„Atyaég, te még kézzel írsz?” – Mintha ciki lenne manapság kézzel írni

A kézírás számomra ugyanis olyasmit ad, amit az okoseszközökön pötyögés nem képes megadni. Észrevettem, hogy ha valamit kézzel jegyzetelek le, több dolgot jegyzek meg a leírtakból, mintha valamilyen technikai kütyüt használnék hozzá. Ezért mostanában, ha eszembe jut egy cikkötlet, rögtön feljegyzem az ágyam mellett található kis füzetbe (már csak azért is, mert bajnok vagyok abban, hogyan kell jó ötleteket egyetlen perc alatt elfelejteni). Tudom, hogy kézzel írni lassabb folyamat, de közben több időm jut arra, hogy elidőzzek az ötleteimen, és jobban át tudjam gondolni, mit is szeretnék papírra vetni.

A számítógép, az okostelefon jóformán helyettem gondolkodik: a szövegszerkesztő automatikusan javítja a helyesírási hibákat, és szóismétlés esetén felajánlja a lehetséges szinonimákat, így az agyam hajlamos lenne az ellustulásra. Ha azonban kézzel írok, kénytelen vagyok gondolkodni egy-egy szó helyes írásmódján, utánajárni, keresgélni, és ha kell, javítani magamat. 

Gyerekkoromban folyton leveleztem az unokatestvéreimmel. Szép rajzfilmfigurás levelezőpapírra vetettem a gondolataimat, és színes borítékba bújtattam a levelet. Az egész olyan volt, akár egy szeánsz, és minden mozzanatát élveztem. Egyetemista koromban rajongtam a töltőtollakért és a színes filctollakért, előszeretettel barangoltam papír-írószer boltokban is. Ha nem írhattam jegyzetet a napi teendőimről, kész lelki beteg lettem.

Ha szomorúnak vagy éppen nagyon stresszesnek érezem magam, tollat ragadok és kiírom magamból a gondolataimat.

Szerintem az írás gyógyító ereje abban rejlik, hogy ha írásba öntjük az érzéseinket, akkor sokkal mélyebb belátásra és megértésre teszünk szert életünk fontos eseményeivel kapcsolatban. Amit pedig megértünk, azt valamiképp el is tudjuk fogadni. Az elfogadás révén egyre kevésbé lesz olyan félelmetes és fájdalmas rágondolni az adott negatív élményre.

Írok akkor is, ha valami elintézendőm van, de túl macerásnak érzem, hogy aznap foglalkozzak vele. Még Popper Pétertől olvastam, hogy ezzel úgymond letesszük a terhet, eltesszük a problémát későbbre. Kevésbé leszünk stresszesek, hiszen tudjuk, hogy az elintézendő ott van már a papíron, és majd később, ha kipihentebbek leszünk, visszatérünk rá.

Kép

Előfordul, hogy valaki annyira feldühít, hogy legszívesebben jól beolvasnék neki. Ilyenkor inkább előveszek a táskámból egy cetlit, és káromkodásokat írok rá. Nem vagyok rá büszke, de ez még mindig jobb, mintha kimondanám a szavakat.

A kézírásnak személyiségformáló ereje van

Felmérések szerint az egyén kézírásának romlása sok esetben az egészség romlásának egyik tünete. Az is bizonyítást nyert, hogy aki abbahagyja a kézzel írást, annak romlik a memóriája és a kifejezőkészsége.

Már csak azért sem érdemes elhanyagolni a kézzel írást, mert sokat segít a tanulásban, a memóriafejlesztésben, illetve több mint ötszáz izmunkat megmozgatva fejleszti a szem és kéz koordinációját.

„Egyre többször vetik föl, hogy kézírásra nincs is szükség, még oktatni sem kell, hiszen szerepét átveszi a technológia. A másik álláspont, hogy a kézírással valamit elvesztünk. Például az események választékos, igényes formába öntését. Csak érdekességképpen jegyzem meg, hogy az írógép megjelenésekor egyes írók és költők továbbra is kézzel írtak. A számítógép megjelenésekor is sokan ragaszkodtak a kézzel íráshoz. Ösztönösen éreztek valamit, amit ma már tudományosan is kutatunk. Talán érdemes megfontolni, hogy legyenek, maradjanak olyan élethelyzetek, amikor kézzel írunk. A kézírásnak ugyanis személyiségformáló ereje van: mind a motorikus képességek, mind a magabiztosság, de a megfontolt gondolkodás is elősegíthető a tanításával. Ezen túlmenően úgy tűnik, szoros összefüggésben van az agyi központunkkal. Ilyenkor az agyi beszédközpont is aktivizálódik, ezért a változása, megszűnése a beszédre is hat. És talán hat a figyelemre, az emlékezésre is. Nézzük csak meg, mennyire feltűnő az »érintőképernyő-nemzedék« figyelmi és emlékezeti magatartása, állandó figyelemmegosztása, vibrálása!” – mondja dr. Balázs Géza nyelvész.

Hanyatlóban a kézírás, győz a billentyűzet?

Az amerikai Indiana államban nemrég úgy döntöttek az oktatáspolitikusok, hogy kiveszik az iskolai tantervből az írástanítást, helyette inkább gépelést tanítanak a diákoknak. Kezdeményezésükhöz már negyvennégy amerikai állam csatlakozott, és átdolgozták az alsó tagozatosok tantervét. Az akadémikusok persze nincsenek elragadtatva az ötlettől, szerintük a kézírás oktatásának eltörlése néhány éven belül azzal jár majd, hogy a diákok még a saját nevüket sem tudják leírni. Az ötlettől egyébként én sem repesek. Borzasztó, hogy egyáltalán felvetődik ilyen terv, hiszen amíg használjuk a kezünket, a kézírás az emberi kommunikáció egyik legfontosabb csatornája. 

Amikor megszületünk, valaki aláírja a születési anyakönyvi kivonatunkat, amikor megházasodunk, alá kell írnunk a hivatalos dokumentumokat, vagyis a kézíráshoz és az aláíráshoz az élet legfontosabb eseményei kapcsolódnak.

Sajnos a diákok már sem a tanórákon, sem otthon nem írnak kézzel, ezzel szemben naponta órákat töltenek a számítógép és a billentyűzet előtt. A legtöbbjük már egészen korán le tudja gépelni a saját nevét, míg leírni csak jóval később lesz képes. A tanárok megengedik a felsőbb éves diákoknak, hogy ne kézzel, hanem számítógépen készítsék el a dolgozataikat, mondván, lépést kell tartani a világgal, és fontos, hogy minden gyerek értsen az okoseszközökhöz. Pedig, ha Bill Gates és Steve Jobs is meg tudott tanulni kézzel írni, akkor a gyerekek is képesek rá!