyan emberekről szól, akik a jövőért dolgoznak. Innovátorokról, akik nem valamilyen jól menő vállalkozás formájában, hanem az oktatás és a pszichológia területén tesznek azért, hogy közös jövőnk olyanná váljon, amilyennek legszebb álmainkban látjuk. Joós Andrea inspiráló, bátor és eredményes vízionáriusokkal beszélget a műsorban. Tanárokkal, pszichológusokkal, segítő szakemberekkel, akik egyre jobbá és jobbá teszik a világot – majdnem észrevétlenül. De most övék a mikrofon.
Az egyes epizódok meghallgathatók ill. visszahallgathatók a Képmás Podcast rovatában, a YouTube-, a Spotify- és a Soundcloud-csatornáinkon. A Képmás-podcast megtalálható a legnépszerűbb podcast-applikációkban is: Google Podcasts, Breaker, Pocket Casts, Radio Public. (Az applikáció letöltése után keressen rá a Képmás-podcastra, és iratkozzon fel a csatornára.) Hallgasson minket takarítás, főzés vagy kertészkedés közben, tömegközlekedésen, autóvezetés közben, vagy amíg a gyermekére vár a különóra vagy az edzés alatt!

„Ha futunk a félelem elől, utolér, befog és ő használ minket: kihasznál és elhasznál. De ha szembefordulunk vele, akkor mi használjuk fel a félelmet, mint a sas a rázúduló vihart: szembefordul vele és fölébe emelkedik – éppen a vihar ereje segítségével. Minden legyőzött félelem fölfele emel.” (Gyökössy Endre) 

Amit a kovászkészítésből tanultam 

Az elmúlt időszakban gyakran éreztem úgy, hogy a bizonytalanság és a tehetetlenség érzése vasmarokkal szorít, és az ismert, biztonságos világ egy folyamatosan változó, kiszámíthatatlan hellyé változott. Ebben az élethelyzetben kapott el a kovászkészítés láza is. A vadkovászhoz nem kell élesztő, csupán liszt és víz, amelyek egészen varázslatos módon kapcsolatba lépnek egymással, erjedésnek indulnak, és az így kapott élesztőkultúra képes egy egész kenyeret megkeleszteni. Az egyik hajnalon, amikor a rugalmas tészta éppen életre kelt a kezeim alatt, váratlanul a biztonság és a nyugalom érzése kerített hatalmába, és megértettem, hogy miért vált ez a rituálé olyan fontossá számomra.

A kovász biztos pont lett az egyensúlyát vesztett világomban, és megtanított arra, hogy ne arra koncentráljak, amire nincs befolyásom, hanem azokra dolgokra, amikre hatást tudok gyakorolni.

Amikor minden bizonytalan, a kovász akkor is életre kel a befőttesüvegemben, ha pedig begyúrom a tésztát, akkor megkel és tápláló kenyér, kifli vagy kalács lesz belőle. 
A kovásznak lelke van, idő, türelem és alázat kell hozzá, és a belőle készült kenyeret sem lehet hányaveti módon gyorsdagasztani, gyorskeleszteni, ahogy az élesztős kenyeret szoktam. Vajon saját magammal is tudok ilyen türelmes lenni? Elfogadom, hogy a léleknek is idő, gondoskodás és figyelem kell, vagy azonnali gyors átállást, alkalmazkodást és pozitív hozzáállást követelek tőle? Képes vagyok megállni, hogy végiggondolhassam, mire van szükségem az adott helyzetben? 
Két sziromhajtás között eszembe jutott Jézus példázata is: „Egy kicsiny kovász az egész tésztát megkeleszti. (1 Kor 5:6)” Hiába vannak remek alapanyagaink, ha a kovászunk nem jó minőségű, nem lesz jóízű és ehető a kenyerünk. Ahogy a kovász a kenyeret, a gondolataink is formálják az érzelmeinket és ezen keresztül a tetteinket és az életünket. 

A léleknek is idő kell 

Stresszhelyzetben különösen fontos, hogy odafigyeljünk a fizikai szükségleteinkre, hogy elegendő folyadékot és egészséges ételeket fogyasszunk, eleget pihenjünk és ne feledkezzünk meg a testmozgásról sem. Gondoljuk végig azt is, hogy milyen eszközeink vannak a félelmeink és a szorongásunk csillapítására. Érdemes az alkoholt, a túlevést és a különböző tudatmódosító szereket kihúzni a listáról, mivel ezek csak pillanatnyilag tűnnek jó megoldásnak, hosszú távon viszont rengeteg galibát okoznak. Fontos, hogy legyenek olyan emberek az életünkben, akiket felhívhatunk, és akikkel megoszthatjuk az érzéseinket, gondolatainkat. George Vaillant, a Harvard Egyetem pszichiáterprofesszora szerint az egyik legfőbb erőforrásunk, ha szeretnek minket, és képesek vagyunk a szeretetet elfogadni. 

Kép

Kép: NeePix

Fontos, hogy ne csak megoldandó feladatot lássunk a nehézségben, hanem képesek legyünk lelassítani és odafigyelni a helyzethez kapcsolódó érzéseinkre.

A feszültség csökkentésében segíthet a testmozgás, egy egyszerű légzéstechnika elsajátítása vagy a „biztonságos hely gyakorlat”.

Csigó Katalin és Kéri Szabolcs a Nyírő Gyula Országos Pszichiátriai és Addiktológiai Intézet honlapján leírják, hogy a biztonságos helyünket úgy tudjuk megalkotni, hogy elképzelünk egy valós vagy képzeletbeli helyszínt, ahol biztonságban érezzük magunkat. A kép megalkotásánál támaszkodhatunk egy emlékre vagy a fantáziánkra is. Érdemes minél részletesebben felidézni az emléket vagy kidolgozni a fantázia részleteit, majd egy hívószót kötni hozzá. Gyerekekkel „varázshelyet” szoktam elképzelni, ahol jónak, erősnek, magabiztosnak és boldognak érzik magukat, és ahova bármikor visszatérhetnek, amikor szükségük van rá. Egyeseknek segít, ha le is festik vagy rajzolják a biztonságos helyüket, mivel feszültség vagy stressz esetén így könnyebben fel tudják idézni a képet, hogy megpihenhessenek, megnyugodjanak és megújíthassák az erejüket. Számomra hasonló biztonságérzetet jelent az Istennel való kapcsolatom is, akihez bármikor mehetek és mindig elmondhatom neki, ami a szívemet nyomja. 

Gondolkozásunk megváltoztatása 

„Egy kicsiny kovász az egész tésztát megkeleszti. (1 Kor 5:6)” 

Seligman, a pozitív pszichológia elismert szerzője szerint az emberek igencsak vonzódnak a helyzetek katasztrofális értelmezéséhez. A megoldatlan problémák, frusztrációk, az aggodalomra okot adó helyzetek sokkal mélyebb lenyomatot hagynak bennünk, mint a pozitív történetek vagy sikerek. Ezekre az érzésekre szükségünk van, hiszen jelzik számunkra, hogy valami nincs rendben és változtatnunk kell, de ha átlépnek egy bizonyos szintet (ha meghaladják a valós veszély mértékét, ha bénítóan hatnak, vagy ha ezek dominálnak az életünkben), akkor valahogy mérsékelnünk kell őket. 
Krízishelyzetben az irracionális gondolatok még inkább felerősödhetnek, ezért fontos, hogy képesek legyünk objektíven értékelni az igazságtartalmukat. Seligman szerint az érzéseink nem a semmiből bukkannak elő, és nem csupán a velünk történtek határozzák meg őket, hanem azok a gondolatok és értékelések is, amiket magunknak mondunk, miközben zajlanak az események. Mivel a történésekhez kapcsolódó hiedelmeink és értékeléseink hatással vannak az érzéseinkre és a cselekedeteinkre is, érdemes tudatosan odafigyelni arra a belső párbeszédre, amit önmagunkkal folytatunk a nehézségek megtapasztalásakor. 
A negatív gondolatokot nehéz nyakon csípni, mert olyan mértékben és olyan ütemben árasztanak el bennünket, hogy le kell lassítanunk ahhoz, hogy megvizsgálhassuk az érvényességüket. A szünet beiktatása segít, hogy kiértékeljük a rossz hangulat mögött meghúzódó gondolatainkat. Az élet általában nem fekete-fehér, ezért egy történet kapcsán többféle magyarázat is érvényes lehet, sőt, általában a különböző nézőpontok összességéből bontakozik ki a valódi történet. Lehet, hogy van némi igazság a negatív gondolataink mögött, de fontos, hogy ezt elkülönítsük attól, amikor folyamatosan a legrosszabb eshetőségen rágódunk.

A katasztrófavárás elszívja az energiánkat, megakadályozza, hogy jól osszuk be az időnket és a hangulatunkat is tönkreteszi.

Érdemes ehelyett az alábbi négy kérdést végiggondolni: Mi a legrosszabb, ami történhet? Mi a legjobb, ami történhet? Mi a legvalószínűbb dolog, ami történni fog? Mit tehetek, hogy csökkentsem a rossz dolgok és növeljem a jó dolgok bekövetkezésének esélyét? 
A szorongás leküzdésében segíthet, ha nemcsak negatív szűrőn keresztül szemléljük az eseményeket, hanem megpróbáljuk összegyűjteni, hogy milyen pozitív hozadékai vannak a krízisnek az életünkben. 

Kép

Kép: Pxfuel

Erősségeinkre támaszkodva 

Érdemes számba venni az erősségeinket, és végiggondolni, hogy milyen erőforrásokra tudunk támaszkodni, amikor különböző problémákkal kell megbirkóznunk. 
A pozitív pszichológia szerint a bölcsesség, a bátorság, a szeretet, az igazságosság, a mértékletesség és a transzcendencia olyan univerzális erények, amelyek megélése hozzájárul a pszichés jólléthez, illetve pozitív érzelmeket vált ki mind belőlünk, mind a környezetünkből. Seligman szerint a fenti hat erény további 24 karakter­erősségre bontható. 
Az alábbi gyakorlat kapcsán tudatosíthatjuk a saját erősségeinket, illetve fel- és elismerhetjük a házastársunk erősségeit, és mindeközben megerősíthetjük egymás pozitív énképét. 
Gyakorlat: Nézzük végig a listát és gondoljuk végig, hogy melyik az a három erősség, ami leginkább jellemez bennünket, majd írjuk le a legutóbbi olyan történetet, amikor megnyilvánult a kiválasztott erősségünk. Seligman azt javasolja, hogy a házastársak egymást is írják le három erősséggel és a történettel, majd olvassák fel egymásnak a leírtakat. 

Bölcsesség és tudás 
1.    Kíváncsiság (a világra való nyitottság) 
2.    Tudásszomj (a tanulás szeretete) 
3.    Ítélőképesség (kritikus gondolkodás, nyitottság) 
4.    Találékonyság (eredetiség, praktikus intelligencia, hétköznapi bölcsesség) 
5.    Szociális intelligencia (társas, személyes és érzelmi intelligencia) 
6.    Perspektíva (egyszerre látni a tényeket és az összefüggéseket) 

Bátorság 
7.    Helytállás (nem hátrál meg a kihívások elől) 
8.    Kitartás (igyekezet, szorgalom) 
9.    Integritás (az életet őszinte és hiteles módon éli) 

Emberség és szeretet 
10.   Kedvesség (és nagylelkűség másokkal) 
11.    Szeretet (adása és elfogadása) 

Igazságosság 
12.    Polgári öntudat (kötelességérzet, csapatmunka és lojalitás) 
13.    Becsületesség (és egyenlő bánásmód, mindenkit egyformán kezel) 
14.    Vezetői készség 

Mértékletesség 
15.    Önkontroll (képes megzabolázni az érzéseit és kívánságait) 
16.    Megfontoltság (óvatosság, körültekintés) 
17.    Alázat-szerénység 

Transzcendencia 
18.    A szépség értékelése (értékeli és csodálja a szépséget) 
19.    Hálaérzet 
20.    Remény (optimizmus, jövőirányultság) 
21.    Spiritualitás (értelmes cél, hit, vallásosság) 
22.    Megbocsátás (és könyörület) 
23.    Humor (és játékosság) 
24.    Temperamentum (szenvedély, lelkesültség, testestül-lelkestül belevetni magunkat a feladatba)

Ez a cikk a Képmás magazinban jelent meg. A lapra előfizethet itt>>

Az együtt töltött idő alatt sok mindent tanultam tőle. A fonás és a kötés technikái mellett az egyik legfontosabb készséget is elsajátítottam, a leleményességet. Ez egy középiskolás számára, aki ekkor kezdi el felfedezni a világot, szinte létfontosságú. Mindig jó indokot kellett találnom arra, hogy elmehessek szórakozni vagy találkozni a barátokkal. Egy idő után már minden ismerősöm tudta, hogy nem maradhatok csak úgy kint este a városban, mert engem bizony a mamám hazavár. Méghozzá sötétedés előtt.

Az elején úgy éreztem, túl sok a köztünk lévő 50 év korkülönbség ahhoz, hogy jól megértsük egymást. Később viszont rájöttem, hogy nagymamám egyáltalán nem az a maradi gondolkodású nénike. Nyitottságával és érdeklődő attitűdjével belopta magát a szívembe, ahogy sok más ember is ezért kedvelte őt nagyon. De nem csak ezért olyan különleges. Összegyűjtöttem hét tulajdonságát, amelyek miatt rendkívül büszke vagyok rá.     

1. Igazi modern nagymama. Nemcsak az unokáival, de a technológiai eszközökkel is jól bánik. Van mobiltelefonja, laptopja, és egyiket sem fél használni. Sőt, fent van a Facebookon is, tudja, mi az, hogy lájkolás, követés, megosztás és hozzászólás. Kedvenc tartalmai főképp a vicces állatos videók és a Böjte Csaba által megosztott bölcsességek. Az üzenetekben, kommentekben kivétel nélkül nagybetűvel ír minden szót. Nem azért, mert mindig ideges, csak így jobban látja a betűket. Ráadásul nagy híve az online rádióhallgatásnak is – az évek során azt is megtanulta, hogyan mentheti el kedvenceit a kezdőlapján.

2. Nem fél az ismeretlen szavaktól. A középiskola végén elkezdtem aerobikórákra járni, amit nagymamám lelkesen támogatott is. Egyik este kérdezte: „Ma nem mész erotikaórára?” Ezen jót nevettem, és finoman megjegyeztem, hogy a két szó, bármennyire is hasonló, nem ugyanazt jelenti. Legutóbb, amikor azt mondtam neki, hogy jakuzzizni voltam, azt kérdezte: „És hova mentetek vele?” Szeretem, hogy ennyire érdeklődő, és hogy mindig kérdez, ha nem ért valamit. Ilyenkor sokszor felemlegeti az ismert mondást: „Tanulj, tinó, ökör lesz belőled.”

3. Közel a 80-hoz még mindig mozgásban van. Nagymamám szeret kertészkedni, számára kikapcsolódás, ha a szabad levegőn dolgozhat. Bár a kerti munkában hamar el szokott fáradni, mégis folyamatosan szükségét érzi annak, hogy valami hasznosat csináljon. Idős kora ellenére odaadással gondozza a virágokat, gyümölcsöket és zöldségeket, mellette pedig állattartással is foglalkozik. A mozgás akkor sem marad el, ha rosszra fordul kint az idő: ilyenkor esténként a szobabiciklijén teker egy kicsit.

4. Ő az alkudozás egyik nagymestere. Ha pénteken vagyok a nagymamámnál, akkor nagy esély van rá, hogy elnézünk a városi piacra. Bevallom, ilyenkor félszegen megyek mögötte, mert félelmetesen jól tud alkudozni. Megnézi a zöldséget, kézbe veszi, forgatja, majd megkérdezi az eladót, hogy mennyiért adja. A válasz nem mindig tölti el elégedettséggel, ilyenkor elmondja, hogy ő mennyiért venné meg a portékát. Az eladó rázza a fejét, mond egy köztes összeget, de mamám dacosan elfordul, és már indul is tovább. Ekkor az árus beadja a derekát, azt mondja, legyen, mamám pedig visszafordulva valami ilyesmit mondhat magában: „Na, én is így gondoltam!”

5. Egész életében egyetlen munkahelye volt. Nagymamám 36 évig dolgozott a postán, ez volt az első és egyben utolsó munkahelye. Becsülendő és közben elképesztő, hogy ennyire kitartó volt a munkájában. Szerette, amit csinált, azt pedig még jobban, hogy ezzel örömet tudott okozni az embereknek. Abban az időben a családbarát fogalom még nem volt annyira népszerű a munkahelyeken, így kihívás volt munka mellett felnevelnie a négy lányát. Amikor kérdeztem, hogy nem unta-e meg ennyi év után a munkáját, akkor így válaszolt: „Azt nem lehetett megunni, csak bosszankodni rajta.”

6. Bátorságból jeles. Középiskolásként nagymamám sokszor elkísért a különböző versenyekre. Olyan is volt, hogy több száz kilométert utazott azért, hogy eljöhessen velem egy háromnapos rendezvényre. Míg én a különböző programokon vettem részt, addig ő felfedezte magának a várost, pihent, kikapcsolódott. Mindenki csodálkozva nézte, hogy milyen belevaló nagyim van. Én pedig büszke voltam rá, mert tudtam, hogy tényleg kivételes, amit ő csinál. 

7. Mindig bíztat és ellát jó tanácsokkal. Ha nehéz helyzetben vagyok, nagymamám mindig türelmesen meghallgat, és elmondja, hogy szerinte mi lenne a legjobb megoldás az adott problémára. Emlékszem, egyszer az iskolában valami nem úgy sikerült, ahogy terveztem, ekkor azt mondta nekem: „Ha az Úr elvesz tőled valamit, az csak azért van, mert valami jobbat tartogat számodra.” Ma is igyekszem ezt a fejemben tartani, és nem kudarcként felfogni a sikertelenségeket.

Nagymamám legjobb tulajdonsága viszont mégis az, hogy köztünk és velünk van, és hogy a napokban ünnepli a 78. születésnapját. Isten éltesse sokáig Babi mamát!

– Amíg te interjút adsz, addig a férjed babázik? Vagy a nagyszülők vigyáznak a kis Pankára és Boldizsárra?
– Nagy szerencse, hogy a férjemnek itthon van a műterme, és ilyenkor tud Pankára vigyázni. Boldizsár, vagy ahogy mi becézzük, Boldi már „nagy”, ő ilyenkor oviban van. A család többi tagja még csak képeken és felvételeken láthatta Pankust – a koronavírus-járvány miatt rendkívül óvatosak vagyunk. Amikor a férjemmel, Zsilivel összeházasodtunk, eldöntöttük, hogy mindketten egyenlő arányban vesszük ki a részünket a gyermeknevelésből.

Amolyan kis „hörcsögcsalád” vagyunk: imádunk együtt lenni, és hálásak vagyunk, hogy teljes csapatmunkában tudjuk megélni a babázós pillanatokat, a gyermekeink cseperedését.

– Miben változtatott meg az anyaság, és mi számodra a legnagyobb kihívás benne?
– Az elején nehéz volt megszokni, hogy például nem ülhetek be bármikor egy mozifilmre, vagy nem lóghatok csak úgy a barátaimmal, hiszen onnantól fogva, hogy gyermekeid vannak, mindez „luxus”, pontosabban csak óriási szervezések árán valósulhat meg, még úgy is, hogy nálunk szinte sorban állnak a nagyszülők, nagynénik, tesók, hogy babázzanak. A folytonos aggódást is nehéz levetkőznöm. Egyébként is olyan típus vagyok, hogy ha nincs min aggódni, generálok valamit, amin lehet. Keményen dolgozom azon, hogy ebből lefaragjak, mert tudom, ha nem így teszek, a félelmeim előbb-utóbb átragadnak a gyerekekre.

S hogy miben változtam meg? Boldi és Panka születése előtt egy meglehetősen nyughatatlan, türelmetlen ember voltam. Nem mondom, hogy ezek a tulajdonságok teljesen eltűntek belőlem, amióta anya lettem, de azok a dolgok, amiken régen nagyon fel tudtam húzni magam, már kevésbé bosszantanak, sőt, sok esetben csak legyintek rájuk, hiszen átrendeződtek a prioritások. Volt olyan, hogy bosszúsan tértem haza, de amikor Boldi azt mondta a folyosón, hogy „szia, anya, már nagyon vártunk!”, egy pillanat alatt elfelejtettem, hogy három perce még fel akartam robbanni és elegem volt a világból.

– Vannak nők, akik igyekeznek elodázni a családalapítást, mert szeretnének előbb a szakmájukban érvényesülni, esetleg új területeken kipróbálni magukat. Benned voltak karrierféltési érzések, dilemmák?
– Nem, hiszen én kislánykorom óta tudtam, hogy fiatalon szeretnék anyuka lenni. Lelkileg készültem az anyaszerepre. Ha megismerkedsz valakivel, akivel el tudod képzelni a jövőd, akkor az összes dilemma megszűnik. Zsilivel munka kapcsán találkoztam, egy interjút készítettem vele az M2 Petőfi Tv-nek. Azóta együtt vagyunk, és az elejétől fogva tudtuk, hogy családot szeretnénk egymástól. Az egyéves évfordulónkon derült ki, hogy Boldival állapotos vagyok, ekkor voltam 26 éves, és ekkor indult volna be igazán a karrierem, de egy percig nem gondolkodtam, hogy tévézés vagy család. Eltökéltek voltunk, ráadásul Zsiliben láttam, hogy végtelenül szorgalmas és kreatív, ami miatt óriási biztonságban éreztem magam mellette. A szülés után viszonylag hamar visszamentem dolgozni, most viszont nem sietek annyira – ki szeretném élvezni a babázós időszakot.

Mi nem lemondásként éltük meg a szülővé válást. Az élmények, amiket korábban párként éltünk át, a gyerekek érkezése óta megsokszorozódtak.

– Akkor tehát nem bánjátok, hogy kevesebb időt töltöttetek együtt párként, mint családként?
– Dehogy! A gyerekekkel nem áll meg az élet, hanem elkezdődik egy sokkal izgalmasabb formája. A nászutunk Indonéziában volt, ahová vittük magunkkal Boldit is. Egy hónapot töltöttünk együtt hármasban, és minden percét élveztük. Az élmények is jobban bevésődtek az emlékezetembe, hiszen a fiunk szemével is kellett tudnom látni a minket körülvevő szépségeket.

Kép

Rókusfalvy Lili - Kép: Szentesi Ágnes

– Olvastam valahol, hogy édesapád azt mondta neked régebben: „Kislányom, nekem mindegy, hogy kivel jössz haza, akár egy kecskével is, az a lényeg, hogy boldoggá tegyen téged, és te boldog legyél mellette!” Érezhetően nagyon boldog vagy a férjeddel, de honnan tudtad, hogy ő lesz a nagy Ő?
– Zsili 35, én pedig 25 éves voltam, amikor megismerkedtünk. Nem árultunk egymásnak zsákbamacskát, nem játszmáztunk: ő velem akart lenni, én pedig vele. Egy biztos kapcsolatnak talán az lehet az egyik alapja, hogy a két fél már eljutott az önértékelés és az önismeret egy bizonyos fokára. Mi ismertük önmagunkat, a saját vágyainkat és céljainkat, s érettnek éreztük magunkat arra, hogy komoly kapcsolatban gondolkozzunk. Zsili egy roppant érdekes ember, izgalmas egyéniség, vagány férfi, szerető társ, apa, férj és szövetséges, s én már a legelején tudtam, hogy sosem fogok mellette unatkozni, mert mindig szórakoztató és inspiráló lesz.

– Nem vagy celeb. Minőségi, értéket képviselő műsorokhoz adod a neved, olyanokhoz, mint amilyen a Duna Televízióban jelenleg is futó Családi kör, vagy A Dal, illetve az M2 Petőfi TV Én vagyok itt! magazinja, vagy a Családmeséink. Miért szereted a hivatásod?
– Roppant kíváncsi ember vagyok. Szívügyem, hogy egy műsor ne felületes és semmitmondó legyen, hanem „behúzza” az embert.

Nem azért lettem tévés, hogy celeb legyek, hanem azért, mert boldognak érzem magam attól, ha olyan történetekkel ismertethetem meg a nézőket, amik egyfajta pluszt adnak nekik a mindennapokra.

Amikből később is töltekezni tudnak. Nagy öröm számomra, amikor egy interjúalany rám bízza magát és megnyílik nekem.

– Magabiztos vagy és határozott, emellett még szép, dekoratív is. Hogyan kezeled, ha irigyek rád, vagy ha kritizálnak?
– Ha hiszed, ha nem, én minden egyes negatív kritikába belebetegszem. Gyerekként vagy azért szúrtam mások szemét, mert kitűnő tanuló voltam, vagy mert eredményes, Eb-győztes versenysportoló, vagy mert apukám Rókusfalvy Pál. Igaz, hogy apukám ellátott tanácsokkal, amikor gyakornokosodni kezdtem a televíziónál, de direkt a háttérben maradt, mert kíváncsi volt rá, hogy ez a szakma nekem való-e. Mert azért azt tudni kell, hogy ha nem vagy jó, teljesen mindegy, kik a szüleid, ez a szakma kirostál. Aztán ott volt a színházi táncos pályafutásom, ahol az ember már a balettórák elején megkapta a gyilkos megjegyzéseket a külsejét és a szakmai teljesítményét illetően... Sajnos volt idő, amikor mindig mindenkinek meg akartam felelni. Nem értettem, hogy miért nem szerethet engem mindenki, illetve hogy miért mondanak úgy negatív véleményt rólam, hogy nem is ismernek. Extrovertált vagyok, de a közösségi felületeken szereplést pont azért kerülöm, mert egyrészt védem-óvom a magánéletem, másrészt félek azoktól, akik arc nélkül, bántóan kommentelnek. Az építő kritikát természetesen elfogadom, anyukám véleményére különösen adok. Ő figyelmeztetett régen, hogy ne lóbáljam már a lábam, mert az olyan, mintha nem érdekelne, amit az interjúalany mond. És igaza volt. Ha el vagyok keseredve, aput is mindig felhívhatom. Ekkor ő megkérdezi: „Tiszta lelkiismerettel fekszel ma le? Kíváncsi vagy még mindig? Azt csinálod, amit szeretsz? Akkor jó. Akkor csak rossz napod van.”

– Műsorvezetőként mindig látványos ruhakölteményeket, magassarkút viselsz. Ez mennyire vagy te?
– A Dal és a Petőfi Zenei Díj adásaiban a stylistokkal nagyon jól megértettük egymást: volt, akivel félszavakból is tudtuk, mire gondol a másik, pontosan tudták, hogy az extravagáns ruhákért rajongok. Olyanokért, amik kényelmesek, amikben szabadon mozoghatok, de amikre a nézők felkapják a fejüket. Nem titkolom, hogy szeretek jól kinézni, nőiesen öltözködni, ha van rá lehetőség. Most éppen a farmeros, bő inges, sportcipős periódusomat élem, de hát így van ez, ha az ember az etetőszék és a játszótér között rohangál egész nap. A gyerekek születése óta a praktikus öltözködés híve vagyok, értem ez alatt, hogy nem veszem fel az óriási fülbevalóimat – noha egy kamiont lehetne velük megtölteni –, inkább olyasmiket hordok, amik csinosak ugyan, de a legkönnyebben tudok bennük a gyermekeim rendelkezésére állni, például legózni, csúszni-mászni.

– Mik azok az otthonról hozott értékek, amiket mindenképpen szeretnél átadni a gyermekeidnek?
– A testvéri összetartozással kapcsolatos mintákat mindenképpen. Nem véletlenül lett Boldinak tesója. Szeretném, ha egymás lelki társai, segítői lennének, éppúgy, ahogy én az öcsémmel. Tudom, hogy ő mindig ott lesz mellettem, és hogy egy olyan örökre szóló szövetség van köztünk, amit senki és semmi nem választhat szét. A húgaim – ők apukám második házasságából vannak – mintha édestestvéreim lennének, annak ellenére, hogy több mint tíz év van köztünk, és sosem éltünk egy háztartásban. Pontosan tudják, hogy bátran fordulhatnak hozzám a bánatukkal, az örömeikkel.

A szüleink sosem tettek közöttünk különbséget, arra bátorítottak bennünket, hogy bízzunk önmagunkban, hallgassunk az ösztöneinkre, ne akarjunk másnak látszani, mint amilyenek vagyunk, és csakis olyasmit csináljunk – hobbiból vagy akár hivatásszerűen –, amit teljes szívből tudunk szeretni.

Ezeket szeretném átadni Boldinak és Pankának. A férjemmel együtt reméljük, hogy mi is hasonlóképpen jól csináljuk majd a szülőséget, mint apukáink és anyukáink.

– Tímea, úgy tudom, nem sokkal a megismerkedésetek után már tangózni hívtad Attilát, hogy jobban megismerd. Mi volt ennek az előzménye, hogyan találkoztatok? 

Tímea: Egy társkereső oldalon találkoztunk, így az első benyomásainkat nem személyesen szereztük a másikról. Később azért hívtam el Attilát tangózni, mert azt gondoltam, hogy így sokkal többet megtudok róla: a mozdulataiból és a kettőnk kémiájából kapok egy olyan képet, amit sok-sok óra beszélgetés után sem látnék ilyen pontosan. 
Attila: Több mint három hónapig tartott a kezdeti ismerkedés, nagyon nehezen sikerült megszerezni Timi számát. 
Tímea: Mikor ez végül mégis megtörtént, Attila még abban a percben felhívott, és személyes találkozót kért. Gyorsan átlapoztam a naptáramat, 3 hét múlva találtam egy olyan időpontot ebédidőben, ami szabad volt. De Attila nagyon kitartóan ezt is kivárta. Ráadásul onnantól minden este felhívott. 

– Mennyi idő után vált világossá, hogy megtaláltátok a párotokat? 

Attila: Októberben találkoztunk először személyesen, decemberben már megtörtént a lánykérés is. 
Tímea: Éppen a konyhámban voltunk, Attila elmosogatott, majd odafordult hozzám, hogy lenne-e kedvem együtt kiválasztani a karácsonyi ajándékom. Meglepődtem, de elmentem vele. Az út során is erről beszéltünk, de eleinte fogalmam sem volt, valójában miért indultunk. Végül annyira jelentőségteljesen nézett, hogy a tekintetéből, szavak nélkül értettem meg, mit szeretne. Most is könnybe lábad a szeme. 
Attila: Úgy gondolom, két ember között vagy van egy fonal, vagy nincs. Amikor erre ráéreztem, tudtam, hogy ő az, akivel az életem kapcsolódik, akihez tartozom, és aki hozzám tartozik. Ez egy nagyon sokrétű kapcsolódás, van ennek egy olyan része is, ami megmagyarázhatatlan. Ez a titok. Nem lehet kikövetelni, nem lehet megfejteni, ez az, ami van. 

– Tímeának ekkor már volt egy kisfia. 

Tímea: Attilának is volt már ekkor két nagyfia, mindketten gyerekekkel jöttünk a kapcsolatunkba. Már akkor is mozaikcsaládként kezdtünk el működni, amikor még nem is volt közös gyermekünk.

Kislányunk ma már 4 és fél éves. A fiam még pici volt az Attilával való megismerkedésünk idejében, és hála Istennek nyitottsággal fordult felé, felnézett rá, itta a szavait. Minden időt, amit Attila vele töltött, nagyon meghálált, legyen az közös játék, meseolvasás vagy imádkozás. Ugyanakkor természetesen az összecsiszolódás egy hosszú folyamat. Időközben kiskamasz lett a fiam, és most is vannak közös tevékenységeik. Együtt indulnak munkába-iskolába, előtte pedig együtt edzenek. Megvannak azok a rituálék, amelyek összekötik őket, amelyek megsegítik az ő családdá válásukat. 

– Nektek milyen rituáléitok vannak házaspárként, mi az, amiből nem engedtek? 

Attila: A minimum napi fél óra beszélgetés magunkról, az érzéseinkről nagyon fontos. Heti egy este, havi egy nap, negyedévente egy hétvége és évente egy hét kettesben, amit tartunk. Persze jelen helyzetben ebből nem fog minden összejönni. 

Tímea: A normál kerékvágásban heti két „randiebédünk” is van, hiszen abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy a munkahelyeink közel vannak egymáshoz. Ilyenkor Attila értem jön autóval, kinyitja előttem az ajtót, lesegíti rólam a kabátot. Csak egy óránk van ilyenkor, de azt kihasználjuk. Emellett „Oktoberfestet” is szoktunk tartani, hiszen sok közös ünnepünk van ekkor, az első találkozásunk, a házasságkötésünk is ebben a hónapban történt. Egész októberben ünnepelhetnénk, ha akarnánk, így hát akarjuk is. A házassági évfordulónk napján minden évben elmegyünk abba a templomba, ahol az esküvőnk volt, akkor, amikor nincs ott más. Végigsétálunk a padsorok között, ahogy akkor tettük, a zene a szívünkben szól, visszük magunkkal a szöveget, felolvassuk egymásnak, és megesküszünk újra. 

Kép

Attila: Fontos, hogy visszanyúljunk a forráshoz, ahonnan indultunk. 
Tímea: Így van. Ugyanoda térdelünk le, ugyanazt az oltárképet látjuk, ugyanazt a nagyon szépséges, barátságos, emberi Krisztus-alakot, és a szemébe nézve tudjuk kimondani, hogy újra esküszünk. Rengeteget jelent ez nekünk. Ezt, ha tehetjük, kettesben éljük meg, de tavaly nem tudtuk megoldani, hogy a gyerekek mással legyenek, jöttek ők is velünk. Olyasmi kerekedett ki ebből, amit nem is reméltünk. A kislányunk teljes áhítattal figyelte a „bevonulásunkat”, és a fiunk kezébe adtuk a szöveget, ő volt a lelkész. A szemünkbe nézve ő tette fel a kérdést. Mélységesen mélyre hatolt benne ez az élmény, neki is könnyes lett a szeme, hiszen egészen közelről látta, mi zajlik kettőnk között. 

– Most pedig más párokat engedtek be kettőtök intim terébe, hogy a tánc, az érintés által az ő kapcsolatuk is gazdagodhasson. 

Tímea: Mivel a tánc egyébként is az életünk fontos része és töltődési forrása, így nem volt kérdés, ez lesz számunkra az az eszköz, amellyel nemcsak túléljük, hanem meg is éljük az összezártságot.

Hiszen ennek rengeteg előnye is van. Egészen új folyamatok indulhatnak el most, hogy a normálisnak mondott életünkhöz képest olyannyira máshogyan élünk. 
Attila: Amikor Tímea nem magánórát tart egy párnak, hanem például egy házasságápoló hétvégén tanít egyszerre több párt is, én is segítek neki, és látom, ahogy férj és feleség egymásra találnak a táncon keresztül. Persze itt olyan párokról van szó, akik szeretnének tenni a házasságukért, szeretnének közelebb kerülni egymáshoz. A tánc egyébként lényegében mindenki életében jelen van – elég csak a szalagavatóra gondolni –, aztán sajnos elfelejtődik. Most csak le kell porolni azt az eszközt, ami által a kapcsolat új utakra léphet. 
Tímea: Hihetetlen boldogság áraszt el a visszajelzéseket olvasva, hogy tényleg hatásos, amit csinálunk, még úgy is, hogy fizikailag nem vagyunk a párokkal egy térben. Új közlések indulnak el a férj és a feleség között pusztán a tekintet és az érintés révén. Egy fiatal házaspár például többszörösen nehezített helyzetben van: két kisgyermekükkel építkeznek, éppen költöztek volna, amikor jött a járvány. Mindez megtépázta a szerelmüket, és eléggé elkeseredtek. „Képzeld, a férjem eleinte egyáltalán nem akarta – írta nekem a feleség –, úgy viselkedett, mint egy kamasz fiú, irult-pirult, alig mert rám nézni, de megcsináltuk a gyakorlatokat másnap és harmadnap is, és egyre közelebb kerültünk egymáshoz.” Csodálatos megélni, hogy Attilával kapunk valamit fentről, én hozzáteszem a szakmai tudásom, és könnyedén, napi 10 perc ráfordítással elvégezhető, igazi segítséget tudunk adni. 

Kép

– A ti házasságotokban, táncotokban hogyan élitek meg a férfi-női szerepeket? 

Tímea: A táncban alapvetően a férfié a határozott, lépő, döntő, vezető szerep, a nőé pedig az elfogadó, követő, együttműködő. De ez akkor működik jól, ha a férfi folyamatosan figyeli a társát, hogy mi az, ami neki jólesik neki, melyik az a lépés, irány, ami felé őt könnyen lehet mozdítani, ami felé együtt tudnak mozdulni. 

Attila: A kulcsszó a bizalom. A nő ráhagyatkozik a férfira, a férfinak pedig fel kell vállalnia, hogy igen, vezetek, és ebben benne van a hibázásnak a lehetősége. Mégis jobb, ha megteszem, amit jónak érzek, különben nem fog megszületni a tánc. A férfinél a bátorság, ő megy előre nemcsak a karjával, hanem a testével is, a nő pedig átveszi, követi ezt a mozgást. Néha szabadjára engedem Timit, hogy egyedül is kibontakozhasson, közben persze követem a szememmel, hogy mit csinál, úgyis vissza fog jönni, és újra kapcsolódik. Ez egy játék. 
Tímea: Igen, és neki is kell, hogy bizalma legyen bennem, hogy tudom, úgy fog lépni, ahogyan az nekem jó. Nem fog például a lábamra lépni. Nagyon sok férfit egyébként ez a félelem tart távol a tánctól, a következő lépéstől. Pedig ezt pár klassz, fókuszált gyakorlattal szépen át lehet hidalni. Ehhez bátorság kell, de bizalom is a nő felé, hogy arra fog menni, amerre a férfi vezeti. 

– Miből érzitek – a bezártság idején is –, hogy a másik szeret titeket? 

Attila: Amikor elmegyek bevásárolni, megken egy kis olajjal, mert az „biztos meg fog védeni”. Vagy amikor kérdezi, hogy bevettem-e már a C-vitaminomat. Érzem a gondoskodását, figyel arra, hogy nekem jó legyen. 
Tímea: Sokat jelentenek Attila gesztusai napközben. Például a konyha változhatna csatatérré is, kis helyen teszünk-veszünk, egy pillanat alatt kirobbanhatna a feszültség, mégis ő, ha közel jön, inkább megsimogat, megpuszil. Ugyanannyi energiabefektetés kell mind a kettőhöz. Lehet ezt jól csinálni, csak szokás kérdése. Most sem késő új szokásokat kialakítani. 
Attila: Igen, a rituálék, amiket megteremtünk, visszahatnak ránk. Ilyen nálunk például az esti közös hálaadás, aminek következtében napközben is a pozitív dolgokra irányítjuk a figyelmünket. Szerintem a házasság olyan, mint a kert. Ha szeretnénk, hogy gyümölcsöt teremjen, akkor senki sem gondolja, hogy ez magától fog működni. A szőlőt meg kell metszeni, permetezni, öntözni kell, a gazokat ki kell húzkodni. Én szeretek kertészkedni, és élvezetet találok benne, mert szeretem a kertet. Szeretem az időt, az energiát beletenni, és szeretek a végén szüretelni is. Jó fa jó gyümölcsöt terem, én ebben hiszek.

Ez a cikk a Képmás magazin 2020. májusi-júniusi számában jelent meg. A Képmás magazinra előfizethet itt>>

Nagyon fontos az is, hogy az egészségügyi dolgozókat különösen nagy tisztelettel és megértéssel vegye körül a társadalom. A karantén idején elhangzott taps most újra aktuális, hiszen benne vagyunk a második hullámban és a növekvő betegszám miatt a kórházak újabb terhelése várható, amelyre az egészségügyi dolgozók a legjobb tudásuk szerint készülnek. A történelem során minden időben születtek gyermekek, háborúk, válságok idején is. 2020 a világjárvány éve, így különös figyelemmel kell lennünk az idén, nehezített körülmények között születő gyermekekre és szüleikre. 

Szeretnénk felhívni minden magyarországi kórház figyelmét a 2019 decemberében kiadott Az Emberi Erőforrások Minisztériuma egészségügyi szakmai irányelv a családbarát alapelvekre épülő szülészeti és újszülött ellátásról kötelező érvényű rendelkezéseire, amelyek gyermek- és családbarát szemléletüknél fogva garanciái lehetnek annak, hogy a születés és a szülés a család minden tagja számára újra pozitív, felemelő élmény lehessen. Ilyen például a családbarát szülésélmény, az aranyóra biztosítása és a szoptatás támogatása.  A járvány időszakában is biztosítani kell a vajúdás, a szülés és a gyermekágyas időszak alatt a gyermek- és családbarát ellátást – összhangban az aktuális pandémiás óvintézkedésekkel.  

Kérjük a kórházak vezetését, hogy az irányelvek betartásával tegyenek meg mindent annak érdekében, hogy az idén született gyermekek a fenti irányelvek szerint családbarát körülmények között jöhessenek világra.

Ezáltal a pozitív élmények hatására megszülethessenek a testvéreik is, hiszen a szülés élménye a testvérek vállalása szempontjából a szülők számára meghatározó.  

Felhívjuk továbbá az egész társadalom figyelmét, hogy az egészségügyi dolgozóink ebben az évben már másodszor kell erőn felül teljesíteniük, és ahogy az első hullámban járt a taps, most még hangosabban jár, hiszen az esetszám-növekedés előrevetíti, hogy újra erősen terhelődnek az egészségügyi intézmények.

A család- és emberbarátságot az intézmény biztosítsa a páciensek számára, ugyanakkor nagyon fontos egy teljes társadalmi összefogás, amelyben a páciensek is tisztelettel, együttműködéssel és megértéssel támogatják az egészségügyi dolgozókat.

Szeretnénk a társadalom figyelmét ráirányítani az egészségügyben dolgozók felelősségteljes, testi és lelki értelemben kimerítő munkájára. Most, a pandémiás időszakban, amikor új és nehéz szakmai kihívások, plusz terhek nehezednek rájuk, miközben nekik is helyt kell állniuk otthon akár anyaként, apaként, férj és feleség szerepben, avagy idős szüleik támaszaként. Fontos, hogy továbbra is érezzék a társadalom támogatását, együttérzését, toleranciáját. A tavaszi karanténidőszak hősei ma is erőn felül teljesítenek nap mint nap, adjuk meg nekik azt a biztatást és együttérzést, ami az év első felében segítette őket a mindenki számára ismeretlennel szembeni küzdelemben, amikor értünk és szeretteinkért dolgoznak! Álljunk ki a magyar egészségügy hőseiért és segítsük munkájukat azzal, hogy biztosítjuk őket a társadalom támogatásáról!

A gyermekvédelem ma fontos, de elkoptatott fogalom, amely alatt mindenki mást ért. Vannak, akiknek csak az állami intézmények jutnak eszébe, amelyekben a családjukból kiemelt gyermekeket látják el; a másik véglet, amikor kizárólag az egyházi személyek által elkövetett szexuális bántalmazások kapcsolódnak a gyermekvédelem fogalmához. Pedig a gyermekvédelem valójában proaktív megközelítéssel nyeri el valódi értelmét: nemcsak a gyermekeket ért sérelmek orvoslása a cél, hanem a megelőzés és az egészséges fejlődéshez szükséges tényezők minél szélesebb körének biztosítása is.

Életkortól függő módon, de minden gyermek igényli a biztonságot, hiszen keresi az útját a szoros kötődéstől az önállóság irányába. Másra van szüksége egy totyogónak ahhoz, hogy biztonságban érezze magát, és másra egy kamasznak ahhoz, hogy egészségesen fejlődjön.

Azok a tényezők is nagyon változatosak, amelyek ezt az egészséges fejlődést veszélyeztetik és sérülést okoznak. Ez azt jelenti, hogy sokféle bántalmazási formát azonosíthatunk.

Aktív bántalmazás a fizikai, érzelmi, szexuális bántalmazás, és vannak a bántalmazásnak speciális formái is: a drogfogyasztás hatásai, a gyermeket méhen belül ért bántalmazás, valamint az intézményi abúzus, amikor a gyermekek védelmére létrejött rendszer okoz működésével vagy hiányosságaival sérüléseket. A gyermekeket veszélyezteti a sokszor még nehezebben észrevehető és szélesebb skálájú passzív bántalmazás: az elhanyagolás, amely lehet a fizikai és érzelmi szükségletek ki nem elégítése, de lehet az oktatással összefüggő is, amikor a gyermek nem kapja meg a képességei fejlesztéséhez szükséges szülői és intézményi támogatást.

Látható, hogy amikor a gyermekek védelméről gondolkodunk, sokkal többről van szó, mint a szexuális bántalmazásról. Azt is érdemes tudatosítani, hogy a bántalmazások ritkán járnak egymagukban. A szexuális bántalmazást például megelőzi egy udvarlási szakasz, ami valójában érzelmi manipuláció. Vagy gondolhatunk arra is, hogy az egyik szülőt érő fizikai bántalmazás súlyos érzelmi hatással van a gyermekekre még akkor is, ha őket közvetlen fizikai hatás nem éri.

A Katolikus Egyház vonatkozásában elsősorban a szexuális bántalmazások váltottak ki nagy társadalmi visszhangot. Ebben a témában is érdemes tisztázni a fogalmakat, hogy lássuk, mivel is állunk szemben.

A szexuális bántalmazás fogalomköre igen tág, és meghatározásában többféle megközelítéssel találkozhatunk

Ferenc pápa 2019 májusában Vos estis lux mundi (Ti vagytok a világ világossága) kezdetű apostoli körlevelében is meghatározta a szexuális bántalmazást, ami magába foglalja a szexuális cselekményre kényszerítést, szexuális cselekmény végrehajtását kiskorúval és a gyermekpornográfiát. (Forrás: „Vos estis lux mundi” 1. cikkely 1. § – 2. §)

Ahhoz, hogy a probléma nagyságát és helyét meg tudjuk ítélni, tudatosítanunk kell, hogy a bántalmazás jelensége itt van közöttünk; minden társadalmi rétegben és minden közösségben fellelhető. A felmérések azt mutatják, hogy a kiskorúak bántalmazása ma Európában is kézzelfogható veszély és súlyos probléma.

Az Európa Tanács 2010-ben kampányt indított a gyermekek sérelmére elkövetett szexuális visszaélések ellen „Minden ötödik” („Oneinfive”) címmel. Felmérésük szerint ugyanis a világon minden ötödik gyermek valamilyen szintű szexuális abúzus áldozata lesz. Ez a felnövő társadalom 20 százalékát jelenti. Európában a gyermekek kb. 10 százalékát éri szexuális bántalmazás, ez 18 millió kiskorút jelent. Gyakrabban éri bántás a lányokat. Míg náluk négyből egy az arány, fiúknál átlagosan hatból egy szenved el gyermekkori bántalmazást. (Finkelhorn felmérésében ez az arány nagyobb eltolódást mutat a lányok kárára: az ő kimutatása szerint lányoknál kilencből egy, fiúknál ötvenháromból egy az érintettség aránya.) (Forrás)

A gyermekeket érő szexuális abúzus esetén sajnos nagyfokú a látencia: kb. 10-ből egy eset derül csak ki. A bántalmazók legnagyobb arányban a család közeli vagy távolabbi tagjai (kb. 80%), majd egyre kisebb arányban következnek a sorban az ismerősök, a gyermekeket ellátó intézményekben dolgozók és idegenek. (Forrás: Pintér Ádám, Tóth Judit Nikoletta: A bántalmazott gyermekek – gyermekjogok és gyermekbántalmazás, Statisztikai tükör 95/2)

A bántalmazás fizikai és pszichikai következményei

Felmerülhet a kérdés, miért kell ezekkel a fájdalmas eseményekkel szembenézni. Érdemes tudatosítani, hogy a gyermekkori bántalmazás hatásai nagyon súlyosak, és elkísérik az áldozatot felnőtt életében is.

A gyermekek bántalmazása hatással van az agy szerkezetére, és hajlamosít pszichikai zavarokra, betegségekre, függőségre. Kutatások bizonyítják, hogy a fizikai bántalmazás áldozatainak továbbtanulási esélyei nagymértékben romlanak. És sajnos a gyermekkorban átélt bántalmazás növeli az esélyt, hogy az illető felnőve maga is bántalmazóvá válik. Egyházi személyek esetében ez a hatás még egy tényezővel bővül: ha pap az elkövető, aki a gyermek szemében a hitet, sőt, magát Istent képviseli, akkor a bántalmazások spirituális következményeivel is számolni kell.

Mennyire súlyos ez a probléma a Katolikus Egyházban?

Nehéz ezen a területen tisztán látni, mert a téma erős indulatokat és érzelmeket kelt, fájdalmas és olykor ijesztő szembenézésekre késztet.

Az egyházak és a bántalmazások kapcsolatáról, elterjedtségéről és gyakoriságáról kevés a megbízható adatbázis és nincsen elegendő nyilvános információ. (Nincs ezzel egyedül az egyház: sok más társadalmi csoport vagy intézmény esetében még ennyire sem állnak rendelkezésre ezek az adatok.) A becslések és a kisméretű mintavételek nem adnak statisztikailag megbízható számokat.

Az Egyesült Államok Püspöki Konferenciája 2004-ben megbízta a John Jay Collage of Criminal Justice-t, hogy készítsen önkéntes válaszadáson alapuló felmérést. Ennek eredményeképpen 2006-ban és 2011-ben jelentettek meg két tanulmányt a katolikus papok által elkövetett szexuális bántalmazások elterjedtségéről. 10.677 bejelentést kaptak 3.992 pap ellen; ami azt jelenti, hogy az 1950 és 2002 között működő összes pap és szerzetes 4 százalékát illették ilyen váddal. Az állításokat végül 1872 pap esetében igazolták. Tág határokkal, de hasonló adatok láttak napvilágot Kanadában és Írországban is.

Fontos kérdés lehet, hogy milyen a bántalmazások aránya más szervezetekben. Sajnos nincs megfelelő összehasonlításra lehetőség, mert kevés az olyan, egész világon jelenlévő, egységes intézményi rendszerű szervezet, mint a Katolikus Egyház. Más szervezetek (sportklubok, művészeti képző intézmények stb.) tagjainak visszaéléseit egyedi vagy helyi esetként kezelik. A nagy látencia ellenére is valószínű, hogy arányaiban több adat van katolikus papok által elkövetett bántalmazásokról, mint más intézményekből származó elkövetőkről – és ez épp annak a következménye, hogy az utóbbi időben komoly erőfeszítéseket tettek sokan, hogy az egyházat ért vádak vonatkozásában tiszta képet kapjanak. (Forrás: Marie Keenan: Gyermekek szexuális bántalmazása és a katolikus egyház. Budapest, Oriold és társai, 2017.; „Gyermekeink védelmében” konferencia, Budapest, 2019. május 20., Hans Zollner SJ előadása)

Leleplezések és pozitív kezdeményezések a Katolikus Egyházban

Az első nagy hatású leleplező cikk az USA-ban 2002-ben jelent meg a Boston Globe-ban, amely egy sokszorosan bűnös papnak az érsekség által jól ismert, mégis folyamatosan leplezett tevékenységéről szólt. Az amerikai botrányt továbbiak követték: Írországban a miniszterelnök alapította meg a Gyermekzaklatási Eseteket Vizsgáló Bizottságot (Commission to Inquireinto Child Abuse – CICA), amely kilencévnyi felderítő munka után adta ki a Ryan-jelentést (Ryan Report). Ez megállapította, hogy a gyermekek bántalmazása és a velük szemben elkövetett szexuális abúzus az egyházi fenntartású és államilag is támogatott, szociális vagy büntető célzatú, bentlakásos ipari iskolákban rendszerszerű (systemic, endemic) volt. Chilében 2011-ben és 2018-ban adtak hírt nagyobb szabású leleplezésekről, ez utóbbi esetben bíborosok mondtak le tisztségükről az esetek nem megfelelő kezelése miatt.

Theodore McCarrick bíboros lemondása és megfosztása klerikális státuszától 2018-ban, az eltussolással vádolt lyoni érsek, Phillipe Barbarin bíboros ügye Franciaországban (amely bírósági felmentésével zárult) szintén ennek a tisztázódási folyamatnak az állomásai. Németországban 2010-ben a jezsuita Canisius-Kollegban zajló, többségükben az 1970-es és ’80-as évekre tehető szexuális abúzusok ügye foglalkoztatta a közvéleményt. Lengyelországban 2018-ban hatalmas érdeklődés kísérte a Kler (Klérus) című egyházkritikus játékfilm vetítését, amelynek egyik eleme éppen a pedofil esetek eltussolása volt. 2019 májusában pedig a YouTube-ra tették ki a „Tylko nie mów nikomu” („Csak senkinek se mondd el”) című dokumentumfilmet, amely olyan embereket mutat be, akik gyermekkorukban papi szexuális visszaélés áldozataivá váltak. A filmet két nap alatt hétmillióan látták. A lengyel katolikus egyház prímása köszönetet mondott az alkotóknak, és bocsánatot kért az erőszak minden áldozatától.

XVI. Benedek pápa és utódja intézkedései és megnyilvánulásai egyaránt a témával való őszinte szembenézést és a probléma súlyosságának felismerését tükrözik. Saját stílusukban, de mindketten sürgetik az esetek kivizsgálását, a folyamatok átláthatóvá tételét, a bocsánatkérést, és hangsúlyozzák a prevenció fontosságát.

2019. február 21. és 24. között zajlott a Vatikánban Ferenc pápa elnökletével „A kiskorúak védelme az egyházban” című konferencia, amely az eddigi legmagasabb szintű katolikus tanácskozás volt a klerikusok által gyermekekkel szemben elkövetett szexuális visszaélések témájáról. 

Ennek nyomán adta ki Ferenc pápa a Vos estis lux mundi kezdetű körlevelet 2019. május 7-én. Ezt a pápai parancsot egészíti ki a szexuális visszaéléseket elkövetőkkel szembeni eljárásrendet tartalmazó egyházjogi kézikönyv, amely 2020 júliusában jelent meg. A pápai parancs értelmében az egyházmegyékben és szerzetesi közösségekben internetes esetbejelentő felületeket hoznak létre és gyermekvédelmi bizottságok alakulnak szakértők és civilek bevonásával az átláthatóság és a megfelelő szakmaiság biztosítása érdekében.

Miközben a kiskorúak védelméért egyre többet tesznek, új irányok is látszanak a Katolikus Egyház tisztulási folyamatában. Az emberi méltóság védelme kiterjed a nőkkel és sérülékeny helyzetű felnőttekkel szembeni bántalmazások megelőzésére is. (Forrás: Federico Lombardi SJ: Kiskorúak védelme az egyházban, Ignáci Pedagógiai Műhely–Jezsuita Kiadó, 2019.)

Mit tehetünk, mit tegyünk?

2019 tavaszán „Gyermekeink védelmében” címmel szervezett gyermekvédelmi konferenciát a Katolikus Pedagógiai Intézet és a jezsuita Ignáci Pedagógiai Műhely Budapesten. A konferencián előadott Hans Zollner, jezsuita szerzetes is, aki a Pápai Gergely Egyetem Gyermekvédelmi Központjának (Centre of Child Protection) vezetőjeként a téma meghatározó szakértője. Előadásában arra biztatta a résztvevőket, hogy mivel a téma élénken jelen van az egyházban, merjenek szembenézni, tájékozódni és párbeszédet folytatni róla. Kétségtelen – mondta –, hogy a szembenézéshez ismeretek és bátorság szükséges, de az elhallgatás helyett csakis az igazság az, ami végül szabaddá tehet. Hozzátette, hogy erőt adhatnak az imént felsorolt nemzetközi példák, előremutató intézkedések, ugyanakkor az is igaz, hogy egyelőre kevés a tudás- és tapasztalatátadás az országok között. Mindenhol számolni kell a kulturális tényezőkkel. Itt, Közép-Európában a kommunista diktatúra öröksége is nehezíti a szembenézést.

Melyek lehetnek az előrelépés irányai?

Nagy lehetőségeket rejt a képzés: a papképzés részévé kell tenni a gyermekvédelmi ismereteket, a lelki motivációk megismerését, a személyiségfejlesztést emberi, lelki, intellektuális és spirituális vonatkozásban egyaránt.
Ösztönözni és segíteni kell a párbeszédet a témáról, mert a nyílt, bizalommal teli és tiszteletteljes kommunikáció sok jó gyümölcsöt terem.
Fontos az intézményi átláthatóság növelése: szabályozások, eljárásrendek fejlesztése egyházmegyei, szerzetesi és intézményi szinteken, hogy az egyházi fenntartású intézmények valóban biztonságot nyújtsanak a gyermekek és a munkatársak számára.
És fontos a tudatos prevenció: sokkal hatásosabb, ha a bűntettek elkövetését megelőzzük, mint ha következményeiket próbáljuk mérsékelni vagy jóvá tenni.

Jézus azt mondta a tanítványainak: „Ha kitartotok tanításomban, valóban tanítványaim lesztek, megismeritek az igazságot, és az igazság szabaddá tesz benneteket.” (Jn 8,31–32)
Az igazság szabaddá tesz benneteket.

Az Alapítvány örökbefogadási programjáért felelős szakmai vezető, Steinbach Éva számolt be nekünk az új, örömteli lehetőségről:

A Down Alapítvány (Down Dada) Sorstárs Segítő Szolgálata 25 éve segíti az újonnan született Down-babák, illetve egyéb fejlődési rendellenességgel született babák családját információkkal, lelki támogatással, sorstársi melléállással. Az évek folyamán az eredeti tevékenységünk kibővült a várandósság alatt fejlődési rendellenességgel diagnosztizált babát váró kismamák és családjaik támogatásával. Azzal is többször szembesültünk, hogy a sérült babák felnevelését nem vállalja a vérszerinti családja, annak ellenére sem, hogy minden támogatást megkaphat az önkénteseinktől. 16 éve dolgozunk azon, hogy a lemondó vérszerinti szülők helyett családot találjunk a babáknak. Eddig több mint 30 ilyen gyermeknek sikerült szerető örökbefogadó vagy nevelőszülőt találnunk.

2020. augusztus 14-én az EMMI hivatalosan is engedélyezte a nyílt örökbefogadást elősegítő tevékenységünket. Így most már nemcsak más szervezeteken keresztül végezhetjük ezt, hanem saját jogon is.

Küldetésünk, hogy minden gyermek szerető családban nőhessen fel, akkor is, ha valamilyen fejlődési rendellenességgel született. Ennek érdekében sokoldalú segítséget nyújtunk:

• Sorstársi támogatást biztosítunk a sérült, fogyatékos gyermekek szüleinek, hogy meg tudjanak küzdeni a kezdeti nehézségekkel, eltudják fogadni és szeretetben fel tudják nevelni azt a kisbabát, akit kaptak;
• Információval segítjük a családokat az igénybe vehető támogatásokról, fejlesztésekről, egészség-szolgáltatásokról, terápiákról;
• Ha a vérszerinti család mégsem vállalja a gyermek felnevelését, akkor segítünk egy szerető, befogadó családot találni a kisbabának;
• Az örökbefogadó és nevelőszülők is igénybe vehetik a Bethesda Kórházzal közösen működtetett, a megelőzést és a gyógyítást szolgáló Down Ambulanciát, az ott működő terápiákat és szűrővizsgálati programot;
• A Down Alapítvány Korai Fejlesztő és Tanácsadó Szolgálatát;
• Felnőttkorban pedig a gyermekük egész életén átívelő szolgáltatásainkat, a képzéseket, a foglalkoztatást, a lakhatási szolgáltatásokat és szabadidős programokat.