Mars élni az életet! - A Mentőexpedíció és a pozitív pszichológia

A történet

A Nasa űrhajósai éppen a Marson ügyködnek, kőzeteket vizsgálnak, és mindenféle okosságot csinálnak, amit az űrhajósok általában szoktak, amikor hirtelen óriási, apokaliptikus jellegű homokvihar támad a bolygó felszínén, amire nem igazán vannak felkészülve. A csapat nem vállalja a maradás kockázatát, ezért úgy döntenek, lefújják a küldetés hátralevő részét, és nagyjából a fél távnál mégiscsak hazafelé veszik az irányt. Igen ám, de történik egy kis malőr. Mark Watney (Matt Damon), a csapat mérnök-botanikus tagja nagy slamasztikába kerül, amikor elromlik a szkafanderébe épített adóvevő, és mivel ennek következtében a többiek halottnak hiszik, vonakodva bár, de nélküle indulnak haza. Mark reggelre egyes-egyedül találja magát a vörös bolygón, ahonnan a hazaút is minimum tíz hónapba telik, és ahol egyébként a szélsőséges körülmények miatt még egy bogár sem nagyon képes életben maradni, és még a baktériumok is messze elkerülik a térséget.

Amikor az ember egy lehetetlen vállalkozással szembesül, két dolgot tehet: bedobja a törölközőt és várja a végítéletet, vagy lehetségeset csinál a lehetetlenből és megpróbálja valamiféleképpen – jelen esetben tudományos-furmányosan – kiokoskodni magát az adott helyzetből.

Mark nemes egyszerűséggel ez utóbbit választja, amikor is elhangzik a szájából az ominózus mondat: „Nem fogok itt megdögleni”. S valóban, miután kitűzte a pontos célt, szürkeállományának minden erejét és okosságát latba vetve próbál meg élhető körülményeket teremteni egy élhetetlen bolygón, kezdetben minden emberi segítség vagy támogatás nélkül. Figyelemre méltó, ahogy számba veszi és felsorakoztatja a lehetséges erőforrásokat, amikre támaszkodhat, amitől persze újabb és újabb ötletei támadnak. Nem esik kétségbe, gondolkodik, kísérletezik, próbálkozik, miközben végig rettentően megfontolt, és a humorérzékét is sikerül megőriznie.

Fókuszáljunk a problémára!

Szóval mit is csinál Mark tulajdonképpen?

Az egész film kitűnő példája lehetne a problémafókuszú megküzdésnek, amikor nem arra összpontosítunk, hogy mi nincs, vagy minek kellett volna másképpen történnie, hanem azzal dolgozunk, amink van, és abból próbáljuk meg kihozni a lehető legtöbbet. A kudarckerülő hozzáállás itt egyáltalán nem megengedett, hiszen Marknak minden egyes pillanatban az élete a tét, folyamatos hazárdjátékot játszik, és versenyben van az elemekkel, így ez a kiélezett helyzet konok bátorsággal ruházza fel, ami arra sarkallja, hogy mindent megpróbáljon, ami csak egy picit is lehetséges.

A pozitív pszichológia rezilienciának hívja ezt a fajta személetmódot, amikor sikeresen alkalmazkodunk a kihívásokhoz, illetve a kialakult nehéz körülményekhez. A reziliens személyiség egyfajta pszichés rugalmassággal viszonyul az élethez, s az esetleges bonyodalmak, kudarcok esetén is képes összeszedetten, a problémára fókuszálva számba venni a lehetőségeit, valamint kompetensnek érezni magát a nehézségek leküzdésében. Ez a fajta viszonyulás elengedhetetlen az életben való boldoguláshoz, hiszen olyan gyorsan változnak a dolgok a munkánk, a karrierünk és gyakran a személyes életünk területén is, hogy kénytelenek vagyunk elsajátítani, miként lehet minél gyorsabban és hatékonyabban alkalmazkodni az új élethelyzetekhez.

Mi az a reziliencia?

Al Siebert, aki rengeteget foglalkozott a személyiségben rejlő rugalmasság és ellenálló képesség kérdéskörével, a reziliencia öt szintjét írta le:

1. A kihívásokkal való megbirkózáshoz elengedhetetlen az érzelmi stabilitás, a saját érzelmeink felismerése és megfelelő kezelése, mások érzéseinek megértése, valamint a lelki jóllét és egészség. Amikor a megoldandó feladatok és elvégzendő munkák szinte elborítanak bennünket, s úgy érezzük, hogy lélegzetvételnyi időnk sincs, hajlamosak vagyunk úgy gondolkodni, hogy majd akkor szánunk időt magunkra és a pihenésre, ha leküzdöttük az előttünk tornyosuló akadályokat és eleget tettünk a kötelezettségeinknek. Ugyanakkor a testi-lelki kiegyensúlyozottság nagyban hozzájárul a hatékony munkavégzéshez, így érdemes megfordítani a képletet, s időt szánni magunkra és a saját jóllétünkre is.

2. A második szinten a jó problémamegoldó készség található. A kutatások szerint a rugalmas személyiség gyakrabban választja a problémafókuszú megküzdést, vagyis hisz abban, hogy képes befolyásolni a kialakult stresszhelyzetet, így arra fókuszál, hogy miként lehet elkerülni vagy megváltoztatni azt. Ugyanakkor lényeges kiemelni, hogy az érzelemfókuszú megküzdésnek is számos pozitív hozadéka lehet az életünkben, hiszen mindnyájunkkal történhetnek olyan események, amelyekre nincs befolyásunk. Ilyenkor csupán annyit tehetünk, hogy megváltoztatjuk a problémához való viszonyunkat, azáltal, hogy olyan stratégiákat vetünk be, amelyek csökkentik a negatív érzéseinket. Mark életében ilyen erőforrás a humor, amely végigkíséri minden cselekedetét, ez az, ami segít neki abban, hogy megőrizze a józan eszét, és képes legyen pozitívan látni saját reménytelennek tűnő helyzetét. Életszemléletében a kétfajta megküzdés fokozza egymás pozitív hatását. Az érzelemfókuszú megküzdés abban segíti, hogy ne süppedjen bele az önsajnálat mocsarába, a problémafókuszú megküzdés pedig abban, hogy ki is tudjon mászni a slamasztikából.

3. A harmadik szinten a belső fókusz, az erős énérzés található, vagyis a megfelelő önbecsülés, önbizalom és a pozitív énkép, amely erőt ad ahhoz, hogy a gyengeségeinket és erősségeinket számba véve hatékonyan tudjuk alkalmazkodni.

4. A negyedik szint azokat a tulajdonságokat és képességeket foglalja magába, amelyekkel a reziliens személyek bírnak. A rugalmas személyiség képes reális célokat kitűzni és megtervezni, hogy miként jut el ezek megvalósításáig. Mer kockázatot vállalni és a múlt tapasztatait is felhasználni, hogy megvalósítsa terveit.

5. A legmagasabb szint a szerendipitás képessége, amely hozzásegít ahhoz, hogy akár még a legnagyobb sorscsapásokat is átkeretezzük és megtaláljuk bennük azokat az elemeket, amelyeket a saját javunkra, épülésünkre fordíthatunk. Ezzel a képességgel bíró emberek képesek arra, hogy olyan érdekes és értékes dolgokra bukkanjanak, amelyet eredetileg nem is kerestek. Ezt a különleges, nem annyira elterjedt szót Horace Walpole angol író alkotta meg a 18. században egy perzsa mese alapján, amely Szerendip királyának három fiáról szól, akik a vándorútjuk során számos nem várt felfedezést tesznek. Mark küldetésének sem az volt a célja, hogy lakhatóvá tegye a Marsot, a Nasa sem biztosított ehhez eszközöket számára, mégis megtett mindent, hogy megtalálja a módját az életben maradásnak, olyan tárgyak felhasználásával, amelyek egyáltalán nem erre a célra lettek tervezve.

Mi közünk a Marshoz?

S ha Mark a Marson mindent bevetett a célja elérése érdekében, akkor mennyivel inkább megtehetjük ezt itt a Földön, ahol rengeteg erőforrásunk, segítségünk van, kiválóan berendezkedtünk az itteni életre, és önkéntelenül is rengeteg dolgot felhasználunk a fennmaradásunk érdekében, így a helyzet nem olyan kiélezett, mint a vörös bolygón. Persze itt is számtalan kihívással kell szembenéznünk, ugyanúgy bármikor meghalhatunk, bajunk eshet, sosem tudhatjuk, mikor pereg le életünk utolsó filmkockája. Talán ha sikerül egy kis optimista életszemléletet, küzdeni akarást ellesnünk a film meseszerű világából, mi is könnyebben hozzálátunk az akadályok leküzdéséhez.

Mert mi rossz is történhetne, ha nekivágnánk megvalósítani az álmainkat? Lehet, hogy nem pont oda jutnánk el, ahova eredetileg terveztük, de Szerendip hercegeihez vagy a filmbéli Markhoz hasonlóan számtalan értékes, érdekes dologra bukkanhatunk az utunk során.

Elgondolkodtató, hogy mennyire erősít meg minket, ha nehéz problémát is sikerül megoldanunk. Vajon megerősít vagy egyre több dologtól kezdünk félni? Vajon, ha Mark megmenekülne a vörös pokolból, könnyebben oldaná meg a földi problémáit? Élete egyéb gondjai miniatűrré zsugorodnának?