„Az újságíró az, aki a mindannyiunkban motoszkáló kérdéseket felteszi” – Szőnyi Szilárd az újságíró-hivatásról és -képzésről

– Számos helyen lehet manapság elsajátítani az újságírás fortélyait. Miért gondolják a jezsuiták, hogy épp tőlük akar valaki újságírást tanulni?
– A jezsuiták mindig is médiaérzékenyek voltak. Évtizedek óta jezsuita szerkeszti a Vatikáni Rádió magyar műsorait, világszerte és itthon több más újságot, médiumot működtetnek, és elkötelezettek az igényes sajtó iránt. Küldetésük hívja őket arra, hogy oktassák is ezt a mesterséget, és ehhez hívjuk társul előadóként egyes hazai orgánumok hiteles, értékelvű képviselőit, összesen huszonhetet. Köztük Borókai Gábort, Hodász Andrást, Keresztes Ilonát, Kuzmányi Istvánt, Nyáry Krisztiánt, Stumpf Andrást, Süveges Gergőt vagy éppen a Képmás és a Salt Communications csapatát erősítő Nagy Istvánt.

– Klasszikus újságírás, Internetes sajtó, Álló- illetve mozgóképismeret – ezek a 12 alkalmas képzés alappillérei, moduljai. Előadóik listáját nézve feltűnt nekem, hogy oktatóik zöme férfi, a nőket csupán négyen képviselik, nevezetesen Élő Anita, Keresztes Ilona, Kiss Zita és Aczél Petra. Milyen megfontolásból döntöttek e nemi arány mellett?
– Az észrevétel jogos, de természetesen szó sincs nemi megkülönböztetésről. Ez most így alakult, de feltett szándékunk, hogy előadói palettánkon a jövőben több nő szerepeljen.

– Baloldali és kormánypárti előadók egyaránt vannak a csapatban. Ez koncepció volt?
– Egyrészt igyekeztünk olyan szakembereket hívni, akik nem nyakig vannak benne a pártpolitikában, másrészt minél sokszínűbb szakembergárdát szerettünk volna felmutatni. A politikáról szó lesz a kurzusokon, de nem pártpolitizálunk, hanem azt mutatjuk meg, hogyan lehet közéleti témájú cikkeket korrekten, jól megírni.

Úgy vélem, hogy egy tisztességes baloldali vagy egy tisztességes jobboldali újságírónak is hasonló szakmai elvek alapján kell megközelítenie a megosztó politikai kérdéseket.

– A jezsuiták számtalan társadalmi tevékenységet végeznek ingyen. Adódik a kérdés, hogy egy egyházi szervezet miért kér el 65 ezer forintot egy 12 alkalmas kurzusért.
– Nagyon is át tudom érezni, ha valaki, aki megszokta, hogy az egyház mindent ingyenesen kínál, felhúzza a szemöldökét ennek hallatán. Ha viszont onnan nézzük, mennyibe kerülnek a hasonló képzések, akkor láthatjuk, hogy az összeg nem kimagasló. Sőt, mivel a tanfolyamot két kivétellel – Horváth Árpád és Bellovics Gábor – nem a jezsuiták tartják, csupán a támogatói hátteret adják, a hatvanötezer forint tulajdonképpen önköltségi ár, amely nagyrészt az előadók tiszteletdíját fedezi.

– Újságírás a XXI. században – ez képzésük alcíme. Bizonyára ezzel is reflektálni kívánnak arra az erőteljes paradigmaváltásra, amely az utóbbi 10–15 évben végbement a médiában, gondolok itt például az online újságírásra vagy a podcastekre.
– Valóban sok minden változott. Csak egy példa: az online újságírás megjelenésével sok esetben már nem napok vagy akár hetek, hanem csupán órák állnak rendelkezésre ahhoz, hogy az újságíró egy adott témában „elmélyedjen” és a cikket leadja. Amikor a képzési programot összeállítottuk, beválogattuk az internet adta kihívásokat is, de olyan sok téma merült fel ennek kapcsán, hogy úgy döntöttünk, külön modult szentelünk neki. A Vizuális modul hangsúlyozottan az internetes újságírás világára, a mozgóképekre és fotókra fekteti a hangsúlyt.

– Vannak, akik úgy vélik, hogy jó újságíróvá csakis az válhat, aki eleve rendelkezik egyfajta zsigeri képességgel, rátermettséggel, érzékenységgel. Ön hogy látja? Tanulható, tanítható az újságírás? 
– Kicsit olyan ez, mint a hittan. Vajon lehet hitet oktatni? Nem, de lehet adni kapaszkodókat, és lehet szemléletet formálni. Mi is hasonló szellemben indítjuk a képzést, hangsúlyozva, hogy attól még nyilván senkiből nem lesz újságíró, ha végigjár egy tanfolyamot. Sőt – kis túlzással – amíg valaki meg nem írta élete első ezer cikkét, addig bizonyos értelemben nem tekinthető újságírónak.

Idő, számos elrontott és jól sikerült cikk, interjú kell ahhoz, hogy valaki művésze, de legalábbis mestere legyen ennek a szakmának.

– Melyek azok a képességek, amelyekre egy újságírónak minden esetben szüksége van?
– Korábban sokszor találkoztam anyukákkal, akik lelkesen mesélték: „A fiam nagyon jó magyarból, elküldöm magukhoz a Heti Válasz újságíró-tanfolyamára!” Pedig korántsem biztos, hogy abból lesz jó tollforgató, aki jó volt magyarból, vagy akinek tökéletes a helyesírása, habár utóbbi hozzátartozik az igényességhez. Sokkal inkább az való erre a pályára, aki érzékeny, empatikus, objektív tud lenni, érdeklődik a világ iránt, vannak kérdései, ráadásul fel tudja és fel is meri tenni azokat. Az újságíró ugyanis az az ember, aki a mindannyiunkban motoszkáló kérdéseket felteszi, a miértekre akar válaszokat találni, és olyan összefüggéseket is meglát, amelyeket az átlagember nem. Egy riportúton, interjún, de akár egy sajtótájékoztatón vagy konferencián maga az élet zajlik, amelynek írásbeli lenyomatát az újságíró adja.

Fontos, hogy ne száraz, unalmas cikkeket írjon, hanem adja át az élményt úgy, hogy a szöveg szinte „leugorjon” a papírról, a mondatai beszéljenek helyette, s az olvasó a lelki szemei előtt lássa a történetet.

Ehhez kétségkívül kell egyfajta alapadottság, többek között ezért is nehéz tanítani ezt a mesterséget.

A másik fontos tényező a hitelesség. Ha ezt évek hosszú során kivívod magadnak, akkor az olvasóban és a leendő nyilatkozók fülében jól cseng a neved, így amikor utóbbiakat felhívod, szinte be sem kell mutatkoznod, hiszen ismernek és bíznak benned.

– Ön ma már keveset publikál, aminek egyik fő oka, hogy a jezsuitáknál ellátott feladatai szinte minden idejét lekötik. Aktív korszakában számos megosztó cikket publikált. A karcosság és a provokálás eleve a személyisége része volt, vagy a szakmában eltöltött évek hozták ki mindezt önből?
– Valóban, többször voltam elefánt a porcelánboltban... Aki megosztó, az érdekes, ráadásul sok kattintást hoz a konyhára, ugyanakkor az ember lelkivilágának nem mindig tesz jót, hogy folyton harci készültségben kell lennie. Az utóbbi negyedszázadban a Magyar Nemzetnél, majd a Heti Válasznál sok mindent megírtam, amit fontosnak tartottam; ma is publikálok, de a munkám miatt jóval ritkábban. Egyébként az utóbbi években már érzékenyebben, empatikusabban igyekszem fogalmazni, noha jól tudom, hogy így kevésbé vagyok izgalmas.

– Összeszámolta már, hogy hány cikket írt ezidáig?
– A Heti Válasznál tizenhét éven át hetente egyet írtam, korábban a Magyar Nemzetnél mindennap, vagyis azon a bizonyos ezer cikken már régóta túl vagyok. És csak remélni tudom, hogy az írások számának növekedése egyúttal valamiféle fejlődéssel is járt.

– Kitől kapta a legszebb méltatást?
– Mind közül a feleségemé a legkedvesebb számomra. „Ezt úgy olvastam volna még!” – mondta az egyik cikkemre. Ebből talán le is vonható a következtetés, miszerint, ahogy Kosztolányi Dezső fogalmazott, a jó cikk mindig egy kicsit éhesen hagyja az olvasót – hogy aztán legközelebb is jó étvággyal fogjon bele a szerző írásába.

– Mit tekint szakmai védjegyének?
– Talán az árnyalt fogalmazást mondanám.

Mindig arra törekedtem, hogy ne csak fekete és fehér, jobb és bal, igen és nem legyen a cikkeimben, hanem felvillantsam a végpontok közti árnyalatokat is.

Nagyon szeretem így szemlélni és szemléltetni a világot, és még nagyobb öröm, ha az olvasó mindezt észreveszi.

Támogatott tartalom.