Hogyan neveljünk ínyencet? – 8 tipp a sikeres hozzátápláláshoz
„Én utálom a cukkinit, vajon ő szeretni fogja?” „Megint alig evett valamit, biztos nem ízlik neki, amit főztem.” „Csak a babakekszet fogadja el. Nem tudok mit csinálni.” Vajon hányan küzdünk anyaként a gyermek későbbi ízlését és étrendjét is meghatározó hozzátáplálással? Itt van néhány tipp, hogy mire figyeljünk, ha ínyencet szeretnénk nevelni.
Sok anyukától hallom, hogy az ő babájuk válogatós, alig eszik meg valamit. Tény, hogy minden kicsi emberkének már egészen korán kialakult személyisége és ehhez kapcsolódóan ízlése van: az én kislányom például az őszibarackot nem kedveli különösebben, míg a körtét egyszerűen imádja. Ennek ellenére azt gondolom, rajtunk, szülőkön is múlik, hogy a gyermek válogatós lesz-e, vagy az étkezést is egy kalandnak, egy különleges felfedezésnek fogja fel az ízek világában. A sikeres hozzátáplálás ugyanis a későbbi, felnőttkorban is jellemző étkezi szokásoknak nyújt biztos alapot, így nem árt, ha a változatosságra és az egészséges alapanyagokra már korán odafigyelünk.
1. 4. hónapnál előbb ne, de legkésőbb a 6. hónap környékén
Ez igazából nem tipp, hanem egy nagyon fontos alapszabály, mégis muszáj megemlíteni, hogy a hozzátáplálást semmiképpen ne kezdjük el a gyermek négy hónapos kora előtt! A babák emésztőrendszere ilyenkor ugyanis még nem áll készen arra, hogy az anyatejalapú táplálékon kívül mást is feldolgozzon.
Ezért érdemes az Egészségügyi Világszervezet (WHO) ajánlását is figyelembe venni, miszerint a csecsemők hat hónapos koráig a kizárólagos anyatejes táplálás az ideális. Utána viszont már sem az anyatej, sem a tápszer nem nyújt elég tápanyagot a rohamosan fejlődő szervezet számára, így el kell kezdenünk a pépek bevezetését.
2. Építsük be az étkezést a napirendbe!
A babák számára rendkívül fontos a napirend: mivel még nem ismerik az órát, számukra a megszokott, hasonlatosan végzett rutinok jelentik a biztonságot. Fontos tehát, hogy az étkezéseknek is megtaláljuk a pontos idejét (és helyét): az első hónapokban, a szilárd ételekkel ismerkedés időszakában mindig a szoptatás után következzen, hiszen a kereslet-kínálat elve alapján így biztosítható hosszútávon az anyatej termelődése. Később, amikor már a szilárd ételek lesznek inkább elsődlegesek, felcserélhető a sorrend.
Az étkezést emellett az altatáshoz hasonlóan megelőzheti egy felkészülési rutin: lássa a baba, ahogy megmelegítjük az ételét, majd jöhet az előke felvétele, a székbe ültetés, de akár szóban is jelezhetjük számára, hogy most mi következik.
3. Miért ne kezdhetnénk zöldséggel?
Pamela Druckerman a „Nem harap a spenót” című bestsellerében vette górcső alá, mi állhat a hátterében annak, hogy a francia gyerekek kevésbé válogatósak, és előszeretettel fogyasztják a gyakran mumusnak tekintett zöldségeket is. Ennek egyik oka szerinte az, hogy a francia anyák zöldségekkel kezdik a hozzátáplálást, így a babák első ízélményeit nem csak az édes uralja, amihez aztán később mindent viszonyítanak. Ugyan nálunk még mindig az alma dukál a hozzátáplálási tűzkeresztségként, de akár mi is megpróbálkozhatunk elsőként egy zöldséggel, természetesen lefejt anyatejjel (vagy tápszerrel) keverve, hogy a baba könnyebben elfogadja az újdonságot az ismerős íz segítségével.
4. Fokozatosság és türelem!
A gyereknevelés legtöbb területéhez hasonlóan a hozzátáplálás is egy nagy türelemjáték, ami a fokozatosság elvére épül. A szilárd ételekkel éppen csak ismerkedő babánkat tehát ne tömjük tele kapásból egy egész krumplival, hanem először csak a gyümölcsök és zöldségek levével, majd néhány falat péppel ismertessük meg.
Talán ennyi év távlatából már el sem tudjuk képzelni, de a kicsi számára minden íz hatalmas újdonságot jelent, ezért időbe telik, amíg megszokja őket. Az, hogy elsőre fintorgással reagál a brokkolira, a meggyre vagy épp a zöldborsóra, nem azt jelenti, hogy nem szereti.
Mindössze nem tudja még hova tenni a tapasztalást, és ezért – mint egyébként a felnőttek is a számukra ismeretlen dolgokra – idegenkedve reagál rá. Kínáljuk meg másnap, harmad- vagy akár negyednap is ugyanazzal a péppel, és meglátjuk, hogy a sokadik kóstolásra szívesebben el fogja fogadni. Erőltetni ugyanakkor semmiképp sem szabad, hagyjuk, hogy a saját ritmusában ismerkedjen az ízekkel, ne pedig „tömésként” élje meg az étkezést, aminek minduntalan sírás a vége.
Fontos, hogy ezen a területen is legyünk higgadtak, mert ezzel jelezzük a baba számára, hogy az étkezés egy pihentető, kellemes és stresszmentes elfoglaltság. Tartsuk észben, hogy mi vagyunk a felnőttek, nekünk kell türelmesnek és kitartónak lennünk, mert ezzel segítjük a babánkat is a fejlődésben és a világ felfedezésében.
5. Ízesítést csak mértékkel
Amikor babaételeket készítünk, mellőzük a sót és a cukrot. Így a gyermek az alapanyagok természetes ízével ismerkedik meg, azokat tekinti az ízlése szempontjából alapvetőnek. Az egyéb ízesítők fokozatos bevezetését a 7-8. hónaptól már el lehet kezdeni a semlegesebb ízű zöldfűszerekkel (pl. babérlevél a lencsefőzelékbe, korianderlevél a répapürébe), de a markáns, csípős fűszerekkel még sokáig várjunk.
6. Jöhetnek a különlegességek
Az utóbbi évek gasztronómiai felvirágzása a babák étrendjébe is beszivárgott. Nyugodtan lépjünk túl nagyanyáink krumpli–répa–alma szentháromságán, és az első hónapokban kóstoltassuk meg a picivel az avokádót, a kölest vagy az édesburgonyát. Majd később jöhet a vöröslencse, a csicseriborsó, a paszternák, a szelídgesztenye, a kuszkusz, húsok közül pedig akár a bárány vagy nyúl is. Én a legtöbb babarecepthez Havas Dóra „Születéstől születésnapig” című, hiánypótló hozzátáplálási könyvéből merítek ihletet (de természetesen azzal sincs gond, ha valakinek csak a konzervek előhalászására jut ideje).
Arra azonban mindig figyeljünk oda, hogy az új alapanyagokat reggel, vagy maximum délben adjuk, hogy ha esetleg ételallergia tüneteit tapasztalnánk, még nappal tudjunk orvossal konzultálni. Hasonló, a baba reakciót megfigyelő okokból két újdonság bevezetése között érdemes minimum négy-öt napot várni.
7. Társaságban jobban csúszik a falat
Legyen az étkezés már egészen korán egy közös szertartás: amikor a baba képes magától ülni, tegyük etetőszékbe, és ültessük a családi asztalhoz! A szokásos, kanállal történő etetés mellett időnként adhatunk falatokat is a kezébe (pl. sütőben sült brokkolit vagy édesburgonyát), hogy a tapintás által is ismerkedjen az ételekkel. Ha nyűgösködik, unja az étkezést, vegyük az ölünkbe, vagy kitalálhatunk játékokat is a falat-katonáktól kezdve az „itt repül a repülő”-ig. A lényeg, hogy élmény és ne kényszer legyen számára az evés!
8. Mi vagyunk a példaképek
Bár utolsónak hagytam, de igazából ez az egyik legfontosabb pont a gyermek étkezési szokásainak megalapozásakor. Ahogy mindenben, itt is jó példát kell mutatnunk, hiszen a pici a szüleitől látott mintázatokat fogja utánozni. Ha gyakran kerül gyorsétel vagy cukros üdítő a családi asztalra, és minduntalan nassolunk a fő étkezések között, a gyerkőctől sem várhatjuk el, hogy egészségesen étkezzen.
Ha nagyobbak lesznek, időnként a közös sütés-főzést is családi programmá emelhetjük, ahogy az asztal megterítését, majd leszedését is, mert mindez az étkezés (és a házi gasztronómia) különlegességét, élmény- és közösségi jellegét tanítja a jövő generációjának.
