Egy anya a bipoláris hangulatzavar hullámvasútján

– Mikor tapasztaltad először a bipoláris tüneteket magadon?
– Kilenc évvel ezelőtt, röviddel az érettségim után kezdődött. Az, hogy főiskolára kell mennem, erőteljes szorongást okozott, és kialakult nálam a depresszió. Már a gólyatáborból is súlyos tünetekkel érkeztem haza; gyakorlatilag se enni, se aludni nem tudtam, emellett egy-két hónapon át folyamatosan lehangoltnak, szomorúnak, nyugtalannak éreztem magam. A főiskolát végül nem azonnal kezdtem el – először OKJ-s képzésen vettem részt, közben pedig szedtem az orvos által felírt antidepresszánst. Egy év múlva felütötte a fejét a mániás szakasz, amely már a bipolaritásra utalt – ekképp is diagnosztizáltak.

A sima depresszió és a bipoláris zavar közötti alapvető különbség ugyanis az, hogy míg a depresszió során csak lehangolt szakasz van, addig a bipoláris zavarban a depresszív és a mániás szakaszok váltakoznak.

E szakaszokon túl további két részt is megkülönböztetnek: a hipomániát és a „kevert” szakaszt. Az előbbi a mánia egy kevésbé súlyos fajtája, a kevert fázis pedig olyan állapot, ahol a mánia és a depresszió tünetei egyaránt jelen vannak. Már gyerekkoromban is voltak arra utaló jelek, hogy valami nincs teljesen rendben velem: nyár végén mindig nagyon vártam az iskolát, de szeptemberben és októberben annyira rágörcsöltem az egészre, hogy például a felelések után elsírtam magam.

– Hogyan képzeljük el a mániás szakaszodat? Milyen tünetekkel járt?
– Elkezdett felgyorsulni a gondolkodásom, sokkal tisztábban láttam az összefüggéseket. Járt az agyam szüntelenül, és bele-belekaptam különféle dolgokba, de semmit nem fejeztem be végül. Tizenkilenc voltam, és az akkori barátommal minden hétvégén buliba jártunk, alkoholt is ittunk, ami előmozdította a betegség kialakulását. (A bioritmus megváltozása, a stressz és az egyéb változások egyértelműen felelősek a bipoláris személyiségzavar felerősödéséért.) Egy idő után a beszédem annyira felgyorsult, hogy már a környezetem sem értette, miről beszélek; csak járt a szám úgy, hogy tulajdonképpen a semmiről kommunikáltam. Napi két-három órákat aludtam, de egyáltalán nem éreztem fáradságot – sőt, jól éreztem magam a bőrömben. Csak hát ez egy felfokozott jókedv volt, ami hosszútávon egyáltalán nem egészséges... Ennél az első mániás szaknál még nem volt szükségem kórházi kezelésre.

Nyolc évig tünetmentes voltam a gyógyszereknek köszönhetően. A terhességem alatt felfüggesztettem a pirulák szedését, de sajnos a szoptatási periódusban újra jelentkezett a mánia – teljesen más tünetekkel, mint korábban.

Ekkor már mindössze húsz-harminc perceket tudtam csak aludni, teljesen kimerültem, így jobbnak láttam, ha kórházba megyek. Újabb gyógyszereket kaptam, amik eleinte teljesen kiütöttek; rengeteget aludtam és nagyon mélyen, mindig a férjem kelt fel a gyerekhez.

– Számos művészt és átlagembert kap el a hév időnként. Vannak, akik éjjelente alkotnak, „pörögnek”, erőteljesen gesztikulálnak és gyorsan beszélnek, mert buzog bennük a tettvágy. Ők is bipolárisak lennének?
– Ennek a betegségnek a spektruma meglehetősen széles, ezért nagyon nehéz laikusként megállapítani, hogy hol helyezkedik el a határ az egészséges pörgés és a mániás szakasz között. Szerintem kóros bipolaritásról akkor beszélünk, amikor a viselkedés már ellehetetleníti a mindennapokat. Nálam először a családtagjaim vették észre, hogy valami nincs rendben; a mániás szakaszban teljesen kifordultam önmagamból, megváltozott a személyiségem, dührohamaim is voltak. Az ismert emberek közül például Marilyn Monroe, Vincent van Gogh, Virginia Woolf is ezzel a betegséggel küzdött – bár képesek voltak művészetük előnyére fordítani a mániás szakaszt, de ezzel együtt azt kell mondanom, hogy a bipoláris zavarnak több a negatív hozadéka, mint a haszna.

Kép

Kép: Averie Woodard / Unsplash

– Nem tartottál attól, hogy a gyermeked örökli majd e betegséget?
– Felmerült bennem is ennek a veszélynek a lehetősége, de a férjem és én úgy döntöttünk, hogy ha ilyesmi előfordulna, akkor is ott leszünk mellette és segítünk neki.

– Sokan hosszú évekig titkolják a betegségüket, aminek egyik oka a megbélyegzés és a nem támogató családi környezet. Magyarországon az egészséges emberek többsége még mindig nem kellőképp elfogadó a mentális betegségben szenvedők iránt. „Úri betegség”, „lustaság”, „csak össze kellene szednie magát, hiszen minden fejben dől el” – legtöbbször ezeket a „megállapításokat” vágják a betegekhez.
– Szerencsére én nem tapasztalok efféle bántásokat; a férjem is csak akkor „süti el” ezeket, ha valamin összevitatkozunk, mert tudja, hogy ezek nagyon szíven ütnek.

Amikor a szüleim megtudták a diagnózist, teljes vállszélességgel mellém álltak, támogattak, ápoltak. A barátaim is jól fogadták a hírt – utólag összeállt nekik a kép, hogy miért voltam olyan „furcsa” korábban.

A rokonok a szülés után tudták meg a dolgot, de nem részesítettek ők sem hátrányos megkülönböztetésben.

– Gondolom, a férjedet elsők között avattad be a diagnózisba. Mi volt az első reakciója?
– Főiskolás voltam, amikor megismerkedtünk – akkoriban épp a mániás szakaszomat éltem. Furcsállotta is, hogy miért „pörgök” folyamatosan. Két évig csak barátság volt közöttünk, aztán az érzések szép lassan átalakultak szerelemmé, szeretetté. Amikor megtudta, hogy bipoláris vagyok, egyetlen percig sem merült fel benne, hogy elhagyjon. Ismeri a betegséget – sokat olvasott róla –, mindenben számíthatok rá.

– Ha egy bipoláris beteg nem fordul orvoshoz a tüneteivel, mert nem alakul ki nála betegségtudat, akkor mi a legrosszabb, ami történhet?
– Sajnos a bipoláris betegek a környezetük életét is meg tudják keseríteni, és önmagukra is felettébb veszélyesek lehetnek. Van, aki azt hiszi, hogy tud repülni, ezért feláll a háztetőre és leugrik. Van, aki fél óra alatt elkölt több százezer forintot, majd miután „kitisztul”, szembesül azzal, hogy milyen komoly anyagi szerencsétlenségbe sodorta magát. Az sem ritka, hogy valaki katatón állapotba kerül: csak mosolyog, de nem lehet vele kommunikálni.

– Ahogyan te is utaltál rá, rekurrens, azaz időszakosan visszatérő betegségről van szó. Olyan ez, akár a cukorbetegség vagy a magas vérnyomás. Lehet bipoláris zavarral teljes életet élni? Neked sikerül?
– Természetesen lehet, én is együtt tudok élni ezzel a betegséggel.

Viszont nagyon fontos, hogy megbízzunk az orvosunkban, hogy rendszeresen szedjük a gyógyszereinket, és ha hangulati kilengést tapasztalunk, rögtön konzultáljunk szakemberrel.

Ha mindez megvalósul, és még egy támogató háttér is megadatik, akkor akár egy életet is végig lehet élni tünetmentesen.